[Grem] Rubinmiséjét tartja holnap a ma 93 éves Kuklay Antal Mátramindszenten

[skutecky at hu.inter.net]

Patsch Ferenc portréja Kuklay Antalról:

https://jezsuitakiado.hu/cikkek/egy-europai-es-evangeliumi-ember/



Hofher József:
„Egy nem mindennapi zseni”: a rubintmisés Kuklay Antal köszöntése

2025.06.13.
Június 13-án ünnepli 93. születésnapját, 19-én pedig pappá szentelésének 
70. évfordulóját Kuklay Antal katolikus pap. A sokak által csak Tóni 
atyaként emlegetett lelkipásztor holnap tartandó rubintmiséjére Hofher 
József jezsuita írt köszöntőt.

Drága Tóni atya! Drága Tóni!

Bátran állíthatom, hogy jezsuita életem legmeghatározóbb éveit Veled 
töltöttem/tölthettem Miskolctól nem messze, Köröm községben. Most 
önéletrajzi írásomból idézek, mely – régi gimnazista osztálytársaim 
jóvoltából – magánkiadásban jelent meg:

„Kuklay Antalt még a nyolcvanas évek végén ismertem meg mint 
Pilinszky-szakértőt, verseinek kiváló szakértőjét. Pilinszkyt szeretik 
sokan kisajátítani maguknak, de nála jobb verselemzésekkel nemigen 
találkoztam azóta sem. Távol a világtól, távol Budapesttől, a világ 
végén volt ideje elmélkedni, hogy töprengjen a költő 
szimbólumrendszerének megfejtésén. Nem erőltetett magyarázatokkal állt 
elő, hanem magának Pilinszky Jánosnak prózájával magyarázta verseit.”

Sárvári Gyuri akkori kispaptársamnak köszönhetem, hogy megismerhettelek. 
Ő vitt el hozzád Körömbe, abba a csodálatos „elvarázsolt kastélyba”, 
ahol a receptúrád alapján készült legendás körömi kakaót kortyolgatva 
hallgattunk Téged.

Most, amikor ezeket a sorokat írom, készítettem magamnak egy kakaót, 
beleverve egy tojássárgáját, hogy jobban menjen az emlékezés.

„Körömben egy majdnem homogén, cigányok által lakott községben élt.

     Hihetetlen intellektusa nem engedte, hogy alámerüljön egy 
süllyesztőbe, ahogy ez sokakkal megtörtént a börtönből való szabadulás 
után.

A plébánián, egy barokk kori vendégfogadóban összegyűjtötte a környéken 
fellelhető egyházi műkincseket, hogy ezzel megalapozzon egy későbbi 
egyházmegyei gyűjteményt, mely mostanra Sárospatakon kapott elhelyezést. 
A környező, lakatlan plébániákon – melyek az atya fíliái voltak – 
nyaranta fogyatékkal élő gyerekeket nyaraltatott.

Kuklay Tóni atyának sok korszaka volt. Én akkor találkoztam vele, amikor 
a harmadik évezred elején a helyi cigányokkal kezdett foglalkozni. A 
látvány hihetetlen ellentmondásos. Egy restaurált barokk vendégfogadóban 
(mely Tóni atyának köszönhetően nem lett az enyészet áldozata; most mint 
plébánia, műemléképület) minden hónap folyamán találkozott egy 
Budapestről érkező intellektuális kör, akik egymást gazdagítva 
filozófiáról, teológiáról, művészetekről beszélgettek.

A házikoncerteken – mind a plébánián, mind a templomban – az érdeklődő 
cigány testvérek is részt vehettek. Textilművészek vezetésével a 
plébánia alagsorában felállított szövőszékeken készítették az asszonyok 
szőtteseiket, miközben a kastély körül mélyszegénységben és putrikban 
éltek.”

Talán ezek az emberek majd egyszer, a mennyországban megtudják, hogy ki 
is volt a lelkipásztoruk!

„Ideérkezésemkor ebben a nem mindennapi miliőben, egy ünnepi
alkalommal, ebéd előtt

     Tóni atya lelkesen elemezte fogyatékkal élő gyerekek számára 
Pilinszky egyik versét.

Miközben a művelt fővárosi publikum és a cigány testvérek, éhesen kopogó 
szemekkel, már alig várták, hogy elkezdjük végre az ebédet, az Atya tér 
és idő kategóriáin kívül lebegve magyarázott. Ekkor mellé somfordálva 
szelíden jeleztem neki, hogy talán itt az ideje, hogy prózai dolgokkal 
is foglalkozzunk.

Egy pillanat alatt a földre érkezett, és mindenki örömére elkezdtük az 
ebéd előtti imát. Szóval így kezdtem a cigánypasztorációt egy nem 
mindennapi zsenivel, Kuklay Antallal. Így repültünk föld felett és ég 
alatt ösztönösen, nem tudatosan.”

Tóni atya nem mentálhigiénés képzésen tanulta a cigányokkal való 
foglakozást, mint ahogy Latinovits Zoltán sem színiiskolákban lett 
színészkirály.

Kiváló pedagógus volt. Lényeglátó, lényegre törő és igaz ember. Soha 
senkivel nem haverkodott. Tisztelettel fordult embertársai felé – a 
tiszteletet, ami feléjük áradt, a cigányok is érezték.

Egy alkalommal, amikor betértünk egy cigányputriba, bokáig lépkedtünk a 
szemétben. Tóni atya megkérdezte: Ez micsoda? A válasz: Tudja, Atya, 
nagyon szegények vagyunk. Az Atya megkérdezte: Van söprűjük? Kis idő 
múlva a szomszédból előkerült egy seprű. Tóni atya összesöpörte a 
szemetet, egy vödörbe gyűjtötte, a seprűt visszaadta tulajdonosának, 
majd így szólt:

     Látja! Ez nem szegénység kérdése!

A hatalmasoknak sem gazsulált. Az egyik legnagyobb békepap így szólt a 
paptestvérekhez Tóni atya háta mögött: Nézzétek Tónit! Tanulhattok tőle! 
Tojik rájuk, és megy előre!

Barátai, tisztelői is egyenes emberek voltak. Büszke vagyok rá, hogy 
olyan jezsuita barátai voltak, mint Pálos Antal vagy Bálint József, aki 
a „hejcei teológián” tanított neki dogmatikát.

Mit mondhatnék még? Jálics Ferenc atya halála után azt írtam az 
emlékkönyvébe: Ahol száz szó is kevés, ott egy szó is sok! Köszönöm! 
Drága Tóni atya! Mit mondhatnék Neked? Köszönöm! Ha rozzant állapotban 
lévő térdem miatt nem jutok el a rubintmisédre, abban biztos lehetsz: 
Örökre itt élsz a szívemben, az emlékkönyvemben! Isten segítsen Máriával 
együtt, akinek szintén sokat köszönhetünk/köszönhetek, hogy itt vagy még 
nekünk!

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Hofher Józsi