[Grem] Keresztényként is mondhatunk nemet! – Tapolyai Emőke a határhúzásról

[Emoke Greschik]

Kedves Rita!

Ismétlés a tudás anyja. Ez egy *kiváló *cikk, ami egyszer már megjelent a
listán, de köszönjük másodszorra is.   ��
*Fent és lent a cikk.*

Köszönettel, szeretettel,
a Lista, Emőke

On Sun, Jul 6, 2025 at 6:39 PM Rita Kunsay-Sipos <ritakunsay at gmail.com>
wrote:

>
>
>
> https://777blog.hu/2025/07/02/keresztenykent-is-mondhatunk-nemet-tapolyai-emoke-a-hatarhuzasrol/
>
> Keresztényként is mondhatunk nemet! – Tapolyai Emőke a határhúzásról
>
> *„A határtartást sokszor művészetnek nevezik, hiszen valljuk be, nem
> könnyű. A keresztyén embernek pedig még nehezebb, hiszen az anyatejjel
> szívja magába a szolgálatkészség fontosságát, az egymás segítésének
> felelősségét és a közösségért való tenni akarást. Miközben egymásért
> teszünk, nem szabad elfeledkeznünk magunkról és a határainkról.” Tapolyai
> Emőke klinikai és pasztorálpszichológussal beszélgetett a Református.hu-n a
> témáról. Szemlénk.*
>
> A határtartás önzőséget jelent?
>
> Nem, ez egy tévhit. Az emberek azért húzzák meg nehezen a határaikat, mert
> az önzetlenségre törekednek, és azt hiszik, hogy a határhúzás önzőség.
> Pedig ez nem önzőség, hanem önvédelem. A határhúzásnak a lényege, hogy
> megvédem azt, ami én vagyok, akik az enyéim és akiket rám bíztak. Vagyis
> belső lelki kötelességünk az önvédelem, ez belénk van kódolva, ezzel jövünk
> a világra: az az egészséges, ha valaki kész az önvédelemre.
>
> Bennünk van, de gyerekkorunkban leépítik a szülők, nagyszülők, a környezet?
>
> Alapvetően bennünk van a vágy, hogy megvédjük önmagunkat, de nincsen meg
> bennünk az eszköztár, hogy hogyan gyakoroljuk ezt. Meg akarjuk húzni a
> határainkat, csak nem tanuljuk meg, hogy hogyan tehetjük ezt. Figyeljük
> ugyanis a szüleinket, nézzük, ahogy ők egymással bánnak, másokkal hogy
> beszélnek: óriási jelentősége van annak, ha azt látjuk, hogy telefonon
> mosolyogva diskurálnak valakivel, közben pedig forgatják a szemüket. Ehhez
> hasonló, amikor a telefonban igent mondanak, majd miután letették a
> telefont, elkezdenek dühöngeni, miközben egy perce még bájologtak. Ez a
> mintaadás, amelyből egy gyerek ellesi azt, hogy hogyan lehet vagy nem lehet
> határt húzni, hogy hogyan kell vagy nem kell önvédelmet gyakorolni. A másik
> fontos tényező, hogy mit tanítunk nekik. Ha mindent oda kell adni a
> testvérnek, ha mindent mindig meg kell osztani, akkor ebben az értékrendben
> nő fel, önzetlen lesz, de nem is tudja megvédeni a határait. Ha viszont
> lehet valami, ami csak az övé, és nem kell osztoznia rajta, az egy más
> üzenet. Persze nem szabad átesni a ló túlsó oldalára, mert akkor jön a
> másik véglet, amikor minden az övé, és mindenhez joga van. Összefoglalva
> tehát: amit megélek mint gyerek a saját határaim között, és amit látok a
> szüleimtől, abból rakom össze a saját határvédő eszköztáramat.
>
> Miből áll ez az eszköztár?
>
> Két eszközt szoktam mondani. Ezek közül az egyik a harag.
>
> Meg kell barátkoznunk a haraggal.
