<div dir="ltr"><a href="http://hetivalasz.hu/itthon/magyar-onbizalom-magyar-onismeret-64361/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201305" target="_blank">http://hetivalasz.hu/itthon/magyar-onbizalom-magyar-onismeret-64361/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201305</a><br>
<h1>Magyar önbizalom, magyar önismeret </h1>
<dl><dt>Borbás Barna- <a href="mailto:itthon@hetivalasz.hu" target="_blank">itthon@hetivalasz.hu </a>2013.05.27. - 17:00</dt><dt><br></dt></dl>Szándékai szerint utolsó előadásait tartotta John
Lukacs Amerikában élő magyar történész múlt héten Budapesten. Az ELTE
és a PPKE campusain is telt ház előtt beszélő 89 éves professzort
antiszemitizmusról, a létező két jobboldalról és a magyar fővároshoz
való kötődéséről kérdeztük.
<div><div>hirdetés</div><div>
<div><div style="display:block">
</div></div></div><div> </div></div>
<table align="center" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"><tbody><tr><td><div style="text-align:center"><img src="http://hetivalasz.hu/data/cikk/6/43/61/cikk_64361/lukacs_SEB2837.jpg" alt="" align="middle"></div>
</td></tr><tr><td>Fotók: Sebestyén László<br></td></tr></tbody></table><p><b>Aggodalmaskodó típus?</b></p><p>Mondhatjuk. Miért?</p><p><b>Az
írja az Egy nagy korszak végén című művében: az aggodalom szellemi
teher. Most Búcsúelőadások címmel tartott előadásokat Budapesten, ami
nyilván számvetést is jelent. Van önben aggodalom, ha a nyugati kultúra
következő korszakára gondol?</b></p><p>Két dolgot szeretnék
elmondani. Először is, ha ezt írtam az aggodalomról, helytelenül írtam.
Az aggodalom ugyanis sokkal inkább szellemi kötelesség. Noha igaz, hogy
sok kötelesség egyben teher is. Ilyen értelemben persze van bennem
aggodalom. Ám rögtön ide kell kötnöm a második mondandómat: nem vagyok
próféta. Ne is kérdezze, hogy mi jön majd ezután, hogy mit hoz nekünk a
következő korszak, mert én a jövőt nem láthatom.</p><p><b>És a
zsidósággal, antiszemitizmussal kapcsolatban érez aggodalmat? Meglepett,
hogy A két világháborúnak és következményeinek magyar katasztrófájáról
című ELTE-s előadásának közel felét a magyarországi antiszemitizmusnak
szentelte.</b></p><p>Ki kell javítanom: pontosan a negyede szólt erről. Ezt is próbáltam csökkenteni. Nem mintha kényes kérdés volna.</p><p><b>Inkább
bonyolult. Mindenesetre zsidó felmenőire büszke katolikus történészként
az ön állásfoglalása érdekes: elmondta, hogy maga az antiszemitizmus
szavunk is problémás, ahogyan az is, ha a tragédiáról való beszédben a
sértettség diktál.</b></p><p>A szemita és közel-keleti népek nem
mind zsidók, és sok zsidó nem is szemita eredetű: ezért mondtam, hogy
baj van a jelzővel, mely ennek ellenére fennmaradt. Mikor, kire
használjuk? Mi különbözteti meg a judeofóbiától? Talán többet kellene
ezekről a kérdésekről a magyar történészeknek beszélni. Persze az nagy
hiba, amikor az antiszemitizmust túlozzák, amiben szerepe van a nyugati
zsidóság érzékenységének. Azt hiszik, hogy az antiszemitizmus a világ
legnagyobb bűne – pedig ilyen kategória nem létezik, ez így
történelmietlen és balga túlzás. Tessék, most engem is lehetne
antiszemitázni.</p><p><img src="http://hetivalasz.hu/data/cikk/6/43/61/cikk_64361/lukacs_SEB2803.jpg" alt="" align="left" height="464" width="318"><b>Az
ELTE-n úgy fogalmazott, hogy az 1919 óta Magyarországon létező
antiszemitizmus mélyén főként nem is zsidógyűlölet húzódik meg. Akkor
mi?</b></p><p>A magyar önbizalom megingása. Ezt nagyon fontos
problémának tartom, amiből sok minden más is megérthető. Ahhoz, hogy a
gyanakvás, a félelmek, a frusztráció megszűnjön, Magyarországon több
önbizalomra van szükség. Persze itt helyes önbizalomról beszélek: soha
nem szabad elfelejteni, hogy az önbizalom használhatatlan önismeret
nélkül. A másik hozzászólásom, hogy nem szabad a zsidókat mint
kisebbséget tekinteni. Olyan kicsi ez a nép, annyira magára van utalva:
azt kell mondanunk, hogy mindannyian magyarok vagyunk. Mindenkire
szükség van.</p><p><b>Többször hangsúlyozta már, hogy
Magyarországon két történelmi jobboldal létezik: nacionalistákra és
patriótákra osztotta őket, az ő harcuk határozta meg a harmincas éveket.
