<div dir="ltr"><div>
<div>
<div>
<p>Ferenc pápa homíliája húsvét vigíliáján.</p> </div>
</div>
</div>
<p><span style="color:rgb(40,40,40);text-align:justify;font-size:12px;line-height:150%">Kedves Testvérek!<br><br><img src="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/kati/papavAL/1_0_678461.JPG" style="float:right;margin:7px" height="121" width="250">Húsvét
vigíliájának ragyogó éjszakáján az evangéliumban először az
asszonyokkal találkozunk, akik Jézus sírjához mennek az illatszerekkel,
hogy bekenjék testét (vö. Lk 24,1-3). A részvét, a szeretet gesztusát
akarják végrehajtani, amely a kedves halott iránti szeretet egy
hagyományos gesztusa. Életében követték Jézust, hallgatták szavait, úgy
érezték, hogy megérti méltóságukat. Elkísérték őt egészen a végsőkig a
Kálvárián, egészen addig a pillanatig, amíg levették Jézus testét a
keresztről. Képzeljük el, milyen érzésekkel mennek a sírhoz: szomorúan
és fájdalommal, mert Jézus eltávozott, meghalt, földi élete
befejeződött. <br><br>Most az élet visszatért régi kerékvágásába. Az
asszonyokban azonban tovább élt a szeretet és éppen a Jézus iránti
szeretetük késztette őket arra, hogy a sírhoz menjenek. Azonban ekkor
valami egészen váratlan történik, valami új, ami teljesen felkavarja
szívüket és felborítja terveiket, egész életüket: látják, hogy a követ
elmozdították a sír elől. Közelebb mennek, és nem találják az Úr testét.
Ez a tény teljesen megzavarja őket, tele vannak kétellyel és
kérdésekkel: „Mi történik?” „Mit jelent mindez?” (vö. Lk 24,4). Nem ez
történik velünk is, amikor valóban valami új esemény áll elő a
mindennapok életében? – tette fel a kérdést a Szentatya.<br><br>Megállunk
és nem értjük, nem tudjuk, hogyan nézzünk szembe az új eseménnyel. Az
újdonság gyakran félelmet ébreszt bennünk, az az újdonság is, amit
Isten hoz el, amit Isten kér tőlünk. <b>Olyanok vagyunk, mint az apostolok
az evangéliumban: gyakran inkább ragaszkodunk bizonyosságainkhoz,
megállunk egy sírnál, a halottak végül csak a történelem emlékezetében
élnek, mint a múlt nagy személyiségei. Félünk Isten meglepetéseitől.
Isten mindig meglep bennünket!</b><br><br>Kedves Testvérek! <b>Ne zárkózzunk
be az újdonságok előtt, amelyeket Isten akar életünkbe bevezetni! </b>
Gyakran fáradtak, csalódottak, szomorúak vagyunk?<u><b> Érezzük bűneink
súlyát, úgy gondoljuk, hogy nem bírjuk tovább? Ne zárkózzunk be
önmagunkba, ne veszítsük el a bizalmat, soha ne adjuk fel: nincsenek
olyan helyzetek, amelyeket Isten ne tudna megváltoztatni, nincs olyan
bűn, amelyet ne bocsátana meg, ha megnyílunk Felé. </b></u><br><br>De térjünk
vissza az evangéliumhoz, az asszonyokhoz és tegyünk egy lépést előre.
