<div dir="ltr"><h2 style="background-color:rgb(255,242,204)">!!! NAGYON AJÁNLOM !!!</h2><p><font style="background-color:rgb(255,242,204)" size="4"><b>Az 5-ös pont azt is megválaszolja, h. a rendszerváltozás után miért lehetett több megtérő. Bizonyára érdek-megtérők is voltak, de itt egy másik szempontot említenek. E/M</b></font><br>
</p><h2><a href="http://jezsuita.blog.hu/2013/05/01/hogyan_ismerik_meg_istent_az_emberek_konyvajanlo" target="_blank">Hogyan ismerik meg Istent az emberek? (Könyvajánló)</a></h2><p><a href="http://jezsuita.blog.hu/2013/05/01/hogyan_ismerik_meg_istent_az_emberek_konyvajanlo#more5260573" target="_blank">http://jezsuita.blog.hu/2013/05/01/hogyan_ismerik_meg_istent_az_emberek_konyvajanlo#more5260573</a><br>
</p>
<h3>2013.05.01. 22:27 <a href="http://blog.hu/user/137135/tab/data" target="_blank">pacsy</a>
</h3>
<p style="text-align:justify"><img src="http://m.cdn.blog.hu/je/jezsuita/image/jalics_lelkivezetes.jpg.png" alt="jalics_lelkivezetes.jpg.png" style="line-height:0px" height="265" width="179"><span style="text-align:left"> </span><span style="text-align:left">H</span><span style="text-align:left">add
meséljek nektek <u><b>egy Öreg Lelki Mester</b></u>ről, akinek elmondhatatlanul sokat
köszönhetek. <u><b>Jálics Ferencnek hívják, jezsuita, és most jelent meg a
legújabb (utolsó) könyve: <a href="http://www.jezsuita.hu/2013-04-23/jalics-ferenc-lelkivezetes-az-evangeliumban" target="_blank">Lelkivezetés az evangéliumban</a>.
</b></u> Ezt szeretnék ezúton is a figyelmetekbe is ajánlani. <u><b>Jálics Ferenc nemrég lett
85 éves, </b>de nem kell még aggódnunk érte: talán van még 15-20 aktív év
is előtte – az édesanyja 102 évesen halt meg.</u> </span>A kontemplatív ima
nagyon segít az aktív élethez és a hatékonysághoz. Remek példa erre az
Öreg Mester élete. <u>A „Szemlélődő lelkigyakorlat” című könyvét 50.000
példányban nyomtatták ki, 13 nyelven. Emellett <b>több mint 20.000 embernek
adott személyesen vezetett lelkigyakorlatot;</b></u> ebben nem hiszem, hogy
világszerte sokan utánoznák!</p>
<p style="text-align:justify"><a name="13f729f689a3d7d7_13f6228a96c014d6_13f6210f73e37183_more5260573"></a>
Írt még másik 5 könyvet is, mindegyiket több nyelvre fordították le és
sok kiadást megértek; 14 évig volt teológiatanár és 10 évig spirituális
jezsuita skolasztikusok számára. Ezek után nehéz volna azt mondani róla,
hogy nem az aktív életre tanítja az embereket… Azok kritizálják ilyen
alapon, akik sem őt, sem a munkáját, sem a lelkigyakorlatait (és – hadd
legyek kicsit éles nyelvű – sem a kontemplatív életet) nem ismerik. Azt
hiszem, <u><b>J</b><b>álics többet tett a hitért, mint bárki a magyar és német
jezsuita a rendtartományból. Én személyesen nagyon nagy valószínűséggel
nem imádkoznék (és egészen biztosan más ember lennék), ha nem
találkoztam volna vele.</b></u></p>
<p style="text-align:justify">De további dicsérgetés helyett hadd
adjak közre <u><b>egy pár oldalt a most frissen kiadott könyvéből.</b></u> Ítéljétek
meg magatok, mennyit ér! Ezeken a lapokon tíz pontban arra a kérdésre
válaszol, hogy <u><b style="background-color:rgb(255,255,0)"><span style="background-color:rgb(255,153,0)">hogyan ismerik meg az emberek Istent</span>.</b></u></p>
<h4 style="background-color:rgb(255,255,0)">1. Két istenképünk van</h4><h4 style="font-weight:normal">Az egyik <u>az istenfogalmunk, a másik
pedig valami olyasmi, ami érzelmi életünkbe és tevékenységünkbe íródott.
