[Grem] Új emberré kell válni. Beszélgetés Simon Dávid soproni iskolalelkésszel

2025. Sze. 17., Sze, 18:45:40 CEST

Kedves Lista!

Elolvasva a Rita által küldött levelet, ami a grem listás szabálynak
megfelelően, tökéletesen, csak a medjugorjei kegyhelyről történtekről és a
"""jelenésekről""" nem beszél, az jutott eszembe, hogy nemcsak lelki
értelemben kell állandóan Új Emberré válnunk, hanem nagyon sokszor
gyakorlati, földhöz ragadt, háztartásvezetési, zöldség termesztési, műszaki
cikkek megszerelése területén is.

Én pl. nagyon remélem, hogy talán meg fogok tanulni rendesen biciklit
szerelni. Már többször elhatároztam, de egyelőre azt is elfelejtettem, amit
valamikor tudtam. Itt az idő e tekintetben Új Emberré válnom.

Továbbá, édesapámmal mi egyáltalán nem veszünk tejfölt, hanem az itthon
gyártott kefírt /joghurtot használjuk tejföl helyett is. Sajnos, nem
találom a leírását, de majd ha édesapámnak lesz ideje a tudományosan
megfogalmazott recept leírására majd küdöm.

Szeretettel,
E / M

On Tue, Sep 16, 2025 at 4:51 PM Rita Kunsay-Sipos <ritakunsay at gmail.com>
wrote:

>
> https://romkat.ro/2025/08/26/uj-emberre-kell-valni-beszelgetes-simon-david-soproni-iskolalelkesszel/?fbclid=IwY2xjawMbxmBleHRuA2FlbQIxMABicmlkETBDb3RHeXdOT25rSGF3TldoAR4_oC6Ysw4UM12P2rASrkfolM3dXgDwyrRK1hFKRHVmsgaVIVpXg8ZD7pySNQ_aem_cim_-ZAI2-eUYJO86ohmvgÚj
> emberré kell válni. Beszélgetés Simon Dávid soproni iskolalelkésszel
> Szerző:
> Szerk. <https://romkat.ro/author/szerk/>
>  -
> 2025. augusztus 26.
> 0
> <https://romkat.ro/2025/08/26/uj-emberre-kell-valni-beszelgetes-simon-david-soproni-iskolalelkesszel/#respond>
> 1466
> <https://romkat.ro/wp-content/uploads/2025/08/tasnad-5-Medium.jpg>
>
> A nagyváradi egyházmegyéhez tartozó Tasnádszántón tartott gitártábor idei
> meghívott előadója a magyarországi fiatalok körében jól ismert Simon Dávid
> volt, aki épp most vált szolgálati helyet, Győrből Sopronba költözik, hogy
> ott is iskola- és egyetemi lelkészi szolgálatokat lásson el. A
> tasnádszántói templomban elmondott megérintően szép és lelkesítő másfél
> órás tanúságtétele (mert valójában az volt) és egy gyönyörű szentségimádás
> után hívta őt mikrofon elé Ozsváth Judit, hogy a jó Isten dicsőségét szépen
> példázó életútjáról, ifjúságneveléssel és sok mással kapcsolatos
> szemléletéről beszélgessenek. Simon Dávid tíz évi kábítószerfogyasztás
> után találkozott igazán az élő Istennel. Ozsváth Judit interjúját
> olvashatják.
>
> *Kérlek, foglald össze, milyen volt az igazi megtérésed előtti életed!*
>
> Egészen röviden: tizennyolc éves koromig vasárnapi keresztény voltam.
> Emlékeim szerint kilenc évig jártam katolikus iskolába. Mindig hittem Isten
> létezésében, így szocializálódtam, ezt a családból hozom. Aztán amikor
> látszott, hogy nincs elég tehetségem a kosárlabdázáshoz, amit nagyon
> szerettem, egyszerűen nem tudtam, mit kezdjek az életemmel. Igen, a
> kosárlabda nagy szenvedélyem volt sokáig. Így az egyetemen kínomban,
> unalmamban, meg azért, mert valahogyan ezt a fajta életvitelt láttam
> vonzónak a rapes klippekből, elkezdtem napi szinten, majd lassan egész nap
> szívni a füvet, szerencsére a szintetikus drogoktól féltem, azoktól
> megóvott az Isten, de pont elég kárt okozott bennem a marihuána…
> <https://romkat.ro/wp-content/uploads/2025/08/tasnad-7-Medium-rotated.jpg>
> <https://romkat.ro/wp-content/uploads/2025/08/tasnad-12-Medium-rotated.jpg>
>
> *Milyen hiány kielégítésére kerestél így gyógyírt?*
>
> A boldogságot kerestem és az érzéki kielégüléstől vártam azt. Az érzéki
> kielégülés valamiféle örömöt ad, de ez az öröm olyan, mint a kámfor,
> jön-megy, elillan. Rengeteg időt töltöttem játéktermekben is, az egyik
> eufóriától szaladtam a másikig. Mihaszna, léha életet éltem, ami lényegében
> arról szólt, hogy megpróbáltam az agyam jutalmazásközpontjába valahogyan
> dopamint csiholni. Bennem nagyon sokáig fel sem vetődött, hogy az Isten
> engem boldoggá akar tenni. Az Istenre én úgy gondoltam, mint valakire, aki
> még jól jöhet, ha nehéz helyzetbe kerülök. De az, hogy ő tegyen engem
> boldoggá, sajnos föl sem merült bennem. És mivel nem volt semmi életcélom,
> nem tudtam, mit akarok kezdeni az életemmel, ezeknek a kis apró érzéki
