<div dir="ltr"><h2 class="">„A keresztény élet a szemlélődés és a cselekvés szintézise” </h2>
<div class="">
<span class="">
2013. 04. 18. 09:18 - <ul class=""><li class=""><span>
<a class="" href="http://www.addtoany.com/share_save#url=http%3A%2F%2Fwww.magyarkurir.hu%2Fhirek%2Fferenc-papa-katekezise-szerdai-altalanos-kihallgatason&title=Ferenc%20p%C3%A1pa%20katek%C3%A9zise%20a%20szerdai%20%C3%A1ltal%C3%A1nos%20kihallgat%C3%A1son&description=" id="da2a_1"><img src="http://www.magyarkurir.hu/sites/all/modules/addtoany/images/share_16_16.png" alt="Megosztás" title="Megosztás" height="16" width="16"></a>
</span></li></ul> </span>
</div>
<div class="">
<div class="">
<div class="">
<p><b>Április 17-én szerdán délelőtt </b>a szokásos lelkes
tömeg várta a Szentatyát, aki több mint 80 ezer hívő számára tartotta
meg katekézisét. <b>Ferenc pápa tanításának középpontjában ezúttal Jézus
mennybemenetele</b> állt.</p> </div>
</div>
</div>
<p><img src="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Heni/ferencp_vezer.jpg" style="float: left; margin: 7px;" height="180" width="140">„<b>Jézus
fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atyaisten jobbján”</b> – valljuk a
Credoban. Jézus földi életének csúcspontja mennybemenetele: amikor ebből
a világból felmegy az Atyához. Mi a jelentése ennek az eseménynek?
Milyen következményei vannak életünkre? <b>Mit jelent az, hogy szemléljük
az Atya jobbján ülő Jézust? </b>– tette fel a kérdéseket a pápa, majd így
folytatta: hagyjuk, hogy Lukács evangélista vezessen bennünket.</p><p>Szent
Lukácsnál olvashatjuk: „Mikor közel voltak már műve beteljesedésének
napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy” (Lk 9,51). Miközben felmegy
a szent városba, ahol beteljesedik a földi életből való „kivonulása”,
<b>Jézus már látja a végcélt, a mennyet, de tudja jól, hogy az út, amely
visszavezeti az Atya dicsőségébe, a kereszten – az emberiség iránti
szeretet isteni tervéhez való engedelmességen – át halad.</b></p><p>A
Katolikus Egyház Katekizmusa megállapítja, hogy „a kereszten való
fölemelése jelezte és hirdette a mennyekbe való fölemelését, mert annak a
kezdete volt” (662. pont). Nekünk is tisztában kell lennünk azzal
keresztény életünkben, hogy <u><b>csak akkor léphetünk be Isten dicsőségébe,
ha minden nap hűségesek vagyunk akaratához, akkor is, amikor ez
áldozatot kíván, vagy azt, hogy megváltoztassuk terveinket</b></u>. Jézus
mennybemenetele konkrétan az Olajfák hegyén történt, ahhoz a helyhez
közel, ahová visszavonult, hogy imádkozzon kínszenvedése előtt, és mély
egységben maradjon az Atyával; ismét látjuk, hogy <b>az ima adja meg a
kegyelmet ahhoz, hogy hűségesek legyünk Isten tervéhez</b> – mondta
katekézisében a Szentatya.</p><p>Evangéliuma végén Szent Lukács
rendkívül szűkszavúan foglalja össze a mennybemenetel eseményét. Jézus
kivezette tanítványait Betánia közelébe, és „kezét fölemelve megáldotta
őket. <u><b>Áldás közben eltávozott tőlük, és fölment a mennybe. Azok
leborulva imádták. Aztán nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe.
