<div dir="ltr"><h5 class="">Seszták Ágnes</h5>
<h3 class="">Leszünk vagy elfogyunk?</h3>
<div class="">
<div class="">
<div class="">
<b>Magyar Nemzet</b><br>
<br>
2013. július 13., szombat 00:01 </div>
<u><b><br></b></u>
</div>
</div>
<div class=""><u><b>Tavaly 90 300 kisbaba született, de meghaltak 129
500-an, és 2011-ben 38 400 művi terhességmegszakítást végeztek.</b></u> A
születések száma a mágikus százezer alá esett, az abortuszok száma pedig
nem a tinédzsereknél növekedett, hanem a 20–24 éves korosztálynál. A
halálozások száma magáért beszél, így <u><b>Magyarország lakossága</b></u> az 1981-ben
kezdődött fogyást figyelembe véve 9 970 160 főre <u><b>csökkent.</b></u>
Bekövetkezett, amit már a nyolcvanas években jósoltak a népi írók komoly
vitákba bonyolódva, hogy idő kérdése, mikor esik<u><b> tízmillió alá </b></u>a magyar
lélekszám. </div>
<div class=""><div class="">
</div>
</div>
<p>Végigéltük a különböző pengeváltásokat, ahol a nemzethalál
víziójától a buta pragmatizmusig mindenre volt példa, még arra is, hogy
jellemző véleményként hangozhasson el, jó is lesz, ha kevesebben
leszünk, mert mindenkinek jut lakás. <u><b>A „kicsi vagy kocsi” </b></u>durva
vitájában aztán teljesen szélsőséges nézetek is összecsaptak, és utólag
csak remélhetjük, hogy nem akkor kezdett általánossá válni az a pusztító
nézet, hogy <u><b>egy gyereket még csak-csak, de nagycsaládot semmiképpen</b></u>. A
nagycsalád abban az időben öt-hat gyereket jelentett, ma akinek három
gyereke van, már nagycsaládosnak számít. Olykor komoly keresgélés folyik
házaspárok után, amelyek sok gyereket nevelnek, hogy mutatóban legalább
a média szolgáljon némi üdítő példával ebben az elsivatagosodott
jelenben, ahol <u><b>a leghangosabbaknak az a legfontosabb problémájuk, miként
tudnak megszabadulni nem kívánt terhességüktől, </b></u>mivel a nő alanyi joga,
hogy a kormány ne nézze keltetőgépnek. Mert az Orbán-kormány egyik
legfontosabb célja, hogy ha nem tudja is megállítani a demográfiai
fogyást, legalább fékezni képes legyen. Minden elfogultság nélkül
állíthatjuk, <u><b>a kormány felfogta és megértette a társadalmat fenyegető
veszélyt</b></u>. A probléma nem csak ott van, hogy száz év múlva nem magyar
altatódalokat fognak énekelni az anyák kisbabáiknak, mert „fogyik a
magyar”, ahogyan azt a szárszói fiúk hahotázva bedobták a köztudatba.</p>A nagy probléma az lesz, ha nem máris az, hogy<u><b> elöregedő
társadalommal, beteg és nyűtt generációkkal nem lehet kreatív és
innovatív dolgokat véghezvinni.</b></u> A nyugdíjas korosztály fél minden
változástól, minden újítástól, és ez az igazi veszélye annak, hogy kevés
gyerek születik. Nem utolsósorban ennek a kevés gyermeknek az
életminősége is fontos. <u><b>Nem mindegy, hogy nélkülöző szülők zaklatott
környezetben éppen hogy csak megélnek, mert a gyermeknevelést teljesen
magánügynek tekinti az állam, vagy számtalan könnyítés segíti a
családokat.</b></u> A kormány már eddig is látható erőfeszítéseket tett azért,
hogy a házaspárok az első után vállaljanak egy második gyereket is, de a
segítés feltétele a folyamatosság, a rugalmasság, hogy adminisztratív
okok ne gátolják a szülési hajlandóságot. <u><b>Az anyák munkahelyvédelmi
programja beválni látszik</b></u>, a munkáltató, ha érdekeltté teszik,
készségesen alkalmaz gyermekes édesanyákat, akár osztott munkaidőben is.
Az anyasági támogatások összege és igénybevétele is újszerű lesz, de
külhoni mintára szó van a férfiak apasági szabadságáról is. A
szakemberek szerint erre nincs fogadókészség, ami csak idő kérdése, mert
annak idején, amikor egy énekesnő helyett a férje vette igénybe a
gyest, megszólták. Ma ebben sincs semmi különös.<u><b> A távlati tervekben
segítséget kapnának azok is, akik még az egyetemi éveik alatt vállalnak
gyereket, és számtalan variációja merült fel a lakhatási támogatásoknak.</b></u>
<p>Amíg az ellenzék mindennap siratja az éhező gyermekeket, addig most
75 ezer gyerek nyaral a Balatonnál a szüleivel vagy táborban.</p>
<p><i>(Seszták Ágnes)</i></p></div>