Garay Barna és Weinzierl Tamás, k. Lttagoktól:<br><br><br>Orbán Viktor előadása a „Remény és keresztyéni válasz a válságra” című katolikus konferencián Madridban 2012.november 17-én.<br><br><br>2012. november 17. Madrid<br>
<br>Tisztelt Kongresszus! Mélyen tisztelt Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim!<br><br>Először
is hadd mondjam el, hogy én tartozom köszönettel, és nem Önök nekem
azért, hogy itt lehetek. És barátomnak is köszönöm, hogy legutolsó
találkozásunkkor kivette belőlem az ígéretet, hogy novemberben
mindenképpen itt leszek Önökkel Madridban. Sok szépet és jót mondott
rólam a megnyitó előadás, bevezetés. Az ember egy kicsit kínosan érzi
magát, amikor nyilvánosan dicsérgetik, miközben persze titokban kicsit
jól is esik neki. Az amerikaiak a szokásos nyegleségükkel ki is
dolgoztak erre a helyzetre egy formulát, amit most elmondok, ami úgy
hangzik, hogyha a szüleim itt lettek volna, akkor az apám büszke lett
volna, édesanyám pedig mindent szó szerint elhitt volna. Nos, hát így
állunk a dicsérettel.<br><br>Tisztelt Hölgyeim és Uraim!<br><br>Először
is engedjék meg, hogy mindenekelőtt, mintegy túltekintve ezen a
konferencián, átadjam Önöknek a magyarok üdvözletét. Annak az országnak
az üdvözletét, amely – ez a mai napon különösen aktuális – Szent
Erzsébetet adta Európának. Köszönöm a ma reggeli szentmisét celebráló
egyházi vezetőnek, hogy kedves gesztusként Magyarországról és Szent
Erzsébetről beszélt a szentbeszédben. Nos, én ebből az országból
érkeztem. Hogy egy kicsit szekuláris is legyek, Szent Erzsébeten túl
persze Puskás Ferencet és Kubala Lászlót is mi adtuk az európai
kultúrának, akik Spanyolországot második hazájuknak tekintették, és
akiket a spanyol nép is saját fiaiként szeretett.<br><br>Kedves Barátaim! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!<br><br>Mi,
magyarok értjük a spanyolok mai fájdalmát, értjük a spanyol kormány
verejtékes küzdelmét, amit az örökölt nehéz gazdasági helyzet ellen
folytat. Értjük a spanyol emberek csalódottságát, dühét és
türelmetlenségét. Nekünk, magyaroknak is volt és van benne részünk.
Ezért mi együtt érzünk Önökkel, és szolidárisak vagyunk
Spanyolországgal.<br><br>Tisztelt Hölgyeim és Uraim!<br><br>A spanyol a
magyarhoz hasonló módon szabadságszerető nép, amely büszkén tekint a
saját történelmére, és nem engedi, hogy azt a munkát, amellyel
nagyszülei újjáépítették a polgárháborúban lerombolt hazájukat, most
mindenfajta bürokraták és a pénzügyi spekulánsok kockára tegyék.
Demonstrációk és sztrájkok sora jelzi szerte az európai kontinensen,
hogy az emberek mindenhol választ keresnek arra a kérdésre, hogy miként
törhetett össze az az álom, amelyet mindannyiunk számára a közös Európa
jelentett. Hogyan veszítette el Európa a versenyképességét? Hogyan
adósodott el a feje búbjáig? Miért nem alkalmazkodott időben a változó,
megváltozott világhoz tervszerűen és megrázkódtatások nélkül? Miért
egyszerre szakad most ránk minden baj összezúzva családok millióinak
életszínvonalát és életformáját? Ezek nehéz kérdések. Egy dolgot
biztosan tudok Önöknek mondani a bevezető gondolatokhoz kapcsolódva.
Magam is úgy gondolom, hogy ez nem egy egyszerű konjunkturális válság.
