[Grem] Péter, ments meg minket ettől a „gonosz” „gyermektelenfób” Orbán Viktortól!

[KEA]

Péter, ments meg minket ettől a „gonosz” „gyermektelenfób” Orbán Viktortól!

Hamarosan minden többgyermekes anya tesztelheti, hogy ő maga miként 
sáfárkodik az adófizetői pénzekkel.

Mandiner, 2025.02.27. -- Francesca Rivafinoli
https://mandiner.hu/belfold/2025/02/peter-ments-meg-minket-ettol-a-gonosz-gyermektelenfob-orban-viktortol


Az is a jó az újabb és újabb, többgyermekeseknek járó kedvezményekben, hogy

családi állapotra való tekintet nélkül minden egyes polgár nyer vele egy 
ingyenes személyiségtesztet:

a bejelentésre adott reakciója alapján megvizsgálhatja, milyen fejlődési 
szinten tart azon a létrán, amelynek alsó végpontja a szektás 
elvakultság és a komcsi irigység, a felső pedig a felelős és szuverén, 
feddhetetlen polgári-keresztényi magatartás.

Itt van például a háromgyermekes anyák adómentessége.

Tiszás csoportokban az intézkedés bejelentése óta zajlik a háborgás

(„ez egy újabb választási fogás, amely kizárólag a Fidesz által 
preferált társadalmi csoportokat segíti”, „kamatostul kell majd 
visszafizetnünk a kampányintézkedés árát”, „államcsődöt hoz a fejünkre” 
stb.) – ami némileg szürreális annak fényében, hogy

Magyar Péter már tavaly is szilárd ígéretként lengette be ugyanezt az 
intézkedést,

miként „nemzeti konzultációjában” is külön programpontként szerepeltette 
az szja-mentesség háromgyerekes anyákra és a gyermeküket egyedül nevelő 
anyákra történő kiterjesztését, hogy most egyenesen azt állítsa: „a 
TISZA már ellenzékből is el tudta érni, hogy sok év ígérgetés után végre 
megkapják a 2 és 3 gyerekes édesanyák az adómentességet”. „Végre”.

A szöveg alatt negyvenezer lájk, a hozzászólások között harcos 
orbánozások a gyermekteleneket és az egygyermekeseket diszkrimináló 
„fideszes” húzás miatt.

Péter, ments meg minket ettől a gonosz gyermektelenfóbtól, kvázi.

Annak a kevéske (konkrétan három) kommentelőnek, aki az efféle szelektív 
kiakadás helyett képes volt magát az intézkedést véleményezni, máris 
járna egy pont a tesztünkön.

Figyelemreméltó az olyan típusú reakció is, hogy „nekem már felnőttek a 
gyerekeim, úgyhogy nincs szükségem ilyen osztogatásra; bárcsak inkább 
szednék be tőlem is az adót és költenék az egészségügyre”! Egyrészről

örülhetünk, hogy az így vélekedő ötvenesek-hatvanasok kirepülő 
gyermekeit nem kell segíteni az otthonteremtésben és a családalapításban,

hanem megoldják mind szülői segítség nélkül (az szokott lenni az 
állítás, hogy ez ma Magyarországon nem lehetséges). Másrészről fura ez: 
eddig az volt a probléma, hogy fölösleges dolgokra szórják el az 
adófizetők pénzét, illetve úgymond lenyúlják – erre most, amikor 
fokozatosan tömegek előtt nyílik meg a lehetőség arra, hogy adójuk száz 
százalékát a nekik kedves célokra fordítsák, kezdődik a tiltakozás, hogy 
„igenis vegyék el tőlem az adóforintjaimat, ahogy azt kell”.

Most tudja majd csak igazán bizonyítani minden érintett anya, hogy 
valóban szívügye a korszerű és barátságos oktatási infrastruktúra:

néhány szülő összeteszi az adómegtakarítását, és már kezdődhet is a 
suliban a mosdófelújítás. Akár a saját gyerekeikében, akár egy 
lepukkantabb iskolában. Nem kell hozzá közbeszerzés, a szubszidiaritás 
elvének megfelelően a saját kis szintjén dönthet az SZMK a kivitelezőről 
– az iskolafenntartó illetékesei pedig tesztelhetik, hogy a hivatali 
packázás-e az erősségük vagy a diákok érdekében történő konstruktív 
együttműködés.

Aki kényelmetlenül érzi magát, mert a fia osztálytársát egyedül nevelő 
egygyermekes édesanya hátrányt szenved hozzá képest, nyugodtan 
indítványozhatja, hogy

az osztály saját hatáskörében kompenzálják az egygyerekeseket az 
osztálypénz és a többi felmerülő iskolai költség alóli mentesítéssel.

De olyan összegről beszélünk, hogy egy adott település gazdagabb 
családanyái idővel összedobhatják a helyi kórháznak egy-egy szükségessé 
váló diagnosztikai eszközre; ahogy akár magántanárok is fizethetők 
hátrányos helyzetű tanulók számára, ha valahol erre mutatkozik igény. A 
hívő kedvezményezettek a gazdag ember különös felelősségének tudatában 
mélyebben belenyúlhatnak a pénztárcájukba, amikor templomfelújítási vagy 
karitatív célra zajlik gyűjtés –

a lehetőségek tárháza szinte végtelen.

