[Grem] Az engedelmesség iskolája – A kispap Bolberitz Pál lelki naplója, 1963–1968

[KEA]

Az engedelmesség iskolája – A kispap Bolberitz Pál lelki naplója, 1963–1968

Magyar Kurír, 2025.05.10. -- Bodnár Dániel
https://www.magyarkurir.hu/kultura/az-engedelmesseg-iskolaja-kispap-bolberitz-pal-lelki-naploja-1963-1968


Bolberitz Henrik, a 2020. október 25-én, életének 80. évében elhunyt 
Bolberitz Pál öccse, hagyatékának gondozója talált rá a római katolikus 
pap, filozófus szemináriumi évek alatt írt kézírásos naplójára, amelyet 
a testvér és felesége digitális formába öntöttek.
hirdetés

A naplót írója feltehetően nem a nyilvánosságnak szánta, de a család és 
Bolberitz Pál egykori kispaptársai a kötet szerkesztőjével, Szerdahelyi 
Csongorral együtt úgy gondolták: közérdeklődésre számot tartó, fontos 
kordokumentum, egyben a magyar lelkiségi irodalom gyöngyszeme is.

A lelki napló mottója: „Elszárad a fűszál, lehull a virág, de Isten 
igéje örökre megmarad” (40,8). Bolberitz Pál megkülönbözteti a 
szubjektív és az objektív szeretetet. Szubjektív szeretet: „azért 
szeretek valakit, mert valami jót kaptam tőle.” Objektív szeretet: 
„azért szeretek valakit, mert van benne valami, ami jó, és azt az 
objektív értéket szeretem benne”. Istent „szubjektíve azért szeretem, 
mert teljesen ingyen fölmérhetetlen sok jót kaptam tőle. Hogy embernek 
teremtett, és nem növénynek vagy állatnak…, életemnek értelmet adott, 
hivatást adott, és a cél elérésére kegyelmi segítségét adja, s hogy a 
bűnöket megbocsátja. Istent objektíve azért szeretem, mert Ő az értékek 
teljessége, a személyes igazság, maga a jóság, amely szeretetre indítja 
az embert.”

A szeminarista Bolberitz Pálnak célja: „Propagandát csinálni Krisztus 
ügyének. Megélni a kereszténységet (konkrétan az ellenségszeretet 
által!). Hirdetni az evangéliumot, mert szeretem Krisztust, és ezért 
szeretem az embereket. Az embereknek életcélt adok, és a boldogsághoz 
vezethetem őket, és ezzel elérjem egyéni boldogságomat – azaz szent legyek.”

A naplóból egy olyan kispap személyisége rajzolódik ki, aki folyamatosan 
törekszik a lelki tökéletesedésre. A kegyelemről azt írja: „…nem jogosít 
fel arra, hogy szívemben lenézzem azokat, akik nincsenek a megszentelő 
kegyelem állapotában, hanem a kegyelem kötelez. Aki ingyen adományt kap, 
az legyen hűséges, és próbálja kiérdemelni azt.” Az ifjú Bolberitz Pál 
nem hisz abban, hogy az ember Isten kegyelme nélkül bármi jót is tehet. 
Már egészen fiatalon vallja:

     nem lehet felemás esztétikai keresztény életet élni, és csak azt 
elfogadni és hirdetni, ami kellemes a kereszténységből. Az egészet 
vállalni kell.

„Nem lehet egyszerre egy kicsit a világ szerint élni és egy kicsit 
Krisztus szerint, hogy itt is jó legyen, meg azért végső fokon a 
mennyországba jussak. Még akkor sem, ha látszólag egyedül maradok, még 
akkor sem, ha az egyháziak is sokan látszólag a világ szerint ítélnek 
felőlem, kezelnek engem. Ha mindenki jó Krisztus-követő lenne, könnyű 
lenne. Épp az a nehéz, hogy egyenként kell állni a sarat.”

A szeminarista Bolberitz Pál felállítja magának az arányosság erényének 
fokozatait: „Az igazság szerint objektíve ítélkezni magunkról. Elismerni 
a hibákat, a jót mint Isten adományát, amiért hála illeti, és nem vita 
vagy kritika…

     Nem törődni azzal, hogyan vélekednek rólam. Egyre adni: Jézus 
hogyan vélekedik rólam – ennek mintája pedig a Szűzanya viselkedésének 
követése (észrevétlen istenszolgálat).”

A lelki napló szerzője az apostoli hivatást sorsnak nevezi, „melyet nem 
mi választottunk, de amit be kell töltenünk… Az apostol feladata 
előkészíteni a világot a misztikus Krisztus befogadására. A szellem csak 
akkor győz az anyag fölött, ha a lélek ereje inspirálja”.

