[Grem] Febr.23. Szmirnai Szt. Polikárp vértanú püspök (1-2.sz.): az apostolok tanítványa: emléknapja

[Emoke Greschik]

 Az apostolok tanítványa: Szmirnai Szent Polikárp
Kultúra <https://www.magyarkurir.hu/kultura> – 2012. február 23., csütörtök
| 13:47
https://www.magyarkurir.hu/hirek/az-apostolok-tanitvanya-szmirnai-szent-polikarp
Polikárp a kis-ázsiai Szmirna keresztény püspöke volt a II. században.
Szent János apostol tanítványa, a keleti Egyház kiemelkedő egyénisége volt.
Fennmaradt a filippiekhez írt levele, melyben a keresztény hit
alapigazságait fejti ki. Életéről egykorú írók, Szent Ireneus püspök és
Tertulliánus írtak. Haláláról hiteles vértanú akták tanúskodnak.
Emléknapját február 23-án ünneplik a mind a nyugati keresztények, mind a
bizánciak és a koptok. Segítségét fülbántalmak esetén szokták kérni.




*
<https://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Judit/polikarp.jpg>Lelkülete
Istenben vert erős gyökeret, és biztosítja, hogy korának úgy kell ő,mint
viharvert hajósnak a kikötő”*(írta róla Antiochiai Szent Ignác)

Életéről Szent Ireneus püspök és Tertulliánus írtak. *Polikárp 69 előtt
született.* I*fjú korában Efezusban hallgatója és tanítványa volt János
apostolnak és más apostoloknak, így Ismeusnak is; tanításukat szóban és
írásban hamisítatlanul adta tovább. A II. század derekán Kisázsia egyik
legjelentősebb egyházi személyisége volt, hivatalát több mint ötven évig
töltötte be. Az apostolok tanítványa* – írta róla Origenész.* Sok olyan
személlyel volt közvetlen kapcsolatban, akik még látták az Urat, és az
apostolok választották ki Szmirna városa püspökének*. Ireneus tanúsága
szerint az apostoli püspök igehirdetése teljesen egybehangzott azzal, amit
Jézus szemtanúitól és tanítványaitól hallott. Az őskeresztény hagyomány
egyik jelentős megalapozója volt.

*A keresztény ókor több levelét ismerte, az utókorra csak a filippiekhez
írt levele maradt fenn*. A filippi egyházközség tagjai hittani eligazítást
kértek Polikárptól, és azt, hogy küldje meg nekik Ignác leveleit. Levelében
fölszólította a filippieket, hogy vállalják „a kereszt vértanúságát”. Itt
esik szó először a keresztény irodalomban a "vértanúságról", méghozzá egy
püspök szájából, aki maga is a Megfeszített vértanúja lett. A levél jól
mutatja, hogy mennyire eleven volt az egyházak közötti kapcsolat. A
leveleket lemásolták, továbbadták, összegyűjtötték.

*Szent Ignác leveleiből tudhatjuk, hogy a szmirnai püspököt sokan támadták
saját egyházközségében *is.* Súlyos problémái adódtak egy csoporttal, akik
nem értettek egyet azzal, hogy az egyházi élet egyre inkább a püspök körül
kristályosodott ki. Kezdetben megoszlott az egyházi szolgálat: a püspök
volt a közösség hivatalos „felügyelője” (episzkoposz) és vezetője, a
„próféták és tanítók” az istentiszteletnek és tanításnak éltek. A
prófétaság torzulásai következtében azonban egyre inkább a rend és
törvényesség egyházi elve lépett előtérbe: ez a püspök vezető szerepét
eredményezte. E történelmileg szükségszerű fejlődésnek ellenzői vonakodtak
részt venni a püspök vezette istentiszteleteken*,* és külön liturgiát
tartottak maguknak; igehirdetésben is eltértek az apostoli tanítástól.
Polikárp egész életén át fáradozott azon, hogy megtérítse* *ezeket a
szakadárokat,* * és mindent megtett, hogy egyházközségét külsőleg és
belsőleg egységesítse.* *A zűrzavaros viszonyok között *i*s szakadatlan
türelmével és szeretetével kiérdemelte az igaz hívők egyre növekvő
ragaszkodását és tiszteletét. Ahol azonban szükséges volt, példás
energiával és határozottsággal lépett föl. Intő levelet írt a szomszédos
egyházközségeknek is, amelyek ugyanazokkal a nehézségekkel küzdöttek, mint
a szmirnaiak*. Sajnos, ez a levél nem maradt ránk.

