<div dir="ltr"><h5 class="">Nánási Tamás</h5>
<h3 class="">Egy járommal kevesebb</h3>
<div class="">
<div class="">
<div class="">
<b>Magyar Nemzet</b><br>
<br>
2013. június 22., szombat 00:01 </div>
</div>
</div>
<div class=""><br>Egyszer majd talán megírja valaki ennek is a
történetét – jegyezte meg ironikusan a minap Orbán Viktor annak kapcsán,
hogy az Európai Bizottság bejelentette: Magyarország esetében is
javasolja az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) az úgynevezett
túlzottdeficit-eljárás megszüntetését. </div>Ahogy várható volt, <a target="_blank" href="http://mno.hu/eu/dontottek-magyarorszag-kikerul-a-tulzottdeficit-eljaras-alol-1168255">az Ecofin döntése</a>
tegnap az előzetes brüsszeli ajánlást erősítette meg. <u><b>Lekerültünk
az uniós szégyenpadról, nem fenyegethetnek minket a támogatások
elvonásával, és ami a legfőbb: kénytelen-kelletlen, de elfogadták a
2010 óta regnáló új magyar gazdaságpolitika létjogosultságát.</b></u> Komoly
győzelmet arattunk tehát. Persze nem azért, mert sikerült
teljesítenünk azt, amit az államháztartási hiány terén az EU-tagság
előírt nekünk.
<p><u><b>Az ütközetet azzal nyertük meg, hogy a költségvetési lyukak
betöméséhez</b><b> nem a szokásos</b></u>, a nemzetközi szervezetek által ajánlott,
lakosságot érintő <u><b>megszorításokkal teremtettük elő a fedezetet,
hanem a közteherviselés radikális átrendezésével.</b></u> Azt az utat
választotta a kabinet, amit más még nem merészelt: a multinacionális
nagytőke és a befektetők érdekeivel szemben, az általuk előállított
profit érezhető megcsapolásával növelte a büdzsé egyensúlyát
helyreállító államháztartási bevételeket.</p>
<p>Ezt valóban meg fogja írni egyszer valaki, mert amit Magyarország
tett, az a 2008-as pénzügyi világkrízisre adott egyik lehetséges
válasz, ezért nemzetközi szinten is példaértékű. <u><b>Azt mindenki
elismeri, hogy a kormányok fölé nőtt globális tőkének érdemben hozzá
kell járulnia az általa is okozott társadalmi problémák
megoldásához. </b></u>De hogy ez az elmélet gyakorlattá váljon, arra elvétve
akad példa: <u><b>az unióban Magyarországon kívül sehol sem tudták ezt
ilyen sikerrel megvalósítani</b></u>. Ennek oka pedig egyértelműen az, hogy
máshol nincs kétharmadnyi ereje a kormánynak. Ezért vagyunk<u><b> mi – az
uniós Góliáttal Dávidként szemben álló kis ország</b></u> – <u><b>rettegett
mumus azok számára, aki nem akarják, hogy bármi változzon a világot ma is
válságban tartó pénzügyi összeomlás után.</b></u> Nálunk változott, ráadásul
az eredményeit el is kellett ismerni.</p>
<p>Talán azt is megírja majd valaki, hogy a tegnapi döntést mennyi
zavarórepülés, gáncsolási kísérlet, érdekes számítás, később
hamisnak bizonyult előrejelzés, kettős mércén alapuló döntés előzte
meg. Brüsszel az ott panaszt emelő – s nálunk különadókkal sújtott –
cégek szemüvegén keresztül szemléli a gazdaságpolitikai kérdéseket.
De <u><b>azt már mégsem állíthatták az EU fővárosában, hogy a 2012-ben
elért 1,9 százalékos magyar deficit több mint 3 százalék: ilyen
egyenleg felállítására már ott sem vállalkoztak. </b></u>Viszont arra
vigyáztak, hogy<u><b> a sikerünket egyetlen elismerő kijelentés se
kísérje</b></u>. A tegnapi döntés mellé csatolt ajánlás lényegében a magyar
eredmények pénzügyi forrásainak leépítésére tesz javaslatot. <u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>Büsszel</b></u><span style="background-color:rgb(255,255,0)"> e ajánlása </span><u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>szerint az lenne az</b></u><span style="background-color:rgb(255,255,0)"> igazán tiszta, és </span><u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>odakint is méltatásra érdemes
uniós megoldás, ha százmilliárdokat adnánk vissza a külföldi
tulajdonú társaságoknak, és talán akkor már az sem lenne akkora baj,
ha ismét elszabadulna a hiány, és visszacsúsznánk a
túlzottdeficit-eljárásba; a lényeg, hogy jó fiúk vagyunk.</b></u></p>
<p>Mert egyrészről tényleg fellélegezhetünk: egy járommal kevesebb, <u><b>egy
lépéssel közelebb kerültünk az ország pénzügyi függetlenségéhez.
Ugyanakkor Damoklesz kardját továbbra is ott tartják a fejünk
fölött.</b></u> Ne legyen szemernyi kétségünk sem afelől, hogy folytatódnak –
méghozzá fokozott ütemben – az uniós támadások. Nem tehetünk mást: <u><b>
ezzel kell együtt élnie az országnak. A kormány mozgástere pedig az,
hogy ügyesen kerülgesse a gondosan elhelyezett brüsszeli aknákat.</b></u></p>
<p><i>(Nánási Tamás)</i></p></div>