Állandóan a templomban tartózkodtak, dicsérték és magasztalták Istent”
(Lk 24,50-53).</b></u></p><p>A pápa két mozzanatot emelt ki az evangéliumi
szakaszból: <u><b>Jézus mennybemenetele közben papi gesztust hajt végre,</b></u>
megáldja a tanítványokat, akik Jézus előtt leborulva, letérdelve,
fejüket lehajtva vallják meg hitüket. Ez az első fontos pont: Jézus az
egyedüli és örök Főpap, aki kínszenvedésével keresztülment a halálon és a
sírbolton, feltámadt, és felment a mennybe. Az Atya mellett van, ahol
örökre közbenjár értünk (vö. Zsid 9,24), ahogy Szent János is
megállapítja első levelében: <u><b>Jézus a mi szószólónk az Atyánál.</b></u></p><p>Milyen
szép ez!<u><b> Amikor valakit a bíróság elé idéznek, akkor az első dolga az,
hogy védőügyvédet keressen. Nekünk van egy szószólónk, aki mindig megvéd
bennünket, megvéd az ördög alattomos tetteitől, saját magunktól,
bűneinktől.</b></u> Ne féljünk ehhez az ügyvédünkhöz fordulni, <u><b>kérjünk
bocsánatot tőle, kérjük áldását, kérjük irgalmasságát! </b></u>Ő mindig
megbocsát, ő a mi szószólónk örökre! Ne felejtsétek ezt el! – hangzott
Ferenc pápa buzdítása.</p><p>Jézus mennybemenetele megismerteti velünk
ezt az oly vigasztaló valóságot: Krisztus, aki valóságos Isten és
valóságos ember, emberségünket elvitte Istenhez; megnyitotta számunkra
az utat; olyan <u><b>Ő, mint egy hegymászó csoport vezetője, aki felért a
csúcsra és magához vonz minket, elvezetve Istenhez. Ha rábízzuk
életünket, ha hagyjuk, hogy Ő vezessen bennünket, biztos kezekben
leszünk:</b></u> Üdvözítőnk, szószólónk kezében.</p><p>A pápa ezután<u><b> egy másik
fontos mozzanatr</b></u>a hívta fel a hívek figyelmét: Szent Lukács azt beszéli
el, hogy az apostolok, miután látták Jézust felmenni a mennybe, <b>nagy
örömmel visszatértek Jeruzsálembe.</b> Ez kissé furcsának tűnik, hiszen
amikor búcsút veszünk családunktól, barátainktól és véglegesen elválunk
tőlük, főleg halál esetén, természetes szomorúság vesz erőt rajtunk,
mert nem látjuk többé arcukat, nem halljuk hangjukat, nem élvezhetjük
szeretetüket, jelenlétüket. <u><b>Az evangélista azonban hangsúlyozza az
apostolok nagy örömét. Hogyan lehetséges ez? Miért lehetséges? Éppen
azért, mert a hit tekintetével megértik, hogy Jézus, bár nem látják
többé szemükkel, mindig velük marad, soha nem hagyja el őket.</b></u> Az Atya
dicsőségében támogatja, vezeti őket, közbenjár értük.</p><p>Szent Lukács
a mennybemenetel tényét az Apostolok Cselekedetei elején is elbeszéli,
hangsúlyozva: <b>ez az esemény köti össze Jézus földi életét az Egyház
életével.</b> Itt Szent Lukács utal arra a felhőre is, amelyik eltakarja
Jézust az apostolok szeme elől, miközben „merően nézték, miként száll az
égbe” (ApCsel 1,9-10). Ekkor <u><b>két fehér ruhás férfi jelenik meg, akik
arra szólítják fel őket, hogy ne nézzék mozdulatlanul az eget, hanem
életüket és tanúságtételüket táplálják azzal a bizonyossággal, hogy
Jézus ugyanúgy eljön ismét, mint ahogy szemük láttára a mennybe szállt</b></u>
(vö. ApCsel 1,10-11).</p><p>Ez felszólítás arra, hogy induljanak ki
Jézus istenségének szemléléséből és belőle merítsenek erőt ahhoz, hogy a
mindennapi életben tanúságot tegyenek az evangéliumról: <u><b>szemlélődni és
cselekedni, <i>ora et labora</i> – ahogy Szent Benedek tanítja; </b></u>mind a kettő fontos a keresztények életében.</p><p><b>Jézus
mennybemenetele nem jelenti Jézus távollétét –</b> mondta szerda délelőtti
katekézisében Ferenc pápa –, éppen ellenkezőleg, azt húzza alá, hogy
Jézus új módon él közöttünk: nem a világ egy meghatározott helyén, mint
mennybemenetele előtt; most Isten országában van, jelen van minden
térben és időben, közel van mindnyájunkhoz. Életünkben nem vagyunk
egyedül: van szószólónk, aki vár és megvéd minket.</p><p><b>Soha nem
vagyunk egyedül: a keresztre feszített és feltámadt Úr vezet minket; és
velünk van sok testvérünk,</b> akik csöndben elrejtve, családi életükben és
munkahelyükön, problémáik és nehézségeik közepette, örömükben és
reményeikben nap, mint nap megélik a hitet és velünk együtt elviszik a
világba Isten szeretetének uralmát, a feltámadt Jézus Krisztusban, aki
felment a mennybe, és ott közbenjár értünk – fejezte be Ferenc pápa
szerda délelőtti katekézisét a Szent Péter téren megtartott általános
kihallgatáson.</p><p>Vatikáni Rádió/Magyar Kurír</p></div>