<div dir="ltr"><h1>Dávid Katalin: Egy keresztény értelmiségi Európára néz</h1>
<div>
<span>
2013. 07. 10. 11:21 - </span>
</div>
<div>
<div>
<div>
<p><u><b>A világhírű művészettörténész </b></u>legújabb
tanulmányában arra keresi a választ, hogy <u><b>miért tagadta meg napjainkra
Európa a létezését kialakító, magatartását, erkölcsi alapjait
megformáló, történelmi hagyományait meghatározó,</b></u> sajátos kultúrát
kibontakoztató, s mindezeknek gyökeret adó<u><b> kereszténységet.</b></u></p> </div>
</div>
</div>
<p><a href="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Judit/Judit7/david.jpg" rel="lightbox" target="_blank"><img src="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Judit/Judit7/david_0.jpg" style="float:left;margin:3px 7px" height="175" width="100"></a>Dávid
Katalin legfőbb tudományos munkásságából, <u><b>a szimbólumkutatásból indul
ki</b></u>, mégpedig azért, mert <u><b>minden szimbólum vallásigénylő</b></u>.
Szimbólumteremtő képességünk az emberré válás pillanatától kezdve
archetípusként él velünk, s kifejezi a lélek legmélyének Istennel való
kapcsolatát. A szimbólumokat alapvető örökségként kellene kezelni,
melyeknek szerepük van a hétköznapok érintkezéseiben,<i> „a megszokottá
vált gesztusokban, egy kézfogásban, egy ölelésben, vágyainkban,
reményeinkben, örömeinkben: mindig segítően vannak jelen.”</i> <u><b>A mai ember azonban elvesztette szimbólumait. A szimbólumok elvesztése<i> „az európai kultúrát meghatározó keresztény vallás megtagadásának, illetve megtámadásának okozataként következett be.”</i></b></u>
A jelenség az <u><b><a href="tel:1789-1794" value="+3617891794" target="_blank">1789-1794</a>-es francia forradalommal kezdődött</b></u>, s a XX.
század első felére vált botrányossá. <u><b>A forradalom idején </b></u>a jelkép
központilag meghirdetett programmá lett <u><b>a szabadság, egyenlőség,
testvériség fogalmai</b></u>n keresztül. A<u><b> forradalom vezetői ezeket az eszméket
úgy tüntették fel, mintha a társadalomban gyökereznének, pedig
valójában az állam által politikailag kreált jelszavak voltak</b></u>. Az, hogy
hitelesítsék ezeket, jogos volt, <i>„hiszen a három jelszó által
megfogalmazott értékek utáni vágynak mély társadalmi alapja volt, ami
elvezethetett volna, nagyon rövid időn belül, társadalmi
gyökéreresztésükig.”</i> Erre azonban nem adott módot a politika.<u><b> A
szabadság, egyenlőség, testvériség hármasságát egy súlyos központi
mérgezés is érte, az intézményesített szekularizáció</b></u>. A tudós szerző
hangsúlyozza, hogy a probléma az „intézményesített” jelzőn van,
szekularizáció ugyanis mindig volt, van és lesz. Az intézményesítettség
lényege azonban az, hogy az egyénre kívülről rátelepített dologról van
szó, <i>„ami ebből következően, még elfogadása esetén is kényszerítően
hat a szellemiségre, az intellektuális és lelki formálódásra. Nem az
embert általában érő külső hatás ez, nem a természetes életmozgás
következménye, hanem erős szervezet áll mögötte, amely tudja
érvényesíteni akaratát.”</i></p><p>Ennek következtében pedig ez a
társadalomnak <u><b>gyökértelenül átadott három jelszó önállósította magát</b></u>: a
szabadság megsemmisítette az egyenlőséget. <u><b>Az intézményesített
szekularizáció ugyanis </b></u><i><u><b>„hangsúlyos tudatossággal és drasztikusan
kiszakította az egyént addigi, több évszázados erkölcsi talajából, </b></u>így
hirtelen<u><b> veszítette el azt az egészséges gátlást, </b></u>azt<u><b> a morális
korlátot, amely az emberek közötti viszony normáit biztosította.</b></u>”</i>
Ezt a normát az európai kultúrkörben <u><b>a tízparancsolat </b></u>alapozta meg, ami
akkoriban <u><b>már, több mint másfél évezred alatt, beépült az ember
természetébe, kiemelt és folyamatos hangsúlyt kapott a családi, az
iskolai nevelésben, a társadalom által elfogadott viselkedési formákban</b></u>.
