<div dir="ltr"><h1>Kalkuttai Boldog Teréz anya</h1>
<div>
<div>
<div>
<p><u><b>Teréz anya 1910. augusztus 27-én született</b></u>, Agnes
Gonxha Bojaxhiu néven, <u><b>albán szülőktől, Üszküb városában (ma Skopje, a
Macedón </b></u>Köztársaság fővárosa). Macedónia akkoriban az Oszmán Birodalom
fennhatósága alá tartozott.</p> </div>
</div>
</div>
<blockquote style="margin:0px 0px 0px 0.8ex;border-left:1px solid rgb(204,204,204);padding-left:1ex" class="gmail_quote"><p><a href="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Heni/terezanya.jpg" rel="lightbox" target="_blank"><img src="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Heni/terezanya_fekvo.jpg" style="float: left; margin: 7px;" height="120" width="180"></a>Agnes
<u><b>édesapja, Kolle Bojaxhiu albán nacionalista volt, építési vállalkozó</b></u>,
<u><b>édesanyja, Drana, otthon nevelte a gyerekeket.</b></u> Agnesnek <u><b>két testvére</b></u>
volt, Aga és Lázár. <u><b>A család az oszmán környezetben is ragaszkodott
katolikus hitéhez</b></u>. Agnes <u><b>9 éves </b></u>volt, <u><b>amikor édesapja meghalt</b></u>. A magára
maradt özvegy ezután <u><b>kézimunka-üzlet</b></u>tel tartotta fenn magát és három
gyermekét. <u><b>Édesanyja</b><b> jelentős szerepet</b></u> töltött be a Szent Szív
<u><b>egyházközség életében</b></u>, <u><b>a jótékony cselekedetek asszonyá</b></u>nak nevezték,
mivel <u><b>a nálánál szegényebbek megsegítését mindig kötelességének
tartotta</b></u>. Ha egy <font size="4"><u><b>szegény ember </b></u></font>kopogtatott be házuk ajtaján, alamizsnát
adott neki, <u><b>s felhívta gyermekei figyelmét:<font size="4"> még ha nem is vér szerinti
rokonuk, akkor is a fivérük, mert szegény.</font></b></u></p></blockquote><p>A három gyermek <u><b>szilárd
vallási nevelés</b></u>ben részesült, amelyet egyrészt otthon az édesanya,
másrészt a Szent Szív parókiájának katekizmus óráin oktattak. Agnes
állami iskolába járt és tagja lett a Mária-kongregációnak. Ebben az
időben <u><b>a jugoszláv jezsuiták működést vállaltak a kalkuttai
főegyházmegyében.</b></u> Az első csoport 1925. december 30-án érkezett
Kalkuttába. Egyiküket Kuersongba küldték. Onnan lelkes leveleket írt a
bengáliai missziós lehetőségekről. A kongregistáknak rendszeresen
felolvasták ezeket a leveleket. <u><b>A fiatal Agnes egyike volt azoknak, akik
önként jelentkeztek a bengáliai misszióba. </b></u>Érintkezésbe hozták az
írországi Loreto nővérekkel, mivel ők a kalkuttai főegyházmegyében
működtek.</p><p><b>Agnes 1928-ban</b>, áldozócsütörtökön <u><b>határozta el, hogy
szerzetesként Istennek szenteli életét</b></u>. Iskolatársnőjével és
barátnőjével, Betikával együtt felvételét kérte az angolkisasszonyok
írországi anyaházába, amely a Loretói Miasszonyunk nevét viselte. Innen
hamarosan Indiába küldték, hogy megkezdje noviciátusát <u><b>Darjeelingben.</b></u>
Itt <u><b>tett szerzetesi fogadalmat 1931. május 25-én</b></u>. A Teréz <u><b>neve</b></u>t az
1925-ben szentté avatott <u><b>kis Thérése Martin de Lisieux</b></u> iránt érzett
tiszteletből választotta. Döntését így indokolta meg: <u><b>„Ha keresztényi
életet él az ember, akkor az biztosítja hitének növekedését. Sok szent