>
> Ez az érzés ugyanis egy jelzőrendszer, amely felszólít minket a
> védekezésre: azt mondja, hogy védekezz, átlépték a határaidat! A haragra
> tehát nem úgy kell reagálni, hogy ostorozzuk magunkat, hogy miért érezzük,
> hanem inkább fel kell tenni a kérdést, hogy hol lépték át a határainkat. Ez
> nem könnyű, mert haragosan nehéz letisztultan gondolkodni. Sokat segíthet
> azonban, ha különbséget tudunk tenni aközött, hogy valaki átlépte a
> határaimat, vagy én engedtem-e be oda, ahova nem kellett volna. Tehát én
> nem védtem eléggé jól a határaimat. A haragom rá fog mutatni, hogy hol nem
> vagyok jó a határvédelemben. Olyankor visszavonhatom az ígéretemet: „ne
> haragudj, mégsem tudok elmenni veled kávézni”, vagy „nem, ezt a feladatot
> nem tudom vállalni”. Meg lehet fogalmazni, hogy „tudom, hogy azt mondtam,
> de átgondoltam, tévedés volt a részemről”. Azt is kifejezhetem, hogy
> „figyelj, nagyon fáj, ahogy beszélsz velem, kérlek, ezt ne tedd”. Így is
> megvédhetem a határaimat. Ha elkezdünk a haragunkkal párbeszédet folytatni,
> akkor elkezdődhet egy tanulási folyamat.
>
> A másik eszköz az lehet, ha megtanuljuk megkülönböztetni a valós
> bűntudatot a hamis bűntudattól. Ha nem vagyunk hozzászokva az önvédelemhez
> – márpedig a legtöbb ember nincsen hozzászokva –, akkor az önvédelem
> gyakorlása után bűntudatot fogunk érezni. Ez azonban hamis bűntudat. Az az
> érzésünk támad, hogy *de önző vagyok*. Feltesszük a kérdést, hogy *miért
> voltam ilyen elutasító, most miből állna nekem ezt megtenni*. Ebben a
> pillanatban fel kell tennünk magunknak a kérdést: most azért szégyenkezem,
> mert megvédtem magam? Ha a válasz igen, akkor ez hamis bűntudat.
> Tudatosítani kell, hogy azért hamis, mert nem a másik ellenében, hanem a
> magam védelmében húztam határt. El kell dönteni, hogy ezért megdicsérem
> magam, elismerem a tettemet. Ha úgy érzem, hogy azért mondtam nemet, mert
> fáj, mert nincs erőm, mert elfáradtam, mert ez már nem fér bele, mert nem
> akarom, akkor az azt jelenti, hogy a belső energiaháztartásomat védtem,
> vagyis a saját teremet. Meg kell tanulnunk magunknak pozitív
> visszacsatolást adni, megerősíteni, hogy megvédtem magamat, elkezdtem az
> önvédelmemet.
>
> Az elején rettegek, de idővel egyre kevésbé félek majd a
> következményektől. Ezt lehet gyakorolni.
>
> Észreveszem a haragot, elkezdenek remegni a térdeim, mert meg akarom
> magamat védeni, de rettenetesen félek, hogy milyen következményekkel jár.
> Felvértezem magam, és azt mondom, hogy most bátor leszek, el bírom viselni
> a következményeit, mert tisztelem annyira magamat, hogy ezt most magamért
> megteszem. Fontos dolog, hogy magamat tisztelem annyira, hogy ezt a
> bátorságot vállalom.
>
> Fotó: Sebestyén László/Református.hu
>
> Mi van a másik érzésével, hogy ő megsértődik, megharagszik? Van dolgom
> vele?
>
> Azt látom, hogy lassan nagyobb felelősséget vállalunk másokért, mint
> magunkért, és ebből mindenkinek elege van, ezért óriási a feszültség
> mindenkiben. Meg kell tanulnunk azt az alapvetést, hogy én nem vagyok
> felelős azért, hogy te mit érzel. Én azért vagyok felelős, hogy kulturáltan
> közöljem veled a nemet mondást. Erre kell figyelnem, nagyon kell tisztelnem
> téged, úgy kell tisztelnem téged, ahogy szeretném, hogy te tiszteljél
> engem. De ha én ilyen tisztelettel beszélek, akkor elvárhatom tőled is,
> hogy te felnőtt emberként hordozd el a saját érzelmeidet. Manapság az
> emberek sajnos egymással számoltatják el, hogy ők mit éreznek, meg hogy
> milyen nehéz gondolataik vannak, milyen érzelmeik vannak.