Nem arról van szó, hogy a korábbi konjunktúra helyett most dekonjunktúra
van az európai gazdaságban; ez egy másik dolog. Én úgy gondolom, hogy
szembe kell néznünk a valósággal, nem érdemes áltatnunk magunkat. A
világban egy olyan erőátrendeződés zajlik, amely lehetetlenné teszi,
hogy a válság utáni világ – benne Európa és az európai élet – olyan
legyen, mint a válság előtt volt. Sohasem lesz többé az életünk olyan,
mint amilyen a válság előtt volt. Ezért a politikában – mi, magyarok
legalábbis úgy látjuk –, hogy a reformok vagy a strukturális reformok
nem elégségesek. Mi Magyarországon úgy fogalmazunk, hogy a mi hazánknak,
Magyarországnak a teljes megújítására van szükségünk, minden
dimenzióban: szellemi, erkölcsi, lelki, gazdasági, szociális dimenzióban
teljes megújításra és ezért radikális átszervezésre. Ez sosem könnyű és
sohasem kényelmes.<br><br>Tisztelt Hölgyeim és Uraim!<br><br>Mit
várhatnak Önök tőlem a mai konferencián? Elször tisztázzuk, hogy mit nem
várhatnak tőlem. Nem vagyok pap, se vallási vezető. Nem vagyok
filozófus és tudós sem, ezért teológiai, filozófiai és tudományos
megközelítést nem várhatnak tőlem. Ahogy az angol mondja, én egy „doer”
vagyok. Egy, a politikát hivatásának érző ember, aki most éppen
miniszterelnök, és csinálja a dolgokat. Annyit hadd mondjak magamról,
hogy én egy kis faluból származó, plebejus származású ember vagyok, aki
jogi egyetemet végzett, majd koptatta Oxford padjait is. Részt vettem a
kommunizmus és a Szovjetunió elleni illegális politikai harcban,
ifjúsági mozgalmakat szerveztem, majd pártot alapítottam, és bevertem a
magam szögét a kommunizmus koporsójába – azt az egyet, ami az én dolgom
volt. 26 évesen parlamenti képviselő lettem, 35 évesen pedig
miniszterelnök. négy év kormányzás után ellenzékbe szorultam, és nyolc
év múlva 2010-ben kétharmados többséggel visszatértem. Az 52 %-os
szavazati arány a parlamenti székek kétharmadát jelenti a választási
rendszer miatt. Amit tehát itt Önöknek majd elmondok, az tapasztalatra, a
közép-európai és az európai politikában gyűjtött tapasztalatra épül.
Mondandóm fedezete nem elméleti érvelés, bár kedvelem az agytornákat,
hanem gyakorlatias tudás, tapasztalat és személyes átélés. 30 év
politikai munkájának a tapasztalata. 30 év, amelyet a politikai színpad
deszkáin töltöttem el, amelyek köztudottan gyalulatlan deszkák, és ezért
mélyen felsebzik az ember lábát.<br><br>Tisztelt Hölgyeim és Uraim!<br><br>A
keresztény hagyomány iránt elkötelezett embereket, laikusokat,
klerikusokat, katolikusokat és protestánsokat egyaránt összekapcsolja
egy közös érzés. Ez az őrálló felelőssége. Ezékiel próféta könyvében
olvassuk, hogyha az őrálló látja jönni a fegyveres ellenséget, de nem
fújja meg a kürtöt, és nem figyelmezteti a népet, akkor Isten tőle kéri
számon az elveszett emberi életeket. Az én fölfogásom szerint Isten
ilyen őrállókká rendelte az egyházi és a világi vezetőket, vagyis a
politikusokat is. Ezért felelősségünk tudatában ki kell mondanunk, hogy
az Európában zajló pénzügyi és gazdasági válság nem valamiféle
véletlenszerű esemény, amelyet néhány ügyes technokrata majd korrigálni
tud. Az Európában zajló válság egy olyan hanyatlás következménye, ami
már hosszú ideje jelen van a kontinensen. Úgy érzem, kell mondanunk,
hogy ma Európában az emberi együttélés olyan formái, alakzatai váltak
megkérdőjelezhetővé, mint a nemzet és a család. A gazdasági életben
hasonló módon bizonytalanná vált a munka és a hitel eredeti értelme.