> örömöknek éltem, és ezeknek váltam a rabjává. És hogy milyen volt? Az
> elején minden érdekes, izgalmas, lenyűgöző, lehengerlő, csak ugye ahogyan
> emelkedett az ingerküszöböm, ezek egyre kevesebbet adtak. Ami régebben még
> lélegzetelállító volt, az egy idő után már csak az unaloműzésre, fájdalom
> csillapítására volt jó. Az ember az elején azért kábítószerezik, mert
> tetszik neki, mert nagy élményt nyújt számára, de egy idő után már csak
> megszokásból vagy tényleg azért csinálja, hogy elterelje a lelki nyomoráról
> a figyelmet. Az elején minden ilyen dolog sokat ad, aztán egyre kevesebbet,
> majd az ember lassan mindent elveszít. Még a lelkét is. És hát milyen ez az
> élet? Isten nélkül az élet szürke és lassan siralomházzá válik. Mert ha az
> Isten az élet, de nem csak a biológia szintjén, hanem metafizikailag is,
> akkor az a lélek, aki elszakad az Istentől a bűnnel, azzal, hogy nem
> törődik vele, előbb megbetegszik, majd haldoklik, végül meghal. Ha ebben az
> állapotban éri a halál, akkor lényegében örökre elvész, az Isten nélkül
> való öröklétbe kerül, ami a pokol. És nyilvánvaló, a lélek állapotának
> romlásával együtt az ember egyre üresebbnek, élettelenebbnek,
> közömbösebbnek, levertebbnek érzi magát. Én nem voltam depressziós, de
> egykedvű, rezignált igen. Minden mindegy volt. Nagyon rosszul nem voltam,
> de jól meg egyáltalán nem. A szerencsejáték, a füvezés, imott-amott a
> lányok, a kosárlabda, a szórakozás, a fesztiválok kötötték le az
> eszméletemet, s ez az egész amolyan vegetálás volt. Teljesen céltalan élet.
>
> Nagyon sok embernek sajnos nincs szubjektív életcélja. Sokan csak jól
> akarják érezni magukat például utazgatva, szórakozva, vásárolva, az életet
> élvezve. De azok sincsenek nagyon kisegítve, akiknek van szubjektív
> életcéljuk. Meg kell találni az objektív életcélt, amely minden ember
> számára ugyanaz: egyesülni az Istennel, azaz átistenülni, és halálunk után
> az Isten boldogító színelátására jutni. Ehhez engednünk kell Istennek, hogy
> bennünk élhessen. Azok, akiknek már van szubjektív életcéljuk, úgy
> tűnhetnek, hogy sínen vannak, ők akarnak valami értelmeset az életben,
> például családot, karriert. De Isten nélkül ők is el vannak veszve, mert
> Isten nélkül mindenki elveszett. Most olvastam az egyik szentnél, talán
> Athoszi Porfiriosz atyánál, hogy ostoba az az ember, aki azt hiszi, hogy
> Isten nélkül bölcsen tudja kormányozni az életét. Mert ha igaz az, hogy a
> bölcsesség forrása az Isten, a bölcsesség lelke a Szentlélek, akkor aki
> eltávolodik az Istentől, az homályba kerül és egyre több rossz döntést hoz.
> Aki nem hagyja, hogy az Isten vezesse, azt majd valamilyen mértékben a
> démonok vezetik. Ha viszont elkezdünk Istennel együtt élni, akkor elkezd ő
> elvezetni minket a mi szubjektív életcélunkhoz is. A feladatunk tehát az,
> hogy Isten segítségével találjuk meg ezt a szubjektív életcélt. Nem az a
> kérdés, hogy én mi akarok lenni, hanem az, hogy az Isten mit szeretne, hogy
> mi legyek. Nekem nem volt semmilyen célom, csak úgy éltem, bele a nagy
> semmibe. A kárhozatot leszámítva sehová sem tartott az életem. És szörnyű
> alakká váltam. Mert aki nem hagyja, hogy az Isten formálja, azt majd
> formálja a gonoszlélek.
> <https://romkat.ro/wp-content/uploads/2025/08/tasnad-16-Medium.jpg>
> <https://romkat.ro/wp-content/uploads/2025/08/tasnad-13-Medium.jpg>
>
> *Említetted, hogy közel kilenc évig katolikus iskolába jártál. Ez nem
> segített a célok megtalálásában?*
>
> A katolikus iskola engem nem segített közelebb az Istenhez. Mondjuk a mi
> időnkben az osztálymiséken és a hittanórákon kívül és az évi közös litánián
> és rózsafüzéren kívül nem voltak nagyon lelki programok, ahol
> megérinthetett volna minket az Isten. Nem voltak lelkigyakorlatok,
> zarándoklatok, dicsőítések, nem vittek minket sehova. Az én koncepcióm
> éppen ezért az volt, hogy vigyük a középiskolás diákokat olyan programokra,
> ahol megérintődhetnek. Például felkínáltuk a végzős diákoknak, hogy
> elzarándokolhatnak öt napra Međugorjéba. A végzős osztályok diákjainak
> nyolcvan százaléka mindig le akart jönni, olyan jó híre lett Međugorjénak
> az iskolában. Sokan megtértek ezeken a zarándoklatokon, voltak protestáns
> testvérek, akik utána katolizáltak.
