<strong>Gondolatok egy új év hajnalán </strong><br><br><b>Csodálom Jézus
Krisztust, ahogyan a földre jön, és saját kezébe veszi a dolgokat. Nem
mást küld,</b> hogy Ő fáradt cinizmussal a mennyei trónusán ülve szemlélje
és kommentálja az emberiség vergődését. Ő közénk jött, és szembe ment az
akkori világ sodrásával, az erőszakos, kapzsi, lusta, élvhajhász
semmittevéssel.<br><br><b>Utat keres, építkezik, társakat gyűjt, megtanítja
őket csendben lenni, befelé fordulva imádkozni, felfedezni a mennyei
Atya vágyaink által szívünkbe írt álmait. Naponta útra kel, bejárja a
szülőföldjét, bátran, nyíltan szóba áll az emberekkel, meghallgatja
őket, vigasztal, bátorít, segít.</b> Egyetlen kérdés, egyetlen gond se
jelent számára akadályt, lendületesen vállalja azokat és megoldja.
Keresztelő Szent János lefejezése, <b>egy-egy kudarc nem bénítja le, nem ül
félre duzzogva, hanem kitartó szívóssággal megy a szeretet útján előre.
Nem gyűjt kincseket, vagyont</b>, nem áll be egyetlen politikai irányzatba
sem, szabadon száll, hiszi, hogy jósága, szeretete az egész világot
megmozgatja. <b>Egyszóval Jézus él, alkot és szeret,</b> megy előre! Már
önmagában ezért a tevékeny, lendületes életéért, én Jézus Krisztus mellé
állok.<br><br>Olyan döbbenetes látni, hogy sok-sok ember csak a saját
pitiáner szórakozásáért mozdul meg. Csak korlátolt létének a
fenntartását vállalja, önmagáért él, és nagyon sokan még azt is csak
ímmel-ámmal teszik... Annyira szeretném ezeket az embereket felrázni,
rádöbbenteni arra, hogy drága, egyetlen életüket pocsékolják el. Hogy
lehetne az embereket a félénk, helyben tipegő, önzés burkában
besavanyodott életükből kimozdítani? Felszabadítani a szeretet, az
alkotás, a valós létezés csodálatos szép világára? <b>Hogy tudnám elmondani
érthetően, megmutatni azt a tiszta örömet, melyet a szeretet útján,
botladozva is, de elinduló ember megtapasztalhat?</b><br><br>Lehet, hogy
izgalmas egy számítógép előtt ülve vezetni egy autót, szimulált
hajtűkanyarokat bevenni, de mennyivel izgalmasabb becsületes munkád
gyümölcseként megvásárolt autódat vezetve családodnak megmutatni
gyermekkorod szép, mesés tájait. Lehet bekeseredve, szárnyszegetten
reménytelenségbe ostorozni ezt a világot, de mennyivel jobb leülni és
megfogalmazni egy verset, egy gondolatot, mely mint egy langyos szellő
belekapaszkodik embertársad csüggedten lógó vitorlájába, és elindítja őt
a reális létezés hatalmas óceánján. Jó dolog megérezni a kis magban
feszülő élni akarást és azt szelíden jó földbe tenni, <b>a szerető
szolgálat alázatával öntözgetni</b>. Jó dolog meghallani egy kis gyermek ki
sem mondott panaszát és egy otthon, intézményecske létrehozásával,
óvodával, gyermekvédelmi központtal válaszolni a kibontakozás utáni néma
vágyra. Jó dolog mint egy láthatatlan angyal e világon keresztül
suhanni, itt ott csendesen megállva, <b>az életet szolgálni, szeretni az
alkotás Istenét.</b> Nagyon jó dolog élni és alkotni! Ha az Isten maga
mondaná, hogy nincs túlvilág, és nem tartják számon a szeretetből adott
pohár vizet, a jó szót, a lehajló gyöngédséget, a másokért végzett
munkát, én akkor is ezen az úton mennék tovább, mert jó dolog a létezés
örömét megosztani embertársaiddal. Jó dolog a kis homokból várat
<b>építeni, a téglából templomot az Istennek, otthont az embereknek.</b> Jó
dolog a földet feltörni, és tarka virágot, hatalmas <b>fákat ültetni csak
úgy, hogy legyenek, hogy létükkel tanúskodjanak az élet, a kibontakozás,
a folyamatosan mozgásban lévő Isten irántunk való végtelen
szeretetéről</b>. Megéri? Építed, szépíted a világot, és észre se veszed:
magadat építed, bontakoztatod ki, minden egyes kapavágás nemcsak a
földet teszi lakhatóbbá, hanem magadat is. Mindennapjaid szeretetének
tüzében kiégő tégláidból nemcsak kint a világban épül ház, otthon a