Természetesen <u>ez nem azt jelentette, hogy a tízparancsolatot ne
sértették volna meg a századok során, megtették, de az büntetendő vagy
megvetendő cselekedetnek számított. </u>Amikor <u><b>az intézményesített
szekularizáció </b></u>mögött álló állami tekintély<u><b> azonban <i>„lefokozta, megvetésre
ítélte a vallást, annak előírásait, normáit, felszabadítottnak hirdette
az embert az istenhitben gyökerező morális parancsok alól, és Isten
haláláról beszélt, ledőltek a társadalmat addig irányító korlátok.”</i></b></u></p><p>A
francia forradalom által elindított és intézményesített szekularizáció
egyik fő törekvése volt, hogy támadja, lejárassa az egyházat, a vallást.<u><b>
A</b><b> testvériség</b></u>et illetően Dávid Katalin rámutat, hogy az <u><b>nem a <i>„Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” </i>jézusi
intelem egyetemes megvalósítására törekvést jelentette</b></u>, hanem az
egymással szemben álló csoportokban jutva szerephez,<u><b> az egymás elleni
harcot inspirálta</b></u>. Ezzel lefokozta önmagát, és megszülte önmaga
ellentétét. <u><b>Nem kellett hozzá sok idő, hogy </b></u><i><u><b>„törvényerőre emelkedjék a gyűlölet a fajelméletet és az osztályharcot meghirdető diktatúrák által.”</b></u> </i>A
tanulmány írója szerint a<u><b> nácizmus és a kommunizmus eszmetörténeti
gyökere a testvériség eszméjének eltorzulásában kereshető.</b></u> Egyúttal
kifejti: a szabadság, egyenlőség, testvériség jelszavai olyan
lehetőséget nyitottak az egész emberiség számára, amely mindenkinek
egyéni kiteljesülését, társadalmi békéjét hozhatta volna meg. <i>„De ez
nem történhet saját meghirdetett eszméinek ellentmondva, hogy
egyidejűleg <u><b>a társadalmi életet mozgató törvényekből kihagyom a
teológiai kultúrát</b></u>. A vallás azonos lehetőséget kell kapjon a valláson
kívüliséggel, az istenhitnek az ateizmussal azonos súlyú szerepet kell
biztosítani.”</i> Ez pedig azt jelenti, hogy<b> lehet egyenlőségjelet
tenni a különböző vallások közé,</b><u> </u>még akkor is, ha Európa gyökerei a
zsidó-keresztény kultúrában vannak, <u><b>de </b><b>nem lehet föléjük emelni a
vallástalanságot</b></u>, <i>„és <u><b>nem lehet csonkítani a kereszténység
reprezentációját egy másik vallás követőinek érzékenységére hivatkozva,</b>
ami pedig gyakorlat lett.”</u> </i></p><p><u><b>Egyház és politika kapcsolatá</b></u>nak
napjainkban sokat vitatott kérdéskörét vizsgálva Dávid Katalin rámutat,
hogy a politikában mindig megjelenik a közjó, az etika problémája. <u>A
keresztény egyházak </u><i><u>„a közjó és az etika területén,</u> hivatásukból
adódóan, küldetésük, társadalmi felelősségük tudatában <u><b>kötelesek a
politika megítélésére</b></u>. <u><b>Lényegüket adják fel, ha ezt elmulasztják.</b></u> A
kereszténység krisztusi küldetése semmilyen megfontolást nem enged e
kérdésben. A közjó és az erkölcs, e kettő, amit a politika érint,
naprakész választ vár az egyházaktól, minden tagjától, de elsősorban az
egyházi személyektől.”</i> Ezért a hívő világiak vegyenek részt az
aktív politikai munkában, szem előtt tartva a teológiailag
megfogalmazott közjó érdekeit. A klerikusok pedig minden lehetséges
fórumon tegyék világossá egyházuk álláspontját, a politika közjót és
etikát érintő kérdéseiben.</p><p>Dávid Katalin röviden felvázolja azt <u><b>a
program</b></u>ot is, ami hite szerint <u><b>a kiutat jelentheti</b></u> abból a mély
depresszióból, amibe az elmúlt két évtizedben zuhantunk, s amely
egyúttal termékeny talajt biztosít egy modern keresztény kultúra
kibontakozásához. Ehhez <u><b>az alap a keresztényszociális tanítás, ahogy azt
XIII. Leó, XI. Pius, VI. Pál, II. János Pál enciklikáikban
megfogalmazták.</b></u> Ennek legösszetettebb vállalkozása pedig <u><b>a szociális
piacgazdaság</b></u>, amelynek <u><b>két nagy erkölcsi célja a szabadság és a
szociális igazságosság</b></u>. Dávid Katalin Jézus szavaira is emlékeztet:<i> „Menjetek és tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot” </i>(Mt
9,10-13). Kifejti: <u><b>az irgalmasság az az erény, amely tettekre váltja a
szeretetet, amely egyetlen alternatíva a gyűlölettel szemben.</b></u> Aki pedig
nyitott szemmel jár a világban, az megérti, hogy<i> „ez az egyszerű
erény, amely <u><b>enyhíteni akar egy másik ember testi, lelki nyomorán, miért
kell álljon az élet középpontjában. Megérti, miért több egy szelet
kenyeret adni az éhezőnek, egy jó szót az elhagyottnak, mint felépíteni
akár egy katedrálist.</b></u> A keresztényszociális tanítás ezzel a szándékkal
lép be egy emberi közösségbe, erre épül, ez adja biztosítékát, hogy a
társadalom a keresztény kultúra hordozójává váljék”</i> (Szent István Társulat, 2013).</p><p>Bodnár Dániel/Magyar Kurír</p></div>