>
> Sajnos a családból kevesen hoznak hitet, komoly hitéletet, pedig a család
> az evangelizáció elsődleges színhelye. Ismerem a vallásgyakorlással
> kapcsolatos magyarországi statisztikákat: 66 százalék hisz Isten
> létezésében, 29 százalék imádkozik naponta vagy hetente többször, és nyolc
> százalék jár rendszeresen szentmisére vagy istentiszteletre. És ennek a
> nyolc százaléknak a tíz–húsz százaléka imádkozik napi félórát vagy többet.
> Ez a teljes populáció egy-két százaléka lehet. Tehát ennyi lehet nagyjából
> a megtért keresztény, akinek Isten tényleg egy erőteljes tényező a
> mindennapjaiban. Ilyen közegből érkeznek a katolikus iskolák diákjai is.
> Hisznek Istenben, de nagyon kevésnek van számottevő kapcsolata vele. Nekik
> kell fölkelteni az érdeklődésüket… Lehet ezt tenni értelmi úton is, hogy
> azt vesézzük ki, miért valószínűbb, hogy van Isten, mint az, hogy nincs. Ez
> nagyon jó, órákat el is tudunk tölteni vele, tetszik is a gyerekeknek.
>
> Aztán van a megérintettség útja. A történelem során rendkívül sok ember
> számolt be arról, hogy megtapasztalta Istent. Lehetséges, hogy ennyi ember
> a saját élményei tekintetében téved? A tanúságtételeket hallgatva, ha
> hitelesnek tartják őket, talán megindul a fiatalok lelke. Nagyon sok
> tanúságtételt nézetek hittanórákon és sok tanúságtevőt hívtam az iskolába
> is. Sokat foglalkozunk a csodákkal is. Rendkívül sok jól tanúsított csoda
> van: eucharisztikus csodák, romolhatatlan testű szentek, könnyező
> kegyképek, stigmatizált szentek, csodálatos gyógyulások stb. S ha egy csoda
> igaz, akkor Istennek léteznie kell. Én úgy jöttem ki kilenc év után a
> katolikus iskolából, hogy nem emlékszem arra, hogy hallottam volna –
> például – az eucharisztikus csodákról… És nem tudom, hogy volt-e szó Pió
> atyáról, a guadalupei Szűzanyáról… Ha szó is lehetett róla, biztos, hogy
> nem volt hangsúlyos.
>
> A gyerekeknek érdekes, élményszerű dolgokra van szükségük, nem száraz
> ismeretekre csupán. Nálunk 37 órája van hetente egy kilencedikesnek, és
> neki ezek mellé nem hiányzik egy újabb tantárgy, amire sokat kell készülni.
> És ha őt az nem érdekli, nem hisz benne, akkor körülbelül olyan lesz
> számára, mint amilyen nekem a kémia volt. Nem értettem, nem érdekelt, nem
> akartam tanulni. Ezért komolyan mérlegelni kellene, hogy egy megtérő, majd
> megtért embernek milyen tudásra van szüksége ahhoz, hogy Istennel éljen.
> Neki elsősorban arra van szüksége, hogy arról beszéljenek neki, hogy hogyan
> tudja tartani az élő Istennel a kapcsolatot. És ehhez elsődlegesen nem az
> egyháztörténelem meg fundamentális teológia kell neki. A múltkor például
> megkérdeztem az – úgy hiszem – hatodikos ministránsomat, hogy miről
> tanultak hittanórán. Azt mondta, a cezaropapizmusról. És elmondta, hogy az
> mit jelent. Csak ezzel nem tudom, hogy mennyivel jutott közelebb a jó
> Istenhez… Aztán egy hittantanár elmondta nekem, hogy az egyik középiskolás
> hittankönyvsorozatban egyetlen egy lecke van az imáról… Négy év alatt egy
> lecke az istenkapcsolat ápolásának elsődleges eszközéről, ami nélkül nincs
> keresztény élet… Furcsa ez nekem.
>
> Szerintem a katolikus iskolákban a hitébresztés, és a lelkiéletre nevelés
> a legfontosabb. Mondok egy példát ide. Három tizedikes évfolyamnak
> szerveztünk egy kétnapos elvonulást. Előzetesen egy kisebb, ún.
> parázscsoportot hoztunk létre, akiket a jezsuita Elek László képzett ki,
> hogy lelkigyakorlatok tartásában segítsék a pedagógusokat. Ezeken az
> elvonulásokon esténként volt szentségimádás dicsőítéssel, ami alatt a
> gyerekek kérhették, hogy imádkozzunk felettük. A 30 résztvevőből 20–25
> között volt azoknak a száma, akiknek istenélményük volt. Az egyik osztály
> testületileg megfordult, onnan vált érdeklődővé… Aki találkozik az élő
> Istennel, megváltozik a hittanórához való hozzáállása.