Mindez annak köszönhető, hogy ezek a fontos dolgok – munka, hitel,
család, nemzet – eloldódtak attól az erkölcsi alaptól, amelyet a
kereszténység biztosított a szmukra, és ezért az elmúlt évtizedekben
elvesztették a súlyukat és értéküket. Nem tudom, mikor kezdődött ez a
folyamat, a történészek talán tudják, de én azt látom, hogy mára
kialakult az a helyzet Európában, hogy Európa – a politikában
mindenképpen – szégyellni kezdte gyökereit. Ezért van az, hogy az
európai új alapdokumentumban nem szerepel a keresztény gyökerekre való
hivatkozás. Nem kifelejtették, hanem egy nagy európai vitában azok
kerültek többségbe, akik azt mondták, hogy ez nem szerepelhet. Schuman,
az európai gondolat egyik atyja még azt mondta, hogy Európa vagy
keresztény lesz, vagy nem lesz. Ma pedig oda jutottunk, hogy az európai
politikusok többsége azon dolgozik, mindent megtesz azért, hogy a
kereszténységet az emberek privát életébe, a templomokba és a
történelemkönyvekbe száműzze.<br><br>Tisztelt Hölgyeim és Uraim!<br><br>Ha
egy iszlám ország szégyellni kezdené magát a Korán tanításai miatt,
méltán kivívná a többi iszlám ország haragját. Ha Indiában valaki
vitatni kezdené a hinduizmus alapjait, vagy Kínában a buddhizmus
alapelveit, akkor nagyon gyorsan értetlenség venné körül. Európában
ezzel szemben nap mint nap azzal találkozom, hogy inkább azokat fogadja
értetlenség, akik a kereszténység értékrendje szerint akarnak
gondolkodni és cselekedni a politikai és társadalmi életben. A válságról
szólva én a modern világban azt tapasztalom, hogy a válság idején,
tehát ma minden sikeres – merthogy vannak sikeres nemzetgazdaságok is,
még ha Európán kívül is – nemzetgazdaságban létezik spirituális
felhajtóerő. A latin-amerikai országokban a katolicizmus, Indiában a
nyugalomra intő hinduizmus, Kínában pedig a munka megbecsülésére épülő
buddhizmus. A kapitalizmus Európában szintén spirituális alapoknak
köszönhette megszületését. Kereszténység nélkül nem jöhetett volna
létre. Ma azonban már gyakran megmosolyogják, ha valaki hivatásként és
nemcsak pénzszerzésként tekint a saját foglalkozására, ha nem
kihasználni, hanem megőrizni akarja a teremtett világ rendjét, és
megmosolyogják, ha azt mondja, Istentől kapott felelősséget érez azokért
a közösségekért, melyeknek részét képezi. A közösségi élet hagyományos
formáira, a nemzetre, a gyülekezetekre, a családra a szekularizálódott
Európa már szkeptikusan tekint, mintha a múltból visszamaradt lomok
lennének, és egyszerűen nem törődik Európa azzal a jelenséggel, hogy
nagyon sokan, sokmilliónyian nem tudják már valódi mélységükben megélni
az emberi kapcsolataikat. Európa népessége eközben folyamatosan csökken,
mert a családot folyamatosan támadják, és gyermekvállalást sokan úgy
fogják fel, mint ami gátolja az önmegvalósítást. A stabil
elköteleződésen alapuló családi közösségek visszaszorulása általános
tendencia Európában. Ez a jelenség Magyarországon, az én hazámban
nyomasztó módon van jelen. Nálunk, Magyarországon a házasságon kívül
született gyermekek aránya 42 százalék, és az első gyermeküket vállaló
nőknek az életkora 30 év, nem hamarabb, csak 30 éves koruk után
vállalnak gyermeket. Európában Magyarország azok közé az országok
tartozik, ahol a legkisebb a gyermekvállalási kedv – Szent Erzsébet
országáról beszélünk –, és ez csak részben vezethető vissza a válság
következtében kialakult egzisztenciális problémákra. Mélyebb bajoktól is
szenved a mi népünk.<br><br>Tisztelt Kongresszus!<br><br>Az egyházi
közösségeknek a kommunizmus idején rendkívüli próbatételeket kellett
kiállniuk Magyarországon. A diktatúra először nyíltan, utána ravaszul