>
> Szándékosan általánosítok: a keresztyének azt tanulják gyermekkorukban,
> hogy a szolgálatkészség az életükhöz tartozik. Mégis miért várható el,
> hogy húzzák meg a határaikat?
>
> A keresztyéneknek ez valóban sokkal nehezebb. Ha valaki arcon üt téged
> jobb felől, tartsd oda a balt is, ha megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel
> – halljuk az intelmeket. Tévesen azt gondoljuk, hogy ezek jelentése az,
> hogy kínáld föl magad élő áldozatul. Ez torz értelmezése az Igének, Isten
> előtt az értelmetlen áldozat ugyanis nem szent. Nem azt várja el tőlünk,
> hogy újra és újra felkínáljuk magunkat, és azt sem kéri, hogy ne védjük meg
> magunkat.
>
> A hívő embernek meg kell tanulnia, hogy az önvédelem is egyfajta
> istentisztelet, mert Isten alkotásaiként gyakoroljuk azt.
>
> Ezt sokszor nem látjuk, de Istennek én ugyanolyan kedves vagyok, mint a
> másik. És a másik is ugyanolyan kedves számára, mint én. A keresztyén
> embernek főleg a már említett hamis bűntudatot kell megtanulnia elhordozni.
> Nehezen kezeljük ugyanis, ha valakinek nem teljesítjük a kérését, esetleg
> egy szolgálatot nem vállalunk el. Közben meg rengeteg megkeseredett hívővel
> találkozom, akik belefáradtak a szolgálatba: kínlódva teszik a dolgukat, de
> csak azért, mert nem mernek nemet mondani. Utána pedig az Istent kérdezik,
> hogy de miért engeded. Erre a kérdésre pedig az a gyakorlati válaszom, hogy
> azért, mert az egyén engedi, ő járul hozzá. Amikor tehát nem húzok határt,
> hozzájárulok, hogy mások kihasználjanak engem. Isten ilyet nem kér tőlünk.
> Ismerjük azokat az Igéket a Bibliából, hogy Isten gyűlöli az
> emberáldozatot. Ez nem ugyanaz, mint aki a felebarátjáért életét adja,
> aminél nincs nagyobb szeretet. Amikor ugyanis nem védjük meg a határainkat,
> azt nem szeretetből csináljuk, hanem félelemből. Sokszor összekeverjük vagy
> azonosítjuk ezeket.
>
> Vagyis lehet valaki szolgálatkész azzal együtt, hogy meghúzza a határait.
>
> (…) Ha megnézzük Jézus életét, láthatjuk, hogy bizony húz határokat:
> előfordul, hogy feláll, és otthagyja a tanítványokat meg a népet, és
> félrevonul. Egyedül akar lenni az Atyával, és ebben benne van az is, hogy
> távol van attól, ami kimeríti, ami leszívja az energiáit. Vagy amikor a
> templomból kiűzi a kufárokat, az egy kemény határhúzás. Jézus bemegy,
> látja, hogy mivé tették a templomot, és azt olvassuk az Igében, hogy
> elment, korbácsot font és visszajött. Utána mit mond? „Ne tegyétek az én
> Atyámnak házát kalmárság házává!” Nem a megfoghatatlan Isten házát, hanem
> az én Atyámét. Ez tehát egy igen kemény önvédelem: azt mondja, hogy
> levédtem azt, ami nekem szent, ami nekem fontos. Az Ószövetséget azért nem
> értik sokan, mert nem tudnak mit kezdeni a határvédelemmel. Jézus és Isten
> is határvédő. Megmondja, hogy féltő, szerető Isten. Féltékeny: nem fog
> rajtad osztozni. Azt is megfogalmazza, hogy vagy ide tartozol, vagy oda.
> Az, hogy egyszer hívő vagy, egyszer meg nem, az nem fér neki bele. Döntsd
> el! Ezek mind határkérdések.