Tegyük fel, hogy megkérdezem valakitől, fog-e esni az eső, és ő azt
feleli: holtbiztos, hogy ma nem fog esni. Rögtön utána látom ám, hogy
esernyővel megy el hazulról.</u> Magamban nevetnem kell rajta. <b>Szilárd
meggyőződése volt, hogy nem fog esni, de a szívében, az érzéseiben és
azután a cselekvésében arra készül, hogy esni fog.</b> <b>Így lehet nekünk is
két istenképünk</b>. Minket <u><b>az</b></u> <u><b>a konkrét és egzisztenciális kép </b><b>érdekel</b></u>,
amelyet <u><b>az érzésekből és a cselekedetekből lehet kiolvasni</b></u>. Ezzel a
lelkivezetés során minden súlyát elveszíti az elméleti vita Isten
létezéséről. Inkább magára az életre figyelünk, a valódi hitre, amely
abban mutatkozik meg, hogyan érzünk, cselekszünk és élünk, nem pedig
abban, mit gondolunk Istenről. <b>Bármit is mond a beszélgetőtárs, a
lelkivezetőnek azt kell néznie, vajon „esernyővel megy-e el hazulról”?</b></h4>
<h4 style="background-color:rgb(255,0,255)">2. A szülőkép</h4>
<p style="text-align:justify">A kisgyermekeknél – amennyire ők hisznek
Istenben – <u>a konkrét istenkép azonos a szülőképpel.</u> Isten
tulajdonságait a szülők tulajdonságaiban élik át. A szülők adtak nekik
életet, és ez megfelel a teremtésnek: Isten teremtette a világot. Ők a
szülők által jöttek erre a világra. Isten biztonságot ad a világnak, a
gyermekek pedig a szülőkben találják meg ezt. A gyermek a jövőjét is a
szülőkben éli át. <u>Ha az a benyomása, hogy anyja elmegy, akkor egészen
nagy, egzisztenciális félelem lesz úrrá rajta, mert az egész jövőjét
fenyegetve érzi, mintha Isten hagyná el.</u> A szülők hatalmat gyakorolnak a
gyermek fölött és biztonságot jelentenek neki. Isten hatalmat gyakorol a
teremtés fölött, és szavatolja biztonságát. <u><b>Ha a gyermek sok szeretetet
tapasztal meg a szülők részéről, akkor majd hinni fog a szerető
Istenben.</b></u> <u>Ha a gyermek apa-képe rossz, akkor nem az Atyaistenhez fog
imádkozni, hanem inkább Jézushoz vagy a Szűzanyához.</u></p>
<p style="text-align:justify">Egyszer beszéltem ezekről a dolgokról
valakinek, aki az egész családjával együtt gyakorló katolikus volt.
Beszélgetésünk után odahívta ötéves kislányát, leült mellé, és
megkérdezte: „Meséld el nekem, milyen Isten?” A kislány először nem
értette a kérdést, de többszöri nógatás után („De mégis milyen?”)
szégyenkezve a padlóra szögezte szemét és úgy mondta: „Olyan, mint te”.
Ezután feltette ugyanezt a kérdést a hét-nyolc éves fiának is, aki tehát
két-három évvel idősebb volt a kislánynál. Fia egyszerűen, világosan és
magabiztosan felelte: „Olyan, mint te, csak egy kicsit nagyobb.” A
kislánynál még teljes azonosság volt az apa és Isten között. A kisfiúnál
az istenkép már kezdett elszakadni az apa-képtől és nagyobb dimenziókat
ölteni. Mindezekből érthető, hogy <u>amikor apa nélkül nő fel valaki, vagy
édesanyjával konfliktusai vannak, világnézete később Isten nélküli
lehet, vagy úgy érezheti, Isten elutasította őt.</u> Megsejthető ebből az
is, mennyire<u><b> fontos, hogy a szülők iránti negatív érzéseinket
feldolgozzuk, és így Isten és a teremtett világ iránt konstruktív
viszonyt alakíthassunk ki.</b></u></p>
<h4 style="background-color:rgb(0,255,255)">3. Az élet</h4>
<p style="text-align:justify"><u><b>Istenképünk attól a képtől függ, amelyet
az életről alkotunk</b></u>. Ez ugyanúgy működik, mint a szülőképnél. Ahogy az
élettel vagyunk, úgy vagyunk az Istennel is. Ha elégedettek vagyunk az
élettel, akkor Istenünk jóságos. Aki elégedetlen, elutasítja az életet,
és csalódott Istenben. Ennek nagy jelentősége van a pszichoterápiában.
