From greschem at gmail.com Fri Aug 1 05:34:55 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Fri, 1 Aug 2025 05:34:55 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?A_mai_szentmise_ig=C3=A9i?= Message-ID: *2025-08-01* https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2025-08-01 *17. évközi hét péntek* *OLVASMÁNY Mózes harmadik könyvéből * *A választott népnek mindig meg kell tartania az Úr nagy és szent ünnepeit. Az Úr így szólt Mózeshez: ?Ezek lesznek az Úr ünnepei, a szent összejövetelek, amelyeket a maguk idejében meg kell tartanotok. Az első hónapban, annak tizennegyedik napján estefelé van az Úr húsvéti átvonulása. A hónap tizenötödik napján pedig a kovásztalan kenyerek ünnepe van az Úr tiszteletére. Hét napon át kovásztalan kenyeret egyetek! Az első nap nagy és szent legyen számotokra, semmiféle *szolgai *munkát ne *végezzetek *rajta! Mind a hét napon égőáldozatot mutassatok be az Úrnak! A hetedik nap ismét nagy és szent legyen, semmiféle *szolgai *munkát ne *végezzetek *rajta!? Majd így beszélt az Úr Mózeshez: ?Szólj Izrael fiaihoz, és mondd nekik: Ha majd bejuttok arra a földre, amelyet adok nektek, és learatjátok a termést, vigyetek egy kalászos kévét aratástok zsengéjeként a paphoz, s ő ajánlja fel a szombat után következő napon az Úrnak, és szentelje meg, hogy az Úr kedvesen fogadja tőletek! Számláljatok azután a szombatot követő naptól, amelyen az első kévét felajánlottátok, hét teljes hetet a hetedik hét eltelte után következő napig, azaz ötven napot, és akkor mutassatok be új ételáldozatot az Úrnak! A hetedik hónap tizedik napján az engesztelés nagy ünnepe legyen! Nevezzétek szentnek ezt a napot, böjtöljetek, és mutassatok be égőáldozatot az Úrnak! A hetedik hónap tizenötödik napjától fogva hét napon át sátoros ünnepet tartsatok az Úrnak! Az első napot nagynak és szentnek hívjátok: semmiféle *szolgai *munkát ne *végezzetek*! Mind a hét napon mutassatok be égőáldozatot az Úrnak! A nyolcadik nap ismét nagy és szent legyen! Mutassatok be égőáldozatot az Úrnak, mert az a szent összejövetel napja; semmiféle *szolgai *munkát ne *végezzetek *!? Ezek az Úrnak ünnepei, amelyeket nagynak és szentnek kell hívnotok, és amelyeken égőáldozatokat, egészen elégő áldozatokat és ételáldozatokat kell bemutatnotok az Úrnak aszerint, amint azt az egyes napok szertartása megszabja. Ez az Isten igéje. * *Lev 23,1.4-11.15-16.27.34b-37* *VÁLASZOS ZSOLTÁR * Válasz: *Örvendjetek Istennek, * a *mi* segítőnknek!* (2a. vers. - 5. tónus) Előénekes: * Csendüljön a zsoltár, hozzatok dobot, * lágyhangú hárfát citerával. Fújjátok meg a harsonát újholdkor, * holdtöltekor, a *mi* nagy ünnepünkön.* Hívek: *Örvendjetek Istennek, * a *mi *segítőnknek!* E:* Izraelben ez a törvény, * így rendelte ezt Jákob Istene.* *Ő hagyta meg ezt Józsefnek, * amikor kivonult *Egyiptom földjé*ről.* H: *Örvendjetek Istennek, * a *mi *segítőnknek!* E: *Ne legyen soha* más istened, * *és ne imádj soha* idegen istent, *mert én vagyok a te Urad, Istened, * aki kivezetett téged* Egyiptom földjéről. H: *Örvendjetek Istennek, * a* mi *segítőnknek! * *Zsolt 80,3-4.5-6ab.10-11ab* *ALLELUJA Az Úr igéje örökké megmarad, * ez az a tanítás, amelyet hirdettek nektek*. 1Pét 1,25 ? 12. tónus. *? EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből * *A názáretiek hitetlen magatartása **Jézussal **szemben. * * Tanító körútján Jézus az ő városába, *Názáretbe* érkezett, és *ott * tanított a zsinagógában. *Hallgatói *csodálkoztak, *és így beszéltek *róla: *?Honnan van *ennek a bölcsessége és csodatevő ereje? *Hát nem* az ács fia ez? *És nem* Mária az anyja? *Nemde *Jakab, József, Simon és Júdás az (unoka)fivérei? *És nem *itt élnek-e közöttünk az (unoka)nővérei is? *Honnét *vette hát mindezt?? *És csak botránkoztak *rajta. Jézus *erre *így szólt: ?Sehol sem *becsülik kevesebbre* a prófétát, *mint *szülőföldjén és otthonában.? *Hitetlenségük *miatt *nem is *művelt *ott sok *csodát. Ezek az evangélium igéi. * *Mt 13,54-58* *EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK * Pap: *Kérjük, testvéreim, teljes szívünkből-lelkünkből a *mi* Urunkat, Jézus Krisztust, aki *kereszthalála *árán meghozta *nekünk* a *bűn*bocsánatot és a kiengesztelődést!* Lektor: *1. Itt egybegyűlt és az egész világon* *elterjedt Egyházért kérjük Urunkat!* 2. *Szentséges Atyánkért, N. pápáért, püspökeinkért, az egyházi rend minden tagjáért és munkatársaikért kérjük Urunkat!* 3. *Az egyházak közötti békességért és a népek nyugalmáért kérjük Urunkat!* 4. *Azokért, akik az Egyházban az irgalmasság cselekedeteit gyakorolják, kérjük Urunkat!* 5. Városunkért (községünkért)* és minden* lakójának *jólétéért és üdvösségéért kérjük Urunkat!* (6. *Elhunyt N. testvérünkért [nővérünkért], akiért *a keresztfán *szent vérét ontotta, kérjük Urunkat!* Pap: *Urunk, Jézus Krisztus, nyújtsd ki segítő jobbodat *néped *felé, amikor irgalmadért esedezik! Ne engedd, *hogy kárba vesszen a világ *életéért ontott drága véred! Hárítsd el az emberiségre *leselkedő veszedelmet*, hogy vigasztalást találjunk halandó életünkben, odaát pedig elnyerjük az örök boldogságot! Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.* Hívek: *Ámen*. Vírusmentes.www.avg.com <#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2> --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Fri Aug 1 05:41:47 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Fri, 1 Aug 2025 05:41:47 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=281=29?= Message-ID: *Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.* *Uram, Aquinoi Szt. Tamás közbenjárására tisztítsd meg szívemet: szándékaimat, gondolataimat, érzéseimet és szavaimat, cselekedeteimet. hogy minden körülmény között hűséges legyek Hozzád **és ezáltal észrevegyem a gonosz(ok) cselvetéseit is, mert folöslegesen nem kell mártírrá válni, Segíts minket az igaz, tiszta szívű bocsánatkérésben, kiengesztelődésben Veled és egymással. Ámen * *A zsolozsma Reggeli dicséretének* *HIMNUSZa* *Már kél a fénynek csillaga: esengve kérjük az Urat, **járjon ma mindenütt velünk, ne rontsa ártás életünk.* *Nyelvünket fogja fékre ma, ne szóljon rút perek szava; * *szemünket védőn óvja meg: a hívságot ne lássa meg! * *Lakjék szívünkben tisztaság, Távozzék minden dőreség; * *a testnek dölyfét törje meg étel- s italban hősi fék.* *Hogy majd a nap ha távozott, s az óra újra éjt hozott, * *lemondásunk szent éneke legyen az Úr dicsérete!* *Dicsérjük az örök Atyát, dicsérjük egyszülött Fiát, * *s a Lelket, a Vigasztalót, most és örök időkön át! * *Őrangyalom, szívből kérlek, bűntől, bajtól őrizzél meg! Életemben légy vezérem, halálomban állj mellettem!* *Szűz szülője Istennek*, *engedd, hogy a Tied legyek. Tied élet és halálban, Tied jó és balsorsban, Tied küzdve, szenvedve, Tied most és örökre. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy Tied legyek. Anyám, Benned bízom és remélek, Anyám Teutánad epedek, Anyám, Te jóságos, kegyelmezz, Anyám, Te hatalmas, védelmezz, Anyám, ó jöjj, segíts küzdeni, Anyám, ő jöjj, segíts szenvedni. Anyám, ó jöjj, ne hagyj elveszni! Hiszen tudsz segíteni, ó hatalmas! Akarsz is segíteni, ó irgalmas! Kell is segítened, ó hűséges, fogsz is segíteni, ó kegyelmes! Anyám, Te vagy a kegyelmek anyja, szomorúak vigasztalója, bűnösök oltalma és menedéke, föld reménye és mennyek ékessége! Ki kérte még segítségedet hasztalanul? Ki távozott Tőled meghallgatatlanul? Azért bizton mondom minden szenvedésben: Mária mindig segít, minden időben. Biztosan állítom, életben, s halálban, Mária mindig segít, minden balsorsban. Azért hiszem, s meghalok ezen hitemben, hogy Veled leszek, ó Anyám, fönn az égben. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy a Tied legyek. Amen.* *Ima elhunyt szeretteinkér* *t Híveid teremtő, megváltó és hazaváró Istene. Kérünk, örök világosságoddal jutalmazd elhunyt szeretteink minden tisztaságát, jóságát, hűségét megbocsátva nekik hibáikat, bűneiket. Minket is vezess a napi lelkiismeretvizsgálat, a bűnbánat, a rendszeres őszinte szentgyónás és a jócselekedetek útján, hogy Szent Fiad, Jézus Krisztus egyetlen és elegendő áldozata miatt. kegyelmed segítségével majd megláthassuk Istent és viszontlássuk őket, akikről ma imával, szeretettel, hálával emlékezünk meg. Amen.**Ima a lelkekért, hogy a tisztítótűzben szenvedő szeretteink, ismerőseink mihamarabb az örök életbe jussanak*: *Ó Jézusom! Bocsásd meg vétkeinket! Ments meg minket a pokol tüzétől és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik leginkább rászorulnak irgalmadra. Ámen. * *Ima **azért, hogy Magyarországon és világszerte a keresztény-konzervatív politikusok, vezetők Isten kegyelméből és saját bűnbánatuk által megtisztuljanak, megszentelődjenek, felnőjenek ahhoz, hogy valóban az Atya, a Fiú és a Szentlélek igaz akaratának megvalósításán dolgozzanak és így legyőzzék országaikban is a sátán, a sötétség erőit, és együttműködve Krisztus győzelméért kormányozzanak, szent házas és családi életet éljenek **Boldogasszony Anyánk, Szt. Mihály arkangyal, az árpádházi szentek, Morus Szt. Tamás és a már az örökkévalóságba költözött dr. Tóth Zoltán József - a Szent Korona eszméjének Alaptörvénybe segítője, aki életét áldozta a Szent Korona országáért - oltalmazzátok Magyarországot és a világot, a Krisztus győzelmén munkálkodó politikusok, vezetők lelkét, életét, hogy a sötétség erőit legyőzve Krisztus győzedelmeskedjen. Amen. * *Ima * *személy szerint Orbán Viktorért, Trumpl elnökért és családjaikért: * *"Az Úr legyen előttetek, hogy a jó utat mutassa nektek! Az Úr legyen mellettetek, hogy karjába zárjon és megvédjen a veszedelmektől, az Úr legyen mögöttetek, hogy megvédjen a gonosz cselvetéseitől Benneteket és családjaitokat!" Amen.* *Ima Kárpátaljáért*! *Urunk! Kárpátaljai testvéreinknek kérjük, adj reményt, védelmezd a katonának vitt férfiakat. Ne engedd, hogy a külföldre kényszerült fiatalok elvesszenek a világban! A szétszakadt kárpátaljai családokat tartsd meg egységben és segítsd a mihamarabbi találkozáshoz! A magányos időseknek legyél társuk, küldj nekik jólelkű segítőket! A háborúban elhunytaknak add meg a Te örök békédet! Amen.* *Fohász az üldözött keresztényekért és minden más igaz üldözöttért ,háborúban, gondban, bajban segítségért*: *"Felnézek az égre minden áldott este, Keresem az Istent, mert beszédünk lenne // Nehéz szívvel várok csöndben a soromra, Tudom odafent is rengeteg a dolga. // És csak halkan mondom az ég csillagának: Szólhatna egy jó szót az Úr angyalának, / Hogy a Jó Istennek súgja oda csendben: Uram! A világgal valami nincs rendben. // Hallgassa meg imám, más kérésem nincsen, Segítsen mi rajtunk,, hiszen Ő az Isten. // Ember az embernek farkasa lett régen, Gyűlölet vert tanyát sok ember szívében. // Rengeteg a földön a hontalan, árva, Uram, ez a világ saját sírját ássa. Túl sok már a fájó, bús könny a szemekben. Uram! A világgal nincs valami rendben! // Anya a gyermekét sorsára hagyja, Pénzért, az ember a lelkét is eladja. Háborúk zajában ártatlanok halnak, Jól tudom, Uram, Te nem így akartad. Nagyon nagy a bűnünk, amit meg kell bánnunk, Bocsásd meg, úgy kérlek, minden gonoszságunk. // Könyörögve száll fel fohászom az égbe, Uram! A világnak Tenélküled vége!"* *Ima az Istent kereső, de sajnálatosan megtévedt vagy megtévesztett, vagy a Szentháromságos Isten igéjét alaposan még nem ismerő ateisták, liberálisok, muzulmánok, progresszív keresztények, felületes keresztények és hűtlen keresztények igaz megtéréséért**. Uram, a Szűzanya és az árpádházi szentek közbenjárására segítsd őket is az igaz megtérésre. Ámen. "Nyugtalan mindaddig a szívünk, míg meg nem nyugszik Benned, Istenünk." (Szt. Ágoston)* Vírusmentes.www.avg.com <#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2> --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Fri Aug 1 05:42:36 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Fri, 1 Aug 2025 05:42:36 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=282=29?= Message-ID: *Urunk, a Szűzanya közbenjárására **oltalmazd meg a halálra ítélt pakisztáni keresztény fiatal Ehsan Shan életét a gyilkosok kezétől, és Pajor András atyát, akit hazug módon megrágalmaztak, meghurcoltak. * *Adj Clarisse, dr. Góczán Laci, Ikó, egy vese daganattal küzdő. volt és jelenlegi Listatagok , egy Listatag édesanyja Adrienn veje, Gyuri, a balesetet szenvedett Boldizsár, egy Listatag édesanyja és családja, egy beteg nagycsaládos édesanya, az most már jobban levő 25 éves fiú, Irénke számára gyógyulást, három k. hajléktalan számára a szentségi életet, lelkierőt, gyógyulást, lakhatást, k. nehézségekkel küzdő Listatag és családja számára az erőt, a kiutat. Kérünk, hogy a Szűzanya és Bld. Carlo Acutis közbenjárására adj gyógyulást a 3.5 éves Bellának és lelki erőt, az őt szerető nagycsaládnak, **a 23 évesen elhunyt Máténak az örök életet, az őt szeretőknek vígaszt, a B. 15 éves fiúnak, aki lánnyá szeretne válni **szabadulást a sátán rabságából*, * hogy a tragikus hirtelenséggel megözvegyült Brigitta és árván maradt négy gyermeke és a fiatalon elhunyt édesanya, Ágota családja meg tudjon küzdeni a rájuk szakadt nehézségekkel. Mindannyiunknak, kérünk, adj lelki és testi egészséget, a sátántól jövő bűnre csábító és az alaptalan kétségbeesés kísértései ellen oltalmat, vezess minket és családtagjainkat az üdvösség útján, segíts, hogy a következő generációnak, gyermekeinknek, unokáinknak hiteles keresztény példát adjunk és őrizd meg őket * *a hit, * *az állandó töredelem, megtérés,** a tiszta erkölcs, a vallásgyakorlás,* *a Krisztus követés,* * az igaz, krisztusi szeretet útján! Könyörgünk a következő egyéni ima szándékainkért: ...............* *Szűz Mária, betegek, özvegyek, árvák patrónája, az Egyház anyja! Imádkozz érettünk! Amen. Segítsd vezetőinket Szentlelked erejével, Szt.István király és Szt. László király segítségével és közbenjárására, hogy Istenhez hűen vezessék nemzetünket, munkahelyeinket, önkormányzatainkat, mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség. Boldogasszony Anyánk, régi nagy pátrónánk, nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk: Magyarországról, édes hazánkról, ne felejtkezzél el szegény magyarokról! Amen. Imádkozzunk 1./ Ferenc pápa lelki üdvéért, 2./ XIV.Leó pápa Istenhez, az evangéliumhoz való hűségéért, 3./ h. Erdő Péter bíboros atyát és Böjte Csabát minden feladatában oltalmazza az Úr Jézus a Szűzanya és az összes magyar szent közbenjárására és 4./ hogy a püspökök,a papok és szerzetesek szolgálatukat az evangéliumhoz hűségesen végezzék és 5./ újabb az evangéliumhoz hűséges papi és szerzetesi hivatásokért!, 6./ az Egyház Jézus Krisztus útján maradásáért, 7/ a megtévedt papok, szerzetesek bűnbánatáért, megtéréséért: Add meg papjainknak szerzeteseinknek Mennyei Atyánk - szolgálatodnak kegyelmét. Újítsd meg szívükben a szentségnek lelkét, hogy a tanítás, melyet nekik kell adniuk, példájukkal közelebb vigyen minket Hozzád. Szent Lelked ajándékaiból adj nekik Urunk, okos szerénységet, bölcs szelídséget, mértéktartást, jóságot, szívbeli tisztaságot, lelki szabadságot. Töltsd el őket teljesen szentséges szereteteteddel, hogy egészen Tieid legyenek és dicséretes módon éljenek, anélkül, hogy a dicséretet hajhásznák. Add meg nekik a kegyelmet, hogy a lélek és a test tisztaságában Téged dicsőítsenek, szeretetedben éljenek és szolgáljanak Téged. Te légy az ő dicsőségük, örömük, vágyuk, Te légy szenvedéseikben vigasztalásuk, a kétségek közt tanácsadójuk, az igazságtalanságok között védelmük, a betegségben orvosságuk. Engedd, Uram, hogy a Te közösséged pásztoraival békességben éljenek, hogy egykor jól adhassanak számot működésükről, és elnyerhessék az örök élet jutalmát. Amen. Kérjük, a Guadalupei Szűzanya, Szt. István, Szt. László, az árpádházi szentek, Európa védőszentjei: Szt. Brigitta, Szt. Teréz Benedikta (Edith Stein), Szt.Benedek, Sziénai Szt. Katalin, Szt. Ciril és Metód, továbbá Szt. Mónika, Szt. Ágoston .Szt. Patrik, Szt. Pál, Szt. Pio atya, Charles de Foucauld, és Bld. Ceferino közbenjárását, hogy a magyar nemzet egésze, az európaiak és szerte a világon mindenki megtalálva Urunk, Téged, megtérjen a keresztény hitre. megmenekülve a hamis vallásoktól, ideológiáktól! Kérjük, Urunk, segíts, hogy imáinkkal és cselekedeteinkkel elősegítsük Európa és Magyarország keresztény megújulását, a béke megőrzését. Isten hazánkért, Európáért, a világért térdelünk elődbe. Rút bűneinket jóságoddal född be! Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed, érdemét idézzed! Amen Kérjük a Szűzanyát és Szt. Imre herceget, a magyar ifjúság védőszentjét, nevelőjét, Szt. Gellértet, Kalazanci Szent Józsefet, a piarista tanítórend alapítóját, Bosco Szt.Jánost, Boldog Carlo Acutist, éa a már az örökkévalóságba költözött Jelenits István atyát hogy járjanak közben, hogy a magyar ifjúság egyre inkább Isten akarata szerint éljen, az oktatásügy és a fiatalok családi háttere Isten akarata szerinti mederbe terelődjön! Édes Szűzanyám, csillogó koronád fényéből egy csepp fényt sugallj reám. Hálátlan gyermeked vagyok Anyám, de Te nem hagytál magamra, vigyáztál reám. Köszönöm, hogy megőrizted lelkemet, áldott szent palástodat reám terítetted. Szeplőtelen Szűz Mária, Világ királynője, Tehozzád könyörög a Föld minden népe. Imánkat hallgasd meg, légy lelkünknek őre. Ó segíts, hogy lelkünket a gonosz kerülje. Hisz Édesanyánk vagy Te, s a Világ Királynője. Szent Fiad által vagy lelkünknek őrzője. Lábadhoz borulunk, úgy könyörgünk Hozzád, kérünk fordítsd felénk jóságos szent orcád. Szemedből egy sugár költözzék szívünkbe, hogy Általad eljussunk Jézusunk elébe. Amen. Kérjük Árpádházi Szent Erzsébet közbenjárását a magyar egészségügy Isten akarata szerinti munkájáért és, hogy türelemmel, szeretettel gondozzuk, ápoljuk időseinket. Szt. Erzsébet, segíts! Ámen.Kérjük a Szűzanyát és Szt. Mihály arkangyalt,, hogy tapossák el a sátán fejét, hogy véget érjen az ártatlan, meg nem született emberi életek mészárlása, a megszületett gyermekek megtévesztése, gonosz kihasználása. Segítsenek a gyermekek tiszta lelkének megőrzésében A Szentlélek vezesse az életvédőket, a CitizenGot, a szülőket, nevelőket az Isten parancsai szerinti munkájukban. Adj hűséget és gyermekáldást a házaspároknak, az igazság melletti bátor kiállást a pusztító ideológiák ellen küzdőknek, oltalmat a perbe fogott keresztényeknek, a megtévesztetteket vezesd a lelkileg, testileg tiszta életre! Óvd meg a magyarokat a paráznaság, a házasságtörés, a fajtalankodás, bujálkodás, lopás, nyerészkedés, részegeskedés, rágalmazás, harácsolás (l. Szt. Pál I Korintusi levél) és egyéb bűnök elkövetésétől, a krízishelyzetben lévő édesanyákat, édesapákat, nőgyógyászokat az abortusz kísérétésétől, a bűnöket már elkövetetteknek add meg az őszinte bűnbánat, bűnbocsánat kegyelmét. Emlékezzél, ó legkegyesebb Szűzanya Mária, hogy sohasem hallotta még senki, hogy Te gyámoltalanul magára hagytad azt, aki oltalmadért folyamodott, segítségedért esdekelt, vagy szószólásodat kérte. Én is hasonló bizalomtól lelkesítve sietek Hozzád, Szüzek Szent Szüze! Hozzád jövök Anyám és mint szegény bűnös, sóhajtozva lábadhoz borulok. Ne vesd meg szavaimat Örök Igének Szent Anyja, hanem hallgasd meg kegyelmesen. Amen. (Szt. Bernát 'Memorarae') A lelki adoptálás keretében kérjük a Szűzanya oltalmát egy méhen belüli gyermek életben tartásáért, hogy szülei és az orvosok irgalmazzanak neki és megyilkolása helyett szeretettel segítsék az életre. Oltalmad alá futunk, Istennek szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkor dicsőséges és áldott Szűz! Mi asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szószólónk, engeszteld meg nekünk szent Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak. Ámen.Imádkozzunk, hogy nemzeti, egyházi, családi, munkahelyi, e listás, baráti közösségeinkben és a világ háborúskodó felei között a lelkek üdvösségére, az igazra, a jóra és a szépre, a kölcsönös igaz szeretetre, békére való törekvés vezesse a közösségek vezetőit és tagjait, hogy mindenütt Krisztus békéje uralkodjék ! Uram, tégy engem békéd eszközévé. Ahol gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek, ahol sértés, oda megbocsátást, ahol széthúzás, oda egyetértést, ahol tévedés, oda igazságot, ahol kétely, oda hitet, ahol kétségbeesés, oda reményt, ahol szomorúság, oda örömet. Uram, add meg nekem, hogy én vígasztalhassak ahelyett, hogy engem vígasztalnának, hogy én értsek meg másokat ahelyett, hogy arra vágynék, hogy engem értsenek meg, hogy szeressek inkább, minthogy engem szeressenek. Mert aki elfelejti magát, az találja meg, aki megbocsát, annak megbocsátanak, aki meghal, az felébred az örök életre. Ámen. Kereszt és bérma gyerekeink igaz és szent úton maradásáért. Kérjük a Szűzanya és a gyermek Jézusról nevezett Lisieuxi Kis Szent Teréz és szent szülei közbenjárását, hogy a hit, remény és szeretet soha se fogyatkozzék meg életükben. Ámen. Kérjük Lisieuxi Kis Szt. Teréz, Casciai Szt. Rita, Szt. Mónika, Bld. Peter To Rot, Lisieuxi Kis Szt. Teréz szülei: a Szt Martin házaspár, Boldog IV. Károly és Zita királyné és Bld. Batthyány Strattmann László és Coreth Mária szent házaspárokat és Bálint Sándort, hogy imádkozzanak a házasságok hűségben, szeretetben való megmaradásáért, a megtört házasságok, családok kiengesztelődéséért. Amen. Kalkuttai Szt. Teréz anya támogassa a szegényeket, betegeket, mentális betegeket, és segítsen minket, hogy bölcs, megfontolt jótékonykodással mi is segítsük őket, akiket Jézus különösen szeret. "Amikor a keresztre nézel, tudod, hogy Jézus mennyire szeretett téged és engem. Azt akarja, hogy mi is így szeressünk. Amen." (Teréz anya imája), "Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek." (Mt.25,36-7) Imádkozzunk azokért, akiken 'sebet' ejtettünk és akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Urunk, a Szűzanya, a béke királynője, a bűnösök menedéke közbenjrárására áldd meg, vezesd Jézus Krisztus és az evangélium szeretetére és a rendszeres, igaz szentségi életre. a felebaráti szeretetre, az üdvösségre azokat, akiken 'sebet' ejtettünk és azokat, akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Adj nekünk, nekik alázatot, megértést, hitet a kiengesztelődéshez, óvj meg minket, őket a bosszúállás, megszólás, pletykálkodás kísértésétől. "Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek." (Miatyánk) "."Haragudjatok, de ne vétkezzetek! (Ef.3,26),, "Az Istent szeretőknek minden javukra válik." (Róm 8,28) Imádkozzunk azokért és családjukért, akik jót tettek velünk: Urunk áldd meg és támogasd a jóban azokat és családjukat, akik jót tettek velünk. Ámen.* Vírusmentes.www.avg.com <#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2> --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Fri Aug 1 06:32:54 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Fri, 1 Aug 2025 06:32:54 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?SG9sbmFwdMOzbCB2w6FsdG96dGF0w6FzIGF6IElNw4FLIFJF?= =?utf-8?q?GGEL-ben?= Message-ID: Módosítás alább kihúzással és aláhúzással jelölve *.... észrevegyem a *gonosz(ok)* Gonosz cselvetéseit is, * Vírusmentes.www.avg.com <#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2> --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Fri Aug 1 06:39:02 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Fri, 1 Aug 2025 06:39:02 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?SG9sbmFwdMOzbCAyLiBtw7Nkb3PDrXTDoXMgPSBLSUVHw4lT?= =?utf-8?q?Z=C3=8DT=C3=89S_az_IM=C3=81K_REGGEL_-ben?= Message-ID: 2. módosítás, pontosabban KIEGÉSZÍTÉS alább aláhúzással jelölve: *Segíts minket, jószándékú embereket, akiket a Gonosz is próbál befolyásolni, az igaz, tiszta szívű bocsánatkérésben, kiengesztelődésben Veled és egymással. Ámen * Vírusmentes.www.avg.com <#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2> --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Fri Aug 1 06:55:15 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Fri, 1 Aug 2025 06:55:15 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?SG9sbmFwdMOzbCAyLiBtw7Nkb3PDrXTDoXMgPSBLSUVH?= =?utf-8?b?w4lTWsONVMOJUyBheiBJTcOBSyBSRUdHRUwgLWJlbg==?= In-Reply-To: References: Message-ID: Itt a 2. módosítás, kiegészítés VÉGLEGES szövege: *Segíts minket, jószándékú embereket, akiket a Gonosz is próbál befolyásolni, az igaz, tiszta szívű kiengesztelődésben Veled az őszinte bűnbánatban, szentgyónásban és egymással. ** Ámen.* Vírusmentes.www.avg.com <#m_5388258643958458229_DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2> On Fri, Aug 1, 2025 at 6:39?AM Emoke Greschik wrote: > 2. módosítás, pontosabban KIEGÉSZÍTÉS alább aláhúzással jelölve: > > *Segíts minket, jószándékú embereket, akiket a Gonosz is próbál > befolyásolni, az igaz, tiszta szívű bocsánatkérésben, kiengesztelődésben > Veled és egymással. Ámen * > > > > Vírusmentes.www.avg.com > > <#m_5388258643958458229_m_1964562201234759922_DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2> > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Fri Aug 1 07:28:16 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Fri, 1 Aug 2025 07:28:16 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?!!_A_r=C3=A1galmakkal_meghurcolt=2C_de_h=C3=A1la?= =?utf-8?q?_Istennek_ism=C3=A9t_a_katolikus_LifeSite_f=C5=91szerkes?= =?utf-8?b?enTFkWplIHZpZGXDsyBiZXN6w6Ftb2zDs2ph?= Message-ID: John Henry Westen, a LifeSitenews.com hála Istennek ismét főszerkesztője beszámolója angolul John-Henry Westen | Here?s what actually happened to LifeSite this month: video (10'10) https://www.youtube.com/watch?v=8Tg3ND0jCyE Vírusmentes.www.avg.com <#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2> --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Fri Aug 1 08:27:45 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Fri, 1 Aug 2025 08:27:45 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?A_mai_szentmise_ig=C3=A9i?= In-Reply-To: References: Message-ID: Az esetleges félreértések eloszlatására: a "szolgai" szót PUSZTÁN *azért *nem pirosoztam be, mert *AZ ÜNNEPKOR nem* volt megengedett. Szeretettel, E / M Vírusmentes.www.avg.com <#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2> On Fri, Aug 1, 2025 at 5:34?AM Emoke Greschik wrote: > *2025-08-01* > https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2025-08-01 > > *17. évközi hét péntek* > > > *OLVASMÁNY Mózes harmadik könyvéből * > *A választott népnek mindig meg kell tartania az Úr nagy és szent > ünnepeit. Az Úr így szólt Mózeshez: ?Ezek lesznek az Úr ünnepei, a szent > összejövetelek, amelyeket a maguk idejében meg kell tartanotok. Az első > hónapban, annak tizennegyedik napján estefelé van az Úr húsvéti átvonulása. > A hónap tizenötödik napján pedig a kovásztalan kenyerek ünnepe van az Úr > tiszteletére. Hét napon át kovásztalan kenyeret egyetek! Az első nap nagy > és szent legyen számotokra, semmiféle *szolgai *munkát ne *végezzetek *rajta! > Mind a hét napon égőáldozatot mutassatok be az Úrnak! A hetedik nap ismét > nagy és szent legyen, semmiféle *szolgai *munkát ne *végezzetek > > > *rajta!? Majd így beszélt az Úr Mózeshez: ?Szólj Izrael fiaihoz, és mondd > nekik: Ha majd bejuttok arra a földre, amelyet adok nektek, és learatjátok > a termést, vigyetek egy kalászos kévét aratástok zsengéjeként a paphoz, s ő > ajánlja fel a szombat után következő napon az Úrnak, és szentelje meg, hogy > az Úr kedvesen fogadja tőletek! Számláljatok azután a szombatot követő > naptól, amelyen az első kévét felajánlottátok, hét teljes hetet a hetedik > hét eltelte után következő napig, azaz ötven napot, és akkor mutassatok be > új ételáldozatot az Úrnak! A hetedik hónap tizedik napján az engesztelés > nagy ünnepe legyen! Nevezzétek szentnek ezt a napot, böjtöljetek, és > mutassatok be égőáldozatot az Úrnak! A hetedik hónap tizenötödik napjától > fogva hét napon át sátoros ünnepet tartsatok az Úrnak! Az első napot > nagynak és szentnek hívjátok: semmiféle *szolgai *munkát ne *végezzetek*! > Mind a hét napon mutassatok be égőáldozatot az Úrnak! A nyolcadik nap ismét > nagy és szent legyen! Mutassatok be égőáldozatot az Úrnak, mert az a szent > összejövetel napja; semmiféle *szolgai *munkát ne *végezzetek > *!? Ezek az Úrnak ünnepei, amelyeket nagynak és szentnek kell hívnotok, és > amelyeken égőáldozatokat, egészen elégő áldozatokat és ételáldozatokat kell > bemutatnotok az Úrnak aszerint, amint azt az egyes napok szertartása > megszabja. Ez az Isten igéje. * > *Lev 23,1.4-11.15-16.27.34b-37* > > *VÁLASZOS ZSOLTÁR * > Válasz: *Örvendjetek Istennek, * a *mi* segítőnknek!* (2a. vers. - 5. > tónus) > Előénekes: > * Csendüljön a zsoltár, hozzatok dobot, * lágyhangú hárfát citerával. > Fújjátok meg a harsonát újholdkor, * holdtöltekor, a *mi* nagy > ünnepünkön.* > Hívek: *Örvendjetek Istennek, * a *mi *segítőnknek!* > E:* Izraelben ez a törvény, * így rendelte ezt Jákob Istene.* > *Ő hagyta meg ezt Józsefnek, * amikor kivonult *Egyiptom földjé*ről.* > H: *Örvendjetek Istennek, * a *mi *segítőnknek!* > E: *Ne legyen soha* más istened, * *és ne imádj soha* idegen istent, > *mert én vagyok a te Urad, Istened, * aki kivezetett téged* Egyiptom > földjéről. > H: *Örvendjetek Istennek, * a* mi *segítőnknek! * > *Zsolt 80,3-4.5-6ab.10-11ab* > > > *ALLELUJA Az Úr igéje örökké megmarad, * ez az a tanítás, amelyet > hirdettek nektek*. 1Pét 1,25 ? 12. tónus. > > > *? EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből * *A názáretiek hitetlen magatartása **Jézussal > **szemben. * > * Tanító körútján Jézus az ő városába, *Názáretbe* érkezett, és *ott > * tanított a zsinagógában. *Hallgatói *csodálkoztak, *és így beszéltek *róla: > *?Honnan van *ennek a bölcsessége és csodatevő ereje? *Hát nem* az ács > fia ez? *És nem* Mária az anyja? *Nemde *Jakab, József, Simon és Júdás az > (unoka)fivérei? *És nem *itt élnek-e közöttünk az (unoka)nővérei is? *Honnét > *vette hát mindezt?? *És csak botránkoztak *rajta. Jézus *erre *így > szólt: ?Sehol sem *becsülik kevesebbre* a prófétát, *mint > *szülőföldjén és otthonában.? *Hitetlenségük *miatt *nem is *művelt *ott > sok > *csodát. Ezek az evangélium igéi. * > *Mt 13,54-58* > *EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK * > Pap: *Kérjük, testvéreim, teljes szívünkből-lelkünkből a *mi* Urunkat, > Jézus Krisztust, aki *kereszthalála *árán meghozta *nekünk* a *bűn*bocsánatot > és a kiengesztelődést!* > Lektor: *1. Itt egybegyűlt és az egész világon* *elterjedt Egyházért > kérjük Urunkat!* > 2. *Szentséges Atyánkért, N. pápáért, püspökeinkért, az egyházi rend > minden tagjáért és munkatársaikért kérjük Urunkat!* > 3. *Az egyházak közötti békességért és a népek nyugalmáért kérjük > Urunkat!* > 4. *Azokért, akik az Egyházban az irgalmasság cselekedeteit gyakorolják, > kérjük Urunkat!* > 5. Városunkért (községünkért)* és minden* lakójának *jólétéért és > üdvösségéért kérjük Urunkat!* > (6. *Elhunyt N. testvérünkért [nővérünkért], akiért *a keresztfán *szent > vérét ontotta, kérjük Urunkat!* > Pap: *Urunk, Jézus Krisztus, nyújtsd ki segítő jobbodat *néped *felé, > amikor irgalmadért esedezik! Ne engedd, *hogy kárba vesszen a világ *életéért > ontott drága véred! Hárítsd el az emberiségre *leselkedő veszedelmet*, > hogy vigasztalást találjunk halandó életünkben, odaát pedig elnyerjük az > örök boldogságot! Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.* > Hívek: *Ámen*. > > > > > Vírusmentes.www.avg.com > > <#m_-1341897195390832114_DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2> > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Fri Aug 1 12:37:18 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Fri, 1 Aug 2025 12:37:18 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?TWFpIGV2YW5nLiArIMOzc3rDtnYuIGVsbcOpbGsuICsgR29z?= =?utf-8?q?pel_reflection?= Message-ID: *Barsi Balázs atya elmélkedéseinek forrása: **https://barsitelekmm.blogspot.com/ **, a Bp. Barron elmélkedések napi emailjeire a **wordonfire.org ** linken ** lehet feliratkozni.* *xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx* *ALLELUJA Az Úr igéje örökké megmarad, * ez az a tanítás, amelyet hirdettek nektek*. 1Pét 1,25 ? 12. tónus. *? EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből * *A názáretiek hitetlen magatartása **Jézussal **szemben. * * Tanító körútján Jézus az ő városába, *Názáretbe* érkezett, és *ott * tanított a zsinagógában. *Hallgatói *csodálkoztak, *és így beszéltek *róla: *?Honnan van *ennek a bölcsessége és csodatevő ereje? *Hát nem* az ács fia ez? *És nem* Mária az anyja? *Nemde *Jakab, József, Simon és Júdás az (unoka)fivérei? *És nem *itt élnek-e közöttünk az (unoka)nővérei is? *Honnét *vette hát mindezt?? *És csak botránkoztak *rajta. Jézus *erre *így szólt: ?Sehol sem *becsülik kevesebbre* a prófétát, *mint *szülőföldjén és otthonában.? *Hitetlenségük *miatt *nem is *művelt *ott sok *csodát. Ezek az evangélium igéi. * *Mt 13,54-58* *Barsi Balázs atya elmélkedése.* *Az emberek jó része ma ünnep nélkül él. Sok helyen vasárnap* *is folytatódik* * az egész heti munka*, mert az egynapos kiesés is jelentős veszteséget jelentene a termelésben. *Amikor pedig nem kell dolgozni*, *az is csak szabadnap vagy munkaszüneti nap, nem ünnep. Így degradálódik lassan termelő- és fogyasztógéppé **az ember*, elárulva azt a legmélyebb vonatkozását, amely létezése értelmét adja meg, hiszen a pusztán fizikai pihenés, lazítás nem tudja megadni az igazi testi-lelki felüdülést, a valódi rekreációt. *Csak az ünnep képes feltárni **az ember előtt valódi gyökereit, melyek egy közösséghez tartozva s a hagyomány termékeny talajába ágyazódva az Istenhez kötik*. *Ha ezekről a gyökerektől elszakadunk*, *halálra ítéljük magunkat, *egyenként és társadalmi szinten egyaránt. A különféle pótlékok csak annyit érnek, mint a letépett virágnak, ha vázába teszik: ideig-óráig még élni látszik, valójában azonban már halott. Az igazi ünneplés nem csupán üde színfolt a hétköznapok szürkeségében, hanem éltető forrás. *Amikor **Mózes által az Úr tanítást ad az ünnepekről, nemcsak arra szólít fel,* *hogy időről időre kilépjünk a hétköznapok világából, hanem hogy egész lényünkkel Istenhez forduljunk*. Nem arról van szó, hogy csupán elkülönítsük a szent időket a profántól, hanem *hogy az ünneplésben megtisztulva, megújulva térjünk vissza mindennapi teendőinkhez*, *az ünneplés által megszentelve azokat.* *Bishop Barron's Gospel Reflection:* Friends, in today?s Gospel, on his return to Nazareth, the Lord identifies himself as a prophet. Jesus is not just one more in a long line of prophets but rather the personal and perfect embodiment of the transformative speech of God. *As Pope Benedict XVI puts it *in *Verbum Domini*, ?*Now the word is not simply audible; **not only does it have a voice**, now the word has a face, *one which we can see*: that of Jesus of Nazareth.?* Therefore, we are not surprised that *the Gospels *consistently portray *Jesus?s words as irresistibly powerful.* At the tomb of his friend, ?he cried with a loud voice, ?Lazarus, come out!?? and ?the dead man came out.? *Precisely because Jesus is the divine Word*, what he says *is*. Origen of Alexandria said that just as all of Jesus?s acts were like words*, *so all his words were like acts. *The Church, which is Jesus?s Mystical Body, is the privileged bearer of his Word *to the world down through the ages *until the Lord returns. This is why the Church continues to unleash transformative power. * *Imádkozzál érettünk Istennek Szent Anyja, hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire. Ámen.* Vírusmentes.www.avg.com <#m_-3072643663280045174_DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2> --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Fri Aug 1 12:54:15 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Fri, 1 Aug 2025 12:54:15 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?T3Jiw6FuIFYuIG1hIGEgS29zc3V0aCByLWJhbiwgYSAnSsOz?= =?utf-8?q?_reggelt_Magyaro=2E=27-ban_=28Szerintem=2C_j=C3=B3_heti_?= =?utf-8?q?politikai_=C3=B6sszefoglal=C3=B3_a_legnagyobb_=C3=A1ttek?= =?utf-8?b?aW50w6lzc2VsIGLDrXLDs3TDs2wsKQ==?= Message-ID: *2025. augusztus 1. Orbán V. 'Jó reggelt Magyaro.' / Kossuth rádió* videó (26'50) https://www.youtube.com/watch?v=xPFWS-MAZfw Vírusmentes.www.avg.com <#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2> --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Fri Aug 1 16:13:55 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Fri, 1 Aug 2025 16:13:55 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Fwd=3A_Kiss_M=C3=B3nika_gyermek_kiadv=C3=A1nya_?= =?utf-8?b?w7pqcmEga2FwaGF0w7Mh?= In-Reply-To: References: Message-ID: KISS MÓNIKA A *SAJÁT* EMAIL CÍMÉRE: monika.hang7 at gmail.com VÁRJA A VÁLASZT: ---------- Forwarded message --------- From: Mónika Kiss Date: Fri, Aug 1, 2025 at 4:04?PM Subject: Kiss Mónika gyermek kiadványa újra kapható! *Kedves Testvérek!* Tegnap 50 darab *Jézus és a gyermekek c.* foglalkoztató-színező füzet érkezett. A tanévkezdést megkönnyítő ajándékként, vagy akár már a téli ünnepekre gondolva szeretettel kínálom. A/4-es méretű, 28 oldalas, a külső színes karton borító fényes fóliával ellátott. Ára: 1.900.- Ft. (+postaköltség, ha nem személyes átvétellel történik.) Mivel nagyon kicsi a példányszám, ezért kérlek szépen titeket, lehetőség szerint minél előbb jelezzetek vissza, amennyiben szeretnétek a gyerekfüzetből, példányszámmal együtt, valamint a postai címet is írjátok meg, ahová küldhetem. A postaköltség 1.615.-Ft fél kg-ig. (ajánlott levélként) Bővebb ízelítőt a kiadványból itt találtok: https://www.léleksziget.hu/bemutato-anyagok/ Az e-mail címem, ahová írhattok: *monika.hang7 at gmail.com * Legyetek szívesek tovább küldeni ezt a levelet olyanoknak, akiket szerintetek érdekelhet. Köszönöm szépen! További áldott nyarat kívánva, szeretettel: Kiss Mónika 06 20 219 0186 www.léleksziget.hu (ékezetes domain név) [image: 1.jpg] --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: 1.jpg Type: image/jpeg Size: 357928 bytes Desc: nem elérhető URL: From puskas.tibor1967 at gmail.com Fri Aug 1 20:08:20 2025 From: puskas.tibor1967 at gmail.com (=?UTF-8?B?VGlib3IgTMOhc3psw7MgUHVza8Ohcw==?=) Date: Fri, 1 Aug 2025 20:08:20 +0200 Subject: [Grem] *****SPAM(8.5)***** Message-ID: --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: IMG-abb304676340ae781a92f7c2a41d0d2d-V.jpg Type: image/jpeg Size: 211756 bytes Desc: nem elérhető URL: From ekaszaky at gmail.com Fri Aug 1 20:11:04 2025 From: ekaszaky at gmail.com (=?UTF-8?B?w4l2YSBLYXN6YWt5?=) Date: Fri, 1 Aug 2025 20:11:04 +0200 Subject: [Grem] *****SPAM(8.5)***** In-Reply-To: References: Message-ID: Lájkolnám! Nagyon frappáns! Tibor László Puskás ezt írta (időpont: 2025. aug. 1., P, 20:08): > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > -- Kaszaky Éva --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sat Aug 2 05:56:57 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sat, 2 Aug 2025 05:56:57 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?A_mai_szentmise_ig=C3=A9i?= Message-ID: *2025-08-02* https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2025-08-02 *17. évközi hét szombat* *OLVASMÁNY Mózes harmadik könyvéből Az örvendetes évben, vagyis a jubileumi esztendőben mindenki visszakapja eredeti birtokát. A Sínai-hegyen így szólt Mózeshez az Úr: ?Számlálj hét évhetet, azaz hétszer hét esztendőt, tehát negyvenkilenc évet. Ennek az évnek hetedik hónapjában a tizedik napon, az engesztelés napján, fúvasd meg a harsonákat az egész országban! Szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt! Hirdessetek szabadulást lakóhelyetek minden lakójának, mert örvendetes esztendő ez. Kapja vissza mindenki a birtokát, és térjen vissza ki-ki saját családjához! Ez az ötvenedik esztendő legyen számotokra jubileumi év! Ebben az évben ne vessetek! Ami a szántóföldeteken magától terem, le ne arassátok; a meg nem metszett szőlőtőkék termését be ne takarítsátok! Így szenteljétek meg az örvendetes esztendőt, és azt egyétek, amit a mezőn találtok! Az örvendetes esztendőben kapja vissza mindenki a maga birtokát! Ha eladsz valamit honfitársadnak, vagy veszel valamit tőle, egymást *be *ne* csapjátok! *Az örvendetes esztendőt követő évek száma szerint vásárolj felebarátodtól, ő pedig a termés éveinek száma szerint adjon el neked! Minél több esztendő van még hátra a következő örvendetes esztendőig, annál nagyobb legyen az ár; és minél kevesebb van hátra, annál olcsóbb legyen a vételár, mert csak a termésidőt adja el neked.* Meg *ne *csaljátok *honfitársaitokat! Mindenki félje az Urat; mert én, az Úr vagyok a ti Istenetek!? Ez az Isten igéje. Lev 25,1.8-17* VÁLASZOS ZSOLTÁR Válasz: *Magasztaljanak téged a népek, Istenünk, * magasztaljanak téged az összes nemzetek!* (4. vers. - 5. tónus) Előénekes: *Könyörüljön rajtunk az Isten és áldjon meg* minket, ** ragyogtassa fel arcát fölöttünk, hogy megismerjék a földön utadat, * és üdvösségedet az összes nemzetek.* Hívek: *Magasztaljanak téged a népek, Istenünk, * magasztaljanak téged az összes nemzetek! E: Örvendjenek és ujjongjanak a nemzetek, ? mert igazságosan ítéled a népeket, * és te vezérled őket a földön. H: Magasztaljanak téged a népek, Istenünk, * magasztaljanak téged az összes nemzetek! E: Földünk megadta gyümölcsét, * a mi Istenünk megáldott *minket. *Áldjon meg *minket *az Isten, * félve tisztelje őt a föld minden határa. H: Magasztaljanak téged a népek, Istenünk, * magasztaljanak téged az összes nemzetek! * *Zsolt 66,2-3.5.7-8* *ALLELUJA Boldogok, akik *üldözést szenvednek *az igazságért, * mert övék a mennyek országa*. Mt 5,10 ? 7 b. tónus. *? EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből Keresztelő János vértanúsága. * Amikor Heródes Antipász, a negyedes fejedelem meghallotta *a Jézusról szóló híreket*, azt mondta szolgáinak: ?Ez Keresztelő János: ő támadt fel a halálból, azért van *ilyen csodatevő ereje.*? Heródes ugyanis annak idején elfogatta *Jánost*, bilincsbe verette és börtönbe vetette Heródiás miatt, aki fivérének, Fülöpnek a felesége volt. *János ugyanis figyelmeztette: ?Nem szabad *őt feleségül venned!? Heródes emiatt ki akarta végeztetni *Jánost*, de félt a néptől, mert prófétának tartották őt. Amikor Heródesnek születésnapja volt, Heródiás leánya a vendégek előtt táncolt. Ez nagyon megtetszett Heródesnek, ezért esküvel ígérte, hogy bármit is kér, megadja neki. A leány, mivel anyja már előre kioktatta, így szólt: ?Add nekem egy tálon *Keresztelő János *fejét!? Erre a király elszomorodott, de esküje és a jelenlevő vendégek miatt megparancsolta, hogy adják oda neki (*Keresztelő János* fejét). Erre elküldvén lefejeztette *Jánost *a börtönben. Fejét elhozták egy tálon, és odaadták a leánynak; ő meg elvitte anyjának. Akkor *János tanítványai eljöttek, elvitték a holttestet, és eltemették. Majd felkeresték Jézust, és *mindezt* hírül adták neki.* Ezek az evangélium igéi. *Mt 14,1-12* EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK Pap: *Esedezve kérjük, kedves testvéreim, a mindenható Istent, hogy az Egyház édesanyjának, a Boldogságos Szűz Máriának közbenjárására mutassa meg továbbra is atyai jóságának és isteni hatalmának csodajeleit az Egyházban!* Lektor*: 1. Katolikus Egyházunk megőrzéséért és küldetésének zavartalan teljesítéséért könyörögjünk az Úrhoz!* 2. *Szentatyánkért N. pápáért, N. megyésfőpásztorunkért, valamennyi püspökért és papért könyörögjünk az Úrhoz! * 3. *Papi hivatásokért és lelkipásztoraink eredményes munkájáért könyörögjünk az Úrhoz!* 4. *A szüzekért, az özvegyekért, az árvákért, az elhagyottakért és a *bűn*bánókért könyörögjünk az Úrhoz!* 5. *A szárazföldi, a tengeri és a légi úton lévőkért, *a bányákban v*a*gy más veszélyes* munkahelyeken dolgozó embertársainkért könyörögjünk az Úrhoz!* (6. E világból elköltözött N. testvérünkért [nővérünkért] és minden tisztuló lélekért könyörögjünk az Úrhoz! Pap: *Urunk, Istenünk, te jól tudod,* hogy korunkban mennyi megpróbáltatás éri, és mennyi veszedelem fenyegeti *az emberiség életét. Teljesítsd hozzád forduló híveid kívánságát, és hallgasd meg kéréseinket, melyeket a Boldogságos Szűz Mária anyai pártfogását is remélve eléd terjesztünk. Krisztus, a mi Urunk által.* Hívek: *Ámen*. --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sat Aug 2 05:58:52 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sat, 2 Aug 2025 05:58:52 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=281=29?= Message-ID: *Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.* *Uram, Aquinoi Szt. Tamás közbenjárására tisztítsd meg szívemet: szándékaimat, gondolataimat, érzéseimet és szavaimat, cselekedeteimet. hogy minden körülmény között hűséges legyek Hozzád **és ezáltal észrevegyem a Gonosz cselvetéseit is, mert folöslegesen nem kell mártírrá válni, Segíts minket, jószándékú embereket, akiket a Gonosz is próbál befolyásolni, az igaz, tiszta szívű kiengesztelődésben Veled az őszinte bűnbánatban, szentgyónásban és egymással. ** Ámen.* *A zsolozsma Reggeli dicséretének* *HIMNUSZa* *Már kél a fénynek csillaga: esengve kérjük az Urat, **járjon ma mindenütt velünk, ne rontsa ártás életünk.* *Nyelvünket fogja fékre ma, ne szóljon rút perek szava; * *szemünket védőn óvja meg: a hívságot ne lássa meg! * *Lakjék szívünkben tisztaság, Távozzék minden dőreség; * *a testnek dölyfét törje meg étel, s italban hősi fék.* *Hogy majd a nap ha távozott, s az óra újra éjt hozott, * *lemondásunk szent éneke legyen az Úr dicsérete!* *Dicsérjük az örök Atyát, dicsérjük egyszülött Fiát, * *s a Lelket, a Vigasztalót, most és örök időkön át! * *Őrangyalom, szívből kérlek, bűntől, bajtól őrizzél meg! Életemben légy vezérem, halálomban állj mellettem!* *Szűz szülője Istennek*, *engedd, hogy a Tied legyek. Tied élet és halálban, Tied jó és balsorsban, Tied küzdve, szenvedve, Tied most és örökre. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy a Tied legyek. Anyám, Benned bízom és remélek, Anyám Teutánad epedek, Anyám, Te jóságos, kegyelmezz, Anyám, Te hatalmas, védelmezz, Anyám, ó jöjj, segíts küzdeni, Anyám, ő jöjj, segíts szenvedni. Anyám, ó jöjj, ne hagyj elveszni! Hiszen tudsz segíteni, ó hatalmas! Akarsz is segíteni, ó irgalmas! Kell is segítened, ó hűséges, fogsz is segíteni, ó kegyelmes! Anyám, Te vagy a kegyelmek anyja, szomorúak vigasztalója, bűnösök oltalma és menedéke, föld reménye és mennyek ékessége! Ki kérte még segítségedet hasztalan? Ki távozott Tőled meghallgatatlanul? Azért bizton mondom minden szenvedésben: Mária mindig segít, minden időben. Biztosan állítom, életben, s halálban, Mária mindig segít, minden balsorsban. Azért hiszem, s meghalok ezen hitemben, hogy Veled leszek, ó Anyám, fönn az égben. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy a Tied legyek. Amen.* *Ima elhunyt szeretteinkér* *t Híveid teremtő, megváltó és hazaváró Istene. Kérünk, örök világosságoddal jutalmazd elhunyt szeretteink minden tisztaságát, jóságát, hűségét megbocsátva nekik hibáikat, bűneiket. Minket is vezess a napi lelkiismeretvizsgálat, a bűnbánat, a rendszeres őszinte szentgyónás és a jócselekedetek útján, hogy Szent Fiad, Jézus Krisztus egyetlen és elegendő áldozata miatt. kegyelmed segítségével majd megláthassuk Istent és viszontlássuk őket, akikről ma imával, szeretettel, hálával emlékezünk meg. Amen.**Ima a lelkekért, hogy a tisztítótűzben szenvedő szeretteink, ismerőseink mihamarabb az örök életbe jussanak*: *Ó Jézusom! Bocsásd meg vétkeinket! Ments meg minket a pokol tüzétől és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik leginkább rászorulnak irgalmadra. Ámen. * *Ima **azért, hogy Magyarországon és világszerte a keresztény-konzervatív politikusok, vezetők Isten kegyelméből és saját bűnbánatuk által megtisztuljanak, megszentelődjenek, felnőjenek ahhoz, hogy valóban az Atya, a Fiú és a Szentlélek igaz akaratának megvalósításán dolgozzanak és így legyőzzék országaikban is a sátán, a sötétség erőit, és együttműködve Krisztus győzelméért kormányozzanak, szent házas és családi életet éljenek **Boldogasszony Anyánk, Szt. Mihály arkangyal, az árpádházi szentek, Morus Szt. Tamás és a már az örökkévalóságba költözött dr. Tóth Zoltán József - a Szent Korona eszméjének Alaptörvénybe segítője, aki életét áldozta a Szent Korona országáért - oltalmazzátok Magyarországot és a világot, a Krisztus győzelmén munkálkodó politikusok, vezetők lelkét, életét, hogy a sötétség erőit legyőzve Krisztus győzedelmeskedjen. Amen. * *Ima * *személy szerint Orbán Viktorért, Trumpl elnökért és családjaikért: * *"Az Úr legyen előttetek, hogy a jó utat mutassa nektek! Az Úr legyen mellettetek, hogy karjába zárjon és megvédjen a veszedelmektől, az Úr legyen mögöttetek, hogy megvédjen a gonosz cselvetéseitől Benneteket és családjaitokat!" Amen.* *Ima Kárpátaljáért*! *Urunk! Kárpátaljai testvéreinknek kérjük, adj reményt, védelmezd a katonának vitt férfiakat. Ne engedd, hogy a külföldre kényszerült fiatalok elvesszenek a világban! A szétszakadt kárpátaljai családokat tartsd meg egységben és segítsd a mihamarabbi találkozáshoz! A magányos időseknek legyél társuk, küldj nekik jólelkű segítőket! A háborúban elhunytaknak add meg a Te örök békédet! Amen.* *Fohász az üldözött keresztényekért és minden más igaz üldözöttért ,háborúban, gondban, bajban segítségért*: *"Felnézek az égre minden áldott este, Keresem az Istent, mert beszédünk lenne // Nehéz szívvel várok csöndben a soromra, Tudom odafent is rengeteg a dolga. // És csak halkan mondom az ég csillagának: Szólhatna egy jó szót az Úr angyalának, / Hogy a Jó Istennek súgja oda csendben: Uram! A világgal valami nincs rendben. // Hallgassa meg imám, más kérésem nincsen, Segítsen mi rajtunk,, hiszen Ő az Isten. // Ember az embernek farkasa lett régen, Gyűlölet vert tanyát sok ember szívében. // Rengeteg a földön a hontalan, árva, Uram, ez a világ saját sírját ássa. Túl sok már a fájó, bús könny a szemekben. Uram! A világgal nincs valami rendben! // Anya a gyermekét sorsára hagyja, Pénzért, az ember a lelkét is eladja. Háborúk zajában ártatlanok halnak, Jól tudom, Uram, Te nem így akartad. Nagyon nagy a bűnünk, amit meg kell bánnunk, Bocsásd meg, úgy kérlek, minden gonoszságunk. // Könyörögve száll fel fohászom az égbe, Uram! A világnak Tenélküled vége!"* *Ima az Istent kereső, de sajnálatosan megtévedt vagy megtévesztett, vagy a Szentháromságos Isten igéjét alaposan még nem ismerő ateisták, liberálisok, muzulmánok, progresszív keresztények, felületes keresztények és hűtlen keresztények igaz megtéréséért**. Uram, a Szűzanya és az árpádházi szentek közbenjárására segítsd őket is az igaz megtérésre. Ámen. "Nyugtalan mindaddig a szívünk, míg meg nem nyugszik Benned, Istenünk." (Szt. Ágoston)* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sat Aug 2 05:59:33 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sat, 2 Aug 2025 05:59:33 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=282=29?= Message-ID: *Urunk, a Szűzanya közbenjárására **oltalmazd meg a halálra ítélt pakisztáni keresztény fiatal Ehsan Shan életét a gyilkosok kezétől, és Pajor András atyát, akit hazug módon megrágalmaztak, meghurcoltak. * *Adj Clarisse, dr. Góczán Laci, Ikó, egy vese daganattal küzdő. volt és jelenlegi Listatagok , egy Listatag édesanyja Adrienn veje, Gyuri, a balesetet szenvedett Boldizsár, egy Listatag édesanyja és családja, egy beteg nagycsaládos édesanya, az most már jobban levő 25 éves fiú, Irénke számára gyógyulást, három k. hajléktalan számára a szentségi életet, lelkierőt, gyógyulást, lakhatást, k. nehézségekkel küzdő Listatag és családja számára az erőt, a kiutat. Kérünk, hogy a Szűzanya és Bld. Carlo Acutis közbenjárására adj gyógyulást a 3.5 éves Bellának és lelki erőt, az őt szerető nagycsaládnak, **a 23 évesen elhunyt Máténak az örök életet, az őt szeretőknek vígaszt, a B. 15 éves fiúnak, aki lánnyá szeretne válni **szabadulást a sátán rabságából*, * hogy a tragikus hirtelenséggel megözvegyült Brigitta és árván maradt négy gyermeke és a fiatalon elhunyt édesanya, Ágota családja meg tudjon küzdeni a rájuk szakadt nehézségekkel. Mindannyiunknak, kérünk, adj lelki és testi egészséget, a sátántól jövő bűnre csábító és az alaptalan kétségbeesés kísértései ellen oltalmat, vezess minket és családtagjainkat az üdvösség útján, segíts, hogy a következő generációnak, gyermekeinknek, unokáinknak hiteles keresztény példát adjunk és őrizd meg őket * *a hit, * *az állandó töredelem, megtérés,** a tiszta erkölcs, a vallásgyakorlás,* *a Krisztus követés,* * az igaz, krisztusi szeretet útján! Könyörgünk a következő egyéni ima szándékainkért: ...............* *Szűz Mária, betegek, özvegyek, árvák patrónája, az Egyház anyja! Imádkozz érettünk! Amen. Segítsd vezetőinket Szentlelked erejével, Szt.István király és Szt. László király segítségével és közbenjárására, hogy Istenhez hűen vezessék nemzetünket, munkahelyeinket, önkormányzatainkat, mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség. Boldogasszony Anyánk, régi nagy pátrónánk, nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk: Magyarországról, édes hazánkról, ne felejtkezzél el szegény magyarokról! Amen. Imádkozzunk 1./ Ferenc pápa lelki üdvéért, 2./ XIV.Leó pápa Istenhez, az evangéliumhoz való hűségéért, 3./ h. Erdő Péter bíboros atyát és Böjte Csabát minden feladatában oltalmazza az Úr Jézus a Szűzanya és az összes magyar szent közbenjárására és 4./ hogy a püspökök,a papok és szerzetesek szolgálatukat az evangéliumhoz hűségesen végezzék és 5./ újabb az evangéliumhoz hűséges papi és szerzetesi hivatásokért!, 6./ az Egyház Jézus Krisztus útján maradásáért, 7/ a megtévedt papok, szerzetesek bűnbánatáért, megtéréséért: Add meg papjainknak szerzeteseinknek Mennyei Atyánk - szolgálatodnak kegyelmét. Újítsd meg szívükben a szentségnek lelkét, hogy a tanítás, melyet nekik kell adniuk, példájukkal közelebb vigyen minket Hozzád. Szent Lelked ajándékaiból adj nekik Urunk, okos szerénységet, bölcs szelídséget, mértéktartást, jóságot, szívbeli tisztaságot, lelki szabadságot. Töltsd el őket teljesen szentséges szereteteteddel, hogy egészen Tieid legyenek és dicséretes módon éljenek, anélkül, hogy a dicséretet hajhásznák. Add meg nekik a kegyelmet, hogy a lélek és a test tisztaságában Téged dicsőítsenek, szeretetedben éljenek és szolgáljanak Téged. Te légy az ő dicsőségük, örömük, vágyuk, Te légy szenvedéseikben vigasztalásuk, a kétségek közt tanácsadójuk, az igazságtalanságok között védelmük, a betegségben orvosságuk. Engedd, Uram, hogy a Te közösséged pásztoraival békességben éljenek, hogy egykor jól adhassanak számot működésükről, és elnyerhessék az örök élet jutalmát. Amen. Kérjük, a Guadalupei Szűzanya, Szt. István, Szt. László, az árpádházi szentek, Európa védőszentjei: Szt. Brigitta, Szt. Teréz Benedikta (Edith Stein), Szt.Benedek, Sziénai Szt. Katalin, Szt. Ciril és Metód, továbbá Szt. Mónika, Szt. Ágoston .Szt. Patrik, Szt. Pál, Szt. Pio atya, Charles de Foucauld, és Bld. Ceferino közbenjárását, hogy a magyar nemzet egésze, az európaiak és szerte a világon mindenki megtalálva Urunk, Téged, megtérjen a keresztény hitre. megmenekülve a hamis vallásoktól, ideológiáktól! Kérjük, Urunk, segíts, hogy imáinkkal és cselekedeteinkkel elősegítsük Európa és Magyarország keresztény megújulását, a béke megőrzését. Isten hazánkért, Európáért, a világért térdelünk elődbe. Rút bűneinket jóságoddal född be! Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed, érdemét idézzed! Amen Kérjük a Szűzanyát és Szt. Imre herceget, a magyar ifjúság védőszentjét, nevelőjét, Szt. Gellértet, Kalazanci Szent Józsefet, a piarista tanítórend alapítóját, Bosco Szt.Jánost, Boldog Carlo Acutist, éa a már az örökkévalóságba költözött Jelenits István atyát hogy járjanak közben, hogy a magyar ifjúság egyre inkább Isten akarata szerint éljen, az oktatásügy és a fiatalok családi háttere Isten akarata szerinti mederbe terelődjön! Édes Szűzanyám, csillogó koronád fényéből egy csepp fényt sugallj reám. Hálátlan gyermeked vagyok Anyám, de Te nem hagytál magamra, vigyáztál reám. Köszönöm, hogy megőrizted lelkemet, áldott szent palástodat reám terítetted. Szeplőtelen Szűz Mária, Világ királynője, Tehozzád könyörög a Föld minden népe. Imánkat hallgasd meg, légy lelkünknek őre. Ó segíts, hogy lelkünket a gonosz kerülje. Hisz Édesanyánk vagy Te, s a Világ Királynője. Szent Fiad által vagy lelkünknek őrzője. Lábadhoz borulunk, úgy könyörgünk Hozzád, kérünk fordítsd felénk jóságos szent orcád. Szemedből egy sugár költözzék szívünkbe, hogy Általad eljussunk Jézusunk elébe. Amen. Kérjük Árpádházi Szent Erzsébet közbenjárását a magyar egészségügy Isten akarata szerinti munkájáért és, hogy türelemmel, szeretettel gondozzuk, ápoljuk időseinket. Szt. Erzsébet, segíts! Ámen.Kérjük a Szűzanyát és Szt. Mihály arkangyalt,, hogy tapossák el a sátán fejét, hogy véget érjen az ártatlan, meg nem született emberi életek mészárlása, a megszületett gyermekek megtévesztése, gonosz kihasználása. Segítsenek a gyermekek tiszta lelkének megőrzésében A Szentlélek vezesse az életvédőket, a CitizenGot, a szülőket, nevelőket az Isten parancsai szerinti munkájukban. Adj hűséget és gyermekáldást a házaspároknak, az igazság melletti bátor kiállást a pusztító ideológiák ellen küzdőknek, oltalmat a perbe fogott keresztényeknek, a megtévesztetteket vezesd a lelkileg, testileg tiszta életre! Óvd meg a magyarokat a paráznaság, a házasságtörés, a fajtalankodás, bujálkodás, lopás, nyerészkedés, részegeskedés, rágalmazás, harácsolás (l. Szt. Pál I Korintusi levél) és egyéb bűnök elkövetésétől, a krízishelyzetben lévő édesanyákat, édesapákat, nőgyógyászokat az abortusz kísérétésétől, a bűnöket már elkövetetteknek add meg az őszinte bűnbánat, bűnbocsánat kegyelmét. Emlékezzél, ó legkegyesebb Szűzanya Mária, hogy sohasem hallotta még senki, hogy Te gyámoltalanul magára hagytad azt, aki oltalmadért folyamodott, segítségedért esdekelt, vagy szószólásodat kérte. Én is hasonló bizalomtól lelkesítve sietek Hozzád, Szüzek Szent Szüze! Hozzád jövök Anyám és mint szegény bűnös, sóhajtozva lábadhoz borulok. Ne vesd meg szavaimat Örök Igének Szent Anyja, hanem hallgasd meg kegyelmesen. Amen. (Szt. Bernát 'Memorarae') A lelki adoptálás keretében kérjük a Szűzanya oltalmát egy méhen belüli gyermek életben tartásáért, hogy szülei és az orvosok irgalmazzanak neki és megyilkolása helyett szeretettel segítsék az életre. Oltalmad alá futunk, Istennek szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkor dicsőséges és áldott Szűz! Mi asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szószólónk, engeszteld meg nekünk szent Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak. Ámen.Imádkozzunk, hogy nemzeti, egyházi, családi, munkahelyi, e listás, baráti közösségeinkben és a világ háborúskodó felei között a lelkek üdvösségére, az igazra, a jóra és a szépre, a kölcsönös igaz szeretetre, békére való törekvés vezesse a közösségek vezetőit és tagjait, hogy mindenütt Krisztus békéje uralkodjék ! Uram, tégy engem békéd eszközévé. Ahol gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek, ahol sértés, oda megbocsátást, ahol széthúzás, oda egyetértést, ahol tévedés, oda igazságot, ahol kétely, oda hitet, ahol kétségbeesés, oda reményt, ahol szomorúság, oda örömet. Uram, add meg nekem, hogy én vígasztalhassak ahelyett, hogy engem vígasztalnának, hogy én értsek meg másokat ahelyett, hogy arra vágynék, hogy engem értsenek meg, hogy szeressek inkább, minthogy engem szeressenek. Mert aki elfelejti magát, az találja meg, aki megbocsát, annak megbocsátanak, aki meghal, az felébred az örök életre. Ámen. Kereszt és bérma gyerekeink igaz és szent úton maradásáért. Kérjük a Szűzanya és a gyermek Jézusról nevezett Lisieuxi Kis Szent Teréz és szent szülei közbenjárását, hogy a hit, remény és szeretet soha se fogyatkozzék meg életükben. Ámen. Kérjük Lisieuxi Kis Szt. Teréz, Casciai Szt. Rita, Szt. Mónika, Bld. Peter To Rot, Lisieuxi Kis Szt. Teréz szülei: a Szt Martin házaspár, Boldog IV. Károly és Zita királyné és Bld. Batthyány Strattmann László és Coreth Mária szent házaspárokat és Bálint Sándort, hogy imádkozzanak a házasságok hűségben, szeretetben való megmaradásáért, a megtört házasságok, családok kiengesztelődéséért. Amen. Kalkuttai Szt. Teréz anya támogassa a szegényeket, betegeket, mentális betegeket, és segítsen minket, hogy bölcs, megfontolt jótékonykodással mi is segítsük őket, akiket Jézus különösen szeret. "Amikor a keresztre nézel, tudod, hogy Jézus mennyire szeretett téged és engem. Azt akarja, hogy mi is így szeressünk. Amen." (Teréz anya imája), "Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek." (Mt.25,36-7) Imádkozzunk azokért, akiken 'sebet' ejtettünk és akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Urunk, a Szűzanya, a béke királynője, a bűnösök menedéke közbenjrárására áldd meg, vezesd Jézus Krisztus és az evangélium szeretetére és a rendszeres, igaz szentségi életre. a felebaráti szeretetre, az üdvösségre azokat, akiken 'sebet' ejtettünk és azokat, akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Adj nekünk, nekik alázatot, megértést, hitet a kiengesztelődéshez, óvj meg minket, őket a bosszúállás, megszólás, pletykálkodás kísértésétől. "Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek." (Miatyánk) "."Haragudjatok, de ne vétkezzetek! (Ef.3,26),, "Az Istent szeretőknek minden javukra válik." (Róm 8,28) Imádkozzunk azokért és családjukért, akik jót tettek velünk: Urunk áldd meg és támogasd a jóban azokat és családjukat, akik jót tettek velünk. Ámen.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sat Aug 2 06:33:14 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sat, 2 Aug 2025 06:33:14 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?A_tegnapi_nap_szentje=3A_a_redemptorista_rend_al?= =?utf-8?b?YXBhw610w7NqYSAoMTguc3ouKQ==?= Message-ID: Liguori Szent Alfonz Mária püspök és egyháztanító Kultúra ? 2022. augusztus 1., hétfő | 9:01 https://www.magyarkurir.hu/hirek/liguori-szent-alfonz-maria-puspok-es-egyhaztanito2 *Augusztus elseje Liguori Szent Alfonz Mária püspök és egyháztanító emléknapja*. Arkadiusz Nocoń atya írását olvashatják a lelkes tanítóról, *az ima doktoráról.* *Alfonz **1696. szeptember 27-én született a Nápoly melletti Marianellában. Nemesi családból származott,* * nyolc testvére közül ő volt a legidősebb. Szülei, József és Anna vallásosan nevelték gyermekeiket; öt közülük Istennek szentelte életét.* *A rendkívüli tehetséggel megáldott Alfonz gyors léptekkel haladt előre a tudományos életben**. Még tizenhét éves sem volt, amikor már a polgári és egyházi jog doktora lett. **Nápolyban, ahol dolgozott, nagy ismertségnek örvendett. Néhány éves sikeres pályafutás után azonban váratlan csapás érte: **elvesztett* *egy nagyon fontos pert.* *Ettől a ténytől és a bíróságokon uralkodó korrupciót *l*átva megrendültségében elhagyta a jogászi pályát, és* *teológiát kezdett tanulni.* *Harminc évesen szentelték pappá. Nápoly legszegényebb negyedeiben kezdett dolgozni, *ahol nagyon gyorsan ismertté vált mint híres prédikátor. *Mindenekelőtt azonban az anyagilag és lelkileg elhanyagolt fiatalok atyja lett. *A lelkipásztorkodásban korához képest modernnek tűnő eszközöket alkalmazott: *gitározott, énekeket komponált, szabadidős programokat szervezett a fiataloknak.* *Látván *a* vallási közömbösséget és azokat a hatalmas problémákat, amelyekkel* *az akkori ember küzdött*, *1732-ben megalapította a *Legszentebb Megváltóról nevezett kongregációt, ismertebb nevén *redemptoristák rendjét, melynek fő célja a megváltás örömhírének terjesztése volt a legelhagyatottabbak és legszegényebbek között.* Az alapító buzgalmát értékelve *XIII. Kelemen pápa 1762-ben kinevezte őt *a Sant?Agata dei Goti Egyházmegye* püspök*é*nek. *Hogy kiesdje magának az áldást jövendő szolgálatára*, Alfonz gyalog zarándokolt el Loretóba.* *Jóllehet hatvanhat évesen szentelték püspökké, fiatalos lelkülettel vágott bele új munkájába. Amit szóval hirdetett, azt életpéldájával *és* különösen a szegényekkel való törődéssel bizonyította. (**Éhínség idején **eladta* *ezüst étkészletét**, valamint** bútorait,** hogy az éhezőknek kenyeret vegyen).* *Legyengülve az egészségtelen klíma *é*s a szigorú aszkézisben töltött évek** következtében* (szőrruhát viselt, rendszeres koplalással és virrasztással sanyargatta magát),* tizenhárom év után lemondott az egyházmegye vezetéséről, *hogy a következő tizenhármat a testi-lelki szenvedésekkel teli időszaknak és teljesen Isten akaratának szentelje. A róla szóló életrajzi írások különleges egyéniségnek nevezik őt. *Több területen kiemelkedő tehetséggel megáldott ember volt: ismert mint festő, költő, zeneszerző, építész, de mindenekelőtt mint híres teológus és szent.* Elképzelhetetlen, hogyan talált időt számos lelkipásztori kötelessége mellett (több mint ötszáz missziót és lelkigyakorlatot tartott) akkora terjedelmű tudományos munkára, amelynek hagyatéka több mint százhatvan írás az aszketika, dogmatika, apologetika és az erkölcsteológia területéről, és amelyeket hatvan nyelvre fordítottak le, együttesen tizenhétezer kiadásban*. *Évek múltán a legbuzgóbb tanítónak (Doctor zelantissimus) kezdték nevezni. Ő volt egyben az utolsó, akit teológusként avattak szentté. Liguori Szent Alfonz nem csak saját nemzedékére volt hatással. *Erkölcsteológiája csaknem hivatalos tankönyvvé vált a hitoktatásban; az imádságról írt írásaiért pedig megkapta az ?ima doktora? megtisztelő címet. ......* *Szent Alfonz 1787. augusztus 1-jén halt meg *a Salerno melletti Paganiban. ....... *Istenünk, te Egyházadban mindig új példaképeket állítasz elénk, akik megmutatják nekünk az erényes élet útját. Segíts testvéreink szolgálatában úgy követnünk Liguori Szent Alfonz püspököt, hogy egykor vele együtt a mennyei jutalomban is részesedjünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.* *Lengyelből fordította: Szemere János atya* *Forrás: Vatikáni Rádió* *Magyar Kurír* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sat Aug 2 06:56:44 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sat, 2 Aug 2025 06:56:44 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?T2xhaiAow6lzIGfDoXop?= In-Reply-To: <6c081a79-8203-6c86-1b37-cf11786570db@turul.banki.hu> References: <6c081a79-8203-6c86-1b37-cf11786570db@turul.banki.hu> Message-ID: Az Európai Bizottság újabb durva mélyütést vitt be a kontinens gazdaságának az Egyesült Államokkal a napokban megkötött vámmegállapodással, amely óriási kudarcot jelent Ursula von der Leyen számára ? jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Esztergomban https://vasarnap.hu/2025/08/01/lejton-az-eu-szijjarto-peter-az-europai-bizottsag-ujabb-nagyon-durva-melyutest-vitt-be-a-kontinens-gazdasaganak/ Az Európai Bizottság újabb durva mélyütést vitt be a kontinens gazdaságának az Egyesült Államokkal a napokban megkötött vámmegállapodással, amely óriási kudarcot jelent Ursula von der Leyen számára ? jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Esztergomban A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető panelbeszélgetésen vett részt az MCC Feszten, ahol először is a frissen létrejött amerikai-európai vámmegegyezésről beszélt, hangsúlyozva, hogy Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével egy héten belül Kína és az Egyesült Államok is ?feltörölte a padlót?. Aláhúzta, hogy ez a megállapodás fantasztikus az amerikai fél számára, s bizonyítja, hogy Donald Trump elnök komoly gondolta, hogy ?Amerika az első?, azonban Európára nézve óriási kudarcot jelent. ......... Rámutatott, hogy Brüsszelben azt próbálták ünnepelni, hogy az amerikai fél eddig 10 százalékos vámot fizetett az európai export után, és mostantól nullát fog, fordítva viszont az eddigi 2-4 százalékos helyett 15 százalékos vámkulcsok lesznek érvényesek. ...... ?Az Európai Bizottság újabb nagyon durva mélyütést vitt be az európai gazdaságnak. Pont úgy, ahogyan a Covid alatt SMS-ben rendelt vakcinákkal, amik nem érkeztek meg, a háború alatt számolatlan fegyver és pénz küldésével Ukrajnának, a vámokkal a kínai elektromos autógyártókkal szemben? ? sorolta. Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az Európai Unióban akkor jöhet majd egy komolyabb változás, ha több másik országban is patrióta kormány kerül hatalomra. ?Eljutottunk odáig, hogy Európa számos országában a patrióta párt vagy első lett, Ausztria, Hollandia, vagy kiemelkedő támogatottsággal bejött az élmezőnybe, Németország, Portugália, de odáig még nem jutottunk el, hogy ezeket a pártokat ne lökték volna ki a kormányzásból, és létre ne hozták volna azt a fantasztikusan demokratikus állapotot, hogy az elsőt kinyomják, s akkor a második, harmadik, negyedik alkot közösen kormányt? ? emlékeztetett. Ezt követően rátért az ukrajnai háború témájára, és kiemelte, hogy az előző amerikai adminisztráció a tavalyi elbukott választást követően számos olyan intézkedést hozott Donald Trump elnök beiktatásáig, amelyek rendkívül megnehezítették a béketeremtést, ahogyan az európai szövetségesek is aláássák az ezt célzó erőfeszítéseket. Felidézte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök tavaly nyári békemissziója után milyen támadások érték a kormányt Európában, miközben a tűzszünetet és a béketárgyalásokat kívánták előmozdítani, azonban most az akkori bírálók éppen erről beszélnek. ?Most kérdezem én, hol hiteles ez? Ki az, aki elhiszi a nyugat-európaiaknak, hogy akik éveken keresztül a béketárgyalások, a tűzszünet ellen érveltek, (?) azok most ezt komolyan gondolnák? Hát ne nézzenek már hülyének minket. A nyugat-európaiak abban érdekeltek, hogy a háború folytatódjon? ? mondta. Mégpedig szavai szerint azért, mert amíg tart a háború, addig el tudják kerülni a felelősségre vonást az utóbbi évek elhibázott, kifejezetten káros Ukrajna-stratégiája miatt. A miniszter nehezen elképzelhetőnek nevezte, hogy Kijev most előnyösebb megállapodást tudna kötni, mint három és fél évvel ezelőtt, ugyanis az ország egy nagy része már Oroszország ellenőrzése alatt áll. A szomszédos ország esetleges NATO-tagságával kapcsolatban közölte, hogy az ukránokat gusztustalan módon átverték, naiv illúziókba kergették őket azzal, hogy elhitették azt, hogy lehetséges a belépésük, de az új amerikai kormányzat egyértelművé tette, hogy erre nem kerülhet sor. Az európai uniós csatlakozás kérdése kapcsán pedig megerősítette, hogy ehhez egyhangú döntésre van szükség, márpedig ?nincs olyan helyzet, amikor is egy Orbán Viktor-vezette, magyar nemzeti kormány igent mondana Ukrajna erőltetett, gyorsítósávon történő európai uniós csatlakozására?. Majd kijelentette, hogy ez mélyen ellentétes lenne a nemzeti érdekekkel. ?Ha Ukrajnát benyomják az Európai Unióba, onnantól kezdve egyrészt importáljuk a háborút, amit nem kéne, importáljuk az ukrán maffiát, amit nem kéne, importáljuk az összes egészségtelen, az európai, s magyar élelmiszerbiztonsági sztenderdekkel köszönőviszonyban nem lévő, ócska mezőgazdasági terméket, importáljuk a magyar munkaerőpiacot tönkretevő és azt elárasztó munkaerőt. Nem kell, köszönjük szépen? ? összegzett. --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From puskas.tibor1967 at gmail.com Sat Aug 2 10:03:34 2025 From: puskas.tibor1967 at gmail.com (=?UTF-8?B?VGlib3IgTMOhc3psw7MgUHVza8Ohcw==?=) Date: Sat, 2 Aug 2025 10:03:34 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Index_-_Belf=C3=B6ld_-_A_Fidesz_p=C3=A1rtigazgat?= =?utf-8?q?=C3=B3j=C3=A1t_megvert=C3=A9k_Pozsonyban=2C_de_ami_ezut?= =?utf-8?b?w6FuIGvDtnZldGtlemV0dCwgYXogYSBsw6lueWVn?= Message-ID: Index - Belföld - A Fidesz pártigazgatóját megverték Pozsonyban, de ami ezután következett, az a lényeg https://share.google/7vbhMjmGIYU9rUBwi --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sat Aug 2 10:11:14 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sat, 2 Aug 2025 10:11:14 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?The_World_Over=3A_1=2E/_July_10th=2C_2=2E/_July_?= =?utf-8?q?31st_=28Elmarad=C3=A1somat_is_p=C3=B3tolva=2C_szeretette?= =?utf-8?b?bC4p?= Message-ID: 1./ Julíy 10th https://www.youtube.com/watch?v=o5vP4tSbN3I Diane Montagna on discrepancies in the reasons given by Pope Francis & the Vatican to crack down on the Traditional Latin Mass. Robert Royal & Fr. Gerald Murray on the fallout from the TLM controversy, and post-Francis synodality. Nina Shea & Steven Wagner discuss the violent persecution of Christians in Nigeria. 2./ July 31st https://www.youtube.com/watch?v=XArM0VHafCs Dr. Janet Smith, former Professor at Sacred Heart Major Seminary in Detroit, on - the recent dismissals of several noted professors there, most probably for questioning Pope Francis' theologically ambiguous statements, although no reasons were given, which is against the rules of the faculty. - on Humanae Vitae, against artificial contraception and on having large Catholic families Dr. Walid Phares on - the horrible massacre at a Catholic Church in - Congo by Islamic militants., - jihadists pushing for the victory of the caliphate (attacking the weak Christian and other minorities, carrying out ethnic cleansing) - the ADF (Allied Democratic Forces) are the jihadists allied against the Government, then allied locally - violence in the Middle East, in Syria - offshoots of Al Qaeda, of ISIS, - the jihadists have an agenda, we must not be so gullible as to believe that they are turning good. - Gaza peace prospects???: - USA Border Crisis: 300 Iranian nationals arrested after crossing over from Mexico. They might be linked to the jihadi regime, which is then a national security threat. Philanthropist entertainer on his philanthropic projects helping veterans and their children, etc. Archbishop Salvatore Cordileone on: - Pope Leo is going to declare St.John Henry Newman a Doctor of the Church, - What will happen to the Traditional Latin Mass under the new Pope? Archbishop hopes for greater unity in the Church. There will be an gradual uniting of the People of God. - the Traditional Latin Mass, - on August 5th - Archbish. S. Cordileone and Card. Burke celebrating Mass together on the Feast of Our Lady of the Snow. - a mass of unity. - the upcoming Pontifical High Mass at The Shrine of Our Lady of Guadalupe in La Crosse, WI. - President Trump formed a Religious Liberty Commission - He is a member - trying to protect the seal of confession. --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sat Aug 2 10:32:34 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sat, 2 Aug 2025 10:32:34 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Index_-_Belf=C3=B6ld_-_A_Fidesz_p=C3=A1rtigazga?= =?utf-8?q?t=C3=B3j=C3=A1t_megvert=C3=A9k_Pozsonyban=2C_de_ami_ezut?= =?utf-8?b?w6FuIGvDtnZldGtlemV0dCwgYXogYSBsw6lueWVn?= In-Reply-To: References: Message-ID: Kedves Tibor! Köszönöm szépen! Nagyon tanulságos, különösen, hogy magamtól nem olvasnék a fociról. :-), de most a látókörömbe hoztad. Köszi szépen! Itt egy-két részlet, amit kiemeltem magamnak: 1./ szurkolók a lelátón a ?Tiéd vagyok, tiéd hazám? feliratot feszítették ki. - a Ferencváros a napjainkban a globalizmus ellen állt ki -2./ .... az önbizalom és az arrogancia nagyon közel áll egymáshoz - ..... tudják: mindez múlandó, és ez alázatot ad. 3./ Az utánpótlásban ..... a gyerekek annyira telefonfüggők, le kell velük tetetni a telefont. Ez nem a tiltásról szól, hanem az egészséges keretek megtartásáról. Egyébként arra sarkallják a fiatalokat, hogy posztoljanak a karrierjükről, a focis eredményeikről, hiszen ez is egy bevételi forrássá válhat számukra, ha elég követőt gyűjtenek. . Szeretettel, Emőke --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sat Aug 2 10:57:49 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sat, 2 Aug 2025 10:57:49 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?TMOpbGVrIFN6YXZhIHwgQmlvZXRpa2EsIMOpbGV0dsOpZGVs?= =?utf-8?b?ZW0sIGNzYWzDoWRpIMOpbGV0LCByZW3DqW55IHZzLiBlbGtlc2VyZWQ=?= =?utf-8?b?w6lzLCBldXRhbsOhemlhLCBow6F6YXNzw6FnaSByZW3DqW55dGVsZW5z?= =?utf-8?b?w6lnZWssYSBsZWxraWlzbWVyZXQgbcWxdmVsw6lzZSBhIEthdC4gRWd5?= =?utf-8?q?h=2ETan=C3=ADt=C3=B3hivatala_megnyilatkoz=C3=A1sai_alapj?= =?utf-8?b?w6FuIC8gTnnDqWt5IEvDoWxtw6FuIGF0eWEsIGFuZG9jc2kgcGzDqWI=?= =?utf-8?q?=C3=A1nos=2C_bioetika_oktat=C3=B3_a_PPKE-n?= Message-ID: A Lélek Szava | A lelkiismeretünk karbantartása folyamatos kötelesség | Nyéky Kálmán atya videó (52'59) *https://www.youtube.com/watch?v=HUwnpoTJGgM * Olyan gyorsan fejlődik a technológia, hogy a keresztény embernek csak a lelkiismerete folyamatos ápolásával és éberen tartásával nyílik egyáltalán esélye arra, hogy ne vesszen el a folyamatosan érkező kihívások útvesztőjében. Jelenleg a mesterséges intelligencia térnyerése jelenti a legnagyobb kihívást a bioetika területén is. Meg kell tanulnunk kritikusan gondolkodni róla és aszerint használni, ha nem akarjuk, hogy saját kezünk alkotása okozza vesztünket. Beszélgetés Nyéky Kálmán atyával, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bioetika tanárával. --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sat Aug 2 13:33:36 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sat, 2 Aug 2025 13:33:36 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Mai_evang=2E_+_elm=C3=A9lked=C3=A9s?= Message-ID: *Barsi Balázs atya elmélkedéseinek forrása: **https://barsitelekmm.blogspot.com/ **, a Bp. Barron elmélkedések napi emailjeire a **wordonfire.org ** linken ** lehet feliratkozni.* *xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx* *ALLELUJA Boldogok, akik *üldözést szenvednek *az igazságért, * mert övék a mennyek országa*. Mt 5,10 ? 7 b. tónus. *? EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből Keresztelő János vértanúsága. * Amikor Heródes Antipász, a negyedes fejedelem meghallotta *a Jézusról szóló híreket*, azt mondta szolgáinak: ?Ez Keresztelő János: ő támadt fel a halálból, azért van *ilyen csodatevő ereje.*? Heródes ugyanis annak idején elfogatta *Jánost*, bilincsbe verette és börtönbe vetette Heródiás miatt, aki fivérének, Fülöpnek a felesége volt. *János ugyanis figyelmeztette: ?Nem szabad *őt feleségül venned!? Heródes emiatt ki akarta végeztetni *Jánost*, de félt a néptől, mert prófétának tartották őt. Amikor Heródesnek születésnapja volt, Heródiás leánya a vendégek előtt táncolt. Ez nagyon megtetszett Heródesnek, ezért esküvel ígérte, hogy bármit is kér, megadja neki. A leány, mivel anyja már előre kioktatta, így szólt: ?Add nekem egy tálon *Keresztelő János *fejét!? Erre a király elszomorodott, de esküje és a jelenlevő vendégek miatt megparancsolta, hogy adják oda neki (*Keresztelő János* fejét). Erre elküldvén lefejeztette *Jánost *a börtönben. Fejét elhozták egy tálon, és odaadták a leánynak; ő meg elvitte anyjának. Akkor *János tanítványai eljöttek, elvitték a holttestet, és eltemették. Majd felkeresték Jézust, és *mindezt* hírül adták neki.* Ezek az evangélium igéi. *Mt 14,1-12* *Barsi Balázs atya elmélkedése:* *Heródes börtönbe vetette Keresztelő Szent Jánost, mert nem bírta elviselni tőle a rá vonatkozó terhelő igazságot*, *ugyanakkor tisztelte, ?sok dologban hallgatott rá, és szívesen hallgatta őt?. Heródiás azonban nem elégedett meg azzal, hogy János börtönbe került, hanem el akarta őt pusztítani, s csak a kedvező alkalmat kereste, amikor ezt a megroppant gerincű királynál elérheti. * *Legtöbbünknek ugyancsak megvan a magunk Keresztelő Jánosa és Heródiása:* *a jobbik énünk és a rossz szellemünk. Rossz szellemünk ? énünknek az a része, melyen keresztül a Kísértő igyekszik eltávolítani Istentől *? *állandóan azt hajtogatja, hogy jogunk van jól érezni magunkat. Ne törődjünk az Egyházzal, amely folyton a bűnről papol és bűntudatra nevel, hisz ezzel csak örökös kiskorúságban akar tartani. Jobbik énünk* *viszont ? vagyis lelkiismeretünk, mely Istennel magával van kapcsolatban ? azt mondja, hogy nem a bűntudatot kell leküzdeni,* *hanem a bűnt orvosolni,* *bűnbánatot tartva és Isten irgalmát kérve.* *Vajon kire hallgatunk? *Mert *hiába igyekszünk egyensúlyozni *j*obbik énünk* *és* *rossz szellemünk között,* *ebben a kettősségben nem lehet sokáig élni.* *Ha mégis megpróbáljuk, előbb-utóbb úgy járunk, mint Heródes, aki *nemhogy szabadon engedte volna *Jánost*, de *Heródiásnak engedelmeskedve megölette* *őt*. *Imádkozzál érettünk Istennek Szent Anyja, hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire. Ámen.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sat Aug 2 13:36:07 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sat, 2 Aug 2025 13:36:07 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Mai_evang=2E_+_elm=C3=A9lked=C3=A9s?= In-Reply-To: References: Message-ID: Színezés helyesbítéssel. *Jobbik énünk* *viszont* alább: *Barsi Balázs atya elmélkedéseinek forrása: **https://barsitelekmm.blogspot.com/ > **, a Bp. Barron elmélkedések napi > emailjeire a **wordonfire.org ** linken ** > lehet feliratkozni.* > *xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx* > > > *ALLELUJA Boldogok, akik *üldözést szenvednek *az igazságért, * mert övék > a mennyek országa*. Mt 5,10 ? 7 b. tónus. > > > *? EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből Keresztelő János vértanúsága. * > Amikor Heródes Antipász, a negyedes fejedelem meghallotta *a Jézusról > szóló híreket*, azt mondta szolgáinak: ?Ez Keresztelő János: ő támadt fel > a halálból, azért van *ilyen csodatevő ereje.*? > Heródes ugyanis annak idején elfogatta *Jánost*, bilincsbe verette és > börtönbe vetette Heródiás miatt, aki fivérének, Fülöpnek a felesége volt. *János > ugyanis figyelmeztette: ?Nem szabad *őt feleségül venned!? Heródes emiatt > ki akarta végeztetni *Jánost*, de félt a néptől, mert prófétának > tartották őt. > Amikor Heródesnek születésnapja volt, Heródiás leánya a vendégek előtt > táncolt. Ez nagyon megtetszett Heródesnek, ezért esküvel ígérte, hogy > bármit is kér, megadja neki. A leány, mivel anyja már előre kioktatta, így > szólt: ?Add nekem egy tálon *Keresztelő János *fejét!? Erre a király > elszomorodott, de esküje és a jelenlevő vendégek miatt megparancsolta, hogy > adják oda neki (*Keresztelő János* fejét). > Erre elküldvén lefejeztette *Jánost *a börtönben. Fejét elhozták egy > tálon, és odaadták a leánynak; ő meg elvitte anyjának. > Akkor *János tanítványai eljöttek, elvitték a holttestet, és eltemették. > Majd felkeresték Jézust, és *mindezt* hírül adták neki.* > Ezek az evangélium igéi. > *Mt 14,1-12* > *Barsi Balázs atya elmélkedése:* > *Heródes börtönbe vetette Keresztelő Szent Jánost, mert nem bírta > elviselni tőle a rá vonatkozó terhelő igazságot*, *ugyanakkor tisztelte, > ?sok dologban hallgatott rá, és szívesen hallgatta őt?. Heródiás azonban > nem elégedett meg azzal, hogy János börtönbe került, hanem el akarta őt > pusztítani, s csak a kedvező alkalmat kereste, amikor ezt a megroppant > gerincű királynál elérheti. * > > *Legtöbbünknek ugyancsak megvan a magunk Keresztelő Jánosa és Heródiása:* *a > jobbik énünk és a rossz szellemünk. Rossz szellemünk ? énünknek az a része, > melyen keresztül a Kísértő igyekszik eltávolítani Istentől *? *állandóan > azt hajtogatja, hogy jogunk van jól érezni magunkat. Ne törődjünk az > Egyházzal, amely folyton a bűnről papol és bűntudatra nevel, hisz ezzel > csak örökös kiskorúságban akar tartani. Jobbik énünk* *viszont ? vagyis > lelkiismeretünk, mely Istennel magával van kapcsolatban ? azt mondja, hogy > nem a bűntudatot kell leküzdeni,* *hanem a bűnt orvosolni,* *bűnbánatot > tartva és Isten irgalmát kérve.* *Vajon kire hallgatunk? *Mert *hiába > igyekszünk egyensúlyozni *j*obbik énünk* *és* *rossz szellemünk között,* *ebben > a kettősségben nem lehet sokáig élni.* *Ha mégis megpróbáljuk, > előbb-utóbb úgy járunk, mint Heródes, aki *nemhogy szabadon engedte volna > *Jánost*, de *Heródiásnak engedelmeskedve megölette* *őt*. > *Imádkozzál érettünk Istennek Szent Anyja, hogy méltók lehessünk Krisztus > ígéreteire. Ámen.* > > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sat Aug 2 15:03:20 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sat, 2 Aug 2025 15:03:20 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Isten_=C3=A9ltesse_Seb=C5=91k_Lehelt!?= Message-ID: *Kedves Lehel!* *Isten éltessen, a védőszented oltalmazzon!* *Szeretettel,* *a Lista, Emőke* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sat Aug 2 15:08:58 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sat, 2 Aug 2025 15:08:58 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?J0xlaGVsIGvDvHJ0amUnIC0gYSB0w6FyZ3kgw6lzIGEgbW9u?= =?utf-8?q?da?= Message-ID: *Lehel kürtje? néven őriznek Jászberényben, a Jász Múzeumban egy elefántcsont kürtöt. A hangszert korábban bizánci eredetűnek tartották, de az újabb kutatások a dél-itáliai eredetet valószínűsítik. A kürt a 12. századból való, 43 cm hosszú, a peremén egy darabka hiányzik belőle.* [image: Névtelen.jpg] *Ez a kürt a jászok egyik legfontosabb jelképe és a magyar mondavilágban Lehel vezér legendás kürtjeként szerepel. A legenda szerint Lehel vezér ezzel a kürtjével ölte meg a csatában fogságba esett Konrád császárt.* forrás: a google --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: Névtelen.jpg Type: image/jpeg Size: 11048 bytes Desc: nem elérhető URL: From csakany at cs.bme.hu Sat Aug 2 17:36:41 2025 From: csakany at cs.bme.hu (csakany) Date: Sat, 2 Aug 2025 17:36:41 +0200 (CEST) Subject: [Grem] az Igen klub augusztusi programjai Message-ID: Kedves Mindenki! Augusztusban sok szabadtéri ingyenes programunk lesz, az első hármat Tasnádi Vera szervezi (augusztus 3-án, 8-án és 15-én), a "szokásos" 20-it pedig Kiss Elemér. 30-án lesz a társasjáték est, előtte angol klubbal. Aki rendszeresen szeretne más programokról is értesítést kapni, az jelentkezzen fel az Igen klub levelez?listájára, ami az igen-klub at googlegroups.com címen található meg. (Ha nem sikerülne, írjatok nekem, küldök meghívót.) Ide f?leg koncertekr?l, bulikról, el?adásokról szoktam értesítést küldeni, de ezt a lista bármelyik tagja is megteheti. Mindenkit szeretettel várunk minden programunkra. További szép nyarat kívánunk mindenkinek. Sziasztok Rita AZ IGEN KLUB 2025. AUGUSZTUSI PROGRAMJA augusztus 3, vasárnap: PIKNIK A PARKBAN ÉS KONCERT (ingyenes) Helyszín: Szent István Park (XIII. ker. Pozsonyi úton). Találkozás: du. 5 óra, a park főbejárata előtt, a troli megállóban. Program: Séta, beszélgetés, eszegetés és koncert. A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje 19 órától lesz, és ingyenes (https://kult13.hu/esemeny/nyaresti-koncertek-a-szent-istvan-parkban-frissito-dallamok-a-nyari-esteben-a-liszt-ferenc-kamarazenekar-szabadteri-koncertje-a-szent-istvan-parkban/) Kérjük, hogy mindenki hozzon valami nasit a piknikre, amit közösen elfogyasztunk! Innivalót mindenki hozzon magának! A piknik a park Duna felöli részén lesz, az asztaloknál. A főbejáraton egyenesen előre kell menni, majd a vizes medencénél, virágos kertnél balra fordulni. augusztus 8, péntek: SÉTA A DUNA PARTON, MAGYAR TÁNCTANÍTÁS ÉS TÁNCHÁZ A PANORÁMA TERASZON (ingyenes) Találkozás: du. 6 óra, a Várkert Bazár előtt, lent a lépcsőknél. Program: ld. fent. A tánctanítás 7 órától lesz, majd táncház Szabó Marci és barátaival (https://varkertbazar.hu/esemenyek/nyaresti-tanchazak). Innivalót mindenki hozzon magának! augusztus 15, péntek: VÁROSLIGETI PIKNIK, OLASZ FAGYIZÁS ÉS EGÉSZSÉGVÉDŐ TORNA Találkozás: du. 5 óra a Boróka fagyizó előtt (XIV. ker. Thököly út és a Stefánia út sarkán, az étterem mellett). Barna, fa borítású, üveges az étterem portálja, és a Keleti felé menő buszmegálló mellett van a fagyizó. Program: FAGYIZÁS VÁLASZTHATÓ, séta a Stefánia árnyas fái alatt a Lizsére..., Kipakolunk a piknikhez, mindenki amit hozott. Kérjük, hogy mindenki hozzon valami nasit, sósat! Innivalót hozzatok magatoknak! Beszélgetés, játék (aki szeretne játszani, az hozza el a kedvenc játékát). Zárásként egy rövid, egészségvédő torna. A piknik a Városliget Stefánia út felöli részén lesz, a japán kertes kiülős vendéglátós résszel szemben, a park fapados asztalos részén. augusztus 20, szerda: GRÍZ HÁZIBULI ZENEKAR INGYENES KONCERTJE, ÉS TŰZIJÁTÉK 18:30 órától kezdődik térzenével 19:00 órától Kovács Péter polgármester beszéde. 20:00 órától UTCABÁL. De most nem a MADARAK EGYÜTTES hanem a GRÍZ EGYÜTTES játszik/ Hasonló hangulat, hasonló zenét játszik mind a MADARAK / Kb. 21:30 órától lesz a HELYI TŰZIJÁTÉK. (https://kulturliget.hu/mindenmas/szent-istvan-napja---az-allamalapitas-unnepe/2025-08-20) A központi dunai tűzijáték 21:00-órakor kezdődik, az is látható onnan. Az augusztus 20-i ünnepi programon a részvétel INGYENES. De aki enni-inni akar, az hozzon magával enni-innivalót. A buli nagyon klassz helyen lesz, fent lesz a "dombon". Ez a hely Pest legmagasabb helye. Majdnem olyan magas mind a Gellért-hegy. Egy nagy virágos, zöld terület, játék és sport parkkal, de itt van a Reformátusok tere is. Van itt egy nagy kilátó is, de nem tudom, hogy most nyitva lesz-e. De általában ünnepi alkalmakkor nyitva van a kilátó. Van itt a kilátónál egy cukrászda is, finom fagyit és sütit is lehet fogyasztani. Megközelíthető a legegyszerűbben az Örs vezér térről a 144-es autóbusszal, RÁKOSSZENTMIHÁLY /XVI. kerület/ József utcáig. A 144-es autóbusz a Rákosi úton közlekedik. Majd a József utcától EGY MEGÁLLÓT kell utazni a 92-es autóbusszal az Önkormányzat felé a József utcán. /A dombra megy fel a 92-es autóbusz./ A további részletekről Kiss Elemérnél lehet érdeklődni: elemer0619 at freemail.hu vagy 20/247-4609. augusztus 30, szombat, 15:00: Angol társalgási klub Topic: shopping and shopping habits Shopping facilities, (market hall, supermarket, shopping malls..) Important aspects when we buy sg, Different influences on shopping habits, Shopping online, Being a conscious customer. 16:00: Pingpongozás, társasjátékozás szokás szerint a SzIE klubban A klub címe: XI. kerület, Kende utca 12. Ez megközelíthető a Móricz Zsigmond körtér vagy a Bartók Béla úton levő Gárdonyi téri villamosmegálló felől (utóbbihoz közelebb van). Figyelem: a cím Kende u. 12, de nem a 12-es számú társasházi bejáratnál kell ezt keresni, hanem a mellette, egy udvari kerítéses rész sarkán lévő, utcáról közvetlenül benyíló ajtónál, ami felett SZIE felirat van. From lsebok at gmail.com Sat Aug 2 23:53:38 2025 From: lsebok at gmail.com (=?UTF-8?B?TGVoZWwgU2VixZFr?=) Date: Sat, 2 Aug 2025 23:53:38 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Isten_=C3=A9ltesse_Seb=C5=91k_Lehelt!?= In-Reply-To: References: Message-ID: Kedves Emőke és minden kedves Listatag! Szívből köszönöm a köszöntést! :) /Igen, Szent István nagyon teszi a dolgát/ Áldott napokat, jó hétvégét kívánok, szeretettel: Lehel 2025. augusztus 2., szombat dátummal Emoke Greschik ezt írta: > *Kedves Lehel!* > > *Isten éltessen, a védőszented oltalmazzon!* > > *Szeretettel,* > *a Lista, Emőke* > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From lsebok at gmail.com Sat Aug 2 23:53:38 2025 From: lsebok at gmail.com (=?UTF-8?B?TGVoZWwgU2VixZFr?=) Date: Sat, 2 Aug 2025 23:53:38 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Isten_=C3=A9ltesse_Seb=C5=91k_Lehelt!?= In-Reply-To: References: Message-ID: Kedves Emőke és minden kedves Listatag! Szívből köszönöm a köszöntést! :) /Igen, Szent István nagyon teszi a dolgát/ Áldott napokat, jó hétvégét kívánok, szeretettel: Lehel 2025. augusztus 2., szombat dátummal Emoke Greschik ezt írta: > *Kedves Lehel!* > > *Isten éltessen, a védőszented oltalmazzon!* > > *Szeretettel,* > *a Lista, Emőke* > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sun Aug 3 05:17:58 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 3 Aug 2025 05:17:58 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?A_mai_szentmise_ig=C3=A9i?= Message-ID: *2025-08-03* *Évközi 18. vasárnap* https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2025-08-03 *OLVASMÁNY a Prédikátor könyvéből * *A Prédikátor **a mulandó dolgok hiábavalóságát** állítja **elénk. * Minden hiábavalóság*, mondja a Prédikátor, *csupa hiábavalóság*. *Minden csak hiábavalóság.* Hisz *jó néhány ember munkálkodott bölcsen, okosan és sikerrel, azután át kellett engednie szerzeményét olyannak, aki mit sem fáradt érte*. *Ez is hiábavalóság és nagy baj! * Igen, *mi haszna van az embernek sok-sok fáradozásából és törekvéséből, amellyel emésztette magá*t** életében? Valóban: minden napja *csupa szenvedés*, és minden tevékenysége *csak bosszúság*. *Szíve még éjjel sem tud *megnyugodni. *Ez is hiábavalóság! Ez az Isten igéje. *Préd 1,2;2,21-23* VÁLASZOS ZSOLTÁR Válasz: *Uram, menedékünk lettél * *nemzedékről nemzedékre*.* (4. g tónus) Előénekes: *Te a halandót ismét porrá teszed, * így szólsz: ?Térjetek vissza, emberek fiai.?* *A te szemedben ezer év akár a tegnap, * úgy tűnik tova, mint egy őrtállás éjszaka.* Hívek: *Uram, menedékünk lettél * nemzedékről nemzedékre.* E: *Te elragadod őket, * olyanok lesznek, mint *a hajnali álom. *Mint *a fű, mely *reggel kisarjad és fölvirul, * *de estére lefonnyad és elszárad*.* H: *Uram, menedékünk lettél * *nemzedékről nemzedékre. E:* Taníts meg számotvetni napjaink sorával, * hogy bölcsességre neveljük * szívünket. *Térj *hozzánk*, Urunk, meddig vársz még? * Légy könyörületes *szolgáidhoz! H: *Uram, menedékünk lettél * nemzedékről nemzedékre.* E: *Áraszd *ránk * irgalmadat, * hogy mindenkor örvendjünk és ujjongjunk. Ragyogjon *fölöttünk *Urunknak, Istenünknek jósága, ? áldott legyen kezünk minden műve, * kísérje áldásod kezünk minden munkáját. H: Uram, menedékünk lettél * nemzedékről nemzedékre. * *Zsolt 89,3-4.5-6.12-13.14 és 17* *SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a kolosszeiekhez írt leveléből * *Keressétek az odaföntvalókat! Testvéreim! Krisztussal együtt ti is feltámadtatok. Keressétek tehát azt, ami odafönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Az égiekre irányuljon figyelmetek, ne *a földiekre. * Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal az Istenben van elrejtve. Amikor azonban Krisztus, a mi életünk, újra megjelenik, vele együtt ti is megjelentek a dicsőségben. Fojtsátok el tehát tagjaitokban, *ami földies: a paráznaságot, a tisztátalanságot, az érzéki vágyakat, a bűnös kívánságokat és a kapzsiságot, ami nem más, mint bálványimádás. * Ne *hazudjatok *egymásnak. Vessétek le *a régi embert szokásaival* együtt, és öltsétek föl az újat, aki állandóan megújul Teremtőjének képmására a teljes megismerésig. Itt már nincs *görög vagy zsidó, körülmetélt vagy körülmetéletlen, barbár vagy szittya, szolga vagy szabad *, hanem Krisztus a minden, és ő van mindenben. Ez az Isten igéje. * * Kol 3,1-5.9-11* *ALLELUJA Boldogok a lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa*. Mt 5,3 ? 1 D2. tónus. *? EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből * *Kerüld **a kapzsiságot**! **Nem tudod, kire marad, amit szereztél. * * Abban az időben amikor Jézus tanított, *valaki megszólalt a sokaságból: ?Mester, szólj testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget.? *Ő így válaszolt *neki: ?Ember, ki hatalmazott fel* engem, *hogy bírátok legyek, és elosszam örökségteket *?? Majd *a tömeghez *fordult: ?Vigyázzatok, és őrizkedjetek *minden kapzsiságtól*, mert nem* a vagyonban való bővelkedéstől *függ* * az ember élete.? Példabeszédet is mondott* nekik:* ?Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott. *Így okoskodott magában: Mit tegyek? Nincs hová gyűjtenem *a termésemet.* Tudom már, mit teszek: lebontom csűreimet és nagyobbakat építek, oda gyűjtöm majd a termést és minden vagyonomat. Aztán majd elégedetten mondom magamnak: Ember, van elég vagyonod, eltart sok évig. Pihenj, egyél, igyál, és élvezd az életet! * Ám az Isten így szólt *hozzá*: *Esztelen, *még az éjjel számonkérik *tőled* lelkedet. *Kié lesz mindaz, amit szereztél? Így jár az, aki kincset gyűjt magának *ahelyett, hogy Istenben gazdagodnék.? Ezek az evangélium igéi. * *Lk 12,13-21* *EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK * Pap: *Testvéreim! Mennyei Atyánknál mindig irgalmasságra találunk. Ezért merjük hozzá emelni könyörgő szavunkat*. Lektor: *1. Vezesd, Urunk, Egyházadat, hogy* a földi gondoktó*l minél függetlenebbül szolgálhassa a rábízottak örök boldogságát!* 2. *Adj bölcsességet *a világ népei*nek, hogy ne* az anyagi javak bőségében lássák* az igazi boldogságot!* 3. *Segíts* bennünket,* hogy *földi életünk* folyamán sok jót tehessünk embertársainkkal!* 4. *Ébreszd fel ifjúságunkban a lélek éhségét és szomjúságát, hogy ne *a vagyon gyűjtésében és élvezésében lássa *az élet értelmét!* .5. *Légy irgalmas bíránk, amikor majd számot kell adnunk életünkről!* Pap: *Adj, Urunk, keresztény okosságot híveidnek, hogy miközben megbecsüljük a szükséges földi javakat,* mindennél* többre tartsuk mennyei örökségünket! Krisztus, a mi Urunk által.* Hívek: *Ámen*. --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sun Aug 3 05:18:58 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 3 Aug 2025 05:18:58 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=281=29?= Message-ID: *Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.* *Uram, Aquinoi Szt. Tamás közbenjárására tisztítsd meg szívemet: szándékaimat, gondolataimat, érzéseimet és szavaimat, cselekedeteimet. hogy minden körülmény között hűséges legyek Hozzád **és ezáltal észrevegyem a Gonosz cselvetéseit is, mert folöslegesen nem kell mártírrá válni, Segíts minket, jószándékú embereket, akiket a Gonosz is próbál befolyásolni, az igaz, tiszta szívű kiengesztelődésben Veled az őszinte bűnbánatban, szentgyónásban és egymással. ** Ámen.* *A zsolozsma Reggeli dicséretének* *HIMNUSZa* *Már kél a fénynek csillaga: esengve kérjük az Urat, **járjon ma mindenütt velünk, ne rontsa ártás életünk.* *Nyelvünket fogja fékre ma, ne szóljon rút perek szava; * *szemünket védőn óvja meg: a hívságot ne lássa meg! * *Lakjék szívünkben tisztaság, Távozzék minden dőreség; * *a testnek dölyfét törje meg étel, s italban hősi fék.* *Hogy majd a nap ha távozott, s az óra újra éjt hozott, * *lemondásunk szent éneke legyen az Úr dicsérete!* *Dicsérjük az örök Atyát, dicsérjük egyszülött Fiát, * *s a Lelket, a Vigasztalót, most és örök időkön át! * *Őrangyalom, szívből kérlek, bűntől, bajtól őrizzél meg! Életemben légy vezérem, halálomban állj mellettem!* *Szűz szülője Istennek*, *engedd, hogy a Tied legyek. Tied élet és halálban, Tied jó és balsorsban, Tied küzdve, szenvedve, Tied most és örökre. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy a Tied legyek. Anyám, Benned bízom és remélek, Anyám Teutánad epedek, Anyám, Te jóságos, kegyelmezz, Anyám, Te hatalmas, védelmezz, Anyám, ó jöjj, segíts küzdeni, Anyám, ő jöjj, segíts szenvedni. Anyám, ó jöjj, ne hagyj elveszni! Hiszen tudsz segíteni, ó hatalmas! Akarsz is segíteni, ó irgalmas! Kell is segítened, ó hűséges, fogsz is segíteni, ó kegyelmes! Anyám, Te vagy a kegyelmek anyja, szomorúak vigasztalója, bűnösök oltalma és menedéke, föld reménye és mennyek ékessége! Ki kérte még segítségedet hasztalan? Ki távozott Tőled meghallgatatlanul? Azért bizton mondom minden szenvedésben: Mária mindig segít, minden időben. Biztosan állítom, életben, s halálban, Mária mindig segít, minden balsorsban. Azért hiszem, s meghalok ezen hitemben, hogy Veled leszek, ó Anyám, fönn az égben. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy a Tied legyek. Amen.* *Ima elhunyt szeretteinkér* *t Híveid teremtő, megváltó és hazaváró Istene. Kérünk, örök világosságoddal jutalmazd elhunyt szeretteink minden tisztaságát, jóságát, hűségét megbocsátva nekik hibáikat, bűneiket. Minket is vezess a napi lelkiismeretvizsgálat, a bűnbánat, a rendszeres őszinte szentgyónás és a jócselekedetek útján, hogy Szent Fiad, Jézus Krisztus egyetlen és elegendő áldozata miatt. kegyelmed segítségével majd megláthassuk Istent és viszontlássuk őket, akikről ma imával, szeretettel, hálával emlékezünk meg. Amen.**Ima a lelkekért, hogy a tisztítótűzben szenvedő szeretteink, ismerőseink mihamarabb az örök életbe jussanak*: *Ó Jézusom! Bocsásd meg vétkeinket! Ments meg minket a pokol tüzétől és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik leginkább rászorulnak irgalmadra. Ámen. * *Ima **azért, hogy Magyarországon és világszerte a keresztény-konzervatív politikusok, vezetők Isten kegyelméből és saját bűnbánatuk által megtisztuljanak, megszentelődjenek, felnőjenek ahhoz, hogy valóban az Atya, a Fiú és a Szentlélek igaz akaratának megvalósításán dolgozzanak és így legyőzzék országaikban is a sátán, a sötétség erőit, és együttműködve Krisztus győzelméért kormányozzanak, szent házas és családi életet éljenek **Boldogasszony Anyánk, Szt. Mihály arkangyal, az árpádházi szentek, Morus Szt. Tamás és a már az örökkévalóságba költözött dr. Tóth Zoltán József - a Szent Korona eszméjének Alaptörvénybe segítője, aki életét áldozta a Szent Korona országáért - oltalmazzátok Magyarországot és a világot, a Krisztus győzelmén munkálkodó politikusok, vezetők lelkét, életét, hogy a sötétség erőit legyőzve Krisztus győzedelmeskedjen. Amen. * *Ima * *személy szerint Orbán Viktorért, Trumpl elnökért és családjaikért: * *"Az Úr legyen előttetek, hogy a jó utat mutassa nektek! Az Úr legyen mellettetek, hogy karjába zárjon és megvédjen a veszedelmektől, az Úr legyen mögöttetek, hogy megvédjen a gonosz cselvetéseitől Benneteket és családjaitokat!" Amen.* *Ima Kárpátaljáért*! *Urunk! Kárpátaljai testvéreinknek kérjük, adj reményt, védelmezd a katonának vitt férfiakat. Ne engedd, hogy a külföldre kényszerült fiatalok elvesszenek a világban! A szétszakadt kárpátaljai családokat tartsd meg egységben és segítsd a mihamarabbi találkozáshoz! A magányos időseknek legyél társuk, küldj nekik jólelkű segítőket! A háborúban elhunytaknak add meg a Te örök békédet! Amen.* *Fohász az üldözött keresztényekért és minden más igaz üldözöttért ,háborúban, gondban, bajban segítségért*: *"Felnézek az égre minden áldott este, Keresem az Istent, mert beszédünk lenne // Nehéz szívvel várok csöndben a soromra, Tudom odafent is rengeteg a dolga. // És csak halkan mondom az ég csillagának: Szólhatna egy jó szót az Úr angyalának, / Hogy a Jó Istennek súgja oda csendben: Uram! A világgal valami nincs rendben. // Hallgassa meg imám, más kérésem nincsen, Segítsen mi rajtunk,, hiszen Ő az Isten. // Ember az embernek farkasa lett régen, Gyűlölet vert tanyát sok ember szívében. // Rengeteg a földön a hontalan, árva, Uram, ez a világ saját sírját ássa. Túl sok már a fájó, bús könny a szemekben. Uram! A világgal nincs valami rendben! // Anya a gyermekét sorsára hagyja, Pénzért, az ember a lelkét is eladja. Háborúk zajában ártatlanok halnak, Jól tudom, Uram, Te nem így akartad. Nagyon nagy a bűnünk, amit meg kell bánnunk, Bocsásd meg, úgy kérlek, minden gonoszságunk. // Könyörögve száll fel fohászom az égbe, Uram! A világnak Tenélküled vége!"* *Ima az Istent kereső, de sajnálatosan megtévedt vagy megtévesztett, vagy a Szentháromságos Isten igéjét alaposan még nem ismerő ateisták, liberálisok, muzulmánok, progresszív keresztények, felületes keresztények és hűtlen keresztények igaz megtéréséért**. Uram, a Szűzanya és az árpádházi szentek közbenjárására segítsd őket is az igaz megtérésre. Ámen. "Nyugtalan mindaddig a szívünk, míg meg nem nyugszik Benned, Istenünk." (Szt. Ágoston)* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sun Aug 3 05:19:52 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 3 Aug 2025 05:19:52 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=282=29?= Message-ID: *Urunk, a Szűzanya közbenjárására **oltalmazd meg a halálra ítélt pakisztáni keresztény fiatal Ehsan Shan életét a gyilkosok kezétől, és Pajor András atyát, akit hazug módon megrágalmaztak, meghurcoltak. * *Adj Clarisse, dr. Góczán Laci, Ikó, egy vese daganattal küzdő. volt és jelenlegi Listatagok , egy Listatag édesanyja Adrienn veje, Gyuri, a balesetet szenvedett Boldizsár, egy Listatag édesanyja és családja, egy beteg nagycsaládos édesanya, az most már jobban levő 25 éves fiú, Irénke számára gyógyulást, három k. hajléktalan számára a szentségi életet, lelkierőt, gyógyulást, lakhatást, k. nehézségekkel küzdő Listatag és családja számára az erőt, a kiutat. Kérünk, hogy a Szűzanya és Bld. Carlo Acutis közbenjárására adj gyógyulást a 3.5 éves Bellának és lelki erőt, az őt szerető nagycsaládnak, **a 23 évesen elhunyt Máténak az örök életet, az őt szeretőknek vígaszt, a B. 15 éves fiúnak, aki lánnyá szeretne válni **szabadulást a sátán rabságából*, * hogy a tragikus hirtelenséggel megözvegyült Brigitta és árván maradt négy gyermeke és a fiatalon elhunyt édesanya, Ágota családja meg tudjon küzdeni a rájuk szakadt nehézségekkel. Mindannyiunknak, kérünk, adj lelki és testi egészséget, a sátántól jövő bűnre csábító és az alaptalan kétségbeesés kísértései ellen oltalmat, vezess minket és családtagjainkat az üdvösség útján, segíts, hogy a következő generációnak, gyermekeinknek, unokáinknak hiteles keresztény példát adjunk és őrizd meg őket * *a hit, * *az állandó töredelem, megtérés,** a tiszta erkölcs, a vallásgyakorlás,* *a Krisztus követés,* * az igaz, krisztusi szeretet útján! Könyörgünk a következő egyéni ima szándékainkért: ...............* *Szűz Mária, betegek, özvegyek, árvák patrónája, az Egyház anyja! Imádkozz érettünk! Amen. Segítsd vezetőinket Szentlelked erejével, Szt.István király és Szt. László király segítségével és közbenjárására, hogy Istenhez hűen vezessék nemzetünket, munkahelyeinket, önkormányzatainkat, mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség. Boldogasszony Anyánk, régi nagy pátrónánk, nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk: Magyarországról, édes hazánkról, ne felejtkezzél el szegény magyarokról! Amen. Imádkozzunk 1./ Ferenc pápa lelki üdvéért, 2./ XIV.Leó pápa Istenhez, az evangéliumhoz való hűségéért, 3./ h. Erdő Péter bíboros atyát és Böjte Csabát minden feladatában oltalmazza az Úr Jézus a Szűzanya és az összes magyar szent közbenjárására és 4./ hogy a püspökök,a papok és szerzetesek szolgálatukat az evangéliumhoz hűségesen végezzék és 5./ újabb az evangéliumhoz hűséges papi és szerzetesi hivatásokért!, 6./ az Egyház Jézus Krisztus útján maradásáért, 7/ a megtévedt papok, szerzetesek bűnbánatáért, megtéréséért: Add meg papjainknak szerzeteseinknek Mennyei Atyánk - szolgálatodnak kegyelmét. Újítsd meg szívükben a szentségnek lelkét, hogy a tanítás, melyet nekik kell adniuk, példájukkal közelebb vigyen minket Hozzád. Szent Lelked ajándékaiból adj nekik Urunk, okos szerénységet, bölcs szelídséget, mértéktartást, jóságot, szívbeli tisztaságot, lelki szabadságot. Töltsd el őket teljesen szentséges szereteteteddel, hogy egészen Tieid legyenek és dicséretes módon éljenek, anélkül, hogy a dicséretet hajhásznák. Add meg nekik a kegyelmet, hogy a lélek és a test tisztaságában Téged dicsőítsenek, szeretetedben éljenek és szolgáljanak Téged. Te légy az ő dicsőségük, örömük, vágyuk, Te légy szenvedéseikben vigasztalásuk, a kétségek közt tanácsadójuk, az igazságtalanságok között védelmük, a betegségben orvosságuk. Engedd, Uram, hogy a Te közösséged pásztoraival békességben éljenek, hogy egykor jól adhassanak számot működésükről, és elnyerhessék az örök élet jutalmát. Amen. Kérjük, a Guadalupei Szűzanya, Szt. István, Szt. László, az árpádházi szentek, Európa védőszentjei: Szt. Brigitta, Szt. Teréz Benedikta (Edith Stein), Szt.Benedek, Sziénai Szt. Katalin, Szt. Ciril és Metód, továbbá Szt. Mónika, Szt. Ágoston .Szt. Patrik, Szt. Pál, Szt. Pio atya, Charles de Foucauld, és Bld. Ceferino közbenjárását, hogy a magyar nemzet egésze, az európaiak és szerte a világon mindenki megtalálva Urunk, Téged, megtérjen a keresztény hitre. megmenekülve a hamis vallásoktól, ideológiáktól! Kérjük, Urunk, segíts, hogy imáinkkal és cselekedeteinkkel elősegítsük Európa és Magyarország keresztény megújulását, a béke megőrzését. Isten hazánkért, Európáért, a világért térdelünk elődbe. Rút bűneinket jóságoddal född be! Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed, érdemét idézzed! Amen Kérjük a Szűzanyát és Szt. Imre herceget, a magyar ifjúság védőszentjét, nevelőjét, Szt. Gellértet, Kalazanci Szent Józsefet, a piarista tanítórend alapítóját, Bosco Szt.Jánost, Boldog Carlo Acutist, éa a már az örökkévalóságba költözött Jelenits István atyát hogy járjanak közben, hogy a magyar ifjúság egyre inkább Isten akarata szerint éljen, az oktatásügy és a fiatalok családi háttere Isten akarata szerinti mederbe terelődjön! Édes Szűzanyám, csillogó koronád fényéből egy csepp fényt sugallj reám. Hálátlan gyermeked vagyok Anyám, de Te nem hagytál magamra, vigyáztál reám. Köszönöm, hogy megőrizted lelkemet, áldott szent palástodat reám terítetted. Szeplőtelen Szűz Mária, Világ királynője, Tehozzád könyörög a Föld minden népe. Imánkat hallgasd meg, légy lelkünknek őre. Ó segíts, hogy lelkünket a gonosz kerülje. Hisz Édesanyánk vagy Te, s a Világ Királynője. Szent Fiad által vagy lelkünknek őrzője. Lábadhoz borulunk, úgy könyörgünk Hozzád, kérünk fordítsd felénk jóságos szent orcád. Szemedből egy sugár költözzék szívünkbe, hogy Általad eljussunk Jézusunk elébe. Amen. Kérjük Árpádházi Szent Erzsébet közbenjárását a magyar egészségügy Isten akarata szerinti munkájáért és, hogy türelemmel, szeretettel gondozzuk, ápoljuk időseinket. Szt. Erzsébet, segíts! Ámen.Kérjük a Szűzanyát és Szt. Mihály arkangyalt,, hogy tapossák el a sátán fejét, hogy véget érjen az ártatlan, meg nem született emberi életek mészárlása, a megszületett gyermekek megtévesztése, gonosz kihasználása. Segítsenek a gyermekek tiszta lelkének megőrzésében A Szentlélek vezesse az életvédőket, a CitizenGot, a szülőket, nevelőket az Isten parancsai szerinti munkájukban. Adj hűséget és gyermekáldást a házaspároknak, az igazság melletti bátor kiállást a pusztító ideológiák ellen küzdőknek, oltalmat a perbe fogott keresztényeknek, a megtévesztetteket vezesd a lelkileg, testileg tiszta életre! Óvd meg a magyarokat a paráznaság, a házasságtörés, a fajtalankodás, bujálkodás, lopás, nyerészkedés, részegeskedés, rágalmazás, harácsolás (l. Szt. Pál I Korintusi levél) és egyéb bűnök elkövetésétől, a krízishelyzetben lévő édesanyákat, édesapákat, nőgyógyászokat az abortusz kísérétésétől, a bűnöket már elkövetetteknek add meg az őszinte bűnbánat, bűnbocsánat kegyelmét. Emlékezzél, ó legkegyesebb Szűzanya Mária, hogy sohasem hallotta még senki, hogy Te gyámoltalanul magára hagytad azt, aki oltalmadért folyamodott, segítségedért esdekelt, vagy szószólásodat kérte. Én is hasonló bizalomtól lelkesítve sietek Hozzád, Szüzek Szent Szüze! Hozzád jövök Anyám és mint szegény bűnös, sóhajtozva lábadhoz borulok. Ne vesd meg szavaimat Örök Igének Szent Anyja, hanem hallgasd meg kegyelmesen. Amen. (Szt. Bernát 'Memorarae') A lelki adoptálás keretében kérjük a Szűzanya oltalmát egy méhen belüli gyermek életben tartásáért, hogy szülei és az orvosok irgalmazzanak neki és megyilkolása helyett szeretettel segítsék az életre. Oltalmad alá futunk, Istennek szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkor dicsőséges és áldott Szűz! Mi asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szószólónk, engeszteld meg nekünk szent Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak. Ámen.Imádkozzunk, hogy nemzeti, egyházi, családi, munkahelyi, e listás, baráti közösségeinkben és a világ háborúskodó felei között a lelkek üdvösségére, az igazra, a jóra és a szépre, a kölcsönös igaz szeretetre, békére való törekvés vezesse a közösségek vezetőit és tagjait, hogy mindenütt Krisztus békéje uralkodjék ! Uram, tégy engem békéd eszközévé. Ahol gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek, ahol sértés, oda megbocsátást, ahol széthúzás, oda egyetértést, ahol tévedés, oda igazságot, ahol kétely, oda hitet, ahol kétségbeesés, oda reményt, ahol szomorúság, oda örömet. Uram, add meg nekem, hogy én vígasztalhassak ahelyett, hogy engem vígasztalnának, hogy én értsek meg másokat ahelyett, hogy arra vágynék, hogy engem értsenek meg, hogy szeressek inkább, minthogy engem szeressenek. Mert aki elfelejti magát, az találja meg, aki megbocsát, annak megbocsátanak, aki meghal, az felébred az örök életre. Ámen. Kereszt és bérma gyerekeink igaz és szent úton maradásáért. Kérjük a Szűzanya és a gyermek Jézusról nevezett Lisieuxi Kis Szent Teréz és szent szülei közbenjárását, hogy a hit, remény és szeretet soha se fogyatkozzék meg életükben. Ámen. Kérjük Lisieuxi Kis Szt. Teréz, Casciai Szt. Rita, Szt. Mónika, Bld. Peter To Rot, Lisieuxi Kis Szt. Teréz szülei: a Szt Martin házaspár, Boldog IV. Károly és Zita királyné és Bld. Batthyány Strattmann László és Coreth Mária szent házaspárokat és Bálint Sándort, hogy imádkozzanak a házasságok hűségben, szeretetben való megmaradásáért, a megtört házasságok, családok kiengesztelődéséért. Amen. Kalkuttai Szt. Teréz anya támogassa a szegényeket, betegeket, mentális betegeket, és segítsen minket, hogy bölcs, megfontolt jótékonykodással mi is segítsük őket, akiket Jézus különösen szeret. "Amikor a keresztre nézel, tudod, hogy Jézus mennyire szeretett téged és engem. Azt akarja, hogy mi is így szeressünk. Amen." (Teréz anya imája), "Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek." (Mt.25,36-7) Imádkozzunk azokért, akiken 'sebet' ejtettünk és akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Urunk, a Szűzanya, a béke királynője, a bűnösök menedéke közbenjrárására áldd meg, vezesd Jézus Krisztus és az evangélium szeretetére és a rendszeres, igaz szentségi életre. a felebaráti szeretetre, az üdvösségre azokat, akiken 'sebet' ejtettünk és azokat, akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Adj nekünk, nekik alázatot, megértést, hitet a kiengesztelődéshez, óvj meg minket, őket a bosszúállás, megszólás, pletykálkodás kísértésétől. "Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek." (Miatyánk) "."Haragudjatok, de ne vétkezzetek! (Ef.3,26),, "Az Istent szeretőknek minden javukra válik." (Róm 8,28) Imádkozzunk azokért és családjukért, akik jót tettek velünk: Urunk áldd meg és támogasd a jóban azokat és családjukat, akik jót tettek velünk. Ámen.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sun Aug 3 06:34:36 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 3 Aug 2025 06:34:36 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?From_Rainbow_Pride_to_Radical_Faith=3A_One_Man?= =?utf-8?b?J3MgVW5leHBlY3RlZCBTdG9yeSB3L+KAqkBCZWNrZXRDb29r4oCsfA==?= In-Reply-To: References: Message-ID: Kedves Zsófi! Kedves Lista! Köszönöm, köszönjük szépen. A 15 perces rövid változatot már kétszer megnéztem és külön javaslatodra nem elégedtem meg ezzel, hanem már elkezdtem megnézni a 2+ órás beszélgetést is. Ami a rövid változat alapján lecsapódott bennem az, hogy a szocializáció során szerzett sebek miatt homoszexuális hedonistává vált ateista Becket Cook (*nem *terápiás, *hanem) isteni kegyelem következtében *történt megtérése, "felébredése', majd fanatikus prédikáció hallgatóvá, vallásossá válása során gyógyult meg. És pontosan a "BŰN" szó elfogadása volt az, (amit pedig néhány évvel korábban elutasított volna), ami a kegyelem pillanatában Istenhez térítette és a kereszténységre, majd lelki egészségre vezette. Majd ha megnéztem a 2+ órás változatot is, ismét leírom, a további tapasztalataimat. Nagyon szépen köszönjük, szeretettel, a Lista, Emőke On Thu, Jul 31, 2025 at 12:06?AM Zsófi Ujfalussy wrote: > Sziasztok! > > mindenkinek ajánlom a csatolt angol nyelvű videót, ahol egy közel 20 évig > homeszexuális kapcsolatban élt youtuberrel beszélget egy másik youtuber. > Mesél okokról, az életéről és arról, hogy mi történt vele, hogyan tért meg. > Mindenkinek ajánlom, akinek van ilyen helyzetben ismerőse, vagy akár ezzel > küzd. > Elég hosszú, mert több mint 2 órás > https://youtu.be/U6Hjxit5P6E?si=XG2F_oZapjQHgYF- > > akinek az hosszú, itt egy 15 perces - csak a leglényegesebbet tartalmazó > videó ugyanarról, itt csak a megtérését :mondja el: > https://youtu.be/ZKLq2UrrfvE?si=Vb9hZxSCTfGLFg8W > > (mindenesetre én javaslom az első videót, mert a beszélgetés amúgy is > nagyon érdekes) > > Zsófi > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sun Aug 3 07:07:45 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 3 Aug 2025 07:07:45 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?J0xlaGVsIGvDvHJ0amUnIC0gYSB0w6FyZ3kgw6lzIGEg?= =?utf-8?q?monda?= In-Reply-To: References: Message-ID: *Kedves Lehel*! Válaszod szerint Szent István a védőszented. Ha nem felejtem el, majd Szent Istvánkor is köszöntelek, köszöntünk a lista Istvánja mellett.. :-) *Kedves Lista! *Még utánanéztem annak is, h. ki volt Lehel vezér. l. alább: : Lehel, a kalandozó hadjáratok egyik vezére volt a X. század közepén. Bulcsú társvezetőjeként részt vett a nyugat-európai kalandozó hadjáratokban, határvédelmi elővédharcokban, amelyek során számos diadalmat arattak, megelőző csapásaikkal. Azonban 955-ben, a sors fintora következtében, a híres augsburgi hadjárat tragikus kudarcot vallott. A krónikák leírása szerint a csata során a magyar harcosok ?sebzett oroszlánokként rohantak ordítva a fegyverek közé?, és rettenetes pusztítást végeztek az ellenség soraiban. ....: A történeti krónikák és legendák gyakran összemosódnak, és Lehel története sem kivétel. A legenda szerint, amikor a csatavesztés után Lehelt Konrád császár elé vezették, híresen azt kérte, hogy még egyszer megfújhassa kürtszóját. A Képes Krónika szerint Lehel olyan erővel vágta homlokon a kürtjével a császárt, hogy az egyetlen ütéstől meghalt. Ezt követően Lehel és Bulcsút Regensburgban kivégezték. ....... forrás: https://itthonrolhaza.hu/lehel-vezer-egy-legendas-hos-tortenete/#google_vignette --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From csakany at cs.bme.hu Sun Aug 3 07:23:06 2025 From: csakany at cs.bme.hu (csakany) Date: Sun, 3 Aug 2025 07:23:06 +0200 (CEST) Subject: [Grem] =?iso-8859-15?q?A_mostani_Magyar_Tudom=E1nyos_Akad=E9mia_?= =?iso-8859-15?q?kritik=E1ja?= In-Reply-To: References: Message-ID: Kedves Mindenki! Mivel újra előkerült a téma, ezért küldök egy pár cikket ezzel kapcsolatban. Először is Lentner Csaba akadémiai doktori pályázata elutasításának részletei, amiket ő maga nem fejtett ki: https://www.valaszonline.hu/2025/07/22/lentner-csaba-kozgazdasz-magyar-tudomanyos-akademia-doktori-eljaras-hatter/ Így azért már nem tűnik annyira elfogultnak a dolog. Az általa bírált tudományos teljesítményekről (a fenti cikkben is van pár példa, ill.) az MTA közleménye: https://mta.hu/mta_hirei/a-magyar-tudomanyos-akademiarol-targyilagosan-114454i (Hosszú, esetleg jól jön a ChatGPT.) Valamint Romsics Ignác interjúja, amelynek az elején kifejezetten a bölcsész teljesítmények méréséről beszél, de később is visszatér rá. https://www.valaszonline.hu/2025/07/03/romsics-ignac-kosary-domokos-mta-politika-podcast/ Az újabb aktualitást talán a HUN-REN-ről leválasztott 4 kutatóintézet ELTÉ-be való olvasztásának hatálybalépése adta (augusztus 1-én), ezzel kapcsolatban az MTA közleménye: https://mta.hu/mta_hirei/a-magyar-tudomanyos-akademia-elnokenek-fotitkaranak-es-fotitkarhelyettesenek-kozlemenye-114605 Csakhogy ne teljesen egyoldalúan tájékozódjunk... Sziasztok Rita On Thu, 31 Jul 2025, Emoke Greschik wrote: > Lentner Csaba: Az akadémikusok az összes erőforrásukat arra összpontosítják, hogy a kormányt > gyengítsék > > A közgazdász professzor szerint a magyar tudományos élet utánpótlása nem a teljesítmények > alapján történik, így nem lehetnek akadémiai tagok a jobboldali értelmiségi kör tagjai. > > 2025. július 31. 13:50 > > A Magyar Tudományos Akadémia > > Lentner Csaba közgazdász professzor a Magyar Nemzetnek éles kritikát fogalmazott meg a Magyar > Tudományos Akadémia működéséről, különösen a közgazdaság- és jogtudományi osztály > teljesítményével kapcsolatban. A lapnak kijelentette, egy arctalan, elnyomó intézmény ellen > harcol. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagságának a többsége, különösen a IX. osztály zöme, > teljesítmények nélküli tagokból áll, akik mögött nincsen olyan mérhető tudományos eredmény, > amellyel méltók lennének a magyar tudományos élet képviseletére a nemzetközi térben, de talán > még a magyarban sem. > > A közgazdász kiemelte: az akadémiát Schmidt Mária politikai, történelmi alapon bírálta, Pokol > Béla az MTA működési elvét és nagydoktori címét kifogásolta, míg ő maga az akadémikusok > teljesítményét vette górcső alá. > > Rámutatott, hogy a IX. osztály a teljesítményét tekintve 88 százalékkal el van maradva a > világátlagtól. Tehát ez nem egy tudományos testület, sokkal inkább egy belterjes klub. Aki pedig > névvel, arccal kiáll, az ellen lejárató kampányt kezdenek, és nem riadnak vissza semmilyen > mocskolódástól, csak hogy eltereljék a figyelmet a saját teljesítménynélküliségükről ? > jelentette ki. Pedig a legegyszerűbb az lenne szerinte, ha névvel-arccal kiállnának: tessék, itt > a teljesítményünk, meg lehet tekinteni, ehelyett, ha egyáltalán szóba hozzák magukat, az érveik > zavarosak, önellentmondásokba keverednek.  > > A tudományos előmenetelben mindenki másra kötelezően elvárt, a publikációkat, hivatkozásokat > nyilvántartó adatbázis rájuk hirtelen már nem érvényes,,  ahogy az egész nemzetközi térben > alkalmazott nemzetközi mérőszámok sem ? közölte Lentner. Hozzátette: az őt ért méltatlan > támadások egyik legfontosabb eleme az volt, hogy sértettségből támadja az Akadémiát, amiért nem > választották akadémikussá. Ezzel kapcsolatban elmondta: ez nem így van, véleménye szerint itt > elvi kérdésekről van szó.  > > ?A polgári jobboldali közösséghez tartozom. Részt vettem a Fidesz-kormány programalkotásában és > a gazdaságpolitika alakításában. Mindeközben már 2016-ban is ölre mentem a közgazdasági > akadémiai bizottsággal, mert a polgári kormány aktív államvezérelt gazdaságpolitikáját támadták, > amelynek a tudományos rendszertanát felépítettem, és az egyetemi oktatásban is be akartam > vezetni. Amikor pedig öt évvel ezelőtt pályáztam az MTA-ra, azt hittem, hogy a tudomány > objektív, nyitott, befogadó.  > > Azt hittem, hogy a tudománynak a csúcsa a Magyar Tudományos Akadémia, majd rá kellett > rádöbbennem, hogy ez koránt sincs így? ? fogalmazott Lentner.  > > Az akadémikusok a pályázatát éveken át nem tárgyalták, mindeközben pedig három habitusvizsgáló > is minősítette Lentner Csaba tudományos teljesítményét. A három vizsgálatból mindegyik az elvárt > követelmények többszörösét igazolta. Egyértelműen kiderült: semmilyen probléma nincs a > közgazdász tudományos teljesítményével, ebben a tekintetben teljes mértékben megfelel az > akadémiai tagság követelményeinek.  > > A közgazdász szerint az akadémiai tagságát tárgyaló bizottság legnagyobb problémája az volt, > hogy ő maga nem osztotta a testületnek a megváltozott világról alkotott képét, egyáltalán nem > értett velük egyet. > > Lentner állítja,  problémás, hogy a magyar tudományos élet utánpótlása nem a teljesítmények > alapján történik, tehát nem lehetnek akadémiai tagok a jobboldali értelmiségi kör tagjai.  > > Szintén gond a nemek szerinti arányok. Több a László nevezetű akadémikus a Magyar Tudományos > Akadémia tagságában, mint a nő. Emellett az akadémikusi kiválasztási rendszer is eleve torz ? > mutatott rá. Hozzátette: a Magyar Tudományos Akadémia szervezetével is komoly problémák vannak. > Az intézményben ugyanis indokolatlan mértékű közpénzfelhasználás zajlik, ami semmilyen módon nem > térül meg a tudományban, mert nincs teljesítményük, nem tudnak vezető kutatóként fellépni, és a > tudományszervezés sem megy, csak a hűbéri rendszeré. > > Az Állami Számvevőszéknek át kell világítania az Akadémiát, amely felduzzasztott vízfejjé > változott, annak ellenére, hogy nincs érdemi gyakorlati funkciója. Az átvilágítás idejére pedig > be kell fagyasztani a tiszteletdíjak kiutalását is. A magyar tudományos akadémikusi rendszert > francia mintára kell megreformálni. Vagyis az MTA-nak lényegesen kisebb szerepe kell, hogy > legyen, a professzori körben pedig az úgynevezett háromfokozatú rendszerre kell áttérni ? > szögezte le a közgazdász. Lentner Csaba elkötelezett amellett, hogy  el kell törölni az > akadémiai tagok tiszteletdíját, és a jelenlegi ajánláson alapuló választási rendszert > teljesítményalapúvá kell alakítani. > > Az akadémikusok egy részének jelenlegi kormányellenes támadássorozatával kapcsolatban kiemelte: > az akadémikusok most az összes erőforrásukat arra összpontosítják, hogy a kormányt gyengítsék. > > > > From csakany at cs.bme.hu Sun Aug 3 07:23:06 2025 From: csakany at cs.bme.hu (csakany) Date: Sun, 3 Aug 2025 07:23:06 +0200 (CEST) Subject: [Grem] =?iso-8859-15?q?A_mostani_Magyar_Tudom=E1nyos_Akad=E9mia_?= =?iso-8859-15?q?kritik=E1ja?= In-Reply-To: References: Message-ID: Kedves Mindenki! Mivel újra előkerült a téma, ezért küldök egy pár cikket ezzel kapcsolatban. Először is Lentner Csaba akadémiai doktori pályázata elutasításának részletei, amiket ő maga nem fejtett ki: https://www.valaszonline.hu/2025/07/22/lentner-csaba-kozgazdasz-magyar-tudomanyos-akademia-doktori-eljaras-hatter/ Így azért már nem tűnik annyira elfogultnak a dolog. Az általa bírált tudományos teljesítményekről (a fenti cikkben is van pár példa, ill.) az MTA közleménye: https://mta.hu/mta_hirei/a-magyar-tudomanyos-akademiarol-targyilagosan-114454i (Hosszú, esetleg jól jön a ChatGPT.) Valamint Romsics Ignác interjúja, amelynek az elején kifejezetten a bölcsész teljesítmények méréséről beszél, de később is visszatér rá. https://www.valaszonline.hu/2025/07/03/romsics-ignac-kosary-domokos-mta-politika-podcast/ Az újabb aktualitást talán a HUN-REN-ről leválasztott 4 kutatóintézet ELTÉ-be való olvasztásának hatálybalépése adta (augusztus 1-én), ezzel kapcsolatban az MTA közleménye: https://mta.hu/mta_hirei/a-magyar-tudomanyos-akademia-elnokenek-fotitkaranak-es-fotitkarhelyettesenek-kozlemenye-114605 Csakhogy ne teljesen egyoldalúan tájékozódjunk... Sziasztok Rita On Thu, 31 Jul 2025, Emoke Greschik wrote: > Lentner Csaba: Az akadémikusok az összes erőforrásukat arra összpontosítják, hogy a kormányt > gyengítsék > > A közgazdász professzor szerint a magyar tudományos élet utánpótlása nem a teljesítmények > alapján történik, így nem lehetnek akadémiai tagok a jobboldali értelmiségi kör tagjai. > > 2025. július 31. 13:50 > > A Magyar Tudományos Akadémia > > Lentner Csaba közgazdász professzor a Magyar Nemzetnek éles kritikát fogalmazott meg a Magyar > Tudományos Akadémia működéséről, különösen a közgazdaság- és jogtudományi osztály > teljesítményével kapcsolatban. A lapnak kijelentette, egy arctalan, elnyomó intézmény ellen > harcol. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagságának a többsége, különösen a IX. osztály zöme, > teljesítmények nélküli tagokból áll, akik mögött nincsen olyan mérhető tudományos eredmény, > amellyel méltók lennének a magyar tudományos élet képviseletére a nemzetközi térben, de talán > még a magyarban sem. > > A közgazdász kiemelte: az akadémiát Schmidt Mária politikai, történelmi alapon bírálta, Pokol > Béla az MTA működési elvét és nagydoktori címét kifogásolta, míg ő maga az akadémikusok > teljesítményét vette górcső alá. > > Rámutatott, hogy a IX. osztály a teljesítményét tekintve 88 százalékkal el van maradva a > világátlagtól. Tehát ez nem egy tudományos testület, sokkal inkább egy belterjes klub. Aki pedig > névvel, arccal kiáll, az ellen lejárató kampányt kezdenek, és nem riadnak vissza semmilyen > mocskolódástól, csak hogy eltereljék a figyelmet a saját teljesítménynélküliségükről ? > jelentette ki. Pedig a legegyszerűbb az lenne szerinte, ha névvel-arccal kiállnának: tessék, itt > a teljesítményünk, meg lehet tekinteni, ehelyett, ha egyáltalán szóba hozzák magukat, az érveik > zavarosak, önellentmondásokba keverednek.  > > A tudományos előmenetelben mindenki másra kötelezően elvárt, a publikációkat, hivatkozásokat > nyilvántartó adatbázis rájuk hirtelen már nem érvényes,,  ahogy az egész nemzetközi térben > alkalmazott nemzetközi mérőszámok sem ? közölte Lentner. Hozzátette: az őt ért méltatlan > támadások egyik legfontosabb eleme az volt, hogy sértettségből támadja az Akadémiát, amiért nem > választották akadémikussá. Ezzel kapcsolatban elmondta: ez nem így van, véleménye szerint itt > elvi kérdésekről van szó.  > > ?A polgári jobboldali közösséghez tartozom. Részt vettem a Fidesz-kormány programalkotásában és > a gazdaságpolitika alakításában. Mindeközben már 2016-ban is ölre mentem a közgazdasági > akadémiai bizottsággal, mert a polgári kormány aktív államvezérelt gazdaságpolitikáját támadták, > amelynek a tudományos rendszertanát felépítettem, és az egyetemi oktatásban is be akartam > vezetni. Amikor pedig öt évvel ezelőtt pályáztam az MTA-ra, azt hittem, hogy a tudomány > objektív, nyitott, befogadó.  > > Azt hittem, hogy a tudománynak a csúcsa a Magyar Tudományos Akadémia, majd rá kellett > rádöbbennem, hogy ez koránt sincs így? ? fogalmazott Lentner.  > > Az akadémikusok a pályázatát éveken át nem tárgyalták, mindeközben pedig három habitusvizsgáló > is minősítette Lentner Csaba tudományos teljesítményét. A három vizsgálatból mindegyik az elvárt > követelmények többszörösét igazolta. Egyértelműen kiderült: semmilyen probléma nincs a > közgazdász tudományos teljesítményével, ebben a tekintetben teljes mértékben megfelel az > akadémiai tagság követelményeinek.  > > A közgazdász szerint az akadémiai tagságát tárgyaló bizottság legnagyobb problémája az volt, > hogy ő maga nem osztotta a testületnek a megváltozott világról alkotott képét, egyáltalán nem > értett velük egyet. > > Lentner állítja,  problémás, hogy a magyar tudományos élet utánpótlása nem a teljesítmények > alapján történik, tehát nem lehetnek akadémiai tagok a jobboldali értelmiségi kör tagjai.  > > Szintén gond a nemek szerinti arányok. Több a László nevezetű akadémikus a Magyar Tudományos > Akadémia tagságában, mint a nő. Emellett az akadémikusi kiválasztási rendszer is eleve torz ? > mutatott rá. Hozzátette: a Magyar Tudományos Akadémia szervezetével is komoly problémák vannak. > Az intézményben ugyanis indokolatlan mértékű közpénzfelhasználás zajlik, ami semmilyen módon nem > térül meg a tudományban, mert nincs teljesítményük, nem tudnak vezető kutatóként fellépni, és a > tudományszervezés sem megy, csak a hűbéri rendszeré. > > Az Állami Számvevőszéknek át kell világítania az Akadémiát, amely felduzzasztott vízfejjé > változott, annak ellenére, hogy nincs érdemi gyakorlati funkciója. Az átvilágítás idejére pedig > be kell fagyasztani a tiszteletdíjak kiutalását is. A magyar tudományos akadémikusi rendszert > francia mintára kell megreformálni. Vagyis az MTA-nak lényegesen kisebb szerepe kell, hogy > legyen, a professzori körben pedig az úgynevezett háromfokozatú rendszerre kell áttérni ? > szögezte le a közgazdász. Lentner Csaba elkötelezett amellett, hogy  el kell törölni az > akadémiai tagok tiszteletdíját, és a jelenlegi ajánláson alapuló választási rendszert > teljesítményalapúvá kell alakítani. > > Az akadémikusok egy részének jelenlegi kormányellenes támadássorozatával kapcsolatban kiemelte: > az akadémikusok most az összes erőforrásukat arra összpontosítják, hogy a kormányt gyengítsék. > > > > From greschem at gmail.com Sun Aug 3 07:45:46 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 3 Aug 2025 07:45:46 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?A_mostani_Magyar_Tudom=C3=A1nyos_Akad=C3=A9mia_?= =?utf-8?q?kritik=C3=A1ja?= In-Reply-To: References: Message-ID: *Fent és lent Csákány Rita igen részletes, alapos levele. Érdekelne a tájékozott listatagok tudása, véleménye a témában.* Rita alapos hozzászólásának végigolvasása nélkül: a valaszonline.hu címében a "Matolcsy fegyverhordozója" címke Lentner Csabára, szerintem igen elfogult és tendenciózus. Szerény ismereteim szerint, *Lentner Csaba az 'unortodox gazdaságpolitika' egyik atyja, ami kihozta Magyarországot a teljes gyurcsánnyal kulminéló csődhelyzetből.* Szeretettel, Emőke / Mőci On Sun, Aug 3, 2025 at 7:23?AM csakany wrote: > Kedves Mindenki! > Mivel újra előkerült a téma, ezért küldök egy pár cikket ezzel > kapcsolatban. > Először is Lentner Csaba akadémiai doktori pályázata elutasításának > részletei, amiket ő maga nem fejtett ki: > > https://www.valaszonline.hu/2025/07/22/lentner-csaba-kozgazdasz-magyar-tudomanyos-akademia-doktori-eljaras-hatter/ > Így azért már nem tűnik annyira elfogultnak a dolog. > Az általa bírált tudományos teljesítményekről (a fenti cikkben is van pár > példa, ill.) az MTA közleménye: > > https://mta.hu/mta_hirei/a-magyar-tudomanyos-akademiarol-targyilagosan-114454i > (Hosszú, esetleg jól jön a ChatGPT.) > Valamint Romsics Ignác interjúja, amelynek az elején kifejezetten a > bölcsész teljesítmények méréséről beszél, de később is visszatér rá. > > https://www.valaszonline.hu/2025/07/03/romsics-ignac-kosary-domokos-mta-politika-podcast/ > Az újabb aktualitást talán a HUN-REN-ről leválasztott 4 kutatóintézet > ELTÉ-be való olvasztásának hatálybalépése adta (augusztus 1-én), ezzel > kapcsolatban az MTA közleménye: > > https://mta.hu/mta_hirei/a-magyar-tudomanyos-akademia-elnokenek-fotitkaranak-es-fotitkarhelyettesenek-kozlemenye-114605 > Csakhogy ne teljesen egyoldalúan tájékozódjunk... > Sziasztok Rita > > > On Thu, 31 Jul 2025, Emoke Greschik wrote: > > > Lentner Csaba: Az akadémikusok az összes erőforrásukat arra > összpontosítják, hogy a kormányt > > gyengítsék > > > > A közgazdász professzor szerint a magyar tudományos élet utánpótlása nem > a teljesítmények > > alapján történik, így nem lehetnek akadémiai tagok a jobboldali > értelmiségi kör tagjai. > > > > 2025. július 31. 13:50 > > > > A Magyar Tudományos Akadémia > > > > Lentner Csaba közgazdász professzor a Magyar Nemzetnek éles kritikát > fogalmazott meg a Magyar > > Tudományos Akadémia működéséről, különösen a közgazdaság- és > jogtudományi osztály > > teljesítményével kapcsolatban. A lapnak kijelentette, egy arctalan, > elnyomó intézmény ellen > > harcol. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagságának a többsége, > különösen a IX. osztály zöme, > > teljesítmények nélküli tagokból áll, akik mögött nincsen olyan mérhető > tudományos eredmény, > > amellyel méltók lennének a magyar tudományos élet képviseletére a > nemzetközi térben, de talán > > még a magyarban sem. > > > > A közgazdász kiemelte: az akadémiát Schmidt Mária politikai, történelmi > alapon bírálta, Pokol > > Béla az MTA működési elvét és nagydoktori címét kifogásolta, míg ő maga > az akadémikusok > > teljesítményét vette górcső alá. > > > > Rámutatott, hogy a IX. osztály a teljesítményét tekintve 88 százalékkal > el van maradva a > > világátlagtól. Tehát ez nem egy tudományos testület, sokkal inkább egy > belterjes klub. Aki pedig > > névvel, arccal kiáll, az ellen lejárató kampányt kezdenek, és nem > riadnak vissza semmilyen > > mocskolódástól, csak hogy eltereljék a figyelmet a saját > teljesítménynélküliségükről ? > > jelentette ki. Pedig a legegyszerűbb az lenne szerinte, ha névvel-arccal > kiállnának: tessék, itt > > a teljesítményünk, meg lehet tekinteni, ehelyett, ha egyáltalán szóba > hozzák magukat, az érveik > > zavarosak, önellentmondásokba keverednek. > > > > A tudományos előmenetelben mindenki másra kötelezően elvárt, a > publikációkat, hivatkozásokat > > nyilvántartó adatbázis rájuk hirtelen már nem érvényes,, ahogy az egész > nemzetközi térben > > alkalmazott nemzetközi mérőszámok sem ? közölte Lentner. Hozzátette: az > őt ért méltatlan > > támadások egyik legfontosabb eleme az volt, hogy sértettségből támadja > az Akadémiát, amiért nem > > választották akadémikussá. Ezzel kapcsolatban elmondta: ez nem így van, > véleménye szerint itt > > elvi kérdésekről van szó. > > > > ?A polgári jobboldali közösséghez tartozom. Részt vettem a > Fidesz-kormány programalkotásában és > > a gazdaságpolitika alakításában. Mindeközben már 2016-ban is ölre mentem > a közgazdasági > > akadémiai bizottsággal, mert a polgári kormány aktív államvezérelt > gazdaságpolitikáját támadták, > > amelynek a tudományos rendszertanát felépítettem, és az egyetemi > oktatásban is be akartam > > vezetni. Amikor pedig öt évvel ezelőtt pályáztam az MTA-ra, azt hittem, > hogy a tudomány > > objektív, nyitott, befogadó. > > > > Azt hittem, hogy a tudománynak a csúcsa a Magyar Tudományos Akadémia, > majd rá kellett > > rádöbbennem, hogy ez koránt sincs így? ? fogalmazott Lentner. > > > > Az akadémikusok a pályázatát éveken át nem tárgyalták, mindeközben pedig > három habitusvizsgáló > > is minősítette Lentner Csaba tudományos teljesítményét. A három > vizsgálatból mindegyik az elvárt > > követelmények többszörösét igazolta. Egyértelműen kiderült: semmilyen > probléma nincs a > > közgazdász tudományos teljesítményével, ebben a tekintetben teljes > mértékben megfelel az > > akadémiai tagság követelményeinek. > > > > A közgazdász szerint az akadémiai tagságát tárgyaló bizottság legnagyobb > problémája az volt, > > hogy ő maga nem osztotta a testületnek a megváltozott világról alkotott > képét, egyáltalán nem > > értett velük egyet. > > > > Lentner állítja, problémás, hogy a magyar tudományos élet utánpótlása > nem a teljesítmények > > alapján történik, tehát nem lehetnek akadémiai tagok a jobboldali > értelmiségi kör tagjai. > > > > Szintén gond a nemek szerinti arányok. Több a László nevezetű akadémikus > a Magyar Tudományos > > Akadémia tagságában, mint a nő. Emellett az akadémikusi kiválasztási > rendszer is eleve torz ? > > mutatott rá. Hozzátette: a Magyar Tudományos Akadémia szervezetével is > komoly problémák vannak. > > Az intézményben ugyanis indokolatlan mértékű közpénzfelhasználás zajlik, > ami semmilyen módon nem > > térül meg a tudományban, mert nincs teljesítményük, nem tudnak vezető > kutatóként fellépni, és a > > tudományszervezés sem megy, csak a hűbéri rendszeré. > > > > Az Állami Számvevőszéknek át kell világítania az Akadémiát, amely > felduzzasztott vízfejjé > > változott, annak ellenére, hogy nincs érdemi gyakorlati funkciója. Az > átvilágítás idejére pedig > > be kell fagyasztani a tiszteletdíjak kiutalását is. A magyar tudományos > akadémikusi rendszert > > francia mintára kell megreformálni. Vagyis az MTA-nak lényegesen kisebb > szerepe kell, hogy > > legyen, a professzori körben pedig az úgynevezett háromfokozatú > rendszerre kell áttérni ? > > szögezte le a közgazdász. Lentner Csaba elkötelezett amellett, hogy el > kell törölni az > > akadémiai tagok tiszteletdíját, és a jelenlegi ajánláson alapuló > választási rendszert > > teljesítményalapúvá kell alakítani. > > > > Az akadémikusok egy részének jelenlegi kormányellenes támadássorozatával > kapcsolatban kiemelte: > > az akadémikusok most az összes erőforrásukat arra összpontosítják, hogy > a kormányt gyengítsék. > > > > > > > >_______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From kea at turul.banki.hu Sun Aug 3 09:42:11 2025 From: kea at turul.banki.hu (KEA) Date: Sun, 3 Aug 2025 09:42:11 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?RmVrZXRlIElzc3R2w6FuOiBOecOhcmkgZW1sw6lr?= Message-ID: <2cc65556-cb5a-464f-bfc0-e4354b494aca@turul.banki.hu> Nyárias üdvrivalgással minden kedves Levtársnak: KEA. --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: FeketeIstvan_Nyari_emlek.pdf Type: application/pdf Size: 188307 bytes Desc: nem elérhető URL: From greschem at gmail.com Sun Aug 3 12:41:32 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 3 Aug 2025 12:41:32 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?TWFpIHZhc8Ohcm5hcGkgZXZhbmcuICsgZWxtw6lsa2Vkw6lz?= Message-ID: *Barsi Balázs atya elmélkedéseinek forrása: **https://barsitelekmm.blogspot.com/ **, a Bp. Barron elmélkedések napi emailjeire a **wordonfire.org ** linken ** lehet feliratkozni.* *xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx* *ALLELUJA Boldogok a lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa*. Mt 5,3 ? 1 D2. tónus. *? EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből * *Kerüld **a kapzsiságot**! **Nem tudod, kire marad, amit szereztél. * * Abban az időben amikor Jézus tanított, *valaki megszólalt a sokaságból: ?Mester, szólj testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget.? *Ő így válaszolt *neki: ?Ember, ki hatalmazott fel* engem, *hogy bírátok legyek, és elosszam örökségteket *?? Majd *a tömeghez *fordult: ?Vigyázzatok, és őrizkedjetek *minden kapzsiságtól*, mert nem* a vagyonban való bővelkedéstől *függ* * az ember élete.? Példabeszédet is mondott* nekik:* ?Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott. *Így okoskodott magában: Mit tegyek? Nincs hová gyűjtenem *a termésemet.* Tudom már, mit teszek: lebontom csűreimet és nagyobbakat építek, oda gyűjtöm majd a termést és minden vagyonomat. Aztán majd elégedetten mondom magamnak: Ember, van elég vagyonod, eltart sok évig. Pihenj, egyél, igyál, és élvezd az életet! * Ám az Isten így szólt *hozzá*: *Esztelen, *még az éjjel számonkérik *tőled* lelkedet. *Kié lesz mindaz, amit szereztél? Így jár az, aki kincset gyűjt magának *ahelyett, hogy Istenben gazdagodnék.? Ezek az evangélium igéi. * *Lk 12,13-21* *Barsi Balázs atya elmélkedéee:* *A mai Evangélium gazdagja gyakorlati materialista*, *távol tart magától minden kérdést az élet valódi értelmével kapcsolatban*,* s csak anyagi javainak gyarapításával és őrzésével van elfoglalva.* *Könnyű megjósolni*, * mi lesz a sorsa: önzésbe fulladt testének kimúlásával véglegessé, visszafordíthatatlanná válik lelki halála, melyet saját maga idézett elő**. * Ezzel a rövidlátó és kárhozatba vivő életformával szemben áll *a Prédikátor* *látásmódja*. *A mélységből a magasság felé tartó, a földi élet viszontagságaitól, durva igazságtalanságaitól, és a mulandóság tapasztalatától megfáradt, de az örökkévaló Istenre tekintő ember szerint minden csupa hiúság és hiábavalóság az ég alatt. * *És Jézus szerint*? Úgy látszik, mintha *az ő álláspontja *az evangéliumbeli gazdag hedonizmusa és a Prédikátor keserű ? bár életünk egy-egy korszakában hiteles ? spiritualizmusa között foglalna helyet. *Bár visszautasította e világ fejedelmének hármas kísértését*, *és hangsúlyozta, hogy mennyei kincsek után vágyakozzunk, de sosem mondta*, *hogy vessük meg** a testet és a teremtett világot. Szerette ezt a földet, szeretett enni és inni, a kánai menyegzőn osztozott az ifjú pár örömében, s a mezők liliomaira és az ég madaraira, valamint a hozzá vitt gyermekek arcára nem* *a Prédikátor* *rezignáltságával* *nézett, hanem Isten gyermekének szabad, tiszta, derűs tekintetével*. Ám ő nem egyszerűen egy harmadikfajta látásmódot, életfilozófiát képviselt, hanem *a végtelenre tágította az ember horizontját azzal, hogy feltámadása után helyet foglalt az Atya jobbján, s testében a teremtett világ egy darabja a mennyei dicsőségbe emeltetett*. Mennyire más így a föld íze: egy jó ebéd, a jól végzett munka utáni kellemes fáradtság, egy testvéri tekintet, baráti mosoly, de még a szenvedés és a magány sötétsége is más, mert *mindent átjár az örökkévalóság íze, színe, illata, világossága.* *Imádkozzál érettünk Istennek Szent Anyja, hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire. Ámen.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From vasarhelyib at freemail.hu Sun Aug 3 16:08:10 2025 From: vasarhelyib at freemail.hu (VASARHELYI Balazs) Date: Sun, 3 Aug 2025 14:08:10 +0000 (GMT) Subject: [Grem] =?utf-8?q?A_mostani_Magyar_Tudom=C3=A1nyos_Akad=C3=A9mia_?= =?utf-8?q?kritik=C3=A1ja?= In-Reply-To: References: Message-ID: Rövid gondolatok a vitához/problémáhozAz MTA-t annak idején a magyar tudományos nyelv védelmében, annak fejlesztése céljából (is) hozták létre. Kérdés: betölti-e ezt a funkcióját? A magyar nyelvész-csoport biztosan, de a többi kétségesen. Nem látom az irányt, hogy ezen változtatni szeretnének (pl. legalább a MTA doktori védése kötelezőképpen magyarul legyen, magyar dolgozattal... De már ott tartunk, hogy jó lenne, ha legalább a jelölt tudna magyarul...)Az MTA igen könnyen kihúzhatná a méregfogát a problémának azzal, ha csinálna egy nyilvános listát, ahol a tagok tudománymetriai adatainak bemutatásával bizonyítja, hogy a világ élvonalába tartozó tudósok tartoznak hozzá. Ez nem a bölcsészeknél lenne fontos, hanem a jobban mérhető tudományágaknál (matematika, fizika, földtudomány, műszaki tudomány, orvos tudomány, stb). Sajnos igen szép számmal van olyan ezen mérhető tudományágakat művelők között, akik egy PhD dolgozatot sem védhetnének meg életművük alapján.... Ha az MTA felvállalná ezek kimutatását, akkor elkezdődhetne egy tisztulási folyamat - ami láthatóan nem célja.(zárójeles megjegyzésként: a különböző tudományterületeknél léteznek nemzetközi listák, rangsorok. Érdekes módon az akadémikusi lista és ez a lista nincs összhangban....)Nem teljesen értelmezhető, miért kapnak az akadémikusuk igen jelentős összeget azért, mert akadémikusok. Elvégre az a szakmája, hogy kutasson, ezért kapja a fizetését, azért miért az MTA fizet, mert jobb a környezeténél? Ezt fizesse meg az, aki őt alkalmazza. (elvégre azért alkalmazza, hogy eredményeket érjen el). Nemzetközlieg egy akadémiai tagságért a tagok fizetnek tagdíjat, és nem fordítva...Jó lenne definiálni, hogy ha egy akadémikus nyiltakozik vmit, akkor azt milyen címszó alatt teszi: magávélemény, akadémikusi vélemény, az MTA véleménye...? Jelenleg ott tartunk, hogy a különböző nyilatkozatok "összemosódnak", aminek eredményeképpen az akadémia megbecsültsége, elfogadottsága erodálódik (ezt nem a jelenlegi politika okozza - legfeljebb meglovagolja). Ennél jóval több sebből vérzik a rendszer (ahogy egy haverom fogalmazott, ez nem komunista maradvány, hanem feudalista rendszer - s ebben sajnos igaza van).Kérdés ott van, akar-e az akadémia "megtisztulni" "fejlődni" - sajnos úgy látom nem. Nekik is kényelmesebb a lövészárokban ülni, s "bebetonozni" a régi rendszert. Ez anyagilag jó, a többi meg nem érdekes....VB-------- Eredeti levél --------Feladó: csakany Dátum: 2025 augusztus 3 07:23:19Tárgy: Re: [Grem] A mostani Magyar Tudományos Akadémia kritikájaCímzett: grem at turul.kgk.uni-obuda.huKedves Mindenki! Mivel újra előkerült a téma, ezért küldök egy pár cikket ezzel kapcsolatban. Először is Lentner Csaba akadémiai doktori pályázata elutasításának részletei, amiket ő maga nem fejtett ki: https://www.valaszonline.hu/2025/07/22/lentner-csaba-kozgazdasz-magyar-tudomanyos-akademia-doktori-eljaras-hatter/ Így azért már nem tűnik annyira elfogultnak a dolog. Az általa bírált tudományos teljesítményekről (a fenti cikkben is van pár példa, ill.) az MTA közleménye: https://mta.hu/mta_hirei/a-magyar-tudomanyos-akademiarol-targyilagosan-114454i (Hosszú, esetleg jól jön a ChatGPT.) Valamint Romsics Ignác interjúja, amelynek az elején kifejezetten a bölcsész teljesítmények méréséről beszél, de később is visszatér rá. https://www.valaszonline.hu/2025/07/03/romsics-ignac-kosary-domokos-mta-politika-podcast/ Az újabb aktualitást talán a HUN-REN-ről leválasztott 4 kutatóintézet ELTÉ-be való olvasztásának hatálybalépése adta (augusztus 1-én), ezzel kapcsolatban az MTA közleménye: https://mta.hu/mta_hirei/a-magyar-tudomanyos-akademia-elnokenek-fotitkaranak-es-fotitkarhelyettesenek-kozlemenye-114605 Csakhogy ne teljesen egyoldalúan tájékozódjunk... Sziasztok Rita On Thu, 31 Jul 2025, Emoke Greschik wrote: > Lentner Csaba: Az akadémikusok az összes erőforrásukat arra összpontosítják, hogy a kormányt > gyengítsék > > A közgazdász professzor szerint a magyar tudományos élet utánpótlása nem a teljesítmények > alapján történik, így nem lehetnek akadémiai tagok a jobboldali értelmiségi kör tagjai. > > 2025. július 31. 13:50 > > A Magyar Tudományos Akadémia > > Lentner Csaba közgazdász professzor a Magyar Nemzetnek éles kritikát fogalmazott meg a Magyar > Tudományos Akadémia működéséről, különösen a közgazdaság- és jogtudományi osztály > teljesítményével kapcsolatban. A lapnak kijelentette, egy arctalan, elnyomó intézmény ellen > harcol. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagságának a többsége, különösen a IX. osztály zöme, > teljesítmények nélküli tagokból áll, akik mögött nincsen olyan mérhető tudományos eredmény, > amellyel méltók lennének a magyar tudományos élet képviseletére a nemzetközi térben, de talán > még a magyarban sem. > > A közgazdász kiemelte: az akadémiát Schmidt Mária politikai, történelmi alapon bírálta, Pokol > Béla az MTA működési elvét és nagydoktori címét kifogásolta, míg ő maga az akadémikusok > teljesítményét vette górcső alá. > > Rámutatott, hogy a IX. osztály a teljesítményét tekintve 88 százalékkal el van maradva a > világátlagtól. Tehát ez nem egy tudományos testület, sokkal inkább egy belterjes klub. Aki pedig > névvel, arccal kiáll, az ellen lejárató kampányt kezdenek, és nem riadnak vissza semmilyen > mocskolódástól, csak hogy eltereljék a figyelmet a saját teljesítménynélküliségükről ? > jelentette ki. Pedig a legegyszerűbb az lenne szerinte, ha névvel-arccal kiállnának: tessék, itt > a teljesítményünk, meg lehet tekinteni, ehelyett, ha egyáltalán szóba hozzák magukat, az érveik > zavarosak, önellentmondásokba keverednek.  > > A tudományos előmenetelben mindenki másra kötelezően elvárt, a publikációkat, hivatkozásokat > nyilvántartó adatbázis rájuk hirtelen már nem érvényes,,  ahogy az egész nemzetközi térben > alkalmazott nemzetközi mérőszámok sem ? közölte Lentner. Hozzátette: az őt ért méltatlan > támadások egyik legfontosabb eleme az volt, hogy sértettségből támadja az Akadémiát, amiért nem > választották akadémikussá. Ezzel kapcsolatban elmondta: ez nem így van, véleménye szerint itt > elvi kérdésekről van szó.  > > ?A polgári jobboldali közösséghez tartozom. Részt vettem a Fidesz-kormány programalkotásában és > a gazdaságpolitika alakításában. Mindeközben már 2016-ban is ölre mentem a közgazdasági > akadémiai bizottsággal, mert a polgári kormány aktív államvezérelt gazdaságpolitikáját támadták, > amelynek a tudományos rendszertanát felépítettem, és az egyetemi oktatásban is be akartam > vezetni. Amikor pedig öt évvel ezelőtt pályáztam az MTA-ra, azt hittem, hogy a tudomány > objektív, nyitott, befogadó.  > > Azt hittem, hogy a tudománynak a csúcsa a Magyar Tudományos Akadémia, majd rá kellett > rádöbbennem, hogy ez koránt sincs így? ? fogalmazott Lentner.  > > Az akadémikusok a pályázatát éveken át nem tárgyalták, mindeközben pedig három habitusvizsgáló > is minősítette Lentner Csaba tudományos teljesítményét. A három vizsgálatból mindegyik az elvárt > követelmények többszörösét igazolta. Egyértelműen kiderült: semmilyen probléma nincs a > közgazdász tudományos teljesítményével, ebben a tekintetben teljes mértékben megfelel az > akadémiai tagság követelményeinek.  > > A közgazdász szerint az akadémiai tagságát tárgyaló bizottság legnagyobb problémája az volt, > hogy ő maga nem osztotta a testületnek a megváltozott világról alkotott képét, egyáltalán nem > értett velük egyet. > > Lentner állítja,  problémás, hogy a magyar tudományos élet utánpótlása nem a teljesítmények > alapján történik, tehát nem lehetnek akadémiai tagok a jobboldali értelmiségi kör tagjai.  > > Szintén gond a nemek szerinti arányok. Több a László nevezetű akadémikus a Magyar Tudományos > Akadémia tagságában, mint a nő. Emellett az akadémikusi kiválasztási rendszer is eleve torz ? > mutatott rá. Hozzátette: a Magyar Tudományos Akadémia szervezetével is komoly problémák vannak. > Az intézményben ugyanis indokolatlan mértékű közpénzfelhasználás zajlik, ami semmilyen módon nem > térül meg a tudományban, mert nincs teljesítményük, nem tudnak vezető kutatóként fellépni, és a > tudományszervezés sem megy, csak a hűbéri rendszeré. > > Az Állami Számvevőszéknek át kell világítania az Akadémiát, amely felduzzasztott vízfejjé > változott, annak ellenére, hogy nincs érdemi gyakorlati funkciója. Az átvilágítás idejére pedig > be kell fagyasztani a tiszteletdíjak kiutalását is. A magyar tudományos akadémikusi rendszert > francia mintára kell megreformálni. Vagyis az MTA-nak lényegesen kisebb szerepe kell, hogy > legyen, a professzori körben pedig az úgynevezett háromfokozatú rendszerre kell áttérni ? > szögezte le a közgazdász. Lentner Csaba elkötelezett amellett, hogy  el kell törölni az > akadémiai tagok tiszteletdíját, és a jelenlegi ajánláson alapuló választási rendszert > teljesítményalapúvá kell alakítani. > > Az akadémikusok egy részének jelenlegi kormányellenes támadássorozatával kapcsolatban kiemelte: > az akadémikusok most az összes erőforrásukat arra összpontosítják, hogy a kormányt gyengítsék. > > > > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sun Aug 3 16:41:18 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 3 Aug 2025 16:41:18 +0200 Subject: [Grem] *****SPAM(6.2)***** Bp. Barron's this Sunday's sermon: 'All things must pass' Message-ID: video (14'18) *https://www.youtube.com/watch?v=wJd6Bx7cj9M * Friends, George Harrison once sang, ?All things must pass; all things must pass away.? Almost every major religious figure and philosopher the world over has intuited this great truth about our world. It?s good, and there are good things in it?a beautiful sunset, an enjoyable meal, a great conversation?but they don?t last. With that in mind, let?s turn to our readings for this Eighteenth Sunday of Ordinary Time, which are about the theme of detachment. --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sun Aug 3 16:51:28 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 3 Aug 2025 16:51:28 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?QXJhbnkgSsOhbm9zOiBWLiBMw4FTWkzDkw==?= Message-ID: V. LÁSZLÓ *Sűrű setét az éj,Dühöng a déli szél,Jó Budavár magasTornyán az érckakas Csikorog élesen.* *?Ki az? mi az? vagy úgy ???Fordulj be és alugyUram László király:A zápor majd eláll, Az veri ablakod.?* *A felhő megszakad,Nyilása tűz, patak;Zúgó sebes özöntA rézcsatorna önt Budának tornyiról.* *?Miért zúg a tömeg?Kivánja eskümet???A nép, uram király,Csendes, mint a halál, Csupán a menny dörög.?* *Megcsörren a bilincs,Lehull, gazdája nincs:Buda falán a rab? Egy-egy felhődarab ? Ereszkedik alá.* *?Hah! láncát tépi aHunyadi két fia ???Uram, uram, ne félj!László, tudod, nem él S a gyermek, az fogoly.?* *Mélyen a vár alattVonúl egy kis csapat;Olyan rettegve lép,Most lopja életét? Kanizsa, Rozgonyi.* *?Kettőzni kell az őrt,Kivált Mátyás előtt!??Mátyás, az itt maradt,Hanem a többi rab ? Nincsen, uram, sehol.?* *A felhő kimerült,A szélvihar elült,Lágyan zsongó habokEzer kis csillagot Rengetnek a Dunán.* *?El! míg lehet s szabad!Cseh-földön biztosabb.??Miért e félelem?Hallgat minden elem Ég s föld határa közt.?* *Az alvó aluszik,A bujdosó buvik;Ha zörren egy levél,Poroszlót jőni vél Kanizsa, Rozgonyi.* *?Messze még a határ?Minden perc egy halál!??Legitten átkelünk,Ne félj uram: velünk A gyermek, a fogoly.?* *Az alvó felvirad,A bujdosó riad;Szellő sincsen, de zúg,Felhő sincsen, de búg S villámlik messziről.* *?Oh adj, oh adj nekemHűs cseppet, hű csehem!??Itt a kehely, igyál,Uram, László király, Enyhít... mikép a sír!?* *Állj meg, bosszú, megállj:Cseh földön ül a rab;Cseh földben a király,Mindég is ott marad, De visszajő a rab?!* *(1853)* https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-het-verse-arany-janos-v-laszlo *Kép: V. László portréja (1457)* [image: img1.jpg] Kapcsolódó fotógaléria --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: img1.jpg Type: image/jpeg Size: 291471 bytes Desc: nem elérhető URL: From greschem at gmail.com Sun Aug 3 18:32:38 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 3 Aug 2025 18:32:38 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?A_mostani_Magyar_Tudom=C3=A1nyos_Akad=C3=A9mia_?= =?utf-8?q?kritik=C3=A1ja?= In-Reply-To: References: Message-ID: Köszönjük szépen, Balázs! Szeretettel, a Lista, Emőke On Sun, Aug 3, 2025 at 4:08?PM VASARHELYI Balazs wrote: > Rövid gondolatok a vitához/problémához > > > 1. Az MTA-t annak idején a magyar tudományos nyelv védelmében, annak > fejlesztése céljából (is) hozták létre. Kérdés: betölti-e ezt a funkcióját? > A magyar nyelvész-csoport biztosan, de a többi kétségesen. Nem látom az > irányt, hogy ezen változtatni szeretnének (pl. legalább a MTA doktori > védése kötelezőképpen magyarul legyen, magyar dolgozattal... De már ott > tartunk, hogy jó lenne, ha legalább a jelölt tudna magyarul...) > 2. Az MTA igen könnyen kihúzhatná a méregfogát a problémának azzal, ha > csinálna egy nyilvános listát, ahol a tagok tudománymetriai adatainak > bemutatásával bizonyítja, hogy a világ élvonalába tartozó tudósok tartoznak > hozzá. Ez nem a bölcsészeknél lenne fontos, hanem a jobban mérhető > tudományágaknál (matematika, fizika, földtudomány, műszaki tudomány, orvos > tudomány, stb). Sajnos igen szép számmal van olyan ezen mérhető > tudományágakat művelők között, akik egy PhD dolgozatot sem védhetnének meg > életművük alapján.... Ha az MTA felvállalná ezek kimutatását, akkor > elkezdődhetne egy tisztulási folyamat - ami láthatóan nem célja. > (zárójeles megjegyzésként: a különböző tudományterületeknél léteznek > nemzetközi listák, rangsorok. Érdekes módon az akadémikusi lista és ez a > lista nincs összhangban....) > 3. Nem teljesen értelmezhető, miért kapnak az akadémikusuk igen > jelentős összeget azért, mert akadémikusok. Elvégre az a szakmája, hogy > kutasson, ezért kapja a fizetését, azért miért az MTA fizet, mert jobb a > környezeténél? Ezt fizesse meg az, aki őt alkalmazza. (elvégre azért > alkalmazza, hogy eredményeket érjen el). Nemzetközlieg egy akadémiai > tagságért a tagok fizetnek tagdíjat, és nem fordítva... > 4. Jó lenne definiálni, hogy ha egy akadémikus nyiltakozik vmit, akkor > azt milyen címszó alatt teszi: magávélemény, akadémikusi vélemény, az MTA > véleménye...? Jelenleg ott tartunk, hogy a különböző nyilatkozatok > "összemosódnak", aminek eredményeképpen az akadémia megbecsültsége, > elfogadottsága erodálódik (ezt nem a jelenlegi politika okozza - legfeljebb > meglovagolja). > > Ennél jóval több sebből vérzik a rendszer (ahogy egy haverom fogalmazott, > ez nem komunista maradvány, hanem feudalista rendszer - s ebben sajnos > igaza van). > Kérdés ott van, akar-e az akadémia "megtisztulni" "fejlődni" - sajnos úgy > látom nem. Nekik is kényelmesebb a lövészárokban ülni, s "bebetonozni" a > régi rendszert. Ez anyagilag jó, a többi meg nem érdekes.... > > VB > > > > > > > -------- Eredeti levél -------- > > Feladó: csakany > Dátum: 2025 augusztus 3 07:23:19 > Tárgy: Re: [Grem] A mostani Magyar Tudományos Akadémia kritikája > Címzett: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > > Kedves Mindenki! > Mivel újra előkerült a téma, ezért küldök egy pár cikket ezzel > kapcsolatban. > Először is Lentner Csaba akadémiai doktori pályázata elutasításának > részletei, amiket ő maga nem fejtett ki: > > https://www.valaszonline.hu/2025/07/22/lentner-csaba-kozgazdasz-magyar-tudomanyos-akademia-doktori-eljaras-hatter/ > Így azért már nem tűnik annyira elfogultnak a dolog. > Az általa bírált tudományos teljesítményekről (a fenti cikkben is van pár > példa, ill.) az MTA közleménye: > > https://mta.hu/mta_hirei/a-magyar-tudomanyos-akademiarol-targyilagosan-114454i > (Hosszú, esetleg jól jön a ChatGPT.) > Valamint Romsics Ignác interjúja, amelynek az elején kifejezetten a > bölcsész teljesítmények méréséről beszél, de később is visszatér rá. > > https://www.valaszonline.hu/2025/07/03/romsics-ignac-kosary-domokos-mta-politika-podcast/ > Az újabb aktualitást talán a HUN-REN-ről leválasztott 4 kutatóintézet > ELTÉ-be való olvasztásának hatálybalépése adta (augusztus 1-én), ezzel > kapcsolatban az MTA közleménye: > > https://mta.hu/mta_hirei/a-magyar-tudomanyos-akademia-elnokenek-fotitkaranak-es-fotitkarhelyettesenek-kozlemenye-114605 > Csakhogy ne teljesen egyoldalúan tájékozódjunk... > Sziasztok Rita > > > On Thu, 31 Jul 2025, Emoke Greschik wrote: > > > Lentner Csaba: Az akadémikusok az összes erőforrásukat arra > összpontosítják, hogy a kormányt > > gyengítsék > > > > A közgazdász professzor szerint a magyar tudományos élet utánpótlása nem > a teljesítmények > > alapján történik, így nem lehetnek akadémiai tagok a jobboldali > értelmiségi kör tagjai. > > > > 2025. július 31. 13:50 > > > > A Magyar Tudományos Akadémia > > > > Lentner Csaba közgazdász professzor a Magyar Nemzetnek éles kritikát > fogalmazott meg a Magyar > > Tudományos Akadémia működéséről, különösen a közgazdaság- és > jogtudományi osztály > > teljesítményével kapcsolatban. A lapnak kijelentette, egy arctalan, > elnyomó intézmény ellen > > harcol. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagságának a többsége, > különösen a IX. osztály zöme, > > teljesítmények nélküli tagokból áll, akik mögött nincsen olyan mérhető > tudományos eredmény, > > amellyel méltók lennének a magyar tudományos élet képviseletére a > nemzetközi térben, de talán > > még a magyarban sem. > > > > A közgazdász kiemelte: az akadémiát Schmidt Mária politikai, történelmi > alapon bírálta, Pokol > > Béla az MTA működési elvét és nagydoktori címét kifogásolta, míg ő maga > az akadémikusok > > teljesítményét vette górcső alá. > > > > Rámutatott, hogy a IX. osztály a teljesítményét tekintve 88 százalékkal > el van maradva a > > világátlagtól. Tehát ez nem egy tudományos testület, sokkal inkább egy > belterjes klub. Aki pedig > > névvel, arccal kiáll, az ellen lejárató kampányt kezdenek, és nem > riadnak vissza semmilyen > > mocskolódástól, csak hogy eltereljék a figyelmet a saját > teljesítménynélküliségükről ? > > jelentette ki. Pedig a legegyszerűbb az lenne szerinte, ha névvel-arccal > kiállnának: tessék, itt > > a teljesítményünk, meg lehet tekinteni, ehelyett, ha egyáltalán szóba > hozzák magukat, az érveik > > zavarosak, önellentmondásokba keverednek. > > > > A tudományos előmenetelben mindenki másra kötelezően elvárt, a > publikációkat, hivatkozásokat > > nyilvántartó adatbázis rájuk hirtelen már nem érvényes,, ahogy az egész > nemzetközi térben > > alkalmazott nemzetközi mérőszámok sem ? közölte Lentner. Hozzátette: az > őt ért méltatlan > > támadások egyik legfontosabb eleme az volt, hogy sértettségből támadja > az Akadémiát, amiért nem > > választották akadémikussá. Ezzel kapcsolatban elmondta: ez nem így van, > véleménye szerint itt > > elvi kérdésekről van szó. > > > > ?A polgári jobboldali közösséghez tartozom. Részt vettem a > Fidesz-kormány programalkotásában és > > a gazdaságpolitika alakításában. Mindeközben már 2016-ban is ölre mentem > a közgazdasági > > akadémiai bizottsággal, mert a polgári kormány aktív államvezérelt > gazdaságpolitikáját támadták, > > amelynek a tudományos rendszertanát felépítettem, és az egyetemi > oktatásban is be akartam > > vezetni. Amikor pedig öt évvel ezelőtt pályáztam az MTA-ra, azt hittem, > hogy a tudomány > > objektív, nyitott, befogadó. > > > > Azt hittem, hogy a tudománynak a csúcsa a Magyar Tudományos Akadémia, > majd rá kellett > > rádöbbennem, hogy ez koránt sincs így? ? fogalmazott Lentner. > > > > Az akadémikusok a pályázatát éveken át nem tárgyalták, mindeközben pedig > három habitusvizsgáló > > is minősítette Lentner Csaba tudományos teljesítményét. A három > vizsgálatból mindegyik az elvárt > > követelmények többszörösét igazolta. Egyértelműen kiderült: semmilyen > probléma nincs a > > közgazdász tudományos teljesítményével, ebben a tekintetben teljes > mértékben megfelel az > > akadémiai tagság követelményeinek. > > > > A közgazdász szerint az akadémiai tagságát tárgyaló bizottság legnagyobb > problémája az volt, > > hogy ő maga nem osztotta a testületnek a megváltozott világról alkotott > képét, egyáltalán nem > > értett velük egyet. > > > > Lentner állítja, problémás, hogy a magyar tudományos élet utánpótlása > nem a teljesítmények > > alapján történik, tehát nem lehetnek akadémiai tagok a jobboldali > értelmiségi kör tagjai. > > > > Szintén gond a nemek szerinti arányok. Több a László nevezetű akadémikus > a Magyar Tudományos > > Akadémia tagságában, mint a nő. Emellett az akadémikusi kiválasztási > rendszer is eleve torz ? > > mutatott rá. Hozzátette: a Magyar Tudományos Akadémia szervezetével is > komoly problémák vannak. > > Az intézményben ugyanis indokolatlan mértékű közpénzfelhasználás zajlik, > ami semmilyen módon nem > > térül meg a tudományban, mert nincs teljesítményük, nem tudnak vezető > kutatóként fellépni, és a > > tudományszervezés sem megy, csak a hűbéri rendszeré. > > > > Az Állami Számvevőszéknek át kell világítania az Akadémiát, amely > felduzzasztott vízfejjé > > változott, annak ellenére, hogy nincs érdemi gyakorlati funkciója. Az > átvilágítás idejére pedig > > be kell fagyasztani a tiszteletdíjak kiutalását is. A magyar tudományos > akadémikusi rendszert > > francia mintára kell megreformálni. Vagyis az MTA-nak lényegesen kisebb > szerepe kell, hogy > > legyen, a professzori körben pedig az úgynevezett háromfokozatú > rendszerre kell áttérni ? > > szögezte le a közgazdász. Lentner Csaba elkötelezett amellett, hogy el > kell törölni az > > akadémiai tagok tiszteletdíját, és a jelenlegi ajánláson alapuló > választási rendszert > > teljesítményalapúvá kell alakítani. > > > > Az akadémikusok egy részének jelenlegi kormányellenes támadássorozatával > kapcsolatban kiemelte: > > az akadémikusok most az összes erőforrásukat arra összpontosítják, hogy > a kormányt gyengítsék. > > > > > > > > > > > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sun Aug 3 18:39:28 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 3 Aug 2025 18:39:28 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?QXJhbnkgSsOhbm9zOiBWLiBMw4FTWkzDkw==?= In-Reply-To: References: Message-ID: Kedves (Baják) Laci! Lennél szíves írni röviden V. LászlóróL? Köszönjük szépen! Szeretettel, a Lista, Emőke On Sun, Aug 3, 2025 at 4:51?PM Emoke Greschik wrote: > V. LÁSZLÓ > > > > > > *Sűrű setét az éj,Dühöng a déli szél,Jó Budavár magasTornyán az érckakas > Csikorog élesen.* > > > > > > *?Ki az? mi az? vagy úgy ???Fordulj be és alugyUram László király:A zápor > majd eláll, Az veri ablakod.?* > > > > > > *A felhő megszakad,Nyilása tűz, patak;Zúgó sebes özöntA rézcsatorna önt > Budának tornyiról.* > > > > > > *?Miért zúg a tömeg?Kivánja eskümet???A nép, uram király,Csendes, mint a > halál, Csupán a menny dörög.?* > > > > > > *Megcsörren a bilincs,Lehull, gazdája nincs:Buda falán a rab? Egy-egy > felhődarab ? Ereszkedik alá.* > > > > > > *?Hah! láncát tépi aHunyadi két fia ???Uram, uram, ne félj!László, tudod, > nem él S a gyermek, az fogoly.?* > > > > > > *Mélyen a vár alattVonúl egy kis csapat;Olyan rettegve lép,Most lopja > életét? Kanizsa, Rozgonyi.* > > > > > > *?Kettőzni kell az őrt,Kivált Mátyás előtt!??Mátyás, az itt maradt,Hanem a > többi rab ? Nincsen, uram, sehol.?* > > > > > > *A felhő kimerült,A szélvihar elült,Lágyan zsongó habokEzer kis csillagot > Rengetnek a Dunán.* > > > > > > *?El! míg lehet s szabad!Cseh-földön biztosabb.??Miért e félelem?Hallgat > minden elem Ég s föld határa közt.?* > > > > > > *Az alvó aluszik,A bujdosó buvik;Ha zörren egy levél,Poroszlót jőni vél > Kanizsa, Rozgonyi.* > > > > > > *?Messze még a határ?Minden perc egy halál!??Legitten átkelünk,Ne félj > uram: velünk A gyermek, a fogoly.?* > > > > > > *Az alvó felvirad,A bujdosó riad;Szellő sincsen, de zúg,Felhő sincsen, de > búg S villámlik messziről.* > > > > > > *?Oh adj, oh adj nekemHűs cseppet, hű csehem!??Itt a kehely, igyál,Uram, > László király, Enyhít... mikép a sír!?* > > > > > > *Állj meg, bosszú, megállj:Cseh földön ül a rab;Cseh földben a > király,Mindég is ott marad, De visszajő a rab?!* > > *(1853)* > > https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-het-verse-arany-janos-v-laszlo > *Kép: V. László portréja (1457)* > [image: img1.jpg] > > > > > Kapcsolódó fotógaléria > > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: img1.jpg Type: image/jpeg Size: 291471 bytes Desc: nem elérhető URL: From greschem at gmail.com Sun Aug 3 19:32:14 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 3 Aug 2025 19:32:14 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?R=C3=B3m=C3=A1ban_a_Circus_Maximusban_t=C3=B6bb_?= =?utf-8?q?sz=C3=A1zezer_fiatal_a_szentgy=C3=B3n=C3=A1si_napon_a_sz?= =?utf-8?b?ZW50w6l2aSBKdWJpbGV1bWkgVGFsw6Fsa296w7MgYWxrYWxtw6F2YWwh?= Message-ID: Fiatalok bűnbánati napja a Circus Maximus gyóntatófülkéiben: A változást magukon kezdik Kitekintő ? 2025. augusztus 3., vasárnap | 17:11 A szentévi Ifjúsági Jubileumi Találkozó keretében, augusztus 1-jén, pénteken több százezer fiatal vett részt azon a bűnbánati napon, melynek során ? miután lelkileg felkészültek ? a kiengesztelődés szentségéhez járultak, hogy megtisztult szívvel vehessenek részt szombaton este a Tor Vergata-i virrasztáson és a vasárnapi reggeli szentmisén Leó pápával. Róma hét halma közül kettő között építették meg egykor *a Circus Maximust, a nagycirkuszt, hogy a 300 ezer ember befogadására alkalmas óriási szabadtéri építményben *szórakoztassák a város lakóit. Ugyan az idő felemésztette az egykori pompás márvány építményt, de a szerkezete megmaradt, és a küzdőtér három focipálya nagyságú tere kínált lehetőséget arra, hogy az ifjúsági találkozón részt vevő fiatalok ne nézőként, hanem töredelmes szívű bűnbánóként legyenek főszereplői saját sorsuk alakításának. *Kétszáz gyóntatósátorban ezer pap váltotta egymást* Mindehhez kétszáz gyóntatópavilont állítottak fel egymás mellé, melyekben ezer pap váltotta egymást, hogy tíz világnyelven hallgassák meg a fiatalok szentgyónását. A Marche tartományból érkezett Mirjam elmondta, hogy ?ennyi ember között, egy nem éppen csendes helyen nem is gondoltuk, hogy ilyen erősen érezni fogjuk Isten ölelését?. ?Minden áldás egy új élet első napja, és én most pontosan ezt érzem magamban? ? mondta szentgyónása után a 29 éves Martina, aki a délolasz Foggiából érkezett. A 85 ezer négyzetméteres küzdőtér egyik oldalán, a Palatinus-dombon a hajdanvolt császári lakónegyed máig fenséges palotaromjai tekintenek a cirkuszra; a másik oldalon az Aventinus-domb áll, ahol egykor a városalapító Romulus és Remus döntöttek az alapításról ? ma az itt álló Santa Sabina-, Sant?Alessio- és Sant?Anselmo-bazilikákban Istent dicsérik. *A fiatalok várakozása a szentgyónásra már önmagában tanúságtétel* *Színes zászlók jelezték tájékoztatásul a fiataloknak azokat a nyelveket, melyeken megvallhatták vétkeiket, és röviden beszélhettek a gyóntatóatyákkal, mert minden sátor előtt hosszú sorok álltak.* Az egyébként sok fiataltól nyüzsgő és zajos városban erre a napra a Circus Maximus elcsendesedett, a kiengesztelődés szentségére váró fiatalok puszta várakozása már önmagában is tanúságtétel volt: mindenki rászorul Isten végtelen irgalmára! A szervezők arra is figyeltek, hogy a feloldozásra szomjas lelkek közben friss vizet kapjanak: önkéntesek százai hideg ásványvizes palackokat osztottak szét mindenkinek. *Lángoló szívű fiatalok* Nemcsak a fiatalok, hanem a gyóntatóatyák is a világ minden tájáról érkeztek a Rómába. Így például a negyvenéves Fülöp-szigeteki Mark Destura atya, aki egy kaliforniai, Los Angeles-i plébánián ifjúsági és hivatásgondozó lelkipásztori munkát végzett, és jelenleg a Pápai Gergely Egyetemen tanul. A gyóntatófülkékben a fiatalok többnyire a gyóntató pappal szemben ülve, némelyek térdelve mondták töredelmüket. Az egyik gyóntató atya úgy fogalmazott: ?a fiatalok szívében lángoló tüzet érzett, hiszen nekik is nagy szükségük van Istenre. Többnyire azért jönnek ide, mert a reményt keresik ebben a bizonytalanság és zavarodottság uralta világban?. *Gyakori látvány volt, hogy a feloldozás után a pap és a gyónó felálltak, kezet fogtak egymással, sokszor átölelték egymást, mint a tékozló fiú és az eléje siető apja.* José Maria fiatal tanárnő, a spanyolországi Cartagenából érkezett. Elmondta: ?Nagyon boldog vagyok. Még soha nem láttam ennyi katolikus embert egy helyen, szinte ugrálni tudnék az örömtől. Hazatérve még jobban fogok törekedni arra, hogy hitemet mind jobban átadjam tizenéves tanítványaimnak.? *Forrás és fotó: Vatikáni Rádió * *Magyar Kurír* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From lvihar at gmail.com Sun Aug 3 19:42:56 2025 From: lvihar at gmail.com (Levente Vihar) Date: Sun, 3 Aug 2025 19:42:56 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?R=C3=B3m=C3=A1ban_a_Circus_Maximusban_t=C3=B6bb?= =?utf-8?q?_sz=C3=A1zezer_fiatal_a_szentgy=C3=B3n=C3=A1si_napon_a_s?= =?utf-8?b?emVudMOpdmkgSnViaWxldW1pIFRhbMOhbGtvesOzIGFsa2FsbcOhdmFs?= =?utf-8?q?!?= In-Reply-To: References: Message-ID: Helyszíni jelentés a rokonságtól: [image: kép.png] [image: kép.png] ÜdvözletteL. Emoke Greschik ezt írta (időpont: 2025. aug. 3., V, 19:32): > Fiatalok bűnbánati napja a Circus Maximus gyóntatófülkéiben: A változást > magukon kezdik > Kitekintő ? 2025. augusztus 3., > vasárnap | 17:11 > > > A szentévi Ifjúsági Jubileumi Találkozó keretében, augusztus 1-jén, > pénteken több százezer fiatal vett részt azon a bűnbánati napon, melynek > során ? miután lelkileg felkészültek ? a kiengesztelődés szentségéhez > járultak, hogy megtisztult szívvel vehessenek részt szombaton este a Tor > Vergata-i virrasztáson és a vasárnapi reggeli szentmisén Leó pápával. > > Róma hét halma közül kettő között építették meg egykor *a Circus > Maximust, a nagycirkuszt, hogy a 300 ezer ember befogadására alkalmas > óriási szabadtéri építményben *szórakoztassák a város lakóit. Ugyan az > idő felemésztette az egykori pompás márvány építményt, de a szerkezete > megmaradt, és a küzdőtér három focipálya nagyságú tere kínált lehetőséget > arra, hogy az ifjúsági találkozón részt vevő fiatalok ne nézőként, hanem > töredelmes szívű bűnbánóként legyenek főszereplői saját sorsuk alakításának. > > *Kétszáz gyóntatósátorban ezer pap váltotta egymást* > > Mindehhez kétszáz gyóntatópavilont állítottak fel egymás mellé, melyekben > ezer pap váltotta egymást, hogy tíz világnyelven hallgassák meg a fiatalok > szentgyónását. A Marche tartományból érkezett Mirjam elmondta, hogy ?ennyi > ember között, egy nem éppen csendes helyen nem is gondoltuk, hogy ilyen > erősen érezni fogjuk Isten ölelését?. > > ?Minden áldás egy új élet első napja, és én most pontosan ezt érzem > magamban? ? mondta szentgyónása után a 29 éves Martina, aki a délolasz > Foggiából érkezett. > > A 85 ezer négyzetméteres küzdőtér egyik oldalán, a Palatinus-dombon a > hajdanvolt császári lakónegyed máig fenséges palotaromjai tekintenek a > cirkuszra; a másik oldalon az Aventinus-domb áll, ahol egykor a > városalapító Romulus és Remus döntöttek az alapításról ? ma az itt álló > Santa Sabina-, Sant?Alessio- és Sant?Anselmo-bazilikákban Istent dicsérik. > > *A fiatalok várakozása a szentgyónásra már önmagában tanúságtétel* > > *Színes zászlók jelezték tájékoztatásul a fiataloknak azokat a nyelveket, > melyeken megvallhatták vétkeiket, és röviden beszélhettek a > gyóntatóatyákkal, mert minden sátor előtt hosszú sorok álltak.* > > Az egyébként sok fiataltól nyüzsgő és zajos városban erre a napra a Circus > Maximus elcsendesedett, a kiengesztelődés szentségére váró fiatalok puszta > várakozása már önmagában is tanúságtétel volt: mindenki rászorul Isten > végtelen irgalmára! > > A szervezők arra is figyeltek, hogy a feloldozásra szomjas lelkek közben > friss vizet kapjanak: önkéntesek százai hideg ásványvizes palackokat > osztottak szét mindenkinek. > > *Lángoló szívű fiatalok* > > Nemcsak a fiatalok, hanem a gyóntatóatyák is a világ minden tájáról > érkeztek a Rómába. Így például a negyvenéves Fülöp-szigeteki Mark Destura > atya, aki egy kaliforniai, Los Angeles-i plébánián ifjúsági és > hivatásgondozó lelkipásztori munkát végzett, és jelenleg a Pápai Gergely > Egyetemen tanul. > > A gyóntatófülkékben a fiatalok többnyire a gyóntató pappal szemben ülve, > némelyek térdelve mondták töredelmüket. Az egyik gyóntató atya úgy > fogalmazott: ?a fiatalok szívében lángoló tüzet érzett, hiszen nekik is > nagy szükségük van Istenre. Többnyire azért jönnek ide, mert a reményt > keresik ebben a bizonytalanság és zavarodottság uralta világban?. > > *Gyakori látvány volt, hogy a feloldozás után a pap és a gyónó felálltak, > kezet fogtak egymással, sokszor átölelték egymást, mint a tékozló fiú és az > eléje siető apja.* > > José Maria fiatal tanárnő, a spanyolországi Cartagenából érkezett. > Elmondta: ?Nagyon boldog vagyok. Még soha nem láttam ennyi katolikus embert > egy helyen, szinte ugrálni tudnék az örömtől. Hazatérve még jobban fogok > törekedni arra, hogy hitemet mind jobban átadjam tizenéves tanítványaimnak.? > > *Forrás és fotó: Vatikáni Rádió > * > > *Magyar Kurír* > > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: kép.png Type: image/png Size: 2113665 bytes Desc: nem elérhető URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: kép.png Type: image/png Size: 1556590 bytes Desc: nem elérhető URL: From lvihar at gmail.com Sun Aug 3 19:42:56 2025 From: lvihar at gmail.com (Levente Vihar) Date: Sun, 3 Aug 2025 19:42:56 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?R=C3=B3m=C3=A1ban_a_Circus_Maximusban_t=C3=B6bb?= =?utf-8?q?_sz=C3=A1zezer_fiatal_a_szentgy=C3=B3n=C3=A1si_napon_a_s?= =?utf-8?b?emVudMOpdmkgSnViaWxldW1pIFRhbMOhbGtvesOzIGFsa2FsbcOhdmFs?= =?utf-8?q?!?= In-Reply-To: References: Message-ID: Helyszíni jelentés a rokonságtól: [image: kép.png] [image: kép.png] ÜdvözletteL. Emoke Greschik ezt írta (időpont: 2025. aug. 3., V, 19:32): > Fiatalok bűnbánati napja a Circus Maximus gyóntatófülkéiben: A változást > magukon kezdik > Kitekintő ? 2025. augusztus 3., > vasárnap | 17:11 > > > A szentévi Ifjúsági Jubileumi Találkozó keretében, augusztus 1-jén, > pénteken több százezer fiatal vett részt azon a bűnbánati napon, melynek > során ? miután lelkileg felkészültek ? a kiengesztelődés szentségéhez > járultak, hogy megtisztult szívvel vehessenek részt szombaton este a Tor > Vergata-i virrasztáson és a vasárnapi reggeli szentmisén Leó pápával. > > Róma hét halma közül kettő között építették meg egykor *a Circus > Maximust, a nagycirkuszt, hogy a 300 ezer ember befogadására alkalmas > óriási szabadtéri építményben *szórakoztassák a város lakóit. Ugyan az > idő felemésztette az egykori pompás márvány építményt, de a szerkezete > megmaradt, és a küzdőtér három focipálya nagyságú tere kínált lehetőséget > arra, hogy az ifjúsági találkozón részt vevő fiatalok ne nézőként, hanem > töredelmes szívű bűnbánóként legyenek főszereplői saját sorsuk alakításának. > > *Kétszáz gyóntatósátorban ezer pap váltotta egymást* > > Mindehhez kétszáz gyóntatópavilont állítottak fel egymás mellé, melyekben > ezer pap váltotta egymást, hogy tíz világnyelven hallgassák meg a fiatalok > szentgyónását. A Marche tartományból érkezett Mirjam elmondta, hogy ?ennyi > ember között, egy nem éppen csendes helyen nem is gondoltuk, hogy ilyen > erősen érezni fogjuk Isten ölelését?. > > ?Minden áldás egy új élet első napja, és én most pontosan ezt érzem > magamban? ? mondta szentgyónása után a 29 éves Martina, aki a délolasz > Foggiából érkezett. > > A 85 ezer négyzetméteres küzdőtér egyik oldalán, a Palatinus-dombon a > hajdanvolt császári lakónegyed máig fenséges palotaromjai tekintenek a > cirkuszra; a másik oldalon az Aventinus-domb áll, ahol egykor a > városalapító Romulus és Remus döntöttek az alapításról ? ma az itt álló > Santa Sabina-, Sant?Alessio- és Sant?Anselmo-bazilikákban Istent dicsérik. > > *A fiatalok várakozása a szentgyónásra már önmagában tanúságtétel* > > *Színes zászlók jelezték tájékoztatásul a fiataloknak azokat a nyelveket, > melyeken megvallhatták vétkeiket, és röviden beszélhettek a > gyóntatóatyákkal, mert minden sátor előtt hosszú sorok álltak.* > > Az egyébként sok fiataltól nyüzsgő és zajos városban erre a napra a Circus > Maximus elcsendesedett, a kiengesztelődés szentségére váró fiatalok puszta > várakozása már önmagában is tanúságtétel volt: mindenki rászorul Isten > végtelen irgalmára! > > A szervezők arra is figyeltek, hogy a feloldozásra szomjas lelkek közben > friss vizet kapjanak: önkéntesek százai hideg ásványvizes palackokat > osztottak szét mindenkinek. > > *Lángoló szívű fiatalok* > > Nemcsak a fiatalok, hanem a gyóntatóatyák is a világ minden tájáról > érkeztek a Rómába. Így például a negyvenéves Fülöp-szigeteki Mark Destura > atya, aki egy kaliforniai, Los Angeles-i plébánián ifjúsági és > hivatásgondozó lelkipásztori munkát végzett, és jelenleg a Pápai Gergely > Egyetemen tanul. > > A gyóntatófülkékben a fiatalok többnyire a gyóntató pappal szemben ülve, > némelyek térdelve mondták töredelmüket. Az egyik gyóntató atya úgy > fogalmazott: ?a fiatalok szívében lángoló tüzet érzett, hiszen nekik is > nagy szükségük van Istenre. Többnyire azért jönnek ide, mert a reményt > keresik ebben a bizonytalanság és zavarodottság uralta világban?. > > *Gyakori látvány volt, hogy a feloldozás után a pap és a gyónó felálltak, > kezet fogtak egymással, sokszor átölelték egymást, mint a tékozló fiú és az > eléje siető apja.* > > José Maria fiatal tanárnő, a spanyolországi Cartagenából érkezett. > Elmondta: ?Nagyon boldog vagyok. Még soha nem láttam ennyi katolikus embert > egy helyen, szinte ugrálni tudnék az örömtől. Hazatérve még jobban fogok > törekedni arra, hogy hitemet mind jobban átadjam tizenéves tanítványaimnak.? > > *Forrás és fotó: Vatikáni Rádió > * > > *Magyar Kurír* > > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: kép.png Type: image/png Size: 2113665 bytes Desc: nem elérhető URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: kép.png Type: image/png Size: 1556590 bytes Desc: nem elérhető URL: From greschem at gmail.com Sun Aug 3 21:00:52 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 3 Aug 2025 21:00:52 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Angol_b=C3=ADboros_az_aut=C3=B3balesetben_elhun?= =?utf-8?q?=C3=ADt_Diogo_Jota=2C_portug=C3=A1l_focista_tragikus_hal?= =?utf-8?b?w6Fsw6Fyw7NsLCBpZmrDuiBmZWxlc8OpZ2Ugw6lzIGNzYWzDoWRqYSBn?= =?utf-8?b?ecOhc3rDoXLDs2w=?= Message-ID: Vincent Nichols bíboros a Z generációról és Diogo Jota tragikus haláláról Nézőpont ? 2025. augusztus 3., vasárnap | 19:16 Vincent Nichols bíborossal, Westminster érsekével készített exkluzív interjút az *Express* nevű brit portál. A július 26-án közölt beszélgetés szerzőjét, Chris Richest egyvalami nagyon megdöbbentette, ahogy belépett a bíboros hivatali szobájába... A Westminster székesegyház mellett található hivatalban rögtön megakadt a szeme egy bekeretezett Liverpool-mezen. Eredetileg az Egyesült Királyság rendkívüli megosztottságáról akart beszélgetni Vincent Nichols bíborossal: a gyűlöletbeszédekről és az utcai feszültségről, a szegénységről, illetve az eutanáziával és az abortusszal kapcsolatos újabb törvényekről. Emellett arra is kíváncsi volt, mit gondol a bíboros arról, hogy a friss adatok szerint szinte özönlenek a fiatal britek az egyházakba. *A beszélgetésről készült videófelvételt ITT tekinthetik meg .* ?Az első, amit észrevettem, amikor bevezetett az irodájába, egy bekeretezett Liverpool-mez volt az ajtó fölött. Szemtelenül megkérdeztem: ?Az, ugye, egy Manchester United-mez?? ?Neeeeem? ? válaszolta nevetve?? A kérdésre, hogy vajon miért érdeklődik most olyan sok fiatal, főleg sok férfi, a Z generáció tagjai a katolicizmus iránt, Nichols bíboros a töredezett társadalomról beszélt, amelyben élünk. A fiatalok azzal szembesülnek, hogy a szüleik mindennapos küzdelmet vívnak a megélhetésért, és talán felteszik maguknak a kérdést: ?Tényleg csak erről szól az élet?? Sokan megtapasztalják, hogy ha bemennek egy templomba, ugyanazt a békét érzik, mint amikor a természetben gyönyörködnek ? fejtegette a bíboros, aki kiemelte a közösség érzését is, és az odaszántságot, odaadottságot, amit az ima és az istentisztelet helyszínei sugallnak, és amelyek megérintik az embereket. ?Egyfajta szépség ez, valójában. És nem az a fajta szépség, amit birtokolni akarsz, meg akarod venni. Az a fajta szépség, ami azt váltja ki: mit tudnék én magam hozzátenni ehhez?? ? fejezte ki Vincent Nichols. Később visszatértek a Liverpoolhoz, és Diogo Jota tragikus haláláról beszéltek: a 28 éves portugál játékos és 25 éves öccse is szörnyet halt autóbalesetben július 3-án. Vincent Nichols bíboros elhomályosult szemmel beszélt arról, mennyire megérintették azok a fotók, melyeken Jota fiatal felesége fejét férje koporsójára hajtja ? tizenegy nappal a tragédia előtt házasodtak össze, hosszú, gimnazista koruk óta tartó kapcsolat és három gyermek születése után. A főpásztor az *Express* portálnak elmondta, ismeri azt, aki a jegyesoktatást tartotta a focistának és feleségének, és ennek kapcsán járt az otthonukban is: ő is megerősítette, mennyire kedves család voltak. Azt lehetett érezni, hogy a házassággal válik teljessé a kapcsolatuk ? és tizenegy nap múlva minden összeomlott. ?A fiatal menyasszonyára gondolok, ahogy tizenegy nappal azelőtt az Ave Mariát énekelték nekik a templomban ? majd a temetés végén újra. Ez szorosan összekapcsolta a két dolgot? Szívbemarkoló volt? ? fejezte ki a bíboros. A Liverpool-drukkerek a tragédia után sokféle módon kifejezték Diogo Jota iránti szeretetüket ? Nichols bíboros megjegyezte: ?Ez a klub mottója: ?You?ll never walk alone? (Soha nem leszel egyedül). Ez valahol az emberi létre is mélységesen igaz.? *A teljes interjút angol nyelven ITT olvashatják .* *Diogo Jota végzetes balesete után John Sherrington liverpooli érsek nyilvánított részvétet, szavait ITT olvashatják .* *Forrás: Express.co.uk * *Fotó: CBCEW.co.uk * *Verestói Nárcisz/Magyar Kurír* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Mon Aug 4 04:53:25 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Mon, 4 Aug 2025 04:53:25 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?QXVnLjQuIFZpYW5uZXkgU3p0LiBKw6Fub3MgKDE4LTE5LnN6?= =?utf-8?b?LiksIGEgcGzDqWLDoW5vc29rIHbDqWTFkXN6ZW50amUgZW1sw6lrbmFw?= =?utf-8?q?ja?= Message-ID: Vianney Szent János Mária áldozópap Kultúra ? 2022. augusztus 4., csütörtök | 9:01 https://www.magyarkurir.hu/hirek/vianney-szent-janos-maria-aldozopap Az arsi plébánosra, a plébánosok védőszentjére emlékezünk liturgikus emléknapján, augusztus 4-én. *Vianney Szent János **Lyon mellett született 1786-ban francia földműves szülők gyermekeként.** Édesanyja Isten szolgálatára nevelte, pap szeretett volna lenni,* *de a francia forradalom, majd az anyagi nehézségek lehetetlenné tették** taníttatását. * *Tizenegy évesen éjnek idején járt hittanórákra, ahol a kolostorukból * *elűzött,** civil ruhát öltött* *apácák tanították*.* Első szentáldozáshoz egy pajtában járult.* *Az elemi iskola óráin csak néha vehetett részt, mivel szükség volt munkaerejére a mezőn. **Ezért alig tudott írni és olvasni*. * Nem volt tehetséges, és amit tanult, hamar elfelejtette.* *Gyenge latin tudása miatt a szemináriumban is nehezen végezte tanulmányait.* *Végül huszonkilenc éves korában szentelték pappá. Káplán lett, majd Ars plébánosa. Szerette a magányt, és kemény vezeklést végzett*.* A vallástalan **falut **néhány év alatt megváltoztatta*. *A környező falvakban gyorskocsi szolgálatot szerveztek, hogy minél előbb eljuthassanak hozzá az emberek, akik gyónni akartak*. *Ő pedig gyóntatott, **és kiderült, hogy ** i**smeri a szívek titkait. **Azt a kevés időt, ami* *a gyóntatáson felül maradt számára, imádkozással és önostorozással töltötte.* *------* *Tudatlanságának **terhétől nyomasztva és a munkától túlterhelve **segítőtársat kért egy megfelelően képzett pap személyében*. *Kapott is, de a segítőtárs **hamarosan zsarnokoskodni kezdett **felette*. *Hét évig tartott ez az állapot.* *János abbé* *teljesen visszahúzódott,* *csak mentegette* *paptársa * *erőszakosságát,* *és szenvedett.* *Közben minden nyomorúsága* *ellenére megadatott neki a szó, amellyel szíveket tudott megnyitn*i, *és ? anélkül hogy észrevette volna ? csodákat művelt.* *Az évenként Arsba zarándokló emberek száma pedig megközelítette a százezret.* *Az arsi plébános pedig, bár* *súlyos kísértések és testi fájdalmak gyötörték*, *mégis mindig mindenkinek szeretettel állt szolgálatára.* *Az eucharisztikus Jézus volt életének középpontja. Hetvenhárom évesen halt meg, 1859. augusztus 4-én. *Akik látták a holttestét, egyhangúan tanúsították, hogy az erőnek utolsó cseppje is eltávozott belőle. ....... *Vianney Szent János emberszeretete és szociális érzéke legendás volt. Mindenét szétosztotta a szegények között, s amije volt, az ő javukra eladta*. *A bűnös emberek **úgy sereglettek köréje, hogy azt mondta:** ?A bűnösök a végén meg fogják ölni a szegény bűnöst.?* *De ekkor **a faluban **már mindenki keresztény életet élt. A plébánosnak is csak a fizikai ereje fogyott el, szeretete és türelme nem. **Ám mindazt, amit tett, semminek tartotta. *A tisztelet megnyilvánulásai ellenére (kanonoki és lovagi cím) *meg volt győződve ?semmiségéről?. *........ *Mindenható és irgalmas Istenünk, te Vianney Szent János áldozópapot csodálatos lelkipásztori buzgósággal tüntetted ki. Add, hogy közbenjárására és példája nyomán szeretetünkkel megnyerjük testvéreinket Krisztusnak, és velük együtt eljussunk az örök dicsőségbe. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Mon Aug 4 04:53:53 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Mon, 4 Aug 2025 04:53:53 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?A_mai_szentmise_ig=C3=A9i_Vianney_Szt=2E_J=C3=A1?= =?utf-8?b?bm9zLCBhIHBsw6liw6Fub3NvayB2w6lkxZFzemVudGplIGVtbMOpa25h?= =?utf-8?b?cGrDoW4=?= Message-ID: *2025-08-04* https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2025-08-04 *18. évközi hét hétfő* OLVASMÁNY Mózes negyedik könyvéből *Mózes panaszkodik az Úrnak: Egyedül nem bírja viselni a nép minden gondját, terhét. * *A pusztai vándorlás idején *a nép zúgolódni kezdett: ?Ki ad nekünk húst enni! Visszagondolunk a halra, amelyet ingyen ettünk Egyiptomban, eszünkbe jut az uborka, a dinnye, a póréhagyma, a vöröshagyma meg a fokhagyma. Most pedig hiába epekedünk, a szemünk nem lát mást, mint csak * a mannát!? A manna apró maghoz hasonlított, és színe olyan volt, mint a mézgáé. A mannát a nép mindennap felszedte, kézimalmán megőrölte, vagy mozsárban összetörte, azután fazékban megfőzte, és olyan ízű kalácsot készített belőle, mint az olajoslepény. A manna éjszakánként a leszálló harmattal hullott a táborra. Mózes meghallotta*, hogy siránkozik a nép, ki-ki a sátora bejáratánál. *Az Úr nagyon megharagudott *emiatt, *de Mózesnek **se *tetszett ez a dolog*.* Azért* így szólt* *az Úrhoz: *?Miért sújtod szolgádat? Miért nem találok *kegyelmet előtted*, és miért raktad rám az egész nép terhét? Hát én fogantam ezt a sokaságot, vagy én hoztam őket a világra, *hogy azt mondod * nekem:* ?Hordozd őket kebleden, ahogyan a dajka szokta hordozni a csecsemőt, és vezesd őket arra a földre, amelyet esküvel ígértem atyáiknak!?? *Honnan vegyek húst*, hogy enni adjak ekkora sokaságnak? * Felém fordulva siránkoznak, és azt mondják: ?Adj nekünk húst enni!? *Én *egyedül nem* viselhetem a nép *gondját, felülmúlja *erőmet*. *Ha azonban te másként ítéled meg* a dolgot, *ha kegyelmet találtam előtted, akkor, kérlek, vedd el életemet, hogy ne *szenvedjek ekkora nyomorúságot!? Ez az Isten igéje. *Szám 11,4b-15* VÁLASZOS ZSOLTÁR Válasz: *Örvendjetek Istennek, * a mi segítőnknek!* (2a. vers. - 5. tónus) Előénekes: *Népem *nem hallgatta meg *szavamat, * Izrael *nem figyelt *igémre.* Szívük keménységére hagytam őket, * járjanak csak szándékuk szerint. Hívek: *Örvendjetek Istennek, * a *mi *segítőnknek!* E: *Bárcsak hallgatna rám *népem*, * bárcsak utamon járna Izrael. * Ellenségeit *megaláznám akkor*, * s gyötrőire *emelném kezemet. * H: *Örvendjetek Istennek*, * a mi *segítőnknek*! E: Akik gyűlölik *az Urat*, *meghódolnának néki, * és sorsuk örökké tartana.* Népemet *pedig a búza javából táplálnám, * és jóllakatnám* őket* mézzel a sziklából.* H: *Örvendjetek Istennek, * a* mi *segítőnknek! * *Zsolt 80,12-13.14-15.16-17* ALLELUJA *Nemcsak *kenyérrel *él az ember, * hanem minden igével is, mely Isten ajkáról való*. Mt 4,4b ? 2. tónus. *? EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből * *Jézust könyörületre indítja az emberek **lelki és testi ínsége.* * Amikor Jézus tudomást szerzett Keresztelő János *haláláról, *csónakba szállt, és elment onnan egy kietlen helyre, egyedül. **De az emberek megtudták, és *a városokból *gyalogszerrel utána indultak. Amikor kiszállt a hajóból, már nagy tömeget látott ott. Megesett *rajtuk *a szíve, és meggyógyította betegeiket. Amint beesteledett, tanítványai odamentek hozzá, és figyelmeztették: ?Elhagyatott ez a hely, és az idő is már későre jár. Bocsásd el a tömeget, hadd menjenek a falvakba, hogy élelmiszert szerezzenek maguknak.? Jézus azonban ezt mondta nekik: ?Nem kell *elmenniük*, ti adjatok nekik enni!? Ők *ezt felelték: ?Nincs másunk itt, csak öt kenyerünk és két halunk. *? Mire ő ezt mondta: ?Hozzátok ide!? Miután megparancsolta, hogy a tömeget telepítsék le a fűre, fogta az öt kenyeret és a két halat, szemét az égre emelve áldást mondott, azután megtörte a kenyereket, és odaadta tanítványainak, a tanítványok pedig az embereknek. Mindannyian ettek, és jól is laktak. Végül tizenkét kosár lett tele a kenyérmaradékokkal. Pedig mintegy ötezer férfi evett, nem számítva a nőket és a gyermekeket. Ezek az evangélium igéi. * *(Az előző evangéliumot ?A? évben már vasárnap olvastuk. Ma ezért Mt 14,22-36-ot olvassuk helyette).* *? EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből* *Jézus a vízen járva tanúságot tesz isteni hatalmáról. Amikor (a kenyérszaporítás után) mindnyájan ettek és jóllaktak, Jézus mindjárt megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak csónakba, menjenek át előtte a túlsó partra, miközben ő elbocsátja a tömeget. Amint elbocsátotta az embereket, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben beesteledett, és ő ott volt egymagában. A csónak pedig már jó pár stádiumnyira eltávolodott a parttól*. Hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt. *Éjszaka a negyedik őrváltás idején Jézus elindult feléjük a víz színén járva. Amikor észrevették, azt hitték, hogy *kísértet*, és* rémületükben felkiáltottak.* De Jézus azonnal megszólította őket: ?Bátorság! Én vagyok! Ne *féljetek!? *Erre Péter odaszólt neki: ?Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy hozzád menjek a vízen!? Ő azt mondta: ?Jöjj!? Péter ki is szállt a csónakból, elindult a vízen, és ment Jézus felé*. De az erős szél láttán megijedt, és merülni kezdett. *Felkiáltott: ?Ments meg, Uram!? Jézus nyomban kinyújtotta kezét, megfogta őt, és így szólt hozzá: ?Te *kicsinyhitű, miért kételkedtél?? *Amikor beszálltak a bárkába*, a szél *elállt. A csónakban levők pedig leborultak előtte, és így szóltak: ?Te valóban az Isten Fia vagy!? Akkor átkeltek a tavon, és Genezáret földjénél értek partot. *Annak a helynek a lakói *felismerték Jézust, hírét vitték az egész környéken. Eléje hoztak minden beteget, és kérték, hogy legalább ruhája szegélyét érinthessék. És akik csak hozzáértek, mind meggyógyultak.* Ezek az evangélium igéi. *Mt 14,13-21 vagy Mt 14,22-36* *EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK * Pap*: Kérjük, testvéreim, mennyei Atyánkat, hogy minden munkánkat az ő dicsőségére végezzük*! Lektor: *1. Add, Urunk, hogy *az anyagi világ javait *a magunk és embertársaink földi boldogulására és örök üdvösségére használjuk!* 2. *Add, hogy mindennapi munkánkban felismerjük szent akaratodat, és azt készségesen teljesítsük!* 3. *Add, hogy munkatársainkkal jó együttműködésre törekedjünk, és így kölcsönösen elősegítsük a közösség javát! * 4. *Add meg *nekünk *a Szentlélek által a szelídséget, a jószívűséget és a türelmet!* 5. *Add, hogy a mai napot *bűn* nélkül töltsük el, hogy majd este örvendezve köszönhessük meg jóságodat!* (6. *Add meg elhunyt N. testvérünknek [nővérünknek] *bűnei* bocsánatát, hogy irgalmadból a szentek közösségébe juthasson!* Pap: *Kérünk, Istenünk, cselekedeteinket előzd meg sugallatoddal, és kísérd segítségeddel, hogy minden munkánkat mindig veled kezdjük, és amit elkezdtünk, segítségeddel be is fejezzük! Krisztus, a mi Urunk által.* Hívek: *Ámen. * --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Mon Aug 4 05:06:32 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Mon, 4 Aug 2025 05:06:32 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=281=29?= Message-ID: *Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.* *Uram, Aquinoi Szt. Tamás közbenjárására tisztítsd meg szívemet: szándékaimat, gondolataimat, érzéseimet és szavaimat, cselekedeteimet. hogy minden körülmény között hűséges legyek Hozzád **és ezáltal észrevegyem a Gonosz cselvetéseit is, mert folöslegesen nem kell mártírrá válni, Segíts minket, jószándékú embereket, akiket a Gonosz is próbál befolyásolni, az igaz, tiszta szívű kiengesztelődésben Veled az őszinte bűnbánatban, szentgyónásban és egymással. ** Ámen.* *A zsolozsma Reggeli dicséretének* *HIMNUSZa* *Már kél a fénynek csillaga: esengve kérjük az Urat, **járjon ma mindenütt velünk, ne rontsa ártás életünk.* *Nyelvünket fogja fékre ma, ne szóljon rút perek szava; * *szemünket védőn óvja meg: a hívságot ne lássa meg! * *Lakjék szívünkben tisztaság, Távozzék minden dőreség; * *a testnek dölyfét törje meg étel, s italban hősi fék.* *Hogy majd a nap ha távozott, s az óra újra éjt hozott, * *lemondásunk szent éneke legyen az Úr dicsérete!* *Dicsérjük az örök Atyát, dicsérjük egyszülött Fiát, * *s a Lelket, a Vigasztalót, most és örök időkön át! * *Őrangyalom, szívből kérlek, bűntől, bajtól őrizzél meg! Életemben légy vezérem, halálomban állj mellettem!* *Szűz szülője Istennek*, *engedd, hogy a Tied legyek. Tied élet és halálban, Tied jó és balsorsban, Tied küzdve, szenvedve, Tied most és örökre. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy a Tied legyek. Anyám, Benned bízom és remélek, Anyám Teutánad epedek, Anyám, Te jóságos, kegyelmezz, Anyám, Te hatalmas, védelmezz, Anyám, ó jöjj, segíts küzdeni, Anyám, ő jöjj, segíts szenvedni. Anyám, ó jöjj, ne hagyj elveszni! Hiszen tudsz segíteni, ó hatalmas! Akarsz is segíteni, ó irgalmas! Kell is segítened, ó hűséges, fogsz is segíteni, ó kegyelmes! Anyám, Te vagy a kegyelmek anyja, szomorúak vigasztalója, bűnösök oltalma és menedéke, föld reménye és mennyek ékessége! Ki kérte még segítségedet hasztalan? Ki távozott Tőled meghallgatatlanul? Azért bizton mondom minden szenvedésben: Mária mindig segít, minden időben. Biztosan állítom, életben, s halálban, Mária mindig segít, minden balsorsban. Azért hiszem, s meghalok ezen hitemben, hogy Veled leszek, ó Anyám, fönn az égben. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy a Tied legyek. Amen.* *Ima elhunyt szeretteinkér* *t Híveid teremtő, megváltó és hazaváró Istene. Kérünk, örök világosságoddal jutalmazd elhunyt szeretteink minden tisztaságát, jóságát, hűségét megbocsátva nekik hibáikat, bűneiket. Minket is vezess a napi lelkiismeretvizsgálat, a bűnbánat, a rendszeres őszinte szentgyónás és a jócselekedetek útján, hogy Szent Fiad, Jézus Krisztus egyetlen és elegendő áldozata miatt. kegyelmed segítségével majd megláthassuk Istent és viszontlássuk őket, akikről ma imával, szeretettel, hálával emlékezünk meg. Amen.**Ima a lelkekért, hogy a tisztítótűzben szenvedő szeretteink, ismerőseink mihamarabb az örök életbe jussanak*: *Ó Jézusom! Bocsásd meg vétkeinket! Ments meg minket a pokol tüzétől és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik leginkább rászorulnak irgalmadra. Ámen. * *Ima **azért, hogy Magyarországon és világszerte a keresztény-konzervatív politikusok, vezetők Isten kegyelméből és saját bűnbánatuk által megtisztuljanak, megszentelődjenek, felnőjenek ahhoz, hogy valóban az Atya, a Fiú és a Szentlélek igaz akaratának megvalósításán dolgozzanak és így legyőzzék országaikban is a sátán, a sötétség erőit, és együttműködve Krisztus győzelméért kormányozzanak, szent házas és családi életet éljenek **Boldogasszony Anyánk, Szt. Mihály arkangyal, az árpádházi szentek, Morus Szt. Tamás és a már az örökkévalóságba költözött dr. Tóth Zoltán József - a Szent Korona eszméjének Alaptörvénybe segítője, aki életét áldozta a Szent Korona országáért - oltalmazzátok Magyarországot és a világot, a Krisztus győzelmén munkálkodó politikusok, vezetők lelkét, életét, hogy a sötétség erőit legyőzve Krisztus győzedelmeskedjen. Amen. * *Ima * *személy szerint Orbán Viktorért, Trumpl elnökért és családjaikért: * *"Az Úr legyen előttetek, hogy a jó utat mutassa nektek! Az Úr legyen mellettetek, hogy karjába zárjon és megvédjen a veszedelmektől, az Úr legyen mögöttetek, hogy megvédjen a gonosz cselvetéseitől Benneteket és családjaitokat!" Amen.* *Ima Kárpátaljáért*! *Urunk! Kárpátaljai testvéreinknek kérjük, adj reményt, védelmezd a katonának vitt férfiakat. Ne engedd, hogy a külföldre kényszerült fiatalok elvesszenek a világban! A szétszakadt kárpátaljai családokat tartsd meg egységben és segítsd a mihamarabbi találkozáshoz! A magányos időseknek legyél társuk, küldj nekik jólelkű segítőket! A háborúban elhunytaknak add meg a Te örök békédet! Amen.* *Fohász az üldözött keresztényekért és minden más igaz üldözöttért ,háborúban, gondban, bajban segítségért*: *"Felnézek az égre minden áldott este, Keresem az Istent, mert beszédünk lenne // Nehéz szívvel várok csöndben a soromra, Tudom odafent is rengeteg a dolga. // És csak halkan mondom az ég csillagának: Szólhatna egy jó szót az Úr angyalának, / Hogy a Jó Istennek súgja oda csendben: Uram! A világgal valami nincs rendben. // Hallgassa meg imám, más kérésem nincsen, Segítsen mi rajtunk,, hiszen Ő az Isten. // Ember az embernek farkasa lett régen, Gyűlölet vert tanyát sok ember szívében. // Rengeteg a földön a hontalan, árva, Uram, ez a világ saját sírját ássa. Túl sok már a fájó, bús könny a szemekben. Uram! A világgal nincs valami rendben! // Anya a gyermekét sorsára hagyja, Pénzért, az ember a lelkét is eladja. Háborúk zajában ártatlanok halnak, Jól tudom, Uram, Te nem így akartad. Nagyon nagy a bűnünk, amit meg kell bánnunk, Bocsásd meg, úgy kérlek, minden gonoszságunk. // Könyörögve száll fel fohászom az égbe, Uram! A világnak Tenélküled vége!"* *Ima az Istent kereső, de sajnálatosan megtévedt vagy megtévesztett, vagy a Szentháromságos Isten igéjét alaposan még nem ismerő ateisták, liberálisok, muzulmánok, progresszív keresztények, felületes keresztények és hűtlen keresztények igaz megtéréséért**. Uram, a Szűzanya és az árpádházi szentek közbenjárására segítsd őket is az igaz megtérésre. Ámen. "Nyugtalan mindaddig a szívünk, míg meg nem nyugszik Benned, Istenünk." (Szt. Ágoston)* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Mon Aug 4 05:07:36 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Mon, 4 Aug 2025 05:07:36 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=282=29?= Message-ID: *Urunk, a Szűzanya közbenjárására **oltalmazd meg a halálra ítélt pakisztáni keresztény fiatal Ehsan Shan életét a gyilkosok kezétől, és Pajor András atyát, akit hazug módon megrágalmaztak, meghurcoltak. * *Adj Clarisse, dr. Góczán Laci, Ikó, egy vese daganattal küzdő. volt és jelenlegi Listatagok , egy Listatag édesanyja Adrienn veje, Gyuri, a balesetet szenvedett Boldizsár, egy Listatag édesanyja és családja, egy beteg nagycsaládos édesanya, az most már jobban levő 25 éves fiú, Irénke számára gyógyulást, három k. hajléktalan számára a szentségi életet, lelkierőt, gyógyulást, lakhatást, k. nehézségekkel küzdő Listatag és családja számára az erőt, a kiutat. Kérünk, hogy a Szűzanya és Bld. Carlo Acutis közbenjárására adj gyógyulást a 3.5 éves Bellának és lelki erőt, az őt szerető nagycsaládnak, **a 23 évesen elhunyt Máténak az örök életet, az őt szeretőknek vígaszt, a B. 15 éves fiúnak, aki lánnyá szeretne válni **szabadulást a sátán rabságából*, * hogy a tragikus hirtelenséggel megözvegyült Brigitta és árván maradt négy gyermeke és a fiatalon elhunyt édesanya, Ágota családja meg tudjon küzdeni a rájuk szakadt nehézségekkel. Mindannyiunknak, kérünk, adj lelki és testi egészséget, a sátántól jövő bűnre csábító és az alaptalan kétségbeesés kísértései ellen oltalmat, vezess minket és családtagjainkat az üdvösség útján, segíts, hogy a következő generációnak, gyermekeinknek, unokáinknak hiteles keresztény példát adjunk és őrizd meg őket * *a hit, * *az állandó töredelem, megtérés,** a tiszta erkölcs, a vallásgyakorlás,* *a Krisztus követés,* * az igaz, krisztusi szeretet útján! Könyörgünk a következő egyéni ima szándékainkért: ...............* *Szűz Mária, betegek, özvegyek, árvák patrónája, az Egyház anyja! Imádkozz érettünk! Amen. Segítsd vezetőinket Szentlelked erejével, Szt.István király és Szt. László király segítségével és közbenjárására, hogy Istenhez hűen vezessék nemzetünket, munkahelyeinket, önkormányzatainkat, mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség. Boldogasszony Anyánk, régi nagy pátrónánk, nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk: Magyarországról, édes hazánkról, ne felejtkezzél el szegény magyarokról! Amen. Imádkozzunk 1./ Ferenc pápa lelki üdvéért, 2./ XIV.Leó pápa Istenhez, az evangéliumhoz való hűségéért, 3./ h. Erdő Péter bíboros atyát és Böjte Csabát minden feladatában oltalmazza az Úr Jézus a Szűzanya és az összes magyar szent közbenjárására és 4./ hogy a püspökök,a papok és szerzetesek szolgálatukat az evangéliumhoz hűségesen végezzék és 5./ újabb az evangéliumhoz hűséges papi és szerzetesi hivatásokért!, 6./ az Egyház Jézus Krisztus útján maradásáért, 7/ a megtévedt papok, szerzetesek bűnbánatáért, megtéréséért: Add meg papjainknak szerzeteseinknek Mennyei Atyánk - szolgálatodnak kegyelmét. Újítsd meg szívükben a szentségnek lelkét, hogy a tanítás, melyet nekik kell adniuk, példájukkal közelebb vigyen minket Hozzád. Szent Lelked ajándékaiból adj nekik Urunk, okos szerénységet, bölcs szelídséget, mértéktartást, jóságot, szívbeli tisztaságot, lelki szabadságot. Töltsd el őket teljesen szentséges szereteteteddel, hogy egészen Tieid legyenek és dicséretes módon éljenek, anélkül, hogy a dicséretet hajhásznák. Add meg nekik a kegyelmet, hogy a lélek és a test tisztaságában Téged dicsőítsenek, szeretetedben éljenek és szolgáljanak Téged. Te légy az ő dicsőségük, örömük, vágyuk, Te légy szenvedéseikben vigasztalásuk, a kétségek közt tanácsadójuk, az igazságtalanságok között védelmük, a betegségben orvosságuk. Engedd, Uram, hogy a Te közösséged pásztoraival békességben éljenek, hogy egykor jól adhassanak számot működésükről, és elnyerhessék az örök élet jutalmát. Amen. Kérjük, a Guadalupei Szűzanya, Szt. István, Szt. László, az árpádházi szentek, Európa védőszentjei: Szt. Brigitta, Szt. Teréz Benedikta (Edith Stein), Szt.Benedek, Sziénai Szt. Katalin, Szt. Ciril és Metód, továbbá Szt. Mónika, Szt. Ágoston .Szt. Patrik, Szt. Pál, Szt. Pio atya, Charles de Foucauld, és Bld. Ceferino közbenjárását, hogy a magyar nemzet egésze, az európaiak és szerte a világon mindenki megtalálva Urunk, Téged, megtérjen a keresztény hitre. megmenekülve a hamis vallásoktól, ideológiáktól! Kérjük, Urunk, segíts, hogy imáinkkal és cselekedeteinkkel elősegítsük Európa és Magyarország keresztény megújulását, a béke megőrzését. Isten hazánkért, Európáért, a világért térdelünk elődbe. Rút bűneinket jóságoddal född be! Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed, érdemét idézzed! Amen Kérjük a Szűzanyát és Szt. Imre herceget, a magyar ifjúság védőszentjét, nevelőjét, Szt. Gellértet, Kalazanci Szent Józsefet, a piarista tanítórend alapítóját, Bosco Szt.Jánost, Boldog Carlo Acutist, éa a már az örökkévalóságba költözött Jelenits István atyát hogy járjanak közben, hogy a magyar ifjúság egyre inkább Isten akarata szerint éljen, az oktatásügy és a fiatalok családi háttere Isten akarata szerinti mederbe terelődjön! Édes Szűzanyám, csillogó koronád fényéből egy csepp fényt sugallj reám. Hálátlan gyermeked vagyok Anyám, de Te nem hagytál magamra, vigyáztál reám. Köszönöm, hogy megőrizted lelkemet, áldott szent palástodat reám terítetted. Szeplőtelen Szűz Mária, Világ királynője, Tehozzád könyörög a Föld minden népe. Imánkat hallgasd meg, légy lelkünknek őre. Ó segíts, hogy lelkünket a gonosz kerülje. Hisz Édesanyánk vagy Te, s a Világ Királynője. Szent Fiad által vagy lelkünknek őrzője. Lábadhoz borulunk, úgy könyörgünk Hozzád, kérünk fordítsd felénk jóságos szent orcád. Szemedből egy sugár költözzék szívünkbe, hogy Általad eljussunk Jézusunk elébe. Amen. Kérjük Árpádházi Szent Erzsébet közbenjárását a magyar egészségügy Isten akarata szerinti munkájáért és, hogy türelemmel, szeretettel gondozzuk, ápoljuk időseinket. Szt. Erzsébet, segíts! Ámen.Kérjük a Szűzanyát és Szt. Mihály arkangyalt,, hogy tapossák el a sátán fejét, hogy véget érjen az ártatlan, meg nem született emberi életek mészárlása, a megszületett gyermekek megtévesztése, gonosz kihasználása. Segítsenek a gyermekek tiszta lelkének megőrzésében A Szentlélek vezesse az életvédőket, a CitizenGot, a szülőket, nevelőket az Isten parancsai szerinti munkájukban. Adj hűséget és gyermekáldást a házaspároknak, az igazság melletti bátor kiállást a pusztító ideológiák ellen küzdőknek, oltalmat a perbe fogott keresztényeknek, a megtévesztetteket vezesd a lelkileg, testileg tiszta életre! Óvd meg a magyarokat a paráznaság, a házasságtörés, a fajtalankodás, bujálkodás, lopás, nyerészkedés, részegeskedés, rágalmazás, harácsolás (l. Szt. Pál I Korintusi levél) és egyéb bűnök elkövetésétől, a krízishelyzetben lévő édesanyákat, édesapákat, nőgyógyászokat az abortusz kísérétésétől, a bűnöket már elkövetetteknek add meg az őszinte bűnbánat, bűnbocsánat kegyelmét. Emlékezzél, ó legkegyesebb Szűzanya Mária, hogy sohasem hallotta még senki, hogy Te gyámoltalanul magára hagytad azt, aki oltalmadért folyamodott, segítségedért esdekelt, vagy szószólásodat kérte. Én is hasonló bizalomtól lelkesítve sietek Hozzád, Szüzek Szent Szüze! Hozzád jövök Anyám és mint szegény bűnös, sóhajtozva lábadhoz borulok. Ne vesd meg szavaimat Örök Igének Szent Anyja, hanem hallgasd meg kegyelmesen. Amen. (Szt. Bernát 'Memorarae') A lelki adoptálás keretében kérjük a Szűzanya oltalmát egy méhen belüli gyermek életben tartásáért, hogy szülei és az orvosok irgalmazzanak neki és megyilkolása helyett szeretettel segítsék az életre. Oltalmad alá futunk, Istennek szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkor dicsőséges és áldott Szűz! Mi asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szószólónk, engeszteld meg nekünk szent Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak. Ámen.Imádkozzunk, hogy nemzeti, egyházi, családi, munkahelyi, e listás, baráti közösségeinkben és a világ háborúskodó felei között a lelkek üdvösségére, az igazra, a jóra és a szépre, a kölcsönös igaz szeretetre, békére való törekvés vezesse a közösségek vezetőit és tagjait, hogy mindenütt Krisztus békéje uralkodjék ! Uram, tégy engem békéd eszközévé. Ahol gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek, ahol sértés, oda megbocsátást, ahol széthúzás, oda egyetértést, ahol tévedés, oda igazságot, ahol kétely, oda hitet, ahol kétségbeesés, oda reményt, ahol szomorúság, oda örömet. Uram, add meg nekem, hogy én vígasztalhassak ahelyett, hogy engem vígasztalnának, hogy én értsek meg másokat ahelyett, hogy arra vágynék, hogy engem értsenek meg, hogy szeressek inkább, minthogy engem szeressenek. Mert aki elfelejti magát, az találja meg, aki megbocsát, annak megbocsátanak, aki meghal, az felébred az örök életre. Ámen. Kereszt és bérma gyerekeink igaz és szent úton maradásáért. Kérjük a Szűzanya és a gyermek Jézusról nevezett Lisieuxi Kis Szent Teréz és szent szülei közbenjárását, hogy a hit, remény és szeretet soha se fogyatkozzék meg életükben. Ámen. Kérjük Lisieuxi Kis Szt. Teréz, Casciai Szt. Rita, Szt. Mónika, Bld. Peter To Rot, Lisieuxi Kis Szt. Teréz szülei: a Szt Martin házaspár, Boldog IV. Károly és Zita királyné és Bld. Batthyány Strattmann László és Coreth Mária szent házaspárokat és Bálint Sándort, hogy imádkozzanak a házasságok hűségben, szeretetben való megmaradásáért, a megtört házasságok, családok kiengesztelődéséért. Amen. Kalkuttai Szt. Teréz anya támogassa a szegényeket, betegeket, mentális betegeket, és segítsen minket, hogy bölcs, megfontolt jótékonykodással mi is segítsük őket, akiket Jézus különösen szeret. "Amikor a keresztre nézel, tudod, hogy Jézus mennyire szeretett téged és engem. Azt akarja, hogy mi is így szeressünk. Amen." (Teréz anya imája), "Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek." (Mt.25,36-7) Imádkozzunk azokért, akiken 'sebet' ejtettünk és akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Urunk, a Szűzanya, a béke királynője, a bűnösök menedéke közbenjrárására áldd meg, vezesd Jézus Krisztus és az evangélium szeretetére és a rendszeres, igaz szentségi életre. a felebaráti szeretetre, az üdvösségre azokat, akiken 'sebet' ejtettünk és azokat, akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Adj nekünk, nekik alázatot, megértést, hitet a kiengesztelődéshez, óvj meg minket, őket a bosszúállás, megszólás, pletykálkodás kísértésétől. "Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek." (Miatyánk) "."Haragudjatok, de ne vétkezzetek! (Ef.3,26),, "Az Istent szeretőknek minden javukra válik." (Róm 8,28) Imádkozzunk azokért és családjukért, akik jót tettek velünk: Urunk áldd meg és támogasd a jóban azokat és családjukat, akik jót tettek velünk. Ámen.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Mon Aug 4 05:15:37 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Mon, 4 Aug 2025 05:15:37 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Kedves_ism=C3=A9t_Mindenki!_-_a_medjugorjei_szab?= =?utf-8?b?w6FseSBpc23DqXQ=?= Message-ID: Szeretettel köszöntök ismét kedves Mindenkit a listán! A medjugorjei zarándoklatokról továbbra is szeretettel vesszük az értesítéseket, de, a """jelenéseket"""" továbbra sem szabad *EZEN *a listán propagálni. Szeretettel, Emőke / Mőci --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Mon Aug 4 10:20:08 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Mon, 4 Aug 2025 10:20:08 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?R=C3=B3m=C3=A1ban_a_Circus_Maximusban_t=C3=B6bb?= =?utf-8?q?_sz=C3=A1zezer_fiatal_a_szentgy=C3=B3n=C3=A1si_napon_a_s?= =?utf-8?b?emVudMOpdmkgSnViaWxldW1pIFRhbMOhbGtvesOzIGFsa2FsbcOhdmFs?= =?utf-8?q?!?= In-Reply-To: References: Message-ID: Kedves Levente! Remélhetőleg a fényképek arról tanúskodnak, hogy a rokon ifjak katolikus vallásukat gyakorolják. Öröm! Szeretettel, Emőke Vírusmentes.www.avg.com <#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2> On Sun, Aug 3, 2025 at 7:43?PM Levente Vihar wrote: > Helyszíni jelentés a rokonságtól: > [image: kép.png] > [image: kép.png] > ÜdvözletteL. > > > Emoke Greschik ezt írta (időpont: 2025. aug. 3., V, > 19:32): > >> Fiatalok bűnbánati napja a Circus Maximus gyóntatófülkéiben: A változást >> magukon kezdik >> Kitekintő ? 2025. augusztus 3., >> vasárnap | 17:11 >> >> >> A szentévi Ifjúsági Jubileumi Találkozó keretében, augusztus 1-jén, >> pénteken több százezer fiatal vett részt azon a bűnbánati napon, melynek >> során ? miután lelkileg felkészültek ? a kiengesztelődés szentségéhez >> járultak, hogy megtisztult szívvel vehessenek részt szombaton este a Tor >> Vergata-i virrasztáson és a vasárnapi reggeli szentmisén Leó pápával. >> >> Róma hét halma közül kettő között építették meg egykor *a Circus >> Maximust, a nagycirkuszt, hogy a 300 ezer ember befogadására alkalmas >> óriási szabadtéri építményben *szórakoztassák a város lakóit. Ugyan az >> idő felemésztette az egykori pompás márvány építményt, de a szerkezete >> megmaradt, és a küzdőtér három focipálya nagyságú tere kínált lehetőséget >> arra, hogy az ifjúsági találkozón részt vevő fiatalok ne nézőként, hanem >> töredelmes szívű bűnbánóként legyenek főszereplői saját sorsuk alakításának. >> >> *Kétszáz gyóntatósátorban ezer pap váltotta egymást* >> >> Mindehhez kétszáz gyóntatópavilont állítottak fel egymás mellé, melyekben >> ezer pap váltotta egymást, hogy tíz világnyelven hallgassák meg a fiatalok >> szentgyónását. A Marche tartományból érkezett Mirjam elmondta, hogy ?ennyi >> ember között, egy nem éppen csendes helyen nem is gondoltuk, hogy ilyen >> erősen érezni fogjuk Isten ölelését?. >> >> ?Minden áldás egy új élet első napja, és én most pontosan ezt érzem >> magamban? ? mondta szentgyónása után a 29 éves Martina, aki a délolasz >> Foggiából érkezett. >> >> A 85 ezer négyzetméteres küzdőtér egyik oldalán, a Palatinus-dombon a >> hajdanvolt császári lakónegyed máig fenséges palotaromjai tekintenek a >> cirkuszra; a másik oldalon az Aventinus-domb áll, ahol egykor a >> városalapító Romulus és Remus döntöttek az alapításról ? ma az itt álló >> Santa Sabina-, Sant?Alessio- és Sant?Anselmo-bazilikákban Istent dicsérik. >> >> *A fiatalok várakozása a szentgyónásra már önmagában tanúságtétel* >> >> *Színes zászlók jelezték tájékoztatásul a fiataloknak azokat a nyelveket, >> melyeken megvallhatták vétkeiket, és röviden beszélhettek a >> gyóntatóatyákkal, mert minden sátor előtt hosszú sorok álltak.* >> >> Az egyébként sok fiataltól nyüzsgő és zajos városban erre a napra a >> Circus Maximus elcsendesedett, a kiengesztelődés szentségére váró fiatalok >> puszta várakozása már önmagában is tanúságtétel volt: mindenki rászorul >> Isten végtelen irgalmára! >> >> A szervezők arra is figyeltek, hogy a feloldozásra szomjas lelkek közben >> friss vizet kapjanak: önkéntesek százai hideg ásványvizes palackokat >> osztottak szét mindenkinek. >> >> *Lángoló szívű fiatalok* >> >> Nemcsak a fiatalok, hanem a gyóntatóatyák is a világ minden tájáról >> érkeztek a Rómába. Így például a negyvenéves Fülöp-szigeteki Mark Destura >> atya, aki egy kaliforniai, Los Angeles-i plébánián ifjúsági és >> hivatásgondozó lelkipásztori munkát végzett, és jelenleg a Pápai Gergely >> Egyetemen tanul. >> >> A gyóntatófülkékben a fiatalok többnyire a gyóntató pappal szemben ülve, >> némelyek térdelve mondták töredelmüket. Az egyik gyóntató atya úgy >> fogalmazott: ?a fiatalok szívében lángoló tüzet érzett, hiszen nekik is >> nagy szükségük van Istenre. Többnyire azért jönnek ide, mert a reményt >> keresik ebben a bizonytalanság és zavarodottság uralta világban?. >> >> *Gyakori látvány volt, hogy a feloldozás után a pap és a gyónó felálltak, >> kezet fogtak egymással, sokszor átölelték egymást, mint a tékozló fiú és az >> eléje siető apja.* >> >> José Maria fiatal tanárnő, a spanyolországi Cartagenából érkezett. >> Elmondta: ?Nagyon boldog vagyok. Még soha nem láttam ennyi katolikus embert >> egy helyen, szinte ugrálni tudnék az örömtől. Hazatérve még jobban fogok >> törekedni arra, hogy hitemet mind jobban átadjam tizenéves tanítványaimnak.? >> >> *Forrás és fotó: Vatikáni Rádió >> * >> >> *Magyar Kurír* >> >> _______________________________________________ >> Grem mailing list >> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >> > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: kép.png Type: image/png Size: 2113665 bytes Desc: nem elérhető URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: kép.png Type: image/png Size: 1556590 bytes Desc: nem elérhető URL: From greschem at gmail.com Mon Aug 4 12:44:33 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Mon, 4 Aug 2025 12:44:33 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?TWFpIGV2YW5nLiArIGVsbcOpbGtlZMOpc2Vr?= Message-ID: *Barsi Balázs atya elmélkedéseinek forrása: **https://barsitelekmm.blogspot.com/ **, a Bp. Barron elmélkedések napi emailjeire a **wordonfire.org ** linken ** lehet feliratkozni.* *xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx* ALLELUJA *Nemcsak *kenyérrel *él az ember, * hanem minden igével is, mely Isten ajkáról való*. Mt 4,4b ? 2. tónus. *? EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből * *Jézust könyörületre indítja az emberek **lelki és testi ínsége.* * Amikor Jézus tudomást szerzett Keresztelő János *haláláról, *csónakba szállt, és elment onnan egy kietlen helyre, egyedül. **De az emberek megtudták, és *a városokból *gyalogszerrel utána indultak. Amikor kiszállt a hajóból, már nagy tömeget látott ott. Megesett *rajtuk *a szíve, és meggyógyította betegeiket. Amint beesteledett, tanítványai odamentek hozzá, és figyelmeztették: ?Elhagyatott ez a hely, és az idő is már későre jár. Bocsásd el a tömeget, hadd menjenek a falvakba, hogy élelmiszert szerezzenek maguknak.? Jézus azonban ezt mondta nekik: ?Nem kell *elmenniük*, ti adjatok nekik enni!? Ők *ezt felelték: ?Nincs másunk itt, csak öt kenyerünk és két halunk. *? Mire ő ezt mondta: ?Hozzátok ide!? Miután megparancsolta, hogy a tömeget telepítsék le a fűre, fogta az öt kenyeret és a két halat, szemét az égre emelve áldást mondott, azután megtörte a kenyereket, és odaadta tanítványainak, a tanítványok pedig az embereknek. Mindannyian ettek, és jól is laktak. Végül tizenkét kosár lett tele a kenyérmaradékokkal. Pedig mintegy ötezer férfi evett, nem számítva a nőket és a gyermekeket. Ezek az evangélium igéi. * *Barsi Balázs atya elmélkedése:* *Isten szabadítása egyetlen pillanat alatt ment végbe, amikor a keresztvíz lemosta rólunk az áteredő bűn szennyét*, mielőtt mi bármit is tettünk volna érte.* De* *ez a szabadítás csak új meg új megtérések során át teljesedhet ki bennünk*, *amikor időről időre felidézzük, hogy Isten elszakította láncainkat,* *melyek súlya alatt nyögtünk*, *megmentett veszélyes helyzetektől, végzetes kötődésektől.* *Ha viszont távolodva a gyalázatos szolgaság házától kezd lanyhulni bennünk* *az Úr vezetésére való ráhagyatkozni akarás*, *és a bűnökkel való következetes szakítás helyett* *az időközben megszépült múltról* *ábrándozunk, ha az egykor oly keserű rabságot most kezdjük édesnek érezni, s kezdünk visszavágyni oda, ahonnét elmenekültünk,* *ugyanott tartunk, mint a pusztában vándorló, Szabadítója ellen zúgolódó és lázadozó Izrael.* *Erről a múltat kozmetikázó, bűnös nosztalgiázásról mondja Szent Péter apostol az ószövetségi Szentírást idézve: ?Visszatért a kutya hányadékához?, illetve: ?A megfürdött disznó visszafeküdt a pocsolyába.?* Nem az étrenddel van ugyanis baj, hanem az ízlésünkkel. *Amíg meg nem ízleljük Isten szeretetének hasonlíthatatlan édességét, addig folyton valami másra vágyunk, mint amit éppen kapunk*, *s néhány falat* *után ízét veszti* *akár* *a legfinomabb ínyencség* *is.* *Ahogy azonban egyre inkább lelki emberekké válunk*,* akiknek nem* *a hasuk az istenük*, *hanem az élő Isten, úgy fedezzük fel magunkban azt az éhséget, amely *a gyomrunknál sokkal mélyebben jelentkezik, s *melyet semmiféle múltban megtapasztalt élmény * *nem* *csillapíthat, hanem egyedül a mindennap ugyanaz, mégis egészen más Isten.* *from Bp. Barron's Gospel Reflection:* *The disciples want to dismiss the hungry crowd, but Jesus says, ?There is no need for them to go away; give them some food yourselves*.? Jesus is interested not only in instructing the crowds but in feeding them as well. *The disciples bring forth a poor pittance?five barley loaves and two fish?and observe that this is woefully inadequate for so many. But Jesus presses forward, taking, giving thanks, and having the disciples distribute the bread. And everyone is fed.* A significant theological principle is in play here: *God has no need vis-?-vis the world that he has made.* Precisely because he stands to gain nothing from the world, *whatever is given to him breaks against the rock of the divine self-sufficiency and redounds to the benefit of the giver. *From this principle follows as a corollary *what St. John Paul II called the law of the gift?namely, that one?s being increases in the measure that one gives oneself away.* *Imádkozzál érettünk Istennek Szent Anyja, hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire. Amen.* Vírusmentes.www.avg.com <#m_6612065431601565782_DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2> --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Mon Aug 4 14:37:06 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Mon, 4 Aug 2025 14:37:06 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?ISEhIErDoXN6YWkgTS5uYXBsw7NqYV9JLl92aWzDoWdo?= =?utf-8?b?w6Fib3LDul8gS8OWU1rDlk5FVCBTWsONUk9TIFRJQk9STkFL?= In-Reply-To: References: Message-ID: 3. hangfájl csatolva On Mon, Aug 4, 2025 at 2:36?PM Emoke Greschik wrote: > 2. hangfájl csatolva > > On Mon, Aug 4, 2025 at 2:35?PM Emoke Greschik wrote: > >> Kedves Tibor! K. Lista! >> Ma jutottam hozzá, hogy meghallgassam Jászai M. I. világháborús napló >> részleteit, amit küldtél. Nagyon köszönöm úgymint a múltkori Révai Mór >> Jánosné naplóját! EZT IS FELTÉTLEN AJÁNLOM MEGHALLGATÁSRA! >> >> Megrendítőek, megrrázóak élményei, érzései, fájdalmai és nemes lelke, >> amelyről a napló tanúskodik. >> >> Nagy élmény számomra, hogy e naplókön keresztül mennyivel élőbbé, lélek >> közelibbé válik az, amiről történelemkönyvekben olvastam, vagy amit a lista >> történészei történészi fejtegetésekben írnak. Megdöbbentő, hogy azok, a >> problémák, emberi torzságok, amelyeket ma is tapasztalunk, akkor is >> megvoltak, romboltak és milyen fájdalmat okoztak Jászai Mari nemes >> lelkének. >> >> 1./ CSATOLOM e levélben és a válaszlevelekben a három Tibor által >> küldött rövid hangfájlt, és 2./ itt olvasható Jászai Mari ugyancsak >> megrázó, hősiesl élete. https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%A1szai_Mari. >> >> >> Kedves Tibor köszönettel várjuk a továbbiakat! Szeretettel, >> a Lista, Emőke >> > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: Jászai_M_napló_3_erdélyi mágnásokról.mp3 Type: audio/mpeg Size: 3520228 bytes Desc: nem elérhető URL: From greschem at gmail.com Mon Aug 4 14:35:20 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Mon, 4 Aug 2025 14:35:20 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?ISEhIErDoXN6YWkgTS5uYXBsw7NqYV9JLl92aWzDoWdow6Fi?= =?utf-8?b?b3LDul8gS8OWU1rDlk5FVCBTWsONUk9TIFRJQk9STkFL?= Message-ID: Kedves Tibor! K. Lista! Ma jutottam hozzá, hogy meghallgassam Jászai M. I. világháborús napló részleteit, amit küldtél. Nagyon köszönöm úgymint a múltkori Révai Mór Jánosné naplóját! EZT IS FELTÉTLEN AJÁNLOM MEGHALLGATÁSRA! Megrendítőek, megrrázóak élményei, érzései, fájdalmai és nemes lelke, amelyről a napló tanúskodik. Nagy élmény számomra, hogy e naplókön keresztül mennyivel élőbbé, lélek közelibbé válik az, amiről történelemkönyvekben olvastam, vagy amit a lista történészei történészi fejtegetésekben írnak. Megdöbbentő, hogy azok, a problémák, emberi torzságok, amelyeket ma is tapasztalunk, akkor is megvoltak, romboltak és milyen fájdalmat okoztak Jászai Mari nemes lelkének. 1./ CSATOLOM e levélben és a válaszlevelekben a három Tibor által küldött rövid hangfájlt, és 2./ itt olvasható Jászai Mari ugyancsak megrázó, hősiesl élete. https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%A1szai_Mari. Kedves Tibor köszönettel várjuk a továbbiakat! Szeretettel, a Lista, Emőke --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: Jászai_M_napló_1_A háborúról.mp3 Type: audio/mpeg Size: 13718856 bytes Desc: nem elérhető URL: From greschem at gmail.com Mon Aug 4 14:36:32 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Mon, 4 Aug 2025 14:36:32 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?ISEhIErDoXN6YWkgTS5uYXBsw7NqYV9JLl92aWzDoWdo?= =?utf-8?b?w6Fib3LDul8gS8OWU1rDlk5FVCBTWsONUk9TIFRJQk9STkFL?= In-Reply-To: References: Message-ID: 2. hangfájl csatolva On Mon, Aug 4, 2025 at 2:35?PM Emoke Greschik wrote: > Kedves Tibor! K. Lista! > Ma jutottam hozzá, hogy meghallgassam Jászai M. I. világháborús napló > részleteit, amit küldtél. Nagyon köszönöm úgymint a múltkori Révai Mór > Jánosné naplóját! EZT IS FELTÉTLEN AJÁNLOM MEGHALLGATÁSRA! > > Megrendítőek, megrrázóak élményei, érzései, fájdalmai és nemes lelke, > amelyről a napló tanúskodik. > > Nagy élmény számomra, hogy e naplókön keresztül mennyivel élőbbé, lélek > közelibbé válik az, amiről történelemkönyvekben olvastam, vagy amit a lista > történészei történészi fejtegetésekben írnak. Megdöbbentő, hogy azok, a > problémák, emberi torzságok, amelyeket ma is tapasztalunk, akkor is > megvoltak, romboltak és milyen fájdalmat okoztak Jászai Mari nemes > lelkének. > > 1./ CSATOLOM e levélben és a válaszlevelekben a három Tibor által küldött > rövid hangfájlt, és 2./ itt olvasható Jászai Mari ugyancsak megrázó, > hősiesl élete. https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%A1szai_Mari. > > Kedves Tibor köszönettel várjuk a továbbiakat! Szeretettel, > a Lista, Emőke > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: Jászai_M_napló_2_A háborúról.mp3 Type: audio/mpeg Size: 16560513 bytes Desc: nem elérhető URL: From greschem at gmail.com Mon Aug 4 14:39:40 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Mon, 4 Aug 2025 14:39:40 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?Qm9jc8OhbmF0IGF6IGVsw7x0w6lzw6lydDouIFpTw41ST1Mg?= =?utf-8?b?VElCT1IgdGVow6F0OiBLw5ZTWsOWTkVUIFpTw41ST1MgVElCT1JOQUs=?= Message-ID: --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From lvihar at gmail.com Mon Aug 4 16:49:03 2025 From: lvihar at gmail.com (Levente Vihar) Date: Mon, 4 Aug 2025 16:49:03 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?MjMuIEvDtnpsZWtlZMOpc3JlbGlrdmlhLCBQYXDDrXJyw6ln?= =?utf-8?b?aXPDqWcgw6lzIEF1dMOzc3RlbWF0aWthIGLDtnJ6ZSA5LcOpbiBzem9t?= =?utf-8?q?baton=2E?= In-Reply-To: <1060b6c3-a864-44dd-b024-5f3b3ab5853c@mabeosz.hu> References: <1060b6c3-a864-44dd-b024-5f3b3ab5853c@mabeosz.hu> Message-ID: 23. Közlekedésrelikvia, Papírrégiség és Autóstematika börze 2025 augusztus 09-én, 09:00 - 13:00 között Heélyszín: 1064 Bp. Vörösmarty utca 65. II. emelet, 302-es terem. ÜdvözletteL. --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: Messenger_creation_E5F12FF4-5161-40E7-8BF6-C8F40D75C2ED.jpeg Type: image/jpeg Size: 59350 bytes Desc: nem elérhető URL: From gusztav.oelberg at gmail.com Mon Aug 4 21:18:44 2025 From: gusztav.oelberg at gmail.com (=?UTF-8?Q?Guszt=C3=A1v_Oelberg?=) Date: Mon, 4 Aug 2025 21:18:44 +0200 Subject: [Grem] =?iso-8859-2?q?=28nincs_t=E1rgy=29?= Message-ID: https://mandiner.hu/belfold/2025/08/ezt-is-benezte-magyar-peter-keptelen-megkulonboztetni-egy-gyomot-a-napraforgotol-video Vírusmentes.www.avast.com <#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2> --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Tue Aug 5 05:26:25 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 5 Aug 2025 05:26:25 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Havas_Boldogasszony_=C3=BCnnepe_szentmis=C3=A9je?= =?utf-8?b?IGlnw6lp?= Message-ID: *2025-08-05* *https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2025-08-05 * *18. évközi hét kedd* * OLVASMÁNY Mózes negyedik könyvéből * *Mózes nagyobb a prófétáknál: Isten Mózest testvéreivel szemben is megvédelmezi. A pusztai vándorlás során *Mirjám és Áron lázadozni kezdtek *Mózes *ellen *annak etióp felesége *miatt. Ilyeneket mondtak: ?Hát csak Mózessel beszélt az Úr? Nemde mivelünk is hasonlóképpen beszélt?? *Amikor az Úr *ezt *meghallotta ? Mózes ugyanis a legszelídebb férfiú volt *a föld összes lakói között ?, *azonnal szólt Mózeshez, *Áronhoz és Mirjámhoz: ?Ti, hárman *menjetek oda a Szövetség sátrához!? Amikor odaértek, az Úr leszállóit a felhőoszlopban, megállt a sátor bejáratánál, és odaszólította *Áront meg Mirjámot. Miután azok odamentek, * így szólt* hozzájuk: ?*Halljátok szavamat! Ha valaki az Úr prófétája köztetek, annak látomásban jelenek meg, vagy álomban szólok hozzá. Ámde Mózes, az én szolgám, nem ilyen. Ő az én házamban egészen otthonos, azért vele szemtől szemben beszélek. Ő nyíltan és nem *rejtélyekben vagy jelképekben *látja az Urat*. Hogyan mertétek mégis gyalázni *Mózest, az én szolgámat?*? Aztán haragra gerjedve irántuk, eltávozott onnan. *Amint a felhőoszlop eltávozott a sátor *fölül, Mirjám a leprától fehér lett, mint a hó. *Amikor *Áron *meglátta*, hogy a lepra ellepte Mirjámot, *könyörögve fordult Mózeshez: ?Kérlek, uram, ne ródd fel *nekünk ezt a bűnt, melyet esztelenül elkövettünk! *Ne legyen *olyan, mint az idétlen magzat, akit anyja elvetélt! Nézd, teste felét már megemésztette a lepra!? *Mózes erre így imádkozott az Úrhoz: ?Kérlek, Istenem, gyógyítsd meg őt!?* *Ez az Isten igéje. * *Szám 12,1-13* VÁLASZOS ZSOLTÁR Válasz*: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk!* (Vö. 3a vers. ? 1 D2 tónus Előénekes*: Könyörülj *rajtam*, Istenem, ? mivel irgalmas és jóságos vagy*, ** töröld el* gonoszságomat *mérhetetlen irgalmaddal.* *Mosd le *bűnömet *teljesen, * és vétkemtől tisztíts meg *engem. E: Gonoszságomat *beismerem, * szüntelenül *előttem* lebeg *bűnöm. Egyedül csak ellened vétettem, * ami *színed előtt *gonosz, olyat tettem. E: *Te feddhetetlen vagy döntéseidben, * és igazságos, amikor ítélsz, íme*, én bűnben születtem, * *anyám vétekben fogant *engem. E:* Tiszta szívet teremts *bennem, *Istenem, * az erős lelket éleszd fel újra *bennem. *Ne *taszíts el *színed elől, * és szent lelkedet ne *vond meg tőlem. H: *Könyörülj, Urunk, Istenünk, * *mert nagy a vétkünk! *Zsolt 50,3-4.5-6a.6bc-7.12-13* ALLELUJA *Mester, te vagy az Isten Fia, * te vagy Izrael királya*. Jn 1,49b ? 7 b. tónus. *? EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből * *Jézus a vízen járva tanúságot tesz isteni hatalmáról. Amikor (a kenyérszaporítás után) mindnyájan ettek és jóllaktak, Jézus mindjárt megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak csónakba, menjenek át előtte a túlsó partra, miközben ő elbocsátja a tömeget. Amint elbocsátotta az embereket, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben beesteledett, és ő ott volt egymagában. A csónak pedig már jó pár stádiumnyira eltávolodott a parttól. *Hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt*. Éjszaka a negyedik őrváltás idején Jézus elindult feléjük a víz színén járva. Amikor észrevették, *azt hitték, hogy kísértet, és rémületükben *felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólította őket: ?Bátorság! Én vagyok! Ne *féljetek!?* Erre Péter odaszólt neki: ?Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy hozzád menjek a vízen!? Ő azt mondta: ?Jöjj!? Péter ki is szállt a csónakból, elindult a vízen, és ment Jézus felé. *De az erős szél láttán megijedt, és merülni kezdett*. Felkiáltott: ?Ments meg, Uram!? Jézus nyomban kinyújtotta kezét, megfogta őt, és így szólt hozzá: ?Te *kicsinyhitű, miért kételkedtél?? * Amikor beszálltak a bárkába, *a szél * elállt. A csónakban levők pedig leborultak előtte, és így szóltak: ?Te valóban az Isten Fia vagy!? Akkor átkeltek a tavon, és Genezáret földjénél értek partot. Annak a helynek a lakói felismerték Jézust, hírét vitték az egész környéken. Eléje hoztak minden beteget, és kérték, hogy legalább ruhája szegélyét érinthessék. És akik csak hozzáértek, mind meggyógyultak. Ezek az evangélium igéi.* *? EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből * *Jézus szemében egyedül a belső, az erkölcsi tisztaság számít. * Egy alkalommal Jeruzsálemből farizeusok és írástudók jöttek *Jézushoz.* Megkérdezték *tőle*: ?Miért szegik meg tanítványaid az ősök hagyományát? Evés előtt ugyanis nem mosnak kezet.? *Jézus erre magához hívta a népet, és így szólt: ?Halljátok és értsétek meg: Nem az *teszi az embert tisztátalanná, *ami a szájába kerül*, hanem ami a szájából kijön, az teszi tisztátalanná.? *Ekkor hozzáléptek tanítványai, és így szóltak: ?Tudod*, hogy a farizeusok megütköztek szavaidon?? *Jézus ezt válaszolta: *?Tövestől* kitépik mindazt *a növényt, amelyet nem *mennyei Atyám ültetett. Hagyjátok *őket! Vak létükre vakok vezetői ők. Ha pedig vak vezet világtalant, mind a kettő gödörbe esik.? *Ezek az evangélium igéi*. *Mt 14,22-36 vagy Mt 15,1-2.10-14* EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK Pap: *Imádkozzunk, testvéreim, a mindenható Istenhez, aki elküldte Fiát *a világba, *hogy *kereszthalála *és feltámadása által megváltson *minket! Lektor: 1.* Hogy szüntelenül magasztaljunk téged, Urunk, a keresztségben kapott kegyelmekért!* 2. *Hogy parancsaid hűséges megtartásával mutassuk meg irántad gyermeki ragaszkodásunkat! * 3. *Hogy Krisztus példája szerint áldozatos szeretettel viseltessünk *rászoruló *embertársaink iránt!* 4. *Hogy *emberi gyengeségeinkben és megpróbáltatásainkban *te légy erősségünk és reménységünk!* 5. *Hogy jócselekedeteink láttán dicsőítsék az emberek a te szent nevedet!* (6*. Hogy ne *feledkezzél meg *elhunyt N. testvérünkről [nővérünkről], aki már elköltözött *ebből a világból! Pap: *Mindenható, örök Isten! Te azért küldted el hozzánk szent Fiadat, hogy *a világ *világossága legyen. Add, hogy az ő tanításának fényében járjunk, és így biztosan elérkezzünk az örök világosság országába őáltala. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké*. Hívek: *Ámen*. --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Tue Aug 5 05:27:35 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 5 Aug 2025 05:27:35 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=281=29?= Message-ID: *Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.* *Uram, Aquinoi Szt. Tamás közbenjárására tisztítsd meg szívemet: szándékaimat, gondolataimat, érzéseimet és szavaimat, cselekedeteimet. hogy minden körülmény között hűséges legyek Hozzád **és ezáltal észrevegyem a Gonosz cselvetéseit is, mert folöslegesen nem kell mártírrá válni, Segíts minket, jószándékú embereket, akiket a Gonosz is próbál befolyásolni, az igaz, tiszta szívű kiengesztelődésben Veled az őszinte bűnbánatban, szentgyónásban és egymással. ** Ámen.* *A zsolozsma Reggeli dicséretének* *HIMNUSZa* *Már kél a fénynek csillaga: esengve kérjük az Urat, **járjon ma mindenütt velünk, ne rontsa ártás életünk.* *Nyelvünket fogja fékre ma, ne szóljon rút perek szava; * *szemünket védőn óvja meg: a hívságot ne lássa meg! * *Lakjék szívünkben tisztaság, Távozzék minden dőreség; * *a testnek dölyfét törje meg étel, s italban hősi fék.* *Hogy majd a nap ha távozott, s az óra újra éjt hozott, * *lemondásunk szent éneke legyen az Úr dicsérete!* *Dicsérjük az örök Atyát, dicsérjük egyszülött Fiát, * *s a Lelket, a Vigasztalót, most és örök időkön át! Ámen.* *Őrangyalom, szívből kérlek, bűntől, bajtól őrizzél meg! Életemben légy vezérem, halálomban állj mellettem!* *Szűz szülője Istennek*, *engedd, hogy a Tied legyek. Tied élet és halálban, Tied jó és balsorsban, Tied küzdve, szenvedve, Tied most és örökre. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy a Tied legyek. Anyám, Benned bízom és remélek, Anyám Teutánad epedek, Anyám, Te jóságos, kegyelmezz, Anyám, Te hatalmas, védelmezz, Anyám, ó jöjj, segíts küzdeni, Anyám, ő jöjj, segíts szenvedni. Anyám, ó jöjj, ne hagyj elveszni! Hiszen tudsz segíteni, ó hatalmas! Akarsz is segíteni, ó irgalmas! Kell is segítened, ó hűséges, fogsz is segíteni, ó kegyelmes! Anyám, Te vagy a kegyelmek anyja, szomorúak vigasztalója, bűnösök oltalma és menedéke, föld reménye és mennyek ékessége! Ki kérte még segítségedet hasztalan? Ki távozott Tőled meghallgatatlanul? Azért bizton mondom minden szenvedésben: Mária mindig segít, minden időben. Biztosan állítom, életben, s halálban, Mária mindig segít, minden balsorsban. Azért hiszem, s meghalok ezen hitemben, hogy Veled leszek, ó Anyám, fönn az égben. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy a Tied legyek. Amen.* *Ima elhunyt szeretteinkér* *t Híveid teremtő, megváltó és hazaváró Istene. Kérünk, örök világosságoddal jutalmazd elhunyt szeretteink minden tisztaságát, jóságát, hűségét megbocsátva nekik hibáikat, bűneiket. Minket is vezess a napi lelkiismeretvizsgálat, a bűnbánat, a rendszeres őszinte szentgyónás és a jócselekedetek útján, hogy Szent Fiad, Jézus Krisztus egyetlen és elegendő áldozata miatt. kegyelmed segítségével majd megláthassuk Istent és viszontlássuk őket, akikről ma imával, szeretettel, hálával emlékezünk meg. Amen.**Ima a lelkekért, hogy a tisztítótűzben szenvedő szeretteink, ismerőseink mihamarabb az örök életbe jussanak*: *Ó Jézusom! Bocsásd meg vétkeinket! Ments meg minket a pokol tüzétől és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik leginkább rászorulnak irgalmadra. Ámen. * *Ima **azért, hogy Magyarországon és világszerte a keresztény-konzervatív politikusok, vezetők Isten kegyelméből és saját bűnbánatuk által megtisztuljanak, megszentelődjenek, felnőjenek ahhoz, hogy valóban az Atya, a Fiú és a Szentlélek igaz akaratának megvalósításán dolgozzanak és így legyőzzék országaikban is a sátán, a sötétség erőit, és együttműködve Krisztus győzelméért kormányozzanak, szent házas és családi életet éljenek **Boldogasszony Anyánk, Szt. Mihály arkangyal, az árpádházi szentek, Morus Szt. Tamás és a már az örökkévalóságba költözött dr. Tóth Zoltán József - a Szent Korona eszméjének Alaptörvénybe segítője, aki életét áldozta a Szent Korona országáért - oltalmazzátok Magyarországot és a világot, a Krisztus győzelmén munkálkodó politikusok, vezetők lelkét, életét, hogy a sötétség erőit legyőzve Krisztus győzedelmeskedjen. Amen. * *Ima * *személy szerint Orbán Viktorért, Trumpl elnökért és családjaikért: * *"Az Úr legyen előttetek, hogy a jó utat mutassa nektek! Az Úr legyen mellettetek, hogy karjába zárjon és megvédjen a veszedelmektől, az Úr legyen mögöttetek, hogy megvédjen a gonosz cselvetéseitől Benneteket és családjaitokat!" Amen.* *Ima Kárpátaljáért*! *Urunk! Kárpátaljai testvéreinknek kérjük, adj reményt, védelmezd a katonának vitt férfiakat. Ne engedd, hogy a külföldre kényszerült fiatalok elvesszenek a világban! A szétszakadt kárpátaljai családokat tartsd meg egységben és segítsd a mihamarabbi találkozáshoz! A magányos időseknek legyél társuk, küldj nekik jólelkű segítőket! A háborúban elhunytaknak add meg a Te örök békédet! Amen.* *Fohász az üldözött keresztényekért és minden más igaz üldözöttért ,háborúban, gondban, bajban segítségért*: *"Felnézek az égre minden áldott este, Keresem az Istent, mert beszédünk lenne // Nehéz szívvel várok csöndben a soromra, Tudom odafent is rengeteg a dolga. // És csak halkan mondom az ég csillagának: Szólhatna egy jó szót az Úr angyalának, / Hogy a Jó Istennek súgja oda csendben: Uram! A világgal valami nincs rendben. // Hallgassa meg imám, más kérésem nincsen, Segítsen mi rajtunk,, hiszen Ő az Isten. // Ember az embernek farkasa lett régen, Gyűlölet vert tanyát sok ember szívében. // Rengeteg a földön a hontalan, árva, Uram, ez a világ saját sírját ássa. Túl sok már a fájó, bús könny a szemekben. Uram! A világgal nincs valami rendben! // Anya a gyermekét sorsára hagyja, Pénzért, az ember a lelkét is eladja. Háborúk zajában ártatlanok halnak, Jól tudom, Uram, Te nem így akartad. Nagyon nagy a bűnünk, amit meg kell bánnunk, Bocsásd meg, úgy kérlek, minden gonoszságunk. // Könyörögve száll fel fohászom az égbe, Uram! A világnak Tenélküled vége!"* *Ima az Istent kereső, de sajnálatosan megtévedt vagy megtévesztett, vagy a Szentháromságos Isten igéjét alaposan még nem ismerő ateisták, liberálisok, muzulmánok, progresszív keresztények, felületes keresztények és hűtlen keresztények igaz megtéréséért**. Uram, a Szűzanya és az árpádházi szentek közbenjárására segítsd őket is az igaz megtérésre. Ámen. "Nyugtalan mindaddig a szívünk, míg meg nem nyugszik Benned, Istenünk." (Szt. Ágoston)* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Tue Aug 5 05:28:24 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 5 Aug 2025 05:28:24 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=282=29?= Message-ID: *Urunk, a Szűzanya közbenjárására **oltalmazd meg a halálra ítélt pakisztáni keresztény fiatal Ehsan Shan életét a gyilkosok kezétől, és Pajor András atyát, akit hazug módon megrágalmaztak, meghurcoltak. * *Adj Clarisse, dr. Góczán Laci, Ikó, egy vese daganattal küzdő. volt és jelenlegi Listatagok , egy Listatag édesanyja Adrienn veje, Gyuri, a balesetet szenvedett Boldizsár, egy Listatag édesanyja és családja, egy beteg nagycsaládos édesanya, az most már jobban levő 25 éves fiú, Irénke számára gyógyulást, három k. hajléktalan számára a szentségi életet, lelkierőt, gyógyulást, lakhatást, k. nehézségekkel küzdő Listatag és családja számára az erőt, a kiutat. Kérünk, hogy a Szűzanya és Bld. Carlo Acutis közbenjárására adj gyógyulást a 3.5 éves Bellának és lelki erőt, az őt szerető nagycsaládnak, **a 23 évesen elhunyt Máténak az örök életet, az őt szeretőknek vígaszt, a B. 15 éves fiúnak, aki lánnyá szeretne válni **szabadulást a sátán rabságából*, * hogy a tragikus hirtelenséggel megözvegyült Brigitta és árván maradt négy gyermeke és a fiatalon elhunyt édesanya, Ágota családja meg tudjon küzdeni a rájuk szakadt nehézségekkel. Mindannyiunknak, kérünk, adj lelki és testi egészséget, a sátántól jövő bűnre csábító és az alaptalan kétségbeesés kísértései ellen oltalmat, vezess minket és családtagjainkat az üdvösség útján, segíts, hogy a következő generációnak, gyermekeinknek, unokáinknak hiteles keresztény példát adjunk és őrizd meg őket * *a hit, * *az állandó töredelem, megtérés,** a tiszta erkölcs, a vallásgyakorlás,* *a Krisztus követés,* * az igaz, krisztusi szeretet útján! Könyörgünk a következő egyéni ima szándékainkért: ...............* *Szűz Mária, betegek, özvegyek, árvák patrónája, az Egyház anyja! Imádkozz érettünk! Amen. Segítsd vezetőinket Szentlelked erejével, Szt.István király és Szt. László király segítségével és közbenjárására, hogy Istenhez hűen vezessék nemzetünket, munkahelyeinket, önkormányzatainkat, mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség. Boldogasszony Anyánk, régi nagy pátrónánk, nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk: Magyarországról, édes hazánkról, ne felejtkezzél el szegény magyarokról! Amen. Imádkozzunk 1./ Ferenc pápa lelki üdvéért, 2./ XIV.Leó pápa Istenhez, az evangéliumhoz való hűségéért, 3./ h. Erdő Péter bíboros atyát és Böjte Csabát minden feladatában oltalmazza az Úr Jézus a Szűzanya és az összes magyar szent közbenjárására és 4./ hogy a püspökök,a papok és szerzetesek szolgálatukat az evangéliumhoz hűségesen végezzék és 5./ újabb az evangéliumhoz hűséges papi és szerzetesi hivatásokért!, 6./ az Egyház Jézus Krisztus útján maradásáért, 7/ a megtévedt papok, szerzetesek bűnbánatáért, megtéréséért: Add meg papjainknak szerzeteseinknek Mennyei Atyánk - szolgálatodnak kegyelmét. Újítsd meg szívükben a szentségnek lelkét, hogy a tanítás, melyet nekik kell adniuk, példájukkal közelebb vigyen minket Hozzád. Szent Lelked ajándékaiból adj nekik Urunk, okos szerénységet, bölcs szelídséget, mértéktartást, jóságot, szívbeli tisztaságot, lelki szabadságot. Töltsd el őket teljesen szentséges szereteteteddel, hogy egészen Tieid legyenek és dicséretes módon éljenek, anélkül, hogy a dicséretet hajhásznák. Add meg nekik a kegyelmet, hogy a lélek és a test tisztaságában Téged dicsőítsenek, szeretetedben éljenek és szolgáljanak Téged. Te légy az ő dicsőségük, örömük, vágyuk, Te légy szenvedéseikben vigasztalásuk, a kétségek közt tanácsadójuk, az igazságtalanságok között védelmük, a betegségben orvosságuk. Engedd, Uram, hogy a Te közösséged pásztoraival békességben éljenek, hogy egykor jól adhassanak számot működésükről, és elnyerhessék az örök élet jutalmát. Amen. Kérjük, a Guadalupei Szűzanya, Szt. István, Szt. László, az árpádházi szentek, Európa védőszentjei: Szt. Brigitta, Szt. Teréz Benedikta (Edith Stein), Szt.Benedek, Sziénai Szt. Katalin, Szt. Ciril és Metód, továbbá Szt. Mónika, Szt. Ágoston .Szt. Patrik, Szt. Pál, Szt. Pio atya, Charles de Foucauld, és Bld. Ceferino közbenjárását, hogy a magyar nemzet egésze, az európaiak és szerte a világon mindenki megtalálva Urunk, Téged, megtérjen a keresztény hitre. megmenekülve a hamis vallásoktól, ideológiáktól! Kérjük, Urunk, segíts, hogy imáinkkal és cselekedeteinkkel elősegítsük Európa és Magyarország keresztény megújulását, a béke megőrzését. Isten hazánkért, Európáért, a világért térdelünk elődbe. Rút bűneinket jóságoddal född be! Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed, érdemét idézzed! Amen Kérjük a Szűzanyát és Szt. Imre herceget, a magyar ifjúság védőszentjét, nevelőjét, Szt. Gellértet, Kalazanci Szent Józsefet, a piarista tanítórend alapítóját, Bosco Szt.Jánost, Boldog Carlo Acutist, éa a már az örökkévalóságba költözött Jelenits István atyát hogy járjanak közben, hogy a magyar ifjúság egyre inkább Isten akarata szerint éljen, az oktatásügy és a fiatalok családi háttere Isten akarata szerinti mederbe terelődjön! Édes Szűzanyám, csillogó koronád fényéből egy csepp fényt sugallj reám. Hálátlan gyermeked vagyok Anyám, de Te nem hagytál magamra, vigyáztál reám. Köszönöm, hogy megőrizted lelkemet, áldott szent palástodat reám terítetted. Szeplőtelen Szűz Mária, Világ királynője, Tehozzád könyörög a Föld minden népe. Imánkat hallgasd meg, légy lelkünknek őre. Ó segíts, hogy lelkünket a gonosz kerülje. Hisz Édesanyánk vagy Te, s a Világ Királynője. Szent Fiad által vagy lelkünknek őrzője. Lábadhoz borulunk, úgy könyörgünk Hozzád, kérünk fordítsd felénk jóságos szent orcád. Szemedből egy sugár költözzék szívünkbe, hogy Általad eljussunk Jézusunk elébe. Amen. Kérjük Árpádházi Szent Erzsébet közbenjárását a magyar egészségügy Isten akarata szerinti munkájáért és, hogy türelemmel, szeretettel gondozzuk, ápoljuk időseinket. Szt. Erzsébet, segíts! Ámen.Kérjük a Szűzanyát és Szt. Mihály arkangyalt,, hogy tapossák el a sátán fejét, hogy véget érjen az ártatlan, meg nem született emberi életek mészárlása, a megszületett gyermekek megtévesztése, gonosz kihasználása. Segítsenek a gyermekek tiszta lelkének megőrzésében A Szentlélek vezesse az életvédőket, a CitizenGot, a szülőket, nevelőket az Isten parancsai szerinti munkájukban. Adj hűséget és gyermekáldást a házaspároknak, az igazság melletti bátor kiállást a pusztító ideológiák ellen küzdőknek, oltalmat a perbe fogott keresztényeknek, a megtévesztetteket vezesd a lelkileg, testileg tiszta életre! Óvd meg a magyarokat a paráznaság, a házasságtörés, a fajtalankodás, bujálkodás, lopás, nyerészkedés, részegeskedés, rágalmazás, harácsolás (l. Szt. Pál I Korintusi levél) és egyéb bűnök elkövetésétől, a krízishelyzetben lévő édesanyákat, édesapákat, nőgyógyászokat az abortusz kísérétésétől, a bűnöket már elkövetetteknek add meg az őszinte bűnbánat, bűnbocsánat kegyelmét. Emlékezzél, ó legkegyesebb Szűzanya Mária, hogy sohasem hallotta még senki, hogy Te gyámoltalanul magára hagytad azt, aki oltalmadért folyamodott, segítségedért esdekelt, vagy szószólásodat kérte. Én is hasonló bizalomtól lelkesítve sietek Hozzád, Szüzek Szent Szüze! Hozzád jövök Anyám és mint szegény bűnös, sóhajtozva lábadhoz borulok. Ne vesd meg szavaimat Örök Igének Szent Anyja, hanem hallgasd meg kegyelmesen. Amen. (Szt. Bernát 'Memorarae') A lelki adoptálás keretében kérjük a Szűzanya oltalmát egy méhen belüli gyermek életben tartásáért, hogy szülei és az orvosok irgalmazzanak neki és megyilkolása helyett szeretettel segítsék az életre. Oltalmad alá futunk, Istennek szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkor dicsőséges és áldott Szűz! Mi asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szószólónk, engeszteld meg nekünk szent Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak. Ámen.Imádkozzunk, hogy nemzeti, egyházi, családi, munkahelyi, e listás, baráti közösségeinkben és a világ háborúskodó felei között a lelkek üdvösségére, az igazra, a jóra és a szépre, a kölcsönös igaz szeretetre, békére való törekvés vezesse a közösségek vezetőit és tagjait, hogy mindenütt Krisztus békéje uralkodjék ! Uram, tégy engem békéd eszközévé. Ahol gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek, ahol sértés, oda megbocsátást, ahol széthúzás, oda egyetértést, ahol tévedés, oda igazságot, ahol kétely, oda hitet, ahol kétségbeesés, oda reményt, ahol szomorúság, oda örömet. Uram, add meg nekem, hogy én vígasztalhassak ahelyett, hogy engem vígasztalnának, hogy én értsek meg másokat ahelyett, hogy arra vágynék, hogy engem értsenek meg, hogy szeressek inkább, minthogy engem szeressenek. Mert aki elfelejti magát, az találja meg, aki megbocsát, annak megbocsátanak, aki meghal, az felébred az örök életre. Ámen. Kereszt és bérma gyerekeink igaz és szent úton maradásáért. Kérjük a Szűzanya és a gyermek Jézusról nevezett Lisieuxi Kis Szent Teréz és szent szülei közbenjárását, hogy a hit, remény és szeretet soha se fogyatkozzék meg életükben. Ámen. Kérjük Lisieuxi Kis Szt. Teréz, Casciai Szt. Rita, Szt. Mónika, Bld. Peter To Rot, Lisieuxi Kis Szt. Teréz szülei: a Szt Martin házaspár, Boldog IV. Károly és Zita királyné és Bld. Batthyány Strattmann László és Coreth Mária szent házaspárokat és Bálint Sándort, hogy imádkozzanak a házasságok hűségben, szeretetben való megmaradásáért, a megtört házasságok, családok kiengesztelődéséért. Amen. Kalkuttai Szt. Teréz anya támogassa a szegényeket, betegeket, mentális betegeket, és segítsen minket, hogy bölcs, megfontolt jótékonykodással mi is segítsük őket, akiket Jézus különösen szeret. "Amikor a keresztre nézel, tudod, hogy Jézus mennyire szeretett téged és engem. Azt akarja, hogy mi is így szeressünk. Amen." (Teréz anya imája), "Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek." (Mt.25,36-7) Imádkozzunk azokért, akiken 'sebet' ejtettünk és akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Urunk, a Szűzanya, a béke királynője, a bűnösök menedéke közbenjrárására áldd meg, vezesd Jézus Krisztus és az evangélium szeretetére és a rendszeres, igaz szentségi életre. a felebaráti szeretetre, az üdvösségre azokat, akiken 'sebet' ejtettünk és azokat, akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Adj nekünk, nekik alázatot, megértést, hitet a kiengesztelődéshez, óvj meg minket, őket a bosszúállás, megszólás, pletykálkodás kísértésétől. "Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek." (Miatyánk) "."Haragudjatok, de ne vétkezzetek! (Ef.3,26),, "Az Istent szeretőknek minden javukra válik." (Róm 8,28) Imádkozzunk azokért és családjukért, akik jót tettek velünk: Urunk áldd meg és támogasd a jóban azokat és családjukat, akik jót tettek velünk. Ámen.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Tue Aug 5 06:17:28 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 5 Aug 2025 06:17:28 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Aug=2E5=2E_Havas_Boldogasszony=2C_a_r=C3=B3mai_S?= =?utf-8?q?anta_Maria_Maggiore_bazilika_felszentel=C3=A9s=C3=A9nek_?= =?utf-8?q?=C3=BCnnepe?= Message-ID: Havas Boldogasszony Kultúra ? 2022. augusztus 5., péntek | 9:00 https://www.magyarkurir.hu/hirek/havas-boldogasszony A római Santa Maria Maggiore-bazilika, a legősibb Mária-templom felszentelését ünnepeljük Havas Boldogasszony emléknapján, augusztus 5-én. A *római Santa Maria Maggiore-templomot III. Sixtus az efezusi zsinat (431) után építtette **a Boldogságos Szűz, az Istenszülő tiszteletére **az eretnekségekkel **szemben;* *augusztus 5-én szentelték fe*l. A jeles nap latin elnevezése: *Dedicatio Beatae Mariae Virginis ad nives* ? hazánkban *Havas Boldogasszony* és *Havi Boldogasszony* néven ismert. A Müncheni kódex *Havi Bódoganya*, a Batthyány-kódex naptára pedig *Havi Boldog Asszony* néven emlegeti. *A legenda szerint **a Santa Maria Maggiore-bazilika helyét maga a Szűzanya határozta meg. A 4. században, Liberius pápa idejében egy Giovanni nevű gazdag római patrícius és felesége elhatározták, hogy vagyonukat Máriának ajánlják fel. A Szent Szűz álmukban megjelent nekik, és arra hívta őket, hogy azon a helyen, amelyet másnap, augusztus 5-én hó borít majd, emeljenek templomot a tiszteletére.* *Liberius pápának szintén megjelent álmában a Szűzanya, megjelölvén, hol építsen számára méltó templomot Rómában. Kérését Mária azzal erősítette meg, hogy a forró római éjszakán hó esett az Esquilinus dombon. Reggel, kinézve palotája ablakain a pápa Róma hét halmának egyikén havat pillantott meg; majd lerajzolta a templom körvonalát a csodás havazásra összegyűlt római lakosok előtt.* *Innen kapta elnevezését a mai ünnepnap, *melyet 1568-ban vette föl V. Pius pápa a Római Kalendáriumba. *Urunk, Istenünk, bocsásd meg irgalmasan vétkeinket, hogy akik saját érdemeinkkel nem dicsekedhetünk, Fiad Szülőanyjának, a Boldogságos Szűz Máriának közbenjárására üdvözüljünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.* *Forrás:* *Magyar katolikus lexikon* * Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium* *Magyar Kurír* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Tue Aug 5 06:28:51 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 5 Aug 2025 06:28:51 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Isten_=C3=A9ltesse_K=C3=A1llai_Nagy=2C_Katrinecz?= =?utf-8?b?LCBLb21vcsOzY3preSwgUGVsbMOpcmRpIMOpcyBVbmdlciBLcmlzenRp?= =?utf-8?q?n=C3=A1kat!?= Message-ID: *Kedves Kriszták / Krisztik / Krisztinák!* *Isten éltessen, Szt. Krisztina oltalmazzon Benneteket!* *Szeretettel,* *a Lista, Emőke / Mőci* [image: images.jpg] --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: images.jpg Type: image/jpeg Size: 2191 bytes Desc: nem elérhető URL: From modor307 at gmail.com Tue Aug 5 07:19:57 2025 From: modor307 at gmail.com (=?utf-8?Q?Dorottya_Eszter_Mogyor=C3=B3si?=) Date: Tue, 5 Aug 2025 07:19:57 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?RndkOiDigJ5BIHJlbmRzemVydsOhbHTDoXMgZWxoYWxs?= =?utf-8?q?gatott_hazugs=C3=A1gai_-_Borvend=C3=A9g_Zsuzsanna=2C_Bog=C3=A1r?= =?utf-8?b?IEzDoXN6bMOzLCBTY2hpZmZlciBBbmRyw6Fz4oCdIG1lZ3Rla2ludMOpc2Ug?= =?utf-8?q?a_YouTube-on?= In-Reply-To: <3eef77a8-307f-427d-9b1c-63fb20d51c9c@gmail.com> References: <3eef77a8-307f-427d-9b1c-63fb20d51c9c@gmail.com> Message-ID: <62277C53-B20C-4EE2-8833-6412E8ABBE90@gmail.com> Most tudtam meghallgatni, ne hagyjátok ki, remek beszélgetés! Köszönet az ajánlásért! iOkoskáról jöttem, mert siettem ?? > 2025. júl. 25. dátummal, 16:21 időpontban Jancsó Béla írta: > > ? > https://youtu.be/ipUlWggS5Go?si=i40_X8K3aw2WGMWx > > > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem From kea at turul.banki.hu Tue Aug 5 07:55:43 2025 From: kea at turul.banki.hu (KEA) Date: Tue, 5 Aug 2025 07:55:43 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?QsO2anRlIENzLiDDqXMgQmVkxZEgSW1yZSBjc2Fsw6lk?= =?utf-8?b?csOzbCBhbGtvdG90dCB2w6lsZW3DqW55ZSBMSUJFUsOBTElTIMOJUlRFTE1F?= =?utf-8?q?Z=C3=89SBEN?= In-Reply-To: References: Message-ID: <6e0de166-69cf-44bf-b25f-a5015d892d84@turul.banki.hu> Hamisnak hamis, de hogy próféta??? 2025. 07. 28. 14:52 keltezéssel, Emoke Greschik írta: >  A szerintem *_hamis próféta, báránybőrbe bújtatott farkas > _*PERINTFALVI RITA katolikus teológus diplomával rendelkező *_liberális, > progresszív_* influenszer, gyomorforgató stílusú írása Böjte Csaba > Tusványoson is elmondott a családról, tíz parancsolatról, egyházról, > demográfiai válságról, válásokról alkotott véleményéről: > > https://www.blogaszat.hu/2025/07/perintfalvi-rita-bojte-csaba-most.html > > > > On Sun, Jul 27, 2025 at 3:31?PM Emoke Greschik > wrote: > > A liberális, meglehetősen ellenséges Transtelex  így szól Böjte Cs. > és Bedő I. tusványosi beszélgetéséről: > https://transtelex.ro/kozelet/2025/07/25/bojte-csaba-bedo-imre- > tusvanyos-csaladmodell bojte-csaba-bedo-imre-tusvanyos-csaladmodell> > Üdvrivalgással: KEA. From kea at turul.banki.hu Tue Aug 5 08:10:53 2025 From: kea at turul.banki.hu (KEA) Date: Tue, 5 Aug 2025 08:10:53 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?ISEhIErDoXN6YWkgTS5uYXBsw7NqYV9JLl92aWzDoWdo?= =?utf-8?b?w6Fib3LDul8gS8OWU1rDlk5FVCBTWsONUk9TIFRJQk9STkFL?= In-Reply-To: References: Message-ID: <530a418e-aef9-4001-a437-4acc2feff1d8@turul.banki.hu> 2025. 08. 04. 14:35 keltezéssel, Emoke Greschik írta: > Nagy élmény számomra, hogy e naplókön keresztül mennyivel élőbbé, lélek > közelibbé válik az, amiről történelemkönyvekben olvastam, vagy amit a > lista történészei történészi fejtegetésekben írnak.   Megdöbbentő, hogy > azok, a problémák, emberi torzságok, amelyeket ma is tapasztalunk, akkor > is megvoltak, romboltak és milyen fájdalmat okoztak Jászai Mari nemes > lelkének. Hasonló számomra pl. 1848-49. Az I. világháború még (úgy, ahogy) személyes családilag, egyik dédapám katonaképe ("Szolgálati időm emlékéül"), másik dédapám Przemysl utáni eltűnése okán (emlékműve a Margit híd budai hídfőjénél van). De 1848 az már tisztán tankönyvi történelem. Aztán belebotlik az ember egy régi filmhíradóba(?), és valami nagyon sajátos érzés látni igazi filmen az igazi Görgeyt, ja fehérhajú aggastyánként is, letipegni egy hajóról. Egész más, mint akár egy festmény -- a festmény is tankönyvi történelem. De egy film, vagy akár fénykép, az már egész más. Az is emlékezetes számomra, amikor az eredeti Petőfi-dagerrotípiát láthattam közelről. https://www.youtube.com/watch?v=gyB5SUWV43I Üdvrivalgással. KEA. From kea at turul.banki.hu Tue Aug 5 08:13:36 2025 From: kea at turul.banki.hu (KEA) Date: Tue, 5 Aug 2025 08:13:36 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?KG5pbmNzIHTDoXJneSk=?= In-Reply-To: References: Message-ID: <2a410c4f-f925-45c6-a11c-4d5673205581@turul.banki.hu> Ha látjátok a piacon medvehagymát árulni, nehogy vegyetek! 2025. 08. 04. 21:18 keltezéssel, Gusztáv Oelberg írta: > https://mandiner.hu/belfold/2025/08/ezt-is-benezte-magyar-peter- > keptelen-megkulonboztetni-egy-gyomot-a-napraforgotol-video mandiner.hu/belfold/2025/08/ezt-is-benezte-magyar-peter-keptelen- > megkulonboztetni-egy-gyomot-a-napraforgotol-video> > > utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig- > email&utm_content=webmail> Vírusmentes.www.avast.com www.avast.com/sig-email? > utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail> > > <#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2> > From greschem at gmail.com Tue Aug 5 08:25:09 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 5 Aug 2025 08:25:09 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?KG5pbmNzIHTDoXJneSk=?= In-Reply-To: References: Message-ID: Kedves Guszti! Köszönjük szépen. Magyar Péter nemcsak a napraforgót nem ismeri fel, hanem a magyar földet is összetéveszti a román földdel. S eszerint logikus lenne őt mostantól Román Péternek hívni. (Lehet, hogy már másnak is eszébe jutott a Román Péter elnevezés, de ha igen, azt nem olvastam. Nekem a napraforgó-gyom eset kapcsán jutott most eszembe.) Köszönjük, Guszti, szeretettel, Emőke On Mon, Aug 4, 2025 at 10:32?PM Gusztáv Oelberg wrote: > > https://mandiner.hu/belfold/2025/08/ezt-is-benezte-magyar-peter-keptelen-megkulonboztetni-egy-gyomot-a-napraforgotol-video > > > > Vírusmentes.www.avast.com > > <#m_2927320253429762122_DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2> > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From kea at turul.banki.hu Tue Aug 5 08:46:16 2025 From: kea at turul.banki.hu (KEA) Date: Tue, 5 Aug 2025 08:46:16 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Orvos/biol=C3=B3gus_szakmai_k=C3=A9rd=C3=A9sek?= Message-ID: <4ccc3416-4a7c-42d8-afc4-e97ccdec2b1a@turul.banki.hu> Kedves Levtársak! 1. Hozzávetőlegesen hány főből kell álljon (minimum) egy zárt emberi népcsoport ahhoz, hogy ne legyen belterjesség, genetikai torzulások? 2. Van-e olyan Kedves Levtárs, aki a középiskolás biosztankönvnél többet tud az emberi bőrről? Üdvrivalgással: KEA. From reinisch at t-online.hu Tue Aug 5 08:54:28 2025 From: reinisch at t-online.hu (Reinisch Egon) Date: Tue, 5 Aug 2025 08:54:28 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?S2llZ3llesOpcy0gbGVnbmFneW9iYiBiYWtsw7Z2w6lz?= =?utf-8?q?=3F?= In-Reply-To: <10DD53F295A747519AC37601079EEB7D@ConsulensMPC> References: <8D0000E4B62448228CA7C67F64477656@ConsulensMPC> <10FE2D3DEDB44870B1EDC7B8D5E2BBB9@ConsulensMPC> <10DD53F295A747519AC37601079EEB7D@ConsulensMPC> Message-ID: <1122ABEF9C9D4B1FB374A6D31B71EDFB@ConsulensMPC> Gavriló Princip ,Dimitrijevic ezredes és Ferenc Ferdinánd ! A Ferenc Ferdinánd elleni merénylet ötletgazdája Gavriló Princip volt mint túlhajszolt nagyszerb nacionalista, ő lett a merénylet előkészítésének a motorja és ő volt az aki az előkészületben lévő merénylet letiltó parancsát nem vette figyelembe és rávette a társait hogy azt még is hajtsák végre .Annak ellenére ,hogy Dimirijevic ezredes (meghallva Princip segély kérését hogy neki és két barátjának még pénze sincs az alapvető eszközökre )rásegített a merényletre felszerelésekkel és még négy személy rászervezésével az egész társaság teljesen amatőr volt javarészt fiatalkorúak voltak semmilyen gyakorlatuk nem volt ebben sőt az előkészületekig még soha semmilyen pisztolyt nem sütöttek el .Így tehát Princip nem csak azért lőtte le Chotek Zsófiát mert ideges volt hanem főleg azért mert fogalma sem volt arról hogy éles helyzetben milyen kéztartással kell lőni .(Ő és barátai csak néhány lövést adtak le gyakorlás képen egy farönkre ). A fentiek miatt tehát határozott szamárság az amikor bevonják a Ferenc Ferdinánd elleni merényletet minden féle KONTEOK-ba azzal a megfogalmazással hogy ez gondosan és hosszasan tervezett merénylet volt begyakorolt profi bérgyilkosokkal amit valamiféle angol ,orosz vagy francia titkos szolgálatok vagy háttér hatalom szervezett meg vagy bízott meg mint a legutóbb megjelent könyv szerint :a merényletet az angol TITKOS ELIT a The Round Table szervezete meg .A szerb katonai titkos szolgálat amelynek a vezetője a fent említett Dimirijeviv ezredes volt valóban rásegített az ügyre de még Dimitrijevic sem vont be olyan személyeket akik a kézigránátok vagy az automata pisztolyok vagy revolverek kezelésében némi gyakorlatra tettek szert ,például gyakorlott szerb komitácsikat (szerb önkéntes milicista akkori elnevezése ) sem . Gavriló Princip olvasott diák volt és elkötelezett nagyszerb nacionalista annak ellenre hogy közben marxista is volt és úgy vélte hogy nagy Szerbia vagy egy közös horvát,bosnyák szerb nagy délszláv állam csak úgy jöhet létre ha a boszniai Habsburg ,osztrák ? magyar uralmat merényletekkel ingatják meg . Szerinte a szerb parasztok szegénységéről is a K.u K. uralom tehet főleg azért mert a muszlim földes urak földbirtokait nem osztották ki a nép között . Így példaképe Principnek Bogdan Zerajic volt aki azok közé tartozott akik szakítottak a békés néptanítással elérendő változás koncepciójával és az orosz szociál forradalmárok példái alapján a forradalmi tettek mezejére léptek ebben a folyamatban szerepet játszott az 1908 annektálás is amely szerint Bosznia-Hercegovina közös osztrák-magyar gyarmat lett bár kapott Ferenc Józseftől korlátozott autonómiát eredményező alkotmányt .Zerajic 1910 junius 15 ?n Mariján Varesanin tábornokot Bosznia tartományi kormányzatának vezetőjét a parlament előtt megtámadta egy revolverrel,öt lövést adott le de akárcsak Princip és társai teljesen gyakorlatlan volt így egyik lövés sem talált a revolverben lévő utolsó lövedékkel saját magát lőtte agyon ,ezek szerint a lövéseket jól számolta .Varesanin general der infanterie (gyalogsági tábornok ) lelkét azért megviselték a lövések érthető módon és miután Zerajic már a földön feküdt odament hozzá és többször belerúgott a holttestbe .Princip és társai gyakran meglátogatták éjszaka Zerajic sírját ,ezt megtették külön külön a Ferenc Ferdinánd merénylete előtti éjszakán is ami nyilván már nem felelt meg semmilyen konspirációs szabálynak hiszen ha sírt figyelik detektívek akkor Princip és társai hiába jöttek külön ?külön lebuktak volna . Folyt köv. Üdv Egon From: Reinisch Egon Sent: Tuesday, July 29, 2025 9:19 PM To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu Subject: Re: [Grem] Kiegyezés- legnagyobb baklövés? A Putnik vajda affér ! Honnan tudhatjuk azt hogy mit nem tudott a szerb vezérkar és a kormány ? Ez tényleg nehéz kérdés lenne ,csakhogy van egy közvetett bizonyíték .Putnik vajda a szerb haderő vezérkari főnöke aki többször volt hadügyminiszter a balkán háborúkban igen jó helyszíni seregtest parancsnok ,szóval ő volt a szerb haderő kulcsfigurája aki a Ferenc Ferdinánd elleni merénylet idején Bad Gleichenbergben Stájerországban nyaralt a LÁNYÁVAL és áztatta Putnik vajda a gyógyfürdőben a reumás csontjait .De ennél is bombasztikusabb az a tény hogy nem gondolt arra hogy a merényletből háború lesz és így későn indult vissza Belgrádba ,csak július 25. reggel mikor a Monarchia nagykövete átadta a demarsot (tehát nem ULTIMÁTUMOT ) és a legfontosabb páncélszekrényének a kulcsát magával vitte a nyaralásra . A jegyzék átadásakor a szerb vezérkarban már igen csak beijedtek és ki akarták venni a mozgósítási rendelkezéseket és a felvonulási tervet ekkor kiderült hogy a páncélszekrény kulcsát Putnik elvitte magával . Ott állt a szerb vezérkar egy esetleges nagy háború küszöbén és nem jutott hozzá a mozgósítási tervhez : Így aztán felrobbantották a széfet ez volt az első durranás Belgrádban aztán jött még sok . A késői indulás miatt nyilván valóvá vált hogy Putnik és lánya nem ér haza a demars határidejének lejártáig , Tersztyánszky Budapest vezénylő tábornoka illetékes hadtest parancsnok elhatározta hogy Putnikot valahol elfogatja a vonaton .Erre végül 25 . ?n este került sor Kelenföldön nem kis cirkusz keretében .Az egyik Putnikhoz lépő szerbül tudó magyar detektív néhány szót szólt hozzá mire Putnik a 67 éves öreg harcos mellbe vágta a detektívet majd revolvert rántott mire az előlépő detektívek kicsavarták a kezéből a revolvert és a földre teperték miközben a lánya hangosan sikoltozott .Valószínűleg nem a detektívekre akart lőni hanem saját magára hiszen elképesztően fontos titok hordozó volt .Fennmaradt Tisza István távirata is amelyben azt kérdezi a külügytől jogszerű e Putnikot letartozatni hiszen ekkor még nem állt be a hadiállapot (éppen ). Végül Ferenc Jóska éktelen haragra gerjedt az egész akció miatt és parancsára végül Putnikot és a lányát különvonat vitte a határig . Aztán Putnik TÖNKRE VERTE Oskar Potiorek táborszernagy támadó K.u K. csapatait és még a K.u K. csapatok által rövid időre elfoglalt Belgrádot is visszafoglalta . A fenti történet után remélem senki sem gondolja komolya,hogy a szerb kormány és vezérkar megtervezi gondosan a merényletet majd Putnik elmegy nyaralni a lányával Stájerországba. Folytatás .: Akkor végül is ki szervezte meg a Ferenc Ferdinánd elleni merényletet ? Üdv. Egon From: László Baják Sent: Tuesday, July 29, 2025 7:59 PM To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu Subject: Re: [Grem] Kiegyezés- legnagyobb baklövés? Zsófiát a merénylők sem akarták bántani. A halála véletlennek, a merénylő rendkívüli idegességének köszönhető. Sajátos, hogy amennyire szerető férj és családapa volt Ferenc Ferdinánd, annyira ellenszenves ember . Erőszakos, gőgös akarnok, aki pl. nem is vadászta, hanem mészárolta az eléje terelt vadakat. Ferenc József halálát kívánta és minden módon szervezkedett is ellene. stb, stb. Nem biztos, hogy a főherceg megítélésének legfontosabb szempontja a családjához való viszonya. Emoke Greschik ezt írta (időpont: 2025. júl. 29., K, 16:24): BAJÁK LACI válasza EGONNAK fent / lent. Ide pedig átmásolva Egon levele Chlodek Zsófiáról, amit az én válaszom követ. E/M Teljesen a témához való az hogy felidezted Chotek Zsófia halálát még fogok írni én is a merényletről. Rendkivuli volt Ferenc Ferdinand és Zsófia szerelme főleg az ő köreikben és igazán példaértékű ahogy neveltek főleg személyesen és nem csak nevelokkel a kislányaikat.Valojaban annak ellenére hogy szó szerint ŐRÜLT VADÁSZSZENVEDELYE volt Ferenc Ferdinand ő valójában a családja felesége és a lanyai körében érezte magát a legjobban a lányok rajong a szerettek a szüleiket. Még a szarajevoi látogatás során is minden este feladtak egy taviratot a lányoknak. Ferenc Ferdinand utolsó szavai ezek voltak.-- Én most meghalok Zsófia, vigyázz a lányokra - - ekkor Zsófia éppen elverzett már nem hallott semmit. Princip teljesen gyakorlatlan cellövő volt tulajdonképpen mindkét lövése célt tévesztett de a lövedékek még is megtalalták Ferenc Ferdinandot és Zsófiát. Üdv. E. Kedves Egon! Tehát ezek szerint ők tényleg szerették egymást, és nemcsak kalandoztak, majd össze is házasodtak és kitartottak egymás és a négy gyereküket is szeretetben nevelték. Tehát rendezve, szentesítve lett a kezdetekben sajnálatosan bűnös kapcsolat. Ez már nem rossz forgatókönyv (a merényletet leszámítva). Szeretettel, E /M On Tue, Jul 29, 2025 at 1:12?PM László Baják wrote: Kedves lista, kedves Egon! Igen,igaz, kissé pongyolán fogalmaztam. Valóban nem tudjuk, hogy a szerb kormányzat mit tudott és mit nem a szerb hadseregen és titkosszolgálaton belüli szervezkedésekről. Hivatalosan biztosan nem támogatták. Tény viszont, hogy a Monarchia és Szerbia között már egy ideje igen feszült volt a viszony.. Kereskedelmi, vámháború ("nagy disznóháború") és Bosznia -Hercegovina miatt, amelyet a szerb kormányzat is szeretett volna magához csatolni. A magyarországi szerbek között is volt "nagyszerb" propaganda. Teljesen igaz, hogy a Monarchia nem tartott igényt Németország katonai támogatására a kis Szerbia megrendszabályozásához. Németország részéről sem merült föl, hogy erre szükség lehet. Ahogy írtam is a szerb háború kizárólag a Monarchia birodalmi presztizs szempontjai miatt indult el. A Monarchiának bőven elég volt, hogy Németország nem ellenzi a szerbek elleni akciót. Magyarországnak viszont semmiféle érdeke nem fűződött hozzá. Tisza ezért ellenezte egy darabig. A Monarchia, de eleinte szinte senki nem számolt a háború komoly eszkalációjával. Tisza ezért is törődött bele a (kizárólag Ferenc József fennhatósága alá tartozó) K und K hadsereg "birodalmi" szempontú elhatározásába, azaz Szerbia elleni erődemonstráció végrahajtásába. Tény kérdés ugyanakkor, hogy az oroszok titokban készültek a Monarchiával való katonai leszámolásra, mivel a Monarchia balkáni befolyása akadályozta a tengerszorosokig való terjeszkedésüket. Oroszország tehát kereste az ürügyet a Monarchia megtámadására, ezért támogatásáról biztosította Szerbiát, amely felbátorodva nem fogadta el a Monarchia ultimátumát. Üdv: BL Emoke Greschik ezt írta (időpont: 2025. júl. 29., K, 12:32): Kérlek kattintsatok alább, ha van: a három pöttyre, ahol javított kiemeléssel találjátok a levelemet, Baják L. és Reinisch E. történész levelei az előző, most javított levelem előtt találhatóak. Utánanéztem, mit lehet tudni Ferenc Ferdinánd feleségéről Chlodek Zsófiáról, akit "járulékos veszteségként" (idézet Baják Lacitól) ugyancsak meggyilkoltak Szarajevóban. Chlodek Zsófia https://hu.wikipedia.org/wiki/Chotek_Zs%C3%B3fia Zsófia grófkisasszony 1868-ban született. Édesapja Bohuslaw Chotek, Chotkowa és Wognin grófja, cseh nemesember és diplomata, édesanyja Wilhelmine Kinsky, Wchinitz és Tettau grófnője. A leány Izabella főhercegnének, Habsburg?Tescheni Frigyes főherceg feleségének kíséretéhez tartozott, udvarhölgyként. 1896-ban (más források szerint 1894-ben vagy 1897-ben) Prágában megismerkedett Ferenc Ferdinánd főherceggel (Franz Ferdinand von Österreich-Este). Viszonyukat 1899-ig titokban tartották. Ferenc Ferdinánd szándéka volt, hogy Zsófiát feleségül veszi, ám ez sok gonddal járt szerelme alacsonyabb származása miatt. Amikor ez kitudódott, botrány tört ki, de Ferenc Ferdinánd a császári családdal szembeszállva kitartott választottja mellett, és nyilvánosan is eljegyezte Zsófiát. Zsófia, Hohenberg hercegnője Házassága az osztrák?magyar trónörökössel 1900. július 1-jén az észak-csehországi Reichstadtban (ma: Zákupy, Csehország) Ferenc Ferdinánd főherceg feleségül vette Chotek Zsófiát. A császári család távol maradt, csak Ferenc Ferdinánd mostohaanyja, Mária Terézia portugál infánsnő (Maria Theresa von Portugal), Károly Lajos főherceg özvegye jött el két leányával, Mária Annunciáta és Erzsébet Amália főhercegnőkkel, Ferenc Ferdinánd féltestvéreivel. A trónörökös édestestvérei sem jelentek meg bátyjuk esküvőjén. I. Ferenc József császár, Ferenc Ferdinánd főherceg nagybátyja csak hosszú viták és veszekedések után, súlyos és megalázó feltételek árán engedélyezte unokaöccse házasságát. ..............Csak morganatikus házasságot engedélyezett unokaöccsének, ami azt jelentette, hogy Ferenc Ferdinánd trónörökösnek e házasságból születendő gyermekeit kizárták a trónöröklésből. ......... Zsófia hercegnőnek, bár a császári trón örökösének felesége volt, számos megalázó intézkedést kellett elviselnie. ......... .......... 1914. június 28-án Ferenc Ferdinánd főherceg, Zsófia kíséretében hivatalos látogatást tett Boszniában, a k. u. k. csapatok ott folyó hadgyakorlatának szemlézése céljából. Szarajevóban a ?Mlada Bosna? nevű bosnyák-szerb nacionalista terrorszervezet egyik tagja, a 20 éves Gavrilo Princip pisztolyából két lövést adott le 11 óra körül a gépkocsijában ülő trónörökösre és feleségére. Zsófia hercegnőt ágyékán érte a találat, ő elvérzett a kocsiban. On Tue, Jul 29, 2025 at 12:25?PM Emoke Greschik wrote: Bocsánat, hogy nem a témához tartozó részletekkel 'bele-levelezek'. Baják Laci és Reinisch Egon történészi fejtegetései fent / lent találhatók: Utána néztem, mit lehet tudni Ferenc Ferdinánd feleségéről Chlodek Zsófiáról, akit "járulékos veszteségként" (idézet Baják Lacitól) ugyancsak meggyilkoltak Szarajevóban. Chlodek Zsófia https://hu.wikipedia.org/wiki/Chotek_Zs%C3%B3fia Zsófia grófkisasszony 1868-ban született. Édesapja Bohuslaw Chotek, Chotkowa és Wognin grófja, cseh nemesember és diplomata, édesanyja Wilhelmine Kinsky, Wchinitz és Tettau grófnője. A leány Izabella főhercegnének, Habsburg?Tescheni Frigyes főherceg feleségének kíséretéhez tartozott, udvarhölgyként. 1896-ban (más források szerint 1894-ben vagy 1897-ben) Prágában megismerkedett Ferenc Ferdinánd főherceggel (Franz Ferdinand von Österreich-Este). Viszonyukat 1899-ig titokban tartották. Ferenc Ferdinánd szándéka volt, hogy Zsófiát feleségül veszi, ám ez sok gonddal járt szerelme alacsonyabb származása miatt. Amikor ez kitudódott, botrány tört ki, de Ferenc Ferdinánd a császári családdal szembeszállva kitartott választottja mellett, és nyilvánosan is eljegyezte Zsófiát. Zsófia, Hohenberg hercegnője Házassága az osztrák?magyar trónörökössel 1900. július 1-jén az észak-csehországi Reichstadtban (ma: Zákupy, Csehország) Ferenc Ferdinánd főherceg feleségül vette Chotek Zsófiát. A császári család távol maradt, csak Ferenc Ferdinánd mostohaanyja, Mária Terézia portugál infánsnő (Maria Theresa von Portugal), Károly Lajos főherceg özvegye jött el két leányával, Mária Annunciáta és Erzsébet Amália főhercegnőkkel, Ferenc Ferdinánd féltestvéreivel. A trónörökös édestestvérei sem jelentek meg bátyjuk esküvőjén. I. Ferenc József császár, Ferenc Ferdinánd főherceg nagybátyja csak hosszú viták és veszekedések után, súlyos és megalázó feltételek árán engedélyezte unokaöccse házasságát. ..............Csak morganatikus házasságot engedélyezett unokaöccsének, ami azt jelentette, hogy Ferenc Ferdinánd trónörökösnek e házasságból születendő gyermekeit kizárták a trónöröklésből. ......... Zsófia hercegnőnek, bár a császári trón örökösének felesége volt, számos megalázó intézkedést kellett elviselnie. ......... .......... 1914. június 28-án Ferenc Ferdinánd főherceg, Zsófia kíséretében hivatalos látogatást tett Boszniában, a k. u. k. csapatok ott folyó hadgyakorlatának szemlézése céljából. Szarajevóban a ?Mlada Bosna? nevű bosnyák-szerb nacionalista terrorszervezet egyik tagja, a 20 éves Gavrilo Princip pisztolyából két lövést adott le 11 óra körül a gépkocsijában ülő trónörökösre és feleségére. Zsófia hercegnőt ágyékán érte a találat, ő elvérzett a kocsiban. On Mon, Jul 28, 2025 at 9:34?PM Reinisch Egon wrote: Szerbia megijedt attól ,hogy a Monarchiában lévő szerbek egyenrangúak lesznek ........ Itt jelzem Laci ,hogy ha Szerbia megnevezés alatt a szerb kormányt érted Pasic miniszter elnökkel az élen vagy a szerb vezérkart Putnik vajda (tábornagy ) vezérkari főnökkel az élen akkor el kell mondanom hogy sem a szerb kormány sem a szerb vezérkar nem tudott a Ferenc Ferdinánd ellen készülő merényletről .(?Ápisz ?csak csak a szerb katonai titkos szolgálat vezetője volt ) Ha meg a németek alatt Laci a német császári kormányt érted és II. Vilmost akkor el kell mondanak sem a Theobald von Bethmann Hollweg kancellár sem II. Vilmos nem akart háborút 1914 nyarán és Vilmos az utolsó pillanatban a demarsra adott szerb választ elfogadhatónak tartotta és okafogyottnak tartotta a Monarchia esetleges hadüzenetét és az egész válság alatt bár határozott intézkedést javasolt Ferenc Jóskának de ez alatt nem fegyveres akciót értett bár azt megígérte(Hoyos misszió ) Ferenc Jóskának hogy semmiképpen nem hagyja cserben . .( A császári Német Nagyvezérkar más tészta de nekik ebben nem volt joguk dönteni ) Elég pontosan tisztázták a 2014-18 ig tartó első világ háborús évfordulós emlék konferenciák hogy a császári Németországnak vagyis annak kormányzatának és II. Vilmosnak az égvilágon semmilyen hadi célja nem volt 1914-ben és semmiképpen sem akarta háborúval újra osztani a világot ezt a hülyeséget elsősorban a marxista történetírás terjesztette .Az más kérdés hogy a német vezérkarnak volt hadműveleti terve (elég szerencsétlen ) és a német vezérkar ijedten figyelte a orosz és francia szárazföldi haderő fegyverkezését .1914 ?ben a cári haderő béke létszáma már 1 millió fővel meghaladta K.u K. Monarchia és Németország együttes béke létszámát . Üdv. Egon From: László Baják Sent: Sunday, July 27, 2025 11:04 PM To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu Subject: Re: [Grem] Kiegyezés- legnagyobb baklövés? Kedves Tamás, kedves lista! Elnézést, a késésért,de csak most jutott elém a kérdés. Röviden válaszolok. Egonnak legfeljebb csak akkor van igaza, ti, hogy Tisza I.megakadályozhatta volna a világháború kitörését, ha minden körülménytől elvonatkoztatva, sterilen nézzük az eseményeket. A kérdésfelvetést történetietlennek tartom, azaz nem ez a lényeg. A valóság az, hogy ha Tisza tovább akadékoskodott volna a háború elindításával kapcsolatban, úgy az súlyosan fenyegette volna a dualizmus fennmaradását. Tisza számára viszont a Monarchia léte a Magyarország fennmaradásának és boldogulásának feltétel nélküli szükségszerűsége volt. Számára nem volt opció a dualizmus rendszerének bomlasztása. Inkább elfogadta a vezérkar, a németek és Ferenc József akaratát. A kis Szerbia elleni háború lényegesen kisebb fenyegetésnek tűnt számára a Monarchiára nézve, mint egy birodalmi szintű belső politikai válság. Ferenc Ferdinánd nem általában a magyarellenes volt, hanem a dualizmus, a magyarok egyenrangúságának, a szerinte túlzott hatalmának eskütt ellensége. tervei szerint a dualizmust legalább trializmussá alakította volna, hogy a nemzetiségeket (délszlávokat) a magyarok ellen kijátszva biztosítsa a dinasztia abszolút hatalmát. Paradox módon ez okozta a vesztét. Szerbia ugyanis megijedt attól, hogy ha a Monarhiában élő szerbek egyenrangúak lesznek a magyarokkal, akkor majd nem akarnak csatlakozni Szerbiához, azaz "Nagyszerbia " tervét végleg a szemétkosárba dobhatják. Boszniát már amúgy is lenyúlta előlük a Monarchia, ráadásul 1914-ben még provokativ hadgyakorlatot is tart itt, szerintük a szerbek megalázására. Ferenc Ferdinándnak ezért kellett meghalnia. A felesége csak járulékos veszteség volt. Üdv: Baják László Vírusmentes.www.avast.com ezt írta (időpont: 2025. júl. 15., K, 19:01): Valahol azt olvastam, hogy Ferenc Ferdinánd elég egyértelműen magyarellenes érzelmű volt. Igaz ez, kedves történész urak? Tamás Reinisch Egon ezt írta (2025. júl. 15. 18:45): A közös miniszter tanács . Arra kérdésre hogy Tisza István magyar miniszterelnök és a magyar kormányzat +a magyar parlament meg tudta volna a Monarchia hadba lépését akadályozni a válasz az hogy igen bár ezzel jelentős belpolitikai válságot idézett volna elő . Az alaphelyzet az volt hogy fontos külpolitikai lépésekről Ferenc József nem egy személyben döntött hanem erről kikérte a KÖZÖS MINISZTER TANÁCS véleményét .Ebben a testületben az volt a szokás ,(ezt törvény nem szabályozta )hogy csak egyöntetű vélemény esetén történt meg a külpolitikai intézkedés .Tehát kvázi minden miniszternek vétó joga volt .Különösen igaz ez a MAGYAR MINISZTER ELNÖKRE hiszen ő képviselte hivatalosan a magyar felet ebben az ügyben és minden közös ügyben (a pénzügyeket leszámítva ebben ekkor 37 % volt az érdekérvényesítési lehetőség a teher vállalás mértéke szerint )50 % ?s döntési jogköre volt a magyar félnek .Ezt bizonyítja az ,hogy nem is történt meg a demars (nem ultimátum volt )átadása a szerb kormányzatnak addig amíg Tisza nem változtatta meg az álláspontját . Mi történt volna ha Tisza vagy a magyar parlament ellen áll az miniszter tanács és magának az uralkodónak az akaratának .Ferenc Jóska bizalmának megvonása után nem maradhatott egy miniszter elnök a posztján tehát az uralkodó kezdeményezhette volna volna Tisza kicserélését egy új miniszter elnökre de Tisza mögött ott állt a pártja és a parlament tehát ez nem kecsegtetett túl jó megoldással ráadásul az egész ügy oda vezetett volna hogy II. Vilmos a bizonytalanságot látva ismét beintett volna és leállítja az egészet ezt Vilmos így is megtette csak a levele elkésett és egy kicsit puhábban lett megfogalmazva mint az előző balkán háború idején akkor egyértelmű HALT utasítás volt . Aztán Tisza igent mondott a katonai akcióra mire Ferenc Jóska felkiáltott :Tisza még is férfi ! ! !Miért döntött így Tisza ? Mert úgy vélte vége a K.u K. Monarchia nagyhatalmi presztízsének ha most nem lépnek fel keményen és vége a Magyar Királyság balkáni nagyhatalmi vágyainak megvalósulásának .Ő maga volt a Magyar Királyság balkáni érdekszféra kiterjesztésének lobby csoport vezetője Buriánnal és Tallóczy ?val . Tehát sajnos Tisza sem volt alapvetően háború ellenes most divatos szóval békepárti hiszen az előző Balkán válság idején már ő is aláírta a hadüzenetet akkor a Monarchia már mozgósította délvidéki hadtesteket irtózatos költségen az cár megüzente akkor még a szerbek most még nem tud segíteni így a Monarchia csapatai megindultak volna csak jött távírón az üzenet Berlinből .Halt a német gránátosok most nem jönnek , inkább tárgyaljatok . Tisza először nem azért állt ellen a katonai akciónak mert elvből ellenzett volna ilyet hanem azért mert az aktuális nemzetközi politikai helyzetet nem tartotta jónak az olaszok és románok már csak névleg voltak szövetségesek a bolgárok és törökök meg még bizonytalanok voltak .Sajnos sem Tisza sem az uralkodó sem a közös miniszter tanács urai és sem Conrad vezérkari főnök nem látta azt a helyzetet hogy a soknemzetiségű Monarchia és így a Magyar Királyság sem fog túl élni egy totális háborút ! ! ! ! ! ! Egyetlen ember látta ezt világosan a mi kis Monarchiánkból : Ferenc Ferdinánd főherceg de Sarajevóban pont őt lőtték le : Külön titka az ügynek hogy a közös miniszter tanács még azt is elhatározta hogy akkor is támad a monarchia ha a szerbek elfogadják a demarsot ,Erre felkértek egy szerencsétlen nemzetközi jogászt hogy találjon ki valamit arra hogy mi indokolja elfogadás esetén a támadást persze nem tudott kitalálni semmi értelmeset . Forrás : elsősorban Pollmann Ferenc ,Chistotocher Clark ,Pilch Jenő és sok egyéb írás . Üdv. Egon From: Reinisch Egon Sent: Tuesday, July 15, 2025 10:30 AM To: Reinisch Egon ; jekelfalussy at gmail.com ; grem at turul.kgk.uni-obuda.hu Subject: Re: [Grem] Kiegyezés- legnagyobb baklövés? INTERMEZZO mielőtt folytatnám a K.u K. közös miniszter tanács kérdéskörét közreadok egy cikket Hermann Róbert tollából és egy Wikipédia szócikket . A cikkekből lehet megérteni a KIEGYEZÉS fontosságát . https://rubicon.hu/hu/kalendarium/1849-februar-25-a-romanok-kervenye-a-csaszarhoz Andrei Saguna erdélyi görögkeleti püspök más román értelmiségiekkel 1849 február 25. ?n egy olyan kéréssel fordult az ifj. Ferenc Józseffel hogy Erdélyben hozzon létre egy román korona tartományt amely lényegében területi autonómiát jelent és ez már nem is az új magyar felelős kormányhoz tartozzon hanem az uralkodóhoz .Bár Sagunát elhalmozta minden elismeréssel és kitüntetéssel Ferenc Jóska Saguna kérése nem valósult meg . Sőt a kiegyezéskor Ferenc József minden ilyen nemzetiségi kéréssel kapcsolatban jelezte hogy ez az újra megalakult MAGYAR KIRÁLYI FELELŐS KORMÁNYZATRA tartozik . Lásd a Wikipédián az Andrei Saguna cikket :https://hu.wikipedia.org/wiki/Andrei_%C8%98aguna Tehát a labda újra nálunk volt és tekintettel arra hogy Erdélyben a Császári ,Királyi(Csak később lett Császári és Királyi az elnevezés ) csapatok állomásoztak Sagunának el kellett fogadnia azt hogy ügye ezúttal újra a magyar kormányra tartozik . Üdv. Egon From: Reinisch Egon Sent: Monday, July 14, 2025 8:22 PM To: jekelfalussy at gmail.com ; grem at turul.kgk.uni-obuda.hu Subject: Re: [Grem] Kiegyezés- legnagyobb baklövés? Kedves Nadin ! Örülök ennek a kérdésnek mert én homlok egyenest másként látom a kiegyezés kérdését mint Raffay aki egyébként már annyi történelmietlen megfogalmazást hozott össze hogy lassan kiírja magát a történészek klubjából ,de ez főleg nem a kiegyezésre értendő . Magyarország ha önálló állammá alakul mondjuk a königratzi Habsburg csata vesztés után akkor azonnal bekövetkezik egy trianonhoz hasonló esemény ahogy ez bekövetkezett 1848 ?ben. A Magyar Királyság területi egységét amit a kiegyezés helyreállított csak a közös K.u K. haderő tudta garantálni paradox módon benne olyan horvát,szerb ,cseh , román (szlovákokkal egyenlőre nem volt baj ) akik azonnal megkezdték volna a Magyar Királyság szétszedését ha nincs közös haderő (és benne Magyar Királyi honvédség és osztrák Landwher .) Mi is történt 48 ?ban :Horvátország azonnal levált a magyar reál unióból (persze a király valójában V. Ferdinánd volt )a szerbek rövid gondolkodás után de miután nem kapták meg a területi autonómiát lényegében a magyar közigazgatás bevezetése után azonnal fellázadtak és durva etnikai tisztogatásba kezdtek és őket követték a románok mind két eset teljes magyar településeket irtott ki .(Erdélyben 8000 halottal . )https://hu.wikipedia.org/wiki/Andrei_%C8%98aguna (((Technikai megjegyzés :Reál unió az uralkodó közös az unióban lévő országoknak lehetnek teljes belpolitikai függetlensége bizonyos kormányzati ágakban közös kormányzattal de nincs önálló külpolitikájuk ,hadügyük és esetleg közös pénzrendszerük van ez a magyar ?Habsburg kiegyezés és a magyar ?horvát kiegyezés . Perszonál unió csak az uralkodó közös a két vagy több ország teljesen független egymástól még (lásd pl Dánia és Schleswig ?Holstein )az is előfordulhat az unió egyik tagállama háborút visel a másik nem rövid időre a forradalmak hatására 48 április és kb. V. Ferdinánd osztrák uralkodói trónfosztásáig ilyen volt a viszony a magyar és az örökös tartományok között .))) Valóban nem volt külön külpolitikája a kiegyezés után a sem a magyar de sem az osztrák félnek és nem volt önálló hadvezetése sem és részlegesen volt önálló (Magyar Nemzeti Bank nem volt bár tervezték felállítását ) pénzügye a magyar félnek (de az örökös tartományoknak sem .) A külpolitikát a közös külügyminiszter intézte de ő gyakran volt magyar (Andrássy ,Burián ) és léteztek magyar diplomaták de az tény hogy ebben az ágazatban osztrák túl súly volt de főleg azért mert Ferenc Józsefnek a kiegyezési törvény és szokás jog különleges külpolitikai jogosítványai voltak .Viszon volt magyar pénzügy miniszter a közös pénzügyminiszter gyakorlatilag csak annyi pénzzel rendelkezett amennyit a delegációk segítségével a két fél pénzügyminisztere biztosított neki . Volt magyar hadügyminiszter de neki csak a magyar honvédség és népfelkelés ügyeibe volt beleszólása a haderő hadművelet vezénylésébe nem ez Ferenc József és AOK (Haderő főparancsnokság ) saját privilégiuma volt .A közös hadügyminiszter sohasem volt magyar ehhez Ferenc Józska ragaszkodott .(Mária Terézia korában Hadik még lehetett az Udvari Haditanács elnöke .) De ezzel együtt a magyar félnek mindenbe volt bele szólása így a világ háborút is meg tudta volna akadályozni a magyar miniszterelnök vagy a magyar parlament. A legfontosabb külpolitikai lépésekben a közös miniszter tanács döntött és csak akkor ha minden miniszter úr és az uralkodó Ferenc Józska is azonos véleményen volt . Különös volt hogy a Közös ügyeket így a közös miniszter tanács döntési mechanizmusát uralták a szokás jogok pl . nem volt közös kvázi birodalmi parlament de ehhez hozzá kell tenni ez a magyar kiegyezési tárgyaló delegációk miatt alakult így mert betegesen féltek a magyar tárgyalók bármilyen túl szoros birodalmi kormányszervtől . innen folytatom . Üdv. Egon From: Nadine Jekelfalussy Sent: Monday, July 14, 2025 5:39 PM To: Reinisch Egon Cc: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu Subject: [Grem] Kiegyezés- legnagyobb baklövés? Szia Egon, Raffay Ernö azt állítja, hogy a legnagyobb baklövést a gyarmatosítás felé a kiegyezéssel sikerült löni Deák Ferencéknek. A külpolitika és hadügy teljesen Habsburg fennhatóság alá került. Beleszólása a magyaroknak így a világháborúba nem volt. Erröl mi a véleményed? https://www.youtube.com/watch?v=W9qxtNjZxHI Üdv Nadin Am Mo., 14. Juli 2025 um 14:55 Uhr schrieb Reinisch Egon : Mátyás király óta gyarmat vagyunk ? Mátyás után még feljutott Magyarország egy újabb hatalmi csúcsra Zsigmond óta hiszen A Jagellók egyben cseh királyok is voltak ,megmaradt az 1521-s költségvetés ahol a bevétel 460 ezer arany forint 28 000 Forint költségvetési hiánnyal valójában Mátyás királynak sem volt sokkal több . .Ezért is utasította vissza II. Lajos Behrán csausz által hozott béke ajánlatot 1520-ban mert a Magyar Királyság erős volt bár a török ellen jobban fel kellett volna készülni . A Magyar Királyság 1918 ?ig egy percre sem vesztette el önálló állami létét igaz fel szabdalva csajkás vidékre ,királyis Magyarországra és erdélyi Nagyfejedelemségre 1867- ig de akkor tokkal vonóval mindent visszakapott a Magyar Királyság . Mária Terézia idején olyan mezőgazdasági konjunktúra volt hogy 200 új kastély épült ,1867 után 50 % erejű beleszólásunk lett egy nagyhatalom az Osztrák ?Magyar Birodalom (ez volt az egyik hivatalos neve az Osztrák- Magyar Monarchiának )sorsának intézésébe ami kicsit több mint egy gyarmati sors .Csatahajót, gyorscirkálót, rombolókat és tengeralattjárókat volt képes építeni a magyar ipar . Azóta sem vagyunk gyarmat .Legközelebb a gyarmati státuszhoz talán a szocizmus... idején voltunk mert ott igazán nem lehetett szembe menni a széllel . Akkor a horvátok is sírhatnak ,hogy 1102 és 1918 magyar gyarmat voltak hiszen ugyanúgy reál unióban voltak a magyar királysággal mint mi a Habsburg unióval , Bosznia ?Hercegovina valóban közelebb volt a gyarmati státuszhoz mint mi de ez az ország a mi a közös gyarmatunk volt az osztrák sógorral . És mit mesélnek a csehek vagy a lengyelek az örökös Habsburg tartományi tartományi mivoltukról ? Komolyan nehéz volt végig nézni ezt a riportot . Üdv. Egon From: Nadine Jekelfalussy Sent: Sunday, July 13, 2025 10:04 AM To: Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu Subject: [Grem] Trianon óta gyarmat vagyunk? Sziasztok, július 1.-én készült beszélgetés Hossó Andreával. Kb a 44.perctöl beszél Hossó Andrea a minket fenyegetö veszélyröl. Újból a mi börünket vinné Nyugat a vásárra... Az 54.perctöl konkréten Magyarországról van szó. https://www.youtube.com/watch?v=ScSFZOWjs4E Szép hétvégét mindenkinek, Nadin ---------------------------------------------------------------- _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem Vírusmentes.www.avast.com ------------------------------------------------------------------ _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem ------------------------------------------------------------------ _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem ------------------------------------------------------------------ _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem ---------------------------------------------------------------------- _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem -------------------------------------------------------------------------------- _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem -------------------------------------------------------------------------------- _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem -- Ezt az e-mailt átvizsgálta az Avast AntiVirus szoftver. www.avast.com --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From reinisch at t-online.hu Tue Aug 5 09:18:15 2025 From: reinisch at t-online.hu (Reinisch Egon) Date: Tue, 5 Aug 2025 09:18:15 +0200 Subject: [Grem] =?iso-8859-2?q?Orvos/biol=F3gus_szakmai_k=E9rd=E9sek?= In-Reply-To: <4ccc3416-4a7c-42d8-afc4-e97ccdec2b1a@turul.banki.hu> References: <4ccc3416-4a7c-42d8-afc4-e97ccdec2b1a@turul.banki.hu> Message-ID: A világ jelenleg általam ismert legelszigeteltebb közössége a szentinelek (néhány tucat fő ) lásd a Wikpédiát : https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89szaki-Szentinel-sziget A szigeten jelenleg hatóságilag tilos partra lépni elsősorban a szentinelek megfertőzésesének elkerülése miatt ,akik eddig megkísérelték azokat egyébként is a szentinelek megölték legutóbb egy önkéntes misszionáriust . Üdv. Egon ----- Eredeti üzenet ----- From: KEA Sent: Tuesday, August 5, 2025 8:46 AM To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu Subject: [Grem] Orvos/biológus szakmai kérdések Kedves Levtársak! 1. Hozzávetőlegesen hány főből kell álljon (minimum) egy zárt emberi népcsoport ahhoz, hogy ne legyen belterjesség, genetikai torzulások? 2. Van-e olyan Kedves Levtárs, aki a középiskolás biosztankönvnél többet tud az emberi bőrről? Üdvrivalgással: KEA. _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem -- Ezt az e-mailt átvizsgálta az Avast AntiVirus szoftver. www.avast.com From kea at turul.banki.hu Tue Aug 5 09:34:22 2025 From: kea at turul.banki.hu (KEA) Date: Tue, 5 Aug 2025 09:34:22 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Pottyondy_Edina_m=C3=A1r_=C3=A1llamcs=C5=91ddel_?= =?utf-8?q?riogat=2C_csakhogy_m=C3=A1st_mond_a_vicc=2C_=C3=A9s_m=C3=A1st_a?= =?utf-8?q?_statisztika?= Message-ID: <9c1aa323-16e1-46a9-83d8-35f2362a7508@turul.banki.hu> Pottyondy Edina már államcsőddel riogat, csakhogy mást mond a vicc, és mást a statisztika Nem biztos, hogy a humoristáknak gazdasági számokkal kellene foglalkozniuk ? főleg, ha a gazdasági szakemberek sem faragnak stand-up poénokat. Államcsőddel riogatni pedig megint csak nem szép dolog, még néhány lájkért cserébe sem. Mandiner, 2025. augusztus 05. -- Ferentzi András https://mandiner.hu/gazdasag/2025/08/pottyondy-edina-mar-allamcsoddel-riogat-csakhogy-mast-mond-a-vicc-es-mast-a-statisztika ?A gazdaság évek óta rottyon van, a közszolgáltatások tragikus állapotban, az inflációra pedig továbbra sincs megnyugtató kormányzati válasz. Orbánék mégis úgy költekeznek, mintha nemcsak a holnap, de a józan ész sem létezne. Hétről hétre jelentik be az újabb száz- és százmilliárdos közérzetjavító intézkedéseket. Közös jellemzőjük, hogy a cechet végül a következő kormányzatnak kell majd állnia. (?) Az ország csődközeli állapotban van, és a felelőtlen költekezés árát végül a választók fizetik meg a brutális infláció és az államadósság formájában? ? ezzel a meglehetősen ?erős? állításokkal tarkított poszttal indította a hetet Pottyondy Edina humorista. Kapcsolódó vélemény undefined Pottyondy Edina Facebook Idézőjel A terv egyszerű: mindenáron megakadályozni a Tisza-kétharmadot Gigászi lyukat ütni a költségvetésen, és a süllyedő Titanicot a következő ciklusra hagyni. Bár alapvetően nem gazdasági szakemberek gazdaságra vonatkozó véleményével nem feltétlen kell foglalkozni, hiszen azoknak nincs relevanciája, mégis, ez esetben kivételt kell tennünk, hiszen Pottyondy ? pontban hétfőn 7:00-kor közzétett ? posztja közel húszezer kedvelésig jutott, márpedig ha ennyi embert képes lehet befolyásolni, akkor muszáj azt is elmagyarázni, miért nem igaz, amiket leírt. Kormánykritikusok sem állítanak ilyet A magyarázathoz pedig Sebestyén Gézához, a Budapesti Corvinus Egyetem docenséhez, a Mathias Corvinus Collegium Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetőjéhez fordultunk. A szakember rögtön rámutatott, hogy még a kormánnyal szemben kritikus közgazdászoktól sem lehet olyan mondatot hallani, ahol Magyarország és a csőd olyan kombinációban szerepel, amitől aggódnunk kellene. Egy ilyen állítás nyilvánvaló szamárság lenne, ezért egy magát komolyan vevő ember nem állít ilyet. De nézzük a számokat! Az államcsőd egyik fontos, de nem egyértelmű jele, mutatója az államadósság. Nos, jelenleg például a görög államadósság a GDP 154 százalékán áll, az olasz 135 százalékon, a francia 113 százalékon, a belga 105 százalékon, a spanyol 102 százalékon, de a brit, a portugál, a finn és az osztrák is magasabb, mint a 73 százalékos magyar érték. ?Ami egyébként kisebb az uniós és az eurózónás átlagnál is. És akkor arról nem is beszéltünk, hogy a japán mutató 237 százalékon áll, míg a szingapúri 173 százalék, és még ezen országok esetében sem izgulnak a hitelezők? ? mondta Sebestyén. ?A 2024-es évben a költségvetési hányunk a GDP 4,8 százalékán állt, ez jóval kisebb, mint az uniós csúcstartó román (8,6 százalék), a lengyel (6,6 százalék) vagy a francia (5,8 százalék) érték, de Szlovákia is rosszabb mutatókkal rendelkezik, mint mi. Ám ami mindennél jobban mutatja Pottyondy állításának képtelenségét, az az, hogy minden jelentős hitelminősítőnél befektetési kategóriában van a magyar államadósság. A BCRA ráadásul a rövid távú magyar kötelezettségeknek A-2 minősítést adott idén áprilisban, ami jó pénzügyi kondíciókat jelent? ? folytatta. Tényleg lyukat üt a büdzsén a családok megsegítése? Sebestyén Géza megjegyezte: az ellenzék részéről minden választás előtt hallhatunk ilyen érveket, melyek minden egyes alkalommal hamisnak bizonyultak, legalábbis 2014 óta. 2014-ben és 2018-ban is 3 százalék alatt volt a költségvetési hányunk, és bár 2022-ben 6 százalék környékén volt, ennek a COVID volt az oka, és nem egy kizárólag magyar jelenség volt, több európai országban is 4-5-6 százalékos volt a mutató értéke. Ráadásul egyértelműen csökkenő trendet mutatott. ?A költségvetési hiány most is csökkenő trendet mutat, és ez várható 2026-ra is. Ráadásul a költségvetési hiány iránt aggódók sok esetben olyanok, akiknek a 2002-2006 közötti gazdasági ámokfutás idején nem volt semmilyen ilyen félelmük. Akkor voltak sokkal visszafogottabb véleményen, amikor egyetlen évben sem volt 6 százalék alatt a költségvetési hiány, sőt, kettőben is 9-10 százalék környékén mozgott. Ami azonban ennél is fontosabb, ha a családokat nem támogatjuk, annak a levét a termékenységi rátánk issza meg. Ami viszont a 20-30-40-50 év múlva regnáló kormányok idején okozna valóban kezelhetetlen lukat az akkori költségvetésen, hiszen nem lennének olyanok, akik el tudnák majd tartani az akkori nyugdíjasokat? ? tette hozzá. Mi a helyzet a bérekkel? Pottyondy állítása szerint egy ?orbáni alku? része, hogy direkt alacsonyan tartják a magyar fizetéseket. Mindezt annak ellenére mondja, hogy az elmúlt másfél évtizedben kvázi folyamatos volt a reálbérnövekedés, azaz az infláció mértéke feletti bérnövekedés. Sebestyén Géza emlékeztetett: nyilván vannak Magyarországon is, akiknek alacsony a fizetése. Ám minden komoly ember tudja, hogy ilyenek a világ leggazdagabb országaiban is vannak. Az átlagfizetés ráadásul egy roppant csalóka mutató akkor, amikor eltérő foglalkoztatási rátával rendelkező országokat vetünk össze. Magyarországon a 20-64 évesek 81 százalékának van munkahelye, míg Olaszországban, Görögországban vagy Romániában ez a mutató 70 százalék alatti. Mivel a munkanélküliség jellemzően az alacsonyabb képzettségűeket sújtja, így a magasabb foglalkoztatási ráta csökkenti az átlagbér mutatót, ám ez nem azt jelenti, hogy bárki rosszabbul élne, hanem pont az ellenkezőjét, hiszen számos család jóval több bevételből gazdálkodik, hiszen munkajövedelme van, nem pedig segélyből él. Magyarországon a magas foglalkoztatási ráta és a régiós szinten rendben lévő bérek következtében az egy főre eső, vásárlóerő-paritáson számított rendelkezésre álló jövedelem közel kétszer akkora, mint a szerb érték, és egyértelműen nagyobb, mint a bolgár, a lett, a román, a görög, az észt, a szlovák vagy a horvát. Hova lett a közvagyon? Pottyondy Edina a baloldal ?megmondóembereihez? hasonlóan szintén közvagyon-lopást emleget, de pont ezek az emberek támadták például korábban a Mol-pakett, vagy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér visszavásárlását, amelyek éppenséggel növelték is a közvagyont. Ezt is ajánljuk a témában Ferihegyi repülőtér visszavásárlása: ezért éri meg a magyar államnak a világ összes pénzét kifizetnie a Budapest Airportért Ezer milliárd forintba is kerülhet a ferihegyi repülőtér visszavásárlása. Brutális összegről van szó, csakhogy ez akár már középtávon is megtérülhet. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér ugyanis Európában is egyedülálló növekedési potenciállal bír. ?Ez megint egy olyan ellenzéki toposz, melyet minden releváns statisztika cáfol. Jobbközép kormányok idején emelkedett a közvagyon, ez történik 2010 óta is, ráadásul ezzel párhuzamosan jellemzően a GDP-arányos államadósságunk is csökken (a Covid mindenhol jelentős növekedést hozott, az nem a kormányzati politika következménye volt). Balliberális kormányok alatt pont az ellenkezője történt, akkor valóban apadt a közvagyon, és nőtt az államadósság. Sajnos akkor a mai hangadók nem tettek semmit, hogy ezen folyamatokra felhívják a figyelmet (és itt nem Pottyondy Edinára gondolok, őt a kora felmenti utóbbi alól, ám a mostani riogatás ettől még tényszerűen nem állja meg a helyét)? ? reagált Sebestyén. Az ellenzék csak ígérget Pottyondy Edina kirohanásában furcsa mód ugyanakkor Magyar Péter és a Tisza Párt ígéreteit is pocskondiázza, mint írja: ?Magyar Péter sem akar lemaradni a ?ki tud nagyobbat mondani? versenyben. Ígéretei között szerepel a 2500 eurós minimálbér, az szja-csökkentés, adókedvezmények, a nyugdíjkorhatár csökkentése, áfamentes gyógyszerek, kétszázezer forintos SZÉP-kártya a nyugdíjasoknak, a MÁV és a közműhálózatok rendbetétele, egészségügyi fejlesztések, béremelések, valamint források biztosítása az önkormányzatoknak ? stb. stb. És még csak a kampány elején vagyunk. A keserű igazság az, hogy sem az orbáni osztogatásnak, sem Magyar ígéreteinek nincs fedezete.? Ezt is ajánljuk a témában Magyar Péter lebukott: ez a hiba sorsdöntő lehet a 2026-os választáson A Tisza Párt leporolta a baloldal korábbi választásokra írt programját, ami távol áll az emberektől. A 2500 eurós minimálbér tény, remekül hangzik, de önmagában megásná a magyar gazdaság sírját. Hiszen ezzel a lépéssel Luxemburg után a második legmagasabb bérpadlónk lenne. Megdupláznánk a ? jóval nagyobb gazdasággal rendelkező ? lengyel minimálbért, de lepipálnánk Németországot, Olaszországot, Ausztriát és minden egyéb fejlett nyugati országot is a kvázi semmiből. Egy ilyen döntéssel egyetlen multi sem maradna hazánkban, tömegesen vesztenék el munkahelyeiket. A magyarországi vállalkozások tömegesen költöznének át Romániába, Szlovákiába, Csehországba és Horvátországba, ahol a minimálbér kevesebb mint fele a fenti értéknek. Egy ilyen minimálbért a magyar kkv-szektor sem tudna kitermelni. Azaz bár biztosan van, akinek a szavazata egy ilyen vállalással megszerezhető, ha valóban meglépné ezt egy kormány, az a magyar gazdaság végét jelentené. És nem képletesen, hanem ténylegesen ? mondta Sebestyén. Hozzátette: a nyugdíjkorhatár csökkentése kétféleképpen lehet megvalósítható. Vagy a nyugdíjak értékét kell drámai mértékben csökkenteni (elvenni a 13. havi nyugdíjat, csökkenteni a meglévő nyugdíjakat), illetve a nyugdíjjárulék jelentős emelésével. Az első megoldás a nyugdíjas honfitásainkat hozná nagyon rossz helyzetbe, a második a munkavállalókat, és akár tömeges elvándorlást is okozhat, mely még tovább súlyosbítaná a helyzetet. ?A többi ?vállalás? is egyértelműen választási szavazatmaximalizálásnak tűnik, melyek egy ciklus alatt vagy nem valósíthatóak meg, vagy csak nagyon komoly negatív hatások vállalása esetén. Ráadásul fájóan hiányoznak a részletek és a háttérelemzések is? ? tette hozzá a szakember. Üdvrivalgással: KEA. From kea at turul.banki.hu Tue Aug 5 10:35:39 2025 From: kea at turul.banki.hu (KEA) Date: Tue, 5 Aug 2025 10:35:39 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Orvos/biol=C3=B3gus_szakmai_k=C3=A9rd=C3=A9sek?= In-Reply-To: References: <4ccc3416-4a7c-42d8-afc4-e97ccdec2b1a@turul.banki.hu> Message-ID: Vajon milyen hatások érhették őket (az ősidőkben), hogy ennyire elzárkóznak? 2025. 08. 05. 9:18 keltezéssel, Reinisch Egon írta: > > A világ jelenleg általam ismert legelszigeteltebb közössége a > szentinelek (néhány tucat fő ) > lásd a Wikpédiát : > https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89szaki-Szentinel-sziget > > A szigeten jelenleg hatóságilag tilos partra lépni elsősorban a > szentinelek megfertőzésesének  elkerülése miatt ,akik eddig > megkísérelték azokat egyébként is a szentinelek megölték legutóbb egy > önkéntes misszionáriust . > Üdv. Egon > > > > > > > > > ----- Eredeti üzenet ----- From: KEA > Sent: Tuesday, August 5, 2025 8:46 AM > To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > Subject: [Grem] Orvos/biológus szakmai kérdések > > Kedves Levtársak! > > 1. Hozzávetőlegesen hány főből kell álljon (minimum) egy zárt emberi > népcsoport ahhoz, hogy ne legyen belterjesség, genetikai torzulások? > > 2. Van-e olyan Kedves Levtárs, aki a középiskolás biosztankönvnél többet > tud az emberi bőrről? > > Üdvrivalgással: > KEA. > > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > From laszlo.bajak at gmail.com Tue Aug 5 11:55:34 2025 From: laszlo.bajak at gmail.com (=?UTF-8?B?TMOhc3psw7MgQmFqw6Fr?=) Date: Tue, 5 Aug 2025 11:55:34 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Orvos/biol=C3=B3gus_szakmai_k=C3=A9rd=C3=A9sek?= In-Reply-To: References: <4ccc3416-4a7c-42d8-afc4-e97ccdec2b1a@turul.banki.hu> Message-ID: Kedves KEA! Én ugyan csak egy renegát biológus vagyok, de azért néhány dolgot merészkedem leírni. Genetikai mutáció (néha génhiba) bárkinél előfordulhat, közösség nagyságától függetlenül, noha a szervezet persze igyekszik kiküszöbölni a hibás géneket. Az egyedi génhibák öröklődhetnek is, akár domináns, akár recesszív (rejtett) módon. A biztos örökléshez azonban az kell, hogy mindkét szülő ugyanazt a génhibát hordozza. Értelemszerűen ennek annál nagyobb az az esélye, minél kisebb a közösség. Ezt hívják belterjességnek. Ugyanakkor nincs abszolút szám arra vonatkozóan, hogy mekkora számú közösségen és mennyi időn belül biztos a torzulás. Részben mert a genetikai mutációk egy része ártalmatlan, más része meg annyira súlyos,(illetve halmozódik), ami akár az élettel is összeegyeztethetetlen, vagy legalábbis a tovább szaporodást megakadályozza, azaz a mutáció dominánsan nem öröklődik tovább. Az, hogy miért zárkózik el egy közösség az idegenektől az a kulturális antropológia tárgykörébe tartozik. Én úgy tudom, hogy ennek a legfontosabb oka az önvédelem. Egy uralmi, egy szokásrendszer, illetve egy vallás idegen befolyásoktól független fenntartásánák szándéka. Ez nem feltétlenül vezet belterjességhez, ha pl. a közösség szigorúan szabályozza a házassági szokásokat, pl.bizonyos házasodási csoportokat működtet, amelyek azonos csoporton belül nem házasodhatnak, illetve, ha láthatóan hibás genetikai adottságokkal születő gyermekeket nem hagyják életben. Az állattenyésztés is hasonló módon működik. Néha meglepően kis számú egyedből is lehet életképes populációt létrehozni (Lásd pl az európai bölények esetét.) Üdv: Baják László KEA ezt írta (időpont: 2025. aug. 5., K, 10:35): > Vajon milyen hatások érhették őket (az ősidőkben), hogy ennyire > elzárkóznak? > > > > 2025. 08. 05. 9:18 keltezéssel, Reinisch Egon írta: > > > > A világ jelenleg általam ismert legelszigeteltebb közössége a > > szentinelek (néhány tucat fő ) > > lásd a Wikpédiát : > > https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89szaki-Szentinel-sziget > > > > A szigeten jelenleg hatóságilag tilos partra lépni elsősorban a > > szentinelek megfertőzésesének elkerülése miatt ,akik eddig > > megkísérelték azokat egyébként is a szentinelek megölték legutóbb egy > > önkéntes misszionáriust . > > Üdv. Egon > > > > > > > > > > > > > > > > > > ----- Eredeti üzenet ----- From: KEA > > Sent: Tuesday, August 5, 2025 8:46 AM > > To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > > Subject: [Grem] Orvos/biológus szakmai kérdések > > > > Kedves Levtársak! > > > > 1. Hozzávetőlegesen hány főből kell álljon (minimum) egy zárt emberi > > népcsoport ahhoz, hogy ne legyen belterjesség, genetikai torzulások? > > > > 2. Van-e olyan Kedves Levtárs, aki a középiskolás biosztankönvnél többet > > tud az emberi bőrről? > > > > Üdvrivalgással: > > KEA. > > > > _______________________________________________ > > Grem mailing list > > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > > > > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From laszlo.bajak at gmail.com Tue Aug 5 12:11:47 2025 From: laszlo.bajak at gmail.com (=?UTF-8?B?TMOhc3psw7MgQmFqw6Fr?=) Date: Tue, 5 Aug 2025 12:11:47 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Orvos/biol=C3=B3gus_szakmai_k=C3=A9rd=C3=A9sek?= In-Reply-To: References: <4ccc3416-4a7c-42d8-afc4-e97ccdec2b1a@turul.banki.hu> Message-ID: Bocsánat, de egy fontos dolgot elfelejtettem. A genetikai mutációk, illetve azok öröklődései lehetnek előnyösek is. Pl a magas hegyekben élő emberek (pl. a tibetiek) sorozatos öröklődő genetikai változások segítségével alkalmazkodtak a ritka levegőhöz. Ez az evolúció. Egyáltalán nem minden genetikai változás torzulás. László Baják ezt írta (időpont: 2025. aug. 5., K, 11:55): > Kedves KEA! > Én ugyan csak egy renegát biológus vagyok, de azért néhány dolgot > merészkedem leírni. Genetikai mutáció (néha génhiba) bárkinél előfordulhat, > közösség nagyságától függetlenül, noha a szervezet persze igyekszik > kiküszöbölni a hibás géneket. Az egyedi génhibák öröklődhetnek is, akár > domináns, akár recesszív (rejtett) módon. A biztos örökléshez azonban az > kell, hogy mindkét szülő ugyanazt a génhibát hordozza. Értelemszerűen ennek > annál nagyobb az az esélye, minél kisebb a közösség. Ezt hívják > belterjességnek. Ugyanakkor nincs abszolút szám arra vonatkozóan, hogy > mekkora számú közösségen és mennyi időn belül biztos a torzulás. Részben > mert a genetikai mutációk egy része ártalmatlan, más része meg annyira > súlyos,(illetve halmozódik), ami akár az élettel is összeegyeztethetetlen, > vagy legalábbis a tovább szaporodást megakadályozza, azaz a mutáció > dominánsan nem öröklődik tovább. Az, hogy miért zárkózik el egy közösség az > idegenektől az a kulturális antropológia tárgykörébe tartozik. Én úgy > tudom, hogy ennek a legfontosabb oka az önvédelem. Egy uralmi, egy > szokásrendszer, illetve egy vallás idegen befolyásoktól független > fenntartásánák szándéka. Ez nem feltétlenül vezet belterjességhez, ha pl. a > közösség szigorúan szabályozza a házassági szokásokat, pl.bizonyos > házasodási csoportokat működtet, amelyek azonos csoporton belül nem > házasodhatnak, illetve, ha láthatóan hibás genetikai adottságokkal születő > gyermekeket nem hagyják életben. Az állattenyésztés is hasonló módon > működik. Néha meglepően kis számú egyedből is lehet életképes populációt > létrehozni (Lásd pl az európai bölények esetét.) Üdv: Baják László > > KEA ezt írta (időpont: 2025. aug. 5., K, 10:35): > >> Vajon milyen hatások érhették őket (az ősidőkben), hogy ennyire >> elzárkóznak? >> >> >> >> 2025. 08. 05. 9:18 keltezéssel, Reinisch Egon írta: >> > >> > A világ jelenleg általam ismert legelszigeteltebb közössége a >> > szentinelek (néhány tucat fő ) >> > lásd a Wikpédiát : >> > https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89szaki-Szentinel-sziget >> > >> > A szigeten jelenleg hatóságilag tilos partra lépni elsősorban a >> > szentinelek megfertőzésesének elkerülése miatt ,akik eddig >> > megkísérelték azokat egyébként is a szentinelek megölték legutóbb egy >> > önkéntes misszionáriust . >> > Üdv. Egon >> > >> > >> > >> > >> > >> > >> > >> > >> > ----- Eredeti üzenet ----- From: KEA >> > Sent: Tuesday, August 5, 2025 8:46 AM >> > To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> > Subject: [Grem] Orvos/biológus szakmai kérdések >> > >> > Kedves Levtársak! >> > >> > 1. Hozzávetőlegesen hány főből kell álljon (minimum) egy zárt emberi >> > népcsoport ahhoz, hogy ne legyen belterjesség, genetikai torzulások? >> > >> > 2. Van-e olyan Kedves Levtárs, aki a középiskolás biosztankönvnél többet >> > tud az emberi bőrről? >> > >> > Üdvrivalgással: >> > KEA. >> > >> > _______________________________________________ >> > Grem mailing list >> > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >> > >> >> _______________________________________________ >> Grem mailing list >> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >> > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Tue Aug 5 12:23:11 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 5 Aug 2025 12:23:11 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?TWFpIMOzc3rDtnYuIG9sdmFzbcOhbnkgKyBlbG3DqWxrZWQ=?= =?utf-8?q?=C3=A9s=2C_+_Gospel_reflection?= Message-ID: *Barsi Balázs atya elmélkedéseinek forrása: **https://barsitelekmm.blogspot.com/ **, a Bp. Barron elmélkedések napi emailjeire a **wordonfire.org ** linken ** lehet feliratkozni.* *xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx* *OLVASMÁNY Mózes negyedik könyvéből * *Mózes nagyobb a prófétáknál: Isten Mózest testvéreivel szemben is megvédelmezi. A pusztai vándorlás során *Mirjám és Áron lázadozni kezdtek *Mózes *ellen *annak etióp felesége *miatt. Ilyeneket mondtak: ?Hát csak Mózessel beszélt az Úr? Nemde mivelünk is hasonlóképpen beszélt?? *Amikor az Úr *ezt *meghallotta ? Mózes ugyanis a legszelídebb férfiú volt *a föld összes lakói között ?, *azonnal szólt Mózeshez, *Áronhoz és Mirjámhoz: ?Ti, hárman *menjetek oda a Szövetség sátrához!? Amikor odaértek, az Úr leszállóit a felhőoszlopban, megállt a sátor bejáratánál, és odaszólította *Áront meg Mirjámot. Miután azok odamentek, * így szólt* hozzájuk: ?*Halljátok szavamat! Ha valaki az Úr prófétája köztetek, annak látomásban jelenek meg, vagy álomban szólok hozzá. Ámde Mózes, az én szolgám, nem ilyen. Ő az én házamban egészen otthonos, azért vele szemtől szemben beszélek. Ő nyíltan és nem *rejtélyekben vagy jelképekben *látja az Urat*. Hogyan mertétek mégis gyalázni *Mózest, az én szolgámat?*? Aztán haragra gerjedve irántuk, eltávozott onnan. *Amint a felhőoszlop eltávozott a sátor *fölül, Mirjám a leprától fehér lett, mint a hó. *Amikor *Áron *meglátta*, hogy a lepra ellepte Mirjámot, *könyörögve fordult Mózeshez: ?Kérlek, uram, ne ródd fel *nekünk ezt a bűnt, melyet esztelenül elkövettünk! *Ne legyen *olyan, mint az idétlen magzat, akit anyja elvetélt! Nézd, teste felét már megemésztette a lepra!? *Mózes erre így imádkozott az Úrhoz: ?Kérlek, Istenem, gyógyítsd meg őt!?* *Ez az Isten igéje. * *Szám 12,1-13* *Barsi Balázs atya elmélkedése:* *Miben áll Mózes szelídsége?* Nem arról van szó, hogy ne *tudott *volna *haragra gerjedni,* hiszen láttuk őt *félelmetes*nek, *amikor a nép aranyborjút készített, s ő a gyalázatos bálványimádásra válaszul összetörte az Istentől kapott kőtáblákat, és ízzé-porrá zúzta az aranyborjút*. Éppen a tegnapi Olvasmányban olvastuk, hogy *Izrael népe olyannyira próbára tette türelmét folytonos elégedetlenkedésével, olykor szinte nyílt lázadásával, hogy így kérlelte az Urat: ?Én egyedül nem győzöm ezt az egész népet, mert nehéz az nekem. Ha azonban te másként ítélsz, akkor kérlek, ölj meg engem, s találjak kegyelmet szemed előtt, hogy ne szenvedjek ennyi nyomorúságot.? * *Mózes szelídsége akkor nyilvánul meg*, hogy *amikor saját testvére és nővére fordul ellene, megkérdőjelezve vezetői szerepét és tekintélyét *(az etióp származású feleségre való hivatkozás nyilvánvalóan ürügy csupán). *Tőle idegen a féltékenység, mely Mirjamot és Áront mozgatja*. Ezt igazolja, hogy amikor a rajta lévő lélekből az Úr az Izrael véneiből összegyűjtött hetven férfinak is adott, úgyhogy azok prófétálni kezdtek, s közülük kettőnek Józsue meg akarta tiltani a prófétálást, így felel neki*: ?Mit féltékenykedsz miattam? Bárcsak az egész nép prófétálna, s az Úr nekik adná Lelkét!? Mirjam és Áron mesterkedésére Mózes úgy reagál*, *hogy semmit sem válaszol*. Nem védekezik, nem hivatkozik az Úrtól kapott kiváltságára, hogy vele szemtől szemben beszél ? *ezért meglepő módon maga az Úr áll ki mellette testvére és nővére ellenében! Ez mutatja, hogy Mózes szelídsége nem emberi természetéből fakad, hanem az Úr Lelkétől *való, és nem a gyengeség, hanem éppenséggel a belső erő kifejeződése. *Ez a fajta szelídség Isten ereje abban az emberben, aki bensőséges kapcsolatban van vele*. *Ezért van az, hogy ha az Úr ellen zúgolódik a nép, azt Mózes nem tűri szó nélkül, de ha csupán saját saját személyéről, tisztségéről van szó, azzal nem törődik, hanem mindenestül az Úrra hagyatkozik. * *Imádkozzál érettünk Istennek Szent Anyja, hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire. Ámen.* *Bp. Barron's Gospel Reflection:* Friends, our Gospel today is *the story of Jesus walking on the water*. Water is, throughout the Scriptures, a symbol of danger. At the very beginning, the Spirit of the Lord hovered over the surface of the waters. This signals God?s lordship over all of the powers of disorder. *The boat, with Peter and the other disciples*, *is evocative of the Church.* *It moves through the waters*, *as the Church will move through time. Storms?chaos, corruption, stupidity, danger, persecution?will inevitably arise. * *Now, during the fourth watch of the night, which is to say the darkest time of the night, Jesus comes walking on the sea. *This is meant to be an affirmation of his divinity: just as the Spirit of God hovered over the waters at the beginning, so Jesus hovers over them now. So *he says to his terrified disciples: ?Take courage, it is I; do not be afraid.? *But even more than that: You can participate in my power.* ?Peter got out of the boat and began to walk on the water toward Jesus.?* *This is the story of all the saints.* *Imádkozzál érettünk Istennek Szent Anyja, hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire. Ámen.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Tue Aug 5 13:47:33 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 5 Aug 2025 13:47:33 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?QsO2anRlIENzLiDDqXMgQmVkxZEgSW1yZSBjc2Fsw6lk?= =?utf-8?b?csOzbCBhbGtvdG90dCB2w6lsZW3DqW55ZSBMSUJFUsOBTElTIMOJUlRF?= =?utf-8?q?LMEZ=C3=89SBEN?= In-Reply-To: <6e0de166-69cf-44bf-b25f-a5015d892d84@turul.banki.hu> References: <6e0de166-69cf-44bf-b25f-a5015d892d84@turul.banki.hu> Message-ID: Kedves András! Igazad van. Köszönöm szépen a helyesbítést: Perintfalvi Rita nem hamis próféta , hanem a '*tévtanító*' A Katolikus Lexikon szerint https://lexikon.katolikus.hu/H/hamis%20pr%C3%B3f%C3%A9ta.html *hamis próféta *(lat*. pseudoprophaeta*): ?próféta ként föllépő ember, akinek vagy nincs küldetése az igaz Istentől, ill. küldetését ?hazugság gal teljesíti; vagy hamis istenségről prófétál (?bálvány ). Megkülönböztetendő tőle a saját nevében beszélő ?tévtanító . Szeretettel, Mőci --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From akincses at hotmail.com Tue Aug 5 14:04:12 2025 From: akincses at hotmail.com (=?windows-1250?Q?Kincses_=C1gnes?=) Date: Tue, 5 Aug 2025 12:04:12 +0000 Subject: [Grem] =?cp1250?q?Fw=3A_FIGYELEM!_Magyarorsz=E1g_demokr=E1ci=E1ja?= =?cp1250?q?_Br=FCsszel_l=E9gkondis_termeiben_fagyoskodik!?= In-Reply-To: <413346861.125446329.1754394513641@mlm-mktmail-batch-0001-a-001.prod.gbr2.marketo.org> References: <413346861.125446329.1754394513641@mlm-mktmail-batch-0001-a-001.prod.gbr2.marketo.org> Message-ID: Androidos Outlookból küldve ________________________________ Feladó: Sebastian Lukomski Elküldve: kedd, augusztus 5, 2025 1:48:40 du. Címzett: akincses at hotmail.com Tárgy: FIGYELEM! Magyarország demokráciája Brüsszel légkondis termeiben fagyoskodik! [https://go.citizengo.org/rs/907-ODY-051/images/Screenshot%202025-07-28%2011.25.18%20AM%20%281%29.png?version=0] Az EU teljes körű cenzúrafegyvert vet be, hogy irányítsa, mit láthat Ön, mit mondhat ? és mit hihet: ez a ?Demokráciapajzs?. Manipulált egy rendszer, tele ?tényellenőrökkel?, MI-szűrőkkel és választási beavatkozásokkal ? mindezt azért, hogy elhallgattassák a másként gondolkodókat. Írja alá most, hogy megállítsuk ezt a támadást a szabadság ellen, és lebontsuk az EU hazug ?Demokráciapajzsát?, mielőtt túl késő! A PETÍCIÓ ALÁÍRÁSA Kedves Ágnes! Bárcsak túlzás lenne, de Brüsszel most kapcsolja be Európa történetének legnagyobb cenzúra-gépezetét. Hónapról hónapra látjuk, ahogy az EU bürokratái és elitjei egyre radikálisabb, totalitárius politikákat erőltetnek ? szétzúzva mindent, ami valaha széppé tette Európát: keresztény gyökereinket, nemzeti szuverenitásunkat, polgári szabadságjogainkat, családi életünket, gazdag kultúránkat. Szabadságainkat egyesével zárják el ? titokban, Brüsszel légkondicionált termeiben. És ma reggel új figyelmeztetéssel fordulok Önhöz. Olyan veszélyes fegyver formálódik Brüsszelben, ami elpusztíthatja a szólásszabadságot Európában ? különösen az Önéhez hasonló hangokat! Igen, ez a valóság. Brüsszel összehangolt, nagyszabású cenzúragépezetet épített ki ? amelyet egy fényesre polírozott, hazug név mögé rejtettek: ?az EU Demokráciapajzsa?. De ez a pajzs nem védi, hanem rombolja a demokráciát. A kifejezés mögött egy brutális, totalitárius rendszer lapul. Célja pedig, hogy az EU betilthassa az eltérő véleményeket, cenzúrázza a platformokat, eltiporja az ellenzéki narratívákat, és már a választások előtt manipulálja az információáramlást. Ők döntik el, mi számít ?dezinformációnak?. Ők hallgattatják el azokat a hangokat, akiket nem szeretnek ? a keresztény hit védelmezőit, az életpártiakat, azokat, akik kiállnak a természetes családmodellért és a gyermekek védelméért? AZ ÖN HANGJÁT. És a legrosszabb: mindezt ?az Ön érdekében?, az ÖN pénzéből teszik! Mondja meg Ursula von der Leyen elnök asszonynak, Michael McGrath biztosnak és saját kormányfőjének: Állítsák le a ?Demokráciapajzsot?! Európának nincs szüksége cenzúrára! Ez nem valami jövőbeli rémálom. A Demokráciapajzs most indul be. Idén tavasszal az EU lezárta a nyilvános konzultációt, a Parlament külön bizottságot hozott létre, és az egész keretrendszert már a digitális szabályozások közé integrálják. A jogi alapok, a végrehajtó hálózat és az intézményi háttér mozgásban. Ha nem lépünk azonnal, az Európára kiterjedő cenzúragépezetet végleg bebetonozzák. És tudjuk, mire fogják használni. Az EU már most is beavatkozik választásokba: elhallgattatják a másként gondolkodókat, kizárják a jelölteket, és uralják a narratívát, ha úgy érzik, nem nekik kedvez az eredmény. Csak néhány példa az elmúlt hónapokból: * Románia: A megválasztott elnökjelöltet, Călin Georgescut kizárták, új választást írtak ki brüsszeli nyomásra. Majd George Simion, a konzervatív jelölt, egy botrányoktól hemzsegő választáson bukott el ? szavazatkésések, eltűnt urnák, sumákoló hatóságok. * Franciaország: Marine Le Pen, az EU-ellenes mozgalom vezetője, nem indulhat a következő választáson. Vádat emeltek ellene ? a politikai semlegesség látszata nélkül. Akár szimpatizál vele, akár nem: az ellenzék elhallgattatása veszélyes precedens. * Németország: Az EU nyíltan démonizálja az AfD-t, és techcégeket utasít arra, hogy töröljék az AfD kampányanyagait. Videók, interjúk, digitális hirdetések tűntek el. * Lengyelország: Pár nappal a választások előtt a CitizenGO Facebook-oldalát lekapcsolták, miután több százezren látták azt a videónkat, amely leleplezte egy globalista, abortuszpárti jelölt programját. És ez még csak a jéghegy csúcsa. A cenzúra végrehajtásához az EU már felépítette a ?Demokráciapajzs? izomzatát is: egy 5,69 millió eurós, közpénzből finanszírozott ?tényellenőrző? hálózatot, amely választások idején figyeli és szűri a véleményeket. Nem semleges módon. A baloldali brüsszeli konstrukció neve ?Európai Tényellenőrző Standard Hálózat?, amelynek célja, hogy letiltsa a nemkívánatos tartalmakat, és elnémítsa az EU-t bíráló véleményeket. És éppen akkor csapnak le, amikor a legnagyobb a tét: választások idején, vagy amikor kényes törvényeket készülnek elfogadni. Ez a ?Demokráciapajzs? működése a gyakorlatban. Csak az ?engedélyezett? vélemények juthatnak el a választókhoz, mielőtt szavaznak. Demokrácia helyett életbe lép a cenzúra állami rendszere. Mondja el von der Leyen asszonynak, McGrath biztos úrnak és saját kormányfőjének: Bontsák le a ?Demokráciapajzsot?, és szüntessék meg az EU cenzúrahálózatát, mielőtt túl késő! Nincs tévedés: ezek nem véletlenszerű lépések. Központosított, autoriter terv a hatalom brüsszeli koncentrálására. A pénz beszél! A közpénzekből támogatott médiumokat úgy nevezik: ?a sajtószabadság támogatása?. Valójában azonban befolyásvásárlás. Most már bizonyítékunk is van! Az MCC Brussels friss jelentése leleplezte: az EU évente 80 millió eurót (az Ön pénzét!) oszt szét olyan médiumok között, amelyek terjesztik a brüsszeli narratívát ? háttérbe szorítva a független, kritikus hangokat. Számomra a szovjet típusú állami propagandát idézi. Mégis mi fizetjük. És figyelje meg a nyelvezetet is: a választások befolyásolását ?Demokráciapajzsnak? hívják. A ?baráti? sajtó finanszírozását ?médiaszabadságnak? álcázzák. Nevetnem kellene ? ha nem lenne ennyire veszélyes. Még nincs vége? A Digitális Szolgáltatásokról szóló törvény (DSA) már most is korlátozza, mi jelenhet meg az interneten. Aki nem ért egyet a genderideológiával, a migrációval, a klímahisztériával vagy a COVID-manipulációval, annak a tartalma könnyen eltűnhet. Ehhez jön most az új mesterséges intelligenciáról szóló szabályrendszer (AI Code of Practice): az EU algoritmusokat képez arra, hogy automatikusan elnémítsa az Ön véleményét. Az új irányelvek a konzervatív, keresztény nézeteket ?rendszerszintű kockázatként? jelölik meg. Ha Ön kimondja, hogy az élet a fogantatással kezdődik, vagy hogy a család férfi és nő szövetsége, könnyen fekete listára kerül. Nincs személyes felülvizsgálat, nincs fellebbezés: az MI törli a szavait, mielőtt azok elérnének bárkit. Cenzúra ez ? tudatosan, előre megtervezve. Még Orwell sem álmodhatta meg. Az ?igazság? az, amit Brüsszel annak mond. Az ellenkezés: elnémítva. Választások: megrendezve. Tiltakozás: egy kattintással eltűnik. Középpontban a ?Demokráciapajzs? ? egy fegyver, amely azokra irányul, akik még gondolkodnak és beszélnek. Akiket el akarnak hallgattatni. Önre irányul. Elfogadja ezt? Elfogadja, hogy manipulálják a választásokat, elhallgattatják a hitéletet, és eltüntetik a politikai ellenzéket? Én biztosan nem. És elárulom: a rendszer MÉG NEM TELJES. Bár mozgásba lendült ? ömlik a pénz, a hálózatok kiépülnek, a Parlament felállította a bizottságokat ? de a törvényi háttér még nem lépett hatályba. Azaz most kell megállítanunk. Ha most szólítjuk fel a kormányainkat, ha most nyomást gyakorlunk Brüsszelre ? még visszafordíthatjuk. Itt a döntő pillanat. Még el lehet torlaszolni, mielőtt kattan a lakat. Kérem, írja alá most a petíciót a ?Demokráciapajzs? és az EU totalitárius cenzúrarendszere ellen ? álljunk ki a vélemény, a gondolat és a szabad választás jogáért! Üdvözlettel, Sebastian Lukomski és a CitizenGO csapata Ui.: Neve szerint ez egy ?Demokráciapajzs?. De Ön már sejti az igazat: nem a demokráciát védik ? megsemmisítik azt. Az Ön pénzéből fizetik a cenzorokat, programozzák a tiltó algoritmusokat, és támogatják a baloldali propagandát. És ha most nem állítjuk meg, minden választást és vitát ez fog uralni. Írja alá most, mielőtt késő. További információ: Brüsszel viccelődik: demokráciapajzsnak nevezik az EP új, demokráciaellenes különbizottságát https://www.vg.hu/kozelet/2025/02/eu-demokraciapajzs-domotor-csaba Von der Leyen így bújtatná el Európát az orosz propaganda elől https://www.economx.hu/belfold/pravfond-orosz-alapitvany-propaganda-eu.790799.html Itt a ?Demokráciapajzs?, a globalisták legújabb szuperfegyvere a Patrióták ellen https://mandiner.hu/kulfold/2025/02/itt-a-demokraciapajzs-a-globalistak-legujabb-szuperfegyvere-a-patriotak-ellen Bekeményít az Európai Bizottság, jön a választások igazságosságának szigorúbb értékelése https://index.hu/kulfold/2025/04/09/europai-unio-europai-bizottsag-tagallamok-jogallamisag-domotor-csaba-europai-szamvevoszek/ A radikális globalisták és a ?woke? elit el akarják fojtani értékeinket. Csakhogy mi nem hajlunk meg. A CitizenGO olyan polgárok millióit fogja össze világszerte, akik fáradhatatlanul küzdenek az élet, a család és a szabadság védelmében. Van hitünk ? ezért nem adjuk fel. Megfontolná, hogy havi adománnyal segíti munkánkat, és együtt védelmet nyújthassunk jogainknak a radikális baloldallal szemben? Igen, havi 2500 Ft -tal támogatom Önöket. Sajnálom, jelenleg nem áll módomban rendszeresen adományozni. Üzenetünk a következő címre lett kiküldve: akincses at hotmail.com. Ha módosítani kívánja beállításait, vagy szeretne leiratkozni, kérjük, kattintson ide. Annak érdekében, hogy továbbra is megkapja üzeneteinket, kérjük, adja hozzá a magyar at citizengo.org címet a névjegyzékéhez. Kérdése van? Megosztaná velünk a véleményét? Válaszoljon erre az e-mailre ? minden egyes visszajelzést munkatársunk olvassa el, olyasvalaki, aki osztja értékrendjét, és együtt küzd a szabadságért. --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Tue Aug 5 14:06:28 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 5 Aug 2025 14:06:28 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?QsO2anRlIENzLiDDqXMgQmVkxZEgSW1yZSBjc2Fsw6lk?= =?utf-8?b?csOzbCBhbGtvdG90dCB2w6lsZW3DqW55ZSBMSUJFUsOBTElTIMOJUlRF?= =?utf-8?q?LMEZ=C3=89SBEN?= In-Reply-To: References: <6e0de166-69cf-44bf-b25f-a5015d892d84@turul.banki.hu> Message-ID: Nem, mégsem: A Katolikus Lexikon https://lexikon.katolikus.hu/H/hamis%20pr%C3%B3f%C3%A9ta.html definiciója értelmében Perintfalvi Rita mégis inkább 'hamis próféta', aki "az igaz Istentől származó küldetését hazugsággal teljesíti", mint 'tévtanító', hiszen, sajnos nem a saját nevében beszél, hanem katolikus teológus diplomáját Isten nevében hirdet hamis tanokat. Szeretettel, Mőci --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From ungar.krisztina14 at gmail.com Tue Aug 5 14:50:39 2025 From: ungar.krisztina14 at gmail.com (=?UTF-8?Q?Krisztina_Ung=C3=A1r?=) Date: Tue, 5 Aug 2025 14:50:39 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Isten_=C3=A9ltesse_K=C3=A1llai_Nagy=2C_Katrinec?= =?utf-8?b?eiwgS29tb3LDs2N6a3ksIFBlbGzDqXJkaSDDqXMgVW5nZXIgS3Jpc3p0?= =?utf-8?q?in=C3=A1kat!?= In-Reply-To: References: Message-ID: Köszöszönöm szépen a kedves köszöntést. Szeretettel: Ungár Krisztina Emoke Greschik ezt írta (időpont: 2025. aug. 5., Ke 6:29): > *Kedves Kriszták / Krisztik / Krisztinák!* > > *Isten éltessen, Szt. Krisztina oltalmazzon Benneteket!* > > *Szeretettel,* > *a Lista, Emőke / Mőci* > [image: images.jpg] > > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: images.jpg Type: image/jpeg Size: 2191 bytes Desc: nem elérhető URL: From greschem at gmail.com Tue Aug 5 18:38:48 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 5 Aug 2025 18:38:48 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?Q3PDoW5nw7MgYXNzem9ueW9rIGEgY3PDoW5nw7NrIGvDtnI=?= =?utf-8?b?w6liZW4gYSBtYWd5YXIgbnllbHYgaGFzem7DoWxhdMOhcsOzbCAvIEI=?= =?utf-8?q?=C3=BCntet=C3=A9st_kaptak=2C_ha_nem_tudtak_rom=C3=A1nul?= Message-ID: Büntetést kaptak, ha nem tudtak románul ? csángó asszonyok beszámolója alapján készült nyelvhasználatról szóló kutatás https://vasarnap.hu/2025/08/05/308938/ *Az egyéni törekvéseknél sokkal nagyobb szerepet játszik a helyi közösség a moldvai csángók nyelvhasználatában, mint a Föld északi országaiban* ? állapítja meg egy friss, a Budapesti Corvinus Egyetem bevonásával készült finn?magyar kutatás. A kutatók *kétnyelvű falvakban tizenkét moldvai csángó anyával interjúztak olyan családokban, ahol az apa külföldre vándorolt munkavállalás céljából*. A kutatók arra keresték a választ, *mi határozza meg, hogy egy kisebbségi helyzetű, migrációban is érintett családban milyen nyelvet beszélnek*, továbbá, hogy *mit jelent a moldvai csángó anyák számára a család és a nyelv, illetve milyen hatása van a nyelvhasználatra az ottani magyar oktatási programnak *? írta keddi közleményében a Corvinus Egyetem. A vizsgálat eredményei alapján a moldvai csángók ? a globális északi gyakorlattal szemben *? a saját vagy gyerekeik nyelvhasználatát inkább a helyi közösségi gyakorlatok alapján alakítják. Több interjúalany felidézte, hogy nem akarták a gyerekeikre ugyanazt a terhet rakni, mint amit nekik kellett átélniük, hogy büntetést kaptak, ha nem tudtak románul, így inkább románul beszéltek a gyerekeikkel egy ki nem mondott közösségi megállapodás alapján. A román nyelvre való áttérés az összes interjúalany közös generációs élményét képezi.* Ugyanakkor említik *a két évtizede tartó magyar nyelvi oktatási program helyi ?magyar házait? *is, *ahol magyarul beszélnek*. Ennek hatására *volt, aki megváltoztatta otthon nyelvhasználati szokásait, és már magyarul is beszél a gyerekekkel a román mellett.* Egy tágabb nemi aszimmetriát mutat, hogy a külföldön dolgozó férfiak magyarul beszélnek többnyire a felnőttekkel, míg a Moldvában maradt nők románul, többnyire a gyerekekkel. A csángók nyelvüket nem tekintik a helyi közösség fennmaradásához szükséges fő tényezőnek, ez szintén eltér a globális észak elképzeléseitől ? ismertették a közleményben. *A csángó közösség elvárásai nagy hatással vannak a nők családban betöltött szerepére is, ők azok, akik a mindennapokban irányítják a családot és az otthont, beleértve a nyelvhasználattal kapcsolatos döntéseket is.* A kutatók globális északi elképzeléseivel szemben, miszerint a családtagokat földrajzilag együtt kellene tartani, *a csángó anyák a helyi közösségi norma szerinti maradást választják, mivel az apák nem keresnek annyit, hogy a családot el tudnák tartani Nyugat-Európában. Számukra nem ideális és nem is törekvésük, hogy az apával együtt kimenjenek és elhagyják moldvai szülőfalujukat, de időről időre a gyerekeikkel meglátogatják az apákat külföldön. A falvakban maradva viszont egy érzelmileg biztonságos, szoros kötelékben, helyi normákkal meghatározott kis csoport tagjaiként élhetik életüket.* A kutatók célja volt, hogy az apákkal is interjút készítsenek, a kevés helyi férfi között azonban nem találtak önkénteseket. A római katolikus csángók nyelvi és vallási kisebbség is Romániában, az ország egyik szegény és kevésbé iskolázott csoportja. *Becslések szerint ötvenezren számítanak kétnyelvűnek a román és a ?csángó beszédmódban?, ez a moldvai katolikus lakosság egynegyede*. *Főként falvakban élnek, sokan közülük kétkezi munkát végeznek, Moldvában vagy Nyugat-Európában. * A kutatók hangsúlyozzák: a helyi gyakorlatok és a közösségi tapasztalatok figyelembevételével a nyelvi és kulturális örökség megőrzésére irányuló erőfeszítések még hatékonyabbá válhatnak, ezért érdemes további kutatásokat végezni a moldvai csángó közösség még jobb megismerésére. *A tanulmány az International Journal of Bilingual Education and Bilingualism 2025/3. számában jelent meg. * *Vezetőkép: Résztvevők a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat csángómagyar közösség helyzetéről szóló konferenciáján az Országház Felsőházi termében 2025. május 21-én. Fotó: MTI/Balogh Zoltán* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From ritakunsay at gmail.com Tue Aug 5 16:50:02 2025 From: ritakunsay at gmail.com (Rita Kunsay-Sipos) Date: Tue, 5 Aug 2025 16:50:02 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?QSAzNi4gTWxhZGlmZXN0IGvDtnp2ZXTDrXTDqXNlIE1lZGp1?= =?utf-8?b?Z29yasOpYsOzbA==?= In-Reply-To: References: Message-ID: ---------- Forwarded message --------- Feladó: Andrea Sarnyai Date: 2025. aug. 4., H 9:35 Subject: A 36. Mladifest közvetítése Medjugorjéból To: A 36. Mladifest közvetítése élőben Medjugorjéból a Medjugorje magyar nyelvű youtube csatornáján augusztus 4-e 18 órától augusztus 7-e 22 óráig magyar tolmácsolással , amelyet idén is élőben átvesz az EWTN Katolikus Televízió. Kraljice Mira! Moli za nas! Béke Királynője! Könyörögj érettünk! https://www.youtube.com/watch?v=9tV6peQm9zs [image: ??][image: ?][image: ??] --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From krisztina.komoroczky at t-online.hu Wed Aug 6 00:56:24 2025 From: krisztina.komoroczky at t-online.hu (=?utf-8?Q?Komor=C3=B3cki_Krisztina?=) Date: Wed, 6 Aug 2025 00:56:24 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Isten_=C3=A9ltesse_K=C3=A1llai_Nagy=2C_Katrinec?= =?utf-8?q?z=2C_Komor=C3=B3czky=2C_Pell=C3=A9rdi_=C3=A9s_Unger_Krisztin?= =?utf-8?b?w6FrYXQh?= In-Reply-To: References: , Message-ID: <2753957D-A540-4647-AE53-6CD5FB55525B@hxcore.ol> Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: images.jpg Type: image/jpeg Size: 2191 bytes Desc: nem elérhető URL: From greschem at gmail.com Wed Aug 6 05:18:10 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Wed, 6 Aug 2025 05:18:10 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?VXJ1bmsgc3rDrW5ldsOhbHRvesOhc2Egw7xubmVwZSBzemVu?= =?utf-8?b?dG1pc8OpamUgaWfDqWk=?= Message-ID: *08-06* *Urunk színeváltozása ? Ü* OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből *Ruhája fehér volt, mint a hó. Én, Dániel az éjjeli látomásban láttam, hogy egyszer csak trónokat állítottak fel, és az Ősöreg leült. Ruhája fehér volt, mint a hó, fején a haj tiszta, mint a gyapjú. Trónja lobogó lángból volt, kerekei meg izzó parázsból. Tűzfolyó eredt belőle és folyt tovább. Ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezerszer tízezren álltak előtte. Ítéletet tartottak és felnyitották a könyveket.* *Láttam az éjjeli látomásban, hogy íme, az ég felhőin valaki közeledik. Olyan volt, mint az Emberfia. Amikor az Ősöreghez ért, színe elé vezették. Hatalmat, méltóságot és királyságot adott neki. Minden *népnek, nemzetnek és nyelvnek* neki kellett szolgálnia. Hatalma örök hatalom volt, amely nem* enyészik el *soha, és királysága nem megy *veszendőbe. Ez az Isten igéje. *Dán 7,9-10.13-14* VÁLASZOS ZSOLTÁR Válasz: *Király az Úr! * Legfölségesebb az egész világon!* (6. tónus) Előénekes*: Király az Úr! ? Ujjongjon *a föld*, * és örvendjen minden * sziget! *Homály és felhő lebegi őt körül, * trónját jog és igazság tartja szilárdan.* Hívek: *Király az Úr! * Legfölségesebb az egész világon!* E: A földkerekséget *bevilágítják villámai, * *a föld *látja és beleremeg*. *A *hegyek *viaszként szétfolynak az Úr arca előtt, * az egész* föld *az Úr színe előtt*. H: *Király az Úr! * Legfölségesebb az egész világon!* E: *Igazságosságát hirdetik az egek, * és dicsőségét meglátják *a népek. *Mert te vagy, Uram, a legfölségesebb az egész világon, * messze fölségesebb vagy *minden istennél! H: *Király az Úr! * Legfölségesebb az egész világon!* *Zsolt 96,1-2.5-6.9* *SZENTLECKE Szent Péter apostol második leveléből * *Mi hallottuk az égből jövő szózatot, amikor vele voltunk a szent hegyen. Szeretteim! Nem *ravaszul kieszelt mesék nyomán *adtuk *nektek *hírül Urunk Jézus Krisztus csodálatos erejét, hanem mint megdicsőülésének szemtanúi. Amikor az Atyaisten megtisztelte és megdicsőítette, ez a szózat hangzott el hozzá a magasztos dicsőségből: ?Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!? Mi hallottuk ezt az égből jövő szózatot, amikor vele voltunk a szent hegyen. Így még jobban hiszünk a prófétai jövendölésekben, és ti is jól teszitek, ha figyeltek rájuk, mint *sötétben *világító lámpásra, amíg a nappal fel *nem* virrad, és a hajnalcsillag föl *nem *kél *a szívetekben. * Ez az Isten igéje. * * 2Pét 1,16-19* *ALLELUJA Ez az én szeretett Fiam, akiben nekem kedvem telik, * őt hallgassátok*! Mt 17,5c ? 4 G. tónus. *?C? évben:* *? EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből * *Míg Jézus imádkozott, arca teljesen átváltozott. Abban az időben Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott. S íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és *haláláról *beszélgettek, *amelyet* Jeruzsálemben kell majd* elszenvednie. * Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és a mellette álló két férfit. Azok már épp menni készültek. Péter akkor * így* szólt Jézushoz: ?Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.? *Nem tudta ugyanis*, *hogy mit mondjon *. Közben felhő támadt és beborította őket. A felhőben félelem szállta meg őket. A felhőből szózat hallatszott: ?Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok!? Miközben a szózat hangzott, Jézus ismét egyedül volt. Ők pedig hallgattak, és senkinek sem *árultak el *semmit abból, amit láttak. Ezek az evangélium igéi. * * Lk 9,28b-36 ?C? évben* EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK 12. URUNK SZÍNEVÁLTOZÁSA ÜNNEPÉRE (Augusztus 6.) Pap: *Kérjük, testvéreim, Teremtő Istenünket, hogy őrizze és növelje *bennünk *a megszentelő kegyelmet, és *földi* életünkön ragyogjon át Istennek ez a természetfeletti ajándéka!* Lektor: 1*. Add, Urunk, hogy napról napra növekedjünk a hitben, a reményben és a szeretetben!* 2. *Engedd, hogy megismerjük szeretett Fiadat és hallgassunk szavára!* 3. *Add, hogy a megszentelő kegyelem formálja át gondolatainkat, szavainkat és cselekedeteinket!* 4*. Add, hogy felebaráti szeretettel tegyünk tanúságot keresztény hitünkről!* 5*. Engedd, Urunk, hogy* gyarló *emberi testünkben megdicsőüljön *az anyagvilág! Pap: *Jóságos Atyánk! Szeretett Fiadban az igazság teljességét és az üdvösség reményét adtad *nekünk*. Kérünk, engedd, hogy mindig a te tanításod által éljünk, és soha semmi *le* ne *téríthessen *minket az üdvösség útjai*ról*. Krisztus, a mi Urunk által.* Hívek: *Ámen*. --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Wed Aug 6 05:22:40 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Wed, 6 Aug 2025 05:22:40 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=281=29?= Message-ID: *Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.* *Uram, Aquinoi Szt. Tamás közbenjárására tisztítsd meg szívemet: szándékaimat, gondolataimat, érzéseimet és szavaimat, cselekedeteimet. hogy minden körülmény között hűséges legyek Hozzád **és ezáltal észrevegyem a Gonosz cselvetéseit is, mert folöslegesen nem kell mártírrá válni, Segíts minket, jószándékú embereket, akiket a Gonosz is próbál befolyásolni, az igaz, tiszta szívű kiengesztelődésben Veled az őszinte bűnbánatban, szentgyónásban és egymással. ** Ámen.* *A zsolozsma Reggeli dicséretének* *HIMNUSZa* *Már kél a fénynek csillaga: esengve kérjük az Urat, **járjon ma mindenütt velünk, ne rontsa ártás életünk.* *Nyelvünket fogja fékre ma, ne szóljon rút perek szava; * *szemünket védőn óvja meg: a hívságot ne lássa meg! * *Lakjék szívünkben tisztaság, Távozzék minden dőreség; * *a testnek dölyfét törje meg étel, s italban hősi fék.* *Hogy majd a nap ha távozott, s az óra újra éjt hozott, * *lemondásunk szent éneke legyen az Úr dicsérete!* *Dicsérjük az örök Atyát, dicsérjük egyszülött Fiát, * *s a Lelket, a Vigasztalót, most és örök időkön át! Ámen.* *Őrangyalom, szívből kérlek, bűntől, bajtól őrizzél meg! Életemben légy vezérem, halálomban állj mellettem!* *Szűz szülője Istennek*, *engedd, hogy a Tied legyek. Tied élet és halálban, Tied jó és balsorsban, Tied küzdve, szenvedve, Tied most és örökre. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy a Tied legyek. Anyám, Benned bízom és remélek, Anyám Teutánad epedek, Anyám, Te jóságos, kegyelmezz, Anyám, Te hatalmas, védelmezz, Anyám, ó jöjj, segíts küzdeni, Anyám, ő jöjj, segíts szenvedni. Anyám, ó jöjj, ne hagyj elveszni! Hiszen tudsz segíteni, ó hatalmas! Akarsz is segíteni, ó irgalmas! Kell is segítened, ó hűséges, fogsz is segíteni, ó kegyelmes! Anyám, Te vagy a kegyelmek anyja, szomorúak vigasztalója, bűnösök oltalma és menedéke, föld reménye és mennyek ékessége! Ki kérte még segítségedet hasztalan? Ki távozott Tőled meghallgatatlanul? Azért bizton mondom minden szenvedésben: Mária mindig segít, minden időben. Biztosan állítom, életben, s halálban, Mária mindig segít, minden balsorsban. Azért hiszem, s meghalok ezen hitemben, hogy Veled leszek, ó Anyám, fönn az égben. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy a Tied legyek. Amen.* *Ima elhunyt szeretteinkér* *t Híveid teremtő, megváltó és hazaváró Istene. Kérünk, örök világosságoddal jutalmazd elhunyt szeretteink minden tisztaságát, jóságát, hűségét megbocsátva nekik hibáikat, bűneiket. Minket is vezess a napi lelkiismeretvizsgálat, a bűnbánat, a rendszeres őszinte szentgyónás és a jócselekedetek útján, hogy Szent Fiad, Jézus Krisztus egyetlen és elegendő áldozata miatt. kegyelmed segítségével majd megláthassuk Istent és viszontlássuk őket, akikről ma imával, szeretettel, hálával emlékezünk meg. Amen.**Ima a lelkekért, hogy a tisztítótűzben szenvedő szeretteink, ismerőseink mihamarabb az örök életbe jussanak*: *Ó Jézusom! Bocsásd meg vétkeinket! Ments meg minket a pokol tüzétől és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik leginkább rászorulnak irgalmadra. Ámen. * *Ima **azért, hogy Magyarországon és világszerte a keresztény-konzervatív politikusok, vezetők Isten kegyelméből és saját bűnbánatuk által megtisztuljanak, megszentelődjenek, felnőjenek ahhoz, hogy valóban az Atya, a Fiú és a Szentlélek igaz akaratának megvalósításán dolgozzanak és így legyőzzék országaikban is a sátán, a sötétség erőit, és együttműködve Krisztus győzelméért kormányozzanak, szent házas és családi életet éljenek **Boldogasszony Anyánk, Szt. Mihály arkangyal, az árpádházi szentek, Morus Szt. Tamás és a már az örökkévalóságba költözött dr. Tóth Zoltán József - a Szent Korona eszméjének Alaptörvénybe segítője, aki életét áldozta a Szent Korona országáért - oltalmazzátok Magyarországot és a világot, a Krisztus győzelmén munkálkodó politikusok, vezetők lelkét, életét, hogy a sötétség erőit legyőzve Krisztus győzedelmeskedjen. Amen. * *Ima * *személy szerint Orbán Viktorért, Trumpl elnökért és családjaikért: * *"Az Úr legyen előttetek, hogy a jó utat mutassa nektek! Az Úr legyen mellettetek, hogy karjába zárjon és megvédjen a veszedelmektől, az Úr legyen mögöttetek, hogy megvédjen a gonosz cselvetéseitől Benneteket és családjaitokat!" Amen.* *Ima Kárpátaljáért*! *Urunk! Kárpátaljai testvéreinknek kérjük, adj reményt, védelmezd a katonának vitt férfiakat. Ne engedd, hogy a külföldre kényszerült fiatalok elvesszenek a világban! A szétszakadt kárpátaljai családokat tartsd meg egységben és segítsd a mihamarabbi találkozáshoz! A magányos időseknek legyél társuk, küldj nekik jólelkű segítőket! A háborúban elhunytaknak add meg a Te örök békédet! Amen.* *Fohász az üldözött keresztényekért és minden más igaz üldözöttért ,háborúban, gondban, bajban segítségért*: *"Felnézek az égre minden áldott este, Keresem az Istent, mert beszédünk lenne // Nehéz szívvel várok csöndben a soromra, Tudom odafent is rengeteg a dolga. // És csak halkan mondom az ég csillagának: Szólhatna egy jó szót az Úr angyalának, / Hogy a Jó Istennek súgja oda csendben: Uram! A világgal valami nincs rendben. // Hallgassa meg imám, más kérésem nincsen, Segítsen mi rajtunk,, hiszen Ő az Isten. // Ember az embernek farkasa lett régen, Gyűlölet vert tanyát sok ember szívében. // Rengeteg a földön a hontalan, árva, Uram, ez a világ saját sírját ássa. Túl sok már a fájó, bús könny a szemekben. Uram! A világgal nincs valami rendben! // Anya a gyermekét sorsára hagyja, Pénzért, az ember a lelkét is eladja. Háborúk zajában ártatlanok halnak, Jól tudom, Uram, Te nem így akartad. Nagyon nagy a bűnünk, amit meg kell bánnunk, Bocsásd meg, úgy kérlek, minden gonoszságunk. // Könyörögve száll fel fohászom az égbe, Uram! A világnak Tenélküled vége!"* *Ima az Istent kereső, de sajnálatosan megtévedt vagy megtévesztett, vagy a Szentháromságos Isten igéjét alaposan még nem ismerő ateisták, liberálisok, muzulmánok, progresszív keresztények, felületes keresztények és hűtlen keresztények igaz megtéréséért**. Uram, a Szűzanya és az árpádházi szentek közbenjárására segítsd őket is az igaz megtérésre. Ámen. "Nyugtalan mindaddig a szívünk, míg meg nem nyugszik Benned, Istenünk." (Szt. Ágoston)* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Wed Aug 6 05:23:42 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Wed, 6 Aug 2025 05:23:42 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=282=29?= Message-ID: *Urunk, a Szűzanya közbenjárására **oltalmazd meg a halálra ítélt pakisztáni keresztény fiatal Ehsan Shan életét a gyilkosok kezétől, és Pajor András atyát, akit hazug módon megrágalmaztak, meghurcoltak. * *Adj Clarisse, dr. Góczán Laci, Ikó, egy vese daganattal küzdő. volt és jelenlegi Listatagok , egy Listatag édesanyja Adrienn veje, Gyuri, a balesetet szenvedett Boldizsár, egy Listatag édesanyja és családja, egy beteg nagycsaládos édesanya, az most már jobban levő 25 éves fiú, Irénke számára gyógyulást, három k. hajléktalan számára a szentségi életet, lelkierőt, gyógyulást, lakhatást, k. nehézségekkel küzdő Listatag és családja számára az erőt, a kiutat. Kérünk, hogy a Szűzanya és Bld. Carlo Acutis közbenjárására adj gyógyulást a 3.5 éves Bellának és lelki erőt, az őt szerető nagycsaládnak, **a 23 évesen elhunyt Máténak az örök életet, az őt szeretőknek vígaszt, a B. 15 éves fiúnak, aki lánnyá szeretne válni **szabadulást a sátán rabságából*, * hogy a tragikus hirtelenséggel megözvegyült Brigitta és árván maradt négy gyermeke és a fiatalon elhunyt édesanya, Ágota családja meg tudjon küzdeni a rájuk szakadt nehézségekkel. Mindannyiunknak, kérünk, adj lelki és testi egészséget, a sátántól jövő bűnre csábító és az alaptalan kétségbeesés kísértései ellen oltalmat, vezess minket és családtagjainkat az üdvösség útján, segíts, hogy a következő generációnak, gyermekeinknek, unokáinknak hiteles keresztény példát adjunk és őrizd meg őket * *a hit, * *az állandó töredelem, megtérés,** a tiszta erkölcs, a vallásgyakorlás,* *a Krisztus követés,* * az igaz, krisztusi szeretet útján! Könyörgünk a következő egyéni ima szándékainkért: ...............* *Szűz Mária, betegek, özvegyek, árvák patrónája, az Egyház anyja! Imádkozz érettünk! Amen. Segítsd vezetőinket Szentlelked erejével, Szt.István király és Szt. László király segítségével és közbenjárására, hogy Istenhez hűen vezessék nemzetünket, munkahelyeinket, önkormányzatainkat, mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség. Boldogasszony Anyánk, régi nagy pátrónánk, nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk: Magyarországról, édes hazánkról, ne felejtkezzél el szegény magyarokról! Amen. Imádkozzunk 1./ Ferenc pápa lelki üdvéért, 2./ XIV.Leó pápa Istenhez, az evangéliumhoz való hűségéért, 3./ h. Erdő Péter bíboros atyát és Böjte Csabát minden feladatában oltalmazza az Úr Jézus a Szűzanya és az összes magyar szent közbenjárására és 4./ hogy a püspökök,a papok és szerzetesek szolgálatukat az evangéliumhoz hűségesen végezzék és 5./ újabb az evangéliumhoz hűséges papi és szerzetesi hivatásokért!, 6./ az Egyház Jézus Krisztus útján maradásáért, 7/ a megtévedt papok, szerzetesek bűnbánatáért, megtéréséért: Add meg papjainknak szerzeteseinknek Mennyei Atyánk - szolgálatodnak kegyelmét. Újítsd meg szívükben a szentségnek lelkét, hogy a tanítás, melyet nekik kell adniuk, példájukkal közelebb vigyen minket Hozzád. Szent Lelked ajándékaiból adj nekik Urunk, okos szerénységet, bölcs szelídséget, mértéktartást, jóságot, szívbeli tisztaságot, lelki szabadságot. Töltsd el őket teljesen szentséges szereteteteddel, hogy egészen Tieid legyenek és dicséretes módon éljenek, anélkül, hogy a dicséretet hajhásznák. Add meg nekik a kegyelmet, hogy a lélek és a test tisztaságában Téged dicsőítsenek, szeretetedben éljenek és szolgáljanak Téged. Te légy az ő dicsőségük, örömük, vágyuk, Te légy szenvedéseikben vigasztalásuk, a kétségek közt tanácsadójuk, az igazságtalanságok között védelmük, a betegségben orvosságuk. Engedd, Uram, hogy a Te közösséged pásztoraival békességben éljenek, hogy egykor jól adhassanak számot működésükről, és elnyerhessék az örök élet jutalmát. Amen. Kérjük, a Guadalupei Szűzanya, Szt. István, Szt. László, az árpádházi szentek, Európa védőszentjei: Szt. Brigitta, Szt. Teréz Benedikta (Edith Stein), Szt.Benedek, Sziénai Szt. Katalin, Szt. Ciril és Metód, továbbá Szt. Mónika, Szt. Ágoston .Szt. Patrik, Szt. Pál, Szt. Pio atya, Charles de Foucauld, és Bld. Ceferino közbenjárását, hogy a magyar nemzet egésze, az európaiak és szerte a világon mindenki megtalálva Urunk, Téged, megtérjen a keresztény hitre. megmenekülve a hamis vallásoktól, ideológiáktól! Kérjük, Urunk, segíts, hogy imáinkkal és cselekedeteinkkel elősegítsük Európa és Magyarország keresztény megújulását, a béke megőrzését. Isten hazánkért, Európáért, a világért térdelünk elődbe. Rút bűneinket jóságoddal född be! Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed, érdemét idézzed! Amen Kérjük a Szűzanyát és Szt. Imre herceget, a magyar ifjúság védőszentjét, nevelőjét, Szt. Gellértet, Kalazanci Szent Józsefet, a piarista tanítórend alapítóját, Bosco Szt.Jánost, Boldog Carlo Acutist, éa a már az örökkévalóságba költözött Jelenits István atyát hogy járjanak közben, hogy a magyar ifjúság egyre inkább Isten akarata szerint éljen, az oktatásügy és a fiatalok családi háttere Isten akarata szerinti mederbe terelődjön! Édes Szűzanyám, csillogó koronád fényéből egy csepp fényt sugallj reám. Hálátlan gyermeked vagyok Anyám, de Te nem hagytál magamra, vigyáztál reám. Köszönöm, hogy megőrizted lelkemet, áldott szent palástodat reám terítetted. Szeplőtelen Szűz Mária, Világ királynője, Tehozzád könyörög a Föld minden népe. Imánkat hallgasd meg, légy lelkünknek őre. Ó segíts, hogy lelkünket a gonosz kerülje. Hisz Édesanyánk vagy Te, s a Világ Királynője. Szent Fiad által vagy lelkünknek őrzője. Lábadhoz borulunk, úgy könyörgünk Hozzád, kérünk fordítsd felénk jóságos szent orcád. Szemedből egy sugár költözzék szívünkbe, hogy Általad eljussunk Jézusunk elébe. Amen. Kérjük Árpádházi Szent Erzsébet közbenjárását a magyar egészségügy Isten akarata szerinti munkájáért és, hogy türelemmel, szeretettel gondozzuk, ápoljuk időseinket. Szt. Erzsébet, segíts! Ámen.Kérjük a Szűzanyát és Szt. Mihály arkangyalt,, hogy tapossák el a sátán fejét, hogy véget érjen az ártatlan, meg nem született emberi életek mészárlása, a megszületett gyermekek megtévesztése, gonosz kihasználása. Segítsenek a gyermekek tiszta lelkének megőrzésében A Szentlélek vezesse az életvédőket, a CitizenGot, a szülőket, nevelőket az Isten parancsai szerinti munkájukban. Adj hűséget és gyermekáldást a házaspároknak, az igazság melletti bátor kiállást a pusztító ideológiák ellen küzdőknek, oltalmat a perbe fogott keresztényeknek, a megtévesztetteket vezesd a lelkileg, testileg tiszta életre! Óvd meg a magyarokat a paráznaság, a házasságtörés, a fajtalankodás, bujálkodás, lopás, nyerészkedés, részegeskedés, rágalmazás, harácsolás (l. Szt. Pál I Korintusi levél) és egyéb bűnök elkövetésétől, a krízishelyzetben lévő édesanyákat, édesapákat, nőgyógyászokat az abortusz kísérétésétől, a bűnöket már elkövetetteknek add meg az őszinte bűnbánat, bűnbocsánat kegyelmét. Emlékezzél, ó legkegyesebb Szűzanya Mária, hogy sohasem hallotta még senki, hogy Te gyámoltalanul magára hagytad azt, aki oltalmadért folyamodott, segítségedért esdekelt, vagy szószólásodat kérte. Én is hasonló bizalomtól lelkesítve sietek Hozzád, Szüzek Szent Szüze! Hozzád jövök Anyám és mint szegény bűnös, sóhajtozva lábadhoz borulok. Ne vesd meg szavaimat Örök Igének Szent Anyja, hanem hallgasd meg kegyelmesen. Amen. (Szt. Bernát 'Memorarae') A lelki adoptálás keretében kérjük a Szűzanya oltalmát egy méhen belüli gyermek életben tartásáért, hogy szülei és az orvosok irgalmazzanak neki és megyilkolása helyett szeretettel segítsék az életre. Oltalmad alá futunk, Istennek szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkor dicsőséges és áldott Szűz! Mi asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szószólónk, engeszteld meg nekünk szent Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak. Ámen.Imádkozzunk, hogy nemzeti, egyházi, családi, munkahelyi, e listás, baráti közösségeinkben és a világ háborúskodó felei között a lelkek üdvösségére, az igazra, a jóra és a szépre, a kölcsönös igaz szeretetre, békére való törekvés vezesse a közösségek vezetőit és tagjait, hogy mindenütt Krisztus békéje uralkodjék ! Uram, tégy engem békéd eszközévé. Ahol gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek, ahol sértés, oda megbocsátást, ahol széthúzás, oda egyetértést, ahol tévedés, oda igazságot, ahol kétely, oda hitet, ahol kétségbeesés, oda reményt, ahol szomorúság, oda örömet. Uram, add meg nekem, hogy én vígasztalhassak ahelyett, hogy engem vígasztalnának, hogy én értsek meg másokat ahelyett, hogy arra vágynék, hogy engem értsenek meg, hogy szeressek inkább, minthogy engem szeressenek. Mert aki elfelejti magát, az találja meg, aki megbocsát, annak megbocsátanak, aki meghal, az felébred az örök életre. Ámen. Kereszt és bérma gyerekeink igaz és szent úton maradásáért. Kérjük a Szűzanya és a gyermek Jézusról nevezett Lisieuxi Kis Szent Teréz és szent szülei közbenjárását, hogy a hit, remény és szeretet soha se fogyatkozzék meg életükben. Ámen. Kérjük Lisieuxi Kis Szt. Teréz, Casciai Szt. Rita, Szt. Mónika, Bld. Peter To Rot, Lisieuxi Kis Szt. Teréz szülei: a Szt Martin házaspár, Boldog IV. Károly és Zita királyné és Bld. Batthyány Strattmann László és Coreth Mária szent házaspárokat és Bálint Sándort, hogy imádkozzanak a házasságok hűségben, szeretetben való megmaradásáért, a megtört házasságok, családok kiengesztelődéséért. Amen. Kalkuttai Szt. Teréz anya támogassa a szegényeket, betegeket, mentális betegeket, és segítsen minket, hogy bölcs, megfontolt jótékonykodással mi is segítsük őket, akiket Jézus különösen szeret. "Amikor a keresztre nézel, tudod, hogy Jézus mennyire szeretett téged és engem. Azt akarja, hogy mi is így szeressünk. Amen." (Teréz anya imája), "Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek." (Mt.25,36-7) Imádkozzunk azokért, akiken 'sebet' ejtettünk és akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Urunk, a Szűzanya, a béke királynője, a bűnösök menedéke közbenjrárására áldd meg, vezesd Jézus Krisztus és az evangélium szeretetére és a rendszeres, igaz szentségi életre. a felebaráti szeretetre, az üdvösségre azokat, akiken 'sebet' ejtettünk és azokat, akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Adj nekünk, nekik alázatot, megértést, hitet a kiengesztelődéshez, óvj meg minket, őket a bosszúállás, megszólás, pletykálkodás kísértésétől. "Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek." (Miatyánk) "."Haragudjatok, de ne vétkezzetek! (Ef.3,26),, "Az Istent szeretőknek minden javukra válik." (Róm 8,28) Imádkozzunk azokért és családjukért, akik jót tettek velünk: Urunk áldd meg és támogasd a jóban azokat és családjukat, akik jót tettek velünk. Ámen.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From kea at turul.banki.hu Wed Aug 6 07:43:44 2025 From: kea at turul.banki.hu (KEA) Date: Wed, 6 Aug 2025 07:43:44 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?Q3PDoW5nw7MgYXNzem9ueW9rIGEgY3PDoW5nw7NrIGs=?= =?utf-8?b?w7Zyw6liZW4gYSBtYWd5YXIgbnllbHYgaGFzem7DoWxhdMOhcsOzbCAvIEI=?= =?utf-8?q?=C3=BCntet=C3=A9st_kaptak=2C_ha_nem_tudtak_rom=C3=A1nul?= In-Reply-To: References: Message-ID: <9af34402-218a-4850-aca0-39b7d03f403a@turul.banki.hu> A magyar az ördög nyelve, aki magyyarul imádkozik, az elkárhozik. Tanították nekik az ún. püspökök és papok. 2025. 08. 05. 18:38 keltezéssel, Emoke Greschik írta: > > Büntetést kaptak, ha nem tudtak románul ? csángó asszonyok beszámolója > alapján készült nyelvhasználatról szóló kutatás > > https://vasarnap.hu/2025/08/05/308938/ vasarnap.hu/2025/08/05/308938/> > > > /Az egyéni törekvéseknél sokkal nagyobb szerepet játszik a helyi > közösség a moldvai csángók nyelvhasználatában, mint a Föld északi > országaiban/ ? állapítja meg egy friss, a Budapesti Corvinus Egyetem > bevonásával készült finn?magyar kutatás. > > A kutatók *kétnyelvű falvakban tizenkét moldvai csángó anyával > interjúztak olyan családokban, ahol az apa külföldre vándorolt > munkavállalás céljából*. A kutatók arra keresték a választ, *mi > határozza meg, hogy egy kisebbségi helyzetű, migrációban is érintett > családban milyen nyelvet beszélnek*, továbbá, hogy *mit jelent a moldvai > csángó anyák számára a család és a nyelv, illetve milyen hatása van a > nyelvhasználatra az ottani magyar oktatási programnak *? írta keddi > közleményében a Corvinus Egyetem. > > A vizsgálat eredményei alapján a moldvai csángók ? a globális északi > gyakorlattal szemben *? a saját vagy gyerekeik nyelvhasználatát inkább a > helyi közösségi gyakorlatok alapján alakítják. Több interjúalany > felidézte, hogy nem akarták a gyerekeikre ugyanazt a terhet rakni, mint > amit nekik kellett átélniük, hogy büntetést kaptak, ha nem tudtak > románul, így inkábbrománul beszéltek a gyerekeikkel egy ki nem mondott > közösségi megállapodás alapján. A román nyelvre való áttérés az összes > interjúalany közös generációs élményét képezi.* > > Ugyanakkor említik *a két évtizede tartó magyar nyelvi oktatási program > helyi ?magyar házait? *is, *ahol magyarul beszélnek*. Ennek hatására > *volt,aki megváltoztatta otthon nyelvhasználati szokásait, és már > magyarul is beszél a gyerekekkela román mellett.* > > Egy tágabb nemi aszimmetriát mutat, hogy a külföldön dolgozó férfiak > magyarul beszélnek többnyire a felnőttekkel, míg a Moldvában maradt nők > románul, többnyire a gyerekekkel. > > A csángók nyelvüket nem tekintik a helyi közösség fennmaradásához > szükséges fő tényezőnek, ez szintén eltér a globális észak > elképzeléseitől ? ismertették a közleményben. > > *A csángó közösség elvárásai nagy hatással vannak a nők családban > betöltött szerepére is, ők azok, akik a mindennapokban irányítják a > családot és az otthont, beleértve a nyelvhasználattal kapcsolatos > döntéseket is.* A kutatók globális északi elképzeléseivel szemben, > miszerint a családtagokat földrajzilag együtt kellene tartani, *a csángó > anyák a helyi közösségi norma szerinti maradást választják, mivel az > apák nem keresnek annyit, hogy a családot el tudnák tartani Nyugat- > Európában. Számukra nem ideális és nem is törekvésük, hogy az apával > együtt kimenjenek és elhagyják moldvai szülőfalujukat, de időről időre a > gyerekeikkel meglátogatják az apákat külföldön. A falvakban maradva > viszont egy érzelmileg biztonságos, szoros kötelékben, helyi normákkal > meghatározott kis csoport tagjaiként élhetik életüket.* > > A kutatók célja volt, hogy az apákkal is interjút készítsenek, a kevés > helyi férfi között azonban nem találtak önkénteseket. A római katolikus > csángók nyelvi és vallási kisebbség is Romániában, az ország egyik > szegény és kevésbé iskolázott csoportja. *Becslések szerint ötvenezren > számítanak kétnyelvűnek a román és a ?csángó beszédmódban?, eza moldvai > katolikus lakosság egynegyede*. *Főként falvakban élnek, sokan közülük > kétkezi munkát végeznek, Moldvában vagy Nyugat-Európában. * > > A kutatók hangsúlyozzák: a helyi gyakorlatok és a közösségi > tapasztalatok figyelembevételével a nyelvi és kulturális örökség > megőrzésére irányuló erőfeszítések még hatékonyabbá válhatnak, ezért > érdemes további kutatásokat végezni a moldvai csángó közösség még jobb > megismerésére. > > *A tanulmány az International Journal of Bilingual Education and > Bilingualism 2025/3. számában jelent meg. * > > /Vezetőkép: Résztvevők a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat csángómagyar > közösség helyzetéről szóló konferenciáján az Országház Felsőházi > termében 2025. május 21-én. Fotó: MTI/Balogh Zoltán/ > > > > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem From greschem at gmail.com Wed Aug 6 10:28:34 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Wed, 6 Aug 2025 10:28:34 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Pottyondy_Edina_m=C3=A1r_=C3=A1llamcs=C5=91ddel?= =?utf-8?q?_riogat=2C_csakhogy_m=C3=A1st_mond_a_vicc=2C_=C3=A9s_m?= =?utf-8?q?=C3=A1st_a_statisztika?= In-Reply-To: <9c1aa323-16e1-46a9-83d8-35f2362a7508@turul.banki.hu> References: <9c1aa323-16e1-46a9-83d8-35f2362a7508@turul.banki.hu> Message-ID: Működik a magyar kormány terve - ezt már nyugaton sem tudják letagadni Más területen pedig csak Brüsszel elhibázott gazdaságpolitikája és a háború tesz keresztbe. Ha végre béke lenne, itt is jelentős fellendülés jöhetne. *Júniusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 3,0 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit *? jelentette szerdán *a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).* Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 3,7, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 3,9, az üzemanyag-kiskereskedelemben 2,5 százalékkal bővült az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint *a kiskereskedelmi forgalom volumene 0,5 százalékkal haladta meg az előző havit .* *Jelentősen, 4,9 százalékkal nőtt az értékesítés volumene a főleg élelmiszert árusító boltokban. * *Még nagyobbat ugrott az internetes kiskereskedelem*, 9,2 százalékkal. Júniusban az országos kiskereskedelem forgalma folyó áron 1702 milliárd forintot ért el. Közbelépett a kormány A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben üdvözölte a jó hírt, mint írták: *a kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy tovább emelkedjenek a bérek és a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni , ezáltal pedig többet is tudjanak költeni. * ?Ennek * érdekében Európa legnagyobb adócsökkentési programját *hajtjuk végre, két lépcsőben *a három és a kétgyermekes anyák teljes személyi jövedelemadó mentességben részesülnek*, emellett *duplájára emeljük a családi adókedvezményt *is. *A kormány minden esetben határozottan fellép az indokolatlan áremelésekkel szemben *annak érdekében, hogy a növekvő bérek és az adócsökkentések pozitív hatása a magyar családok pénztárcáján is érezhető legyen, ami hozzájárul a fogyasztás bővüléséhez és végsősoron a gazdasági növekedéshez is? ? tették hozzá. A kormány azonban itt nem áll meg, *idén 30 ezer forintos élelmiszer utalványt biztosít 2-2,5 millió nyugdíjas számára, összesen 83 milliárd forint értékben. * A magyar családok és a nyugdíjasok védelme érdekében bevezetett *árrésstop már több területen is kifejtette hatását: a drogériákban átlagosan 26,1 százalékkal, az élelmiszerüzletekben 20,3 százalékkal lettek olcsóbbak a termékek. * ?A szabályokat pedig be is tartatjuk: eddig összesen közel kétezer hatósági ellenőrzés került végrehajtásra az élelmiszerüzletekben és drogériákban, ahol vizsgálták, hogy az üzletek betartják-e az árréscsökkentést. A kormány önkéntes árkorlátozást harcolt ki a bankok, a biztosítótársaságok és a telekommunikációs cégek esetében is, ehhez július 1-től a gyógyszeripari szereplők is csatlakoztak? ? írták. Béke kell az ipar fellendüléséhez A KSH szerdán egy másik területről is adatokat közölt. Ezek szerint júniusban *az ipari termelés volumene 4,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól*. