<div dir="ltr"><h1>Ne féljünk a szolidaritástól! – Ferenc pápa szentbeszéde Urunk Szent Teste és Vére ünnepén</h1>
<div>
<div>
<div>
<p>Ferenc pápa <u><b>május 30-án</b></u> este a Lateráni Szent
János-főszékesegyházban mutatta be az úrnapi ünnepi szentmisét. A
Szentatya arra <u><b>kérte a híveket, hogy kövessék Jézust, hallgassák
szavát, tanulják meg a szolidaritás szó értékét.</b></u> A szertartás végén
Ferenc pápa gyalog vezette a körmenetet a hívek sorfala között a
Merulana úton a Santa Maria Maggiore-bazilikáig, ahol eucharisztikus
áldását adta.</p> </div>
</div>
</div>
<p><img src="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Heni/urnaplaterani_fekvo.JPG" style="float:right;margin:3px 7px" height="120" width="180">Jézus
kifejezése <u><b>a csodálatos kenyérszaporításról szóló evangéliumi részben
mindig nagy hatással van rám: „Ti adjatok nekik enni.” </b></u>(Lk 9,13) – e
szavakkal kezdte szentbeszédét a Szentatya.</p><p>Először is: <u><b>kik azok,
akiknek enni kell adni? </b></u>A választ az evangéliumi szakasz elején
találjuk: az emberek sokasága, a tömeg. <u><b>Jézus az emberek között van,
befogadja őket, beszél hozzájuk, gondoskodik róluk, megmutatja nekik
Isten irgalmasságát; közülük választja ki a tizenkét apostolt,</b></u> hogy
legyenek Vele, és Vele együtt merüljenek bele a világ konkrét
helyzeteibe. Az emberek követik Jézust, hallgatják szavát, mert <u><b>Jézus új
módon beszél és cselekszik. Annak a tekintélyével, aki hiteles és
következetes, aki igazat mond és igazat tesz, aki Istentől jövő reményt
ad</b></u>, aki a szeretet Istene Arcának kinyilatkoztatása. Az emberek pedig
örömmel áldják Istent.</p><p>Ezen az estén mi vagyunk az evangéliumi
tömeg, <u><b>mi is arra törekszünk, hogy kövessük Jézust, hogy meghallgassuk
szavát, hogy szeretetközösségre lépjünk vele az Oltáriszentségben,</b></u> hogy
elkísérjük Őt, és hogy Ő elkísérjen bennünket. Tegyük fel magunknak a
kérdést: hogyan követem Jézust? Jézus csöndben beszél az Eucharisztia
misztériumában, és minden alkalommal arra emlékeztet: követni őt annyit
jelenti, hogy kilépünk önmagunkból és életünket nem magunk számára
birtokoljuk, hanem Neki és testvéreinknek ajándékozzuk – hangzott el
Ferenc pápa ünnepi szentbeszédében.</p><p>Tegyünk egy lépést előre: <u><b>
honnan születik az a felszólítás, amellyel Jézus a tanítványokhoz
fordul, hogy ők maguk adjanak enni a sokaságnak?</b></u> Két elemből születik:
egyrészt a tömegből, amely Jézust követve a szabad ég alatt gyűlt össze,
távol a lakott településektől, miközben leszáll az est. Másrészt a
tanítványok aggodalmából, akik arra kérik Jézust: engedje el a tömeget,
hogy a környékbeli falvakban ennivalót és szállást keressenek maguknak
(vö. Lk 9,12). <u><b>A tömeg szükségleteit látván ez a tanítványok megoldása:
mindenki gondoljon saját magára, Jézus engedje el a tömeget!</b></u></p><p>Hányszor
érezzük mi, keresztények is ezt a <u><b>kísértést! Nem vesszük magunkra mások
szükségleteinek a terhét, hanem elengedjük őket egy ájtatos Isten
segítsen meg! vagy egy kevésbé ájtatos <i>Minden jót!</i> kívánsággal.</b></u></p><p>De
a Jézus által javasolt megoldás más irányt mutat, amely meglepi a
tanítványokat: „Ti adjatok nekik enni”. De hogyan lehetséges az, hogy mi
adjunk enni ennek a sokaságnak? „Csak öt kenyerünk és két halunk van,
el kellene mennünk, hogy élelmet vegyünk ennyi népnek” (vö. Lk 9,13).</p><p>De
Jézus nem veszíti el bátorságát: azt kéri a tanítványoktól, hogy
ültessék le az embereket ötvenfős csoportokba,<u><b> föltekint az égre, áldást
mond, megtöri a kenyereket és a tanítványoknak adja, hogy osszák ki a
népnek</b></u> (vö. Lk 9,16). A szeretetközösség intenzív pillanata ez: a tömeg,