>
> Međugorje, ahogyan mondtam, nagyon „sokat hoz a konyhára”. Ott nagyon
> sokan megérintődnek. Most nyár elején sikerült lemennem 41 kilencedikessel
> is, akik közül több mint 30 megérintődött. Sok szép beszámolót hallok
> mindig Međugorjéból hazafelé jövet. A buszon mindenkit kiszólítok a
> mikrofonhoz, hogy minimum öt mondatban, maximum nyolc percben beszéljen a
> tapasztalatairól. Elképesztő egy ilyen megosztást végighallgatni, a
> zarándokút csúcspontja mindig ez szokott lenni. Amikor én először voltam
> Međugorjéban ifjúsági találkozón és hazafelé a buszon hallgattam a
> tanúságtételeket, már megfogalmazódott bennem, hogy minél több embert le
> kell vinni oda. Minden buszra föl kellene ültetni öt ateistát, aztán
> megnézni, hogy amikor leszáll, ateista-e még, azután, hogy meghallotta,
> hogy negyven embernek milyen istenélménye volt. De volt már olyan, aki a
> szombathelyi Lélek Fesztiválon tért meg, a Forráspont is nagyon szokott
> nekik tetszeni, vagy Nagymaros.
>
> Egyszerűen vinni kell a gyerekeket, ami rengeteg idő és energia, és nagy
> probléma sok helyen, mert nagyon nagyok az iskolák, nagyon sok osztály van.
> Amúgy azt szoktam mondani, hogy minden programot egy gyerekért csinálunk.
> Ha egy elindul az Isten felé, akkor már megérte… A koncepcióm tehát az,
> hogy istenélményhez kell juttatni az embereket. Mindig figyeltem, mi hozza
> a megtéréseket. És mit látok? A nagy dolgok az Alfa-kurzus, a Cursillo, a
> Szentélek-szeminárium, a zarándoklatok, a lelkigyakorlatok, a dicsőítések
> kapcsán történnek. Persze nem kell mindig élményeink legyenek, de egy első
> élményre szükség van, hogy az ember komolyan vegye az Istent és lendületet
> szerezzen, vagy hogy kitartson az istenkapcsolatában. Azt is tudni kell,
> hogy ezeket az élményeket az Isten mindig azoknak adja, akik plusz
> erőfeszítést tesznek érte. Fogmosás közben még kevés embernek volt
> istenélménye. Egyházunk kezében sok jól működő eszköz van, csak használni
> kell őket. Sajnos nem mindig élünk velük… A múltkor szólt valaki, hogy
> Szentlélek-szemináriumon szeretne részt venni ősszel Budapesten, de nem
> volt könnyű találnunk neki… A győri Örökimádás-kápolnába imaszolgálatot
> vállalt testvérek révén is hihetetlen sok beszámoló jut el hozzám, hogy
> milyen sokat ad nekik az Úrral való csendben időzés. A 2006-os *Sacramentum
> caritatis* kezdetű apostoli buzdításban XVI. Benedek pápa kérte, hogy
> minden nagyobb városban legyen örökimádó kápolna. Sajnos nem vettük
> komolyan… Pedig ahol örökimádó kápolna van, ott megtérések vannak. A
> karizmatikus megújulással kapcsolatban nekem nagyon jó tapasztalataim
> vannak. Nagyon sok „karizmatikus” testvér igazán elhivatott – tűz van
> bennük, tenniakarás.
>
> *Az elmondottakból körvonalazódik, hogy rövid papi szolgálatodnak melyek
> az igazi pillérei. Összefoglalod itt őket?*
>
> Márk evangéliumában azt olvashatjuk az apostolok kiválasztásánál:
> „Tizenkettőt rendelt, akiket apostoloknak nevezett, hogy vele legyenek, s
> hogy elküldje őket hirdetni az igét.” Nekem a vele lenni a legfontosabb,
> az, hogy engem elsősorban arra választott ki az Úr, hogy vele legyek az
> imában, hogy mind jobban benne legyek. Nekem ez a legfontosabb, valamint
> az, hogy erre hívjam el az embereket. Négyéves pap vagyok, s eddigi
> szolgálatom középpontjában az emberek komoly istenkapcsolatra való
> meghívása áll. A fő üzenetem az, hogy el kell jutnunk odáig, hogy legalább
> napi egy órát imával töltsünk. Minden nap el kell mondani a szentolvasót,
> olvasni kell minden nap a Szentírást. El kell kezdenünk legalább napi fél
> órát csendes imával tölteni. Az üzenetet meghallók egy része válaszolt a
> meghívásra. Nem is kevesen. Sokan azért nem élnek mély lelkiéletet, mert
> nincsenek elhívva rá… Aztán olyan programokat kezdtem szervezni, amelyeken
> megérintette őket az Isten. Elkezdtük a Szentlélek-szemináriumot, mert azt
> tudtam, hogy kell csinálni, és egyből küldött is embereket az Isten. És
> valahogy lehetővé tette azt, hogy sok busznyi embert levigyek Medjugorjéba.
> Az volt a szerencsém, hogy Győrben még relatíve sok a pap, így könnyű volt
> helyettest találni. Köszönet a bencés és a karmelita atyáknak a
> segítségért! Lehetővé tette az Isten, hogy sok embert le tudjak vinni arra
> a helyre, ahol igazán megérintődnek. Persze, azt nem úgy kell elképzelni,
> hogy a buszon lévő összes ember, aki korábban nem imádkozott, onnantól
> kezdve mind élete végéig kitart állhatatosan az imádságban, de mindig
> vannak ilyenek szép számmal. És ezekkel lehet kezdeni az evangelizálást.