>
> *A teljes interjút a Református.hu oldalon
> <https://www.reformatus.hu/kozelet/kozelet-cikkek/a-keresztyen-ember-is-mondhat-nemet/> elolvashatod!*
>
> *Íme, azt is idemásoltam: *
> A keresztyén ember is mondhat nemet!
> Balázs-Bóna Judit 2025. június 3.
>
> *Létezik tyúkháló, vannak betonból, drótból készült kerítések, és az is
> előfordul, hogy egyáltalán nincs elválasztva két terület. A birtokvédelem
> azonban minden esetben fontos. Ehhez hasonlóan az „énnek” is vannak
> határai. A határtartást sokszor művészetnek nevezik, hiszen valljuk be, nem
> könnyű. A keresztyén embernek pedig még nehezebb, hiszen az anyatejjel
> szívja magába a szolgálatkészség fontosságát, az egymás segítésének
> felelősségét és a közösségért való tenni akarást. Miközben egymásért
> teszünk, nem szabad elfeledkeznünk magunkról és a határainkról. Tapolyai
> Emőke klinikai és pasztorálpszichológussal beszélgettünk a témáról.*
>
> *A határtartás önzőséget jelent?*
>
> Nem, ez egy tévhit. Az emberek azért húzzák meg nehezen a határaikat, mert
> az önzetlenségre törekednek, és azt hiszik, hogy a határhúzás önzőség.
> Pedig ez nem önzőség, hanem önvédelem. A határhúzásnak a lényege, hogy
> megvédem azt, ami én vagyok, akik az enyéim és akiket rám bíztak. Vagyis
> belső lelki kötelességünk az önvédelem, ez belénk van kódolva, ezzel jövünk
> a világra: az az egészséges, ha valaki kész az önvédelemre.
>
> *Bennünk van, de gyerekkorunkban leépítik a szülők, nagyszülők, a
> környezet?*
>
> Alapvetően bennünk van a vágy, hogy megvédjük önmagunkat, de nincsen meg
> bennünk az eszköztár, hogy hogyan gyakoroljuk ezt. Meg akarjuk húzni a
> határainkat, csak nem tanuljuk meg, hogy hogyan tehetjük ezt. Figyeljük
> ugyanis a szüleinket, nézzük, ahogy ők egymással bánnak, másokkal hogy
> beszélnek: óriási jelentősége van annak, ha azt látjuk, hogy telefonon
> mosolyogva diskurálnak valakivel, közben pedig forgatják a szemüket. Ehhez
> hasonló, amikor a telefonban igent mondanak, majd miután letették a
> telefont, elkezdenek dühöngeni, miközben egy perce még bájologtak. Ez a
> mintaadás, amelyből egy gyerek ellesi azt, hogy hogyan lehet vagy nem lehet
> határt húzni, hogy hogyan kell vagy nem kell önvédelmet gyakorolni. A másik
> fontos tényező, hogy mit tanítunk nekik. Ha mindent oda kell adni a
> testvérnek, ha mindent mindig meg kell osztani, akkor ebben az értékrendben
> nő fel, önzetlen lesz, de nem is tudja megvédeni a határait. Ha viszont
> lehet valami, ami csak az övé, és nem kell osztoznia rajta, az egy más
> üzenet. Persze nem szabad átesni a ló túlsó oldalára, mert akkor jön a
> másik véglet, amikor minden az övé, és mindenhez joga van. Összefoglalva
> tehát: amit megélek mint gyerek a saját határaim között, és amit látok a
> szüleimtől, abból rakom össze a saját határvédő eszköztáramat.
