<div dir="ltr"><div><br>Gyulai György, k.Lttagtól:<div> </div>
<div> </div>
<div>Mi történik a politikában? - Vendég: Sándor György humoralista (Pró és Kontra)</div>
<div><span>A december 19-én sugárzott műsor teljes szövege</span></div>
<div>2002. december 22. 10:33 </div>
<div>
<div><a title="E-mail" href="http://www.gondola.hu/cikkek/17922#" target="_blank"><span><span></span></span></a><a title="Még több..." href="http://www.gondola.hu/cikkek/17922#" target="_blank"><span><span>Services</span></span></a>
</div>
</div>
<p><img alt="" src="http://www.gondola.hu/kepek/2925.jpg">
</p><p><b>Elek István: </b>Jó estét kívánok kedves nézőink. A Pró és
Kontra mai adásában Sándor Györggyel beszélgetek. Kedves Gyuri, ha neked
fölteszi valaki a kérdést, hogy ki vagy te, mi jut erről eszedbe?
</p><p><b>Sándor György: </b>Kaptam most egy kitüntetést a köztársasági
elnök úrtól és azt írták oda, ami nagyon megható volt, és talán egy
kicsit eltúlzott, hogy alkotó művész és gondolkodó. Tehát emberszámba
vettek, nem humoralista, Kafka-i helyzetbe lévő ember lehetek én. Ugye
Kafka a csehek között német volt, a németek között zsidó, én az írók
között előadóművész, az előadóművészek között humorista, a humoristák
között humoralista. Hát mi belgák hová álljunk? </p>
<div><span>
<div><img style="width: 0px; min-height: 0px;" alt="" src="http://ad2.netriota.hu/adlog.php?bannerid=46&clientid=56&zoneid=14&source=&block=0&capping=0&cb=74d08028a0883b6213904abbdd3770c6" height="0" width="0"></div>
</span></div>
<p><b>Elek István: </b>És miért voltál bútoros? Valamikor olvastam életrajzi listán: bútoros volt Egerben.
</p><p><b>Sándor György: </b>Kitűnő. Kerecsendhez közel, Egerben, ott
voltam bútorasztalos. Kirúgtak a Színművészeti Főiskoláról, és gondoltam
,az alapoknál kezdem és díszítő bútoros voltam, rám osztottak kisebb
szerepeket, de valahogy a rendező, Horváth Árpád, aki nagyon jó volt
hozzám, ő vitt oda le, ez is volt egy ellentéte a műszakkal, és a
műszaki felügyelő, annak nem mondom a nevét, mert nem ártok senkinek, az
beosztott a próbák alatt a színpad alá körletet tisztítani.
</p><p><b>Elek István: </b>Szép. Miért rúgtak ki a főiskoláról?
</p><p><b>Sándor György: </b>Azért rúgtak ki, mert tehetségtelen voltam és vagyok.
</p><p><b>Elek István: </b>Tehetségtelen embert kitüntetnek sorban egymás után?
</p><p><b>Sándor György: </b>Persze, hát ki az, akit ebben az országban
azért tüntetnek ki, ha olyan pozícióban van, amihez tehetsége van, vagy
érzéke. Komolyabbra fordítva a szót, tényleg, a szó színészi értelmében
egy Színművészeti Főiskoláról ki kellett, hogy rúgjanak, mert én
alkalmatlan vagyok arra, hogy egy partnerrel meghalljam, reagáljam,
rögzítsem mindazt, amit egy színész briliánsan tud. Kisebb rendhagyó
szerepekben kritikákat is szépeket kaptam, sikerem volt a Koldusopera
tekerősében, ez egy nem létező szerep, közösen a rendezővel kreáltuk.