<u>Még ha a terapeuta ateista is: ha meggyógyítja a pácienst, annak javul
az istenképe. „Élet” helyett mondhatnánk itt „világ”-ot is.</u> <u><b>Először
mindannyiunkban immanens istenkép alakul ki. </b></u>Úgy kell ezt elképzelni,
mint a szülőkép esetében. Az istenkép egy legfőbb lényre korlátozódik,
aki uralkodik a világon, a kezdeti szakaszban azonban még hozzátartozik a
világhoz. <u><b>Csak később fedezzük fel, hogy Isten transzcendens</b></u>.</p>
<h4 style="background-color:rgb(0,255,0)">4. A természet</h4>
<p style="text-align:justify"><u><b>Sokan vannak, akik a természet nagyságán
és szépségén keresztül közelítik meg Istent.</b></u> Gyakran találkoztam
emberekkel, még tudósokkal is, akik racionális alapon, meggyőződésesen
elutasították Isten létezését. A természet nagyságával szembesülve
viszont megérezték, hogy ennek kell, legyen valami jelentése. Ez
számukra persze nem Isten volt, és nyilván nem egy személyes Isten, de
mégis valami nagy, hatalmas és jóságos, amely a természetről szerzett
érzékelésünk hátterében áll. Hívőkkel is előfordul, hogy istenképük a
természeti élmények révén tágul. <b><u>Egészen sajátos módon figyeltem meg ezt
olyan embereknél, akiknek az istenképe a szülőkkel való rossz kapcsolat
miatt eltorzult, a természettel való találkozás által viszont átélték
Isten jóságos jelenlétét.</u></b></p>
<h4 style="background-color:rgb(255,229,153)">5. A családi vallásgyakorlás és a Jézus Krisztushoz fűződő viszony</h4><p>
</p><p style="text-align:justify"><u><b>A gyermek lassanként átveszi a család
istenképét, és azt is, ahogy a családban bánnak Istennel.</b></u> <u><b>A családi
nevelésnek nagy a jelentősége.</b></u> Dél-Amerikában sok embert ismertem, akik
gyerekként jó vallási nevelést kaptak, de az egyetemen ateisták lettek.
Negyvenéves koruk tájékán csak az alkalomra vártak, hogy ismét
rátaláljanak és hozzáférjenek a hithez. Egy <u>jó indokra vártak, amellyel
az ateista világképet, amit a nyilvánosság miatt magukra vettek,
valamiképpen ismét letehetik. A családi alapok dolgozni kezdtek bennük.</u> <u><b>
Ezek az emberek így aztán könnyen újból hívők lettek. Ugyanígy,
Magyarországon ismertem a kommunizmus időszaka után fiatal nőket, akik
20-22 évesen igazi hittől indíttatva kérték a keresztséget.</b></u> Amikor azt
kérdeztem, hogy a szüleik hívők voltak-e, azt válaszolták, nem. Ekkor
már tudtam, mit kell kérdeznem. <u><b>A hitük mögött mindig ott álltak a hívő
nagymamák, akik a kereszténység magvait elvetették és öntözgették
bennük. Évek múltán, a szabadság eljöttével a magok szárba szökkentek.</b></u></p>
<h4 style="background-color:rgb(234,209,220)">6. A környezet istenképe</h4>
<p style="text-align:justify"><u><b>Sokan a környezetük istenképét veszik
át.</b></u> Ez is nagyon meghatározó. Egy családapa egyszer megkérdezte tőlem,
mit csináljon a fiaival. Régebben szívesen jártak templomba, de
serdülőkoruktól fogva nem akarnak a családdal együtt templomba menni.
Azt mondtam neki, ha fiai találnak egy csoportot, amely gyakorló
keresztényekből áll, akkor majd visszatalálnak a hitükhöz. Ez persze nem
könnyű, mert a barátaikat már maguk választják meg. <u><b>A hit közösségben
él.</b></u> Volt egy másik érdekes tapasztalatom is. Buenos Airesben, ahol
éltem, sok volt a bevándorló olyan szicíliai falvakból, ahol szigorúan
katolikus módon éltek. A gyakorlatban viszont ez nem volt egyéb, mint
népegyházi jelenség, amit a környezet tartott fenn. <u>Amikor megérkeztek
Argentínába, a nagyvárosban már nem volt meg ez a környezet, és sokan
abbahagyták a vallás gyakorlását.</u> Az egyik szicíliai egyszer
panaszkodott nekem, hogy Buenos Airesben az emberek már nem hisznek vagy
már nem katolikusok. Buenos Airesben azonban sok olyan plébánia van,
amely élő közösség is. Megkérdeztem emberünktől,<b> </b><u><b>milyen messze van az
első templom </b>onnan, ahol lakik. <b>Azt mondta, kb. száz méterre van</b>.