> [image: 250603_határtartás_TapolyaiEmőke_1]
>
> Fotó: Sebestyén László
>
> *Miből áll ez az eszköztár?*
>
> Két eszközt szoktam mondani. Ezek közül az egyik a harag. Meg kell
> barátkoznunk a haraggal. Ez az érzés ugyanis egy jelzőrendszer, amely
> felszólít minket a védekezésre: azt mondja, hogy védekezz, átlépték a
> határaidat! A haragra tehát nem úgy kell reagálni, hogy ostorozzuk
> magunkat, hogy miért érezzük, hanem inkább fel kell tenni a kérdést , hogy
> hol lépték át a határainkat. Ez nem könnyű, mert haragosan nehéz
> letisztultan gondolkodni. Sokat segíthet azonban, ha különbséget tudunk
> tenni aközött, hogy valaki átlépte a határaimat, vagy én engedtem-e be oda,
> ahova nem kellett volna. Tehát én nem védtem eléggé jól a határaimat. A
> haragom rá fog mutatni, hogy hol nem vagyok jó a határvédelemben. Olyankor
> visszavonhatom az ígéretemet: „ne haragudj, mégsem tudok elmenni veled
> kávézni”, vagy „nem, ezt a feladatot nem tudom vállalni”. Meg lehet
> fogalmazni, hogy „tudom, hogy azt mondtam, de átgondoltam, tévedés volt a
> részemről”. Azt is kifejezhetem, hogy „figyelj, nagyon fáj, ahogy beszélsz
> velem, kérlek, ezt ne tedd”. Így is megvédhetem a határaimat. Ha elkezdünk
> a haragunkkal párbeszédet folytatni, akkor elkezdődhet egy tanulási
> folyamat. A másik eszköz az lehet, ha megtanuljuk megkülönböztetni a valós
> bűntudatot a hamis bűntudattól. Ha nem vagyunk hozzászokva az önvédelemhez
> – márpedig a legtöbb ember nincsen hozzászokva –, akkor az önvédelem
> gyakorlása után bűntudatot fogunk érezni. Ez azonban hamis bűntudat. Az az
> érzésünk támad, hogy de önző vagyok. Feltesszük a kérdést, hogy miért
> voltam ilyen elutasító, most miből állna nekem ezt megtenni. Ebben a
> pillanatban fel kell tennünk magunknak a kérdést: most azért szégyenkezem,
> mert megvédtem magam? Ha a válasz igen, akkor ez hamis bűntudat.
> Tudatosítani kell, hogy azért hamis, mert nem a másik ellenében, hanem a
> magam védelmében húztam határt. El kell dönteni, hogy ezért megdicsérem
> magam, elismerem a tettemet. Ha úgy érzem, hogy azért mondtam nemet, mert
> fáj, mert nincs erőm, mert elfáradtam, mert ez már nem fér bele, mert nem
> akarom, akkor az azt jelenti, hogy a belső energiaháztartásomat védtem,
> vagyis a saját teremet. Meg kell tanulnunk magunknak pozitív
> visszacsatolást adni, megerősíteni, hogy megvédtem magamat, elkezdtem az
> önvédelmemet. Az elején rettegek, de idővel egyre kevésbé félek majd a
> következményektől. Ezt lehet gyakorolni. Észreveszem a haragot, elkezdenek
> remegni a térdeim, mert meg akarom magamat védeni, de rettenetesen félek,
> hogy milyen következményekkel jár. Felvértezem magam, és azt mondom, hogy
> most bátor leszek, el bírom viselni a következményeit, mert tisztelem
> annyira magamat, hogy ezt most magamért megteszem. Fontos dolog, hogy
> magamat tisztelem annyira, hogy ezt a bátorságot vállalom.
>
> *Mi van a másik érzésével, hogy ő megsértődik, megharagszik? Van dolgom
> vele?*
>
> Azt látom, hogy lassan nagyobb felelősséget vállalunk másokért, mint
> magunkért, és ebből mindenkinek elege van, ezért óriási a feszültség
> mindenkiben. Meg kell tanulnunk azt az alapvetést, hogy én nem vagyok
> felelős azért, hogy te mit érzel. Én azért vagyok felelős, hogy kulturáltan
> közöljem veled a nemet mondást. Erre kell figyelnem, nagyon kell tisztelnem
> téged, úgy kell tisztelnem téged, ahogy szeretném, hogy te tiszteljél
> engem. De ha én ilyen tisztelettel beszélek, akkor elvárhatom tőled is,
> hogy te felnőtt emberként hordozd el a saját érzelmeidet. Manapság az
> emberek sajnos egymással számoltatják el, hogy ők mit éreznek, meg hogy
> milyen nehéz gondolataik vannak, milyen érzelmeik vannak.