Tehát tulajdonképpen én akkor egy elveszett ember voltam, tragédiának
fogtam föl, de most már boldog vagyok. No, hát tulajdonképpen ami miatt
kirúgtak a Színművészeti Főiskoláról, azzal értem el a műfajomon belül,
úgy teremtődött meg a műfaj, elmondom a példát: Heltai Jenő Nagy nő című
darabja ment a Színművészeti Főiskolán első év végén. Rengeteg
karakterszerep volt benne, mindenki kapott egyet, én egy nem létezőt
választottam, a Gangot. Kértem szerényen a színpad közepére egy díszlet
ablakot, és amikor a nagy nő, ez egy primadonna egy ilyen újdondász,
vagy nem tudom hogy hívják az újságírót, slapaj, újdondász légyottjára
ott van, akkor a Józsefváros házmestere, manikűröse, csibésze, szóval
remek karakterszerepű színművészeti főiskolások első év végén egy óriási
éljennel éljenezték, ugye hát ahogy egy színművészeti főiskolásnak, egy
leendő tehetséges színésznek kell, mindegy, hogy mit éljenez, és hogy
mikor, csak tehetségesen kell csinálni. Én meg ellenpontozásként, mint
egy unicumreklám fölbuktam ezen az ablakon és azt mondtam, hogy: él-jen,
és lebuktam. Most ez egy ilyen Buster Keeton-ös szöveg elleni, egy
ilyen fapofa, egy ilyen ellenpontozó játék, amivel később a műfaj
teremtődött, amikor már a pantomimen és az alapálláson kívül, íróilag is
meg tudtam fogalmazni. Immár 10 önálló estet írtam és most javában
dolgozom az új önálló estemen.
</p><p><b>Elek István: </b>Valamikor a 90-es évek elején láttalak én
Csengey Dénes barátommal a televízióban. A zsidó-magyar együttélés
ügyében akartatok ti missziót teljesíteni ott, ha jó értettem messziről a
dolgot, akkor jelent meg nekem a tény, hogy te zsidó vagy. Neked mikor
jelent meg ez a tény az életedben?
</p><p><b>Sándor György: </b>Hát ez nagyon érdekes, elmondom először,
hogy hogy történt ez Csengeyvel. Úgy történt, hogy azt mondtam, hogy
jobb ha én mondom el helyetted: az antiszemitizmus a legnagyobb bűnök
egyike, ennél nagyobb bűn csak az, ha olyas valakire fogják rá, hogy
antiszemita, aki nem az, tehát ártatlan. Úgyhogy én nem tudtam, hogy
mire megyek be, tényleg nem tudtam. A hét című műsorba hívtak be,
katartikus volt... Valamikor 92-93-ban a Bimbó út volt egy találkozásom a
közönséggel, és egy idősebb ember egyszer csak a kis zsebkazettájával,
magnójával bejátszotta ezt a bizonyos dolgot. Egyszer a papi
szemináriumra mentem el, aránylag frissen a katolizálásom után, és
megkérdezték, hogy én hogy élem meg, hogy milyen érzés zsidó létemre
katolikusnak lenni.
</p><p><b>Elek István: </b>Ez borzasztó. Katolizáltak?
</p><p><b>Sándor György: </b>78-ban dr Jelenits István a gyóntatóatyám
mai napig. Nagy skalpjaim vannak, mert többek között Pilinszky és a
Vasadi Péternek is ő a gyóntatópapja. Nagyon nagy szerencsém volt, mert a
katolikusság leglényegét én Pilinszkytől, Vasadi Pétertől, Jelenits
Istvántól kaptam. Én zsidóként nem voltam vallásos, nem neveltek
vallásosan. Ilyen hosszú az utam: édesanyám és édesapám is 1935-től
igazolt kommunisták voltak, mezei kommunisták. Édesapámat 1942-ben
láttam utoljára, Voronyezsnél eshetett el alighanem.
</p><p><b>Elek István: </b>Munkaszolgálat?
</p><p><b>Sándor György: </b>Munkaszolgálatosként. Nagyon ódzkodom, hogy
mit és hogyan mondjam, mert ez nyomtatott változatban megjelenik a Heti
Válaszban és én a Hanthy Kingának a Magyar Nemzet Magazinjában ezeket
elmondtam, az egész életemet, nem propagálom magam, csak nem szeretném,
ha fedné a dolgot hiszen alig van egy-két lap ezen az oldalon, és ha
ugyanarról szól, az nem szerencsés. De én nem kerülöm meg a dolgot,
tehát mi volt a kérdés?
</p><p><b>Elek István: </b>Hogy a zsidóságod mikor tudatosodott...
</p><p><b>Sándor György: </b>A papi szemináriumon azt mondtam, hogy én
tulajdonképpen amióta katolizáltam, azóta vagyok öntudatos zsidó. Tehát
azért olyan nagyon nem kell öntudatosnak lenni, meg ez a zsidóság, -ség,
meg magyarság, -ség ez azt hiszem, nem teljesen szerencsés. Gondoltam
én ilyen híd szerepet töltök be, gondolom ezért is kérdezted, nálad is
látok egy ilyen nemes és szép szándékot: ezt a két tábort, két részre
szakadt országot valahogy összehozni. Nagyon-nagyon nehéz és nem is
tudom, sikerül-e. A lényeg az...
