[Grem] Orbán a pride résztvevőirőnek: " A jogszabályokat mindenki ismeri” „A többi a hatóságok feladata, a politikának itt már nincs dolga”
Katalin Havasi
havkati at yahoo.com
2025. Júl. 11., P, 20:00:09 CEST
Kedves Emőke és Lista!
Úgy vélem, hogy mindenki a saját bűneivel foglalkozzon, azokat próbálja meg felismerni, megbánni és elhagyni. Ne a mások bűneit vizslassa és boncolgassa. Főleg ne nyilvánosság előtt.
Emlékezzünk a farizeus és a vámszedő példázatára:
Némely elbizakodott embernek, aki igaznak tartotta magát, a többieket pedig lenézte, ezt a példázatot mondta: “Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek. A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek. Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.” (Lukács 18, 9-24)
Senki se legyen köztünk farizeus, aki ujjal mutogat mások bűneire, de a sajátjait nem látja.
Szeretettel:Kati
On Friday, July 11, 2025, 10:05 AM, Emoke Greschik <greschem at gmail.com> wrote:
Kedves Laci!Az ártatlanság vélelme nagyon fontos. A valós ártatlanságot azonban célszerű deklarálni, mert egyébként fennáll a rossz példa (mégha alaptalan is) terjedése.
Általánosságban körülnézve azonban, nagyon sok negatív fejlemény tapasztalható a katolikus tanítástól eltévelyedő ugyanakkor magukat katolkusnak mondó emberek életvitelében.
Nem osztom a véleményedet, szerntem nem hasznosabb mindig a pozitívumok hangoztatása, amit más szóval a strucc poolitika. Katolikusok körében nagyon elterjedt a paráznaság, házasságtörés, a tiltott mesterséges fogamzásgátlás és tiltott abortusz, és sorolhatnánk. Szerintem jó nevén nevezni a gyereket.
Szeretettel,Emőke
da.hu/mailman/listinfo/grem
_______________________________________________
Grem mailing list
Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20250711/74fa63a5/attachment-0001.html>
További információk a(z) Grem levelezőlistáról