[Grem] A mai szentmise igéi Szt.Mónika, Szt. Ágoston édesanyja emléknapján

Emoke Greschik greschem at gmail.com
2025. Aug. 27., Sze, 05:35:15 CEST


 *2025-08-27*

*21. évközi hét szerda*

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2025-08-27


*SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt első leveléből
*

*Az apostol éjjel-nappal dolgozik híveiért, és hirdeti nekik Isten
evangéliumát. Testvéreim! * *Emlékezhettek fáradozásunkra és kemény
munkánkra: éjjel-nappal dolgoztunk, hogy senkinek se *legyünk a terhére.
* Így hirdettük nektek Isten evangéliumát. Tanúim vagytok, ti és az Isten,
milyen szentül, becsületesen és feddhetetlenül éltünk nálatok, *akik *hívők
lettetek. Azt is tudjátok, hogy mint az atya a gyermekét, úgy intettünk,
buzdítottunk és kérve kértünk titeket, hogy méltóképpen éljetek Istenhez,
aki dicsőséges országába meghívott titeket.*
*Ezért szüntelenül hálát adunk Istennek, hogy amikor Isten szavát
hallottátok tőlünk, nem *úgy *fogadtátok azt, *mint emberi tanítást
*, hanem mint Isten szavát, amint valóban az is. Bennetek is, akik
hittetek, hatékonynak fog bizonyulni. Ez az Isten igéje*.
*1Tessz 2,9-13*

*VÁLASZOS ZSOLTÁR *
Válasz: *Te megvizsgáltál, Uram, * és ismersz *engem*.* 1. vers.
Előénekes:* Lelked *elől ugyan hová mehetnék*? * Színed *elől hová
futhatnék?
*Ha fölszállnék az égbe, te ott vagy, * ha a *holtak *hazájában pihennék,
ott is jelen vagy.*
Hívek: *Te megvizsgáltál, Uram, * és ismersz *engem.
E: *Ha felölteném a hajnal szárnyait, * és a tenger túlsó végén laknék,*
*oda is a te kezed vezetne, * és jobbod tartana *engem.
H: *Te megvizsgáltál, Uram, * és ismersz *engem*.*
E:
*Ha azt mondom: † „Sötétség rejtsen el, * és a fény körülöttem boruljon
éjbe!” neked a sötétség akkor sem lesz sötét, * s az éj világos, akár a
nappal.*
H: *Te megvizsgáltál, Uram, * és ismersz *engem.
*Zsolt 138,7-8.9-10.11-12ab*


*ALLELUJA Aki megtartja Krisztus igéjét, * abban Isten szeretete valóban
tökéletes*. 1Jn 2,5 – 4 g. tónus.


*† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből * *A képmutatást *
*leleplezi majd Isten ítélete. Jézus egyszer így korholta *a farizeusokat:
Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Olyanok vagytok, mint a
fehérre meszelt sírok, amelyek kívülről *szép*nek látszanak, belül azonban
holtak csontjaival és mindenféle undoksággal vannak tele*. *Így ti is
kívülről *igaz*nak látszotok *az emberek *előtt, de belül tele vagytok
képmutatással és gonoszsággal.
Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Sírboltokat emeltek *a
próféták*nak, feldíszítitek* az igazak síremlékeit, *és kijelentitek: „Ha
atyáink napjaiban éltünk volna, nem lettünk volna bűnrészesek *a próféták *
vérében.*” *Ezzel ti magatok *tanúsítjátok, *hogy *a próféták *gyilkosainak
fiai vagytok*.* Nos, fejezzétek hát be, amit atyáitok elkezdtek!
* Ezek az evangélium igéi. *
*Mt 23,27-32*
*EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK *
Pap: *Kérjük, testvéreim, teljes szívünkből a mindenható Atyaistent, aki
azt akarja, hogy minden *ember *üdvözüljön, és az igazság ismeretére
jusson!*
Lektor: *1. Hogy kegyelmével gazdagítsa és állandóan vezesse az
Anyaszentegyházat, kérjük Urunkat!*
2. *Hogy Egyházában kegyelmi ajándékaival elárassza a püspököket, a papokat
és a szerzeteseket, kérjük Urunkat! *
3. *Hogy elvezesse az Anyaszentegyházba *mindazokat, akik még nem *hisznek
Krisztusban, kérjük Urunkat!*
4. *Hogy vezérelje *az államférfiakat a népek* jogainak védelmében és
boldogulásuk munkálásában, kérjük Urunkat! *
5. *Hogy *minket *szeretetének igaz tanúivá tegyen *az emberek* előtt,
kérjük Urunkat!*
(6. *Hogy N. testvérünknek [nővérünknek], akiért a szentmisét bemutatjuk,
adja meg az örök világosságot és boldogító istenlátást, kérjük Urunkat!*
Pap: *Urunk, Istenünk! Jusson el könyörgésünk felséges trónod elé! Ne
legyen *eredménytelen*, hanem nyerjen meghallgatást! Krisztus, a mi Urunk
által.*
Hívek: *Ámen*.

<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Vírusmentes.www.avg.com
<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
<#m_-8993838228542906667_DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20250827/513c9a30/attachment.html>


További információk a(z) Grem levelezőlistáról