</p><p><b>Elek István: </b>Miért beszélsz a zsidók és magyarok táboráról ?
</p><p><b>Sándor György: </b>Nem, nincs ilyen. Nincs ilyen, István.
Németh László: Egy különítményes vallomásaiban a Csoóri Sándor hívta fel
a figyelmemet, ez egy alapmű, A minőség forradalmában van benne, a
Püski által kiadott első kötetben, a vége felé, mindenkinek javaslom.
Németh Lászlót szegényt megtámadták, hogy antiszemita, és akkor ő három
típust különböztet meg, zsidó származású embereknél. Az egyik típus az a
Pap Károly típusa, nevesíti, akinek Magyarország egy fedél a feje
fölött, és ő nyíltan az ősök hagyományai alapján él, de a magyar
kultúrának és irodalomnak egy abszolút értéke, és kitüntetése az és
ajándéka, hogy ő ezt magyar nyelven írta. A másik típut Szerb Antallal
nevesíti, aki ugye, ha úgy tetszik, teljesen asszimilálódott, a harmadik
az az Ignotus–Hatvani féle típus, akik valamikor úgynevezett hatalmon
voltak, ízlésdiktálók. Nem mondom, hogy terroristák, mert ez
megbélyegző, nem bántunk senkit feleslegesen. Akiknek egyszer kezükben
volt a vélemény és ízlésformálás, és ez kicsúszhatott valamikor a Nyugat
idejében, hát ugye Ingotus volt az első szerkesztő, és lehet hogy már a
Babitsék idejében, ezt nem tudom pontosan, nyilván te ezt jobban tudod.
</p><p><b>Elek István: </b>De mi a dolog aktualitása, miért van tele a rendszerváltozás története ezzel a problémával?
</p><p><b>Sándor György: </b>Szerintem provokáció, illetve sokfajta...
Szegény édesanyám 89 végén meghalt, de már akkor szenvedett bizonyos
dolgoktól. Azt írja a Sándor András, már hány éve meghalt, hogy a
globális fasizmusnak nagyon jól jön az úgynevezett szkinhead fasizmus,
egy korábbi fasizmus, mert leplezni tudja önmagát. Ha valaki remeg
azért, hogy antiszemitizmus legyen, vagy ne legyen, akkor tulajdonképpen
pont az ellenkezőjét kellene tenni. Voltam egy író–olvasó találkozón
Szentendrén vagy hol volt, az Új Magyarországnak egy író–olvasó
találkozója és elmondtam, hogy az izraeli nagykövet behivatta 90-ben az
SZDSZ holdudvarában, vagy a pártban lévő három prominens személyiséget,
és azt mondta, hogy uraim, önök hiába terjesztik azt, hogy
antiszemitizmus van Magyarországon, nincsen, de ha így folytatják, akkor
lesz. Erre az ötödik, vagy hatodik, vagy nyolcadik sorból fölágaskodott
egy újságíró, nem mondom meg a nevét és azt mondotta volt, hogy: "Csak
annyit szeretnék mondani, hogy 1990-ben Izraelnek Magyarországon nem
volt nagykövetsége, csak követsége", pám, és leült. Ez az, itt tartunk,
ennyi maradt meg ebből. Hát éngem az ÉS megglosszázott annak idején, itt
se mondok nevet, már nem él szegény: volt a Vasárnapi Újságban 92-ben
egy ilyen gyönyörű életgyónásom, ahol elmondtam a kommunista anyukámnak a
múltját, elmondtam, hogy a Gorkij iskolába jártam, a Rákosi
gyerekotthonba, ahol ott volt az SZDSZ holdudvarának mai kádergyerekei
és karriert szépet futottak be, ellentétben énvelem, elmondtam a
katolizálásomat, az utamat az Úristenhez, ami nagyon hosszú út volt. És
akkor megglosszáztak: Gyuri, Gyurikám – szinte ilyen Odüsszeusznak szóló
szirénhangon – Gyuri, Gyurikánk, ennyire rossz a helyzet? Nyilvánvaló,
hogy az Antall-kormánnyal akartak ütni ezzel énrajtam. Akkor én sokáig
gondolkoztam: reagáljak, ne reagáljak. Félelmetes, hogy az ember a
lelkét teszi ki a hídszerepben, az úgynevezett mi oldalunkon is ilyen
érzéketlenséggel találkozik az ember. Mintha az lenne mindkét oldalnál,
hogy Gyuri ne rontsd el a játékunkat, hadd gyűlölködjünk még egy
icipicikét.
