<div dir="ltr"><h1 class="">Urunk mennybemenetele</h1>          
                                        
        
        
          

  
  
  
      
  
  
    <div class="">
    <div class="">
            <div class="">
                    <p>P. Szabó Ferenc elmélkedése a vasárnapi evangéliumról</p>        </div>
        </div>
</div>
<p><u><b>A
 húsvét utáni 40. napon ünnepli az Egyház, az V. század óta, Urunk 
mennybemenetelének napját.</b></u> Ez csütörtökre esik. Áldozócsütörtök 
liturgikus ünnepét több országban, így Magyarországon is a következő 
vasárnapon tartják.</p><p>Húsvét 7. vasárnapjával, illetve a rá 
következő héttel befejeződik a húsvéti ünnepkör, amely pünkösdig tart. E
 hetekben az Egyház Jézus Krisztus kereszthalálára, feltámadására és 
végül dicsőséges mennybemenetelére emlékezik. <u><b>Jézus valójában húsvétkor 
már testében is megdicsőülve átment az Atyához, de negyven napon át 
megjelent az apostoloknak, hogy megerősítse őket hitükben; megmagyarázza
 nekik az ószövetségi Írásokat, a róla szóló jövendöléseket.</b></u> Jézus 
feltámadásával átment az új, isteni létrendbe, nem tért vissza ebbe az 
életbe: a jelenések az Úr csodatételei, leereszkedései (pl. amikor az 
apostolokkal eszik, vagy a hitetlen Tamásnak megmutatja oldalsebét).</p><p><u><b>Lukács
 evangéliuma végén röviden leírja Jézus mennybemenetelét: </b></u>Jézus itt 
búcsúbeszédében mondja: „Meg volt tehát írva, hogy a Messiásnak 
szenvednie kell és harmadnapon halottaiból föl kell támadnia. Nevében 
megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni, Jeruzsálemtől kezdve minden 
népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek. Én pedig elküldöm rátok Atyám megígért
 ajándékát.” A Szentlélek majd megnyitja elméjüket, hogy megértsék az 
Írásokat. Csakugyan, pünkösdkor minden világos lesz az apostolok 
számára, ahogy Péter beszédeiből láthatjuk.</p><p>Lukács evangélista az 
Apostolok Cselekedetei elején, ahol folytatja Jézus üdvözítő művének 
hatástörténetét, hosszabban, szemléletesebben írta le az <u><b>Olajfák hegyi 
mennybemenetelt. Jézus előbb küldetést ad apostoloknak, hogy az 
elküldendő Szentlélek erejében hirdessék az egész világon az örömhírt. 
„E szavak után szemük láttára fölemelkedett és felhő takarta el szemük 
elől. Miközben merően nézték, miként száll az égbe, egyszerre csak két 
fehérruhás férfi termett mellettük: „Galileai férfiak, szólították meg 
őket, mit álltok itt égre emelt szemekkel? Ez a Jézus, aki közületek 
fölment a menybe, úgy jön el ismét, ahogy szemetek láttára 
mennybeszállt.”</b></u></p><p>E szemléletes leírás értelmét kell megragadnunk: 
Jézus megdicsőülése, átmenete az Atyához a másik létrendbe már 
feltámadásával megtörtént. Most végleg eltűnik az apostolok szeme elől. 
Valójában nem úgy emelkedik fel az égbe, mint ahogy a helikopter 
felszáll. Ma már tudjuk, hogy a felhők felett nyílik a világűr, amelyet 
az űrhajósok bejárnak. Isten nem ott fenn „lakik”, a felhők feletti 
„égben”, ott a világűrben az űrhajósok nem találkozhattak vele. <u><b>Hamis a 
Gagarinnak tulajdonított ateista mondás: „Nincs Isten, az űrben nem 
találkoztam vele.” Az ég nem fenn van, hanem ott, ahol Isten jelen van 
láthatatlanul. Közelebb van hozzám, mint én önmagamhoz („interior intimo
 meo”, ahogy Szent Ágoston mondja).</b></u> Az ég, a menny szellemvilág 
Istennél, akit körülvesznek a megdicsőültek.</p><p>A vasárnapi olvasmány
 az Efezusi levél elejéről (1, 17-23) a legjobb kommentárja a 
„mennybemenetel” misztériumának, ahogy ezt egy francia domonkos 
szentírástudós, Pierre Benoit magyarázta: A feltámadás után a 
negyvenedik napra tett és az Olajfák hegyére lokalizált mennybemenetel 
érzékletesen írja le Jézus megdicsőülését:<u><b> „A halálon győzedelmeskedő 
Krisztus új életformát kezdett Isten mellett. Ő elsőnek lépett be a 
feltámadott életbe, hogy helyet készítsen választottainak: egyszer majd 
eljön újra, hogy megdicsőült híveit bevezesse magával az örök életbe”.</b></u> 
Az első keresztények hite számára tehát <u><b>nem az ősi kozmológia a 
lényeges, nem a mennybeszállás érzékletes leírása, hanem annak az 
igazságnak állítása, hogy a feltámadt Krisztust az Atya felmagasztalta, 
és Úrrá tette minden teremtmény, az egész kozmosz felett.” </b></u>(Vö. P. 
Benoit, Exégèse et Théologie, I, Párizs, 1961. 363skk.)</p><p>A 
mennybemenetellel a megdicsőült Jézus az Atya „jobbján ül”, vagyis vele 
együtt a mindenségen uralkodik. Végleg megvonta látható jelenlétét 
övéitől, de <u><b>Szentlelkével jelen van a benne hívők közösségében, az 
Egyházban</b></u>, amely az ő titokzatos Teste. <u><b>A világ végéig folytatja 
megváltó és megszentelő művét az igehirdetés és a szentségek 
kiszolgáltatása révén.</b></u></p><p>(ApCsel 1,-11; Lk 24, 46-53)</p><p>Vatikáni Rádió/Magyar Kurír</p></div>