<!DOCTYPE HTML PUBLIC "-//W3C//DTD HTML 4.0 Transitional//EN">
<HTML><HEAD>
<META content="text/html; charset=iso-8859-2" http-equiv=Content-Type>
<META name=GENERATOR content="MSHTML 8.00.6001.23515">
<STYLE></STYLE>
</HEAD>
<BODY bgColor=#ffffff>
<DIV><FONT size=2 face=Arial>Kedves Emőke, ezeket olyan nagyon
szeretem!</FONT></DIV>
<DIV><FONT size=2 face=Arial>Múlhatatlanul szép és fontos szerintem arról
gondolkodni, beszélni, hogyan is tudnánk egymást jobban elviselni, hogyan
tudnánk egymást a mindennapi gyakorlatban jobban szeretni!</FONT></DIV>
<DIV><FONT size=2 face=Arial>A tanárképzőn, ahova jártam, nagyon komolyan vették
a fejlődéspszichológiát, és ezért muszáj volt sokat tanulnom róla.</FONT></DIV>
<DIV><FONT size=2 face=Arial>Hiszem, hogy a közös boldogságunk 90 százalékban
ezen múlik: mit tudunk egymásról, mit értünk és akarunk megérteni
egymásból?</FONT></DIV>
<DIV><FONT size=2 face=Arial>Biztos, hogy ma is lehet, mindig lehet újat
gondolni, mondani viselkedésünkről, szép és nehéz feladatunkról: elviselni
egymást.</FONT></DIV>
<DIV><FONT size=2 face=Arial>Odáig merészkedem, hogy ezt tanítanám az általános
iskolában, mert ez az, amit mindenkinek tudnia kellene.</FONT></DIV>
<DIV><FONT size=2 face=Arial>Ez lenne a legfontosabb tantárgy, ha rajtam
múlna.</FONT></DIV>
<DIV><FONT size=2 face=Arial>Nagyszerű szöveg ez itt.</FONT></DIV>
<BLOCKQUOTE
style="BORDER-LEFT: #000000 2px solid; PADDING-LEFT: 5px; PADDING-RIGHT: 0px; MARGIN-LEFT: 5px; MARGIN-RIGHT: 0px">
<DIV style="FONT: 10pt arial">----- Original Message ----- </DIV>
<DIV
style="FONT: 10pt arial; BACKGROUND: #e4e4e4; font-color: black"><B>From:</B>
<A title=greschem@gmail.com href="mailto:greschem@gmail.com">Emoke
Greschik</A> </DIV>
<DIV style="FONT: 10pt arial"><B>To:</B> <A title=grem@turul.banki.hu
href="mailto:grem@turul.banki.hu">grem@turul.banki.hu</A> </DIV>
<DIV style="FONT: 10pt arial"><B>Sent:</B> Tuesday, September 03, 2013 3:02
PM</DIV>
<DIV style="FONT: 10pt arial"><B>Subject:</B> [Grem] szorongás, hiszti,
toporzékolás - 'Segíts a gyereknek, hogy elviselje önmagát!'</DIV>
<DIV><BR></DIV>
<DIV dir=ltr><A href="http://divany.hu/poronty/" target=_blank>PORONTY</A> <A
name=140deeeed12a5b59_140dd890454bb79b_top></A>
<H1>Segíts a gyereknek, hogy elviselje önmagát!</H1>
<DIV>
<UL>
<LI><A
href="mailto:koncza@mail.index.hu?subject=http://divany.hu/poronty/2013/09/01/segits_a_gyereknek_hogy_elviselje_onmagat/&cc=cikkszerzonek@mail.index.hu"
target=_blank>Cziglán Karolina, pszichológus</A> </LI></UL><SPAN></SPAN></DIV>
<DIV>
<P><U><B>Vannak pillanatok, mikor a szülő számára az is kihívást jelent,
hoejlődésgy elviselje gyermekét anélkül, hogy olyat mondana vagy tenne, amit
később megbán. </B></U>Van az a decibel, az a <U><B>nyafogás, dacolás</B></U>,
ami a legedzettebb idegeket is megtépázza. Ilyenkor érdemes észbe kapni, és
