[Grem] Nemes Nagy Ágnes: Jeromos a remeterák

[Emoke Greschik]

 Jeromos, a remeterák
Nemes Nagy Ágnes*Jeromos, a remeterák*



* szívén a vágy serege rág. Sötét a víz feneke: nem lesz többé remete.*

















































































*   Sírnak-rínak a kis halak: Ki ad nekünk tanácsokat? Fejünk ésszel már ki
töltse? Ki lesz öblünk büszke bölcse?   De Jeromos hajthatatlan: Unalmas e
barna katlan! Ne féljetek, visszatérek, s folytatom a bölcsességet.   Alig
indul, gyorsan úszva, szembe-perdül egy medúza.     Jaj nekem – szól –
siralom! Elveszett a kalapom. Így a fejem alaktalan, nem élhetek
kalaptalan.    Szól Jeromos: Gyere most, megismered Jeromost, vándorútra
menjünk együtt, kalapodat megkeressük.    Mennek is a partoldalon. Jön a
szivacs-lakodalom. Az iszapban, mintha másznék, araszol a büszke násznép.
   Szól Jeromos: Hej, násznagyok, egy kalapot nem láttatok? Örömapa szól
kevélyen: Ki beszél így ünnepélyen? Mit nekünk egy régi kalpag? Ne zavard a
lakodalmat!     A két vándor elhúzódik, eljutnak a vizipókig. Gondolkodik
vizipók: Nem vállalok rizikót. De ebédre hozatok, ha akarod, moszatot.
Újra mennek, mendegélnek, egy korállszigethez érnek. Rájuk se néz
kis-koráll, üldögél és sírdogál, mert keresztülugorta a tengeri ugorka.
Fáradtak a vándorok, mind a kettő tántorog. – Minket senki meg se hallgat?
Sose lesz meg az a kalpag? Új kedvre ki hangolna? Oszkár tán, az angolna?
Jön is Oszkár kanyarogva, hóna alatt csomagocska, föl-le táncol,
locsog-fecseg: – Elmondok egy történetet! Nemrég történt, épp a minap,
Vörös-tenger színe alatt Tamás, ez a kóbor alga, uszonyt lopott s
eloldalga. Talált egy szép kalapot, gyorsan beletolatott, s ráírva, hogy
Tamás-lak, berendezte lakásnak.     Szól Medúza: Drága Oszkár, szörnyű
izgalomba hoztál! Oszkár mondja: Csak nyugodtan! Kalapodat visszaloptam!
Kibontom a csomagot: benne van a kalapod. Jutalmat nem koldulok, Jeromoshoz
fordulok, tőle kérdem: lehet-e? Rág a vágyak serege: ön, a híres remete,*

*tanítványul vehet-e?   *












*Jeromosunk eltűnődik, lóg a feje, szinte földig. – Jó, jó – mondja –, még
nem láttam ily nagy elmét angolnában. Legyen meg a jutalmad, tanítvánnyá
fogadlak!     Medúzától elbucsúznak, szépen, csendben hazaúsznak. Hosszan
hallják, messze még, a Medúza énekét.   A medúza éneke:*



* A kalapom, a kalapom lekötözöm, bebogozom. De jó, de szép, de nagyszerű,
már nem vagyok tojásfejű.*
https://www.3szek.ro/load/cikk/83470/nemes-nagy-agnes:-jeromos-a-remeterak
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20250909/b59f3196/attachment.html>