Kérdeztem, <b>miért nem megy el akkor oda.</b> Válasza ez volt: <b>mert senki nem
jár templomba.</b> Hitét eddig a szicíliai falu vallásos közössége tartotta
meg.</u> <b><u>Az új környezetben még nem talált közösséget, és így hite eltűnt.
Csak a hit utáni vágyakozás maradt meg benne.</u></b></p>
<h4 style="background-color:rgb(159,197,232)">7. Ki mit hoz magával születésétől fogva</h4>
<p style="text-align:justify"><u><b>Minden egyes ember lelke mélyén van egy
vágyakozás Isten után.</b></u> E vágyakozás erőssége viszont nagyban függ attól
is, hogy születésétől fogva mennyi benne a vágy. Lisieux-i Szent Teréz
például már ötéves korban átélte az egészen magával ragadó vágyat Isten
után. Magával hozta életébe. Szülei ezt a hitet erősítették benne.</p>
<p style="text-align:justify">Másoknál ez a vágyakozás sokkal
gyengébb, de <u><b>mindenkiben van valamennyi.</b></u> Nem is lehet mindig felismerni,
mire irányul a vágyakozás.<b> </b><u><b>Egy fiú talán megérez valamit belőle, és
rávetíti egy motorkerékpárra</b>.</u> Ha övé volna a motorkerékpár, boldog lenne
– gondolja. Ez egy kívánság, de ebbe a kívánságba belefolyik
vágyakozása is. Egy idő után rájön, hogy létezik ennél több is, és
ezután egy autó lesz a célja, lehetőleg sportkocsi. <u><b>Később felfedezi,
hogy egy szociális munka még boldogabbá tenné</b>,</u> így jelentkezik egy évre
Dél-Amerikába vagy Afrikába. Az is előfordulhat, hogy ezután feltárul
számára, hogy igazán boldog akar lenni, és ehhez, a szociális jelleg
megőrzésével, az élet értelmét egy még mélyebb szinten kell megtalálnia.
<u><b> De van ellenkező példa is: némelyek olyan kevés vágyakozást hoztak
magukkal életükbe, hogy csak a halálos ágyukon kezdenek el egy pap
segítségével kutatni utána.</b></u></p>
<h4 style="background-color:rgb(249,203,156)">8. A Szentírás és a szentek példája</h4>
<p style="text-align:justify">Egészen <u><b>nagy előrelépés, ha valaki a
Szentírásban felfedezi Krisztust</b></u>. <u><b>Istenképe személyessé válik</b></u>. Immár
<u><b>arra az Istenre vonatkozik, aki eljött közénk, aki közel van hozzánk. A
lelkivezető fő feladata a Jézus Krisztus iránti szeretet felkeltése</b></u>. Még
ha az első időben ez még egy immanens Krisztus is, valahol mégiscsak el
kell kezdeni.</p>
<h4 style="background-color:rgb(241,194,50)">9. Teofániák és szent helyek</h4>
<p style="text-align:justify">Sok embernek van <u><b>személyes istenélmény</b></u>e,
a<u><b>mely nagy hatással van egész életére</b></u>. Olyan ez, mint egy meghívás,
amit azután egész életében követ valaki. Gondoljunk csak <u>Izrael nagy
alakjainak sokféle élményére</u>: Ábrahámra, akit Isten kivezet népe köréből
és ígéreteket tesz neki, vagy Mózesre, akinek a Sinai hegyen
megjelenik, és sok más személyre. Vannak <u><b>szent helyek is, ahol a
Szűzanya megjelent</b></u>. Az emberek elz<u>arándokolnak ezekre a helyekre</u> és
valamiképpen részesei lesznek a jelenésnek: Lourdes, Fatima, Santiago de
Compostela, Medjugorje. <u><b>Ezek a helyek mind közvetítenek valamit a
Szenttel való kapcsolatból. Ezáltal intenzívebb és teherbíróbb lesz
istenkapcsolatunk.</b></u></p>
<h4><span style="background-color:rgb(234,153,153)">10. A keresztények közösségben élnek </span><br></h4>
<p style="text-align:justify"><u><b>A jó plébániai közösség szentmisékkel,
szentségekkel, felnőttkatekézissel, hitoktatással és más alkalmakkal
mindig is olyan hely volt az Egyházban, ahol virágzott a hit és a
Krisztussal való kapcsolat</b></u>. Ha valahol nem így volna, <u><b>kell keresni egy</b>
másik plébániát vagy <b>közösséget. Aki keres, talál.”</b></u></p>
<p>(Jálics Ferenc, Lelkivezetés az evangéliumban, Korda, Budapest, 2013, ford. Várnai Jakab)</p></div>