[Grem] Kiderült, mit jelent ma „a legnagyobb magyar leszármazottjának lenni”...

[KEA]

Kiderült, mit jelent ma „a legnagyobb magyar leszármazottjának lenni” – 
Széchenyi Tímea a Direkt36 lejárató videójában szereplő rokonára is reagált

Sokan nem is tudják, de „a legnagyobb magyarnak”, Széchenyi Istvánnak és 
testvéreinek is köztünk élnek a leszármazottai, akik azt vallják, 
dúlhatnak itt harcok, háborúk, lehet itt bármilyen hatalom, ők csak azt 
nézik, hogy a nemzetet miként tudják segíteni. Széchenyi Tímeával, a 
Gróf Széchenyi Család Alapítvány megbízott elnökével beszélgettünk.

Manidner, 2025.02.18. -- Krupincza Mariann
Meg fognak jelentetni a KKG egy ünnepi kiadványt, abba kell.


Milyen rokonság fűzi Önöket a legnagyobb magyarhoz, Széchenyi Istvánhoz?
Jómagam Széchenyi István kisebbik bátyjának, Széchenyi Pálnak vagyok 
leszármazottja, ő az ükapám, „a legnagyobb magyar” pedig az üknagybátyám.

Talán kevesen tudják, hogy Széchenyi Istvánnak az egyenesági 
leszármazottja is Magyarországon él, ő gróf Széchenyi Géza.

A nagypapája Széchenyi Ödön volt, dédapja pedig István.

Min ment keresztül a családja a 20. században, miután az államosításkor 
elvételezték az összes ingó- és ingatlantulajdonukat, valamint a 
nevünknek egy részét is?
A nagyszüleimet és édesapámat 1956-1957 környékén telepítették ki a 
Somogy vármegyei birtokukról. Teljesen kisemmizték őket, és a Békés 
vármegyei Gerendásra kerültek, ahol már-már embertelen körülmények 
között éltek egy pinceszerű helyiségben. Ezeknek a nehéz éveknek a 
lenyomata még nálam és a velem egyidős vagy kicsit idősebb rokonaimnál 
is megjelent. Bennem volt, hogyha akkor a ’40-es, ’50-es években 
megvalósították ezt a kisemmizést, kitelepítés, és az édesapámék az 
otthonukból az utcára kerültek egyetlen táskával, megvan a veszélye 
annak, hogy ez az én életemben is megtörténhet. Ez a szorongás engem, és 
talán a gyermekeimet is elkíséri mind a mai napig. S ezekről a 
viszontagságokról megannyi emlék, fotó és levelezés is fennmaradt, és ez 
még inkább képes feleleveníti ezeket a nehéz évtizedeket, amelyek nyomot 
hagytak nemcsak a nemességben, hanem valamennyi magyar családban is. Hiszen

ha végignézzük a magyar történelmet, akkor a szabadságért vívott harcok 
sorát láthatjuk.

A nagynéném, Széchenyi Kinga még könyvet is írt  Megbélyegzettek címen. 
Ebben a kötetben a Széchenyiek meghurcolása mellett más családok 
kálváriáját is az olvasók elé tárta, felsorolta, hogy a sorstársainknak 
miként pusztították el az otthonaikat. Itt megjegyezném, hogy mindez úgy 
történt meg, hogy sutba dobták a történelmet, és a nullával tették 
egyenlővé az arisztokratákat, akik tulajdonképpen ezt az országot 
felépítették, és akiknek a szellemi örökségéből még ma is tudunk 
táplálkozni.

Ennyi nehézség és viszontagság között nem fordult meg a felmenői 
fejében, hogy elhagyják az országot?
A fentiekhez hozzátenném még, hogy a történelmi magyar családok sarjai 
sokáig „X-es gyerekek” voltak, nem járhattak abba a gimnáziumba, ahova 
szerettek volna, nem dolgozhattak bizonyos munkakörökben. 
Megnehezítették a boldogulásukat.
De sem a nagyapámnak, Gróf Széchenyi Pál Imrének, sem az édesapámnak, 
Gróf Széchenyi Elemérnek egy percig sem fordult meg a fejében, hogy 
elhagyja az országot, itt maradtak. Édesapám nem tudott elmenni, de én sem.