aki szomjúhozza az Úr szavát, most <u><b>az élet kenyerével táplálkozik</b></u>. És
az evangélista szerint mindnyájan jóllaktak (vö. Lk 9, 17).</p><p>Ma
este mi is <u><b>az Úr asztala köré gyűltünk össze, az eucharisztikus áldozat
asztala köré, amelyen Jézus ismét Testét adja nekünk</b></u>, jelen valóvá teszi
a kereszt egyedüli áldozatát. Jézus, azáltal, hogy Sszavát hallgatjuk,
hogy Testével és Vérével táplálkozunk, <u><b>a sokaságból közösséggé alakít át
bennünket, a névtelenségből szeretetközösséggé válunk. Az
Oltáriszentség a szeretetközösség szentsége, amely révén kilépünk az
individualizmusból</b></u>, hogy közösen éljük meg Jézus követését, a Jézusba
vetett hitet. Fel kell tehát tennünk a kérdést mindnyájunknak az Úr
előtt: <u><b>hogyan élem meg az Eucharisztiát? Névtelenül, vagy mint az Úrral
való szeretetközösség pillanatát, amelyet megosztok minden testvéremmel,</b></u>
akik ugyanennél az asztalnál foglalnak helyet? Hogyan ünnepeljük mi az
Eucharisztiát?</p><p>A harmadik elem: honnan ered a kenyérszaporítás? A
válasz Jézus felszólításában található: „<u><b>Ti adjatok” – adjatok, vagyis
osszátok meg a javakat. Mit osztanak meg a tanítványok? Azt a keveset,
amijük van: öt kenyeret és két halat. </b></u>Azonban éppen azok a kenyerek és
azok a halak az Úr kezéből az egész tömeget jóllakatják. A tanítványok
pedig elbizonytalanodnak, látván saját eszközeik elégtelenségét,
szegényes javaikat, amelyekkel szolgálni tudnak, hogy Jézus szavaiban
bízva leültessék az embereket és kiosszák közöttük a kenyereket és a
halakat, hogy kielégítsék éhségüket.</p><p>Ez azt mondja nekünk, hogy <u><b>az
Egyházban, de a társadalomban is, van egy kulcsszó, amitől nem kell
félnünk, és ez a szolidaritás.</b></u> Vagyis <u><b>bocsássuk Isten rendelkezésére
azt, amink van, szerény képességeinket, mert csak a javak megosztásával,
az ajándékozással válik életünk termékennyé,</b></u> hoz gyümölcsöt.
Szolidaritás – ez egy olyan szó, amelyet nem kedvel a világi felfogás.</p><p>Ma
este az Úr, ismét kiosztja nekünk a kenyeret, ami saját Teste, önmagát
ajándékozza nekünk. Mi is <u><b>megtapasztaljuk Isten szolidaritását az
emberrel. Olyan szolidaritás ez, amelyik soha nem fogy el</b></u>, továbbra is
ámulatba ejt: Isten közel jön hozzánk, a keresztáldozatban
lealacsonyítja magát, belép a halál sötétségébe, hogy <u><b>életét adja
nekünk, ami legyőzi a rosszat, az önzést, a halált.</b></u></p><p>Jézus ma este
is önmagát adja nekünk az Eucharisztiában, osztozik utunkban, sőt,
táplálékká lesz, valódi táplálékká, amely támaszt nyújt életünknek
azokban a pillanatokban is, amikor az út göröngyössé válik, az akadályok
lelassítják lépteinket. Az Eucharisztiában <u><b>az Úr a saját útját járatja
velünk végig, ami a szolgálat, a javakban való osztozás, az adományozás
útja.</b></u> Az a kevés, amink van, amik vagyunk, <u><b>ha megosztjuk másokkal,
bőséggé válik, mert Isten hatalma, ami a szeretet hatalma, leszáll
szegénységünkre és átalakítja azt.</b></u></p><p>Kérdezzük meg tehát ma este,
imádva az Eucharisztiában valóban jelen lévő Krisztust: <u><b>hagyom-e, hogy
átalakítson engem?</b></u> Hagyom, hogy az Úr, aki önmagát adja nekem, vezessen,
<u><b>hogy egyre jobban kilépjek kerítéssel körülvett kis világomból, hogy ne
féljek adni, másokkal osztozni,</b></u> szeretni Őt és a testvéreket?</p><p>Kedves
testvérek! Jézus követése, szeretetközösség és a javak megosztása –
foglalta össze homíliájának tanítását Ferenc pápa. – Imádkozzunk, hogy
az Eucharisztiában való részvétel mindig arra késztessen bennünket, hogy
a szeretetközösség eszközeivé váljunk, megosszuk Jézussal és
testvéreinkkel azt, amik vagyunk. Akkor létünk valóban termékennyé
válik. Ámen.</p><p>Vatikáni Rádió/Magyar Kurír</p></div>