</p><p><b>Elek István: </b>Mit tudsz te, amit ők nem tudnak? Miért van ilyen kevés abból az emberből, ami te vagy?
</p><p><b>Sándor György: </b>Ne játsszuk ki Pista, ne játsszuk ki, mert
én szenvedek ettől... Nekem az úgynevezett rendszerváltozás után eszelős
nagy sikerem volt az úgynevezett népnemzeti oldalon. Én egyszerűen
megéreztem a bőrömön, hogy azért van a Bessennyei, az Eperjes, a
Sinkovits, a Balczó, egy Vasárnapi Újság. Az Erkel Színházban, nem
teljesen az én közönségem előtt azért volt nagy sikerem, mert valahol
értékelték azt, hogy a származásom ellenére úgynevezett azon az oldalon
vagyok. De nincs oldal. Szóval van oldal és nincs oldal, és
tehetségtelen vagyok, igen, és nemcsak mint színész voltam
tehetségtelen, vagy vagyok, hanem ebben is tehetségtelen, mert nincs
elég humorérzékem, nincs elég leleményem, nem volt, kiapadtam, nem
tudom... Mindent próbálok, komolyan mondom, és egyszerűen valami miatt
tehetetlenek vagyunk. Tehetetlenek, mert azt hiszem, nem emberekkel
állunk szemben. Hogy jöttem, Hamvas Bélát olvastam éppen, ő
tulajdonképpen már a 60-as években rájött arra, hogy az apparátus a nagy
ellenség, az a létrontás, és tulajdonképpen a gondolatok, amiket mi
mondunk most, meg amit valaha mondtak, az nem a mi kútfejünkből jön,
hanem az valahonnan jön, most mondhatjuk, az éterből, vagy valahonnan.
Valamikor még képessége volt az embernek, hogy a hamis rossz, hazug
dolgokat és a nemes, jó, szép dolgokat differenciálja. De a
hagyományunkat vesztettük el, és ezért néprontásban vagyunk, és
tehetetlenek vagyunk az apparátussal szemben. Réges régen írtam: Az
úthenger jön, pöff, előtte ember, emberek, már egyre többen vannak, már
kettő van, s fékez előttem, és megáll rajtam. Tegnap keresztülment
rajtam... Azért mondom, mert mindenkinek az életében jöhet, és nem
természetes, ha rámegy, mert ki is kerülheti. Minden úthengernek két
oldala van. Egy komoly és egy vidám. Próbáljuk a vidám oldaláról
megfogni, nem olyan nehéz csak annak hisszük, mert olyan nagy. Csak az
úthengerhez képest vagyunk kicsik. Az úthenger se volt mindig nagy, csak
azzá tettük, egyrészt mert nagynak csináltuk, másrészt, mert nagynak
fogalmaztuk. Sajnos sok mindenen ment keresztül, egy humorista
megfogalmazta: az emberért minden áldozatot meg kell hozni, csak
emberáldozatot nem. Hogy mit tettem én, te, ő? Ma keresztülmentünk egy
úthengeren.
</p><p><b>Elek István: </b>Miért nem figyelnek a másik oldalon oda arra, amit beszélsz ?
</p><p><b>Sándor György: </b>Ezen az oldalon se figyelnek oda. Elmúlt ez a négy év. Mi volt ez a négy év? Nem akarlak személy szerint megbántani, de...
</p><p><b>Elek István: </b>Tényleg, mi volt ez a négy év?
