<div dir="ltr"><div class="">
<h2 class="">a bűn vs. szelíd, figyelmes, szerető Urunk<br>
</h2><h2 class="">A bűn mint betegség?
</h2>
<div class="">
2013. június 27. csütörtök, 09:06 | Írta: Tóth Sára Talita.hu<br></div>
</div>
<p><b><img style="float: left;" alt="MaryMagdalene_PassionoftheChrist" src="http://talita.hu/images/stories/MaryMagdalene_PassionoftheChrist.jpg" height="311" width="245"> <br>A
bűn legmélyebb paradoxona, hogy az ember egyszerre felelős érte, és
egyszerre nem. </b>Teljes mértékben felelős a rombolásért, amit magának és
másoknak okozott, mégis, a bűn egyszersmind egy rajta kívül álló, rajta
elhatalmasodó, nála erősebb hatalom.<b> </b>Pont olyan, mint egy betegség.</p>
<p> Hosszú évek óta töprengek a bűnről, az Ige fényében, a saját életem
és nyomorúságom tükrében, a világ állapotát és mások nyomorúságait
szemlélve. Egyre erősebb az a meggyőződésem, hogy <u><b>gyülekezeteinkben,
hitéletünkben a bűnnek egy rendkívül redukált </b></u>és ezzel együtt gyakran
életidegen, sőt, lelkileg elviselhetetlen<u><b> szemlélete uralkodik.</b></u></p>
<p><u><b>Sokan még maguknak sem merik bevallani, hogy az eredendő bűn
tanításával nemigen tudnak mit kezdeni.</b></u> Nagyon sokan megkérdőjelezik
magukban. És hát valóban, az a gondolat, hogy nemzedékről nemzedékre
örököljük a bűnt, visszamenőleg egészen az ősszülőkig, <u><b>majd pedig Isten
ezt számon kéri rajtunk, elég nehezen védhető</b></u>. <u><b>Miért bűnhődjek
olyasvalamiért, amit nem is én követtem el? </b></u>Miért bűnhődjek azért, mert
örököltem egy hajlamot, és hiába akarok jót cselekedni, a bűn uralkodik
rajtam (Róm 7)?</p>
<p>Bár a Szentírásban nem egy és nem kettő igen gazdag és árnyalt
metafora (kép, szimbólum) érzékelteti a bűn valóságát, <u><b>mi általában csak
a jogi metafora értelmében gondolunk a bűnösségre. Vétket követek el,
és Isten igazságossága értelmében a vétekért büntetés jár.</b></u> A véteknek és
az úgynevezett büntetésnek nincsen szerves kapcsolata egymással. Egy
mindennapi <u><b>példá</b></u>val élve: <u><b>ha a szülő figyelmezteti a gyermekét, hogy
amennyiben a mobiltelefonját nem veszi ki a nadrágja zsebéből, amikor a
ruhát a szennyestartóba teszi, akkor könnyen előfordul, hogy a mobil a
nadrággal együtt a mosógépbe kerül. Ha pedig tönkremegy, új mobilt nem
kap.</b></u> A valóság természetéből adódóan a gyermeknek viselnie kell tettének
következményét. Figyelmetlensége miatt kialakul egy állapot, ami miatt
szenved. Ha viszont a szülő azt mondja: fiam, hanyag voltál, így aztán
fél napig a sarokban kell térdepelned, ez büntetés, méghozzá elég
önkényes. A szülő egyszerűen kiszabta és kész. Úgy tűnik, a bűn
valóságát jobban érzékelteti az első eset, de még az sem
megfelelőképpen. Mert a <u><b>mobiltelefonos példában tényleg teljes mértékben
a gyerek volt a hibás</b></u>. <u><b>Ha viszont megbetegszik az a gyerek, azért már
nem ő, vagy nem kizárólag ő hibás. </b></u>Főleg ha örökletes betegségről van
szó. Márpedig a Szentírásnak egyik leggyakoribb, <u><b>Jézus által szinte a
leggyakrabban használt metaforája a bűnre éppen a betegség.</b></u></p>
<p>Senki nem gondol arra, hogy a beteg embert megbüntesse a betegsége
miatt. Szenved ő a saját állapotától eleget. Továbbá nem elég az sem, ha
jogi értelemben „felmenti” valaki őt a betegsége alól. Az sem elég, ha
valaki „megbocsát” a beteg embernek, sőt, kissé abszurdnak hangzik.