Ezt is örökségként kaptam, és a gyerekeim is ezt vallják: nagyon 
szeretjük ezt az országot, és itt szeretnénk élni.

Mi volt a környezetének a reakciója általában, mikor először 
meghallották a családnevét?
1976-ban kezdtem az iskolát, akkor az V. kerületben laktunk. Akkoriban 
más világ volt, más problémáik voltak az embereknek, kevésbé figyeltek 
erre. Inkább odahaza engem figyelmeztettek, hogy Széchenyi vagyok, és 
emiatt a családunk milyen viszontagságokon ment keresztül. Sokszor 
hallottam, hogy vigyázzak magamra. A fejembe pedig befészkelte magát az 
a gondolat, hogy engem ki fognak nézni, mert más vagyok, mint a többiek. 
De az osztálytársaim soha nem bántottak. Aztán, mikor már jobban 
járogattunk egymáshoz, sokan rá kellett, hogy jöjjenek nincs különbség 
közöttünk.
De ez korábban is így volt, mikor a szüleim a nagybirtokon éltek, 
állatokat tartottak és sokat dolgoztak, akkor sem volt megkülönböztetés.

A Széchenyi család tehát a társadalom részét képezte: egynek gondolták 
önmagukat a többi emberrel.

Engem is arra nevelt az édesapám, hogy mindegy, hogy valaki az utcát 
sepri vagy országot irányítja királyként, azzal ugyanúgy kell 
viselkedni. Ebben pedig visszaköszön Gróf Széchényi Ferenc intelme 
István fiához, mely úgy hangzott: „tiszteld és becsüld azokat az 
embereket, akik a házad körül dolgoznak. Azért, mert kenyér kerül az 
asztalodra, csókolj nekik kezet”. S Gróf Széchenyi Istvánnak kezet 
kellett csókolnia a földműveseknek is.

A rendszerváltást követően mikor jött el az a fordulat, hogy az állam 
vagy a társadalom ismét felismerte a velünk élő történelmi magyar 
családok fontosságát?
Ki merem jelenteni, hogy erre nem volt példa. Csekély érdeklődést 
tapasztaltam a családunk iránt. Persze, Széchenyi István munkássága 
kiemelkedő, és ismerik is, illetve a köztudatban van még édesapja, 
Széchényi Ferenc is, de ezen túl menően azt tapasztaltuk, – még mikor 10 
évvel ezelőtt a Gróf Széchenyi Család Alapítvány létrejött is – hogy 
sokan nem is tudták, hogy a legnagyobb magyarnak és rokonságának vannak 
élő leszármazottai. De igaz ez más nagy történelmi családokra is, 
akiknek szintén velünk élnek a leszármazottai, akik szintén nyitottak 
arra, hogy a magyar nemzetet támogassák.

Mit jelent a Széchenyi nevet viselni?
Nálunk minden generáció tisztában volt azzal, hogy milyen kötelességek 
járnak a Széchenyi névvel. Mióta létrejött az alapítvány, próbáljuk ezt 
az örökséget azon a polcon tartani, ahova egykor felkerült. Emlékezetes, 
Szécsényi György érsek Sümegről indította el a nemzetséget. (A 
nemeslevelekben már a Széchényi név szerepel – szerk.). Széchenyi 
Istvánt és testvéreit pedig úgy nevelték a szüleik, hogy tisztában 
legyenek kiváltságos helyzetükkel, de sohase feledjék el a 
kötelezettségüket. Mi, leszármazottak is ebben a szellemben 
nevelkedtünk, és neveljük a gyermekeinket. Bármi történjen is ebben az 
országban, a Széchenyiek mindig jelen vannak és lesznek, azzal a 
küldetéssel, amit ránk ruházott a család.

Dúlhattak itt harcok, háborúk, lehetett bármilyen hatalmon, ez a család 
azt nézte, a magyar nemzetet miként tudja megtartani és segíteni.

  Személy szerint hálás vagyok, azért, hogy ebbe a családba születtem és 
ezt a nevet viselem. Igyekszem megtenni minden tőlem telhetőt ezért az 
országért, ezért a nemzetért. Hiszen itt születtem, és itt is szeretnék 
meghalni.