</p><p><b>Sándor György: </b>Csak annyit tudok, hogy minden nemes
cselekvés ellenére, most az egész úgy rossz, ahogy van, de az elmúlt
négy év isten ments, hogy visszajöjjön. Tehát az a négy év már nem kell,
azért nem fogok tenni, hogy visszajöjjön. Én még önkritikát nem nagyon
hallottam, csak nyakas, makacs kálvinista, merev, küzdő, megszorított
állkapcsút... A másik oldalon meg vannak az úgynevezett radikálisok,
akik most nagyon jól érzik magukat ebben a dologban, tehát vagy pacsuli,
ilyen szeressük egymást gyerekek, álkeresztény nem tudom mi, vagy a
zavarosban halászók. Szóval az istenhit, elnézést, kezit csókolom, az
istenhit hiányzik. Legyünk nagyon-nagyon őszinték, és én elsősorban
önmagamra mondom, hogy bizony az Úristen próbára tesz minket, és még
mindig nem vagyunk a legeslegalján: a bűnt gyűlölni, a bűnöst szeretni,
legalább a látszatát megmenteni. Az Úrjézus a farizeusokat nem
leleplezte, hanem nagyon finoman figyelmeztette. És én hiszek, tényleg
változatlanul, töretlenül hiszek abban, hogy a legengesztelhetetlenebb
embereket is meg lehet valamilyen módon nyerni. A baráti társaságom 98
százaléka másik oldalon van. A Kornis Mityutól az Esterházy Péterig, és a
Nádasig. Tényleg üdvöske voltam abban a táborban, és nem értem. Ha
megnézed a 90 előtti írásaikat, gyönyörűek. Ezeken nőttem föl, tanítvány
voltam.
</p><p><b>Elek István: </b>Nem tudod a magyarázatát? Ezt kérdem én.
</p><p><b>Sándor György: </b>Nem tudom.
</p><p><b>Elek István: </b>Miért nem látják, miért nem érzik az igazságot?
</p><p><b>Sándor György: </b>Én a Heti Válaszban is megírtam, ha
emlékszel, én azt hittem 90-ben, hogy elég a tehetség. De egy csomó
ember nem mer megrendülni, mert van egy apparátus, a menedzselők, a
műfordítók. Nem tudom, hogy ez mi, de még mindig érzek valami
csalafintaságot, leleményt, vagy nem tudom mit arra, hogy valahogy
eljussak oda, megpendítsem. Párbeszéd kellene. Székely Magdának van egy
csodálatos írása, Jelenits István hívta föl rá a figyelmemet, azt hiszem
három sor: "A másik gyorsabb, övé a vita, érvelj itt, könnyű
váltogatnia, de folytonos diadala felett vár irgalommal az egyetlen
egy". Szóval itt leülnénk, remek elmék vannak a Balassa Pétertől kezdve,
ezek nagy koponyák, megharcoltak érte. Lefegyverzően érvelnek. Itt a
Balassa a Csengeyvel volt egy óriási páros...
</p><p><b>Elek István: </b>Lehet, hogy csak okosság kell ehhez?
</p><p><b>Sándor György: </b>Lehet, várjál, lehet, hogy nagyon sok
mindenben igaza volna. Biztos, hogy a nézők előtt is kiderülne a
különbség, alulmaradnánk esetleg. És elódalognánk haza és talán a
dadogó, esetleg védtelen, kiszolgáltatott, ügyetlen, vagy nem tudom
milyen hebegésem, habogásom ellenére, győzelme és totális megigazulása,
ami a képernyő előtt és a nézők előtt bebizonyosodott, az otthon
tulajdonképpen nem biztos, hogy boldogabb önmagában. Az ember a tetteit
többé-kevésbé kiszámíthatja előre, de a lelki következményeket nem.
Tehát nem tudja, hogy a lelke mit válaszol, mert az adomány és így nincs
és nem is lehet az ő fennhatósága alatt. Ne higgye senki, hogy a saját
személyén kívül nincs más bírája. És tulajdonképpen az az érvényes élet,
ha az ember önként kiszolgáltatja magát az igazság lelkének, vagy
kiteszi magát annak. És akkor jó embernek jó utat sugalmas ösztöne
mutat. A Pascalról írják annak idején, a Szerb Antal éppen, hogy a
halála után a ruhájába bevarrva találtak egy pergamen papírt, amire a
friss megtérésének az istenérve volt. Engedd meg, hogy a könyvemből egy
ici-pici részt fölolvassak neked, s megkérdezzem tőled, ez egy amerikai
napló és 1940-ben íródott, és légy szíves próbáld megmondani ki írta
ezt: "Lefeküdtem, olvastam, forgolódtam. Hirtelen felijedtem, valamit
elfelejtettem, valamit elhagytam. Aztán mintha egy befüggönyözött
ablakból egy gyerekhang ösztökélt volna, feltérdeltem és suttogva
elkezdtem: Isten áldd meg a magyart. És jött a magyar rónáról a magyar
szellő, beszökött a hotelszobába, leszárította verejtékező homlokomat,
álomba ringatott."
