2013. március 28. – Nagycsütörtök<br><b style="color:rgb(255,102,0)"><br> Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor<br> ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik<br>
a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben<br> történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának<br> szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya<br>
mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza.<br> Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy<br> vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és<br>
mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg<br> is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: „Uram, te akarod<br> megmosni az én lábamat?” Jézus így felelt: „Most még nem érted, mit<br>
teszek, de később majd megérted”. De Péter tiltakozott: „Az én lábamat<br> ugyan meg nem mosod soha.” Jézus azt felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz<br> semmi közöd hozzám”. Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat,<br>
hanem a fejemet és a kezemet is!” Jézus azonban kijelentette: „Aki<br> megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti<br> tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja,<br>
azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Miután megmosta lábukat,<br> fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk:<br> „Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok<br>
engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester<br> megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát<br> adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.”<br>
Jn 13,1-15</b><br><br> Elmélkedés:<br><br> A nagycsütörtök esti szentmisében Jézus utolsó vacsorájára emlékezünk. Az<br> eseményt Szent János másként beszéli el, mint a másik három evangélista. Ő<br> csupán a lábmosás szertartását írja le, amelyet Jézus búcsúbeszéde,<br>
illetve főpapi imája követ.<br> A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy Jézus a vacsora során megmosta az<br> apostolok lábát. Az egykori keleti szokás szerint a vendéglátás része<br> volt, hogy a (rab)szolgák lemosták az út porát a megérkező vendégek<br>
lábáról. A házigazda kitüntető tiszteletének jele volt ez vendége iránt. A<br> szolgák parancsra, kényszerből végezték ezt a feladatot, de Jézusnak nem<br> parancsolja ezt senki. Az ő részéről szokatlan, váratlan ez a cselekedet,<br>
maguk az apostolok is elcsodálkoznak tettén. Ezzel magyarázható Péter<br> apostol tiltakozása is. Jézus önként teszi ezt, szeretetét akarja<br> megmutatni azzal, hogy a szolgák munkáját végzi. A szolgálatkészség és az<br>
alázat lelkületét akarja felébreszteni apostolaiban, miként ez szavaiból<br> világosan kiderül. Ő nem uralkodni, hanem szolgálni, üdvösségünket<br> szolgálni jött a világba. Tanítványainak is ezt kell tenniük.<br>
Jézus mindent maga tesz egyedül, nincs segítségére senki. Leveszi<br> felsőruháját, kendőt köt maga elé, ő önt vizet a tálba, ő megy minden<br> apostolához, hogy megmossa lábukat, és ő törli meg. Nem segít neki senki,<br>
miként keresztáldozatának véghezvitelében se lehet segítségére egyetlen<br> ember sem. A lábmosás az ő szolgálata, a kereszthalál az ő áldozata. Kész<br> vagyok-e folytatni az ő szolgálatát és áldozatát? Kész vagyok-e Jézust<br>
szolgálni minden emberben? Kész vagyok-e életemet mások szolgálatára<br> szentelni, feláldozni?<br> János írásában ugyan nem esik szó az Eucharisztia, az Oltáriszentség<br> alapításáról, de Máté, Márk és Lukács evangéliumában lényegi része ez az<br>
utolsó vacsorának. Érdemes ma felidéznünk. Jézus az utolsó vacsorán a<br> kenyeret saját testeként, a bort saját véreként adta apostolainak, hogy<br> egyenek és igyanak abból, majd pedig megparancsolta nekik, hogy az ő<br>
emlékezetére tegyék majd ők is ugyanezt. Az apostoloknak mondott szavakat<br> teljesítve az Egyház újra és újra megeleveníti az utolsó vacsorát. Minden<br> szentmisében ezt az étkezést jelenítjük meg, és jelenvalóvá tesszük az Úr<br>
szeretetből vállalt áldozatát.<br> A szentmise a nagycsütörtöki kenyértörés eseményének felidézése mellett<br> Jézus nagypénteki kereszthalálának, az ő megváltó áldozatának is<br> megjelenítése. Ennek megfelelően a szentmisében hálát adunk Jézus<br>
szeretetéért, aki az élő kenyérben önmagát adja nekünk, és hálát adunk<br> azért, hogy megváltásunkért meghalt a kereszten.<br> A szentmise a legszentebb imádságunk. A hívő ember legszentebb imája. A<br> Jézusban hívő ember imája, aki hittel vallja, hogy az Úr valóságosan jelen<br>
van az átváltoztatott kenyérben és borban. A hívő imája, aki hittel veszi<br> magához a szentáldozásban az Úr Jézus Testét. A hívő imája, aki Krisztus<br> áldozata mellé az oltárra helyezi saját áldozatát.<br> Hogyan lesz a búzából készült kenyérből Krisztus Teste? Hogyan lesz a<br>
szőlőből készült borból Krisztus Vére? Hogyan ismétlődik meg Krisztus<br> áldozata a szentmisében? Hogyan van jelen Krisztus az Eucharisztiában, az<br> Oltáriszentségben? Korunk embere kérdez, talán kételkedik, máskor<br>
bizonyosságot keres. Adja Isten, hogy kérdései, kételkedései, keresései<br> után eljusson a hitre! Jézus Krisztus keresztáldozata és az Oltáriszentség<br> a hit forrása.<br> © Horváth István Sándor<br> <br>
<br><br> Imádság:<br><br> Urunk Jézus Krisztus! Te az utolsó vacsorán úgy rendelted, hogy életed<br> folytatódjon tanítványaid, követőid életében, a mi életünkben. Szent<br> tested az Atyának szóló áldozat és nekünk adott ajándék, amely által<br>
áldozatod naponta megújul és életed bennünk folytatódik. Az általad adott<br> csodálatos kenyér keresztény életünk forrása. Élj bennünk! Táplálj minket!<br> Segíts, hogy áldozatodhoz kapcsolódva mi is felajánljuk életünket a<br>
mennyei Atyának!<br><br> <br>