[Grem] A mai szentmise igéi
Emoke Greschik
greschem at gmail.com
2025. Júl. 7., H, 06:08:17 CEST
*2025-07-07*
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2025-07-07
*14. évközi hét hétfő*
*OLVASMÁNY Mózes első könyvéből *
*Jákob Bételben égig érő létrát és rajta fel-alá járó angyalokat lát; és
ígéretet kap, hogy Isten lesz az őrzője mindenkor. *
Jákob, *miután *csellel megszerezte *az atyai áldást, bátyja *bosszújától
félve, elhagyta Bersabét, és Hárán felé tartott. Amikor olyan helyre ért,
ahol eltölthette az éjszakát, mert a nap már lement, fogott egyet az ott
levő kövek közül, a feje alá tette, és lefeküdt azon a helyen. *Álmában úgy
látta, hogy egy létra áll a földön, amelynek teteje az égig ér, és Isten
angyalai fel- és lejárnak rajta. Odafent pedig az Úr állott, és így szólt:
„Én vagyok az Úr, atyádnak, Ábrahámnak és Izsáknak Istene. Ezt a földet,
amelyen alszol, *neked *adom és utódaidnak. Annyi lesz az ivadékod, mint
porszem a földön. Kiterjedsz nyugatra és keletre, északra és délre*. Benned *és
utódaidban nyer áldást a föld minde*n nemzetsége. *Mert én *veled l*eszek;
megőrizlek* téged, *bárhová mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony,*
el *nem* hagylak, *amíg nem teljesítem mindazt, amit ígértem *neked.”
*Amikor* Jákob *fölébredt álmából, azt mondta: „Valóban az Úr van ezen a
helyen, és én nem is tudtam.” Majd megrémülve folytatta: „Mily félelmetes
ez a hely! Nem más ez, mint az Isten háza és a menny kapuja.”*
*Ezért Jákob, amikor reggel fölkelt, fogta azt a követ, amelyet a feje alá
tett, fölállította emlékjelül, és olajat öntött rá. Aztán Bételnek nevezte
el azt a helyet; azelőtt azonban Luz volt annak a városnak a neve.
Fogadalmat is tett: „Ha az Isten *velem *lesz, és megőriz ezen az úton,
amelyen járok, ha ad *nekem *kenyeret táplálékul és ruhát öltözetül, és
épségben térek vissza atyám házába, akkor az Úr lesz az *én *Istenem. Ezt a
követ pedig, amelyet emlékoszlopnak állítottam fel, Isten házának fogják
hívni.”*
Ez az Isten igéje*. *
*Ter 28,10-22a*
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: *Uram, Istenem, * tebenned bízom.* (2b. vers. - 2. tónus)
Előénekes: *Aki a Fölséges oltalmában lakik, * a Mindenható árnyékában
tartózkodik*,
*így szól az Úrhoz: † „Menedékem és váram te vagy *nékem*, * Istenem,
benned bízom*.”
Hívek: *Uram, Istenem, * tebenned bízom.*
E:* Megment ő *téged a vadászok tőrétől*, * és *a gonosz beszédtől.
*Szárnyaival oltalmaz, * tollai alatt menedéket találsz.*
H: *Uram, Istenem, * tebenned bízom.*
E: *(Az Úr pedig így válaszolt:) † „Megszabadítom *őt
*, mivel ragaszkodik hozzám, * oltalmazom, mert nevemet ismeri. Hozzám
kiált, és én meghallgatom *őt*, * minden* szükségben vele *vagyok.”*
H: *Uram, Istenem, * tebenned bízom. *
*Zsolt 90,1-2.3-4.14-15ab*
ALLELUJA
*Üdvözítőnk, Jézus Krisztus győzött* a halálon,* * s az evangéliumban
felragyogtatta az örök életet*. 2Tim 1,10b – 12. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
*Jézus az ő szavával gyógyít, és keze érintésével halottat támaszt fel.
Amikor Jézus Kafarnaumban tanított, **egy elöljáró* *lépett hozzá, leborult
előtte, és így kérlelte: „Uram, a leányom *most halt meg.
*De jöjj, tedd rá kezedet, és életre kel!” Erre Jézus fölkelt, és
tanítványaival együtt elment vele. Közben *egy asszony, aki tizenkét éve
vérfolyásban szenvedett*, hátulról Jézus közelébe férkőzött, és
megérintette ruhájának szegélyét. Azt gondolta *magában*: „Ha csak a
ruháját érintem is, meggyógyulok.” Jézus erre megfordult, ránézett, és így
szólt: „Bízzál, leányom! Hited meggyógyított *téged*.” Attól az órától
fogva egészséges lett *az asszony.
* Amikor Jézus az elöljáró házába ért, és látta *a fuvolásokat meg a lármás
tömeget, rájuk* szólt: „Távozzatok, hiszen nem *halt meg* a leány, csak
alszik!” *Azok kinevették*. Miután eltávolították *a tömeget
*, Jézus bement, megfogta a leány kezét, és az életre kelt. Ennek híre
elterjedt azon az egész vidéken. Ezek az evangélium igéi. *
*Mt 9,18-26*
EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: *Kérjük, testvéreim, mennyei Atyánkat, hogy minden munkánkat az ő
dicsőségére végezzük!*
Lektor:* 1. Add, Urunk, hogy *az anyagi világ javait* a magunk és
embertársaink *földi boldogulására* és örök üdvösségére használjuk!*
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. *Add, hogy mindennapi munkánkban felismerjük szent akaratodat, és azt
készségesen teljesítsük!*
Hívek: Kérünk téged...
3. *Add, hogy munkatársainkkal jó együttműködésre törekedjünk, és így
kölcsönösen elősegítsük a közösség javát! *
Hívek: Kérünk téged...
4.* Add meg *nekünk *a Szentlélek által a szelídséget, a jószívűséget és a
türelmet!*
Hívek: Kérünk téged...
5. *Add, hogy a mai napot *bűn *nélkül töltsük el, hogy majd este
örvendezve köszönhessük meg jóságodat!*
Hívek: Kérünk téged...
(6. *Add meg elhunyt N. testvérünknek [nővérünknek] *bűnei *bocsánatát,
hogy irgalmadból a szentek közösségébe juthasson!*
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: *Kérünk, Istenünk, cselekedeteinket előzd meg sugallatoddal, és kísérd
segítségeddel, hogy minden munkánkat mindig veled kezdjük, és amit
elkezdtünk, segítségeddel be is fejezzük! Krisztus, a mi Urunk által.*
Hívek: *Ámen*.
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20250707/f59fa878/attachment.html>
További információk a(z) Grem levelezőlistáról