*A II. század közepe táján Rómába utazott, hogy Anicét pápával a keresztény
gyakorlat kérdéseiről, a húsvét ünneplésének időpontjáról tárgyaljon.
Polikárp más kisázsiai egyházközségekkel együtt kitartott annál, a Szent
Jánostól eredő hagyománynál, hogy húsvét napját Niszan hónap 14. napján
kell ünnepelni, míg a rómaiak Szent Péterre visszamenő hagyomány szerint a
rá következő vasárnapon ünnepelték. Bár e pontban nem tudtak egyezségre
jutn*i, *Anicét tiszteletből megengedte Polikárpnak, hogy a templomban
húsvéti Eucharisztia-ünnepet tartson, és békében váltak el egymástól.*

*A hazatérése után, 86 éves korában a pogányok bevádolták a prokonzulnál
mint „Ázsia tanítómesterét”, és halálát követelték. A fellobbant
üldözések* *elől
hívei kérésére egy majorban rejtőzött el; ám egy ember kínvallatása során
kitudódott rejtekhelye, és elfogták. Egy bizonyos Fülöp, aki tagja volt
Asia tartományi gyűlésének, ünnepi játékokat rendezett állatviadalokkal és
egyéb látványosságokkal. Polikárpot a zsúfolt cirkuszban vonták
felelősségre keresztény hitvallása* *miatt. A jelenlevő prokonzul rá akarta
venni az ősz püspököt, hogy tagadja meg* *Krisztust, ám ő tanúságot tett
hitéről.*

*A források szerint így imádkozott halála előtt**: „Mindenható Úristen,
Atyja szeretett és áldott Fiadnak, Jézus Krisztusnak, aki által ismerünk
téged, az angyaloknak, hatalmasságoknak, az egész teremtésnek és a belőled
élő igazak nemzetségének Istene! Magasztallak téged, amiért méltónak
találtál erre a napra és erre az órára, hogy a vértanúk seregében részem
legyen Krisztusod kelyhében a test és a lélek örök életre szóló
föltámadására a Szentlélek romolhatatlanságában. Fogadj el ma engem köztük
mint igaz és kedves áldozatot, amint előkészítetted, megjövendölted és most
teljesíted, te, igaz Isten, aki nem ismersz hazugságot. Ezért és mindenért
dicsérlek, dicsőítlek és magasztallak örök mennyei főpapod, Jézus Krisztus,
a te Fiad által. Általa és vele a Szentlélekben tiéd a dicsőség világossága
most és az eljövendő örökkévalóságban. Amen.”*

A Szmirnai egyház levele című irat szerint* 155. február 23-án halt
vértanúhalált szülővárosának cirkuszában. Máglyahalálra ítélték*,* ám a
lángok szétváltak körülötte. Karddal döfték át. Holttestét megégették,* *de
csontjait összegyűjtötték, és – minthogy drágaköveknél többre becsülték – a
kisázsiai Musztafa-hegyen eltemették. Ott gyülekeztek össze a keresztények,
hogy megünnepeljék vértanú-születésnapját. Haláláról hiteles vértanú-akták
tanúskodnak.*

*Vértanúsága, Krisztushoz való ragaszkodása példaértékű volt sokak számára.
Példaadásának nagyszerűségét magasztalja a szentmise kezdőéneke*: „Ez az
igaz tanú, akinek Krisztus nevéért vérét ontották, nem félt a bírák
fenyegető szavától, és elnyerte a mennyei koronát.”

Keleten a bizánciak és a koptok már a IV. századtól február 23-án
ünnepelték. Róma a XIII. században tette át az ünnepet január 26-ra, amely
napon addig Niceai Szent Polikárp temetéséről emlékeztek meg. Ünnepe a
liturgikus reform során, 1969-ben a római naptárban is halála napjára,
február 23-ra került. Segítségét fülbántalmak esetén szokták kérni.

Polikárp nagy hatást gyakorolt korának embereire – nemcsak tanításával,
hanem még inkább tevékenységével, életével és halálával. *Antiochiai Szent
Ignác írta búcsúlevelében Polikárpnak: „Boldognak tartom magam, hogy
láthattam tiszta arcodat; bárcsak tovább örvendhetnék neki Istenben.” *Dicséri
őt, mert „lelkülete Istenben vert erős gyökeret, és biztosítja, hogy
korának úgy kell ő, mint viharvert hajósnak a kikötő”.

Magyar Kurír
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20250223/80f21b4e/attachment.html>