[Grem] Lovas István, a rettenthetetlen

[KEA]

Ez ugyan még nem a Mőci által kért visszaemlékezés, de visszaemlékezés.

Emlékeimben 1995 januárjához kapcsolódik. Pellionisz András, aki az 
Egybesült Álmokban akkoriban egy magyar nyelvű lev. listát, fórumfélét 
szerkesztett és üzemeltetett, kérdezte, hogy egy barátjának meg tudnám-e 
mutatni "az internetet". Mondom, meg, persze, de be kell jönnie a 
barátnak a Bánkiba. Így is történt, valamikor januárban, vizsgaidőszakban.

Szám.tech.történeti kitérő:

az internet fogalma nem tévesztendő össze a web, vagy magyarosan 
világháló fogalmával. Az internet maga a hálózat, a világháló ezen a 
hálózaton egy szolgáltatás a sok közül, bár manapság a legismertebb és 
leggyakrabban használt.

Tim Berners-Lee 1990-ben kezdett el dolgozni a web ötletén a CERN-ben, 
és talán 1993-ban készült el az első böngésző. Ekkoriban érdemi 
tartalmakat az ún. gopher-en lehetett leginkább elérni. Ez ugyanolyan 
volt, mint a ma ismert világháló és böngészők, avval a különbséggel, 
hogy csak formázatlan nyers szöveget tudott megjeleníteni meg linkeket. 
Aztán a gopher fejlesztői kitalálták, hogy pénzt fognak kérni a 
használatáért, és ezen zseniális ötletük igen nagy mértékben hozzájárult 
ahhoz, hogy az is átköltözzön az ifjú webre, akinek egyébként eszébe sem 
jutott volna. Szubjektív emlékképem, hogy ekkoriban még a sulis gépemen 
nem volt böngésző sem, mert nem igazán lett volna miért.

Körkérdés: emlékszik valaki a gopherre?

Kitérő vége.

Szóval megbeszéltük, hogy mikor jön be a fickó. Előtte mentem át a 
szomszéd tanszékre kérni egy böngészőt, és telepítettem föl, emlékeim 
szerint Netscape volt (és maradtam is ennél a böngészőnél, amg létezett, 
utána jött a Tüzes Róka meg a Mennydörgő Madár).

Jön a fickó, úgy mutatkozik be, hogy ő információt eszik reggelire, 
ebédre és vacsorára is. Magyarázok neki ezt-azt, kérdez ezt-azt, végül 
jött az a kérdés, hogy meg tudnám-e találni a Szentatya újévi beszédét, 
amiben a liberális újságírát szapulja. Arra már nem emlékszem, hogy 
gugli, sőt altavista nélkül hogy találtam meg, de gyorsan meglett. És az 
ezt követő kép valamiért nagyon beégett: barátunk hátradől, csillog a 
szeme, és azt mondja: Ez igen, ez kell nekem!

Emlékezhetünk cikkeire, amelyekben az előző héttől a XVII. századig, a 
Túzföldtől Szingapurig hozta a példákat gondolatmenetéhez, és mindig 
fején találta a szöget.

Lovas Istvánnak hívták, nyugodjon békében.

*** *** *** *** *** ***

Lovas István, a rettenthetetlen

KERESZTES HADJÁRAT – Nyolcvan éve született a jobboldali újságírás 
diadalmas bajvívója.

MN, 2025.07.18. -- Ágoston Balázs
https://magyarnemzet.hu/velemeny/2025/07/lovas-istvan-rettenthetetlen-sajto-kettos-merce-ujsagiras


Az 1990-es évek elején a legendás Pesti Hírlap hasábjain hirtelen 
belépett a közéleti küzdőtérre Báder Katalin. Istennek hála, addig sem 
voltunk híján bátor, lényeglátó, a farizeus konfliktuskerülést hírből 
sem ismerő, annál inkább megvető magyar sajtó-szabadságharcosoknak, 
Báder Katalin azonban egymaga friss erejű nehéztüzérségnek bizonyult, 
ugyanis röpke idő alatt szétlőtte, rommá bombázta az örök SZDSZ aktuális 
demokratikus ellenzéki mítoszaiból összetákolt szellemi hadállásait.

Hamar kiderült, hogy Báder Katalint valójában Lovas Istvánnak hívják, 
akinek szerzői álneve mulatságos félreértéseket is eredményezett.