feltenni a kérdést: „Ha én, aki felnőtt vagyok, és már egy csomó eszközöm van
az érzelmek kezeléséhez, így vagyok, vajon hogy érezheti magát a gyerek?” Még
ha látszólag direkt provokál is az átok kölyök, még ha van is agresszió a
viselkedésében, <U><B>valószínűleg azért dühöng, sikít, csapkod, mert abban a
pillanatban nem tud hozzáférni más, jobb megoldási módhoz, amivel könnyíthetne
lelkiállapotán.</B></U></P>
<DIV>
<DIV style="WIDTH: 642px"><SPAN></SPAN>
<DIV style="WIDTH: 630px"><SPAN></SPAN></DIV></DIV></DIV>
<P><U>Ha arra gondolunk,</U> <U><B>vannak felnőttek, akik olykor, érzelmileg
felkavaró helyzetekben átalakulnak négy-ötéves gyerekké</B></U>, könnyen
belátható, <U><B>mennyire nagy szerepe van a szülőnek abban, hogy segítsen a
gyereknek a rossz közérzet feloldásában</B></U>, milyen fontos ezt megtanulni.
Ám nemcsak a <U><B>harag</B></U>ról van szó, hanem a
<U><B>szorongás</B></U>ról, <U><B>szomorúság</B></U>ról is.</P>
<DIV><SPAN></SPAN></DIV>
<P>Ezekkel kapcsolatban <U><B>két hibába eshet a szülő</B></U>: egyik,
<U><B>ha legyint</B></U> rájuk, mondván, majd megvigasztalódik a csemete,
amúgy sem szabad elkényeztetni. Másik, <U><B>ha annyira szívére veszi a gyerek
szenvedését, hogy végül szinte őt kell pátyolgatni.</B></U></P>
<P>Előbbivel az a gond, hogy néha tévesen mérik fel a szülők a gyermek
képességeit. Aki először kerül olyan helyzetbe, hogy elveszett a kismackója,
vagy összeveszett az ovis játszótársával, nem tudja, mit kezdjen magával,
szomorúságával. A szülőtől a legnagyobb segítség nem az, hogy megoldja a
helyzetet, hanem hogy segít elhordozni az érzelmet. Ha anya vagy apa
mosolyogva legyint, hogy „eh, veszek én neked másik macit, sokkal szebbet”,
vagy, hogy „majd játszik veled más”, azzal azt üzeni, hogy kihátrál a
helyzetből, ő köszöni, jól van, a gyerek pedig ott marad egyedül azzal, hogy
hiába jön új maci, az ő szíve azért még facsarodik.</P>
<P><U><B>Na de akkor mit csináljunk?</B></U> Erről csak metaforákban lehet
beszélni, mert épp ez az, hogy <I>csinálni</I> nem kell semmit. Hacsak nem
megsimogatni a gyereket, meghallgatni. Érzékletes, hogy <U>a pszichológia
olyan kifejezéseket használ ezzel kapcsolatban, mint</U> <U><B>holding, azaz
tartás, illetve tartalmazás</B></U>.</P>
<P>Ezek között vannak különbségek, de a lényeget úgy fogalmazza meg
<U><B>Melanie Klein, a fejlődéslélektan egyik legnagyobb alakja</B></U>, hogy
<U><B>a csecsemő kivetíti a számára feldolgozhatatlan tartalmakat, azaz
érzelmeket, gondolatokat, képeket a szülőre, aki más formában, fel- és
átdolgozva juttatja vissza a csemetéhez.</B></U> Mindez persze nem szándékos,
a gyerek részéről egyáltalán nem tudatos, a szülő részéről is kevéssé, inkább
történik, semmint teszik. Még hétköznapibb módon megfogalmazva arról van szó,
hogy <U><B>az anya, az apa ráhangolódik a gyermek hullámhosszára, de ő
