[Grem] "Könyveimben semmi talpnyaló frázis sincs" Fekete István emlékház nyílt Kunszentmártonban

[Emoke Greschik]

 „Könyveimben semmi talpnyaló frázis sincs” – Fekete István Emlékház nyílt
Kunszentmártonban
Kultúra <https://www.magyarkurir.hu/kultura> – 2025. szeptember 18.,
csütörtök | 19:30
58
*Aki a szívével írt – Fekete István kunszentmártoni évei* címmel került sor
a Fekete István Emlékház megnyitására és az író új emléktáblájának
felavatására szeptember 17-én az alföldi városban. A „Köttön Vezér”
Honismereti, Hagyományőrző és Városvédő Egyesület rendezésében kiállítás is
nyílt a Bercsényi utca 12. alatti házban *Tüskevár – Természet és művészet*
címmel

Az eseményre a XIX. Ars sacra Fesztivál keretében került sor.

Szépen rendbe hozott, sárgára festett, stílusos egykori parasztház ad
otthont a ma is népszerű író emlékhelyének, aki az idén nyolcvanéves *Új
Ember*nek is állandó munkatársa volt. A tágas udvaron népes vendégsereg
gyülekezett már a megnyitó előtt fél órával a délutáni napsütésben. A
jellegzetes utcafrontos épület hosszan nyúlik hátra, benne a lakószoba,
ahol most a *Természet és művészet* című kiállítás látható, és egy hombár,
ami az alföldi gabonatermesztés és -tárolás ritka értékes épen maradt
emléke.

Martonfi Benke Márta festőművész, művészeti író tulajdon házát ajánlotta
fel a Fekete Istvánról való megemlékezés céljaira. „Úgy született mindez,
mint itt a kertben álló hatalmas diófa, valamikor a földben rejtőzködő
parányi dió volt, amely egyszer csak kicsírázott, és elkezdett fává
növekedni. Egyre több ágat hajtott, lombosodott, tavaszonként virágok
jelentek meg rajta és évenként szaporodott a termése. Ez a kiállítás is
hasonlóan keletkezett. Dédelgettem egy gondolatot, melyből a megvalósítás
során egyre több elképzelés terebélyesedett ki, és végül hatalmas fává
nőtt” – így beszélt az emlékház létrejöttének körülményeiről.

De mi is volt az eredeti terv? A művésznő Kunszentmártonban született, itt
töltötte gyerekkora nagy részét, itt éltek ősei, nagyszülei, dédszülei,
akikkel még találkozott életükben. Szép emlékek maradtak arról a
korszakról, jó volt itt gyermeknek lennie. Ám a tanulás, a munka
következtében elsodorta innen az élet. „Mire ide visszatértem, addigra a
családi fészek megsemmisült. Én azonban szerettem volna a múltat
megörökíteni, nemcsak az emlékezetemben, hanem tárgyi valóságában is. Ehhez
kellett ez a nagy százéves ház, a hagyományos paraszti épület, mely még a
gerendákat, meszelt falakat, a kemencét és a gabonatárolót, a hombárt is
megőrizte.”

„A múlthoz való ragaszkodásomból nőtt ki mindaz, amit most itt láthatunk.
De hosszú volt az út. Először egy kis képzőművészeti galériát és a
nagymamám szobáját megidéző helyiséget álmodtam ebbe az épületbe. Akkor
hogyan lett mégis Fekete István Emlékház? Megdöbbentő tény, hogy
gyerekkoromban nem tudtam, hogy Fekete István élt itt, noha itt jártam
iskolába. Olvastam a könyveit, mégsem derült ki, hogy otthont adott ez a
város az írónk számára” – emlékezett vissza Martonfi Benke Márta.

„Belegondoltam és beleborzongtam, hogy Fekete István ugyanazon az utcán
járt, ahol én is nap mint nap végigmegyek. Ő itt gyönyörködött a Körösben,
ahogy én is. Itt horgászott, tanított, itt járt templomba, beszélgetett
emberekkel. Büszkeség töltött el. Milyen szerencsés Kunszentmárton, hogy a
sors ide vetette a magyar irodalom kiemelkedő alakját! Nem sok költővel,
íróval dicsekedhet a településünk, még Petőfi Sándor sem tévedt erre, pedig
ő bejárta az országot. Kell ennél nyomósabb indok, hogy emléket állítsunk
Fekete Istvánnak? Annak az írónak, akit szinte mindenki ismer, ma is
népszerű, regényeit, elbeszéléseit fiatalok, idősek olvassák” – tette hozzá
a háztulajdonos.

„A *Tüskevár* egy egész nemzedéknek nyitott kaput a felfedezéshez, a
gyermeki kíváncsisághoz, a barátság és az életre szóló élmények világához.
Ő az az író, aki közvetlen hangon tud szólni olvasóihoz, gondolataival
azonosulni lehet, és mint ember is példakép. Szerény, alázatos,
tisztességes, a visszaemlékezésekből kiderül, hogy tanítványai rajongásig
szerették. Ő az az ember, aki a szülőföldjéhez mindvégig hű maradt. És ő az
az író, akinek a művei a természet tiszteletéről, szeretetéről az ember és
természet harmonikus viszonyáról szólnak. Tehát a mai kor emberének a
legaktuálisabb üzenetet hordozzák. Ennyi érv mindenkit meggyőzött volna.
Így lett az itt álló épület emlékház, így lett a kemencés szoba Fekete
Istváné – fogalmazott Martonfi Benke Márta.

A ház Barna Gábor néprajztudós professzor gyűjtő-kutató munkájának
köszönhetően most már az író kunszentmártoni éveinek dokumentumait,
emlékeit őrzi. Maga az épület pedig a helyiek őseinek életformáját,
tudását, szokásait hirdeti az utókornak.

