<div dir="ltr"><h1>Ferenc pápa alázatra buzdította a jezsuitákat</h1><div>
<div>
<div>
<p>Július 31-én szentmisét mutatott be a jezsuiták
római templomában. Arra kérte őket, hogy tegyék félre önmagukat és
állítsák életük középpontjába Krisztust.</p> </div>
</div>
</div>
<img src="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Zsuzsa/ilgesu_fekvo.JPG" style="margin:7px;float:left" height="120" width="180"><u><b>Mindössze
három nap telt el fárasztó, ám felemelő brazíliai útja óta, Ferenc pápa
ismét útra kelt, ezúttal csak a Tevere folyó másik oldalára ment, a
jezsuiták Il Gesù templomába. </b></u>Nem egyszerűen egy ez a látogatások
sorában, hiszen tudjuk, hogy <u><b>Ferenc a történelem első jezsuita pápája</b></u>,
bár életvitelében Assisi Szent Ferenc útját járja. Július 31-én ünneplik
a jezsuiták alapítójuk, Loyolai Szent Ignác ünnepét, aki ezen a napon
költözött el az örök hazába az örök városból. A spanyol baszkföld
szülötte, Ignác Rómában ismerte fel egyszer s mindenkorra, hogy mit akar
tőle Isten. Néhány társával együtt felajánlotta szolgálatait III. Pál
pápának. A kis csoportból szerzetesrendet hoztak létre, melynek a Jézus
Társasága nevet adták. 1540 szeptemberében készült el az ünnepélyes
irat, amellyel a pápa hivatalosan elismerte a rendet. A jezsuiták nagy
szolgálata tehát már több évszázadra tekint vissza és ma is a katolikus
egyház egyik legnagyobb szerzetesrendjét alkotják. (Szent Ignác 1491-ben
született spanyol baszkföldön és 1556. július 31-én halt meg Rómában.)<br><br>Ferenc
pápa ezen a jeles napon szentmisét mutatott be a római jezsuita
atyákkal Jézusnak szentelt templomukban, amely egy impozáns szép barokk
épület Róma szívében. A Szentatyával együtt misézett Adolfo Nocolás
generális atya és Luis Ladaria jezsuita érsek, a Hittani Kongregáció
titkára.<u><b> A pápa már jól ismert szerény kis autóján, egy Ford Focus
gépkocsin érkezett meg a Jézusról elnevezett térre.</b></u> Hívek egy kis serege
köszöntötte nagy szeretettel, mielőtt belépett volna a mintegy 300
férőhelyes templomba, amely a szent rendalapító földi maradványait őrzi.
A templomhoz csatlakozó rendházban lakott Loyolai Szent Ignác, szobái
ma is látogathatók. Ma itt működik a jezsuita skolasztikusok nemzetközi
kollégiuma.<u><b> A szentmise magánjellegű volt, nagyjából olyan, mint
amelyeket a vatikáni Szent Márta Domus kápolnájában mutat be a pápa.</b></u>
Ennél fogva jezsuita szerzeteseknek és munkatársaiknak volt fenntartva,
összesen 200 jezsuita vett részt a szentmisén, valamint két ignáci
lelkiségű női kongregáció tagjai, valamint a római rendházak
alkalmazottai és munkatársai.<br><br>A szentmise elején Adolfo Nicolás
jezsuita generális köszöntötte a pápát. A spanyol származású legfőbb
elöljáró 2008 óta vezeti a rendet, Szent Ignác 29. utódaként. Ferenc
pápa körülbelül két órát töltött a templomban. <br><br>Nagyon érdekes,
amit brazíliai útjáról visszatérőben mondott <u><b>a pápa</b></u> három nappal ezelőtt
<u><b>egy újságírónak válaszol</b></u>va. <u><b>A kérdés az volt, hogy jezsuitának érzi-e
még magát? A Szentatya kissé tréfásan ezt mondta: „Ez teológiai kérdés,
mivel a jezsuiták engedelmességi fogadalmat tesznek a pápának. Ha tehát a
pápa jezsuita, akkor talán engedelmességi fogadalmat kellene tennie a
jezsuita generálisnak… Nem tudom, hogyan kellene megoldani ezt a
kérdést….Én jezsuitának érzem magam lelkiségemben, az ignáci
lelkigyakorlatok szerint. Ez a lelkiség él a szívemben. </b></u>Olyannyira érzem
ezt a lelkiséget, hogy három nap múlva a jezsuitákkal együtt fogom
ünnepelni Loyolai Szent Ignác ünnepét. Reggel szentmisét mondok velük.
