<h1>Emlékezés Regőczi István atyára, az „Isten Vándorára”</h1>
<div><span>2013. 03. 09. 15:12 -Magyar Kurír </span>
</div>
<div>
<div>
<div>
<p>A Szent István-bazilikában március 9-én,
szombaton 15 órakor szentmisét mutatnak be Regőczi István atya lelki
üdvéért, majd a gyászmise után a budai Kútvölgyi-kápolnánál helyezik
örök nyugalomra.</p> </div>
</div>
</div>
<p><i>„Nem feledkezünk meg arról, hogy míg e testben VÁNDORKÉNT élünk,
távol járunk az Úrtól. A hitben élünk, a szemlélet még nem
osztályrészünk” (2Kor 5,6-7)</i><br><br><img src="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/kati/februar1/regoczi_1_vezer.jpg" style="float:left;margin:7px" height="180" width="140">Regőczi
István atya <a href="tel:%281915%20%E2%80%93%202013" value="+3619152013" target="_blank">(1915 – 2013</a>), az „Isten Vándora” életén keresztül
láthatjuk, hogy <b>ő a hitben élt és ezért mindig az Úr közelében volt.
Istenbe vetett rendíthetetlen bizalom</b> hajtotta előre a földi vándorlása
során, <b>felkarolta az árva gyermekeket</b> és egész életében <b>elszántan
apostolkodott Krisztus ügyéért, hogy minél többen az Úr közelébe
kerüljenek.</b></p><p>Sokan ismerjük életének történetét az „Isten Vándora”
című könyvéből, ahol az egyik leggyakrabban előforduló szó: a
„Gondviselés”. István atya megtapasztalta életében ezt a felülről jövő
gondoskodást és többször mondta: „Csodálatos, hogy a Gondviselés mindig
segítségemre sietett. De a Gondviselés mindent előre lát, s legfeljebb
egy negyedórát késik, hogy bizalmunkat annál jobban jutalmazza.” Most a
hit évében járunk, István atyának minden éve a hit fényében állt.</p><p>Nehéz röviden szólni egy hosszú életről és nehéz <img src="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/kati/februar1/regoczi_pasztor_vezer.jpg" style="float:right;margin:7px" height="180" width="140">sokak
nevében búcsúzni egy olyan embertől, aki „<b>mindenkinek mindene lett”.</b> Ha
visszatekintünk egy <b>közel 100 esztendő hosszúságú életre</b>, amelyből egy
hónap híján 70 évet töltött el papként, akkor az első szó a hálaadás
szava: Deo gratias! <b>Istennek legyen hála – hosszú életéért és
papságáért.</b> Legjobban talán <b>a sírfeliratán olvasható szavak</b> fejezik ki
egész életét: <b>„Szeretni és áldozatot hozni.”</b> Édesanyjának ezt a
figyelmeztetését elrejtette szívébe és a mindennapok gyakorlatában élte,
mert szerette az Egyházat és áldozatot hozott érte.</p><p>Az ünnepélyes
gyászmiséjének helyszíne a Szent István-bazilika, amelynek homlokzatán
olvashatjuk az Úr Jézus szavait: „Ego sum via, veritas et vita.” – az
Utolsó Vacsora termében búcsúzott az apostolaitól és nekik mondta: „Én
vagyok az út, az igazság és az élet.”</p><p><i>Jézus az ÚT. </i>István
atya, a vándor titka többek között az is volt, hogy ő valóban ismerte
az utat, ahova Jézus ment. Mert <b>követte a Mestert, azzal a tudattal,
hogy a „szolga nem nagyobb Mesterénél”</b> – ahogy ez az újmisés emlékképén
olvasható. Jézus az IGAZSÁG. István atya papi szívében ott volt Mestere
vágya is: „Vágyva vágytam ezt a húsvéti vacsorát enni veletek, mielőtt
szenvedek.” <b>Nem kímélte magát, nem félt az emberek véleményétől, nem
félt a szenvedéstől</b>: egy szent tűz hajtotta előre, a Szentlélek tüze,
aki az igazság és a szeretet Lelke. Egyik könyvének a címe: Mi nem
hallgathatunk (1969) – ezért a művéért újra<b> börtön</b>be került. <b>Meg merte
vallani az igazságot Istenről, Jézus Krisztusról és Egyházáról, akár
alkalmas volt ez, akár nem.</b></p><p><b><i>Jézus az ÉLET.</i></b> Az áldozat volt az, amely a leginkább erőt <img src="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/kati/februar1/regoczi_szentmise_0.jpg" style="float:left;margin:7px" height="195" width="260">adott
neki. A ’szeretet és az áldozat’ a legigazibb életben kapcsolódik
össze. Abban az életben, amely a szentmise áldozatában <b>jelenvalóvá válik
az oltáron: az Eucharisztiában.</b> Életének ez volt a legféltettebb belső
titka, amelyből lelki és fizikai erőt is tudott meríteni. Még
