<h1 class="title">Anselm Grün: Mit akarok? – könyvajánló</h1><a href="http://www.magyarkurir.hu/hirek/anselm-grun-mit-akarok-konyvajanlo">http://www.magyarkurir.hu/hirek/anselm-grun-mit-akarok-konyvajanlo</a> <br><br>Anselm Grün a münsterschwarzachi bencés apátság
szerzetese és házgondnoka, sokak lelkivezetője és spirituális kísérője,
napjaink egyik legolvasottabb <a href="http://www.benceskiado.hu/index.php?szid=5">keresztény írója</a>. Legújabb kötetében a döntéssel és a döntés folyamatával kapcsolatos gondolatait osztja meg az olvasókkal.<div class="field field-type-text field-field-lead">
<div class="field-items"><div class="field-item odd"> </div>
</div>
</div>
<p><a class="lightbox-processed" href="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Judit/Judit5/mitakarok.jpg" rel="lightbox"><img src="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Judit/Judit5/mitakarok_0.jpg" style="float: left; margin: 3px 7px;" height="192" width="130"></a>Grün
atya rámutat: életünk során folyamatosan döntenünk kell arról, hogy
áldozatok legyünk-e, vagy magunk alakítsuk az életünket. Minden nap új
kihívás elé állít bennünket, s hatalmunkban áll az élet mellett vagy
ellen dönteni. A szerző emlékeztet rá, hogy Isten már a zsidókat is az
élet és halál közötti döntés elé állította: <em>„Életet és halált, áldást és átkot tártam a szemetek elé. Így hát válaszd az életet, hogy életben maradj”</em> (MTörv 30,10). Amire törekednünk kell, hogy <em>„minden pillanatban Isten mellett döntsünk, olyan élet mellett, amely megfelel Isten akaratának.” </em>A
hit azt jelenti, hogy Isten számomra nyújtott lehetőségei mellett
döntök; azáltal pedig, hogy engedelmeskedem az Ő elvárásainak, <em>„jelenvalóként
tapasztalom meg Istent, olyasvalakiként, aki együtt járja velem az
utat, és egzisztenciám egyre újabb lehetőségeit nyitja meg –, s vele
közös világunk új lehetőségeit is.”</em> Ha a lelkünkben meghallott belső ösztönzés mellett döntünk, akkor megtapasztaljuk Isten jelenlétét és segítő közelségét. <em>„Maga a döntés teremti meg Isten megtapasztalásának terét.”</em></p>
<p>Anselm
Grün bőségesen merít az evangéliumokból, hangsúlyozva, hogy a döntés
témája elsősorban a boldogságmondásokban és a jajkiáltásokban jelenik
meg (Lk 6,20–26). Szerinte a négy boldogságmondással és a négy
jajkiáltással Lukács azt akarja tudatni velünk: <em>„Döntened kell, hogy boldog és szerencsés akarsz-e lenni, vagy kárt okozol magadnak!” </em>S azt mondja: <em>„teljesen
mindegy, hogy milyen helyzetben vagy, szegény vagy-e, vagy gazdag,
egyiket se tartsd sokra! Minden helyzetben az a fontos, hogy Isten
mellett dönts. Csak ekkor lesz sikeres az életed. Ne pihenj gazdagságod
vagy vallásosságod babérjain, hanem minden pillanatban dönts Isten
mellett! Válaszd azt az utat, amelyik valóban az életre visz!”</em></p><p><img src="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Judit/Judit5/anselmgrun.jpg" style="float: right; margin: 3px 7px;" height="150" width="100">A <a href="http://www.benceskiado.hu/index.php?waid=288">könyv</a>
bencés szerzője figyelmeztet: döntésünkkel elkötelezzük magunkat, de
bizonyos értelemben szűkítjük az esélyeinket, hiszen ezáltal le kell
mondanunk más lehetőségekről. Korunk emberének nehéz ezt lelkileg
feldolgoznia, mert szíve szerint minden kaput nyitva hagyna. <em>„Ám az az ember, aki nem dönt, és</em><em> nem kész arra, hogy </em><em>tartsa magát</em><em>
a döntéseihez, formátlan marad. Nem fejlődik. Aki minden kaput nyitva
tart, egyszer csupa zárt kapu előtt fog állni… Az ember lényegéhez
tartozik, hogy döntéseivel lehorgonyozza magát, és hogy ily módon
alakítja ki történetét.”</em></p><p>Anselm Grün azonban arra is felhívja
a figyelmünket, hogy abszolút biztos döntés nem létezik, minden
elhatározás viszonylagos. Képtelenek vagyunk előre megmondani, hogy mi
vár ránk a választott úton, ezért be kell érnünk életünk és döntéseink
viszonylagosságával. Aki szüntelenül attól retteg, hogy döntéseivel
hibát követ el, az egyre képtelenebbé válik a döntésre. A hit kegyelme
azonban ekkor is segítségünkre van, elképzelhetjük, hogy Isten, a mi
mennyei Atyánk tartást ad nekünk, s így lesz bátorságunk kezünkbe venni
az életünket, döntéseink révén is, sőt, éppen azok által.</p><p>Rendkívül
fontos egy-egy döntés meghozatalában az imádság. Ha döntéshelyzetben
imádkozunk, attól Isten még nem veszi le vállunkról a döntéssel együtt
járó felelősséget, nem mondja meg világosan, hogyan cselekedjünk, de a
csöndben megfigyelhetjük, milyen ösztönzések alakulnak ki bennünk. Ha
pedig valamelyik alternatíva <em>„Isten színe előtti megfontolásakor” </em>mély békét érzünk, akkor ez mindig annak a jele, hogy Isten azt akarja, döntsünk annak megfelelően. <em>„Ami békét, szabadságot, elevenséget és szeretetet”</em> ébreszt bennünk, az mind megfelel Isten hangjának. Ami viszont félelmet kelt a lelkünkben, és túlterhel, <em>„az inkább saját perfekcionizmusunknak felel meg, a felettes énünknek, amely mindig tökéletes megoldást vár el tőlünk.”</em> Ám az is előfordulhat, hogy nem belső békét érzünk, hanem a késztetést: „Tedd ezt!”</p>
<p>Ugyanez
a folyamat zajlik le olyankor is, ha az életünket érintő nagy
döntésekről – párválasztás, foglalkozás választása vagy megváltoztatása,
lakhelyváltoztatás, házasság nélküli út választása – van szó.
