[Grem] Arany János: V. LÁSZLÓ
Reinisch Egon
reinisch at t-online.hu
2025. Aug. 15., P, 12:09:51 CEST
A gratulációt köszönöm Laci de az árulás (kötelességszegés )tényét továbbra is teljesültnek látom ráadásul itt kollektív igaz Cillei által gerjesztett hazaárulás történt az 1440 –s országgyűlés által meghívott Ulászó meghívó levele szerint nyolcvanegy azaz 81 főúr volt pecséthelye nyilván 1456 –ban sem voltak kevesebben .Ehhez képest Hunyadi ,Szilágyi ,Kórogyi macsói bán,Kanizsai László ,Rozgonyi Rajnáld és igen érdekes módon Carvajal bíbornok a pápa megbízottja felhívására több morva cseh osztrák lengyel úr is megérkezett személyesen néhány tucat vagy akár százas létszámú lovaggal és zsoldossal Henrik Rosenberg cseh főúr 200 jól fegyverzett lovaggal érkezett pedig a csehek nem igazán bírták a magyarokat akkoriban .(lásd Ottokár történetét ).
Hol tanyázott ekkor kb , 70-75 magyar vagy magyarosított főúr ekkor ?
Mi volt Cillei árulásának a (kötelességszegésének ) a fő technikai trükkje ?.
Ha éppen nem volt egy erős kezű király pláne katona király az ország élén akkor a főurak a királyi hadban csak együtt külföldieskedő szóval kollektíven voltak hajlandók harcba szállni és csak a király jelenlétében ,Ez a jelenség jól leírható 1521 –ben és 1526 –ban is ezért nem tudta Tomori egy előre vetett seregtesttel megvédeni a Dráva vagy a Karasica patak vonalát (saját emberei ehhez kevesen voltak ).
Az ország gyűlés 1456 márciusa óta már gyűlésezett először keresztes hadjáratról tárgyaltak tehát a főurak nagyrésze jelen volt ,majd mikor megérkezett egy kém jelentés arról hogy török sereg már menetel Nándorfehérvár felé az országgyűlés meghirdette az általános mozgósítást és kinevezte Hunyadit főkapitánnyá vagyis főparancsnokká.
EKÖZBEN CILLIE VADÁSZATOTT RENDEZETT V. LÁSZLÓNAK MAJD ELCSALTA VAGY RABOLTA BÉCSBE ! ! ! ! ! ! ! ! !
Az urak nyilván meglepődtek de ha mindez így történt akkor gondolták nincs vész vagy gondoltak bármit de hazamentek anélkül hogy mozgósították volna a bandériumokat .Tehát Cillei a mozgósítás legfontosabb pontján a király személyének eltüntetésével állította le vagy franciásan szabotálta a mozgósítást .Miközben ő maga horvát bán volt honosított főúr és alapvető kötelessége lett volna személyesen hivatali és magánbirtokainak mozgósított katonái élén harcba vonulni ,ezért a kötelesség szegésért ön magában halál büntetés járt bár egy főúron ezt nehéz volt végrehajtani de végül Hunyadi László ezt igaz nem éppen törvényes formában de megtette .
Mi van akkor ha Rozgonyi ,Szilágy, Korógyi is ezt teszi akkor a keresztesek és a külföldi urak + Hunyadi védi meg az országot ?
Valószínűleg folyt köv .
Üdv. Egon
From: László Baják
Sent: Saturday, August 9, 2025 10:06 PM
To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
Subject: Re: [Grem] Arany János: V. LÁSZLÓ
Kedves Egon, kedves lista!