családodnak, hanem belülről építkezve megszületik benned a családjáért
felelős felnőtt, az apa, ki életet ad.<b> Csodálatos életet adni, gyermeket
szülni, és azt becsülettel, türelemmel az öntudatra ébredésig
felnevelni, majd imádságos szeretettel az útját mindvégig egyengetni,</b> és
öreg fejjel az általad ásott kútból felbuggyanó tiszta vízben
megmosakodni.<br><br>Te ástad a kutat, de annak életet adó, tiszta vizét
nem te teremtetted, általad születik valami, ami nem te vagy, mely
életet ad sokaknak, s melynek tükrében megláthatod végre te is az igazi,
szép arcodat. Persze, hogy megéri a teremtő Istennek társává válva
magadat e világban kiteljesíteni. Semmiből a végtelen létbe felnőni, úgy
lenni hatalmas fává, hogy forró nyarakban érett magvaid ezreiben,
erdővé válsz.<br><br><b>Minden egyes perc, óra mit Isten jóságosan neked
adott, s melyet te jó szándékú munkával, alkotással nem kamatoztatsz,
melyet a semmittevés, az önsajnálat, a meddő poénkodás, a helyben
topogás céltalan kocsonyájában töltesz, elvesztett, soha vissza nem térő
lehetőség.</b> Tiszta szívemből<b> sajnállak téged, ki évekig célozgatsz, de
nem mered meghúzni a ravaszt</b>. Igen sajnállak téged, ki olyan szellemi,
lelki, anyagi erőket gyűjtesz, melyekből nem épül, vers, szerelem, ház,
haza, melyek csak poros raktárrá teszik életed, s téged értelmetlen
lim-lomjaid őrzőjévé, egy karikás szemű, betörőktől rettegő éjjeliőrré.
Mi vagy te?<br><br>Egy szárnyatlan sas, a porban kapirgáló tyúkok
között? <b>Nem haragszom rád, csak szánlak,</b> mind azt a vándort, ki balgán
megáll és tikkadtan szomjazik az életadó kút mellett. Izgalmas, érdekes
az élet, és ne azért buggyanjon ki szívedből a dal, mert általa unatkozó
emberek sztárja lehetsz, hanem csak azért mert jó énekelni, társa lenni
a korán kelő pacsirtának, ki dalával ébreszti a hajnalt, és a vándort.
Jó alkotni, a vásznon megragadni egy mozdulatot, egy csak általad
megsejtett hajlatát a tájnak, és azt amit csak te egyedül látsz, alkotó
munkáddal alázatosan láthatóvá tenni az egész világnak. A mozgásban lévő
Istennek szolgája vagyok. És mint a gyermekkorod játékában a szaladó
gyermek, szeretnélek életadó simogatással megérinteni, hogy életed
legyen, és te is mozgásba lendülj, hogy merj magadba fordulva álmokat
látni, és azokat társakat keresve bátran megvalósítani. Megtapasztalni
azt, hogy <b>milyen csodálatos társa lenni a világot tiszta, szép vágyaid
által beléd írt irányban tovább teremtő Istennek.</b><br><br><b>Krisztus Isten
reális válasza volt az emberiség évezredes adventjére.</b> Jézus léte örök
válasz, nem csak a megannyi miértre, hogyanra, hanem a te alapvető örök
kérdéseidre is. <b>Az élő hit, az erőt adó remény válságban van, és persze
ez újabb és újabb politikai, gazdasági kríziseket szül.</b> Hogyan tovább? A
kérdés az, hogy <b>mersz-e magadba nézni, mered kimondani, megfogalmazni a
végtelen utáni tiszta sóvárgásaidat?</b> Mered félrelökni a kufár, csak a
vagyonukat halmozni akaró kereskedők csillogó reklámjait, és<b> kimondani
mindazt, miért érdemes élned, dolgoznod, meghalnod?</b> Mered alázatos
partnerségben Istennel tovább teremteni ezt a szép világot? Mersz a
gondolkodó, kereső embertársaid sorába állni, hogy te is akár egyetlen
dallammal gazdagabbá tedd magadat, és társaidat? Mersz a holnapba nézni,
és talán milliók által, a csendes adventi imában kértekre, Isten
simogató válasza lenni?<br><br><b>Karácsony után mersz szeretetből mások
számára megtestesülni? Újból útra kelni? Mosolyogva az emberek
kérdéseire, kéréseire, megnyugtató válasz lenni?</b><br><br>Egyetlen dolgot kívánok az újesztendőre: Merj ezekre a kérdésekre bátran <b>IGENT mondani</b>.<br><br><em>Szeretettel,</em><br><em>Csaba testvér</em><br><br>Magyar Kurír