<div dir="ltr"><h1></h1><b><font size="4">P. Szabó Ferenc: Elmélkedés és szemlélődés</font></b><br><div><div><div><p>"........<br></p> </div>
</div>
</div>
<p><img src="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Heni/mariamarta_vezer.jpg" style="float:right;margin:7px" height="180" width="140"></p><p></p><p><u><b>A
szemlélődést </b>nem lehet mindig elválasztani az elmélkedéstől</u>. <u><b>Az
elmélkedő is</b></u> teljesen Istenre koncentrál, önagáról megfeledkezik, hogy
Isten jelenléte töltse be. Miközben csendben Isten színe előtt időzik,
az imádás, hálaadás, kérés aktusait indítja fel. De főleg <u><b>h</b><b>allgat Isten
hozzá intézett belső hangjára, hogy felismerve akaratát, megtegye azt. </b>A
középkortól fokozatosan kidolgozták az elmélkedés/szemlélődés
módszereit</u>. Így például <u><b>Loyolai Szent Ignác</b></u>, aki a bencés lelki
hagyományhoz kapcsolódott, amikor lejegyezte <u>Lelkigyakorlatait</u>. Az
ignáci lelkiség jellemzője: contemplativus in actione/szemlélődő a
cselekvésben. <u><b>Az ignáci szemlélődés nem merő passzivitás, tétlenség,
hanem felkészülés a választásra, Isten akaratának teljesítésére.</b></u> A
lelkigyakorlatozó már az „első héten” bűneiről elmélkedve, ezt kérdezi a
feszület előtt: <u><b>Mit kell tennem, hogy megháláljam Krisztus irántam
való, irgalmas szeretetét.</b></u> Igyekszik „ízlelni és érezni” a hit
misztériumait, <u><b>megkülönböztetni a jó és gonosz szellemek sugallatait,</b></u>
ahogy Loyolai Szent Ignác leírja a <i>Lelkigyakorlatok</i>ban.</p>.... "<br><p>Vatikáni Rádió/Magyar Kurír</p></div>