Mindenek előtt gratulálok Egonnak a rádió interjúhoz. Csak két megjegyzést fűzök a teljesség kedvéért az elmondottakhoz. Kapisztrán Szt Jánost én inkább obszerváns ferencesnek nevezném. A ferenceseknek ezt a szigorúbb ágát éppenséggel Kapisztrán közreműködésével alapították. A másik kicsit súlyosabb dolog. Nem értek egyet azzal, hogy Cillei Ulrik "hazaárulóként" szabotálta volna a török elleni had szervezését. Ez leginkább a Hunyadiak lejárató kampánya miatt rögzülhetett a köztudatban. A Hunyadi és a Cillei család kétségtelenül rivalizáltak egymással, ugyanakkor a birtokokban megtestesülő érdekszféráikat elhatárolták egymástól, sőt házassági kapcsolatot is terveztek a két család között. A problémát az okozta, hogy Cillei V. László nagybátyja és gyámja, így minden törekvése arra irányult, hogy V. Lászlót királyként helyzetbe hozza a kormányzóval, Hunyadival szemben. A keze benne van Hunyadi kormányzóságtól való megfosztásában és az ostrom után a Hunyadi fennhatósága alá tartozó várak (Nándorfehérvár Is) elvételében is. Válaszul Hunyadi László tőrbe csalja Cilleit, amit V: László Hunyadi László lefejeztetésével torol meg. Cillei Ulrik volt a Cillei család utolsó sarja, vele a család kihalt. Ez viszont korlátlan lehetőséget jelentett a Hunyadi klán számára, hogy Ulrik grófot utólag ördögi színben tüntesse fel. (a Hunyadi film, illetve Bán is bedőlt ennek a negatív pr-nak) Nincs szó Nándorfehérvár védelmének szabotálásáról. A középkori Magyarország lehetőségeihez képest tisztességes katonai erőt vonultatott fel Nándorfehérvár alatt. Olyan soha nem fordult elő korábban sem, hogy az ország minden harcra kötelezett fegyverese felvonult volna. Számos főúr nem is volt abban az anyagi vagy egészségügyi állapotban hogy hadba vonulhatott volna. Az ország többi részét védtelenül hagyni sem lett volna célszerű, illetve ellátni sen lett volna egyszerű a ténylegesen megjelentnél nagyobb sereget. Maga Hunyadi az utolsó pillanatig nem volt biztos benne, hogy Mohamed Nándorfehérvár ellen vonul. Ezért érkezik csak az ostrom megkezdése után a helyszínre. A hazaárulás fogalma sem stílszerű, ugyanis akkoriban egész mást értettek haza alatt. Cillei Ulrik amúgy stájer főúrként volt a magyar király és német-római császár alattvalója. Cilli ma Szlovéniában található. Szerintem egyáltalán nem szükséges a magyarországi főúrak dehonesztásával növelni Hunyadi János dicsőségét. Nem szorul rá. Ezt a rossz dramaturgiát a Hunyadi film is követi, sajnos. Üdv: Baják László
Emoke Greschik <greschem at gmail.com> ezt írta (időpont: 2025. aug. 9., Szo, 18:47):
Kedves Egon!
Nagyon szépen köszönöm. Azt hiszem, egyszer mintha már megküldted volna a listának ezt a videót, de most e levelezés részletei, a Hegyi Klári által kiküldött 'Déli harangszó, megdicsőüléés' v. más szóval Urunk színeváltozása cikkel, aminek tartalmát tömören Te is elmondod ebben a videóban más fontos részletek mellett, továbbá a videód utáni irodalmi (Móra Ferenc és Arany János) művekkel egyre inkább összeáll a kép. Még egyszer nagyon köszönöm! MINDENKINEK JAVASLOM ELMÉLYÜLNI az összes részletben.
A Hunyadi filmet nem láttam, de őszintén, nem is szeretném megnézni. A fenti levelezés részletei számomra dicső magyar hős képét festik Hunyadi Jánosról. Holnap majd elküldöm az Arany János versét írott formában is.
Köszönettel, szeretettel,
a Lista, Emőke
On Fri, Aug 8, 2025 at 11:15 PM Reinisch Egon <reinisch at t-online.hu> wrote:
A NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADAL video közvetlen linkje :https://www.youtube.com/watch?v=Orq0Q5IZvYE
From: Reinisch Egon
Sent: Friday, August 8, 2025 10:16 PM
To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
Subject: Re: [Grem] Arany János: V. LÁSZLÓ
https://www.google.com/search?q=reinisch+egon+a+n%C3%A1ndorfeh%C3%A9rv%C3%A1ri+diadal&oq=reinisch+egon+a+n%C3%A1ndorfeh%C3%A9rv%C3%A1ri+diadal+&gs_lcrp=EgZjaHJvbWUyBggAEEUYOTIHCAEQIRigATIHCAIQIRigATIHCAMQIRigATIHCAQQIRigATIHCAUQIRigAdIBCjIzNTIwajFqMTWoAgiwAgHxBc8tD8XWyjWr8QXPLQ_F1so1qw&sourceid=chrome&ie=UTF-8#fpstate=ive&vld=cid:b1501b26,vid:Orq0Q5IZvYE,st:0
A fenti linken meghallgathattok és nézhettek egy másik összefoglalót a NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADALRÓL ahol én mondom el ezt a Mozaik Sydney Rádió magyar adásában .