Megtalálják az üres sírt, nincs ott Jézus teste, valami új történt, de
mindez még nem világos: kérdéseket támaszt, zavart kelt, anélkül, hogy
választ adna. <u style="color:rgb(153,0,255)"><b>És ekkor ragyogó öltözetben megjelenik két férfi, akik
így szólnak: „Miért keresitek az élőt a holtak közt? Nincs itt,
föltámadt” (Lk 24,5-6).</b></u> Az egyszerű gesztus, egy tény, az, hogy az
asszonyok szeretetből elmentek a sírhoz, most eseménnyé változik. Olyan
eseménnyé, amely valóban megváltoztatja az életet. Semmi sem olyan
már, mint azelőtt volt. <br><br>Nem csak azoknak az asszonyoknak az
életében, hanem a mi életünkben is és az emberiség történelmében. Jézus
nem halt meg, feltámadt és <u><b style="color:rgb(153,0,255)">Él! Nem egyszerűen visszatért az életbe,
hanem ő maga az élet, mert ő az Isten Fia, aki Élő. Jézus már nem a
múlté, hanem a jelenben él és a jövő felé irányul, ő az Isten örökös
jelene, az örökkévaló „ma”. </b></u><br><br>Isten újdonsága tehát így
mutatkozik meg az asszonyok, a tanítványok és mindannyiunk szeme előtt:
ez pedig a győzelem a rosszon, a halálon, mindazon, ami elnyomja az
életet és arculatát kevésbé emberivé teszi. <b>Ez az üzenet nekem szól és
nektek kedves testvéreim. Hányszor van szükségünk arra, hogy a Szeretet
feltegye a kérdést: miért keresitek a holtak közt azt, aki él? </b><br><br>A
mindennapok problémái, aggodalmai miatt o<b>lykor hajlamosak vagyunk
arra, hogy önmagunkba, szomorúságba, keserűségbe zárkózzunk... és ez
jelenti a halált. Ne keressük ott Azt, aki él!</b><br><br></span><b>Fogadd el tehát, hogy a Feltámadt Jézus belépjen életedbe, fogadd be bizalommal, mint barátot: Ő az élet! Ha idáig távol voltál Tőle, tégy egy kis lépést: tárt karokkal befogad téged. Ha közömbös vagy, fogadd el a kockázatot: <u>nem fogsz csalódni. Ha úgy tűnik, hogy nehéz Őt követned, ne félj, bízd Rá magad, és legyél benne biztos, hogy Ő melletted áll. Veled van és neked adja a békét, amit keresel és az erőt, hogy úgy élj, ahogy Ő akarja.</u></b><span style="color:rgb(40,40,40);text-align:justify;font-size:12px;line-height:150%"><br>
<br>Ferenc pápa végül még rámutatott e ragyogó húsvéti vigília evangéliumának egy egyszerű mozzanatára:<br>Az
asszonyok találkoznak Isten újdonságával: Jézus föltámadt, Él! Az üres
sír és a ragyogó öltözetben megjelenő két férfi láttán az első
reakciójuk a félelem: „földre szegezték tekintetüket” – jegyzi meg Szent
Lukács – nem volt még ahhoz sem bátorságuk, hogy előre tekintsenek. <br><br>A
ragyogó ruhába öltözött két férfi azonban bevezeti egy alapvető ige
használatát: „<b>Emlékezzetek arra, mit mondott nektek, amikor még
Galileában volt” (vö. Lk 24,6-8). Arra szólítják fel az asszonyokat,
hogy „emlékezzenek a Jézussal való találkozásukra”, szavaira, tetteire,
életére; és éppen ez a szeretetteljes emlékezés a Mesterre az, ami
révén az asszonyok leküzdenek minden félelmet és elviszik a </b>Feltámadás
hírét az Apostoloknak és a többieknek (vö. Lk 24,9). Emlékezzünk arra,
amit Isten tett és tesz értem, értünk, emlékezzünk a megtett útra; ez
tárja szélesre szívünket a jövőbe vetett remény számára. Tanuljunk meg
emlékezni arra, amit Isten tett életünkben!<br><br>A világosságnak ezen
az éjszakáján, <b>fohászkodva Szűz Mária közbenjárásáért, aki minden
eseményt megőrzött szívében</b> (vö. Lk 2,19-51), kérjük az Urat, hogy
tegyen Feltámadásának részesévé: nyisson meg bennünket újdonságának,
amely átalakít, nyisson meg Isten meglepetéseinek. <b>Tegyen minket olyan
férfiakká és nőkké, akik emlékeznek arra, amit Ő tett személyes
életünkben és a világ életében; tegyen képessé bennünket arra, hogy
érezzük, Ő az Élő, aki közöttünk él és működik;</b> tanítson meg minden nap
arra, hogy ne a holtak között keressük Azt, aki él. Ámen. </span></p><span style="color:rgb(40,40,40);text-align:justify;font-size:12px;line-height:150%">Vatikáni Rádió/Magyar Kurír</span></div>