</p><p><b>Elek István: </b>Molnár Ferenc?
</p><p><b>Sándor György: </b>Jól kapisgálsz. Kabos Gyula. Ez az ember,
akit ugye egy pestises Lenin zsidónak, internacionalistának, egy
talajtalan, egy gyökértelen nem tudom minek szeretnek tituálni. Nagyon
sok Kabos Gyula van. A Kabos Gyulánk emberi írásművész és a legnagyobb
nevettetőnk, majdnem a szentimentalizmusig érzelgős, érzelmi ember, a
kettő nagyon jól megfér. Ő volt az igaz humoralista. És még annyit a
Kertész Imréről, hogyha már nem jött szóba, hogy egy második Nobel-díjat
is megkaphatna, Béke Nobel-díjat, hogyha ő a két tábor közötti
acsarkodást a nagylelküségével, a megbocsátásával oldja, ha egy ilyen
gyönyörű díj után tulajdonképpen ezen volna.
</p><p><b>Elek István: </b>Van erre hajlandóság, kedv a másik oldalon, hogy leüljenek beszélni? Te próbáltál teremteni ilyen helyzeteket.
</p><p><b>Sándor György: </b>Nem volt időm. Próbálunk, és lesz.
</p><p><b>Elek István: </b>Lesz? Fogadókészség van?
</p><p><b>Sándor György: </b>Nem tudom. Én vagyok a tehetségtelen, ezt
nem tudom megoldani. Én, én, én, szóval nem az önös én, hanem igen,
igen, mert két alázatos embernek soha nem lesz problémája egymással.
</p><p><b>Elek István: </b>Ha te visszanézel a késő Kádár-korszakra,
akkor látsz-e valami nyomot, ami megmagyarázza neked, hogy akkor is volt
a világlátásunkban, világértékelésünkben valami, ami megmagyarázza,
hogy én miért jöttem erre, és a többiek nagyon sokan miért mentek arra?
</p><p><b>Sándor György: </b>Őszintén szólva, nem tudom. Nézd én nagyon
féltem ettől a beszélgetéstől, mert én olvasom a Heti Választ, mindenki
olyan okos, olyan művelt, annyira otthon van, de én tényleg... én
semmiben nem vagyok otthon, és nem hiszem, hogy itt olyan nagy szavakat
mondhatnék. Ezzel együtt bízom abban hogy, persze hosszú az út
lélektől-lélekig, persze-persze, de minden emberben van egy jobbik én.
Szóval egyszerűen, egyszerűen nem tudom a titkát, de valamire minden jó.
Hát a Nobel-díjnál a Kertész Imre egyedül a Pilinszkyt említette meg,
aki egy katolikus költő. És mondta, hogy botrány Auswitz, mert
megtörténhetett, és nem tette hozzá, mi miatt... Mondok egy egyszerű
példát.
</p><p><b>Elek István: </b>Nagyon röviden, mert időnk kevés.
</p><p><b>Sándor György: </b>Jó. Bernard Shaw és egy gyengeelméjű áll
egy hídon, és az egyiket bírja csak el a hajóhíd, akkor az evilági
gondolkodás azt mondaná, hogy a Bernard Shaw mentse az életét, és lökje
be a gyengeelméjűt, hogy minél több színdarabot írhasson az emberiség
épülésére. A keresztény szempont pedig az, hogy jobb, ha a Bernard Shaw
ugrik a tengerbe és otthagyja a gyengeelméjűt, mert ezzel nagyobb
dicsőséget ad az emberi létnek és életnek, mint minden színdarab, amit
megírt, vagy valaha a jövőben megír.
</p><p><b>Elek István: </b>Köszönöm szépen, legyen ez a végszó.
Karácsony előtt vagyunk, reményeink szerint mi is folytatjuk ezt a
beszélgetést, és elkezdődnek előbb-utóbb azok a beszélgetések, amelyeket
szeretnénk, te is, én is. Köszönöm szépen nézőinknek a figyelmet. Mai
beszélgetésünk rövidített változatát a következő heti Heti Válaszban
olvashatják, teljes változatát a <i><a href="http://gondola.hu" target="_blank">gondola.hu</a></i> internetes portálon. Köszönöm még egyszer. Jó éjszakát kívánok.</p><br></div></div>