egyházüldöző politikát folytatott, amellyel meg akarta szüntetni a
magyar emberek kapcsolódását a saját egyházaikhoz. Azonban a magyar
emberek saját felekezeteik iránti elkötelezettségét nem tudta
megszüntetni, de föl tudta lazítani. A felnőtt lakosság Magyarországon
95 %-ban azt mondja magáról – a legutóbbi népszámlálási adatokat idézem
most: –, 95 %-a, hogy valamelyik felekezethez tartozik, de heti
rendszerességgel templomba csak 14 % jár. Arra a kérdésre, hogy
vallásos-e, nagyon sokan mondják, hogy igen, de ha megkérdezzk, hogy ez
mit jelent, akkor világosan kitűnik a népszámlálásból, hogy a többség
azt mondja, hogy vallásos a maga módján, és csak kevesen mondják azt,
hogy vallásos az egyház tanítása szerint. Ezek nagyon izgalmas, és
egyúttal figyelmeztető jelzések.<br><br>Tisztelt Hölgyeim és Uraim!<br><br>Végül
is azt kell, hogy mondjam, hogy a keresztény gyökereiről lemondó és
fokozatosan elöregedő Európa és benne Magyarország hasonlatossá vált
ahhoz az emberhez, aki a keresztény tanításban jól ismert történet
szerint homokra építette a házát. Jött az áradat, beleütközött ebbe az
épületbe, és az épület most az összeomlás szélére került. Ezt az
áradatot Európa csak részben idézte elő, de Európa saját magának
köszönheti, hogy alig volt képes ellenállni az áradatnak, és a problémák
mögött a gyengeség, az európai gyengeség mögött éppen azok a dolgok
húzódnak meg: a család a közösségek, a nemzet válsága, amelyek a
kapitalizmus korai szakaszában még sikeressé tettek bennünket. Európát
erőssé, világszinten dominánssá tették éppen azért, mert akkor még egy
keresztény erkölcsi rendszerbe illeszkedtek: az üzlet is, a gazdaság is,
a család is, a nemzet is. Egy kérdést szeretnék csak itt kiemelni, hogy
bemutassam, hogy miről beszélek. Ez a hitel kérdése. Az Ószövetségben,
ha az uzsora szót lefordítjuk magyarra, azt jelenti, hogy a másik ember
megmarása, ahogyan a kígyó is megmarja az embert. Érthető, hogy a
katolikus egyház ki is mondta a kamatszedés tilalmát, nyilván meg
akarták kímélni az embereket az uzsoraszedés szenvedéseitől,
kegyetlenségétől. A reformáció idején a kamatszedéssel kapcsolatos
állásfoglalás megváltozott. A mai világban talán már nehéz elképzelni,
de az régen még úgy volt, hogy mondjuk egy genfi bankár levelet írt a
város protestáns lelkipásztorához, hogy megkérdezze tőle, hogy milyen
feltételek mellett és milyen mértékben tartja megengedhetőnek a
kamatszedést. Egy egyházi embertől! A korai kapitalizmustól kezdve
azonban a hitel elfogadottá vált, amit éppen az tett lehetővé, hogy a
szóhoz morális tartalom kapcsolódott. A hitelhez akkor még kapcsolódott a
bizalom, az adott szó szentsége, a tisztességes üzleti magatartás. Nem
vagyok naiv romantikus. A kapzsiság és gazdagodás emberi ösztöne nyilván
azokban az időkben sem volt ismeretlen. Mégis van jelentősége annak,
hogy akkor az összes hitelhez kapcsolódó kérdés egy keresztény érték- és
magatartásrendszer foglalatába illeszkedett, és a kereszténység
mércéjének volt alávetve. Ha végigtekintünk most Európa eladósodott
országain, akkor azt látjuk, hogy azoknak a hiteleknek, amiktől a mi
országaink szenvednek, már semmi közük sincs semmifajta morális
elvekhez. Olyan feltételek mellett lehet ma hitelhez jutni, amely
veszélyezteti az egyes nemzetek szuverenitását, és a hitelezők arra
kényszerítik a kormányokat, hogy azoktól vegyék el a pénzt, akiknek
sokkal inkább adni kellene.<br><br>Nekem az a meggyőződésem, hogy egy
keresztény értékrendet képviselő Európa talán nem engedte volna meg,
hogy az emberek felelőtlen hitelek felvételével feléljék családjaik
jövőjét. Magyarországon nálunk ez egymillió emberrel történt meg.
