[Grem] A mai vasárnapi szentmise igéi

Emoke Greschik greschem at gmail.com
2025. Júl. 20., V, 06:05:43 CEST


 *2025-07-20*

*Évközi 16. vasárnap*
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2025-07-20


*OLVASMÁNY a Teremtés könyvéből *
*Az Úr két angyal kíséretében megjelenik Ábrahámnak. Egy alkalommal az Úr
megjelent Ábrahámnak Mamre terebintjénél, amikor az *a déli forróság
idején *sátra
bejáratánál ült. Ábrahám fölemelte szemét, és íme, három férfi állt előtte.
Mihelyt meglátta őket, a sátor bejáratától eléjük sietett, földig
meghajolt, és így szólt: „Uram, ha kegyelmet találtam színed előtt, ne *kerüld
el* szolgádat. Mindjárt hoznak egy kis vizet. Mossátok meg lábatokat, és
telepedjetek le a fa alatt. Én pedig hozok egy falat kenyeret, hogy
felüdítsétek magatokat, aztán *tovább mehettek
*. Hiszen ezért ejtettétek útba szolgátokat.” Azok így válaszoltak: „Tedd,
amit mondtál.” Ábrahám besietett a sátrába Sárához, és így szólt: „Végy
gyorsan három adag lisztet, keleszd meg, és süss lepényt!” Azután kiment
Ábrahám *az állatokhoz*, kiválasztott *

*egy fiatal és erős borjút, és odaadta a szolgának, hogy sietve készítse
el. Majd tejet és vajat hozott, meghozta az elkészített borjút is, és
eléjük tette. Míg ettek, ő ott állt mellettük a fa alatt. Azok
megkérdezték: „Hol van a feleséged, Sára?” Ezt válaszolta: „Itt a
sátorban.” Akkor az Úr így szólt: „A jövő évben ez idő tájt visszajövök,
feleségednek, Sárának addigra már fia lesz.” Ez az Isten igéje. *
*Ter 18,1-10a*

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: *Uram, ki lakhat * a te hajlékodban?* (5. tónus)
Előénekes:* Ak*i bűn *nélkül éli életét, * és helyesen cselekszik.*
*Aki igazat gondol szívében, * kinek *rágalmat *nem *beszél *szája.*
Hívek: *Uram, ki lakhat * a te hajlékodban?*
E: *Aki felebarátjának nem tesz *rosszat, * *aki nem *gyalázza
*embertársát.*
*Aki *a gonoszt *semmibe veszi, * de tiszteli az istenfélőt.*
H: Uram, ki lakhat * a te hajlékodban?
E: Aki pénzét uzsorára *nem adja,* * *és *vesztegetést *nem* fogad el *az
ártatlan* ellen.
*Aki így éli életét, * soha *meg *nem *rendül.
H: *Uram, ki lakhat * a te hajlékodban*?
*Zsolt 14,2-3a.3cd-4ab.5 *


*SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a kolosszeiekhez írt leveléből * *Isten
kinyilatkoztatta üdvözítő akaratának szent titkát. *

*Testvéreim! Örömmel *szenvedek *értetek, és testemben kiegészítem *azt,
ami még hiányzik* Krisztus *szenvedéséből
*az ő testének, az Egyháznak javára. Ennek lettem a szolgája abból az
Istentől értetek kapott hivatásnál fogva, hogy az Isten szavát érvényre
juttassam: Azt a titkot, amely korszakok és nemzedékek óta rejtve volt, s
amelyet most szentjeinek kinyilatkoztatott. Velük akarta megismertetni az
Isten, milyen fönséges gazdagságot rejt *a pogányok
*számára ez a titok: Krisztus a megdicsőülés reménye bennetek. Őt
hirdetjük, amikor intünk és a teljes bölcsesség birtokában tanítunk
mindenkit, hogy minden *embert
*tökéletessé tegyünk Jézus Krisztusban. Ez az Isten igéje. *
* Kol 1,24-28*


*ALLELUJA Boldogok, akik jó szívvel fogadják Isten igéjét, * és
állhatatosságukkal gyümölcsöt teremnek*. Vö. Lk 8,15 – 5. tónus.


*† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből *


*Mária a jobbik részt választja. Abban az időben: Jézus és tanítványai
betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek
nővére, Mária odaült az Úr lábához és hallgatta szavait. Márta meg
sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram –
*méltatlankodott
–,nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy
segítsen nekem.”
* Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te *sok mindennel
törődöl, és *téged
*sok minden nyugtalanít,* pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt
választotta. Nem is *veszíti el
*soha.” Ezek az evangélium igéi. *
*Lk 10,38-42*
EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap:
*Kérjük, testvéreim, a világosság Atyját, hogy nyissa meg szemünket az egy
szükségesnek, lelkünk örök üdvösségének meglátására és megbecsülésére!
Lektor: 1. Add, Urunk, kegyelmedet, hogy* sikereink el *ne* vakítsanak
minket,* és fel tudjuk ismerni az örökké tartó javak értékét!*
2. *Add kegyelmedet, hogy Egyházad megszerettesse *a világgal *a lelki
szegénységet: az *anyagiakhoz* nem *tapadó *lelkületet!*
3. *Add kegyelmedet, hogy úgy keressük *a földi jólétet, *hogy *el* ne
*veszítsük
*az örök boldogságot!*
4. *Add kegyelmedet, hogy a keresztények többre becsüljék lelkük
tisztaságát minden *másnál, amit a világ kínál!
5. *Add kegyelmedet, hogy egyházközségünk hívei átérezzék Jézus szavának
igazságát: jobb adni, mint kapni!*
Pap: *Urunk, Istenünk, te a keresztségben arra hívtál meg *minket, *hogy a
megszentelő kegyelem által szüntelenül az istengyermekség állapotában
maradjunk, és szent Fiad példájára Lélek szerint éljünk. Erősíts meg *minket
*a jóban, hogy szent hivatásunka*t semmiért el* ne *cseréljük*, és így
elérjük örök célunkat! Krisztus, a mi Urunk által.*
Hívek: *Ámen*.
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20250720/f75cdb59/attachment.html>


További információk a(z) Grem levelezőlistáról