érettebb, erősebb, többet tud, és ezáltal szavak nélkül is képes segíteni a
gyermeknek, hogy feldolgozza, ami számára megterhelő.</B></U></P>
<DIV>
<DIV style="WIDTH: 642px"><SPAN></SPAN>
<DIV style="WIDTH: 630px">Bizonyára ezek után még kínzóbb a kérdés: mit kell
tenni ahhoz, hogy ez működjön. Leginkább jelen lenni, nem kimenekülni, nem
elhessegetni az érzelmeket. <U><B>Átélni és elfogadni, hogy a gyereknek valami
nehéz, ugyanakkor megtartani azt a felnőtt tudást, hogy mégis, alapvetően
minden rendben van.</B></U> Vele lenni érzelmi értelemben.</DIV></DIV></DIV>
<P>A szomorúság kapcsán talán könnyebb elfogadni ezt a nézetet, de <U><B>mi a
helyzet más kellemetlen érzelmekkel, a haraggal, indulattal, ahogy
leggyakrabban nevezi a szülő, a hisztivel?</B></U> Gyakori javaslat, hogy
ignorálni kell, így tanulja meg a gyermek, hogy ez nem megfelelő kommunikációs
csatorna, ezzel nem ér célt. Itt két kiegészítésre van szükség.</P>
<P>Egyik, hogy a szülő jó esetben sejti, <U><B>milyen érzelem van a hiszti
mögött</B></U>. <U><B>Valóban kétségbe esett a gyermek, és tehetetlen
frusztrációjában csapkodja magát a földhöz, vagy nagyrészt színjátékról van
szó, választott cselekvésről</B></U>. Előbbinél is előfordulhat, hogy annyira
belehergelte magát a kicsi, hogy nincs más tennivaló, mint hagyni, hogy vége
legyen, de inkább az utóbbira vonatkozik az otthagyós tanács.</P>
<P>A másik kiegészítés, hogy <U><B>többféle módon lehet nem tenni
semmit</B></U>. <U><I>A gyerek nagyon is érzi, hogy hideg fölény van-e
emögött, beszállt-e a harcba a szülő, arra gondolva, most megmutatja a kis
gazembernek, hogy hisztivel nem ér el semmit</I></U>, <U>vagy vele van
érzelmileg, és türelmesen, nyugodtan vár. Nem fogja teljesíteni a követelést,
nem veszi meg a csokit, nem adja oda a törékeny gyertyatartót játszani, de
vele van.</U> Persze, a toporzékolás pillanatában nem figyel erre a gyerek, de
mégis érzékeli, és a kapcsolatba beágyazódik ez a tapasztalat.</P>
<P><U><B>Sok helyzetben arra tanítják az embert, legyen aktív, asszertív,
oldja meg a problémákat, és ez jó is. Ám fontos tudni, hogy a szülői létben
néha a puszta nyugalom, a lelki egyensúly megtartása az aktív segítség,
anélkül, hogy egy szó elhangzana,</B></U> egy mozdulatot tenne a szülő. És
hogy hogyan <U><B>maradhat</B></U> valaki <U><B>nyugodt éles helyzetben,
például egy vadul dühöngő gyerek mellett?</B></U> Talán éppen úgy, ha
emlékezteti magát: csupán ennyi a dolga, nem kell semmi más csodamegoldást
kiagyalnia.</P>
<P><A href="http://www.lelki-segely.hu/" target=_blank>Cziglán Karolina
pszichológus</A> </P></DIV></DIV>
<P>
<HR>
<P></P>_______________________________________________<BR>Grem mailing
list<BR>Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu<BR>http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem<BR></BLOCKQUOTE></BODY></HTML>