Az előzmények és az ostrom több részletet tartalmaz de es sem több 15 percnél .
Üdv .Egon
From: Emoke Greschik
Sent: Friday, August 8, 2025 2:18 PM
To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
Subject: Re: [Grem] Arany János: V. LÁSZLÓ
Hú, ez nagyon érdekes volt, Egon! Köszönjük szépen! Sőt annyira érdekes, hogy felkeltette a további érdeklődésemet és a következő kb. 15 perces történészi összefoglaló videóra találtam az 1453-56 os évekről, benne Hódító Mehmet szultánról, 1453-ban Konstantinápoly Isztambullá változtatásáról, ua. 1453-ban Franciaországban a 100 éves háború végéről, amely háborúnak nagy francia szentje Szt. Johanna volt, továbbá Szilágyi Mihályról, Hunyadi Jánosról, Kapisztrán Szt. Jánosról és a nándorfehérvári csatáról, győzelemről,Dugovics Títusz pusztán kitalált hőstettéről majd a pestis járványról, Hunyadi János és Kapisztrán Szt. János haláláról és a déli harangszóról, amit eredetileg a pápa a magyarokért való imádkozásra hívásként rendelt el és csak a győzelem után kapcsolódott össze a fejekben a nándorfehérvári diadallal.
Itt a videó, amit szerintem ugyancsak érdemes alaposan végighallgatni
(14'40) https://www.youtube.com/watch?v=RRk2rGfnCJE
On Fri, Aug 8, 2025 at 9:37 AM Reinisch Egon <reinisch at t-online.hu> wrote:
V. László és a Nándorfehérvárnál aratott keresztény diadal !
Nemrégiben olvashattuk a Nándorfehérvárnál aratott diadal keresztény vonatkozásait valóban már kortársak is Magyarországon és Európában úgy gondolkodtak hogy ez keresztény diadal volt a muszlin hódítok felett amit erősített Kapisztrán részben nemzetközi keresztes hadának a részvétele a győzelemben .
Csakhogy ez a diadal egyben a Magyarország történetének a legnagyobb HAZAÁRULÁSA is volt.Hiszen Garay és Cillei rávette a főurak és főpapok többségét és magát V. László gyermek királyt hogy a szerintük elviselhetetlen túl hatalmú Hunyadit és a hozzá pontosabban a honvédelemhez hű marad fűurakat veszejtsék el a török által akár úgy hogy Mehmed elfoglalja Nándorfehérvárt még hozzá mindezt sunyi álszent formában tették .Hiszen a török közeledés hírének idejében éppen ülésezett az országgyűlés amely megbízta Hunyadi a véres kard körbe hordozásával vagyis az országos riadó elrendelésével majd határozatot hoztak a királyis sereg fölállításáról majd a sereget fel sem állították Garai Cillei és a király vadászat címén távozott Bécsbe és az urak hazamentek .
Hajszálon múlt hogy Nándorfehérvár nem esett el elsősorban Szilágyi de már Hunyadi is hajlott arra hogy a várat feladják , mert tudták a szétlőtt várban még egy ostromot nem tudnak visszaverni a várat viszont sajkán eltudják hagyni .Ekkor jött Kapisztrán és a keresztesek nem tervezett támadása ,amit Hunyadi a még megmaradt nehéz lovassággal rendkívül ügyesen kihasznált .
Ha királyi sereg ekkor már a közelben táborozott volt totálisan megsemmisítő vereséget okozhatott volna a töröknek akár a sebesült Szultánt is elfoghatták volna .A törökök így is 70 évig nem mertek újra jönni ha a seregük megsemmisül talán sohasem jönnek újra .(nem azért mert a sereget nem tudták volna pótolni hanem ennek a lélektani hatása miatt ).
