<div dir="ltr"><h1>A nihilizmustól a krisztusi hitig / Reinhold Schneider megtérése<br></h1><div><span></span><p style="text-align:right"><i>Csupán az imádkozóknak sikerülhet</i><br><i>a vészes kardot elhárítani,</i><br><i>az ítélő erőket visszatartani</i><br>
<i>világunk védve szentelt életükkel.</i></p><p style="text-align:right"><i>Hiába versenyeznek tetteink az éggel:</i><br><i>mit egyesítenek az ismét meghasad,</i><br><i>vészt és bajt hoz, amit alapítanak</i><br><i>s mit újraalkotunk az elavul egy éjjel.</i></p>
<p style="text-align:right"><i>Rejtőzködik most még az üdvösség,</i><br><i>az önteltség kinn vásári lármát csap</i><br><i>amíg a dómban buzgó imák hangzanak.</i></p><p style="text-align:right"><i>Áldás lesz az Úr szavára minden áldozat</i><br>
<i>s élő víztől csobognak mint rég</i><br><i>a szem nem látta kiszáradt kutak.</i></p><p style="text-align:right">(Reinhold Schneider szonettjének Szabó Ferenc SJ fordítása)</p><span></span></div>
<div>
<div>
<div>
<p><i>A<u><b> XX. század konvertitái című</b></u></i><u><b> sorozat</b></u>ában Szabó Ferenc SJ ezúttal <u><b>Reinhold Schneider <a href="tel:%281903%E2%80%931958" value="+3619031958" target="_blank">(1903–1958</a>) német író megtérés</b></u>ét ismerteti.</p>
</div>
</div>
</div>
<p><img src="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Judit/Judit7/schneider.JPG" style="float: left; margin: 3px 7px;" height="170" width="140"><u><b>Az
ötvenéves Reinhold Schneider,</b></u> aki a tragédiákkal terhes XX. század első
felében a küzdelmes hit tanúja volt, így jellemezte magát
önéletrajzában: <u><b>„Döntő az emberi személyiség lényege, amelyet nem lehet
meghatározni, a személy küldetés, és az z idő, amelyben az író működik</b></u>.
Egy kínai közmondás szerint <u><b>az ember inkább hasonlít ahhoz a korhoz,
amelyben él, mint az apjához</b></u>. Gyermek- és ifjú éveim Baden-Badenben,
ahol 1903-an születtem, lehetővé tették, hogy egy utolsó pillantást
vessek még arra <u><b>a világ</b></u>ra és társadalomra, amely <u><b>1914-ben süllyedni
kezdett</b></u>; ez volt életem első gyógyíthatatlan törése. <u><b>Az első letörés,
amellyel összetört bennem az iskolában kapott liberális-idealista
műveltség és képzés, és amely teljes pesszimizmusba vezetett. Többé nem
hagyott el soha a következő letörések előérzete. Küzdenem kellett ellene
…</b></u>Írói munkám nem építmény, de nem is rendszer, hanem út, amely a
radikális keresztény éthosznak a világi hatalommal való összeütközésében
végződik; ott, ahol megkísérlik, hogy bálvánnyá tegyék a hatalmat.”</p><p>Reinhold
Schneider harminc éven át hirdette írásaiban ezt az éthoszt, miután a
pesszimizmus és a nihilizmus örvényéből – hosszú gyötrődés után –
sikerült kiemelkednie és eljutni a keresztény hitre. A nemzeti
szocializmus idején a német nép lelkiismerete volt.</p><p>Esszéinek és
drámáinak <u><b>két jellegzetes témá</b></u>ja <u><b>a tragédia és a kereszt</b></u> volt; a<u><b>
történelem nagy szellemei és a szentek, főleg a misztikusok ihlették</b></u>.
1956-ban neki ítélték oda a német könyvkiadás békedíját. <u><b>1958 húsvétján
egy szerencsétlenség következtében halt meg.</b></u></p><p>Sorozatában, amelyben
egy-egy konvertita írót mutat be, Szabó ferenc SJ nem teljes
életművüket ismerteti és méltatja, hanem <u><b>„megtérése mozzanatá</b></u>ra”
irányítja a figyelmet.</p><p>Reinhold Schneider <u><b>hoteltulajdonos apja
protestáns, anyja katolikus</b></u> volt. <u><b>Katolikus nevelést nem kapott</b></u>. <u><b>Kamasz
korában a teljes nihilizmust vallotta</b></u>, öngyilkosságra is gondolt.