  A rá jellemző csibészes geg mögül aztán nyílt sisakkal, nehézpáncélban 
lépett elő Lovas, aki fénycsóvát vetett az 1990 előtti világból az az 
utániba átsunnyogó nyugalmazott és alvó ügynökökre, volt és újdondász 
ávósokra, a jelmezt váltó, de lelketlen lelket cserélni képtelen 
kártékonyakra, és tollát (billentyűzetét) kétkezes pallosként forgatva 
aprította az igazság tüzével véresre perzselt felhörgő-vicsorgó falkát.

Lovas István ugyanis nemcsak jelen idejű bűneiket ismerte, de azt is 
tudta, kicsodák ezek, kik, mik voltak a közelmúltban, honnan jönnek, és 
miféle családi-elvtársi-ideológiai hálózattal állunk szemben. Nem a 
pillanat csatározásait vívta, hanem gyökerekig hatolva hozta napvilágra 
az igazságot.

Nincs ennél pusztítóbb, félelmetesebb veszedelem a sötétben, fal mellett 
ólálkodó zsákmánylesőkre. E sziszifuszi, aprólékos, adatok, információk 
tömegét elemző-rendszerező küldetéses munka volt Lovas sajátja – hét 
évvel ezelőtti, fájdalmasan korai halála ezért is teremtett 
betölthetetlen űrt a jobboldali sajtóvilágban.

De hát ki volt ez a nehézsúlyú harcos, aki néha mintha szabályosan 
élvezte volna, hogy előhívhatja ellenségei minden önmérsékletet 
elvesztő, tehát lényegüket láttató gyűlöletét?

Lovas István nyolcvan évvel ezelőtt, 1945. július 17-én született a 
szovjet bolsevisták által megszállt és minden ellenkező, naiv 
híreszteléssel szemben lényegileg már akkor kommunista diktatúrát nyögő 
Budapesten. Már tizenévesen is jó kötésű ifjú lévén súlyemelésben, 
úszásban, evezésben, kalapácsvetésben és ökölvívásban is kipróbálta 
magát. Az 1960-as évek első felének beatkorszakára jellemző külsőségek 
és végül egy munkásőr kollégiumigazgató arcberendezésének átrendezése 
miatt Budapest összes középiskolájából kizárták.

Egy 1964-es balatoni nyaralás során többedmagával – a nyilvánvaló 
politikai realitások között korántsem komoly szándékkal, inkább 
életkorukból is adódó dühös, lázadó gesztussal – megalakította a 
Kereszténydemokrata Munkáspártot, majd miután ebből rendőrségi ügy lett, 
az akkor még letartóztatás nélküli kihallgatás szünetében megszökött, 
Csehszlovákián át Lengyelországba utazott, ahol iratok nélkül néhány 
hetet töltött. Elfogták, vonatra tették Budapest felé, ám a 
szerelvényből kiugorva ismét meglépett, és az NDK-ban kötött ki. A 
keletnémet hatóságok persze kiadták a Kádár-diktatúrának, amely 1965 
februárjában összeesküvés és a hazatérés megtagadása címén három év és 
két hónap börtönre ítélte. Ebből kedvezménnyel két és fél év után szabadult.

Erkölcsi bizonyítványt ezek után természetesen nem kaphatott, ezért bár 
vélhe­tően a börtönben papokkal kötött ismeretségének köszönhetően 
1969-ben néhány hónapig a Központi Teológiai Akadémia hallgatója volt, 
Lovas István tanulmányai ellehetetlenítése miatt külföldre szökött – 
korabeli kifejezéssel disszidált. 1977 és 1983 között politikatudományt 
hallgatott a Calgary Egyetemen és a montreali McGill Egyetemen, itt 
kapta meg első politológusi diplomáját, a neves párizsi egyetemen, a 
Politikai Tanulmányok Intézetében pedig politikaelméletből diplomázott.

1984-ben a Szabad Európa Rádió müncheni szerkesztője és New York-i 
tudósítója lett, így vált belőle újságíró. 1990-ben tért haza, és addigi 
életélményei nyomán belevetette magát a levitézlett, de szégyenkezni, 
bocsánatot kérni, pláne eltűnni nem akaró posztkommunista mocsárvilág 
elleni küzdelembe. Emellett az Országos Fordító és Fordításhitelesítő 
Iroda munkatársa is volt, sok nyelven írt és olvasott – e lenyűgöző, 
ritka poliglott tudást újságíróként is bőségesen kamatoztatta, sekélyes 
ellenségei bánatára és dühére.