járt előttünk, hogy vezessen minket. De én azokat szeretem, akik
egyszerűek, mint Szent Thérése de Lisieux, Jézus kis virága</b></u>. Őt
választottam névadómnak, mert <font size="4"><u><b>hétköznapi dolgokat tett nem hétköznapi
szeretettel.</b></u></font>”</p><p>Teréz anya 1929 és 1948 között <u><b>földrajzot tanít</b></u>ott <u><b>a
kalkuttai Szent Mária Iskolában</b></u>, néhány évig az intézmény igazgatónője
volt. 1946. szeptember 10-én vonattal indult Darjeelingbe,
lelkigyakorlatra. Zsúfoltság volt, mint máskor, különösen a
harmadosztályú kocsikban, ahol a legszegényebbek utaztak. A
kasztrendszer teljes, tragikus valójában mutatkozott meg előtte, és <u><b>e
szegények tülekedő, nyomorúságos tömegét látva</b></u> hirtelen<u><b> kezdte úgy
érezni, hogy nincs joga ahhoz a kényelemhez és békességhez, amit megkap a
kolostorban</b></u>, és érez a kedves és jómódú lányok tanítása, nevelése
közben. Tisztán <font size="4"><u><b>észlelte Jézus hívását, hogy hagyja el a zárdát, és
éljen a legszegényebbek között.</b></u></font> Ez volt Teréz anya életében a „sugallat
napja.”</p><p>Ezt követően <u><b>engedélyt kért elöljáróitól</b></u>, <u><b>hogy egyedül élhess<a href="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Heni/terezanya2.jpg" rel="lightbox" target="_blank"><img src="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Heni/terezanya2_0.jpg" style="float: right; margin: 7px;" height="184" width="120"></a>en
a zárdán kívül, és a kalkuttai nyomornegyedben dolgozhasson</b></u>. Kérését
Róma elé terjesztették, és XII. Pius pápa egyévi időtartamra jóváhagyta
azt: szerzetesi életet élhetett, klauzúrán kívül, a kalkuttai érsek
felügyelete alatt. 1948. augusztusában Teréz anya<u><b> levette a Loreto
nővérek ruháját és fehér száriba öltözött, kék szegéllyel, a vállán
kereszttel</b></u>. Patnába ment, az amerikai missziós orvosnővérekhez, hogy
<u><b>beható kiképzés</b></u>t kapjon, <u><b>mint ápolónő.</b></u> Karácsonyra visszatért Kalkuttába
és a szegények Kis Nővéreivel lakott. Még ugyanebben az évben engedélyt
kapott első nyomornegyedi iskolájának megnyitására.</p><p>1950
októberében jóváhagyták az új szerzetestársulatot, a Szeretet
Misszionáriusait, amely Kalkuttában alakult meg, és innen terjedt el
egész Indiában, majd világszerte. A Szeretet Misszionáriusai 1965
februárjában pápai jogú társasággá lett. Hitvallásuk szerint:
<font size="4"><u><b>„Mindenekelőtt szerzetesnővérek vagyunk, és nem szociális segítők</b></u></font>,
tanárok, ápolónők vagy orvosok. A különbség köztünk és a szociális
gondozók között az, hogy ők valamit cselekszenek, mi pedig Valakinek.<font size="4"><u><b>
Jézust szolgáljuk a szegényekben. Minden, amit csinálunk, Jézusért van.</b></u></font>
Életünknek ez az értelme. A nap 24 órájában Jézust szolgáljuk.” A
Szeretet Misszionáriusai egész szívükből, szabad elhatározással a
szegényeket szolgálják, és <u><b>munkájukért semmi pénzt nem fogadhatnak el</b></u>.</p><p>Teréz
anya tevékenységét az egész világon elismerték, a <u><b>rengeteg kitüntetés
mellett 1979-ben megkapta a Nobel-békedíjat</b></u>. Kérésére nem tartották meg
az ilyenkor szokásos bankettet, <u><b>az erre szánt összeget az éhezők kapták</b></u>.