Mit érdemes tudni az alapítványuk munkájáról?
A Gróf Széchenyi Család Alapítványt a leszármazottak alapították, civil 
közhasznú szervezet vagyunk, melynek megbízott elnöke vagyok. A 
küldetésünk, hogy politikamentesen egy olyan szervezetet működtessünk, 
amelyben a társadalom színe-javát segíteni tudjuk.
A Széchenyiek a történelem folyamán is mindig azon munkálkodtak, hogy a 
magyar nemzet mind gazdasági, mind kulturális téren erős legyen. Most is 
ezt a célunk, ezért is állunk minden tiszta szándékú vállalkozás mellé. 
Emellett számos együttműködésünk van kulturális téren is.
Kiemelném a rendezvényeik sorából az Év Széchenyi Vállalkozását, melyben 
a társadalmi felelősségvállalás, innováció vagy termelékenység 
kategóriában is osztunk ki díjakat. De az Agrárminisztériummal is adtunk 
már át közös elismerést. Sőt, a diákokat is igyekszünk megszólítani 
évről évre. Azt kérjük tőlük, hogy jelöljenek három kategóriában olyan 
személyeket, akik számukra fontosak és példaértékűek. Ezekre a 
jelöltekre Széchenyi István születésnapjától, szeptember 21-étől lehet 
szavazni. Idén pedig mivel a reformkor 200. évfordulóját ünnepeljük 
ezért egy esszépályázatot is kiírtunk az ifjúságnak fókuszba állítva az 
éra vívmányait és a legnagyobb magyar munkásságát.
Minden hónap utolsó csütörtökjén pedig szívesen látunk bárkit a Szabad 
Akadémia sorozatunkon az Óbudai Egyetemen. A következő előadónk Csorba 
László lesz, aki Széchenyi István életét kutatja.

Mi a véleménye arról, hogy az ifjú Széchényi-leszármazott, Bence 
Szechenyi a külföldről pénzelt Direct36 magyar miniszterelnököt lejárató 
videójának egyik szereplőjévé vált?
Szechenyi Bence egy fiatal idealista, nagy lendülettel, önálló 
gondolatokkal és tettekkel, közvetlen kapcsolatunk nincs egymással. Azt 
máskor is megtapasztaltuk, hogy

a külföldön élő családtagok egészen más szemszögből nézik Magyarország 
helyzetét.

Sokszor szembesültünk az eMgyet nem értéssel.
A Gróf Széchenyi Család Alapítvány egy független, civil, közhasznú 
szervezet, és, mi, akik itt élünk Magyarországon, itt igyekszünk a 
mindennapokban helytállni. A keresztény értékek mentén tesszük a 
dolgunkat. Úgy gondolom, ide kívánkoznak a Bibliából Lukács evangélista 
gondolatai: „Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat 
bíztak, attól többet kérnek számon.”

Mi hívta létre a a Történelmi Magyar Családok Nemzetközi Szövetségét?
Mikor az édesapám elhunyt, akkor gondolkozni kezdtem azon, hogy miként 
lehetne mind az ő, mind valamennyi magyar arisztokrata emléke előtt 
tisztelegni. Ekkor lett egy emléknapunk, a történelmi magyar családok 
emléknapja, melynek apropóján báró Gudenus János családfakutatóval – 
(aki maga is főnemesi származású – szerk.) – felkerestük a nemesi 
családokat. Ez éveken át egy olyan esemény volt, amikor a leszármazottak 
határon innen és túl összegyűltek, gyertyát gyújtottak, és megosztották 
egymással életük mozzanatait. Ez idővel kinőtte magát, két évvel ezelőtt 
pedig érkezett hozzám egy felkérés, hogy legyek a Történelmi Magyar 
Családok Nemzetközi Szövetségének egyik elnöke. Ez a szövetség lett 
tulajdonképpen az az erkölcsi jóváírás, amit évtizedekig hiányoltunk. Az 
csak egy plusz, hogy ezeken az alkalmakon időről időre kiderül, hogy még 
több a közös szál, mint eddig gondoltuk, és nem egy nagy felismerés 
történt már, hogy bizonyos családok között milyen rokonság áll fenn.

***

-- 

Üdvrivalgással:
KEA.