aranymisésként kérdezték tőle, hogy melyek voltak addigi papi <b>életének
legnagyobb élményei.</b> Így válaszolt erre: „<b>A szentmisék</b>, mert nincs
csodálatosabb dolog ezen a világon, mint az édes Jézust leesdekelni az
égből.”</p><p> </p><p><b>Hogyan érte el István atya ezt a célját, hogy pap
legyen? Elment gyalog Belgiumba,</b> ahogy ő mondta: „Az apostolok lován
mentem; azért, hogy pap lehessek.” Előtte már többször volt Belgiumban
az ún. Karitász-gyermekvonatokkal: a 20-as években a háború utáni
éhínségben sok gyermek tudott kb. 3 hónapot belgiumi családoknál
eltölteni. Már akkoriban buzgó ministráns volt Budapesten és már <img src="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/kati/februar1/regociz_ministrans_vezer.jpg" style="float:right;margin:7px" height="180" width="140">érlelődött
a vágy a szívében, hogy pap legyen. Richard Vervacke kanonok úr karolta
fel és segített neki, hogy gimnáziumba (kis szemináriumba) és később
papi szemináriumba járhasson Belgiumban, hogy felkészülhessen a
papszentelésre<b>. A flamandokat így szívébe zárta, hiszen sokat
köszönhetett nekik egész életében:</b> sok anyagi és lelki jótevője volt
Flandriában, ahonnan a mai gyászmisére is sokan eljöttek.</p><p>1943-ban
papszentelése után a háborús viszonyok miatt Magyarországra jön vissza
és <b>összegyűjti az árva gyermekeket, akiket „Sasfiókák”-nak nevezett</b>.
Ahogy ő mondta: „Ezekből az elhagyott, árva utcagyerekekből, kis
csavargókból akartam egy elit csoportot nevelni, akiknek a legmagasabb, a
krisztusi ideál ad szárnyakat, hogy magasba emelkedjenek. Értük akartam
küzdeni, minden áldozatot, kockázatot vállalni, azért lett az én
jelszavam: <b>„Mindent a sasfiókákért, a sasfiókákat Istenért!</b>” Hosszú
évtizedeken keresztül kapott Belgiumból segítséget – ezért mindig hálás
maradt nekik.</p><p><b>A flamandok Magyarországra is elkísérték a „Krisztus
Ügye” Lelki Családunk (Familia Spiritualis Opus – „Das Werk” FSO)
révén. </b>1969-ben a közösség alapítója, Julia Verhaeghe Anya járt
Budapesten és vele volt Beatrix nővér is, aki azóta segítette István
atyát. Így emlékezett vissza egyik levelében István atya: „Milyen nagy
segítséget <img src="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/kati/februar1/regocz_juliafso_0.jpg" style="float:left;margin:7px" height="180" width="240">tapasztaltam
meg Júlia Anyától, aki mindig kapcsolatban maradt velem és megpróbált
nekem minden lehetséges módon segíteni, még akkor is, amikor újra
börtönbe kerültem.” Látogatásukkor felkeresték az akkor még elég romos
kútvölgyi kápolnát. Ők voltak ez első zarándokok. <b>A kútvölgyi kápolna
mellett a feszület közelében most is olvasható a felirat: „Regőczi
István itt kezdte meg az engesztelést Magyarországért 1969-ben” –</b> ez
összeköthető az előbb említett látogatással. A Kútvölgyi engesztelő
Kápolna azóta is a szentségimádás, a hálaadás és az imádság helye.</p><p><b>Szívügye
volt ez az engesztelő Mária Kápolna, ahol nagyon sokat misézett és sok
rózsafüzért elmondott.</b> Személyes élményem, hogy amikor autóval vittem
misékre, akkor is mindig ott volt a kezében a rózsafüzér. A<b> Jubileumi
évben, 2000-ben, István atyát kísértem Rómában és elmentünk a Vatikáni
Múzeumba, hogy lássuk a Sixtus-kápolnát. Meg akarta nézni azt a helyet,
ahol a pápákat választják – imádkozni is akart a Szentatyáért</b>. Ahogy
nézi az Utolsó ítélet jelenetét, azt mondta: „<b>Mosolyogtató Michelangelo
humora, ahogy egy feltámadott ember <img src="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/kati/februar1/regoczi_2_vezer.jpg" style="float:right;margin:7px" height="180" width="140">nagy
erőlködve húz felfelé egy nőt és egy fiatal férfit, akik a rózsafüzérbe
kapaszkodnak! </b>Milyen csodálatos elgondolása a nagy művésznek:
rózsafüzérbe kapaszkodva juthatunk el a mennyországba! Szeretem a
rózsafüzért – mondta István atya – mint Mennyei Édesanyánk legszentebb
ajándékát, őrző, gondoskodó anyai szeretetének csodálatos valóságát. ...
