<h1 class="title">Az észrevétlenül lopakodó új globális etika</h1>
<div class="meta">
<span class="submitted"><br>
</span></div>
<div class="field field-type-text field-field-lead">
<div class="field-items">
<div class="field-item odd">
A berlini fal leomlása óta globális kulturális
forradalom zajlik a világon. Egy új, „kereszténység utáni” erkölcs új
kifejezései, normái, értékei, életsílusai terjedtek el és váltak
globálisan irányadóvá. Az új etika jelszavai megtévesztően hasonlóak a
keresztény szeretetparancs alapelveihez, tartalmuk mégis különösen más.
Rendkívül fontos, hogy keresztényként tudatosítsuk, mi is történik
körülöttünk; fontos, hogy felismerjük a csúsztatásokat, az eszmei
hátteret, és fellépjünk az igaz, krisztusi értékek védelmében. </div>
</div>
</div>
<p style="text-align:justify"><strong><img src="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/kriszta/KKEP_13.jpg" style="margin: 7px; float: left;" height="105" width="105">Árulkodó kifejezések</strong><br><br>Az
új etika többek közt egy újfajta nyelvezetben válik felismerhetővé,
amely ma a médiától az iskolákig, a kultúrától a törvényhozásig
mindenütt visszhangzik. Íme néhány példa: konszenzus,
diszkriminációmentesség, sokféleség, másság, szabadság, párbeszéd,
életminőség, a választás joga, tudatos döntés, gender, egyenlőség elve,
partnerség, átláthatóság, kulturális ráhangolás, holisztikus,
konzultáció, befogadás, női/gyermeki/reproduktív jogok, szexuális
orientáció, biztonságos abortusz, vesztes nél­küli megoldás, szekuláris
spiritualitás, békére nevelés stb. E szóhasználatban az örök értékekre
utaló szavak mellett bőven találunk ártalmatlannak tűnő, de könnyen
átértelmezhető kifejezéseket is.<br><br>Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy
az új nyelvezetből hiányoznak olyan, sajá­tosan a zsidó-keresztény
hagyományhoz tartozó szavak, mint például igazság, erkölcsiség,
lelkiismeret, ész, szív, szüzesség, tisz­taság, férj, feleség, apa,
anya, szolgálat, tekintély, igazsá­g, törvény, hit, remény, szenvedés,
bűn, barát, ellenség stb.<br><br><strong></strong>Megfigyelhető a
fogalmak csúsztatása is. Manapaság tekintély helyett egyéni autonómiáról
és jogokról hallunk, házastársak helyett partne­rekről, boldogság
helyett életminőségről, család helyett a család különböző formáiról,
iden­titás helyett sokféleségről, többségi szavazás helyett
konszenzusról, kiállás helyett párbeszédről, egyetemes értékek helyett
globális etikáról stb.<br><br><strong>Szavakból – cselekvési normák</strong><br><br>Az
új fogalmak nem maradtak pusztán nyelvi jelenségek, hanem mára – szinte
észrevétlenül – meghatározó, sőt kötelező cselekvési elvekké váltak a
politikában, a törvényhozásban, az igazságszolgáltatásban, a kultúrában,
az egyészségügyben, az oktatásban, vagyis az élet minden területén (pl.
a diszkriminációmentesség elve tiltja, hogy ma bárki bűnnek merje
nevezni a homoszexuális viselkedést). Noha legtöbbjük törvényileg még
nem kötelező, az új etika hatékonyabban diktál, mint a nemzetközi
törvények.</p><p style="text-align:justify">Az új nyelvezet megalkotói
tudatosan kerülték a fogalmak jelentésének pontos meghatározását. Az
ürügy az volt, hogy a meghatározás elvenné az egyéni értelmezés
szabadságát, a valós cél azonban stratégiai és manipulatív: lehetővé
tenni a legellentmondóbb értelmezéseket is. A reproduktív egészség
fogalma például éppúgy jelentheti az anyaságot, mint a fogamzásgátlást
vagy az abortuszt, az önkéntes sterilizációt, a mesterséges
megtermékenyítést vagy bármely, szexualitással kapcsolatos viselkedést.<br><br><strong>Hogyan ment végbe e „lopakodó” kulturális forradalom? </strong><br><br>A nemzeti szint <em>fölött</em> és <em>alatt</em>,
a demokratikusan választott nemzeti kormányok megkerülésével: az ENSZ
és a vele együttműködő nem kormányzati szervezetek összefogásával. A
hidegháború után, amikor a multinacionális vállalatok pénzügyi és
gazda­sági hatalma ugrásszerűen nőtt, a nemzetállamoké pedig csökkent,
az ENSZ a globális kormányzat stratégiai központjává tette magát.
„Egyetemes morális tekintélyével” kívánta el­lensúlyozni a piac globális
gazdasági erejét, és ehhez globális etika kialakítását tűzte ki célul.