Ennyien vannak ma személyes családi csődben. Egy keresztény értékrendet
képviselő Európa talán figyelmeztetett volna mindenkit arra, hogy minden
egyes euróért előbb vagy utóbb meg kell dolgozni, beleértve azt is,
amit hitelként veszünk föl. Egy keresztény értékrendet képviselő Európa
talán inkább azoknak adna hitelt, akiken látja, hogy megdolgoznak érte,
és meg akarnak dolgozni érte. Egy keresztény értékrendet képviselő,
közös Európa talán sohasem engedte volna meg, hogy egész országok
süllyedjenek hitelrabszolgaságba. Ez egy komoly kérdés a spanyol nemzet
számára. Nem az én dolgom, én Magyarországért viselek felelősséget, de
szeretném figyelmeztetni Önöket, hogy Spanyolország nagyon közel van
ahhoz a pillanathoz, mikor hitelrabszolgaságba süllyed. És egy országot
két fajta módon lehet leigázni: karddal vagy adóssággal, és ezt sosem
szabad elfelejtenünk. És végül egy keresztény értékrendet képviselő
Európa talán a mai helyett egy olyan politikát szorgalmazna, amely
méltányosan osztja el a mai gazdasági válság terheit.<br><br>Tisztelt Hölgyeim és Uraim!<br><br>Ha
Európában ma egy kormány arra kényszerül, hogy európai szervezetektől
vagy éppen világszervezetektől hitelt vegyen föl, akkor olyan
intézkedésekre kényszerítik, amelyek miatt a saját választói előtt a
kormányok hiteltelenné válnak. A ma követelt irányvonal és a
megszorítások hosszú távon sem az embereknek, sem a kormányoknak, sem
pedig a hitelezőknek nem érdeke, nem helyes dolog e felé szorítani a
nemzeti kormányokat, mert ha a sok visszavágás és megszorítás miatt
fölbomlik a rend, megszűnik a társadalmi stabilitás, és bizonytalanná
válnak a gazdasági élet keretei, akkor ki fog majd megdolgozni a
kölcsönkapott eurókért, hogy vissza lehessen azokat fizetni? Görögország
példája nem egy nemzet példája, hanem figyelmeztetés egész Európa
számára. Sajnos, tisztelt Hölgyeim és Uraim, személyes élményként azt
kell mondanom, hogy Európában a legsúlyosabb morális válság éppen
azoknál a politikai és üzleti vezetőknél tapasztalható, akik a saját
rövid távú karrier- és anyagi érdekeik miatt minden más szempontot
figyelmen kívül hagynak. Ahogy írva is van: „Mert minden rossznak
gyökere a pénz szerelme, mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a
hittől, és magokat általszegezték sok fájdalommal.” A morális válság
tetten érhető azoknál a vezetőknél is, akik az „együnk és igyunk, holnap
úgyis meghalunk,” de legalábbis a „holnap nem mi kormányzunk”
filozófiáját hangoztatva egész országokat képesek voltak eladósítani. Ez
súlyos egyéni felelősséget is fölvet.<br><br>Tisztelt Hölgyeim és Uraim!<br><br>Sokan
vagyunk Európában, bár lehet, hogy kisebbségben vagyunk, de sokan
vagyunk, akiknek az a közös célja, hogy az új Európát ismét a
kereszténység sziklaszilárd alapjára tudjuk építeni. Most
Magyarországról fogok beszélni két-három perc erejéig. 2010 óta
Magyarország ezt az utat járja. Hallhatták: új Alaptörvényt alkottunk,
spanyol nyelven is olvasható. Egy lelkes spanyol hazafi lefordította
spanyol nyelvre, így találkoztam vele, valószínűleg a könyvtárban
elérhető, én is onnan szereztem. Szóval alkottunk egy új alaptörvényt,
amelynek az első fejezetét úgy hívják, hogy Nemzeti Hitvallás. Ez az
alkotmányunk lényege, szellemi kerete, abroncsa. Az első sora az új
magyar alkotmánynak úgy kezdődik, hogy „Isten, áldd meg a magyart!” Ez a
himnuszunk első sora is. A magyar alkotmány első szava az Isten.