Bolberitz Pál leszögezi: az apostol nevelő. „Az Egyház tanításának 
személytelen állományát személyes élménnyé teszi, hogy vele tűzbe 
borítsa a lelkeket. Az egyetlen, aki a Földön az embert úgy nézi, mint 
Isten, úgy fordul hozzá, mint az Isten – az apostol… csendben lép, és 
halkan beszél, de mikor elhagyja apját, anyját, testvéreit, jegyesét, 
mikor elhagy bárkát és biztonságot – egyedül a szeretet tüzében égve –, 
akkor tisztán és jelképek nélkül magát Istent jeleníti meg a világban, 
mert Isten maga a szeretet.”

A papi hivatás értelmét Bolberitz Pál így fogalmazza meg: „másokért 
élünk. Ha a pap csak magának él, az már bensőleg nem pap. A másokért 
való élet a szolgálatkészségben mutatkozik meg.” Az a pap, aki nem 
törekszik magasabb tökéletességre, „már visszafelé csúszik.

     Ami a híveknél csak kis hiba, az nálunk már nagy hiba, sőt bűn 
lehet… Az élő Krisztust kell reprezentálnunk az embereknek. Jézusnak 
azért van szüksége papokra, hogy rajtuk keresztül tudjon élve hatni. 
Rajtunk múlik, él-e Krisztus a mai világban…

Az elveszett bárányokért, a kallódó emberekért, akik maguktól nem 
jönnek, akiknek utána kell menni – ezekért áldozom életemet.” 
Ugyanakkor: „Teljesen téves egy hamis papi ideált elképzelni magunkról, 
és elkeseredni, ha a körülmények ennek az ideának kibontakozását 
megakadályozzák. Engedd, hogy olyan pap legyen belőled, amilyet az Úr 
akar belőled kifaragni. Te csak légy készen!”

A kispap Bolberitz Pál nehezen tudja elfogadni önmagát, de tudomásul 
veszi: „…vannak hibák, amelyek még nálam is előfordulnak. Megint előjön 
– sokat adok mások véleményére. A hibák és bukások fölött érzett 
keserűség legtöbbször nem az Isten iránti szeretetből származik, hanem a 
magam iránti szeretetből. Az önszeretet dühöng, már megint leégtem saját 
magam előtt.”

A lelki naplóhoz Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tavaly 
elhunyt alapító elnöke, Bolberitz Pál évfolyamtársa és jó barátja írt 
ajánlást:

„Az igazi mondanivaló erkölcsi bátorságot követel, a hívő ember 
mondanivalója is. Miért? Hogyan szólhat a hívő a nem hívőhöz? Úgy, hogy 
hisz abban, amit teljes felelősséggel átél – általános erejénél fogva – 
nemcsak egy szűk közösség haszna, hanem azon túl, mindenkié. Amit 
vállalunk, senki előtt nem szégyelljük, minthogy igaznak tartjuk… De 
nincsenek mögöttes gondolataink, lappangó hódítási szándékunk. Bolberitz 
Pál erkölcsi bátorsággal vállalt őszintesége és igazmondása sok hívő 
ember útját megerősítette, és sok kereső embernek megmutatta a krisztusi 
utat.”

Olvashatjuk a kötetben azoknak az interjúknak megszerkesztett változatát 
is, melyeket Szerdahelyi Csongor a Katolikus Rádió Keresztény Közéleti 
Akadémia és Templomtérkép című műsoraiban készített Bolberitz Pál 
öccsével, Bolberitz Henrikkel, valamint barátaival, pályatársaival.

Szerkesztői előszavában Szerdahelyi Csongor felidézi, hogy gimnazista 
korától kezdve meghatározó szerepet játszott életében a pap, filozófus. 
Egyúttal idézi Erdő Péter bíboros, prímást, aki Bolberitz Pál 
gyászmiséjén így emlékezett meg arról, hogy papi életében miként 
valósult meg mindaz, amit a lelki naplóban célul tűzött maga elé: 
„Paptestvérünk életét Isten hűséges szeretete kísérte. Elevenen őrizzük 
határozott egyéniségének emlékét. Rá valóban igaz, hogy »az igazságra 
tanított sokakat«. Az általa felismert filozófiai igazságot és az Egyház 
egyértelmű tanítását határozottan, kijelentő módban képviselte.”

Az engedelmesség iskolája – A kispap Bolberitz Pál lelki naplója 1963–1968
Szent István Társulat, 2025

Bodnár Dániel/Magyar Kurír
-- 

Üdvrivalgással:
KEA.