> Talán Szent VI. Pál pápa mondja, hogy az evangelizáció elsődleges eszköze
> az imádság, a mások megtéréséért mondott imádság. Aztán talán Kentenich
> József atya mondja, hogy manapság a hitetlenek egy bibliát olvasnak: a
> hívők életét. Az életpélda tehát rendkívül fontos. A harmadik a
> tanúságtétel. Nem kell a világi testvéreknek vitákat megnyerniük, mert
> vitával szinte lehetetlen bárkit is meggyőzni. Nekik vagy azt kell
> elmondaniuk, hogy ők hogyan találkoztak az Istennel vagy azt, hogy mit tett
> bennük vagy velük vagy általuk az Isten. Negyedik dolog pedig, hogy olyan
> helyre kell elhívni őket, ahol megérintheti őket az Isten. Például el kell
> hívni őket egy zarándoklatra, Szentlélek-szemináriumra, Cursillóra,
> dicsőítésre vagy lelkigyakorlatra.
> <https://romkat.ro/wp-content/uploads/2025/08/tasnad-2-Medium.jpg>
> <https://romkat.ro/wp-content/uploads/2025/08/tasnad-9-Medium.jpg>
>
> *Említetted, hogy a misszionálást és az evangelizálást is komolyabban
> kellene vennünk…*
>
> Meg kell találnunk azokat az üzeneteket, amelyek megfogják az embereket.
> Jelenleg azt tapasztalom, hogy a mennyország nem nagyon hozza lázba az
> emberek többségét, különösen nem a fiatalabb generációhoz tartozókat.
> Viszont mindenki boldog akar lenni. Sienai Szent Katalin azt kapta az
> Istentől: „Én tudom egyedül betölteni az embert”. Nálam ez az üzenet
> működik. Vagy az, hogy csak az Isten adhat békét az embernek. Vagy az, hogy
> Jézus meg akar szabadítani a félelemtől, a szorongástól, attól, ami
> megnyomorítja a lelkedet. Hogy Jézus gyógyítani akarja a lelkeket! Ezek az
> üzenetek itt és most kínálnak megoldást az emberek belső nyomorúságára. Én
> ezeket használom. A másik probléma, ami miatt – szerintem – nem sikeres az
> evangelizációnk, ebben a szentírási szakaszban rejlik: „Aki bennem marad,
> és én őbenne, az bő termést hoz, mert nélkülem semmit sem tehettek” (Jn
> 15,5). Ha nincs „termés” az életünkben, a lelkünkben, nem vagyunk eléggé
> benne. Mert a termést ő hozza általunk. Nélküle nincs termés. Komolyabban
> kell venni az imát, szorosabb szimbiózisban kell élnünk Krisztussal! A
> másik oka annak, hogy nincs növekedés, véleményem szerint az, hogy nem
> élünk – például – a Cursillóval, Međugorjéval, a Szentlélek-szemináriummal
> és egyebekkel, pedig a Szentlélek megadta nekünk ezeket. Aztán vannak
> helyek, ahol a szentségkiszolgáltatáson kívül nincs semmi. Győrben
> kéthetente tartottunk dicsőítést, ahová el lehetett hívni a rokonokat,
> barátokat is. Így eljöttek olyanok, akik még életükben nem voltak
> dicsőítésen, és ott maradtak, mert megragadta őket az Isten. De ha nincs
> dicsőítés, nincs Szentlélek-szeminárium, nincsenek imacsoportok,
> kisközösségek, akkor nincs hova hívni az embereket, nincs hova integrálni
> őket. Akkor legfeljebb ennyit lehet mondani: „Gyere el misére, az jó lesz”.
> „De hát emlékszem, én tizennégy évesen jártam és dögunalom volt, nem adott
> semmit” – válaszolhatják… Nagy kérdés tehát, hogy van-e hová elhívni az
> embereket, s ha van, akkor imádkozni kell értük, hogy érintse is meg őket
> az Isten, ha eljönnek.
>
> *Sok mindenről szólsz, de a saját igazi megtérésed történetét még nem
> ismertük meg…*
>
> A megtérésem elején az ördögűzésről kezdtem nagyon sokat olvasni és ez
> megerősítette a hitemet. Különben gyakran vannak ilyen megszállottságnak
> tűnő megnyilatkozások Medjugorjéban. Volt olyan zarándoklat, hogy több
> fiatal is azt mondta, hogy rájuk egy – talán – a megszállottságtól ordibáló
> férfi volt a legnagyobb hatással, mert ha az ördög létezik, akkor Istennek
> is léteznie kell. Szóval az ördögűzéssel kapcsolatosan olvasottak
> megerősítették a hitemet. Aztán elkezdtem rengetek metafizikával
> kapcsolatos filozófiai, teológiai könyvet olvasni, többnyire keresztény
> könyveket, de elolvastam a Koránt, a buddhista tanításokat, meg olvastam
> Senecát, Marcus Aureliust. Az egzisztenciális kérdések foglalkoztattak.