Magyarország egy olyan ország, amelyet az első királyunk, akit Szent
Istvánnak hívnak, mintegy ezer évvel ezelőtt, miután egyetlen gyermeke
meghalt, és így nem volt utódja, a magyar koronát felajánlotta Szűz
Máriának. Úgy tekintünk Magyarországra, mint amely országot az első
királyunk Máriának ajánlott föl. Fontos dolog. Nem egy külföldi
hatalomnak az oltalmába ajánlotta, és nem egy pénzintézetnek ajánlotta
föl, hanem Máriának. Ez visszatükröződik az alkotmányunkban. Azért is
fogalmaztunk ilyen alkotmányt, mert úgy gondoltuk, hogy a saját nemzeti
identitásunk védelme érdekében szembe kellett szállnunk a keresztény
kultúrának, a keresztény civilizációnak és a keresztény értékrendnek a
visszaszorítását és aláásását célzó európai politikai és szellemi
irányzatokkal és erőkkel. Tudtuk, hogy ebből harc lesz. Úgy, ahogyan ezt
az előbb pontosan hallhattuk. A kereszténység erejét aláásni akaró
európai erők nagy és jól szervezett európai erők. Komoly tényezők
Európában. Ne áltassuk magunkat, jobb szembenézni az igazsággal. De
biztos vagyok benne, hogyha nem vállaljuk velük a küzdelmet, akkor
lesöpörnek bennünket mind az európai közélet, mind a nemzeti közélet
pályájáról. Ezért Magyarország inkább vállalta ezt a küzdelmet. Mi a
következő gondolatokat is belefoglaltuk az alkotmányunkba, ezek most
idézett mondatok lesznek. Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi
méltóság. Valljuk, hogy az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve
bontakozhat ki. Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a
család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a
szeretet. Valljuk, hogy a közösség erejének és minden ember
becsületének alapja a munka, az emberi szellem teljesítménye. Valljuk az
elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét. Valljuk, hogy a
polgárnak és az államnak közös célja a jó élet, a biztonság, a rend, az
igazság és a szabadság kiteljesítése. Elismerjük a kereszténység
nemzetmegtartó erejét. Erről volt a legnagyobb vita: elismerjük a
kereszténység nemzetmegtartó szerepét.<br><br>Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim!<br><br>Most
elérkeztünk egy olyan ponthoz, amelyet talán majd a diskurzusban
mélyebben is kibonthatunk, így csak a lényegét említem meg. A
keresztények számára a politika nehéz kérdéseket vet föl. Nehéz
személyes és nehéz erkölcsi kérdéseket. A politika vad világ. Itt nem
könnyű sikeresnek lenni. Összeegyeztetni a sikerességet és a keresztény
magatartás normáit ebben a világban különösen nehéz dolog. Talán az
egyik legnehezebb kérdés, amit mindenkinek meg kell oldania magában és a
keresztény pártoknak a saját programjaikban is, hogy össze kell
egyeztetni az igazság képviseletének és a többség megszerzésének a
szempontját. A hatalmat, hogyha a választók odaítélték, úgy kell
gyakorolni, hogy képviseljük a kereszténység igazságát a politikában, de