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,2 százalékkal kisebb volt a 2025. májusinál. Az NGM ezzel kapcsolatban megjegyezte közleményében: *Brüsszel évek óta elhibázott gazdaságpolitikát folytat. A háborút támogatja a béke helyett, *és az összes rendelkezésre álló pénzt Ukrajnának adja. Brüsszel nyomása ellenére a kormány forrásait a családokra és vállalkozásokra fordítja, miközben folyamatosan azon dolgozik, hogy fellendítse a hazai ipart és a lehető legnagyobb gazdasági növekedést érje el. Ezt rövid távon a fogyasztásvezérelt, míg hosszú távon a beruházásvezérelt növekedésre alapozza. *Az ipar megerősödése nagymértékben függ a háború mielőbbi lezárásától*, minél előbb lesz béke, annál gyorsabb lesz a gazdaság növekedési üteme. Amíg azonban tart a háború, addig ez a növekedési ütem a reális. *A kormány célja, hogy Magyarország ipari kapacitásait a külső kihívások ellenére versenyképesebbé és fenntarthatóbbá tegye*. Ennek érdekében a kormány a meghirdett 100 új gyár programot 150-re bővítette. A program így több mint 10 000 milliárd forint értékű beruházást érinthet. A Demján Sándor Program keretében több mint 1400 milliárd forintnyi forrással támogatja a hazai kkv-k méretugrását és termelékenységük növelését, ezzel is hozzájárulva az ipar fellendítéséhez. --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From berta at turul.banki.hu Wed Aug 6 11:15:54 2025 From: berta at turul.banki.hu (berta) Date: Wed, 06 Aug 2025 11:15:54 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?VHLDqW5pbmcgU8O8bWVnZW4=?= In-Reply-To: <71e9756207a2fa6862e32c22440b8acd@turul.banki.hu> References: <71e9756207a2fa6862e32c22440b8acd@turul.banki.hu> Message-ID: Kedves Levtársak! Szeretettel osztom meg Veletek a következő sümegi találkozónk plakátját. A program célja a lelki feltöltődés. A kolostorban lehetőség nyílik arra, hogy elvonuljunk a világ zajától és arra figyeljünk, ami igazán számít. Ha szeretnétek egy kicsit kikapcsolódni, közelebb kerülni Istenhez és magatokhoz is, gyertek, próbáljátok ki! Szeretettel: Keszthelyi Marianna -- --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: 1nsuly.jpg Type: image/jpeg Size: 121854 bytes Desc: nem elérhető URL: From kea at turul.banki.hu Wed Aug 6 11:50:22 2025 From: kea at turul.banki.hu (KEA) Date: Wed, 6 Aug 2025 11:50:22 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?w4l2Zm9yZHVsw7M=?= Message-ID: Hirosima, 1945. augusztus 6. A demokrácia, emberi jogok stb. nevében elkövetett tömeggyilkosság civilek ellen, háborús és emberiség elleni bűn stb. Üdvrivalgással: KEA. From hegyiklaramnt at gmail.com Wed Aug 6 11:55:55 2025 From: hegyiklaramnt at gmail.com (=?UTF-8?B?S2zDoXJhIEhlZ3lp?=) Date: Wed, 6 Aug 2025 11:55:55 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?RMOpbGkgaGFyYW5nc3rDsyDDqXMgbWVnZGljc8WRw7xsw6lz?= Message-ID: Kedves Lista! A cikket érdekesnek találtam. Minden jót! Klári pax Déli harangszó és megdicsőülés https://magyarnemzet.hu/velemeny/2025/08/nandorfehervar-hunyadi-harangszo-jezus-megdicsoules --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From hegyiklaramnt at gmail.com Wed Aug 6 11:55:55 2025 From: hegyiklaramnt at gmail.com (=?UTF-8?B?S2zDoXJhIEhlZ3lp?=) Date: Wed, 6 Aug 2025 11:55:55 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?RMOpbGkgaGFyYW5nc3rDsyDDqXMgbWVnZGljc8WRw7xsw6lz?= Message-ID: Kedves Lista! A cikket érdekesnek találtam. Minden jót! Klári pax Déli harangszó és megdicsőülés https://magyarnemzet.hu/velemeny/2025/08/nandorfehervar-hunyadi-harangszo-jezus-megdicsoules --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Wed Aug 6 12:31:00 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Wed, 6 Aug 2025 12:31:00 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?VXJ1bmsgc3rDrW5ldsOhbHRvesOhc2Egw7xubmVwZSBldmFu?= =?utf-8?b?Zy4gKyBlbG3DqWxrLg==?= Message-ID: *Barsi Balázs atya elmélkedéseinek forrása: **https://barsitelekmm.blogspot.com/ **, a Bp. Barron elmélkedések napi emailjeire a **wordonfire.org ** linken ** lehet feliratkozni.* *xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx* E *VANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből * *Míg Jézus imádkozott, arca teljesen átváltozott. Abban az időben Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott. S íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és *haláláról *beszélgettek, *amelyet* Jeruzsálemben kell majd* elszenvednie. * Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és a mellette álló két férfit. Azok már épp menni készültek. Péter akkor *így szólt *Jézushoz: ?Mester, *jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.? Nem tudta ugyanis*, *hogy mit mondjon *. Közben felhő támadt és beborította őket. A felhőben félelem szállta meg őket. A felhőből szózat hallatszott: ?Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok!? Miközben a szózat hangzott, Jézus ismét egyedül volt. Ők pedig hallgattak, és senkinek sem *árultak el *semmit abból, amit láttak. Ezek az evangélium igéi. * * Lk 9,28b-36 ?C? évben* *Barsi Balázs atya elmélkedése:* *Minden embernek naponta fel kellene kapaszkodnia egy ilyen magas hegyre: vagyis elmélkedve, szemlélődve eltávolodni mindentől, mindenkitől, sőt még* *saját magától is.* *Enélkül aligha lehet ebben a mostani világban *nemhogy *keresztényként*,* de egyáltalán emberként élni.* *Hiszen egyedül onnét felülről lehet mindent jól látni*. *A *lenti feladatok, *megoldhatatlannak látszó nehézségek, bonyolult helyzetek azzal nyomnak a földre, hogy nem látjuk a helyes arányokat*. *Mivel ?nyakig? benne vagyunk az események, teendők, érzések sodrásában, nem láthatjuk, merre van a kiút: mi mennyit ér, és megéri-e félni tőle, kell-e egyáltalán törődni vele; *mi marad meg abból, ami ma elviselhetetlennek tűnik, egy hét múlva? *A Tábor hegyére *azonban nem *juthatunk fel *meditációs módszerekkel, hanem * csak Jézussal és az ő szentjeivel. Nagy segítség, ha közösen tudunk időt és helyet találni az imádkozáshoz. Ez egyrészt megóv az önbecsapástól,* *másrészt testvéreink és a magunk Jézus-követése olyan erőteret hoz létre, melyben könnyebben tudunk imádkozni. A színeváltozás nem* *látomás*, * hanem annak felismerése *egész egzisztenciánkkal, *hogy kicsoda Jézus az Atya számára és a mi számunkra. Bizonyára volt olyan Tábor-hegyi élményünk, mely Szent Péteréhez és társaiéhoz hasonló. *Akkor elég a visszaemlékezés. Szent Péter is ebből élt;* ez a visszaemlékezés *ugyanis* a jelen legmélyebb valóságára nyitja fel szemünket*,* hiszen* *?Krisztus ugyanaz tegnap és ma és mindörökké?. * *Imádkozzál érettünk Istennek Szent Anyja, hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire. Ámen.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From akincses at hotmail.com Wed Aug 6 13:18:40 2025 From: akincses at hotmail.com (=?windows-1250?Q?Kincses_=C1gnes?=) Date: Wed, 6 Aug 2025 11:18:40 +0000 Subject: [Grem] =?cp1250?q?Fw=3A_Egy_=E9v_telt_el_=96_nincs_igazs=E1g=2C_n?= =?cp1250?q?incs_bocs=E1natk=E9r=E9s=2C_nincs_felel=F5ss=E9gv=E1llal=E1s?= In-Reply-To: <308680945.131367943.1754475188819@mlm-mktmail-batch-0001-a-004.prod.gbr2.marketo.org> References: <308680945.131367943.1754475188819@mlm-mktmail-batch-0001-a-004.prod.gbr2.marketo.org> Message-ID: Androidos Outlookból küldve ________________________________ Feladó: Anne, Matilde, Marisi, Sebastian, Chris és Jason Elküldve: szerda, augusztus 6, 2025 12:48:21 Kedves Ágnes! Este hét óra körül járt, épp befejeztem a pakolást ? indultam volna egy életvédő menetre ?, amikor csörgött a telefon: ?Most hívott az ügyvéd ? a meghallgatás holnap lesz. El tudsz jönni Párizsba?? ?Megoldom, persze? ? válaszoltam. Végre meghallgatnak minket! Emlékszik, amikor keresztény hitünket nyíltan kigúnyolták az egész világ előtt a párizsi olimpia megnyitóján? A CitizenGO volt az első, aki reagált ? és az egyetlen szervezet, amely jogi lépéseket tett az utolsó vacsorát meggyalázó paródia ellen, amely mélyen megbántotta a keresztényeket világszerte. Jól emlékszem ? mert ott voltam. Tagja voltam annak a csapatnak, amelyet letartóztattak, és börtönbe zártak, csak mert kiálltunk hitünk védelmében. Ahogy ott ültem a tárgyalóteremben, rádöbbentem: majdnem egy év telt el azóta a borzalmas nap óta, hogy megbilincseltek és megaláztak minket, csak mert kiálltunk a hitünkért. [https://go.citizengo.org/rs/907-ODY-051/images/paris-2024-one-year.png?version=0] Egy teljes év telt el ? és senki nem vállalt felelősséget. Most a jogi hercehurca sem a letartóztatásunkról szólt. Hanem arról az üzenetről, arról a sértésről, amit az olimpiai nyitóünnepség világszerte sugárzott. És arról, hogy a francia állam hajlandó-e vállalni a felelősséget érte. Az ügyvédünkkel a párizsi Palais Royal épületében találkoztunk. A tárgyalóterem lenyűgöző ? hatalmas ablakok, aranyozott mennyezet, méltóságteljes hangulat. Próbáltam diszkréten készíteni Önnek egy képet ? de gyorsan rám szóltak, hogy ez tilos. Az adminisztratív fellebbezések egymást követték. Nem túl izgalmas, míg egyszer csak: ?CitizenGO? ? Sorra kerültünk. Három perc. Ennyi volt az egész. Aztán kint voltunk. Nem is tudtam biztosan, hogy jól értettem-e? és mégis, értettem. A keresetünket ? amelyet a francia államnak és az Olimpiai Játékok szervezőinek címeztünk ? az állam elutasította azzal az indokkal, hogy ?ez nem rájuk tartozik?! [https://go.citizengo.org/rs/907-ODY-051/images/Paris_Olympics_Court_Paper_IMG_1.jpg?version=0] Fordítás: 1. cikk: A CitizenGO Alapítvány és mások által benyújtott kereset elutasításra kerül. 2. cikk: A döntést a CitizenGO Alapítvány, mint első beadványozó, valamint az Ifjúsági, Sport- és Közösségi Élet minisztere kapja kézhez. Igen, jól olvassa. Azt mondták, ez nem rájuk tartozik, mert ? bár az állam is részt vett a szervezésben ? úgy vélték, nem közvetlenül ők voltak a felelősek. A döntés elvileg az olimpiai bizottsághoz tartozott. Gyakorlatilag megvonták a vállukat. Mintha az államnak semmi köze nem lett volna az egészhez ? pedig ők maguk segítették elő és népszerűsítették a nyitóünnepséget! [https://go.citizengo.org/rs/907-ODY-051/images/Paris_Olympics_Court_Paper_IMG_2.jpg?version=0] Fordítás: 1. A kérelmezők hatáskörtúllépés miatt kérik annak a döntésnek a megsemmisítését, amellyel az állam állítólagosan megszervezett vagy engedélyezett egy olyan előadást az olimpiai megnyitón, amely szerintük az utolsó vacsora paródiája volt. 2. Sem az ünnepség nemzetközi jellege, sem a nyilvános bejelentések, sem a tiltakozók letartóztatása nem bizonyítja, hogy az állam bármilyen módon megszervezte vagy engedélyezte volna az előadás tartalmát. Ezért a beadvány nyilvánvalóan elfogadhatatlan, és az eljárás során nem is orvosolható ? elutasítandó. El tudja képzelni? Az egyik legnézettebb világműsor. Egy groteszk gúny a kereszténység legszentebb titkáról. És az állam ? amely az egész eseményt szponzorálta ? azt mondja, semmi köze hozzá. Képmutatás a javából. A vezető politikusok egyszerűen lesöpörték az asztalról a keresztényeket ért sérelmet! Mintha Krisztus képe, amit torzan és nevetség tárgyává tettek, semmiség lenne. Sőt ? mintha teljesen természetes volna. Felháborító. És szívszorító. Ez nem csak egy jogi ügy volt, hanem lehetőség arra, hogy az állam kimondja: a keresztények is megérdemlik a tiszteletet. Ők azonban a tagadást választották. A gyávaságot választották. De szeretném, ha tudná: még ha a bíróság hátat is fordított nekünk, mi nem fordítunk hátat ennek a harcnak. Sosem tesszük. Minél nagyobb a maszatolás, annál erősebben kell szólnunk. Minél inkább próbálnak elhallgattatni, annál hangosabban kell beszélnünk. Kiálltunk Párizsban ? és újra ki fogunk állni, bárhol is gázolják sárba a keresztény értékeket. Köszönöm, hogy velem tart ebben a küzdelemben. Még sok dolgunk van. Anne, Matilde, Marisi, Sebastian, Chris és Jason ? mi hatan, akiket egy éve letartóztattak ?, és az egész CitizenGO csapat nevében: Isten áldja! A radikális globalisták és a ?woke? elit el akarják fojtani értékeinket. Csakhogy mi nem hajlunk meg. A CitizenGO olyan polgárok millióit fogja össze világszerte, akik fáradhatatlanul küzdenek az élet, a család és a szabadság védelmében. Van hitünk ? ezért nem adjuk fel. Üzenetünk a következő címre lett kiküldve: akincses at hotmail.com. Ha módosítani kívánja beállításait, vagy szeretne leiratkozni, kérjük, kattintson ide. Annak érdekében, hogy továbbra is megkapja üzeneteinket, kérjük, adja hozzá a magyar at citizengo.org címet a névjegyzékéhez. Kérdése van? Megosztaná velünk a véleményét? Válaszoljon erre az e-mailre ? minden egyes visszajelzést munkatársunk olvassa el, olyasvalaki, aki osztja értékrendjét, és együtt küzd a szabadságért. --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Wed Aug 6 13:25:14 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Wed, 6 Aug 2025 13:25:14 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?RndkOiAgRMOpbGkgaGFyYW5nc3rDsyDDqXMgbWVnZGljc8WR?= =?utf-8?b?w7xsw6lz?= In-Reply-To: References: Message-ID: Kedves Klári! Valóban nagyon érdekes! Ismét keresztány - törökverő múltunk egy darabja. Köszönjük szépen Szeretettel, a Lista + E/M From: Klára Hegyi Kedves Lista! A cikket érdekesnek találtam. Minden jót! Klári pax Déli harangszó és megdicsőülés https://magyarnemzet.hu/velemeny/2025/08/nandorfehervar-hunyadi-harangszo-jezus-megdicsoules _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From reinisch at t-online.hu Wed Aug 6 13:48:22 2025 From: reinisch at t-online.hu (Reinisch Egon) Date: Wed, 6 Aug 2025 13:48:22 +0200 Subject: [Grem] =?iso-8859-2?q?=C9vfordul=F3?= In-Reply-To: References: Message-ID: <7BAF0F6E2A0B451FB51CAC4FEF5C38ED@ConsulensMPC> Mind a két célpont egy hagyományos bombázás esetén legális katonai célpont volt . HIROSIMA városa és az öböl egyszerre volt a 2. japán hadsereg alapbázisa és japán egyik legfontosabb haditengerészeti bázisa innen indult az Egyesített Japán Csapásmérő Flotta Pearl Harbor megtámadására Yamamoto admirálissal aki a világ legnagyobb csatahajójára a Yamatora(71 659 tonna főtüzérség űrméret 46 cm ) húzta fel a tengernagyi a tengernagyi lobogót . A Yamato és testvér hajója a Muszasi viszont a legnagyobb japán hajógyárban (a jól ismert név Mitsubishi ) NAGASZAKIBAN készült . Mindkét városban megkezdték a japánok a polgári lakosság kitelepítését már az USAF hagyományos bombázásai miatt is de ennyi embert nem tudtak hova elhelyezni ,350 000 ember maradt így pl. Hirosimában és rengeteg diák esett áldozatul az atombombának mert éppen a belváros fa házait bontották le a tűzkárok megakadályozására . Tehát addig amíg Drezda vagy Nürnberg belvárosa kifejezetten civil célpont volt és eleve a lakosság megfélemlítést szolgálta és ezek eleve háborús bűnök voltak. Hirosima és Nagaszaki csak akkor tekinthető annak hogy ha az atombomba túlpusztításának hatásával az amerikai kormányzat és haderő parancsnokság tisztában volt ,és ezek után nem döntött úgy hogy kevesebb polgári lakos által lakott katonai célpontot választ . Ugyanakkor egyetlen katonai bázist vagy hadiipari komplexumot sem lehet a lakosság mögé bujtatni mert ezek legális célpontok lesznek egy háborúban így a japán kormányzat is visel valamilyen felelősséget a történtekért . Az atombomba támadás igaz kicsit homályosan és a célpontok megjelölése nélkül be lettek jelentve abban a felhívásban AMELYBEN AZ USA KORMÁNYZATA FELSZÓLÍTOTTA A JAPÁN CSÁSZÁRI KORMÁNYZATOT A FELTÉTELNÉLKÜLI KAPITULÁCIÓRA AMELYNEK MEGTAGADÁSA ESETÉN ELKÉPZELHETETLEN PUSZTÍTÁS VÁR JAPÁN SZÁRAZFÖLDI TERÜLETÉRE . USA felmérés szerint Hirosimában az atomcsapásban és utóhatásai miatt elképesztő számú civil, haditengerész és katona halt meg: 139 000 . Összehasonlításul amikor a japán haderő a Tokiót először megbombázó Doolittle ezredesre és pilótáira, hajózó személyzeteire vadásztak akik a kínai szárazföld fölött ugrottak ki a gépeikből üzemanyag hiány miatt akkor 250 000 kínai civilt gyilkoltak meg a térségben arra hivatkozva hogy a kínaiak segítettek az USAF pilótáinak . Azonban az egyik fél háborús bűnei nem mentik fel a másik felet . Üdv. Egon ----- Eredeti üzenet ----- From: KEA Sent: Wednesday, August 6, 2025 11:50 AM To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu Subject: [Grem] Évforduló Hirosima, 1945. augusztus 6. A demokrácia, emberi jogok stb. nevében elkövetett tömeggyilkosság civilek ellen, háborús és emberiség elleni bűn stb. Üdvrivalgással: KEA. _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem -- Ezt az e-mailt átvizsgálta az Avast AntiVirus szoftver. www.avast.com From reinisch at t-online.hu Wed Aug 6 13:58:39 2025 From: reinisch at t-online.hu (Reinisch Egon) Date: Wed, 6 Aug 2025 13:58:39 +0200 Subject: [Grem] =?iso-8859-2?q?=C9vfordul=F3?= In-Reply-To: <7BAF0F6E2A0B451FB51CAC4FEF5C38ED@ConsulensMPC> References: <7BAF0F6E2A0B451FB51CAC4FEF5C38ED@ConsulensMPC> Message-ID: <3FED4D036948472F86106ED49609943A@ConsulensMPC> javított szöveg : Mind a két célpont egy hagyományos bombázás esetén legális katonai célpont volt . HIROSIMA városa és az öböl egyszerre volt a 2. japán hadsereg alapbázisa és japán egyik legfontosabb haditengerészeti bázisa innen indult az Egyesített Japán Csapásmérő Flotta Pearl Harbor megtámadására Yamamoto admirálissal aki a világ legnagyobb csatahajójára a Yamatora(71 659 tonna főtüzérség űrméret 46 cm ) húzta fel a tengernagyi a tengernagyi lobogót . A Yamato és testvér hajója a Muszasi viszont a legnagyobb japán hajógyárban (a jól ismert név Mitsubishi ) NAGASZAKIBAN készült . Mindkét városban megkezdték a japánok a polgári lakosság kitelepítését már az USAF hagyományos bombázásai miatt is de ennyi embert nem tudtak hova elhelyezni ,350 000 ember maradt így pl. Hirosimában és rengeteg diák esett áldozatul az atombombának mert éppen a belváros fa házait bontották le a tűzkárok megakadályozására . Tehát addig amíg Drezda vagy Nürnberg belvárosa kifejezetten civil célpont volt és eleve a lakosság megfélemlítést szolgálta és ezek eleve háborús bűnök voltak. Hirosima és Nagaszaki csak akkor tekinthető SZÁNDÉKOS HÁBORÚS BŰNNEK hogy ha az atombomba túlpusztításának hatásával az amerikai kormányzat és haderő parancsnokság tisztában volt ,és ezek után nem döntött úgy hogy kevesebb polgári lakos által lakott katonai célpontot választ . Ugyanakkor egyetlen katonai bázist vagy hadiipari komplexumot sem lehet a lakosság mögé bujtatni mert ezek legális célpontok lesznek egy háborúban így a japán kormányzat is visel valamilyen felelősséget a történtekért . Az atombomba támadás igaz kicsit homályosan és a célpontok megjelölése nélkül be lettek jelentve abban a felhívásban AMELYBEN AZ USA KORMÁNYZATA FELSZÓLÍTOTTA A JAPÁN CSÁSZÁRI KORMÁNYZATOT A FELTÉTELNÉLKÜLI KAPITULÁCIÓRA AMELYNEK MEGTAGADÁSA ESETÉN ELKÉPZELHETETLEN PUSZTÍTÁS VÁR JAPÁN SZÁRAZFÖLDI TERÜLETÉRE . USA felmérés szerint Hirosimában az atomcsapásban és utóhatásai miatt elképesztő számú civil, haditengerész és katona halt meg: 139 000 . Összehasonlításul amikor a japán haderő a Tokiót először megbombázó Doolittle ezredesre és pilótáira, hajózó személyzeteire vadásztak akik a kínai szárazföld fölött ugrottak ki a gépeikből üzemanyag hiány miatt akkor 250 000 kínai civilt gyilkoltak meg a térségben arra hivatkozva hogy a kínaiak segítettek az USAF pilótáinak . Azonban az egyik fél háborús bűnei nem mentik fel a másik felet . Üdv. Egon ----- Eredeti üzenet ----- From: KEA Sent: Wednesday, August 6, 2025 11:50 AM To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu Subject: [Grem] Évforduló Hirosima, 1945. augusztus 6. A demokrácia, emberi jogok stb. nevében elkövetett tömeggyilkosság civilek ellen, háborús és emberiség elleni bűn stb. Üdvrivalgással: KEA. _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem -- Ezt az e-mailt átvizsgálta az Avast AntiVirus szoftver. www.avast.com _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem From ildiko.sk at gmail.com Wed Aug 6 14:15:15 2025 From: ildiko.sk at gmail.com (=?UTF-8?Q?Ildik=C3=B3_Somorjain=C3=A9_Ku=C5=BAniarski=2DZupka?=) Date: Wed, 6 Aug 2025 14:15:15 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?=E2=80=9EA_nap_verse_-_Juh=C3=A1sz_Gyula=3A_A_T?= =?utf-8?q?=C3=A1bor_hegyen=E2=80=9D_megtekint=C3=A9se_a_YouTube-on?= Message-ID: Szeretettel továbbítom: https://youtu.be/XREE0K4YbhE?si=ZJqdhmmnH4nCUOAC Ildikó --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From havkati at yahoo.com Wed Aug 6 14:26:57 2025 From: havkati at yahoo.com (Katalin Havasi) Date: Wed, 6 Aug 2025 12:26:57 +0000 (UTC) Subject: [Grem] =?utf-8?b?w4l2Zm9yZHVsw7M=?= In-Reply-To: References: Message-ID: <870355776.2499113.1754483217902@mail.yahoo.com> Igen, ma van a 80. évforduló? Kétes hírnév, de magyar tudósoknak meghatározó szerepük volt az atombomba kifejlesztésében. Szilárd Leó kezdeményezésére indult el az USA-ban a Manhattan Project, amelyben több magyar fizikus vett részt. Bővebben erről itt lehet olvasni: https://demokrata.hu/tudomany/volt-amikor-1-kilometer-sugaru-korben-minden-elpusztult-1036105/  Hogyan emlékeznek az évfordulóra Japánban? Howard Kakita túlélő visszaemlékezését is tartalmazza ez a Japan Times cikk, ő 7 évesen élte át az atombomba ledobását Hiroshimára, amikor nagyszüleinél volt látogatóban. (Japánban ?hibakusha?-nak nevezik az atombomba túlélőket.) https://www.japantimes.co.jp/news/2025/08/06/japan/history/japanese-american-hibakusha/  Üdv,Kati  On Wednesday, August 6, 2025, 2:50 AM, KEA wrote: Hirosima, 1945. augusztus 6. A demokrácia, emberi jogok stb. nevében elkövetett tömeggyilkosság civilek ellen, háborús és emberiség elleni bűn stb. Üdvrivalgással: KEA. _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From havkati at yahoo.com Wed Aug 6 14:26:57 2025 From: havkati at yahoo.com (Katalin Havasi) Date: Wed, 6 Aug 2025 12:26:57 +0000 (UTC) Subject: [Grem] =?utf-8?b?w4l2Zm9yZHVsw7M=?= In-Reply-To: References: Message-ID: <870355776.2499113.1754483217902@mail.yahoo.com> Igen, ma van a 80. évforduló? Kétes hírnév, de magyar tudósoknak meghatározó szerepük volt az atombomba kifejlesztésében. Szilárd Leó kezdeményezésére indult el az USA-ban a Manhattan Project, amelyben több magyar fizikus vett részt. Bővebben erről itt lehet olvasni: https://demokrata.hu/tudomany/volt-amikor-1-kilometer-sugaru-korben-minden-elpusztult-1036105/  Hogyan emlékeznek az évfordulóra Japánban? Howard Kakita túlélő visszaemlékezését is tartalmazza ez a Japan Times cikk, ő 7 évesen élte át az atombomba ledobását Hiroshimára, amikor nagyszüleinél volt látogatóban. (Japánban ?hibakusha?-nak nevezik az atombomba túlélőket.) https://www.japantimes.co.jp/news/2025/08/06/japan/history/japanese-american-hibakusha/  Üdv,Kati  On Wednesday, August 6, 2025, 2:50 AM, KEA wrote: Hirosima, 1945. augusztus 6. A demokrácia, emberi jogok stb. nevében elkövetett tömeggyilkosság civilek ellen, háborús és emberiség elleni bűn stb. Üdvrivalgással: KEA. _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From reinisch at t-online.hu Wed Aug 6 14:39:25 2025 From: reinisch at t-online.hu (Reinisch Egon) Date: Wed, 6 Aug 2025 14:39:25 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?w4l2Zm9yZHVsw7M=?= In-Reply-To: <870355776.2499113.1754483217902@mail.yahoo.com> References: <870355776.2499113.1754483217902@mail.yahoo.com> Message-ID: Egy japán mérnök Jamagucsi Cotumo hihetetlen módon túlélte mind a két atombomba támadást .https://www.raketa.hu/az-ember-aki-ket-atomtamadast-is-tulelt E. From: Katalin Havasi Sent: Wednesday, August 6, 2025 2:26 PM To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu Cc: KEA Subject: Re: [Grem] Évforduló Igen, ma van a 80. évforduló? Kétes hírnév, de magyar tudósoknak meghatározó szerepük volt az atombomba kifejlesztésében. Szilárd Leó kezdeményezésére indult el az USA-ban a Manhattan Project, amelyben több magyar fizikus vett részt. Bővebben erről itt lehet olvasni: https://demokrata.hu/tudomany/volt-amikor-1-kilometer-sugaru-korben-minden-elpusztult-1036105/ Hogyan emlékeznek az évfordulóra Japánban? Howard Kakita túlélő visszaemlékezését is tartalmazza ez a Japan Times cikk, ő 7 évesen élte át az atombomba ledobását Hiroshimára, amikor nagyszüleinél volt látogatóban. (Japánban ?hibakusha?-nak nevezik az atombomba túlélőket.) https://www.japantimes.co.jp/news/2025/08/06/japan/history/japanese-american-hibakusha/ Üdv, Kati On Wednesday, August 6, 2025, 2:50 AM, KEA wrote: Hirosima, 1945. augusztus 6. A demokrácia, emberi jogok stb. nevében elkövetett tömeggyilkosság civilek ellen, háborús és emberiség elleni bűn stb. Üdvrivalgással: KEA. _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem -------------------------------------------------------------------------------- _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem -- Ezt az e-mailt átvizsgálta az Avast AntiVirus szoftver. www.avast.com --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Wed Aug 6 15:23:52 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Wed, 6 Aug 2025 15:23:52 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?=E2=80=9EA_nap_verse_-_Juh=C3=A1sz_Gyula=3A_A_T?= =?utf-8?q?=C3=A1bor_hegyen=E2=80=9D_megtekint=C3=A9se_a_YouTube-on?= In-Reply-To: References: Message-ID: Köszönjük szépen, Ildikó! Itt van Juhász Gyula életrajza. https://hu.wikipedia.org/wiki/Juh%C3%A1sz_Gyula_(k%C3%B6lt%C5%91) Fiatalon piarista novícius volt, majd a későbbiekben a Tanácsköztársaságban vállalt szerepet, majd többször öngyilkoks akart lenni és elmebetegnek is nyilvánították https://hu.wikipedia.org/wiki/Juh%C3%A1sz_Gyula_(k%C3%B6lt%C5%91) On Wed, Aug 6, 2025 at 2:15?PM Ildikó Somorjainé Kuźniarski-Zupka < ildiko.sk at gmail.com> wrote: > Szeretettel továbbítom: > > https://youtu.be/XREE0K4YbhE?si=ZJqdhmmnH4nCUOAC > > > Ildikó > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Wed Aug 6 16:52:35 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Wed, 6 Aug 2025 16:52:35 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Dragok=2C_queerek=2C_Lady_Joker_=C3=A9s_Popshe?= =?utf-8?q?=2C_az_LMBTQ_k=C3=B6z=C3=B6sss=C3=A9g_a_Szigeten?= Message-ID: Dragok, queerek, Lady Joker és Popshe a Szigeten: az LMBTQ-közösség nagyon fogja élvezni https://mandiner.hu/belfold/2025/08/dragok-queerek-lady-joker-es-popshe-a-szigeten-az-lmbtq-kozosseg-nagyon-fogja-elvezni Kezdődik a Sziget! A Buzik és Boszik Táncházban nincs szükség tapasztalatra, csak hozd a tested, a jelenléted és a groove-od ? kérik. Queer vibes magyaros fűszerrel! ? szól a beharangozó. 2025. augusztus 06. 13:33 [image: null] Az LMBTQ-közösség a szerdán kezdődő Sziget fesztiválon sem fog unatkozni, a szervezők alaposan kitettek magukért, hogy a hagyományostól eltérő szexuális orientációjú emberek a nap csaknem 24 órájában önfeledten szórakozhassanak, élvezhessék egymás remek társaságát. A humenonline számol be arról, hogy a Magyar LMBT-szövetség és tagszervezetei idén is kitelepülnek a Sziget Fesztivál Civil Falujába,* ?a programsátor célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a különböző LMBTQ+-közösségeket, valamint bemutassa a Magyarországon működő civil szervezetek munkáját, történetét és célkitűzéseit. * *A résztvevőket beszélgetések, játékok, interaktív foglalkozások, közösségi élmények várják?.* Mint az érdeklődők megtudhatják, a programsorozat minden nap más és más szervezetek fókuszával zajlik, így a látogatók minden alkalommal új arcokat, témákat és élményeket ismerhetnek meg. Pénteken személyes beszélgetésekkel, műveltségi társasjátékkal és híres LMBT-embereket bemutató kártyajátékkal készül. Az Atlasz Sportegyesület szombaton sportolóival várja a látogatókat, a Diverse Youth Network vasárnap Pécs Pride-információkkal és emberi jogi kvízzel érkezik. A Háttér Társaság, amely idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját, szerdán és hétfőn látványos programokkal ? társasjátékkal, fotófallal, ideiglenes tetoválásokkal és queer zine készítéssel ? készül. Csütörtökön a Labrisz Leszbikus Egyesület 25 évének történetét mutatja be, valamint kvízeket szervez, köztük a *?Meseország mindenkié?* témájában is. A Magyar Aszexuális Közösség hétfőn kvízzel és személyes konzultációval érkezik, a Partiscum Egyesület szombaton vidéki LMBT+ kvízt és ?homofóbingót? hoz. A Szabadnem Egyesület szerdán és vasárnap önismereti, erőszakmentes kommunikációs minitréninggel készül, játékos, élményalapú formában. A Szimpozion Egyesület csütörtökön, szombaton és vasárnap lesz jelen, ahol totóval, beszélgetésekkel és a ?Meleg szemmel? videobloghoz kapcsolódó forgatással találkozhatnak a látogatók. A sátor minden nap kínál lehetőséget szimbolikus esküvőre is, ahol a résztvevők a szivárvány alatt házasodhatnak ? akár párként, akár barátként, akár csak a szolidaritás jeleként. Ez a kezdeményezés is azt az üzenetet hordozza, hogy a szeretet sokféle lehet, és minden formája megérdemli az ünneplést és az elismerést. A portál öt előadóra különösen felhívja a figyelmet, ezek: Charlie XCX, Chapell Roan, Shawn Mendes, FKA Twigs, The Blessed Madonna. De akiknek ez sem elég, azoknak ott van a Magic Mirror , ahol délután reggelig queer varázslat kápráztatja el a nagyérdeműt, de lesznek drag-show-k, csütörtökön éjfélkor Lady Joker pillanatai következnek, szombaton hajnali 2 és 6 között a Popshe-é a főszerep, és számunkra nehezen értelmezhető ez a program, de az érintettek biztos tudják, miről szól a vasárnap fél 7-kor kezdődő Butch Tribute: A Butch is a Butch is a Butch is a Butch című műsor. A Buzik és Boszik Táncház pedig egy olyan tér az LMBTQ+-emberek és büszke szövetségeseik számára ? tartalmazza a hivatalos program ?, ahol kísérletező és játékos módon fedezhetik fel a magyar néptáncot. Vezetett gyakorlatokon és nyitott táncórákon keresztül a mozgás nyers energiáját csapolják meg, egyaránt felvállalva a hagyományt és a lázadást. ?*A workshop arra bátorít, hogy felfedezd a táncot, mint a magaddal és másokkal való kapcsolatteremtés módját ? ötvözve a kortárs, a klub és a magyar népi kultúra csoport ?, páros és körtáncainak kombinációját.* *Arról szól, hogy elfoglaljuk a teret, érezzük a ritmust, és teljes önmagunkkal mozogjunk. Akár azért jössz, hogy elengedd magad, összekapcsolódj vagy bemelegíts a nap további részére, szívesen látunk. Nincs szükség tapasztalatra ? csak hozd a tested, a jelenléted és a groove-od.* *Queer vibes magyaros fűszerrel!? ? *fogalmaznak. *A nyitókép archív és illusztráció: a 20. jubileumi Budapest Pride felvonulás egyik résztvevője szappanbuborékot fúj az Andrássy úton 2015. július 11-én. Szigetváry Zsolt, MTI/MTVA* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Wed Aug 6 17:06:09 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Wed, 6 Aug 2025 17:06:09 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?!!!_Az_idei_Ferences_Biciklit=C3=BAra_Erd=C3=A9l?= =?utf-8?b?eWJlbi4gYSBSRU3DiU5ZIG55b23DoWJhbiEh?= Message-ID: Kerékpáron a remény nyomában *https://www.magyarkurir.hu/hirek/kerekparon-remeny-nyomaban-18-alkalommal-tartottak-meg-erdelyben-ferences-bicikliturat * --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From kea at turul.banki.hu Wed Aug 6 20:28:27 2025 From: kea at turul.banki.hu (KEA) Date: Wed, 6 Aug 2025 20:28:27 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Fw=3A_Egy_=C3=A9v_telt_el_=E2=80=93_nincs_igazs?= =?utf-8?b?w6FnLCBuaW5jcyBib2Nzw6FuYXRrw6lyw6lzLCBuaW5jcyBmZWxlbMWRc3M=?= =?utf-8?b?w6lndsOhbGxhbMOhcw==?= In-Reply-To: References: <308680945.131367943.1754475188819@mlm-mktmail-batch-0001-a-004.prod.gbr2.marketo.org> Message-ID: <960eb727-2cc6-4455-87b2-8b54930fc3a3@turul.banki.hu> Az a bizonyos kettős mérce meg keresztény(ség)ellenes zsigeri gyűlölet. El tudnátok képzelni valami hasonlót a muzulmánok vagy a zsidók irányába? 2025. 08. 06. 13:18 keltezéssel, Kincses Ágnes írta: > > > Androidos Outlookból  küldve > > ------------------------------------------------------------------------ > *Feladó:* Anne, Matilde, Marisi, Sebastian, Chris és Jason > > *Elküldve:* szerda, augusztus 6, 2025 12:48:21 > > Kedves Ágnes! > > Este hét óra körül járt, épp befejeztem a pakolást ? indultam volna egy > életvédő menetre ?, amikor csörgött a telefon: > > /?Most hívott az ügyvéd ? a meghallgatás holnap lesz. El tudsz jönni > Párizsba??/ > /?Megoldom, persze? ? válaszoltam./ > > Végre meghallgatnak minket! > > *Emlékszik, amikor keresztény hitünket nyíltan kigúnyolták az egész > világ előtt a párizsi olimpia megnyitóján?* > > A CitizenGO volt az első, aki reagált ? és az egyetlen szervezet, amely > jogi lépéseket tett az utolsó vacsorát meggyalázó paródia ellen, amely > mélyen megbántotta a keresztényeket világszerte. > > Jól emlékszem ? mert ott voltam. Tagja voltam annak a csapatnak, amelyet > letartóztattak, és börtönbe zártak, csak mert kiálltunk hitünk védelmében. > > Ahogy ott ültem a tárgyalóteremben, rádöbbentem: *majdnem egy év telt el > azóta a borzalmas nap óta, hogy megbilincseltek és megaláztak minket, > csak mert kiálltunk a hitünkért.* > > * OTA3LU9EWS0wNTEAAAGcHdeCSDr9311Xy1VoIowU3BWnXSU8KlrrnVfvs_kRvQKwQJeFotjAgokGf4-SYXTDJ9ERpzo=>* > > *Egy teljes év telt el ? és senki nem vállalt felelősséget.* > > Most a jogi hercehurca sem a letartóztatásunkról szólt. Hanem arról az > üzenetről, arról a sértésről, amit az olimpiai nyitóünnepség világszerte > sugárzott. > > És arról, hogy a francia állam hajlandó-e vállalni a felelősséget érte. > > Az ügyvédünkkel a párizsi Palais Royal épületében találkoztunk. > > A tárgyalóterem lenyűgöző ? hatalmas ablakok, aranyozott mennyezet, > méltóságteljes hangulat. Próbáltam diszkréten készíteni Önnek egy képet > ? de gyorsan rám szóltak, hogy ez tilos. > > Az adminisztratív fellebbezések egymást követték. Nem túl izgalmas, míg > egyszer csak: > > /?CitizenGO?/ ? Sorra kerültünk. > > *Három perc. Ennyi volt az egész.* > > Aztán kint voltunk. Nem is tudtam biztosan, hogy jól értettem-e? és > mégis, értettem. > > A keresetünket ? amelyet a francia államnak és az Olimpiai Játékok > szervezőinek címeztünk ? *az állam elutasította azzal az indokkal, hogy > ?ez nem rájuk tartozik?!* > > *Fordítás:* > > *1. cikk:* /A CitizenGO Alapítvány és mások által benyújtott kereset > elutasításra kerül./ > > *2. cikk:*/ A döntést a CitizenGO Alapítvány, mint első beadványozó, > valamint az Ifjúsági, Sport- és Közösségi Élet minisztere kapja kézhez./ > > *Igen, jól olvassa.* > > Azt mondták, ez nem rájuk tartozik, mert ? bár az állam is részt vett a > szervezésben ? úgy vélték, nem közvetlenül ők voltak a felelősek. A > döntés elvileg az olimpiai bizottsághoz tartozott. > > Gyakorlatilag megvonták a vállukat. *Mintha az államnak semmi köze nem > lett volna az egészhez* ? pedig ők maguk segítették elő és > népszerűsítették a nyitóünnepséget! > > *Fordítás:* > > /1. A kérelmezők hatáskörtúllépés miatt kérik annak a döntésnek a > megsemmisítését, amellyel az állam állítólagosan megszervezett vagy > engedélyezett egy olyan előadást az olimpiai megnyitón, amely szerintük > az utolsó vacsora paródiája volt./ > > /2. Sem az ünnepség nemzetközi jellege, sem a nyilvános bejelentések, > sem a tiltakozók letartóztatása nem bizonyítja, hogy az állam bármilyen > módon megszervezte vagy engedélyezte volna az előadás tartalmát./ > > /Ezért a beadvány nyilvánvalóan elfogadhatatlan, és az eljárás során nem > is orvosolható ? elutasítandó./ > > *El tudja képzelni?* > > Az egyik legnézettebb világműsor. Egy groteszk gúny a kereszténység > legszentebb titkáról. És az állam ? amely az egész eseményt szponzorálta > ? azt mondja, semmi köze hozzá. > > *Képmutatás a javából.* > > A vezető politikusok egyszerűen lesöpörték az asztalról a keresztényeket > ért sérelmet! > > Mintha Krisztus képe, amit torzan és nevetség tárgyává tettek, semmiség > lenne. Sőt ? mintha teljesen természetes volna. > > Felháborító. És szívszorító. > > Ez nem csak egy jogi ügy volt, hanem lehetőség arra, hogy az állam > kimondja: a keresztények is megérdemlik a tiszteletet. > > Ők azonban a tagadást választották. A gyávaságot választották. > > De szeretném, ha tudná: még ha a bíróság hátat is fordított nekünk, mi > nem fordítunk hátat ennek a harcnak. > > Sosem tesszük. > > Minél nagyobb a maszatolás, annál erősebben kell szólnunk. *Minél inkább > próbálnak elhallgattatni, annál hangosabban kell beszélnünk. Kiálltunk > Párizsban ? és újra ki fogunk állni, bárhol is gázolják sárba a > keresztény értékeket.* > > Köszönöm, hogy velem tart ebben a küzdelemben. Még sok dolgunk van. > > /Anne, Matilde, Marisi, Sebastian, Chris és Jason ? mi hatan, akiket egy > éve letartóztattak ?, és az egész CitizenGO csapat nevében:/ > > Isten áldja! > > *A radikális globalisták és a ?woke? elit el akarják fojtani > értékeinket. *Csakhogy mi nem hajlunk meg. A CitizenGO olyan polgárok > millióit fogja össze világszerte, akik fáradhatatlanul küzdenek az élet, > a család és a szabadság védelmében. Van hitünk ? ezért nem adjuk fel. > > Üzenetünk a következő címre lett kiküldve: akincses at hotmail.com. Ha > módosítani kívánja beállításait, vagy szeretne leiratkozni, kérjük, > kattintson ide r1Bxeu5WfSKZqovGcivlwTLPyv2DoLDUYOKPIpzRgo_SIgXhPGmeBDAgKDa38hSwgn4-7xXrJ_2ITagJ4TLySS82PApX39cD5xmTxCcMZrVqAFanPEAqSGIaJAIG9ZEQBLZ6RWcItG1q95HU=/OTA3LU9EWS0wNTEAAAGcHdeCSb6DlJnMszP6fGgc3TTO2srUUp5t6rHCCpbP0LPL89_oee3BkpJ0CY2LQRyp5iLHSpM=>. Annak érdekében, hogy továbbra is megkapja üzeneteinket, kérjük, adja hozzá a magyar at citizengo.org címet a névjegyzékéhez. > > Kérdése van? Megosztaná velünk a véleményét? Válaszoljon erre az e- > mailre ? minden egyes visszajelzést munkatársunk olvassa el, > olyasvalaki, aki osztja értékrendjét, és együtt küzd a szabadságért. > > > > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem From kea at turul.banki.hu Wed Aug 6 20:40:19 2025 From: kea at turul.banki.hu (KEA) Date: Wed, 6 Aug 2025 20:40:19 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?w4l2Zm9yZHVsw7M=?= In-Reply-To: <3FED4D036948472F86106ED49609943A@ConsulensMPC> References: <7BAF0F6E2A0B451FB51CAC4FEF5C38ED@ConsulensMPC> <3FED4D036948472F86106ED49609943A@ConsulensMPC> Message-ID: <265b0f6e-5938-4b8e-b414-82feef39e9df@turul.banki.hu> A tesztrobbantás alapján tisztában kellett legyenek legalább a közvetlen pusztító hatásával (a járulékos, utólagos sugárzás hatását, annak ismeretét most nem feszegetve). Kérdem a lista hivatásos és címzetes történészeit (esetleg fizikusait) a Nagaszakira dobott plutóniumbomba kapcsán. Lehetséges-e, hogy az német plutónium volt? 2025. 08. 06. 13:58 keltezéssel, Reinisch Egon írta: > Hirosima és Nagaszaki csak akkor tekinthető  SZÁNDÉKOS > HÁBORÚS BŰNNEK  hogy ha az > atombomba túlpusztításának hatásával az amerikai kormányzat és haderő > parancsnokság tisztában volt ,és ezek után nem döntött úgy hogy kevesebb > polgári lakos által lakott katonai célpontot választ . From kea at turul.banki.hu Wed Aug 6 20:45:05 2025 From: kea at turul.banki.hu (KEA) Date: Wed, 6 Aug 2025 20:45:05 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?=E2=80=9EA_nap_verse_-_Juh=C3=A1sz_Gyula=3A_A_T?= =?utf-8?q?=C3=A1bor_hegyen=E2=80=9D_megtekint=C3=A9se_a_YouTube-on?= In-Reply-To: References: Message-ID: https://www.youtube.com/watch?v=b2DDxR53KIE&list=RDb2DDxR53KIE&start_radio=1 Juhász Gyula: Ballada Tizenkét hószínű ménen Tizenkét barna lovag. Mennek a ködben, az éjben Büszkén és hallgatag. Mennek száz pusztaságon És tüskén, bokron át S hallanak messzevágyón Egy mennyei orgonát. Az üdvösségnek vára Ki tudja, merre lehet, Ők mennek télbe, nyárba, Űzve a fellegeket. Már majd valamennyi lovagnak Galambősz szakálla van S hogy lóhalálba rohannak, Az idő velük rohan. És köztük egy fiatal hős, Ki néha visszatekint S bámulja a hervatag, rőt Erdőknek szépségeit. Valami dallamra gondol, Dajkája dúdolta talán, Szeretne leszállni a lóról, Heverni domb oldalán. Meghalni, ajkán egy névvel, Mint boldog, balga gyerek. De tovább ügetnek a vének És ő is utánuk ered. 2025. 08. 06. 15:23 keltezéssel, Emoke Greschik írta: > Köszönjük szépen, Ildikó! > > Itt van Juhász Gyula életrajza. https://hu.wikipedia.org/wiki/ > Juh%C3%A1sz_Gyula_(k%C3%B6lt%C5%91) Juh%C3%A1sz_Gyula_(k%C3%B6lt%C5%91)>  Fiatalon piarista novícius volt, > majd a későbbiekben a Tanácsköztársaságban vállalt szerepet, majd > többször öngyilkoks akart lenni és elmebetegnek is nyilvánították > https://hu.wikipedia.org/wiki/Juh%C3%A1sz_Gyula_(k%C3%B6lt%C5%91) > > > On Wed, Aug 6, 2025 at 2:15?PM Ildikó Somorjainé Kuźniarski-Zupka > > wrote: > > Szeretettel továbbítom: > > https://youtu.be/XREE0K4YbhE?si=ZJqdhmmnH4nCUOAC XREE0K4YbhE?si=ZJqdhmmnH4nCUOAC> > > > Ildikó > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem> > > > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem From kea at turul.banki.hu Wed Aug 6 20:52:50 2025 From: kea at turul.banki.hu (KEA) Date: Wed, 6 Aug 2025 20:52:50 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Dragok=2C_queerek=2C_Lady_Joker_=C3=A9s_Popshe?= =?utf-8?q?=2C_az_LMBTQ_k=C3=B6z=C3=B6sss=C3=A9g_a_Szigeten?= In-Reply-To: References: Message-ID: <1aa2b006-3b31-4f1a-8b39-f0b502d7344b@turul.banki.hu> Ha én leszbikus transznőként azonosítanám magam, milyen esélyeim lennének szerintetek? 2025. 08. 06. 16:52 keltezéssel, Emoke Greschik írta: > > Dragok, queerek, Lady Joker és Popshe a Szigeten: az LMBTQ-közösség > nagyon fogja élvezni > > https://mandiner.hu/belfold/2025/08/dragok-queerek-lady-joker-es-popshe- > a-szigeten-az-lmbtq-kozosseg-nagyon-fogja-elvezni belfold/2025/08/dragok-queerek-lady-joker-es-popshe-a-szigeten-az-lmbtq- > kozosseg-nagyon-fogja-elvezni> > > Kezdődik a Sziget! A Buzik és Boszik Táncházban nincs szükség > tapasztalatra, csak hozd a tested, a jelenléted és a groove-od ? kérik. > Queer vibes magyaros fűszerrel! ? szól a beharangozó. > > 2025. augusztus 06. 13:33 > > null > > Az LMBTQ-közösség a szerdán kezdődő Sziget fesztiválon sem fog > unatkozni, a szervezők alaposan kitettek magukért, hogy a hagyományostól > eltérő szexuális orientációjú emberek a nap csaknem 24 órájában > önfeledten szórakozhassanak, élvezhessék egymás remek társaságát. > > A humenonline számol be programok-a-sziget-fesztivalon/> arról, hogy a Magyar LMBT-szövetség és > tagszervezetei idén is kitelepülnek a Sziget Fesztivál Civil Falujába,/ > ?a programsátor célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a különböző LMBTQ+- > közösségeket, valamint bemutassa a Magyarországon működő civil > szervezetek munkáját, történetét és célkitűzéseit. / > > /A résztvevőket beszélgetések, játékok, interaktív foglalkozások, > közösségi élmények várják?./ > > Mint az érdeklődők megtudhatják, a programsorozat minden nap más és más > szervezetek fókuszával zajlik, így a látogatók minden alkalommal új > arcokat, témákat és élményeket ismerhetnek meg. Pénteken személyes > beszélgetésekkel, műveltségi társasjátékkal és híres LMBT-embereket > bemutató kártyajátékkal készül. Az Atlasz Sportegyesület szombaton > sportolóival várja a látogatókat, a Diverse Youth Network vasárnap Pécs > Pride-információkkal és emberi jogi kvízzel érkezik. > > A Háttér Társaság, amely idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját, > szerdán és hétfőn látványos programokkal ? társasjátékkal, fotófallal, > ideiglenes tetoválásokkal és queer zine készítéssel ? készül. > > Csütörtökön a Labrisz Leszbikus Egyesület 25 évének történetét mutatja > be, valamint kvízeket szervez, köztük a /?Meseország mindenkié?/ > témájában is. > > A Magyar Aszexuális Közösség hétfőn kvízzel és személyes konzultációval > érkezik, a Partiscum Egyesület szombaton vidéki LMBT+ kvízt és > ?homofóbingót? hoz. A Szabadnem Egyesület szerdán és vasárnap > önismereti, erőszakmentes kommunikációs minitréninggel készül, játékos, > élményalapú formában. A Szimpozion Egyesület csütörtökön, szombaton és > vasárnap lesz jelen, ahol totóval, beszélgetésekkel és a ?Meleg szemmel? > videobloghoz kapcsolódó forgatással találkozhatnak a látogatók. > > A sátor minden nap kínál lehetőséget szimbolikus esküvőre is, ahol a > résztvevők a szivárvány alatt házasodhatnak > > ? akár párként, akár barátként, akár csak a szolidaritás jeleként. Ez a > kezdeményezés is azt az üzenetet hordozza, hogy a szeretet sokféle > lehet, és minden formája megérdemli az ünneplést és az elismerést. > > A portál öt előadóra különösen felhívja a figyelmet, ezek: Charlie XCX, > Chapell Roan, Shawn Mendes, FKA Twigs, The Blessed Madonna. De akiknek > ez sem elég, azoknak ott van a Magic Mirror hu/program#/programs>, ahol délután reggelig queer varázslat kápráztatja > el a nagyérdeműt, de lesznek drag-show-k, csütörtökön éjfélkor Lady > Joker pillanatai következnek, szombaton hajnali 2 és 6 között a Popshe-é > a főszerep, és számunkra nehezen értelmezhető ez a program, de az > érintettek biztos tudják, > > miről szól a vasárnap fél 7-kor kezdődő Butch Tribute: A Butch is a > Butch is a Butch is a Butch című műsor. > > A Buzik és Boszik Táncház pedig egy olyan tér az LMBTQ+-emberek és > büszke szövetségeseik számára ? tartalmazza a hivatalos program ?, ahol > kísérletező és játékos módon fedezhetik fel a magyar néptáncot. Vezetett > gyakorlatokon és nyitott táncórákon keresztül a mozgás nyers energiáját > csapolják meg, egyaránt felvállalva a hagyományt és a lázadást. ?/A > workshop arra bátorít, hogy felfedezd a táncot, mint a magaddal és > másokkal való kapcsolatteremtés módját ? ötvözve a kortárs, a klub és a > magyar népi kultúra csoport ?, páros és körtáncainak kombinációját./ > > /Arról szól, hogy elfoglaljuk a teret, érezzük a ritmust, és teljes > önmagunkkal mozogjunk. Akár azért jössz, hogy elengedd magad, > összekapcsolódj vagy bemelegíts a nap további részére, szívesen látunk. > Nincs szükség tapasztalatra ? csak hozd a tested, a jelenléted és a > groove-od./ > > /Queer vibes magyaros fűszerrel!? ? /fogalmaznak. > > /A nyitókép archív és illusztráció: a 20. jubileumi Budapest Pride > felvonulás egyik résztvevője szappanbuborékot fúj az Andrássy úton 2015. > július 11-én. Szigetváry Zsolt, MTI/MTVA/ > > > > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem From greschem at gmail.com Thu Aug 7 05:54:22 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Thu, 7 Aug 2025 05:54:22 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?A_mai_szentmise_ig=C3=A9i_Szt=2E_II=2E_Szixtusz_?= =?utf-8?b?cMOhcGEgw6lzIHbDqXJ0YW7DunTDoXJzYWkgZW1sw6lrbmFwasOhbg==?= Message-ID: *2025-08-07* https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2025-08-07 *18. évközi hét csütörtök* *OLVASMÁNY Mózes negyedik könyvéből * *Mózes a lázongó népnek vizet fakaszt a sziklából. * * A pusztai tartózkodás utolsó esztendejének első hónapjában Izrael **fiainak egész sokasága eljutott a Szin-pusztába, és letelepedett Kádesben. Itt meghalt Mirjám, és itt is temették el.* Mivel pedig nem volt ivóvize a népnek, fellázadtak *Mózes és Áron* ellen, és így pöröltek *velük*: ?Bárcsak mi is odavesztünk volna *az Úr színe előtt*, amikor testvéreink elpusztultak! Miért hoztátok ki *az Úr népét a pusztába*, hogy meghaljunk mi is, meg az állataink is? Miért hoztatok ki minket Egyiptomból, miért vezettetek bennünket erre a kietlen vidékre, melyet bevetni nem lehet, nem terem se *fügét*, se* szőlőt,* se *gránátalmát*, de még *ivóvíz* sincs?? *Erre Mózes és Áron ott hagyták *a sokaságot, *bementek a Szövetség sátrába, és földre borultak. Ekkor megjelent előttük az Úr dicsősége, és az Úr így szólt Mózeshez: ?Vedd a botodat, és Áronnal, a testvéreddel gyújtsd egybe a népet, és szemük láttára parancsoljatok a sziklának, és az vizet fog adni. Ha aztán így vizet fakasztottál a sziklából, ihatik belőle az egész nép és állataik is.?* *Mózes tehát az Úr színe előtt kezébe vette a botot, ahogy a parancs szólt, egybegyűjtötte a népet a szikla előtt, és így szólt *hozzájuk: ?*Halljátok*, ti, lázadók és hitetlenkedők! (Kételkedtek abban, *hogy) tudunk vizet fakasztani nektek ebből a sziklából?? Azzal Mózes felemelte a kezét, és kétszer ráütött botjával a sziklára, és abból bőséges víz fakadt, úgyhogy ihatott belőle a nép és a jószága. Ezután így szólt az Úr Mózeshez és Áronhoz: ?*Mivel nem hittetek *nekem*, és nem *d**icsőítettetek **meg a választott nép előtt,* nem ti fogjátok bevezetni ezt a népet *arra a földre, amelyet nekik szántam.? A helyet *Meribának, azaz a Pörölés vizének *nevezték el*, ott pörlekedett ugyanis a nép *az Úrral. Ő pedig *ott *bizonyította be *előttük *szentségét. Ez az Isten igéje. * *Szám 20,1-13* VÁLASZOS ZSOLTÁR Válasz: *Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * ?Népem, ne légy *kemény szívű *!?* (Vö. 8. vers. - 2. tónus) Előénekes: *Jöjjetek, örvendezzünk az Úrnak, * és ujjongjunk üdvünk sziklája előtt. Dicsőítő énekkel lépjünk színe elé, * magasztaljuk őt zsoltárt zengve. * Hívek*: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * ?Népem, ne légy *kemény szívű!? E: *Jöjjetek, boruljunk le, hódoljunk előtte, * hulljunk térdre Urunk, Alkotónk előtt, mert ő a mi Istenünk, * mi pedig az ő népe, és kezére bízott nyáj vagyunk. H: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * ?Népem, ne légy *kemény szívű!? E: *Bárcsak hallgatnátok ma az ő szavára: * ?Ne *keményítsétek meg szíveteket, mint egykor Meribánál, Massza napján *a pusztában, *? ahol atyáitok megkísértettek *engem*, * próbára tettek, *bár látták számos csodámat*.? H: *Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * ?Népem, ne lég*y kemény szívű!? *Zsolt 94,1-2.6-7.8-9* ALLELUJA T*e Péter vagy, azaz kőszikla, ? és e sziklára építem Egyházam, * és* a pokol kapui *nem* vesznek erőt* rajta.* Mt 16,18 ? 7 b. tónus. *? EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből * *Hitvallásáért Péter ígéretet kap arra, hogy ő lesz az Egyház sziklaalapja. Abban az időben amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól*: ?Kinek tartják az emberek *az Emberfiát?? *Ezt válaszolták: ?Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.? *Ő tovább kérdezte őket: ?Hát ti, kinek tartotok engem?? Simon Péter válaszolt: ?Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.? Erre Jézus azt mondta neki: ?Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem **a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám*. *Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s **a pokol kapui nem vesznek erőt** rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz *a földön,* meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz *a földön,* fel lesz oldva a mennyben is.?* *Akkor lelkére kötötte a tanítványoknak, *el* ne *mondják *senkinek, hogy ő a Messiás. Ettől kezdve Jézus többször felhívta tanítványai figyelmét arra, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie*, sokat kell szenvednie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól; megölik, *de a harmadik napon feltámad *a halálból*. Erre **Péter* félrevonta *őt, *és óva intette: ?Isten ments, Uram! Ez nem történhet veled!*? *Mire *ő Péterhez fordult: *?Távozz *tőlem*, sátán! Botránkoztatsz, mert nem* az Isten ügyére* van gondod, hanem az emberekére!? *Ezek az evangélium igéi. * *Mt 16,13-23* EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK Pap: *Testvéreim, áldjuk és magasztaljuk Istent, aki testi és lelki adományaival elhalmoz *minket*!* Lektor: *1. Hogy mindig hálásak legyünk a teremtés és a megváltás gazdag ajándékaiért, kérjük Urunkat*! 2. *Hogy készséges lélekkel fogadjuk a Gondviselés minden rendelkezését, kérjük Urunkat! * 3. *Hogy Isten és a felebarát szeretete irányítsa *gondolatainkat, érzéseinket és cselekedeteinket*, kérjük Urunkat! * 4. *Hogy* az irigységet és az önzést, a haragot és a gyűlölködést *tartsa távol *tőlünk*, kérjük Urunkat!* 5. *Hogy a munkásoknak munkát, az *éhez*őknek kenyeret, a *szomorú*aknak vigaszt, és minden* ember*nek üdvösséget adjon, kérjük Urunkat!* (6. *Hogy elhunyt N. testvérünket [nővérünket], hozzátartozóinkat és jótevőinket fogadja be a szentek boldog társaságába, kérjük Urunkat!*Pap: *Jóságos, mennyei Atyánk! Hittel valljuk, hogy örök szereteteddel te irányítod emberi sorsunkat. Add, hogy életünk minden napján hűségesen szolgáljunk neked. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.* Hívek: *Ámen*. --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Thu Aug 7 05:57:51 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Thu, 7 Aug 2025 05:57:51 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?QXVnLiA3LiBTenQuIElJLiBTeml4dHVzeiBww6FwYSDDqXMg?= =?utf-8?b?dsOpcnRhbsO6dMOhcnNhaSAoIDMuc3ouKSBlbWzDqWtuYXBqYQ==?= Message-ID: Szent II. Szixtusz pápa és vértanútársai Kultúra ? 2012. augusztus 7., kedd | 13:39 https://www.magyarkurir.hu/hirek/szent-ii-szixtusz-papa-es-vertanutarsai Augusztus 7-e Szent II. Szixtusz pápa és vértanútársai emléknapja. II. Szixtusz (kb. 215 ? 258. augusztus 6.) Róma 24. püspöke volt. Pontifikátusa 257. augusztus 30-án kezdődött, és kevesebb mint egy év múltán ért véget. *Valeriánus császár üldözése alatt tilos volt* *a keresztényeknek halottaik sírjánál összegyűlni*. *258. augusztus 6-án* *Szixtusz pápát négy diakónusával* * együtt elfogták a Kallixtusz-katakombában*, *ahol éppen az Eucharisztiát ünnepelték, és mártírhalált szenvedtek*. *Fődiakónusával, Szent Lőrinccel együtt a III. század legtiszteltebb vértanúja. * *Békét hozó pápaként is emlegették* korának politikusai, teológusai. *Ugyanis II. Szixtusz *szakított elődjeinek politikájával, és *elfogadta Szent Cipriánusz elveit, miszerint azoknak, akik hitüket* *megtagadták az üldöztetések során, újra meg kell keresztelkedniük. A megtért eretnekek ilyen formájú befogadásával kibékítette a római klérust a keleti egyházakkal*. *Azonban* *ez kevésnek bizonyult* *ahhoz*, *hogy Novatianus* *is* *lemondjon* *ellenpápaságáról.* Magyar Kurír --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Thu Aug 7 05:59:21 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Thu, 7 Aug 2025 05:59:21 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=281=29?= Message-ID: *Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.* *Uram, Aquinoi Szt. Tamás közbenjárására tisztítsd meg szívemet: szándékaimat, gondolataimat, érzéseimet és szavaimat, cselekedeteimet. hogy minden körülmény között hűséges legyek Hozzád **és ezáltal észrevegyem a Gonosz cselvetéseit is, mert folöslegesen nem kell mártírrá válni, Segíts minket, jószándékú embereket, akiket a Gonosz is próbál befolyásolni, az igaz, tiszta szívű kiengesztelődésben Veled az őszinte bűnbánatban, szentgyónásban és egymással. ** Ámen.* *A zsolozsma Reggeli dicséretének* *HIMNUSZa* *Már kél a fénynek csillaga: esengve kérjük az Urat, **járjon ma mindenütt velünk, ne rontsa ártás életünk.* *Nyelvünket fogja fékre ma, ne szóljon rút perek szava; * *szemünket védőn óvja meg: a hívságot ne lássa meg! * *Lakjék szívünkben tisztaság, Távozzék minden dőreség; * *a testnek dölyfét törje meg étel, s italban hősi fék.* *Hogy majd a nap ha távozott, s az óra újra éjt hozott, * *lemondásunk szent éneke legyen az Úr dicsérete!* *Dicsérjük az örök Atyát, dicsérjük egyszülött Fiát, * *s a Lelket, a Vigasztalót, most és örök időkön át! Ámen.* *Őrangyalom, szívből kérlek, bűntől, bajtól őrizzél meg! Életemben légy vezérem, halálomban állj mellettem!* *Szűz szülője Istennek*, *engedd, hogy a Tied legyek. Tied élet és halálban, Tied jó és balsorsban, Tied küzdve, szenvedve, Tied most és örökre. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy a Tied legyek. Anyám, Benned bízom és remélek, Anyám Teutánad epedek, Anyám, Te jóságos, kegyelmezz, Anyám, Te hatalmas, védelmezz, Anyám, ó jöjj, segíts küzdeni, Anyám, ő jöjj, segíts szenvedni. Anyám, ó jöjj, ne hagyj elveszni! Hiszen tudsz segíteni, ó hatalmas! Akarsz is segíteni, ó irgalmas! Kell is segítened, ó hűséges, fogsz is segíteni, ó kegyelmes! Anyám, Te vagy a kegyelmek anyja, szomorúak vigasztalója, bűnösök oltalma és menedéke, föld reménye és mennyek ékessége! Ki kérte még segítségedet hasztalan? Ki távozott Tőled meghallgatatlanul? Azért bizton mondom minden szenvedésben: Mária mindig segít, minden időben. Biztosan állítom, életben, s halálban, Mária mindig segít, minden balsorsban. Azért hiszem, s meghalok ezen hitemben, hogy Veled leszek, ó Anyám, fönn az égben. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy a Tied legyek. Amen.* *Ima elhunyt szeretteinkér* *t Híveid teremtő, megváltó és hazaváró Istene. Kérünk, örök világosságoddal jutalmazd elhunyt szeretteink minden tisztaságát, jóságát, hűségét megbocsátva nekik hibáikat, bűneiket. Minket is vezess a napi lelkiismeretvizsgálat, a bűnbánat, a rendszeres őszinte szentgyónás és a jócselekedetek útján, hogy Szent Fiad, Jézus Krisztus egyetlen és elegendő áldozata miatt. kegyelmed segítségével majd megláthassuk Istent és viszontlássuk őket, akikről ma imával, szeretettel, hálával emlékezünk meg. Amen.**Ima a lelkekért, hogy a tisztítótűzben szenvedő szeretteink, ismerőseink mihamarabb az örök életbe jussanak*: *Ó Jézusom! Bocsásd meg vétkeinket! Ments meg minket a pokol tüzétől és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik leginkább rászorulnak irgalmadra. Ámen. * *Ima **azért, hogy Magyarországon és világszerte a keresztény-konzervatív politikusok, vezetők Isten kegyelméből és saját bűnbánatuk által megtisztuljanak, megszentelődjenek, felnőjenek ahhoz, hogy valóban az Atya, a Fiú és a Szentlélek igaz akaratának megvalósításán dolgozzanak és így legyőzzék országaikban is a sátán, a sötétség erőit, és együttműködve Krisztus győzelméért kormányozzanak, szent házas és családi életet éljenek **Boldogasszony Anyánk, Szt. Mihály arkangyal, az árpádházi szentek, Morus Szt. Tamás és a már az örökkévalóságba költözött dr. Tóth Zoltán József - a Szent Korona eszméjének Alaptörvénybe segítője, aki életét áldozta a Szent Korona országáért - oltalmazzátok Magyarországot és a világot, a Krisztus győzelmén munkálkodó politikusok, vezetők lelkét, életét, hogy a sötétség erőit legyőzve Krisztus győzedelmeskedjen. Amen. * *Ima * *személy szerint Orbán Viktorért, Trumpl elnökért és családjaikért: * *"Az Úr legyen előttetek, hogy a jó utat mutassa nektek! Az Úr legyen mellettetek, hogy karjába zárjon és megvédjen a veszedelmektől, az Úr legyen mögöttetek, hogy megvédjen a gonosz cselvetéseitől Benneteket és családjaitokat!" Amen.* *Ima Kárpátaljáért*! *Urunk! Kárpátaljai testvéreinknek kérjük, adj reményt, védelmezd a katonának vitt férfiakat. Ne engedd, hogy a külföldre kényszerült fiatalok elvesszenek a világban! A szétszakadt kárpátaljai családokat tartsd meg egységben és segítsd a mihamarabbi találkozáshoz! A magányos időseknek legyél társuk, küldj nekik jólelkű segítőket! A háborúban elhunytaknak add meg a Te örök békédet! Amen.* *Fohász az üldözött keresztényekért és minden más igaz üldözöttért ,háborúban, gondban, bajban segítségért*: *"Felnézek az égre minden áldott este, Keresem az Istent, mert beszédünk lenne // Nehéz szívvel várok csöndben a soromra, Tudom odafent is rengeteg a dolga. // És csak halkan mondom az ég csillagának: Szólhatna egy jó szót az Úr angyalának, / Hogy a Jó Istennek súgja oda csendben: Uram! A világgal valami nincs rendben. // Hallgassa meg imám, más kérésem nincsen, Segítsen mi rajtunk,, hiszen Ő az Isten. // Ember az embernek farkasa lett régen, Gyűlölet vert tanyát sok ember szívében. // Rengeteg a földön a hontalan, árva, Uram, ez a világ saját sírját ássa. Túl sok már a fájó, bús könny a szemekben. Uram! A világgal nincs valami rendben! // Anya a gyermekét sorsára hagyja, Pénzért, az ember a lelkét is eladja. Háborúk zajában ártatlanok halnak, Jól tudom, Uram, Te nem így akartad. Nagyon nagy a bűnünk, amit meg kell bánnunk, Bocsásd meg, úgy kérlek, minden gonoszságunk. // Könyörögve száll fel fohászom az égbe, Uram! A világnak Tenélküled vége!"* *Ima az Istent kereső, de sajnálatosan megtévedt vagy megtévesztett, vagy a Szentháromságos Isten igéjét alaposan még nem ismerő ateisták, liberálisok, muzulmánok, progresszív keresztények, felületes keresztények és hűtlen keresztények igaz megtéréséért**. Uram, a Szűzanya és az árpádházi szentek közbenjárására segítsd őket is az igaz megtérésre. Ámen. "Nyugtalan mindaddig a szívünk, míg meg nem nyugszik Benned, Istenünk." (Szt. Ágoston)* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Thu Aug 7 06:00:14 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Thu, 7 Aug 2025 06:00:14 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=282=29?= Message-ID: *Urunk, a Szűzanya közbenjárására **oltalmazd meg a halálra ítélt pakisztáni keresztény fiatal Ehsan Shan életét a gyilkosok kezétől, és Pajor András atyát, akit hazug módon megrágalmaztak, meghurcoltak. * *Adj Clarisse, dr. Góczán Laci, Ikó, egy vese daganattal küzdő. volt és jelenlegi Listatagok , egy Listatag édesanyja Adrienn veje, Gyuri, a balesetet szenvedett Boldizsár, egy Listatag édesanyja és családja, egy beteg nagycsaládos édesanya, az most már jobban levő 25 éves fiú, Irénke számára gyógyulást, három k. hajléktalan számára a szentségi életet, lelkierőt, gyógyulást, lakhatást, k. nehézségekkel küzdő Listatag és családja számára az erőt, a kiutat. Kérünk, hogy a Szűzanya és Bld. Carlo Acutis közbenjárására adj gyógyulást a 3.5 éves Bellának és lelki erőt, az őt szerető nagycsaládnak, **a 23 évesen elhunyt Máténak az örök életet, az őt szeretőknek vígaszt, a B. 15 éves fiúnak, aki lánnyá szeretne válni **szabadulást a sátán rabságából*, * hogy a tragikus hirtelenséggel megözvegyült Brigitta és árván maradt négy gyermeke és a fiatalon elhunyt édesanya, Ágota családja meg tudjon küzdeni a rájuk szakadt nehézségekkel. Mindannyiunknak, kérünk, adj lelki és testi egészséget, a sátántól jövő bűnre csábító és az alaptalan kétségbeesés kísértései ellen oltalmat, vezess minket és családtagjainkat az üdvösség útján, segíts, hogy a következő generációnak, gyermekeinknek, unokáinknak hiteles keresztény példát adjunk és őrizd meg őket * *a hit, * *az állandó töredelem, megtérés,** a tiszta erkölcs, a vallásgyakorlás,* *a Krisztus követés,* * az igaz, krisztusi szeretet útján! Könyörgünk a következő egyéni ima szándékainkért: ...............* *Szűz Mária, betegek, özvegyek, árvák patrónája, az Egyház anyja! Imádkozz érettünk! Amen. Segítsd vezetőinket Szentlelked erejével, Szt.István király és Szt. László király segítségével és közbenjárására, hogy Istenhez hűen vezessék nemzetünket, munkahelyeinket, önkormányzatainkat, mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség. Boldogasszony Anyánk, régi nagy pátrónánk, nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk: Magyarországról, édes hazánkról, ne felejtkezzél el szegény magyarokról! Amen. Imádkozzunk 1./ Ferenc pápa lelki üdvéért, 2./ XIV.Leó pápa Istenhez, az evangéliumhoz való hűségéért, 3./ h. Erdő Péter bíboros atyát és Böjte Csabát minden feladatában oltalmazza az Úr Jézus a Szűzanya és az összes magyar szent közbenjárására és 4./ hogy a püspökök,a papok és szerzetesek szolgálatukat az evangéliumhoz hűségesen végezzék és 5./ újabb az evangéliumhoz hűséges papi és szerzetesi hivatásokért!, 6./ az Egyház Jézus Krisztus útján maradásáért, 7/ a megtévedt papok, szerzetesek bűnbánatáért, megtéréséért: Add meg papjainknak szerzeteseinknek Mennyei Atyánk - szolgálatodnak kegyelmét. Újítsd meg szívükben a szentségnek lelkét, hogy a tanítás, melyet nekik kell adniuk, példájukkal közelebb vigyen minket Hozzád. Szent Lelked ajándékaiból adj nekik Urunk, okos szerénységet, bölcs szelídséget, mértéktartást, jóságot, szívbeli tisztaságot, lelki szabadságot. Töltsd el őket teljesen szentséges szereteteteddel, hogy egészen Tieid legyenek és dicséretes módon éljenek, anélkül, hogy a dicséretet hajhásznák. Add meg nekik a kegyelmet, hogy a lélek és a test tisztaságában Téged dicsőítsenek, szeretetedben éljenek és szolgáljanak Téged. Te légy az ő dicsőségük, örömük, vágyuk, Te légy szenvedéseikben vigasztalásuk, a kétségek közt tanácsadójuk, az igazságtalanságok között védelmük, a betegségben orvosságuk. Engedd, Uram, hogy a Te közösséged pásztoraival békességben éljenek, hogy egykor jól adhassanak számot működésükről, és elnyerhessék az örök élet jutalmát. Amen. Kérjük, a Guadalupei Szűzanya, Szt. István, Szt. László, az árpádházi szentek, Európa védőszentjei: Szt. Brigitta, Szt. Teréz Benedikta (Edith Stein), Szt.Benedek, Sziénai Szt. Katalin, Szt. Ciril és Metód, továbbá Szt. Mónika, Szt. Ágoston .Szt. Patrik, Szt. Pál, Szt. Pio atya, Charles de Foucauld, és Bld. Ceferino közbenjárását, hogy a magyar nemzet egésze, az európaiak és szerte a világon mindenki megtalálva Urunk, Téged, megtérjen a keresztény hitre. megmenekülve a hamis vallásoktól, ideológiáktól! Kérjük, Urunk, segíts, hogy imáinkkal és cselekedeteinkkel elősegítsük Európa és Magyarország keresztény megújulását, a béke megőrzését. Isten hazánkért, Európáért, a világért térdelünk elődbe. Rút bűneinket jóságoddal född be! Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed, érdemét idézzed! Amen Kérjük a Szűzanyát és Szt. Imre herceget, a magyar ifjúság védőszentjét, nevelőjét, Szt. Gellértet, Kalazanci Szent Józsefet, a piarista tanítórend alapítóját, Bosco Szt.Jánost, Boldog Carlo Acutist, éa a már az örökkévalóságba költözött Jelenits István atyát hogy járjanak közben, hogy a magyar ifjúság egyre inkább Isten akarata szerint éljen, az oktatásügy és a fiatalok családi háttere Isten akarata szerinti mederbe terelődjön! Édes Szűzanyám, csillogó koronád fényéből egy csepp fényt sugallj reám. Hálátlan gyermeked vagyok Anyám, de Te nem hagytál magamra, vigyáztál reám. Köszönöm, hogy megőrizted lelkemet, áldott szent palástodat reám terítetted. Szeplőtelen Szűz Mária, Világ királynője, Tehozzád könyörög a Föld minden népe. Imánkat hallgasd meg, légy lelkünknek őre. Ó segíts, hogy lelkünket a gonosz kerülje. Hisz Édesanyánk vagy Te, s a Világ Királynője. Szent Fiad által vagy lelkünknek őrzője. Lábadhoz borulunk, úgy könyörgünk Hozzád, kérünk fordítsd felénk jóságos szent orcád. Szemedből egy sugár költözzék szívünkbe, hogy Általad eljussunk Jézusunk elébe. Amen. Kérjük Árpádházi Szent Erzsébet közbenjárását a magyar egészségügy Isten akarata szerinti munkájáért és, hogy türelemmel, szeretettel gondozzuk, ápoljuk időseinket. Szt. Erzsébet, segíts! Ámen.Kérjük a Szűzanyát és Szt. Mihály arkangyalt,, hogy tapossák el a sátán fejét, hogy véget érjen az ártatlan, meg nem született emberi életek mészárlása, a megszületett gyermekek megtévesztése, gonosz kihasználása. Segítsenek a gyermekek tiszta lelkének megőrzésében A Szentlélek vezesse az életvédőket, a CitizenGot, a szülőket, nevelőket az Isten parancsai szerinti munkájukban. Adj hűséget és gyermekáldást a házaspároknak, az igazság melletti bátor kiállást a pusztító ideológiák ellen küzdőknek, oltalmat a perbe fogott keresztényeknek, a megtévesztetteket vezesd a lelkileg, testileg tiszta életre! Óvd meg a magyarokat a paráznaság, a házasságtörés, a fajtalankodás, bujálkodás, lopás, nyerészkedés, részegeskedés, rágalmazás, harácsolás (l. Szt. Pál I Korintusi levél) és egyéb bűnök elkövetésétől, a krízishelyzetben lévő édesanyákat, édesapákat, nőgyógyászokat az abortusz kísérétésétől, a bűnöket már elkövetetteknek add meg az őszinte bűnbánat, bűnbocsánat kegyelmét. Emlékezzél, ó legkegyesebb Szűzanya Mária, hogy sohasem hallotta még senki, hogy Te gyámoltalanul magára hagytad azt, aki oltalmadért folyamodott, segítségedért esdekelt, vagy szószólásodat kérte. Én is hasonló bizalomtól lelkesítve sietek Hozzád, Szüzek Szent Szüze! Hozzád jövök Anyám és mint szegény bűnös, sóhajtozva lábadhoz borulok. Ne vesd meg szavaimat Örök Igének Szent Anyja, hanem hallgasd meg kegyelmesen. Amen. (Szt. Bernát 'Memorarae') A lelki adoptálás keretében kérjük a Szűzanya oltalmát egy méhen belüli gyermek életben tartásáért, hogy szülei és az orvosok irgalmazzanak neki és megyilkolása helyett szeretettel segítsék az életre. Oltalmad alá futunk, Istennek szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkor dicsőséges és áldott Szűz! Mi asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szószólónk, engeszteld meg nekünk szent Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak. Ámen.Imádkozzunk, hogy nemzeti, egyházi, családi, munkahelyi, e listás, baráti közösségeinkben és a világ háborúskodó felei között a lelkek üdvösségére, az igazra, a jóra és a szépre, a kölcsönös igaz szeretetre, békére való törekvés vezesse a közösségek vezetőit és tagjait, hogy mindenütt Krisztus békéje uralkodjék ! Uram, tégy engem békéd eszközévé. Ahol gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek, ahol sértés, oda megbocsátást, ahol széthúzás, oda egyetértést, ahol tévedés, oda igazságot, ahol kétely, oda hitet, ahol kétségbeesés, oda reményt, ahol szomorúság, oda örömet. Uram, add meg nekem, hogy én vígasztalhassak ahelyett, hogy engem vígasztalnának, hogy én értsek meg másokat ahelyett, hogy arra vágynék, hogy engem értsenek meg, hogy szeressek inkább, minthogy engem szeressenek. Mert aki elfelejti magát, az találja meg, aki megbocsát, annak megbocsátanak, aki meghal, az felébred az örök életre. Ámen. Kereszt és bérma gyerekeink igaz és szent úton maradásáért. Kérjük a Szűzanya és a gyermek Jézusról nevezett Lisieuxi Kis Szent Teréz és szent szülei közbenjárását, hogy a hit, remény és szeretet soha se fogyatkozzék meg életükben. Ámen. Kérjük Lisieuxi Kis Szt. Teréz, Casciai Szt. Rita, Szt. Mónika, Bld. Peter To Rot, Lisieuxi Kis Szt. Teréz szülei: a Szt Martin házaspár, Boldog IV. Károly és Zita királyné és Bld. Batthyány Strattmann László és Coreth Mária szent házaspárokat és Bálint Sándort, hogy imádkozzanak a házasságok hűségben, szeretetben való megmaradásáért, a megtört házasságok, családok kiengesztelődéséért. Amen. Kalkuttai Szt. Teréz anya támogassa a szegényeket, betegeket, mentális betegeket, és segítsen minket, hogy bölcs, megfontolt jótékonykodással mi is segítsük őket, akiket Jézus különösen szeret. "Amikor a keresztre nézel, tudod, hogy Jézus mennyire szeretett téged és engem. Azt akarja, hogy mi is így szeressünk. Amen." (Teréz anya imája), "Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek." (Mt.25,36-7) Imádkozzunk azokért, akiken 'sebet' ejtettünk és akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Urunk, a Szűzanya, a béke királynője, a bűnösök menedéke közbenjrárására áldd meg, vezesd Jézus Krisztus és az evangélium szeretetére és a rendszeres, igaz szentségi életre. a felebaráti szeretetre, az üdvösségre azokat, akiken 'sebet' ejtettünk és azokat, akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Adj nekünk, nekik alázatot, megértést, hitet a kiengesztelődéshez, óvj meg minket, őket a bosszúállás, megszólás, pletykálkodás kísértésétől. "Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek." (Miatyánk) "."Haragudjatok, de ne vétkezzetek! (Ef.3,26),, "Az Istent szeretőknek minden javukra válik." (Róm 8,28) Imádkozzunk azokért és családjukért, akik jót tettek velünk: Urunk áldd meg és támogasd a jóban azokat és családjukat, akik jót tettek velünk. Ámen.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Thu Aug 7 07:13:18 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Thu, 7 Aug 2025 07:13:18 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?=E2=80=9EA_nap_verse_-_Juh=C3=A1sz_Gyula=3A_A_T?= =?utf-8?q?=C3=A1bor_hegyen=E2=80=9D_megtekint=C3=A9se_a_YouTube-on?= In-Reply-To: References: Message-ID: Tegnap szomorúan olvastam Juhász Gyuláról, hogy piarista novíciusból több öngyilkossági kísérlettel próbálkozó, elmebetegnek is tartott ember lett. Vincent Van Gogh is volt idő, hogy lelkipásztor lenni (apja nyomdokaiban), teológiát tanult, majd elmeszanatóriumba is került (egyik fülét - azt hiszem ott- le is vágta), végül haslövéssel végezte, emi lehetséges, hogy öngyilkosság volt. https://hu.wikipedia.org/wiki/Vincent_van_Gogh Tegnap kapott egy plébániai lista egy elkeseredett édesanyától levelet, hogy imát kér, mert fiát felmentették a papságból. Sajnos, bizonyos források szerint egyre kevesebben maradnak meg, még az egyházban is, és """ maguk módján vallásosak lesznek"""" .... Bár mások szerint pedig van hitbéli reneszánsz. Remélem, van.... --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From modor307 at gmail.com Thu Aug 7 07:34:58 2025 From: modor307 at gmail.com (=?utf-8?Q?Dorottya_Eszter_Mogyor=C3=B3si?=) Date: Thu, 7 Aug 2025 07:34:58 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?=E2=80=9EA_nap_verse_-_Juh=C3=A1sz_Gyula=3A_A_T?= =?utf-8?q?=C3=A1bor_hegyen=E2=80=9D_megtekint=C3=A9se_a_YouTube-on?= In-Reply-To: References: Message-ID: <0CD6B1ED-9ACA-4050-8887-BA334291989A@gmail.com> A művészek sokszor, persze nem mindig, érzékenyebb, sérülékenyebb lelkek sajnos. D. iOkoskáról jöttem, mert siettem ?? > R2025. aug. 7. dátummal, 7:13 időpontban Emoke Greschik írta: > > ? > Tegnap szomorúan olvastam Juhász Gyuláról, hogy piarista novíciusból több öngyilkossági kísérlettel próbálkozó, elmebetegnek is tartott ember lett. > > Vincent Van Gogh is volt idő, hogy lelkipásztor lenni (apja nyomdokaiban), teológiát tanult, majd elmeszanatóriumba is került (egyik fülét - azt hiszem ott- le is vágta), végül haslövéssel végezte, emi lehetséges, hogy öngyilkosság volt. https://hu.wikipedia.org/wiki/Vincent_van_Gogh > > Tegnap kapott egy plébániai lista egy elkeseredett édesanyától levelet, hogy imát kér, mert fiát felmentették a papságból. > > Sajnos, bizonyos források szerint egyre kevesebben maradnak meg, még az egyházban is, és """ maguk módján vallásosak lesznek"""" .... Bár mások szerint pedig van hitbéli reneszánsz. Remélem, van.... > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Thu Aug 7 07:47:36 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Thu, 7 Aug 2025 07:47:36 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?=E2=80=9EA_nap_verse_-_Juh=C3=A1sz_Gyula=3A_A_T?= =?utf-8?q?=C3=A1bor_hegyen=E2=80=9D_megtekint=C3=A9se_a_YouTube-on?= In-Reply-To: <0CD6B1ED-9ACA-4050-8887-BA334291989A@gmail.com> References: <0CD6B1ED-9ACA-4050-8887-BA334291989A@gmail.com> Message-ID: Így van, Dóri, de az a sok ma szekularizálódó ember nem mind érzékeny lelkületű és remélem, nem is lesz öngyilkos, hanem sajnálatosan azt hiszi, hogy a katolikus egyház és a vallásosság az elmebetegség. Egyébként Juhász Gyula 25 éves korában, 1908-ban írta a tegnap Ildikó által kiküldött 'A Tábor-hegyen' verset. Tehát, az még közel lehetett, a noviciátusi idejéhez v. pont akkor. Ez pedig a reklám helye: Szerda reggelenként szoktam teljes szentmisére (egyébként, leginkább csak szentáldozni) és rózsafüzér imacsoportba is menni, és tegnap igazi 'tábor-hegyi' szentmisém és imám volt.. Ahogy Barsi Balázs atya is mondja mindig. Szükségünk van az ilyen élményekre. Pl. hogy édesanyám kiimádkozta az Oltáriszentség előtt a gyógyulásomat, amikor 6 éves voltam - amiről már írtam. On Thu, Aug 7, 2025 at 7:35?AM Dorottya Eszter Mogyorósi wrote: > A művészek sokszor, persze nem mindig, érzékenyebb, sérülékenyebb lelkek > sajnos. > D. > > iOkoskáról jöttem, mert siettem ?? > > R2025. aug. 7. dátummal, 7:13 időpontban Emoke Greschik < > greschem at gmail.com> írta: > > ? > Tegnap szomorúan olvastam Juhász Gyuláról, hogy piarista novíciusból több > öngyilkossági kísérlettel próbálkozó, elmebetegnek is tartott ember lett. > > Vincent Van Gogh is volt idő, hogy lelkipásztor lenni (apja nyomdokaiban), > teológiát tanult, majd elmeszanatóriumba is került (egyik fülét - azt > hiszem ott- le is vágta), végül haslövéssel végezte, emi lehetséges, hogy > öngyilkosság volt. https://hu.wikipedia.org/wiki/Vincent_van_Gogh > > Tegnap kapott egy plébániai lista egy elkeseredett édesanyától levelet, > hogy imát kér, mert fiát felmentették a papságból. > > Sajnos, bizonyos források szerint egyre kevesebben maradnak meg, még az > egyházban is, és """ maguk módján vallásosak lesznek"""" .... Bár mások > szerint pedig van hitbéli reneszánsz. Remélem, van.... > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From modor307 at gmail.com Thu Aug 7 07:57:32 2025 From: modor307 at gmail.com (=?utf-8?Q?Dorottya_Eszter_Mogyor=C3=B3si?=) Date: Thu, 7 Aug 2025 07:57:32 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Orvos/biol=C3=B3gus_szakmai_k=C3=A9rd=C3=A9sek?= In-Reply-To: References: Message-ID: <7C127E69-E041-4DC5-81E2-3CDB7C1EAFB7@gmail.com> Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From modor307 at gmail.com Thu Aug 7 09:31:22 2025 From: modor307 at gmail.com (=?utf-8?Q?Dorottya_Eszter_Mogyor=C3=B3si?=) Date: Thu, 7 Aug 2025 09:31:22 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?=E2=80=9EA_nap_verse_-_Juh=C3=A1sz_Gyula=3A_A_T?= =?utf-8?q?=C3=A1bor_hegyen=E2=80=9D_megtekint=C3=A9se_a_YouTube-on?= In-Reply-To: References: Message-ID: Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From laszlo.bajak at gmail.com Thu Aug 7 09:59:05 2025 From: laszlo.bajak at gmail.com (=?UTF-8?B?TMOhc3psw7MgQmFqw6Fr?=) Date: Thu, 7 Aug 2025 09:59:05 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Orvos/biol=C3=B3gus_szakmai_k=C3=A9rd=C3=A9sek?= In-Reply-To: <7C127E69-E041-4DC5-81E2-3CDB7C1EAFB7@gmail.com> References: <7C127E69-E041-4DC5-81E2-3CDB7C1EAFB7@gmail.com> Message-ID: Kedves Dóri! Persze némi túlzással. Sokáig valóban úgy nézett ki, hogy biológus leszek. A középiskolában nyertem egy országos zoológiai versenyt, de sajnos ez sem volt elég, hogy felvegyenek a nagyon kis keretszámmal meghirdetett biológia szakra. Ezt követően egy évet dolgoztam az Országos Közegészségügyi Intézet biológiai laboratóriumában. Viccesen azt szoktam mondani, hogy a történészek között valószínűleg ma is én vagyok a legjobb biológus. Üdv: BL Dorottya Eszter Mogyorósi ezt írta (időpont: 2025. aug. 7., Cs, 7:57): > Renegát biológus vagy? Nem is tudtam! ???? > > iOkoskáról jöttem, mert siettem ?? > > 2025. aug. 5. dátummal, 11:55 időpontban László Baják < > laszlo.bajak at gmail.com> írta: > > ? > Kedves KEA! > Én ugyan csak egy renegát biológus vagyok, de azért néhány dolgot > merészkedem leírni. Genetikai mutáció (néha génhiba) bárkinél előfordulhat, > közösség nagyságától függetlenül, noha a szervezet persze igyekszik > kiküszöbölni a hibás géneket. Az egyedi génhibák öröklődhetnek is, akár > domináns, akár recesszív (rejtett) módon. A biztos örökléshez azonban az > kell, hogy mindkét szülő ugyanazt a génhibát hordozza. Értelemszerűen ennek > annál nagyobb az az esélye, minél kisebb a közösség. Ezt hívják > belterjességnek. Ugyanakkor nincs abszolút szám arra vonatkozóan, hogy > mekkora számú közösségen és mennyi időn belül biztos a torzulás. Részben > mert a genetikai mutációk egy része ártalmatlan, más része meg annyira > súlyos,(illetve halmozódik), ami akár az élettel is összeegyeztethetetlen, > vagy legalábbis a tovább szaporodást megakadályozza, azaz a mutáció > dominánsan nem öröklődik tovább. Az, hogy miért zárkózik el egy közösség az > idegenektől az a kulturális antropológia tárgykörébe tartozik. Én úgy > tudom, hogy ennek a legfontosabb oka az önvédelem. Egy uralmi, egy > szokásrendszer, illetve egy vallás idegen befolyásoktól független > fenntartásánák szándéka. Ez nem feltétlenül vezet belterjességhez, ha pl. a > közösség szigorúan szabályozza a házassági szokásokat, pl.bizonyos > házasodási csoportokat működtet, amelyek azonos csoporton belül nem > házasodhatnak, illetve, ha láthatóan hibás genetikai adottságokkal születő > gyermekeket nem hagyják életben. Az állattenyésztés is hasonló módon > működik. Néha meglepően kis számú egyedből is lehet életképes populációt > létrehozni (Lásd pl az európai bölények esetét.) Üdv: Baják László > > KEA ezt írta (időpont: 2025. aug. 5., K, 10:35): > >> Vajon milyen hatások érhették őket (az ősidőkben), hogy ennyire >> elzárkóznak? >> >> >> >> 2025. 08. 05. 9:18 keltezéssel, Reinisch Egon írta: >> > >> > A világ jelenleg általam ismert legelszigeteltebb közössége a >> > szentinelek (néhány tucat fő ) >> > lásd a Wikpédiát : >> > https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89szaki-Szentinel-sziget >> > >> > A szigeten jelenleg hatóságilag tilos partra lépni elsősorban a >> > szentinelek megfertőzésesének elkerülése miatt ,akik eddig >> > megkísérelték azokat egyébként is a szentinelek megölték legutóbb egy >> > önkéntes misszionáriust . >> > Üdv. Egon >> > >> > >> > >> > >> > >> > >> > >> > >> > ----- Eredeti üzenet ----- From: KEA >> > Sent: Tuesday, August 5, 2025 8:46 AM >> > To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> > Subject: [Grem] Orvos/biológus szakmai kérdések >> > >> > Kedves Levtársak! >> > >> > 1. Hozzávetőlegesen hány főből kell álljon (minimum) egy zárt emberi >> > népcsoport ahhoz, hogy ne legyen belterjesség, genetikai torzulások? >> > >> > 2. Van-e olyan Kedves Levtárs, aki a középiskolás biosztankönvnél többet >> > tud az emberi bőrről? >> > >> > Üdvrivalgással: >> > KEA. >> > >> > _______________________________________________ >> > Grem mailing list >> > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >> > >> >> _______________________________________________ >> Grem mailing list >> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >> > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From modor307 at gmail.com Thu Aug 7 10:03:19 2025 From: modor307 at gmail.com (=?utf-8?Q?Dorottya_Eszter_Mogyor=C3=B3si?=) Date: Thu, 7 Aug 2025 10:03:19 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Orvos/biol=C3=B3gus_szakmai_k=C3=A9rd=C3=A9sek?= In-Reply-To: References: Message-ID: Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From kea at turul.banki.hu Thu Aug 7 11:03:41 2025 From: kea at turul.banki.hu (KEA) Date: Thu, 7 Aug 2025 11:03:41 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Orvos/biol=C3=B3gus_szakmai_k=C3=A9rd=C3=A9sek?= In-Reply-To: References: <7C127E69-E041-4DC5-81E2-3CDB7C1EAFB7@gmail.com> Message-ID: <39fe043c-0fc5-40dd-bdf2-9cc5574802c5@turul.banki.hu> Ez dicséret is lehet! Exuperyt a pilóta kollégái avval szekálták, hogy ő a legjobb író a pilóták között, az író kollégái meg avval, hogy alighanem ő a legjobb pilóta az írók között. 2025. 08. 07. 9:59 keltezéssel, László Baják írta: > Kedves Dóri! > Persze némi túlzással. Sokáig valóban úgy nézett ki, hogy biológus > leszek. A középiskolában nyertem egy országos zoológiai versenyt, de > sajnos ez sem volt elég, hogy felvegyenek a nagyon > kis keretszámmal meghirdetett biológia szakra. Ezt követően egy évet > dolgoztam az Országos Közegészségügyi Intézet biológiai > laboratóriumában. Viccesen azt szoktam mondani, hogy a történészek > között valószínűleg ma is én vagyok a legjobb biológus. Üdv: BL > > Dorottya Eszter Mogyorósi > ezt írta (időpont: 2025. aug. 7., Cs, 7:57): > > Renegát biológus vagy? Nem is tudtam! ???? > > iOkoskáról jöttem, mert siettem ?? > >> 2025. aug. 5. dátummal, 11:55 időpontban László Baják >> > írta: >> >> ? >> Kedves KEA! >> Én ugyan csak egy renegát biológus vagyok, de azért néhány dolgot >> merészkedem leírni. Genetikai mutáció (néha génhiba) bárkinél >> előfordulhat, közösség nagyságától függetlenül, noha a szervezet >> persze igyekszik kiküszöbölni a hibás géneket. Az egyedi génhibák >> öröklődhetnek is, akár domináns, akár recesszív (rejtett) módon. A >> biztos örökléshez azonban az kell, hogy mindkét szülő ugyanazt a >> génhibát hordozza. Értelemszerűen ennek annál nagyobb az az >> esélye, minél kisebb a közösség. Ezt hívják belterjességnek. >> Ugyanakkor nincs abszolút szám arra vonatkozóan, hogy mekkora >> számú közösségen és mennyi időn belül biztos a torzulás. Részben >> mert a genetikai mutációk egy része ártalmatlan, más része meg >> annyira súlyos,(illetve halmozódik), ami akár az élettel is >> összeegyeztethetetlen, vagy legalábbis a tovább szaporodást >> megakadályozza, azaz a mutáció dominánsan nem öröklődik tovább. >> Az, hogy miért zárkózik el egy közösség az idegenektől az a >> kulturális antropológia tárgykörébe tartozik. Én úgy tudom, hogy >> ennek a legfontosabb oka az önvédelem. Egy uralmi, egy >> szokásrendszer, illetve egy vallás idegen befolyásoktól független >> fenntartásánák szándéka. Ez nem feltétlenül vezet belterjességhez, >> ha pl. a közösség szigorúan szabályozza a házassági szokásokat, >> pl.bizonyos házasodási csoportokat működtet, amelyek azonos >> csoporton belül nem házasodhatnak, illetve, ha láthatóan hibás >> genetikai adottságokkal születő gyermekeket nem hagyják életben. >> Az állattenyésztés is hasonló módon működik. Néha meglepően kis >> számú egyedből is lehet életképes populációt létrehozni (Lásd pl >> az európai bölények esetét.)    Üdv: Baják László >> >> KEA > ezt írta >> (időpont: 2025. aug. 5., K, 10:35): >> >> Vajon milyen hatások érhették őket (az ősidőkben), hogy >> ennyire elzárkóznak? >> >> >> >> 2025. 08. 05. 9:18 keltezéssel, Reinisch Egon írta: >> > >> > A világ jelenleg általam ismert legelszigeteltebb közössége a >> > szentinelek (néhány tucat fő ) >> > lásd a Wikpédiát : >> > https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89szaki-Szentinel-sziget >> >> > >> > A szigeten jelenleg hatóságilag tilos partra lépni elsősorban a >> > szentinelek megfertőzésesének  elkerülése miatt ,akik eddig >> > megkísérelték azokat egyébként is a szentinelek megölték >> legutóbb egy >> > önkéntes misszionáriust . >> > Üdv. Egon >> > >> > >> > >> > >> > >> > >> > >> > >> > ----- Eredeti üzenet ----- From: KEA >> > Sent: Tuesday, August 5, 2025 8:46 AM >> > To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > obuda.hu> >> > Subject: [Grem] Orvos/biológus szakmai kérdések >> > >> > Kedves Levtársak! >> > >> > 1. Hozzávetőlegesen hány főből kell álljon (minimum) egy >> zárt emberi >> > népcsoport ahhoz, hogy ne legyen belterjesség, genetikai >> torzulások? >> > >> > 2. Van-e olyan Kedves Levtárs, aki a középiskolás >> biosztankönvnél többet >> > tud az emberi bőrről? >> > >> > Üdvrivalgással: >> > KEA. >> > >> > _______________________________________________ >> > Grem mailing list >> > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem> >> > >> >> _______________________________________________ >> Grem mailing list >> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem> >> >> _______________________________________________ >> Grem mailing list >> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem> > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem> > > > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem From kea at turul.banki.hu Thu Aug 7 11:05:11 2025 From: kea at turul.banki.hu (KEA) Date: Thu, 7 Aug 2025 11:05:11 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Orvos/biol=C3=B3gus_szakmai_k=C3=A9rd=C3=A9sek?= In-Reply-To: <7C127E69-E041-4DC5-81E2-3CDB7C1EAFB7@gmail.com> References: <7C127E69-E041-4DC5-81E2-3CDB7C1EAFB7@gmail.com> Message-ID: <9512fcaf-9610-4a9b-8292-d63145f1e817@turul.banki.hu> Azért evvel együtt (vagy: ennek ellenére:) érdekelne, hogy nagyjából, nagyságrendileg hány fős az az emberi népesség, ahol már nem következik be a belterjesség hosszabb idő alatt sem. 2025. 08. 07. 7:57 keltezéssel, Dorottya Eszter Mogyorósi írta: > Renegát biológus vagy? Nem is tudtam! ???? > > iOkoskáról jöttem, mert siettem ?? > >> 2025. aug. 5. dátummal, 11:55 időpontban László Baják >> írta: >> >> ? >> Kedves KEA! >> Én ugyan csak egy renegát biológus vagyok, de azért néhány dolgot >> merészkedem leírni. Genetikai mutáció (néha génhiba) bárkinél >> előfordulhat, közösség nagyságától függetlenül, noha a szervezet >> persze igyekszik kiküszöbölni a hibás géneket. Az egyedi génhibák >> öröklődhetnek is, akár domináns, akár recesszív (rejtett) módon. A >> biztos örökléshez azonban az kell, hogy mindkét szülő ugyanazt a >> génhibát hordozza. Értelemszerűen ennek annál nagyobb az az esélye, >> minél kisebb a közösség. Ezt hívják belterjességnek. Ugyanakkor nincs >> abszolút szám arra vonatkozóan, hogy mekkora számú közösségen és >> mennyi időn belül biztos a torzulás. Részben mert a genetikai mutációk >> egy része ártalmatlan, más része meg annyira súlyos,(illetve >> halmozódik), ami akár az élettel is összeegyeztethetetlen, vagy >> legalábbis a tovább szaporodást megakadályozza, azaz a mutáció >> dominánsan nem öröklődik tovább. Az, hogy miért zárkózik el egy >> közösség az idegenektől az a kulturális antropológia tárgykörébe >> tartozik. Én úgy tudom, hogy ennek a legfontosabb oka az önvédelem. >> Egy uralmi, egy szokásrendszer, illetve egy vallás idegen >> befolyásoktól független fenntartásánák szándéka. Ez nem feltétlenül >> vezet belterjességhez, ha pl. a közösség szigorúan szabályozza a >> házassági szokásokat, pl.bizonyos házasodási csoportokat működtet, >> amelyek azonos csoporton belül nem házasodhatnak, illetve, ha >> láthatóan hibás genetikai adottságokkal születő gyermekeket nem >> hagyják életben. Az állattenyésztés is hasonló módon működik. Néha >> meglepően kis számú egyedből is lehet életképes populációt létrehozni >> (Lásd pl az európai bölények esetét.)    Üdv: Baják László >> >> KEA > ezt írta >> (időpont: 2025. aug. 5., K, 10:35): >> >> Vajon milyen hatások érhették őket (az ősidőkben), hogy ennyire >> elzárkóznak? >> >> >> >> 2025. 08. 05. 9:18 keltezéssel, Reinisch Egon írta: >> > >> > A világ jelenleg általam ismert legelszigeteltebb közössége a >> > szentinelek (néhány tucat fő ) >> > lásd a Wikpédiát : >> > https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89szaki-Szentinel-sziget >> >> > >> > A szigeten jelenleg hatóságilag tilos partra lépni elsősorban a >> > szentinelek megfertőzésesének  elkerülése miatt ,akik eddig >> > megkísérelték azokat egyébként is a szentinelek megölték >> legutóbb egy >> > önkéntes misszionáriust . >> > Üdv. Egon >> > >> > >> > >> > >> > >> > >> > >> > >> > ----- Eredeti üzenet ----- From: KEA >> > Sent: Tuesday, August 5, 2025 8:46 AM >> > To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> > Subject: [Grem] Orvos/biológus szakmai kérdések >> > >> > Kedves Levtársak! >> > >> > 1. Hozzávetőlegesen hány főből kell álljon (minimum) egy zárt emberi >> > népcsoport ahhoz, hogy ne legyen belterjesség, genetikai torzulások? >> > >> > 2. Van-e olyan Kedves Levtárs, aki a középiskolás >> biosztankönvnél többet >> > tud az emberi bőrről? >> > >> > Üdvrivalgással: >> > KEA. >> > >> > _______________________________________________ >> > Grem mailing list >> > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem> >> > >> >> _______________________________________________ >> Grem mailing list >> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem> >> >> _______________________________________________ >> Grem mailing list >> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem From greschem at gmail.com Thu Aug 7 11:37:17 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Thu, 7 Aug 2025 11:37:17 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?=E2=80=9EA_nap_verse_-_Juh=C3=A1sz_Gyula=3A_A_T?= =?utf-8?q?=C3=A1bor_hegyen=E2=80=9D_megtekint=C3=A9se_a_YouTube-on?= In-Reply-To: References: Message-ID: Kedves Dóri! Kár, hogy Sztálin édesanyja nem imádkozott jobban a fiáért, aki ugyancsak kispapból lett tömeggyilkos. Le tudnád írni kicsit részletesebbe az édesanyád öccse - ÁVÓ -édesanyád imája történetet? Persze, csak ha nincs ellenedre .... Szeretettel, Mőci --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Thu Aug 7 11:43:27 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Thu, 7 Aug 2025 11:43:27 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?RndkOiDigJ5BIHJlbmRzemVydsOhbHTDoXMgZWxoYWxs?= =?utf-8?q?gatott_hazugs=C3=A1gai_-_Borvend=C3=A9g_Zsuzsanna=2C_Bog?= =?utf-8?b?w6FyIEzDoXN6bMOzLCBTY2hpZmZlciBBbmRyw6Fz4oCdIG1lZ3Rla2lu?= =?utf-8?q?t=C3=A9se_a_YouTube-on?= In-Reply-To: <3eef77a8-307f-427d-9b1c-63fb20d51c9c@gmail.com> References: <3eef77a8-307f-427d-9b1c-63fb20d51c9c@gmail.com> Message-ID: Kedves Dóri és Béla! Tegnap még megfordult a fejemben, hogy meghallgatom ezt a beszélgetést, de letettem róla. Azonban, nagyon hálás lennék, ha Ti leírnátok röviden, hogy mi a lényege, vagy mi ragadott meg Benneteket! Köszönettel, szeretettel, Mőci On Fri, Jul 25, 2025 at 4:21?PM Jancsó Béla wrote: > > https://youtu.be/ipUlWggS5Go?si=i40_X8K3aw2WGMWx > > > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From modor307 at gmail.com Thu Aug 7 11:49:46 2025 From: modor307 at gmail.com (=?utf-8?Q?Dorottya_Eszter_Mogyor=C3=B3si?=) Date: Thu, 7 Aug 2025 11:49:46 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?RndkOiDigJ5BIHJlbmRzemVydsOhbHTDoXMgZWxoYWxs?= =?utf-8?q?gatott_hazugs=C3=A1gai_-_Borvend=C3=A9g_Zsuzsanna=2C_Bog=C3=A1r?= =?utf-8?b?IEzDoXN6bMOzLCBTY2hpZmZlciBBbmRyw6Fz4oCdIG1lZ3Rla2ludMOpc2Ug?= =?utf-8?q?a_YouTube-on?= In-Reply-To: References: Message-ID: <1913D940-C74C-4A6D-9BEB-E2364EFB02FF@gmail.com> Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From modor307 at gmail.com Thu Aug 7 11:49:46 2025 From: modor307 at gmail.com (=?utf-8?Q?Dorottya_Eszter_Mogyor=C3=B3si?=) Date: Thu, 7 Aug 2025 11:49:46 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?RndkOiDigJ5BIHJlbmRzemVydsOhbHTDoXMgZWxoYWxs?= =?utf-8?q?gatott_hazugs=C3=A1gai_-_Borvend=C3=A9g_Zsuzsanna=2C_Bog=C3=A1r?= =?utf-8?b?IEzDoXN6bMOzLCBTY2hpZmZlciBBbmRyw6Fz4oCdIG1lZ3Rla2ludMOpc2Ug?= =?utf-8?q?a_YouTube-on?= In-Reply-To: References: Message-ID: <1913D940-C74C-4A6D-9BEB-E2364EFB02FF@gmail.com> Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From kea at turul.banki.hu Thu Aug 7 11:52:43 2025 From: kea at turul.banki.hu (KEA) Date: Thu, 7 Aug 2025 11:52:43 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?=E2=80=9EA_nap_verse_-_Juh=C3=A1sz_Gyula=3A_A_T?= =?utf-8?q?=C3=A1bor_hegyen=E2=80=9D_megtekint=C3=A9se_a_YouTube-on?= In-Reply-To: References: Message-ID: Ugyancsak? Ha inkább öngyilkos lett volna... 2025. 08. 07. 11:37 keltezéssel, Emoke Greschik írta: > Kedves Dóri! > Kár, hogy Sztálin édesanyja nem imádkozott jobban a fiáért, aki > ugyancsak kispapból lett tömeggyilkos. > > Le tudnád írni kicsit részletesebbe az édesanyád öccse - ÁVÓ  -édesanyád > imája   történetet? Persze, csak ha nincs ellenedre .... > > Szeretettel, > Mőci > From greschem at gmail.com Thu Aug 7 14:10:36 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Thu, 7 Aug 2025 14:10:36 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Mai_evang=2E_+_elm=C3=A9lked=C3=A9s?= Message-ID: *Barsi Balázs atya elmélkedéseinek forrása: **https://barsitelekmm.blogspot.com/ **, a Bp. Barron elmélkedések napi emailjeire a **wordonfire.org ** linken ** lehet feliratkozni.* *xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx* *? EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből * *Hitvallásáért Péter ígéretet kap arra, hogy ő lesz az Egyház sziklaalapja. Abban az időben amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól*: ?Kinek tartják az emberek *az Emberfiát?? *Ezt válaszolták: ?Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.? *Ő tovább kérdezte őket: ?Hát ti, kinek tartotok engem?? Simon Péter válaszolt: ?Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.? Erre Jézus azt mondta neki: ?Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem **a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám*. *Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s **a pokol kapui nem vesznek erőt** rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz *a földön,* meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz *a földön,* fel lesz oldva a mennyben is.?* *Akkor lelkére kötötte a tanítványoknak, *el* ne *mondják *senkinek, hogy ő a Messiás. Ettől kezdve Jézus többször felhívta tanítványai figyelmét arra, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie*, sokat kell szenvednie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól; megölik, *de a harmadik napon feltámad *a halálból*. Erre **Péter* félrevonta *őt, *és óva intette: ?Isten ments, Uram! Ez nem történhet veled!*? *Mire *ő Péterhez fordult: *?Távozz *tőlem*, sátán! Botránkoztatsz, mert nem* az Isten ügyére* *van gondod*, hanem az emberekére!? *Ezek az evangélium igéi. * *Mt 16,13-23* *Barsi Balázs atya elmélkedése:* *Milyen megrendítő tény*: *nem Jézus mondta ki magáról, hogy kicsoda, hanem annak kellett kimondania, aki szereti őt*. *A legbensőségesebb szeretet szituációjában nem az érdekel, hogy mások kinek tartanak, hogy milyen a hírünk*, *hanem hogy az, aki a legközelebb áll hozzánk, valóban azt szereti-e bennünk, akik vagyunk*, *vagy talán ő is elmegy legmélyebb identitásunk mellett, és nem minket magunkat szeret, hanem csak egy szubjektív képet, melyet rólunk alkotott?* *Amikor Péter Isten Fiának vallja meg Jézust, azt mondja ki róla, hogy ő mindenestül az élő Istené*. *Nem úgy, mint Ádám többi fia,* *nem úgy, mint minden más zsidó ember*,* nem is* *úgy, mint Isten eddigi prófétái és barátai*, *hanem egy más szinten, egész valójával. Jézus meghatározhatatlan, megragadhatatlan abból, amit már ismerünk az alulról valókból, mert ő mindenestül felülről, az Atyától való. Ez az az ismeret, amelyen nem vesznek erőt a pokol kapui,* hanem éppen ellenkezőleg: amely kulcsot ad a mennyek országának kapuihoz*. Itt Péter maga az Egyház, amely a Szentlélekben szereti, tehát ismeri Jézust.* *Imádkozzál érettünk Istennek Szent Anyja, hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire. Amen.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Thu Aug 7 14:28:49 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Thu, 7 Aug 2025 14:28:49 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?=E2=80=9EA_nap_verse_-_Juh=C3=A1sz_Gyula=3A_A_T?= =?utf-8?q?=C3=A1bor_hegyen=E2=80=9D_megtekint=C3=A9se_a_YouTube-on?= In-Reply-To: References: Message-ID: Helyesírás helyesbítés: a helyes: szekularizáció helyesírási elütéseim magyarázata: Sajnos, sokszor gyorsan írok, és megfut a billentyűzet. Ilyenkor történnek az elütések. On Thu, Aug 7, 2025 at 11:52?AM KEA wrote: > Ugyancsak? Ha inkább öngyilkos lett volna... > > 2025. 08. 07. 11:37 keltezéssel, Emoke Greschik írta: > > Kedves Dóri! > > Kár, hogy Sztálin édesanyja nem imádkozott jobban a fiáért, aki > > ugyancsak kispapból lett tömeggyilkos. > > > > Le tudnád írni kicsit részletesebbe az édesanyád öccse - ÁVÓ -édesanyád > > imája történetet? Persze, csak ha nincs ellenedre .... > > > > Szeretettel, > > Mőci > > > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Thu Aug 7 15:45:25 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Thu, 7 Aug 2025 15:45:25 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?RndkOiBBcmFueSBKw6Fub3M6IFYuIEzDgVNaTMOT?= In-Reply-To: References: Message-ID: Esküje megszegése első évfordulóján halt meg V. László király https://24.hu/tudomany/2015/11/23/megszegett-eskujenek-napjan-halt-meg-v-laszlo-kiraly/ Bihari Dániel *Hunyadi János halála után az ország nagyon rövid idő alatt káoszba süllyedt, V. László király és a főúri pártok polgárháborús viszonyok közé lökték az országot. * A nagy törökverővel sírba szálltak a Balkán felszabadítására tervezett keresztes háború tervei, és ismételt lendületet kapott *a főúri ligák gyilkos hatalmi harca*. *Az egyik oldalon a nagyhatalmú báró, V. László király gyámja, Cillei Ulrik és Garai László állt ? a másikon a Hunyadi fiúk és Szilágyi Mihály.* Elszabadultak az indulatok Nem volt kérdés, hogy Hunyadi János halálával ki kerül lépéselőnybe. A király *Futakra hívott össze országgyűlést*, ahová haddal érkezett: *Hunyadi Lászlót, a család ifjú fejét itt lemondatták* *a Hunyadiak által kezelt királyi birtokokról és várakról,* *az országos főkapitányi tisztet pedig Cillei Ulrikra ruházta az uralkodó.* Ezzel nyilvánvalóan eldőlt a bárói ligák közti erőegyensúly*, de Hunyadi nem adta fel. A király és kísérete 1456. november 8-án jelent meg Nándorfehérvár átvételére, de fegyveresei nem léphettek be a várba. *A hangulat békés volt, amíg a másnap reggeli miséről ki nem hívták Cilleit sürgős ügyek elintézésére hivatkozva. Ekkor alakult ki a *szóváltás, amely során Hunyadi és Cillei is fegyvert rántott, a végén pedig Cillei holtan rogyott össze. * *Erkel Ferenc: Hunyadi László 'Meghalt a cselszövő' * https://www.youtube.com/watch?v=uUvsk9Hvm70&embeds_referring_euri=https%3A%2F%2F24.hu%2F&source_ve_path=OTY3MTQ *A király megijedt, és Lászlóra ruházta az országos főkapitányi címet*, *visszaadta a korábban átadott birtokokat*. *Az uralkodó bármit megtett*, *csak szabaduljon. * Bárhogy nézzük, akár véletlen volt, akár eltervezett merénylet, Cillei halála érzékeny veszteség volt az országnak, *a véres incidens pedig több szövetségest elfordított a Hunyadi-klántól.* Megszegte esküjét Érezte ezt ő maga is, mert *1456. november 23-án Szilágyi Erzsébet Temesváron írásos ígéretet csikart ki a hazafelé tartó uralkodótól: Cillei haláláért bosszút állni nem fog.* *A király a Bibliára tett kézzel esküdött.* *A béke persze ezzel csak látszólag állt helyre*, *A király környezetében csoportosuló főuri liga nem volt hajlandó elfogadni a helyzetet,* *bosszúért kiáltott.* *Meggyőzték a királyt, *hogy *Hunyadi László *az életére tör, koronáját akarja. És *tőrbe csalták: Budára hívták haditanácsba, a török elleni keresztes hadjárat megszervezésére*. *Az udvarban azonban nem tanácskozás*, *hanem per várta, a vád felségárulás volt.* *Szokatlanul gyorsan, három nap alatt bűnösnek találták*,* és 1457. március 16-án a budai Szent György téren lefejezték. * *Mátyást **fogolyként Bécsbe, majd Prágába szállították.* Szerencsétlen *V. László sem sokkal élte túl.* *Megszegett eskü*j*ének * *első évfordulóján, 1457. november 23-án váratlanul elhunyt. *Persze sokan azonnal merényletre gondoltak, de ma már tudjuk: *az alig 17 éves fiú, hazánk második Habsburg királya leukémiában szenvedett*. *Szinte gyerek volt még, egész életében a főúri érdekcsoportok rabja és játékszere.* Önálló uralkodásra nem nyílt alkalma, nem tehetett ő valójában sem az esküszegésről, sem Cillei, sem Hunyadi haláláról. *Őt is ugyanaz gyötörte, mint *a török fenyegette *országot: önérdek, széthúzás, belviszály.* *Arany János 'V. László'* *1./ szavalja Sinkovits Imre: *https://www.youtube.com/watch?v=rhx7sMWSf6g *2./ maga a vers:* *V. LÁSZLÓ* *Arany János * *Sűrű setét az éj,Dühöng a déli szél,Jó Budavár magasTornyán az érckakas Csikorog élesen.* *?Ki az? mi az? vagy úgy ???Fordulj be és alugyUram László király:A zápor majd eláll, Az veri ablakod.?* *A felhő megszakad,Nyilása tűz, patak;Zúgó sebes özöntA rézcsatorna önt Budának tornyiról.* *?Miért zúg a tömeg?Kivánja eskümet???A nép, uram király,Csendes, mint a halál, Csupán a menny dörög.?* *Megcsörren a bilincs,Lehull, gazdája nincs:Buda falán a rab? Egy-egy felhődarab ? Ereszkedik alá.* *?Hah! láncát tépi aHunyadi két fia ???Uram, uram, ne félj!László, tudod, nem él S a gyermek, az fogoly.?* *Mélyen a vár alattVonúl egy kis csapat;Olyan rettegve lép,Most lopja életét? Kanizsa, Rozgonyi.* *?Kettőzni kell az őrt,Kivált Mátyás előtt!??Mátyás, az itt maradt,Hanem a többi rab ? Nincsen, uram, sehol.?* *A felhő kimerült,A szélvihar elült,Lágyan zsongó habokEzer kis csillagot Rengetnek a Dunán.* *?El! míg lehet s szabad!Cseh-földön biztosabb.??Miért e félelem?Hallgat minden elem Ég s föld határa közt.?* *Az alvó aluszik,A bujdosó buvik;Ha zörren egy levél,Poroszlót jőni vél Kanizsa, Rozgonyi.* *?Messze még a határ?Minden perc egy halál!??Legitten átkelünk,Ne félj uram: velünk A gyermek, a fogoly.?* *Az alvó felvirad,A bujdosó riad;Szellő sincsen, de zúg,Felhő sincsen, de búg S villámlik messziről.* *?Oh adj, oh adj nekemHűs cseppet, hű csehem!??Itt a kehely, igyál,Uram, László király, Enyhít... mikép a sír!?* *Állj meg, bosszú, megállj:Cseh földön ül a rab;Cseh földben a király,Mindég is ott marad, De visszajő a rab?!* *(1853)* https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-het-verse-arany-janos-v-laszlo Kapcsolódó fotógaléria --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Thu Aug 7 15:48:58 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Thu, 7 Aug 2025 15:48:58 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?QXJhbnkgSsOhbm9zOiBWLiBMw4FTWkzDkw==?= In-Reply-To: References: Message-ID: színezés helyesbítés: *de Hunyadi nem adta fel. A király és kísérete 1456. november 8-án jelent meg Nándorfehérvár átvételére, de fegyveresei nem léphettek be a várba. * ALÁBB MÁR HELYESBÍTVE: On Thu, Aug 7, 2025 at 3:45?PM Emoke Greschik wrote: > Esküje megszegése első évfordulóján halt meg V. László király > > https://24.hu/tudomany/2015/11/23/megszegett-eskujenek-napjan-halt-meg-v-laszlo-kiraly/ > Bihari Dániel > > > > > > > *Hunyadi János halála után az ország nagyon rövid idő alatt káoszba > süllyedt, V. László király és a főúri pártok polgárháborús viszonyok közé > lökték az országot. * > > A nagy törökverővel sírba szálltak a Balkán felszabadítására tervezett > keresztes háború tervei, és ismételt lendületet kapott *a főúri ligák > gyilkos hatalmi harca*. *Az egyik oldalon a nagyhatalmú báró, V. László > király gyámja, Cillei Ulrik és Garai László állt ? a másikon a Hunyadi fiúk > és Szilágyi Mihály.* > Elszabadultak az indulatok > > Nem volt kérdés, hogy Hunyadi János halálával ki kerül lépéselőnybe. A > király *Futakra hívott össze országgyűlést*, ahová haddal érkezett: *Hunyadi > Lászlót, a család ifjú fejét itt lemondatták* *a Hunyadiak által kezelt > királyi birtokokról és várakról,* *az országos főkapitányi tisztet pedig > Cillei Ulrikra ruházta az uralkodó.* > > Ezzel nyilvánvalóan eldőlt a bárói ligák közti erőegyensúly*, de Hunyadi > nem adta fel. A király és kísérete 1456. november 8-án jelent meg > Nándorfehérvár átvételére, de fegyveresei nem léphettek be a várba. *A > hangulat békés volt, amíg a másnap reggeli miséről ki nem hívták Cilleit > sürgős ügyek elintézésére hivatkozva. > > Ekkor alakult ki a *szóváltás, amely során Hunyadi és Cillei is fegyvert > rántott, a végén pedig Cillei holtan rogyott össze. * > > *Erkel Ferenc: Hunyadi László 'Meghalt a cselszövő' * > https://www.youtube.com/watch?v=uUvsk9Hvm70&embeds_referring_euri=https%3A%2F%2F24.hu%2F&source_ve_path=OTY3MTQ > > *A király megijedt, és Lászlóra ruházta az országos főkapitányi címet*, *visszaadta > a korábban átadott birtokokat*. *Az uralkodó bármit megtett*, *csak > szabaduljon. * Bárhogy nézzük, akár véletlen volt, akár eltervezett > merénylet, Cillei halála érzékeny veszteség volt az országnak, *a véres > incidens pedig több szövetségest elfordított a Hunyadi-klántól.* > Megszegte esküjét > > Érezte ezt ő maga is, mert *1456. november 23-án Szilágyi Erzsébet > Temesváron írásos ígéretet csikart ki a hazafelé tartó uralkodótól: Cillei > haláláért bosszút állni nem fog.* > > *A király a Bibliára tett kézzel esküdött.* > > *A béke persze ezzel csak látszólag állt helyre*, *A király környezetében > csoportosuló főuri liga nem volt hajlandó elfogadni a helyzetet,* *bosszúért > kiáltott.* > > *Meggyőzték a királyt, *hogy *Hunyadi László *az életére tör, koronáját > akarja. És *tőrbe csalták: Budára hívták haditanácsba, a török elleni > keresztes hadjárat megszervezésére*. *Az udvarban azonban nem tanácskozás*, > *hanem per várta, a vád felségárulás volt.* *Szokatlanul gyorsan, három > nap alatt bűnösnek találták*,* és 1457. március 16-án a budai Szent > György téren lefejezték. * *Mátyást **fogolyként Bécsbe, majd Prágába > szállították.* > > Szerencsétlen *V. László sem sokkal élte túl.* > > *Megszegett eskü*j*ének * *első évfordulóján, 1457. november 23-án > váratlanul elhunyt. *Persze sokan azonnal merényletre gondoltak, de ma > már tudjuk: *az alig 17 éves fiú, hazánk második Habsburg királya > leukémiában szenvedett*. *Szinte gyerek volt még, egész életében a főúri > érdekcsoportok rabja és játékszere.* > > Önálló uralkodásra nem nyílt alkalma, nem tehetett ő valójában sem az > esküszegésről, sem Cillei, sem Hunyadi haláláról. *Őt is ugyanaz > gyötörte, mint *a török fenyegette *országot: önérdek, széthúzás, > belviszály.* > > *Arany János 'V. László'* > > *1./ szavalja Sinkovits Imre: * > https://www.youtube.com/watch?v=rhx7sMWSf6g > > *2./ maga a vers:* > *V. LÁSZLÓ* > *Arany János * > > > > > > *Sűrű setét az éj,Dühöng a déli szél,Jó Budavár magasTornyán az érckakas > Csikorog élesen.* > > > > > > *?Ki az? mi az? vagy úgy ???Fordulj be és alugyUram László király:A zápor > majd eláll, Az veri ablakod.?* > > > > > > *A felhő megszakad,Nyilása tűz, patak;Zúgó sebes özöntA rézcsatorna önt > Budának tornyiról.* > > > > > > *?Miért zúg a tömeg?Kivánja eskümet???A nép, uram király,Csendes, mint a > halál, Csupán a menny dörög.?* > > > > > > *Megcsörren a bilincs,Lehull, gazdája nincs:Buda falán a rab? Egy-egy > felhődarab ? Ereszkedik alá.* > > > > > > *?Hah! láncát tépi aHunyadi két fia ???Uram, uram, ne félj!László, tudod, > nem él S a gyermek, az fogoly.?* > > > > > > *Mélyen a vár alattVonúl egy kis csapat;Olyan rettegve lép,Most lopja > életét? Kanizsa, Rozgonyi.* > > > > > > *?Kettőzni kell az őrt,Kivált Mátyás előtt!??Mátyás, az itt maradt,Hanem a > többi rab ? Nincsen, uram, sehol.?* > > > > > > *A felhő kimerült,A szélvihar elült,Lágyan zsongó habokEzer kis csillagot > Rengetnek a Dunán.* > > > > > > *?El! míg lehet s szabad!Cseh-földön biztosabb.??Miért e félelem?Hallgat > minden elem Ég s föld határa közt.?* > > > > > > *Az alvó aluszik,A bujdosó buvik;Ha zörren egy levél,Poroszlót jőni vél > Kanizsa, Rozgonyi.* > > > > > > *?Messze még a határ?Minden perc egy halál!??Legitten átkelünk,Ne félj > uram: velünk A gyermek, a fogoly.?* > > > > > > *Az alvó felvirad,A bujdosó riad;Szellő sincsen, de zúg,Felhő sincsen, de > búg S villámlik messziről.* > > > > > > *?Oh adj, oh adj nekemHűs cseppet, hű csehem!??Itt a kehely, igyál,Uram, > László király, Enyhít... mikép a sír!?* > > > > > > *Állj meg, bosszú, megállj:Cseh földön ül a rab;Cseh földben a > király,Mindég is ott marad, De visszajő a rab?!* > > *(1853)* > > https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-het-verse-arany-janos-v-laszlo > > > > Kapcsolódó fotógaléria > > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From havkati at yahoo.com Thu Aug 7 16:41:05 2025 From: havkati at yahoo.com (Katalin Havasi) Date: Thu, 7 Aug 2025 14:41:05 +0000 (UTC) Subject: [Grem] =?utf-8?q?Orvos/biol=C3=B3gus_szakmai_k=C3=A9rd=C3=A9sek?= In-Reply-To: <9512fcaf-9610-4a9b-8292-d63145f1e817@turul.banki.hu> References: <7C127E69-E041-4DC5-81E2-3CDB7C1EAFB7@gmail.com> <9512fcaf-9610-4a9b-8292-d63145f1e817@turul.banki.hu> Message-ID: <663179731.2974425.1754577665309@mail.yahoo.com> Kedves KEA! Ezeket találtam a témában:  Inbreeding in a population of size Neincreases at a rate of 1/(2Ne), per generation. For example, in an effective population of size 10, there is a 5% increase in inbreeding per generation. Consequently, small, isolated populations that have existed for many generations are expected to show inbreeding depression. All finite closed populations will eventually become inbred without outbreeding, and even a low frequency of inbreeding is expected to result in some inbreeding depression. Effective population sizes of 50 or greater have been suggested as sufficient to avoid inbreeding depression, although it is generally unknown how large populations must be to avoid inbreeding depression in the long term. This number will also be highly variable among populations as a result of local dynamical processes and extrinsic forces. *** Tehát a kérdésedre a válasz az, hogy kb. 50 fős emberi populáció esetén már nem következik be belterjesség. (Ennél a számnál a fenti képlet alapján a belterjesség növekedése generációnként 1%.)  Ehhez hozzá kell tenni, hogy minden zárt népesség egy idő után, hosszú távon belterjessé válik. A helyi törvények és szokások is nagymértékben közrejátszanak a belterjesség kialakulásában.  Remélem megnyugtatóan megválaszoltam a kérdésedet.  Üdv,Kati  On Thursday, August 7, 2025, 2:05 AM, KEA wrote: Azért evvel együtt (vagy: ennek ellenére:) érdekelne, hogy nagyjából, nagyságrendileg hány fős az az emberi népesség, ahol már nem következik be a belterjesség hosszabb idő alatt sem. 2025. 08. 07. 7:57 keltezéssel, Dorottya Eszter Mogyorósi írta: > Renegát biológus vagy? Nem is tudtam! ???? > > iOkoskáról jöttem, mert siettem ?? > >> 2025. aug. 5. dátummal, 11:55 időpontban László Baják >> írta: >> >> ? >> Kedves KEA! >> Én ugyan csak egy renegát biológus vagyok, de azért néhány dolgot >> merészkedem leírni. Genetikai mutáció (néha génhiba) bárkinél >> előfordulhat, közösség nagyságától függetlenül, noha a szervezet >> persze igyekszik kiküszöbölni a hibás géneket. Az egyedi génhibák >> öröklődhetnek is, akár domináns, akár recesszív (rejtett) módon. A >> biztos örökléshez azonban az kell, hogy mindkét szülő ugyanazt a >> génhibát hordozza. Értelemszerűen ennek annál nagyobb az az esélye, >> minél kisebb a közösség. Ezt hívják belterjességnek. Ugyanakkor nincs >> abszolút szám arra vonatkozóan, hogy mekkora számú közösségen és >> mennyi időn belül biztos a torzulás. Részben mert a genetikai mutációk >> egy része ártalmatlan, más része meg annyira súlyos,(illetve >> halmozódik), ami akár az élettel is összeegyeztethetetlen, vagy >> legalábbis a tovább szaporodást megakadályozza, azaz a mutáció >> dominánsan nem öröklődik tovább. Az, hogy miért zárkózik el egy >> közösség az idegenektől az a kulturális antropológia tárgykörébe >> tartozik. Én úgy tudom, hogy ennek a legfontosabb oka az önvédelem. >> Egy uralmi, egy szokásrendszer, illetve egy vallás idegen >> befolyásoktól független fenntartásánák szándéka. Ez nem feltétlenül >> vezet belterjességhez, ha pl. a közösség szigorúan szabályozza a >> házassági szokásokat, pl.bizonyos házasodási csoportokat működtet, >> amelyek azonos csoporton belül nem házasodhatnak, illetve, ha >> láthatóan hibás genetikai adottságokkal születő gyermekeket nem >> hagyják életben. Az állattenyésztés is hasonló módon működik. Néha >> meglepően kis számú egyedből is lehet életképes populációt létrehozni >> (Lásd pl az európai bölények esetét.)    Üdv: Baják László >> >> KEA > ezt írta >> (időpont: 2025. aug. 5., K, 10:35): >> >>    Vajon milyen hatások érhették őket (az ősidőkben), hogy ennyire >>    elzárkóznak? >> >> >> >>    2025. 08. 05. 9:18 keltezéssel, Reinisch Egon írta: >>    > >>    > A világ jelenleg általam ismert legelszigeteltebb közössége a >>    > szentinelek (néhány tucat fő ) >>    > lásd a Wikpédiát : >>    > https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89szaki-Szentinel-sziget >>    >>    > >>    > A szigeten jelenleg hatóságilag tilos partra lépni elsősorban a >>    > szentinelek megfertőzésesének  elkerülése miatt ,akik eddig >>    > megkísérelték azokat egyébként is a szentinelek megölték >>    legutóbb egy >>    > önkéntes misszionáriust . >>    > Üdv. Egon >>    > >>    > >>    > >>    > >>    > >>    > >>    > >>    > >>    > ----- Eredeti üzenet ----- From: KEA >>    > Sent: Tuesday, August 5, 2025 8:46 AM >>    > To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>    > Subject: [Grem] Orvos/biológus szakmai kérdések >>    > >>    > Kedves Levtársak! >>    > >>    > 1. Hozzávetőlegesen hány főből kell álljon (minimum) egy zárt emberi >>    > népcsoport ahhoz, hogy ne legyen belterjesség, genetikai torzulások? >>    > >>    > 2. Van-e olyan Kedves Levtárs, aki a középiskolás >>    biosztankönvnél többet >>    > tud az emberi bőrről? >>    > >>    > Üdvrivalgással: >>    > KEA. >>    > >>    > _______________________________________________ >>    > Grem mailing list >>    > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>    > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >    turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem> >>    > >> >>    _______________________________________________ >>    Grem mailing list >>    Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>    http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >    turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem> >> >> _______________________________________________ >> Grem mailing list >> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Thu Aug 7 19:04:05 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Thu, 7 Aug 2025 19:04:05 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?T2xhaiAow6lzIGfDoXop?= In-Reply-To: References: <6c081a79-8203-6c86-1b37-cf11786570db@turul.banki.hu> Message-ID: Brüsszel visszakozik, Trump vámokkal fenyeget ? Orbán Viktor újabb jóslata igazolódott be Egyre világosabb, hogy az EU tényleg elvesztette a vámháború első ütközetét. https://mandiner.hu/kulfold/2025/08/brusszel-visszakozik-trump-vamokkal-fenyeget-orban-viktor-ujabb-joslata-igazolodott-be *Az Európai Unió azon ígérete, hogy több mint ezer milliárd dollárt fektet be az Egyesült Államok energia- és infrastruktúrafejlesztésébe, ?semmiképp sem kötelező*? ? *közölte Brüsszel csütörtökön*. *?Az általunk az amerikai adminisztrációnak átadott vállalások az energiafelhasználással és az uniós vállalatok által az amerikai gazdaságba történő befektetésekkel kapcsolatos összesített szándékok? *? mondta Olof Gill, az Európai Bizottság szóvivője csütörtökön újságíróknak, hozzátéve, hogy ezek ?semmiképp sem kötelezőek?. *A Bizottságnak nincs hatásköre, és soha nem is törekedne arra, hogy ilyen jellegű kötelezettséget kikényszerítsen, de ezek hűen közvetített szándékok? *? tette hozzá. Az Euracitv emlékeztetett, hogy a nyilatkozat két nappal azután hangzott el, hogy Donald Trump amerikai elnök azzal fenyegetőzött , hogy 35 százalékos vámmal sújtja az EU-t, ha az nem teljesíti a következő három és fél év során, Trump elnöki ciklusában az amerikai infrastruktúrába ígért 600 milliárd dolláros befektetést. Trump kiemelte: A beruházási ígéret volt az egyik oka annak, hogy a vámokat egy általános 15 százalékos kulcsra csökkentettem, így ha ez nem teljesül, akkor a magasabb vámok vissza fognak térni.? A befektetési ígéret az EU?USA megállapodás egyik központi eleme, amelyet két héttel ezelőtt kötött meg Trump és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. A megállapodás magában foglal egy különálló uniós kötelezettségvállalást is, amely szerint 2028-ig 750 milliárd dollár értékben vásárolnak amerikai energiát. ?*600 milliárd dollárt adtak nekünk, amit bármire költhetünk? *? mondta Trump kedden. * ?Bármit megtehetek vele. És az volt a cél, hogy ők, akik annyi éven át kihasználtak minket, most fizessenek, és fizetniük kell? *? tette hozzá. *A mostani brüsszeli bejelentés azonban inkább tekinthető kényszeredett magyarázkodásnak, mint komolyanvehető üzenetnek, hiszen a megállapodás megkötését követően szinte azonnal olyan hírek láttak napvilágot, miszerint az Európai Bizottságnak fogalma sincs , hogyan fogja az Európai Unió teljesíteni a Trumpnak tett ígéreteket. A Politico például arról írt, hogy a bizottság képviselői tisztában vannak vele, hogy ?sehogy? nem tudják majd betartani a megállapodást. **?Ez nem olyasmi, amit az EU mint közhivatal garantálhatna. Ez olyasmi, ami magáncégek szándékain múlik?* ? írták. *Semmit sem tudnak garantálni az ígért ezermilliárdokból *? tudta meg a POLITICO. *A megállapodást követően Orbán Viktor magyar miniszterelnök is arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Bizottság pozíciója törékeny, hiszen a megállapodás értelmében több száz milliárd eurónyi tőkét kellene Európából az Egyesült Államokba vinni, ám nem világos , hogy ezt ki finanszírozná, mivel a Bizottságnak nincs saját tőkéje. Emellett kérdéseket vetett fel az állítólagos fegyvervásárlási megállapodással kapcsolatban is, rámutatva, hogy az Európai Bizottságnak nincs hadserege*, *így nem világos*,* ki és hogyan hajtaná végre ezeket a vásárlásokat. **?Ez nem megállapodás, hanem Trump megette Ursula von der Leyent reggelire. Az európai megállapodás rosszabb, mint az angol, ezért sikernek beállítani nehéz lesz a későbbiekben?* ? fogalmazott a miniszterelnök. Múlt héten pedig arról beszélt a miniszterelnök, hogy *az Európai Unió olyan vállalásokat tette, amelyeket képtelen teljesíteni. **?Nemcsak arról van szó, hogy egy rossz megállapodást kötöttünk, mert minden európai termék, ami Amerikába megy, fizet 15 százalékos vámot, ami onnan jön, az meg nem fizet semmit, hanem olyasmiket is vállaltunk, amiket nyilvánvalóan nem tudunk teljesíteni.* *Ez azt jelenti, hogy nem lezártuk a vámvitákat, hanem az első csatát elvesztettük és újabb csaták lesznek előttünk?* ? jelentette ki a miniszterelnök. Látható, hogy *nem kellett sokat várni*, *hogy a magyar miniszterelnök újabb jóslata igazolódott be.* *Nyitókép forrása: NICOLAS TUCAT / AFP* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Thu Aug 7 19:37:56 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Thu, 7 Aug 2025 19:37:56 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?KERESZT=C3=89NYELLENESS=C3=89G_=C3=A9s_KERESZT?= =?utf-8?b?w4lOWcOcTETDllrDiVM=?= In-Reply-To: References: <89697e0b-2a14-1f70-1e2b-5ec5cd5c9526@turul.banki.hu> <5c5e81db-b70d-0370-5406-01ee0e77c95c@turul.banki.hu> Message-ID: Franciaországban idén már több mint 320 keresztényellenes támadást jegyeztek fel Ismét tűz ütött ki a párizsi Notre-Dame-des-Champs templomban. https://vasarnap.hu/2025/07/30/azbej-tristan-franciaorszagban-iden-mar-tobb-mint-320-keresztenyellenes-tamadast-jegyeztek-fel/ --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Fri Aug 8 05:48:13 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Fri, 8 Aug 2025 05:48:13 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?A_mai_szentmise_ig=C3=A9i_Szt=2E_Domonkos_eml?= =?utf-8?b?w6lrbmFwasOhbg==?= Message-ID: *2025-08-08* https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2025-08-08 *18. évközi hét péntek* *OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből * *Isten megkülönböztetett szeretettel szerette választott népét. Az *Egyiptomból *való kivonulás után a negyvenedik esztendőben Mózes ezt a beszédet intézte a néphez: ?Kutasd a régi időket, amelyek előtted voltak, attól a naptól kezdve, hogy Isten embert teremtett* a földre! *Vajon az ég egyik határától a másikig történt-e valaha ilyen nagy dolog, lehetett-e hallani hasonlót? Van-e olyan nép, amelyik hallotta az élő Istent lángok közül beszélni, ahogy te hallottad, ? és életben maradt? Volt-e valaha is olyan Isten, aki megtette, hogy egy népet kivezessen egy másik nép köréből megpróbáltatásokkal, jelekkel és csodákkal, háborúsággal, erős kézzel és kinyújtott karral, nagy csapásokkal, ahogy az Úr, a ti Istenetek veletek tette *Egyiptomban *a szemetek láttára? Mindezt azért tette, hogy megtudjad, hogy az Úr az Isten, és rajta kívül nincs más Isten. Az égből szavát hallatta, hogy oktasson téged; a földön hatalmas tüzet mutatott neked, és hallottad oktatását a tűz közepéből. Mindezt azért tette, mert szerette atyáidat, és választott népévé tette utódaikat. Éppen azért az ő nagy erejével kihozott *Egyiptomból, *és előtted járt, hogy igen nagy és nálad erősebb nemzeteket eltöröljön utadból, és téged vigyen be a helyükre, és nektek adja földjüket birtokul, ahogyan ezt ma láthatod. Tudd meg hát és vésd szívedbe, hogy fönn az égben és lenn a földön az Úr az Isten, *senki más! *Tartsd meg parancsait és törvényeit, amelyeket ma parancsolok neked, hogy jól menjen sorod, és majd utánad gyermekeidnek is, és hogy sokáig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened neked ad örökre!? Ez az Isten igéje. * *MTörv 4,32-40* VÁLASZOS ZSOLTÁR Válasz: *Szüntelenül arra gondolok, * amit értünk tettél.