ÉS VAJON MINDEZ MIÉRT ALAKULT ÍGY miközben az országban a KERESZTÉNY értékrend volt érvényben a honvédelemből való távol maradásért halál büntetés járt és a akiknek elsősorban kellett volna képviselni a keresztény értékrendet és kötelesség teljesítést a bandérium vagy zsoldosok kiállítására sőt személyes hadba vonulásra kötelezett főpapok sem jelentek meg Nándorfehérvárnál .
Üdv. Egon
From: Emoke Greschik
Sent: Thursday, August 7, 2025 3:48 PM
To: grem at turul banki. hu
Subject: Re: [Grem] Arany János: V. LÁSZLÓ
színezés helyesbítés:
de Hunyadi nem adta fel. A király és kísérete 1456. november 8-án jelent meg Nándorfehérvár átvételére, de fegyveresei nem léphettek be a várba.
ALÁBB MÁR HELYESBÍTVE:
On Thu, Aug 7, 2025 at 3:45 PM Emoke Greschik <greschem at gmail.com> wrote:
Esküje megszegése első évfordulóján halt meg V. László király
https://24.hu/tudomany/2015/11/23/megszegett-eskujenek-napjan-halt-meg-v-laszlo-kiraly/
Bihari Dániel
Hunyadi János halála után az ország nagyon rövid idő alatt káoszba süllyedt, V. László király és a főúri pártok polgárháborús viszonyok közé lökték az országot.
A nagy törökverővel sírba szálltak a Balkán felszabadítására tervezett keresztes háború tervei, és ismételt lendületet kapott a főúri ligák gyilkos hatalmi harca. Az egyik oldalon a nagyhatalmú báró, V. László király gyámja, Cillei Ulrik és Garai László állt – a másikon a Hunyadi fiúk és Szilágyi Mihály.
Elszabadultak az indulatok
Nem volt kérdés, hogy Hunyadi János halálával ki kerül lépéselőnybe. A király Futakra hívott össze országgyűlést, ahová haddal érkezett: Hunyadi Lászlót, a család ifjú fejét itt lemondatták a Hunyadiak által kezelt királyi birtokokról és várakról, az országos főkapitányi tisztet pedig Cillei Ulrikra ruházta az uralkodó.
Ezzel nyilvánvalóan eldőlt a bárói ligák közti erőegyensúly, de Hunyadi nem adta fel. A király és kísérete 1456. november 8-án jelent meg Nándorfehérvár átvételére, de fegyveresei nem léphettek be a várba. A hangulat békés volt, amíg a másnap reggeli miséről ki nem hívták Cilleit sürgős ügyek elintézésére hivatkozva.
Ekkor alakult ki a szóváltás, amely során Hunyadi és Cillei is fegyvert rántott, a végén pedig Cillei holtan rogyott össze.
Erkel Ferenc: Hunyadi László 'Meghalt a cselszövő' https://www.youtube.com/watch?v=uUvsk9Hvm70&embeds_referring_euri=https%3A%2F%2F24.hu%2F&source_ve_path=OTY3MTQ
A király megijedt, és Lászlóra ruházta az országos főkapitányi címet, visszaadta a korábban átadott birtokokat. Az uralkodó bármit megtett, csak szabaduljon. Bárhogy nézzük, akár véletlen volt, akár eltervezett merénylet, Cillei halála érzékeny veszteség volt az országnak, a véres incidens pedig több szövetségest elfordított a Hunyadi-klántól.
Megszegte esküjét
Érezte ezt ő maga is, mert 1456. november 23-án Szilágyi Erzsébet Temesváron írásos ígéretet csikart ki a hazafelé tartó uralkodótól: Cillei haláláért bosszút állni nem fog.
A király a Bibliára tett kézzel esküdött.
A béke persze ezzel csak látszólag állt helyre, A király környezetében csoportosuló főuri liga nem volt hajlandó elfogadni a helyzetet, bosszúért kiáltott.
Meggyőzték a királyt, hogy Hunyadi László az életére tör, koronáját akarja. És tőrbe csalták: Budára hívták haditanácsba, a török elleni keresztes hadjárat megszervezésére. Az udvarban azonban nem tanácskozás, hanem per várta, a vád felségárulás volt. Szokatlanul gyorsan, három nap alatt bűnösnek találták, és 1457. március 16-án a budai Szent György téren lefejezték. Mátyást fogolyként Bécsbe, majd Prágába szállították.