úgy, hogy közben ismét megkaphassuk a többséget is. Mi nem keresztény
politikai kamikazék vagyunk, hanem felelős keresztény vezetők. Ha az
igazságunkhoz nem társul politikai többség, akkor hogy fogjuk
végrehajtani a programunkat a politikában? Ha azonban megvan a többség,
de nem képviseljük az igazságot, akkor minek a többség? Ez egy olyan
probléma, amit minden keresztény gyökérzettel rendelkező pártnak és
keresztény politikusnak tisztáznia kell magában: hogyan illeszti össze
ezeket a szempontokat? Nyilván másképp kell ezt tenni Spanyolországban,
másképp Magyarországon, ez sok taktikai elemet is tartalmazó kérdés, de
megkerülhetetlen kérdés mindannyiunk számára. Én azt tudom mondani
Önöknek, hogy bármilyen nehéz is ez a dolog, mi azt tettük, hogy egy
vallásilag inkább közömbös országban – mert Magyarország egy vallásilag
sajnos inkább közömbös ország – képesek voltunk egy mélyen keresztény
alapozású alkotmányt létrehozni demokratikus politikai közegben.
Szerintem a magyar példa – és most nem magunkat akarom dicsérni – minden
keresztény politikus számára egy biztatás, hogy lehetséges egy
vallásilag közömbös országban demokratikus körülmények között
kétharmados parlamenti többséget igénylő, mélyen keresztényi alkotmányt
elfogadni. Ez biztatás arra, hogy a keresztény politikának igenis vannak
esélyei, győzelmi, alkotói esélyei is vannak a modern európai világban.<br><br>Ezek
után tisztelt Hölgyeim és Uraim, engedjék meg, hogy arról beszéljek,
hogy a mi nemzeti Alaptörvényünk annak ellenére céltáblájává vált a
nemzetközi és a magyar baloldal – mi így hívjuk őket – akcióinak, hogy
egyébként számos ország alkotmányában szintén szerepel a keresztény
értékekre való hivatkozás. Van jó néhány ilyen alkotmány Európában. Mi
magyarázza akkor ezeket a rendkívül elvakult és gyűlölet szította
akciókat, amiket ki kellett állnunk? Fontosnak tartom, hogy ez most nem
panaszkodás a részemről. A magyarok azt szokták mondani, hogy aki fél,
az ne menjen az erdőbe. Mi tudtuk, hogy egy ilyen alkotmánynak ez lesz a
következménye. Ezért semmi okunk, hogy sajnáltassuk magunkat. Sőt,
titokban elárulom, hogy sokan vagyunk Magyarországon, akik kifejezetten
élvezik ezt a harcot, motiváltak benne, azt gondolják, hogy ez egy igaz
harc, jó harcolni ebben tehát. De mégis egy fontos kérdés, hogy
föltegyük, ha vannak más alkotmányok Európában, amelyek kereszténységre
utalnak, miért pont a magyar váltotta ki ezt az óriási európai támadást?
Tudom, Önöknek megvan a saját gondjuk és bajuk, de ha egyszer tehetik,
tanulságos megnézni azt a videofilmet, ami arról készült, ahogyan az
európai baloldal Strasbourgban, az Európai Parlamentben egy külön
vádülést szervezett a magyar alkotmány megvitatására, hogy elítéljék a
magyar alkotmányt. S ez egy óriási vita volt, amin én magam is részt
vettem. Nagyon tanulsgos, ha van módjuk, tegyék meg. Érdemes megnézni,
hogyan zajlik ma a keresztényellenes politika Európában a nyílt színen.