<u><b>Nem változtattam meg lelkiségemet, nem vagyok ferences. Jezsuitának
érzem magam és úgy gondolkodom, mint egy jezsuita.</b></u>” Ezt mondta tehát
Ferenc pápa három nappal ezelőtt és ezeket a gondolatokat megismételte
az Il Gesù templomban is szerdán reggel a szentmise után a közösséggel
folytatott beszélgetés során.<br><br><u><b>A Szentatya ugyanakkor ezt már a
legnagyobb komolysággal tette, arra kérte a jezsuitákat, hogy tegyék
félre önmagukat és állítsák életük középpontjába Krisztust. </b></u><br>Homíliájában
a Szentatya <u><b>három gondolat</b></u>ot fejtett ki: <u><b>helyezzék Krisztust és az
Egyházat a középpontba, engedjék, hogy Jézus meghódítsa őket a
szolgálatra és végül restelljék korlátaikat és bűneiket, hogy alázatosak
legyenek Krisztus és a felebarátok előtt. </b></u><br>A jezsuiták jelvénye egy
monogram, a Iesus Hominum Salvator mozaikszava: IHS. Jól tudjuk mi ezt,
mondjátok jogosan – mondta az egybegyűlt jezsuitáknak. Ám ez a jelvény
állandóan olyan realitásra emlékeztet, amelyet soha nem szabad
elfelejtenünk, vagyis azt, hogy Krisztus a középpont mindannyiunk, az
egész Társaság számára, amelyet Szent Ignác nem véletlenül nevezett
Jézus Társaságának.<u><b> A Lelkigyakorlatok könyvének kezdete is Urunk Jézus
Krisztus, Teremtőnk és Üdvözítőnk színe elé állít bennünket.</b></u> Ez minket,
jezsuitákat és az egész Társaságot az egyre nagyobb Krisztus, (Deus
semper maior) színe elé állít bennünket. Ez azt jelenti, hogy kilépünk
önmagunkból, egyfajta kenozisról van szó, vagyis, hogy kilépünk saját
szeretetünkből, saját akaratunkból és érdeklődésünkből.<br><br>Nem
fölösleges tehát a kérdés, hogy<u><b> valóban Krisztus-e az életem
középpontja?</b></u> Valóban Őt helyezem-e a központba? <u><b>A kísértés ugyanis
mindig az, hogy saját magunkat helyezzük a központba. Ha pedig egy
jezsuita nem Krisztust, hanem önmagát állítja a központba, akkor hibát
követ el. </b></u>Krisztus központi szerepével együtt jár az egyház központi
szerepe. Nem követem Krisztust, ha ezt nem az Egyházban és az Egyházzal
együtt teszem. Mi, jezsuiták hierarchikus Anyaszentegyházunk
szolgálatában állunk. <u><b>Krisztus azt akarja, hogy az Egyházban legyenek
gyökereink. Nem lehetnek párhuzamos vagy elszigetelt útvonalak. Keresés
és kreativitás igen, ez fontos. Menjünk ki a számtalan perifériára,
ehhez valóban kreativitásra van szükség, de mindig közösségben, az
Egyházban, azzal az odatartozással, amiből a bátorságot merítjük az
előrehaladáshoz.</b></u> Szolgálni Krisztust és szeretni a konkrét Egyházat,
szolgálni nagylelkűen, az engedelmesség lelkületével. <br><br>A római
jezsuiták templomában bemutatott szentmisén a pápa homíliájának második
kérdése az volt, hogy hol halad a kettős központiságnak az útja?