* (12a. vers. - 3. a tónus) Előénekes*: Istenem tetteiről megemlékezem, * emlékezem kezdettől adott csodáidról*. *Elmélkedem minden művedről, * nagyszerű tetteidről gondolkodom.* Hívek: *Szüntelenül arra gondolok, * amit *értünk *tettél.* E: *Isten, szent a te utad, * ki olyan nagy isten, mint a mi Istenünk? Te vagy az Isten, aki csodákat tehet, * megismertetted hatalmadat* a népek* között*. H: S*züntelenül arra gondolok, * amit *értünk *tettél.* E *: Megváltottad népedet erős karoddal, * Jákob és József nemzetségét. Népedet mint nyájat vezetted * Mózes és Áron keze által. H: Szüntelenül arra gondolok, * amit *értünk *tettél. * *Zsolt 76,12-13.14-15.16 és 21* *ALLELUJA Boldogok, akik *üldözést szenvednek *az igazságért, * mert övék a mennyek országa*. Mt 5,10 ? 7 b. tónus. *? EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből * *Aki követni akarja Jézust, vegye fel keresztjét! * *Egy alkalommal Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha valaki követni akar engem, tagadja meg *magát*, vegye föl *keresztjét*, és kövessen! Mert *mindaz, aki meg akarja menteni *életét, *elveszíti * azt; és aki énérettem elveszíti életét, megtalálja azt. Mert *mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de *a lelke *kárt szenved*? *Mit is adhatna *az ember *cserébe *saját lelkéért? Az Emberfia pedig el fog jönni Atyjának dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek tettei szerint. Bizony, mondom nektek: Az itt állók közül néhányan nem halnak meg, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön országában. Ezek az evangélium igéi. * *Mt 16,24-28* EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK Pap: *Imádjuk Krisztus Urunkat, aki *kereszthalála *által feláldozta magát értünk a mennyei Atyának, hogy megszabadítson minket bűneinktől!* Lektor: *1. Urunk, te véred kiontásával szentesítetted az új és örök szövetséget: add, hogy mindig hűségesek maradjunk hozzád!* 2. *Urunk, te vállaltad *értünk a szenvedést és a kereszthalált: *add, hogy *mi *se* vonakodjunk *elfogadni és hordozni életünk *keresztjeit! 3. *Urunk, te megígérted, hogy örök életre szökellő vízforrást ajándékozol nekünk: áraszd ki Szentlelkedet minden emberre*! 4. *Urunk, te elküldted tanítványaidat, hogy hirdessék a kereszt üdvözítő erejét: add, hogy mi is keresztedből merítsünk erőt szenvedéseink elviselésére!* 5. *Urunk, te kereszted és feltámadásod által eltörölted minden* vétkünket: *add, hogy eltöltsön bennünket a Szentlélek vigasztalása*! (6. *Urunk, te kiérdemelted híveid számára a feltámadást és az örök dicsőséget: add, hogy elhunyt testvéreink elnyerjék ígéreteid teljesülését!* Pap: *Istenünk, a kereszt botránya megmutatta számunkra örök bölcsességedet és irántunk való végtelen szeretetedet. Engedd, hogy mindig bizakodó lélekkel dicsekedjünk Krisztus keresztjével. Aki él és uralkodik mindörökkön örökké.* Hívek: *Ámen*. --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Fri Aug 8 05:50:49 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Fri, 8 Aug 2025 05:50:49 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=281=29?= Message-ID: *Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.* *Uram, Aquinoi Szt. Tamás közbenjárására tisztítsd meg szívemet: szándékaimat, gondolataimat, érzéseimet és szavaimat, cselekedeteimet. hogy minden körülmény között hűséges legyek Hozzád **és ezáltal észrevegyem a Gonosz cselvetéseit is, mert folöslegesen nem kell mártírrá válni, Segíts minket, jószándékú embereket, akiket a Gonosz is próbál befolyásolni, az igaz, tiszta szívű kiengesztelődésben Veled az őszinte bűnbánatban, szentgyónásban és egymással. ** Ámen.* *A zsolozsma Reggeli dicséretének* *HIMNUSZa* *Már kél a fénynek csillaga: esengve kérjük az Urat, **járjon ma mindenütt velünk, ne rontsa ártás életünk.* *Nyelvünket fogja fékre ma, ne szóljon rút perek szava; * *szemünket védőn óvja meg: a hívságot ne lássa meg! * *Lakjék szívünkben tisztaság, Távozzék minden dőreség; * *a testnek dölyfét törje meg étel, s italban hősi fék.* *Hogy majd a nap ha távozott, s az óra újra éjt hozott, * *lemondásunk szent éneke legyen az Úr dicsérete!* *Dicsérjük az örök Atyát, dicsérjük egyszülött Fiát, * *s a Lelket, a Vigasztalót, most és örök időkön át! Ámen.* *Őrangyalom, szívből kérlek, bűntől, bajtól őrizzél meg! Életemben légy vezérem, halálomban állj mellettem!* *Szűz szülője Istennek*, *engedd, hogy a Tied legyek. Tied élet és halálban, Tied jó és balsorsban, Tied küzdve, szenvedve, Tied most és örökre. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy a Tied legyek. Anyám, Benned bízom és remélek, Anyám Teutánad epedek, Anyám, Te jóságos, kegyelmezz, Anyám, Te hatalmas, védelmezz, Anyám, ó jöjj, segíts küzdeni, Anyám, ő jöjj, segíts szenvedni. Anyám, ó jöjj, ne hagyj elveszni! Hiszen tudsz segíteni, ó hatalmas! Akarsz is segíteni, ó irgalmas! Kell is segítened, ó hűséges, fogsz is segíteni, ó kegyelmes! Anyám, Te vagy a kegyelmek anyja, szomorúak vigasztalója, bűnösök oltalma és menedéke, föld reménye és mennyek ékessége! Ki kérte még segítségedet hasztalan? Ki távozott Tőled meghallgatatlanul? Azért bizton mondom minden szenvedésben: Mária mindig segít, minden időben. Biztosan állítom, életben, s halálban, Mária mindig segít, minden balsorsban. Azért hiszem, s meghalok ezen hitemben, hogy Veled leszek, ó Anyám, fönn az égben. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy a Tied legyek. Amen.* *Ima elhunyt szeretteinkér* *t Híveid teremtő, megváltó és hazaváró Istene. Kérünk, örök világosságoddal jutalmazd elhunyt szeretteink minden tisztaságát, jóságát, hűségét megbocsátva nekik hibáikat, bűneiket. Minket is vezess a napi lelkiismeretvizsgálat, a bűnbánat, a rendszeres őszinte szentgyónás és a jócselekedetek útján, hogy Szent Fiad, Jézus Krisztus egyetlen és elegendő áldozata miatt. kegyelmed segítségével majd megláthassuk Istent és viszontlássuk őket, akikről ma imával, szeretettel, hálával emlékezünk meg. Amen.**Ima a lelkekért, hogy a tisztítótűzben szenvedő szeretteink, ismerőseink mihamarabb az örök életbe jussanak*: *Ó Jézusom! Bocsásd meg vétkeinket! Ments meg minket a pokol tüzétől és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik leginkább rászorulnak irgalmadra. Ámen. * *Ima **azért, hogy Magyarországon és világszerte a keresztény-konzervatív politikusok, vezetők Isten kegyelméből és saját bűnbánatuk által megtisztuljanak, megszentelődjenek, felnőjenek ahhoz, hogy valóban az Atya, a Fiú és a Szentlélek igaz akaratának megvalósításán dolgozzanak és így legyőzzék országaikban is a sátán, a sötétség erőit, és együttműködve Krisztus győzelméért kormányozzanak, szent házas és családi életet éljenek **Boldogasszony Anyánk, Szt. Mihály arkangyal, az árpádházi szentek, Morus Szt. Tamás és a már az örökkévalóságba költözött dr. Tóth Zoltán József - a Szent Korona eszméjének Alaptörvénybe segítője, aki életét áldozta a Szent Korona országáért - oltalmazzátok Magyarországot és a világot, a Krisztus győzelmén munkálkodó politikusok, vezetők lelkét, életét, hogy a sötétség erőit legyőzve Krisztus győzedelmeskedjen. Amen. * *Ima * *személy szerint Orbán Viktorért, Trumpl elnökért és családjaikért: * *"Az Úr legyen előttetek, hogy a jó utat mutassa nektek! Az Úr legyen mellettetek, hogy karjába zárjon és megvédjen a veszedelmektől, az Úr legyen mögöttetek, hogy megvédjen a gonosz cselvetéseitől Benneteket és családjaitokat!" Amen.* *Ima Kárpátaljáért*! *Urunk! Kárpátaljai testvéreinknek kérjük, adj reményt, védelmezd a katonának vitt férfiakat. Ne engedd, hogy a külföldre kényszerült fiatalok elvesszenek a világban! A szétszakadt kárpátaljai családokat tartsd meg egységben és segítsd a mihamarabbi találkozáshoz! A magányos időseknek legyél társuk, küldj nekik jólelkű segítőket! A háborúban elhunytaknak add meg a Te örök békédet! Amen.* *Fohász az üldözött keresztényekért és minden más igaz üldözöttért ,háborúban, gondban, bajban segítségért*: *"Felnézek az égre minden áldott este, Keresem az Istent, mert beszédünk lenne // Nehéz szívvel várok csöndben a soromra, Tudom odafent is rengeteg a dolga. // És csak halkan mondom az ég csillagának: Szólhatna egy jó szót az Úr angyalának, / Hogy a Jó Istennek súgja oda csendben: Uram! A világgal valami nincs rendben. // Hallgassa meg imám, más kérésem nincsen, Segítsen mi rajtunk,, hiszen Ő az Isten. // Ember az embernek farkasa lett régen, Gyűlölet vert tanyát sok ember szívében. // Rengeteg a földön a hontalan, árva, Uram, ez a világ saját sírját ássa. Túl sok már a fájó, bús könny a szemekben. Uram! A világgal nincs valami rendben! // Anya a gyermekét sorsára hagyja, Pénzért, az ember a lelkét is eladja. Háborúk zajában ártatlanok halnak, Jól tudom, Uram, Te nem így akartad. Nagyon nagy a bűnünk, amit meg kell bánnunk, Bocsásd meg, úgy kérlek, minden gonoszságunk. // Könyörögve száll fel fohászom az égbe, Uram! A világnak Tenélküled vége!"* *Ima az Istent kereső, de sajnálatosan megtévedt vagy megtévesztett, vagy a Szentháromságos Isten igéjét alaposan még nem ismerő ateisták, liberálisok, muzulmánok, progresszív keresztények, felületes keresztények és hűtlen keresztények igaz megtéréséért**. Uram, a Szűzanya és az árpádházi szentek közbenjárására segítsd őket is az igaz megtérésre. Ámen. "Nyugtalan mindaddig a szívünk, míg meg nem nyugszik Benned, Istenünk." (Szt. Ágoston)* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Fri Aug 8 05:52:07 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Fri, 8 Aug 2025 05:52:07 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=282=29?= Message-ID: *Urunk, a Szűzanya közbenjárására **oltalmazd meg a halálra ítélt pakisztáni keresztény fiatal Ehsan Shan életét a gyilkosok kezétől, és Pajor András atyát, akit hazug módon megrágalmaztak, meghurcoltak. * *Adj Clarisse, dr. Góczán Laci, Ikó, egy vese daganattal küzdő. volt és jelenlegi Listatagok , egy Listatag édesanyja Adrienn veje, Gyuri, a balesetet szenvedett Boldizsár, egy Listatag édesanyja és családja, egy beteg nagycsaládos édesanya, az most már jobban levő 25 éves fiú, Irénke számára gyógyulást, három k. hajléktalan számára a szentségi életet, lelkierőt, gyógyulást, lakhatást, k. nehézségekkel küzdő Listatag és családja számára az erőt, a kiutat. Kérünk, hogy a Szűzanya és Bld. Carlo Acutis közbenjárására adj gyógyulást a 3.5 éves Bellának és lelki erőt, az őt szerető nagycsaládnak, **a 23 évesen elhunyt Máténak az örök életet, az őt szeretőknek vígaszt, a B. 15 éves fiúnak, aki lánnyá szeretne válni **szabadulást a sátán rabságából*, * hogy a tragikus hirtelenséggel megözvegyült Brigitta és árván maradt négy gyermeke és a fiatalon elhunyt édesanya, Ágota családja meg tudjon küzdeni a rájuk szakadt nehézségekkel. Mindannyiunknak, kérünk, adj lelki és testi egészséget, a sátántól jövő bűnre csábító és az alaptalan kétségbeesés kísértései ellen oltalmat, vezess minket és családtagjainkat az üdvösség útján, segíts, hogy a következő generációnak, gyermekeinknek, unokáinknak hiteles keresztény példát adjunk és őrizd meg őket * *a hit, * *az állandó töredelem, megtérés,** a tiszta erkölcs, a vallásgyakorlás,* *a Krisztus követés,* * az igaz, krisztusi szeretet útján! Könyörgünk a következő egyéni ima szándékainkért: ...............* *Szűz Mária, betegek, özvegyek, árvák patrónája, az Egyház anyja! Imádkozz érettünk! Amen. Segítsd vezetőinket Szentlelked erejével, Szt.István király és Szt. László király segítségével és közbenjárására, hogy Istenhez hűen vezessék nemzetünket, munkahelyeinket, önkormányzatainkat, mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség. Boldogasszony Anyánk, régi nagy pátrónánk, nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk: Magyarországról, édes hazánkról, ne felejtkezzél el szegény magyarokról! Amen. Imádkozzunk 1./ Ferenc pápa lelki üdvéért, 2./ XIV.Leó pápa Istenhez, az evangéliumhoz való hűségéért, 3./ h. Erdő Péter bíboros atyát és Böjte Csabát minden feladatában oltalmazza az Úr Jézus a Szűzanya és az összes magyar szent közbenjárására és 4./ hogy a püspökök,a papok és szerzetesek szolgálatukat az evangéliumhoz hűségesen végezzék és 5./ újabb az evangéliumhoz hűséges papi és szerzetesi hivatásokért!, 6./ az Egyház Jézus Krisztus útján maradásáért, 7/ a megtévedt papok, szerzetesek bűnbánatáért, megtéréséért: Add meg papjainknak szerzeteseinknek Mennyei Atyánk - szolgálatodnak kegyelmét. Újítsd meg szívükben a szentségnek lelkét, hogy a tanítás, melyet nekik kell adniuk, példájukkal közelebb vigyen minket Hozzád. Szent Lelked ajándékaiból adj nekik Urunk, okos szerénységet, bölcs szelídséget, mértéktartást, jóságot, szívbeli tisztaságot, lelki szabadságot. Töltsd el őket teljesen szentséges szereteteteddel, hogy egészen Tieid legyenek és dicséretes módon éljenek, anélkül, hogy a dicséretet hajhásznák. Add meg nekik a kegyelmet, hogy a lélek és a test tisztaságában Téged dicsőítsenek, szeretetedben éljenek és szolgáljanak Téged. Te légy az ő dicsőségük, örömük, vágyuk, Te légy szenvedéseikben vigasztalásuk, a kétségek közt tanácsadójuk, az igazságtalanságok között védelmük, a betegségben orvosságuk. Engedd, Uram, hogy a Te közösséged pásztoraival békességben éljenek, hogy egykor jól adhassanak számot működésükről, és elnyerhessék az örök élet jutalmát. Amen. Kérjük, a Guadalupei Szűzanya, Szt. István, Szt. László, az árpádházi szentek, Európa védőszentjei: Szt. Brigitta, Szt. Teréz Benedikta (Edith Stein), Szt.Benedek, Sziénai Szt. Katalin, Szt. Ciril és Metód, továbbá Szt. Mónika, Szt. Ágoston .Szt. Patrik, Szt. Pál, Szt. Pio atya, Charles de Foucauld, és Bld. Ceferino közbenjárását, hogy a magyar nemzet egésze, az európaiak és szerte a világon mindenki megtalálva Urunk, Téged, megtérjen a keresztény hitre. megmenekülve a hamis vallásoktól, ideológiáktól! Kérjük, Urunk, segíts, hogy imáinkkal és cselekedeteinkkel elősegítsük Európa és Magyarország keresztény megújulását, a béke megőrzését. Isten hazánkért, Európáért, a világért térdelünk elődbe. Rút bűneinket jóságoddal född be! Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed, érdemét idézzed! Amen Kérjük a Szűzanyát és Szt. Imre herceget, a magyar ifjúság védőszentjét, nevelőjét, Szt. Gellértet, Kalazanci Szent Józsefet, a piarista tanítórend alapítóját, Bosco Szt.Jánost, Boldog Carlo Acutist, éa a már az örökkévalóságba költözött Jelenits István atyát hogy járjanak közben, hogy a magyar ifjúság egyre inkább Isten akarata szerint éljen, az oktatásügy és a fiatalok családi háttere Isten akarata szerinti mederbe terelődjön! Édes Szűzanyám, csillogó koronád fényéből egy csepp fényt sugallj reám. Hálátlan gyermeked vagyok Anyám, de Te nem hagytál magamra, vigyáztál reám. Köszönöm, hogy megőrizted lelkemet, áldott szent palástodat reám terítetted. Szeplőtelen Szűz Mária, Világ királynője, Tehozzád könyörög a Föld minden népe. Imánkat hallgasd meg, légy lelkünknek őre. Ó segíts, hogy lelkünket a gonosz kerülje. Hisz Édesanyánk vagy Te, s a Világ Királynője. Szent Fiad által vagy lelkünknek őrzője. Lábadhoz borulunk, úgy könyörgünk Hozzád, kérünk fordítsd felénk jóságos szent orcád. Szemedből egy sugár költözzék szívünkbe, hogy Általad eljussunk Jézusunk elébe. Amen. Kérjük Árpádházi Szent Erzsébet közbenjárását a magyar egészségügy Isten akarata szerinti munkájáért és, hogy türelemmel, szeretettel gondozzuk, ápoljuk időseinket. Szt. Erzsébet, segíts! Ámen.Kérjük a Szűzanyát és Szt. Mihály arkangyalt,, hogy tapossák el a sátán fejét, hogy véget érjen az ártatlan, meg nem született emberi életek mészárlása, a megszületett gyermekek megtévesztése, gonosz kihasználása. Segítsenek a gyermekek tiszta lelkének megőrzésében A Szentlélek vezesse az életvédőket, a CitizenGot, a szülőket, nevelőket az Isten parancsai szerinti munkájukban. Adj hűséget és gyermekáldást a házaspároknak, az igazság melletti bátor kiállást a pusztító ideológiák ellen küzdőknek, oltalmat a perbe fogott keresztényeknek, a megtévesztetteket vezesd a lelkileg, testileg tiszta életre! Óvd meg a magyarokat a paráznaság, a házasságtörés, a fajtalankodás, bujálkodás, lopás, nyerészkedés, részegeskedés, rágalmazás, harácsolás (l. Szt. Pál I Korintusi levél) és egyéb bűnök elkövetésétől, a krízishelyzetben lévő édesanyákat, édesapákat, nőgyógyászokat az abortusz kísérétésétől, a bűnöket már elkövetetteknek add meg az őszinte bűnbánat, bűnbocsánat kegyelmét. Emlékezzél, ó legkegyesebb Szűzanya Mária, hogy sohasem hallotta még senki, hogy Te gyámoltalanul magára hagytad azt, aki oltalmadért folyamodott, segítségedért esdekelt, vagy szószólásodat kérte. Én is hasonló bizalomtól lelkesítve sietek Hozzád, Szüzek Szent Szüze! Hozzád jövök Anyám és mint szegény bűnös, sóhajtozva lábadhoz borulok. Ne vesd meg szavaimat Örök Igének Szent Anyja, hanem hallgasd meg kegyelmesen. Amen. (Szt. Bernát 'Memorarae') A lelki adoptálás keretében kérjük a Szűzanya oltalmát egy méhen belüli gyermek életben tartásáért, hogy szülei és az orvosok irgalmazzanak neki és megyilkolása helyett szeretettel segítsék az életre. Oltalmad alá futunk, Istennek szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkor dicsőséges és áldott Szűz! Mi asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szószólónk, engeszteld meg nekünk szent Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak. Ámen.Imádkozzunk, hogy nemzeti, egyházi, családi, munkahelyi, e listás, baráti közösségeinkben és a világ háborúskodó felei között a lelkek üdvösségére, az igazra, a jóra és a szépre, a kölcsönös igaz szeretetre, békére való törekvés vezesse a közösségek vezetőit és tagjait, hogy mindenütt Krisztus békéje uralkodjék ! Uram, tégy engem békéd eszközévé. Ahol gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek, ahol sértés, oda megbocsátást, ahol széthúzás, oda egyetértést, ahol tévedés, oda igazságot, ahol kétely, oda hitet, ahol kétségbeesés, oda reményt, ahol szomorúság, oda örömet. Uram, add meg nekem, hogy én vígasztalhassak ahelyett, hogy engem vígasztalnának, hogy én értsek meg másokat ahelyett, hogy arra vágynék, hogy engem értsenek meg, hogy szeressek inkább, minthogy engem szeressenek. Mert aki elfelejti magát, az találja meg, aki megbocsát, annak megbocsátanak, aki meghal, az felébred az örök életre. Ámen. Kereszt és bérma gyerekeink igaz és szent úton maradásáért. Kérjük a Szűzanya és a gyermek Jézusról nevezett Lisieuxi Kis Szent Teréz és szent szülei közbenjárását, hogy a hit, remény és szeretet soha se fogyatkozzék meg életükben. Ámen. Kérjük Lisieuxi Kis Szt. Teréz, Casciai Szt. Rita, Szt. Mónika, Bld. Peter To Rot, Lisieuxi Kis Szt. Teréz szülei: a Szt Martin házaspár, Boldog IV. Károly és Zita királyné és Bld. Batthyány Strattmann László és Coreth Mária szent házaspárokat és Bálint Sándort, hogy imádkozzanak a házasságok hűségben, szeretetben való megmaradásáért, a megtört házasságok, családok kiengesztelődéséért. Amen. Kalkuttai Szt. Teréz anya támogassa a szegényeket, betegeket, mentális betegeket, és segítsen minket, hogy bölcs, megfontolt jótékonykodással mi is segítsük őket, akiket Jézus különösen szeret. "Amikor a keresztre nézel, tudod, hogy Jézus mennyire szeretett téged és engem. Azt akarja, hogy mi is így szeressünk. Amen." (Teréz anya imája), "Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek." (Mt.25,36-7) Imádkozzunk azokért, akiken 'sebet' ejtettünk és akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Urunk, a Szűzanya, a béke királynője, a bűnösök menedéke közbenjrárására áldd meg, vezesd Jézus Krisztus és az evangélium szeretetére és a rendszeres, igaz szentségi életre. a felebaráti szeretetre, az üdvösségre azokat, akiken 'sebet' ejtettünk és azokat, akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Adj nekünk, nekik alázatot, megértést, hitet a kiengesztelődéshez, óvj meg minket, őket a bosszúállás, megszólás, pletykálkodás kísértésétől. "Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek." (Miatyánk) "."Haragudjatok, de ne vétkezzetek! (Ef.3,26),, "Az Istent szeretőknek minden javukra válik." (Róm 8,28) Imádkozzunk azokért és családjukért, akik jót tettek velünk: Urunk áldd meg és támogasd a jóban azokat és családjukat, akik jót tettek velünk. Ámen.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From reinisch at t-online.hu Fri Aug 8 09:37:14 2025 From: reinisch at t-online.hu (Reinisch Egon) Date: Fri, 8 Aug 2025 09:37:14 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?QXJhbnkgSsOhbm9zOiBWLiBMw4FTWkzDkw==?= In-Reply-To: References: Message-ID: <49214C8B890748D09D74E5766E9A1B42@ConsulensMPC> V. László és a Nándorfehérvárnál aratott keresztény diadal ! Nemrégiben olvashattuk a Nándorfehérvárnál aratott diadal keresztény vonatkozásait valóban már kortársak is Magyarországon és Európában úgy gondolkodtak hogy ez keresztény diadal volt a muszlin hódítok felett amit erősített Kapisztrán részben nemzetközi keresztes hadának a részvétele a győzelemben . Csakhogy ez a diadal egyben a Magyarország történetének a legnagyobb HAZAÁRULÁSA is volt.Hiszen Garay és Cillei rávette a főurak és főpapok többségét és magát V. László gyermek királyt hogy a szerintük elviselhetetlen túl hatalmú Hunyadit és a hozzá pontosabban a honvédelemhez hű marad fűurakat veszejtsék el a török által akár úgy hogy Mehmed elfoglalja Nándorfehérvárt még hozzá mindezt sunyi álszent formában tették .Hiszen a török közeledés hírének idejében éppen ülésezett az országgyűlés amely megbízta Hunyadi a véres kard körbe hordozásával vagyis az országos riadó elrendelésével majd határozatot hoztak a királyis sereg fölállításáról majd a sereget fel sem állították Garai Cillei és a király vadászat címén távozott Bécsbe és az urak hazamentek . Hajszálon múlt hogy Nándorfehérvár nem esett el elsősorban Szilágyi de már Hunyadi is hajlott arra hogy a várat feladják , mert tudták a szétlőtt várban még egy ostromot nem tudnak visszaverni a várat viszont sajkán eltudják hagyni .Ekkor jött Kapisztrán és a keresztesek nem tervezett támadása ,amit Hunyadi a még megmaradt nehéz lovassággal rendkívül ügyesen kihasznált . Ha királyi sereg ekkor már a közelben táborozott volt totálisan megsemmisítő vereséget okozhatott volna a töröknek akár a sebesült Szultánt is elfoghatták volna .A törökök így is 70 évig nem mertek újra jönni ha a seregük megsemmisül talán sohasem jönnek újra .(nem azért mert a sereget nem tudták volna pótolni hanem ennek a lélektani hatása miatt ). ÉS VAJON MINDEZ MIÉRT ALAKULT ÍGY miközben az országban a KERESZTÉNY értékrend volt érvényben a honvédelemből való távol maradásért halál büntetés járt és a akiknek elsősorban kellett volna képviselni a keresztény értékrendet és kötelesség teljesítést a bandérium vagy zsoldosok kiállítására sőt személyes hadba vonulásra kötelezett főpapok sem jelentek meg Nándorfehérvárnál . Üdv. Egon From: Emoke Greschik Sent: Thursday, August 7, 2025 3:48 PM To: grem at turul banki. hu Subject: Re: [Grem] Arany János: V. LÁSZLÓ színezés helyesbítés: de Hunyadi nem adta fel. A király és kísérete 1456. november 8-án jelent meg Nándorfehérvár átvételére, de fegyveresei nem léphettek be a várba. ALÁBB MÁR HELYESBÍTVE: On Thu, Aug 7, 2025 at 3:45?PM Emoke Greschik wrote: Esküje megszegése első évfordulóján halt meg V. László király https://24.hu/tudomany/2015/11/23/megszegett-eskujenek-napjan-halt-meg-v-laszlo-kiraly/ Bihari Dániel Hunyadi János halála után az ország nagyon rövid idő alatt káoszba süllyedt, V. László király és a főúri pártok polgárháborús viszonyok közé lökték az országot. A nagy törökverővel sírba szálltak a Balkán felszabadítására tervezett keresztes háború tervei, és ismételt lendületet kapott a főúri ligák gyilkos hatalmi harca. Az egyik oldalon a nagyhatalmú báró, V. László király gyámja, Cillei Ulrik és Garai László állt ? a másikon a Hunyadi fiúk és Szilágyi Mihály. Elszabadultak az indulatok Nem volt kérdés, hogy Hunyadi János halálával ki kerül lépéselőnybe. A király Futakra hívott össze országgyűlést, ahová haddal érkezett: Hunyadi Lászlót, a család ifjú fejét itt lemondatták a Hunyadiak által kezelt királyi birtokokról és várakról, az országos főkapitányi tisztet pedig Cillei Ulrikra ruházta az uralkodó. Ezzel nyilvánvalóan eldőlt a bárói ligák közti erőegyensúly, de Hunyadi nem adta fel. A király és kísérete 1456. november 8-án jelent meg Nándorfehérvár átvételére, de fegyveresei nem léphettek be a várba. A hangulat békés volt, amíg a másnap reggeli miséről ki nem hívták Cilleit sürgős ügyek elintézésére hivatkozva. Ekkor alakult ki a szóváltás, amely során Hunyadi és Cillei is fegyvert rántott, a végén pedig Cillei holtan rogyott össze. Erkel Ferenc: Hunyadi László 'Meghalt a cselszövő' https://www.youtube.com/watch?v=uUvsk9Hvm70&embeds_referring_euri=https%3A%2F%2F24.hu%2F&source_ve_path=OTY3MTQ A király megijedt, és Lászlóra ruházta az országos főkapitányi címet, visszaadta a korábban átadott birtokokat. Az uralkodó bármit megtett, csak szabaduljon. Bárhogy nézzük, akár véletlen volt, akár eltervezett merénylet, Cillei halála érzékeny veszteség volt az országnak, a véres incidens pedig több szövetségest elfordított a Hunyadi-klántól. Megszegte esküjét Érezte ezt ő maga is, mert 1456. november 23-án Szilágyi Erzsébet Temesváron írásos ígéretet csikart ki a hazafelé tartó uralkodótól: Cillei haláláért bosszút állni nem fog. A király a Bibliára tett kézzel esküdött. A béke persze ezzel csak látszólag állt helyre, A király környezetében csoportosuló főuri liga nem volt hajlandó elfogadni a helyzetet, bosszúért kiáltott. Meggyőzték a királyt, hogy Hunyadi László az életére tör, koronáját akarja. És tőrbe csalták: Budára hívták haditanácsba, a török elleni keresztes hadjárat megszervezésére. Az udvarban azonban nem tanácskozás, hanem per várta, a vád felségárulás volt. Szokatlanul gyorsan, három nap alatt bűnösnek találták, és 1457. március 16-án a budai Szent György téren lefejezték. Mátyást fogolyként Bécsbe, majd Prágába szállították. Szerencsétlen V. László sem sokkal élte túl. Megszegett esküjének első évfordulóján, 1457. november 23-án váratlanul elhunyt. Persze sokan azonnal merényletre gondoltak, de ma már tudjuk: az alig 17 éves fiú, hazánk második Habsburg királya leukémiában szenvedett. Szinte gyerek volt még, egész életében a főúri érdekcsoportok rabja és játékszere. Önálló uralkodásra nem nyílt alkalma, nem tehetett ő valójában sem az esküszegésről, sem Cillei, sem Hunyadi haláláról. Őt is ugyanaz gyötörte, mint a török fenyegette országot: önérdek, széthúzás, belviszály. Arany János 'V. László' 1./ szavalja Sinkovits Imre: https://www.youtube.com/watch?v=rhx7sMWSf6g 2./ maga a vers: V. LÁSZLÓ Arany János Sűrű setét az éj, Dühöng a déli szél, Jó Budavár magas Tornyán az érckakas Csikorog élesen. ?Ki az? mi az? vagy úgy ?? ?Fordulj be és alugy Uram László király: A zápor majd eláll, Az veri ablakod.? A felhő megszakad, Nyilása tűz, patak; Zúgó sebes özönt A rézcsatorna önt Budának tornyiról. ?Miért zúg a tömeg? Kivánja eskümet?? ?A nép, uram király, Csendes, mint a halál, Csupán a menny dörög.? Megcsörren a bilincs, Lehull, gazdája nincs: Buda falán a rab ? Egy-egy felhődarab ? Ereszkedik alá. ?Hah! láncát tépi a Hunyadi két fia ?? ?Uram, uram, ne félj! László, tudod, nem él S a gyermek, az fogoly.? Mélyen a vár alatt Vonúl egy kis csapat; Olyan rettegve lép, Most lopja életét? Kanizsa, Rozgonyi. ?Kettőzni kell az őrt, Kivált Mátyás előtt!? ?Mátyás, az itt maradt, Hanem a többi rab ? Nincsen, uram, sehol.? A felhő kimerült, A szélvihar elült, Lágyan zsongó habok Ezer kis csillagot Rengetnek a Dunán. ?El! míg lehet s szabad! Cseh-földön biztosabb.? ?Miért e félelem? Hallgat minden elem Ég s föld határa közt.? Az alvó aluszik, A bujdosó buvik; Ha zörren egy levél, Poroszlót jőni vél Kanizsa, Rozgonyi. ?Messze még a határ? Minden perc egy halál!? ?Legitten átkelünk, Ne félj uram: velünk A gyermek, a fogoly.? Az alvó felvirad, A bujdosó riad; Szellő sincsen, de zúg, Felhő sincsen, de búg S villámlik messziről. ?Oh adj, oh adj nekem Hűs cseppet, hű csehem!? ?Itt a kehely, igyál, Uram, László király, Enyhít... mikép a sír!? Állj meg, bosszú, megállj: Cseh földön ül a rab; Cseh földben a király, Mindég is ott marad, De visszajő a rab?! (1853) https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-het-verse-arany-janos-v-laszlo Kapcsolódó fotógaléria -------------------------------------------------------------------------------- _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem -- Ezt az e-mailt átvizsgálta az Avast AntiVirus szoftver. www.avast.com --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Fri Aug 8 12:40:25 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Fri, 8 Aug 2025 12:40:25 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?TWFpIGV2YW5nLiArIGVsbcOpbGsu?= Message-ID: *Barsi Balázs atya elmélkedéseinek forrása: **https://barsitelekmm.blogspot.com/ **, a Bp. Barron elmélkedések napi emailjeire a **wordonfire.org ** linken ** lehet feliratkozni.* *xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx* *? EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből * *Aki követni akarja Jézust, vegye fel keresztjét! * *Egy alkalommal Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha valaki követni akar engem, tagadja meg *magát*, vegye föl keresztjét, és kövessen! Mert *mindaz, aki meg akarja menteni *életét, *elveszíti * azt; és aki énérettem elveszíti életét, megtalálja azt. Mert *mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de *a lelke *kárt szenved*? *Mit is adhatna *az ember *cserébe *saját lelkéért? Az Emberfia pedig el fog jönni Atyjának dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek tettei szerint. Bizony, mondom nektek: Az itt állók közül néhányan nem halnak meg, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön országában. Ezek az evangélium igéi. * *Mt 16,24-28* *Barsi Balázs atya elmélkedése:* *Az Olvasmányban Isten ígérete földi javakról, hosszú életről és boldogságról szól, s ezzel az ígérettel mintha szembenállna Urunk szava a mai Evangéliumban: ?Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen!? *Persze *az ellentmondás csak látszólagos*, *hiszen Isten soha nem vonja vissza ígéretét,* *de az időben és a kegyelemben előrehaladva egyre pontosabban tárja fel annak igazi értelmét, mérhetetlen gazdagságát.* *Jézus Urunk sehol nem ígért követéséért cserébe sem anyagi jólétet, sem hosszú, egészségben leélt földi életet.* Nem is lenne értelme, ha tanítványainak lemondásuk, önmegtagadásuk jutalmaképp valami külsődleges dolgot kínálna. *Ha a jutalom ugyanazon a szinten lenne, mint a lemondás, akkor nem is beszélhetnénk lemondásról, hanem csupán üzleti befektetésről*. *Amit Jézus ígér, az egészen más dimenzióban található*. *Első ígérete így szól: ?Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Én nem úgy adom nektek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék szívetek és ne is szorongjatok!? A másik pedig: ?Bizony mondom nektek: senki sem hagyja el otthonát, testvéreit, nővéreit, anyját, atyját, gyermekeit, vagy földjét értem és az evangéliumért, hogy százannyit ne kapna, már most ezen a világon ? bár üldözések közt.? Urunk szerint az, aki életét átadta neki, éveinek számától függetlenül mélyebben és többet él, mert az odaadás tartalmasabbá, értékesebbé, teljesebbé teszi életét itt a földön, s megnyitja szívét a mennyei örök élet befogadására.* *Imádkozzál érettünk Istennek Szent Anyja, hogy méltók lehessünk Kirsztus ígéreteire! Amen.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Fri Aug 8 12:43:20 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Fri, 8 Aug 2025 12:43:20 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Aug=2E8=2E_Szt_Domonkos=2C_a_domonkosok=2C_a_pr?= =?utf-8?b?w6lkaWvDoXRvcm9rIHJlbmRqw6luZWsgYWxhcMOtdMOzamEgKDEyLTEz?= =?utf-8?b?LnN6LikgZW1sw6lrbmFwamE=?= Message-ID: Szent Domonkos áldozópap Kultúra ? 2022. augusztus 8., hétfő | 9:00 https://www.magyarkurir.hu/hirek/szent-domonkos-aldozopap Szent Domonkosra, a domonkos rend alapítójára és névadójára emlékezünk liturgikus emléknapján, augusztus 8-án. *Domonkos **Domingo de Guzman néven született Spanyolországban, Caleruega városában **1170 körü*l. *Szülei egyik nagybátyjához, Gumiel de Izán települé*s* esperes-plébánosához küldték, hogy ott kapja meg az alapvető iskolázást, és vezessék be őt a templomi szolgálatba. 1190-ben a palenciai székesegyház iskolájába került, majd teológiát tanult négy évig.* *Amikor **Kasztíliában* *éhínség volt,* *Domonkos **még legnagyobb kincseit, könyveit is pénzzé tette**, és árát a szegények között osztotta szét, mondván*:* ?Mit tanulmányozzam én ezeket a holt pergameneket, miközben odakinn az utcán éhségtől esnek össze az emberek.? **Ez volt az első mondat, amelyet följegyeztek Domonkostól.* *Tanulmányai befejeztével Martin de Bazá püspök szentelte pappá, és felvette a szerzetesi fegyelemben élő kanonokok sorába. 1201-ben Domonkos alperjel lett.* *1206-ban barátjával, Diego de Azebes püspökkel Rómába ment, hogy felhatalmazást kérjenek a kunok közötti misszionálásra**. A pápa megörült apostoli buzgóságuknak, de nem keletre, a kunokhoz, hanem Dél-Franciaországba küldte őket, ahol ebben az időben a katarok és az albigensek eretneksége pusztította az egyházat*.* Diego püspök és Domonkos teljes szegénységben és alázattal járták a vidéket. Prédikáltak a hívőknek, keresték a találkozási lehetőségeke*t* a tévtanítókkal, **vallási vitákat folytattak, és próbálták meggyőzni az igazságról **az embereket. ** Ez az eljárás azért is volt olyan hatásos, mert ez a két eretnekség éppen azt hányta a papság és az egyház szemére, hogy elhagyták az apostolok életformáját, meggazdagodtak, és elárulták az evangéliumot. **Egy évvel később Diego püspök meghalt, Domonkos pedig egyedül maradt a nagy küldetéssel.* *Először Prouille-be ment, ahol házat alapított a katolikus leányok nevelésre. A házból hamarosan zárda, az első domonkos apácakolostor lett, mert Domonkos igen fontosnak látta, hogy a nővérek imádságai támogassák missziós küldetésüket.* *A missziós munka során egyre több társ csatlakozott Domonkoshoz*. 1215. március 25-én Fulco *toulouse-i püspök őt és társait kinevezte egyházmegyei prédikátoroknak*.* Domonkos* előtt ennél átfogóbb tervek álltak: az egyházmegyei prédikátortársulaton túl *egy világméretű szerzetesrendről álmodott, amely kizárólag az igehirdetésnek szenteli magát.* *Fulco püspök Domonkost vitte magával kísérőnek a IV. lateráni zsinatra*. *A zsinat határozatot hozott, hogy fokozni kell a prédikációs tevékenységet és a papság szellemi felkészítését, de azt is kijelentette, hogy újabb szerzetet nem szabad alapítani**. Új kolostor csak úgy alapítható, ha a már meglévő rendek regulái közül valamelyiket magukévá teszik a szerzetesek.* *Domonkos felajánlotta magát és a prédikátorok rendjét, amelyet alapítani készült, a pápa szolgálatára*. *Az új rend apostoli alapgondolatát a pápa is, a zsinat is szívesen fogadta, de nem tartották megfelelőnek, hogy csak a prédikálásra külön rendet alapítsanak. Ince pápa azt tanácsolta Domonkosnak, hogy válasszon ki egyet a meglevő szerzetesi regulák közül, a püspöktől pedig kérjen egy templomot, s ebben az esetben megkapják a pápai jóváhagyást*.* De még mielőtt e jóváhagyásra sor kerülhetett volna, Ince pápa meghalt.* *Domonkos visszatért Toulouse-ba, és társaival úgy döntöttek, hogy az ágostonos regulát tekintik életük alapszabályának, és azt egészítik ki sajátos céljuknak megfelelően*. *1216-ban megkapták a Szent Romanus-kápolnát, és megkezdték a szerzetesi életet. A templom mellé lakószárnyat építettek, majd III. Honorius pápától megérkezett a jóváhagyás is.* *1217 elején a Szent Péter-bazilikában imádkozó Domonkos előtt világossá vált: *nemcsak Dél-Franciaországban, hanem *az egész világon hirdetniük kell az evangéliumot, és tanúságot kell tenniük Krisztusról. Augusztus 15-én szétküldte a testvéreket: Spanyolországba, Párizsba, Prouille-be, Toulouse-ba. Maga Domonkos Észak-Itáliába ment, hogy az egyetemi városban, Bolognában, illetve Rómában keressen új tagokat rendjébe. Állandó székhelye Bologna lett. * *1220 májusában Bolognában tartották az első rendi nagykáptalant, melyen elhatározták, hogy a rend tagjai mint közösség is lemondanak a földbirtokról, és ingatlan vagyonuk csak a konvent épülete és annak kertje lehet. **Tevékenységük *saját templomaikban *az igehirdetés, a liturgia és a lelkek gondozása, s ebben nyújtanak segítséget a világi papságnak*. Négy provinciát állítottak fel, és az általános káptalant a rend legfelső vezető szervének nyilvánították*. Így lett a domonkosok, más néven a prédikátorok rendje kolduló renddé.* A rendben az volt az újdonság, hogy felszentelt papok szerzetesi fogadalom szerint élnek, és teljesen a tanulásnak, a prédikálásnak és a lelkek mentésének szentelik magukat. *Elvileg szigorú kolostori fegyelemben élnek, de ha ez a tanulást vagy a lelkek érdekében végzendő munkát gátolja, felmentést kapnak a kolostori élet egyes gyakorlatai alól.* *Az 1221-es rendi káptalan után küldte Domonkos a prédikátor testvérek egy-egy csoportját lengyel földre, Magyarországra, Dániába és a Brit-szigetekre.* *Domonkos 1221. augusztus 6-án halt meg. *Halála előtt így beszélt a testvérekhez: ?Hármas örökséget hagyok rátok: a szeretetet, az alázatosságot és a szegénységet. Ha valaki ezt az örökséget tőlem átveszi, társam lesz a mennyek országának öröklésében. Ne szomorkodjatok amiatt, hogy eltávozom közületek, mert ahová most megyek, ott sokkal inkább a javatokra leszek, mint itt a földön.? *A bolognai Szent Miklós-templom szentélyében temették el.* A temetésen részt vett Hugolino bíboros is, aki miután IX. Gergely néven pápa lett, 1234. július 3-án szentté avatta Domonkost. Ünnepét azonnal felvették a római naptárba, augusztus 5-ére. Havas Boldogasszony napjának bevezetésekor, 1568-ban augusztus 4-ére helyezték. 1969-től augusztus 8-án emlékezik rá az egyház. * * * *Urunk, Istenünk, segítse Egyházadat Szent Domonkos példája és tanítása. Ő, aki oly kiválóan hirdette igazságaidat, mindenkor jóságos közbenjárónk legyen. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.* *Források* *Diós István: A szentek élete* *Puskely Mária: A keresztény Európa szellemi gyökerei. Az öreg földrész hagiográfiája* *Magyar Kurír* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Fri Aug 8 14:18:45 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Fri, 8 Aug 2025 14:18:45 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?QXJhbnkgSsOhbm9zOiBWLiBMw4FTWkzDkw==?= In-Reply-To: <49214C8B890748D09D74E5766E9A1B42@ConsulensMPC> References: <49214C8B890748D09D74E5766E9A1B42@ConsulensMPC> Message-ID: Hú, ez nagyon érdekes volt, Egon! Köszönjük szépen! Sőt annyira érdekes, hogy felkeltette a további érdeklődésemet és a következő kb. 15 perces történészi összefoglaló videóra találtam az 1453-56 os évekről, benne Hódító Mehmet szultánról, 1453-ban Konstantinápoly Isztambullá változtatásáról, ua. 1453-ban Franciaországban a 100 éves háború végéről, amely háborúnak nagy francia szentje Szt. Johanna volt, továbbá Szilágyi Mihályról, Hunyadi Jánosról, Kapisztrán Szt. Jánosról és a nándorfehérvári csatáról, győzelemről,Dugovics Títusz pusztán kitalált hőstettéről majd a pestis járványról, Hunyadi János és Kapisztrán Szt. János haláláról és a déli harangszóról, amit eredetileg a pápa a magyarokért való imádkozásra hívásként rendelt el és csak a győzelem után kapcsolódott össze a fejekben a nándorfehérvári diadallal. Itt a videó, amit szerintem ugyancsak érdemes alaposan végighallgatni (14'40) *https://www.youtube.com/watch?v=RRk2rGfnCJE * On Fri, Aug 8, 2025 at 9:37?AM Reinisch Egon wrote: > V. László és a Nándorfehérvárnál aratott keresztény diadal ! > > Nemrégiben olvashattuk a Nándorfehérvárnál aratott diadal keresztény > vonatkozásait valóban már kortársak is Magyarországon és Európában úgy > gondolkodtak hogy ez keresztény diadal volt a muszlin hódítok felett amit > erősített Kapisztrán részben nemzetközi keresztes hadának a részvétele a > győzelemben . > > Csakhogy ez a diadal egyben a Magyarország történetének a legnagyobb > HAZAÁRULÁSA is volt.Hiszen Garay és Cillei rávette a főurak és főpapok > többségét és magát V. László gyermek királyt hogy a szerintük > elviselhetetlen túl hatalmú Hunyadit és a hozzá pontosabban a honvédelemhez > hű marad fűurakat veszejtsék el a török által akár úgy hogy Mehmed > elfoglalja Nándorfehérvárt még hozzá mindezt sunyi álszent formában tették > .Hiszen a török közeledés hírének idejében éppen ülésezett az országgyűlés > amely megbízta Hunyadi a véres kard körbe hordozásával vagyis az országos > riadó elrendelésével majd határozatot hoztak a királyis sereg > fölállításáról majd a sereget fel sem állították Garai Cillei és a király > vadászat címén távozott Bécsbe és az urak hazamentek . > > Hajszálon múlt hogy Nándorfehérvár nem esett el elsősorban Szilágyi de már > Hunyadi is hajlott arra hogy a várat feladják , mert tudták a szétlőtt > várban még egy ostromot nem tudnak visszaverni a várat viszont sajkán > eltudják hagyni .Ekkor jött Kapisztrán és a keresztesek nem tervezett > támadása ,amit Hunyadi a még megmaradt nehéz lovassággal rendkívül ügyesen > kihasznált . > > Ha királyi sereg ekkor már a közelben táborozott volt totálisan > megsemmisítő vereséget okozhatott volna a töröknek akár a sebesült Szultánt > is elfoghatták volna .A törökök így is 70 évig nem mertek újra jönni ha a > seregük megsemmisül talán sohasem jönnek újra .(nem azért mert a sereget > nem tudták volna pótolni hanem ennek a lélektani hatása miatt ). > > ÉS VAJON MINDEZ MIÉRT ALAKULT ÍGY miközben az országban a KERESZTÉNY > értékrend volt érvényben a honvédelemből való távol maradásért halál > büntetés járt és a akiknek elsősorban kellett volna képviselni a keresztény > értékrendet és kötelesség teljesítést a bandérium vagy zsoldosok > kiállítására sőt személyes hadba vonulásra kötelezett főpapok sem jelentek > meg Nándorfehérvárnál . > > Üdv. Egon > > *From:* Emoke Greschik > *Sent:* Thursday, August 7, 2025 3:48 PM > *To:* grem at turul banki. hu > *Subject:* Re: [Grem] Arany János: V. LÁSZLÓ > > színezés helyesbítés: > *de Hunyadi nem adta fel. A király és kísérete 1456. november 8-án jelent > meg Nándorfehérvár átvételére, de fegyveresei nem léphettek be a várba. * > > ALÁBB MÁR HELYESBÍTVE: > On Thu, Aug 7, 2025 at 3:45?PM Emoke Greschik wrote: > >> Esküje megszegése első évfordulóján halt meg V. László király >> >> https://24.hu/tudomany/2015/11/23/megszegett-eskujenek-napjan-halt-meg-v-laszlo-kiraly/ >> Bihari Dániel >> >> >> *Hunyadi János halála után az ország nagyon rövid idő alatt káoszba >> süllyedt, V. László király és a főúri pártok polgárháborús viszonyok közé >> lökték az országot. * >> >> A nagy törökverővel sírba szálltak a Balkán felszabadítására tervezett >> keresztes háború tervei, és ismételt lendületet kapott *a főúri ligák >> gyilkos hatalmi harca*. *Az egyik oldalon a nagyhatalmú báró, V. László >> király gyámja, Cillei Ulrik és Garai László állt ? a másikon a Hunyadi fiúk >> és Szilágyi Mihály.* >> Elszabadultak az indulatok >> >> Nem volt kérdés, hogy Hunyadi János halálával ki kerül lépéselőnybe. A >> király *Futakra hívott össze országgyűlést*, ahová haddal érkezett: *Hunyadi >> Lászlót, a család ifjú fejét itt lemondatták* *a Hunyadiak által kezelt >> királyi birtokokról és várakról,* *az országos főkapitányi tisztet pedig >> Cillei Ulrikra ruházta az uralkodó.* >> >> Ezzel nyilvánvalóan eldőlt a bárói ligák közti erőegyensúly*, de Hunyadi >> nem adta fel. A király és kísérete 1456. november 8-án jelent meg >> Nándorfehérvár átvételére, de fegyveresei nem léphettek be a várba. *A >> hangulat békés volt, amíg a másnap reggeli miséről ki nem hívták Cilleit >> sürgős ügyek elintézésére hivatkozva. >> >> Ekkor alakult ki a *szóváltás, amely során Hunyadi és Cillei is fegyvert >> rántott, a végén pedig Cillei holtan rogyott össze. * >> >> *Erkel Ferenc: Hunyadi László 'Meghalt a cselszövő' * >> https://www.youtube.com/watch?v=uUvsk9Hvm70&embeds_referring_euri=https%3A%2F%2F24.hu%2F&source_ve_path=OTY3MTQ >> >> *A király megijedt, és Lászlóra ruházta az országos főkapitányi címet*, *visszaadta >> a korábban átadott birtokokat*. *Az uralkodó bármit megtett*, *csak >> szabaduljon. *Bárhogy nézzük, akár véletlen volt, akár eltervezett >> merénylet, Cillei halála érzékeny veszteség volt az országnak, *a véres >> incidens pedig több szövetségest elfordított a Hunyadi-klántól.* >> Megszegte esküjét >> >> Érezte ezt ő maga is, mert *1456. november 23-án Szilágyi Erzsébet >> Temesváron írásos ígéretet csikart ki a hazafelé tartó uralkodótól: Cillei >> haláláért bosszút állni nem fog.* >> >> *A király a Bibliára tett kézzel esküdött.* >> >> *A béke persze ezzel csak látszólag állt helyre*, *A király >> környezetében csoportosuló főuri liga nem volt hajlandó elfogadni a >> helyzetet,* *bosszúért kiáltott.* >> >> *Meggyőzték a királyt, *hogy *Hunyadi László *az életére tör, koronáját >> akarja. És *tőrbe csalták: Budára hívták haditanácsba, a török elleni >> keresztes hadjárat megszervezésére*. *Az udvarban azonban nem >> tanácskozás*, *hanem per várta, a vád felségárulás volt.* *Szokatlanul >> gyorsan, három nap alatt bűnösnek találták*,* és 1457. március 16-án a >> budai Szent György téren lefejezték. **Mátyást **fogolyként Bécsbe, majd >> Prágába szállították.* >> >> Szerencsétlen *V. László sem sokkal élte túl.* >> >> *Megszegett eskü*j*ének **első évfordulóján, 1457. november 23-án >> váratlanul elhunyt. *Persze sokan azonnal merényletre gondoltak, de ma >> már tudjuk: *az alig 17 éves fiú, hazánk második Habsburg királya >> leukémiában szenvedett*. *Szinte gyerek volt még, egész életében a főúri >> érdekcsoportok rabja és játékszere.* >> >> Önálló uralkodásra nem nyílt alkalma, nem tehetett ő valójában sem az >> esküszegésről, sem Cillei, sem Hunyadi haláláról. *Őt is ugyanaz >> gyötörte, mint *a török fenyegette *országot: önérdek, széthúzás, >> belviszály.* >> >> *Arany János 'V. László'* >> >> *1./ szavalja Sinkovits Imre: * >> https://www.youtube.com/watch?v=rhx7sMWSf6g >> >> *2./ maga a vers:* >> *V. LÁSZLÓ* >> *Arany János * >> >> >> >> >> >> *Sűrű setét az éj,Dühöng a déli szél,Jó Budavár magasTornyán az >> érckakas Csikorog élesen.* >> >> >> >> >> >> *?Ki az? mi az? vagy úgy ???Fordulj be és alugyUram László király:A zápor >> majd eláll, Az veri ablakod.?* >> >> >> >> >> >> *A felhő megszakad,Nyilása tűz, patak;Zúgó sebes özöntA rézcsatorna >> önt Budának tornyiról.* >> >> >> >> >> >> *?Miért zúg a tömeg?Kivánja eskümet???A nép, uram király,Csendes, mint a >> halál, Csupán a menny dörög.?* >> >> >> >> >> >> *Megcsörren a bilincs,Lehull, gazdája nincs:Buda falán a rab? Egy-egy >> felhődarab ? Ereszkedik alá.* >> >> >> >> >> >> *?Hah! láncát tépi aHunyadi két fia ???Uram, uram, ne félj!László, tudod, >> nem él S a gyermek, az fogoly.?* >> >> >> >> >> >> *Mélyen a vár alattVonúl egy kis csapat;Olyan rettegve lép,Most lopja >> életét? Kanizsa, Rozgonyi.* >> >> >> >> >> >> *?Kettőzni kell az őrt,Kivált Mátyás előtt!??Mátyás, az itt maradt,Hanem >> a többi rab ? Nincsen, uram, sehol.?* >> >> >> >> >> >> *A felhő kimerült,A szélvihar elült,Lágyan zsongó habokEzer kis >> csillagot Rengetnek a Dunán.* >> >> >> >> >> >> *?El! míg lehet s szabad!Cseh-földön biztosabb.??Miért e félelem?Hallgat >> minden elem Ég s föld határa közt.?* >> >> >> >> >> >> *Az alvó aluszik,A bujdosó buvik;Ha zörren egy levél,Poroszlót jőni >> vél Kanizsa, Rozgonyi.* >> >> >> >> >> >> *?Messze még a határ?Minden perc egy halál!??Legitten átkelünk,Ne félj >> uram: velünk A gyermek, a fogoly.?* >> >> >> >> >> >> *Az alvó felvirad,A bujdosó riad;Szellő sincsen, de zúg,Felhő sincsen, de >> búg S villámlik messziről.* >> >> >> >> >> >> *?Oh adj, oh adj nekemHűs cseppet, hű csehem!??Itt a kehely, igyál,Uram, >> László király, Enyhít... mikép a sír!?* >> >> >> >> >> >> *Állj meg, bosszú, megállj:Cseh földön ül a rab;Cseh földben a >> király,Mindég is ott marad, De visszajő a rab?!* >> >> *(1853)* >> >> https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-het-verse-arany-janos-v-laszlo >> >> >> >> >> Kapcsolódó fotógaléria >> >> > ------------------------------ > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > > > > > Vírusmentes.www.avast.com > > <#m_-1884859853673854207_DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2> > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Fri Aug 8 14:31:18 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Fri, 8 Aug 2025 14:31:18 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?T3Jiw6FuIFYgLyAnMjUuYXVnLjguIC8gSsOzIHJlZ2dlbHQg?= =?utf-8?q?Magyaro=2E!_Kossuth_r=C3=A1di=C3=B3?= Message-ID: videó (28'25) *https://www.youtube.com/watch?v=a9HPP2lXTWY * --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From reinisch at t-online.hu Fri Aug 8 22:16:26 2025 From: reinisch at t-online.hu (Reinisch Egon) Date: Fri, 8 Aug 2025 22:16:26 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?QXJhbnkgSsOhbm9zOiBWLiBMw4FTWkzDkw==?= In-Reply-To: References: <49214C8B890748D09D74E5766E9A1B42@ConsulensMPC> Message-ID: <2793F7751EEA4FADB367C4A0B59AD24B@ConsulensMPC> https://www.google.com/search?q=reinisch+egon+a+n%C3%A1ndorfeh%C3%A9rv%C3%A1ri+diadal&oq=reinisch+egon+a+n%C3%A1ndorfeh%C3%A9rv%C3%A1ri+diadal+&gs_lcrp=EgZjaHJvbWUyBggAEEUYOTIHCAEQIRigATIHCAIQIRigATIHCAMQIRigATIHCAQQIRigATIHCAUQIRigAdIBCjIzNTIwajFqMTWoAgiwAgHxBc8tD8XWyjWr8QXPLQ_F1so1qw&sourceid=chrome&ie=UTF-8#fpstate=ive&vld=cid:b1501b26,vid:Orq0Q5IZvYE,st:0 A fenti linken meghallgathattok és nézhettek egy másik összefoglalót a NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADALRÓL ahol én mondom el ezt a Mozaik Sydney Rádió magyar adásában . Az előzmények és az ostrom több részletet tartalmaz de es sem több 15 percnél . Üdv .Egon From: Emoke Greschik Sent: Friday, August 8, 2025 2:18 PM To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu Subject: Re: [Grem] Arany János: V. LÁSZLÓ Hú, ez nagyon érdekes volt, Egon! Köszönjük szépen! Sőt annyira érdekes, hogy felkeltette a további érdeklődésemet és a következő kb. 15 perces történészi összefoglaló videóra találtam az 1453-56 os évekről, benne Hódító Mehmet szultánról, 1453-ban Konstantinápoly Isztambullá változtatásáról, ua. 1453-ban Franciaországban a 100 éves háború végéről, amely háborúnak nagy francia szentje Szt. Johanna volt, továbbá Szilágyi Mihályról, Hunyadi Jánosról, Kapisztrán Szt. Jánosról és a nándorfehérvári csatáról, győzelemről,Dugovics Títusz pusztán kitalált hőstettéről majd a pestis járványról, Hunyadi János és Kapisztrán Szt. János haláláról és a déli harangszóról, amit eredetileg a pápa a magyarokért való imádkozásra hívásként rendelt el és csak a győzelem után kapcsolódott össze a fejekben a nándorfehérvári diadallal. Itt a videó, amit szerintem ugyancsak érdemes alaposan végighallgatni (14'40) https://www.youtube.com/watch?v=RRk2rGfnCJE On Fri, Aug 8, 2025 at 9:37?AM Reinisch Egon wrote: V. László és a Nándorfehérvárnál aratott keresztény diadal ! Nemrégiben olvashattuk a Nándorfehérvárnál aratott diadal keresztény vonatkozásait valóban már kortársak is Magyarországon és Európában úgy gondolkodtak hogy ez keresztény diadal volt a muszlin hódítok felett amit erősített Kapisztrán részben nemzetközi keresztes hadának a részvétele a győzelemben . Csakhogy ez a diadal egyben a Magyarország történetének a legnagyobb HAZAÁRULÁSA is volt.Hiszen Garay és Cillei rávette a főurak és főpapok többségét és magát V. László gyermek királyt hogy a szerintük elviselhetetlen túl hatalmú Hunyadit és a hozzá pontosabban a honvédelemhez hű marad fűurakat veszejtsék el a török által akár úgy hogy Mehmed elfoglalja Nándorfehérvárt még hozzá mindezt sunyi álszent formában tették .Hiszen a török közeledés hírének idejében éppen ülésezett az országgyűlés amely megbízta Hunyadi a véres kard körbe hordozásával vagyis az országos riadó elrendelésével majd határozatot hoztak a királyis sereg fölállításáról majd a sereget fel sem állították Garai Cillei és a király vadászat címén távozott Bécsbe és az urak hazamentek . Hajszálon múlt hogy Nándorfehérvár nem esett el elsősorban Szilágyi de már Hunyadi is hajlott arra hogy a várat feladják , mert tudták a szétlőtt várban még egy ostromot nem tudnak visszaverni a várat viszont sajkán eltudják hagyni .Ekkor jött Kapisztrán és a keresztesek nem tervezett támadása ,amit Hunyadi a még megmaradt nehéz lovassággal rendkívül ügyesen kihasznált . Ha királyi sereg ekkor már a közelben táborozott volt totálisan megsemmisítő vereséget okozhatott volna a töröknek akár a sebesült Szultánt is elfoghatták volna .A törökök így is 70 évig nem mertek újra jönni ha a seregük megsemmisül talán sohasem jönnek újra .(nem azért mert a sereget nem tudták volna pótolni hanem ennek a lélektani hatása miatt ). ÉS VAJON MINDEZ MIÉRT ALAKULT ÍGY miközben az országban a KERESZTÉNY értékrend volt érvényben a honvédelemből való távol maradásért halál büntetés járt és a akiknek elsősorban kellett volna képviselni a keresztény értékrendet és kötelesség teljesítést a bandérium vagy zsoldosok kiállítására sőt személyes hadba vonulásra kötelezett főpapok sem jelentek meg Nándorfehérvárnál . Üdv. Egon From: Emoke Greschik Sent: Thursday, August 7, 2025 3:48 PM To: grem at turul banki. hu Subject: Re: [Grem] Arany János: V. LÁSZLÓ színezés helyesbítés: de Hunyadi nem adta fel. A király és kísérete 1456. november 8-án jelent meg Nándorfehérvár átvételére, de fegyveresei nem léphettek be a várba. ALÁBB MÁR HELYESBÍTVE: On Thu, Aug 7, 2025 at 3:45?PM Emoke Greschik wrote: Esküje megszegése első évfordulóján halt meg V. László király https://24.hu/tudomany/2015/11/23/megszegett-eskujenek-napjan-halt-meg-v-laszlo-kiraly/ Bihari Dániel Hunyadi János halála után az ország nagyon rövid idő alatt káoszba süllyedt, V. László király és a főúri pártok polgárháborús viszonyok közé lökték az országot. A nagy törökverővel sírba szálltak a Balkán felszabadítására tervezett keresztes háború tervei, és ismételt lendületet kapott a főúri ligák gyilkos hatalmi harca. Az egyik oldalon a nagyhatalmú báró, V. László király gyámja, Cillei Ulrik és Garai László állt ? a másikon a Hunyadi fiúk és Szilágyi Mihály. Elszabadultak az indulatok Nem volt kérdés, hogy Hunyadi János halálával ki kerül lépéselőnybe. A király Futakra hívott össze országgyűlést, ahová haddal érkezett: Hunyadi Lászlót, a család ifjú fejét itt lemondatták a Hunyadiak által kezelt királyi birtokokról és várakról, az országos főkapitányi tisztet pedig Cillei Ulrikra ruházta az uralkodó. Ezzel nyilvánvalóan eldőlt a bárói ligák közti erőegyensúly, de Hunyadi nem adta fel. A király és kísérete 1456. november 8-án jelent meg Nándorfehérvár átvételére, de fegyveresei nem léphettek be a várba. A hangulat békés volt, amíg a másnap reggeli miséről ki nem hívták Cilleit sürgős ügyek elintézésére hivatkozva. Ekkor alakult ki a szóváltás, amely során Hunyadi és Cillei is fegyvert rántott, a végén pedig Cillei holtan rogyott össze. Erkel Ferenc: Hunyadi László 'Meghalt a cselszövő' https://www.youtube.com/watch?v=uUvsk9Hvm70&embeds_referring_euri=https%3A%2F%2F24.hu%2F&source_ve_path=OTY3MTQ A király megijedt, és Lászlóra ruházta az országos főkapitányi címet, visszaadta a korábban átadott birtokokat. Az uralkodó bármit megtett, csak szabaduljon. Bárhogy nézzük, akár véletlen volt, akár eltervezett merénylet, Cillei halála érzékeny veszteség volt az országnak, a véres incidens pedig több szövetségest elfordított a Hunyadi-klántól. Megszegte esküjét Érezte ezt ő maga is, mert 1456. november 23-án Szilágyi Erzsébet Temesváron írásos ígéretet csikart ki a hazafelé tartó uralkodótól: Cillei haláláért bosszút állni nem fog. A király a Bibliára tett kézzel esküdött. A béke persze ezzel csak látszólag állt helyre, A király környezetében csoportosuló főuri liga nem volt hajlandó elfogadni a helyzetet, bosszúért kiáltott. Meggyőzték a királyt, hogy Hunyadi László az életére tör, koronáját akarja. És tőrbe csalták: Budára hívták haditanácsba, a török elleni keresztes hadjárat megszervezésére. Az udvarban azonban nem tanácskozás, hanem per várta, a vád felségárulás volt. Szokatlanul gyorsan, három nap alatt bűnösnek találták, és 1457. március 16-án a budai Szent György téren lefejezték. Mátyást fogolyként Bécsbe, majd Prágába szállították. Szerencsétlen V. László sem sokkal élte túl. Megszegett esküjének első évfordulóján, 1457. november 23-án váratlanul elhunyt. Persze sokan azonnal merényletre gondoltak, de ma már tudjuk: az alig 17 éves fiú, hazánk második Habsburg királya leukémiában szenvedett. Szinte gyerek volt még, egész életében a főúri érdekcsoportok rabja és játékszere. Önálló uralkodásra nem nyílt alkalma, nem tehetett ő valójában sem az esküszegésről, sem Cillei, sem Hunyadi haláláról. Őt is ugyanaz gyötörte, mint a török fenyegette országot: önérdek, széthúzás, belviszály. Arany János 'V. László' 1./ szavalja Sinkovits Imre: https://www.youtube.com/watch?v=rhx7sMWSf6g 2./ maga a vers: V. LÁSZLÓ Arany János Sűrű setét az éj, Dühöng a déli szél, Jó Budavár magas Tornyán az érckakas Csikorog élesen. ?Ki az? mi az? vagy úgy ?? ?Fordulj be és alugy Uram László király: A zápor majd eláll, Az veri ablakod.? A felhő megszakad, Nyilása tűz, patak; Zúgó sebes özönt A rézcsatorna önt Budának tornyiról. ?Miért zúg a tömeg? Kivánja eskümet?? ?A nép, uram király, Csendes, mint a halál, Csupán a menny dörög.? Megcsörren a bilincs, Lehull, gazdája nincs: Buda falán a rab ? Egy-egy felhődarab ? Ereszkedik alá. ?Hah! láncát tépi a Hunyadi két fia ?? ?Uram, uram, ne félj! László, tudod, nem él S a gyermek, az fogoly.? Mélyen a vár alatt Vonúl egy kis csapat; Olyan rettegve lép, Most lopja életét? Kanizsa, Rozgonyi. ?Kettőzni kell az őrt, Kivált Mátyás előtt!? ?Mátyás, az itt maradt, Hanem a többi rab ? Nincsen, uram, sehol.? A felhő kimerült, A szélvihar elült, Lágyan zsongó habok Ezer kis csillagot Rengetnek a Dunán. ?El! míg lehet s szabad! Cseh-földön biztosabb.? ?Miért e félelem? Hallgat minden elem Ég s föld határa közt.? Az alvó aluszik, A bujdosó buvik; Ha zörren egy levél, Poroszlót jőni vél Kanizsa, Rozgonyi. ?Messze még a határ? Minden perc egy halál!? ?Legitten átkelünk, Ne félj uram: velünk A gyermek, a fogoly.? Az alvó felvirad, A bujdosó riad; Szellő sincsen, de zúg, Felhő sincsen, de búg S villámlik messziről. ?Oh adj, oh adj nekem Hűs cseppet, hű csehem!? ?Itt a kehely, igyál, Uram, László király, Enyhít... mikép a sír!? Állj meg, bosszú, megállj: Cseh földön ül a rab; Cseh földben a király, Mindég is ott marad, De visszajő a rab?! (1853) https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-het-verse-arany-janos-v-laszlo Kapcsolódó fotógaléria ------------------------------------------------------------------------------ _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem Vírusmentes.www.avast.com _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem -------------------------------------------------------------------------------- _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem -- Ezt az e-mailt átvizsgálta az Avast AntiVirus szoftver. www.avast.com --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From reinisch at t-online.hu Fri Aug 8 23:14:46 2025 From: reinisch at t-online.hu (Reinisch Egon) Date: Fri, 8 Aug 2025 23:14:46 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?QXJhbnkgSsOhbm9zOiBWLiBMw4FTWkzDkw==?= In-Reply-To: <2793F7751EEA4FADB367C4A0B59AD24B@ConsulensMPC> References: <49214C8B890748D09D74E5766E9A1B42@ConsulensMPC> <2793F7751EEA4FADB367C4A0B59AD24B@ConsulensMPC> Message-ID: <7BA50E0233CF4CF197D93544A63154B7@ConsulensMPC> A NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADAL video közvetlen linkje :https://www.youtube.com/watch?v=Orq0Q5IZvYE From: Reinisch Egon Sent: Friday, August 8, 2025 10:16 PM To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu Subject: Re: [Grem] Arany János: V. LÁSZLÓ https://www.google.com/search?q=reinisch+egon+a+n%C3%A1ndorfeh%C3%A9rv%C3%A1ri+diadal&oq=reinisch+egon+a+n%C3%A1ndorfeh%C3%A9rv%C3%A1ri+diadal+&gs_lcrp=EgZjaHJvbWUyBggAEEUYOTIHCAEQIRigATIHCAIQIRigATIHCAMQIRigATIHCAQQIRigATIHCAUQIRigAdIBCjIzNTIwajFqMTWoAgiwAgHxBc8tD8XWyjWr8QXPLQ_F1so1qw&sourceid=chrome&ie=UTF-8#fpstate=ive&vld=cid:b1501b26,vid:Orq0Q5IZvYE,st:0 A fenti linken meghallgathattok és nézhettek egy másik összefoglalót a NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADALRÓL ahol én mondom el ezt a Mozaik Sydney Rádió magyar adásában . Az előzmények és az ostrom több részletet tartalmaz de es sem több 15 percnél . Üdv .Egon From: Emoke Greschik Sent: Friday, August 8, 2025 2:18 PM To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu Subject: Re: [Grem] Arany János: V. LÁSZLÓ Hú, ez nagyon érdekes volt, Egon! Köszönjük szépen! Sőt annyira érdekes, hogy felkeltette a további érdeklődésemet és a következő kb. 15 perces történészi összefoglaló videóra találtam az 1453-56 os évekről, benne Hódító Mehmet szultánról, 1453-ban Konstantinápoly Isztambullá változtatásáról, ua. 1453-ban Franciaországban a 100 éves háború végéről, amely háborúnak nagy francia szentje Szt. Johanna volt, továbbá Szilágyi Mihályról, Hunyadi Jánosról, Kapisztrán Szt. Jánosról és a nándorfehérvári csatáról, győzelemről,Dugovics Títusz pusztán kitalált hőstettéről majd a pestis járványról, Hunyadi János és Kapisztrán Szt. János haláláról és a déli harangszóról, amit eredetileg a pápa a magyarokért való imádkozásra hívásként rendelt el és csak a győzelem után kapcsolódott össze a fejekben a nándorfehérvári diadallal. Itt a videó, amit szerintem ugyancsak érdemes alaposan végighallgatni (14'40) https://www.youtube.com/watch?v=RRk2rGfnCJE On Fri, Aug 8, 2025 at 9:37?AM Reinisch Egon wrote: V. László és a Nándorfehérvárnál aratott keresztény diadal ! Nemrégiben olvashattuk a Nándorfehérvárnál aratott diadal keresztény vonatkozásait valóban már kortársak is Magyarországon és Európában úgy gondolkodtak hogy ez keresztény diadal volt a muszlin hódítok felett amit erősített Kapisztrán részben nemzetközi keresztes hadának a részvétele a győzelemben . Csakhogy ez a diadal egyben a Magyarország történetének a legnagyobb HAZAÁRULÁSA is volt.Hiszen Garay és Cillei rávette a főurak és főpapok többségét és magát V. László gyermek királyt hogy a szerintük elviselhetetlen túl hatalmú Hunyadit és a hozzá pontosabban a honvédelemhez hű marad fűurakat veszejtsék el a török által akár úgy hogy Mehmed elfoglalja Nándorfehérvárt még hozzá mindezt sunyi álszent formában tették .Hiszen a török közeledés hírének idejében éppen ülésezett az országgyűlés amely megbízta Hunyadi a véres kard körbe hordozásával vagyis az országos riadó elrendelésével majd határozatot hoztak a királyis sereg fölállításáról majd a sereget fel sem állították Garai Cillei és a király vadászat címén távozott Bécsbe és az urak hazamentek . Hajszálon múlt hogy Nándorfehérvár nem esett el elsősorban Szilágyi de már Hunyadi is hajlott arra hogy a várat feladják , mert tudták a szétlőtt várban még egy ostromot nem tudnak visszaverni a várat viszont sajkán eltudják hagyni .Ekkor jött Kapisztrán és a keresztesek nem tervezett támadása ,amit Hunyadi a még megmaradt nehéz lovassággal rendkívül ügyesen kihasznált . Ha királyi sereg ekkor már a közelben táborozott volt totálisan megsemmisítő vereséget okozhatott volna a töröknek akár a sebesült Szultánt is elfoghatták volna .A törökök így is 70 évig nem mertek újra jönni ha a seregük megsemmisül talán sohasem jönnek újra .(nem azért mert a sereget nem tudták volna pótolni hanem ennek a lélektani hatása miatt ). ÉS VAJON MINDEZ MIÉRT ALAKULT ÍGY miközben az országban a KERESZTÉNY értékrend volt érvényben a honvédelemből való távol maradásért halál büntetés járt és a akiknek elsősorban kellett volna képviselni a keresztény értékrendet és kötelesség teljesítést a bandérium vagy zsoldosok kiállítására sőt személyes hadba vonulásra kötelezett főpapok sem jelentek meg Nándorfehérvárnál . Üdv. Egon From: Emoke Greschik Sent: Thursday, August 7, 2025 3:48 PM To: grem at turul banki. hu Subject: Re: [Grem] Arany János: V. LÁSZLÓ színezés helyesbítés: de Hunyadi nem adta fel. A király és kísérete 1456. november 8-án jelent meg Nándorfehérvár átvételére, de fegyveresei nem léphettek be a várba. ALÁBB MÁR HELYESBÍTVE: On Thu, Aug 7, 2025 at 3:45?PM Emoke Greschik wrote: Esküje megszegése első évfordulóján halt meg V. László király https://24.hu/tudomany/2015/11/23/megszegett-eskujenek-napjan-halt-meg-v-laszlo-kiraly/ Bihari Dániel Hunyadi János halála után az ország nagyon rövid idő alatt káoszba süllyedt, V. László király és a főúri pártok polgárháborús viszonyok közé lökték az országot. A nagy törökverővel sírba szálltak a Balkán felszabadítására tervezett keresztes háború tervei, és ismételt lendületet kapott a főúri ligák gyilkos hatalmi harca. Az egyik oldalon a nagyhatalmú báró, V. László király gyámja, Cillei Ulrik és Garai László állt ? a másikon a Hunyadi fiúk és Szilágyi Mihály. Elszabadultak az indulatok Nem volt kérdés, hogy Hunyadi János halálával ki kerül lépéselőnybe. A király Futakra hívott össze országgyűlést, ahová haddal érkezett: Hunyadi Lászlót, a család ifjú fejét itt lemondatták a Hunyadiak által kezelt királyi birtokokról és várakról, az országos főkapitányi tisztet pedig Cillei Ulrikra ruházta az uralkodó. Ezzel nyilvánvalóan eldőlt a bárói ligák közti erőegyensúly, de Hunyadi nem adta fel. A király és kísérete 1456. november 8-án jelent meg Nándorfehérvár átvételére, de fegyveresei nem léphettek be a várba. A hangulat békés volt, amíg a másnap reggeli miséről ki nem hívták Cilleit sürgős ügyek elintézésére hivatkozva. Ekkor alakult ki a szóváltás, amely során Hunyadi és Cillei is fegyvert rántott, a végén pedig Cillei holtan rogyott össze. Erkel Ferenc: Hunyadi László 'Meghalt a cselszövő' https://www.youtube.com/watch?v=uUvsk9Hvm70&embeds_referring_euri=https%3A%2F%2F24.hu%2F&source_ve_path=OTY3MTQ A király megijedt, és Lászlóra ruházta az országos főkapitányi címet, visszaadta a korábban átadott birtokokat. Az uralkodó bármit megtett, csak szabaduljon. Bárhogy nézzük, akár véletlen volt, akár eltervezett merénylet, Cillei halála érzékeny veszteség volt az országnak, a véres incidens pedig több szövetségest elfordított a Hunyadi-klántól. Megszegte esküjét Érezte ezt ő maga is, mert 1456. november 23-án Szilágyi Erzsébet Temesváron írásos ígéretet csikart ki a hazafelé tartó uralkodótól: Cillei haláláért bosszút állni nem fog. A király a Bibliára tett kézzel esküdött. A béke persze ezzel csak látszólag állt helyre, A király környezetében csoportosuló főuri liga nem volt hajlandó elfogadni a helyzetet, bosszúért kiáltott. Meggyőzték a királyt, hogy Hunyadi László az életére tör, koronáját akarja. És tőrbe csalták: Budára hívták haditanácsba, a török elleni keresztes hadjárat megszervezésére. Az udvarban azonban nem tanácskozás, hanem per várta, a vád felségárulás volt. Szokatlanul gyorsan, három nap alatt bűnösnek találták, és 1457. március 16-án a budai Szent György téren lefejezték. Mátyást fogolyként Bécsbe, majd Prágába szállították. Szerencsétlen V. László sem sokkal élte túl. Megszegett esküjének első évfordulóján, 1457. november 23-án váratlanul elhunyt. Persze sokan azonnal merényletre gondoltak, de ma már tudjuk: az alig 17 éves fiú, hazánk második Habsburg királya leukémiában szenvedett. Szinte gyerek volt még, egész életében a főúri érdekcsoportok rabja és játékszere. Önálló uralkodásra nem nyílt alkalma, nem tehetett ő valójában sem az esküszegésről, sem Cillei, sem Hunyadi haláláról. Őt is ugyanaz gyötörte, mint a török fenyegette országot: önérdek, széthúzás, belviszály. Arany János 'V. László' 1./ szavalja Sinkovits Imre: https://www.youtube.com/watch?v=rhx7sMWSf6g 2./ maga a vers: V. LÁSZLÓ Arany János Sűrű setét az éj, Dühöng a déli szél, Jó Budavár magas Tornyán az érckakas Csikorog élesen. ?Ki az? mi az? vagy úgy ?? ?Fordulj be és alugy Uram László király: A zápor majd eláll, Az veri ablakod.? A felhő megszakad, Nyilása tűz, patak; Zúgó sebes özönt A rézcsatorna önt Budának tornyiról. ?Miért zúg a tömeg? Kivánja eskümet?? ?A nép, uram király, Csendes, mint a halál, Csupán a menny dörög.? Megcsörren a bilincs, Lehull, gazdája nincs: Buda falán a rab ? Egy-egy felhődarab ? Ereszkedik alá. ?Hah! láncát tépi a Hunyadi két fia ?? ?Uram, uram, ne félj! László, tudod, nem él S a gyermek, az fogoly.? Mélyen a vár alatt Vonúl egy kis csapat; Olyan rettegve lép, Most lopja életét? Kanizsa, Rozgonyi. ?Kettőzni kell az őrt, Kivált Mátyás előtt!? ?Mátyás, az itt maradt, Hanem a többi rab ? Nincsen, uram, sehol.? A felhő kimerült, A szélvihar elült, Lágyan zsongó habok Ezer kis csillagot Rengetnek a Dunán. ?El! míg lehet s szabad! Cseh-földön biztosabb.? ?Miért e félelem? Hallgat minden elem Ég s föld határa közt.? Az alvó aluszik, A bujdosó buvik; Ha zörren egy levél, Poroszlót jőni vél Kanizsa, Rozgonyi. ?Messze még a határ? Minden perc egy halál!? ?Legitten átkelünk, Ne félj uram: velünk A gyermek, a fogoly.? Az alvó felvirad, A bujdosó riad; Szellő sincsen, de zúg, Felhő sincsen, de búg S villámlik messziről. ?Oh adj, oh adj nekem Hűs cseppet, hű csehem!? ?Itt a kehely, igyál, Uram, László király, Enyhít... mikép a sír!? Állj meg, bosszú, megállj: Cseh földön ül a rab; Cseh földben a király, Mindég is ott marad, De visszajő a rab?! (1853) https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-het-verse-arany-janos-v-laszlo Kapcsolódó fotógaléria ------------------------------------------------------------------------------ _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem Vírusmentes.www.avast.com _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem -------------------------------------------------------------------------------- _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem -------------------------------------------------------------------------------- _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem -- Ezt az e-mailt átvizsgálta az Avast AntiVirus szoftver. www.avast.com --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sat Aug 9 06:07:18 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sat, 9 Aug 2025 06:07:18 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?A_mai_szentmise_ig=C3=A9i_Szt=2ETer=C3=A9z_Bened?= =?utf-8?b?aWt0YSB2w6lydGFuw7osIEV1ci4gdMOhcnN2w6lkxZFzemVudGplIMO8?= =?utf-8?q?nnep=C3=A9n?= Message-ID: *08-09* https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2025-08-09 *A keresztről nevezett Szent Teréz Benedikta (Edith Stein), szűz és vértanú, Európa társvédőszentje* *Szentek Olvasmányai* *SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből * *Oly **sok** szenvedésben** és küzdelemben* * helytálltatok. Testvéreim! Emlékezzetek vissza az elmúlt időkre, amikor megvilágosodástok után annyi *küzdelemben és szenvedésben* helytálltatok! Egyrészt a *gyalázatnak és zaklatásnak kitéve, nevetség tárgyává lettetek*; másrészt részvéttel kísértétek azokat, akikkel *így bántak.* Együtt szenvedtetek a foglyokkal, és *vagyonotok elrablását *is örömmel viseltétek el abban a tudatban, hogy értékesebb és maradandóbb javakkal rendelkeztek. Ezért ne **v*eszítsétek el * bizalmatokat, hiszen nagy jutalom jár érte! Állhatatosaknak kell lennetek, hogy Isten akaratát teljesítve elnyerjétek az ígéretet. Ez az Isten igéje. * *Oz 2,16b.17b.21-22 vagy Zsid 10,32-36* *VÁLASZOS ZSOLTÁR * Újabb Szentek Olvasmányai Válasz: *Halljad, leányom, és figyelj, * füledet hajlítsd szavamra!* 11. vers. Vagy: *Íme, jön a Vőlegény: * menjetek az Úr Krisztus elé**!* (Vö. Mt 25,6). Előénekes: *Halljad, leányom, figyelj szavamra, * felejtsd el népedet és atyád házát. Szépségedet kívánja a király, * mert ő a te urad, hódolj előtte. Hívek: Halljad, leányom, és figyelj, * füledet hajlítsd szavamra! Vagy: Íme, jön a Vőlegény: * menjetek az Úr Krisztus elé! E: Belül a királylány csupa szépség, * arannyal van átszőve ruhája. Színpompás ruhában vezetik a királyhoz, * szüzek követik, és barátnői kísérik útján. H: Halljad, leányom, és figyelj, * füledet hajlítsd szavamra! Vagy: Íme, jön a Vőlegény: * menjetek az Úr Krisztus elé!* E: *Ujjongó örömmel vonulnak, * bevonulnak a király házába. Atyáid helyett fiaid lesznek, * az egész *földön *fejedelmekké teszed őket. H: Halljad, leányom, és figyelj, * füledet hajlítsd szavamra! Vagy: Íme, jön a Vőlegény: * menjetek az Úr Krisztus elé!* ALLELUJA *Jöjj Krisztus jegyese, vedd a koronát, * melyet az Úr készített örökre*! ? 6. tónus. *? EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből * *Íme, jön a Vőlegény! Menjetek eléje! Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. *Öten *közülük *balgák voltak*,* öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; *az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz.* Késett a *vőlegény*, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. *Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: ?Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!? Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek és felszították lámpásaikat. *A balgák *kérték az okosakat: ?Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!? Az okosak ezt válaszolták: ?Nem lehet, nehogy nekünk *is, nektek is kevés legyen. *Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek * magatoknak*!? Míg *azok vásárolni mentek, *megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. *Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: ?Uram, Uram! Nyiss ajtót nekünk!? *De ő így válaszolt: ?Bizony, mondom *nektek, nem ismerlek titeket!? * Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!* *Ezek az evangélium igéi.* *EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK * *31. A VÉRTANÚKRÓL* Pap*: Imádkozzunk, testvéreim, a mi Urunkhoz, Jézus Krisztushoz, aki a vértanúk hősiessége által mutatja meg *a világnak *az igaz hit értékét és az áldozatvállalás magasztosságát!* Lektor: *1. Vértanúidért, akik mindhalálig hűségesek maradtak hozzád, őrizd meg népedet az igaz hitben!* 2. *Vértanúidért, akik szabad lélekkel tettek tanúságot rólad, add meg az egész világnak a lelkiismereti szabadság ajándékát!* 3. *Vértanúidért, akik téged követve keresztjüket vállalták, add, hogy az élet minden baját mi is erős lélekkel viseljük*! 4.* Vértanúidért, akik tisztára mosták *lelkük köntösét* szent véredben, add, hogy legyőzzük *a test és a világ csábításait! 5. *Vértanúidért, akik együtt uralkodnak veled, fogadd be (N. testvérünket és összes) halottainkat örök országodba!* Pap: *Győzelmes királyunk, Jézus Krisztus! Látod,* hogy nélküled mennyire gyengék vagyunk. *Állj híveid mellett *a megpróbáltatás idején, *és add meg nekik erősítő kegyelmedet! Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.* Hívek*: Ámen.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sat Aug 9 06:15:22 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sat, 9 Aug 2025 06:15:22 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Aug=2E9=2E_a_Keresztr=C5=91l_nevezett_Szt=2E_Ter?= =?utf-8?b?w6l6aWEgQmVuZWRpa3RhIChFZGl0aCBTdGVpbikgc3rFsXosIHbDqXJ0?= =?utf-8?b?YW7DuiwgRXVyw7NwYSB0w6Fyc3bDqWTFkXN6ZW50amUgKDIwLnN6Likg?= =?utf-8?b?w7xubmVw?= Message-ID: A Keresztről nevezett Szent Terézia Benedikta (Edith Stein) szűz és vértanú, Európa társvédőszentje Kultúra ? 2022. augusztus 9., kedd | 9:00 https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-keresztrol-nevezett-szent-terezia-benedikta-edith-stein-szuz-es-vertanu-europa-tarsvedoszentje A Keresztről nevezett Szent Terézia Benediktára, Edith Steinre, Európa társvédőszentjére emlékezünk ünnepén, augusztus 9-én. A zsidó származású filozófusnő, később kármelita szerzetesnő hitéért halt vértanúhalált az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban 1942-ben ezen a napon. *Edith Stein **1891. október 12-én született Breslauban (Wrocław) zsidó származású porosz állampolgárként. **Tanulmányait szülővárosában, majd Göttingenben végezte, ahol Husserl tanítványa, később Freiburgban tanársegédje volt. * *Egész életében szenvedélyesen kereste az igazságot, míg végre Avilai Szent Teréz önéletrajzát olvasva megtalálta*. *Ennek hatására 1922. január 1-jén megkeresztelkedett, és akkori gyóntatója, Schwindt prelátus közreműködésével a speyeri** dominikánus leányiskolában lett nevelő és tanár. **Amíg itt tanított (1922?1932), Erich Przywara jezsuita megbízásából németre fordította **Henry Newman bíboros leveleinek és naplójának egy kötetét, Aquinói Szent Tamás De veritate** (Az igazságról) című művét, és a katolikus filozófiát tanulmányozta*. *1932-ben a * *Münsteri** Pedagógiai Intézetben docensi állást kapott*, *de a náci kormányzat által hozott **antiszemita** törvények** arra kényszerítették, hogy 1933-ban lemondjon* *állásáról*. *Ugyanez év október 14-én belépett a kölni kármelbe, ahol a Keresztről nevezett Terézia Benedikta nevet kapta. * *Kármelita szerzetesként is folytathatta tudományos munkáját: itt írta meg Endliches und ewiges Sein (Véges és örök lét) című könyvét, amelyben próbálja összeegyeztetni Aquinói Szent Tamás és Husserl filozófiáját*. *1938-ban* *a nácik **elől a hollandiai Echt kármelita kolostorába mentették át elöljárói. Itt írta Studie über Joannes a Cruce: Kreuzeswissenschaft (Tanulmányok Keresztes Szent Jánosról ? A kereszt tudománya) című könyvét. * *?Ebben az írásban Keresztes Szent János életútját elemezve saját ? a kereszt és a szeretet kapcsolatáról vallott ? felfogását ismerhetjük meg. Jézus Krisztus kereszthalála Isten szeretetének a megnyilvánulása, így a kereszt és a szeretet összekapcsolódik, eggyé válik, **egyet jelent. Isten a keresztben mutatta meg a szeretetét. A szeretet kölcsönösségéből következően az ember Isten iránti szeretetének is a keresztben kell megmutatkoznia. ?Krisztussal meg kell halni a kereszten, hogy Vele együtt feltámadjunk! Minden hívő és minden pap számára valósággá lesz ez a vágy a szentmiseáldozatban*. A hit tanítása szerint a szentmise a kereszt áldozatának megújítása. *Aki élő hittel mutatja be vagy vesz részt a szentmisén, annak lelkében megismétlődik a Golgota eseménye.? A kereszt tudományában Edith Steinnek a korai korszakában meglévő pszichológiai érdeklődése, irányultsága bontakozik, ** illetve teljesedik ki, gazdagodva a filozófiában és a vallási életben szerzett tapasztalatokkal**. A léleknek azt a belső útját írja le, amelynek során egyesül Istennel, ehhez felhasználja a misztikus szerzőknél ? **főként Keresztes Szent Jánosnál és Avilai Szent Teréznél ? megtalálható fogalmakat, szimbólumokat (sötét éjszaka, titkos létra, lelki eljegyzés).* A három fő részből álló mű *(A kereszt üzenete; A kereszt tanítása; A kereszt követése) *utolsó része nincs befejezve, *a kereszt követése Edith Stein életútjában valósult meg. Örökfogadalmi szentképére felírt, Keresztes Szent Jánostól vett mondatát ? ?Ezentúl az lesz a feladatom, hogy jobban szeressek!? ? bibliai értelemben valósította meg*, *mivel János evangéliuma szerint **?Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.?* (Jn 15,13).? (Kormos József: *Edith Stein a filozófiáról és a vallásról* ) *Edith Stein* *Hollandiában* *sem volt **biztonságban*: *a holland püspöki konferencia 1942. július 20-án nyilvánosan elítélte **a náci fajelméletet;* *az állásfoglalást az ország összes templomában felolvasták*. *Válaszként július 26-án **Hitler** elrendelte* *Hollandiában **is *a*z áttért zsidók* *letartóztatását,* *akiket addig megkíméltek. * *Augusztus 2-án Rosa nővéré**vel Auschwitzba hurcolták, ahol augusztus 9-én megölték*.* Vértanúként* *halt meg** népéért és hitéért, egészen elégő áldozatként.* Maria Amata Neyer nővér, a kölni Edith Stein Archívum vezetője így írt az elhurcolásról: ?Miközben Edith elbúcsúzott a kármeltől, odaszólt Rosának: ?Gyere, hiszen mi a népünkért megyünk!? Korabeli megcáfolhatatlan tanúságtétel igazolja, hogy ezek a szavak így hangzottak el. Jelentésüket azonban nem tudjuk egészen pontosan értelmezni. Edithnek e szavait többnyire a zsidó népre vonatkoztatják, hiszen a zsidó néppel való sorsközösséget ő soha nem adta föl. Már a zsidóüldözés elején kinyilvánította, ?ennek a népnek a sorsa az én sorsom is.? Edith azonban más kérdéseket is feltett, és erről is cáfolhatatlan tanúságtételünk van. Élete vége felé többször is megkérdezte: ?Ki fog majd engesztelni mindazért, amit a német nép nevében a zsidó nép ellen elkövetnek? ? Ki fogja a bűnnek ezt az iszonyú áradatát mindkét nép számára áldássá változtatni??? ? Azt hiszem, szabad azt remélnünk, hogy Edith életének utolsó útján a német népért is engesztelt.? *Edith Stein egész életére jellemző igazságkeresés a szeretet megtalálását jelentette. Szerinte a lényeg**, az igazság és a szeretet összefügg egymással. **II. János Pál pápa 1987. május 1-jén avatta boldoggá. 1998. október 11-én, szentté avatásakor pedig így fogalmazott: * ?*Keresztről nevezett Teréz Benedikta nővér mindnyájunknak mondja: **Ne fogadj el semmit igazságnak, ami a szeretet nélkül van. És ne fogadj el semmit szeretetnek, ami az igazság nélkül van!?* *Edith Stein *a* 20. század egyik legjelentősebb filozófusnője. ** Alakja mégsem tudományos vagy tanári munkája miatt vált századunk egyik jelképévé, hanem sorsa miatt.* * * * *Edith Stein* *kereste az igazságot, és megtalálta Istent* *.* *......* *Atyáink Istene, te Szent Teréz Benedikta vértanúdnak megadtad, hogy keresztre feszített Fiadat megismerje és egészen a halálig kövesse. Közbenjárásodra add, hogy Krisztust minden ember elismerje Üdvözítőjének, és általa eljusson örök színelátásodra. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Amen. * *Forrás* *Kármelitakolostor.hu * *Kormos József: Edith Stein a filozófiáról és a vallásról* *Képek: Kármelitakolostor.hu; Philomelablogja.blogspot.com ; Common Wikipédia* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sat Aug 9 06:19:36 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sat, 9 Aug 2025 06:19:36 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=281=29?= Message-ID: *Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.* *Uram, Aquinoi Szt. Tamás közbenjárására tisztítsd meg szívemet: szándékaimat, gondolataimat, érzéseimet és szavaimat, cselekedeteimet. hogy minden körülmény között hűséges legyek Hozzád **és ezáltal észrevegyem a Gonosz cselvetéseit is, mert folöslegesen nem kell mártírrá válni, Segíts minket, jószándékú embereket, akiket a Gonosz is próbál befolyásolni, az igaz, tiszta szívű kiengesztelődésben Veled az őszinte bűnbánatban, szentgyónásban és egymással. ** Ámen.* *A zsolozsma Reggeli dicséretének* *HIMNUSZa* *Már kél a fénynek csillaga: esengve kérjük az Urat, **járjon ma mindenütt velünk, ne rontsa ártás életünk.* *Nyelvünket fogja fékre ma, ne szóljon rút perek szava; * *szemünket védőn óvja meg: a hívságot ne lássa meg! * *Lakjék szívünkben tisztaság, Távozzék minden dőreség; * *a testnek dölyfét törje meg étel, s italban hősi fék.* *Hogy majd a nap ha távozott, s az óra újra éjt hozott, * *lemondásunk szent éneke legyen az Úr dicsérete!* *Dicsérjük az örök Atyát, dicsérjük egyszülött Fiát, * *s a Lelket, a Vigasztalót, most és örök időkön át! Ámen.* *Őrangyalom, szívből kérlek, bűntől, bajtól őrizzél meg! Életemben légy vezérem, halálomban állj mellettem!* *Szűz szülője Istennek*, *engedd, hogy a Tied legyek. Tied élet és halálban, Tied jó és balsorsban, Tied küzdve, szenvedve, Tied most és örökre. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy a Tied legyek. Anyám, Benned bízom és remélek, Anyám Teutánad epedek, Anyám, Te jóságos, kegyelmezz, Anyám, Te hatalmas, védelmezz, Anyám, ó jöjj, segíts küzdeni, Anyám, ő jöjj, segíts szenvedni. Anyám, ó jöjj, ne hagyj elveszni! Hiszen tudsz segíteni, ó hatalmas! Akarsz is segíteni, ó irgalmas! Kell is segítened, ó hűséges, fogsz is segíteni, ó kegyelmes! Anyám, Te vagy a kegyelmek anyja, szomorúak vigasztalója, bűnösök oltalma és menedéke, föld reménye és mennyek ékessége! Ki kérte még segítségedet hasztalan? Ki távozott Tőled meghallgatatlanul? Azért bizton mondom minden szenvedésben: Mária mindig segít, minden időben. Biztosan állítom, életben, s halálban, Mária mindig segít, minden balsorsban. Azért hiszem, s meghalok ezen hitemben, hogy Veled leszek, ó Anyám, fönn az égben. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy a Tied legyek. Amen.* *Ima elhunyt szeretteinkér* *t Híveid teremtő, megváltó és hazaváró Istene. Kérünk, örök világosságoddal jutalmazd elhunyt szeretteink minden tisztaságát, jóságát, hűségét megbocsátva nekik hibáikat, bűneiket. Minket is vezess a napi lelkiismeretvizsgálat, a bűnbánat, a rendszeres őszinte szentgyónás és a jócselekedetek útján, hogy Szent Fiad, Jézus Krisztus egyetlen és elegendő áldozata miatt. kegyelmed segítségével majd megláthassuk Istent és viszontlássuk őket, akikről ma imával, szeretettel, hálával emlékezünk meg. Amen.**Ima a lelkekért, hogy a tisztítótűzben szenvedő szeretteink, ismerőseink mihamarabb az örök életbe jussanak*: *Ó Jézusom! Bocsásd meg vétkeinket! Ments meg minket a pokol tüzétől és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik leginkább rászorulnak irgalmadra. Ámen. * *Ima **azért, hogy Magyarországon és világszerte a keresztény-konzervatív politikusok, vezetők Isten kegyelméből és saját bűnbánatuk által megtisztuljanak, megszentelődjenek, felnőjenek ahhoz, hogy valóban az Atya, a Fiú és a Szentlélek igaz akaratának megvalósításán dolgozzanak és így legyőzzék országaikban is a sátán, a sötétség erőit, és együttműködve Krisztus győzelméért kormányozzanak, szent házas és családi életet éljenek **Boldogasszony Anyánk, Szt. Mihály arkangyal, az árpádházi szentek, Morus Szt. Tamás és a már az örökkévalóságba költözött dr. Tóth Zoltán József - a Szent Korona eszméjének Alaptörvénybe segítője, aki életét áldozta a Szent Korona országáért - oltalmazzátok Magyarországot és a világot, a Krisztus győzelmén munkálkodó politikusok, vezetők lelkét, életét, hogy a sötétség erőit legyőzve Krisztus győzedelmeskedjen. Amen. * *Ima * *személy szerint Orbán Viktorért, Trumpl elnökért és családjaikért: * *"Az Úr legyen előttetek, hogy a jó utat mutassa nektek! Az Úr legyen mellettetek, hogy karjába zárjon és megvédjen a veszedelmektől, az Úr legyen mögöttetek, hogy megvédjen a gonosz cselvetéseitől Benneteket és családjaitokat!" Amen.* *Ima Kárpátaljáért*! *Urunk! Kárpátaljai testvéreinknek kérjük, adj reményt, védelmezd a katonának vitt férfiakat. Ne engedd, hogy a külföldre kényszerült fiatalok elvesszenek a világban! A szétszakadt kárpátaljai családokat tartsd meg egységben és segítsd a mihamarabbi találkozáshoz! A magányos időseknek legyél társuk, küldj nekik jólelkű segítőket! A háborúban elhunytaknak add meg a Te örök békédet! Amen.* *Fohász az üldözött keresztényekért és minden más igaz üldözöttért ,háborúban, gondban, bajban segítségért*: *"Felnézek az égre minden áldott este, Keresem az Istent, mert beszédünk lenne // Nehéz szívvel várok csöndben a soromra, Tudom odafent is rengeteg a dolga. // És csak halkan mondom az ég csillagának: Szólhatna egy jó szót az Úr angyalának, / Hogy a Jó Istennek súgja oda csendben: Uram! A világgal valami nincs rendben. // Hallgassa meg imám, más kérésem nincsen, Segítsen mi rajtunk,, hiszen Ő az Isten. // Ember az embernek farkasa lett régen, Gyűlölet vert tanyát sok ember szívében. // Rengeteg a földön a hontalan, árva, Uram, ez a világ saját sírját ássa. Túl sok már a fájó, bús könny a szemekben. Uram! A világgal nincs valami rendben! // Anya a gyermekét sorsára hagyja, Pénzért, az ember a lelkét is eladja. Háborúk zajában ártatlanok halnak, Jól tudom, Uram, Te nem így akartad. Nagyon nagy a bűnünk, amit meg kell bánnunk, Bocsásd meg, úgy kérlek, minden gonoszságunk. // Könyörögve száll fel fohászom az égbe, Uram! A világnak Tenélküled vége!"* *Ima az Istent kereső, de sajnálatosan megtévedt vagy megtévesztett, vagy a Szentháromságos Isten igéjét alaposan még nem ismerő ateisták, liberálisok, muzulmánok, progresszív keresztények, felületes keresztények és hűtlen keresztények igaz megtéréséért**. Uram, a Szűzanya és az árpádházi szentek közbenjárására segítsd őket is az igaz megtérésre. Ámen. "Nyugtalan mindaddig a szívünk, míg meg nem nyugszik Benned, Istenünk." (Szt. Ágoston)* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sat Aug 9 06:20:16 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sat, 9 Aug 2025 06:20:16 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=282=29?= Message-ID: *Urunk, a Szűzanya közbenjárására **oltalmazd meg a halálra ítélt pakisztáni keresztény fiatal Ehsan Shan életét a gyilkosok kezétől, és Pajor András atyát, akit hazug módon megrágalmaztak, meghurcoltak. * *Adj Clarisse, dr. Góczán Laci, Ikó, egy vese daganattal küzdő. volt és jelenlegi Listatagok , egy Listatag édesanyja Adrienn veje, Gyuri, a balesetet szenvedett Boldizsár, egy Listatag édesanyja és családja, egy beteg nagycsaládos édesanya, az most már jobban levő 25 éves fiú, Irénke számára gyógyulást, három k. hajléktalan számára a szentségi életet, lelkierőt, gyógyulást, lakhatást, k. nehézségekkel küzdő Listatag és családja számára az erőt, a kiutat. Kérünk, hogy a Szűzanya és Bld. Carlo Acutis közbenjárására adj gyógyulást a 3.5 éves Bellának és lelki erőt, az őt szerető nagycsaládnak, **a 23 évesen elhunyt Máténak az örök életet, az őt szeretőknek vígaszt, a B. 15 éves fiúnak, aki lánnyá szeretne válni **szabadulást a sátán rabságából*, * hogy a tragikus hirtelenséggel megözvegyült Brigitta és árván maradt négy gyermeke és a fiatalon elhunyt édesanya, Ágota családja meg tudjon küzdeni a rájuk szakadt nehézségekkel. Mindannyiunknak, kérünk, adj lelki és testi egészséget, a sátántól jövő bűnre csábító és az alaptalan kétségbeesés kísértései ellen oltalmat, vezess minket és családtagjainkat az üdvösség útján, segíts, hogy a következő generációnak, gyermekeinknek, unokáinknak hiteles keresztény példát adjunk és őrizd meg őket * *a hit, * *az állandó töredelem, megtérés,** a tiszta erkölcs, a vallásgyakorlás,* *a Krisztus követés,* * az igaz, krisztusi szeretet útján! Könyörgünk a következő egyéni ima szándékainkért: ...............* *Szűz Mária, betegek, özvegyek, árvák patrónája, az Egyház anyja! Imádkozz érettünk! Amen. Segítsd vezetőinket Szentlelked erejével, Szt.István király és Szt. László király segítségével és közbenjárására, hogy Istenhez hűen vezessék nemzetünket, munkahelyeinket, önkormányzatainkat, mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség. Boldogasszony Anyánk, régi nagy pátrónánk, nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk: Magyarországról, édes hazánkról, ne felejtkezzél el szegény magyarokról! Amen. Imádkozzunk 1./ Ferenc pápa lelki üdvéért, 2./ XIV.Leó pápa Istenhez, az evangéliumhoz való hűségéért, 3./ h. Erdő Péter bíboros atyát és Böjte Csabát minden feladatában oltalmazza az Úr Jézus a Szűzanya és az összes magyar szent közbenjárására és 4./ hogy a püspökök,a papok és szerzetesek szolgálatukat az evangéliumhoz hűségesen végezzék és 5./ újabb az evangéliumhoz hűséges papi és szerzetesi hivatásokért!, 6./ az Egyház Jézus Krisztus útján maradásáért, 7/ a megtévedt papok, szerzetesek bűnbánatáért, megtéréséért: Add meg papjainknak szerzeteseinknek Mennyei Atyánk - szolgálatodnak kegyelmét. Újítsd meg szívükben a szentségnek lelkét, hogy a tanítás, melyet nekik kell adniuk, példájukkal közelebb vigyen minket Hozzád. Szent Lelked ajándékaiból adj nekik Urunk, okos szerénységet, bölcs szelídséget, mértéktartást, jóságot, szívbeli tisztaságot, lelki szabadságot. Töltsd el őket teljesen szentséges szereteteteddel, hogy egészen Tieid legyenek és dicséretes módon éljenek, anélkül, hogy a dicséretet hajhásznák. Add meg nekik a kegyelmet, hogy a lélek és a test tisztaságában Téged dicsőítsenek, szeretetedben éljenek és szolgáljanak Téged. Te légy az ő dicsőségük, örömük, vágyuk, Te légy szenvedéseikben vigasztalásuk, a kétségek közt tanácsadójuk, az igazságtalanságok között védelmük, a betegségben orvosságuk. Engedd, Uram, hogy a Te közösséged pásztoraival békességben éljenek, hogy egykor jól adhassanak számot működésükről, és elnyerhessék az örök élet jutalmát. Amen. Kérjük, a Guadalupei Szűzanya, Szt. István, Szt. László, az árpádházi szentek, Európa védőszentjei: Szt. Brigitta, Szt. Teréz Benedikta (Edith Stein), Szt.Benedek, Sziénai Szt. Katalin, Szt. Ciril és Metód, továbbá Szt. Mónika, Szt. Ágoston .Szt. Patrik, Szt. Pál, Szt. Pio atya, Charles de Foucauld, és Bld. Ceferino közbenjárását, hogy a magyar nemzet egésze, az európaiak és szerte a világon mindenki megtalálva Urunk, Téged, megtérjen a keresztény hitre. megmenekülve a hamis vallásoktól, ideológiáktól! Kérjük, Urunk, segíts, hogy imáinkkal és cselekedeteinkkel elősegítsük Európa és Magyarország keresztény megújulását, a béke megőrzését. Isten hazánkért, Európáért, a világért térdelünk elődbe. Rút bűneinket jóságoddal född be! Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed, érdemét idézzed! Amen Kérjük a Szűzanyát és Szt. Imre herceget, a magyar ifjúság védőszentjét, nevelőjét, Szt. Gellértet, Kalazanci Szent Józsefet, a piarista tanítórend alapítóját, Bosco Szt.Jánost, Boldog Carlo Acutist, éa a már az örökkévalóságba költözött Jelenits István atyát hogy járjanak közben, hogy a magyar ifjúság egyre inkább Isten akarata szerint éljen, az oktatásügy és a fiatalok családi háttere Isten akarata szerinti mederbe terelődjön! Édes Szűzanyám, csillogó koronád fényéből egy csepp fényt sugallj reám. Hálátlan gyermeked vagyok Anyám, de Te nem hagytál magamra, vigyáztál reám. Köszönöm, hogy megőrizted lelkemet, áldott szent palástodat reám terítetted. Szeplőtelen Szűz Mária, Világ királynője, Tehozzád könyörög a Föld minden népe. Imánkat hallgasd meg, légy lelkünknek őre. Ó segíts, hogy lelkünket a gonosz kerülje. Hisz Édesanyánk vagy Te, s a Világ Királynője. Szent Fiad által vagy lelkünknek őrzője. Lábadhoz borulunk, úgy könyörgünk Hozzád, kérünk fordítsd felénk jóságos szent orcád. Szemedből egy sugár költözzék szívünkbe, hogy Általad eljussunk Jézusunk elébe. Amen. Kérjük Árpádházi Szent Erzsébet közbenjárását a magyar egészségügy Isten akarata szerinti munkájáért és, hogy türelemmel, szeretettel gondozzuk, ápoljuk időseinket. Szt. Erzsébet, segíts! Ámen.Kérjük a Szűzanyát és Szt. Mihály arkangyalt,, hogy tapossák el a sátán fejét, hogy véget érjen az ártatlan, meg nem született emberi életek mészárlása, a megszületett gyermekek megtévesztése, gonosz kihasználása. Segítsenek a gyermekek tiszta lelkének megőrzésében A Szentlélek vezesse az életvédőket, a CitizenGot, a szülőket, nevelőket az Isten parancsai szerinti munkájukban. Adj hűséget és gyermekáldást a házaspároknak, az igazság melletti bátor kiállást a pusztító ideológiák ellen küzdőknek, oltalmat a perbe fogott keresztényeknek, a megtévesztetteket vezesd a lelkileg, testileg tiszta életre! Óvd meg a magyarokat a paráznaság, a házasságtörés, a fajtalankodás, bujálkodás, lopás, nyerészkedés, részegeskedés, rágalmazás, harácsolás (l. Szt. Pál I Korintusi levél) és egyéb bűnök elkövetésétől, a krízishelyzetben lévő édesanyákat, édesapákat, nőgyógyászokat az abortusz kísérétésétől, a bűnöket már elkövetetteknek add meg az őszinte bűnbánat, bűnbocsánat kegyelmét. Emlékezzél, ó legkegyesebb Szűzanya Mária, hogy sohasem hallotta még senki, hogy Te gyámoltalanul magára hagytad azt, aki oltalmadért folyamodott, segítségedért esdekelt, vagy szószólásodat kérte. Én is hasonló bizalomtól lelkesítve sietek Hozzád, Szüzek Szent Szüze! Hozzád jövök Anyám és mint szegény bűnös, sóhajtozva lábadhoz borulok. Ne vesd meg szavaimat Örök Igének Szent Anyja, hanem hallgasd meg kegyelmesen. Amen. (Szt. Bernát 'Memorarae') A lelki adoptálás keretében kérjük a Szűzanya oltalmát egy méhen belüli gyermek életben tartásáért, hogy szülei és az orvosok irgalmazzanak neki és megyilkolása helyett szeretettel segítsék az életre. Oltalmad alá futunk, Istennek szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkor dicsőséges és áldott Szűz! Mi asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szószólónk, engeszteld meg nekünk szent Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak. Ámen.Imádkozzunk, hogy nemzeti, egyházi, családi, munkahelyi, e listás, baráti közösségeinkben és a világ háborúskodó felei között a lelkek üdvösségére, az igazra, a jóra és a szépre, a kölcsönös igaz szeretetre, békére való törekvés vezesse a közösségek vezetőit és tagjait, hogy mindenütt Krisztus békéje uralkodjék ! Uram, tégy engem békéd eszközévé. Ahol gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek, ahol sértés, oda megbocsátást, ahol széthúzás, oda egyetértést, ahol tévedés, oda igazságot, ahol kétely, oda hitet, ahol kétségbeesés, oda reményt, ahol szomorúság, oda örömet. Uram, add meg nekem, hogy én vígasztalhassak ahelyett, hogy engem vígasztalnának, hogy én értsek meg másokat ahelyett, hogy arra vágynék, hogy engem értsenek meg, hogy szeressek inkább, minthogy engem szeressenek. Mert aki elfelejti magát, az találja meg, aki megbocsát, annak megbocsátanak, aki meghal, az felébred az örök életre. Ámen. Kereszt és bérma gyerekeink igaz és szent úton maradásáért. Kérjük a Szűzanya és a gyermek Jézusról nevezett Lisieuxi Kis Szent Teréz és szent szülei közbenjárását, hogy a hit, remény és szeretet soha se fogyatkozzék meg életükben. Ámen. Kérjük Lisieuxi Kis Szt. Teréz, Casciai Szt. Rita, Szt. Mónika, Bld. Peter To Rot, Lisieuxi Kis Szt. Teréz szülei: a Szt Martin házaspár, Boldog IV. Károly és Zita királyné és Bld. Batthyány Strattmann László és Coreth Mária szent házaspárokat és Bálint Sándort, hogy imádkozzanak a házasságok hűségben, szeretetben való megmaradásáért, a megtört házasságok, családok kiengesztelődéséért. Amen. Kalkuttai Szt. Teréz anya támogassa a szegényeket, betegeket, mentális betegeket, és segítsen minket, hogy bölcs, megfontolt jótékonykodással mi is segítsük őket, akiket Jézus különösen szeret. "Amikor a keresztre nézel, tudod, hogy Jézus mennyire szeretett téged és engem. Azt akarja, hogy mi is így szeressünk. Amen." (Teréz anya imája), "Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek." (Mt.25,36-7) Imádkozzunk azokért, akiken 'sebet' ejtettünk és akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Urunk, a Szűzanya, a béke királynője, a bűnösök menedéke közbenjrárására áldd meg, vezesd Jézus Krisztus és az evangélium szeretetére és a rendszeres, igaz szentségi életre. a felebaráti szeretetre, az üdvösségre azokat, akiken 'sebet' ejtettünk és azokat, akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Adj nekünk, nekik alázatot, megértést, hitet a kiengesztelődéshez, óvj meg minket, őket a bosszúállás, megszólás, pletykálkodás kísértésétől. "Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek." (Miatyánk) "."Haragudjatok, de ne vétkezzetek! (Ef.3,26),, "Az Istent szeretőknek minden javukra válik." (Róm 8,28) Imádkozzunk azokért és családjukért, akik jót tettek velünk: Urunk áldd meg és támogasd a jóban azokat és családjukat, akik jót tettek velünk. Ámen.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sat Aug 9 10:58:04 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sat, 9 Aug 2025 10:58:04 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?L=C3=A9lek_Szava_=7C_Isten_maga_a_szeretet_=2C_S?= =?utf-8?b?esOpcCBjc2FrIGF6IGxlaGV0LCBhbWkgaWdheiDDqXMgasOzIGlzIHwg?= =?utf-8?q?Pusk=C3=A1s_Attila_atya_teol=C3=B3gus?= Message-ID: A Lélek Szava | Isten maga a szeretet; Szép csak az lehet, ami igaz és jó is | Puskás Attila atya, teológus, egyetemi tanárvidó (49'54) *https://www.youtube.com/watch?v=WuHNkUFH3sw * Isten igaz, jó és szép. Az előbbi kettőről sok szó esik, az utóbbiról azonban kevés. De mit jelent az egyáltalán, hogy Isten szép? A szépség, lényegéből fakadóan, mindig valamilyen érzékelhető formában jelenik meg. Mi és hogyan érzékelhető az ember számára Isten szépségéből? Isten úgy szép, mint egy festmény vagy egy zenemű? Vagy úgy szép, mint egy antik hérosz? Vagy úgy szép, mint a természet? Hogyan tudja az ember megnyitni magát Isten szépsége előtt? Illetve, éppen ellenkezőleg, hogyan válthat ki tetszést az is, ami hamis, gonosz és csúnya? Beszélgetés Puskás Attila atyával, egyetemi tanárral, az Egyedül a szeretet címmel Hans Urs von Balthasarról nemrég megjelent monográfiája kapcsán. --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sat Aug 9 15:30:03 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sat, 9 Aug 2025 15:30:03 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?A_Keresztr=C5=91l_elnevezett_Szt=2ETer=C3=A9zua_?= =?utf-8?q?Benedikta=2C_Edith_Stein_=C3=BCnnepe_evang=2E_+_elm?= =?utf-8?b?w6lsa2Vkw6lz?= Message-ID: *Barsi Balázs atya elmélkedéseinek forrása: **https://barsitelekmm.blogspot.com/ **, a Bp. Barron elmélkedések napi emailjeire a **wordonfire.org ** linken ** lehet feliratkozni.* *xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx* *? EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből * *Íme, jön a Vőlegény! Menjetek eléje! Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. *Öten *közülük *balgák voltak*,* öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; *az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz.* Késett a *vőlegény*, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. *Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: ?Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!? Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek és felszították lámpásaikat. *A balgák *kérték az okosakat: ?Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!? Az okosak ezt válaszolták: ?Nem lehet, nehogy nekünk *is, nektek is kevés legyen. *Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek * magatoknak*!? Míg *azok vásárolni mentek, *megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. *Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: ?Uram, Uram! Nyiss ajtót nekünk!? *De ő így válaszolt: ?Bizony, mondom *nektek, nem ismerlek titeket!? * Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!* *Ezek az evangélium igéi.* *EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK* *Barsi Balázs atya elmélkedése:* *A ma ünnepelt szent életének első felében kiváló tehetség, filozófiai doktor volt,* *mégsem lehetett okos szűz: bár vallásos zsidó családból származott, hitének lámpása tizenhárom éves korában kialudt*. *Isten azonban megkönyörült rajta, és a hozzá hasonlóan átlagon felüli intellektusú női szenttel, Avilai Szent Terézzel való találkozásán keresztül megérintette szívét. A nagy spanyol kármelita apáca önéletrajzának elolvasása után nem sokkal Edith Stein megkeresztelkedett*, *majd* *tudományos karrierjét feladva egyházi iskolában vállalt tanítást, hogy aztán tíz év múlva, éppen Szent Teréz ünnepén az ő rendjébe, a sarutlan kármeliták közé lépjen. Íme egy szép példája annak, amikor egy okos szűz meg tudta osztani mécsesének olaját balga társával, aki híján volt a hit és a buzgó istenkeresés olajának. (Az égi szüzeknek ez már nem okoz gondot, mert a menyegzős házban kifogyhatatlan készlet birtokába jutnak, melyből bátran osztogathatnak az arra szorulóknak.) Ez a kölcsönolaj azután olyan fényt adott Edith lámpásának, hogy azzal utat tudott mutatni nővérének is, vértanúsága és megdicsőülése által pedig egész Európának. * *A kiváló elmét egy hasonlóan kiváló elme ragadhatja meg, ám a szentet nem értheti meg más*, *csak az, aki maga is elindult az életszentség útján. Itt már nem a szellemi adottságok a legfontosabbak, hanem a lélek **égő vágya, mellyel a Vőlegény elébe siet*. *Szent Terézia Benediktának a másik nagy kármelita szentről, Keresztes Szent Jánosról írt könyve, A kereszt tudománya már nem csupán magas színvonalú tudományos munka,* *hanem mélységesen misztikus mű, egy egészen belsővé vált istenismeret gyümölcse, mely annál is értékesebb, mert szerzőjének népéért való önfelajánlása és vértanúságig menő szeretete hitelesíti.* *Imádkozzál érettünk Istennek Szent Anyja, hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire. Ámen.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sat Aug 9 18:46:42 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sat, 9 Aug 2025 18:46:42 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?QXJhbnkgSsOhbm9zOiBWLiBMw4FTWkzDkw==?= In-Reply-To: <7BA50E0233CF4CF197D93544A63154B7@ConsulensMPC> References: <49214C8B890748D09D74E5766E9A1B42@ConsulensMPC> <2793F7751EEA4FADB367C4A0B59AD24B@ConsulensMPC> <7BA50E0233CF4CF197D93544A63154B7@ConsulensMPC> Message-ID: Kedves Egon! Nagyon szépen köszönöm. Azt hiszem, egyszer mintha már megküldted volna a listának ezt a videót, de most e levelezés részletei, a Hegyi Klári által kiküldött 'Déli harangszó, megdicsőüléés' v. más szóval Urunk színeváltozása cikkel, aminek tartalmát tömören Te is elmondod ebben a videóban más fontos részletek mellett, továbbá a videód utáni irodalmi (Móra Ferenc és Arany János) művekkel egyre inkább összeáll a kép. Még egyszer nagyon köszönöm! MINDENKINEK JAVASLOM ELMÉLYÜLNI az összes részletben. A Hunyadi filmet nem láttam, de őszintén, nem is szeretném megnézni. A fenti levelezés részletei számomra dicső magyar hős képét festik Hunyadi Jánosról. Holnap majd elküldöm az Arany János versét írott formában is. Köszönettel, szeretettel, a Lista, Emőke On Fri, Aug 8, 2025 at 11:15?PM Reinisch Egon wrote: > A NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADAL video közvetlen linkje : > https://www.youtube.com/watch?v=Orq0Q5IZvYE > > *From:* Reinisch Egon > *Sent:* Friday, August 8, 2025 10:16 PM > *To:* grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > *Subject:* Re: [Grem] Arany János: V. LÁSZLÓ > > > https://www.google.com/search?q=reinisch+egon+a+n%C3%A1ndorfeh%C3%A9rv%C3%A1ri+diadal&oq=reinisch+egon+a+n%C3%A1ndorfeh%C3%A9rv%C3%A1ri+diadal+&gs_lcrp=EgZjaHJvbWUyBggAEEUYOTIHCAEQIRigATIHCAIQIRigATIHCAMQIRigATIHCAQQIRigATIHCAUQIRigAdIBCjIzNTIwajFqMTWoAgiwAgHxBc8tD8XWyjWr8QXPLQ_F1so1qw&sourceid=chrome&ie=UTF-8#fpstate=ive&vld=cid:b1501b26,vid:Orq0Q5IZvYE,st:0 > > > A fenti linken meghallgathattok és nézhettek egy másik összefoglalót a > NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADALRÓL ahol én mondom el ezt a Mozaik Sydney Rádió > magyar adásában . > Az előzmények és az ostrom több részletet tartalmaz de es sem több 15 > percnél . > Üdv .Egon > > *From:* Emoke Greschik > *Sent:* Friday, August 8, 2025 2:18 PM > *To:* grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > *Subject:* Re: [Grem] Arany János: V. LÁSZLÓ > > Hú, ez nagyon érdekes volt, Egon! Köszönjük szépen! Sőt annyira érdekes, > hogy felkeltette a további érdeklődésemet és a következő kb. 15 perces > történészi összefoglaló videóra találtam az 1453-56 os évekről, benne > Hódító Mehmet szultánról, 1453-ban Konstantinápoly Isztambullá > változtatásáról, ua. 1453-ban Franciaországban a 100 éves háború végéről, > amely háborúnak nagy francia szentje Szt. Johanna volt, továbbá Szilágyi > Mihályról, Hunyadi Jánosról, Kapisztrán Szt. Jánosról és a nándorfehérvári > csatáról, győzelemről,Dugovics Títusz pusztán kitalált hőstettéről majd a > pestis járványról, Hunyadi János és Kapisztrán Szt. János haláláról és a > déli harangszóról, amit eredetileg a pápa a magyarokért való imádkozásra > hívásként rendelt el és csak a győzelem után kapcsolódott össze a fejekben > a nándorfehérvári diadallal. > Itt a videó, amit szerintem ugyancsak érdemes alaposan végighallgatni > (14'40) *https://www.youtube.com/watch?v=RRk2rGfnCJE > * > > On Fri, Aug 8, 2025 at 9:37?AM Reinisch Egon wrote: > >> V. László és a Nándorfehérvárnál aratott keresztény diadal ! >> >> Nemrégiben olvashattuk a Nándorfehérvárnál aratott diadal keresztény >> vonatkozásait valóban már kortársak is Magyarországon és Európában úgy >> gondolkodtak hogy ez keresztény diadal volt a muszlin hódítok felett amit >> erősített Kapisztrán részben nemzetközi keresztes hadának a részvétele a >> győzelemben . >> >> Csakhogy ez a diadal egyben a Magyarország történetének a legnagyobb >> HAZAÁRULÁSA is volt.Hiszen Garay és Cillei rávette a főurak és főpapok >> többségét és magát V. László gyermek királyt hogy a szerintük >> elviselhetetlen túl hatalmú Hunyadit és a hozzá pontosabban a honvédelemhez >> hű marad fűurakat veszejtsék el a török által akár úgy hogy Mehmed >> elfoglalja Nándorfehérvárt még hozzá mindezt sunyi álszent formában tették >> .Hiszen a török közeledés hírének idejében éppen ülésezett az országgyűlés >> amely megbízta Hunyadi a véres kard körbe hordozásával vagyis az országos >> riadó elrendelésével majd határozatot hoztak a királyis sereg >> fölállításáról majd a sereget fel sem állították Garai Cillei és a király >> vadászat címén távozott Bécsbe és az urak hazamentek . >> >> Hajszálon múlt hogy Nándorfehérvár nem esett el elsősorban Szilágyi de >> már Hunyadi is hajlott arra hogy a várat feladják , mert tudták a szétlőtt >> várban még egy ostromot nem tudnak visszaverni a várat viszont sajkán >> eltudják hagyni .Ekkor jött Kapisztrán és a keresztesek nem tervezett >> támadása ,amit Hunyadi a még megmaradt nehéz lovassággal rendkívül ügyesen >> kihasznált . >> >> Ha királyi sereg ekkor már a közelben táborozott volt totálisan >> megsemmisítő vereséget okozhatott volna a töröknek akár a sebesült Szultánt >> is elfoghatták volna .A törökök így is 70 évig nem mertek újra jönni ha a >> seregük megsemmisül talán sohasem jönnek újra .(nem azért mert a sereget >> nem tudták volna pótolni hanem ennek a lélektani hatása miatt ). >> >> ÉS VAJON MINDEZ MIÉRT ALAKULT ÍGY miközben az országban a KERESZTÉNY >> értékrend volt érvényben a honvédelemből való távol maradásért halál >> büntetés járt és a akiknek elsősorban kellett volna képviselni a keresztény >> értékrendet és kötelesség teljesítést a bandérium vagy zsoldosok >> kiállítására sőt személyes hadba vonulásra kötelezett főpapok sem jelentek >> meg Nándorfehérvárnál . >> >> Üdv. Egon >> >> *From:* Emoke Greschik >> *Sent:* Thursday, August 7, 2025 3:48 PM >> *To:* grem at turul banki. hu >> *Subject:* Re: [Grem] Arany János: V. LÁSZLÓ >> >> színezés helyesbítés: >> *de Hunyadi nem adta fel. A király és kísérete 1456. november 8-án jelent >> meg Nándorfehérvár átvételére, de fegyveresei nem léphettek be a várba. * >> >> ALÁBB MÁR HELYESBÍTVE: >> On Thu, Aug 7, 2025 at 3:45?PM Emoke Greschik wrote: >> >>> Esküje megszegése első évfordulóján halt meg V. László király >>> >>> https://24.hu/tudomany/2015/11/23/megszegett-eskujenek-napjan-halt-meg-v-laszlo-kiraly/ >>> Bihari Dániel >>> >>> >>> *Hunyadi János halála után az ország nagyon rövid idő alatt káoszba >>> süllyedt, V. László király és a főúri pártok polgárháborús viszonyok közé >>> lökték az országot. * >>> >>> A nagy törökverővel sírba szálltak a Balkán felszabadítására tervezett >>> keresztes háború tervei, és ismételt lendületet kapott *a főúri ligák >>> gyilkos hatalmi harca*. *Az egyik oldalon a nagyhatalmú báró, V. László >>> király gyámja, Cillei Ulrik és Garai László állt ? a másikon a Hunyadi fiúk >>> és Szilágyi Mihály.* >>> Elszabadultak az indulatok >>> >>> Nem volt kérdés, hogy Hunyadi János halálával ki kerül lépéselőnybe. A >>> király *Futakra hívott össze országgyűlést*, ahová haddal érkezett: *Hunyadi >>> Lászlót, a család ifjú fejét itt lemondatták* *a Hunyadiak által kezelt >>> királyi birtokokról és várakról,* *az országos főkapitányi tisztet >>> pedig Cillei Ulrikra ruházta az uralkodó.* >>> >>> Ezzel nyilvánvalóan eldőlt a bárói ligák közti erőegyensúly*, de >>> Hunyadi nem adta fel. A király és kísérete 1456. november 8-án jelent meg >>> Nándorfehérvár átvételére, de fegyveresei nem léphettek be a várba. *A >>> hangulat békés volt, amíg a másnap reggeli miséről ki nem hívták Cilleit >>> sürgős ügyek elintézésére hivatkozva. >>> >>> Ekkor alakult ki a *szóváltás, amely során Hunyadi és Cillei is >>> fegyvert rántott, a végén pedig Cillei holtan rogyott össze. * >>> >>> *Erkel Ferenc: Hunyadi László 'Meghalt a cselszövő' * >>> https://www.youtube.com/watch?v=uUvsk9Hvm70&embeds_referring_euri=https%3A%2F%2F24.hu%2F&source_ve_path=OTY3MTQ >>> >>> *A király megijedt, és Lászlóra ruházta az országos főkapitányi címet*, *visszaadta >>> a korábban átadott birtokokat*. *Az uralkodó bármit megtett*, *csak >>> szabaduljon. *Bárhogy nézzük, akár véletlen volt, akár eltervezett >>> merénylet, Cillei halála érzékeny veszteség volt az országnak, *a véres >>> incidens pedig több szövetségest elfordított a Hunyadi-klántól.* >>> Megszegte esküjét >>> >>> Érezte ezt ő maga is, mert *1456. november 23-án Szilágyi Erzsébet >>> Temesváron írásos ígéretet csikart ki a hazafelé tartó uralkodótól: Cillei >>> haláláért bosszút állni nem fog.* >>> >>> *A király a Bibliára tett kézzel esküdött.* >>> >>> *A béke persze ezzel csak látszólag állt helyre*, *A király >>> környezetében csoportosuló főuri liga nem volt hajlandó elfogadni a >>> helyzetet,* *bosszúért kiáltott.* >>> >>> *Meggyőzték a királyt, *hogy *Hunyadi László *az életére tör, koronáját >>> akarja. És *tőrbe csalták: Budára hívták haditanácsba, a török elleni >>> keresztes hadjárat megszervezésére*. *Az udvarban azonban nem >>> tanácskozás*, *hanem per várta, a vád felségárulás volt.* *Szokatlanul >>> gyorsan, három nap alatt bűnösnek találták*,* és 1457. március 16-án a >>> budai Szent György téren lefejezték. **Mátyást **fogolyként Bécsbe, >>> majd Prágába szállították.* >>> >>> Szerencsétlen *V. László sem sokkal élte túl.* >>> >>> *Megszegett eskü*j*ének **első évfordulóján, 1457. november 23-án >>> váratlanul elhunyt. *Persze sokan azonnal merényletre gondoltak, de ma >>> már tudjuk: *az alig 17 éves fiú, hazánk második Habsburg királya >>> leukémiában szenvedett*. *Szinte gyerek volt még, egész életében a >>> főúri érdekcsoportok rabja és játékszere.* >>> >>> Önálló uralkodásra nem nyílt alkalma, nem tehetett ő valójában sem az >>> esküszegésről, sem Cillei, sem Hunyadi haláláról. *Őt is ugyanaz >>> gyötörte, mint *a török fenyegette *országot: önérdek, széthúzás, >>> belviszály.* >>> >>> *Arany János 'V. László'* >>> >>> *1./ szavalja Sinkovits Imre: * >>> https://www.youtube.com/watch?v=rhx7sMWSf6g >>> >>> *2./ maga a vers:* >>> *V. LÁSZLÓ* >>> *Arany János * >>> >>> >>> >>> >>> >>> *Sűrű setét az éj,Dühöng a déli szél,Jó Budavár magasTornyán az >>> érckakas Csikorog élesen.* >>> >>> >>> >>> >>> >>> *?Ki az? mi az? vagy úgy ???Fordulj be és alugyUram László király:A >>> zápor majd eláll, Az veri ablakod.?* >>> >>> >>> >>> >>> >>> *A felhő megszakad,Nyilása tűz, patak;Zúgó sebes özöntA rézcsatorna >>> önt Budának tornyiról.* >>> >>> >>> >>> >>> >>> *?Miért zúg a tömeg?Kivánja eskümet???A nép, uram király,Csendes, mint a >>> halál, Csupán a menny dörög.?* >>> >>> >>> >>> >>> >>> *Megcsörren a bilincs,Lehull, gazdája nincs:Buda falán a rab? Egy-egy >>> felhődarab ? Ereszkedik alá.* >>> >>> >>> >>> >>> >>> *?Hah! láncát tépi aHunyadi két fia ???Uram, uram, ne félj!László, >>> tudod, nem él S a gyermek, az fogoly.?* >>> >>> >>> >>> >>> >>> *Mélyen a vár alattVonúl egy kis csapat;Olyan rettegve lép,Most lopja >>> életét? Kanizsa, Rozgonyi.* >>> >>> >>> >>> >>> >>> *?Kettőzni kell az őrt,Kivált Mátyás előtt!??Mátyás, az itt maradt,Hanem >>> a többi rab ? Nincsen, uram, sehol.?* >>> >>> >>> >>> >>> >>> *A felhő kimerült,A szélvihar elült,Lágyan zsongó habokEzer kis >>> csillagot Rengetnek a Dunán.* >>> >>> >>> >>> >>> >>> *?El! míg lehet s szabad!Cseh-földön biztosabb.??Miért e félelem?Hallgat >>> minden elem Ég s föld határa közt.?* >>> >>> >>> >>> >>> >>> *Az alvó aluszik,A bujdosó buvik;Ha zörren egy levél,Poroszlót jőni >>> vél Kanizsa, Rozgonyi.* >>> >>> >>> >>> >>> >>> *?Messze még a határ?Minden perc egy halál!??Legitten átkelünk,Ne félj >>> uram: velünk A gyermek, a fogoly.?* >>> >>> >>> >>> >>> >>> *Az alvó felvirad,A bujdosó riad;Szellő sincsen, de zúg,Felhő sincsen, >>> de búg S villámlik messziről.* >>> >>> >>> >>> >>> >>> *?Oh adj, oh adj nekemHűs cseppet, hű csehem!??Itt a kehely, igyál,Uram, >>> László király, Enyhít... mikép a sír!?* >>> >>> >>> >>> >>> >>> *Állj meg, bosszú, megállj:Cseh földön ül a rab;Cseh földben a >>> király,Mindég is ott marad, De visszajő a rab?!* >>> >>> *(1853)* >>> >>> https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-het-verse-arany-janos-v-laszlo >>> >>> >>> >>> >>> Kapcsolódó fotógaléria >>> >>> >> ------------------------------ >> _______________________________________________ >> Grem mailing list >> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >> >> >> >> Vírusmentes.www.avast.com >> >> _______________________________________________ >> Grem mailing list >> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >> > ------------------------------ > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > > ------------------------------ > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sat Aug 9 19:37:48 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sat, 9 Aug 2025 19:37:48 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?From_Rainbow_Pride_to_Radical_Faith=3A_One_Man?= =?utf-8?b?J3MgVW5leHBlY3RlZCBTdG9yeSB3L+KAqkBCZWNrZXRDb29r4oCsfA==?= In-Reply-To: References: Message-ID: Kedves Lista! Köszönet Zsófinak a videóért: https://youtu.be/U6Hjxit5P6E?si=XG2F_oZapjQHgYF- Megnéztem a beszélgetést. Mély élményt jelentett. az ateista, hedonista aktív homoszexuális Becket Cook, édesanyja által kiimádkozott megtérésének és ebből következően a homoszexualitásból való gyógyulásának részletes elbeszélése. A számomra megmaradó lényeg, ami természetesen nem adja vissza a személyes odafigyelés élményét, a következő: Becket Cook 8 gyermekes katolikus család, ha jól emlékszem ,legkisebb gyermeke volt. Szüleit a mai napig nagyon tiszteli, szereti, de édesapjával gyerekkorában nem igen volt érzelmi kapcsolata. 9 éves korában átment ottalvós látogatásra egy sskolatársához, akinek az apja éjszaka szexuálisan molesztálni kezdte. Ő felébredt és nem engedte tovább fejlődni a dolgot, de mindenképpen mély traumát jelentett számára ez az esemény. A későbbiekben, valószínűleg emiatt is, vonzalmat érzett a fiúkhoz és valamikor, talán kora huszonévesen lett először aktív szexuális kapcsolata férfival. Los Angelesben élt a hollywoodi elit köreiben egyre inkább hedonista életet. Nagy ijedtséget jelentett számára, amikor a homoszexuális párját HIV pozitívnak diagnosztizálták, de hála Istennek, és akkor számára még nem tudottan édesanyja imáinak ő nem kapta el """pár"""-jától az AIDS-t . Egyszer, amikor egy los angelesi kávézóban a mellette levő asztalnál meglátta fiataloknak egy csoportját akiknek az asztalán vagy öt Szentírás is volt, nagyon megdöbbent, hiszen Los Angelesben gyakorlatilag Bibliát nem lehetett látni, nemhogy egy ilyen nyilvános helyen. Hirtelen odafordult a szomszédos fiatalokhoz és megkérdezte őket, mit gondolnak a homoszexualitásról. Erre a kérdésre EGYENESEN, BÁTRAN AZT VÁLASZOLTÁK, HOGY AZ AKTÍV HOMOSZEXUALIÁTS BŰN. Annak ellenére, hogy talán öt évvel korábban erre a válaszra rájuk borította volna az asztalt / v. rájuk öntiötte volna a kávéját, ekkor szíven ütötte ez a válasz és megtért. Ettől kezdve keresztény prédikációkat hallgatott, keresztény teológiát olvasott és a politikai álláspontja is egyik napról a másikra konzervatívvá vált. Megértette, hogy Ádám és Éva bűnbeesése miatt rosszra hajló az emberi természet, és Jézus Krisztus MEGVÁLTÁSA nélkül el vagyunk veszve, rá is a pokol várt volna, ha nem tér meg Nagyon hálás volt szüleinek, mert anno, amikor az első aktív homoszexuális kapcsolatába lépett és ezt szüleinek is elmondta, azok bár megmondták neki kerek perec , hogy ez bűn, mégsem kezdték egreciroztatni, hanem édesanyja, mint később konkrétan kiderül, elkezdett imádkozni a megtéréséért és, hogy ne legyen beteg egy több pontból álló imasort, aminek eredményeképp később megérkezett az isteni kegyelem, a megtérés. Most teljes mellszélességgel képviseli a kereszténységet, térít. Köszönettel, szeretettel, a Lista, Emőke --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From ritakunsay at gmail.com Sat Aug 9 21:11:55 2025 From: ritakunsay at gmail.com (Rita Kunsay-Sipos) Date: Sat, 9 Aug 2025 21:11:55 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Megh=C3=ADv=C3=B3_Magyar_Katolikus_Karizmatikus_?= =?utf-8?b?TWVnw7pqdWzDoXMgMzMuIE9yc3rDoWdvcyBUYWzDoWxrb3rDs2rDoXJh?= In-Reply-To: References: Message-ID: - Kedves Testvérek! Sok szeretettel várunk Téged és ismerőseidet *a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás 33. Országos Találkozóján*! Idén a minket körülvevő nemzetekből kértünk fel előadókat, akik maguk is mind a Katolikus Karizmatikus Megújulás tagjai. Növekedjen bennünk a Szentlélek lángja, ahogy látjuk az ő hegyeket megmozgató hitüket, és ahogy látjuk, milyen gyümölcsöket, milyen kincseket ajándékozott nekik a Szentlélek! Ha megismerjük, mit épít a Szentlélek a környező nemzetekben, akkor mi is jobban megérthetjük a saját szerepünket és identitásunkat. A régió országaival közös a történetünk, a gondolkodásmódunk, a szellemi környezetünk. Ha együtt, egységben állunk Isten elé a régiónkért, az napjainkban is egy markáns jel, és Jézus is mondta, hogy "ha a földön ketten egyetértésben kérnek valamit, bármi legyen is az, megkapják Atyámtól" (Mt 18,19). A nap során még néhány további nemzet képviselőjével kiegészülve fogunk együtt imádkozni a régiónk egységéért és megújulásáért is. Szlovákiából, Ausztriából és Horvátországból már biztosan lesz előadónk. Szlovákiából Helena Torkošová nővér OSF (Eperjes) és Július Slovák (GodZone, Besztercebánya). Ausztriából Elisabeth Regnet (Loretto Gemeinschaft, Salzburg). Horvátországból az ottani karizmatikus megújulás vezetőségéből kapunk majd előadót. A tanítások utáni közös imádsághoz pedig csatlakozik hozzánk Lengyelországból Antoni Tompolski (Alpha és volt CHARIS országos koordinátor, Krakkó) és Szlovéniából Matej Križanič (Ljubljana). A dicsőítést vezeti: Somogyi Tibor, a Budapesti Őrtüzek Imádság Háza vezetője. A napot 9:30-kor dicsőítéssel kezdjük, és a délután 5 órakor kezdődő Szentmisével zárjuk. A nap mottója: ?*Őbenne, az Egyben, egyek vagyunk*? (XIV. Leó pápa jelmondata, idézet Szent Ágostontól). Sok szeretettel várunk mindenkit *2025. november 8-án szombaton* *Budapest-Rákoskeresztúron a Riz Levente Sportcsarnokban* (Budapest, XVII. kerület, Pesti út 86-88 .)! További friss információk: https://www.mkkm.hu/programok/orszagos-talalkozo-2025-budapest Facebook esemény: https://tinyurl.com/3u2ze6t3 *Jegyárak:* - Early bird szeptember 15-ig: 6500 Ft - Normál jegy szeptember 15. után: 9000 Ft - Támogatói jegy: 10 000 Ft - 9 jegy mellé 1-et ajándékba adunk. 