Spanyol (Unamuno) és portugál (Camoëns) írók, misztikusok döntő
befolyást gyakoroltak világnézetére. <u><b>Átment a lélek sötét éjszakáján</b></u>,
amelyről a misztikusoknál olvasott. Hitbeli nehézségei részben
fiatalkori Isten-képe átértékelésekor, a filozófusok és tudósok
ellenvetéseivel szembesülve jelentkeztek. Egyik mestere, a spanyol
Kierkegaard, Miguel Unamuno volt. A világháborúk, az emberi szenvedés és
a halál megtapasztalása, a létezés tragikuma megjelölte Schneider
életművét.<u><b> Schopenhauer pesszimizmusa, Nietzsche nihilizmusa, a
buddhizmus, a modern egzisztencializmus (Sartre abszurd világnézete)
befolyása mellett</b></u> főleg Unamunónak a Tragikus életérzésről és a
Kereszténység agóniájáról szóló művei, továbbá <u><b>a spanyol kármelita
misztikusok, Avilai Szent Teréz és Keresztes Szent János, hatottak
életszemléletére.</b></u></p><p>Unamuno is a hinni akarást hangsúlyozza, amely
gyökeres ellentétben áll az ateizmussal. És a pascali gondolatra utal
megtérése folyamatát elemezve: „Eszemmel egy racionalista Istent
kerestem, aki, mivel puszta eszme volt, elpárolgott… <u><b>Eljutottam így a
Semmi-Istenhez, ahova a panteizmus vezet, és a tiszta fenomenizmushoz,
ami minden üresség-érzés gyökere. Nem éreztem az élő Istent, aki bennünk
lakik, és aki szeretet-tettei révén nyilatkoztatja ki magát nekünk…”</b></u>
Unamuno, Journal intime, 24)</p><p>Schneider is hasonló gondolatokat
jegyzett fel: Pascalt tanulmányozva ráébred, hogy amikor az ész
tehetetlen, a szívnek megvannak az érvei. „Hitt Pascal? ..Pascal akart
hinni. Az értelem nem tudott, de a szív igen.” (Winter in Wien, 216)</p><p>Az
osztrák író modern istenképe a természettudományokkal való
találkozásban, kozmológiában, csillagászatban és fizikában rajzolódik ki
előtte. Azon a véleményen volt, hogy a hívő keresztény embernek a
világmindenség és élet egészének értelmére kell választ találnia:
„Elmulasztjuk az óra követelményét, ha nem látjuk Krisztust az űrök, az
idők és az erők előtt, amelyeket felfedezni és, amelyekkel szembenézni
történelmi parancsszó…” (E látásmód hasonlít a tudós gondolkodó,
Teilhard de Chardin kozmikus víziójához. De persze a jezsuita tudós
szemlélete nem tragikus, mint Schneideré.)</p><p>Schneider Istenhez
vezető útján<u><b> a döntő fordulat 1937 vagy 1938 újévjén következett be:
„ekkor mentem először húsz év után Potsdamban misére</b></u>. Úgy mentem, <u><b>mint
aki hazamegy, de elfelejtette már anyanyelvét. </b></u>(…) Utam a tragikus
nihilizmusból vezetett a hithez.” (Verhüllter Tag, 134.)</p><p>Schneider
küzdelmes hite „heroikus ellentmondás a tapasztalati világgal szemben, a
gyermek bölcsessége, feltétlen ráhagyatkozás a védtelen csónak néma
kormányosára a kozmikus éjszakán át vivőúton.” (Der Balkon, 170).</p><p><u><b>Meg
volt győződve arról, hogy az üdvösség útja csak a kereszten át
vezethet. Hite nem intellektuálisan bizonyítható, hanem imádkozó hit</b></u>.
Ezt gyakran hangoztatta Dachaura és Auschwitzra, meg a történelemben
tapasztalt sok rosszra utalva. Erről szól sokat idézett szonettje:</p><p style="text-align:right"><i>Csupán az imádkozóknak sikerülhet</i><br><i>a vészes kardot elhárítani,</i><br><i>az ítélő erőket visszatartani</i><br>
<i>világunk védve szentelt életükkel.</i></p><p style="text-align:right"><i>Hiába versenyeznek tetteink az éggel:</i><br><i>mit egyesítenek az ismét meghasad,</i><br><i>vészt és bajt hoz, amit alapítanak</i><br><i>s mit újraalkotunk az elavul egy éjjel.</i></p>
<p style="text-align:right"><i>Rejtőzködik most még az üdvösség,</i><br><i>az önteltség kinn vásári lármát csap</i><br><i>amíg a dómban buzgó imák hangzanak.</i></p><p style="text-align:right"><i>Áldás lesz az Úr szavára minden áldozat</i><br>
<i>s élő víztől csobognak mint rég</i><br><i>a szem nem látta kiszáradt kutak.</i></p><p style="text-align:right">(Szabó Ferenc SJ fordítása)</p><p>Vatikáni Rádió/Magyar Kurír</p></div>