Tekintsünk<u><b> Szent Pál </b></u>tapasztalatára, amely ugyanaz, mint <u><b>Szent Ignác</b></u>é. A
filippiekhez írt levelében Pál apostol azt mondja, hogy Krisztus
magához ragadta őt. Pál esetében ez a damaszkuszi úton történt, Ignác
esetében saját loyolai otthonában, de a lényeg közös: <u><b>mindketten
engedték, hogy Krisztus magához ragadja őket. Jézust keresem, szolgálom,
mert ő előbb keresett engem, mert magához ragadott.</b></u> Ferenc pápa spanyol
kifejezést használt, hogy szavainak nagyobb hangsúlyt adjon: „el nos
primerea”, Krisztus mindig az első, amikor mi megérkezünk, ő már vár
bennünket. A Szentatya többször idézte a lelkigyakorlatok gondolatait,
köztük pl. azt, amit a második hét elmélkedései tartalmaznak. A Mi Urunk
mindenkinek ezt mondja:<u><b> aki követni akar engem, dolgozzon velem, aki
követ a szenvedésben, követ majd a dicsőségben is.</b></u> Mondjuk az Úrnak,
hogy mindent az ő nagyobb dicsőségére és szolgálatára akarunk tenni,
<u><b>követni akarjuk őt a megaláztatás és a szegénység órájában is.</b></u> Ferenc
pápa ezen a ponton homíliájában megemlékezett arról, hogy <u><b>éppen ezekben a
napokban Szíriában eltűnt egy olasz jezsuita atya.</b></u><br><br>A pápa <u><b>végül a
restellni való vétkekkel foglalkozott.</b></u> Jézus felhívása ugyan arra szól,
hogy soha ne szégyelljék megvallani Őt. De, amint Szent Ignác tanítja
az első hét lelkigyakorlataiban, Jézusra és főként a feszületre tekintve
van bennünk egy <u><b>nagyon emberi és nemes szégyenérzet, hogy nem állunk
mindig a helyzet magaslatán. Krisztus bölcs, mi pedig tudatlanok
vagyunk, ő mindenható, mi pedig erőtlenek vagyunk, ő igazságos, mi pedig
gyarlók vagyunk, ő jóságos, mi pedig rosszak vagyunk.</b></u> <u><b>Kérjük ezért a
szégyenkezés, restelkedés kegyelmét,</b></u> mert ez személyenként és a
Társaságot egészében is <u><b>az alázatra emlékeztet</b></u>. Az alázat által ismerjük
fel mindennap, hogy nem mi építjük Isten Országát, hanem mindenkor
Isten kegyelme működik bennünk. Az alázat arra sürget bennünket, hogy ne
saját magunkat és eszméinket szolgáljuk, hanem Krisztust és az
egyházát. <u><b>Olyanok vagyunk, mint a törékeny cserépedény, amelyben azonban
hatalmas kincs van elrejtve.</b></u><br><br>A Szentatya homíliájának hangneme
ezen a ponton még személyesebbé vált: „Mindig szívesen gondolok arra,
hogy milyen <u><b>egy jezsuita alkonyata, amikor elérkezik élete végéhez</b></u>. Két
kép jelenik meg előttem: az egyik a képzőművészetből ismert, klasszikus
kép,<u><b> Xavéri Szent Ferencé</b></u>, aki Kína felé pillant. Az Úr színe előtt áll.
A másik napnyugta képe <u><b>Arrupe atyáé.</b></u> Utolsó beszélgetésünkben a
menekültek táborában hangzottak el ezek a szavai: „ezt úgy mondom,
mintha ez lenne a hattyúdalom: imádkozzatok.” Nem sokkal ezután
visszarepült Rómába és agyvérzést kapott, amellyel megkezdődött életének
mérhetetlenül hosszú és példaértékű alkonya. <u><b>Kérjük a kegyelmet, hogy a
mi alkonyatunk is olyan legyen, mint amilyen e két jezsuita atyáé volt.</b></u><br><br>Ferenc
pápa<u><b> végül a Nuestra Senora, a Miasszonyunk oltalmáért fohászkodott,
hogy a jezsuiták életük és szolgálatuk középpontjába mindig Krisztust és
az Egyházat helyezzék.</b></u> „Utunkon kísérjen el bennünket atyai
közbenjárásával Szent Ignác és minden jezsuita szent, akik továbbra is
tanítanak bennünket, hogy mindent alázattal, Isten nagyobb dicsőségére
tegyünk.” <br><br>A jezsuita generális, Adolfo Nicolas atya a szentmise
után azt nyilatkozta, hogy ez egy egészen különleges nap volt számukra,
amely inspiráló emlékekkel tölti el őket. Adolfo atya a pápa tréfás
megjegyzésével kapcsolatban, amely a jezsuiták negyedik, pápának tett
engedelmességi fogadalmára utalt, maga is némi humorral válaszolt.
„Egészen nyilvánvaló, hogy kettőnk közül ki az, akinek engedelmeskednie
kell.” A „fekete pápa” – így is szokták nevezni a jezsuita generálist
fekete reverendája és a jezsuiták pápának tett negyedik fogadalma miatt –
ezt mondta: „Nyilvánvaló, hogy az én elöljáróm Ferenc pápa. Amikor egy
jezsuita püspök lesz, akkor automatikusan fel van oldva a Társaság
iránti engedelmesség alól. A pápa tehát teljes szabadságot élvez az
Egyház kormányzásában” - mondta még Adolfo Nicolas jezsuita generális.<br><br>Vatikáni Rádió/Magyar Kurír<br></div>