9+1 akciónk 08.12. keddtől érhető el. Várunk titeket szeretettel! Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás Szövetségének Nemzeti Szolgáló Bizottsága Pádár Tamás MKKMSZ iroda iroda at mkkm.hu www.mkkm.hu H - Krisztus Király Missziós Központ 1116 Budapest Fehérvári út 168-178. C lépcsőház földszint 35. --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: MKKM OT 2025 A4 Megosztando?.png Type: image/png Size: 5872860 bytes Desc: nem elérhető URL: From greschem at gmail.com Sat Aug 9 21:36:16 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sat, 9 Aug 2025 21:36:16 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Turul_szobor_-_XII=2E_ker=C3=BClet?= In-Reply-To: References: <006501dbe5c1$657b2660$30717320$@gmail.com> Message-ID: A Kutyapártnak befellegzett, Magyar Péter cimborái végzik el a piszkos munkát Kiadták az ukázt: mindenkinek vesznie kell. 2025. augusztus 09. 07:05 Csépányi Balázs Facebook ?Ahogy közelednek a választások, úgy lesz egyre nagyobb a helyezkedés az ellenzéki térfélen. A Tisza Párt gyakorlatilag felzabálta a baloldali ellenzéki pártokat, most benne bíznak az Orbán-gyűlölők, ezért mellé álltak. (?) A másik kilövésre váró csapat a Kutyapárt. Nagyon úgy tűnik, hogy meg is kapták a kilövési engedélyt rájuk a balos médiában. A Soros György által pénzelt 444-re hárulhatott az a feladat, hogy teljes mértékben megtisztítsa az utat Magyar Péter előtt ? írta meg a Tűzfalcsoport. Az oknyomozó blog emlékeztetett, hogy a portál beleállt a XII. kerületet vezető Kovács Gergelybe, a Kutyapárt elnökébe. Nem vitás, a 444 teljes mellszélességgel beállt Magyar Péter mögé. Ez nem meglepő, hiszen az kéri a nótát, aki a zenészt fizeti. Elkezdődött a Kutyapárt vezetője, Kovács Gergely ellen egy karaktergyilkosság. A cél, hogy a ?kutyák? lépjenek vissza az indulástól, illetve az egyéni jelöltállítást olyan forgatókönyv szerint alakuljon, ahogy az a legoptimálisabb Magyar Péternek. Ez ma a demokrácia a baloldalon.? --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From laszlo.bajak at gmail.com Sat Aug 9 22:06:00 2025 From: laszlo.bajak at gmail.com (=?UTF-8?B?TMOhc3psw7MgQmFqw6Fr?=) Date: Sat, 9 Aug 2025 22:06:00 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?QXJhbnkgSsOhbm9zOiBWLiBMw4FTWkzDkw==?= In-Reply-To: References: <49214C8B890748D09D74E5766E9A1B42@ConsulensMPC> <2793F7751EEA4FADB367C4A0B59AD24B@ConsulensMPC> <7BA50E0233CF4CF197D93544A63154B7@ConsulensMPC> Message-ID: Kedves Egon, kedves lista! Mindenek előtt gratulálok Egonnak a rádió interjúhoz. Csak két megjegyzést fűzök a teljesség kedvéért az elmondottakhoz. Kapisztrán Szt Jánost én inkább obszerváns ferencesnek nevezném. A ferenceseknek ezt a szigorúbb ágát éppenséggel Kapisztrán közreműködésével alapították. A másik kicsit súlyosabb dolog. Nem értek egyet azzal, hogy Cillei Ulrik "hazaárulóként" szabotálta volna a török elleni had szervezését. Ez leginkább a Hunyadiak lejárató kampánya miatt rögzülhetett a köztudatban. A Hunyadi és a Cillei család kétségtelenül rivalizáltak egymással, ugyanakkor a birtokokban megtestesülő érdekszféráikat elhatárolták egymástól, sőt házassági kapcsolatot is terveztek a két család között. A problémát az okozta, hogy Cillei V. László nagybátyja és gyámja, így minden törekvése arra irányult, hogy V. Lászlót királyként helyzetbe hozza a kormányzóval, Hunyadival szemben. A keze benne van Hunyadi kormányzóságtól való megfosztásában és az ostrom után a Hunyadi fennhatósága alá tartozó várak (Nándorfehérvár Is) elvételében is. Válaszul Hunyadi László tőrbe csalja Cilleit, amit V: László Hunyadi László lefejeztetésével torol meg. Cillei Ulrik volt a Cillei család utolsó sarja, vele a család kihalt. Ez viszont korlátlan lehetőséget jelentett a Hunyadi klán számára, hogy Ulrik grófot utólag ördögi színben tüntesse fel. (a Hunyadi film, illetve Bán is bedőlt ennek a negatív pr-nak) Nincs szó Nándorfehérvár védelmének szabotálásáról. A középkori Magyarország lehetőségeihez képest tisztességes katonai erőt vonultatott fel Nándorfehérvár alatt. Olyan soha nem fordult elő korábban sem, hogy az ország minden harcra kötelezett fegyverese felvonult volna. Számos főúr nem is volt abban az anyagi vagy egészségügyi állapotban hogy hadba vonulhatott volna. Az ország többi részét védtelenül hagyni sem lett volna célszerű, illetve ellátni sen lett volna egyszerű a ténylegesen megjelentnél nagyobb sereget. Maga Hunyadi az utolsó pillanatig nem volt biztos benne, hogy Mohamed Nándorfehérvár ellen vonul. Ezért érkezik csak az ostrom megkezdése után a helyszínre. A hazaárulás fogalma sem stílszerű, ugyanis akkoriban egész mást értettek haza alatt. Cillei Ulrik amúgy stájer főúrként volt a magyar király és német-római császár alattvalója. Cilli ma Szlovéniában található. Szerintem egyáltalán nem szükséges a magyarországi főúrak dehonesztásával növelni Hunyadi János dicsőségét. Nem szorul rá. Ezt a rossz dramaturgiát a Hunyadi film is követi, sajnos. Üdv: Baják László Emoke Greschik ezt írta (időpont: 2025. aug. 9., Szo, 18:47): > Kedves Egon! > Nagyon szépen köszönöm. Azt hiszem, egyszer mintha már megküldted volna a > listának ezt a videót, de most e levelezés részletei, a Hegyi Klári által > kiküldött 'Déli harangszó, megdicsőüléés' v. más szóval Urunk > színeváltozása cikkel, aminek tartalmát tömören Te is elmondod ebben a > videóban más fontos részletek mellett, továbbá a videód utáni irodalmi > (Móra Ferenc és Arany János) művekkel egyre inkább összeáll a kép. Még > egyszer nagyon köszönöm! MINDENKINEK JAVASLOM ELMÉLYÜLNI az összes > részletben. > A Hunyadi filmet nem láttam, de őszintén, nem is szeretném megnézni. A > fenti levelezés részletei számomra dicső magyar hős képét festik Hunyadi > Jánosról. Holnap majd elküldöm az Arany János versét írott formában is. > Köszönettel, szeretettel, > a Lista, Emőke > > On Fri, Aug 8, 2025 at 11:15?PM Reinisch Egon > wrote: > >> A NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADAL video közvetlen linkje : >> https://www.youtube.com/watch?v=Orq0Q5IZvYE >> >> *From:* Reinisch Egon >> *Sent:* Friday, August 8, 2025 10:16 PM >> *To:* grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> *Subject:* Re: [Grem] Arany János: V. LÁSZLÓ >> >> >> https://www.google.com/search?q=reinisch+egon+a+n%C3%A1ndorfeh%C3%A9rv%C3%A1ri+diadal&oq=reinisch+egon+a+n%C3%A1ndorfeh%C3%A9rv%C3%A1ri+diadal+&gs_lcrp=EgZjaHJvbWUyBggAEEUYOTIHCAEQIRigATIHCAIQIRigATIHCAMQIRigATIHCAQQIRigATIHCAUQIRigAdIBCjIzNTIwajFqMTWoAgiwAgHxBc8tD8XWyjWr8QXPLQ_F1so1qw&sourceid=chrome&ie=UTF-8#fpstate=ive&vld=cid:b1501b26,vid:Orq0Q5IZvYE,st:0 >> >> >> A fenti linken meghallgathattok és nézhettek egy másik összefoglalót a >> NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADALRÓL ahol én mondom el ezt a Mozaik Sydney Rádió >> magyar adásában . >> Az előzmények és az ostrom több részletet tartalmaz de es sem több 15 >> percnél . >> Üdv .Egon >> >> *From:* Emoke Greschik >> *Sent:* Friday, August 8, 2025 2:18 PM >> *To:* grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> *Subject:* Re: [Grem] Arany János: V. LÁSZLÓ >> >> Hú, ez nagyon érdekes volt, Egon! Köszönjük szépen! Sőt annyira érdekes, >> hogy felkeltette a további érdeklődésemet és a következő kb. 15 perces >> történészi összefoglaló videóra találtam az 1453-56 os évekről, benne >> Hódító Mehmet szultánról, 1453-ban Konstantinápoly Isztambullá >> változtatásáról, ua. 1453-ban Franciaországban a 100 éves háború végéről, >> amely háborúnak nagy francia szentje Szt. Johanna volt, továbbá Szilágyi >> Mihályról, Hunyadi Jánosról, Kapisztrán Szt. Jánosról és a nándorfehérvári >> csatáról, győzelemről,Dugovics Títusz pusztán kitalált hőstettéről majd a >> pestis járványról, Hunyadi János és Kapisztrán Szt. János haláláról és a >> déli harangszóról, amit eredetileg a pápa a magyarokért való imádkozásra >> hívásként rendelt el és csak a győzelem után kapcsolódott össze a fejekben >> a nándorfehérvári diadallal. >> Itt a videó, amit szerintem ugyancsak érdemes alaposan végighallgatni >> (14'40) *https://www.youtube.com/watch?v=RRk2rGfnCJE >> * >> >> On Fri, Aug 8, 2025 at 9:37?AM Reinisch Egon >> wrote: >> >>> V. László és a Nándorfehérvárnál aratott keresztény diadal ! >>> >>> Nemrégiben olvashattuk a Nándorfehérvárnál aratott diadal keresztény >>> vonatkozásait valóban már kortársak is Magyarországon és Európában úgy >>> gondolkodtak hogy ez keresztény diadal volt a muszlin hódítok felett amit >>> erősített Kapisztrán részben nemzetközi keresztes hadának a részvétele a >>> győzelemben . >>> >>> Csakhogy ez a diadal egyben a Magyarország történetének a legnagyobb >>> HAZAÁRULÁSA is volt.Hiszen Garay és Cillei rávette a főurak és főpapok >>> többségét és magát V. László gyermek királyt hogy a szerintük >>> elviselhetetlen túl hatalmú Hunyadit és a hozzá pontosabban a honvédelemhez >>> hű marad fűurakat veszejtsék el a török által akár úgy hogy Mehmed >>> elfoglalja Nándorfehérvárt még hozzá mindezt sunyi álszent formában tették >>> .Hiszen a török közeledés hírének idejében éppen ülésezett az országgyűlés >>> amely megbízta Hunyadi a véres kard körbe hordozásával vagyis az országos >>> riadó elrendelésével majd határozatot hoztak a királyis sereg >>> fölállításáról majd a sereget fel sem állították Garai Cillei és a király >>> vadászat címén távozott Bécsbe és az urak hazamentek . >>> >>> Hajszálon múlt hogy Nándorfehérvár nem esett el elsősorban Szilágyi de >>> már Hunyadi is hajlott arra hogy a várat feladják , mert tudták a szétlőtt >>> várban még egy ostromot nem tudnak visszaverni a várat viszont sajkán >>> eltudják hagyni .Ekkor jött Kapisztrán és a keresztesek nem tervezett >>> támadása ,amit Hunyadi a még megmaradt nehéz lovassággal rendkívül ügyesen >>> kihasznált . >>> >>> Ha királyi sereg ekkor már a közelben táborozott volt totálisan >>> megsemmisítő vereséget okozhatott volna a töröknek akár a sebesült Szultánt >>> is elfoghatták volna .A törökök így is 70 évig nem mertek újra jönni ha a >>> seregük megsemmisül talán sohasem jönnek újra .(nem azért mert a sereget >>> nem tudták volna pótolni hanem ennek a lélektani hatása miatt ). >>> >>> ÉS VAJON MINDEZ MIÉRT ALAKULT ÍGY miközben az országban a KERESZTÉNY >>> értékrend volt érvényben a honvédelemből való távol maradásért halál >>> büntetés járt és a akiknek elsősorban kellett volna képviselni a keresztény >>> értékrendet és kötelesség teljesítést a bandérium vagy zsoldosok >>> kiállítására sőt személyes hadba vonulásra kötelezett főpapok sem jelentek >>> meg Nándorfehérvárnál . >>> >>> Üdv. Egon >>> >>> *From:* Emoke Greschik >>> *Sent:* Thursday, August 7, 2025 3:48 PM >>> *To:* grem at turul banki. hu >>> *Subject:* Re: [Grem] Arany János: V. LÁSZLÓ >>> >>> színezés helyesbítés: >>> *de Hunyadi nem adta fel. A király és kísérete 1456. november 8-án >>> jelent meg Nándorfehérvár átvételére, de fegyveresei nem léphettek be a >>> várba. * >>> >>> ALÁBB MÁR HELYESBÍTVE: >>> On Thu, Aug 7, 2025 at 3:45?PM Emoke Greschik >>> wrote: >>> >>>> Esküje megszegése első évfordulóján halt meg V. László király >>>> >>>> https://24.hu/tudomany/2015/11/23/megszegett-eskujenek-napjan-halt-meg-v-laszlo-kiraly/ >>>> Bihari Dániel >>>> >>>> >>>> *Hunyadi János halála után az ország nagyon rövid idő alatt káoszba >>>> süllyedt, V. László király és a főúri pártok polgárháborús viszonyok közé >>>> lökték az országot. * >>>> >>>> A nagy törökverővel sírba szálltak a Balkán felszabadítására tervezett >>>> keresztes háború tervei, és ismételt lendületet kapott *a főúri ligák >>>> gyilkos hatalmi harca*. *Az egyik oldalon a nagyhatalmú báró, V. >>>> László király gyámja, Cillei Ulrik és Garai László állt ? a másikon a >>>> Hunyadi fiúk és Szilágyi Mihály.* >>>> Elszabadultak az indulatok >>>> >>>> Nem volt kérdés, hogy Hunyadi János halálával ki kerül lépéselőnybe. A >>>> király *Futakra hívott össze országgyűlést*, ahová haddal érkezett: *Hunyadi >>>> Lászlót, a család ifjú fejét itt lemondatták* *a Hunyadiak által >>>> kezelt királyi birtokokról és várakról,* *az országos főkapitányi >>>> tisztet pedig Cillei Ulrikra ruházta az uralkodó.* >>>> >>>> Ezzel nyilvánvalóan eldőlt a bárói ligák közti erőegyensúly*, de >>>> Hunyadi nem adta fel. A király és kísérete 1456. november 8-án jelent meg >>>> Nándorfehérvár átvételére, de fegyveresei nem léphettek be a várba. *A >>>> hangulat békés volt, amíg a másnap reggeli miséről ki nem hívták Cilleit >>>> sürgős ügyek elintézésére hivatkozva. >>>> >>>> Ekkor alakult ki a *szóváltás, amely során Hunyadi és Cillei is >>>> fegyvert rántott, a végén pedig Cillei holtan rogyott össze. * >>>> >>>> *Erkel Ferenc: Hunyadi László 'Meghalt a cselszövő' * >>>> https://www.youtube.com/watch?v=uUvsk9Hvm70&embeds_referring_euri=https%3A%2F%2F24.hu%2F&source_ve_path=OTY3MTQ >>>> >>>> *A király megijedt, és Lászlóra ruházta az országos főkapitányi címet*, >>>> *visszaadta a korábban átadott birtokokat*. *Az uralkodó bármit >>>> megtett*, *csak szabaduljon. *Bárhogy nézzük, akár véletlen volt, akár >>>> eltervezett merénylet, Cillei halála érzékeny veszteség volt az országnak, *a >>>> véres incidens pedig több szövetségest elfordított a Hunyadi-klántól.* >>>> Megszegte esküjét >>>> >>>> Érezte ezt ő maga is, mert *1456. november 23-án Szilágyi Erzsébet >>>> Temesváron írásos ígéretet csikart ki a hazafelé tartó uralkodótól: Cillei >>>> haláláért bosszút állni nem fog.* >>>> >>>> *A király a Bibliára tett kézzel esküdött.* >>>> >>>> *A béke persze ezzel csak látszólag állt helyre*, *A király >>>> környezetében csoportosuló főuri liga nem volt hajlandó elfogadni a >>>> helyzetet,* *bosszúért kiáltott.* >>>> >>>> *Meggyőzték a királyt, *hogy *Hunyadi László *az életére tör, >>>> koronáját akarja. És *tőrbe csalták: Budára hívták haditanácsba, a >>>> török elleni keresztes hadjárat megszervezésére*. *Az udvarban azonban >>>> nem tanácskozás*, *hanem per várta, a vád felségárulás volt.* *Szokatlanul >>>> gyorsan, három nap alatt bűnösnek találták*,* és 1457. március 16-án a >>>> budai Szent György téren lefejezték. **Mátyást **fogolyként Bécsbe, >>>> majd Prágába szállították.* >>>> >>>> Szerencsétlen *V. László sem sokkal élte túl.* >>>> >>>> *Megszegett eskü*j*ének **első évfordulóján, 1457. november 23-án >>>> váratlanul elhunyt. *Persze sokan azonnal merényletre gondoltak, de ma >>>> már tudjuk: *az alig 17 éves fiú, hazánk második Habsburg királya >>>> leukémiában szenvedett*. *Szinte gyerek volt még, egész életében a >>>> főúri érdekcsoportok rabja és játékszere.* >>>> >>>> Önálló uralkodásra nem nyílt alkalma, nem tehetett ő valójában sem az >>>> esküszegésről, sem Cillei, sem Hunyadi haláláról. *Őt is ugyanaz >>>> gyötörte, mint *a török fenyegette *országot: önérdek, széthúzás, >>>> belviszály.* >>>> >>>> *Arany János 'V. László'* >>>> >>>> *1./ szavalja Sinkovits Imre: * >>>> https://www.youtube.com/watch?v=rhx7sMWSf6g >>>> >>>> *2./ maga a vers:* >>>> *V. LÁSZLÓ* >>>> *Arany János * >>>> >>>> >>>> >>>> >>>> >>>> *Sűrű setét az éj,Dühöng a déli szél,Jó Budavár magasTornyán az >>>> érckakas Csikorog élesen.* >>>> >>>> >>>> >>>> >>>> >>>> *?Ki az? mi az? vagy úgy ???Fordulj be és alugyUram László király:A >>>> zápor majd eláll, Az veri ablakod.?* >>>> >>>> >>>> >>>> >>>> >>>> *A felhő megszakad,Nyilása tűz, patak;Zúgó sebes özöntA rézcsatorna >>>> önt Budának tornyiról.* >>>> >>>> >>>> >>>> >>>> >>>> *?Miért zúg a tömeg?Kivánja eskümet???A nép, uram király,Csendes, mint >>>> a halál, Csupán a menny dörög.?* >>>> >>>> >>>> >>>> >>>> >>>> *Megcsörren a bilincs,Lehull, gazdája nincs:Buda falán a rab? Egy-egy >>>> felhődarab ? Ereszkedik alá.* >>>> >>>> >>>> >>>> >>>> >>>> *?Hah! láncát tépi aHunyadi két fia ???Uram, uram, ne félj!László, >>>> tudod, nem él S a gyermek, az fogoly.?* >>>> >>>> >>>> >>>> >>>> >>>> *Mélyen a vár alattVonúl egy kis csapat;Olyan rettegve lép,Most lopja >>>> életét? Kanizsa, Rozgonyi.* >>>> >>>> >>>> >>>> >>>> >>>> *?Kettőzni kell az őrt,Kivált Mátyás előtt!??Mátyás, az itt >>>> maradt,Hanem a többi rab ? Nincsen, uram, sehol.?* >>>> >>>> >>>> >>>> >>>> >>>> *A felhő kimerült,A szélvihar elült,Lágyan zsongó habokEzer kis >>>> csillagot Rengetnek a Dunán.* >>>> >>>> >>>> >>>> >>>> >>>> *?El! míg lehet s szabad!Cseh-földön biztosabb.??Miért e >>>> félelem?Hallgat minden elem Ég s föld határa közt.?* >>>> >>>> >>>> >>>> >>>> >>>> *Az alvó aluszik,A bujdosó buvik;Ha zörren egy levél,Poroszlót jőni >>>> vél Kanizsa, Rozgonyi.* >>>> >>>> >>>> >>>> >>>> >>>> *?Messze még a határ?Minden perc egy halál!??Legitten átkelünk,Ne félj >>>> uram: velünk A gyermek, a fogoly.?* >>>> >>>> >>>> >>>> >>>> >>>> *Az alvó felvirad,A bujdosó riad;Szellő sincsen, de zúg,Felhő sincsen, >>>> de búg S villámlik messziről.* >>>> >>>> >>>> >>>> >>>> >>>> *?Oh adj, oh adj nekemHűs cseppet, hű csehem!??Itt a kehely, >>>> igyál,Uram, László király, Enyhít... mikép a sír!?* >>>> >>>> >>>> >>>> >>>> >>>> *Állj meg, bosszú, megállj:Cseh földön ül a rab;Cseh földben a >>>> király,Mindég is ott marad, De visszajő a rab?!* >>>> >>>> *(1853)* >>>> >>>> https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-het-verse-arany-janos-v-laszlo >>>> >>>> >>>> >>>> >>>> Kapcsolódó fotógaléria >>>> >>>> >>> ------------------------------ >>> _______________________________________________ >>> Grem mailing list >>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>> >>> >>> >>> Vírusmentes.www.avast.com >>> >>> _______________________________________________ >>> Grem mailing list >>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>> >> ------------------------------ >> _______________________________________________ >> Grem mailing list >> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >> >> ------------------------------ >> _______________________________________________ >> Grem mailing list >> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >> >> _______________________________________________ >> Grem mailing list >> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >> > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sun Aug 10 07:47:32 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 10 Aug 2025 07:47:32 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?A_mai_vas=C3=A1rnapi_szentmise_ig=C3=A9i?= Message-ID: *2025-08-10* *Évközi 19. vasárnap* https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2025-08-10 *OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből * *Isten előre jelezte választott népének az egyiptomi rabságból való szabadulás éjszakáját. Izrael népe így felkészülten várta a kivonulás óráját. * Az Egyiptom*ból való kivonulás éjszakája nem érte* váratlanul *atyáinkat, mert hittek, Uram, a te esküvel megerősített ígéreteidnek. Így bátran néztek az események elébe. Bizalommal várta néped az igazak szabadulását és* a gonosz ellenség *vesztét.* *Amivel ugyanis *az ellenséget *sújtottad, azzal minket felmagasztaltál, amikor hívtál *bennünket. *Mert titokban áldozták fel a bárányt a dicső * *atyák* *buzgó fiai, és egy szívvel-lélekkel kötelezték el *magukat* az isteni törvénynek, hogy szent őseink egyformán osztoznak a közös javakban és *a közös veszélyekben *, s már előre rázendítettek az atyák hálaénekeire. Ez az Isten igéje. * *Bölcs 18,6-9* VÁLASZOS ZSOLTÁR Válasz: *Boldog az* a nemzet, ** melyet az Úr örökségül választott magának.* Vö. 12b vers. (5. tónus) Előénekes*: Örvendezzetek, igazak, az Úrban, * a szentekhez dicséret illik.* *Boldog *a nemzet*, amelynek az Úr az Istene, * *a nép*, amelyet örökségül választott magának.* Hívek: *Boldog az *a nemzet, ** melyet az Úr örökségül választott magának. E: Az istenfélőkre ügyel az Úr szeme, * akik bíznak az ő irgalmában.* *Megmenti lelküket *a haláltól, ** és táplálja őket* éhínség idején. H: *Boldog az *a nemzet*, * melyet az Úr örökségül választott magának.* E:* Az Úrra hagyatkozik a lelkünk, * ő a segítőnk és ő a *mi* oltalmunk.* *Kegyes szemed legyen *rajtunk*, * tebenned van bizodalmunk*. H: *Boldog az *a nemzet*; * melyet az Úr örökségül választott magának. * *Zsolt 32,1 és 12.18-19.20 és 22* *SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből * *A hit hősei abba az országba vágyódtak amelyet nem **emberkéz * *épített. Testvéreim! A hit szilárd bizalom abban, amit remélünk, meggyőződés arról, amit *nem látunk. *Őseink ebből merítettek bizonyosságot. Ábrahám hitből engedelmeskedett a hívásnak, hogy költözzék arra a vidékre, amelyet örökségül kellett kapnia. Elindult *anélkül, hogy tudta volna, *hová megy. Hittel telepedett le az ígéret földjén, idegen országban. Sátorban lakott Izsákkal és Jákobbal, akik ugyanazt az ígéretet örökölték. Várta ugyanis azt a szilárd alapokon nyugvó várost, amelyet majd az Isten tervez és épít. Sára is a hitében kapta az erőt, hogy előrehaladott kora ellenére anya lehessen, mert hűségesnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. Ezért ettől az egytől, noha már nem volt fiatal, annyian származnak, mint az égen a csillag vagy mint a tengerpart megszámlálhatatlan fövenye.* * *Hitben hunytak el ők mind, de anélkül, hogy az ígéret teljesedését megérték *volna;* csak messziről látták és üdvözölték, elismerve, *hogy vándorok és jövevények a földön*. **Akik * *így beszélnek, megvallják, hogy hazát keresnek. *Ha arra a földre gondoltak volna, ahonnan kijöttek, lett volna alkalmuk a visszatérésre*. De egy jobb haza után vágyódtak, a mennyei után. Ezért az Isten sem *szégyelli *, hogy Istenüknek hívják, hiszen hazát készített nekik. Ábrahám hittel áldozta fel Izsákot, amikor az Isten próbára tette. Kész volt feláldozni egyszülöttjét, ő, aki ígéretképpen kapta, és hallotta: ?Izsák által lesznek utódaid.? Biztosra vette, hogy az Isten képes a halottakat is feltámasztani. Ezért vissza is kapta, mintegy előképül. Ez az Isten igéje.* * Zsid 11,1-2.8-19* *ALLELUJA Virrasszatok és álljatok készen, * mert *nem tudjátok,* hogy az Emberfia mikor érkezik*. Mt 24,42a és 44 ? 2. tónus. *? EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből * *Mindig álljunk készen a végső számadásra, bármikor szólít is az Úr! Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: (* ?Ne *félj *, te kisded nyáj, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja az országot. Adjátok el, *amitek van, *és osszátok ki a *rászorul*óknak. Készítsetek *magatoknak *kimeríthetetlen erszényt, kifogyhatatlan kincset a mennyben, ahol *tolvaj *nem fér hozzá, és *a moly *nem* rágja szét *. Ahol a kincsetek, ott a szívetek is. *) Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák. Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, *hogy melyik órában jön a tolvaj,* nem *engedné betörni *házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor *nem is gondoljátok*.? (* Péter megkérdezte: ?Uram, csak *nekünk *mondod ezt a példabeszédet, vagy *mindenkinek?? * Az Úr így válaszolt: ?Ki a hű és okos sáfár, akit ura szolgái fölé rendel, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az élelemből? Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a tevékenységben talál. Bizony mondom nektek, hogy minden vagyonát rábízza. *De ha a szolga azt mondja magában: Uram bizonyára késni fog, és elkezdi verni a többi szolgát és szolgálót, eszik-iszik meg részegeskedik, akkor ennek a szolgának az ura megérkezik olyan napon, amikor nem is várja, és olyan órában, amikor nem gondolja. *Kegyetlenül megbünteti, és *a hűtlenek sorsára * juttatja. *Az a szolga, aki *ismeri ura akaratát, *de nem áll *készen, hogy akarata szerint járjon el, *sok verést* kap. Aki *azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést *érdemel, csak kevés *verést *kap. Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.? *) Ezek az evangélium igéi.* *Lk 12,32-48* EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK Pap: *Kérjük, testvéreim, a mi Urunkat, Jézus Krisztust, hogy eljövetele mindenkor készen találjon *bennünket*!* Lektor: *1. Erősíts meg *minket*, Urunk, hogy állandóan készüljünk a veled való találkozásra!* 2.* Add, Urunk, hogy *a népek *békességben éljenek, és eljöjjön * hozzájuk* a te országod!* 3. *Tartsd ébren, Urunk, lelkiismeretünket, hogy soha *meg* ne *feledkezzünk *az irántad való köteles hűségről!* . 4. *Segíts, Urunk, hogy *súlyos bűnnel ki *ne *oltsuk *magunkban a megszentelő kegyelem fényét!* 5. *Jutalmazd, Urunk, elhunyt hű szolgáidat örök boldogsággal a mennyei hazában!* Pap: *Urunk, Jézus Krisztus! Te eljöveteled által teljessé teszed megváltásunkat. Segíts kegyelmeddel, hogy jutalmadra méltónak találj *minket*! Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.* Hívek: *Ámen*. --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sun Aug 10 07:57:22 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 10 Aug 2025 07:57:22 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=281=29?= Message-ID: *Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.* *Uram, Aquinoi Szt. Tamás közbenjárására tisztítsd meg szívemet: szándékaimat, gondolataimat, érzéseimet és szavaimat, cselekedeteimet. hogy minden körülmény között hűséges legyek Hozzád **és ezáltal észrevegyem a Gonosz cselvetéseit is, mert folöslegesen nem kell mártírrá válni, Segíts minket, jószándékú embereket, akiket a Gonosz is próbál befolyásolni, az igaz, tiszta szívű kiengesztelődésben Veled az őszinte bűnbánatban, szentgyónásban és egymással. ** Ámen.* *A zsolozsma Reggeli dicséretének* *HIMNUSZa* *Már kél a fénynek csillaga: esengve kérjük az Urat, **járjon ma mindenütt velünk, ne rontsa ártás életünk.* *Nyelvünket fogja fékre ma, ne szóljon rút perek szava; * *szemünket védőn óvja meg: a hívságot ne lássa meg! * *Lakjék szívünkben tisztaság, Távozzék minden dőreség; * *a testnek dölyfét törje meg étel, s italban hősi fék.* *Hogy majd a nap ha távozott, s az óra újra éjt hozott, * *lemondásunk szent éneke legyen az Úr dicsérete!* *Dicsérjük az örök Atyát, dicsérjük egyszülött Fiát, * *s a Lelket, a Vigasztalót, most és örök időkön át! Ámen.* *Őrangyalom, szívből kérlek, bűntől, bajtól őrizzél meg! Életemben légy vezérem, halálomban állj mellettem!* *Szűz szülője Istennek*, *engedd, hogy a Tied legyek. Tied élet és halálban, Tied jó és balsorsban, Tied küzdve, szenvedve, Tied most és örökre. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy a Tied legyek. Anyám, Benned bízom és remélek, Anyám Teutánad epedek, Anyám, Te jóságos, kegyelmezz, Anyám, Te hatalmas, védelmezz, Anyám, ó jöjj, segíts küzdeni, Anyám, ő jöjj, segíts szenvedni. Anyám, ó jöjj, ne hagyj elveszni! Hiszen tudsz segíteni, ó hatalmas! Akarsz is segíteni, ó irgalmas! Kell is segítened, ó hűséges, fogsz is segíteni, ó kegyelmes! Anyám, Te vagy a kegyelmek anyja, szomorúak vigasztalója, bűnösök oltalma és menedéke, föld reménye és mennyek ékessége! Ki kérte még segítségedet hasztalan? Ki távozott Tőled meghallgatatlanul? Azért bizton mondom minden szenvedésben: Mária mindig segít, minden időben. Biztosan állítom, életben, s halálban, Mária mindig segít, minden balsorsban. Azért hiszem, s meghalok ezen hitemben, hogy Veled leszek, ó Anyám, fönn az égben. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy a Tied legyek. Amen.* *Ima elhunyt szeretteinkér* *t Híveid teremtő, megváltó és hazaváró Istene. Kérünk, örök világosságoddal jutalmazd elhunyt szeretteink minden tisztaságát, jóságát, hűségét megbocsátva nekik hibáikat, bűneiket. Minket is vezess a napi lelkiismeretvizsgálat, a bűnbánat, a rendszeres őszinte szentgyónás és a jócselekedetek útján, hogy Szent Fiad, Jézus Krisztus egyetlen és elegendő áldozata miatt. kegyelmed segítségével majd megláthassuk Istent és viszontlássuk őket, akikről ma imával, szeretettel, hálával emlékezünk meg. Amen.**Ima a lelkekért, hogy a tisztítótűzben szenvedő szeretteink, ismerőseink mihamarabb az örök életbe jussanak*: *Ó Jézusom! Bocsásd meg vétkeinket! Ments meg minket a pokol tüzétől és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik leginkább rászorulnak irgalmadra. Ámen. * *Ima **azért, hogy Magyarországon és világszerte a keresztény-konzervatív politikusok, vezetők Isten kegyelméből és saját bűnbánatuk által megtisztuljanak, megszentelődjenek, felnőjenek ahhoz, hogy valóban az Atya, a Fiú és a Szentlélek igaz akaratának megvalósításán dolgozzanak és így legyőzzék országaikban is a sátán, a sötétség erőit, és együttműködve Krisztus győzelméért kormányozzanak, szent házas és családi életet éljenek **Boldogasszony Anyánk, Szt. Mihály arkangyal, az árpádházi szentek, Morus Szt. Tamás és a már az örökkévalóságba költözött dr. Tóth Zoltán József - a Szent Korona eszméjének Alaptörvénybe segítője, aki életét áldozta a Szent Korona országáért - oltalmazzátok Magyarországot és a világot, a Krisztus győzelmén munkálkodó politikusok, vezetők lelkét, életét, hogy a sötétség erőit legyőzve Krisztus győzedelmeskedjen. Amen. * *Ima * *személy szerint Orbán Viktorért, Trumpl elnökért és családjaikért: * *"Az Úr legyen előttetek, hogy a jó utat mutassa nektek! Az Úr legyen mellettetek, hogy karjába zárjon és megvédjen a veszedelmektől, az Úr legyen mögöttetek, hogy megvédjen a gonosz cselvetéseitől Benneteket és családjaitokat!" Amen.* *Ima Kárpátaljáért*! *Urunk! Kárpátaljai testvéreinknek kérjük, adj reményt, védelmezd a katonának vitt férfiakat. Ne engedd, hogy a külföldre kényszerült fiatalok elvesszenek a világban! A szétszakadt kárpátaljai családokat tartsd meg egységben és segítsd a mihamarabbi találkozáshoz! A magányos időseknek legyél társuk, küldj nekik jólelkű segítőket! A háborúban elhunytaknak add meg a Te örök békédet! Amen.* *Fohász az üldözött keresztényekért és minden más igaz üldözöttért ,háborúban, gondban, bajban segítségért*: *"Felnézek az égre minden áldott este, Keresem az Istent, mert beszédünk lenne // Nehéz szívvel várok csöndben a soromra, Tudom odafent is rengeteg a dolga. // És csak halkan mondom az ég csillagának: Szólhatna egy jó szót az Úr angyalának, / Hogy a Jó Istennek súgja oda csendben: Uram! A világgal valami nincs rendben. // Hallgassa meg imám, más kérésem nincsen, Segítsen mi rajtunk,, hiszen Ő az Isten. // Ember az embernek farkasa lett régen, Gyűlölet vert tanyát sok ember szívében. // Rengeteg a földön a hontalan, árva, Uram, ez a világ saját sírját ássa. Túl sok már a fájó, bús könny a szemekben. Uram! A világgal nincs valami rendben! // Anya a gyermekét sorsára hagyja, Pénzért, az ember a lelkét is eladja. Háborúk zajában ártatlanok halnak, Jól tudom, Uram, Te nem így akartad. Nagyon nagy a bűnünk, amit meg kell bánnunk, Bocsásd meg, úgy kérlek, minden gonoszságunk. // Könyörögve száll fel fohászom az égbe, Uram! A világnak Tenélküled vége!"* *Ima az Istent kereső, de sajnálatosan megtévedt vagy megtévesztett, vagy a Szentháromságos Isten igéjét alaposan még nem ismerő ateisták, liberálisok, muzulmánok, progresszív keresztények, felületes keresztények és hűtlen keresztények igaz megtéréséért**. Uram, a Szűzanya és az árpádházi szentek közbenjárására segítsd őket is az igaz megtérésre. Ámen. "Nyugtalan mindaddig a szívünk, míg meg nem nyugszik Benned, Istenünk." (Szt. Ágoston)* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sun Aug 10 07:58:08 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 10 Aug 2025 07:58:08 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=282=29?= Message-ID: *Urunk, a Szűzanya közbenjárására **oltalmazd meg a halálra ítélt pakisztáni keresztény fiatal Ehsan Shan életét a gyilkosok kezétől, és Pajor András atyát, akit hazug módon megrágalmaztak, meghurcoltak. * *Adj Clarisse, dr. Góczán Laci, Ikó, egy vese daganattal küzdő. volt és jelenlegi Listatagok , egy Listatag édesanyja Adrienn veje, Gyuri, a balesetet szenvedett Boldizsár, egy Listatag édesanyja és családja, egy beteg nagycsaládos édesanya, az most már jobban levő 25 éves fiú, Irénke számára gyógyulást, három k. hajléktalan számára a szentségi életet, lelkierőt, gyógyulást, lakhatást, k. nehézségekkel küzdő Listatag és családja számára az erőt, a kiutat. Kérünk, hogy a Szűzanya és Bld. Carlo Acutis közbenjárására adj gyógyulást a 3.5 éves Bellának és lelki erőt, az őt szerető nagycsaládnak, **a 23 évesen elhunyt Máténak az örök életet, az őt szeretőknek vígaszt, a B. 15 éves fiúnak, aki lánnyá szeretne válni **szabadulást a sátán rabságából*, * hogy a tragikus hirtelenséggel megözvegyült Brigitta és árván maradt négy gyermeke és a fiatalon elhunyt édesanya, Ágota családja meg tudjon küzdeni a rájuk szakadt nehézségekkel. Mindannyiunknak, kérünk, adj lelki és testi egészséget, a sátántól jövő bűnre csábító és az alaptalan kétségbeesés kísértései ellen oltalmat, vezess minket és családtagjainkat az üdvösség útján, segíts, hogy a következő generációnak, gyermekeinknek, unokáinknak hiteles keresztény példát adjunk és őrizd meg őket * *a hit, * *az állandó töredelem, megtérés,** a tiszta erkölcs, a vallásgyakorlás,* *a Krisztus követés,* * az igaz, krisztusi szeretet útján! Könyörgünk a következő egyéni ima szándékainkért: ...............* *Szűz Mária, betegek, özvegyek, árvák patrónája, az Egyház anyja! Imádkozz érettünk! Amen. Segítsd vezetőinket Szentlelked erejével, Szt.István király és Szt. László király segítségével és közbenjárására, hogy Istenhez hűen vezessék nemzetünket, munkahelyeinket, önkormányzatainkat, mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség. Boldogasszony Anyánk, régi nagy pátrónánk, nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk: Magyarországról, édes hazánkról, ne felejtkezzél el szegény magyarokról! Amen. Imádkozzunk 1./ Ferenc pápa lelki üdvéért, 2./ XIV.Leó pápa Istenhez, az evangéliumhoz való hűségéért, 3./ h. Erdő Péter bíboros atyát és Böjte Csabát minden feladatában oltalmazza az Úr Jézus a Szűzanya és az összes magyar szent közbenjárására és 4./ hogy a püspökök,a papok és szerzetesek szolgálatukat az evangéliumhoz hűségesen végezzék és 5./ újabb az evangéliumhoz hűséges papi és szerzetesi hivatásokért!, 6./ az Egyház Jézus Krisztus útján maradásáért, 7/ a megtévedt papok, szerzetesek bűnbánatáért, megtéréséért: Add meg papjainknak szerzeteseinknek Mennyei Atyánk - szolgálatodnak kegyelmét. Újítsd meg szívükben a szentségnek lelkét, hogy a tanítás, melyet nekik kell adniuk, példájukkal közelebb vigyen minket Hozzád. Szent Lelked ajándékaiból adj nekik Urunk, okos szerénységet, bölcs szelídséget, mértéktartást, jóságot, szívbeli tisztaságot, lelki szabadságot. Töltsd el őket teljesen szentséges szereteteteddel, hogy egészen Tieid legyenek és dicséretes módon éljenek, anélkül, hogy a dicséretet hajhásznák. Add meg nekik a kegyelmet, hogy a lélek és a test tisztaságában Téged dicsőítsenek, szeretetedben éljenek és szolgáljanak Téged. Te légy az ő dicsőségük, örömük, vágyuk, Te légy szenvedéseikben vigasztalásuk, a kétségek közt tanácsadójuk, az igazságtalanságok között védelmük, a betegségben orvosságuk. Engedd, Uram, hogy a Te közösséged pásztoraival békességben éljenek, hogy egykor jól adhassanak számot működésükről, és elnyerhessék az örök élet jutalmát. Amen. Kérjük, a Guadalupei Szűzanya, Szt. István, Szt. László, az árpádházi szentek, Európa védőszentjei: Szt. Brigitta, Szt. Teréz Benedikta (Edith Stein), Szt.Benedek, Sziénai Szt. Katalin, Szt. Ciril és Metód, továbbá Szt. Mónika, Szt. Ágoston .Szt. Patrik, Szt. Pál, Szt. Pio atya, Charles de Foucauld, és Bld. Ceferino közbenjárását, hogy a magyar nemzet egésze, az európaiak és szerte a világon mindenki megtalálva Urunk, Téged, megtérjen a keresztény hitre. megmenekülve a hamis vallásoktól, ideológiáktól! Kérjük, Urunk, segíts, hogy imáinkkal és cselekedeteinkkel elősegítsük Európa és Magyarország keresztény megújulását, a béke megőrzését. Isten hazánkért, Európáért, a világért térdelünk elődbe. Rút bűneinket jóságoddal född be! Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed, érdemét idézzed! Amen Kérjük a Szűzanyát és Szt. Imre herceget, a magyar ifjúság védőszentjét, nevelőjét, Szt. Gellértet, Kalazanci Szent Józsefet, a piarista tanítórend alapítóját, Bosco Szt.Jánost, Boldog Carlo Acutist, éa a már az örökkévalóságba költözött Jelenits István atyát hogy járjanak közben, hogy a magyar ifjúság egyre inkább Isten akarata szerint éljen, az oktatásügy és a fiatalok családi háttere Isten akarata szerinti mederbe terelődjön! Édes Szűzanyám, csillogó koronád fényéből egy csepp fényt sugallj reám. Hálátlan gyermeked vagyok Anyám, de Te nem hagytál magamra, vigyáztál reám. Köszönöm, hogy megőrizted lelkemet, áldott szent palástodat reám terítetted. Szeplőtelen Szűz Mária, Világ királynője, Tehozzád könyörög a Föld minden népe. Imánkat hallgasd meg, légy lelkünknek őre. Ó segíts, hogy lelkünket a gonosz kerülje. Hisz Édesanyánk vagy Te, s a Világ Királynője. Szent Fiad által vagy lelkünknek őrzője. Lábadhoz borulunk, úgy könyörgünk Hozzád, kérünk fordítsd felénk jóságos szent orcád. Szemedből egy sugár költözzék szívünkbe, hogy Általad eljussunk Jézusunk elébe. Amen. Kérjük Árpádházi Szent Erzsébet közbenjárását a magyar egészségügy Isten akarata szerinti munkájáért és, hogy türelemmel, szeretettel gondozzuk, ápoljuk időseinket. Szt. Erzsébet, segíts! Ámen.Kérjük a Szűzanyát és Szt. Mihály arkangyalt,, hogy tapossák el a sátán fejét, hogy véget érjen az ártatlan, meg nem született emberi életek mészárlása, a megszületett gyermekek megtévesztése, gonosz kihasználása. Segítsenek a gyermekek tiszta lelkének megőrzésében A Szentlélek vezesse az életvédőket, a CitizenGot, a szülőket, nevelőket az Isten parancsai szerinti munkájukban. Adj hűséget és gyermekáldást a házaspároknak, az igazság melletti bátor kiállást a pusztító ideológiák ellen küzdőknek, oltalmat a perbe fogott keresztényeknek, a megtévesztetteket vezesd a lelkileg, testileg tiszta életre! Óvd meg a magyarokat a paráznaság, a házasságtörés, a fajtalankodás, bujálkodás, lopás, nyerészkedés, részegeskedés, rágalmazás, harácsolás (l. Szt. Pál I Korintusi levél) és egyéb bűnök elkövetésétől, a krízishelyzetben lévő édesanyákat, édesapákat, nőgyógyászokat az abortusz kísérétésétől, a bűnöket már elkövetetteknek add meg az őszinte bűnbánat, bűnbocsánat kegyelmét. Emlékezzél, ó legkegyesebb Szűzanya Mária, hogy sohasem hallotta még senki, hogy Te gyámoltalanul magára hagytad azt, aki oltalmadért folyamodott, segítségedért esdekelt, vagy szószólásodat kérte. Én is hasonló bizalomtól lelkesítve sietek Hozzád, Szüzek Szent Szüze! Hozzád jövök Anyám és mint szegény bűnös, sóhajtozva lábadhoz borulok. Ne vesd meg szavaimat Örök Igének Szent Anyja, hanem hallgasd meg kegyelmesen. Amen. (Szt. Bernát 'Memorarae') A lelki adoptálás keretében kérjük a Szűzanya oltalmát egy méhen belüli gyermek életben tartásáért, hogy szülei és az orvosok irgalmazzanak neki és megyilkolása helyett szeretettel segítsék az életre. Oltalmad alá futunk, Istennek szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkor dicsőséges és áldott Szűz! Mi asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szószólónk, engeszteld meg nekünk szent Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak. Ámen.Imádkozzunk, hogy nemzeti, egyházi, családi, munkahelyi, e listás, baráti közösségeinkben és a világ háborúskodó felei között a lelkek üdvösségére, az igazra, a jóra és a szépre, a kölcsönös igaz szeretetre, békére való törekvés vezesse a közösségek vezetőit és tagjait, hogy mindenütt Krisztus békéje uralkodjék ! Uram, tégy engem békéd eszközévé. Ahol gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek, ahol sértés, oda megbocsátást, ahol széthúzás, oda egyetértést, ahol tévedés, oda igazságot, ahol kétely, oda hitet, ahol kétségbeesés, oda reményt, ahol szomorúság, oda örömet. Uram, add meg nekem, hogy én vígasztalhassak ahelyett, hogy engem vígasztalnának, hogy én értsek meg másokat ahelyett, hogy arra vágynék, hogy engem értsenek meg, hogy szeressek inkább, minthogy engem szeressenek. Mert aki elfelejti magát, az találja meg, aki megbocsát, annak megbocsátanak, aki meghal, az felébred az örök életre. Ámen. Kereszt és bérma gyerekeink igaz és szent úton maradásáért. Kérjük a Szűzanya és a gyermek Jézusról nevezett Lisieuxi Kis Szent Teréz és szent szülei közbenjárását, hogy a hit, remény és szeretet soha se fogyatkozzék meg életükben. Ámen. Kérjük Lisieuxi Kis Szt. Teréz, Casciai Szt. Rita, Szt. Mónika, Bld. Peter To Rot, Lisieuxi Kis Szt. Teréz szülei: a Szt Martin házaspár, Boldog IV. Károly és Zita királyné és Bld. Batthyány Strattmann László és Coreth Mária szent házaspárokat és Bálint Sándort, hogy imádkozzanak a házasságok hűségben, szeretetben való megmaradásáért, a megtört házasságok, családok kiengesztelődéséért. Amen. Kalkuttai Szt. Teréz anya támogassa a szegényeket, betegeket, mentális betegeket, és segítsen minket, hogy bölcs, megfontolt jótékonykodással mi is segítsük őket, akiket Jézus különösen szeret. "Amikor a keresztre nézel, tudod, hogy Jézus mennyire szeretett téged és engem. Azt akarja, hogy mi is így szeressünk. Amen." (Teréz anya imája), "Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek." (Mt.25,36-7) Imádkozzunk azokért, akiken 'sebet' ejtettünk és akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Urunk, a Szűzanya, a béke királynője, a bűnösök menedéke közbenjrárására áldd meg, vezesd Jézus Krisztus és az evangélium szeretetére és a rendszeres, igaz szentségi életre. a felebaráti szeretetre, az üdvösségre azokat, akiken 'sebet' ejtettünk és azokat, akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Adj nekünk, nekik alázatot, megértést, hitet a kiengesztelődéshez, óvj meg minket, őket a bosszúállás, megszólás, pletykálkodás kísértésétől. "Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek." (Miatyánk) "."Haragudjatok, de ne vétkezzetek! (Ef.3,26),, "Az Istent szeretőknek minden javukra válik." (Róm 8,28) Imádkozzunk azokért és családjukért, akik jót tettek velünk: Urunk áldd meg és támogasd a jóban azokat és családjukat, akik jót tettek velünk. Ámen.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sun Aug 10 09:07:42 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 10 Aug 2025 09:07:42 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?QXJhbnkgSsOhbm9zOiBWLiBMw4FTWkzDkw==?= In-Reply-To: References: <49214C8B890748D09D74E5766E9A1B42@ConsulensMPC> <2793F7751EEA4FADB367C4A0B59AD24B@ConsulensMPC> <7BA50E0233CF4CF197D93544A63154B7@ConsulensMPC> Message-ID: BAJÁK LACI VÁLASZA FENT ÉS LENT. További felvetés: Laci azt írja idézet: " Hunyadi László tőrbe csalja Cilleit," Nekem ugyebár fogalmam sincs, mi az igazság, *hiszen nem voltam jelen *és történész sem vagyok (((((és úgy látom, a történészi vélemények is sokszor eltérnek, hiszen ők sem voltak jelen)))), mindenesetre az általam e levelezésbe idézett V. Lászlóról szóló cikk szerint, nem tőrbe csalták, hanem szóváltás utáni 'párbajban??' halt meg Cillei: idézet a cikkből: "A hangulat békés volt, amíg a másnap reggeli miséről ki nem hívták Cilleit sürgős ügyek elintézésére hivatkozva. Ekkor alakult ki a szóváltás, amely során Hunyadi és Cillei is fegyvert rántott, a végén pedig Cillei holtan rogyott össze. " https://24.hu/tudomany/2015/11/23/megszegett-eskujenek-napjan-halt-meg-v-laszlo-kiraly/ Szeretettel, Emőke On Sat, Aug 9, 2025 at 10:06?PM László Baják wrote: > Kedves Egon, kedves lista! > Mindenek előtt gratulálok Egonnak a rádió interjúhoz. Csak két megjegyzést > fűzök a teljesség kedvéért az elmondottakhoz. Kapisztrán Szt Jánost én > inkább obszerváns ferencesnek nevezném. A ferenceseknek ezt a szigorúbb > ágát éppenséggel Kapisztrán közreműködésével alapították. A másik kicsit > súlyosabb dolog. Nem értek egyet azzal, hogy Cillei Ulrik > "hazaárulóként" szabotálta volna a török elleni had szervezését. Ez > leginkább a Hunyadiak lejárató kampánya miatt rögzülhetett a köztudatban. A > Hunyadi és a Cillei család kétségtelenül rivalizáltak egymással, ugyanakkor > a birtokokban megtestesülő érdekszféráikat elhatárolták egymástól, sőt > házassági kapcsolatot is terveztek a két család között. A problémát az > okozta, hogy Cillei V. László nagybátyja és gyámja, így minden törekvése > arra irányult, hogy V. Lászlót királyként helyzetbe hozza a kormányzóval, > Hunyadival szemben. A keze benne van Hunyadi kormányzóságtól való > megfosztásában és az ostrom után a Hunyadi fennhatósága alá tartozó várak > (Nándorfehérvár Is) elvételében is. Válaszul Hunyadi László tőrbe csalja > Cilleit, amit V: László Hunyadi László lefejeztetésével torol meg. Cillei > Ulrik volt a Cillei család utolsó sarja, vele a család kihalt. Ez viszont > korlátlan lehetőséget jelentett a Hunyadi klán számára, hogy Ulrik grófot > utólag ördögi színben tüntesse fel. (a Hunyadi film, illetve Bán is bedőlt > ennek a negatív pr-nak) Nincs szó Nándorfehérvár védelmének szabotálásáról. > A középkori Magyarország lehetőségeihez képest tisztességes katonai erőt > vonultatott fel Nándorfehérvár alatt. Olyan soha nem fordult elő korábban > sem, hogy az ország minden harcra kötelezett fegyverese felvonult volna. > Számos főúr nem is volt abban az anyagi vagy egészségügyi állapotban hogy > hadba vonulhatott volna. Az ország többi részét védtelenül hagyni sem lett > volna célszerű, illetve ellátni sen lett volna egyszerű a ténylegesen > megjelentnél nagyobb sereget. Maga Hunyadi az utolsó pillanatig nem volt > biztos benne, hogy Mohamed Nándorfehérvár ellen vonul. Ezért érkezik csak > az ostrom megkezdése után a helyszínre. A hazaárulás fogalma sem stílszerű, > ugyanis akkoriban egész mást értettek haza alatt. Cillei Ulrik amúgy stájer > főúrként volt a magyar király és német-római császár alattvalója. Cilli ma > Szlovéniában található. Szerintem egyáltalán nem szükséges a > magyarországi főúrak dehonesztásával növelni Hunyadi János dicsőségét. Nem > szorul rá. Ezt a rossz dramaturgiát a Hunyadi film is követi, sajnos. Üdv: > Baják László > > > > Emoke Greschik ezt írta (időpont: 2025. aug. 9., > Szo, 18:47): > >> Kedves Egon! >> Nagyon szépen köszönöm. Azt hiszem, egyszer mintha már megküldted volna a >> listának ezt a videót, de most e levelezés részletei, a Hegyi Klári által >> kiküldött 'Déli harangszó, megdicsőüléés' v. más szóval Urunk >> színeváltozása cikkel, aminek tartalmát tömören Te is elmondod ebben a >> videóban más fontos részletek mellett, továbbá a videód utáni irodalmi >> (Móra Ferenc és Arany János) művekkel egyre inkább összeáll a kép. Még >> egyszer nagyon köszönöm! MINDENKINEK JAVASLOM ELMÉLYÜLNI az összes >> részletben. >> A Hunyadi filmet nem láttam, de őszintén, nem is szeretném megnézni. A >> fenti levelezés részletei számomra dicső magyar hős képét festik Hunyadi >> Jánosról. Holnap majd elküldöm az Arany János versét írott formában is. >> Köszönettel, szeretettel, >> a Lista, Emőke >> >> On Fri, Aug 8, 2025 at 11:15?PM Reinisch Egon >> wrote: >> >>> A NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADAL video közvetlen linkje : >>> https://www.youtube.com/watch?v=Orq0Q5IZvYE >>> >>> *From:* Reinisch Egon >>> *Sent:* Friday, August 8, 2025 10:16 PM >>> *To:* grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>> *Subject:* Re: [Grem] Arany János: V. LÁSZLÓ >>> >>> >>> https://www.google.com/search?q=reinisch+egon+a+n%C3%A1ndorfeh%C3%A9rv%C3%A1ri+diadal&oq=reinisch+egon+a+n%C3%A1ndorfeh%C3%A9rv%C3%A1ri+diadal+&gs_lcrp=EgZjaHJvbWUyBggAEEUYOTIHCAEQIRigATIHCAIQIRigATIHCAMQIRigATIHCAQQIRigATIHCAUQIRigAdIBCjIzNTIwajFqMTWoAgiwAgHxBc8tD8XWyjWr8QXPLQ_F1so1qw&sourceid=chrome&ie=UTF-8#fpstate=ive&vld=cid:b1501b26,vid:Orq0Q5IZvYE,st:0 >>> >>> >>> A fenti linken meghallgathattok és nézhettek egy másik összefoglalót a >>> NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADALRÓL ahol én mondom el ezt a Mozaik Sydney Rádió >>> magyar adásában . >>> Az előzmények és az ostrom több részletet tartalmaz de es sem több 15 >>> percnél . >>> Üdv .Egon >>> >>> *From:* Emoke Greschik >>> *Sent:* Friday, August 8, 2025 2:18 PM >>> *To:* grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>> *Subject:* Re: [Grem] Arany János: V. LÁSZLÓ >>> >>> Hú, ez nagyon érdekes volt, Egon! Köszönjük szépen! Sőt annyira >>> érdekes, hogy felkeltette a további érdeklődésemet és a következő kb. 15 >>> perces történészi összefoglaló videóra találtam az 1453-56 os évekről, >>> benne Hódító Mehmet szultánról, 1453-ban Konstantinápoly Isztambullá >>> változtatásáról, ua. 1453-ban Franciaországban a 100 éves háború végéről, >>> amely háborúnak nagy francia szentje Szt. Johanna volt, továbbá Szilágyi >>> Mihályról, Hunyadi Jánosról, Kapisztrán Szt. Jánosról és a nándorfehérvári >>> csatáról, győzelemről,Dugovics Títusz pusztán kitalált hőstettéről majd a >>> pestis járványról, Hunyadi János és Kapisztrán Szt. János haláláról és a >>> déli harangszóról, amit eredetileg a pápa a magyarokért való imádkozásra >>> hívásként rendelt el és csak a győzelem után kapcsolódott össze a fejekben >>> a nándorfehérvári diadallal. >>> Itt a videó, amit szerintem ugyancsak érdemes alaposan végighallgatni >>> (14'40) *https://www.youtube.com/watch?v=RRk2rGfnCJE >>> * >>> >>> On Fri, Aug 8, 2025 at 9:37?AM Reinisch Egon >>> wrote: >>> >>>> V. László és a Nándorfehérvárnál aratott keresztény diadal ! >>>> >>>> Nemrégiben olvashattuk a Nándorfehérvárnál aratott diadal keresztény >>>> vonatkozásait valóban már kortársak is Magyarországon és Európában úgy >>>> gondolkodtak hogy ez keresztény diadal volt a muszlin hódítok felett amit >>>> erősített Kapisztrán részben nemzetközi keresztes hadának a részvétele a >>>> győzelemben . >>>> >>>> Csakhogy ez a diadal egyben a Magyarország történetének a legnagyobb >>>> HAZAÁRULÁSA is volt.Hiszen Garay és Cillei rávette a főurak és főpapok >>>> többségét és magát V. László gyermek királyt hogy a szerintük >>>> elviselhetetlen túl hatalmú Hunyadit és a hozzá pontosabban a honvédelemhez >>>> hű marad fűurakat veszejtsék el a török által akár úgy hogy Mehmed >>>> elfoglalja Nándorfehérvárt még hozzá mindezt sunyi álszent formában tették >>>> .Hiszen a török közeledés hírének idejében éppen ülésezett az országgyűlés >>>> amely megbízta Hunyadi a véres kard körbe hordozásával vagyis az országos >>>> riadó elrendelésével majd határozatot hoztak a királyis sereg >>>> fölállításáról majd a sereget fel sem állították Garai Cillei és a király >>>> vadászat címén távozott Bécsbe és az urak hazamentek . >>>> >>>> Hajszálon múlt hogy Nándorfehérvár nem esett el elsősorban Szilágyi de >>>> már Hunyadi is hajlott arra hogy a várat feladják , mert tudták a szétlőtt >>>> várban még egy ostromot nem tudnak visszaverni a várat viszont sajkán >>>> eltudják hagyni .Ekkor jött Kapisztrán és a keresztesek nem tervezett >>>> támadása ,amit Hunyadi a még megmaradt nehéz lovassággal rendkívül ügyesen >>>> kihasznált . >>>> >>>> Ha királyi sereg ekkor már a közelben táborozott volt totálisan >>>> megsemmisítő vereséget okozhatott volna a töröknek akár a sebesült Szultánt >>>> is elfoghatták volna .A törökök így is 70 évig nem mertek újra jönni ha a >>>> seregük megsemmisül talán sohasem jönnek újra .(nem azért mert a sereget >>>> nem tudták volna pótolni hanem ennek a lélektani hatása miatt ). >>>> >>>> ÉS VAJON MINDEZ MIÉRT ALAKULT ÍGY miközben az országban a KERESZTÉNY >>>> értékrend volt érvényben a honvédelemből való távol maradásért halál >>>> büntetés járt és a akiknek elsősorban kellett volna képviselni a keresztény >>>> értékrendet és kötelesség teljesítést a bandérium vagy zsoldosok >>>> kiállítására sőt személyes hadba vonulásra kötelezett főpapok sem jelentek >>>> meg Nándorfehérvárnál . >>>> >>>> Üdv. Egon >>>> >>>> *From:* Emoke Greschik >>>> *Sent:* Thursday, August 7, 2025 3:48 PM >>>> *To:* grem at turul banki. hu >>>> *Subject:* Re: [Grem] Arany János: V. LÁSZLÓ >>>> >>>> színezés helyesbítés: >>>> *de Hunyadi nem adta fel. A király és kísérete 1456. november 8-án >>>> jelent meg Nándorfehérvár átvételére, de fegyveresei nem léphettek be a >>>> várba. * >>>> >>>> ALÁBB MÁR HELYESBÍTVE: >>>> On Thu, Aug 7, 2025 at 3:45?PM Emoke Greschik >>>> wrote: >>>> >>>>> Esküje megszegése első évfordulóján halt meg V. László király >>>>> >>>>> https://24.hu/tudomany/2015/11/23/megszegett-eskujenek-napjan-halt-meg-v-laszlo-kiraly/ >>>>> Bihari Dániel >>>>> >>>>> >>>>> *Hunyadi János halála után az ország nagyon rövid idő alatt káoszba >>>>> süllyedt, V. László király és a főúri pártok polgárháborús viszonyok közé >>>>> lökték az országot. * >>>>> >>>>> A nagy törökverővel sírba szálltak a Balkán felszabadítására tervezett >>>>> keresztes háború tervei, és ismételt lendületet kapott *a főúri ligák >>>>> gyilkos hatalmi harca*. *Az egyik oldalon a nagyhatalmú báró, V. >>>>> László király gyámja, Cillei Ulrik és Garai László állt ? a másikon a >>>>> Hunyadi fiúk és Szilágyi Mihály.* >>>>> Elszabadultak az indulatok >>>>> >>>>> Nem volt kérdés, hogy Hunyadi János halálával ki kerül lépéselőnybe. A >>>>> király *Futakra hívott össze országgyűlést*, ahová haddal érkezett: *Hunyadi >>>>> Lászlót, a család ifjú fejét itt lemondatták* *a Hunyadiak által >>>>> kezelt királyi birtokokról és várakról,* *az országos főkapitányi >>>>> tisztet pedig Cillei Ulrikra ruházta az uralkodó.* >>>>> >>>>> Ezzel nyilvánvalóan eldőlt a bárói ligák közti erőegyensúly*, de >>>>> Hunyadi nem adta fel. A király és kísérete 1456. november 8-án jelent meg >>>>> Nándorfehérvár átvételére, de fegyveresei nem léphettek be a várba. *A >>>>> hangulat békés volt, amíg a másnap reggeli miséről ki nem hívták Cilleit >>>>> sürgős ügyek elintézésére hivatkozva. >>>>> >>>>> Ekkor alakult ki a *szóváltás, amely során Hunyadi és Cillei is >>>>> fegyvert rántott, a végén pedig Cillei holtan rogyott össze. * >>>>> >>>>> *Erkel Ferenc: Hunyadi László 'Meghalt a cselszövő' * >>>>> https://www.youtube.com/watch?v=uUvsk9Hvm70&embeds_referring_euri=https%3A%2F%2F24.hu%2F&source_ve_path=OTY3MTQ >>>>> >>>>> *A király megijedt, és Lászlóra ruházta az országos főkapitányi címet*, >>>>> *visszaadta a korábban átadott birtokokat*. *Az uralkodó bármit >>>>> megtett*, *csak szabaduljon. *Bárhogy nézzük, akár véletlen volt, >>>>> akár eltervezett merénylet, Cillei halála érzékeny veszteség volt az >>>>> országnak, *a véres incidens pedig több szövetségest elfordított a >>>>> Hunyadi-klántól.* >>>>> Megszegte esküjét >>>>> >>>>> Érezte ezt ő maga is, mert *1456. november 23-án Szilágyi Erzsébet >>>>> Temesváron írásos ígéretet csikart ki a hazafelé tartó uralkodótól: Cillei >>>>> haláláért bosszút állni nem fog.* >>>>> >>>>> *A király a Bibliára tett kézzel esküdött.* >>>>> >>>>> *A béke persze ezzel csak látszólag állt helyre*, *A király >>>>> környezetében csoportosuló főuri liga nem volt hajlandó elfogadni a >>>>> helyzetet,* *bosszúért kiáltott.* >>>>> >>>>> *Meggyőzték a királyt, *hogy *Hunyadi László *az életére tör, >>>>> koronáját akarja. És *tőrbe csalták: Budára hívták haditanácsba, a >>>>> török elleni keresztes hadjárat megszervezésére*. *Az udvarban >>>>> azonban nem tanácskozás*, *hanem per várta, a vád felségárulás volt.* *Szokatlanul >>>>> gyorsan, három nap alatt bűnösnek találták*,* és 1457. március 16-án >>>>> a budai Szent György téren lefejezték. **Mátyást **fogolyként Bécsbe, >>>>> majd Prágába szállították.* >>>>> >>>>> Szerencsétlen *V. László sem sokkal élte túl.* >>>>> >>>>> *Megszegett eskü*j*ének **első évfordulóján, 1457. november 23-án >>>>> váratlanul elhunyt. *Persze sokan azonnal merényletre gondoltak, de >>>>> ma már tudjuk: *az alig 17 éves fiú, hazánk második Habsburg királya >>>>> leukémiában szenvedett*. *Szinte gyerek volt még, egész életében a >>>>> főúri érdekcsoportok rabja és játékszere.* >>>>> >>>>> Önálló uralkodásra nem nyílt alkalma, nem tehetett ő valójában sem az >>>>> esküszegésről, sem Cillei, sem Hunyadi haláláról. *Őt is ugyanaz >>>>> gyötörte, mint *a török fenyegette *országot: önérdek, széthúzás, >>>>> belviszály.* >>>>> >>>>> *Arany János 'V. László'* >>>>> >>>>> *1./ szavalja Sinkovits Imre: * >>>>> https://www.youtube.com/watch?v=rhx7sMWSf6g >>>>> >>>>> *2./ maga a vers:* >>>>> *V. LÁSZLÓ* >>>>> *Arany János * >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> *Sűrű setét az éj,Dühöng a déli szél,Jó Budavár magasTornyán az >>>>> érckakas Csikorog élesen.* >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> *?Ki az? mi az? vagy úgy ???Fordulj be és alugyUram László király:A >>>>> zápor majd eláll, Az veri ablakod.?* >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> *A felhő megszakad,Nyilása tűz, patak;Zúgó sebes özöntA rézcsatorna >>>>> önt Budának tornyiról.* >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> *?Miért zúg a tömeg?Kivánja eskümet???A nép, uram király,Csendes, mint >>>>> a halál, Csupán a menny dörög.?* >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> *Megcsörren a bilincs,Lehull, gazdája nincs:Buda falán a rab? Egy-egy >>>>> felhődarab ? Ereszkedik alá.* >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> *?Hah! láncát tépi aHunyadi két fia ???Uram, uram, ne félj!László, >>>>> tudod, nem él S a gyermek, az fogoly.?* >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> *Mélyen a vár alattVonúl egy kis csapat;Olyan rettegve lép,Most lopja >>>>> életét? Kanizsa, Rozgonyi.* >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> *?Kettőzni kell az őrt,Kivált Mátyás előtt!??Mátyás, az itt >>>>> maradt,Hanem a többi rab ? Nincsen, uram, sehol.?* >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> *A felhő kimerült,A szélvihar elült,Lágyan zsongó habokEzer kis >>>>> csillagot Rengetnek a Dunán.* >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> *?El! míg lehet s szabad!Cseh-földön biztosabb.??Miért e >>>>> félelem?Hallgat minden elem Ég s föld határa közt.?* >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> *Az alvó aluszik,A bujdosó buvik;Ha zörren egy levél,Poroszlót jőni >>>>> vél Kanizsa, Rozgonyi.* >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> *?Messze még a határ?Minden perc egy halál!??Legitten átkelünk,Ne félj >>>>> uram: velünk A gyermek, a fogoly.?* >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> *Az alvó felvirad,A bujdosó riad;Szellő sincsen, de zúg,Felhő sincsen, >>>>> de búg S villámlik messziről.* >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> *?Oh adj, oh adj nekemHűs cseppet, hű csehem!??Itt a kehely, >>>>> igyál,Uram, László király, Enyhít... mikép a sír!?* >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> *Állj meg, bosszú, megállj:Cseh földön ül a rab;Cseh földben a >>>>> király,Mindég is ott marad, De visszajő a rab?!* >>>>> >>>>> *(1853)* >>>>> >>>>> https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-het-verse-arany-janos-v-laszlo >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> Kapcsolódó fotógaléria >>>>> >>>>> >>>> ------------------------------ >>>> _______________________________________________ >>>> Grem mailing list >>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>> >>>> >>>> >>>> Vírusmentes.www.avast.com >>>> >>>> _______________________________________________ >>>> Grem mailing list >>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>> >>> ------------------------------ >>> _______________________________________________ >>> Grem mailing list >>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>> >>> ------------------------------ >>> _______________________________________________ >>> Grem mailing list >>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>> >>> _______________________________________________ >>> Grem mailing list >>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>> >> _______________________________________________ >> Grem mailing list >> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >> > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From laszlo.bajak at gmail.com Sun Aug 10 10:41:25 2025 From: laszlo.bajak at gmail.com (=?UTF-8?B?TMOhc3psw7MgQmFqw6Fr?=) Date: Sun, 10 Aug 2025 10:41:25 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?QXJhbnkgSsOhbm9zOiBWLiBMw4FTWkzDkw==?= In-Reply-To: References: <49214C8B890748D09D74E5766E9A1B42@ConsulensMPC> <2793F7751EEA4FADB367C4A0B59AD24B@ConsulensMPC> <7BA50E0233CF4CF197D93544A63154B7@ConsulensMPC> Message-ID: Kedves Emőke! Az a körülmény, hogy Hunyadi Lászlóék a vár átvételére érkező Cillei Ulrik katonai kíséretét előre megfontolt szándékkal nem engedték be a várba nem vall jóhiszeműségre. Az nyilvánvaló, hogy Hunyadiék számonkérték Cillein, hogy a nagy diadal után miért vették el a Hunyadiaktól a főkapitányi tisztet, az viszont teljesen valószínűtlen, hogy Cillei Hunyadi embereivel körülvéve egy szál magában kezdeményezett volna bármilyen összecsapást Hunyadi Lászlóval. (A szabályos párviadal feltételezése csak alaptalan fantázia) Kompromisszumos elképzelés szerint Hunyadi emberei addig provokálták Cilleit, amíg az el nem veszítette a fejét (esetleg még kardot is rántott). Hunyadi emberei, akik csak erre vártak pedig lekaszabolták utált ellenfelüket. A Hunyadi propaganda a gyilkosság mentegetésére egyébként azt terjesztette, hogy Cillei támadt Lászlóra, ami a körülmények ismeretében elég valószínűtlen. (A Cillei támadásáról szóló történetet írja le a Corvin család (Mátyás fia) szolgálatában álló Szerémi György is).Természetesen nincs 100 % bizonyosság, de a történelemben ritkán van. A cikkben idézett elképzelés helyett korrektebb a realitásokat figyelembe venni. Üdv: BL Emoke Greschik ezt írta (időpont: 2025. aug. 10., V, 9:08): > BAJÁK LACI VÁLASZA FENT ÉS LENT. > > További felvetés: > > Laci azt írja idézet: " Hunyadi László tőrbe csalja Cilleit," Nekem > ugyebár fogalmam sincs, mi az igazság, *hiszen nem voltam jelen *és > történész sem vagyok (((((és úgy látom, a történészi vélemények is sokszor > eltérnek, hiszen ők sem voltak jelen)))), mindenesetre az általam e > levelezésbe idézett V. Lászlóról szóló cikk szerint, nem tőrbe csalták, > hanem szóváltás utáni 'párbajban??' halt meg Cillei: > idézet a cikkből: "A hangulat békés volt, amíg a másnap reggeli miséről > ki nem hívták Cilleit sürgős ügyek elintézésére hivatkozva. Ekkor > alakult ki a szóváltás, amely során Hunyadi és Cillei is fegyvert rántott, > a végén pedig Cillei holtan rogyott össze. " > https://24.hu/tudomany/2015/11/23/megszegett-eskujenek-napjan-halt-meg-v-laszlo-kiraly/ > > Szeretettel, > Emőke > > On Sat, Aug 9, 2025 at 10:06?PM László Baják > wrote: > >> Kedves Egon, kedves lista! >> Mindenek előtt gratulálok Egonnak a rádió interjúhoz. Csak két >> megjegyzést fűzök a teljesség kedvéért az elmondottakhoz. Kapisztrán Szt >> Jánost én inkább obszerváns ferencesnek nevezném. A ferenceseknek ezt a >> szigorúbb ágát éppenséggel Kapisztrán közreműködésével alapították. A másik >> kicsit súlyosabb dolog. Nem értek egyet azzal, hogy Cillei Ulrik >> "hazaárulóként" szabotálta volna a török elleni had szervezését. Ez >> leginkább a Hunyadiak lejárató kampánya miatt rögzülhetett a köztudatban. A >> Hunyadi és a Cillei család kétségtelenül rivalizáltak egymással, ugyanakkor >> a birtokokban megtestesülő érdekszféráikat elhatárolták egymástól, sőt >> házassági kapcsolatot is terveztek a két család között. A problémát az >> okozta, hogy Cillei V. László nagybátyja és gyámja, így minden törekvése >> arra irányult, hogy V. Lászlót királyként helyzetbe hozza a kormányzóval, >> Hunyadival szemben. A keze benne van Hunyadi kormányzóságtól való >> megfosztásában és az ostrom után a Hunyadi fennhatósága alá tartozó várak >> (Nándorfehérvár Is) elvételében is. Válaszul Hunyadi László tőrbe csalja >> Cilleit, amit V: László Hunyadi László lefejeztetésével torol meg. Cillei >> Ulrik volt a Cillei család utolsó sarja, vele a család kihalt. Ez viszont >> korlátlan lehetőséget jelentett a Hunyadi klán számára, hogy Ulrik grófot >> utólag ördögi színben tüntesse fel. (a Hunyadi film, illetve Bán is bedőlt >> ennek a negatív pr-nak) Nincs szó Nándorfehérvár védelmének szabotálásáról. >> A középkori Magyarország lehetőségeihez képest tisztességes katonai erőt >> vonultatott fel Nándorfehérvár alatt. Olyan soha nem fordult elő korábban >> sem, hogy az ország minden harcra kötelezett fegyverese felvonult volna. >> Számos főúr nem is volt abban az anyagi vagy egészségügyi állapotban hogy >> hadba vonulhatott volna. Az ország többi részét védtelenül hagyni sem lett >> volna célszerű, illetve ellátni sen lett volna egyszerű a ténylegesen >> megjelentnél nagyobb sereget. Maga Hunyadi az utolsó pillanatig nem volt >> biztos benne, hogy Mohamed Nándorfehérvár ellen vonul. Ezért érkezik csak >> az ostrom megkezdése után a helyszínre. A hazaárulás fogalma sem stílszerű, >> ugyanis akkoriban egész mást értettek haza alatt. Cillei Ulrik amúgy stájer >> főúrként volt a magyar király és német-római császár alattvalója. Cilli ma >> Szlovéniában található. Szerintem egyáltalán nem szükséges a >> magyarországi főúrak dehonesztásával növelni Hunyadi János dicsőségét. Nem >> szorul rá. Ezt a rossz dramaturgiát a Hunyadi film is követi, sajnos. Üdv: >> Baják László >> >> >> >> Emoke Greschik ezt írta (időpont: 2025. aug. 9., >> Szo, 18:47): >> >>> Kedves Egon! >>> Nagyon szépen köszönöm. Azt hiszem, egyszer mintha már megküldted volna >>> a listának ezt a videót, de most e levelezés részletei, a Hegyi Klári által >>> kiküldött 'Déli harangszó, megdicsőüléés' v. más szóval Urunk >>> színeváltozása cikkel, aminek tartalmát tömören Te is elmondod ebben a >>> videóban más fontos részletek mellett, továbbá a videód utáni irodalmi >>> (Móra Ferenc és Arany János) művekkel egyre inkább összeáll a kép. Még >>> egyszer nagyon köszönöm! MINDENKINEK JAVASLOM ELMÉLYÜLNI az összes >>> részletben. >>> A Hunyadi filmet nem láttam, de őszintén, nem is szeretném megnézni. A >>> fenti levelezés részletei számomra dicső magyar hős képét festik Hunyadi >>> Jánosról. Holnap majd elküldöm az Arany János versét írott formában is. >>> Köszönettel, szeretettel, >>> a Lista, Emőke >>> >>> On Fri, Aug 8, 2025 at 11:15?PM Reinisch Egon >>> wrote: >>> >>>> A NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADAL video közvetlen linkje : >>>> https://www.youtube.com/watch?v=Orq0Q5IZvYE >>>> >>>> *From:* Reinisch Egon >>>> *Sent:* Friday, August 8, 2025 10:16 PM >>>> *To:* grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>> *Subject:* Re: [Grem] Arany János: V. LÁSZLÓ >>>> >>>> >>>> https://www.google.com/search?q=reinisch+egon+a+n%C3%A1ndorfeh%C3%A9rv%C3%A1ri+diadal&oq=reinisch+egon+a+n%C3%A1ndorfeh%C3%A9rv%C3%A1ri+diadal+&gs_lcrp=EgZjaHJvbWUyBggAEEUYOTIHCAEQIRigATIHCAIQIRigATIHCAMQIRigATIHCAQQIRigATIHCAUQIRigAdIBCjIzNTIwajFqMTWoAgiwAgHxBc8tD8XWyjWr8QXPLQ_F1so1qw&sourceid=chrome&ie=UTF-8#fpstate=ive&vld=cid:b1501b26,vid:Orq0Q5IZvYE,st:0 >>>> >>>> >>>> A fenti linken meghallgathattok és nézhettek egy másik összefoglalót a >>>> NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADALRÓL ahol én mondom el ezt a Mozaik Sydney Rádió >>>> magyar adásában . >>>> Az előzmények és az ostrom több részletet tartalmaz de es sem több 15 >>>> percnél . >>>> Üdv .Egon >>>> >>>> *From:* Emoke Greschik >>>> *Sent:* Friday, August 8, 2025 2:18 PM >>>> *To:* grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>> *Subject:* Re: [Grem] Arany János: V. LÁSZLÓ >>>> >>>> Hú, ez nagyon érdekes volt, Egon! Köszönjük szépen! Sőt annyira >>>> érdekes, hogy felkeltette a további érdeklődésemet és a következő kb. 15 >>>> perces történészi összefoglaló videóra találtam az 1453-56 os évekről, >>>> benne Hódító Mehmet szultánról, 1453-ban Konstantinápoly Isztambullá >>>> változtatásáról, ua. 1453-ban Franciaországban a 100 éves háború végéről, >>>> amely háborúnak nagy francia szentje Szt. Johanna volt, továbbá Szilágyi >>>> Mihályról, Hunyadi Jánosról, Kapisztrán Szt. Jánosról és a nándorfehérvári >>>> csatáról, győzelemről,Dugovics Títusz pusztán kitalált hőstettéről majd a >>>> pestis járványról, Hunyadi János és Kapisztrán Szt. János haláláról és a >>>> déli harangszóról, amit eredetileg a pápa a magyarokért való imádkozásra >>>> hívásként rendelt el és csak a győzelem után kapcsolódott össze a fejekben >>>> a nándorfehérvári diadallal. >>>> Itt a videó, amit szerintem ugyancsak érdemes alaposan végighallgatni >>>> (14'40) *https://www.youtube.com/watch?v=RRk2rGfnCJE >>>> * >>>> >>>> On Fri, Aug 8, 2025 at 9:37?AM Reinisch Egon >>>> wrote: >>>> >>>>> V. László és a Nándorfehérvárnál aratott keresztény diadal ! >>>>> >>>>> Nemrégiben olvashattuk a Nándorfehérvárnál aratott diadal keresztény >>>>> vonatkozásait valóban már kortársak is Magyarországon és Európában úgy >>>>> gondolkodtak hogy ez keresztény diadal volt a muszlin hódítok felett amit >>>>> erősített Kapisztrán részben nemzetközi keresztes hadának a részvétele a >>>>> győzelemben . >>>>> >>>>> Csakhogy ez a diadal egyben a Magyarország történetének a legnagyobb >>>>> HAZAÁRULÁSA is volt.Hiszen Garay és Cillei rávette a főurak és főpapok >>>>> többségét és magát V. László gyermek királyt hogy a szerintük >>>>> elviselhetetlen túl hatalmú Hunyadit és a hozzá pontosabban a honvédelemhez >>>>> hű marad fűurakat veszejtsék el a török által akár úgy hogy Mehmed >>>>> elfoglalja Nándorfehérvárt még hozzá mindezt sunyi álszent formában tették >>>>> .Hiszen a török közeledés hírének idejében éppen ülésezett az országgyűlés >>>>> amely megbízta Hunyadi a véres kard körbe hordozásával vagyis az országos >>>>> riadó elrendelésével majd határozatot hoztak a királyis sereg >>>>> fölállításáról majd a sereget fel sem állították Garai Cillei és a király >>>>> vadászat címén távozott Bécsbe és az urak hazamentek . >>>>> >>>>> Hajszálon múlt hogy Nándorfehérvár nem esett el elsősorban Szilágyi de >>>>> már Hunyadi is hajlott arra hogy a várat feladják , mert tudták a szétlőtt >>>>> várban még egy ostromot nem tudnak visszaverni a várat viszont sajkán >>>>> eltudják hagyni .Ekkor jött Kapisztrán és a keresztesek nem tervezett >>>>> támadása ,amit Hunyadi a még megmaradt nehéz lovassággal rendkívül ügyesen >>>>> kihasznált . >>>>> >>>>> Ha királyi sereg ekkor már a közelben táborozott volt totálisan >>>>> megsemmisítő vereséget okozhatott volna a töröknek akár a sebesült Szultánt >>>>> is elfoghatták volna .A törökök így is 70 évig nem mertek újra jönni ha a >>>>> seregük megsemmisül talán sohasem jönnek újra .(nem azért mert a sereget >>>>> nem tudták volna pótolni hanem ennek a lélektani hatása miatt ). >>>>> >>>>> ÉS VAJON MINDEZ MIÉRT ALAKULT ÍGY miközben az országban a KERESZTÉNY >>>>> értékrend volt érvényben a honvédelemből való távol maradásért halál >>>>> büntetés járt és a akiknek elsősorban kellett volna képviselni a keresztény >>>>> értékrendet és kötelesség teljesítést a bandérium vagy zsoldosok >>>>> kiállítására sőt személyes hadba vonulásra kötelezett főpapok sem jelentek >>>>> meg Nándorfehérvárnál . >>>>> >>>>> Üdv. Egon >>>>> >>>>> *From:* Emoke Greschik >>>>> *Sent:* Thursday, August 7, 2025 3:48 PM >>>>> *To:* grem at turul banki. hu >>>>> *Subject:* Re: [Grem] Arany János: V. LÁSZLÓ >>>>> >>>>> színezés helyesbítés: >>>>> *de Hunyadi nem adta fel. A király és kísérete 1456. november 8-án >>>>> jelent meg Nándorfehérvár átvételére, de fegyveresei nem léphettek be a >>>>> várba. * >>>>> >>>>> ALÁBB MÁR HELYESBÍTVE: >>>>> On Thu, Aug 7, 2025 at 3:45?PM Emoke Greschik >>>>> wrote: >>>>> >>>>>> Esküje megszegése első évfordulóján halt meg V. László király >>>>>> >>>>>> https://24.hu/tudomany/2015/11/23/megszegett-eskujenek-napjan-halt-meg-v-laszlo-kiraly/ >>>>>> Bihari Dániel >>>>>> >>>>>> >>>>>> *Hunyadi János halála után az ország nagyon rövid idő alatt káoszba >>>>>> süllyedt, V. László király és a főúri pártok polgárháborús viszonyok közé >>>>>> lökték az országot. * >>>>>> >>>>>> A nagy törökverővel sírba szálltak a Balkán felszabadítására >>>>>> tervezett keresztes háború tervei, és ismételt lendületet kapott *a >>>>>> főúri ligák gyilkos hatalmi harca*. *Az egyik oldalon a nagyhatalmú >>>>>> báró, V. László király gyámja, Cillei Ulrik és Garai László állt ? a >>>>>> másikon a Hunyadi fiúk és Szilágyi Mihály.* >>>>>> Elszabadultak az indulatok >>>>>> >>>>>> Nem volt kérdés, hogy Hunyadi János halálával ki kerül lépéselőnybe. >>>>>> A király *Futakra hívott össze országgyűlést*, ahová haddal >>>>>> érkezett: *Hunyadi Lászlót, a család ifjú fejét itt lemondatták* *a >>>>>> Hunyadiak által kezelt királyi birtokokról és várakról,* *az >>>>>> országos főkapitányi tisztet pedig Cillei Ulrikra ruházta az uralkodó.* >>>>>> >>>>>> Ezzel nyilvánvalóan eldőlt a bárói ligák közti erőegyensúly*, de >>>>>> Hunyadi nem adta fel. A király és kísérete 1456. november 8-án jelent meg >>>>>> Nándorfehérvár átvételére, de fegyveresei nem léphettek be a várba. *A >>>>>> hangulat békés volt, amíg a másnap reggeli miséről ki nem hívták Cilleit >>>>>> sürgős ügyek elintézésére hivatkozva. >>>>>> >>>>>> Ekkor alakult ki a *szóváltás, amely során Hunyadi és Cillei is >>>>>> fegyvert rántott, a végén pedig Cillei holtan rogyott össze. * >>>>>> >>>>>> *Erkel Ferenc: Hunyadi László 'Meghalt a cselszövő' * >>>>>> https://www.youtube.com/watch?v=uUvsk9Hvm70&embeds_referring_euri=https%3A%2F%2F24.hu%2F&source_ve_path=OTY3MTQ >>>>>> >>>>>> *A király megijedt, és Lászlóra ruházta az országos főkapitányi címet*, >>>>>> *visszaadta a korábban átadott birtokokat*. *Az uralkodó bármit >>>>>> megtett*, *csak szabaduljon. *Bárhogy nézzük, akár véletlen volt, >>>>>> akár eltervezett merénylet, Cillei halála érzékeny veszteség volt az >>>>>> országnak, *a véres incidens pedig több szövetségest elfordított a >>>>>> Hunyadi-klántól.* >>>>>> Megszegte esküjét >>>>>> >>>>>> Érezte ezt ő maga is, mert *1456. november 23-án Szilágyi Erzsébet >>>>>> Temesváron írásos ígéretet csikart ki a hazafelé tartó uralkodótól: Cillei >>>>>> haláláért bosszút állni nem fog.* >>>>>> >>>>>> *A király a Bibliára tett kézzel esküdött.* >>>>>> >>>>>> *A béke persze ezzel csak látszólag állt helyre*, *A király >>>>>> környezetében csoportosuló főuri liga nem volt hajlandó elfogadni a >>>>>> helyzetet,* *bosszúért kiáltott.* >>>>>> >>>>>> *Meggyőzték a királyt, *hogy *Hunyadi László *az életére tör, >>>>>> koronáját akarja. És *tőrbe csalták: Budára hívták haditanácsba, a >>>>>> török elleni keresztes hadjárat megszervezésére*. *Az udvarban >>>>>> azonban nem tanácskozás*, *hanem per várta, a vád felségárulás volt.* *Szokatlanul >>>>>> gyorsan, három nap alatt bűnösnek találták*,* és 1457. március 16-án >>>>>> a budai Szent György téren lefejezték. **Mátyást **fogolyként >>>>>> Bécsbe, majd Prágába szállították.* >>>>>> >>>>>> Szerencsétlen *V. László sem sokkal élte túl.* >>>>>> >>>>>> *Megszegett eskü*j*ének **első évfordulóján, 1457. november 23-án >>>>>> váratlanul elhunyt. *Persze sokan azonnal merényletre gondoltak, de >>>>>> ma már tudjuk: *az alig 17 éves fiú, hazánk második Habsburg királya >>>>>> leukémiában szenvedett*. *Szinte gyerek volt még, egész életében a >>>>>> főúri érdekcsoportok rabja és játékszere.* >>>>>> >>>>>> Önálló uralkodásra nem nyílt alkalma, nem tehetett ő valójában sem az >>>>>> esküszegésről, sem Cillei, sem Hunyadi haláláról. *Őt is ugyanaz >>>>>> gyötörte, mint *a török fenyegette *országot: önérdek, széthúzás, >>>>>> belviszály.* >>>>>> >>>>>> *Arany János 'V. László'* >>>>>> >>>>>> *1./ szavalja Sinkovits Imre: * >>>>>> https://www.youtube.com/watch?v=rhx7sMWSf6g >>>>>> >>>>>> *2./ maga a vers:* >>>>>> *V. LÁSZLÓ* >>>>>> *Arany János * >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> *Sűrű setét az éj,Dühöng a déli szél,Jó Budavár magasTornyán az >>>>>> érckakas Csikorog élesen.* >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> *?Ki az? mi az? vagy úgy ???Fordulj be és alugyUram László király:A >>>>>> zápor majd eláll, Az veri ablakod.?* >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> *A felhő megszakad,Nyilása tűz, patak;Zúgó sebes özöntA rézcsatorna >>>>>> önt Budának tornyiról.* >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> *?Miért zúg a tömeg?Kivánja eskümet???A nép, uram király,Csendes, >>>>>> mint a halál, Csupán a menny dörög.?* >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> *Megcsörren a bilincs,Lehull, gazdája nincs:Buda falán a rab? Egy-egy >>>>>> felhődarab ? Ereszkedik alá.* >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> *?Hah! láncát tépi aHunyadi két fia ???Uram, uram, ne félj!László, >>>>>> tudod, nem él S a gyermek, az fogoly.?* >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> *Mélyen a vár alattVonúl egy kis csapat;Olyan rettegve lép,Most lopja >>>>>> életét? Kanizsa, Rozgonyi.* >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> *?Kettőzni kell az őrt,Kivált Mátyás előtt!??Mátyás, az itt >>>>>> maradt,Hanem a többi rab ? Nincsen, uram, sehol.?* >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> *A felhő kimerült,A szélvihar elült,Lágyan zsongó habokEzer kis >>>>>> csillagot Rengetnek a Dunán.* >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> *?El! míg lehet s szabad!Cseh-földön biztosabb.??Miért e >>>>>> félelem?Hallgat minden elem Ég s föld határa közt.?* >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> *Az alvó aluszik,A bujdosó buvik;Ha zörren egy levél,Poroszlót jőni >>>>>> vél Kanizsa, Rozgonyi.* >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> *?Messze még a határ?Minden perc egy halál!??Legitten átkelünk,Ne >>>>>> félj uram: velünk A gyermek, a fogoly.?* >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> *Az alvó felvirad,A bujdosó riad;Szellő sincsen, de zúg,Felhő >>>>>> sincsen, de búg S villámlik messziről.* >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> *?Oh adj, oh adj nekemHűs cseppet, hű csehem!??Itt a kehely, >>>>>> igyál,Uram, László király, Enyhít... mikép a sír!?* >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> *Állj meg, bosszú, megállj:Cseh földön ül a rab;Cseh földben a >>>>>> király,Mindég is ott marad, De visszajő a rab?!* >>>>>> >>>>>> *(1853)* >>>>>> >>>>>> https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-het-verse-arany-janos-v-laszlo >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> Kapcsolódó fotógaléria >>>>>> >>>>>> >>>>> ------------------------------ >>>>> _______________________________________________ >>>>> Grem mailing list >>>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> Vírusmentes.www.avast.com >>>>> >>>>> _______________________________________________ >>>>> Grem mailing list >>>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>>> >>>> ------------------------------ >>>> _______________________________________________ >>>> Grem mailing list >>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>> >>>> ------------------------------ >>>> _______________________________________________ >>>> Grem mailing list >>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>> >>>> _______________________________________________ >>>> Grem mailing list >>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>> >>> _______________________________________________ >>> Grem mailing list >>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>> >> _______________________________________________ >> Grem mailing list >> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >> > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sun Aug 10 12:14:52 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 10 Aug 2025 12:14:52 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?QXJhbnkgSsOhbm9zOiBWLiBMw4FTWkzDkw==?= In-Reply-To: References: <49214C8B890748D09D74E5766E9A1B42@ConsulensMPC> <2793F7751EEA4FADB367C4A0B59AD24B@ConsulensMPC> <7BA50E0233CF4CF197D93544A63154B7@ConsulensMPC> Message-ID: Kedves Laci! Köszönöm a választ. A Te érvelésedben nem látom alátámasztottnak, hogy Cillei egy szál magában lett volna a várban: Idézet Tőled: " Cillei Hunyadi embereivel körülvéve egy szál magában kezdeményezett volna bármilyen összecsapást Hunyadi Lászlóval" Nem tudom elhinni, hogy Cillei lett volna olyan ostoba, hogy az egyértelműen ellenséges légkörben (l. az érveidet és a cikk érveit is) Cillei egymagában besétált volna a várba. A párbaj szó után sok kérdőjelt tettem jelzendő, hogy nem hiszem, hogy szabályos párbajról lett volna szó. De egy szóváltás, vagy a Te szavaddal "számonkérés" hevében történő emberölést nem látok bizonyítottan tőrbecsalásnak. Én vagyok szkeptikus, lehet, hogy a többieket meggyőzted. Szeretettel, Emőke On Sun, Aug 10, 2025 at 10:41?AM László Baják wrote: > Kedves Emőke! > Az a körülmény, hogy Hunyadi Lászlóék a vár átvételére érkező Cillei Ulrik > katonai kíséretét előre megfontolt szándékkal nem engedték be a várba nem > vall jóhiszeműségre. Az nyilvánvaló, hogy Hunyadiék számonkérték Cillein, > hogy a nagy diadal után miért vették el a Hunyadiaktól a főkapitányi > tisztet, az viszont teljesen valószínűtlen, hogy Cillei Hunyadi embereivel > körülvéve egy szál magában kezdeményezett volna bármilyen összecsapást > Hunyadi Lászlóval. (A szabályos párviadal feltételezése csak alaptalan > fantázia) Kompromisszumos elképzelés szerint Hunyadi emberei addig > provokálták Cilleit, amíg az el nem veszítette a fejét (esetleg még kardot > is rántott). Hunyadi emberei, akik csak erre vártak pedig lekaszabolták > utált ellenfelüket. A Hunyadi propaganda a gyilkosság mentegetésére > egyébként azt terjesztette, hogy Cillei támadt Lászlóra, ami a körülmények > ismeretében elég valószínűtlen. (A Cillei támadásáról szóló történetet írja > le a Corvin család (Mátyás fia) szolgálatában álló Szerémi György > is).Természetesen nincs 100 % bizonyosság, de a történelemben ritkán van. A > cikkben idézett elképzelés helyett korrektebb a realitásokat figyelembe > venni. Üdv: BL > > > Emoke Greschik ezt írta (időpont: 2025. aug. 10., V, > 9:08): > >> BAJÁK LACI VÁLASZA FENT ÉS LENT. >> >> További felvetés: >> >> Laci azt írja idézet: " Hunyadi László tőrbe csalja Cilleit," Nekem >> ugyebár fogalmam sincs, mi az igazság, *hiszen nem voltam jelen *és >> történész sem vagyok (((((és úgy látom, a történészi vélemények is sokszor >> eltérnek, hiszen ők sem voltak jelen)))), mindenesetre az általam e >> levelezésbe idézett V. Lászlóról szóló cikk szerint, nem tőrbe csalták, >> hanem szóváltás utáni 'párbajban??' halt meg Cillei: >> idézet a cikkből: "A hangulat békés volt, amíg a másnap reggeli miséről >> ki nem hívták Cilleit sürgős ügyek elintézésére hivatkozva. Ekkor >> alakult ki a szóváltás, amely során Hunyadi és Cillei is fegyvert rántott, >> a végén pedig Cillei holtan rogyott össze. " >> https://24.hu/tudomany/2015/11/23/megszegett-eskujenek-napjan-halt-meg-v-laszlo-kiraly/ >> >> Szeretettel, >> Emőke >> >> On Sat, Aug 9, 2025 at 10:06?PM László Baják >> wrote: >> >>> Kedves Egon, kedves lista! >>> Mindenek előtt gratulálok Egonnak a rádió interjúhoz. Csak két >>> megjegyzést fűzök a teljesség kedvéért az elmondottakhoz. Kapisztrán Szt >>> Jánost én inkább obszerváns ferencesnek nevezném. A ferenceseknek ezt a >>> szigorúbb ágát éppenséggel Kapisztrán közreműködésével alapították. A másik >>> kicsit súlyosabb dolog. Nem értek egyet azzal, hogy Cillei Ulrik >>> "hazaárulóként" szabotálta volna a török elleni had szervezését. Ez >>> leginkább a Hunyadiak lejárató kampánya miatt rögzülhetett a köztudatban. A >>> Hunyadi és a Cillei család kétségtelenül rivalizáltak egymással, ugyanakkor >>> a birtokokban megtestesülő érdekszféráikat elhatárolták egymástól, sőt >>> házassági kapcsolatot is terveztek a két család között. A problémát az >>> okozta, hogy Cillei V. László nagybátyja és gyámja, így minden törekvése >>> arra irányult, hogy V. Lászlót királyként helyzetbe hozza a kormányzóval, >>> Hunyadival szemben. A keze benne van Hunyadi kormányzóságtól való >>> megfosztásában és az ostrom után a Hunyadi fennhatósága alá tartozó várak >>> (Nándorfehérvár Is) elvételében is. Válaszul Hunyadi László tőrbe csalja >>> Cilleit, amit V: László Hunyadi László lefejeztetésével torol meg. Cillei >>> Ulrik volt a Cillei család utolsó sarja, vele a család kihalt. Ez viszont >>> korlátlan lehetőséget jelentett a Hunyadi klán számára, hogy Ulrik grófot >>> utólag ördögi színben tüntesse fel. (a Hunyadi film, illetve Bán is bedőlt >>> ennek a negatív pr-nak) Nincs szó Nándorfehérvár védelmének szabotálásáról. >>> A középkori Magyarország lehetőségeihez képest tisztességes katonai erőt >>> vonultatott fel Nándorfehérvár alatt. Olyan soha nem fordult elő korábban >>> sem, hogy az ország minden harcra kötelezett fegyverese felvonult volna. >>> Számos főúr nem is volt abban az anyagi vagy egészségügyi állapotban hogy >>> hadba vonulhatott volna. Az ország többi részét védtelenül hagyni sem lett >>> volna célszerű, illetve ellátni sen lett volna egyszerű a ténylegesen >>> megjelentnél nagyobb sereget. Maga Hunyadi az utolsó pillanatig nem volt >>> biztos benne, hogy Mohamed Nándorfehérvár ellen vonul. Ezért érkezik csak >>> az ostrom megkezdése után a helyszínre. A hazaárulás fogalma sem stílszerű, >>> ugyanis akkoriban egész mást értettek haza alatt. Cillei Ulrik amúgy stájer >>> főúrként volt a magyar király és német-római császár alattvalója. Cilli ma >>> Szlovéniában található. Szerintem egyáltalán nem szükséges a >>> magyarországi főúrak dehonesztásával növelni Hunyadi János dicsőségét. Nem >>> szorul rá. Ezt a rossz dramaturgiát a Hunyadi film is követi, sajnos. Üdv: >>> Baják László >>> >>> >>> >>> Emoke Greschik ezt írta (időpont: 2025. aug. 9., >>> Szo, 18:47): >>> >>>> Kedves Egon! >>>> Nagyon szépen köszönöm. Azt hiszem, egyszer mintha már megküldted volna >>>> a listának ezt a videót, de most e levelezés részletei, a Hegyi Klári által >>>> kiküldött 'Déli harangszó, megdicsőüléés' v. más szóval Urunk >>>> színeváltozása cikkel, aminek tartalmát tömören Te is elmondod ebben a >>>> videóban más fontos részletek mellett, továbbá a videód utáni irodalmi >>>> (Móra Ferenc és Arany János) művekkel egyre inkább összeáll a kép. Még >>>> egyszer nagyon köszönöm! MINDENKINEK JAVASLOM ELMÉLYÜLNI az összes >>>> részletben. >>>> A Hunyadi filmet nem láttam, de őszintén, nem is szeretném megnézni. A >>>> fenti levelezés részletei számomra dicső magyar hős képét festik Hunyadi >>>> Jánosról. Holnap majd elküldöm az Arany János versét írott formában is. >>>> Köszönettel, szeretettel, >>>> a Lista, Emőke >>>> >>>> On Fri, Aug 8, 2025 at 11:15?PM Reinisch Egon >>>> wrote: >>>> >>>>> A NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADAL video közvetlen linkje : >>>>> https://www.youtube.com/watch?v=Orq0Q5IZvYE >>>>> >>>>> *From:* Reinisch Egon >>>>> *Sent:* Friday, August 8, 2025 10:16 PM >>>>> *To:* grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>>> *Subject:* Re: [Grem] Arany János: V. LÁSZLÓ >>>>> >>>>> >>>>> https://www.google.com/search?q=reinisch+egon+a+n%C3%A1ndorfeh%C3%A9rv%C3%A1ri+diadal&oq=reinisch+egon+a+n%C3%A1ndorfeh%C3%A9rv%C3%A1ri+diadal+&gs_lcrp=EgZjaHJvbWUyBggAEEUYOTIHCAEQIRigATIHCAIQIRigATIHCAMQIRigATIHCAQQIRigATIHCAUQIRigAdIBCjIzNTIwajFqMTWoAgiwAgHxBc8tD8XWyjWr8QXPLQ_F1so1qw&sourceid=chrome&ie=UTF-8#fpstate=ive&vld=cid:b1501b26,vid:Orq0Q5IZvYE,st:0 >>>>> >>>>> >>>>> A fenti linken meghallgathattok és nézhettek egy másik összefoglalót a >>>>> NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADALRÓL ahol én mondom el ezt a Mozaik Sydney Rádió >>>>> magyar adásában . >>>>> Az előzmények és az ostrom több részletet tartalmaz de es sem több 15 >>>>> percnél . >>>>> Üdv .Egon >>>>> >>>>> *From:* Emoke Greschik >>>>> *Sent:* Friday, August 8, 2025 2:18 PM >>>>> *To:* grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>>> *Subject:* Re: [Grem] Arany János: V. LÁSZLÓ >>>>> >>>>> Hú, ez nagyon érdekes volt, Egon! Köszönjük szépen! Sőt annyira >>>>> érdekes, hogy felkeltette a további érdeklődésemet és a következő kb. 15 >>>>> perces történészi összefoglaló videóra találtam az 1453-56 os évekről, >>>>> benne Hódító Mehmet szultánról, 1453-ban Konstantinápoly Isztambullá >>>>> változtatásáról, ua. 1453-ban Franciaországban a 100 éves háború végéről, >>>>> amely háborúnak nagy francia szentje Szt. Johanna volt, továbbá Szilágyi >>>>> Mihályról, Hunyadi Jánosról, Kapisztrán Szt. Jánosról és a nándorfehérvári >>>>> csatáról, győzelemről,Dugovics Títusz pusztán kitalált hőstettéről majd a >>>>> pestis járványról, Hunyadi János és Kapisztrán Szt. János haláláról és a >>>>> déli harangszóról, amit eredetileg a pápa a magyarokért való imádkozásra >>>>> hívásként rendelt el és csak a győzelem után kapcsolódott össze a fejekben >>>>> a nándorfehérvári diadallal. >>>>> Itt a videó, amit szerintem ugyancsak érdemes alaposan végighallgatni >>>>> (14'40) *https://www.youtube.com/watch?v=RRk2rGfnCJE >>>>> * >>>>> >>>>> On Fri, Aug 8, 2025 at 9:37?AM Reinisch Egon >>>>> wrote: >>>>> >>>>>> V. László és a Nándorfehérvárnál aratott keresztény diadal ! >>>>>> >>>>>> Nemrégiben olvashattuk a Nándorfehérvárnál aratott diadal keresztény >>>>>> vonatkozásait valóban már kortársak is Magyarországon és Európában úgy >>>>>> gondolkodtak hogy ez keresztény diadal volt a muszlin hódítok felett amit >>>>>> erősített Kapisztrán részben nemzetközi keresztes hadának a részvétele a >>>>>> győzelemben . >>>>>> >>>>>> Csakhogy ez a diadal egyben a Magyarország történetének a legnagyobb >>>>>> HAZAÁRULÁSA is volt.Hiszen Garay és Cillei rávette a főurak és főpapok >>>>>> többségét és magát V. László gyermek királyt hogy a szerintük >>>>>> elviselhetetlen túl hatalmú Hunyadit és a hozzá pontosabban a honvédelemhez >>>>>> hű marad fűurakat veszejtsék el a török által akár úgy hogy Mehmed >>>>>> elfoglalja Nándorfehérvárt még hozzá mindezt sunyi álszent formában tették >>>>>> .Hiszen a török közeledés hírének idejében éppen ülésezett az országgyűlés >>>>>> amely megbízta Hunyadi a véres kard körbe hordozásával vagyis az országos >>>>>> riadó elrendelésével majd határozatot hoztak a királyis sereg >>>>>> fölállításáról majd a sereget fel sem állították Garai Cillei és a király >>>>>> vadászat címén távozott Bécsbe és az urak hazamentek . >>>>>> >>>>>> Hajszálon múlt hogy Nándorfehérvár nem esett el elsősorban Szilágyi >>>>>> de már Hunyadi is hajlott arra hogy a várat feladják , mert tudták a >>>>>> szétlőtt várban még egy ostromot nem tudnak visszaverni a várat viszont >>>>>> sajkán eltudják hagyni .Ekkor jött Kapisztrán és a keresztesek nem >>>>>> tervezett támadása ,amit Hunyadi a még megmaradt nehéz lovassággal >>>>>> rendkívül ügyesen kihasznált . >>>>>> >>>>>> Ha királyi sereg ekkor már a közelben táborozott volt totálisan >>>>>> megsemmisítő vereséget okozhatott volna a töröknek akár a sebesült Szultánt >>>>>> is elfoghatták volna .A törökök így is 70 évig nem mertek újra jönni ha a >>>>>> seregük megsemmisül talán sohasem jönnek újra .(nem azért mert a sereget >>>>>> nem tudták volna pótolni hanem ennek a lélektani hatása miatt ). >>>>>> >>>>>> ÉS VAJON MINDEZ MIÉRT ALAKULT ÍGY miközben az országban a KERESZTÉNY >>>>>> értékrend volt érvényben a honvédelemből való távol maradásért halál >>>>>> büntetés járt és a akiknek elsősorban kellett volna képviselni a keresztény >>>>>> értékrendet és kötelesség teljesítést a bandérium vagy zsoldosok >>>>>> kiállítására sőt személyes hadba vonulásra kötelezett főpapok sem jelentek >>>>>> meg Nándorfehérvárnál . >>>>>> >>>>>> Üdv. Egon >>>>>> >>>>>> *From:* Emoke Greschik >>>>>> *Sent:* Thursday, August 7, 2025 3:48 PM >>>>>> *To:* grem at turul banki. hu >>>>>> *Subject:* Re: [Grem] Arany János: V. LÁSZLÓ >>>>>> >>>>>> színezés helyesbítés: >>>>>> *de Hunyadi nem adta fel. A király és kísérete 1456. november 8-án >>>>>> jelent meg Nándorfehérvár átvételére, de fegyveresei nem léphettek be a >>>>>> várba. * >>>>>> >>>>>> ALÁBB MÁR HELYESBÍTVE: >>>>>> On Thu, Aug 7, 2025 at 3:45?PM Emoke Greschik >>>>>> wrote: >>>>>> >>>>>>> Esküje megszegése első évfordulóján halt meg V. László király >>>>>>> >>>>>>> https://24.hu/tudomany/2015/11/23/megszegett-eskujenek-napjan-halt-meg-v-laszlo-kiraly/ >>>>>>> Bihari Dániel >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> *Hunyadi János halála után az ország nagyon rövid idő alatt káoszba >>>>>>> süllyedt, V. László király és a főúri pártok polgárháborús viszonyok közé >>>>>>> lökték az országot. * >>>>>>> >>>>>>> A nagy törökverővel sírba szálltak a Balkán felszabadítására >>>>>>> tervezett keresztes háború tervei, és ismételt lendületet kapott *a >>>>>>> főúri ligák gyilkos hatalmi harca*. *Az egyik oldalon a nagyhatalmú >>>>>>> báró, V. László király gyámja, Cillei Ulrik és Garai László állt ? a >>>>>>> másikon a Hunyadi fiúk és Szilágyi Mihály.* >>>>>>> Elszabadultak az indulatok >>>>>>> >>>>>>> Nem volt kérdés, hogy Hunyadi János halálával ki kerül lépéselőnybe. >>>>>>> A király *Futakra hívott össze országgyűlést*, ahová haddal >>>>>>> érkezett: *Hunyadi Lászlót, a család ifjú fejét itt lemondatták* *a >>>>>>> Hunyadiak által kezelt királyi birtokokról és várakról,* *az >>>>>>> országos főkapitányi tisztet pedig Cillei Ulrikra ruházta az uralkodó.* >>>>>>> >>>>>>> Ezzel nyilvánvalóan eldőlt a bárói ligák közti erőegyensúly*, de >>>>>>> Hunyadi nem adta fel. A király és kísérete 1456. november 8-án jelent meg >>>>>>> Nándorfehérvár átvételére, de fegyveresei nem léphettek be a várba. *A >>>>>>> hangulat békés volt, amíg a másnap reggeli miséről ki nem hívták Cilleit >>>>>>> sürgős ügyek elintézésére hivatkozva. >>>>>>> >>>>>>> Ekkor alakult ki a *szóváltás, amely során Hunyadi és Cillei is >>>>>>> fegyvert rántott, a végén pedig Cillei holtan rogyott össze. * >>>>>>> >>>>>>> *Erkel Ferenc: Hunyadi László 'Meghalt a cselszövő' * >>>>>>> https://www.youtube.com/watch?v=uUvsk9Hvm70&embeds_referring_euri=https%3A%2F%2F24.hu%2F&source_ve_path=OTY3MTQ >>>>>>> >>>>>>> *A király megijedt, és Lászlóra ruházta az országos főkapitányi >>>>>>> címet*, *visszaadta a korábban átadott birtokokat*. *Az uralkodó >>>>>>> bármit megtett*, *csak szabaduljon. *Bárhogy nézzük, akár véletlen >>>>>>> volt, akár eltervezett merénylet, Cillei halála érzékeny veszteség volt az >>>>>>> országnak, *a véres incidens pedig több szövetségest elfordított a >>>>>>> Hunyadi-klántól.* >>>>>>> Megszegte esküjét >>>>>>> >>>>>>> Érezte ezt ő maga is, mert *1456. november 23-án Szilágyi Erzsébet >>>>>>> Temesváron írásos ígéretet csikart ki a hazafelé tartó uralkodótól: Cillei >>>>>>> haláláért bosszút állni nem fog.* >>>>>>> >>>>>>> *A király a Bibliára tett kézzel esküdött.* >>>>>>> >>>>>>> *A béke persze ezzel csak látszólag állt helyre*, *A király >>>>>>> környezetében csoportosuló főuri liga nem volt hajlandó elfogadni a >>>>>>> helyzetet,* *bosszúért kiáltott.* >>>>>>> >>>>>>> *Meggyőzték a királyt, *hogy *Hunyadi László *az életére tör, >>>>>>> koronáját akarja. És *tőrbe csalták: Budára hívták haditanácsba, a >>>>>>> török elleni keresztes hadjárat megszervezésére*. *Az udvarban >>>>>>> azonban nem tanácskozás*, *hanem per várta, a vád felségárulás >>>>>>> volt.* *Szokatlanul gyorsan, három nap alatt bűnösnek találták*,* >>>>>>> és 1457. március 16-án a budai Szent György téren lefejezték. **Mátyást >>>>>>> **fogolyként Bécsbe, majd Prágába szállították.* >>>>>>> >>>>>>> Szerencsétlen *V. László sem sokkal élte túl.* >>>>>>> >>>>>>> *Megszegett eskü*j*ének **első évfordulóján, 1457. november 23-án >>>>>>> váratlanul elhunyt. *Persze sokan azonnal merényletre gondoltak, de >>>>>>> ma már tudjuk: *az alig 17 éves fiú, hazánk második Habsburg >>>>>>> királya leukémiában szenvedett*. *Szinte gyerek volt még, egész >>>>>>> életében a főúri érdekcsoportok rabja és játékszere.* >>>>>>> >>>>>>> Önálló uralkodásra nem nyílt alkalma, nem tehetett ő valójában sem >>>>>>> az esküszegésről, sem Cillei, sem Hunyadi haláláról. *Őt is ugyanaz >>>>>>> gyötörte, mint *a török fenyegette *országot: önérdek, széthúzás, >>>>>>> belviszály.* >>>>>>> >>>>>>> *Arany János 'V. László'* >>>>>>> >>>>>>> *1./ szavalja Sinkovits Imre: * >>>>>>> https://www.youtube.com/watch?v=rhx7sMWSf6g >>>>>>> >>>>>>> *2./ maga a vers:* >>>>>>> *V. LÁSZLÓ* >>>>>>> *Arany János * >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> *Sűrű setét az éj,Dühöng a déli szél,Jó Budavár magasTornyán az >>>>>>> érckakas Csikorog élesen.* >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> *?Ki az? mi az? vagy úgy ???Fordulj be és alugyUram László király:A >>>>>>> zápor majd eláll, Az veri ablakod.?* >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> *A felhő megszakad,Nyilása tűz, patak;Zúgó sebes özöntA rézcsatorna >>>>>>> önt Budának tornyiról.* >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> *?Miért zúg a tömeg?Kivánja eskümet???A nép, uram király,Csendes, >>>>>>> mint a halál, Csupán a menny dörög.?* >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> *Megcsörren a bilincs,Lehull, gazdája nincs:Buda falán a rab? >>>>>>> Egy-egy felhődarab ? Ereszkedik alá.* >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> *?Hah! láncát tépi aHunyadi két fia ???Uram, uram, ne félj!László, >>>>>>> tudod, nem él S a gyermek, az fogoly.?* >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> *Mélyen a vár alattVonúl egy kis csapat;Olyan rettegve lép,Most >>>>>>> lopja életét? Kanizsa, Rozgonyi.* >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> *?Kettőzni kell az őrt,Kivált Mátyás előtt!??Mátyás, az itt >>>>>>> maradt,Hanem a többi rab ? Nincsen, uram, sehol.?* >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> *A felhő kimerült,A szélvihar elült,Lágyan zsongó habokEzer kis >>>>>>> csillagot Rengetnek a Dunán.* >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> *?El! míg lehet s szabad!Cseh-földön biztosabb.??Miért e >>>>>>> félelem?Hallgat minden elem Ég s föld határa közt.?* >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> *Az alvó aluszik,A bujdosó buvik;Ha zörren egy levél,Poroszlót jőni >>>>>>> vél Kanizsa, Rozgonyi.* >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> *?Messze még a határ?Minden perc egy halál!??Legitten átkelünk,Ne >>>>>>> félj uram: velünk A gyermek, a fogoly.?* >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> *Az alvó felvirad,A bujdosó riad;Szellő sincsen, de zúg,Felhő >>>>>>> sincsen, de búg S villámlik messziről.* >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> *?Oh adj, oh adj nekemHűs cseppet, hű csehem!??Itt a kehely, >>>>>>> igyál,Uram, László király, Enyhít... mikép a sír!?* >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> *Állj meg, bosszú, megállj:Cseh földön ül a rab;Cseh földben a >>>>>>> király,Mindég is ott marad, De visszajő a rab?!* >>>>>>> >>>>>>> *(1853)* >>>>>>> >>>>>>> https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-het-verse-arany-janos-v-laszlo >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> Kapcsolódó fotógaléria >>>>>>> >>>>>>> >>>>>> ------------------------------ >>>>>> _______________________________________________ >>>>>> Grem mailing list >>>>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>>>> >>>>>> >>>>>> >>>>>> Vírusmentes.www.avast.com >>>>>> >>>>>> _______________________________________________ >>>>>> Grem mailing list >>>>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>>>> >>>>> ------------------------------ >>>>> _______________________________________________ >>>>> Grem mailing list >>>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>>> >>>>> ------------------------------ >>>>> _______________________________________________ >>>>> Grem mailing list >>>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>>> >>>>> _______________________________________________ >>>>> Grem mailing list >>>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>>> >>>> _______________________________________________ >>>> Grem mailing list >>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>> >>> _______________________________________________ >>> Grem mailing list >>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>> >> _______________________________________________ >> Grem mailing list >> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >> > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sun Aug 10 12:23:40 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 10 Aug 2025 12:23:40 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?TWFpIHZhc8Ohcm5hcGkgZXZhbmcuICsgZWxtw6lsa2Vkw6lz?= Message-ID: *Barsi Balázs atya elmélkedéseinek forrása: **https://barsitelekmm.blogspot.com/ **, a Bp. Barron elmélkedések napi emailjeire a **wordonfire.org ** linken ** lehet feliratkozni.* *xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx* *ALLELUJA Virrasszatok és álljatok készen, * mert *nem tudjátok,* hogy az Emberfia mikor érkezik*. Mt 24,42a és 44 ? 2. tónus. *? EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből * *Mindig álljunk készen a végső számadásra, bármikor szólít is az Úr! Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: (* ?Ne *félj *, te kisded nyáj, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja az országot. Adjátok el, *amitek van, *és osszátok ki a *rászorul*óknak. Készítsetek *magatoknak *kimeríthetetlen erszényt, kifogyhatatlan kincset a mennyben, ahol *tolvaj *nem fér hozzá, és *a moly *nem* rágja szét *. Ahol a kincsetek, ott a szívetek is. *) Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák. Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, *hogy melyik órában jön a tolvaj,* nem *engedné betörni *házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor *nem is gondoljátok*.? (* Péter megkérdezte: ?Uram, csak *nekünk *mondod ezt a példabeszédet, vagy *mindenkinek?? * Az Úr így válaszolt: ?Ki a hű és okos sáfár, akit ura szolgái fölé rendel, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az élelemből? Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a tevékenységben talál. Bizony mondom nektek, hogy minden vagyonát rábízza. *De ha a szolga azt mondja magában: Uram bizonyára késni fog, és elkezdi verni a többi szolgát és szolgálót, eszik-iszik meg részegeskedik, akkor ennek a szolgának az ura megérkezik olyan napon, amikor nem is várja, és olyan órában, amikor nem gondolja. *Kegyetlenül megbünteti, és *a hűtlenek sorsára * juttatja. *Az a szolga, aki *ismeri ura akaratát, *de nem áll *készen, hogy akarata szerint járjon el, *sok verést* kap. Aki *azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést *érdemel, csak kevés *verést *kap. Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.? *) Ezek az evangélium igéi.* *Lk 12,32-48* *Barsi Balázs atya elmélkedése:* Amiről ma a Zsidókhoz írt levélben olvasunk, annak történeti alátámasztását láthatjuk az Olvasmányban*: az Egyiptomból való kivonulás éjszakája nem érte váratlanul atyáinkat, mert hittek esküvel megerősített ígéreteinek*. * Az Újszövetségben azonban sokkal nagyobb ígéretek birtokában vagyunk.* *A Hitvallásban ezt mondjuk: ?Várom a holtak feltámadását és az eljövendő örök életet.? *Azzal, hogy a ritmikusan ismétlődő ,hiszek, igét egyszer csak felváltja a ,várom,, *fontos figyelmeztetést is kapunk. Ha hitünk * *nem* *alakul át várakozássá*, *akkor az haldokló, beteg hit, *nem az Úr Jézus által megdicsért emberi magatartás. *Ő a mai Evangéliumban az urára váró szolga* *képét állítja elénk*. A nappal a tennivalók világát jelenti, az éjszaka a mélységes bizalomét, amelyben nem cselekszünk, hanem egyszerűen várunk, ráhagyatkozva Urunkra. Ez *a várakozás maga a legnagyobb tett*, *mé*g ha esetleg öntudatlan álomban, mély alvásban testesül is meg, mint ahogy a gyermek alszik édesanyja karjaiban, kimondatlanul is tudva, érezve, hogy a legnagyobb biztonságban van, a szeretet védőburka veszi körül. Akiket Isten Lelke vezérel, azokat erre *a mélységes várakozás*ra*, feltétel nélküli ráhagyatkozás*ra tanítja. *Bp. Barron's Gospel Reflection:* Friends, in today?s Gospel, *Jesus urges us to be ready for his Second Coming. *It reminds me of *John the Baptist preparing us: ?Make straight the way of the Lord.? He is saying that his job is to prepare for the mighty coming of the Lord. *A change is coming, a revolution is on the way, a disaster (the destruction of the old) is about to happen. *Prepare the way of the Lord.* And what is the manner of preparation? It is a baptism of repentance. *Baptism?an immersion in water?reminded first-century Jews of the Exodus, passing through the Red Sea, leaving the ways of slavery behind*. *And repentance (metanoia)*?going beyond the mind that you have. How our minds are conditioned by the fallen world! How our expectations are shaped, stunted by what has gone before. The world of Tiberius and Pilate and Herod and Caiaphas has shaped our imagination*. It?s time, John is saying, for a new mind, a new set of eyes, a new kind of expectation. God is about to act!* *Be ready! * *Imádkozzál érettünk Istennek Szent Anyja, hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire. Ámen.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From laszlo.bajak at gmail.com Sun Aug 10 12:52:02 2025 From: laszlo.bajak at gmail.com (=?UTF-8?B?TMOhc3psw7MgQmFqw6Fr?=) Date: Sun, 10 Aug 2025 12:52:02 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?QXJhbnkgSsOhbm9zOiBWLiBMw4FTWkzDkw==?= In-Reply-To: References: <49214C8B890748D09D74E5766E9A1B42@ConsulensMPC> <2793F7751EEA4FADB367C4A0B59AD24B@ConsulensMPC> <7BA50E0233CF4CF197D93544A63154B7@ConsulensMPC> Message-ID: Kedves Emőke! Az, hogy Cillei kíséretét nem engedték be Nándorfehérvárra tény kérdés. Cillei úgy tűnik jóhiszemű volt a korábbi vőjelöltje irányában. Mint azt említettem Cillei és a Hunyadiak között inkább csak hatalmi rivalizálás volt és nem annyira nyílt ellenségeskedés. Cillei joggal gondolta, hogy nem merik fizikailag bántalmazni. Az is feltehető, hogy Hunyadi László nem ab ovo meggyilkoltatni akarta a kiszolgáltatott helyzetbe került Cilleit, hanem csak rákényszeríteni arra, hogy járjon közbe a királynál az érdekében. A gyilkosságra csak azután került sor, hogy Cillei erre nem volt hajlandó, és esetleg túlzott indulatossággal elutasította a követelést. Üdv Emoke Greschik ezt írta (időpont: 2025. aug. 10., V, 12:15): > Kedves Laci! > > Köszönöm a választ. > > A Te érvelésedben nem látom alátámasztottnak, hogy Cillei egy szál magában > lett volna a várban: Idézet Tőled: " Cillei Hunyadi embereivel körülvéve > egy szál magában kezdeményezett volna bármilyen összecsapást Hunyadi > Lászlóval" Nem tudom elhinni, hogy Cillei lett volna olyan ostoba, hogy az > egyértelműen ellenséges légkörben (l. az érveidet és a cikk érveit is) > Cillei egymagában besétált volna a várba. > > A párbaj szó után sok kérdőjelt tettem jelzendő, hogy nem hiszem, hogy > szabályos párbajról lett volna szó. De egy szóváltás, vagy a Te szavaddal > "számonkérés" hevében történő emberölést nem látok bizonyítottan > tőrbecsalásnak. > > Én vagyok szkeptikus, lehet, hogy a többieket meggyőzted. > > Szeretettel, > Emőke > > > > > > > > On Sun, Aug 10, 2025 at 10:41?AM László Baják > wrote: > >> Kedves Emőke! >> Az a körülmény, hogy Hunyadi Lászlóék a vár átvételére érkező Cillei >> Ulrik katonai kíséretét előre megfontolt szándékkal nem engedték be a várba >> nem vall jóhiszeműségre. Az nyilvánvaló, hogy Hunyadiék számonkérték >> Cillein, hogy a nagy diadal után miért vették el a Hunyadiaktól a >> főkapitányi tisztet, az viszont teljesen valószínűtlen, hogy Cillei Hunyadi >> embereivel körülvéve egy szál magában kezdeményezett volna bármilyen >> összecsapást Hunyadi Lászlóval. (A szabályos párviadal feltételezése csak >> alaptalan fantázia) Kompromisszumos elképzelés szerint Hunyadi emberei >> addig provokálták Cilleit, amíg az el nem veszítette a fejét (esetleg még >> kardot is rántott). Hunyadi emberei, akik csak erre vártak pedig >> lekaszabolták utált ellenfelüket. A Hunyadi propaganda a gyilkosság >> mentegetésére egyébként azt terjesztette, hogy Cillei támadt Lászlóra, ami >> a körülmények ismeretében elég valószínűtlen. (A Cillei támadásáról szóló >> történetet írja le a Corvin család (Mátyás fia) szolgálatában álló Szerémi >> György is).Természetesen nincs 100 % bizonyosság, de a történelemben ritkán >> van. A cikkben idézett elképzelés helyett korrektebb a realitásokat >> figyelembe venni. Üdv: BL >> >> >> Emoke Greschik ezt írta (időpont: 2025. aug. 10., >> V, 9:08): >> >>> BAJÁK LACI VÁLASZA FENT ÉS LENT. >>> >>> További felvetés: >>> >>> Laci azt írja idézet: " Hunyadi László tőrbe csalja Cilleit," Nekem >>> ugyebár fogalmam sincs, mi az igazság, *hiszen nem voltam jelen *és >>> történész sem vagyok (((((és úgy látom, a történészi vélemények is sokszor >>> eltérnek, hiszen ők sem voltak jelen)))), mindenesetre az általam e >>> levelezésbe idézett V. Lászlóról szóló cikk szerint, nem tőrbe csalták, >>> hanem szóváltás utáni 'párbajban??' halt meg Cillei: >>> idézet a cikkből: "A hangulat békés volt, amíg a másnap reggeli >>> miséről ki nem hívták Cilleit sürgős ügyek elintézésére hivatkozva. Ekkor >>> alakult ki a szóváltás, amely során Hunyadi és Cillei is fegyvert rántott, >>> a végén pedig Cillei holtan rogyott össze. " >>> https://24.hu/tudomany/2015/11/23/megszegett-eskujenek-napjan-halt-meg-v-laszlo-kiraly/ >>> >>> Szeretettel, >>> Emőke >>> >>> On Sat, Aug 9, 2025 at 10:06?PM László Baják >>> wrote: >>> >>>> Kedves Egon, kedves lista! >>>> Mindenek előtt gratulálok Egonnak a rádió interjúhoz. Csak két >>>> megjegyzést fűzök a teljesség kedvéért az elmondottakhoz. Kapisztrán Szt >>>> Jánost én inkább obszerváns ferencesnek nevezném. A ferenceseknek ezt a >>>> szigorúbb ágát éppenséggel Kapisztrán közreműködésével alapították. A másik >>>> kicsit súlyosabb dolog. Nem értek egyet azzal, hogy Cillei Ulrik >>>> "hazaárulóként" szabotálta volna a török elleni had szervezését. Ez >>>> leginkább a Hunyadiak lejárató kampánya miatt rögzülhetett a köztudatban. A >>>> Hunyadi és a Cillei család kétségtelenül rivalizáltak egymással, ugyanakkor >>>> a birtokokban megtestesülő érdekszféráikat elhatárolták egymástól, sőt >>>> házassági kapcsolatot is terveztek a két család között. A problémát az >>>> okozta, hogy Cillei V. László nagybátyja és gyámja, így minden törekvése >>>> arra irányult, hogy V. Lászlót királyként helyzetbe hozza a kormányzóval, >>>> Hunyadival szemben. A keze benne van Hunyadi kormányzóságtól való >>>> megfosztásában és az ostrom után a Hunyadi fennhatósága alá tartozó várak >>>> (Nándorfehérvár Is) elvételében is. Válaszul Hunyadi László tőrbe csalja >>>> Cilleit, amit V: László Hunyadi László lefejeztetésével torol meg. Cillei >>>> Ulrik volt a Cillei család utolsó sarja, vele a család kihalt. Ez viszont >>>> korlátlan lehetőséget jelentett a Hunyadi klán számára, hogy Ulrik grófot >>>> utólag ördögi színben tüntesse fel. (a Hunyadi film, illetve Bán is bedőlt >>>> ennek a negatív pr-nak) Nincs szó Nándorfehérvár védelmének szabotálásáról. >>>> A középkori Magyarország lehetőségeihez képest tisztességes katonai erőt >>>> vonultatott fel Nándorfehérvár alatt. Olyan soha nem fordult elő korábban >>>> sem, hogy az ország minden harcra kötelezett fegyverese felvonult volna. >>>> Számos főúr nem is volt abban az anyagi vagy egészségügyi állapotban hogy >>>> hadba vonulhatott volna. Az ország többi részét védtelenül hagyni sem lett >>>> volna célszerű, illetve ellátni sen lett volna egyszerű a ténylegesen >>>> megjelentnél nagyobb sereget. Maga Hunyadi az utolsó pillanatig nem volt >>>> biztos benne, hogy Mohamed Nándorfehérvár ellen vonul. Ezért érkezik csak >>>> az ostrom megkezdése után a helyszínre. A hazaárulás fogalma sem stílszerű, >>>> ugyanis akkoriban egész mást értettek haza alatt. Cillei Ulrik amúgy stájer >>>> főúrként volt a magyar király és német-római császár alattvalója. Cilli ma >>>> Szlovéniában található. Szerintem egyáltalán nem szükséges a >>>> magyarországi főúrak dehonesztásával növelni Hunyadi János dicsőségét. Nem >>>> szorul rá. Ezt a rossz dramaturgiát a Hunyadi film is követi, sajnos. Üdv: >>>> Baják László >>>> >>>> >>>> >>>> Emoke Greschik ezt írta (időpont: 2025. aug. 9., >>>> Szo, 18:47): >>>> >>>>> Kedves Egon! >>>>> Nagyon szépen köszönöm. Azt hiszem, egyszer mintha már megküldted >>>>> volna a listának ezt a videót, de most e levelezés részletei, a Hegyi Klári >>>>> által kiküldött 'Déli harangszó, megdicsőüléés' v. más szóval Urunk >>>>> színeváltozása cikkel, aminek tartalmát tömören Te is elmondod ebben a >>>>> videóban más fontos részletek mellett, továbbá a videód utáni irodalmi >>>>> (Móra Ferenc és Arany János) művekkel egyre inkább összeáll a kép. Még >>>>> egyszer nagyon köszönöm! MINDENKINEK JAVASLOM ELMÉLYÜLNI az összes >>>>> részletben. >>>>> A Hunyadi filmet nem láttam, de őszintén, nem is szeretném megnézni. A >>>>> fenti levelezés részletei számomra dicső magyar hős képét festik Hunyadi >>>>> Jánosról. Holnap majd elküldöm az Arany János versét írott formában is. >>>>> Köszönettel, szeretettel, >>>>> a Lista, Emőke >>>>> >>>>> On Fri, Aug 8, 2025 at 11:15?PM Reinisch Egon >>>>> wrote: >>>>> >>>>>> A NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADAL video közvetlen linkje : >>>>>> https://www.youtube.com/watch?v=Orq0Q5IZvYE >>>>>> >>>>>> *From:* Reinisch Egon >>>>>> *Sent:* Friday, August 8, 2025 10:16 PM >>>>>> *To:* grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>>>> *Subject:* Re: [Grem] Arany János: V. LÁSZLÓ >>>>>> >>>>>> >>>>>> https://www.google.com/search?q=reinisch+egon+a+n%C3%A1ndorfeh%C3%A9rv%C3%A1ri+diadal&oq=reinisch+egon+a+n%C3%A1ndorfeh%C3%A9rv%C3%A1ri+diadal+&gs_lcrp=EgZjaHJvbWUyBggAEEUYOTIHCAEQIRigATIHCAIQIRigATIHCAMQIRigATIHCAQQIRigATIHCAUQIRigAdIBCjIzNTIwajFqMTWoAgiwAgHxBc8tD8XWyjWr8QXPLQ_F1so1qw&sourceid=chrome&ie=UTF-8#fpstate=ive&vld=cid:b1501b26,vid:Orq0Q5IZvYE,st:0 >>>>>> >>>>>> >>>>>> A fenti linken meghallgathattok és nézhettek egy másik összefoglalót >>>>>> a NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADALRÓL ahol én mondom el ezt a Mozaik Sydney Rádió >>>>>> magyar adásában . >>>>>> Az előzmények és az ostrom több részletet tartalmaz de es sem több 15 >>>>>> percnél . >>>>>> Üdv .Egon >>>>>> >>>>>> *From:* Emoke Greschik >>>>>> *Sent:* Friday, August 8, 2025 2:18 PM >>>>>> *To:* grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>>>> *Subject:* Re: [Grem] Arany János: V. LÁSZLÓ >>>>>> >>>>>> Hú, ez nagyon érdekes volt, Egon! Köszönjük szépen! Sőt annyira >>>>>> érdekes, hogy felkeltette a további érdeklődésemet és a következő kb. 15 >>>>>> perces történészi összefoglaló videóra találtam az 1453-56 os évekről, >>>>>> benne Hódító Mehmet szultánról, 1453-ban Konstantinápoly Isztambullá >>>>>> változtatásáról, ua. 1453-ban Franciaországban a 100 éves háború végéről, >>>>>> amely háborúnak nagy francia szentje Szt. Johanna volt, továbbá Szilágyi >>>>>> Mihályról, Hunyadi Jánosról, Kapisztrán Szt. Jánosról és a nándorfehérvári >>>>>> csatáról, győzelemről,Dugovics Títusz pusztán kitalált hőstettéről majd a >>>>>> pestis járványról, Hunyadi János és Kapisztrán Szt. János haláláról és a >>>>>> déli harangszóról, amit eredetileg a pápa a magyarokért való imádkozásra >>>>>> hívásként rendelt el és csak a győzelem után kapcsolódott össze a fejekben >>>>>> a nándorfehérvári diadallal. >>>>>> Itt a videó, amit szerintem ugyancsak érdemes alaposan végighallgatni >>>>>> (14'40) *https://www.youtube.com/watch?v=RRk2rGfnCJE >>>>>> * >>>>>> >>>>>> On Fri, Aug 8, 2025 at 9:37?AM Reinisch Egon >>>>>> wrote: >>>>>> >>>>>>> V. László és a Nándorfehérvárnál aratott keresztény diadal ! >>>>>>> >>>>>>> Nemrégiben olvashattuk a Nándorfehérvárnál aratott diadal keresztény >>>>>>> vonatkozásait valóban már kortársak is Magyarországon és Európában úgy >>>>>>> gondolkodtak hogy ez keresztény diadal volt a muszlin hódítok felett amit >>>>>>> erősített Kapisztrán részben nemzetközi keresztes hadának a részvétele a >>>>>>> győzelemben . >>>>>>> >>>>>>> Csakhogy ez a diadal egyben a Magyarország történetének a legnagyobb >>>>>>> HAZAÁRULÁSA is volt.Hiszen Garay és Cillei rávette a főurak és főpapok >>>>>>> többségét és magát V. László gyermek királyt hogy a szerintük >>>>>>> elviselhetetlen túl hatalmú Hunyadit és a hozzá pontosabban a honvédelemhez >>>>>>> hű marad fűurakat veszejtsék el a török által akár úgy hogy Mehmed >>>>>>> elfoglalja Nándorfehérvárt még hozzá mindezt sunyi álszent formában tették >>>>>>> .Hiszen a török közeledés hírének idejében éppen ülésezett az országgyűlés >>>>>>> amely megbízta Hunyadi a véres kard körbe hordozásával vagyis az országos >>>>>>> riadó elrendelésével majd határozatot hoztak a királyis sereg >>>>>>> fölállításáról majd a sereget fel sem állították Garai Cillei és a király >>>>>>> vadászat címén távozott Bécsbe és az urak hazamentek . >>>>>>> >>>>>>> Hajszálon múlt hogy Nándorfehérvár nem esett el elsősorban Szilágyi >>>>>>> de már Hunyadi is hajlott arra hogy a várat feladják , mert tudták a >>>>>>> szétlőtt várban még egy ostromot nem tudnak visszaverni a várat viszont >>>>>>> sajkán eltudják hagyni .Ekkor jött Kapisztrán és a keresztesek nem >>>>>>> tervezett támadása ,amit Hunyadi a még megmaradt nehéz lovassággal >>>>>>> rendkívül ügyesen kihasznált . >>>>>>> >>>>>>> Ha királyi sereg ekkor már a közelben táborozott volt totálisan >>>>>>> megsemmisítő vereséget okozhatott volna a töröknek akár a sebesült Szultánt >>>>>>> is elfoghatták volna .A törökök így is 70 évig nem mertek újra jönni ha a >>>>>>> seregük megsemmisül talán sohasem jönnek újra .(nem azért mert a sereget >>>>>>> nem tudták volna pótolni hanem ennek a lélektani hatása miatt ). >>>>>>> >>>>>>> ÉS VAJON MINDEZ MIÉRT ALAKULT ÍGY miközben az országban a KERESZTÉNY >>>>>>> értékrend volt érvényben a honvédelemből való távol maradásért halál >>>>>>> büntetés járt és a akiknek elsősorban kellett volna képviselni a keresztény >>>>>>> értékrendet és kötelesség teljesítést a bandérium vagy zsoldosok >>>>>>> kiállítására sőt személyes hadba vonulásra kötelezett főpapok sem jelentek >>>>>>> meg Nándorfehérvárnál . >>>>>>> >>>>>>> Üdv. Egon >>>>>>> >>>>>>> *From:* Emoke Greschik >>>>>>> *Sent:* Thursday, August 7, 2025 3:48 PM >>>>>>> *To:* grem at turul banki. hu >>>>>>> *Subject:* Re: [Grem] Arany János: V. LÁSZLÓ >>>>>>> >>>>>>> színezés helyesbítés: >>>>>>> *de Hunyadi nem adta fel. A király és kísérete 1456. november 8-án >>>>>>> jelent meg Nándorfehérvár átvételére, de fegyveresei nem léphettek be a >>>>>>> várba. * >>>>>>> >>>>>>> ALÁBB MÁR HELYESBÍTVE: >>>>>>> On Thu, Aug 7, 2025 at 3:45?PM Emoke Greschik >>>>>>> wrote: >>>>>>> >>>>>>>> Esküje megszegése első évfordulóján halt meg V. László király >>>>>>>> >>>>>>>> https://24.hu/tudomany/2015/11/23/megszegett-eskujenek-napjan-halt-meg-v-laszlo-kiraly/ >>>>>>>> Bihari Dániel >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> *Hunyadi János halála után az ország nagyon rövid idő alatt káoszba >>>>>>>> süllyedt, V. László király és a főúri pártok polgárháborús viszonyok közé >>>>>>>> lökték az országot. * >>>>>>>> >>>>>>>> A nagy törökverővel sírba szálltak a Balkán felszabadítására >>>>>>>> tervezett keresztes háború tervei, és ismételt lendületet kapott *a >>>>>>>> főúri ligák gyilkos hatalmi harca*. *Az egyik oldalon a >>>>>>>> nagyhatalmú báró, V. László király gyámja, Cillei Ulrik és Garai László >>>>>>>> állt ? a másikon a Hunyadi fiúk és Szilágyi Mihály.* >>>>>>>> Elszabadultak az indulatok >>>>>>>> >>>>>>>> Nem volt kérdés, hogy Hunyadi János halálával ki kerül >>>>>>>> lépéselőnybe. A király *Futakra hívott össze országgyűlést*, ahová >>>>>>>> haddal érkezett: *Hunyadi Lászlót, a család ifjú fejét itt >>>>>>>> lemondatták* *a Hunyadiak által kezelt királyi birtokokról és >>>>>>>> várakról,* *az országos főkapitányi tisztet pedig Cillei Ulrikra >>>>>>>> ruházta az uralkodó.* >>>>>>>> >>>>>>>> Ezzel nyilvánvalóan eldőlt a bárói ligák közti erőegyensúly*, de >>>>>>>> Hunyadi nem adta fel. A király és kísérete 1456. november 8-án jelent meg >>>>>>>> Nándorfehérvár átvételére, de fegyveresei nem léphettek be a várba. *A >>>>>>>> hangulat békés volt, amíg a másnap reggeli miséről ki nem hívták Cilleit >>>>>>>> sürgős ügyek elintézésére hivatkozva. >>>>>>>> >>>>>>>> Ekkor alakult ki a *szóváltás, amely során Hunyadi és Cillei is >>>>>>>> fegyvert rántott, a végén pedig Cillei holtan rogyott össze. * >>>>>>>> >>>>>>>> *Erkel Ferenc: Hunyadi László 'Meghalt a cselszövő' * >>>>>>>> https://www.youtube.com/watch?v=uUvsk9Hvm70&embeds_referring_euri=https%3A%2F%2F24.hu%2F&source_ve_path=OTY3MTQ >>>>>>>> >>>>>>>> *A király megijedt, és Lászlóra ruházta az országos főkapitányi >>>>>>>> címet*, *visszaadta a korábban átadott birtokokat*. *Az uralkodó >>>>>>>> bármit megtett*, *csak szabaduljon. *Bárhogy nézzük, akár véletlen >>>>>>>> volt, akár eltervezett merénylet, Cillei halála érzékeny veszteség volt az >>>>>>>> országnak, *a véres incidens pedig több szövetségest elfordított a >>>>>>>> Hunyadi-klántól.* >>>>>>>> Megszegte esküjét >>>>>>>> >>>>>>>> Érezte ezt ő maga is, mert *1456. november 23-án Szilágyi Erzsébet >>>>>>>> Temesváron írásos ígéretet csikart ki a hazafelé tartó uralkodótól: Cillei >>>>>>>> haláláért bosszút állni nem fog.* >>>>>>>> >>>>>>>> *A király a Bibliára tett kézzel esküdött.* >>>>>>>> >>>>>>>> *A béke persze ezzel csak látszólag állt helyre*, *A király >>>>>>>> környezetében csoportosuló főuri liga nem volt hajlandó elfogadni a >>>>>>>> helyzetet,* *bosszúért kiáltott.* >>>>>>>> >>>>>>>> *Meggyőzték a királyt, *hogy *Hunyadi László *az életére tör, >>>>>>>> koronáját akarja. És *tőrbe csalták: Budára hívták haditanácsba, a >>>>>>>> török elleni keresztes hadjárat megszervezésére*. *Az udvarban >>>>>>>> azonban nem tanácskozás*, *hanem per várta, a vád felségárulás >>>>>>>> volt.* *Szokatlanul gyorsan, három nap alatt bűnösnek találták*,* >>>>>>>> és 1457. március 16-án a budai Szent György téren lefejezték. **Mátyást >>>>>>>> **fogolyként Bécsbe, majd Prágába szállították.* >>>>>>>> >>>>>>>> Szerencsétlen *V. László sem sokkal élte túl.* >>>>>>>> >>>>>>>> *Megszegett eskü*j*ének **első évfordulóján, 1457. november 23-án >>>>>>>> váratlanul elhunyt. *Persze sokan azonnal merényletre gondoltak, >>>>>>>> de ma már tudjuk: *az alig 17 éves fiú, hazánk második Habsburg >>>>>>>> királya leukémiában szenvedett*. *Szinte gyerek volt még, egész >>>>>>>> életében a főúri érdekcsoportok rabja és játékszere.* >>>>>>>> >>>>>>>> Önálló uralkodásra nem nyílt alkalma, nem tehetett ő valójában sem >>>>>>>> az esküszegésről, sem Cillei, sem Hunyadi haláláról. *Őt is >>>>>>>> ugyanaz gyötörte, mint *a török fenyegette *országot: önérdek, >>>>>>>> széthúzás, belviszály.* >>>>>>>> >>>>>>>> *Arany János 'V. László'* >>>>>>>> >>>>>>>> *1./ szavalja Sinkovits Imre: * >>>>>>>> https://www.youtube.com/watch?v=rhx7sMWSf6g >>>>>>>> >>>>>>>> *2./ maga a vers:* >>>>>>>> *V. LÁSZLÓ* >>>>>>>> *Arany János * >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> *Sűrű setét az éj,Dühöng a déli szél,Jó Budavár magasTornyán az >>>>>>>> érckakas Csikorog élesen.* >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> *?Ki az? mi az? vagy úgy ???Fordulj be és alugyUram László király:A >>>>>>>> zápor majd eláll, Az veri ablakod.?* >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> *A felhő megszakad,Nyilása tűz, patak;Zúgó sebes özöntA rézcsatorna >>>>>>>> önt Budának tornyiról.* >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> *?Miért zúg a tömeg?Kivánja eskümet???A nép, uram király,Csendes, >>>>>>>> mint a halál, Csupán a menny dörög.?