> Megjegyzem, hogy tapasztalataim szerint nagyon kevés az az ember, akit az
> egzisztenciális kérdések foglalkoztatnak. Pedig van-e annál fontosabb
> kérdés, hogy létezik-e Isten, és ha igen, mi volt a célja az ember
> teremtésével? Engem ezek kezdtek érdekelni: Miért vagyok itt? Mit kell
> tennem? Ki vagyok én? Ki az Isten? De valószínű, ez is kegyelem. Engem
> mindig a nagy kép érdekelt, a makró, a mikró nem. A két holisztikus
> tudomány, a filozófia és a teológia kötött le, az intellektuális gőg föl is
> ment bennem. Sienai Szent Katalint, Pio atyát olvastam, de semmiféle
> változás nem történt bennem. Tetszett, érdekelt, azt mondtam, ez az
> igazság, de amíg el nem kezdtem igazán imádkozni, semmi sem változott
> bennem. Huszonkilenc éves koromig az volt az imaéletem, hogy „Én Istenem,
> jó Istenem, lecsukódik már a szemem…”. És akkor kezdődött el a változás,
> amikor 29 éves koromban elkezdtem napi két-három tizedet mondani a
> szentolvasóból. Még a titkokat nem is tudtam, csak imádkoztam az egy
> Miatyánkot és a tíz Üdvözlégyet. És már ettől elindult a lelki gyógyulás
> bennem, már ettől jött az Isten. Ahogy elkezdtem imádkozni, egyre
> gyakrabban arra gondoltam, hogy papnak kellene mennem. Az igazsághoz az is
> hozzátartozik, hogy engem egy szerelmi csalódás lökött az Isten kezébe. De
> így működik az Isten… Ő a nyomorúságot arra használja, hogy végre
> rájöjjünk, hogy nélküle az élet nem megy. És tökmindegy, hogy az betegség,
> anyagi krízis, gyász vagy egy szerelmi bánat. Mindenki tudja, hogy a
> szerelmi bánat egy óriási nyomorúság. És ilyenkor, a nyomorúságban a lélek
> megnyílik az Istenre. A szenvedés megnyitja az Istenre. Ezzel nem azt
> mondom, hogy minden ember, aki szenved, megtér, mert vannak, akik azt
> mondják, hogy nem létezhet Isten, ha hagyta, hogy egy ilyen csodálatos,
> fantasztikus emberrel, mint amilyen én vagyok, megtörténjen az, ami
> megtörtént. Vagy ha létezik is egy ilyen Isten, arra ő nem kíváncsi. Van
> ilyen is, persze. De vissza hozzám… Akkor ott elkezdtem imádkozni, és szép
> lassan egyre többet és többet imádkoztam. Ez mind az ő kegyelme volt.
> Először lényegében azért kezdtem el imádkozni a rózsafüzért, mert tudtam,
> hogy van és lehet mondani. Ennyi gyakorlati haszna mindenképpen volt a
> katolikus iskolának, hiszen az osztályunk minden évben egyszer közösen
> imádkozta a rózsafüzért. Itt egy érdekességet megjegyeznék: két öreganyám
> és öregapám is nagyon imádságos volt, de soha nem hívtak oda, hogy
> megtanítsák, hogyan kell imádkozni a rózsafüzért. És nem nagyon beszéltek
> az Istenről… Nem kezdtek el arról beszélni, hogy mit tett az ő életükben az
> Isten. Nagyon szomorú, hogy még olyan emberek se beszélnek a gyermeküknek,
> az unokájuknak Istenről, akik az Isten közelében ének. Annyira szerettem,
> amikor egyszer Maksó Péter atya azt mondta, hogy „Megmondom őszintén,
> mostanában már nem vagyok hajlandó másról beszélni, mint az Istenről”. Egy
> emberről onnan lehet tudni, hogy megtért, hogy elsősorban nem a politikáról
> meg az időjárásról kezd el beszélni, hanem az Istenről. Arról, hogy vele
> mit tett, a környezetében lévő emberekkel mit tett, hogy milyen igeszakasz
> érintette meg… De hát van-e fontosabb dolog, mint egymást támogatni a
> hitben? Biztos, hogy a személyiségbeli különbözőségek is meghatározóak
> abban, hogy valaki milyen bátran beszél másnak a lelkéről és a hitéről, de
> én úgy vélem, hogy aki találkozik az élő Istennel, azt az élő Isten arra
> készteti, hogy beszéljen róla. Mert „nagy csodát tett velem az Úr”… És hát
> el kell mondjam, hogy találtam egy kincset, de ez a kincs benned is ott
> van, és ezt a kincset te is kiaknázhatod. Hát hogy lehet az, hogy nem
> beszélünk erről? Hogy lehet az, hogy nincs tűz? Azt mondja Szárovi Szent
> Szerafim, hogy a keresztény életünk célja a Szentlélek megszerzésében áll.