Pedig <u><b>Jézus nagyon bölcsen keveri ezt a két képet</b></u>, amikor például első
felszabadító szava, melyet <u><b>a béna emberhez intéz, az, hogy
„megbocsáttattak a te bűneid</b></u>”. Itt már megjelenik a bűnnek az a
legmélyebb paradoxona, hogy <u><b>az ember egyszerre felelős érte, és
egyszerre nem</b></u>. Teljes mértékben felelős a rombolásért, amit magának és
másoknak okozott, mégis, a bűn egyszersmind egy rajta kívül álló, rajta
elhatalmasodó, nála erősebb hatalom. Pont olyan, mint egy betegség.
Könnyebben megérthetjük ezt a paradoxont, ha a szenvedélybetegségekre
gondolunk. Mindenki tudja, hogy az <u><b>alkoholbeteg ki van szolgáltatva
szenvedélyének. Ezért is hívjuk „betegnek”. Elvesztette szabadságát, nem
ő „dönt” arról, hogy lehajtja-e a következő poharat, majd az azután
következőt. Ilyen értelemben beteg, és „nem tehet róla”</b></u>. <u><b>Ugyanakkor</b></u>
abban is egyetértünk, hogy <u><b>az iszákosság bűn</b></u>. Bűn, amikor egy részeges
anya tönkreteszi gyermekei életét.</p>
<p>Aztán lehet ezt a paradoxont még tovább hajtani.<u><b> A szorongás, a
depresszió például nagyon hasonlóan viselkedik az alkoholizmushoz.</b></u>
Ugyanúgy a <u><b>hatalmába keríti az embert, ugyanúgy tönkreteheti a családi
életét</b></u>, ugyanúgy rombolhat másokat. Ugyanúgy nincs felette uralmunk.
<u><b>Mégsem mondanánk a szorongásra vagy a stresszre, hogy bűn</b></u>. Pedig ebben a
<u><b>tág értelemben bizony az</b></u>. Mert bűn és betegség egy. Igazából nem
értjük, hogy lehet ez, de számomra ettől a leginkább valóságszagú <u><b>a
kereszténység. Túl van a logikán, éppen ezért az életről szól.</b></u> Emberi
életünkről, erről a világról, erről a rettentő bonyolult, szövevényes
struktúráról, ami az ember, az emberi társadalom,<u><b> az emberi lélek. Amit
át- meg átjár az a sötét valóság, </b></u>a<u><b>mit a Biblia nevez lázadásnak, nevez
tisztátalanságnak, nevez fertőző betegségnek</b></u>. Mind részei vagyunk, mind
sebződtünk, sérültünk, majd pedig szinte önmagunk ellenében továbbadjuk e
sebeket. A bűn átélése inkább ennek a komplex és gyötrő sötétségnek az
átélése, az, hogy <u><b>része vagyok egy szörnyű romboló sötét folyamatnak,
amelyben elsősorban én sebződtem, de akaratom ellenére magam is sebeztem
és romboltam</b></u>. Nem baj, ha a bánat könnyeivel elsiratom magam olyan
értelemben is, hogy engem is bizony bántottak. <u><b>Sokan annyira igyekeznek
önmagukat elítélni, hogy szinte lelki erőszakot tesznek önmagukon. Pedig
egy nagyon sérült ember esetében nem biztos hogy bölcs ilyet elvárni,
sőt, a gyógyulása ellenében hathat.</b></u></p>
<p><u><b>Jézus</b></u> ezt pontosan tudta. <u><b>A házasságtörő asszonynak azt mondta: „Én
sem ítéllek el, menj és többé ne vétkezzél!</b></u>” Valójában <u><b>Jézus itt teljes
mértékben gyógyító, terapeutikus hozzáállást tanúsít</b></u>. Az elfogadó
szeretet felszabadító hatására ez az asszony bizonyára gyógyulni
kezdett: a „ne vétkezzél” felszólítás kegyetlen és értelmetlen lett
volna, ha az nem egy gyógyító folyamat részeként hangzott volna el. <u><b>A
samáriai asszony esetében pedig szinte egyáltalán nincsen az általunk
ismert vagy elvárt értelemben hivatkozás a bűnre</b></u>. Amikor <u><b>Jézus
megjegyzi, hogy „öt férjed volt”</b></u>, éppenséggel arra is gondolhatunk, hogy
itt egy sorozatos sógorházasság súlyos lelki sérültjével állt szemben
az Úr, és tudta, hogy gyógyító, élő vízre, nem feltétlenül „bűnbánatra”
van szüksége. <u><b>Bár csak egyházainkban jobban figyelnénk szelíd,
figyelmes, mérhetetlenül bölcs és szerető Urunkra!</b></u></p>
<p><br><i>Forrás:<a href="http://www.parokia.hu/kozosseg/cikk/1125/"> Parókia</a></i></p></div>