Teréz anya ugyanis elveihez hűen visszautasította, hogy a ceremóniát
záró bankett finomabbnál finomabb ételeiből fogyasszon: „Nem tudnék
venni belőle, és nyugodt lelkiismerettel megenni, amikor testvéreim
közül annyian halnak éhen. <u><b>Nekem egy darabka kenyér és egy pohár víz
elegendő</b></u>.”</p><p>Teréz anyának <u><b>a szegények sorsáról, illetve a gazdagok
felelősségéről vallott nézetei II. János Pál pápa gondolkodásának
irányvonalában <a href="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Heni/terezanyaszentatya.jpg" rel="lightbox" target="_blank"><img src="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Heni/terezanyaszentatya_0.jpg" style="float: left; margin: 7px;" height="123" width="130"></a>helyezkednek
el</b></u>, ezért is szövődtek kivételes baráti szálak a szerzetesnővér és a
Szentatya között. <u><b>II. János Pál 1979 decemberében lelkesülten
tiszteletét fejezte ki Teréz anya iránt,</b></u> akinek munkáját csodálattal
követte nyomon. 1986. február 3-án, Kalkuttában a pápa <u><b>meglátogatta a
Szeretet Misszionáriusainak házát</b></u>. Teréz anya élete legszebb napjának
nevezte ezt a látogatást. A Szentatya pedig így fogalmazott: „A Nirmal
Hriday <font size="4"><u><b>a remény otthona. Olyan ház, amely a bátorságon és a hiten
alapszik, olyan ház, ahol a szeretet uralkodik</b></u></font>. A Nirmal Hriday-ban az
emberi szenvedés misztériuma találkozik a hit és a szeretet titkával. És
ebben a találkozásban az emberi lét legmélyebb kérdései érthetővé
válnak.”</p><p>Teréz anya <u><b>1997. szeptember 5-én halt meg</b></u>. Azt, hogy
áldozatos tevékenységét mennyire elismerték a más valláson lévők is,
jelzi, hogy az indiai kormány állami temetésben részesítette.</p><p>A
Szeretet Misszionáriusainak rendjéhez ma már négyezer apáca és négyszáz
szerzetes tartozik, gyógyító-gondozó tevékenységüket hárommillió
önkéntes segíti. <u><b>Öt földrész csaknem százötven országában – köztük
Magyarországon – vannak jelen, gondoskodnak a szegényekről, ápolják a
betegeket, a legsúlyosabbakat, így a leprásokat is.</b></u> Az alapítás óta
eltelt ötven esztendő alatt Teréz anya és rendje kiterjesztette
tevékenységét a világ minden országára és az „élet minden sebesültjére.”</p><p>Teréz anya munkásságának lényegét talán Monseigneur Jean Michel di Falco fogalmazta meg <i>Teréz anya, a hit csodái</i>
című könyvében: „Teréz anya egyedülvalóságát az adja, hogy<font size="4"><u><b> a
humanitárius munkát nem a humanitárius munkáért végezte, mint ahogy a
jótékonyságot sem a jótékonyságért</b></u></font>. Nem kizárólag a fizikai szenvedés, a
lepra, az AIDS, az éhség stb. ellen küzdött, hanem <font size="4"><u><b>minden erejével
harcolt a lelki lepra ellen, amelyben az emberiség jó része szenved.
Célja nem egyszerűen a gyógyítás volt, hanem és főként az üdvösség és a
megváltás,</b></u></font> és ennek a legértékesebb dolognak a mércéjével mérve kell őt
megítélni és megérteni. Hiszen nem elegendő csodálni Teréz anya emberi
kvalitásait. Annyi és annyi mindenféle megtisztelő díjat és kitüntetést
kapott, hogy személyes megbecsülésünk vagy egyéni jóváhagyásunk keveset
jelent. Jóval inkább, mint a művei iránti támogatást, Teréz anya az
ügyével való azonosulást igényli, vagyis annak az elfogadását, hogy
<font size="4"><u><b>Isten mindegyikünkben munkálkodik, és vezet minket, hogy beteljesítsük
az Ő igazságát.”</b></u></font></p><p><a href="http://katolikus.hu/Magyar" target="_blank">katolikus.hu/Magyar</a> Kurír</p></div>