„Szakértőinek” közreműködésével 1990-től kormány­közi konferenciákon
dolgozta ki és hat év alatt megteremtette az új világrendet. Hatékony
segítséget kapott a vele azonos szemléletű, a kormányokkal egyenlő
partnernek tekintett (!) nem kormányzati szervezetektől, amelyeket
tévesen civilnek is neveznek, noha olykor csupán egy-egy radikális
kisebbség érdekcsoportjai. <br><br><strong>Eszmei háttér</strong><br><br>A
globális etika a posztmodernitásba illeszkedik, amely alapvetően
tagadja az objektív igazságot és valóságot. Úgy véli, minden normát és
struktúrát tetszés szerint le lehet bontani és újra lehet építeni – sőt a
„felszabadítás” jegyében meg is követeli a struktúrák lebontását (a
társadalmi és kulturális hagyományok, a vallási törvények, de még a
természeti adottságok, pl. férfi-nő különbözőségének felszámolását is). <br><br>A posztmodernitás legfőbb, irányadó értéke a választás szabadsága. E parttalan szabadság jegyében az ember számára a <em>rossz</em>
választásának jogát is megköveteli (abortusz, homoszexualitás, „szabad
szerelem”, eutanázia, tekintély és hierarchia elvetése stb). A
posztmodern etika ezzel – erőszakosan, globális normatív tekintélyt
követelve – a termé­szettörvény és az isteni kinyilatkoztatás fölé
helyezi magát. <br><br><strong>A relativizmus diktatúrája</strong><br><br>A
választás posztmodern etikája a hierarchiák felszámolásával
di­csekszik, ám eközben az értékek új hierarchiáját hozza létre, XVI.
Benedek pápa kifejezésével a relativizmus dik­tatúráját. A relativizmus
diktatúrá­jában emberségünk és hitünk radikális lebontását erőltetik
ránk finom módszerességgel, kulturális átformálás által. A re­lativizmus
álarcot visel, de uralkodó és romboló.<br><br>A korábbi diktatúrák
hangosak, erőszakosak, központosítottak, leigázóak, megfélemlítőek. A
relativizmus diktatúrája halk, rejtett, intézményeken belüli,
„barátságos”, decentralizált, globális. Stratégiája lágy, alulról
felfelé irányuló, nemhivatalos, belső. A relativizmus diktatúrájának
végeredménye az ember és a természet lebontása, valamint az aposztázia
terjesztése a világban, különösen a fejlődő országokban.<br><br><strong>Mit tehet ebben a helyzetben a keresztény ember? </strong><br><br>A
múlt ideologikus rendszereihez hasonlóan a globális etika vége is az
lesz, hogy lebontja saját magát. Mivel tele van belső
ellent­mondásokkal, nem fenntartható. Nem valószínű azonban, hogy a
globális ci­vilizáció önmagától visszatér a józan észhez és a
hagyományos értékekhez. Az új kultúrát tehát evangelizálnunk kell.<br><br>Ennek
során nagyon fontos a tisztánlátás, mert könnyű összetéveszteni a
globális etika jelszavait és értékeit az egyház társadalmi tanításával.
Az új etikában szereplő „egyenlőség elve” nem ugyanaz, mint az
igazságosság zsidó-keresztény fogalma; más a „tudatosság- és
érzé­kenységnövelés”, mint a lelkiismeret erkölcsi és teológiai
nevelése; más a „nők egyenlő esélyhez juttatása”, mint férfi és nő
egyenlő méltósága, a „pozitívan élni” fogalma nem ugyanaz, mint a
teológiai remény fogalma; a kényszerű „szabad választás” más, mint a
krisztusi szabadság; az „emberi jogok, jogosultságok,
diszkriminációmentesség” egészen más, mint Isten irgalmas szeretetének
örömhíre. Fontos, hogy észrevegyük: a kétféle logika két külön irányba
vezet. Világosan el kell választanunk a globális etikát a hiteles
keresztény humanizmustól. <br><br>Nem vehetünk részt olyan kétértelmű
programokban, amelyeket a globális etika ügynökei irányítanak.
Szavainkban pedig ügyelnünk kell, nehogy az új fogalmak elfoglalják az
evangelizáció helyét: a mi feladatunk az evangelizáció, nem pedig az,
hogy emberi jogokról és fenntarthatóságról beszéljünk. Vajon nem az
„üdvös­ség fokozatos szekularizációjáról” óvott II. János Pál pápa <em>Redemptoris missio</em>
kezdetű enciklikájában? Fontos, hogy az új etika homályos fogalmaival
kapcsolatban mindig világossá tegyük, mi külön­bözteti meg ezeket az
Egyház szociális tanításától és az evangéliumtól, másként hallgatóink
elbizonytalanodnak és hitük is meggyengülhet. <em>Novo millennio ineunte</em>
kezdetű enciklikájában II. János Pál pápa arra hív bennünket, hogy
Krisztustól induljunk el. A jelen helyzetben ez az újrain­dulás a
feladatunk.<br><br><em>Összefoglalónk Marguerite A. Peeters: Új globális
etika: kihívások az Egyház számára c. tanulmánya alapján készült
(kiadta: a Magyar Katolikus Családegyesület). A szerző a brüsszeli
székhelyű lnstitute for Intercultural Dialogue Dynamics igazgatója.</em></p><p style="text-align:justify">Ménesi Krisztina/Magyar Kurír</p><p style="text-align:justify">Kép: <a href="http://laboringinthelord.com">laboringinthelord.com</a></p>