Tényleg minden érintett tesztelheti, hogy miközben a politikusokat 
szidja és/vagy miközben másokon számonkéri a kereszténységet és a 
hitelességet, ő maga miként sáfárkodik kicsiben a rábízott adófizetői 
pénzekkel.

Érdekes felvetés az is, hogy „persze, én meg majd finanszírozhatom az 
egészet, gyermektelen egyedülállóként”. Az „egészet” eleve nem kell 
finanszírozni, hiszen

a többgyermekes szülő a popsikenőcstől kezdve a beszélő plüsshörcsögön 
és a túró rudin át az egy főre jutó alsónemű- és fogkefemennyiségig

minden egyes, a gyermekei (és későbbi unokái) számára vásárolt termékkel 
visszaforgat az államkasszába akár 27 százalék áfát, amely terhek alól a 
gyermektelen kvázi mentesül. De ott van például a gyermektáboroztatási, 
a gyermekruha- vagy a játékipar is, amelyeket szintén a szülők pörgetnek 
– ha a gyermekteleneken múlna, a GDP-nek az a része egy az egyben kiesne.

Felmerül továbbá a kérdés, hogy a méltatlankodó egyedülálló vagy 
egygyermekes szenved-e anyagi szempontból bármiféle nélkülözést – lehet, 
hogy igen, ám ha mégse, akkor ott gyanús, hogy

a szimpla irigység esete állhat fenn.

Tanulmányok kimutatták, hogy a képzettebb nők a gyermekvállalással, 
különösen a korai gyermekvállalással jelentős jövedelemtől esnek el a 
gyermektelen kolléganőikhez képest – esetükben tehát az adómentesség 
kifejezetten kompenzációnak tekinthető. Ha a munkavállaló többéves 
hátránnyal indul a karrierlétrán, mert otthon gondoskodott két vagy 
három adófizető-csemetéről, esetleg még meg is spórolva az államnak (és 
a gyermektelen adófizetőnek) a bölcsődei ellátás költségeit, és emiatt 
15 százalékkal kevesebb pénzt visz haza, mint a vele egyidős, 
gyermektelen kolléga,

akkor mostantól majd az állam kipótolja neki ezt a 15 százalékot – 
értelemszerűen egészen a nyugdíjig,

hiszen az „elvesztett” évekből adódóan az „anyasági bérhátrány” 
alapesetben az életpálya egészében fennáll. Ezen anyagi értelemben véve 
nem sok az irigyelnivaló.

Más a helyzet például az olyan apák esetében, akik egyedül nevelik 
gyermekeiket, mert az anyuka elhagyta őket. Ők akár jogosan is 
sérelmezhetik, hogy övék az összes költség és feladat, az anyukáé pedig 
az adómentesség (amennyiben legalább 12 éven át a családdal élt, mert 
különben nem jár neki) –

erre is van azonban megoldás, mégpedig az érintett anyák kezében.

Ők adott esetben mérlegelhetik, hogy mit tesznek a megspórolt adójuk 
összegével: esetleg az apának utalják-e át automatikusan, vagy a 
gyerekek között osztják szét, vagy egyéb módon fektetik be a család 
javára, illetve tehermentesítésére – ha nem teszik, noha az 
élethelyzetük úgy kívánná,

az nem a családpolitika és az adórendszer hibája, hanem az egyén 
személyes erkölcsi tragédiája.

Végül pedig ott az a rendre előjövő kritika, hogy „az állam semmibe 
veszi az egy gyereket”, tehát hogy neki csak két gyerektől fölfelé 
család a család. Ez természetesen csak akkor lenne igaz, ha a családi 
adókedvezmény, a babaváró, az otthonfelújítási támogatás és társaik 
igénybevételéhez minimum egy ikerpárt kellene felmutatni – ugye, hogy 
nincs így. Tény, hogy demográfiailag a két- és többgyermekes családok 
kívánatosabbak;

ennek azonban nem valamiféle orbáni becsípődés az oka, hanem a biológia, 
tessenek azt szidni, bár azért se jár túl sok pont a személyiségteszten.

Azok az egygyerekesek pedig, akik eddig kifejezetten azért nem vállaltak 
többet, mert szerintük két gyerek megfelelő színvonalú eltartása már 
vállalhatatlan költség lenne és/vagy túl sok energiát igényelne az 
egyhez képest, ezzel a véleményükkel maguk mutatnak rá arra, hogy a két- 
és pláne a többgyerekeseket joggal illeti meg adóügyi prémium. Persze az 
se szégyen, ha egy pár most suttyomban elismeri, hogy

az anyagi okokkal való takarózás eddig igazából csak ürügy volt,

és mégis felbátorodik, illetve kedvet kap egy másodikhoz. Ha a döntés 
felelős és szuverén, még pluszpont is jár érte a teszten.

-- 

Üdvrivalgással:
KEA.