<div class="gmail_quote">---------- Forwarded message ----------<br>From: <b class="gmail_sendername">Garay Barnabás</b> <span dir="ltr"><<a href="mailto:garay@digitus.itk.ppke.hu">garay@digitus.itk.ppke.hu</a>></span><br>
Date: 2013/3/17<br>Subject: Julian Carron irasa a sede vacante vegen<br><br>Garay Barna a listának küldi:<br><br>Julian Carron irasa a sede vacante vegen<br>
<br>
Információkra alapuló világunkban már közhely, hogy a hírek elavulnak, az emberek figyelmét egy bizonyos ponton túl nem lehet lekötni. Úgy tűnt, hogy XVI. Benedek lemondása „lekötötte” jó részét a Krisztusnak és az Ő Egyházának misztériumára irányuló figyelemnek. Ennek ellenére Ratzinger búcsúmosolya után a média figyelme Rómára, a pápaválasztó bíborosokra összpontosított. Nehéz kibújni a kérdés alól: mi az Péter utódjának alakjában, ami a médiaesemények szokásos „mércéit” messze meghaladó figyelmet és vonzerőt kelt?<br>
<br>
A csaknem két hétig tartó sede vacante alatt nyíltan vagy burkoltan sok feltételezést fogalmaztak meg a Katolikus Egyháznak nevezett jelenség természetét illetőleg. Ebben az időszakban mi is átéltük azt a kérdést, amit Krisztus szegezett tanítványainak: «Kinek tartanak engem az emberek?» (Mk 8,27). És az emberek ma is megpróbáltak választ adni, szinte kapkodva, mint egy magyarázatra szoruló ténnyel szembesülve. Válaszaikban a rendelkezésükre álló szokásos kategóriákat alkalmazták. A konklávéra alkalmazott „politikai” kategóriák azt leplezték, hogy az emberek végső soron képtelenek szembenézni egy olyan jelenséggel, amely ma éppolyan meglepő, mint a múltban. Hiába hazudtolták meg többször is ezeket a kategóriákat (II. János Pál, XVI. Benedek…), mégis újra alkalmazzák őket. Vagyis a szemünk elé táruló jelenség kimerítő magyarázatára van szükség. Pontosabban arra van szükség, hogy ez a magyarázat megtörténjen.<br>
<br>
Nos, a Katolikus Egyház megtörtént a szemünk láttára, a Ferenc pápa és a Szent Péter téren összegyűlt tömeg közötti párbeszéd során. Amíg a pápaválasztás zajlott, az emberek várakozása megmutatta, hogy egy bizalommal teli nép van itt jelen, amelynek ugyanakkor pásztorra van szüksége, aki körül egység jön létre, amely a mi megosztáshoz szokott világunkban egyre meglepőbb. A fehér füst túláradó örömnek adott helyet, és többekben felmerülhetett a kérdés: «Hogy lehet, hogy ennyire örülnek, ha még nem is tudják, ki lett megválasztva?». Amikor a függönyök meglebbentek, a várakozás még erősebb lett, felfedve annak vágyát, hogy megismerjék, lássák és hallgassák a pásztort – éppúgy, ahogy csaknem kétezer évvel ezelőtt a római származású Aquila és Priscilla, akiket Szent Pál térített meg Korintusban, meg akarták ismerni Pétert, Jézus barátját, Róma első püspökét.<br>
<br>
A pápa első tettét előbb tudtuk meg, mint hogy megláttuk volna az arcát: a Ferenc nevet választotta, s ezzel az első pillanattól fogva megmutatta, hova irányuljon pillantásunk. Assisi szegényéhez hasonlóan a Szentatya is kijelenti, hogy egyetlen gazdagsága Krisztus és hogy ezt a gazdagságot csak egyféleképpen tudja velünk megosztani: életének egyszerű tanúságtételével. És ott, a téren, a hívők és a világsajtó kamerái színe előtt a pápa tettel is megmutatta, mi az a tény, ami az Egyház eredetét alkotja: arra kérte a tömeget, hogy csendes imával forduljon az Atyaistenhez Jézus Krisztuson keresztül. Abban a pillanatban az Egyház valamennyiünk szeme láttára megtörtént. Mint elődje, a lobbanékony Péter, Ferenc is megvallotta: «Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia» (Mt, 16,16). És ahogy azt Róma első püspökével tette, Krisztus neki is átadja az Egyház kulcsait, nyája színe előtt.<br>
<br>
Amikor Ferenc azt kérte népétől, hogy az imájával kérje számára Isten áldását, ebben a tettben megható módon ugyanaz a hit mutatkozott meg, mint amit XVI. Benedekben láthattunk, amikor az egész világot emlékeztette arra, hogy az Egyház Krisztusé. A bíborosoktól búcsúzva Ratzinger – Guardinit idézve – arra emlékeztetett, hogy az Egyház «nem egy íróasztal mellett megtervezett és felépített intézmény …, hanem élő valóság … Időben él, alakul és változik, mint minden élőlény… Természete mégis mindig ugyanaz marad és szíve Krisztus». Az előző napi Szent Péter téri audienciát felidézve ezzel zárta: «ez volt a mi tapasztalatunk tegnap, a Szent Péter téren: láttuk, hogy az Egyház egy élő test, melynek a Szentlélek ad lelket és mely valóban Isten erejéből él» (2013. február 28.).<br>
<br>
Mi is elmondhatjuk: «Láttuk tegnap». És ezt most Péterrel mondjuk, akinek ismerjük arcát és aki – éppúgy, mint a többi pápa tette népével Urbe és Orbe – arra hív minket, hogy közös utat kezdjünk.<br>
<br>
<br>
</div><br>