* >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> *Megcsörren a bilincs,Lehull, gazdája nincs:Buda falán a rab? >>>>>>>> Egy-egy felhődarab ? Ereszkedik alá.* >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> *?Hah! láncát tépi aHunyadi két fia ???Uram, uram, ne félj!László, >>>>>>>> tudod, nem él S a gyermek, az fogoly.?* >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> *Mélyen a vár alattVonúl egy kis csapat;Olyan rettegve lép,Most >>>>>>>> lopja életét? Kanizsa, Rozgonyi.* >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> *?Kettőzni kell az őrt,Kivált Mátyás előtt!??Mátyás, az itt >>>>>>>> maradt,Hanem a többi rab ? Nincsen, uram, sehol.?* >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> *A felhő kimerült,A szélvihar elült,Lágyan zsongó habokEzer kis >>>>>>>> csillagot Rengetnek a Dunán.* >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> *?El! míg lehet s szabad!Cseh-földön biztosabb.??Miért e >>>>>>>> félelem?Hallgat minden elem Ég s föld határa közt.?* >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> *Az alvó aluszik,A bujdosó buvik;Ha zörren egy levél,Poroszlót jőni >>>>>>>> vél Kanizsa, Rozgonyi.* >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> *?Messze még a határ?Minden perc egy halál!??Legitten átkelünk,Ne >>>>>>>> félj uram: velünk A gyermek, a fogoly.?* >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> *Az alvó felvirad,A bujdosó riad;Szellő sincsen, de zúg,Felhő >>>>>>>> sincsen, de búg S villámlik messziről.* >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> *?Oh adj, oh adj nekemHűs cseppet, hű csehem!??Itt a kehely, >>>>>>>> igyál,Uram, László király, Enyhít... mikép a sír!?* >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> *Állj meg, bosszú, megállj:Cseh földön ül a rab;Cseh földben a >>>>>>>> király,Mindég is ott marad, De visszajő a rab?!* >>>>>>>> >>>>>>>> *(1853)* >>>>>>>> >>>>>>>> https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-het-verse-arany-janos-v-laszlo >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> Kapcsolódó fotógaléria >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>> ------------------------------ >>>>>>> _______________________________________________ >>>>>>> Grem mailing list >>>>>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>>>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> Vírusmentes.www.avast.com >>>>>>> >>>>>>> _______________________________________________ >>>>>>> Grem mailing list >>>>>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>>>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>>>>> >>>>>> ------------------------------ >>>>>> _______________________________________________ >>>>>> Grem mailing list >>>>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>>>> >>>>>> ------------------------------ >>>>>> _______________________________________________ >>>>>> Grem mailing list >>>>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>>>> >>>>>> _______________________________________________ >>>>>> Grem mailing list >>>>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>>>> >>>>> _______________________________________________ >>>>> Grem mailing list >>>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>>> >>>> _______________________________________________ >>>> Grem mailing list >>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>> >>> _______________________________________________ >>> Grem mailing list >>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>> >> _______________________________________________ >> Grem mailing list >> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >> > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sun Aug 10 13:58:05 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 10 Aug 2025 13:58:05 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?QXJhbnkgSsOhbm9zOiBWLiBMw4FTWkzDkw==?= In-Reply-To: References: <49214C8B890748D09D74E5766E9A1B42@ConsulensMPC> <2793F7751EEA4FADB367C4A0B59AD24B@ConsulensMPC> <7BA50E0233CF4CF197D93544A63154B7@ConsulensMPC> Message-ID: Kedves Laci! Ez már szimpatikusabb, mert ami tény az tény. Tehát ha tény, h. Cillei egyedül ment a várba, akkor elfogadom ténynek. A leveled további része azonban már nem állít szándékos tőrbecsalást, hanem túlzott indulatosságból elkövetett gyilkosságról szól. Ezzel szemben már nem vagyok szkeptikus. Szeretettel, Emőke On Sun, Aug 10, 2025 at 12:52?PM László Baják wrote: > Kedves Emőke! Az, hogy Cillei kíséretét nem engedték be Nándorfehérvárra > tény kérdés. Cillei úgy tűnik jóhiszemű volt a korábbi vőjelöltje > irányában. Mint azt említettem Cillei és a Hunyadiak között inkább csak > hatalmi rivalizálás volt és nem annyira nyílt ellenségeskedés. Cillei > joggal gondolta, hogy nem merik fizikailag bántalmazni. Az is feltehető, > hogy Hunyadi László nem ab ovo meggyilkoltatni akarta a kiszolgáltatott > helyzetbe került Cilleit, hanem csak rákényszeríteni arra, hogy járjon > közbe a királynál az érdekében. A gyilkosságra csak azután került sor, hogy > Cillei erre nem volt hajlandó, és esetleg túlzott indulatossággal > elutasította a követelést. Üdv > > Emoke Greschik ezt írta (időpont: 2025. aug. 10., V, > 12:15): > >> Kedves Laci! >> >> Köszönöm a választ. >> >> A Te érvelésedben nem látom alátámasztottnak, hogy Cillei egy szál >> magában lett volna a várban: Idézet Tőled: " Cillei Hunyadi embereivel >> körülvéve egy szál magában kezdeményezett volna bármilyen összecsapást >> Hunyadi Lászlóval" Nem tudom elhinni, hogy Cillei lett volna olyan ostoba, >> hogy az egyértelműen ellenséges légkörben (l. az érveidet és a cikk érveit >> is) Cillei egymagában besétált volna a várba. >> >> A párbaj szó után sok kérdőjelt tettem jelzendő, hogy nem hiszem, hogy >> szabályos párbajról lett volna szó. De egy szóváltás, vagy a Te szavaddal >> "számonkérés" hevében történő emberölést nem látok bizonyítottan >> tőrbecsalásnak. >> >> Én vagyok szkeptikus, lehet, hogy a többieket meggyőzted. >> >> Szeretettel, >> Emőke >> >> >> >> >> >> >> >> On Sun, Aug 10, 2025 at 10:41?AM László Baják >> wrote: >> >>> Kedves Emőke! >>> Az a körülmény, hogy Hunyadi Lászlóék a vár átvételére érkező Cillei >>> Ulrik katonai kíséretét előre megfontolt szándékkal nem engedték be a várba >>> nem vall jóhiszeműségre. Az nyilvánvaló, hogy Hunyadiék számonkérték >>> Cillein, hogy a nagy diadal után miért vették el a Hunyadiaktól a >>> főkapitányi tisztet, az viszont teljesen valószínűtlen, hogy Cillei Hunyadi >>> embereivel körülvéve egy szál magában kezdeményezett volna bármilyen >>> összecsapást Hunyadi Lászlóval. (A szabályos párviadal feltételezése csak >>> alaptalan fantázia) Kompromisszumos elképzelés szerint Hunyadi emberei >>> addig provokálták Cilleit, amíg az el nem veszítette a fejét (esetleg még >>> kardot is rántott). Hunyadi emberei, akik csak erre vártak pedig >>> lekaszabolták utált ellenfelüket. A Hunyadi propaganda a gyilkosság >>> mentegetésére egyébként azt terjesztette, hogy Cillei támadt Lászlóra, ami >>> a körülmények ismeretében elég valószínűtlen. (A Cillei támadásáról szóló >>> történetet írja le a Corvin család (Mátyás fia) szolgálatában álló Szerémi >>> György is).Természetesen nincs 100 % bizonyosság, de a történelemben ritkán >>> van. A cikkben idézett elképzelés helyett korrektebb a realitásokat >>> figyelembe venni. Üdv: BL >>> >>> >>> Emoke Greschik ezt írta (időpont: 2025. aug. 10., >>> V, 9:08): >>> >>>> BAJÁK LACI VÁLASZA FENT ÉS LENT. >>>> >>>> További felvetés: >>>> >>>> Laci azt írja idézet: " Hunyadi László tőrbe csalja Cilleit," Nekem >>>> ugyebár fogalmam sincs, mi az igazság, *hiszen nem voltam jelen *és >>>> történész sem vagyok (((((és úgy látom, a történészi vélemények is sokszor >>>> eltérnek, hiszen ők sem voltak jelen)))), mindenesetre az általam e >>>> levelezésbe idézett V. Lászlóról szóló cikk szerint, nem tőrbe csalták, >>>> hanem szóváltás utáni 'párbajban??' halt meg Cillei: >>>> idézet a cikkből: "A hangulat békés volt, amíg a másnap reggeli >>>> miséről ki nem hívták Cilleit sürgős ügyek elintézésére hivatkozva. Ekkor >>>> alakult ki a szóváltás, amely során Hunyadi és Cillei is fegyvert rántott, >>>> a végén pedig Cillei holtan rogyott össze. " >>>> https://24.hu/tudomany/2015/11/23/megszegett-eskujenek-napjan-halt-meg-v-laszlo-kiraly/ >>>> >>>> Szeretettel, >>>> Emőke >>>> >>>> On Sat, Aug 9, 2025 at 10:06?PM László Baják >>>> wrote: >>>> >>>>> Kedves Egon, kedves lista! >>>>> Mindenek előtt gratulálok Egonnak a rádió interjúhoz. Csak két >>>>> megjegyzést fűzök a teljesség kedvéért az elmondottakhoz. Kapisztrán Szt >>>>> Jánost én inkább obszerváns ferencesnek nevezném. A ferenceseknek ezt a >>>>> szigorúbb ágát éppenséggel Kapisztrán közreműködésével alapították. A másik >>>>> kicsit súlyosabb dolog. Nem értek egyet azzal, hogy Cillei Ulrik >>>>> "hazaárulóként" szabotálta volna a török elleni had szervezését. Ez >>>>> leginkább a Hunyadiak lejárató kampánya miatt rögzülhetett a köztudatban. A >>>>> Hunyadi és a Cillei család kétségtelenül rivalizáltak egymással, ugyanakkor >>>>> a birtokokban megtestesülő érdekszféráikat elhatárolták egymástól, sőt >>>>> házassági kapcsolatot is terveztek a két család között. A problémát az >>>>> okozta, hogy Cillei V. László nagybátyja és gyámja, így minden törekvése >>>>> arra irányult, hogy V. Lászlót királyként helyzetbe hozza a kormányzóval, >>>>> Hunyadival szemben. A keze benne van Hunyadi kormányzóságtól való >>>>> megfosztásában és az ostrom után a Hunyadi fennhatósága alá tartozó várak >>>>> (Nándorfehérvár Is) elvételében is. Válaszul Hunyadi László tőrbe csalja >>>>> Cilleit, amit V: László Hunyadi László lefejeztetésével torol meg. Cillei >>>>> Ulrik volt a Cillei család utolsó sarja, vele a család kihalt. Ez viszont >>>>> korlátlan lehetőséget jelentett a Hunyadi klán számára, hogy Ulrik grófot >>>>> utólag ördögi színben tüntesse fel. (a Hunyadi film, illetve Bán is bedőlt >>>>> ennek a negatív pr-nak) Nincs szó Nándorfehérvár védelmének szabotálásáról. >>>>> A középkori Magyarország lehetőségeihez képest tisztességes katonai erőt >>>>> vonultatott fel Nándorfehérvár alatt. Olyan soha nem fordult elő korábban >>>>> sem, hogy az ország minden harcra kötelezett fegyverese felvonult volna. >>>>> Számos főúr nem is volt abban az anyagi vagy egészségügyi állapotban hogy >>>>> hadba vonulhatott volna. Az ország többi részét védtelenül hagyni sem lett >>>>> volna célszerű, illetve ellátni sen lett volna egyszerű a ténylegesen >>>>> megjelentnél nagyobb sereget. Maga Hunyadi az utolsó pillanatig nem volt >>>>> biztos benne, hogy Mohamed Nándorfehérvár ellen vonul. Ezért érkezik csak >>>>> az ostrom megkezdése után a helyszínre. A hazaárulás fogalma sem stílszerű, >>>>> ugyanis akkoriban egész mást értettek haza alatt. Cillei Ulrik amúgy stájer >>>>> főúrként volt a magyar király és német-római császár alattvalója. Cilli ma >>>>> Szlovéniában található. Szerintem egyáltalán nem szükséges a >>>>> magyarországi főúrak dehonesztásával növelni Hunyadi János dicsőségét. Nem >>>>> szorul rá. Ezt a rossz dramaturgiát a Hunyadi film is követi, sajnos. Üdv: >>>>> Baják László >>>>> >>>>> >>>>> >>>>> Emoke Greschik ezt írta (időpont: 2025. aug. 9., >>>>> Szo, 18:47): >>>>> >>>>>> Kedves Egon! >>>>>> Nagyon szépen köszönöm. Azt hiszem, egyszer mintha már megküldted >>>>>> volna a listának ezt a videót, de most e levelezés részletei, a Hegyi Klári >>>>>> által kiküldött 'Déli harangszó, megdicsőüléés' v. más szóval Urunk >>>>>> színeváltozása cikkel, aminek tartalmát tömören Te is elmondod ebben a >>>>>> videóban más fontos részletek mellett, továbbá a videód utáni irodalmi >>>>>> (Móra Ferenc és Arany János) művekkel egyre inkább összeáll a kép. Még >>>>>> egyszer nagyon köszönöm! MINDENKINEK JAVASLOM ELMÉLYÜLNI az összes >>>>>> részletben. >>>>>> A Hunyadi filmet nem láttam, de őszintén, nem is szeretném megnézni. >>>>>> A fenti levelezés részletei számomra dicső magyar hős képét festik Hunyadi >>>>>> Jánosról. Holnap majd elküldöm az Arany János versét írott formában is. >>>>>> Köszönettel, szeretettel, >>>>>> a Lista, Emőke >>>>>> >>>>>> On Fri, Aug 8, 2025 at 11:15?PM Reinisch Egon >>>>>> wrote: >>>>>> >>>>>>> A NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADAL video közvetlen linkje : >>>>>>> https://www.youtube.com/watch?v=Orq0Q5IZvYE >>>>>>> >>>>>>> *From:* Reinisch Egon >>>>>>> *Sent:* Friday, August 8, 2025 10:16 PM >>>>>>> *To:* grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>>>>> *Subject:* Re: [Grem] Arany János: V. LÁSZLÓ >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> https://www.google.com/search?q=reinisch+egon+a+n%C3%A1ndorfeh%C3%A9rv%C3%A1ri+diadal&oq=reinisch+egon+a+n%C3%A1ndorfeh%C3%A9rv%C3%A1ri+diadal+&gs_lcrp=EgZjaHJvbWUyBggAEEUYOTIHCAEQIRigATIHCAIQIRigATIHCAMQIRigATIHCAQQIRigATIHCAUQIRigAdIBCjIzNTIwajFqMTWoAgiwAgHxBc8tD8XWyjWr8QXPLQ_F1so1qw&sourceid=chrome&ie=UTF-8#fpstate=ive&vld=cid:b1501b26,vid:Orq0Q5IZvYE,st:0 >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> A fenti linken meghallgathattok és nézhettek egy másik összefoglalót >>>>>>> a NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADALRÓL ahol én mondom el ezt a Mozaik Sydney Rádió >>>>>>> magyar adásában . >>>>>>> Az előzmények és az ostrom több részletet tartalmaz de es sem több >>>>>>> 15 percnél . >>>>>>> Üdv .Egon >>>>>>> >>>>>>> *From:* Emoke Greschik >>>>>>> *Sent:* Friday, August 8, 2025 2:18 PM >>>>>>> *To:* grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>>>>> *Subject:* Re: [Grem] Arany János: V. LÁSZLÓ >>>>>>> >>>>>>> Hú, ez nagyon érdekes volt, Egon! Köszönjük szépen! Sőt annyira >>>>>>> érdekes, hogy felkeltette a további érdeklődésemet és a következő kb. 15 >>>>>>> perces történészi összefoglaló videóra találtam az 1453-56 os évekről, >>>>>>> benne Hódító Mehmet szultánról, 1453-ban Konstantinápoly Isztambullá >>>>>>> változtatásáról, ua. 1453-ban Franciaországban a 100 éves háború végéről, >>>>>>> amely háborúnak nagy francia szentje Szt. Johanna volt, továbbá Szilágyi >>>>>>> Mihályról, Hunyadi Jánosról, Kapisztrán Szt. Jánosról és a nándorfehérvári >>>>>>> csatáról, győzelemről,Dugovics Títusz pusztán kitalált hőstettéről majd a >>>>>>> pestis járványról, Hunyadi János és Kapisztrán Szt. János haláláról és a >>>>>>> déli harangszóról, amit eredetileg a pápa a magyarokért való imádkozásra >>>>>>> hívásként rendelt el és csak a győzelem után kapcsolódott össze a fejekben >>>>>>> a nándorfehérvári diadallal. >>>>>>> Itt a videó, amit szerintem ugyancsak érdemes alaposan >>>>>>> végighallgatni >>>>>>> (14'40) *https://www.youtube.com/watch?v=RRk2rGfnCJE >>>>>>> * >>>>>>> >>>>>>> On Fri, Aug 8, 2025 at 9:37?AM Reinisch Egon >>>>>>> wrote: >>>>>>> >>>>>>>> V. László és a Nándorfehérvárnál aratott keresztény diadal ! >>>>>>>> >>>>>>>> Nemrégiben olvashattuk a Nándorfehérvárnál aratott diadal >>>>>>>> keresztény vonatkozásait valóban már kortársak is Magyarországon és >>>>>>>> Európában úgy gondolkodtak hogy ez keresztény diadal volt a muszlin hódítok >>>>>>>> felett amit erősített Kapisztrán részben nemzetközi keresztes hadának a >>>>>>>> részvétele a győzelemben . >>>>>>>> >>>>>>>> Csakhogy ez a diadal egyben a Magyarország történetének a >>>>>>>> legnagyobb HAZAÁRULÁSA is volt.Hiszen Garay és Cillei rávette a főurak és >>>>>>>> főpapok többségét és magát V. László gyermek királyt hogy a szerintük >>>>>>>> elviselhetetlen túl hatalmú Hunyadit és a hozzá pontosabban a honvédelemhez >>>>>>>> hű marad fűurakat veszejtsék el a török által akár úgy hogy Mehmed >>>>>>>> elfoglalja Nándorfehérvárt még hozzá mindezt sunyi álszent formában tették >>>>>>>> .Hiszen a török közeledés hírének idejében éppen ülésezett az országgyűlés >>>>>>>> amely megbízta Hunyadi a véres kard körbe hordozásával vagyis az országos >>>>>>>> riadó elrendelésével majd határozatot hoztak a királyis sereg >>>>>>>> fölállításáról majd a sereget fel sem állították Garai Cillei és a király >>>>>>>> vadászat címén távozott Bécsbe és az urak hazamentek . >>>>>>>> >>>>>>>> Hajszálon múlt hogy Nándorfehérvár nem esett el elsősorban Szilágyi >>>>>>>> de már Hunyadi is hajlott arra hogy a várat feladják , mert tudták a >>>>>>>> szétlőtt várban még egy ostromot nem tudnak visszaverni a várat viszont >>>>>>>> sajkán eltudják hagyni .Ekkor jött Kapisztrán és a keresztesek nem >>>>>>>> tervezett támadása ,amit Hunyadi a még megmaradt nehéz lovassággal >>>>>>>> rendkívül ügyesen kihasznált . >>>>>>>> >>>>>>>> Ha királyi sereg ekkor már a közelben táborozott volt totálisan >>>>>>>> megsemmisítő vereséget okozhatott volna a töröknek akár a sebesült Szultánt >>>>>>>> is elfoghatták volna .A törökök így is 70 évig nem mertek újra jönni ha a >>>>>>>> seregük megsemmisül talán sohasem jönnek újra .(nem azért mert a sereget >>>>>>>> nem tudták volna pótolni hanem ennek a lélektani hatása miatt ). >>>>>>>> >>>>>>>> ÉS VAJON MINDEZ MIÉRT ALAKULT ÍGY miközben az országban a >>>>>>>> KERESZTÉNY értékrend volt érvényben a honvédelemből való távol maradásért >>>>>>>> halál büntetés járt és a akiknek elsősorban kellett volna képviselni a >>>>>>>> keresztény értékrendet és kötelesség teljesítést a bandérium vagy zsoldosok >>>>>>>> kiállítására sőt személyes hadba vonulásra kötelezett főpapok sem jelentek >>>>>>>> meg Nándorfehérvárnál . >>>>>>>> >>>>>>>> Üdv. Egon >>>>>>>> >>>>>>>> *From:* Emoke Greschik >>>>>>>> *Sent:* Thursday, August 7, 2025 3:48 PM >>>>>>>> *To:* grem at turul banki. hu >>>>>>>> *Subject:* Re: [Grem] Arany János: V. LÁSZLÓ >>>>>>>> >>>>>>>> színezés helyesbítés: >>>>>>>> *de Hunyadi nem adta fel. A király és kísérete 1456. november 8-án >>>>>>>> jelent meg Nándorfehérvár átvételére, de fegyveresei nem léphettek be a >>>>>>>> várba. * >>>>>>>> >>>>>>>> ALÁBB MÁR HELYESBÍTVE: >>>>>>>> On Thu, Aug 7, 2025 at 3:45?PM Emoke Greschik >>>>>>>> wrote: >>>>>>>> >>>>>>>>> Esküje megszegése első évfordulóján halt meg V. László király >>>>>>>>> >>>>>>>>> https://24.hu/tudomany/2015/11/23/megszegett-eskujenek-napjan-halt-meg-v-laszlo-kiraly/ >>>>>>>>> Bihari Dániel >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> *Hunyadi János halála után az ország nagyon rövid idő alatt >>>>>>>>> káoszba süllyedt, V. László király és a főúri pártok polgárháborús >>>>>>>>> viszonyok közé lökték az országot. * >>>>>>>>> >>>>>>>>> A nagy törökverővel sírba szálltak a Balkán felszabadítására >>>>>>>>> tervezett keresztes háború tervei, és ismételt lendületet kapott *a >>>>>>>>> főúri ligák gyilkos hatalmi harca*. *Az egyik oldalon a >>>>>>>>> nagyhatalmú báró, V. László király gyámja, Cillei Ulrik és Garai László >>>>>>>>> állt ? a másikon a Hunyadi fiúk és Szilágyi Mihály.* >>>>>>>>> Elszabadultak az indulatok >>>>>>>>> >>>>>>>>> Nem volt kérdés, hogy Hunyadi János halálával ki kerül >>>>>>>>> lépéselőnybe. A király *Futakra hívott össze országgyűlést*, >>>>>>>>> ahová haddal érkezett: *Hunyadi Lászlót, a család ifjú fejét itt >>>>>>>>> lemondatták* *a Hunyadiak által kezelt királyi birtokokról és >>>>>>>>> várakról,* *az országos főkapitányi tisztet pedig Cillei Ulrikra >>>>>>>>> ruházta az uralkodó.* >>>>>>>>> >>>>>>>>> Ezzel nyilvánvalóan eldőlt a bárói ligák közti erőegyensúly*, de >>>>>>>>> Hunyadi nem adta fel. A király és kísérete 1456. november 8-án jelent meg >>>>>>>>> Nándorfehérvár átvételére, de fegyveresei nem léphettek be a várba. *A >>>>>>>>> hangulat békés volt, amíg a másnap reggeli miséről ki nem hívták Cilleit >>>>>>>>> sürgős ügyek elintézésére hivatkozva. >>>>>>>>> >>>>>>>>> Ekkor alakult ki a *szóváltás, amely során Hunyadi és Cillei is >>>>>>>>> fegyvert rántott, a végén pedig Cillei holtan rogyott össze. * >>>>>>>>> >>>>>>>>> *Erkel Ferenc: Hunyadi László 'Meghalt a cselszövő' * >>>>>>>>> https://www.youtube.com/watch?v=uUvsk9Hvm70&embeds_referring_euri=https%3A%2F%2F24.hu%2F&source_ve_path=OTY3MTQ >>>>>>>>> >>>>>>>>> *A király megijedt, és Lászlóra ruházta az országos főkapitányi >>>>>>>>> címet*, *visszaadta a korábban átadott birtokokat*. *Az uralkodó >>>>>>>>> bármit megtett*, *csak szabaduljon. *Bárhogy nézzük, akár >>>>>>>>> véletlen volt, akár eltervezett merénylet, Cillei halála érzékeny veszteség >>>>>>>>> volt az országnak, *a véres incidens pedig több szövetségest >>>>>>>>> elfordított a Hunyadi-klántól.* >>>>>>>>> Megszegte esküjét >>>>>>>>> >>>>>>>>> Érezte ezt ő maga is, mert *1456. november 23-án Szilágyi >>>>>>>>> Erzsébet Temesváron írásos ígéretet csikart ki a hazafelé tartó >>>>>>>>> uralkodótól: Cillei haláláért bosszút állni nem fog.* >>>>>>>>> >>>>>>>>> *A király a Bibliára tett kézzel esküdött.* >>>>>>>>> >>>>>>>>> *A béke persze ezzel csak látszólag állt helyre*, *A király >>>>>>>>> környezetében csoportosuló főuri liga nem volt hajlandó elfogadni a >>>>>>>>> helyzetet,* *bosszúért kiáltott.* >>>>>>>>> >>>>>>>>> *Meggyőzték a királyt, *hogy *Hunyadi László *az életére tör, >>>>>>>>> koronáját akarja. És *tőrbe csalták: Budára hívták haditanácsba, >>>>>>>>> a török elleni keresztes hadjárat megszervezésére*. *Az udvarban >>>>>>>>> azonban nem tanácskozás*, *hanem per várta, a vád felségárulás >>>>>>>>> volt.* *Szokatlanul gyorsan, három nap alatt bűnösnek találták*,* >>>>>>>>> és 1457. március 16-án a budai Szent György téren lefejezték. **Mátyást >>>>>>>>> **fogolyként Bécsbe, majd Prágába szállították.* >>>>>>>>> >>>>>>>>> Szerencsétlen *V. László sem sokkal élte túl.* >>>>>>>>> >>>>>>>>> *Megszegett eskü*j*ének **első évfordulóján, 1457. november 23-án >>>>>>>>> váratlanul elhunyt. *Persze sokan azonnal merényletre gondoltak, >>>>>>>>> de ma már tudjuk: *az alig 17 éves fiú, hazánk második Habsburg >>>>>>>>> királya leukémiában szenvedett*. *Szinte gyerek volt még, egész >>>>>>>>> életében a főúri érdekcsoportok rabja és játékszere.* >>>>>>>>> >>>>>>>>> Önálló uralkodásra nem nyílt alkalma, nem tehetett ő valójában sem >>>>>>>>> az esküszegésről, sem Cillei, sem Hunyadi haláláról. *Őt is >>>>>>>>> ugyanaz gyötörte, mint *a török fenyegette *országot: önérdek, >>>>>>>>> széthúzás, belviszály.* >>>>>>>>> >>>>>>>>> *Arany János 'V. László'* >>>>>>>>> >>>>>>>>> *1./ szavalja Sinkovits Imre: * >>>>>>>>> https://www.youtube.com/watch?v=rhx7sMWSf6g >>>>>>>>> >>>>>>>>> *2./ maga a vers:* >>>>>>>>> *V. LÁSZLÓ* >>>>>>>>> *Arany János * >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> *Sűrű setét az éj,Dühöng a déli szél,Jó Budavár magasTornyán az >>>>>>>>> érckakas Csikorog élesen.* >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> *?Ki az? mi az? vagy úgy ???Fordulj be és alugyUram László >>>>>>>>> király:A zápor majd eláll, Az veri ablakod.?* >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> *A felhő megszakad,Nyilása tűz, patak;Zúgó sebes özöntA >>>>>>>>> rézcsatorna önt Budának tornyiról.* >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> *?Miért zúg a tömeg?Kivánja eskümet???A nép, uram király,Csendes, >>>>>>>>> mint a halál, Csupán a menny dörög.?* >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> *Megcsörren a bilincs,Lehull, gazdája nincs:Buda falán a rab? >>>>>>>>> Egy-egy felhődarab ? Ereszkedik alá.* >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> *?Hah! láncát tépi aHunyadi két fia ???Uram, uram, ne félj!László, >>>>>>>>> tudod, nem él S a gyermek, az fogoly.?* >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> *Mélyen a vár alattVonúl egy kis csapat;Olyan rettegve lép,Most >>>>>>>>> lopja életét? Kanizsa, Rozgonyi.* >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> *?Kettőzni kell az őrt,Kivált Mátyás előtt!??Mátyás, az itt >>>>>>>>> maradt,Hanem a többi rab ? Nincsen, uram, sehol.?* >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> *A felhő kimerült,A szélvihar elült,Lágyan zsongó habokEzer kis >>>>>>>>> csillagot Rengetnek a Dunán.* >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> *?El! míg lehet s szabad!Cseh-földön biztosabb.??Miért e >>>>>>>>> félelem?Hallgat minden elem Ég s föld határa közt.?* >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> *Az alvó aluszik,A bujdosó buvik;Ha zörren egy levél,Poroszlót >>>>>>>>> jőni vél Kanizsa, Rozgonyi.* >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> *?Messze még a határ?Minden perc egy halál!??Legitten átkelünk,Ne >>>>>>>>> félj uram: velünk A gyermek, a fogoly.?* >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> *Az alvó felvirad,A bujdosó riad;Szellő sincsen, de zúg,Felhő >>>>>>>>> sincsen, de búg S villámlik messziről.* >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> *?Oh adj, oh adj nekemHűs cseppet, hű csehem!??Itt a kehely, >>>>>>>>> igyál,Uram, László király, Enyhít... mikép a sír!?* >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> *Állj meg, bosszú, megállj:Cseh földön ül a rab;Cseh földben a >>>>>>>>> király,Mindég is ott marad, De visszajő a rab?!* >>>>>>>>> >>>>>>>>> *(1853)* >>>>>>>>> >>>>>>>>> https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-het-verse-arany-janos-v-laszlo >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>>> Kapcsolódó fotógaléria >>>>>>>>> >>>>>>>>> >>>>>>>> ------------------------------ >>>>>>>> _______________________________________________ >>>>>>>> Grem mailing list >>>>>>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>>>>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> >>>>>>>> Vírusmentes.www.avast.com >>>>>>>> >>>>>>>> _______________________________________________ >>>>>>>> Grem mailing list >>>>>>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>>>>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>>>>>> >>>>>>> ------------------------------ >>>>>>> _______________________________________________ >>>>>>> Grem mailing list >>>>>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>>>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>>>>> >>>>>>> ------------------------------ >>>>>>> _______________________________________________ >>>>>>> Grem mailing list >>>>>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>>>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>>>>> >>>>>>> _______________________________________________ >>>>>>> Grem mailing list >>>>>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>>>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>>>>> >>>>>> _______________________________________________ >>>>>> Grem mailing list >>>>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>>>> >>>>> _______________________________________________ >>>>> Grem mailing list >>>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>>> >>>> _______________________________________________ >>>> Grem mailing list >>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>> >>> _______________________________________________ >>> Grem mailing list >>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>> >> _______________________________________________ >> Grem mailing list >> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >> > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From ritakunsay at gmail.com Sun Aug 10 15:02:53 2025 From: ritakunsay at gmail.com (Rita Kunsay-Sipos) Date: Sun, 10 Aug 2025 15:02:53 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Egy_tan=C3=BAs=C3=A1gt=C3=A9tel_a_Mladifesten_t?= =?utf-8?b?w7ZydMOpbnQgaGl2YXTDoXNiZWxpIG1lZ2VyxZFzw610w6lzcsWRbDog?= =?utf-8?q?Harmad=C3=A9ves_orvostanhallgat=C3=B3=3A?= Message-ID: https://www.youtube.com/watch?v=KzqqesHE94M&t=190s --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From ritakunsay at gmail.com Sun Aug 10 15:06:33 2025 From: ritakunsay at gmail.com (Rita Kunsay-Sipos) Date: Sun, 10 Aug 2025 15:06:33 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?QSBDZW5hY29sbyBrw7Z6w7Zzc8OpZyBuxZFpIMOpcyBmw6ly?= =?utf-8?b?Zml0YWdqYWkgbWVzw6lsbmVrIGF6IMOpbGV0w7xrcsWRbCwgYSBrw7Z6?= =?utf-8?b?w7Zzc8OpZ3LFkWwsIG1pdCBqZWxlbnQgbmVraWsgKCBNZWRqdWdvcmo=?= =?utf-8?q?=C3=A9ben_a_Mladifesten=29?= In-Reply-To: References: Message-ID: Egymás után a Cenacolo közösség női és férfitagjai mesélnek az életükről, a közösségről, mit jelent nekik: https://www.youtube.com/watch?v=wWJiN2ZdPA8 Egy tanúságtétel a Mladifesten történt megerősítésről: Harmadéves orvostanhallgató: : https://www.youtube.com/watch?v=KzqqesHE94M&t=190s Egy megtérés története: (egyedülálló, különleges történet) https://mariaradio.podbean.com/e/vitai-katalin-tanusagtetele/ --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sun Aug 10 15:19:26 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 10 Aug 2025 15:19:26 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?QXVnLjEwLiBTenQuIEzFkXJpbmMgdsOpcnRhbsO6IGRpYWs=?= =?utf-8?b?w7NudXMgKDMuc3ouKSBlbWzDqWtuYXBqYQ==?= Message-ID: Szent Lőrinc diakónus és vértanú Kultúra ? 2022. augusztus 10., szerda | 9:00 Szent Lőrincre, a tisztítótűzben szenvedő lelkek, a diákok, szegények, gondnokok, könyvtárosok, szakácsok, az égési sérüléseket szenvedettek s a tűzzel dolgozók védőszentjére emlékezünk liturgikus ünnepén, augusztus 10-én. *Legendája szerint **Szent Lőrinc Valerianus császár keresztényüldözése idején II. Sixtus pápa tanítványa és ? kiváló tulajdonságai miatt ? fiatal kora ellenére fődiakónus volt; a szent áldozat bemutatásánál segédkezett. Törődött a szegényekkel és a betegekkel is, alamizsnát osztott közöttük. A hagyomány szerint sok beteget gyógyított meg csodálatos módon, és vakok szeme világát is visszaadta.* *A pápát 258. augusztus 6-án elfogták. **Lőrincre bízta az egyház kincseit azzal, hogy ossza szét az egészet a szegények között.** Mihelyt megtudták*, *hogy Lőrinc a vagyon őrzője*, *elfogták őt is, és követelték tőle a kincseket. * *Ekkor** Lőrinc elővezette a betegeket és a szegényeket, mondván, hogy ők az egyház kincsei.* *Ezután **kegyetlenül megkínozták* *Lőrincet,* *és fogságba vetették**. Itt **is gyógyított és keresztelte a megtérteke*t. *Kivégzése előtt kínzói először megostorozták, majd kínpadra vonták **Lőrincet, **aki* *a legrettenetesebb gyötrelmek közepette** is Istent magasztalta:* *?Áldott légy Uram, Istenem, hogy ennyire könyörületes vagy méltatlan szolgád iránt. Add kegyelmedet, hogy a jelenlevők lássák: nem hagyod el szolgáidat, megvigasztalod őket a veszedelem idején.*?* Ekkor* ? a hagyomány szerint ? *megjelent az Úr angyala, és letörülte a verítéket homlokáról, a vért sebeiről. **A**mikor megfenyegették, hogy egész éjjel a kínpadon sanyargatják*,* így kiáltott: **?Az én éjszakám sötétséget nem ismer; ott minden nappali fényárban úszik?.* *Végül 258. augusztus 10-én tüzes rostélyra fektették **a diakónust*, *lángra lobbanni nem engedték, hogy továbbtartson a szenvedése*. A legenda szerint a*mikor már egy darabig mozdulatlanul feküdt a parázs fölött, **vidáman szól*t *a prefektusnak*: *?most már megfordíthatnál; ez az oldalam eléggé megsült?.* *Fra Angelico: Szent Lőrinc vértanúsága* A legenda ugyanakkor arról is beszámol, hogy *kínzása közben* *könnyeket ontott* *embertársai* *bűnei** miatt*.* Az égre emelve szemét, imádkozott; könnyei végigfolytak az arcán*. *Nem magát* *siratta*:* Róma* *megtérését kérte az Úrtól.** Haláláig szüntelenül imádkozott. A hívő nép az augusztus 10-e körül látható hullócsillagokat ?Lőrinc könnyei?-nek nevezi.* *Vértanúságának feltételezett helyén, a Via Tiburtina mellett 330-ban Nagy Konstantin császár bazilikát építtetett (San Lorenzo fuori le mura), mely egyike Róma hét fő templomának.* .... *Istenünk, a te szereteted tüze Szent Lőrincet hűségessé tette a szolgálatban és dicsőségessé a vértanúságban Add, hogy szeressük, amit ő szeretett, és váltsuk tettekre, amit tanított. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.* *Forrás* *Diós István: A szentek élete* *Magyar katolikus lexikon* *Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sun Aug 10 16:19:29 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 10 Aug 2025 16:19:29 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Szent_Domonkos=3A_=27A_LEGNAGYOBB_TUDOM=C3=81NY_?= =?utf-8?b?Li4uLi4uLi4nIChCw7ZqdGUgQ3MuIHBvc3p0amEp?= Message-ID: ?A legnagyobb tudomány az, ha tudni kell csendben maradni, és nem nézni sem mások megjegyzéseit, sem tetteit, sem életét.? Guzmán Szent Domonkos (kb. 1170 -1221) https://magnificat.ro/portal/index.php/hu/szent-ferenc-alapitvany/roviden/28777-tudni-kell-csendben-maradni --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sun Aug 10 17:18:59 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 10 Aug 2025 17:18:59 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?QXJhbnkgSsOhbm9zOiBWLiBMw4FTWkzDkw==?= In-Reply-To: References: <49214C8B890748D09D74E5766E9A1B42@ConsulensMPC> <2793F7751EEA4FADB367C4A0B59AD24B@ConsulensMPC> <7BA50E0233CF4CF197D93544A63154B7@ConsulensMPC> Message-ID: Arany János *HUNYADI CSILLAGA * *(1855)* *HANGFELVÉTEL (2'35)**: *https://www.youtube.com/watch?v=Lq04Jvadjzg * Csillag tűnt fel, fényes csillag, Merre a nap télben feljő; Tiszta volt a mennyek boltja, Semmi pára, semmi felhő. * * S valamennyi égitestet Homályossá tőn a szégyen, Hogy, miként az, nem ragyognak Összevéve hárman-négyen. * * De koronkint amaz egynek Fénye elhalt, oly sötét lett! Bárha semmi köd vagy pára És az égbolt tisztán kéklett. * * Ámde újra még teljesben Ragyogott fel szép világa: Mint a gyémánt, oly tündöklő, Mint az arany, olyan sárga. * * Látta ezt egy földön járó; A sötétből, mely övezte, Vággyal nézve ama fényes Csillagokra, messze, messze... * * S álmodozván, így sohajtott, Így ohajtott fel a jámbor: "Haj! ki vagy te, sárga csillag, Ismeretlen égi vándor? * * Nem vagy-é te ama bolygó, Minden bolygók fejedelme, Kinek útját szabja, méri A tudákos emberelme? * * Nem vagy-é te ismeretlen Szebb egekből új jelenség, Hozva nékünk e vén földre Balszerencsét, jó szerencsét? * * Nem vagy-é te boldog szellem, Megidvezült, megdicsőült, Hogy vigasztalj a mostanról, Hogy reményt nyujts a jövőrül?" * * Ekkor ábrándos lelkében Így zendült meg valamely szó, Mintha csak a csillagokbul Válaszképen lehallatszó. * * Én vagyok az! földi ember Fajod régi büszkesége, Nevem így zeng míg egy név lesz: Hunyadiak dicsősége. * * Kiknek tiszta ép erkölcsén Semmi csorba, semmi szeplő; Kiknek, egyaránt, kezében Nagy volt a kard, és a gyeplő... * --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From kea at turul.banki.hu Sun Aug 10 17:33:37 2025 From: kea at turul.banki.hu (KEA) Date: Sun, 10 Aug 2025 17:33:37 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?RmVrZXRlIElzdHbDoW46IEvDoXbDqWjDoXphYmxhaw==?= Message-ID: <3e38db44-ef03-4129-aa90-001c9daa6f59@turul.banki.hu> Mellékelten, szeretettel és Üdvrivalgással: KEA. --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: FeketeIstvan_Kavehazablak.pdf Type: application/pdf Size: 30425 bytes Desc: nem elérhető URL: From greschem at gmail.com Sun Aug 10 18:13:41 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 10 Aug 2025 18:13:41 +0200 Subject: [Grem] Bp. Barron's this Sunday sermon: 'What is Faith?' Message-ID: video (14'15) *https://www.youtube.com/watch?v=WTgcnV9qZuA&t=27s * Friends, on this Nineteenth Sunday of Ordinary Time, our second reading from the Letter to the Hebrews offers us a great biblical description of faith. I stand with Paul Tillich, the Protestant theologian, who said that faith is the most misunderstood word in the religious vocabulary. Critics of religious say that faith is accepting things on the basis of no evidence; it?s believing any old nonsense; it?s na?veté; it?s superstition. But this has nothing to do with what the Bible means by faith. --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sun Aug 10 18:21:20 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 10 Aug 2025 18:21:20 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?S8OpcmTDqXMgYSBMaXN0w6Fob3ogLi4gYSBzemVwdC40LiBj?= =?utf-8?b?c8O8dMO2cnTDtmsgZXN0aSBOecOhciB2w6lnaSBUYWzDoWxrb3rDs2hv?= =?utf-8?b?ei4uLi4uLg==?= Message-ID: Kedves Lista! Szept.4. csütörtök estére tervezem a Nyár végi Találkozót, amit a június végi Nyári Találkozókor ígértem. Kérdés: Van valakinek valamilyen javaslata? Játszunk valamit? Vagy beszélgessünk? Ha igen, van-e konkrét téma javaslat vagy majd spontán fejlődjön? Várom válaszaitokat. Szeretettel, Emőke --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sun Aug 10 19:26:34 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 10 Aug 2025 19:26:34 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Kassai_Lajos_lovas=C3=ADj=C3=A1sz_mark=C3=A1ns_v?= =?utf-8?q?=C3=A9lem=C3=A9nyt_fogalmazott_meg_Magyar_P=C3=A9terr?= =?utf-8?b?xZFs?= Message-ID: *Kassai Lajos markáns véleményt fogalmazott meg a Tisza Párt vezetőjéről.* 2025. augusztus 10. 19:04 https://mandiner.hu/belfold/2025/08/paros-labbal-szallt-bele-a-legendas-lovasijasz-magyar-peterbe [image: null] ?Magyar Péter az alkata szerint a ?minden szar? pszichózisában tartja a követőit, erős érzelmeket korbácsol fel, a kormánynak pedig minden szándéka bebizonyítani, hogy minden jól van így? ? osztotta meg véleményét a magyar politikai helyzetről Kassai Lajos lovasíjász a Demokratának adott interjújában, amelyben a lovasíjászat és a harcos élet mellett szóba került a magyar néplélek és a politika is. *?Én nem középen vagyok, konzervatív vagyok, a jobboldalon vagyok? *? ismerte el, ugyanakkor mindkét politikai oldallal szemben fogalmazott meg kritikát is. ? *?A konzervatív oldalt egyfajta számonkérő, kioktató attitűd jellemzi, a liberálist pedig a lenéző. Liberális az, aki korra, nemre, szexuális orientációra, bőrszínre és vallásra való tekintet nélkül mindenkit lenéz, a konzervatív meg osztja az észt, mert ő tudja, hogy mindennek hogyan kell működnie és kinéznie? *? vélekedett. Arra a kérdésre, hogy hogyan gondolkodik a politikáról, úgy válaszolt: *A politikában egyetlen objektivitás van: a választók szubjektivitása, az a fontos, hogy ki mit érez, hogyan él meg egy helyzetet. A rosszat meg lehet élni jól és a jót rettenetesen rosszul.?* Szerinte a magyar néplélek inkább érzelmes, ezért az érzelmeknek a politikában is nagyobb szerepe van, mint a rációnak. *?Magyar Péter az alkata szerint a ?minden szar? pszichózisában tartja a követőit, erős érzelmeket korbácsol fel, a kormánynak pedig minden szándéka bebizonyítani, hogy minden jól van így? *? fogalmazott, majd hangsúlyozta ? *?A politikus egy pártot szólít meg, egy államférfi a nemzetet.?* *Kereken kimondta, mit gondol a Tisza Pártról* A magyar társadalmat feszítő ellentétekről úgy vélekedett, szerinte alapvetően a demokrácia művelése okoz gondot: *A demokrácia magas intellektuális szintet kíván, és a demokráciát azért nagyon nehéz művelni, mert az emberek nagy része nem érett a felelősségteljes döntésre. Mégis hogyan képzeljük ezt: én döntsem el, hogy legyen vagy ne legyen Paks II.? Én döntsem el, hogy legyen akkumulátorgyár vagy se? Magas intellektuális szint nélkül a demokrácia csak egy színjáték. Ahhoz, hogy egy demokrácia jól működjön, magas intellektuális szintnek kellene lennie, ám én ennek a hiányát tapasztalom, és egy bizonyos szint alatt kezdődik a lövészárokásás, az együttműködés helyett az egymásra lövés.* * Ebben élünk most is, az emberek azt hiszik, hogy jön a Tisza, és elsöpri a ?véglényeket?, majd utána minden egyből megváltozik. Mindegyik azt hiszi, hogy ez egy élhető társadalom lesz, ha a másikat kiiktatom.* * Nem lesz az, mert a társadalom népbetegségei ugyanazok? *? fejtette ki véleményét a Tisza Párttal és annak támogatóival kapcsolatban. Hozzátette, ez a jelenség általánosan jellemző a nyugati emberekre. *?A nyugati embernek az alapvető problémája, hogy gőgös, azt gondolja, hogy a teremtés kulturális koronája, és nem hajlandó tudomásul venni, hogy kívüle más szereplők és nagy múltú népek is vannak.?* Felhívta a figyelmet az utánozhatatlan kínai munkamorálra, és Trump ígéretére hogy hazaviszi az ipart. *?Európa sajnos ellustult. Kína a gazdaságával harcol, nem halmoz fel támadó fegyverarzenált, a védelemre készül? *? állapította meg baljóslóan. --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sun Aug 10 19:29:04 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 10 Aug 2025 19:29:04 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?S2Fzc2FpIEwuIGxvdmFzw61qw6FzeiBtYXJrw6FucyB2w6ls?= =?utf-8?b?ZW3DqW55ZSAxLi8gTWFneWFyIFAtcsWRbCDDqXMgMi4vIGguIG1pcmUg?= =?utf-8?b?bGVubmUgc3rDvGtzw6lnIGEgbWFneWFyIGRlbW9rcsOhY2lhIG3FsXZl?= =?utf-8?b?bMOpc8OpaGV6?= Message-ID: *Kassai Lajos markáns véleményt fogalmazott meg a Tisza Párt vezetőjéről.* 2025. augusztus 10. 19:04 https://mandiner.hu/belfold/2025/08/paros-labbal-szallt-bele-a-legendas-lovasijasz-magyar-peterbe [image: null] ?Magyar Péter az alkata szerint a ?minden szar? pszichózisában tartja a követőit, erős érzelmeket korbácsol fel, a kormánynak pedig minden szándéka bebizonyítani, hogy minden jól van így? ? osztotta meg véleményét a magyar politikai helyzetről Kassai Lajos lovasíjász a Demokratának adott interjújában, amelyben a lovasíjászat és a harcos élet mellett szóba került a magyar néplélek és a politika is. *?Én nem középen vagyok, konzervatív vagyok, a jobboldalon vagyok? *? ismerte el, ugyanakkor mindkét politikai oldallal szemben fogalmazott meg kritikát is. ? *?A konzervatív oldalt egyfajta számonkérő, kioktató attitűd jellemzi, a liberálist pedig a lenéző. Liberális az, aki korra, nemre, szexuális orientációra, bőrszínre és vallásra való tekintet nélkül mindenkit lenéz, a konzervatív meg osztja az észt, mert ő tudja, hogy mindennek hogyan kell működnie és kinéznie? *? vélekedett. Arra a kérdésre, hogy hogyan gondolkodik a politikáról, úgy válaszolt: *A politikában egyetlen objektivitás van: a választók szubjektivitása, az a fontos, hogy ki mit érez, hogyan él meg egy helyzetet. A rosszat meg lehet élni jól és a jót rettenetesen rosszul.?* Szerinte a magyar néplélek inkább érzelmes, ezért az érzelmeknek a politikában is nagyobb szerepe van, mint a rációnak. *?Magyar Péter az alkata szerint a ?minden szar? pszichózisában tartja a követőit, erős érzelmeket korbácsol fel, a kormánynak pedig minden szándéka bebizonyítani, hogy minden jól van így? *? fogalmazott, majd hangsúlyozta ? *?A politikus egy pártot szólít meg, egy államférfi a nemzetet.?* *Kereken kimondta, mit gondol a Tisza Pártról* A magyar társadalmat feszítő ellentétekről úgy vélekedett, szerinte alapvetően a demokrácia művelése okoz gondot: *A demokrácia magas intellektuális szintet kíván, és a demokráciát azért nagyon nehéz művelni, mert az emberek nagy része nem érett a felelősségteljes döntésre. Mégis hogyan képzeljük ezt: én döntsem el, hogy legyen vagy ne legyen Paks II.? Én döntsem el, hogy legyen akkumulátorgyár vagy se? Magas intellektuális szint nélkül a demokrácia csak egy színjáték. Ahhoz, hogy egy demokrácia jól működjön, magas intellektuális szintnek kellene lennie, ám én ennek a hiányát tapasztalom, és egy bizonyos szint alatt kezdődik a lövészárokásás, az együttműködés helyett az egymásra lövés.* * Ebben élünk most is, az emberek azt hiszik, hogy jön a Tisza, és elsöpri a ?véglényeket?, majd utána minden egyből megváltozik. Mindegyik azt hiszi, hogy ez egy élhető társadalom lesz, ha a másikat kiiktatom.* * Nem lesz az, mert a társadalom népbetegségei ugyanazok? *? fejtette ki véleményét a Tisza Párttal és annak támogatóival kapcsolatban. Hozzátette, ez a jelenség általánosan jellemző a nyugati emberekre. *?A nyugati embernek az alapvető problémája, hogy gőgös, azt gondolja, hogy a teremtés kulturális koronája, és nem hajlandó tudomásul venni, hogy kívüle más szereplők és nagy múltú népek is vannak.?* Felhívta a figyelmet az utánozhatatlan kínai munkamorálra, és Trump ígéretére hogy hazaviszi az ipart. *?Európa sajnos ellustult. Kína a gazdaságával harcol, nem halmoz fel támadó fegyverarzenált, a védelemre készül? *? állapította meg baljóslóan. --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sun Aug 10 19:29:56 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 10 Aug 2025 19:29:56 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Kassai_Lajos_lovas=C3=ADj=C3=A1sz_mark=C3=A1ns_?= =?utf-8?q?v=C3=A9lem=C3=A9nyt_fogalmazott_meg_Magyar_P=C3=A9terr?= =?utf-8?b?xZFs?= In-Reply-To: References: Message-ID: *KÉRLEK, NE *ide írjatok, hanem a másik Kassai L.-sos levélre válaszul. On Sun, Aug 10, 2025 at 7:26?PM Emoke Greschik wrote: > *Kassai Lajos markáns véleményt fogalmazott meg a Tisza Párt vezetőjéről.* > 2025. augusztus 10. 19:04 > > https://mandiner.hu/belfold/2025/08/paros-labbal-szallt-bele-a-legendas-lovasijasz-magyar-peterbe > [image: null] > > ?Magyar Péter az alkata szerint a ?minden szar? pszichózisában tartja a > követőit, erős érzelmeket korbácsol fel, a kormánynak pedig minden szándéka > bebizonyítani, hogy minden jól van így? ? osztotta meg véleményét a magyar > politikai helyzetről Kassai Lajos lovasíjász a Demokratának adott > interjújában, > > amelyben a lovasíjászat és a harcos élet mellett szóba került a magyar > néplélek és a politika is. > > *?Én nem középen vagyok, konzervatív vagyok, a jobboldalon vagyok? *? > ismerte el, ugyanakkor mindkét politikai oldallal szemben fogalmazott meg > kritikát is. ? *?A konzervatív oldalt egyfajta számonkérő, kioktató > attitűd jellemzi, a liberálist pedig a lenéző. Liberális az, aki korra, > nemre, szexuális orientációra, bőrszínre és vallásra való tekintet nélkül > mindenkit lenéz, a konzervatív meg osztja az észt, mert ő tudja, hogy > mindennek hogyan kell működnie és kinéznie? *? vélekedett. > > Arra a kérdésre, hogy hogyan gondolkodik a politikáról, úgy válaszolt: > > *A politikában egyetlen objektivitás van: a választók szubjektivitása, az > a fontos, hogy ki mit érez, hogyan él meg egy helyzetet. A rosszat meg > lehet élni jól és a jót rettenetesen rosszul.?* > > Szerinte a magyar néplélek inkább érzelmes, ezért az érzelmeknek a > politikában is nagyobb szerepe van, mint a rációnak. > > *?Magyar Péter az alkata szerint a ?minden szar? pszichózisában tartja a > követőit, erős érzelmeket korbácsol fel, a kormánynak pedig minden szándéka > bebizonyítani, hogy minden jól van így? *? fogalmazott, majd hangsúlyozta > ? *?A politikus egy pártot szólít meg, egy államférfi a nemzetet.?* > *Kereken kimondta, mit gondol a Tisza Pártról* > > A magyar társadalmat feszítő ellentétekről úgy vélekedett, szerinte > alapvetően a demokrácia művelése okoz gondot: > > *A demokrácia magas intellektuális szintet kíván, és a demokráciát azért > nagyon nehéz művelni, mert az emberek nagy része nem érett a > felelősségteljes döntésre. Mégis hogyan képzeljük ezt: én döntsem el, hogy > legyen vagy ne legyen Paks II.? Én döntsem el, hogy legyen akkumulátorgyár > vagy se? Magas intellektuális szint nélkül a demokrácia csak egy színjáték. > Ahhoz, hogy egy demokrácia jól működjön, magas intellektuális szintnek > kellene lennie, ám én ennek a hiányát tapasztalom, és egy bizonyos szint > alatt kezdődik a lövészárokásás, az együttműködés helyett az egymásra > lövés.* > > * Ebben élünk most is, az emberek azt hiszik, hogy jön a Tisza, és elsöpri > a ?véglényeket?, majd utána minden egyből megváltozik. Mindegyik azt hiszi, > hogy ez egy élhető társadalom lesz, ha a másikat kiiktatom.* > > * Nem lesz az, mert a társadalom népbetegségei ugyanazok? *? fejtette ki > véleményét a Tisza Párttal és annak támogatóival kapcsolatban. > > Hozzátette, ez a jelenség általánosan jellemző a nyugati emberekre. > > *?A nyugati embernek az alapvető problémája, hogy gőgös, azt gondolja, > hogy a teremtés kulturális koronája, és nem hajlandó tudomásul venni, hogy > kívüle más szereplők és nagy múltú népek is vannak.?* > > Felhívta a figyelmet az utánozhatatlan kínai munkamorálra, és Trump > ígéretére hogy hazaviszi az ipart. > > *?Európa sajnos ellustult. Kína a gazdaságával harcol, nem halmoz fel > támadó fegyverarzenált, a védelemre készül? *? állapította meg baljóslóan. > > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From jekelfalussy at gmail.com Sun Aug 10 21:15:08 2025 From: jekelfalussy at gmail.com (Nadine Jekelfalussy) Date: Sun, 10 Aug 2025 21:15:08 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?U3plcHQuNC4gY3PDvHTDtnJ0w7ZrIGVzdGkgTnnDoXIgdsOp?= =?utf-8?q?gi_Tal=C3=A1lkoz=C3=B3hoz_t=C3=A9majavaslat?= Message-ID: Szia Möci, köszi szépen a meghívást. Ha kell segítség szólj. Örülnék játéknak. Mit játszanánk? Témajavaslataim: Kit válasszak 2026-ban? Mi lesz velünk Ukrajna árnyékában? Mit tehetek én egy jobb jövöért? Üdv Nadin Am So., 10. Aug. 2025 um 18:21 Uhr schrieb Emoke Greschik < greschem at gmail.com>: > Kedves Lista! > > Szept.4. csütörtök estére tervezem a Nyár végi Találkozót, amit a június > végi Nyári Találkozókor ígértem. > > Kérdés: Van valakinek valamilyen javaslata? Játszunk valamit? Vagy > beszélgessünk? Ha igen, van-e konkrét téma javaslat vagy majd spontán > fejlődjön? > > Várom válaszaitokat. > Szeretettel, > Emőke > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sun Aug 10 21:32:25 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 10 Aug 2025 21:32:25 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?U3plcHQuNC4gY3PDvHTDtnJ0w7ZrIGVzdGkgTnnDoXIg?= =?utf-8?b?dsOpZ2kgVGFsw6Fsa296w7Nob3ogdMOpbWFqYXZhc2xhdA==?= In-Reply-To: References: Message-ID: Kedves Nadin! Nagyon köszönöm a segítség felajánlást! Nagyon köszönjük a javaslatokat! Kedves MInd! *Alább, amit Nadin küldött*. Ha van valakinek játékötlete ill. további témajavaslata, *várjuk szeretettel!* *NADIN JAVASLATAI: * *Örülnék játéknak. Mit játszanánk?* *Témajavaslataim: * *Kit válasszak 2026-ban? * *Mi lesz velünk Ukrajna árnyékában?* *Mit tehetek én egy jobb jövöért?* *Üdv Nadin* Szeretettel, E /M On Sun, Aug 10, 2025 at 9:15?PM Nadine Jekelfalussy wrote: > Szia Möci, > köszi szépen a meghívást. Ha kell segítség szólj. > Örülnék játéknak. Mit játszanánk? > Témajavaslataim: > Kit válasszak 2026-ban? > Mi lesz velünk Ukrajna árnyékában? > Mit tehetek én egy jobb jövöért? > Üdv Nadin > > > Am So., 10. Aug. 2025 um 18:21 Uhr schrieb Emoke Greschik < > greschem at gmail.com>: > >> Kedves Lista! >> >> Szept.4. csütörtök estére tervezem a Nyár végi Találkozót, amit a június >> végi Nyári Találkozókor ígértem. >> >> Kérdés: Van valakinek valamilyen javaslata? Játszunk valamit? Vagy >> beszélgessünk? Ha igen, van-e konkrét téma javaslat vagy majd spontán >> fejlődjön? >> >> Várom válaszaitokat. >> Szeretettel, >> Emőke >> _______________________________________________ >> Grem mailing list >> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >> > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From sandorkurucz55 at gmail.com Sun Aug 10 22:36:53 2025 From: sandorkurucz55 at gmail.com (=?UTF-8?Q?S=C3=A1ndor_Kurucz?=) Date: Sun, 10 Aug 2025 22:36:53 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?S2Fzc2FpIEwuIGxvdmFzw61qw6FzeiBtYXJrw6FucyB2?= =?utf-8?b?w6lsZW3DqW55ZSAxLi8gTWFneWFyIFAtcsWRbCDDqXMgMi4vIGguIG1p?= =?utf-8?q?re_lenne_sz=C3=BCks=C3=A9g_a_magyar_demokr=C3=A1cia_m?= =?utf-8?b?xbF2ZWzDqXPDqWhleg==?= In-Reply-To: References: Message-ID: Kedves MIndenki! Kassai Lajos véleményéhez szeretnék még hozzáfűzni valamit.Úgy érzem a véleményszabadságot sokan rosszul értelmezik,hogy félreértjük.Mindenkinek van véleménye,de hát mindenről?Mindenről lehet véleményünk ?Az hogy egy kifli milyen finom,vagy egy ruha mennyire áll jól valakinek, arról mindenkinek lehet véleménye,de lehet-e valakinek véleménye a mezőgazdaságról,amikor egyetlen egy virágot,vagy növényt se ültetett el még életében.szabad- e ,kell- e ,hasznos-e a véleményem olyan esetben, amikor az adott témában egyáltalán nem vagyok otthon.Úgy érzem az internet adta lehetőség hirtelen és egyszerre mindenkiből szakértőt szült!Igyekszünk egymást túlharsogni és véleményt formálni és azt hinni ha már véleményezek valamit, akkor szakértő vagyok.Talán az alázat ezen a .területen is fontos lenne.Kassai Úrnak teljesen igaza van abban ,hogy sok estben hiányzik az a " magas intellektuális szint", amely nélkül a demokrácia mit sem ér!MI itt jelenleg harcban állunk egymással .vélemény harcban .Az ellenvéleményt nem érvekkel hanem hangerősséggel,szitokkal és trágár módon kell elfojtani....és ezen hozzáállás miatt nem fogjuk megtalálni az igaz és legjobb utat! A Kínával kapcsolatos észrevétellel is teljesen egyetértek.Mi itt Európában arra törekszünk,hogy minél kevesebb munkával minél több pénzt keressünk,pedig ennek a két dolognak az aránytalansága szüli az igazi inflációt.MI van a bibliában?:elnézést ,de nem szó szerint idézve :keresd a te kenyeredet izzadsággal ,gyötrelemmel!Nos mi már kényelemmel szeretnénk...és ez nagy baj,mert a szorgalmat,a célratörő szívósságot kizárva a lustaság felé igyekszünk.A kínaiak pedig minden büszkeségüket félretéve,kezdetben a hozzá nem értést szégyenét is vállalva kezdet másolni.Alkotni akartak! Abban is igazat kell adnom Kassai Úrnak,hogy helytelen a saját pártunkat hibátlannak elkönyvelni....de ez már politika és mit mondott az öreg Kurfis bácsi?/egy mogyoródi paraszt ember/Ne politikájj,mert abból nem lesz krumpli! Üdv: Sándor /Kurucz/ Emoke Greschik ezt írta (időpont: 2025. aug. 10., V, 19:29): > *Kassai Lajos markáns véleményt fogalmazott meg a Tisza Párt vezetőjéről.* > 2025. augusztus 10. 19:04 > > https://mandiner.hu/belfold/2025/08/paros-labbal-szallt-bele-a-legendas-lovasijasz-magyar-peterbe > [image: null] > > ?Magyar Péter az alkata szerint a ?minden szar? pszichózisában tartja a > követőit, erős érzelmeket korbácsol fel, a kormánynak pedig minden szándéka > bebizonyítani, hogy minden jól van így? ? osztotta meg véleményét a magyar > politikai helyzetről Kassai Lajos lovasíjász a Demokratának adott > interjújában, > > amelyben a lovasíjászat és a harcos élet mellett szóba került a magyar > néplélek és a politika is. > > *?Én nem középen vagyok, konzervatív vagyok, a jobboldalon vagyok? *? > ismerte el, ugyanakkor mindkét politikai oldallal szemben fogalmazott meg > kritikát is. ? *?A konzervatív oldalt egyfajta számonkérő, kioktató > attitűd jellemzi, a liberálist pedig a lenéző. Liberális az, aki korra, > nemre, szexuális orientációra, bőrszínre és vallásra való tekintet nélkül > mindenkit lenéz, a konzervatív meg osztja az észt, mert ő tudja, hogy > mindennek hogyan kell működnie és kinéznie? *? vélekedett. > > Arra a kérdésre, hogy hogyan gondolkodik a politikáról, úgy válaszolt: > > *A politikában egyetlen objektivitás van: a választók szubjektivitása, az > a fontos, hogy ki mit érez, hogyan él meg egy helyzetet. A rosszat meg > lehet élni jól és a jót rettenetesen rosszul.?* > > Szerinte a magyar néplélek inkább érzelmes, ezért az érzelmeknek a > politikában is nagyobb szerepe van, mint a rációnak. > > *?Magyar Péter az alkata szerint a ?minden szar? pszichózisában tartja a > követőit, erős érzelmeket korbácsol fel, a kormánynak pedig minden szándéka > bebizonyítani, hogy minden jól van így? *? fogalmazott, majd hangsúlyozta > ? *?A politikus egy pártot szólít meg, egy államférfi a nemzetet.?* > *Kereken kimondta, mit gondol a Tisza Pártról* > > A magyar társadalmat feszítő ellentétekről úgy vélekedett, szerinte > alapvetően a demokrácia művelése okoz gondot: > > *A demokrácia magas intellektuális szintet kíván, és a demokráciát azért > nagyon nehéz művelni, mert az emberek nagy része nem érett a > felelősségteljes döntésre. Mégis hogyan képzeljük ezt: én döntsem el, hogy > legyen vagy ne legyen Paks II.? Én döntsem el, hogy legyen akkumulátorgyár > vagy se? Magas intellektuális szint nélkül a demokrácia csak egy színjáték. > Ahhoz, hogy egy demokrácia jól működjön, magas intellektuális szintnek > kellene lennie, ám én ennek a hiányát tapasztalom, és egy bizonyos szint > alatt kezdődik a lövészárokásás, az együttműködés helyett az egymásra > lövés.* > > * Ebben élünk most is, az emberek azt hiszik, hogy jön a Tisza, és elsöpri > a ?véglényeket?, majd utána minden egyből megváltozik. Mindegyik azt hiszi, > hogy ez egy élhető társadalom lesz, ha a másikat kiiktatom.* > > * Nem lesz az, mert a társadalom népbetegségei ugyanazok? *? fejtette ki > véleményét a Tisza Párttal és annak támogatóival kapcsolatban. > > Hozzátette, ez a jelenség általánosan jellemző a nyugati emberekre. > > *?A nyugati embernek az alapvető problémája, hogy gőgös, azt gondolja, > hogy a teremtés kulturális koronája, és nem hajlandó tudomásul venni, hogy > kívüle más szereplők és nagy múltú népek is vannak.?* > > Felhívta a figyelmet az utánozhatatlan kínai munkamorálra, és Trump > ígéretére hogy hazaviszi az ipart. > > *?Európa sajnos ellustult. Kína a gazdaságával harcol, nem halmoz fel > támadó fegyverarzenált, a védelemre készül? *? állapította meg baljóslóan. > > > > > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Mon Aug 11 05:35:20 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Mon, 11 Aug 2025 05:35:20 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?A_mai_szentmise_ig=C3=A9i_Szt=2E_Kl=C3=A1ra_eml?= =?utf-8?b?w6lrbmFwasOhbg==?= Message-ID: *2025-08-11* https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2025-08-11 *19. évközi hét hétfő* *OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből * *Mózes az Úr törvényének megtartására buzdítja népét. Moáb síkságán Mózes ezt a beszédet intézte *a néphez: ? *És most halld, Izrael! Mi mást kíván tőled az Úr, a te Istened, mint azt, hogy féld az Urat, a te Istenedet? Járj az Úr útjain, szeresd őt, és szolgálj a te Uradnak, Istenednek teljes szívedből és teljes lelkedből! Tartsd meg az Úr parancsait és rendeléseit, amelyeket ma adok neked, hogy jó dolgod legyen! Nézd, az Úré az ég, a magasságos ég, *a föld és minden, ami rajta van*! Mégis a ti atyáitokat kedvelte és szerette az Úr. Az ő utódaikat, vagyis titeket választott ki *minden nép *közül, miként ez ma nyilvánvaló előttetek.* *Metéljétek tehát körül *szíveteket, *és ne* keményítsétek meg nyakatokat*, mert az Úr, a ti Istenetek a legfelségesebb Isten, a legnagyobb Úr, nagy, hatalmas és félelmetes Isten, aki nem néz sem *személyre, *sem* ajándékra. *Igazságot szolgáltat árvának és özvegynek, szereti a jövevényt, élelmet és ruházatot ad nekik. Szeressétek ti is a jövevényeket, mert egykor ti is azok voltatok* Egyiptom földjén! *Féld a te Uradat, Istenedet, csak őneki szolgálj, őhozzá ragaszkodjál, és az ő nevére esküdj! Ő a te dicsőséged és a te Istened! Ő művelte azokat a nagy és félelmetes dolgokat, amelyeket tulajdon szemed látott. Hetvenen voltak atyáitok, amikor leköltöztek *Egyiptomba *, és íme, úgy megsokasított téged az Úr, a te Istened, mint az ég csillagait!? Ez az Isten igéje. * *MTörv 10,12-22* VÁLASZOS ZSOLTÁR Válasz: *Jeruzsálem, szentek otthona, * dicsérd felséges Istened!* (Vö. 12a. vers. - 7. b tónus) Vagy: *Alleluja.* 7. szám. Előénekes: *Dicsérd Uradat, Jeruzsálem, * magasztald, Sion, Istenedet,* *mert erőssé tette kapuid zárát, * és megáldotta benned fiaidat. * Hívek: *Jeruzsálem, szentek otthona, * dicsérd fölséges Istened! * Vagy:* Alleluja.* E: *Határaidon ő ad békét, * és jóllakat kövér búzával. Elküldi szavát a földre, * az ő igéje gyorsan terjed.* H: *Jeruzsálem, szentek otthona, * dicsérd fölséges Istened*! Vagy: *Alleluja.* E *: Igéjét Jákobnak hirdeti, * törvényeit és végzéseit Izraelnek. Egyetlen néppel sem bánt így, * végzéseit nem fedte fel *senki másnak. H: *Jeruzsálem, szentek otthona, * dicsérd fölséges Istened!* Vagy*: Alleluja*. *Zsolt 147,12-13.14-15.19-20* A *LLELUJA Isten meghívott minket az evangélium által, * hogy részesüljünk Urunk Jézus Krisztus dicsőségében*. Vö. 2Tessz 2,14 ? 5. tónus. *? EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből * *Jézus az ő **szenvedéséről és haláláról * *beszél, és megfizeti a templomadót. Galileai útjuk során Jézus ezt mondta tanítványainak: ?Az Emberfiát *az emberek kezébe fogják adni*. *Megölik* őt, de harmadnapra feltámad.? *Erre *a tanítványok igen elszomorodtak. Amikor Kafarnaumba érkeztek, az adószedők Péterhez fordultak, és * megkérdezték: ?A ti Mesteretek nem fizet templomadót?? ? *?De igen? ? felelte. Amikor belépett a házba, Jézus megelőzte őt kérdésével: ?Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kitől szednek vámot vagy adót, fiaiktól vagy az idegenektől?? ?Az idegenektől? ? felelte Péter. Erre Jézus így szólt: ?A fiak tehát mentesek. De hogy *meg *ne *botránkoztassuk *őket, menj ki a tóra, vess horgot, és az első halat, amelyik ráakad, húzd ki! Nyisd ki a száját: találsz benne egy pénzdarabot. Vedd ki és add oda nekik értem és érted!? Ezek az evangélium igéi. * *Mt 17,22-27* EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK Pap: *Kérjük, testvéreim, a mindenható Atyaistent, hogy szent Fia által árassza kegyelmi ajándékait a hívekre és a főpásztorokra, akiket az Egyházban egyesít a Szentlélek!* Lektor: *1. Őrizd meg, egyesítsd és kormányozd szentegyházadat! * 2. *Tartsd meg Szentatyánkat, N. pápát épségben és biztonságban szent népednek kormányzására*! 3. *Áraszd Szentlelked világosságát az Egyház püspökeire és papjaira!* 4*. Adj az egész kereszténységnek békességet és egyetértést! * 5. *Mutasd meg jóságos arcodat a betegeknek és a szenvedőknek!* (6. *Adj örök nyugalmat N. testvérünknek [nővérünknek], akiért ezt a szent áldozatot felajánljuk!* Pap*: Úristen, oltalmunk és erősségünk! Hallgasd meg Egyházad buzgó könyörgését! Te adod lelkünkbe a vallásos buzgóságot. Engedd, hogy amit hittel kérünk, azt valóban elnyerhessük! Krisztus, a mi Urunk által*. Hívek: *Ámen*. --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Mon Aug 11 05:37:27 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Mon, 11 Aug 2025 05:37:27 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?QXVnLjExLiBTemVudCBLbMOhcmEgc3rFsXogKDEyLTEzLiBz?= =?utf-8?b?ei4pIGVtbMOpa25hcGph?= Message-ID: Assisi Szent Klára szűz Kultúra ? 2022. augusztus 11., csütörtök | 9:00 https://www.magyarkurir.hu/hirek/assisi-szent-klara-szuz ?Szent Ferenc kicsiny palántája? a klarisszák rendjének alapítója volt. Regulája mellett végrendelete, valamint négy Prágai Szent Ágneshez írt és egy Ermentridus nővérhez írott levele maradt fenn. *Klára * *Assisiben született a 12. század végén. Családja az ősi és gazdag Offreducci-Favarone nemzetséghez tartozott, palotájuk Assisi központjában, a San Rufinóról elnevezett székesegyház terének egyik oldalán állt.* *Klára két unokaöccse, Silvestro és Rufino Ferenc követői lettek a szegénység útján*. *1210-ben Klára meghallotta Ferencet, amint a dóm mellett prédikált. Szavai, melyekkel a megfeszített Krisztus radikális követéséről beszélt, megindították Klárát. **Ferenchez fordult tanácsért, mit tegyen. A régebbi legenda elmondja: ?Szent Ferenc atyánk a világ elhagyására buzdította. **Élénk érveléssel mutatta meg neki, hogy* *milyen ostoba a világ reménysége, milyen álnok a világi dicsőség,* *és arra tanította, hogy a szüzesség drágagyöngyét őrizze meg annak a csodálatos Vőlegénynek, aki az emberek iránti szeretetéből lett emberré.?* *Ferenc azt tanácsolta Klárának, hogy virágvasárnap (1211. március 18-án) ünnepi öltözékben menjen a székesegyházba misére. A püspököt értesítették Klára tervéről, ezért miután megszentelte a pálmaágakat a körmenet előtt, lejött a szentély lépcsőjén, és egy ágat a lépcső aljában álló Klára kezébe adott, jelezvén ezzel, hogy a maga részéről hozzájárul kolostorba vonulásához. * *Klára **tudta, hogy a családja minden erejével ellenezni fogja kolostorba lépését**, ezért egy barátnője kíséretében megszökött szülei házából. Maguk mögött hagyták a várost, és lefelé ereszkedtek a Porciunkula-kápolna felé*.* E kápolnában Klára letette minden ékességét, és Szent Ferenc kezéből magára öltötte a bűnbánók szürke ruháját, fátylát, és derekára kötötte a bűnbánat kötelét.* *Szent Klára öltözéke* *A rokonok teljesen elképedtek*, *amikor másnap kiderült, hogy mit tett Klára, aki akkor már a Bastia melletti Szent Pál bencés apácakolostorban volt, ahova az éjszaka folyamán Ferenc elvitte. **Családja** minden módon vissza akarta vinni* *Klárát **a városba,* *de nem tudta **eltántorítani * *szándékától.* *Mikor már sokáig húzódott a meddő vita,* *Klára az egyik kezével megragadta az oltárterítőt ? ezzel a régi szokás szerint menedékjogot kért a templomtól ?, másik kezével pedig lekapta fejéről a kendőt, s a rokonok meglátták lenyírt fejét.** Ebből megtudhatták, hogy Klára visszavonhatatlanul Istennek szentelte magát.* *Ezt követően az apácák úgy határoztak, hogy **a várható zaklatások miatt** jobb lesz, ha Klára és barátnője elhagyják a zárdát. A Panso melletti San Angelo-kolostorba mentek, ahol Klára húga, Ágnes is csatlakozott hozzájuk. Az apácák itt is féltek, ezért április végén útjukra bocsátották a ?szökevényeket?. Ferenc ekkor úgy határozott, hogy véglegesen az Assisi melletti San Damiano-kápolna mellett telepíti le őket. Itt alakult meg a ferences apácák első kolostora.Klára haláláig a kolostor lelkianyja volt. Sokan határozták el, hogy csatlakoznak hozzá. Nemcsak a legkisebb húga, Beatrice, hanem édesanyja, Hortulana asszony is felvételét kérte a kolostorba, amikor megözvegyült.* *Klára nagy elszántsággal kezdte kolostori életét, és nagyon sokat követelt önmagától, annyira, hogy Szent Ferencnek kellett közbelépnie, és a vezeklésnek korlátot szabnia. Nővéreitől azonban nem kívánta meg ezt a szigort, sőt, állandóan mérsékletre és józanságra intette őket.* *A kolostor csendjében, kiszakítva **a világ* f*orgatagá**ból, abból a felismerésből formálta meg az életet, hogy a szerzetesek az egész titokzatos test minden tagjáért felelősek, életük összefügg az összes keresztény életével, és sokaknak segítségére vannak. Ezzel elzárt szegénységük apostoli távlatokat nyert.* *A kolostorban igazi szegénység uralkodott. .....* *Klárának hosszasan meg kellett küzdenie ezért a szegénységért. A IV. lateráni zsinat ugyanis 1215-ben úgy rendelkezett, hogy az új szerzetesi közösségnek a már meglevő regulák közül kell kiválasztaniuk életszabályukat. Kláráék számára legkézenfekvőbb a bencés apácák regulája lett volna, de ez a regula azt a szegénységet, amelyet Klára Ferenctől megismert, nem biztosította. Ferenc olyan regulát adott testvéreinek és nővéreinek is, amely szerint nemcsak egyenként, hanem közösségben sem birtokolhatnak semmit, és megélhetésükért koldulniuk kell. Ahhoz, hogy törvényesen élhessenek ebben a formában, Klárának meg kellett szereznie a pápai jóváhagyást. Ezért harcolt a szó szoros értelmében mindhalálig. Nem türelmetlenkedett, nem lázadozott, de harcolt, nagyon következetesen. * *III. Ince pápa végül megadta a klarissza apácáknak a szegénység privilégiumát, ami annyit jelentett, hogy a ferences nővéreket senki nem kényszeríthette arra, hogy vagyonuk legyen. A regula jóváhagyását pedig IV. Incétől kapták meg, aki maga vitte el azt Klára halálos ágyához 1253. augusztus 9-én. Klára életének legnagyobb öröme volt ez.* *IV. Ince pápa két alkalommal is felkereste Klárát. Megrendítő találkozások voltak ezek a pápa és a szegény, ágyban fekvő apáca között. (Klára 1244-től kezdve szinte folyamatosan ágyban fekvő beteg volt.) A pápai udvarból leginkább Hugolino bíboros ismerte fel a szent jelentőségét, az a Hugolino, aki később IX. Gergely pápa lett.* Így írt Klárának: ?Rád bízom a lelkemet, és úgy ajánlom a gondjaidba, ahogyan Krisztus a kereszten Atyjának ajánlotta a lelkét. Az ítélet napján majd számot adsz róla, ha nem fogsz gondoskodón törődni a lelkemmel. Én ugyanis bizonyos vagyok abban, hogy eléred a legfőbb Bírónál azt, amit állhatatos önátadásoddal és számtalan könnyeddel kérsz.?*Miután Klára 1253. augusztus 11-én meghalt, a pápa Perugiából bíborosaival együtt eljött a temetésére. 1255. augusztus 15-én avatták szentté.* Ünnepét azonnal felvették a római naptárba, augusztus 12-ére. 1969 óta augusztus 11-én ünnepeljük. *Jóságos Istenünk, te az evangéliumi szegénység szeretetét oltottad Szent Klára szívébe. Közbenjárására add, hogy mi is kövessük a szegény és alázatos Krisztust, és így eljussunk színed látására a mennybe. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.* *Források* *Diós István: A szentek élete* *Puskely Mária: A keresztény Európa szellemi gyökerei. Az öreg földrész hagiográfiája* *Magyar Kurír* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Mon Aug 11 05:39:15 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Mon, 11 Aug 2025 05:39:15 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Isten_=C3=A9ltesse_Berczik_=C3=A9s_Hegyi_Kl?= =?utf-8?b?w6FyaXQh?= Message-ID: *Kedves Klárik / Klárák! * *Isten éltessen, Szt. Klára oltalmazzon Benneteket!* *Szeretettel, * *a Lista, Emőke / Mőci* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Mon Aug 11 05:41:23 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Mon, 11 Aug 2025 05:41:23 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=281=29?= Message-ID: *Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.* *Uram, Aquinoi Szt. Tamás közbenjárására tisztítsd meg szívemet: szándékaimat, gondolataimat, érzéseimet és szavaimat, cselekedeteimet. hogy minden körülmény között hűséges legyek Hozzád **és ezáltal észrevegyem a Gonosz cselvetéseit is, mert folöslegesen nem kell mártírrá válni, Segíts minket, jószándékú embereket, akiket a Gonosz is próbál befolyásolni, az igaz, tiszta szívű kiengesztelődésben Veled az őszinte bűnbánatban, szentgyónásban és egymással. ** Ámen.* *A zsolozsma Reggeli dicséretének* *HIMNUSZa* *Már kél a fénynek csillaga: esengve kérjük az Urat, **járjon ma mindenütt velünk, ne rontsa ártás életünk.* *Nyelvünket fogja fékre ma, ne szóljon rút perek szava; * *szemünket védőn óvja meg: a hívságot ne lássa meg! * *Lakjék szívünkben tisztaság, Távozzék minden dőreség; * *a testnek dölyfét törje meg étel, s italban hősi fék.* *Hogy majd a nap ha távozott, s az óra újra éjt hozott, * *lemondásunk szent éneke legyen az Úr dicsérete!* *Dicsérjük az örök Atyát, dicsérjük egyszülött Fiát, * *s a Lelket, a Vigasztalót, most és örök időkön át! Ámen.* *Őrangyalom, szívből kérlek, bűntől, bajtól őrizzél meg! Életemben légy vezérem, halálomban állj mellettem!* *Szűz szülője Istennek*, *engedd, hogy a Tied legyek. Tied élet és halálban, Tied jó és balsorsban, Tied küzdve, szenvedve, Tied most és örökre. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy a Tied legyek. Anyám, Benned bízom és remélek, Anyám Teutánad epedek, Anyám, Te jóságos, kegyelmezz, Anyám, Te hatalmas, védelmezz, Anyám, ó jöjj, segíts küzdeni, Anyám, ő jöjj, segíts szenvedni. Anyám, ó jöjj, ne hagyj elveszni! Hiszen tudsz segíteni, ó hatalmas! Akarsz is segíteni, ó irgalmas! Kell is segítened, ó hűséges, fogsz is segíteni, ó kegyelmes! Anyám, Te vagy a kegyelmek anyja, szomorúak vigasztalója, bűnösök oltalma és menedéke, föld reménye és mennyek ékessége! Ki kérte még segítségedet hasztalan? Ki távozott Tőled meghallgatatlanul? Azért bizton mondom minden szenvedésben: Mária mindig segít, minden időben. Biztosan állítom, életben, s halálban, Mária mindig segít, minden balsorsban. Azért hiszem, s meghalok ezen hitemben, hogy Veled leszek, ó Anyám, fönn az égben. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy a Tied legyek. Amen.* *Ima elhunyt szeretteinkér* *t Híveid teremtő, megváltó és hazaváró Istene. Kérünk, örök világosságoddal jutalmazd elhunyt szeretteink minden tisztaságát, jóságát, hűségét megbocsátva nekik hibáikat, bűneiket. Minket is vezess a napi lelkiismeretvizsgálat, a bűnbánat, a rendszeres őszinte szentgyónás és a jócselekedetek útján, hogy Szent Fiad, Jézus Krisztus egyetlen és elegendő áldozata miatt. kegyelmed segítségével majd megláthassuk Istent és viszontlássuk őket, akikről ma imával, szeretettel, hálával emlékezünk meg. Amen.**Ima a lelkekért, hogy a tisztítótűzben szenvedő szeretteink, ismerőseink mihamarabb az örök életbe jussanak*: *Ó Jézusom! Bocsásd meg vétkeinket! Ments meg minket a pokol tüzétől és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik leginkább rászorulnak irgalmadra. Ámen. * *Ima **azért, hogy Magyarországon és világszerte a keresztény-konzervatív politikusok, vezetők Isten kegyelméből és saját bűnbánatuk által megtisztuljanak, megszentelődjenek, felnőjenek ahhoz, hogy valóban az Atya, a Fiú és a Szentlélek igaz akaratának megvalósításán dolgozzanak és így legyőzzék országaikban is a sátán, a sötétség erőit, és együttműködve Krisztus győzelméért kormányozzanak, szent házas és családi életet éljenek **Boldogasszony Anyánk, Szt. Mihály arkangyal, az árpádházi szentek, Morus Szt. Tamás és a már az örökkévalóságba költözött dr. Tóth Zoltán József - a Szent Korona eszméjének Alaptörvénybe segítője, aki életét áldozta a Szent Korona országáért - oltalmazzátok Magyarországot és a világot, a Krisztus győzelmén munkálkodó politikusok, vezetők lelkét, életét, hogy a sötétség erőit legyőzve Krisztus győzedelmeskedjen. Amen. * *Ima * *személy szerint Orbán Viktorért, Trumpl elnökért és családjaikért: * *"Az Úr legyen előttetek, hogy a jó utat mutassa nektek! Az Úr legyen mellettetek, hogy karjába zárjon és megvédjen a veszedelmektől, az Úr legyen mögöttetek, hogy megvédjen a gonosz cselvetéseitől Benneteket és családjaitokat!" Amen.* *Ima Kárpátaljáért*! *Urunk! Kárpátaljai testvéreinknek kérjük, adj reményt, védelmezd a katonának vitt férfiakat. Ne engedd, hogy a külföldre kényszerült fiatalok elvesszenek a világban! A szétszakadt kárpátaljai családokat tartsd meg egységben és segítsd a mihamarabbi találkozáshoz! A magányos időseknek legyél társuk, küldj nekik jólelkű segítőket! A háborúban elhunytaknak add meg a Te örök békédet! Amen.* *Fohász az üldözött keresztényekért és minden más igaz üldözöttért ,háborúban, gondban, bajban segítségért*: *"Felnézek az égre minden áldott este, Keresem az Istent, mert beszédünk lenne // Nehéz szívvel várok csöndben a soromra, Tudom odafent is rengeteg a dolga. // És csak halkan mondom az ég csillagának: Szólhatna egy jó szót az Úr angyalának, / Hogy a Jó Istennek súgja oda csendben: Uram! A világgal valami nincs rendben. // Hallgassa meg imám, más kérésem nincsen, Segítsen mi rajtunk,, hiszen Ő az Isten. // Ember az embernek farkasa lett régen, Gyűlölet vert tanyát sok ember szívében. // Rengeteg a földön a hontalan, árva, Uram, ez a világ saját sírját ássa. Túl sok már a fájó, bús könny a szemekben. Uram! A világgal nincs valami rendben! // Anya a gyermekét sorsára hagyja, Pénzért, az ember a lelkét is eladja. Háborúk zajában ártatlanok halnak, Jól tudom, Uram, Te nem így akartad. Nagyon nagy a bűnünk, amit meg kell bánnunk, Bocsásd meg, úgy kérlek, minden gonoszságunk. // Könyörögve száll fel fohászom az égbe, Uram! A világnak Tenélküled vége!"* *Ima az Istent kereső, de sajnálatosan megtévedt vagy megtévesztett, vagy a Szentháromságos Isten igéjét alaposan még nem ismerő ateisták, liberálisok, muzulmánok, progresszív keresztények, felületes keresztények és hűtlen keresztények igaz megtéréséért**. Uram, a Szűzanya és az árpádházi szentek közbenjárására segítsd őket is az igaz megtérésre. Ámen. "Nyugtalan mindaddig a szívünk, míg meg nem nyugszik Benned, Istenünk." (Szt. Ágoston)* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Mon Aug 11 05:42:14 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Mon, 11 Aug 2025 05:42:14 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=282=29?= Message-ID: *Urunk, a Szűzanya közbenjárására **oltalmazd meg a halálra ítélt pakisztáni keresztény fiatal Ehsan Shan életét a gyilkosok kezétől, és Pajor András atyát, akit hazug módon megrágalmaztak, meghurcoltak. * *Adj Clarisse, dr. Góczán Laci, Ikó, egy vese daganattal küzdő. volt és jelenlegi Listatagok , egy Listatag édesanyja Adrienn veje, Gyuri, a balesetet szenvedett Boldizsár, egy Listatag édesanyja és családja, egy beteg nagycsaládos édesanya, az most már jobban levő 25 éves fiú, Irénke számára gyógyulást, három k. hajléktalan számára a szentségi életet, lelkierőt, gyógyulást, lakhatást, k. nehézségekkel küzdő Listatag és családja számára az erőt, a kiutat. Kérünk, hogy a Szűzanya és Bld. Carlo Acutis közbenjárására adj gyógyulást a 3.5 éves Bellának és lelki erőt, az őt szerető nagycsaládnak, **a 23 évesen elhunyt Máténak az örök életet, az őt szeretőknek vígaszt, a B. 15 éves fiúnak, aki lánnyá szeretne válni **szabadulást a sátán rabságából*, * hogy a tragikus hirtelenséggel megözvegyült Brigitta és árván maradt négy gyermeke és a fiatalon elhunyt édesanya, Ágota családja meg tudjon küzdeni a rájuk szakadt nehézségekkel. Mindannyiunknak, kérünk, adj lelki és testi egészséget, a sátántól jövő bűnre csábító és az alaptalan kétségbeesés kísértései ellen oltalmat, vezess minket és családtagjainkat az üdvösség útján, segíts, hogy a következő generációnak, gyermekeinknek, unokáinknak hiteles keresztény példát adjunk és őrizd meg őket * *a hit, * *az állandó töredelem, megtérés,** a tiszta erkölcs, a vallásgyakorlás,* *a Krisztus követés,* * az igaz, krisztusi szeretet útján! Könyörgünk a következő egyéni ima szándékainkért: ...............* *Szűz Mária, betegek, özvegyek, árvák patrónája, az Egyház anyja! Imádkozz érettünk! Amen. Segítsd vezetőinket Szentlelked erejével, Szt.István király és Szt. László király segítségével és közbenjárására, hogy Istenhez hűen vezessék nemzetünket, munkahelyeinket, önkormányzatainkat, mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség. Boldogasszony Anyánk, régi nagy pátrónánk, nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk: Magyarországról, édes hazánkról, ne felejtkezzél el szegény magyarokról! Amen. Imádkozzunk 1./ Ferenc pápa lelki üdvéért, 2./ XIV.Leó pápa Istenhez, az evangéliumhoz való hűségéért, 3./ h. Erdő Péter bíboros atyát és Böjte Csabát minden feladatában oltalmazza az Úr Jézus a Szűzanya és az összes magyar szent közbenjárására és 4./ hogy a püspökök,a papok és szerzetesek szolgálatukat az evangéliumhoz hűségesen végezzék és 5./ újabb az evangéliumhoz hűséges papi és szerzetesi hivatásokért!, 6./ az Egyház Jézus Krisztus útján maradásáért, 7/ a megtévedt papok, szerzetesek bűnbánatáért, megtéréséért: Add meg papjainknak szerzeteseinknek Mennyei Atyánk - szolgálatodnak kegyelmét. Újítsd meg szívükben a szentségnek lelkét, hogy a tanítás, melyet nekik kell adniuk, példájukkal közelebb vigyen minket Hozzád. Szent Lelked ajándékaiból adj nekik Urunk, okos szerénységet, bölcs szelídséget, mértéktartást, jóságot, szívbeli tisztaságot, lelki szabadságot. Töltsd el őket teljesen szentséges szereteteteddel, hogy egészen Tieid legyenek és dicséretes módon éljenek, anélkül, hogy a dicséretet hajhásznák. Add meg nekik a kegyelmet, hogy a lélek és a test tisztaságában Téged dicsőítsenek, szeretetedben éljenek és szolgáljanak Téged. Te légy az ő dicsőségük, örömük, vágyuk, Te légy szenvedéseikben vigasztalásuk, a kétségek közt tanácsadójuk, az igazságtalanságok között védelmük, a betegségben orvosságuk. Engedd, Uram, hogy a Te közösséged pásztoraival békességben éljenek, hogy egykor jól adhassanak számot működésükről, és elnyerhessék az örök élet jutalmát. Amen. Kérjük, a Guadalupei Szűzanya, Szt. István, Szt. László, az árpádházi szentek, Európa védőszentjei: Szt. Brigitta, Szt. Teréz Benedikta (Edith Stein), Szt.Benedek, Sziénai Szt. Katalin, Szt. Ciril és Metód, továbbá Szt. Mónika, Szt. Ágoston .Szt. Patrik, Szt. Pál, Szt. Pio atya, Charles de Foucauld, és Bld. Ceferino közbenjárását, hogy a magyar nemzet egésze, az európaiak és szerte a világon mindenki megtalálva Urunk, Téged, megtérjen a keresztény hitre. megmenekülve a hamis vallásoktól, ideológiáktól! Kérjük, Urunk, segíts, hogy imáinkkal és cselekedeteinkkel elősegítsük Európa és Magyarország keresztény megújulását, a béke megőrzését. Isten hazánkért, Európáért, a világért térdelünk elődbe. Rút bűneinket jóságoddal född be! Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed, érdemét idézzed! Amen Kérjük a Szűzanyát és Szt. Imre herceget, a magyar ifjúság védőszentjét, nevelőjét, Szt. Gellértet, Kalazanci Szent Józsefet, a piarista tanítórend alapítóját, Bosco Szt.Jánost, Boldog Carlo Acutist, éa a már az örökkévalóságba költözött Jelenits István atyát hogy járjanak közben, hogy a magyar ifjúság egyre inkább Isten akarata szerint éljen, az oktatásügy és a fiatalok családi háttere Isten akarata szerinti mederbe terelődjön! Édes Szűzanyám, csillogó koronád fényéből egy csepp fényt sugallj reám. Hálátlan gyermeked vagyok Anyám, de Te nem hagytál magamra, vigyáztál reám. Köszönöm, hogy megőrizted lelkemet, áldott szent palástodat reám terítetted. Szeplőtelen Szűz Mária, Világ királynője, Tehozzád könyörög a Föld minden népe. Imánkat hallgasd meg, légy lelkünknek őre. Ó segíts, hogy lelkünket a gonosz kerülje. Hisz Édesanyánk vagy Te, s a Világ Királynője. Szent Fiad által vagy lelkünknek őrzője. Lábadhoz borulunk, úgy könyörgünk Hozzád, kérünk fordítsd felénk jóságos szent orcád. Szemedből egy sugár költözzék szívünkbe, hogy Általad eljussunk Jézusunk elébe. Amen. Kérjük Árpádházi Szent Erzsébet közbenjárását a magyar egészségügy Isten akarata szerinti munkájáért és, hogy türelemmel, szeretettel gondozzuk, ápoljuk időseinket. Szt. Erzsébet, segíts! Ámen.Kérjük a Szűzanyát és Szt. Mihály arkangyalt,, hogy tapossák el a sátán fejét, hogy véget érjen az ártatlan, meg nem született emberi életek mészárlása, a megszületett gyermekek megtévesztése, gonosz kihasználása. Segítsenek a gyermekek tiszta lelkének megőrzésében A Szentlélek vezesse az életvédőket, a CitizenGot, a szülőket, nevelőket az Isten parancsai szerinti munkájukban. Adj hűséget és gyermekáldást a házaspároknak, az igazság melletti bátor kiállást a pusztító ideológiák ellen küzdőknek, oltalmat a perbe fogott keresztényeknek, a megtévesztetteket vezesd a lelkileg, testileg tiszta életre! Óvd meg a magyarokat a paráznaság, a házasságtörés, a fajtalankodás, bujálkodás, lopás, nyerészkedés, részegeskedés, rágalmazás, harácsolás (l. Szt. Pál I Korintusi levél) és egyéb bűnök elkövetésétől, a krízishelyzetben lévő édesanyákat, édesapákat, nőgyógyászokat az abortusz kísérétésétől, a bűnöket már elkövetetteknek add meg az őszinte bűnbánat, bűnbocsánat kegyelmét. Emlékezzél, ó legkegyesebb Szűzanya Mária, hogy sohasem hallotta még senki, hogy Te gyámoltalanul magára hagytad azt, aki oltalmadért folyamodott, segítségedért esdekelt, vagy szószólásodat kérte. Én is hasonló bizalomtól lelkesítve sietek Hozzád, Szüzek Szent Szüze! Hozzád jövök Anyám és mint szegény bűnös, sóhajtozva lábadhoz borulok. Ne vesd meg szavaimat Örök Igének Szent Anyja, hanem hallgasd meg kegyelmesen. Amen. (Szt. Bernát 'Memorarae') A lelki adoptálás keretében kérjük a Szűzanya oltalmát egy méhen belüli gyermek életben tartásáért, hogy szülei és az orvosok irgalmazzanak neki és megyilkolása helyett szeretettel segítsék az életre. Oltalmad alá futunk, Istennek szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkor dicsőséges és áldott Szűz! Mi asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szószólónk, engeszteld meg nekünk szent Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak. Ámen.Imádkozzunk, hogy nemzeti, egyházi, családi, munkahelyi, e listás, baráti közösségeinkben és a világ háborúskodó felei között a lelkek üdvösségére, az igazra, a jóra és a szépre, a kölcsönös igaz szeretetre, békére való törekvés vezesse a közösségek vezetőit és tagjait, hogy mindenütt Krisztus békéje uralkodjék ! Uram, tégy engem békéd eszközévé. Ahol gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek, ahol sértés, oda megbocsátást, ahol széthúzás, oda egyetértést, ahol tévedés, oda igazságot, ahol kétely, oda hitet, ahol kétségbeesés, oda reményt, ahol szomorúság, oda örömet. Uram, add meg nekem, hogy én vígasztalhassak ahelyett, hogy engem vígasztalnának, hogy én értsek meg másokat ahelyett, hogy arra vágynék, hogy engem értsenek meg, hogy szeressek inkább, minthogy engem szeressenek. Mert aki elfelejti magát, az találja meg, aki megbocsát, annak megbocsátanak, aki meghal, az felébred az örök életre. Ámen. Kereszt és bérma gyerekeink igaz és szent úton maradásáért. Kérjük a Szűzanya és a gyermek Jézusról nevezett Lisieuxi Kis Szent Teréz és szent szülei közbenjárását, hogy a hit, remény és szeretet soha se fogyatkozzék meg életükben. Ámen. Kérjük Lisieuxi Kis Szt. Teréz, Casciai Szt. Rita, Szt. Mónika, Bld. Peter To Rot, Lisieuxi Kis Szt. Teréz szülei: a Szt Martin házaspár, Boldog IV. Károly és Zita királyné és Bld. Batthyány Strattmann László és Coreth Mária szent házaspárokat és Bálint Sándort, hogy imádkozzanak a házasságok hűségben, szeretetben való megmaradásáért, a megtört házasságok, családok kiengesztelődéséért. Amen. Kalkuttai Szt. Teréz anya támogassa a szegényeket, betegeket, mentális betegeket, és segítsen minket, hogy bölcs, megfontolt jótékonykodással mi is segítsük őket, akiket Jézus különösen szeret. "Amikor a keresztre nézel, tudod, hogy Jézus mennyire szeretett téged és engem. Azt akarja, hogy mi is így szeressünk. Amen." (Teréz anya imája), "Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek." (Mt.25,36-7) Imádkozzunk azokért, akiken 'sebet' ejtettünk és akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Urunk, a Szűzanya, a béke királynője, a bűnösök menedéke közbenjrárására áldd meg, vezesd Jézus Krisztus és az evangélium szeretetére és a rendszeres, igaz szentségi életre. a felebaráti szeretetre, az üdvösségre azokat, akiken 'sebet' ejtettünk és azokat, akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Adj nekünk, nekik alázatot, megértést, hitet a kiengesztelődéshez, óvj meg minket, őket a bosszúállás, megszólás, pletykálkodás kísértésétől. "Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek." (Miatyánk) "."Haragudjatok, de ne vétkezzetek! (Ef.3,26),, "Az Istent szeretőknek minden javukra válik." (Róm 8,28) Imádkozzunk azokért és családjukért, akik jót tettek velünk: Urunk áldd meg és támogasd a jóban azokat és családjukat, akik jót tettek velünk. Ámen.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From hegyiklaramnt at gmail.com Mon Aug 11 07:18:55 2025 From: hegyiklaramnt at gmail.com (=?UTF-8?B?S2zDoXJhIEhlZ3lp?=) Date: Mon, 11 Aug 2025 07:18:55 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Isten_=C3=A9ltesse_Berczik_=C3=A9s_Hegyi_Kl?= =?utf-8?b?w6FyaXQh?= In-Reply-To: References: Message-ID: Köszönöm szépen az áldást! H. Klári smdh Pax, békesség a szívekbe! Emoke Greschik ezt írta (időpont: 2025. aug. 11., H 5:39): > *Kedves Klárik / Klárák! * > > *Isten éltessen, Szt. Klára oltalmazzon Benneteket!* > > *Szeretettel, * > *a Lista, Emőke / Mőci* > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Mon Aug 11 07:33:34 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Mon, 11 Aug 2025 07:33:34 +0200 Subject: [Grem] Don Kanyar In-Reply-To: References: Message-ID: Kedves Böbike! Köszönöm, köszönjük szépen. Borzasztó dolog a háború kicsiben és nagyban is. A videót már meghallgattam, a könyvfelolvasásra majd rövid részletekben fogok tudni időt találni. Édesanyádnak kézcsók, ölelés, szeretetet, Köszönettel, szeretettel, Emőke On Tue, Jul 29, 2025 at 9:35?PM Elizabeth Csordas < elizabethcsordas at gmail.com> wrote: > Mivel Édesanyám nehezen emlékszik Blázi bácsi részletes elmélkedésről, > Mőci kérésére, itt küldöm a YouTube videók a Don Kanyarol - még van nagyon > sok más is... Annyit mondott Édesanyám, hogy rémes volt azok az idők... > > 1. > > Megjártam a Don-kanyart > > https://www.youtube.com/watch?v=Bhkz0PLx6qI > (ez nagyon hosszú - olvassa a könyvet) > > 2. A Nagyapám a Don-kanyarnál > https://www.youtube.com/watch?v=7S9Rc4A7csc > > 3. "Mégiscsak hazajött. És hát hol van a többi?" (Kosztka Vilmos doni > frontot megjárt tiszt) > https://www.youtube.com/watch?v=7S9Rc4A7csc > > > > *Böbi Elizabeth* > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From kea at turul.banki.hu Mon Aug 11 08:53:18 2025 From: kea at turul.banki.hu (KEA) Date: Mon, 11 Aug 2025 08:53:18 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?RmVrZXRlIElzdHbDoW46IEvDoXbDqWjDoXphYmxhaw==?= Message-ID: Mellékelten, szeretettel és Üdvrivalgással: KEA. --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: FeketeIstvan_Kavehazablak.pdf Type: application/pdf Size: 30425 bytes Desc: nem elérhető URL: From pal.sandor.ede at gmail.com Mon Aug 11 09:42:22 2025 From: pal.sandor.ede at gmail.com (=?UTF-8?B?U8OhbmRvciBFZGUgUMOhbA==?=) Date: Mon, 11 Aug 2025 09:42:22 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?S8OpcmTDqXMgYSBMaXN0w6Fob3ogLi4gYSBzemVwdC40?= =?utf-8?b?LiBjc8O8dMO2cnTDtmsgZXN0aSBOecOhciB2w6lnaSBUYWzDoWxrb3o=?= =?utf-8?b?w7Nob3ouLi4uLi4=?= In-Reply-To: References: Message-ID: Sziasztok, köszönöm a lehetőséget,van ötletem: tömör bemutatkozás mindenki részéről+2 percben hozzátenni,hogyan látom a jelent komplex megközelítésben és terveim,cselekedeteim e vonatkozásban. üdv P.S.E?? Emoke Greschik ezt írta (időpont: 2025. aug. 10., V, 18:21): > Kedves Lista! > > Szept.4. csütörtök estére tervezem a Nyár végi Találkozót, amit a június > végi Nyári Találkozókor ígértem. > > Kérdés: Van valakinek valamilyen javaslata? Játszunk valamit? Vagy > beszélgessünk? Ha igen, van-e konkrét téma javaslat vagy majd spontán > fejlődjön? > > Várom válaszaitokat. > Szeretettel, > Emőke > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Mon Aug 11 12:39:29 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Mon, 11 Aug 2025 12:39:29 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?S8OpcmTDqXMgYSBMaXN0w6Fob3ogLi4gYSBzemVwdC40?= =?utf-8?b?LiBjc8O8dMO2cnTDtmsgZXN0aSBOecOhciB2w6lnaSBUYWzDoWxrb3o=?= =?utf-8?b?w7Nob3ouLi4uLi4=?= In-Reply-To: References: Message-ID: Kedves Sándor! Köszönjük. Bemásolom Nadin javaslatai utánra a dátummal kezdődő levelezésbe. Szeretettel, Emőke --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Mon Aug 11 12:44:26 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Mon, 11 Aug 2025 12:44:26 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?U3plcHQuNC4gY3PDvHTDtnJ0w7ZrIGVzdGkgTnnDoXIg?= =?utf-8?b?dsOpZ2kgVGFsw6Fsa296w7Nob3ogdMOpbWFqYXZhc2xhdA==?= In-Reply-To: References: Message-ID: Pál Sándor Ede javaslata aug.11-én: *tömör bemutatkozás mindenki részéről+2 percben hozzátenni,hogyan látom a jelent komplex megközelítésben és terveim,cselekedeteim e vonatkozásban*. üdv P.S.E?? *NADIN JAVASLATAI: * > *Örülnék játéknak. Mit játszanánk?* > *Témajavaslataim: * > *Kit válasszak 2026-ban? * > *Mi lesz velünk Ukrajna árnyékában?* > *Mit tehetek én egy jobb jövöért?* > *Üdv Nadin* > > > > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Mon Aug 11 12:45:32 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Mon, 11 Aug 2025 12:45:32 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Mai_evang=2E_+_elm=C3=A9lked=C3=A9s?= Message-ID: *Barsi Balázs atya elmélkedéseinek forrása: **https://barsitelekmm.blogspot.com/ **, a Bp. Barron elmélkedések napi emailjeire a **wordonfire.org ** linken ** lehet feliratkozni.* *xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx* A *LLELUJA Isten meghívott minket az evangélium által, * hogy részesüljünk Urunk Jézus Krisztus dicsőségében*. Vö. 2Tessz 2,14 ? 5. tónus. *? EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből * *Jézus az ő **szenvedéséről és haláláról * *beszél, és megfizeti a templomadót. Galileai útjuk során Jézus ezt mondta tanítványainak: ?Az Emberfiát *az emberek kezébe fogják adni*. *Megölik* őt, de harmadnapra feltámad.? *Erre *a tanítványok igen elszomorodtak. Amikor Kafarnaumba érkeztek, az adószedők Péterhez fordultak, és * megkérdezték: ?A ti Mesteretek nem fizet templomadót?? ? *?De igen? ? felelte. Amikor belépett a házba, Jézus megelőzte őt kérdésével: ?Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kitől szednek vámot vagy adót, fiaiktól vagy az idegenektől?? ?Az idegenektől? ? felelte Péter. Erre Jézus így szólt: ?A fiak tehát mentesek. De hogy *meg *ne *botránkoztassuk *őket, menj ki a tóra, vess horgot, és az első halat, amelyik ráakad, húzd ki! Nyisd ki a száját: találsz benne egy pénzdarabot. Vedd ki és add oda nekik értem és érted!? Ezek az evangélium igéi. * *Mt 17,22-27* *Barsi Balázs atya elmélkedése:* *Jézus benső világát szüntelenül az Atya akaratának tölti be. Ez foglalkoztatja akkor is, amikor szembesülnie kell erőszakos halálának félelmetes és egyre elkerülhetetlenebbé váló fenyegetésével.* A módokat és időpontokat Jézus emberként most még nem tudja, de *azzal kíván azonosulni, amit Atyja akar, s nem azzal, amit az emberek akarnak*, *mert abban, ami vele történni fog, van, ami elfogadhatatlan és bűn, illetve van, ami elfogadható és a bűn feletti győzelem.* Tudja, hogy az Atya nem akarja őt megölni, ugyanakkor azt is látja, hogy ha másképp nem megy, *az ártatlanul elszenvedett kínhalál által kell kinyilatkoztatnia Isten irgalmas szeretetét*. Az eredetiben így olvassuk: *?Az Emberfia az emberek kezére adatik*?, ahol *a szenvedő igealak Isten cselekvésére utal*, *mert Jézus kivégzésének szégyenletes bűne mögött is ott az Atya,* *aki nyilván nem kegyetlenkedésre, meggyötörtetésre, hanem szeretetének mindenáron való kinyilatkoztatására, az új és örök szövetség megkötésére adja át Fiát, s nem hagyja, hogy végleg kudarcot valljon. * Jézust benső világának ebből a hatalmas örvényléséből *környezete megpróbálja lerántani a külvilág kisszerűségébe, amikor a kafarnaumi adószedők számon kérik Péteren, hogy mestere miért nem fizet templomadót*. *Jézus azonban nem hagyja kizökkenteni magát az Atyával való kapcsolatából, melyből élete minden pillanatban forrásozik*. *Az adófizetés kérdését is ebben a kapcsolatban értelmezi, ugyanakkor meglepő figyelmességgel és tapintattal, Pétert megelőzve gondoskodik arról, hogy ne okozzon botránkozást, és ne hozza kellemetlen helyzetbe tanítványát.* *Imádkozzál érettünk Istennek Szent Anyja, hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire. Ámen.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Mon Aug 11 12:46:54 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Mon, 11 Aug 2025 12:46:54 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?U3plcHQuNC4gY3PDvHTDtnJ0w7ZrIGVzdGkgTnnDoXIg?= =?utf-8?b?dsOpZ2kgVGFsw6Fsa296w7Nob3ogdMOpbWFqYXZhc2xhdA==?= In-Reply-To: References: Message-ID: *Pál Sándor Ede javaslata aug.11-én*: *tömör bemutatkozás mindenki részéről+2 percben hozzátenni,hogyan látom a jelent komplex megközelítésben és terveim,cselekedeteim e vonatkozásban*. üdv P.S.E?? *NADIN JAVASLATAI aug. 10-én* *Örülnék játéknak. Mit játszanánk?* *Témajavaslataim: * *Kit válasszak 2026-ban? * *Mi lesz velünk Ukrajna árnyékában?* *Mit tehetek én egy jobb jövöért?* *Üdv Nadin* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Mon Aug 11 13:02:40 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Mon, 11 Aug 2025 13:02:40 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?S8OpcmTDqXMgYSBMaXN0w6Fob3ogLi4gYSBzemVwdC40?= =?utf-8?b?LiBjc8O8dMO2cnTDtmsgZXN0aSBOecOhciB2w6lnaSBUYWzDoWxrb3o=?= =?utf-8?b?w7Nob3ouLi4uLi4=?= In-Reply-To: References: Message-ID: Sándor ismét a 'lehetőség' szót használta. Kérem, a "lehetőség" és a "szervezés" szót kerüljétek. Persze, ha továbbra is ezek a szavak maradnak közkedveltek, akkor átszervezem egy Margit szigeti lehetőségre a nyár végi találkozót. Semmi akadálya. Szeretettel, Emőke On Mon, Aug 11, 2025 at 12:39?PM Emoke Greschik wrote: > Kedves Sándor! > > Köszönjük. Bemásolom Nadin javaslatai utánra a dátummal kezdődő > levelezésbe. > > Szeretettel, > Emőke > > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Mon Aug 11 13:28:18 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Mon, 11 Aug 2025 13:28:18 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?S8OpcmTDqXMgYSBMaXN0w6Fob3ogLi4gYSBzemVwdC40?= =?utf-8?b?LiBjc8O8dMO2cnTDtmsgZXN0aSBOecOhciB2w6lnaSBUYWzDoWxrb3o=?= =?utf-8?b?w7Nob3ouLi4uLi4=?= In-Reply-To: References: Message-ID: u.i. A nálunk levő Nyár végi Találkozóra hívlak Titeket. Tehát nyugodtan lehet használni a 'meghívás' szót. Vendégül magunkat fogjuk látni 'ki mit hoz' alapon. On Mon, Aug 11, 2025 at 1:02?PM Emoke Greschik wrote: > Sándor ismét a 'lehetőség' szót használta. Kérem, a "lehetőség" és a > "szervezés" szót kerüljétek. Persze, ha továbbra is ezek a szavak maradnak > közkedveltek, akkor átszervezem egy Margit szigeti lehetőségre a nyár végi > találkozót. Semmi akadálya. > Szeretettel, > Emőke > > On Mon, Aug 11, 2025 at 12:39?PM Emoke Greschik > wrote: > >> Kedves Sándor! >> >> Köszönjük. Bemásolom Nadin javaslatai utánra a dátummal kezdődő >> levelezésbe. >> >> Szeretettel, >> Emőke >> >> --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Mon Aug 11 14:55:15 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Mon, 11 Aug 2025 14:55:15 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?S2Fzc2FpIEwuIGxvdmFzw61qw6FzeiBtYXJrw6FucyB2?= =?utf-8?b?w6lsZW3DqW55ZSAxLi8gTWFneWFyIFAtcsWRbCDDqXMgMi4vIGguIG1p?= =?utf-8?q?re_lenne_sz=C3=BCks=C3=A9g_a_magyar_demokr=C3=A1cia_m?= =?utf-8?b?xbF2ZWzDqXPDqWhleg==?= In-Reply-To: References: Message-ID: Bölcs gondoloatok mind a Lovasíjász úrtól, mind Sándortól. Köszönet. Szeretettel, Emőke On Sun, Aug 10, 2025 at 10:37?PM Sándor Kurucz wrote: > Kedves MIndenki! > Kassai Lajos véleményéhez szeretnék még hozzáfűzni valamit.Úgy érzem a > véleményszabadságot sokan rosszul értelmezik,hogy félreértjük.Mindenkinek > van véleménye,de hát mindenről?Mindenről lehet véleményünk ?Az hogy egy > kifli milyen finom,vagy egy ruha mennyire áll jól valakinek, arról > mindenkinek lehet véleménye,de lehet-e valakinek véleménye a > mezőgazdaságról,amikor egyetlen egy virágot,vagy növényt se ültetett el még > életében.szabad- e ,kell- e ,hasznos-e a véleményem olyan esetben, amikor > az adott témában egyáltalán nem vagyok otthon.Úgy érzem az internet adta > lehetőség hirtelen és egyszerre mindenkiből szakértőt szült!Igyekszünk > egymást túlharsogni és véleményt formálni és azt hinni ha már véleményezek > valamit, akkor szakértő vagyok.Talán az alázat ezen a .területen is fontos > lenne.Kassai Úrnak teljesen igaza van abban ,hogy sok estben hiányzik az a > " magas intellektuális szint", amely nélkül a demokrácia mit sem ér!MI itt > jelenleg harcban állunk egymással .vélemény harcban .Az ellenvéleményt nem > érvekkel hanem hangerősséggel,szitokkal és trágár módon kell > elfojtani....és ezen hozzáállás miatt nem fogjuk megtalálni az igaz és > legjobb utat! > A Kínával kapcsolatos észrevétellel is teljesen egyetértek.Mi itt > Európában arra törekszünk,hogy minél kevesebb munkával minél több pénzt > keressünk,pedig ennek a két dolognak az aránytalansága szüli az igazi > inflációt.MI van a bibliában?:elnézést ,de nem szó szerint idézve :keresd a > te kenyeredet izzadsággal ,gyötrelemmel!Nos mi már kényelemmel > szeretnénk...és ez nagy baj,mert a szorgalmat,a célratörő szívósságot > kizárva a lustaság felé igyekszünk.A kínaiak pedig minden büszkeségüket > félretéve,kezdetben a hozzá nem értést szégyenét is vállalva kezdet > másolni.Alkotni akartak! Abban is igazat kell adnom Kassai Úrnak,hogy > helytelen a saját pártunkat hibátlannak elkönyvelni....de ez már politika > és mit mondott az öreg Kurfis bácsi?/egy mogyoródi paraszt ember/Ne > politikájj,mert abból nem lesz krumpli! > Üdv: Sándor /Kurucz/ > > Emoke Greschik ezt írta (időpont: 2025. aug. 10., V, > 19:29): > >> *Kassai Lajos markáns véleményt fogalmazott meg a Tisza Párt vezetőjéről.* >> 2025. augusztus 10. 19:04 >> >> https://mandiner.hu/belfold/2025/08/paros-labbal-szallt-bele-a-legendas-lovasijasz-magyar-peterbe >> [image: null] >> >> ?Magyar Péter az alkata szerint a ?minden szar? pszichózisában tartja a >> követőit, erős érzelmeket korbácsol fel, a kormánynak pedig minden szándéka >> bebizonyítani, hogy minden jól van így? ? osztotta meg véleményét a magyar >> politikai helyzetről Kassai Lajos lovasíjász a Demokratának adott >> interjújában, >> >> amelyben a lovasíjászat és a harcos élet mellett szóba került a magyar >> néplélek és a politika is. >> >> *?Én nem középen vagyok, konzervatív vagyok, a jobboldalon vagyok? *? >> ismerte el, ugyanakkor mindkét politikai oldallal szemben fogalmazott meg >> kritikát is. ? *?A konzervatív oldalt egyfajta számonkérő, kioktató >> attitűd jellemzi, a liberálist pedig a lenéző. Liberális az, aki korra, >> nemre, szexuális orientációra, bőrszínre és vallásra való tekintet nélkül >> mindenkit lenéz, a konzervatív meg osztja az észt, mert ő tudja, hogy >> mindennek hogyan kell működnie és kinéznie? *? vélekedett. >> >> Arra a kérdésre, hogy hogyan gondolkodik a politikáról, úgy válaszolt: >> >> *A politikában egyetlen objektivitás van: a választók szubjektivitása, az >> a fontos, hogy ki mit érez, hogyan él meg egy helyzetet. A rosszat meg >> lehet élni jól és a jót rettenetesen rosszul.?* >> >> Szerinte a magyar néplélek inkább érzelmes, ezért az érzelmeknek a >> politikában is nagyobb szerepe van, mint a rációnak. >> >> *?Magyar Péter az alkata szerint a ?minden szar? pszichózisában tartja a >> követőit, erős érzelmeket korbácsol fel, a kormánynak pedig minden szándéka >> bebizonyítani, hogy minden jól van így? *? fogalmazott, majd >> hangsúlyozta ? *?A politikus egy pártot szólít meg, egy államférfi a >> nemzetet.?* >> *Kereken kimondta, mit gondol a Tisza Pártról* >> >> A magyar társadalmat feszítő ellentétekről úgy vélekedett, szerinte >> alapvetően a demokrácia művelése okoz gondot: >> >> *A demokrácia magas intellektuális szintet kíván, és a demokráciát azért >> nagyon nehéz művelni, mert az emberek nagy része nem érett a >> felelősségteljes döntésre. Mégis hogyan képzeljük ezt: én döntsem el, hogy >> legyen vagy ne legyen Paks II.? Én döntsem el, hogy legyen akkumulátorgyár >> vagy se? Magas intellektuális szint nélkül a demokrácia csak egy színjáték. >> Ahhoz, hogy egy demokrácia jól működjön, magas intellektuális szintnek >> kellene lennie, ám én ennek a hiányát tapasztalom, és egy bizonyos szint >> alatt kezdődik a lövészárokásás, az együttműködés helyett az egymásra >> lövés.* >> >> * Ebben élünk most is, az emberek azt hiszik, hogy jön a Tisza, és >> elsöpri a ?véglényeket?, majd utána minden egyből megváltozik. Mindegyik >> azt hiszi, hogy ez egy élhető társadalom lesz, ha a másikat kiiktatom.* >> >> * Nem lesz az, mert a társadalom népbetegségei ugyanazok? *? fejtette ki >> véleményét a Tisza Párttal és annak támogatóival kapcsolatban. >> >> Hozzátette, ez a jelenség általánosan jellemző a nyugati emberekre. >> >> *?A nyugati embernek az alapvető problémája, hogy gőgös, azt gondolja, >> hogy a teremtés kulturális koronája, és nem hajlandó tudomásul venni, hogy >> kívüle más szereplők és nagy múltú népek is vannak.?* >> >> Felhívta a figyelmet az utánozhatatlan kínai munkamorálra, és Trump >> ígéretére hogy hazaviszi az ipart. >> >> *?Európa sajnos ellustult. Kína a gazdaságával harcol, nem halmoz fel >> támadó fegyverarzenált, a védelemre készül? *? állapította meg >> baljóslóan. >> >> >> >> >> _______________________________________________ >> Grem mailing list >> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >> > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From ritakunsay at gmail.com Mon Aug 11 17:53:20 2025 From: ritakunsay at gmail.com (Rita Kunsay-Sipos) Date: Mon, 11 Aug 2025 17:53:20 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?U3plcHQuNC4gY3PDvHTDtnJ0w7ZrIGVzdGkgTnnDoXIgdsOp?= =?utf-8?q?gi_Tal=C3=A1lkoz=C3=B3hoz_t=C3=A9majavaslat?= In-Reply-To: References: Message-ID: Kedves Lista! Engem most ez a téma foglalkoztat, bár nem hiszem, hogy szakmai hozzáértés nélkül tudnánk róla beszélgetni, de legalább tudjunk róla. Szóljon, aki ért hozzá, hátha: Üdv: Rita Olyan jövő előtt állunk, amit az emberiség még nem tapasztalt 2 héttel ezelőtti: https://www.youtube.com/watch?v=Qrm6sMUCUlc Minden fontosabb annál, ami mindennél fontosabb | Balázs Stumpf-Biró | TEDxGyőr 2 évvel ezelőtti videó: https://www.youtube.com/watch?v=Q-s3rFHy-LE Emoke Greschik ezt írta (időpont: 2025. aug. 10., V, 21:32): > Kedves Nadin! Nagyon köszönöm a segítség felajánlást! Nagyon köszönjük a > javaslatokat! > Kedves MInd! *Alább, amit Nadin küldött*. Ha van valakinek > játékötlete ill. további témajavaslata, *várjuk szeretettel!* > *NADIN JAVASLATAI: * > *Örülnék játéknak. Mit játszanánk?* > *Témajavaslataim: * > *Kit válasszak 2026-ban? * > *Mi lesz velünk Ukrajna árnyékában?* > *Mit tehetek én egy jobb jövöért?* > *Üdv Nadin* > > Szeretettel, > E /M > > On Sun, Aug 10, 2025 at 9:15?PM Nadine Jekelfalussy < > jekelfalussy at gmail.com> wrote: > >> Szia Möci, >> köszi szépen a meghívást. Ha kell segítség szólj. >> Örülnék játéknak. Mit játszanánk? >> Témajavaslataim: >> Kit válasszak 2026-ban? >> Mi lesz velünk Ukrajna árnyékában? >> Mit tehetek én egy jobb jövöért? >> Üdv Nadin >> >> >> Am So., 10. Aug. 2025 um 18:21 Uhr schrieb Emoke Greschik < >> greschem at gmail.com>: >> >>> Kedves Lista! >>> >>> Szept.4. csütörtök estére tervezem a Nyár végi Találkozót, amit a június >>> végi Nyári Találkozókor ígértem. >>> >>> Kérdés: Van valakinek valamilyen javaslata? Játszunk valamit? Vagy >>> beszélgessünk? Ha igen, van-e konkrét téma javaslat vagy majd spontán >>> fejlődjön? >>> >>> Várom válaszaitokat. >>> Szeretettel, >>> Emőke >>> _______________________________________________ >>> Grem mailing list >>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>> >> _______________________________________________ >> Grem mailing list >> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >> > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Mon Aug 11 19:40:50 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Mon, 11 Aug 2025 19:40:50 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?U3plcHQuNC4gY3PDvHTDtnJ0w7ZrIGVzdGkgTnnDoXIg?= =?utf-8?b?dsOpZ2kgVGFsw6Fsa296w7Nob3ogdMOpbWFqYXZhc2xhdA==?= In-Reply-To: References: Message-ID: Kedves Lista! Fent és Lent Kunsay-Sípos Rita levele és kérése a hozzáértők hozzászólását kérve. Engem nem fog meg az "összeomlás" kérdése, amit ez az úriember kutat, l. alább a wikipédia bejegyzést róla, de ha valaki hozzá tud szólni, Rita kéri, hogy tegye: On Mon, Aug 11, 2025 at 5:53?PM Rita Kunsay-Sipos wrote: > Kedves Lista! > > Engem most ez a téma foglalkoztat, bár nem hiszem, hogy szakmai hozzáértés > nélkül tudnánk róla beszélgetni, de legalább tudjunk róla. Szóljon, aki ért > hozzá, hátha: > > Üdv: Rita > > Olyan jövő előtt állunk, amit az emberiség még nem tapasztalt > 2 héttel ezelőtti: https://www.youtube.com/watch?v=Qrm6sMUCUlc > > Minden fontosabb annál, ami mindennél fontosabb | Balázs Stumpf-Biró | > TEDxGyőr > 2 évvel ezelőtti videó: https://www.youtube.com/watch?v=Q-s3rFHy-LE > > Emoke Greschik ezt írta (időpont: 2025. aug. 10., V, > 21:32): > >> Kedves Nadin! Nagyon köszönöm a segítség felajánlást! Nagyon köszönjük a >> javaslatokat! >> Kedves MInd! *Alább, amit Nadin küldött*. Ha van valakinek >> játékötlete ill. további témajavaslata, *várjuk szeretettel!* >> *NADIN JAVASLATAI: * >> *Örülnék játéknak. Mit játszanánk?* >> *Témajavaslataim: * >> *Kit válasszak 2026-ban? * >> *Mi lesz velünk Ukrajna árnyékában?* >> *Mit tehetek én egy jobb jövöért?* >> *Üdv Nadin* >> >> Szeretettel, >> E /M >> >> On Sun, Aug 10, 2025 at 9:15?PM Nadine Jekelfalussy < >> jekelfalussy at gmail.com> wrote: >> >>> Szia Möci, >>> köszi szépen a meghívást. Ha kell segítség szólj. >>> Örülnék játéknak. Mit játszanánk? >>> Témajavaslataim: >>> Kit válasszak 2026-ban? >>> Mi lesz velünk Ukrajna árnyékában? >>> Mit tehetek én egy jobb jövöért? >>> Üdv Nadin >>> >>> >>> Am So., 10. Aug. 2025 um 18:21 Uhr schrieb Emoke Greschik < >>> greschem at gmail.com>: >>> >>>> Kedves Lista! >>>> >>>> Szept.4. csütörtök estére tervezem a Nyár végi Találkozót, amit a >>>> június végi Nyári Találkozókor ígértem. >>>> >>>> Kérdés: Van valakinek valamilyen javaslata? Játszunk valamit? Vagy >>>> beszélgessünk? Ha igen, van-e konkrét téma javaslat vagy majd spontán >>>> fejlődjön? >>>> >>>> Várom válaszaitokat. >>>> Szeretettel, >>>> Emőke >>>> _______________________________________________ >>>> Grem mailing list >>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>> >>> _______________________________________________ >>> Grem mailing list >>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>> >> _______________________________________________ >> Grem mailing list >> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >> > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Mon Aug 11 19:45:56 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Mon, 11 Aug 2025 19:45:56 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?U3plcHQuNC4gY3PDvHTDtnJ0w7ZrIGVzdGkgTnnDoXIg?= =?utf-8?b?dsOpZ2kgVGFsw6Fsa296w7Nob3ogdMOpbWFqYXZhc2xhdA==?= In-Reply-To: References: Message-ID: Bocsánat véletlenül ment ki a levél. Tehát még egyszer: Kedves Lista! Fent és Lent Kunsay-Sípos Rita levele és kérése a hozzáértők hozzászólását kérve. Engem nem fog meg az "összeomlás" kérdése, amit ez az úriember kutat https://www.portfolio.hu/rendezvenyek/eloado/stumpf-biro-balazs/12362 , de *ha valaki hozzá tud szólni, Rita kéri, hogy tegye:* On Mon, Aug 11, 2025 at 5:53?PM Rita Kunsay-Sipos wrote:Kedves Lista! Engem most ez a téma foglalkoztat, bár nem hiszem, hogy szakmai hozzáértés nélkül tudnánk róla beszélgetni, de legalább tudjunk róla. Szóljon, aki ért hozzá, hátha: Üdv: Rita Olyan jövő előtt állunk, amit az emberiség még nem tapasztalt 2 héttel ezelőtti: https://www.youtube.com/watch?v=Qrm6sMUCUlc Minden fontosabb annál, ami mindennél fontosabb | Balázs Stumpf-Biró | TEDxGyőr 2 évvel ezelőtti videó: https://www.youtube.com/watch?v=Q-s3rFHy-LE > >> Emoke Greschik ezt írta (időpont: 2025. aug. 10., >> V, 21:32): >> >>> Kedves Nadin! Nagyon köszönöm a segítség felajánlást! Nagyon köszönjük >>> a javaslatokat! >>> Kedves MInd! *Alább, amit Nadin küldött*. Ha van valakinek >>> játékötlete ill. további témajavaslata, *várjuk szeretettel!* >>> *NADIN JAVASLATAI: * >>> *Örülnék játéknak. Mit játszanánk?* >>> *Témajavaslataim: * >>> *Kit válasszak 2026-ban? * >>> *Mi lesz velünk Ukrajna árnyékában?* >>> *Mit tehetek én egy jobb jövöért?* >>> *Üdv Nadin* >>> >>> Szeretettel, >>> E /M >>> >>> On Sun, Aug 10, 2025 at 9:15?PM Nadine Jekelfalussy < >>> jekelfalussy at gmail.com> wrote: >>> >>>> Szia Möci, >>>> köszi szépen a meghívást. Ha kell segítség szólj. >>>> Örülnék játéknak. Mit játszanánk? >>>> Témajavaslataim: >>>> Kit válasszak 2026-ban? >>>> Mi lesz velünk Ukrajna árnyékában? >>>> Mit tehetek én egy jobb jövöért? >>>> Üdv Nadin >>>> >>>> >>>> Am So., 10. Aug. 2025 um 18:21 Uhr schrieb Emoke Greschik < >>>> greschem at gmail.com>: >>>> >>>>> Kedves Lista! >>>>> >>>>> Szept.4. csütörtök estére tervezem a Nyár végi Találkozót, amit a >>>>> június végi Nyári Találkozókor ígértem. >>>>> >>>>> Kérdés: Van valakinek valamilyen javaslata? Játszunk valamit? Vagy >>>>> beszélgessünk? Ha igen, van-e konkrét téma javaslat vagy majd spontán >>>>> fejlődjön? >>>>> >>>>> Várom válaszaitokat. >>>>> Szeretettel, >>>>> Emőke >>>>> _______________________________________________ >>>>> Grem mailing list >>>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>>> >>>> _______________________________________________ >>>> Grem mailing list >>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>> >>> _______________________________________________ >>> Grem mailing list >>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>> >> _______________________________________________ >> Grem mailing list >> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >> > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From kea at turul.banki.hu Mon Aug 11 20:23:14 2025 From: kea at turul.banki.hu (KEA) Date: Mon, 11 Aug 2025 20:23:14 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?S8OpcmTDqXMgYSBMaXN0w6Fob3ogLi4gYSBzemVwdC40?= =?utf-8?b?LiBjc8O8dMO2cnTDtmsgZXN0aSBOecOhciB2w6lnaSBUYWzDoWxrb3rDs2hv?= =?utf-8?b?ei4uLi4uLg==?= In-Reply-To: References: Message-ID: Az aránylag szigorúan mért időkerettel egyetértek -- hogy az két perc legyen vagy négy, azon lehet mélázni (a jelentkezettek számának függvényében is). 2025. 08. 11. 9:42 keltezéssel, Sándor Ede Pál írta: > Sziasztok, > köszönöm a lehetőséget,van ötletem: tömör bemutatkozás mindenki > részéről+2 percben hozzátenni,hogyan látom a jelent komplex > megközelítésben és terveim,cselekedeteim e vonatkozásban. > üdv P.S.E?? > > Emoke Greschik > ezt írta > (időpont: 2025. aug. 10., V, 18:21): > > Kedves Lista! > > Szept.4. csütörtök estére tervezem a Nyár végi Találkozót, amit a > június végi Nyári Találkozókor ígértem. > > Kérdés: Van valakinek valamilyen javaslata? Játszunk valamit? Vagy > beszélgessünk? Ha igen, van-e konkrét téma javaslat vagy majd > spontán fejlődjön? > > Várom válaszaitokat. > Szeretettel, > Emőke > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem> > > > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem From greschem at gmail.com Mon Aug 11 21:28:17 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Mon, 11 Aug 2025 21:28:17 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Jelent=C5=91s_a_nemzetgazdas=C3=A1gi_k=C3=A1r_a_?= =?utf-8?b?S2Fyw6Fjc29uIEcuIGbDqWxlIEzDoW5jaMOtZCBsZXrDoXLDoXMgbWlh?= =?utf-8?b?dHQgLi4u?= Message-ID: Kiderült, mekkora a nemzetgazdasági kár: sokkoló következményekkel járt a Lánchíd lezárása Tételesen cáfolták Karácsony Gergely érveit a BP Műhely szakértői. 2025. augusztus 11. 17:53 Itt az ideje szembenézni a valósággal, amely tételesen, pontról pontra cáfolja, hogy a Lánchíd lezárásának és zárva tartásának akár egyetlen nyertese is lenne ? írta a BP Műhely Facebook-oldalán megjelent cikkében Kőrősi Koppány és Almássy Kornél. Részletes elemzésük szerint a Lánchidat az utolsó, normál forgalommal használt évben, 2019 októberében több, mint 65 ezren használták. A BKK legfrissebb adatai szerint ez a szám ma 50 ezer. A személygépkocsik korábban 26.291 főt szállítottak a hídon (napi átlagban), ez az utasszám teljesen eltűnt ? és jelenleg kénytelenek legalább 3 kilométeres kerülőt tenni. A BKK és a Városháza kommunikációja viszont attól hangos, hogy megnőtt a híd forgalma. A számok ezt cáfolják. A lezárt Lánchidat ? értelemszerűen ? kevesebben használják. Ezt is ajánljuk a témában Karácsony nem engedi vissza az autókat a Lánchídra, és már adót sem akar fizetni A Budapesti Lakógyűlés eredménye alapján a budapestiek 79 százaléka fenntartaná a jelenlegi forgalmi rendet a Lánchídon. A szakértők felhívják a figyelmet, hogy a nyári turisztikai főszezonban rendre bedugul a turisták miatt a Lánchíd járdája, de nem nyertek érdemben a busszal utazók sem. A Lánchíd teljes hossza 357 méter, nincs is értelme ilyen rövid távon a menetidő-változást kalkulálni, a ?hivatalos? adatok is a József nádor tér és a Krisztina tér között 1,5 kilométeres útszakaszra mérik a menetidő-csökkenést, ami 3 perc. De e két végpont között ? például a napközben teljesen beduguló Deák Ferenc téri csomópontnál ? ennek a sokszorosát veszítik a buszok, akik a hídon is gyakran a kerékpárosok, rolleresek mögött cammognak azok 10-20 kilométeres tempójában. Kőrösiék cikke szerint talán az taxisok a hídlezárás egyetlen nyertesei, hisz másfélszeresére nőtt a Lánchídon áthaladó járműveik száma, pedig nem valószínű, hogy az lenne a fővárosi közpolitikai cél, hogy a taxisok számára biztosítsunk egy külön hidat. Karácsony Gergely szerint mégis napi 386 órányi utazási időt spórolnak az utasok. Ezt az adatot vitatják a szerzők. Hozzáteszik: a lezárás primer vesztesei az autósok. Ők ki vannak tiltva a hídról, és a velük szembeni kommunikáció is ? minimum ? ellenséges. Sőt, ahogy rámutatnak, Budapesten nem egy, hanem igazából két híd van, amit nem, vagy alig használunk. Bár lezárva nem lett, csendesen meg lett akadályozva a forgalom a Szabadság hídon is. A számok legalábbis ezt mutatják. 2019-ben az összes átkelés 6 százalékát bonyolította a Lánchíd, és 4 százalékát a Szabadság híd. Ez az arány mára 2-2 százalékra mérséklődött mindkét híd esetében ? tehát még csak le se kellett zárni a Szabadság hidat ahhoz, hogy ugyanakkora legyen a forgalma, mint a Lánchídé. A pesti belváros tehát az egyik első számú vesztese a hídlezárási intézkedéseknek, de nem csak ezért. Azért is, mert a Lánchíd forgalmát egyértelműen az Erzsébet híd vette át. A 2019-es 14 százalékról 18 százalékra nőtt az átkelések aránya, ezzel a belvárosi autópályaként használt Kossuth Lajos utca-Rákóczi út-tengely terhelését sikerült mintegy ötödével megnövelni. De rosszul jártak a budai ?belváros? lakói és közlekedői is. A Fő utcán, Bem rakparton, Angelo Rota rakparton megsokszorozódott a forgalom, ahogy Pesten is a hiányzó Duna híd forgalmát kiváltók a Bajcsy Zsilinszky úton, Nádor utcában, Arany János utcában, Apáczay Csere János utcában állnak azóta a (nagyobbra nőtt) dugókban, hogy elérjék úti céljukat. Karácsony időmegtakarítási álláspontjával szemben a híd kikerülése mintegy 3 kilométeres extra távot jelent, ezt ? figyelembe véve a közlekedés városon belüli 22 km/h-s átlagsebességét, 20 709 átkelővel számolva ? 1027 millió óra többlet-menetidővel ?fizetik meg? az autósok. Ez a nemzetgazdasági átlagbérrel számolva naponta 570 millió forint nemzetgazdasági kár. De fizetünk érte a környezetszennyezéssel is ? mutatnak rá Kőrösiék. A többletként megtett évi 12,6 millió kilométeren az autók 14,4 tonna szénmonoxidot ? tehát ennyivel többet ? pöfögnek a 2019 óta klímavészhelyzetben élő Budapest levegőjébe. A Lánchíd felújítása körül is botrány alakult ki, ahogy a Magyar Nemzet múlt heti cikkében írta , már hűtlen kezeléssel és nem adócsalással gyanúsítják a túlárazott Lánchíd-botrányhoz köthető fővárosi számlagyár kulcsfiguráját, Víg Mórt. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) még 2023 novemberében kapcsolta le Vig Mórt, akihez egy kipakoló bennfentes szerint egy olyan korrupciós botrány is köthető, amelynek szálai a budapesti Városházáig érhetnek. --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Tue Aug 12 06:46:32 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 12 Aug 2025 06:46:32 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?A_mai_szentmise_ig=C3=A9i?= Message-ID: *2025-08-12* https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2025-08-12 *19. évközi hét kedd* *OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből * *Mózes átruházza Józsuéra a vezéri hatalmat. Élete végén Mózes a **nép* *elé állt, és ezt a beszédet mondta: ?Százhúsz esztendős vagyok, nehezemre esik a járás-kelés, meg azt is mondta nekem az Úr: ?Nem mehetsz át a Jordán folyón.? (Ezért, népem:) Az Úr, a te Istened megy át *előtted *a folyón, *színed *elől eltörli *ezeket a nemzeteket *, úgyhogy örökükbe léphetsz. *Előtted *megy át Józsue is, miként az Úr megmondotta. Úgy fog cselekedni az Úr *ezekkel a népekkel, mint Szehonnal és Óggal, az amorreusok királyaival és azok földjével *cselekedett: meg fogja semmisíteni *őket. *Éppen azért, ha *őket *is kezetekbe adja, úgy tegyetek *velük, *ahogy parancsoltam *nektek*! Férfiasan viselkedjetek, legyetek bátrak! Ne * féljetek* és ne* rettegjetek, *ha meglátjátok *őket, *mert az Úr, a ti Istenetek, vezérel majd *benneteket*. Nem fog *elhagyni, *és nem *feledkezik meg rólatok*.?* *Mózes ezután magához hívta Józsuét, és így szólt hozzá az egész **nép** előtt: ?Légy erős és bátor, mert te viszed be ezt a népet arra a földre, amelyet esküvel ígért az Úr, hogy atyáiknak adja, és te osztod ki nekik örökségül. Az Úr, aki vezérel titeket, veled lesz, és nem hagy el téged. Ne *félj *tehát, és ne *rettegj!? *Ez az Isten igéje. MTörv 31,1-8* VÁLASZOS ZSOLTÁR Válasz: *Az Úr osztályrésze * az ő népe lett.* (9a. vers. - 4. g tónus) Előénekes*: Az Úr nevét hívom segítségül, * magasztaljátok Istenünket,* *mert tökéletes minden műve, * és igazságos minden útja.* Hívek: *Az Úr osztályrésze * az ő népe lett.* E: *Emlékezz csak a régi időkre, * vedd sorra az egyes nemzedékeket. Kérdezd atyádat, és ő megtanít, * vagy őseidet, ők majd elmondják neked! H: Az Úr osztályrésze * az ő népe lett.* E: *Amikor a Mennyben lakó szétválasztotta a népeket, * amikor különválasztotta Ádám fiait, és kijelölte a népek határait, * Izraelt is, fiainak száma szerint: H: Az Úr osztályrésze * az ő népe lett. E: Az Úr osztályrésze lett az ő népe, * Jákob az ő kimért öröksége. * *Vezére az Úr volt egyedül, * és *idegen isten *nem volt vele.* H: *Az Úr osztályrésze * az ő népe lett. * *MTörv 32,3-4a.7.8.9 és 12* *ALLELUJA Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, * mert szelíd vagyok és alázatos szívű*! Mt 11,29ab *? EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből * *Gyermeki lelkület nélkül nem juthatunk be a mennyek országába. * *A tanítványok egyszer ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: ?Mit gondolsz,** ki a legnagyobb * *a mennyek országában?? Erre Jézus odahívott egy gyermeket, közéjük állította, és így szólt: ?Bizony, mondom nektek: *ha* meg *nem* változtok, *és nem *lesztek olyanok, mint a gyermekek, *nem mentek be * a mennyek országába. Aki tehát olyan kicsinnyé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. Aki pedig befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, az engem fogad be. Vigyázzatok, **meg ne vessetek* * egyet sem e kicsinyek közül! Mondom nektek: Angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát. Mit gondoltok? Ha valakinek száz juha van, **s egy elkóborol közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyoldalon, és nem megy-e, hogy megkeresse az eltévedte* *t? Ha aztán szerencsésen megtalálja, bizony, mondom nektek: Jobban örül annak, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek. Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, *hogy csak egy is elvesszen* e kicsinyek közül.?* *Ezek az evangélium igéi. * *Mt 18,1-5.10.12-14* EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK Pap: *Kérjük, testvéreim, a végtelenül irgalmas Istent *önmagunkért és minden emberért*, hogy bocsássa meg *bűneinket*, és adja meg *nekünk az *örök boldogságot!* Lektor: *1. Az egész *világon* elterjedt és az itt egybegyűlt Egyházért könyörögjünk az Úrhoz!* 2. *Szentatyánkért, N. pápáért, püspökeinkért, papjainkért és a szent szolgálatban segítő társaikért könyörögjünk az Úrhoz!* 3. *Az egyházak egységéért, a *pogányok* megtéréséért, a *nemzetek* közötti egyetértésért könyörögjünk az Úrhoz!* 4. *Beteg, *éhe*ző és *baj*bajutott embertársainkért könyörögjünk az Úrhoz!* 5. Saját magunk és távol lévő testvéreink *üdvösségéért könyörögjünk az Úrhoz!* (6*. A *földi* életből eltávozott N. testvérünk [nővérünk] örök boldogságáért könyörögjünk az Úrhoz!* Pap: *Urunk, hallgasd meg *népedet*! *Érdemtelen *létünkre könyörgünk hozzád, hiszen kegyelmeddel mindig *elénk* sietsz, hogy jóságosan teljesítsd kérésünket. Krisztus, a mi Urunk által.* Hívek: *Ámen.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Tue Aug 12 06:49:20 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 12 Aug 2025 06:49:20 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=281=29?= Message-ID: *Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.* *Uram, Aquinoi Szt. Tamás közbenjárására tisztítsd meg szívemet: szándékaimat, gondolataimat, érzéseimet és szavaimat, cselekedeteimet. hogy minden körülmény között hűséges legyek Hozzád **és ezáltal észrevegyem a Gonosz cselvetéseit is, mert folöslegesen nem kell mártírrá válni, Segíts minket, jószándékú embereket, akiket a Gonosz is próbál befolyásolni, az igaz, tiszta szívű kiengesztelődésben Veled az őszinte bűnbánatban, szentgyónásban és egymással. ** Ámen.* *A zsolozsma Reggeli dicséretének* *HIMNUSZa* *Már kél a fénynek csillaga: esengve kérjük az Urat, **járjon ma mindenütt velünk, ne rontsa ártás életünk.