Mintha ma is látnánk hasonlót.</b></p><p>Én belpolitikai
kérdésekhez hozzászólni nem szeretnék, bár érzékeltem, hogy ma is van
Magyarországon szélsőséges jobboldal. Amikor patrióta példaképekről
beszélek, elsősorban olyan magyarokra gondolok, mint Bethlen István vagy
Bajcsy-Zsilinszky Endre. Ők azonban saját korukban egy osztályt is
képviseltek, mely mára megszűnt. Szellemi értelemben persze a patrióta
kategória ma is érvényes lehet.</p><p><b>Önt is többször címkézték
már konzervatívnak, jobboldalinak, de nem szokta ezeket a kategóriákat
elfogadni. A „reakciós” minősítés viszont többször visszaköszön a
műveiben. Ezt elfogadja magára is.</b></p><p>Sokszor írták rólam,
de igazán ez sem stimmel. Inkább tréfásan használom a konzervatív
helyett, mert sajnos a mai önjelölt amerikai konzervatívok nagy része
nem is konzervatív. A reakciós mindig szemben áll a korszellemmel – nem
véletlenül sütötték bélyegként ellenfeleikre a diktatúrák vezetői „Ezek
ellenünk vannak, ezek piszok reakciósok!” – mondták. A reakciós mindig
szemben áll a totális rendszerekkel, az ideológiákkal, és gyakran zúdul
rá össztűz mindkét szélsőség irányából. De mint mondtam: én inkább csak
tréfásan használom ezt a kategóriát. </p><p><b>1989 óta szinte
minden évben járt Budapesten, noha 22 éves kora óta nem itt él.
Történész-közmegegyezés szól arról, hogy a magyar fővárosról írt munkája
tette fel a nyugati értelmiség térképére Budapestet. Miért ennyire
fontos önnek ez a város? </b></p><p>Mélyen érdekel a várostörténet,
de nem vagyok Budapest-szakértő. Ennek a könyvnek kizárólag az volt az
oka, hogy engem nagyon irritált, ahogy az angolszász entellektüelek
mindig csak Bécsről áradoznak, hogy divatos osztrák írókat angolra
fordítani, miközben Budapestről elfeledkeznek. Pedig, ami a kiegyezés
környékén a magyar fővárosban történt, példátlan. </p><p><b>Mi hozta vissza mindig?</b></p><p>Bennem
Budapest fontos nyomokat hagyott. Van olyan emigráns, aki másként élte
meg; egy-két évtized távollét után inkább azt mondja, hogy ő már
franciaként vagy angolszászként gondolkodik, de én ilyet nem tudnék
mondani. Lám, most a gyerekeim is itt vannak, akik már nem is tudnak
magyarul. Egyszer azt írtam: Magyarország a hazám, Amerika az otthonom,
Magyarország az anyám, Amerika a feleségem. Ma is így gondolom.</p><br></div>