Mint említettük, Lovas a rendszerváltozás időszakának legendás lapjában, 
a kommunisták 1994-es visszatérése és bosszúhadjárata nyomán hősi halált 
halt Pesti Hírlapban kezdte meg kérlelhetetlen szabadságharcát a vörös 
mocsár lápi szörnyei ellen. Tisztelte a régmúltat, de leginkább a 
közelmúltat ásta fel, felszínre hozva a rejtegetni próbált hálózati 
összefüggéseket. Ebben úttörő volt, mert nemcsak azt leplezte le 
kíméletlen erkölcsi lemeztelenítéssel, hogy a kor habzó szájú 
liberálbolsevista álmoralistái kicsodák, és kik voltak néhány évvel 
korábban, hanem azt is, hogy miért, miként, milyen elvtelen 
családi-elvtársi előretaszigálás, becstelenségek, árulások segítségével 
lettek azok, akik. Mint egyszer e sorok szerzőjének mondta, „a 
történelem számomra akkor érdekes, ha abból az ellenség szívébe döfhető 
tőrt lehet kovácsolni”.

A leleplezettek persze nyüszítettek, vért hányva gyűlölködtek, de nem 
volt mit tenniük, Lovas fölényes vívóként ütötte ki kezükből a kardot, 
és amikor a falhoz állítottakból minden mimikri-igyekezet ellenére 
kitört a veszett bosszúvágy, nagy élvezettel vitte őket bíróság elé, 
hogy a joggal megítélt kártérítést széles nyilvánosság előtt meghirdetve 
olyasmire fordítsa, ami különösen fáj a perveszteseknek.

A Pesti Hírlap megsemmisítése után Lovas István rendszeres szerzője volt 
a napilap utódjaként megszületett Demokratának, de írt Csurka István 
Magyar Fórumába, később a Magyar Nemzetbe is. 2001-ben az akkori ATV-n 
életre hívta a mára fogalommá vált Jobboldali sajtóklub című műsort, 
ellensúlyozandó néhány bolsevik múmiának, Avar Jánosnak, Bolgár 
Györgynek, Mészáros Tamásnak és egy fiatalabb múmiának, Dési Jánosnak a 
csatornán Újságíróklub címmel futó hasonló műsorát, ami persze már 
nevében is hazugság volt, hiszen a szereplők lényegileg, a szó valódi 
értelmében nem újságírók voltak, hanem magyarellenes ideológiai 
feladatot teljesítő propagandisták.

Lovas nevéhez fűződik a jobboldali, nemzeti újságíró-utánpótlásképzés 
első megszervezése, ez volt az MTV Akadémia, amelynek tanára is volt. 
Ezt az örökséget is ápolnunk illene.

Nagy formátumú személyiség volt, szerette és nagyon tudta is élni az 
életet. Intellektuális önállóság és függetlenség, a jogos kritikát a 
jobboldallal szemben is megfogalmazó erkölcsi egyenesség és hitelesség, 
fölényes tárgyi tudás, átfogó tájékozottság jellemezte.

  Szenvedélyesen gyűlölte a kettős mércét, nem ismert tabut, kizárólag a 
tények által befolyásolt bátor ember volt, sőt néha már-már a sorsot 
maga ellen kihívó merész hazardőr – de talán helyesebb, ha ezt 
rettenthetetlenségnek hívjuk.

„És vannak – ezek a legritkábbak –, akikben kezdettől egészen haláluk 
pillanatáig lángol a lélek: harcosnak születnek, akként élnek és úgy is 
halnak meg”, olvashatjuk jeles írónk, a csíkszeredai György Attila 
Harcosok könyve című kötetében. Igen, a 2018. június 11-én váratlanul, 
munka közben eltávozott Lovas István harcos volt, megvásárolhatatlan, 
lekenyerezhetetlen bajvívó, aki soha nem kötött alkukat és nem 
csomagolta udvariaskodó semmitmondásba véleményét. Halála után sem 
feledhetjük, hogy ő a rendszerváltozás utáni Magyarország jobboldali 
újságíróetalonja.
-- 

Üdvrivalgással:
KEA.