> Olvassuk a Galata levél 5,22-ben az adományait: szeretet, öröm, békesség,
> türelem, kedvesség, jóság… Aki Istennel él, annak apránként ezekben
> növekednie kell. Mert az Isten csinálja a növekedést. És valójában az Isten
> tesz minket szentté, a mi együttműködésünkkel. Az ember nem tudja szentté
> tenni magát, csak a szent Istennek tud helyet adni magában, és megengedi,
> hogy ő munkálkodjon benne. A leggyakrabban használt szó, amit hallottak
> tőlem a négy év alatt a híveim, az az imádság. A gimiben is főként erről
> beszéltem. Lehet, hogy beszéltek erről az én iskolámban is, de talán nem
> nyomatták eleget. Pedig a legfontosabb üzenetet nyomatni kell. Ha az ima a
> kulcs az Istenhez, azaz az ima és a szentség, akkor ezekről fő helyen kell
> beszélni. Valójában elégséges-e a reggeli, az esti, az étkezési ima, a
> vasárnapi szentmise, az évi egy-két gyónás egy felnőttnek? Tizenkétévesen
> talán elég, de felnőttként ez nagyon kevés. Hol vannak azok az emberek,
> akiket a reggeli, az esti, az étkezési ima, a vasárnapi szentmise, a
> legalább évi egy gyónás megszentelt? Akiket ez a lelkiélet gyökeresen
> megváltoztatott, átistenített? Sajnos nem tudjuk beismerni, hogy valójában
> ez a fajta vasárnapi kereszténység még soha a senkit gyökeresen meg nem
> változtatott. Pedig új emberré kell válni! Pál apostol erről beszél: az
> óember meghal, az új ember megszületik benned, átalakulsz – ez a
> metamorfózis az istenkapcsolat következménye. Sienai Szent Katalin azt
> mondja: „Imádkozás közben tanulja meg a lélek levetni önmagát, és magára
> ölteni Krisztust”. Sok dolgot tudnék mondani, hogy miért nem tudnék
> protestáns lenni, de ha csak kettőt mondhatnék, akkor azt mondanám, hogy az
> Eucharisztia és a szentgyónás miatt. Ezek nagyon-nagyon fontosak, de az ima
> is létszükséglet. Oda kell szentelni az Istennek az időt. És persze itt is
> lehet mondani, hogy minek olyan sokat imádkozni, ha oda se figyelünk? Hogy
> nem lenne-elég egy kevés, jobban odafigyelve? Nem! Azért nem, mert az Isten
> nagyra értékeli a küzdelmünket. Azért, mert az Isten nagyra értékeli, hogy
> egyik legdrágább kincsünkből, az időnkből rááldozunk. És nagyra értékeli
> azt, hogy tudunk a félóra ima mellett dönteni a félóra telefonsimagotás
> helyett. Persze igyekezni kell mélyen imádkozni. Kell a minőségi idő is, és
> a mennyiségi idő is. Nem igaz, hogy ha nem mélyedünk bele az imádságba,
> például a szentolvasóba, az nem ér semmit. Az imádság és a böjt a
> legnagyobb hiánycikk az egész egyházban. Az ima a kapcsolattartásnak az
> elsődleges eszköze, tehát az ima fontosabb, mint a böjt, de a szentek azért
> voltak olyan hatékonyak, mert az ima mellett még böjtöltek is. A
> böjtölésnek, az aszkézisnek kétségtelenül multiplikátor hatása van a
> kegyelem tekintetében. Ha tőlem azt kérné valaki, hogy rakjak le az
> asztalra egy koncepciót azzal kapcsolatosan, hogy hogyan erősödjünk,
> növekedjünk, újuljunk meg, én egy másodperc alatt el tudnám készíteni ezt a
> koncepciót. Három betűből állna: ima. Kezdjetek el az Oltáriszentség előtt
> lenni, imádkozni a szentolvasót és akkor minden új életre kél. Valójában a
> Szűzanya el van könyvelve az inszomniás öregasszonyok imájának,
> szentségimádás meg nagyon kevés helyen van. Ha akarnának se tudnának részt
> venni rajta az emberek. Ha én lennék az egyház marketingese, csinálnék egy
> nagy plakátot azzal a szöveggel, amit korábban már Sienai Szent Katalintól
> idéztem: „Én tudom egyedül betölteni az embert”. És odaírnám az aljára,
> hogy „Isten”… És aláírnám, hogy „napi egy óra ima, havonta gyónás, napi
> szentírásolvasás, minél több szentmise”. És lennének olyanok, akik annyira
> nyomorognak, hogy kipróbálják. De ha nincs egy egyértelmű üzenet, nem
> tudják, mit tegyenek. Mert a legtöbb ember azt mondja: jó, de mit
> csináljak? Mert elimádkozom a reggeli és az esti imát, elmegyek vasárnap
> misére, és nem csak nagyböjtben gyónok meg, hanem adventben is… Sőt, lehet,
> hogy azt gondolom magamról, hogy csúcskeresztény vagyok, mert gyerekkorom
> óta hallom, hogy ezeket kell tenni, és én meg is teszem mindet. És még jön
> valaki, aki meg akarja mondani, hogy ez kevés? Igen, kevés, mert mélyebb
> istenkapcsolatra kell mindenkit elhívni!
> <https://romkat.ro/wp-content/uploads/2025/08/tasnad-17-Medium.jpg>
>
> *Az imádság vezet el a Szentlélekben való élethez…*
>
> A saját tapasztalatomból kiindulva én ezt így látom: az ember elkezdi
> keresni az Istent és szentgyónás, szentáldozás, kötött ima, saját szavas
> ima, röpima, csendes ima, dicsőítés, szentírásolvasás, lelki olvasmányok és
> egyebek által próbál kapcsolódni hozzá. Ilyen módon lassan átitatja a
> Szentlélek a lelkét. És Krisztus gondolatai, vágyai és érzései kezdik
> uralni az ember belső világát. Ez organikusan és lassan történik. Tegnaphoz
> képest nem érzed a változást, de egy év távlatában igen. És van, hogy a
> környezeted sokkal inkább észreveszi, mint te… Azt tapasztalom, hogy ha
> próbálom átadni az életemet Istennek vagy próbálok erősen kapcsolódni
> hozzá, akkor elkezdi rendezni a belső világomat és az életemet. Elkezd
> kigyógyítani magamból. Nem hallok egy másik hangot, nem érzem azt, hogy
> beszél hozzám, de ahogyan egyesülök vele, az ő gondolatai egyre inkább az
> enyémek lesznek. És elkezd „használni”, formálni. Az egyik tanúságtételben
> valaki a Szentlelket a Csukás István egyik meséjében szereplő radírpókhoz
> hasonlította. A radírpókot sem lehet látni, de a műveit igen. A Szentlelket
> nem látom, de azt látom, hogy mit cselekszik bennem és általam.