Mint kis ministráns, minden este ott voltam a rózsafüzér-ájtatosságon.
Mikor nekiindultam a nagy útnak, gyalog Belgiumba, csak a rózsafüzérem
volt egyedüli társam a hosszú úton. <b>Később is, minden utamon a
rózsafüzér mindig bátorságot adott.”</b></p><p>Földi zarándoklata múlt
csütörtökön, Jézus Szíve péntek előestéjén ért véget: ennek is van
üzenete számunkra. Papi szíve egészen összefonódott Jézus Szívével,
akinek papként odaadta az életét. Hazaköltözésének időpontja pedig éppen
a virrasztó, engesztelő imaóra idejére esett. István atya évtizedeken
keresztül imádkozott, engesztelt – minden héten csütörtökről péntekre
virradóan a budai Kútvölgyi Kápolnában. Előtte <b></b><b>minden csütörtökön este 8
órától imádkozta a rózsafüzért a Városliget szélén, a Regnum Marianum
templom helyén álló keresztnél. Amikor tudott, utána részt vett itt a
Bazilika Szent Jobb kápolnájában a csütörtök este 9 órakor kezdődő
szentmisén, amelyet hazánk lelki megújulásáért tartanak hétről hétre.</b></p><p>XVI.
Benedek pápa péteri szolgálatának végén február 28-án ezekkel a
szavakkal búcsúzott a Castel Gandolfo-i hívektől: „Csak egy egyszerű
zarándok vagyok, aki megkezdi földi zarándokútjának utolsó szakaszát.”
Az emeritus Benedek pápa búcsúszavai után nem sokkal, még aznap a sede
vacante második órájában az „Isten Vándora” befejezte földi
zarándokútjának utolsó szakaszát is, 98. életévében érkezett célba – egy
korszak lezárult. A búcsúzás és az emberi szomorúság fölött azonban ott
van a hitnek a fénye és derűje, ahogy Benedek pápa mondta az utolsó
szerdai audienciáján: „… és látom, hogy él az Egyház!”</p><p><img src="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/kati/februar1/regoczi_heray_vezer.jpg" style="float:left;margin:7px" height="180" width="140">A
80-as évek végén hallottam először az „Isten Vándoráról”, amikor egy
nyáron <b>kézről kézre adtuk rongyosra olvasott élettörténetét.</b> 1995-ben
kaptam tőle az első dedikált könyvét, amikor megtudta, hogy úgy
döntöttem, hogy a Műszaki Egyetem elvégzése után pap akarok lenni a
„Krisztus Ügye” Lelki Családban. Sokszor bátorított a szemináriumi évek
alatt, még diakónusszentelésem előtt írta nekem a rövid üzenetét:
„Szeretettel imádkozom Érted és várunk nagyon.” A budai Kútvölgyi
Kápolna miatt írta ezt, hiszen át akarta adni a stafétabotot, hogy
biztosítva legyen a kápolna jövője.<b> Féltve őrzött könyvem, amelyet
2008-ban kaptam tőle a következő rövid bejegyzéssel: „Szeretettel
papfiamnak Andrásnak. István atya”</b></p><p><b>Kérjük Krisztust, az Örök
Pásztort, hogy adja meg István paptestvérünknek az el nem múló örök
életet teljességét, amelyből ő már itt a földön bőségesen merített
zarándokútja, vándorlása során.</b></p><p><b>Héray András FSO</b></p>