Nos, az én véleményem az, hogy a támadásokat egyértelműen annak
köszönhettük, hogy a mai főáramú európai politikai gondolkodás
képviselői, különösképpen a hatvannyolcas eseményekben szerepet vállaló
és jelenleg fontos hatalmi pozíciókat elfoglaló értelmiség nem fogadja
el, hogy a kereszténység ismét egyre határozottabb politikai pozíciókat
képes fölvenni. Az európai főáram – az ideológiai kategória zavaró ok,
ezért most kerülöm a liberális, baloldali meg egyéb kifejezéseket, mert
nem tudom, ez ugyanazt jelenti-e itt, ebben az országban, mint nálunk,
az én fejemben, hanem inkább azt mondom, hogy –, az európai gondolkodás
főárama, domináns áramlata egy világos képpel rendelkezik Európa
jövőjéről. Ők azt gondolják, itt az elemzés a kívánsággal
összekeveredik, nyilván mi is gyakran esünk ebbe a hibába, ők úgy
gondolják objektíven is és szándék szerint is Európa a felé tart, hogy
vallásosból vallástalan legyen, nemzetiből nemzetek feletti formációt
öltsön, és család helyett az individuum felé haladjon. Ők ezt
progressziónak nevezik. Ez ma az uralkodó szellemi áramlat az európai
politikában. A mi bűnünk, amit egyébként büszkén vállalunk, az, hogy a
XXI. század első évtizedének a végén mertük alkotmányba foglalni azt,
hogy a vallás, az egyház, a nemzet és a család nem a múlthoz, hanem a
jövőnkhöz is tartozik. Ez az oka annak a gyűlölettől motivált óriási
támadásnak, amelyet a magyar alkotmány és a magyar alkotmány
megalkotóival szemben Európa-szerte tapasztalhatunk.<br><br>Mi úgy
gondoljuk, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy a keresztény értékeken
alapuló politika a történelem folyamán most ismét meg fogja újítani
Európát. Mi hiszünk abban, amit Schuman mondott: Európa vagy keresztény
lesz, vagy nem lesz. És úgy gondolkodunk, hogy nekünk, akiket Isten
Európa őrállóiként helyezett ebbe a küzdelembe politikusként, az a
feladatunk, hogy az elkoptatott, kiüresedett értékeinknek visszaadjuk a
mély keresztény erkölcsi jelentéstartalmát, hogy a szolidaritás ne
érdekazonosság legyen, hanem a másik személy, a másik ember iránti
elkötelezettség, hogy a teremtett világ megóvása politikai program
legyen, hogy a munkát végző embernek a megbecsülése olyan erős és mély
legyen, hogy mindenki, aki dolgozik, a segédmunkástól az atomfizikusig
hivatásként, egyfajta szent hivatásként tekinthessen a saját munkájára.
Azért kell dolgoznunk, hogy a hitelezést, amiről beszéltem, ismét két
fél egymás iránti bizalma határozza meg. Vissza kell térnünk a bevezető
gondolatok utolsó soraihoz. Nem kerülhetjük meg ezt a kérdést.
Nyilvánosan ritkán beszélek erről, de a dolog mégiscsak úgy áll, hogyha
ezeket a célokat el akarjuk érni, akkor a személyes változás, a
személyes elköteleződés, a személyes példa kérdése nem kerülhető meg.
Ahhoz, hogy Európát a keresztény értékek jegyében meg tudjuk újítani,
ahhoz olyan politikai kultúrára, személyes mentalitásra, viselkedésre,
olyan kormányzásra és olyan személyes példaadásra van szükség, amelyet
definiál, meghatároz a keresztény tanítás. Idézni fogok természetesen,
és azt gondolom, hogy ezt komolyan kell nekünk, európai közéleti
embereknek. Amit most mondunk, azt komolyan kell venni, vagyis olyan
politikára és olyan vezetőkre van szükség, akiknek a kultúrája arra
épül, hogy nem irigykedik, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem
viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem
rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az
igazsággal. Ha ezt nem tudjuk a magunkévá tenni, sosem lesz többségünk
az európai politikában. Ez a legnehezebb a politika világában, de,
tisztelt Hölgyeim és Uraim, nem látok más utat a politikában sem, amely
ne a kárhozathoz vagy a bukáshoz vezetne. Járjunk hát ezen az úton,
kedves Testvéreim!<br><br>Köszönöm, hogy meghallgattak!<br><br>