>
> *A Szentlélek kapcsol minket a Szentháromságba, s ez az igazi „otthonunk”.*
>
> Így van. És ezért a legfőbb célunk a Szentlélek „megszerzése”. De van,
> hogy éppen a vallásosságunk nem segíti ezt. Egy katolikus könnyen ráfuthat
> a ritualizmus vakvágányára. Dolgokat csinál, mert megmondták, hogy csinálja
> őket. Menni kell a misére, mert megmondták… Mondani kell a reggeli és az
> esti imát, mert megmondták… Ez nem kapcsolat, ez a dolgok elvégzése
> valamilyen célból: mert azt hiszi, így várja el az Isten vagy mert
> előnyöket vár tőle vagy más okok miatt. A kapcsolatalapú kereszténység az
> igazi kereszténység! Fontos, hogy az eszközöket, az imát, a böjtöt, a
> jócselekedeteket, a szentségi életet, ne célként kezeljük, hanem
> eszközökként, mert a cél az élő eleven szeretetkapcsolat az Istennel,
> aminek a következménye az átistenülés, és ez magával hozza a lélek békéjét
> és derűjét.
> <https://romkat.ro/wp-content/uploads/2025/08/tasnad-18-Medium.jpg>
>
> *Most egy ifjúsági programon vettél részt, és nagyon megérintően, szépen
> szóltál a fiatalokhoz. Mit gondolsz mivel lehet megszólítani a mai
> fiatalokat?*
>
> Szerintem más-más üzenetekkel lehet megnyerni a középiskolás fiúkat és
> lányokat, mert más lelkialkatúak. Azt látom, hogy a lányok sokkal jobban
> meg vannak „reccsenve”. Én például olyan fiúval még nem találkoztam, aki
> vagdossa magát. A fiúk ritkábban esnek depresszióba, ritkábban
> pánikbetegek, küzdenek evészavarral, szorongóak, maximalisták, nálunk
> inkább a lustaság a baj és az, hogy rabjaivá válnak a káros világi
> élvezeteknek. A lányokat meg lehet szólítani azzal, hogy Jézus el akarja
> venni a szorongásukat, a félelmüket, békét akar adni nekik. A fiúkat
> nehezebb, mert a fiúk lelkileg kevésbé érzékenyek, őket viszont jobban
> beszippantja a világ: a pornó, az alkohol, a fű, a videójáték – és ezekkel
> elvannak jó ideig, mint a befőtt. Egy nagymintás kutatás szerint csonka
> Magyarországon a férfiak a templomba járók 32%-át teszik ki. Miért? Mert a
> férfi pragmatikus meg racionális. Mi a baj a férfiakkal? Semmit nem hisznek
> el. Mi a baj a nőkkel? Mindent elhisznek. Az ásványok gyógyító erejét, a
> számmisztikát, az asztrológiát az energiagyógyászatot stb. A fiúknak
> elsősorban az értelmükre kell hatni, a lányoknak a lelkére. A fiatalokkal
> mi a baj? Általában kell 30-40 év, mire az ember boldogságkoncepciója
> összeborul, mint a kártyavár. A fiataloknak megvan a boldogságkoncepciójuk,
> akár tudatosítják magukban, akár nem. Mert nagyon gyakran az életvitelük
> elárulja a boldogságkoncepciójukat. Ennek össze kell borulnia. A 2019-es
> nagymintás kutatás szerint Magyarországon a 14–29 éves korosztály a
> legvallástalanabb, 3,5 százalék rendszeres templomba járóval. Hát ez
> mondjuk kicsit rosszabb, mint a fele a teljes populációban mértnek. Miért
> van ez így? Azért, mert jön a világ az újdonságaival, a szerelemmel,
> szexszel, pornóval, fűvel, alkohollal, bulikkal, fesztiválokkal stb., és
> ezekkel nem tud az Isten versenyezni. De nyilván ahogyan múlik az idő, ezek
> egyre kevesebbet adnak, ahogy ezt én is megtapasztaltam. Egyre nagyobb lesz
> a fiatalokban az üresség. És ezért én azzal szoktam megszólítani őket, hogy
> ha nem Istentől várják a boldogságukat, akkor mitől? Pénztől?
> Szórakozástól? Sikertől? Embertől? Kutyától? Karriertől? Hol vannak azok az
> emberek, akik ezeken keresztül tartós boldogságra találtak? Aquinói Szent
> Tamás a következőt írta: „Semmilyen teremtmény soha nem volt képes
> betölteni az ember szívét. Egyedül Isten töltheti be azt végtelenül.” Az én
> alapüzenetem a lányok felé az, hogy Krisztus békét akar adni nekik – mert
> ők nagyon békétlenek. A fiúknak meg egy kérdés az üzenet: hol vannak, azok,
> akiket a hedonizmus, a világ tartósan boldoggá tett? Sok ember, s köztük a
> fiatalok is úgy nézik a dolgokat, hogy felteszik a kérdést: Miért éri ez
> meg nekem? Miért éri meg nem szórakoztató dolgokat csinálni, mint például
> imádkozni, szentmisén, lelkigyakorlaton részt venni? Mi hasznom lesz ebből?
> Én erre hegyezem ki az elhívást: mi hasznod lesz belőle? Növekedni fog
> benned a szeretet, a bölcsesség, a béke, az öröm, az életerő…
>
> Ozsváth Judit
> _______________________________________________
> Grem mailing list
> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20250917/54407424/attachment.html>