[Grem] Inspirációk Tolsztojtól / Papp Miklós görögkatolikus pap, morálteológus

[Emoke Greschik]

 Papp Miklós: Van, aki repülni tanít – Inspirációk Tolsztojtól
Kultúra <https://www.magyarkurir.hu/kultura> – 2025. október 25., szombat |
15:00
https://www.magyarkurir.hu/hirek/papp-miklos-van-aki-repulni-tanit-inspiraciok-tolsztojtol

A szerző görögkatolikus pap, morálteológus, a Sapientia Szerzetesi
Hittudományi Főiskola tanszékvezető egyetemi tanára. Vallja: Lev Tolsztoj
olyan hatalmas alkotó, akinek a gondolatain „érdemes inspirálódni”. Egészen
kivételes emberismerettel, filozófiai és pszichológiai meglátásokkal
rendelkezett, s mindezeket művészi formába tudta önteni. Gondolatai
„repülni tanítanak”.

A kötetben minden fejezet elején idézet olvasható Tolsztoj *Napló*jából,
melyekhez Papp Miklós fűz elmélkedést.

*A vidámság szent* című részben az orosz író így fogalmaz: „Politikai
fejtegetést, vitát, gáncsoskodást hallottam, és átmentem a másik szobába,
ahol gitárkíséret mellett énekeltek és nevettek. S rájöttem, hogy a
vidámság szent. A vidámság, az öröm: az isteni akarat egyik beteljesülése.”

A morálteológus szerző kifejti:

a politikusok tegyék a dolgukat, hozzanak felelős döntéseket,
kommunikáljanak. „De nem engedhetem, hogy aránytalanul naggyá nőjenek az
életvilágomban.”

Az ember élete összetett, aminek csak egy szelete a politika, a társadalmi
élet, „kell törődnöm életem többi szeletének feladataival és örömeivel
is”. Papp Miklóst zavarja, amikor a politikához csak „halálos” komolysággal
közeledünk. Valószínűleg ezért kelt aránytalan indulatokat, családi
sértődéseket, vulgáris tüntetéseket. Nem kellene a politikához „csak a
tragédia késéles szemléletével” közeledni, „hanem látni benne a cirkuszt, a
viccet, a komédiát”. A kötet írója szerint szó sincs a nehézségek
lesöpréséről. Az energia drága lesz, az infláció nyomaszt, „a munkahelyek
préselnek”. Mégis, az „isteni vidámság” is kell. Meg kellene gondolnunk: ez
nem csak mellékes szála életünk halálos komolyságának, „hanem ugyanolyan
értékű másik szemszöge”.

A nevetés nem alkat és nem történelmi helyzet kérdése, „hanem a
lerombolhatatlan húsvéti hit huzata”.

*A keresztény misztika iránya* című részben Tolsztoj azt írja: „Szobámban
Istenhez imádkoztam az Istenanya görög ikonja előtt. Égett a mécses.
Kimentem a hallba, az éjszaka sötét, csillaggal teli. Csillagok, homályos
csillagok, csillagok fényes csoportjai, csillámlás, félhomály, halott fák
körvonalai. Ez Ő. Borulj le Őelőtte, és hallgass! Minden egyéb ostobaság…”

Papp Miklós elmélkedésében megvilágítja: a csak felfelé szálló lelki mozgás
nem elég. Isten ugyanis „leszállt, testi és történelmi lett”. Keresztény
misztikusok figyelmeztetnek: miközben a lelki emberek fel akarnának
szállni, Isten mintha pont lefelé akarna szállni. „Nekünk Krisztus után
kell mennünk.”

A keresztény misztika iránya így nemcsak a „felfelé”, hanem a lefelé is,
„vissza a valóságba”, megérkezés oda, ahol éppen vagyok, „csak most már
sokkal töményebben”.

A keresztény misztika olyan, mintha nem egyre feljebb akarnánk lépkedni a
létrán, „hanem mintha a hullámok befelé tartanának, a középpont felé: oda,
ahol most élek, szolgálok, küzdök, szeretek, szenvedek”. A keresztény
misztika ahhoz a szeretethez akar vezetni, ahogy „az Atya szereti a
világot”, itt és most.

Mintha nem a nagy elragadtatás, a különféle látomások lennének a fontosak,
hanem az alászálló szolgálat, a helyi szeretet, a türelmes kereszthordozás.

A szent Jelenlét az én „jelen-létemet” izzítja át. A keresztény misztika
további sajátossága, hogy a Lélek vezeti. Ha pedig minden misztikus élményt
Isten Lelke mozgat, akkor a Lélek mindenkit az Atyához és a Fiúhoz akar
vezetni. „A Lélek tulajdonképpen abba az őseseménybe segít bepillantani,
ahogy az Atya szereti a Fiút.”

