[Grem] Fwd: Emlék Áron püspökről

[KEA]

dr. Szabó András Hugó <andrashugo54 at freemail.hu>
2025. jan. 21., K, 22:38

     Tisztelt Szerkesztő Úr!
     Új "szülemény".
     2025. január 21.
     Tisztelettel:  Szabó András Hugó

     _Emlék Áron püspökről_
     Pünkösd-szombat, véget ért az ünnepi szentmise. Imádkoztunk Márton
     Áron püspök boldoggá avatásáért (bár én szívem szerint azt
     pártolnám, hogy azonnal szentté avassák). Csoportommal vártuk, hogy
     indulhassunk a további utunkra. Várakozás közben szóba elegyedtem
     egy nálam talán 10 évvel fiatalabb helyi férfival. Beszélgetés
     közben gyerekkori emlékét mesélte el Áron püspökről.
     "Szüleim egy kis faluban éltek, amit nem szerettek, de ha a
     szakmájukban akartak dolgozni, nem volt más lehetőségük. Engem, mint
     elsőszülött (és sokáig egyetlen) gyereket, sokszor elküldtek a
     Gyulafehérváron lakó apai nagyszüleimhez, „hogy egy kis világot
     lássak”. Később azért rájöttem, hogy inkább csak egy kis
     „gyerektelen” szabadságra vágytak, még túl fiatalnak érezték magukat
     a „családi boldogsághoz”. De most nem akarom őket bántani, bírálni.
     Tehát én sokszor a nagyszülőkkel voltam. Nagyszüleim nagyon
     szerettek, jó dolgom volt náluk. Nagyapám ügyvéd volt, aki egy
     kicsit maga is csodálkozott azon, hogyan lehetséges, hogy magyar
     létére jogászként dolgozhat, és nem a Duna deltában építi a
     szocializmust csákánnyal, ásóval, de úgy látszik, vele akarták
     demonstrálni a rendszer "humanizmusát". Nagyanyám a háztartást
     vezette és nagyon szívesen foglalkozott velem, bár néha talán túl
     szigorú volt hozzám.
     Egy békés este nagyapám alig ért haza és ült le a karosszékébe,
     közölte nagymamával: „A kegyelmes úr holnapra magához kéretett. Úgy
     gondoltam, viszem magammal a fiút is.”
     Nem értettem, miért lett olyan ideges a nagymama, akit mindig
     nyugodtnak láttam addig. Maga elé állított. „most mindjárt fürdünk,
     hajat mosunk. Holnap, ha a nagypapa elvisz a püspök úrhoz, hangosan,
     értelmesen köszönj, Laudetur Iesus Christus (ezt többször
     elismételte), utána kezet csókolsz neki. Nos, halljam, hogyan 
köszönsz?”
     Elismételtem, amit kért, majd újból elgyakoroltuk, megfürdetett,
     megmosta a hajamat, gyorsan ágyba küldött, hogy pihenten ébredjek.
     Reggel azután nagymama szép ruhába bújtatott, nagyapám pedig kézen
     fogott, és egy nagy házba mentünk. Egy pap jött nagyapám elé, pár
     szót beszélgettek, és a tisztelendő szinte azonnal bevezetett minket
     egy szobába, ami tele volt bútorokkal, egy nagy íróasztal, mögötte
     karosszék, több szék és a falak mentén szekrények. Egy idős,
     reverendás férfi állt az asztal előtt. Nagyapám köszöntötte, majd
     villámgyorsan odasúgta nekem: „ő a püspök úr”.
     De hiába volt a nagymamai oktatás és felkészítés. Én rendes
     köszöntés helyett sírni kezdtem, ami nem nagyon illett egy már
     majdnem iskolás nagyfiúhoz. A püspök mellém lépett, fejemre tette a
     kezét, melyet súlyosnak éreztem, de valahogy ettől a mozdulattól
     megnyugodtam kissé. „Mi a baj, kisfiam, miért sírsz?” kérdezte. „A
     nagymamám egyszer azt mondta, a püspök úr egy igazi szent. És én még
     soha nem láttam élő szentet.”
     Mai, felnőtt fejjel úgy vélem, hogy Áron püspök egy pillanatra
     megrendült. De ez csak egy másodperc lehetett. Előbbi nyugodt
     hangján mondta: „Most menj a kertbe, sétálj egy kicsit, amíg a
     nagypapáddal beszélek. Tiszteltetem a nagymamádat.”
     Nem tudom, meddig sétálgattam a kertben, és bár egyedül voltam, nem
     féltem, végül egészen megnyugodtam. Megjelent nagyapám és ugyanaz a
     pap, aki érkezéskor fogadott minket, most a tisztelendő kiengedett a
     nagykapun. Nagyapám fogta a kezemet, mentünk hazafelé. Egy ideig
     hallgatott, majd megszólalt: „Tudod mit? Nagymamának azt mondjuk,
     hogy úgy köszöntötted a püspök urat, ahogy ő tanította. A többi
     részlet a mi titkunk marad.”
     Sajnos többé nem kerülhettem ilyen közel a kegyelmes úrhoz, és mikor
     bérmálkoztam, már utóda volt a gyulafehérvári püspök, akitől a
     szentséget megkaptam. De még ma is úgy sejtem, úgy gondolom,
     nagymamám nem tévedett."
     2025. január 21.
     Szabó András Hugó



-- 

Üdvrivalgással:
KEA.