Martonfi Benke Márta azonban a galériáról sem mondott le. „A művészetek
egymást erősítik, gondoljunk csak Fekete István könyveinek illusztrációira,
amit az író szavakkal fejez ki, azt a képzőművész vonalakkal, színekkel,
formákkal jeleníti meg.” A festőművész a természet örök témáját csodálva az
évek során összegyűjtött rengeteg olyan alkotást, amelyek a flóra és fauna
világát örökítik meg. Az emlékház galériájában kortárs alkotók, kollégák
festményei láthatók, valamint antikvitások, a múlt század elején készített
művek is.

A halászat és vadászat témakörében is bemutatnak kitűnő grafikákat, többek
között Szőnyi István, Győri Miklós, Kórusz József rézkarcait. Állatokat
ábrázoló kerámiák, kisplasztikák, porcelánfigurák gyűjteményének is otthont
ad az emlékház. A galériában látható festmények döntő többsége azonban
Rádóczy Gyarmathy Gábor festőművész munkája. „Ő úgy festette meg a vadakat
és a vadászjeleneteket, hogy maga is része volt a természetnek. Fiatalon
solymászatot tanult, lovagolt, horgászott, vadászott, megfigyelései jó
alapot nyújtottak művei létrehozásához. Itt látható a hátsó teremben a
vadászat története körképének a vázlata.”

A rendezvény fővédnöke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes volt. A
megnyitón köszöntőlevelét olvasták fel, mert hivatali elfoglaltsága miatt
nem lehetett jelen. „Gondolatban Önökkel vagyok, amikor kitárják az
emlékház ajtaját tisztelői előtt. Fekete István mindössze két tanévet
töltött Kunszentmártonban, de embersége, mély hite, a teremtett világ
iránti tisztelete megérintette az itt élőket. (…) Fekete István életműve
eleven, a közösség mindennapjaiban fellehető örökség. Kiállításuk ennél is
többre vállalkozik, lehetőséget teremt arra, hogy újra felfedezzük azokat a
történeteket, amelyekben a magyar táj, a természet szeretete, a helyi
közösség értékes hagyományai egyszerre jelennek meg, így a múlt
tiszteletével a következő generációk előtt is utat mutat.”

A megnyitóünnepségen Fekete István Chicagóban élő fia, ifjabb Fekete István
levelét olvasta fel egykori iskolatársa, Tóth Árpád. Majd Fekete Magdolna,
Fekete István irodalmi hagyatékának gondozója mondta el gondolatait.

Megtudhattunk néhány részletet Fekete István mindennapjairól: itteni évei
alatt született a *Kele* és a *Lutra* című regénye, és itt kezdte papírra
vetni a *Tüskevár*at. A *Bogáncs* alaptörténete is Kunszentmártonhoz
kötődik. Fény derült az író kunszentmártoni kapcsolataira is. Estéit
legtöbbször a szomszédos házban, a Bercsényi utca 14.-ben, Kiss Árpádéknál
töltötte. A család huszonhat levelét, több képeslapját és dedikált könyvét
őrzi. A Kisséknél töltött estékre így emlékezik egyik levelében:

Nagyon sokat gondolok magukra, akik széppé tették legalább az estéket, s
volt egy hely, ahol a reménytelenségben jóságot, megértést és szeretetet
kaptam.”

Ezeket a sorokat olvashatjuk a ház falán felavatott emléktáblán.

Fekete István az itt eltöltött két tanévet számkivetésnek minősítette,
visszatekintve ez az idő sorsfordító volt számára. A halászatról és a
halakról 1955-ben megjelent tankönyve törte meg a rá mért publikálási
tilalmat. Ezt követően egymás után adták ki írásait, amelyeknek – írta
Kisséknek – nagy sikerük volt. A *Kelé*ből már egy darab se, a *Lutrából*
is nagyon kevés volt. Önérzetes tartással így írt egy másik levelében:

Sikereimet kizárólag könyveimnek és nem valami politikai képmutatásnak
köszönhetem. Én az vagyok, aki voltam, és könyveimben egyetlen talpnyaló
frázis sincs.”

Az emlékházban Fekete István itt töltött éveit, tanári munkáját és emberi
kapcsolatait tárják a közönség elé, rengeteg dokumentummal, fényképpel,
történettel. Az író egyfajta remeteségben élt itt.

Fekete István műveit 1949 tavaszán tiltólistára tették a *Zsellérek* című
könyve miatt, amelyben leírta ez első proletárdiktatúra és a bolsevizmus
rémtetteit

– olvashatjuk a kiállításon. 1949 tavaszáig a Földművelődésügyi
Minisztériumban dolgozott, ahol több mint egy tucat, teljesen új megoldású
mezőgazdasági oktatófilmet írt és rendezett. Ezután elbocsátották, alkalmi
munkából tartotta el családját. Kizárták a Magyar Írók Szövetségéből,
csupán a katolikus hetilap, a most nyolcvan éve minden héten megjelenő *Új
Ember* és a szintén katolikus *Vigilia* című folyóirat fogadta írásait. Az *Új
Ember* szerkesztőségébe rendszeresen bejárt, abban az időben a lap állandó
munkatársa volt. Kunszentmártoni éveiben is rendszeresen írt mindkettőbe
rövid tárcákat és novellákat.

A rendezvény zárásaként emléktáblát avattak Kissék szomszédos háza falán,
majd meg is koszorúzták. Utána Fazakas Gusztáv plébános megáldotta az
emlékházat.

*Fotó: Lambert Attila*

*Mészáros Ákos/Magyar Kurír*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20250919/d1caf87d/attachment.html>