Szerencsétlen V. László sem sokkal élte túl.
Megszegett esküjének első évfordulóján, 1457. november 23-án váratlanul elhunyt. Persze sokan azonnal merényletre gondoltak, de ma már tudjuk: az alig 17 éves fiú, hazánk második Habsburg királya leukémiában szenvedett. Szinte gyerek volt még, egész életében a főúri érdekcsoportok rabja és játékszere.
Önálló uralkodásra nem nyílt alkalma, nem tehetett ő valójában sem az esküszegésről, sem Cillei, sem Hunyadi haláláról. Őt is ugyanaz gyötörte, mint a török fenyegette országot: önérdek, széthúzás, belviszály.
Arany János 'V. László'
1./ szavalja Sinkovits Imre: https://www.youtube.com/watch?v=rhx7sMWSf6g
2./ maga a vers:
V. LÁSZLÓ
Arany János
Sűrű setét az éj,
Dühöng a déli szél,
Jó Budavár magas
Tornyán az érckakas
Csikorog élesen.
„Ki az? mi az? vagy úgy –”
„Fordulj be és alugy
Uram László király:
A zápor majd eláll,
Az veri ablakod.”
A felhő megszakad,
Nyilása tűz, patak;
Zúgó sebes özönt
A rézcsatorna önt
Budának tornyiról.
„Miért zúg a tömeg?
Kivánja eskümet?”
„A nép, uram király,
Csendes, mint a halál,
Csupán a menny dörög.”
Megcsörren a bilincs,
Lehull, gazdája nincs:
Buda falán a rab
– Egy-egy felhődarab –
Ereszkedik alá.
„Hah! láncát tépi a
Hunyadi két fia –”
„Uram, uram, ne félj!
László, tudod, nem él
S a gyermek, az fogoly.”
Mélyen a vár alatt
Vonúl egy kis csapat;
Olyan rettegve lép,
Most lopja életét…
Kanizsa, Rozgonyi.
„Kettőzni kell az őrt,
Kivált Mátyás előtt!”
„Mátyás, az itt maradt,
Hanem a többi rab –
Nincsen, uram, sehol.”
A felhő kimerült,
A szélvihar elült,
Lágyan zsongó habok
Ezer kis csillagot
Rengetnek a Dunán.
„El! míg lehet s szabad!
Cseh-földön biztosabb.”
„Miért e félelem?
Hallgat minden elem
Ég s föld határa közt.”
Az alvó aluszik,
A bujdosó buvik;
Ha zörren egy levél,
Poroszlót jőni vél
Kanizsa, Rozgonyi.
„Messze még a határ?
Minden perc egy halál!”
„Legitten átkelünk,
Ne félj uram: velünk
A gyermek, a fogoly.”
Az alvó felvirad,
A bujdosó riad;
Szellő sincsen, de zúg,
Felhő sincsen, de búg
S villámlik messziről.
„Oh adj, oh adj nekem
Hűs cseppet, hű csehem!”
„Itt a kehely, igyál,
Uram, László király,
Enyhít... mikép a sír!”
Állj meg, bosszú, megállj:
Cseh földön ül a rab;
Cseh földben a király,
Mindég is ott marad,
De visszajő a rab…!
(1853)
https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-het-verse-arany-janos-v-laszlo
Kapcsolódó fotógaléria
--------------------------------------------------------------------------
_______________________________________________
Grem mailing list
Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem
Vírusmentes.www.avast.com
_______________________________________________
Grem mailing list
Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem
----------------------------------------------------------------------------
_______________________________________________
Grem mailing list
Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem
----------------------------------------------------------------------------
_______________________________________________
Grem mailing list
Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem
_______________________________________________
Grem mailing list
Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem
_______________________________________________
Grem mailing list
Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem
--------------------------------------------------------------------------------
_______________________________________________
Grem mailing list
Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem
--
Ezt az e-mailt átvizsgálta az Avast AntiVirus szoftver.
www.avast.com
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20250815/98d2deb4/attachment.html>
További információk a(z) Grem levelezőlistáról