<div dir="ltr"><div id="cikk-normal-realtop">
<div class=""><a href="http://csaladhalo.hu">csaladhalo.hu</a></div><div class="">Képmás/Skita Erika, Turáni Szabolcs </div>
<div class="">2013. 08. 29. 13:50</div>
</div>
<div class="">Értsünk szót! </div>
<div class="">
<table border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"><tbody><tr>
<td class="">
<div class="">
</div>
<br></td>
<td class="">
<div class="">
</div>
<br></td>
</tr></tbody></table>
</div>
<div class="">
<div class="">
<a class="" href="http://csaladhalo.hu/system/files/imagecache/nagy-kep/cikk/2013/08/uid-13/testverek_flickr_alexramos10.jpg" rel="lightbox[2]" title="flickr_alexramos10"><img src="http://csaladhalo.hu/system/files/imagecache/cikk-kep/cikk/2013/08/uid-13/testverek_flickr_alexramos10.jpg" alt="" title="" class=""></a>
</div>
</div>
<p><u>Ha legalább két gyermekünk van, előfordulhat, hogy a testvéreket a
másik előtti példának használjuk. Akár pozitív, akár negatív értelemben.</u>
Úgy gondoljuk, hogy igyekeznek majd átvenni egymás jó tulajdonságait,
és elkerülni a rosszakat, ennél viszont kicsit kuszább ez a
testvér-kapcsolat…</p>
<hr>
<p>Ha magunkba nézünk, – és van legalább egy testvérünk – nagy
valószínűséggel találunk olyan emléket, amikor hozzá hasonlítottak
bennünket. A szüleink, a nagyszülők, vagy bárki más. A vélekedés szerint
az összehasonlítás pozitív erőt hordoz és ösztönöz, azonban óhatatlanul
versenyre késztet. Megmutatni, miben vagyunk mi jobbak, hogy
megkaphassuk a magunk (összehasonlító) dicséretét.</p>
<p>Azt gondolhatjuk, hogy ha már a világban úgyis túlteng a
versenyszellem, azzal teszünk jót, ha erre már otthon „ráhangoljuk” a
gyerekeket. Ezzel szemben a versenyre késztetés negatív hatása
nyilvánvaló: nyugtalanságot, ellenséges viselkedést okozhat, sőt akár
fej- vagy hasfájást is. Sokkal többet segíthetünk, ha az együttre
helyezzük a hangsúlyt a verseny helyett.</p>
<p><u><b>Ha összehasonlítunk, azzal az egyik felet gyengébb helyzetbe hozzuk,
mint a másikat</b></u>. Azt gondolnánk, legalább az egyikkel jót teszünk, ha
pozitív példaként állítjuk a másik elé.</p>
<p>Nézzük meg, mi történik, ha így teszünk:</p>
<p>– De jó lenne, ha Bence is olyan megbízható lenne, mint Te! Bármit bízok rá, szinte biztosan elveszíti!</p>
<p>– Bár Hanna tudna így bánni a számokkal! Néha úgy érzem, mintha szándékosan nem tanulna.</p>
<p><u><b>Az, akit pozitív példaként állítunk a másik elé, egyrészt győztesként
„magasabb rendűként” tekinthet magára, míg a testvére iránt szánalmat
érezhet, vagy lenézheti, mert kevesebbre képes, mint ő maga.</b></u> A
példaállítás még pozitív tartalommal sem segít, sem annak, akit
példaként állítunk, sem a testvérének, akinek egy „másra szabott
mércének” kellene megfelelnie.</p>
<p>Ha negatív példaként hozzuk, összehasonlítva a testvérével:</p>
<p>– Bence, kérlek, ne kézzel edd a tésztát! Nézd meg Helgát, szépen késsel és villával eszik!</p>
<p>– Hanna, miért nem tudsz olyan rendet tartani a szobádban, mint Bence?</p>
<p>Mi történik ilyenkor? Hihető, hogy ezek után <u><b>olyanná akar majd válni
bármelyikük is, mint a testvére? Gyanítható, hogy inkább ellenséges
érzéseik lesznek a bezzeg-gyerekkel szemben. Úgy érezhetik, hogy a
testvérüket jobban szeretik, és ők bármit is tesznek, az úgysem jó.</b></u></p>
<p>Hogy éreznénk magunkat, ha folyton összehasonlítanák a munkánkat
azzal a kollégánkkal, akivel egy irodában ülünk? Először kínosan. Mit
tud ő, amit én nem tudok? Kezdetben lehet, hogy megpróbálnánk hozzá
hasonlóvá válni –, de mivel ez az ő terepe, valószínűleg sikertelenül.
<u><b>Egy ideig próbálkozunk, aztán feladjuk, és elkönyveljük, hogy rosszabbak
vagyunk, mint a másik.</b></u> Ha mi vagyunk a pozitív példa, elkezdhetjük
sajnálni vagy lesajnálni a kollégánkat. <u><b>Segíti ez az együttműködést
közöttünk? </b></u>Egymás értékes tulajdonságaira figyelünk, vagy azokra,
amelyek valamelyik félből hiányoznak?</p>
<p>Az első és legfontosabb, amit különösen jó lenne észben tartanunk: <u><b>
felejtsük el az összehasonlítást. Sok fájdalmas emléktől kíméljük meg a
gyerekeinket, és sokat segítünk a testvér-kapcsolatoknak is.</b></u></p>
<p>Amikor valami nekünk tetszőt tesz,<u><b> dicsérjük meg. Írjuk le, amit
látunk, vagy amit érzünk. Bármit is szeretnénk mondani, azt minden
alkalommal megtehetjük a testvérével való összehasonlítás nélkül is.
Leírhatjuk, mi tetszik, vagy mi nem tetszik, elmondhatjuk, szerintünk
mit lehetne tenni.</b></u></p>
<p><u>– Öröm látni, hogy ilyen komolyan veszed a feladataidat, Hanna!</u></p>
<p><u>– Nagy elszántság kell ahhoz, hogy addig gyakorold a matekot, amíg meg nem érted!</u></p>
<p><u><b>A másik oldalról:</b></u></p>
<p><u>– Bence, jobban örülnék, ha késsel-villával ennél az asztalnál!</u></p>
<p><u>– Hanna, már nem tudom kinyitni a szobaajtódat sem, annyi minden van a földön.</u></p>
<p><u><b>Ezekben az esetekben minden érintett neki szóló üzenete kap, amelynek
– lássuk be – nincs köze a testvéréhez. Úgy gondolom, mindenki saját
magát szeretné látni a tükörben, és nem a másik – jobb vagy rosszabb –
hasonmását. A gyerekünk is saját magáról szeretne hallani, amikor róla
beszélünk. <font size="4">Adjuk meg neki azt a lehetőséget, hogy csak önmagával mérjük
össze.</font></b></u></p>
<p><em>(Megjelent a Képmás 2013. augusztusi számában.</em>)</p></div>