Elképzeljük a kétféle alternatívát, s ahol <em>„több békesség, elevenség, szabadság van, és ahol több szeretet áramlik”</em>, oda szól a meghívásunk, hogy amellett döntsünk. Ha viszont valamelyik lehetőség esetén <em>„a félelmek és az aggodalmak” </em>vannak
túlsúlyban, akkor az annak a jele, hogy az nem a mi utunk. Annak
eldöntéséhez pedig, hogy honnan származnak a gondolatok, építhetünk
lelkünk rezdüléseire, arra, hogyan reagál a különböző gondolatokra,
érzésekre. Az Istentől jövő gondolatok békét, szabadságot, elevenséget
és szeretetet eredményeznek bennünk. A démonoktól származó gondolatok,
érzések viszont félelmet és szorongást váltanak ki. Ilyenkor
túlterheltnek, feszültnek, szétszórtnak érezzük magunkat, képtelennek
arra, hogy felelős döntést hozzunk.</p><p>Anselm Grün arra is felhívja figyelmünket, hogy döntéseinkkel <em>„felelősséget
vállalunk a jelen pillanatért, de egyszersmind a jövőért is. Olyan
teret hozunk létre, amely kedvez a növekedésnek. Vállaljuk a
felelősséget önmagunkért, testünkért és lelkünkért, és vállaljuk a
felelősséget a körülöttünk élő emberekért is.”</em> Ennek a
felelősségnek azonban természetesen határai is vannak. Mi csak a saját
döntéseinkért vagyunk felelősek, az, hogy cselekvésünk nyomán miképpen
döntenek a körülöttünk élők, az az ő felelősségük. Vannak, akik
mindenért felelősnek érzik, és ezzel túlterhelik magukat. Tudnunk kell
azonban úgy viselni másokért a felelősséget, hogy közben meghagyjuk
nekik a felelősség rájuk eső részét, mérlegelnünk kell, meddig terjed a
felelősségünk másokért, és mikortól kell a másik személyt felelősnek
tekintenem sorsa alakulásáért.</p><p>Felelősségünk egyúttal azt is
jelenti, hogy döntéseinkkel hatunk a világra. Az általunk elkövetett
cselekedetek, belőlünk áradó jó vagy rossz gondolatok, érzelmek
meghatározzák környezetünket.<em> „Nem mindegy, hogy agresszív és
destruktív gondolatokat forgatunk-e magunkban, vagy azon dolgozunk, hogy
összhangban legyünk önmagunkkal. Mindazzal, amik vagyunk és amit
teszünk, nyomot hagyunk a világban, és ez a nyom meghatározza a világot.
Amit teszünk és amit gondolunk, összekapcsol bennünket a többi
emberrel.”</em></p><p>Ezért a feladatunk az, hogy emberibbé és
szeretetteljesebbé tegyük a világot. Anselm Grün emlékeztet Szophoklész
Antigonéjának egyik mondatára: <em>„Az én vezérem szeretet, nem gyűlölet.”</em>
Hozzáteszi: ennek szellemében kell élnünk az életünket, meghoznunk
döntéseinket, csak ekkor leszünk áldássá környezetünk és a makrovilág
számára egyaránt. Ha viszont a gyűlölet mellett döntünk, akkor a gonosz
és a rossz terjedését segítjük elő a világban.</p><p>Kitér a szerző arra
is, hogy sok olyan hívő emberrel találkozott, akik nem merik vállalni a
vezetői pozíciót, attól félve, hogy főnökként csak a karrierjükkel
törődnének. Ezért inkább szerényen meghúzódnak. Ám Grün atya számára
egyértelmű, hogy a karrier önmagában egyáltalán nem rossz dolog, hiszen a
nagyobb felelősséggel együtt nagyobb ráhatásunk is lehet a dolgok
alakulásra. A nagyobb hatalom azzal is együtt jár, hogy a vezető személy
azt embertársai javára is fordíthatja. Ezért <em>„ahelyett, hogy
mindenestül elítélnénk, illetve visszautasítanánk a hatalmat és a
karriert, inkább arra kellene felhasználnunk, hogy azokon keresztül
éppen Jézus lelkületét adjuk át a környezetünknek. Hatalmam
gyakorlásával Jézus szellemében szolgálom az embereket.” </em></p><p>A
könyv szerzője arra is figyelmeztet, nem elsőrendű szempont az, hogy
döntésünk következményei mindig boldoggá tesznek-e majd bennünket.<em>
„A lényeg, hogy bízunk-e abban, hogy ezen az úton belsőleg előbbre
jutunk, hogy ez az út az átalakulás útja, amelyen haladva egyre közelebb
jutunk saját igazságunkhoz, ahhoz az egyszeri és eredeti alakhoz,
amelyet Isten elképzelt rólunk”</em> (Bencés Kiadó, 2012.)</p><p>Bodnár Dániel/Magyar Kurír <br></p>