> [image: 250603_határtartás_TapolyaiEmőke_2]
>
> Fotó: Sebestyén László
>
> *Kulcsfontosságú, hogy mit mondok, hogyan fogalmazok, milyen
> szövegkörnyezetben?*
>
> Igen, mert akár veszélyes is lehet. Az ingához szoktam hasonlítani ezt a
> folyamatot: ha az inga ki van akadva egy oldalra, és kivesszük a kiakadt
> helyzetből, akkor nem középre fog beállni, hanem átbillen a másik oldalra.
> Ugyanígy, ha valaki elkezdi meghúzni a határait, vigyáznia kell arra, hogy
> a nagy lépés megtételekor felmerülő félelem miatt ne ágyúval lőjön verébre.
> Bármennyire is nehéz, de szelíden és kedvesen kell elkezdenünk. Ha ugyanis
> nem vigyázunk, válás, barátságok tönkrementele, a munkahely elvesztése
> lehet a következmény. És nem a nemet mondás miatt, hanem amiatt, ahogyan
> nemet mondtunk. Ha már túl durvák voltunk, árnyalhatjuk is a történteket.
> Megfogalmazhatjuk, hogy a tartalom továbbra is fennáll, de a stílusért
> elnézést kérünk. A belülről erős ember tudja azt mondani, hogy a stílusom
> nem volt rendben, a tartalom azonban igen. A határtartás rugalmas és
> képlékeny dolog, különböző kapcsolatainkban különböző erősségű lehet.
> Mondhatjuk azt a postásnak, hogy jöjjön be egy kávéra, és dönthetünk úgy
> is, hogy aki eddig kerítésen belül lehetett, az mostantól kívülre kerül.
> Ezeket mi igazgatjuk.
>
> *Szándékosan általánosítok: a keresztyének azt tanulják gyermekkorukban,
> hogy a szolgálatkészség az életükhöz tartozik.* *Mégis miért várható el,
> hogy húzzák meg a határaikat?*
>
> A keresztyéneknek ez valóban sokkal nehezebb. Ha valaki arcon üt téged
> jobb felől, tartsd oda a balt is, ha megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel
> – halljuk az intelmeket. Tévesen azt gondoljuk, hogy ezek jelentése az,
> hogy kínáld föl magad élő áldozatul. Ez torz értelmezése az Igének, Isten
> előtt az értelmetlen áldozat ugyanis nem szent. Nem azt várja el tőlünk,
> hogy újra és újra felkínáljuk magunkat, és azt sem kéri, hogy ne védjük meg
> magunkat. A hívő embernek meg kell tanulnia, hogy az önvédelem is egyfajta
> istentisztelet, mert Isten alkotásaiként gyakoroljuk azt. Ezt sokszor nem
> látjuk, de Istennek én ugyanolyan kedves vagyok, mint a másik. És a másik
> is ugyanolyan kedves számára, mint én. A keresztyén embernek főleg a már
> említett hamis bűntudatot kell megtanulnia elhordozni. Nehezen kezeljük
> ugyanis, ha valakinek nem teljesítjük a kérését, esetleg egy szolgálatot
> nem vállalunk el. Közben meg rengeteg megkeseredett hívővel találkozom,
> akik belefáradtak a szolgálatba: kínlódva teszik a dolgukat, de csak azért,
> mert nem mernek nemet mondani. Utána pedig az Istent kérdezik, hogy de
> miért engeded. Erre a kérdésre pedig az a gyakorlati válaszom, hogy azért,
> mert az egyén engedi, ő járul hozzá. Amikor tehát nem húzok határt,
> hozzájárulok, hogy mások kihasználjanak engem. Isten ilyet nem kér tőlünk.
> Ismerjük azokat az Igéket a Bibliából, hogy Isten gyűlöli az
> emberáldozatot. Ez nem ugyanaz, mint aki a felebarátjáért életét adja,
> aminél nincs nagyobb szeretet. Amikor ugyanis nem védjük meg a határainkat,
> azt nem szeretetből csináljuk, hanem félelemből. Sokszor összekeverjük vagy
> azonosítjuk ezeket.