Az *Elfelejtettem Istent* című részben Tolsztoj kétségbeesetten felkiált:
„Milyen rettenetes dolog megfeledkezni Istenről! Márpedig ez észrevétlenül
történik. Az Isten számára végzett ügyeket lassan felváltják az emberek, a
dicsőség, majd az önmagunk számára, nyomorult önmagunk számára végzett
ügyek. S amikor szembesülsz ezzel az ocsmány nyomorúsággal, szeretnél újra
felemelkedni.”

Papp Miklós beismeri:

szomorú, de el tud felejtődni Isten, ráadásul ez a „titokzatos felejtés”
kiterjed az élet más területeire is, például a házasságra, munkatársakra,
ügyfelekre, sőt önmagunkra is.

A szerzőt mindig megdöbbenti, amikor nagyon rendes családokból egyszer csak
valami „kósza szerelem” kiszippantja a többgyerekes anyukát vagy apukát. Ez
egy folyamat eredménye. Sok könny, tépelődés, hosszú beszélgetés alatt
jövünk rá arra, amit Tolsztoj megfogalmazott: ahogy az élő Isten szeretete
helyébe az ügyek léptek, úgy a házaspároknál, jó családoknál is
megtörténhet ez. „Ki viszi a gyereket edzésre, ki fizeti be a csekket, mi
lesz a vacsora, holnap jönnek a nagyszülők… És a házasok ellátják az
ügyeket, még ki is pipálják, hogy rendes életet élnek – csak éppen
elfelejtik egymást.” S ekkor színpadra lép valaki, „aki észreveszi a
páromban ŐT, megdicséri ŐT, kedves HOZZÁ, beszélget VELE”. „S ekkor beindul
egy érthetetlen vonzalom, amit gyorsan szerelemnek neveznek, s ebben a
varázslatos ködben képes a rendes házastárs minden ügyet a háta mögé
hajítani, mert úgy érzi, valaki szereti ŐT.”

Papp Miklós emlékeztet rá, hogy Krisztus milyen sokszor akarja a rendes
embereket felrázni, „a rendes farizeust, aki sokat imádkozik és böjtöl, a
dolgos embert, aki nagyobb csűröket akar építeni, a tékozló fiú rendes
bátyját. Ezek mind rendes emberek, csak elfelejtődött a szívük.” A szerző
figyelmeztet minket: nem ülhetünk a babérjainkon, „igenis kell időt,
figyelmet, érzelmi intelligenciát (és pénzt is) fordítani arra is, hogy
szeretlek TÉGED… Legyenek olyan szeretetgesztusok, amiből megérzi a másik,
hogy Ő a fontos, ŐT magát szeretjük”.

*A láthatatlan szeretet meg akar testesülni* című naplórészletben ezt
olvashatjuk:

A szeretet nem érzés, hanem személy. Ez a személy kézen fog engem, az
énemet és a felebarátomat, s összeköt vele. És csak ekkor, vagyis amikor
Isten által az ember összeköttetett a felebarátjával – csak ekkor válik az
ember emberré.”

A könyv görögkatolikus pap szerzője leszögezi: az igazság, a szépség és a
szeretet teljessége tesz minket valóban emberivé. Valójában ezek
„transzcendens huzatok”, önmagunkon és e világon túlra lendítenek
bennünket. Amikor a vegetatív, az ösztönös lény felemeli a fejét a
transzcendens felé és képes lesz igazán szeretni, „a nyers ember ekkor
válik szeretni tudó lénnyé, Isten igazi képmásává, ikonjává”.

Tolsztoj vallja: „Isten reális, és maga a szeretet.” Papp Miklós
elmélkedésében hozzáteszi: minden emberi elképzelést felülmúlóan szeretet,
„minden megérdemeltséget túlcsordulóan megtöltő irgalom, minden intelligens
megközelítést elámító módon káprázatos misztérium, az én kis emberi
történetemet és a Naprendszerünket is átfogó kozmikus szeretet”.

*Papp Miklós: Van, aki repülni tanít – Inspirációk Tolsztojtól*
*Ecclesia Szövetkezet, 2025*

Papp Miklós *Van, aki repülni tanít – Inspirációk Tolsztojtól* című kötete
megvásárolható az Új Ember könyvesboltban (Budapest, V. kerület, Ferenciek
tere 7–8. Nyitvatartás: hétfőtől péntekig: 9–18 óráig), vagy megrendelhető
az Új Ember online könyváruházban
<https://bolt.ujember.hu/termek/van-aki-repulni-tanit/>.

*Fotó: Wikimedia Commons*

*Bodnár Dániel/Magyar Kurír*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20251025/b9336883/attachment.html>