> [image: 0603_TapolyaiEmőke_3]
>
> Fotó: Sebestyén László
>
> *Vagyis lehet valaki szolgálatkész azzal együtt, hogy meghúzza a határait.*
>
> Pontosan, sőt az az egészséges, ha a gyülekezeti szolgáló azt tudja
> mondani, hogy nem tudok minden vasárnap szolgálni, csak egy hónapban
> kétszer vagy háromszor. Vagy a hétközbenit vállalom, a hétvégit nem.
> Tévesen azt gondoljuk, ha egyszer igent mondtunk, akkor mindenre igent
> mondtunk. Pedig ha megnézzük Jézus életét, láthatjuk, hogy bizony húz
> határokat: előfordul, hogy feláll, és otthagyja a tanítványokat meg a
> népet, és félrevonul. Egyedül akar lenni az Atyával, és ebben benne van az
> is, hogy távol van attól, ami kimeríti, ami leszívja az energiáit. Vagy
> amikor a templomból kiűzi a kufárokat, az egy kemény határhúzás. Jézus
> bemegy, látja, hogy mivé tették a templomot, és azt olvassuk az Igében,
> hogy elment, korbácsot font és visszajött. Utána mit mond? „Ne tegyétek az
> én Atyámnak házát kalmárság házává!” Nem a megfoghatatlan Isten házát,
> hanem az én Atyámét. Ez tehát egy igen kemény önvédelem: azt mondja, hogy
> levédtem azt, ami nekem szent, ami nekem fontos. Az Ószövetséget azért nem
> értik sokan, mert nem tudnak mit kezdeni a határvédelemmel. Jézus és Isten
> is határvédő. Megmondja, hogy féltő, szerető Isten. Féltékeny: nem fog
> rajtad osztozni. Azt is megfogalmazza, hogy vagy ide tartozol, vagy oda.
> Az, hogy egyszer hívő vagy, egyszer meg nem, az nem fér neki bele. Döntsd
> el! Ezek mind határkérdések.
>
> *Ebből kiindulva hiányzik belőlünk az önszeretet.*
>
> Itt fontosnak érzem tisztázni a fogalmakat. Az önszeretet kifejezésben
> ugyanis lehet egy adag – a pszichológusok által mostanában gyakran elemzett
> személyiségzavar – nárcizmus, amikor az egyén túlértékeli önmagát. Az
> eredendően bennünk lévő önszeretet viszont valóban lehet, hogy hiányzik.
> Inkább hívjuk öntiszteletnek! Az első felszólítás úgy hangzik, hogy szeresd
> az Urat, a te Istenedet, aztán azt is olvassuk, hogy szeresd felebarátodat
> úgy, mint magadat. Azért kell a felebarátot úgy szeretni, mint magamat,
> mert az ember már szereti magát. Tehát van egy ösztönös, természetes,
> belénk épített „jó vagyok” és „értékes vagyok” érzés, ez pedig árnyéka
> annak az isteni, belénk ültetett gyönyörködésnek, amelyhez érdemes
> visszatérnünk. A szeretet magam iránt szükséges ahhoz, hogy meg tudjam
> védeni a határaimat, hisz csak azt védem meg, ami érték számomra. Izgalmas
> metafora a mindennapokban, hogy vidéken a házak között egy üres telek körül
> általában nincs kerítés: oda dobják a szemetet, a kutyák oda piszkítanak,
> amolyan senki földje. Aztán amikor valaki megveszi a területet, kerítést
> húz köré, amellyel azt üzeni: ez az enyém. Többet nem tépheted le az éppen
> kibújó tulipánokat, nem teheted ide a szemetedet, és a kutyád nem
> piszkíthat ide! Ezt érdemes lenne ellesni a saját életünkben. Az én életem
> telke körül kell, hogy legyen egy kerítés, ami megerősíti: ez az enyém. Nem
> viheted el, amit nem adok oda, és nem hozhatsz be semmit, amit nem akarok!
> A határaim tulajdonképpen a kapu a kerítésen. Képzeljünk el egy vidéki
> kiskaput, amely távol tartja a rosszat, és beengedi, vagy behívja a jót!
> Így érdemes gondolni a határainkra és velük megvédeni magunkat.
> _______________________________________________
> Grem mailing list
> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20250706/8f5b8d83/attachment.html>