* *Nyelvünket fogja fékre ma, ne szóljon rút perek szava; * *szemünket védőn óvja meg: a hívságot ne lássa meg! * *Lakjék szívünkben tisztaság, Távozzék minden dőreség; * *a testnek dölyfét törje meg étel, s italban hősi fék.* *Hogy majd a nap ha távozott, s az óra újra éjt hozott, * *lemondásunk szent éneke legyen az Úr dicsérete!* *Dicsérjük az örök Atyát, dicsérjük egyszülött Fiát, * *s a Lelket, a Vigasztalót, most és örök időkön át! Ámen.* *Őrangyalom, szívből kérlek, bűntől, bajtól őrizzél meg! Életemben légy vezérem, halálomban állj mellettem!* *Szűz szülője Istennek*, *engedd, hogy a Tied legyek. Tied élet és halálban, Tied jó és balsorsban, Tied küzdve, szenvedve, Tied most és örökre. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy a Tied legyek. Anyám, Benned bízom és remélek, Anyám Teutánad epedek, Anyám, Te jóságos, kegyelmezz, Anyám, Te hatalmas, védelmezz, Anyám, ó jöjj, segíts küzdeni, Anyám, ő jöjj, segíts szenvedni. Anyám, ó jöjj, ne hagyj elveszni! Hiszen tudsz segíteni, ó hatalmas! Akarsz is segíteni, ó irgalmas! Kell is segítened, ó hűséges, fogsz is segíteni, ó kegyelmes! Anyám, Te vagy a kegyelmek anyja, szomorúak vigasztalója, bűnösök oltalma és menedéke, föld reménye és mennyek ékessége! Ki kérte még segítségedet hasztalan? Ki távozott Tőled meghallgatatlanul? Azért bizton mondom minden szenvedésben: Mária mindig segít, minden időben. Biztosan állítom, életben, s halálban, Mária mindig segít, minden balsorsban. Azért hiszem, s meghalok ezen hitemben, hogy Veled leszek, ó Anyám, fönn az égben. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy a Tied legyek. Amen.* *Ima elhunyt szeretteinkér* *t Híveid teremtő, megváltó és hazaváró Istene. Kérünk, örök világosságoddal jutalmazd elhunyt szeretteink minden tisztaságát, jóságát, hűségét megbocsátva nekik hibáikat, bűneiket. Minket is vezess a napi lelkiismeretvizsgálat, a bűnbánat, a rendszeres őszinte szentgyónás és a jócselekedetek útján, hogy Szent Fiad, Jézus Krisztus egyetlen és elegendő áldozata miatt. kegyelmed segítségével majd megláthassuk Istent és viszontlássuk őket, akikről ma imával, szeretettel, hálával emlékezünk meg. Amen.**Ima a lelkekért, hogy a tisztítótűzben szenvedő szeretteink, ismerőseink mihamarabb az örök életbe jussanak*: *Ó Jézusom! Bocsásd meg vétkeinket! Ments meg minket a pokol tüzétől és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik leginkább rászorulnak irgalmadra. Ámen. * *Ima **azért, hogy Magyarországon és világszerte a keresztény-konzervatív politikusok, vezetők Isten kegyelméből és saját bűnbánatuk által megtisztuljanak, megszentelődjenek, felnőjenek ahhoz, hogy valóban az Atya, a Fiú és a Szentlélek igaz akaratának megvalósításán dolgozzanak és így legyőzzék országaikban is a sátán, a sötétség erőit, és együttműködve Krisztus győzelméért kormányozzanak, szent házas és családi életet éljenek **Boldogasszony Anyánk, Szt. Mihály arkangyal, az árpádházi szentek, Morus Szt. Tamás és a már az örökkévalóságba költözött dr. Tóth Zoltán József - a Szent Korona eszméjének Alaptörvénybe segítője, aki életét áldozta a Szent Korona országáért - oltalmazzátok Magyarországot és a világot, a Krisztus győzelmén munkálkodó politikusok, vezetők lelkét, életét, hogy a sötétség erőit legyőzve Krisztus győzedelmeskedjen. Amen. * *Ima * *személy szerint Orbán Viktorért, Trumpl elnökért és családjaikért: * *"Az Úr legyen előttetek, hogy a jó utat mutassa nektek! Az Úr legyen mellettetek, hogy karjába zárjon és megvédjen a veszedelmektől, az Úr legyen mögöttetek, hogy megvédjen a gonosz cselvetéseitől Benneteket és családjaitokat!" Amen.* *Ima Kárpátaljáért*! *Urunk! Kárpátaljai testvéreinknek kérjük, adj reményt, védelmezd a katonának vitt férfiakat. Ne engedd, hogy a külföldre kényszerült fiatalok elvesszenek a világban! A szétszakadt kárpátaljai családokat tartsd meg egységben és segítsd a mihamarabbi találkozáshoz! A magányos időseknek legyél társuk, küldj nekik jólelkű segítőket! A háborúban elhunytaknak add meg a Te örök békédet! Amen.* *Fohász az üldözött keresztényekért és minden más igaz üldözöttért ,háborúban, gondban, bajban segítségért*: *"Felnézek az égre minden áldott este, Keresem az Istent, mert beszédünk lenne // Nehéz szívvel várok csöndben a soromra, Tudom odafent is rengeteg a dolga. // És csak halkan mondom az ég csillagának: Szólhatna egy jó szót az Úr angyalának, / Hogy a Jó Istennek súgja oda csendben: Uram! A világgal valami nincs rendben. // Hallgassa meg imám, más kérésem nincsen, Segítsen mi rajtunk,, hiszen Ő az Isten. // Ember az embernek farkasa lett régen, Gyűlölet vert tanyát sok ember szívében. // Rengeteg a földön a hontalan, árva, Uram, ez a világ saját sírját ássa. Túl sok már a fájó, bús könny a szemekben. Uram! A világgal nincs valami rendben! // Anya a gyermekét sorsára hagyja, Pénzért, az ember a lelkét is eladja. Háborúk zajában ártatlanok halnak, Jól tudom, Uram, Te nem így akartad. Nagyon nagy a bűnünk, amit meg kell bánnunk, Bocsásd meg, úgy kérlek, minden gonoszságunk. // Könyörögve száll fel fohászom az égbe, Uram! A világnak Tenélküled vége!"* *Ima az Istent kereső, de sajnálatosan megtévedt vagy megtévesztett, vagy a Szentháromságos Isten igéjét alaposan még nem ismerő ateisták, liberálisok, muzulmánok, progresszív keresztények, felületes keresztények és hűtlen keresztények igaz megtéréséért**. Uram, a Szűzanya és az árpádházi szentek közbenjárására segítsd őket is az igaz megtérésre. Ámen. "Nyugtalan mindaddig a szívünk, míg meg nem nyugszik Benned, Istenünk." (Szt. Ágoston)* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Tue Aug 12 06:49:59 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 12 Aug 2025 06:49:59 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=282=29?= Message-ID: *Urunk, a Szűzanya közbenjárására **oltalmazd meg a halálra ítélt pakisztáni keresztény fiatal Ehsan Shan életét a gyilkosok kezétől, és Pajor András atyát, akit hazug módon megrágalmaztak, meghurcoltak. * *Adj Clarisse, dr. Góczán Laci, Ikó, egy vese daganattal küzdő. volt és jelenlegi Listatagok , egy Listatag édesanyja Adrienn veje, Gyuri, a balesetet szenvedett Boldizsár, egy Listatag édesanyja és családja, egy beteg nagycsaládos édesanya, az most már jobban levő 25 éves fiú, Irénke számára gyógyulást, három k. hajléktalan számára a szentségi életet, lelkierőt, gyógyulást, lakhatást, k. nehézségekkel küzdő Listatag és családja számára az erőt, a kiutat. Kérünk, hogy a Szűzanya és Bld. Carlo Acutis közbenjárására adj gyógyulást a 3.5 éves Bellának és lelki erőt, az őt szerető nagycsaládnak, **a 23 évesen elhunyt Máténak az örök életet, az őt szeretőknek vígaszt, a B. 15 éves fiúnak, aki lánnyá szeretne válni **szabadulást a sátán rabságából*, * hogy a tragikus hirtelenséggel megözvegyült Brigitta és árván maradt négy gyermeke és a fiatalon elhunyt édesanya, Ágota családja meg tudjon küzdeni a rájuk szakadt nehézségekkel. Mindannyiunknak, kérünk, adj lelki és testi egészséget, a sátántól jövő bűnre csábító és az alaptalan kétségbeesés kísértései ellen oltalmat, vezess minket és családtagjainkat az üdvösség útján, segíts, hogy a következő generációnak, gyermekeinknek, unokáinknak hiteles keresztény példát adjunk és őrizd meg őket * *a hit, * *az állandó töredelem, megtérés,** a tiszta erkölcs, a vallásgyakorlás,* *a Krisztus követés,* * az igaz, krisztusi szeretet útján! Könyörgünk a következő egyéni ima szándékainkért: ...............* *Szűz Mária, betegek, özvegyek, árvák patrónája, az Egyház anyja! Imádkozz érettünk! Amen. Segítsd vezetőinket Szentlelked erejével, Szt.István király és Szt. László király segítségével és közbenjárására, hogy Istenhez hűen vezessék nemzetünket, munkahelyeinket, önkormányzatainkat, mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség. Boldogasszony Anyánk, régi nagy pátrónánk, nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk: Magyarországról, édes hazánkról, ne felejtkezzél el szegény magyarokról! Amen. Imádkozzunk 1./ Ferenc pápa lelki üdvéért, 2./ XIV.Leó pápa Istenhez, az evangéliumhoz való hűségéért, 3./ h. Erdő Péter bíboros atyát és Böjte Csabát minden feladatában oltalmazza az Úr Jézus a Szűzanya és az összes magyar szent közbenjárására és 4./ hogy a püspökök,a papok és szerzetesek szolgálatukat az evangéliumhoz hűségesen végezzék és 5./ újabb az evangéliumhoz hűséges papi és szerzetesi hivatásokért!, 6./ az Egyház Jézus Krisztus útján maradásáért, 7/ a megtévedt papok, szerzetesek bűnbánatáért, megtéréséért: Add meg papjainknak szerzeteseinknek Mennyei Atyánk - szolgálatodnak kegyelmét. Újítsd meg szívükben a szentségnek lelkét, hogy a tanítás, melyet nekik kell adniuk, példájukkal közelebb vigyen minket Hozzád. Szent Lelked ajándékaiból adj nekik Urunk, okos szerénységet, bölcs szelídséget, mértéktartást, jóságot, szívbeli tisztaságot, lelki szabadságot. Töltsd el őket teljesen szentséges szereteteteddel, hogy egészen Tieid legyenek és dicséretes módon éljenek, anélkül, hogy a dicséretet hajhásznák. Add meg nekik a kegyelmet, hogy a lélek és a test tisztaságában Téged dicsőítsenek, szeretetedben éljenek és szolgáljanak Téged. Te légy az ő dicsőségük, örömük, vágyuk, Te légy szenvedéseikben vigasztalásuk, a kétségek közt tanácsadójuk, az igazságtalanságok között védelmük, a betegségben orvosságuk. Engedd, Uram, hogy a Te közösséged pásztoraival békességben éljenek, hogy egykor jól adhassanak számot működésükről, és elnyerhessék az örök élet jutalmát. Amen. Kérjük, a Guadalupei Szűzanya, Szt. István, Szt. László, az árpádházi szentek, Európa védőszentjei: Szt. Brigitta, Szt. Teréz Benedikta (Edith Stein), Szt.Benedek, Sziénai Szt. Katalin, Szt. Ciril és Metód, továbbá Szt. Mónika, Szt. Ágoston .Szt. Patrik, Szt. Pál, Szt. Pio atya, Charles de Foucauld, és Bld. Ceferino közbenjárását, hogy a magyar nemzet egésze, az európaiak és szerte a világon mindenki megtalálva Urunk, Téged, megtérjen a keresztény hitre. megmenekülve a hamis vallásoktól, ideológiáktól! Kérjük, Urunk, segíts, hogy imáinkkal és cselekedeteinkkel elősegítsük Európa és Magyarország keresztény megújulását, a béke megőrzését. Isten hazánkért, Európáért, a világért térdelünk elődbe. Rút bűneinket jóságoddal född be! Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed, érdemét idézzed! Amen Kérjük a Szűzanyát és Szt. Imre herceget, a magyar ifjúság védőszentjét, nevelőjét, Szt. Gellértet, Kalazanci Szent Józsefet, a piarista tanítórend alapítóját, Bosco Szt.Jánost, Boldog Carlo Acutist, éa a már az örökkévalóságba költözött Jelenits István atyát hogy járjanak közben, hogy a magyar ifjúság egyre inkább Isten akarata szerint éljen, az oktatásügy és a fiatalok családi háttere Isten akarata szerinti mederbe terelődjön! Édes Szűzanyám, csillogó koronád fényéből egy csepp fényt sugallj reám. Hálátlan gyermeked vagyok Anyám, de Te nem hagytál magamra, vigyáztál reám. Köszönöm, hogy megőrizted lelkemet, áldott szent palástodat reám terítetted. Szeplőtelen Szűz Mária, Világ királynője, Tehozzád könyörög a Föld minden népe. Imánkat hallgasd meg, légy lelkünknek őre. Ó segíts, hogy lelkünket a gonosz kerülje. Hisz Édesanyánk vagy Te, s a Világ Királynője. Szent Fiad által vagy lelkünknek őrzője. Lábadhoz borulunk, úgy könyörgünk Hozzád, kérünk fordítsd felénk jóságos szent orcád. Szemedből egy sugár költözzék szívünkbe, hogy Általad eljussunk Jézusunk elébe. Amen. Kérjük Árpádházi Szent Erzsébet közbenjárását a magyar egészségügy Isten akarata szerinti munkájáért és, hogy türelemmel, szeretettel gondozzuk, ápoljuk időseinket. Szt. Erzsébet, segíts! Ámen.Kérjük a Szűzanyát és Szt. Mihály arkangyalt,, hogy tapossák el a sátán fejét, hogy véget érjen az ártatlan, meg nem született emberi életek mészárlása, a megszületett gyermekek megtévesztése, gonosz kihasználása. Segítsenek a gyermekek tiszta lelkének megőrzésében A Szentlélek vezesse az életvédőket, a CitizenGot, a szülőket, nevelőket az Isten parancsai szerinti munkájukban. Adj hűséget és gyermekáldást a házaspároknak, az igazság melletti bátor kiállást a pusztító ideológiák ellen küzdőknek, oltalmat a perbe fogott keresztényeknek, a megtévesztetteket vezesd a lelkileg, testileg tiszta életre! Óvd meg a magyarokat a paráznaság, a házasságtörés, a fajtalankodás, bujálkodás, lopás, nyerészkedés, részegeskedés, rágalmazás, harácsolás (l. Szt. Pál I Korintusi levél) és egyéb bűnök elkövetésétől, a krízishelyzetben lévő édesanyákat, édesapákat, nőgyógyászokat az abortusz kísérétésétől, a bűnöket már elkövetetteknek add meg az őszinte bűnbánat, bűnbocsánat kegyelmét. Emlékezzél, ó legkegyesebb Szűzanya Mária, hogy sohasem hallotta még senki, hogy Te gyámoltalanul magára hagytad azt, aki oltalmadért folyamodott, segítségedért esdekelt, vagy szószólásodat kérte. Én is hasonló bizalomtól lelkesítve sietek Hozzád, Szüzek Szent Szüze! Hozzád jövök Anyám és mint szegény bűnös, sóhajtozva lábadhoz borulok. Ne vesd meg szavaimat Örök Igének Szent Anyja, hanem hallgasd meg kegyelmesen. Amen. (Szt. Bernát 'Memorarae') A lelki adoptálás keretében kérjük a Szűzanya oltalmát egy méhen belüli gyermek életben tartásáért, hogy szülei és az orvosok irgalmazzanak neki és megyilkolása helyett szeretettel segítsék az életre. Oltalmad alá futunk, Istennek szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkor dicsőséges és áldott Szűz! Mi asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szószólónk, engeszteld meg nekünk szent Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak. Ámen.Imádkozzunk, hogy nemzeti, egyházi, családi, munkahelyi, e listás, baráti közösségeinkben és a világ háborúskodó felei között a lelkek üdvösségére, az igazra, a jóra és a szépre, a kölcsönös igaz szeretetre, békére való törekvés vezesse a közösségek vezetőit és tagjait, hogy mindenütt Krisztus békéje uralkodjék ! Uram, tégy engem békéd eszközévé. Ahol gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek, ahol sértés, oda megbocsátást, ahol széthúzás, oda egyetértést, ahol tévedés, oda igazságot, ahol kétely, oda hitet, ahol kétségbeesés, oda reményt, ahol szomorúság, oda örömet. Uram, add meg nekem, hogy én vígasztalhassak ahelyett, hogy engem vígasztalnának, hogy én értsek meg másokat ahelyett, hogy arra vágynék, hogy engem értsenek meg, hogy szeressek inkább, minthogy engem szeressenek. Mert aki elfelejti magát, az találja meg, aki megbocsát, annak megbocsátanak, aki meghal, az felébred az örök életre. Ámen. Kereszt és bérma gyerekeink igaz és szent úton maradásáért. Kérjük a Szűzanya és a gyermek Jézusról nevezett Lisieuxi Kis Szent Teréz és szent szülei közbenjárását, hogy a hit, remény és szeretet soha se fogyatkozzék meg életükben. Ámen. Kérjük Lisieuxi Kis Szt. Teréz, Casciai Szt. Rita, Szt. Mónika, Bld. Peter To Rot, Lisieuxi Kis Szt. Teréz szülei: a Szt Martin házaspár, Boldog IV. Károly és Zita királyné és Bld. Batthyány Strattmann László és Coreth Mária szent házaspárokat és Bálint Sándort, hogy imádkozzanak a házasságok hűségben, szeretetben való megmaradásáért, a megtört házasságok, családok kiengesztelődéséért. Amen. Kalkuttai Szt. Teréz anya támogassa a szegényeket, betegeket, mentális betegeket, és segítsen minket, hogy bölcs, megfontolt jótékonykodással mi is segítsük őket, akiket Jézus különösen szeret. "Amikor a keresztre nézel, tudod, hogy Jézus mennyire szeretett téged és engem. Azt akarja, hogy mi is így szeressünk. Amen." (Teréz anya imája), "Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek." (Mt.25,36-7) Imádkozzunk azokért, akiken 'sebet' ejtettünk és akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Urunk, a Szűzanya, a béke királynője, a bűnösök menedéke közbenjrárására áldd meg, vezesd Jézus Krisztus és az evangélium szeretetére és a rendszeres, igaz szentségi életre. a felebaráti szeretetre, az üdvösségre azokat, akiken 'sebet' ejtettünk és azokat, akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Adj nekünk, nekik alázatot, megértést, hitet a kiengesztelődéshez, óvj meg minket, őket a bosszúállás, megszólás, pletykálkodás kísértésétől. "Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek." (Miatyánk) "."Haragudjatok, de ne vétkezzetek! (Ef.3,26),, "Az Istent szeretőknek minden javukra válik." (Róm 8,28) Imádkozzunk azokért és családjukért, akik jót tettek velünk: Urunk áldd meg és támogasd a jóban azokat és családjukat, akik jót tettek velünk. Ámen.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From lajosvan at gmail.com Tue Aug 12 10:44:46 2025 From: lajosvan at gmail.com (=?UTF-8?Q?Lajos_dr_V=C3=A1n?=) Date: Tue, 12 Aug 2025 10:44:46 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Bl=C3=A1zi_b=C3=A1tyja_Don-kanyari_utols=C3=B3_n?= =?utf-8?q?apjair=C3=B3l!?= In-Reply-To: References: Message-ID: Emőke kérésére küldöm Nagybátyám, Blázi bátyja világháborús emlékeit. Édesapámék hárman voltak testvérek Ván Balázst hívtuk Blázi bátyjának (1903, Eszter 1905, Lajos 1907) Én a Lajos fia vagyok . Úgy hisszük, hogy a család távolabbi része is ismerje meg a történetet. Szeretettel , ifjabb Ván Lajos (1935) ---------- Forwarded message --------- Feladó: Lajos dr Ván Date: 2025. aug. 11., H, 17:13 Subject: Blázi bátyja Don-kanyari utolsó napjairól! To: Emoke Greschik Nehezen,de összejött, vélhetően sok mindent elfelejtettünk, de talán amire emlékezünk az sem fedezi a történtek jelentős részét! Szeretettel Irénke, Péter és Lali bácsi. --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: Blázi bátyja hazatér.docx Type: application/vnd.openxmlformats-officedocument.wordprocessingml.document Size: 12756 bytes Desc: nem elérhető URL: From greschem at gmail.com Tue Aug 12 12:04:56 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 12 Aug 2025 12:04:56 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Jelent=C5=91s_a_nemzetgazdas=C3=A1gi_k=C3=A1r_a_?= =?utf-8?b?S2Fyw6Fjc29ueSBHLiBmw6lsZSBMw6FuY2jDrWQgbGV6w6Fyw6FzIG1p?= =?utf-8?b?YXR0IC4uLg==?= Message-ID: Kiderült, mekkora a nemzetgazdasági kár: sokkoló következményekkel járt a Lánchíd lezárása Tételesen cáfolták Karácsony Gergely érveit a BP Műhely szakértői. 2025. augusztus 11. 17:53 Itt az ideje szembenézni a valósággal, amely tételesen, pontról pontra cáfolja, hogy a Lánchíd lezárásának és zárva tartásának akár egyetlen nyertese is lenne ? írta a BP Műhely Facebook-oldalán megjelent cikkében Kőrősi Koppány és Almássy Kornél. Részletes elemzésük szerint a Lánchidat az utolsó, normál forgalommal használt évben, 2019 októberében több, mint 65 ezren használták. A BKK legfrissebb adatai szerint ez a szám ma 50 ezer. A személygépkocsik korábban 26.291 főt szállítottak a hídon (napi átlagban), ez az utasszám teljesen eltűnt ? és jelenleg kénytelenek legalább 3 kilométeres kerülőt tenni. A BKK és a Városháza kommunikációja viszont attól hangos, hogy megnőtt a híd forgalma. A számok ezt cáfolják. A lezárt Lánchidat ? értelemszerűen ? kevesebben használják. Ezt is ajánljuk a témában Karácsony nem engedi vissza az autókat a Lánchídra, és már adót sem akar fizetni A Budapesti Lakógyűlés eredménye alapján a budapestiek 79 százaléka fenntartaná a jelenlegi forgalmi rendet a Lánchídon. A szakértők felhívják a figyelmet, hogy a nyári turisztikai főszezonban rendre bedugul a turisták miatt a Lánchíd járdája, de nem nyertek érdemben a busszal utazók sem. A Lánchíd teljes hossza 357 méter, nincs is értelme ilyen rövid távon a menetidő-változást kalkulálni, a ?hivatalos? adatok is a József nádor tér és a Krisztina tér között 1,5 kilométeres útszakaszra mérik a menetidő-csökkenést, ami 3 perc. De e két végpont között ? például a napközben teljesen beduguló Deák Ferenc téri csomópontnál ? ennek a sokszorosát veszítik a buszok, akik a hídon is gyakran a kerékpárosok, rolleresek mögött cammognak azok 10-20 kilométeres tempójában. Kőrösiék cikke szerint talán az taxisok a hídlezárás egyetlen nyertesei, hisz másfélszeresére nőtt a Lánchídon áthaladó járműveik száma, pedig nem valószínű, hogy az lenne a fővárosi közpolitikai cél, hogy a taxisok számára biztosítsunk egy külön hidat. Karácsony Gergely szerint mégis napi 386 órányi utazási időt spórolnak az utasok. Ezt az adatot vitatják a szerzők. Hozzáteszik: a lezárás primer vesztesei az autósok. Ők ki vannak tiltva a hídról, és a velük szembeni kommunikáció is ? minimum ? ellenséges. Sőt, ahogy rámutatnak, Budapesten nem egy, hanem igazából két híd van, amit nem, vagy alig használunk. Bár lezárva nem lett, csendesen meg lett akadályozva a forgalom a Szabadság hídon is. A számok legalábbis ezt mutatják. 2019-ben az összes átkelés 6 százalékát bonyolította a Lánchíd, és 4 százalékát a Szabadság híd. Ez az arány mára 2-2 százalékra mérséklődött mindkét híd esetében ? tehát még csak le se kellett zárni a Szabadság hidat ahhoz, hogy ugyanakkora legyen a forgalma, mint a Lánchídé. A pesti belváros tehát az egyik első számú vesztese a hídlezárási intézkedéseknek, de nem csak ezért. Azért is, mert a Lánchíd forgalmát egyértelműen az Erzsébet híd vette át. A 2019-es 14 százalékról 18 százalékra nőtt az átkelések aránya, ezzel a belvárosi autópályaként használt Kossuth Lajos utca-Rákóczi út-tengely terhelését sikerült mintegy ötödével megnövelni. De rosszul jártak a budai ?belváros? lakói és közlekedői is. A Fő utcán, Bem rakparton, Angelo Rota rakparton megsokszorozódott a forgalom, ahogy Pesten is a hiányzó Duna híd forgalmát kiváltók a Bajcsy Zsilinszky úton, Nádor utcában, Arany János utcában, Apáczay Csere János utcában állnak azóta a (nagyobbra nőtt) dugókban, hogy elérjék úti céljukat. Karácsony időmegtakarítási álláspontjával szemben a híd kikerülése mintegy 3 kilométeres extra távot jelent, ezt ? figyelembe véve a közlekedés városon belüli 22 km/h-s átlagsebességét, 20 709 átkelővel számolva ? 1027 millió óra többlet-menetidővel ?fizetik meg? az autósok. Ez a nemzetgazdasági átlagbérrel számolva naponta 570 millió forint nemzetgazdasági kár. De fizetünk érte a környezetszennyezéssel is ? mutatnak rá Kőrösiék. A többletként megtett évi 12,6 millió kilométeren az autók 14,4 tonna szénmonoxidot ? tehát ennyivel többet ? pöfögnek a 2019 óta klímavészhelyzetben élő Budapest levegőjébe. A Lánchíd felújítása körül is botrány alakult ki, ahogy a Magyar Nemzet múlt heti cikkében írta , már hűtlen kezeléssel és nem adócsalással gyanúsítják a túlárazott Lánchíd-botrányhoz köthető fővárosi számlagyár kulcsfiguráját, Víg Mórt. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) még 2023 novemberében kapcsolta le Vig Mórt, akihez egy kipakoló bennfentes szerint egy olyan korrupciós botrány is köthető, amelynek szálai a budapesti Városházáig érhetnek. --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From puskas.tibor1967 at gmail.com Tue Aug 12 12:22:26 2025 From: puskas.tibor1967 at gmail.com (=?UTF-8?B?VGlib3IgTMOhc3psw7MgUHVza8Ohcw==?=) Date: Tue, 12 Aug 2025 12:22:26 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Ne_szorongj=2C_ha_nem_l=C3=A9pt=C3=A9l_10_ezret_?= =?utf-8?q?egy_nap=2E_Egy_kutat=C3=A1s_szerint_nem_kell_ennyi?= Message-ID: Ne szorongj, ha nem léptél 10 ezret egy nap. Egy kutatás szerint nem kell ennyi https://share.google/Wd8xboculR2AElunt --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Tue Aug 12 12:38:13 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 12 Aug 2025 12:38:13 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Fwd=3A__Bl=C3=A1zi_b=C3=A1tyja_Don-kanyari_utols?= =?utf-8?b?w7MgbmFwamFpcsOzbCE=?= In-Reply-To: References: Message-ID: Kedves Lali bácsi! Nagyon szépen köszönöm, köszönjük Ván Balázs = 'Blázi bátyja' = Ván Judit, KEA, Greschik Gyuszi és Emőke, grem listatagok nagy-nagybátyja II. világháborús emlékeinek rövid összefoglalását a CSATOLMÁNYBAN. Köszönettel, szeretettel, Emőke, a Lista Kedves Lista! Lali bácsi levele és a csatolmány fent és lent található. Lali bácsi levelét és a csatolmányt a Don-kanyar levelezésbe is átmásolom, mert Blázi bácsi megjárta a Don-kanyart. ---------- Forwarded message --------- From: Lajos dr Ván Date: Tue, Aug 12, 2025 at 10:45?AM Subject: [Grem] Blázi bátyja Don-kanyari utolsó napjairól! To: Emőke kérésére küldöm Nagybátyám, Blázi bátyja világháborús emlékeit. Édesapámék hárman voltak testvérek Ván Balázst hívtuk Blázi bátyjának (1903, Eszter 1905, Lajos 1907) Én a Lajos fia vagyok . Úgy hisszük, hogy a család távolabbi része is ismerje meg a történetet. Szeretettel , ifjabb Ván Lajos (1935) ---------- Forwarded message --------- Feladó: Lajos dr Ván Date: 2025. aug. 11., H, 17:13 Subject: Blázi bátyja Don-kanyari utolsó napjairól! To: Emoke Greschik Nehezen,de összejött, vélhetően sok mindent elfelejtettünk, de talán amire emlékezünk az sem fedezi a történtek jelentős részét! Szeretettel Irénke, Péter és Lali bácsi. _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: Blázi bátyja hazatér.docx Type: application/vnd.openxmlformats-officedocument.wordprocessingml.document Size: 12756 bytes Desc: nem elérhető URL: From greschem at gmail.com Tue Aug 12 12:55:20 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 12 Aug 2025 12:55:20 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Mai_evang=2E_+_elm=C3=A9lked=C3=A9s?= Message-ID: *Barsi Balázs atya elmélkedéseinek forrása: **https://barsitelekmm.blogspot.com/ **, a Bp. Barron elmélkedések napi emailjeire a **wordonfire.org ** linken ** lehet feliratkozni.* *xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx* *ALLELUJA Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, * mert szelíd vagyok és alázatos szívű*! Mt 11,29ab *? EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből * *Gyermeki lelkület nélkül nem juthatunk be a mennyek országába. * *A tanítványok egyszer ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: ?Mit gondolsz,** ki a legnagyobb * *a mennyek országában?? Erre Jézus odahívott egy gyermeket, közéjük állította, és így szólt: ?Bizony, mondom nektek: *ha* meg *nem* változtok, *és nem *lesztek olyanok, mint a gyermekek, *nem mentek be * a mennyek országába. Aki tehát olyan kicsinnyé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. Aki pedig befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, az engem fogad be. Vigyázzatok, *meg *ne *vessetek * egyet sem e kicsinyek közül! Mondom nektek: Angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát. Mit gondoltok? Ha valakinek száz juha van, *s egy elkóborol *közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyoldalon, és nem megy-e, hogy megkeresse *az eltévedte*t? Ha aztán szerencsésen megtalálja, bizony, mondom nektek: Jobban örül annak, mint az * el* nem *tévedt *kilencvenkilencnek. Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, *hogy csak *egy *is elvesszen* e kicsinyek közül.?* *Ezek az evangélium igéi. * *Mt 18,1-5.10.12-14* *Barsi Balázs atya elmélkedése: * *A gyermek szinte végtelen létbeli bizalma talán az egyetlen emberi magatartás, amely az embert Isten országára alkalmassá teszi. **A gyermek bizalma *azért *végtelen,* mert anélkül, hogy tudná, magára a létezésre vonatkozik, arra a valóságra, melyet nem lehet sem centiméterben, sem grammban, sem rezgésszámban mérni, mely kívül esik valamennyi természettudomány vizsgálódási körén, mégis minden természettudomány alapja. Míg azonban a tárgyak, a növények és az állatok nem tudják, hogy vannak, de még csak nem is hagyatkozhatnak eleve a létezés jóságára, *a csecsemő öntudatlan bizonyossággal ráhagyatkozik a létezésre, mely anyjában szeretetként mutatkozik*. *Ez a ráhagyatkozás sebződik meg kivétel nélkül mindegyikünkben, mert történetünk folyamán találkozunk azzal a rémületes eseménnyel, hogy megvonják tőlünk a szeretetet*. S így a létezés és a szeretet ? pontosabban a szeretve levés tapasztalata ? elválik egymástól. *Egyéni életünkben **ekkor éljük át, mit jelent kiűzve lenni a Paradicsom kertjéből...* *Aki **azonban Istennel találkozik,* *az* *egyszerre találkozik a végtelen létezéssel és a végtelen szeretve levéssel.* *Mózes így találkozott vele kezdettől fogva, amikor az égő csipkebokorból szólt hozzá: ?Én vagyok, aki vagyok; mindig veled voltam, vagyok és leszek.? Mózes** tehát visszakapta a gyermeki istentapasztalatot, majd ismét elvesztette, amikor bizalmatlan volt **a csodákat tevő Istennel szemben*. *Józsue viszont a gyermek által jelképezett végtelen nagy bizalomra jutott Isten iránt. Akkor is tanúságot tesz erről, amikor Izraelt majd döntés elé állítja, hogy kinebálvá**k akarnak szolgálni: a bálvá**nyoknak-e vagy az egy élő Istennek, aki kiszabadította őket Egyiptomból, ő pedig kijelenti, hogy maga és házanépe az Úrnak szolgál, akkor is, ha egyedül marad.* *Imádkozzál érettünk Istennek Szent Anyja, hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire. Ámen.* Vírusmentes.www.avg.com <#m_5711144850455826830_DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2> --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Tue Aug 12 13:02:56 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 12 Aug 2025 13:02:56 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Mai_evang=2E_+_elm=C3=A9lked=C3=A9s?= In-Reply-To: References: Message-ID: elütött rész javítása CSUPA NAGY BETŰVEL ÉS KIHÚZÁSSAL: : Akkor is tanúságot tesz erről, amikor Izraelt majd döntés elé állítja, hogy kinek bálvák akarnak szolgálni: a bálványoknak-e vagy az egy élő Istennek, aki kiszabadította őket Egyiptomból, ő pedig kijelenti, hogy maga és házanépe az Úrnak szolgál, akkor is, ha egyedül marad. --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Tue Aug 12 13:24:43 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 12 Aug 2025 13:24:43 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?U3plcHQuNC4gY3PDvHTDtnJ0w7ZrIGVzdGkgTnnDoXIg?= =?utf-8?b?dsOpZ2kgVGFsw6Fsa296w7Nob3ogdMOpbWFqYXZhc2xhdA==?= In-Reply-To: References: Message-ID: Az 'összeomlás' kérdésre visszatérve én mint sok másban is bízom Böjte Csaba optimista véleményében. Ő még mindig, rendíthetetlenül Istennel, Szűz Máriával, a szentekkel és a jószándékú emberekkel kéz a képzben építi a kárpát medencei Tündérkertet. Hála Istennek az őt gáncsolók sem tudták legyőzni SZENT ténykedését. De Jézus Krisztus Szent Péternek is ígéretet tett, hogy a pokol kapui nem fognak erőt venni az egyházon. Szeretettel, E /M On Mon, Aug 11, 2025 at 7:45?PM Emoke Greschik wrote: > Bocsánat véletlenül ment ki a levél. Tehát még egyszer: > Kedves Lista! Fent és Lent Kunsay-Sípos Rita levele és kérése a hozzáértők > hozzászólását kérve. > Engem nem fog meg az "összeomlás" kérdése, amit ez az úriember kutat > https://www.portfolio.hu/rendezvenyek/eloado/stumpf-biro-balazs/12362 > , de *ha valaki hozzá tud szólni, Rita kéri, hogy tegye:* > > On Mon, Aug 11, 2025 at 5:53?PM Rita Kunsay-Sipos > wrote:Kedves Lista! > Engem most ez a téma foglalkoztat, bár nem hiszem, hogy szakmai hozzáértés > nélkül tudnánk róla beszélgetni, de legalább tudjunk róla. Szóljon, aki ért > hozzá, hátha: > Üdv: Rita > Olyan jövő előtt állunk, amit az emberiség még nem tapasztalt > 2 héttel ezelőtti: https://www.youtube.com/watch?v=Qrm6sMUCUlc > Minden fontosabb annál, ami mindennél fontosabb | Balázs Stumpf-Biró | > TEDxGyőr > 2 évvel ezelőtti videó: https://www.youtube.com/watch?v=Q-s3rFHy-LE > >> >>> Emoke Greschik ezt írta (időpont: 2025. aug. 10., >>> V, 21:32): >>> >>>> Kedves Nadin! Nagyon köszönöm a segítség felajánlást! Nagyon köszönjük >>>> a javaslatokat! >>>> Kedves MInd! *Alább, amit Nadin küldött*. Ha van valakinek >>>> játékötlete ill. további témajavaslata, *várjuk szeretettel!* >>>> *NADIN JAVASLATAI: * >>>> *Örülnék játéknak. Mit játszanánk?* >>>> *Témajavaslataim: * >>>> *Kit válasszak 2026-ban? * >>>> *Mi lesz velünk Ukrajna árnyékában?* >>>> *Mit tehetek én egy jobb jövöért?* >>>> *Üdv Nadin* >>>> >>>> Szeretettel, >>>> E /M >>>> >>>> On Sun, Aug 10, 2025 at 9:15?PM Nadine Jekelfalussy < >>>> jekelfalussy at gmail.com> wrote: >>>> >>>>> Szia Möci, >>>>> köszi szépen a meghívást. Ha kell segítség szólj. >>>>> Örülnék játéknak. Mit játszanánk? >>>>> Témajavaslataim: >>>>> Kit válasszak 2026-ban? >>>>> Mi lesz velünk Ukrajna árnyékában? >>>>> Mit tehetek én egy jobb jövöért? >>>>> Üdv Nadin >>>>> >>>>> >>>>> Am So., 10. Aug. 2025 um 18:21 Uhr schrieb Emoke Greschik < >>>>> greschem at gmail.com>: >>>>> >>>>>> Kedves Lista! >>>>>> >>>>>> Szept.4. csütörtök estére tervezem a Nyár végi Találkozót, amit a >>>>>> június végi Nyári Találkozókor ígértem. >>>>>> >>>>>> Kérdés: Van valakinek valamilyen javaslata? Játszunk valamit? Vagy >>>>>> beszélgessünk? Ha igen, van-e konkrét téma javaslat vagy majd spontán >>>>>> fejlődjön? >>>>>> >>>>>> Várom válaszaitokat. >>>>>> Szeretettel, >>>>>> Emőke >>>>>> _______________________________________________ >>>>>> Grem mailing list >>>>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>>>> >>>>> _______________________________________________ >>>>> Grem mailing list >>>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>>> >>>> _______________________________________________ >>>> Grem mailing list >>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>> >>> _______________________________________________ >>> Grem mailing list >>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>> >> --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Tue Aug 12 13:39:52 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 12 Aug 2025 13:39:52 +0200 Subject: [Grem] Don Kanyar In-Reply-To: References: Message-ID: *Dr. Ván Lajos, *k. Lttag, k. Listatag nagybátyám aug.12-i levele és a csatolmány *'**Blázi bátyja Don-kanyari utolsó napjairól!' * ebbe a levelezésbe másolva Lali bácsi levele: "Emőke kérésére küldöm Nagybátyám, Blázi bátyja világháborús emlékeit. Édesapámék hárman voltak testvérek Ván Balázst hívtuk Blázi bátyjának (1903, Eszter 1905, Lajos 1907) Én a Lajos fia vagyok . Úgy hisszük, hogy a család távolabbi része is ismerje meg a történetet. Szeretettel , ifjabb Ván Lajos (1935) " --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: Blázi bátyja hazatér.docx Type: application/vnd.openxmlformats-officedocument.wordprocessingml.document Size: 14203 bytes Desc: nem elérhető URL: From greschem at gmail.com Tue Aug 12 15:15:49 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 12 Aug 2025 15:15:49 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Ne_szorongj=2C_ha_nem_l=C3=A9pt=C3=A9l_10_ezret?= =?utf-8?q?_egy_nap=2E_Egy_kutat=C3=A1s_szerint_nem_kell_ennyi?= In-Reply-To: References: Message-ID: Mindig vannak újabb és újabb meglepetések. Nem is gondoltam volna, hogy sokaknak az is okozhat szorongást,, ha nem lépték meg az """""előírt""""" napi lépésszámot. Vagy, hogy egy internetes cikk feloldhatja bennük ezt a szorongást .... Szeretettel, Emőke / Mőci --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Tue Aug 12 15:30:10 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 12 Aug 2025 15:30:10 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Ne_szorongj=2C_ha_nem_l=C3=A9pt=C3=A9l_10_ezret?= =?utf-8?q?_egy_nap=2E_Egy_kutat=C3=A1s_szerint_nem_kell_ennyi?= In-Reply-To: References: Message-ID: u.i. A ma kiküldött Barsi B. atya elmélkedés is a megsebzettségünkből adódó félelemmel foglalkozik,, l. egy részletét " *a csecsemő öntudatlan bizonyossággal ráhagyatkozik a létezésre, ...... **Ez a ráhagyatkozás sebződik meg kivétel nélkül mindegyikünkben, **mert történetünk folyamán találkozunk azzal a rémületes eseménnyel, hogy megvonják tőlünk a szeretetet*. ...... *Aki **azonban Istennel találkozik**,* *az* *egyszerre találkozik a végtelen létezéssel és a végtelen szeretve levéssel.* *...."* On Tue, Aug 12, 2025 at 3:15?PM Emoke Greschik wrote: > Mindig vannak újabb és újabb meglepetések. Nem is gondoltam volna, hogy > sokaknak az is okozhat szorongást,, ha nem lépték meg az """""előírt""""" > napi lépésszámot. > Vagy, hogy egy internetes cikk feloldhatja bennük ezt a szorongást .... > > Szeretettel, > Emőke / Mőci > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Tue Aug 12 15:53:03 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 12 Aug 2025 15:53:03 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Aug=2E12=2E_Chantal_Szt=2E_J=2E_Franciska=2C_Sza?= =?utf-8?b?bMOpemkgU3p0LiBGZXJlbmMgbXVua2F0w6Fyc2EsIGEgdml6aXTDoWNp?= =?utf-8?b?w7NzIHJlbmQgYWxhcMOtdMOzamEgKDE2LTE3LnN6LikgZW1sw6lrbmFw?= =?utf-8?q?ja?= Message-ID: Chantal Szent Johanna Franciska szerzetesnő Kultúra ? 2021. augusztus 12., csütörtök | 9:01 https://www.magyarkurir.hu/hirek/chantal-szent-johanna-franciska-szerzetesno Jeanne-Françoise de Chantal Szalézi Ferenc munkatársa volt. Együtt alapították meg a vizitációs nővérek szerzetesrendjét, melyet később Franciska vezetett. 1751-ben avatták boldoggá, 1767-ben vették fel a szentek sorába. *Jeanne-Françoise Frémiot **1572. január 28-án született a franciaországi Dijon városában.* *1592-ben férjhez ment De Chantal báróhoz.* *Hat gyermeknek adott életet, ketten közülük korán meghaltak.** 1601-ben férje egy vadászaton megsebesült és meghalt,* *ekkor Franciska visszavonult apósa mouthelou-i kastélyába, ahol élete **csupa megaláztatás volt. **Többen is megkérték a kezét*,* de ő szerzetbe készült, ezért a szíve fölé égette Jézus nevét. A kapucinusok, majd a kármeliták felé vonzódott, végül 1604 nagyböjtjén találkozott Szalézi Ferenccel.* *Lelkivezetőjét, Szalézi Szent Ferencet egy lelkigyakorlaton ismerte meg. Ferenc munkatársaként az elesetteket szolgálta: betegek ápolásával, szegények gondozásával, segítésével foglalkozott. **Együtt alapítottak Annecy-ben egy betegápoló szerzetesrendet: a vizitációs nővérek rendjét, melyet később Chantal Franciska vezetett. Később Páli Szent Vince kísérte lelki útján.* Franciskának nagy szerepe volt Szalézi Ferenc szenttéavatásának előkészítésében. *A vizitációs rend gyorsan terjedt; a szerzetesek a gyakorlatban mutatták meg, hogyan, milyen hatékonyan munkálkodik a szeretet, a gondoskodás és nevelés szaléziánus szelleme*. * Chantal Franciska rendjének fáradhatatlan szervezője volt, sokat utazott. Tüdőgyulladásban halt meg 1641. december 13-án, moulins-i rendházukban. Halálakor már 87 háza volt a vizitációs rendnek. * *Annecy-ben, Szalézi Szent Ferenc közelében helyezték örök nyugalomra. Koporsóikat az oltár köti össze a tabernákulummal és Jézus szentséges szívének szobrával. *Chantal Franciskát 1751-ben avatták boldoggá; 1767-ben vették fel a szentek sorába. .... *Istenünk, ki Szent Johanna Franciskát különböző életformákban ragyogó érdemekkel ékesítetted, kérünk, engedd az ő közbenjárására, hogy hűségesen járjuk hivatásunk útját, és szüntelenül a világosság példaképei legyünk! * *Forrás: Magyar katolikus lexikon; Diós István: A szentek élete * *Fotó: Wikipédia* *Magyar Kurír* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From kea at turul.banki.hu Tue Aug 12 16:48:00 2025 From: kea at turul.banki.hu (KEA) Date: Tue, 12 Aug 2025 16:48:00 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Ne_szorongj=2C_ha_nem_l=C3=A9pt=C3=A9l_10_ezret?= =?utf-8?q?_egy_nap=2E_Egy_kutat=C3=A1s_szerint_nem_kell_ennyi?= In-Reply-To: References: Message-ID: Lehet bicajozni is ;) 2025. 08. 12. 12:22 keltezéssel, Tibor László Puskás írta: > Ne szorongj, ha nem léptél 10 ezret egy nap. Egy kutatás szerint nem > kell ennyi https://share.google/Wd8xboculR2AElunt Wd8xboculR2AElunt> From elizabethcsordas at gmail.com Tue Aug 12 17:35:26 2025 From: elizabethcsordas at gmail.com (Elizabeth Csordas) Date: Tue, 12 Aug 2025 11:35:26 -0400 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Fwd=3A_Bl=C3=A1zi_b=C3=A1tyja_Don-kanyari_utols?= =?utf-8?b?w7MgbmFwamFpcsOzbCE=?= In-Reply-To: References: Message-ID: Kedves Lali, Emőke, és Mindenki! Nagyon szépen köszöni Édesanyám is Lali emlékeit Balázs bácsiról. Ő is nagyon sokat hallgatta a meséket. Még hozzátenném, hogy Balázs bácsi Édesapja, szintén Ván Balázs az első Világháborúban halt meg. És Ö volt a Ván Erzsébet testvére (az én Déd nagymamám) akinek a férje, Gáspár Lajos is szintén ott halt meg. Ván Bálint (Lali unokája) nagyon szépen és részletesen tanulmányozta a Prezyml eseményeket amit már régebben a csoporttal közölt. 1945-ben meg Édesapám mint fiatal 23 éves katona leadta a fegyvert az Amerikaiaknak akik azonnal átadták a magyar katonákat az oroszoknak akik meg hadifogolynak tekintettek és vitték volna ki őket Szibériába. Apukám háromszor szökött de csak a harmadik esély sikerült Máramarosszigetnél ahol nem a vonat vagonba szállt be, hanem alá bújt. Mind két háború borzalmas volt a családnak. *Böbi Elizabeth* On Tue, Aug 12, 2025 at 6:38?AM Emoke Greschik wrote: > Kedves Lali bácsi! > Nagyon szépen köszönöm, köszönjük Ván Balázs = 'Blázi bátyja' = Ván Judit, > KEA, Greschik Gyuszi és Emőke, grem listatagok nagy-nagybátyja II. > világháborús emlékeinek rövid összefoglalását a CSATOLMÁNYBAN. > Köszönettel, szeretettel, > Emőke, a Lista > > Kedves Lista! Lali bácsi levele és a csatolmány fent és lent található. > Lali bácsi levelét és a csatolmányt a Don-kanyar levelezésbe is átmásolom, > mert Blázi bácsi megjárta a Don-kanyart. > > ---------- Forwarded message --------- > From: Lajos dr Ván > Date: Tue, Aug 12, 2025 at 10:45?AM > Subject: [Grem] Blázi bátyja Don-kanyari utolsó napjairól! > To: > > > Emőke kérésére küldöm Nagybátyám, Blázi bátyja világháborús emlékeit. > Édesapámék hárman voltak testvérek Ván Balázst hívtuk Blázi bátyjának > (1903, Eszter 1905, Lajos 1907) Én a Lajos fia vagyok . Úgy hisszük, hogy a > család távolabbi része is ismerje meg a történetet. > Szeretettel , ifjabb Ván Lajos (1935) > > ---------- Forwarded message --------- > Feladó: Lajos dr Ván > Date: 2025. aug. 11., H, 17:13 > Subject: Blázi bátyja Don-kanyari utolsó napjairól! > To: Emoke Greschik > > > Nehezen,de összejött, vélhetően sok mindent elfelejtettünk, de talán amire > emlékezünk az sem fedezi a történtek jelentős részét! > Szeretettel Irénke, Péter és Lali bácsi. > > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Tue Aug 12 18:22:17 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 12 Aug 2025 18:22:17 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Ne_szorongj=2C_ha_nem_l=C3=A9pt=C3=A9l_10_ezret?= =?utf-8?q?_egy_nap=2E_Egy_kutat=C3=A1s_szerint_nem_kell_ennyi?= In-Reply-To: References: Message-ID: Hát szerintem, aki ennyire szorong, az bicajra inkább ne üljön. Egyébként köszönöm Tibor, hogy elküldted a cikket. Azért nem is írtam,a válaszomhoz h. K. Tibor, K.. Lista, felütést, csak magát a levelet, mert nem hiszem, hogy a listánkon van ilyen komoly szorongásos zavarral küzdő listatag, és nehogy azt gondolja bárki, hogy Tibornak vagy a Listának válaszolok. Nem válaszoltam senkinek, hanem pusztán leírtam a gondolataimat. Én továbbra is a személyes Isten-kapcsolatot és az ahhoz való hűséget ajánlanám első sorban az ilyen szorongásos zavarral küzdőknek. Utána már akár bicajra is ülhetnek (kilométer számláló nélkül is). Szeretettel Emőke / Mőci --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Tue Aug 12 19:25:30 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 12 Aug 2025 19:25:30 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Fwd=3A_Bl=C3=A1zi_b=C3=A1tyja_Don-kanyari_utols?= =?utf-8?b?w7MgbmFwamFpcsOzbCE=?= In-Reply-To: References: Message-ID: Elizabeth Csordás / Csordás Böbi levele, amire válaszolok, fent és lent. Kedves Böbike! Köszönöm szépen az újabb, eddig számomra ismeretlen részleteket. *Édesapád első két szökési kísérlete hogy végződött? Megtorlással vagy békésen? Harmadjára hogy tudott megszökni a vonat alól?* Ván Bálint, Lali bácsi unokája, egyébként nem ebbe a csoportba, hanem a családi levelezésbe írt a a Prezyml eseményekről. Már írtam neki. Ha engedélyezi, hogy ide is kiküldjem, amit írt, ki fogom küldeni. Köszönettel, szeretettel, Emőke On Tue, Aug 12, 2025 at 5:35?PM Elizabeth Csordas < elizabethcsordas at gmail.com> wrote: > Kedves Lali, Emőke, és Mindenki! > > Nagyon szépen köszöni Édesanyám is Lali emlékeit Balázs bácsiról. Ő is > nagyon sokat hallgatta a meséket. > Még hozzátenném, hogy Balázs bácsi Édesapja, szintén Ván Balázs az > első Világháborúban halt meg. És Ö volt a Ván Erzsébet testvére (az én Déd > nagymamám) akinek a férje, Gáspár Lajos is szintén ott halt meg. > Ván Bálint (Lali unokája) nagyon szépen és részletesen tanulmányozta a > Prezyml eseményeket amit már régebben a csoporttal közölt. > 1945-ben meg Édesapám mint fiatal 23 éves katona leadta a fegyvert az > Amerikaiaknak akik azonnal átadták a magyar katonákat az oroszoknak akik > meg hadifogolynak tekintettek és vitték volna ki őket Szibériába. Apukám > háromszor szökött de csak a harmadik esély sikerült Máramarosszigetnél ahol > nem a vonat vagonba szállt be, hanem alá bújt. > Mind két háború borzalmas volt a családnak. > > *Böbi Elizabeth* > > > On Tue, Aug 12, 2025 at 6:38?AM Emoke Greschik wrote: > >> Kedves Lali bácsi! >> Nagyon szépen köszönöm, köszönjük Ván Balázs = 'Blázi bátyja' = Ván >> Judit, KEA, Greschik Gyuszi és Emőke, grem listatagok nagy-nagybátyja II. >> világháborús emlékeinek rövid összefoglalását a CSATOLMÁNYBAN. >> Köszönettel, szeretettel, >> Emőke, a Lista >> >> Kedves Lista! Lali bácsi levele és a csatolmány fent és lent >> található. >> Lali bácsi levelét és a csatolmányt a Don-kanyar levelezésbe is >> átmásolom, mert Blázi bácsi megjárta a Don-kanyart. >> >> ---------- Forwarded message --------- >> From: Lajos dr Ván >> Date: Tue, Aug 12, 2025 at 10:45?AM >> Subject: [Grem] Blázi bátyja Don-kanyari utolsó napjairól! >> To: >> >> >> Emőke kérésére küldöm Nagybátyám, Blázi bátyja világháborús emlékeit. >> Édesapámék hárman voltak testvérek Ván Balázst hívtuk Blázi bátyjának >> (1903, Eszter 1905, Lajos 1907) Én a Lajos fia vagyok . Úgy hisszük, hogy a >> család távolabbi része is ismerje meg a történetet. >> Szeretettel , ifjabb Ván Lajos (1935) >> >> ---------- Forwarded message --------- >> Feladó: Lajos dr Ván >> Date: 2025. aug. 11., H, 17:13 >> Subject: Blázi bátyja Don-kanyari utolsó napjairól! >> To: Emoke Greschik >> >> >> Nehezen,de összejött, vélhetően sok mindent elfelejtettünk, de talán >> amire emlékezünk az sem fedezi a történtek jelentős részét! >> Szeretettel Irénke, Péter és Lali bácsi. >> >> _______________________________________________ >> Grem mailing list >> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >> _______________________________________________ >> Grem mailing list >> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >> > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Tue Aug 12 20:25:59 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 12 Aug 2025 20:25:59 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Fwd=3A_Bl=C3=A1zi_b=C3=A1tyja_Don-kanyari_utols?= =?utf-8?b?w7MgbmFwamFpcsOzbCE=?= In-Reply-To: References: Message-ID: u.i. helyesbítés: először magyarul, aztán angolul: Csordás Böbi / Elizabeth Csordás On Tue, Aug 12, 2025 at 7:25?PM Emoke Greschik wrote: > Elizabeth Csordás / Csordás Böbi levele, amire válaszolok, fent és lent. > > Kedves Böbike! > Köszönöm szépen az újabb, eddig számomra ismeretlen részleteket. > > *Édesapád első két szökési kísérlete hogy végződött? Megtorlással vagy > békésen? Harmadjára hogy tudott megszökni a vonat alól?* > > Ván Bálint, Lali bácsi unokája, egyébként nem ebbe a csoportba, hanem a > családi levelezésbe írt a a Prezyml eseményekről. Már írtam neki. Ha > engedélyezi, hogy ide is kiküldjem, amit írt, ki fogom küldeni. > > Köszönettel, szeretettel, > Emőke > > On Tue, Aug 12, 2025 at 5:35?PM Elizabeth Csordas < > elizabethcsordas at gmail.com> wrote: > >> Kedves Lali, Emőke, és Mindenki! >> >> Nagyon szépen köszöni Édesanyám is Lali emlékeit Balázs bácsiról. Ő is >> nagyon sokat hallgatta a meséket. >> Még hozzátenném, hogy Balázs bácsi Édesapja, szintén Ván Balázs az >> első Világháborúban halt meg. És Ö volt a Ván Erzsébet testvére (az én Déd >> nagymamám) akinek a férje, Gáspár Lajos is szintén ott halt meg. >> Ván Bálint (Lali unokája) nagyon szépen és részletesen tanulmányozta a >> Prezyml eseményeket amit már régebben a csoporttal közölt. >> 1945-ben meg Édesapám mint fiatal 23 éves katona leadta a fegyvert az >> Amerikaiaknak akik azonnal átadták a magyar katonákat az oroszoknak akik >> meg hadifogolynak tekintettek és vitték volna ki őket Szibériába. Apukám >> háromszor szökött de csak a harmadik esély sikerült Máramarosszigetnél ahol >> nem a vonat vagonba szállt be, hanem alá bújt. >> Mind két háború borzalmas volt a családnak. >> >> *Böbi Elizabeth* >> >> >> On Tue, Aug 12, 2025 at 6:38?AM Emoke Greschik >> wrote: >> >>> Kedves Lali bácsi! >>> Nagyon szépen köszönöm, köszönjük Ván Balázs = 'Blázi bátyja' = Ván >>> Judit, KEA, Greschik Gyuszi és Emőke, grem listatagok nagy-nagybátyja II. >>> világháborús emlékeinek rövid összefoglalását a CSATOLMÁNYBAN. >>> Köszönettel, szeretettel, >>> Emőke, a Lista >>> >>> Kedves Lista! Lali bácsi levele és a csatolmány fent és lent >>> található. >>> Lali bácsi levelét és a csatolmányt a Don-kanyar levelezésbe is >>> átmásolom, mert Blázi bácsi megjárta a Don-kanyart. >>> >>> ---------- Forwarded message --------- >>> From: Lajos dr Ván >>> Date: Tue, Aug 12, 2025 at 10:45?AM >>> Subject: [Grem] Blázi bátyja Don-kanyari utolsó napjairól! >>> To: >>> >>> >>> Emőke kérésére küldöm Nagybátyám, Blázi bátyja világháborús >>> emlékeit. Édesapámék hárman voltak testvérek Ván Balázst hívtuk >>> Blázi bátyjának (1903, Eszter 1905, Lajos 1907) Én a Lajos fia vagyok . >>> Úgy hisszük, hogy a család távolabbi része is ismerje meg a történetet. >>> Szeretettel , ifjabb Ván Lajos (1935) >>> >>> ---------- Forwarded message --------- >>> Feladó: Lajos dr Ván >>> Date: 2025. aug. 11., H, 17:13 >>> Subject: Blázi bátyja Don-kanyari utolsó napjairól! >>> To: Emoke Greschik >>> >>> >>> Nehezen,de összejött, vélhetően sok mindent elfelejtettünk, de talán >>> amire emlékezünk az sem fedezi a történtek jelentős részét! >>> Szeretettel Irénke, Péter és Lali bácsi. >>> >>> _______________________________________________ >>> Grem mailing list >>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>> _______________________________________________ >>> Grem mailing list >>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>> >> _______________________________________________ >> Grem mailing list >> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >> > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From puskas.tibor1967 at gmail.com Tue Aug 12 21:33:57 2025 From: puskas.tibor1967 at gmail.com (=?UTF-8?B?VGlib3IgTMOhc3psw7MgUHVza8Ohcw==?=) Date: Tue, 12 Aug 2025 21:33:57 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?B=C3=B6jte_Csaba=3A_A_boksz_igazi_kereszt=C3=A9n?= =?utf-8?q?y_sport=2C_hiszen_jobb_adni=2C_mint_kapni?= Message-ID: Böjte Csaba: A boksz igazi keresztény sport, hiszen jobb adni, mint kapni https://share.google/pvSojzLFsJehdYf1o --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Wed Aug 13 06:50:26 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Wed, 13 Aug 2025 06:50:26 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?A_mai_szentmise_ig=C3=A9i_Boldog_XI=2E_Ince_p?= =?utf-8?b?w6FwYSBlbWzDqWxrbmFwasOhbg==?= Message-ID: *2025-08-13* *19. évközi hét szerda* https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2025-08-13 *OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből * *Nébó hegyén meghal Mózes, Izrael vezére és legnagyobb prófétája. * *Ama napokban Mózes fölment Moáb síkságáról Nébó hegyére, a Jerikóval szemben fekvő Fászga hegység csúcsára. Az Úr megmutatta neki az egész országot: Gálaádot egészen Dán földjéig, egész Neftalit, Efraim és Manassze földjét, Júda egész területét a tenger partjáig, a Délvidéket és a pálmafák városának, Jerikónak terjedelmes rónaságát egészen Szegorig. Majd így szólt hozzá az Úr: ?Ez az a föld, amelyet esküvel ígértem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, hogy utódaiknak adom. Szemeddel láthatod, de oda *be nem mehetsz *.? Az Úr rendelése szerint ott, Moáb földjén halt meg Mózes, az Úr szolgája. Az Úr temette el Moáb földjén egy völgyben, Bethfegorral szemben. Ezért nem ismeri senki se a sírját mind a mai napig. Mózes százhúsz esztendős volt, amikor meghalt. Szeme nem volt *homályos*, és ereje nem *fogyatkozott meg *. Népe harminc napig siratta őt Moáb síkságán, míg le nem teltek siratásának és gyászolásának napjai. Ekkor Józsue, Nun fia eltelt a bölcsesség lelkével, mert Mózes rátette a kezét. A nép hallgatott is rá, vagyis úgy cselekedtek, ahogyan az Úr megparancsolta Mózesnek. De olyan próféta *nem támadt többé* Izraelben, mint Mózes, akivel az Úr szemtől szemben találkozott. *Nem volt *hozzá *hasonló,* akit az Úr azért küldött, hogy jeleket és csodákat műveljen *Egyiptom egész földjén a fáraó és annak összes szolgái *előtt* *, és aki hatalmas erővel nagy csodajeleket vitt végbe az egész nép szeme láttára. Ez az Isten igéje. MTörv 34,1-12* VÁLASZOS ZSOLTÁR Válasz: *Áldott legyen az Isten, * aki életre hívta lelkemet!* (Vö. 20a. és 9a. - 8. G tónus) Előénekes: *Minden föld dicsérje az Istent, * dicső nevének zsoltárt zengjetek*. *Magasztaló énekkel mondjátok Istennek: * ?Mily csodásak a te műveid!?* Hívek: *Áldott legyen az Isten, * aki életre hívta lelkemet!* E: *Jöjjetek, és lássátok Isten műveit, * csodálatos, amit végbevitt. * *Áldjátok Istenünket, nemzetek, * dicsőségéről éneket zengjetek!* H: *Áldott legyen az Isten, * aki életre hívta lelkemet!* E: *Mindnyájan, kik félitek az Istent, ? jertek, halljátok: * elbeszélem, mily nagy csodákat tett vélem.* *Ajkam hozzá kiáltott, * nyelvem dicséretet mondott néki.* H: *Áldott legyen az Isten, * aki életre hívta lelkemet! * *Zsolt 65,l-3a.5 és 8.16-17* ALLELUJA *Isten kiengesztelődött Krisztusban *a bűnös világ*gal,* ** és ránk bízta a kiengesztelődés hirdetését.* 2Kor 5,19 *? EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből * *Testvéri intéssel megmenthetjük **hibázó * *embertársunkat. Jézus egy alkalommal így oktatta tanítványait: ?*Ha *testvéred *vétkezik ellened, *menj, és figyelmeztesd őt négyszemközt! Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. *Ha azonban nem* hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy ?kettőnek a tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a dolgot?. *Ha *rájuk *sem hallgat*, mondd meg a hívek közösségének! *Ha *a hívek közösségére *sem hallgat*, vedd úgy, *mintha pogány volna vagy vámos. * Bizony, mondom nektek: Amit megköttök *a földön,* meg lesz kötve a mennyben is; és amit feloldotok *a földön *, fel lesz oldva a mennyben is. És bizony, mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek* a földön *, és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.? Ezek az evangélium igéi. * *Mt 18,15-20* EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK Pap: *Kérjük, testvéreim, teljes szívünkből a mindenható Atyaistent, aki azt akarja, hogy minden *ember *üdvözüljön, és az igazság ismeretére jusson!* Lektor: *1. Hogy kegyelmével gazdagítsa és állandóan vezesse az Anyaszentegyházat, kérjük Urunkat!* 2. *Hogy Egyházában kegyelmi ajándékaival elárassza a püspököket, a papokat és a szerzeteseket, kérjük Urunkat! * 3. *Hogy elvezesse az Anyaszentegyházba mindazokat, akik *még nem hisznek *Krisztusban, kérjük Urunkat!* 4. *Hogy vezérelje *az államférfiakat a népek *jogainak védelmében és boldogulásuk munkálásában, kérjük Urunkat! * 5. *Hogy *minket *szeretetének igaz tanúivá tegyen *az emberek* előtt, kérjük Urunkat!* (6. *Hogy N. testvérünknek [nővérünknek], akiért a szentmisét bemutatjuk, adja meg az örök világosságot és boldogító istenlátást, kérjük Urunkat!* Pap: *Urunk, Istenünk! Jusson el könyörgésünk felséges trónod elé! Ne legyen *eredménytelen*, hanem nyerjen meghallgatást! Krisztus, a mi Urunk által. * Hívek: *Ámen*. --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Wed Aug 13 06:53:07 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Wed, 13 Aug 2025 06:53:07 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=281=29?= Message-ID: *Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.* *Uram, Aquinoi Szt. Tamás közbenjárására tisztítsd meg szívemet: szándékaimat, gondolataimat, érzéseimet és szavaimat, cselekedeteimet. hogy minden körülmény között hűséges legyek Hozzád **és ezáltal észrevegyem a Gonosz cselvetéseit is, mert folöslegesen nem kell mártírrá válni, Segíts minket, jószándékú embereket, akiket a Gonosz is próbál befolyásolni, az igaz, tiszta szívű kiengesztelődésben Veled az őszinte bűnbánatban, szentgyónásban és egymással. ** Ámen.* *A zsolozsma Reggeli dicséretének* *HIMNUSZa* *Már kél a fénynek csillaga: esengve kérjük az Urat, **járjon ma mindenütt velünk, ne rontsa ártás életünk.* *Nyelvünket fogja fékre ma, ne szóljon rút perek szava; * *szemünket védőn óvja meg: a hívságot ne lássa meg! * *Lakjék szívünkben tisztaság, Távozzék minden dőreség; * *a testnek dölyfét törje meg étel, s italban hősi fék.* *Hogy majd a nap ha távozott, s az óra újra éjt hozott, * *lemondásunk szent éneke legyen az Úr dicsérete!* *Dicsérjük az örök Atyát, dicsérjük egyszülött Fiát, * *s a Lelket, a Vigasztalót, most és örök időkön át! Ámen.* *Őrangyalom, szívből kérlek, bűntől, bajtól őrizzél meg! Életemben légy vezérem, halálomban állj mellettem!* *Szűz szülője Istennek*, *engedd, hogy a Tied legyek. Tied élet és halálban, Tied jó és balsorsban, Tied küzdve, szenvedve, Tied most és örökre. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy a Tied legyek. Anyám, Benned bízom és remélek, Anyám Teutánad epedek, Anyám, Te jóságos, kegyelmezz, Anyám, Te hatalmas, védelmezz, Anyám, ó jöjj, segíts küzdeni, Anyám, ő jöjj, segíts szenvedni. Anyám, ó jöjj, ne hagyj elveszni! Hiszen tudsz segíteni, ó hatalmas! Akarsz is segíteni, ó irgalmas! Kell is segítened, ó hűséges, fogsz is segíteni, ó kegyelmes! Anyám, Te vagy a kegyelmek anyja, szomorúak vigasztalója, bűnösök oltalma és menedéke, föld reménye és mennyek ékessége! Ki kérte még segítségedet hasztalan? Ki távozott Tőled meghallgatatlanul? Azért bizton mondom minden szenvedésben: Mária mindig segít, minden időben. Biztosan állítom, életben, s halálban, Mária mindig segít, minden balsorsban. Azért hiszem, s meghalok ezen hitemben, hogy Veled leszek, ó Anyám, fönn az égben. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy a Tied legyek. Amen.* *Ima elhunyt szeretteinkér* *t Híveid teremtő, megváltó és hazaváró Istene. Kérünk, örök világosságoddal jutalmazd elhunyt szeretteink minden tisztaságát, jóságát, hűségét megbocsátva nekik hibáikat, bűneiket. Minket is vezess a napi lelkiismeretvizsgálat, a bűnbánat, a rendszeres őszinte szentgyónás és a jócselekedetek útján, hogy Szent Fiad, Jézus Krisztus egyetlen és elegendő áldozata miatt. kegyelmed segítségével majd megláthassuk Istent és viszontlássuk őket, akikről ma imával, szeretettel, hálával emlékezünk meg. Amen.**Ima a lelkekért, hogy a tisztítótűzben szenvedő szeretteink, ismerőseink mihamarabb az örök életbe jussanak*: *Ó Jézusom! Bocsásd meg vétkeinket! Ments meg minket a pokol tüzétől és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik leginkább rászorulnak irgalmadra. Ámen. * *Ima **azért, hogy Magyarországon és világszerte a keresztény-konzervatív politikusok, vezetők Isten kegyelméből és saját bűnbánatuk által megtisztuljanak, megszentelődjenek, felnőjenek ahhoz, hogy valóban az Atya, a Fiú és a Szentlélek igaz akaratának megvalósításán dolgozzanak és így legyőzzék országaikban is a sátán, a sötétség erőit, és együttműködve Krisztus győzelméért kormányozzanak, szent házas és családi életet éljenek **Boldogasszony Anyánk, Szt. Mihály arkangyal, az árpádházi szentek, Morus Szt. Tamás és a már az örökkévalóságba költözött dr. Tóth Zoltán József - a Szent Korona eszméjének Alaptörvénybe segítője, aki életét áldozta a Szent Korona országáért - oltalmazzátok Magyarországot és a világot, a Krisztus győzelmén munkálkodó politikusok, vezetők lelkét, életét, hogy a sötétség erőit legyőzve Krisztus győzedelmeskedjen. Amen. * *Ima * *személy szerint Orbán Viktorért, Trumpl elnökért és családjaikért: * *"Az Úr legyen előttetek, hogy a jó utat mutassa nektek! Az Úr legyen mellettetek, hogy karjába zárjon és megvédjen a veszedelmektől, az Úr legyen mögöttetek, hogy megvédjen a gonosz cselvetéseitől Benneteket és családjaitokat!" Amen.* *Ima Kárpátaljáért*! *Urunk! Kárpátaljai testvéreinknek kérjük, adj reményt, védelmezd a katonának vitt férfiakat. Ne engedd, hogy a külföldre kényszerült fiatalok elvesszenek a világban! A szétszakadt kárpátaljai családokat tartsd meg egységben és segítsd a mihamarabbi találkozáshoz! A magányos időseknek legyél társuk, küldj nekik jólelkű segítőket! A háborúban elhunytaknak add meg a Te örök békédet! Amen.* *Fohász az üldözött keresztényekért és minden más igaz üldözöttért ,háborúban, gondban, bajban segítségért*: *"Felnézek az égre minden áldott este, Keresem az Istent, mert beszédünk lenne // Nehéz szívvel várok csöndben a soromra, Tudom odafent is rengeteg a dolga. // És csak halkan mondom az ég csillagának: Szólhatna egy jó szót az Úr angyalának, / Hogy a Jó Istennek súgja oda csendben: Uram! A világgal valami nincs rendben. // Hallgassa meg imám, más kérésem nincsen, Segítsen mi rajtunk,, hiszen Ő az Isten. // Ember az embernek farkasa lett régen, Gyűlölet vert tanyát sok ember szívében. // Rengeteg a földön a hontalan, árva, Uram, ez a világ saját sírját ássa. Túl sok már a fájó, bús könny a szemekben. Uram! A világgal nincs valami rendben! // Anya a gyermekét sorsára hagyja, Pénzért, az ember a lelkét is eladja. Háborúk zajában ártatlanok halnak, Jól tudom, Uram, Te nem így akartad. Nagyon nagy a bűnünk, amit meg kell bánnunk, Bocsásd meg, úgy kérlek, minden gonoszságunk. // Könyörögve száll fel fohászom az égbe, Uram! A világnak Tenélküled vége!"* *Ima az Istent kereső, de sajnálatosan megtévedt vagy megtévesztett, vagy a Szentháromságos Isten igéjét alaposan még nem ismerő ateisták, liberálisok, muzulmánok, progresszív keresztények, felületes keresztények és hűtlen keresztények igaz megtéréséért**. Uram, a Szűzanya és az árpádházi szentek közbenjárására segítsd őket is az igaz megtérésre. Ámen. "Nyugtalan mindaddig a szívünk, míg meg nem nyugszik Benned, Istenünk." (Szt. Ágoston)* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Wed Aug 13 06:55:01 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Wed, 13 Aug 2025 06:55:01 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=282=29?= Message-ID: *gUrunk, a Szűzanya közbenjárására **oltalmazd meg a halálra ítélt pakisztáni keresztény fiatal Ehsan Shan életét a gyilkosok kezétől, és Pajor András atyát, akit hazug módon megrágalmaztak, meghurcoltak. * *Adj Clarisse, dr. Góczán Laci, Ikó, egy vese daganattal küzdő. volt és jelenlegi Listatagok , egy Listatag édesanyja Adrienn veje, Gyuri, a balesetet szenvedett Boldizsár, egy Listatag édesanyja és családja, egy beteg nagycsaládos édesanya, az most már jobban levő 25 éves fiú, Irénke számára gyógyulást, három k. hajléktalan számára a szentségi életet, lelkierőt, gyógyulást, lakhatást, k. nehézségekkel küzdő Listatag és családja számára az erőt, a kiutat. Kérünk, hogy a Szűzanya és Bld. Carlo Acutis közbenjárására adj gyógyulást a 3.5 éves Bellának és lelki erőt, az őt szerető nagycsaládnak, **a 23 évesen elhunyt Máténak az örök életet, az őt szeretőknek vígaszt, a B. 15 éves fiúnak, aki lánnyá szeretne válni **szabadulást a sátán rabságából*, * hogy a tragikus hirtelenséggel megözvegyült Brigitta és árván maradt négy gyermeke és a fiatalon elhunyt édesanya, Ágota családja meg tudjon küzdeni a rájuk szakadt nehézségekkel. Mindannyiunknak, kérünk, adj lelki és testi egészséget, a sátántól jövő bűnre csábító és az alaptalan kétségbeesés kísértései ellen oltalmat, vezess minket és családtagjainkat az üdvösség útján, segíts, hogy a következő generációnak, gyermekeinknek, unokáinknak hiteles keresztény példát adjunk és őrizd meg őket * *a hit, * *az állandó töredelem, megtérés,** a tiszta erkölcs, a vallásgyakorlás,* *a Krisztus követés,* * az igaz, krisztusi szeretet útján! Könyörgünk a következő egyéni ima szándékainkért: ...............* *Szűz Mária, betegek, özvegyek, árvák patrónája, az Egyház anyja! Imádkozz érettünk! Amen. Segítsd vezetőinket Szentlelked erejével, Szt.István király és Szt. László király segítségével és közbenjárására, hogy Istenhez hűen vezessék nemzetünket, munkahelyeinket, önkormányzatainkat, mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség. Boldogasszony Anyánk, régi nagy pátrónánk, nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk: Magyarországról, édes hazánkról, ne felejtkezzél el szegény magyarokról! Amen. Imádkozzunk 1./ Ferenc pápa lelki üdvéért, 2./ XIV.Leó pápa Istenhez, az evangéliumhoz való hűségéért, 3./ h. Erdő Péter bíboros atyát és Böjte Csabát minden feladatában oltalmazza az Úr Jézus a Szűzanya és az összes magyar szent közbenjárására és 4./ hogy a püspökök,a papok és szerzetesek szolgálatukat az evangéliumhoz hűségesen végezzék és 5./ újabb az evangéliumhoz hűséges papi és szerzetesi hivatásokért!, 6./ az Egyház Jézus Krisztus útján maradásáért, 7/ a megtévedt papok, szerzetesek bűnbánatáért, megtéréséért: Add meg papjainknak szerzeteseinknek Mennyei Atyánk - szolgálatodnak kegyelmét. Újítsd meg szívükben a szentségnek lelkét, hogy a tanítás, melyet nekik kell adniuk, példájukkal közelebb vigyen minket Hozzád. Szent Lelked ajándékaiból adj nekik Urunk, okos szerénységet, bölcs szelídséget, mértéktartást, jóságot, szívbeli tisztaságot, lelki szabadságot. Töltsd el őket teljesen szentséges szereteteteddel, hogy egészen Tieid legyenek és dicséretes módon éljenek, anélkül, hogy a dicséretet hajhásznák. Add meg nekik a kegyelmet, hogy a lélek és a test tisztaságában Téged dicsőítsenek, szeretetedben éljenek és szolgáljanak Téged. Te légy az ő dicsőségük, örömük, vágyuk, Te légy szenvedéseikben vigasztalásuk, a kétségek közt tanácsadójuk, az igazságtalanságok között védelmük, a betegségben orvosságuk. Engedd, Uram, hogy a Te közösséged pásztoraival békességben éljenek, hogy egykor jól adhassanak számot működésükről, és elnyerhessék az örök élet jutalmát. Amen. Kérjük, a Guadalupei Szűzanya, Szt. István, Szt. László, az árpádházi szentek, Európa védőszentjei: Szt. Brigitta, Szt. Teréz Benedikta (Edith Stein), Szt.Benedek, Sziénai Szt. Katalin, Szt. Ciril és Metód, továbbá Szt. Mónika, Szt. Ágoston .Szt. Patrik, Szt. Pál, Szt. Pio atya, Charles de Foucauld, és Bld. Ceferino közbenjárását, hogy a magyar nemzet egésze, az európaiak és szerte a világon mindenki megtalálva Urunk, Téged, megtérjen a keresztény hitre. megmenekülve a hamis vallásoktól, ideológiáktól! Kérjük, Urunk, segíts, hogy imáinkkal és cselekedeteinkkel elősegítsük Európa és Magyarország keresztény megújulását, a béke megőrzését. Isten hazánkért, Európáért, a világért térdelünk elődbe. Rút bűneinket jóságoddal född be! Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed, érdemét idézzed! Amen Kérjük a Szűzanyát és Szt. Imre herceget, a magyar ifjúság védőszentjét, nevelőjét, Szt. Gellértet, Kalazanci Szent Józsefet, a piarista tanítórend alapítóját, Bosco Szt.Jánost, Boldog Carlo Acutist, éa a már az örökkévalóságba költözött Jelenits István atyát hogy járjanak közben, hogy a magyar ifjúság egyre inkább Isten akarata szerint éljen, az oktatásügy és a fiatalok családi háttere Isten akarata szerinti mederbe terelődjön! Édes Szűzanyám, csillogó koronád fényéből egy csepp fényt sugallj reám. Hálátlan gyermeked vagyok Anyám, de Te nem hagytál magamra, vigyáztál reám. Köszönöm, hogy megőrizted lelkemet, áldott szent palástodat reám terítetted. Szeplőtelen Szűz Mária, Világ királynője, Tehozzád könyörög a Föld minden népe. Imánkat hallgasd meg, légy lelkünknek őre. Ó segíts, hogy lelkünket a gonosz kerülje. Hisz Édesanyánk vagy Te, s a Világ Királynője. Szent Fiad által vagy lelkünknek őrzője. Lábadhoz borulunk, úgy könyörgünk Hozzád, kérünk fordítsd felénk jóságos szent orcád. Szemedből egy sugár költözzék szívünkbe, hogy Általad eljussunk Jézusunk elébe. Amen. Kérjük Árpádházi Szent Erzsébet közbenjárását a magyar egészségügy Isten akarata szerinti munkájáért és, hogy türelemmel, szeretettel gondozzuk, ápoljuk időseinket. Szt. Erzsébet, segíts! Ámen.Kérjük a Szűzanyát és Szt. Mihály arkangyalt,, hogy tapossák el a sátán fejét, hogy véget érjen az ártatlan, meg nem született emberi életek mészárlása, a megszületett gyermekek megtévesztése, gonosz kihasználása. Segítsenek a gyermekek tiszta lelkének megőrzésében A Szentlélek vezesse az életvédőket, a CitizenGot, a szülőket, nevelőket az Isten parancsai szerinti munkájukban. Adj hűséget és gyermekáldást a házaspároknak, az igazság melletti bátor kiállást a pusztító ideológiák ellen küzdőknek, oltalmat a perbe fogott keresztényeknek, a megtévesztetteket vezesd a lelkileg, testileg tiszta életre! Óvd meg a magyarokat a paráznaság, a házasságtörés, a fajtalankodás, bujálkodás, lopás, nyerészkedés, részegeskedés, rágalmazás, harácsolás (l. Szt. Pál I Korintusi levél) és egyéb bűnök elkövetésétől, a krízishelyzetben lévő édesanyákat, édesapákat, nőgyógyászokat az abortusz kísérétésétől, a bűnöket már elkövetetteknek add meg az őszinte bűnbánat, bűnbocsánat kegyelmét. Emlékezzél, ó legkegyesebb Szűzanya Mária, hogy sohasem hallotta még senki, hogy Te gyámoltalanul magára hagytad azt, aki oltalmadért folyamodott, segítségedért esdekelt, vagy szószólásodat kérte. Én is hasonló bizalomtól lelkesítve sietek Hozzád, Szüzek Szent Szüze! Hozzád jövök Anyám és mint szegény bűnös, sóhajtozva lábadhoz borulok. Ne vesd meg szavaimat Örök Igének Szent Anyja, hanem hallgasd meg kegyelmesen. Amen. (Szt. Bernát 'Memorarae') A lelki adoptálás keretében kérjük a Szűzanya oltalmát egy méhen belüli gyermek életben tartásáért, hogy szülei és az orvosok irgalmazzanak neki és megyilkolása helyett szeretettel segítsék az életre. Oltalmad alá futunk, Istennek szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkor dicsőséges és áldott Szűz! Mi asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szószólónk, engeszteld meg nekünk szent Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak. Ámen.Imádkozzunk, hogy nemzeti, egyházi, családi, munkahelyi, e listás, baráti közösségeinkben és a világ háborúskodó felei között a lelkek üdvösségére, az igazra, a jóra és a szépre, a kölcsönös igaz szeretetre, békére való törekvés vezesse a közösségek vezetőit és tagjait, hogy mindenütt Krisztus békéje uralkodjék ! Uram, tégy engem békéd eszközévé. Ahol gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek, ahol sértés, oda megbocsátást, ahol széthúzás, oda egyetértést, ahol tévedés, oda igazságot, ahol kétely, oda hitet, ahol kétségbeesés, oda reményt, ahol szomorúság, oda örömet. Uram, add meg nekem, hogy én vígasztalhassak ahelyett, hogy engem vígasztalnának, hogy én értsek meg másokat ahelyett, hogy arra vágynék, hogy engem értsenek meg, hogy szeressek inkább, minthogy engem szeressenek. Mert aki elfelejti magát, az találja meg, aki megbocsát, annak megbocsátanak, aki meghal, az felébred az örök életre. Ámen. Kereszt és bérma gyerekeink igaz és szent úton maradásáért. Kérjük a Szűzanya és a gyermek Jézusról nevezett Lisieuxi Kis Szent Teréz és szent szülei közbenjárását, hogy a hit, remény és szeretet soha se fogyatkozzék meg életükben. Ámen. Kérjük Lisieuxi Kis Szt. Teréz, Casciai Szt. Rita, Szt. Mónika, Bld. Peter To Rot, Lisieuxi Kis Szt. Teréz szülei: a Szt Martin házaspár, Boldog IV. Károly és Zita királyné és Bld. Batthyány Strattmann László és Coreth Mária szent házaspárokat és Bálint Sándort, hogy imádkozzanak a házasságok hűségben, szeretetben való megmaradásáért, a megtört házasságok, családok kiengesztelődéséért. Amen. Kalkuttai Szt. Teréz anya támogassa a szegényeket, betegeket, mentális betegeket, és segítsen minket, hogy bölcs, megfontolt jótékonykodással mi is segítsük őket, akiket Jézus különösen szeret. "Amikor a keresztre nézel, tudod, hogy Jézus mennyire szeretett téged és engem. Azt akarja, hogy mi is így szeressünk. Amen." (Teréz anya imája), "Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek." (Mt.25,36-7) Imádkozzunk azokért, akiken 'sebet' ejtettünk és akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Urunk, a Szűzanya, a béke királynője, a bűnösök menedéke közbenjrárására áldd meg, vezesd Jézus Krisztus és az evangélium szeretetére és a rendszeres, igaz szentségi életre. a felebaráti szeretetre, az üdvösségre azokat, akiken 'sebet' ejtettünk és azokat, akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Adj nekünk, nekik alázatot, megértést, hitet a kiengesztelődéshez, óvj meg minket, őket a bosszúállás, megszólás, pletykálkodás kísértésétől. "Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek." (Miatyánk) "."Haragudjatok, de ne vétkezzetek! (Ef.3,26),, "Az Istent szeretőknek minden javukra válik." (Róm 8,28) Imádkozzunk azokért és családjukért, akik jót tettek velünk: Urunk áldd meg és támogasd a jóban azokat és családjukat, akik jót tettek velünk. Ámen.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From puskas.tibor1967 at gmail.com Wed Aug 13 12:09:31 2025 From: puskas.tibor1967 at gmail.com (=?UTF-8?B?VGlib3IgTMOhc3psw7MgUHVza8Ohcw==?=) Date: Wed, 13 Aug 2025 12:09:31 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?U3plcHQuNC4gY3PDvHTDtnJ0w7ZrIGVzdGkgTnnDoXIg?= =?utf-8?b?dsOpZ2kgVGFsw6Fsa296w7Nob3ogdMOpbWFqYXZhc2xhdA==?= In-Reply-To: References: Message-ID: Kedves Emöke! A nyár végi találkozóval kapcsolatban lenne egy óvatos javaslatom. Nem lehetne-e a találkozó időpontját esetleg augusztus 31-re, vasárnapra tenni? Miért is lenne ez jobb? 1. Pontosan a nyár vége és az iskolai tanév kezdete. Ekkor még talán a tanárok is meg mások is jobban ráérnek mint egy hétköznap este 2. Aki esetleg a nyár utolsó hétvégéjén lemenne a Balatonra addigra ő is odaérhet 3. Mindenki-aki el szeretne menni-nem feltétlenül munkából, ill iskolából rohanna a találkára hanem esetleg otthonról ahol kényelmesebben, nyugodtabban nekikészülhet. Bocsánat hogy ezt a lehetőséget felvetettem, de úgy érzem érdemes megfontolni. Egyébként a felvetett témákkal-amit Nadine vetett fel-teljes mértékben egyetértek. Azokról órákat lehetne beszélni. De a témákat illetően nekem is lenne bőségesen ötletem. Emoke Greschik ezt írta (időpont: 2025. aug. 12., Ke 13:25): > Az 'összeomlás' kérdésre visszatérve én mint sok másban is bízom Böjte > Csaba optimista véleményében. Ő még mindig, rendíthetetlenül Istennel, Szűz > Máriával, a szentekkel és a jószándékú emberekkel kéz a képzben építi a > kárpát medencei Tündérkertet. Hála Istennek az őt gáncsolók sem tudták > legyőzni SZENT ténykedését. > De Jézus Krisztus Szent Péternek is ígéretet tett, hogy a pokol kapui nem > fognak erőt venni az egyházon. > Szeretettel, > E /M > > On Mon, Aug 11, 2025 at 7:45?PM Emoke Greschik wrote: > >> Bocsánat véletlenül ment ki a levél. Tehát még egyszer: >> Kedves Lista! Fent és Lent Kunsay-Sípos Rita levele és kérése a >> hozzáértők hozzászólását kérve. >> Engem nem fog meg az "összeomlás" kérdése, amit ez az úriember kutat >> https://www.portfolio.hu/rendezvenyek/eloado/stumpf-biro-balazs/12362 >> , de *ha valaki hozzá tud szólni, Rita kéri, hogy tegye:* >> >> On Mon, Aug 11, 2025 at 5:53?PM Rita Kunsay-Sipos >> wrote:Kedves Lista! >> Engem most ez a téma foglalkoztat, bár nem hiszem, hogy szakmai >> hozzáértés nélkül tudnánk róla beszélgetni, de legalább tudjunk róla. >> Szóljon, aki ért hozzá, hátha: >> Üdv: Rita >> Olyan jövő előtt állunk, amit az emberiség még nem tapasztalt >> 2 héttel ezelőtti: https://www.youtube.com/watch?v=Qrm6sMUCUlc >> Minden fontosabb annál, ami mindennél fontosabb | Balázs Stumpf-Biró | >> TEDxGyőr >> 2 évvel ezelőtti videó: https://www.youtube.com/watch?v=Q-s3rFHy-LE >> >>> >>>> Emoke Greschik ezt írta (időpont: 2025. aug. 10., >>>> V, 21:32): >>>> >>>>> Kedves Nadin! Nagyon köszönöm a segítség felajánlást! Nagyon >>>>> köszönjük a javaslatokat! >>>>> Kedves MInd! *Alább, amit Nadin küldött*. Ha van valakinek >>>>> játékötlete ill. további témajavaslata, *várjuk szeretettel!* >>>>> *NADIN JAVASLATAI: * >>>>> *Örülnék játéknak. Mit játszanánk?* >>>>> *Témajavaslataim: * >>>>> *Kit válasszak 2026-ban? * >>>>> *Mi lesz velünk Ukrajna árnyékában?* >>>>> *Mit tehetek én egy jobb jövöért?* >>>>> *Üdv Nadin* >>>>> >>>>> Szeretettel, >>>>> E /M >>>>> >>>>> On Sun, Aug 10, 2025 at 9:15?PM Nadine Jekelfalussy < >>>>> jekelfalussy at gmail.com> wrote: >>>>> >>>>>> Szia Möci, >>>>>> köszi szépen a meghívást. Ha kell segítség szólj. >>>>>> Örülnék játéknak. Mit játszanánk? >>>>>> Témajavaslataim: >>>>>> Kit válasszak 2026-ban? >>>>>> Mi lesz velünk Ukrajna árnyékában? >>>>>> Mit tehetek én egy jobb jövöért? >>>>>> Üdv Nadin >>>>>> >>>>>> >>>>>> Am So., 10. Aug. 2025 um 18:21 Uhr schrieb Emoke Greschik < >>>>>> greschem at gmail.com>: >>>>>> >>>>>>> Kedves Lista! >>>>>>> >>>>>>> Szept.4. csütörtök estére tervezem a Nyár végi Találkozót, amit a >>>>>>> június végi Nyári Találkozókor ígértem. >>>>>>> >>>>>>> Kérdés: Van valakinek valamilyen javaslata? Játszunk valamit? Vagy >>>>>>> beszélgessünk? Ha igen, van-e konkrét téma javaslat vagy majd spontán >>>>>>> fejlődjön? >>>>>>> >>>>>>> Várom válaszaitokat. >>>>>>> Szeretettel, >>>>>>> Emőke >>>>>>> _______________________________________________ >>>>>>> Grem mailing list >>>>>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>>>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>>>>> >>>>>> _______________________________________________ >>>>>> Grem mailing list >>>>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>>>> >>>>> _______________________________________________ >>>>> Grem mailing list >>>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>>> >>>> _______________________________________________ >>>> Grem mailing list >>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>> >>> _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From puskas.tibor1967 at gmail.com Wed Aug 13 12:09:31 2025 From: puskas.tibor1967 at gmail.com (=?UTF-8?B?VGlib3IgTMOhc3psw7MgUHVza8Ohcw==?=) Date: Wed, 13 Aug 2025 12:09:31 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?U3plcHQuNC4gY3PDvHTDtnJ0w7ZrIGVzdGkgTnnDoXIg?= =?utf-8?b?dsOpZ2kgVGFsw6Fsa296w7Nob3ogdMOpbWFqYXZhc2xhdA==?= In-Reply-To: References: Message-ID: Kedves Emöke! A nyár végi találkozóval kapcsolatban lenne egy óvatos javaslatom. Nem lehetne-e a találkozó időpontját esetleg augusztus 31-re, vasárnapra tenni? Miért is lenne ez jobb? 1. Pontosan a nyár vége és az iskolai tanév kezdete. Ekkor még talán a tanárok is meg mások is jobban ráérnek mint egy hétköznap este 2. Aki esetleg a nyár utolsó hétvégéjén lemenne a Balatonra addigra ő is odaérhet 3. Mindenki-aki el szeretne menni-nem feltétlenül munkából, ill iskolából rohanna a találkára hanem esetleg otthonról ahol kényelmesebben, nyugodtabban nekikészülhet. Bocsánat hogy ezt a lehetőséget felvetettem, de úgy érzem érdemes megfontolni. Egyébként a felvetett témákkal-amit Nadine vetett fel-teljes mértékben egyetértek. Azokról órákat lehetne beszélni. De a témákat illetően nekem is lenne bőségesen ötletem. Emoke Greschik ezt írta (időpont: 2025. aug. 12., Ke 13:25): > Az 'összeomlás' kérdésre visszatérve én mint sok másban is bízom Böjte > Csaba optimista véleményében. Ő még mindig, rendíthetetlenül Istennel, Szűz > Máriával, a szentekkel és a jószándékú emberekkel kéz a képzben építi a > kárpát medencei Tündérkertet. Hála Istennek az őt gáncsolók sem tudták > legyőzni SZENT ténykedését. > De Jézus Krisztus Szent Péternek is ígéretet tett, hogy a pokol kapui nem > fognak erőt venni az egyházon. > Szeretettel, > E /M > > On Mon, Aug 11, 2025 at 7:45?PM Emoke Greschik wrote: > >> Bocsánat véletlenül ment ki a levél. Tehát még egyszer: >> Kedves Lista! Fent és Lent Kunsay-Sípos Rita levele és kérése a >> hozzáértők hozzászólását kérve. >> Engem nem fog meg az "összeomlás" kérdése, amit ez az úriember kutat >> https://www.portfolio.hu/rendezvenyek/eloado/stumpf-biro-balazs/12362 >> , de *ha valaki hozzá tud szólni, Rita kéri, hogy tegye:* >> >> On Mon, Aug 11, 2025 at 5:53?PM Rita Kunsay-Sipos >> wrote:Kedves Lista! >> Engem most ez a téma foglalkoztat, bár nem hiszem, hogy szakmai >> hozzáértés nélkül tudnánk róla beszélgetni, de legalább tudjunk róla. >> Szóljon, aki ért hozzá, hátha: >> Üdv: Rita >> Olyan jövő előtt állunk, amit az emberiség még nem tapasztalt >> 2 héttel ezelőtti: https://www.youtube.com/watch?v=Qrm6sMUCUlc >> Minden fontosabb annál, ami mindennél fontosabb | Balázs Stumpf-Biró | >> TEDxGyőr >> 2 évvel ezelőtti videó: https://www.youtube.com/watch?v=Q-s3rFHy-LE >> >>> >>>> Emoke Greschik ezt írta (időpont: 2025. aug. 10., >>>> V, 21:32): >>>> >>>>> Kedves Nadin! Nagyon köszönöm a segítség felajánlást! Nagyon >>>>> köszönjük a javaslatokat! >>>>> Kedves MInd! *Alább, amit Nadin küldött*. Ha van valakinek >>>>> játékötlete ill. további témajavaslata, *várjuk szeretettel!* >>>>> *NADIN JAVASLATAI: * >>>>> *Örülnék játéknak. Mit játszanánk?* >>>>> *Témajavaslataim: * >>>>> *Kit válasszak 2026-ban? * >>>>> *Mi lesz velünk Ukrajna árnyékában?* >>>>> *Mit tehetek én egy jobb jövöért?* >>>>> *Üdv Nadin* >>>>> >>>>> Szeretettel, >>>>> E /M >>>>> >>>>> On Sun, Aug 10, 2025 at 9:15?PM Nadine Jekelfalussy < >>>>> jekelfalussy at gmail.com> wrote: >>>>> >>>>>> Szia Möci, >>>>>> köszi szépen a meghívást. Ha kell segítség szólj. >>>>>> Örülnék játéknak. Mit játszanánk? >>>>>> Témajavaslataim: >>>>>> Kit válasszak 2026-ban? >>>>>> Mi lesz velünk Ukrajna árnyékában? >>>>>> Mit tehetek én egy jobb jövöért? >>>>>> Üdv Nadin >>>>>> >>>>>> >>>>>> Am So., 10. Aug. 2025 um 18:21 Uhr schrieb Emoke Greschik < >>>>>> greschem at gmail.com>: >>>>>> >>>>>>> Kedves Lista! >>>>>>> >>>>>>> Szept.4. csütörtök estére tervezem a Nyár végi Találkozót, amit a >>>>>>> június végi Nyári Találkozókor ígértem. >>>>>>> >>>>>>> Kérdés: Van valakinek valamilyen javaslata? Játszunk valamit? Vagy >>>>>>> beszélgessünk? Ha igen, van-e konkrét téma javaslat vagy majd spontán >>>>>>> fejlődjön? >>>>>>> >>>>>>> Várom válaszaitokat. >>>>>>> Szeretettel, >>>>>>> Emőke >>>>>>> _______________________________________________ >>>>>>> Grem mailing list >>>>>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>>>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>>>>> >>>>>> _______________________________________________ >>>>>> Grem mailing list >>>>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>>>> >>>>> _______________________________________________ >>>>> Grem mailing list >>>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>>> >>>> _______________________________________________ >>>> Grem mailing list >>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>> >>> _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Wed Aug 13 12:44:35 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Wed, 13 Aug 2025 12:44:35 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?U3plcHQuNC4gY3PDvHTDtnJ0w7ZrIGVzdGkgTnnDoXIg?= =?utf-8?b?dsOpZ2kgVGFsw6Fsa296w7Nob3ogdMOpbWFqYXZhc2xhdA==?= In-Reply-To: References: Message-ID: Kedves Tibor! Köszönöm, hogy megkérdezted, és a téma javaslatatidat is, de sajnos, az aug.31. vasárnap nekem biztos, hogy nem alkalmas. Szeretettel, Emőke On Wed, Aug 13, 2025 at 12:09?PM Tibor László Puskás < puskas.tibor1967 at gmail.com> wrote: > Kedves Emöke! > A nyár végi találkozóval kapcsolatban lenne egy óvatos javaslatom. Nem > lehetne-e a találkozó időpontját esetleg augusztus 31-re, vasárnapra tenni? > Miért is lenne ez jobb? > 1. Pontosan a nyár vége és az iskolai tanév kezdete. Ekkor még talán a > tanárok is meg mások is jobban ráérnek mint egy hétköznap este > 2. Aki esetleg a nyár utolsó hétvégéjén lemenne a Balatonra addigra ő is > odaérhet > 3. Mindenki-aki el szeretne menni-nem feltétlenül munkából, ill iskolából > rohanna a találkára hanem esetleg otthonról ahol kényelmesebben, > nyugodtabban nekikészülhet. > Bocsánat hogy ezt a lehetőséget felvetettem, de úgy érzem érdemes > megfontolni. > Egyébként a felvetett témákkal-amit Nadine vetett fel-teljes mértékben > egyetértek. Azokról órákat lehetne beszélni. De a témákat illetően nekem is > lenne bőségesen ötletem. > > Emoke Greschik ezt írta (időpont: 2025. aug. 12., Ke > 13:25): > >> Az 'összeomlás' kérdésre visszatérve én mint sok másban is bízom Böjte >> Csaba optimista véleményében. Ő még mindig, rendíthetetlenül Istennel, Szűz >> Máriával, a szentekkel és a jószándékú emberekkel kéz a képzben építi a >> kárpát medencei Tündérkertet. Hála Istennek az őt gáncsolók sem tudták >> legyőzni SZENT ténykedését. >> De Jézus Krisztus Szent Péternek is ígéretet tett, hogy a pokol kapui nem >> fognak erőt venni az egyházon. >> Szeretettel, >> E /M >> >> On Mon, Aug 11, 2025 at 7:45?PM Emoke Greschik >> wrote: >> >>> Bocsánat véletlenül ment ki a levél. Tehát még egyszer: >>> Kedves Lista! Fent és Lent Kunsay-Sípos Rita levele és kérése a >>> hozzáértők hozzászólását kérve. >>> Engem nem fog meg az "összeomlás" kérdése, amit ez az úriember kutat >>> https://www.portfolio.hu/rendezvenyek/eloado/stumpf-biro-balazs/12362 >>> , de *ha valaki hozzá tud szólni, Rita kéri, hogy tegye:* >>> >>> On Mon, Aug 11, 2025 at 5:53?PM Rita Kunsay-Sipos >>> wrote:Kedves Lista! >>> Engem most ez a téma foglalkoztat, bár nem hiszem, hogy szakmai >>> hozzáértés nélkül tudnánk róla beszélgetni, de legalább tudjunk róla. >>> Szóljon, aki ért hozzá, hátha: >>> Üdv: Rita >>> Olyan jövő előtt állunk, amit az emberiség még nem tapasztalt >>> 2 héttel ezelőtti: https://www.youtube.com/watch?v=Qrm6sMUCUlc >>> Minden fontosabb annál, ami mindennél fontosabb | Balázs Stumpf-Biró | >>> TEDxGyőr >>> 2 évvel ezelőtti videó: https://www.youtube.com/watch?v=Q-s3rFHy-LE >>> >>>> >>>>> Emoke Greschik ezt írta (időpont: 2025. aug. >>>>> 10., V, 21:32): >>>>> >>>>>> Kedves Nadin! Nagyon köszönöm a segítség felajánlást! Nagyon >>>>>> köszönjük a javaslatokat! >>>>>> Kedves MInd! *Alább, amit Nadin küldött*. Ha van valakinek >>>>>> játékötlete ill. további témajavaslata, *várjuk szeretettel!* >>>>>> *NADIN JAVASLATAI: * >>>>>> *Örülnék játéknak. Mit játszanánk?* >>>>>> *Témajavaslataim: * >>>>>> *Kit válasszak 2026-ban? * >>>>>> *Mi lesz velünk Ukrajna árnyékában?* >>>>>> *Mit tehetek én egy jobb jövöért?* >>>>>> *Üdv Nadin* >>>>>> >>>>>> Szeretettel, >>>>>> E /M >>>>>> >>>>>> On Sun, Aug 10, 2025 at 9:15?PM Nadine Jekelfalussy < >>>>>> jekelfalussy at gmail.com> wrote: >>>>>> >>>>>>> Szia Möci, >>>>>>> köszi szépen a meghívást. Ha kell segítség szólj. >>>>>>> Örülnék játéknak. Mit játszanánk? >>>>>>> Témajavaslataim: >>>>>>> Kit válasszak 2026-ban? >>>>>>> Mi lesz velünk Ukrajna árnyékában? >>>>>>> Mit tehetek én egy jobb jövöért? >>>>>>> Üdv Nadin >>>>>>> >>>>>>> >>>>>>> Am So., 10. Aug. 2025 um 18:21 Uhr schrieb Emoke Greschik < >>>>>>> greschem at gmail.com>: >>>>>>> >>>>>>>> Kedves Lista! >>>>>>>> >>>>>>>> Szept.4. csütörtök estére tervezem a Nyár végi Találkozót, amit a >>>>>>>> június végi Nyári Találkozókor ígértem. >>>>>>>> >>>>>>>> Kérdés: Van valakinek valamilyen javaslata? Játszunk valamit? Vagy >>>>>>>> beszélgessünk? Ha igen, van-e konkrét téma javaslat vagy majd spontán >>>>>>>> fejlődjön? >>>>>>>> >>>>>>>> Várom válaszaitokat. >>>>>>>> Szeretettel, >>>>>>>> Emőke >>>>>>>> _______________________________________________ >>>>>>>> Grem mailing list >>>>>>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>>>>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>>>>>> >>>>>>> _______________________________________________ >>>>>>> Grem mailing list >>>>>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>>>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>>>>> >>>>>> _______________________________________________ >>>>>> Grem mailing list >>>>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>>>> >>>>> _______________________________________________ >>>>> Grem mailing list >>>>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>>>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>>>> >>>> _______________________________________________ >> Grem mailing list >> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >> > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Wed Aug 13 12:58:45 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Wed, 13 Aug 2025 12:58:45 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?TWFpIGV2YW5nLiArIGVsbcOpbGtlZMOpc2Vr?= Message-ID: *Barsi Balázs atya elmélkedéseinek forrása: **https://barsitelekmm.blogspot.com/ **, a Bp. Barron elmélkedések napi emailjeire a **wordonfire.org ** linken ** lehet feliratkozni.* *xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx* *ALLELUJA* *Isten kiengesztelődött Krisztusban *a bűnös világ*gal,* ** és ránk bízta a kiengesztelődés hirdetését.* 2Kor 5,19 *? EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből * *Testvéri intéssel megmenthetjük **hibázó * *embertársunkat. Jézus egy alkalommal így oktatta tanítványait: ?*Ha *testvéred *vétkezik ellened, *menj, és figyelmeztesd őt négyszemközt! Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. *Ha azonban nem* hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy ?kettőnek a tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a dolgot?. *Ha *rájuk *sem hallgat*, mondd meg a hívek közösségének! *Ha *a hívek közösségére *sem hallgat*, vedd úgy, *mintha pogány volna vagy vámos. * Bizony, mondom nektek: Amit megköttök *a földön,* meg lesz kötve a mennyben is; és amit feloldotok *a földön *, fel lesz oldva a mennyben is. És bizony, mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek* a földön *, és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.? Ezek az evangélium igéi. * *Mt 18,15-20* *Barsi Balázs atya elmélkedése:* *Mózes százhúsz évet élt a földön, méghozzá mindvégig erőben-egészségben. Halálában, *bármilyen *szép és méltóságteljes volt is**,* *mégis ott volt egy csepp keserűség, hiszen** látta élete célját, a tejjel-mézzel folyó Kánaánt, de nem léphetett be *földjére,* mert Isten műveiről **földiesen gondolkodott.* *Nem elég egyszer* *megpillantani Isten csodás művét, hanem szüntelenül kell szemlélni, és merni is kell ráhagyatkozni a mindennapok egyformaságában. S mindezt nem* *elszigetelten, csak a magunk gondjával törődve* *kell tenni, hanem szívünkkel a másik emberhez fordulva, és vele együtt Istenhez*. *Még ha egyedül, magányosan élünk is,* *nem szabad* *bezárkóznunk, hanem közösségre kell lépnünk másokkal az imádságban, ahogy Jézus mondja a mai Evangéliumban*. *A legjobb előkészület az új ígéret földjére való bevonulásra *ez a közösség, amely *a közös imádság*ban, *Isten országának együttes szemlélésé*ben, *az Úr jelenlétében való szüntelen megmaradás*ban valósul meg. Ez azután elvezet arra a teljes életre, amely nem zárul le a testi halállal, hanem túlnyúlik rajta, s *átvezet abba az országba, amely boldogító közösség az Istennel *és az ő szentjeivel, s amelyhez képest a százhúsz esztendő csak egy röpke pillanat, mert az az élet el nem múlik soha. *Bp. Barron's Gospel Reflection:* Friends, in today?s Gospel, Jesus is instructing his community in the difficult task of *correcting an errant brother or sister*. He tells them to *avoid the practice of gossiping and complaining to* *others* *about a grievance*; *rather*, they should *confront the person who has offended them directly and courageously*. *That way, the difficulty is addressed, the loving concern of the complainant is evident, and *the process of *rumor, attack, counter-attack, innuendo, and scapegoating is arrested.* Now, if the person does not respond to this loving intervention, ?take one or two others along with you, so that every fact may be established on the testimony of two or three witnesses.? Thus, the wider community is involved, but only minimally?enough to bring the offender to repentance. Only if this small circle of the Church is ignored should one bring the complaint to the whole community. *What is so rich here is *the pursuit of the issue (since* speaking the truth, even when it is dangerous, is essential)*, *coupled with a deep care for the person in question and also for the entire family of the Church (since love is our constant call.)* *Imádkozzál érettünk Istennek Szent Anyja, hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire. Ámen.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Thu Aug 14 05:49:15 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Thu, 14 Aug 2025 05:49:15 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?QXVnLjEzLiBCb2xkb2cgWEkuIEluY2UgcMOhcGEgKDE3LiBz?= =?utf-8?b?ei4pIGVtbMOpa25hcGph?= Message-ID: Boldog XI. Ince pápa Nézőpont ? 2010. augusztus 13., péntek | 12:06 https://www.magyarkurir.hu/hirek/boldog-xi-ince-papa XI. Ince (Benedetto Odescalchi), (1611?1689) a Római Katolikus Egyház pápája volt 1676. szeptember 21-étől haláláig. Boldoggáavatási eljárását a XVIII. század végén indították el, melyet a franciák tiltakozása miatt félbe kellett szakítani, így kanonizálására csak 1956. október 7-én kerülhetett sor. *Benedetto **Odescalchi Comóban született egy gazdag kereskedőcsalád gyermekeként.* *Jezsuitáknál nevelkedett, jogi tanulmányait Rómában és Nápolyban végezte. VIII. Orbán idején lépett az egyház szolgálatába.* *X. Ince nevezte ki bíborossá. Amikor a pápa Ferrarába küldte legátusként, hogy az éhező embereken segítsen, ?a szegények atyjaként? mutatta be őt. **1650-ben nevezték ki Novara püspökének.* *1656-ban (egyes források szerint gyenge egészségi állapota miatt) a pápa engedélyével lemondott, és visszatért Rómába.* *Már 1669-ben is jelölték IX. Kelemen utódjaként pápának**, de* *a francia udvar **megakadályozta **megválasztását.** X.* *Kelemen* *halála után* *XIV. Lajos francia király **ismét elutasította **Odescalchi személyé*t. *A bíborosi testület és a római polgárok azonban ragaszkodtak jelöltjükhöz, ezért **a francia király* ? * vonakodva ugyan*, *de ? elfogadta jelölését.* *Pápává választását csak akkor fogadta el, amikor a többi bíboros aláírta reformprogramját.* *1676. szeptember 21-én XI. Ince néven lett Szent Péter utódja.* *Pápaságát végig beárnyékolta elkeserítő küzdelme XIV. Lajos francia királlyal.* *Egyszerűsége, szent jelleme miatt nagy népszerűségnek örvendett. Nagylelkűség, tisztaság, lelkiismeretesség, egyszerűség jellemzte. * *Elítélte* *a korrupciót, a nepotizmust.* *A török* *elleni küzdelemben sok érdeme volt mind Bécs, mind Buda felszabadításában. E győzelmeket a Szűzanyának köszönte meg.* *Tisztelete halála után hamar terjedni kezdett, s már 1714-ben megkezdődött a kanonizációs eljárása. Ennek véghezvitelét azonban a francia udvar megakadályozta. A megakadt eljárást csak a XX. században folytatták, így boldoggáavatására csak 1956-ban került sor.* Magyar Kurír --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Thu Aug 14 06:07:53 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Thu, 14 Aug 2025 06:07:53 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=281=29?= Message-ID: *Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.* *Uram, Aquinoi Szt. Tamás közbenjárására tisztítsd meg szívemet: szándékaimat, gondolataimat, érzéseimet és szavaimat, cselekedeteimet. hogy minden körülmény között hűséges legyek Hozzád **és ezáltal észrevegyem a Gonosz cselvetéseit is, mert folöslegesen nem kell mártírrá válni, Segíts minket, jószándékú embereket, akiket a Gonosz is próbál befolyásolni, az igaz, tiszta szívű kiengesztelődésben Veled az őszinte bűnbánatban, szentgyónásban és egymással. ** Ámen.* *A zsolozsma Reggeli dicséretének* *HIMNUSZa* *Már kél a fénynek csillaga: esengve kérjük az Urat, **járjon ma mindenütt velünk, ne rontsa ártás életünk.* *Nyelvünket fogja fékre ma, ne szóljon rút perek szava; * *szemünket védőn óvja meg: a hívságot ne lássa meg! * *Lakjék szívünkben tisztaság, Távozzék minden dőreség; * *a testnek dölyfét törje meg étel, s italban hősi fék.* *Hogy majd a nap ha távozott, s az óra újra éjt hozott, * *lemondásunk szent éneke legyen az Úr dicsérete!* *Dicsérjük az örök Atyát, dicsérjük egyszülött Fiát, * *s a Lelket, a Vigasztalót, most és örök időkön át! Ámen.* *Őrangyalom, szívből kérlek, bűntől, bajtól őrizzél meg! Életemben légy vezérem, halálomban állj mellettem!* *Szűz szülője Istennek*, *engedd, hogy a Tied legyek. Tied élet és halálban, Tied jó és balsorsban, Tied küzdve, szenvedve, Tied most és örökre. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy a Tied legyek. Anyám, Benned bízom és remélek, Anyám Teutánad epedek, Anyám, Te jóságos, kegyelmezz, Anyám, Te hatalmas, védelmezz, Anyám, ó jöjj, segíts küzdeni, Anyám, ő jöjj, segíts szenvedni. Anyám, ó jöjj, ne hagyj elveszni! Hiszen tudsz segíteni, ó hatalmas! Akarsz is segíteni, ó irgalmas! Kell is segítened, ó hűséges, fogsz is segíteni, ó kegyelmes! Anyám, Te vagy a kegyelmek anyja, szomorúak vigasztalója, bűnösök oltalma és menedéke, föld reménye és mennyek ékessége! Ki kérte még segítségedet hasztalan? Ki távozott Tőled meghallgatatlanul? Azért bizton mondom minden szenvedésben: Mária mindig segít, minden időben. Biztosan állítom, életben, s halálban, Mária mindig segít, minden balsorsban. Azért hiszem, s meghalok ezen hitemben, hogy Veled leszek, ó Anyám, fönn az égben. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy a Tied legyek. Amen.* *Ima elhunyt szeretteinkér* *t Híveid teremtő, megváltó és hazaváró Istene. Kérünk, örök világosságoddal jutalmazd elhunyt szeretteink minden tisztaságát, jóságát, hűségét megbocsátva nekik hibáikat, bűneiket. Minket is vezess a napi lelkiismeretvizsgálat, a bűnbánat, a rendszeres őszinte szentgyónás és a jócselekedetek útján, hogy Szent Fiad, Jézus Krisztus egyetlen és elegendő áldozata miatt. kegyelmed segítségével majd megláthassuk Istent és viszontlássuk őket, akikről ma imával, szeretettel, hálával emlékezünk meg. Amen.**Ima a lelkekért, hogy a tisztítótűzben szenvedő szeretteink, ismerőseink mihamarabb az örök életbe jussanak*: *Ó Jézusom! Bocsásd meg vétkeinket! Ments meg minket a pokol tüzétől és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik leginkább rászorulnak irgalmadra. Ámen. * *Ima **azért, hogy Magyarországon és világszerte a keresztény-konzervatív politikusok, vezetők Isten kegyelméből és saját bűnbánatuk által megtisztuljanak, megszentelődjenek, felnőjenek ahhoz, hogy valóban az Atya, a Fiú és a Szentlélek igaz akaratának megvalósításán dolgozzanak és így legyőzzék országaikban is a sátán, a sötétség erőit, és együttműködve Krisztus győzelméért kormányozzanak, szent házas és családi életet éljenek **Boldogasszony Anyánk, Szt. Mihály arkangyal, az árpádházi szentek, Morus Szt. Tamás és a már az örökkévalóságba költözött dr. Tóth Zoltán József - a Szent Korona eszméjének Alaptörvénybe segítője, aki életét áldozta a Szent Korona országáért - oltalmazzátok Magyarországot és a világot, a Krisztus győzelmén munkálkodó politikusok, vezetők lelkét, életét, hogy a sötétség erőit legyőzve Krisztus győzedelmeskedjen. Amen. * *Ima * *személy szerint Orbán Viktorért, Trumpl elnökért és családjaikért: * *"Az Úr legyen előttetek, hogy a jó utat mutassa nektek! Az Úr legyen mellettetek, hogy karjába zárjon és megvédjen a veszedelmektől, az Úr legyen mögöttetek, hogy megvédjen a gonosz cselvetéseitől Benneteket és családjaitokat!" Amen.* *Ima Kárpátaljáért*! *Urunk! Kárpátaljai testvéreinknek kérjük, adj reményt, védelmezd a katonának vitt férfiakat. Ne engedd, hogy a külföldre kényszerült fiatalok elvesszenek a világban! A szétszakadt kárpátaljai családokat tartsd meg egységben és segítsd a mihamarabbi találkozáshoz! A magányos időseknek legyél társuk, küldj nekik jólelkű segítőket! A háborúban elhunytaknak add meg a Te örök békédet! Amen.* *Fohász az üldözött keresztényekért és minden más igaz üldözöttért ,háborúban, gondban, bajban segítségért*: *"Felnézek az égre minden áldott este, Keresem az Istent, mert beszédünk lenne // Nehéz szívvel várok csöndben a soromra, Tudom odafent is rengeteg a dolga. // És csak halkan mondom az ég csillagának: Szólhatna egy jó szót az Úr angyalának, / Hogy a Jó Istennek súgja oda csendben: Uram! A világgal valami nincs rendben. // Hallgassa meg imám, más kérésem nincsen, Segítsen mi rajtunk,, hiszen Ő az Isten. // Ember az embernek farkasa lett régen, Gyűlölet vert tanyát sok ember szívében. // Rengeteg a földön a hontalan, árva, Uram, ez a világ saját sírját ássa. Túl sok már a fájó, bús könny a szemekben. Uram! A világgal nincs valami rendben! // Anya a gyermekét sorsára hagyja, Pénzért, az ember a lelkét is eladja. Háborúk zajában ártatlanok halnak, Jól tudom, Uram, Te nem így akartad. Nagyon nagy a bűnünk, amit meg kell bánnunk, Bocsásd meg, úgy kérlek, minden gonoszságunk. // Könyörögve száll fel fohászom az égbe, Uram! A világnak Tenélküled vége!"* *Ima az Istent kereső, de sajnálatosan megtévedt vagy megtévesztett, vagy a Szentháromságos Isten igéjét alaposan még nem ismerő ateisták, liberálisok, muzulmánok, progresszív keresztények, felületes keresztények és hűtlen keresztények igaz megtéréséért**. Uram, a Szűzanya és az árpádházi szentek közbenjárására segítsd őket is az igaz megtérésre. Ámen. "Nyugtalan mindaddig a szívünk, míg meg nem nyugszik Benned, Istenünk." (Szt. Ágoston)* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Thu Aug 14 06:16:36 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Thu, 14 Aug 2025 06:16:36 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Aug=2E_14=2E_Szt=2E_Maximilian_Kolbe_=C3=A1ldoz?= =?utf-8?b?w7NwYXAgw6lzIHbDqXJ0YW7DuiAoMjAuc3ouKSBlbWzDqWtuYXBqYQ==?= Message-ID: Szent Maximilian Kolbe áldozópap és vértanú Kultúra ? 2023. augusztus 14., hétfő | 9:00 https://www.magyarkurir.hu/hirek/szent-maximilian-maria-kolbe-aldozopap-es-vertanu ?Senkinek sincs nagyobb szeretete, mint aki életét adja barátaiért.? Kolbe atya is ezt tette: az egész életét átható Isten iránti szeretetből adta életét társa helyett. Rá emlékezünk liturgikus emléknapján, augusztus 14-én. *Kolbe atya 1894. január 8-án született a lengyelországi Zduńska Wolában szegény vallásos szülők gyermekeként. A keresztségben a Rajmund nevet kapta.* *A család szűkös anyagi helyzete miatt csak a legidősebb fiú járhatott iskolába, ezért Rajmund megkísérelte, hogy otthon mindent megtanuljon, amit testvére*,* Ferenc hazahozott az iskolából. Egyszer édesanyja gyógyszerért küldte, s a patikus ámulva tapasztalta, milyen biztonsággal igazodik el a latin szavak között. Hosszasan elbeszélgetett vele, és fölismerte tehetségét. Felajánlotta, hogy latinórákat ad neki hetente. A fiú majd kiugrott a bőréből örömében. Csakhamar túlszárnyalta testvérét a tudásban*. *Tizenhárom éves korában lépett be a minoriták kolostorába, tanulmányait Lvivben (Lemberg, Lwów), majd 1911-től Rómában folytatta. Teológiai és filozófiai doktorátust szerzett. Kitűnt áldozatosságával, felebaráti szeretetével és a Szűzanya iránti tiszteletével. 1918. április 28-án szentelték pappá.* *Egyik társa a szemináriumból így nyilatkozott róla: ?Rajmund volt valamennyiünk között a legtehetségesebb. Ha nem lép be a kolostorba, nagy hadvezér vagy zseniális feltaláló lehetett volna.?* *Már növendék korában egy missziós folyóiratról álmodott. Amint krakkói tanár lett, kérvényt nyújtott be feletteseihez, hogy újságot adhasson ki. Az engedélyt megkapta azzal a feltétellel, hogy a forrásokat magának kell előteremtenie. Ajtóról ajtóra járva kéregetett, és egy év múlva, 1927-ben a nyomda üzemelt.* *A kolostorban azonban rossz szemmel nézték tevékenységét, és munkatársaival együtt áthelyezték a félig romos grodnói kolostorba*. *Így indokolták a döntést: "Nem felel meg alapítónk szándékának, hogy újságot szerkesszünk és terjesszünk*.* A mi dolgunk az imádság és a gyóntatás. Feladatunk a lelkipásztorkodás, a misszió és a prédikálás.? Kolbe atya így válaszolt: ?Éppen ezért kell nekem így dolgoznom, hiszen a 20., és nem a 13. században élünk.?* *1930-ban Japánba küldték misszionáriusnak*. *Megromlott egészsége miatt* *1936-ban visszatért hazájába*. *1940-ben a németek kiürítették Niepokalanówot (a ?Szeplőtelen? városát), ahol elöljáróként szolgált, Kolbe atyát az auschwitzi haláltáborba vitték*. I*tt önként jelentkezett egy halálra ítélt családapa helyett az éhségbunkerbe. Imáival és áldásával kísérte társait, akik közül ő maradt életben legtovább*. *1941. augusztus 14-én, Nagyboldogasszony vigíliáján* *injekcióval megölték.* *Harminc évvel később, 1971. október 17-én Boldog VI. Pál pápa boldoggá, Szent II. János Pál pápa pedig 1982. október 10-én szentté avatta.* *Egyik fogolytársa mondta el: ?A páter haláláról az egész táborban beszéltek. Ő nem csak egy embert mentett meg az életnek: tettével sokakban fölébresztette a bátorságot ahhoz, hogy túléljék a tábort. Fel tudta ébreszteni bennünk az emberi jóságba vetett hitet.?* *Istenünk, te Szent Maximilian Kolbe áldozópapot és vértanút betöltötted a Szeplőtelen Szűz iránti odaadással, a lelkekért való buzgósággal és az emberek iránti szeretettel. Közbenjárására add, hogy a te dicsőségedre embertársainkat buzgó lélekkel szolgáljuk, és így életünkben, halálunkban szent Fiadhoz hasonlítsunk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.* *Fotó: Westminster-abbey.org; Missionimmaculata.com* *Magyar Kurír(bh)* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Thu Aug 14 06:08:38 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Thu, 14 Aug 2025 06:08:38 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=282=29?= Message-ID: *Urunk, a Szűzanya közbenjárására **oltalmazd meg a halálra ítélt pakisztáni keresztény fiatal Ehsan Shan életét a gyilkosok kezétől, és Pajor András atyát, akit hazug módon megrágalmaztak, meghurcoltak. * *Adj Clarisse, dr. Góczán Laci, Ikó, egy vese daganattal küzdő. volt és jelenlegi Listatagok , egy Listatag édesanyja Adrienn veje, Gyuri, a balesetet szenvedett Boldizsár, egy Listatag édesanyja és családja, egy beteg nagycsaládos édesanya, az most már jobban levő 25 éves fiú, Irénke számára gyógyulást, három k. hajléktalan számára a szentségi életet, lelkierőt, gyógyulást, lakhatást, k. nehézségekkel küzdő Listatag és családja számára az erőt, a kiutat. Kérünk, hogy a Szűzanya és Bld. Carlo Acutis közbenjárására adj gyógyulást a 3.5 éves Bellának és lelki erőt, az őt szerető nagycsaládnak, **a 23 évesen elhunyt Máténak az örök életet, az őt szeretőknek vígaszt, a B. 15 éves fiúnak, aki lánnyá szeretne válni **szabadulást a sátán rabságából*, * hogy a tragikus hirtelenséggel megözvegyült Brigitta és árván maradt négy gyermeke és a fiatalon elhunyt édesanya, Ágota családja meg tudjon küzdeni a rájuk szakadt nehézségekkel. Mindannyiunknak, kérünk, adj lelki és testi egészséget, a sátántól jövő bűnre csábító és az alaptalan kétségbeesés kísértései ellen oltalmat, vezess minket és családtagjainkat az üdvösség útján, segíts, hogy a következő generációnak, gyermekeinknek, unokáinknak hiteles keresztény példát adjunk és őrizd meg őket * *a hit, * *az állandó töredelem, megtérés,** a tiszta erkölcs, a vallásgyakorlás,* *a Krisztus követés,* * az igaz, krisztusi szeretet útján! Könyörgünk a következő egyéni ima szándékainkért: ...............* *Szűz Mária, betegek, özvegyek, árvák patrónája, az Egyház anyja! Imádkozz érettünk! Amen. Segítsd vezetőinket Szentlelked erejével, Szt.István király és Szt. László király segítségével és közbenjárására, hogy Istenhez hűen vezessék nemzetünket, munkahelyeinket, önkormányzatainkat, mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség. Boldogasszony Anyánk, régi nagy pátrónánk, nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk: Magyarországról, édes hazánkról, ne felejtkezzél el szegény magyarokról! Amen. Imádkozzunk 1./ Ferenc pápa lelki üdvéért, 2./ XIV.Leó pápa Istenhez, az evangéliumhoz való hűségéért, 3./ h. Erdő Péter bíboros atyát és Böjte Csabát minden feladatában oltalmazza az Úr Jézus a Szűzanya és az összes magyar szent közbenjárására és 4./ hogy a püspökök,a papok és szerzetesek szolgálatukat az evangéliumhoz hűségesen végezzék és 5./ újabb az evangéliumhoz hűséges papi és szerzetesi hivatásokért!, 6./ az Egyház Jézus Krisztus útján maradásáért, 7/ a megtévedt papok, szerzetesek bűnbánatáért, megtéréséért: Add meg papjainknak szerzeteseinknek Mennyei Atyánk - szolgálatodnak kegyelmét. Újítsd meg szívükben a szentségnek lelkét, hogy a tanítás, melyet nekik kell adniuk, példájukkal közelebb vigyen minket Hozzád. Szent Lelked ajándékaiból adj nekik Urunk, okos szerénységet, bölcs szelídséget, mértéktartást, jóságot, szívbeli tisztaságot, lelki szabadságot. Töltsd el őket teljesen szentséges szereteteteddel, hogy egészen Tieid legyenek és dicséretes módon éljenek, anélkül, hogy a dicséretet hajhásznák. Add meg nekik a kegyelmet, hogy a lélek és a test tisztaságában Téged dicsőítsenek, szeretetedben éljenek és szolgáljanak Téged. Te légy az ő dicsőségük, örömük, vágyuk, Te légy szenvedéseikben vigasztalásuk, a kétségek közt tanácsadójuk, az igazságtalanságok között védelmük, a betegségben orvosságuk. Engedd, Uram, hogy a Te közösséged pásztoraival békességben éljenek, hogy egykor jól adhassanak számot működésükről, és elnyerhessék az örök élet jutalmát. Amen. Kérjük, a Guadalupei Szűzanya, Szt. István, Szt. László, az árpádházi szentek, Európa védőszentjei: Szt. Brigitta, Szt. Teréz Benedikta (Edith Stein), Szt.Benedek, Sziénai Szt. Katalin, Szt. Ciril és Metód, továbbá Szt. Mónika, Szt. Ágoston .Szt. Patrik, Szt. Pál, Szt. Pio atya, Charles de Foucauld, és Bld. Ceferino közbenjárását, hogy a magyar nemzet egésze, az európaiak és szerte a világon mindenki megtalálva Urunk, Téged, megtérjen a keresztény hitre. megmenekülve a hamis vallásoktól, ideológiáktól! Kérjük, Urunk, segíts, hogy imáinkkal és cselekedeteinkkel elősegítsük Európa és Magyarország keresztény megújulását, a béke megőrzését. Isten hazánkért, Európáért, a világért térdelünk elődbe. Rút bűneinket jóságoddal född be! Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed, érdemét idézzed! Amen Kérjük a Szűzanyát és Szt. Imre herceget, a magyar ifjúság védőszentjét, nevelőjét, Szt. Gellértet, Kalazanci Szent Józsefet, a piarista tanítórend alapítóját, Bosco Szt.Jánost, Boldog Carlo Acutist, éa a már az örökkévalóságba költözött Jelenits István atyát hogy járjanak közben, hogy a magyar ifjúság egyre inkább Isten akarata szerint éljen, az oktatásügy és a fiatalok családi háttere Isten akarata szerinti mederbe terelődjön! Édes Szűzanyám, csillogó koronád fényéből egy csepp fényt sugallj reám. Hálátlan gyermeked vagyok Anyám, de Te nem hagytál magamra, vigyáztál reám. Köszönöm, hogy megőrizted lelkemet, áldott szent palástodat reám terítetted. Szeplőtelen Szűz Mária, Világ királynője, Tehozzád könyörög a Föld minden népe. Imánkat hallgasd meg, légy lelkünknek őre. Ó segíts, hogy lelkünket a gonosz kerülje. Hisz Édesanyánk vagy Te, s a Világ Királynője. Szent Fiad által vagy lelkünknek őrzője. Lábadhoz borulunk, úgy könyörgünk Hozzád, kérünk fordítsd felénk jóságos szent orcád. Szemedből egy sugár költözzék szívünkbe, hogy Általad eljussunk Jézusunk elébe. Amen. Kérjük Árpádházi Szent Erzsébet közbenjárását a magyar egészségügy Isten akarata szerinti munkájáért és, hogy türelemmel, szeretettel gondozzuk, ápoljuk időseinket. Szt. Erzsébet, segíts! Ámen.Kérjük a Szűzanyát és Szt. Mihály arkangyalt,, hogy tapossák el a sátán fejét, hogy véget érjen az ártatlan, meg nem született emberi életek mészárlása, a megszületett gyermekek megtévesztése, gonosz kihasználása. Segítsenek a gyermekek tiszta lelkének megőrzésében A Szentlélek vezesse az életvédőket, a CitizenGot, a szülőket, nevelőket az Isten parancsai szerinti munkájukban. Adj hűséget és gyermekáldást a házaspároknak, az igazság melletti bátor kiállást a pusztító ideológiák ellen küzdőknek, oltalmat a perbe fogott keresztényeknek, a megtévesztetteket vezesd a lelkileg, testileg tiszta életre! Óvd meg a magyarokat a paráznaság, a házasságtörés, a fajtalankodás, bujálkodás, lopás, nyerészkedés, részegeskedés, rágalmazás, harácsolás (l. Szt. Pál I Korintusi levél) és egyéb bűnök elkövetésétől, a krízishelyzetben lévő édesanyákat, édesapákat, nőgyógyászokat az abortusz kísérétésétől, a bűnöket már elkövetetteknek add meg az őszinte bűnbánat, bűnbocsánat kegyelmét. Emlékezzél, ó legkegyesebb Szűzanya Mária, hogy sohasem hallotta még senki, hogy Te gyámoltalanul magára hagytad azt, aki oltalmadért folyamodott, segítségedért esdekelt, vagy szószólásodat kérte. Én is hasonló bizalomtól lelkesítve sietek Hozzád, Szüzek Szent Szüze! Hozzád jövök Anyám és mint szegény bűnös, sóhajtozva lábadhoz borulok. Ne vesd meg szavaimat Örök Igének Szent Anyja, hanem hallgasd meg kegyelmesen. Amen. (Szt. Bernát 'Memorarae') A lelki adoptálás keretében kérjük a Szűzanya oltalmát egy méhen belüli gyermek életben tartásáért, hogy szülei és az orvosok irgalmazzanak neki és megyilkolása helyett szeretettel segítsék az életre. Oltalmad alá futunk, Istennek szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkor dicsőséges és áldott Szűz! Mi asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szószólónk, engeszteld meg nekünk szent Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak. Ámen.Imádkozzunk, hogy nemzeti, egyházi, családi, munkahelyi, e listás, baráti közösségeinkben és a világ háborúskodó felei között a lelkek üdvösségére, az igazra, a jóra és a szépre, a kölcsönös igaz szeretetre, békére való törekvés vezesse a közösségek vezetőit és tagjait, hogy mindenütt Krisztus békéje uralkodjék ! Uram, tégy engem békéd eszközévé. Ahol gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek, ahol sértés, oda megbocsátást, ahol széthúzás, oda egyetértést, ahol tévedés, oda igazságot, ahol kétely, oda hitet, ahol kétségbeesés, oda reményt, ahol szomorúság, oda örömet. Uram, add meg nekem, hogy én vígasztalhassak ahelyett, hogy engem vígasztalnának, hogy én értsek meg másokat ahelyett, hogy arra vágynék, hogy engem értsenek meg, hogy szeressek inkább, minthogy engem szeressenek. Mert aki elfelejti magát, az találja meg, aki megbocsát, annak megbocsátanak, aki meghal, az felébred az örök életre. Ámen. Kereszt és bérma gyerekeink igaz és szent úton maradásáért. Kérjük a Szűzanya és a gyermek Jézusról nevezett Lisieuxi Kis Szent Teréz és szent szülei közbenjárását, hogy a hit, remény és szeretet soha se fogyatkozzék meg életükben. Ámen. Kérjük Lisieuxi Kis Szt. Teréz, Casciai Szt. Rita, Szt. Mónika, Bld. Peter To Rot, Lisieuxi Kis Szt. Teréz szülei: a Szt Martin házaspár, Boldog IV. Károly és Zita királyné és Bld. Batthyány Strattmann László és Coreth Mária szent házaspárokat és Bálint Sándort, hogy imádkozzanak a házasságok hűségben, szeretetben való megmaradásáért, a megtört házasságok, családok kiengesztelődéséért. Amen. Kalkuttai Szt. Teréz anya támogassa a szegényeket, betegeket, mentális betegeket, és segítsen minket, hogy bölcs, megfontolt jótékonykodással mi is segítsük őket, akiket Jézus különösen szeret. "Amikor a keresztre nézel, tudod, hogy Jézus mennyire szeretett téged és engem. Azt akarja, hogy mi is így szeressünk. Amen." (Teréz anya imája), "Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek." (Mt.25,36-7) Imádkozzunk azokért, akiken 'sebet' ejtettünk és akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Urunk, a Szűzanya, a béke királynője, a bűnösök menedéke közbenjrárására áldd meg, vezesd Jézus Krisztus és az evangélium szeretetére és a rendszeres, igaz szentségi életre. a felebaráti szeretetre, az üdvösségre azokat, akiken 'sebet' ejtettünk és azokat, akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Adj nekünk, nekik alázatot, megértést, hitet a kiengesztelődéshez, óvj meg minket, őket a bosszúállás, megszólás, pletykálkodás kísértésétől. "Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek." (Miatyánk) "."Haragudjatok, de ne vétkezzetek! (Ef.3,26),, "Az Istent szeretőknek minden javukra válik." (Róm 8,28) Imádkozzunk azokért és családjukért, akik jót tettek velünk: Urunk áldd meg és támogasd a jóban azokat és családjukat, akik jót tettek velünk. Ámen.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Thu Aug 14 06:04:37 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Thu, 14 Aug 2025 06:04:37 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?A_mai_szentmise_ig=C3=A9i_Szt=2E_Maximilian_Kolb?= =?utf-8?b?ZSBlbWzDqWtuYXBqw6Fu?= Message-ID: *2025-08-14* *19. évközi hét csütörtök* https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2025-08-14 *OLVASMÁNY Józsue könyvéből * *A választott nép megérkezik az ígéret földjére, és száraz lábbal átkel a Jordán folyón. Mózes halála után az Úr így szólt Józsuéhoz: ?Mától fogva felmagasztallak az egész nép előtt: Tudják meg, hogy veled leszek, mint ahogy Mózessel is voltam. Add ki a parancsot a Szövetség ládáját vivő papoknak, hogy álljanak meg a vízben, ha eljutnak a Jordán partjához!?* *Józsue ekkor így szólt a néphez: ?Jöjjetek ide, és halljátok az Úrnak, a ti Isteneteknek szavát!? Majd így folytatta: ?Abból fogjátok megtudni, hogy az Úr, az élő Isten közöttetek van, és elűzi színetek elől *a kananeusokat, *hogy íme, az egész földkerekség Urának Szövetségládája előttetek megy át a Jordánon. Amint a papok, akik az Úrnak, a földkerekség Istenének ládáját viszik, talpukkal a Jordán folyó vizét érintik, a lefelé folyó víz lefolyik és elfogy, a felülről jövő pedig egy tömegben megáll.? A nép tehát elindult sátraiból, hogy átkeljen a Jordánon, a Szövetség ládáját vivő papok pedig előttük mentek. Éppen aratás ideje volt, és a Jordán vize teljesen betöltötte a medrét. Amint a papok beléptek a Jordánba, és lábukat bemártották a vízbe, a felülről jövő víz egy helyben megállott, és Adom városától egészen Szártánig úgy feltornyosodott, mintha gátak között lenne; a lefelé folyó víz pedig lefolyt a Puszta tengerébe, amelyet most Holt-tengernek neveznek, míg egészen el nem fogyott. Ekkor a nép átment Jerikó felé, míg a Szövetség ládáját vivő papok száraz talajon mozdulatlanul álltak a Jordán közepén, és az egész nép átkelt a száraz folyómedren.* *Ez az Isten igéje. * *Józs 3,7-10a.11.13-17* VÁLASZOS ZSOLTÁR Válasz: *Alleluja.* (1. szám. - 9. tónus) Előénekes*: Amikor Izrael kivonult* Egyiptom*ból, * *a barbár nép közül *Jákob háza,* *akkor lett Júda az ő szentélye, * és Izrael az ő országa*. Hívek: *Alleluja.* E: *Ezt látva meghátrált a tenger árja, * és a Jordán vize visszafordult, a nagy hegyek, mint a kosok ugrándoztak, * és a halmok, mint a kis bárányok.* H: *Alleluja.* E: *Mi lelt téged, tenger, hogy meghátráltál, * és téged, Jordán vize, hogy megfordultál?* *Ti, hegyek, miért ugrándoztok, mint a kosok, * és ti, halmok, mint a kis bárányok?* H: *Alleluja*. *Zsolt 113a,1-2.3-4.5-6* ALLELUJA *Ragyogtasd szolgád fölé arcodat, * igazságaidra taníts meg engem! *Zsolt 118,135 ? 6. tónus. *? EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből * *Bocsássunk meg **egymásnak**, ahogy Isten is megbocsát **nekünk* *! Abban az időben Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: ?Uram,* ha vétkezik ellenem testvérem*, hányszor kell megbocsátanom *neki*? *Talán hétszer?*? Jézus így felelt: ?Nem mondom, *hogy hétszer, * hanem hetvenszer hétszer. A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták *egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie,* az úr megparancsolta,* hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így *törlessze adósságát. De* a szolga *leborult előtte, és úgy kérlelte: ?Légy türelemmel irántam, mindent megfizetek.? Az úr szíve megesett *a szolgán:* szabadon bocsátotta őt, sőt még* az adósságát *is elengedte. *A szolga *kiment, és találkozott **egyik szolgatá*rsá*val**, aki neki száz dénárral tartozott. *Elkapta és fojtogatni kezdte: ?Add meg, amivel tartozol!?* Szolgatársa térdre hullott* előtte*, és kérlelte: ?Légy türelmes irántam, mindent megfizetek!? *De ő nem *engedett, *hanem ment, és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti *tartozását.* * Amikor szolgatársai látták *a történteket*, nagyon elszomorodtak. Elmentek és elbeszélték uruknak. Akkor az úr magához hívatta őt, és így szólt *hozzá: ?Te, gonosz szolga! *Amikor kérleltél, én minden* tartozásodat * elengedtem* neked. *Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem *rajtad?*? És az úr nagy haraggal átadta *őt * az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik. Az én mennyei Atyám is* így t*esz *veletek, ha* tiszta szívből meg *nem* bocsát *mindegyiktek *a testvérének.? Amikor Jézus ezt a tanítását befejezte, elindult Galileából, és Júdea vidékére ment a Jordánon túlra. Ezek az evangélium igéi. * *Mt 18,21-19,1* EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK Pap: *Kérjük, testvéreim, bízó lélekkel az Atyaisten irgalmát magunknak, valamint *távol lévő* és *gondokkal *küzdő testvéreinknek!* Lektor: *1. Hogy a keresztényeket megerősítse hitük állhatatosságában és egységében, kérjük Urunkat!* 2. *Hogy minden népnek megadja a szeretetben és az igazságban gyökerező békét és igaz egyetértést, kérjük Urunkat!* 3. *Hogy ébresszen papi és szerzetesi hivatásokat a lelkekben, és küldjön sok munkást szőlőjébe, kérjük Urunkat! * 4. *Hogy ifjúságunk megőrizze a tisztaság erényét, a családok pedig békében és egyetértésben éljenek, kérjük Urunkat!* 5. *Hogy mindnyájunkat, akik ebben a közös áldozatbemutatásban részt veszünk, és *távol lévő* testvéreinket is elvezessen országába, kérjük Urunkat!* (6. *Hogy elhunyt N. testvérünket [nővérünket] viszontláthassuk a boldog feltámadás dicsőségében, kérjük Urunkat! * Pap: *Urunk, tekints megengesztelődve hozzád könyörgő népedre, amely *nélküled nem *maradhat meg, és ezért irgalmadban bizakodik! Állj mellette bőkezű jóságoddal, és úgy engedd boldogulni* itt a földön,* hogy elnyerje az örök életet. Krisztus, a mi Urunk által.* Hívek: *Ámen. * --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Thu Aug 14 06:38:55 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Thu, 14 Aug 2025 06:38:55 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?J0Egbnl1Z2F0IMO2c3N6ZW9tbMOhc2EgdnMuIHJlbcOpbnkn?= =?utf-8?b?IGvDqXJkw6lzZSAuLg==?= Message-ID: A Kunsay-Sípos Rita által a napokban felvetett 'összeomlás' kérdéséről ... Miért gyűlöli magát a Nyugat, és mit tehetünk ellene? ? Svéd filozófus a Mandinernek Benedict Beckeld szerint nem elkerülhetetlen a nyugati civilizáció összeomlása, és ebben Magyarország mutat példát. 2025. augusztus 14. 05:56 https://mandiner.hu/kulfold/2025/08/miert-gyuloli-magat-a-nyugat-es-mit-tehetunk-ellene-sved-filozofus-a-mandinernek [image: Benedict Beckeld] Pataki Zoltán Az MCC Feszten interjút adott a Mandinernek Benedict Beckeld svéd filozófus, aki az ókori filozófia és a politikai filozófia szakértője, valamint a ?Western Self-Contempt: Oikophobia in the Decline of Civilizations? című könyv szerzője. Az interjú során Beckeld a nyugati civilizáció hanyatlásának jeleiről, az oikofóbia fogalmáról és annak történelmi párhuzamairól beszélt, különös tekintettel az európai és amerikai kontextusra, valamint a magyar helyzetre. Az öngyűlölet jelei a nyugati világban Beckeld szerint a nyugati civilizáció hanyatlásának egyik legszembetűnőbb jele az oikofóbia, vagyis az önutálat, amely a saját kultúra és hagyományok elutasításában nyilvánul meg. Nyugat- és Észak-Európában, ha valaki a nemzeti zászlót lengeti, gyakran rasszistának vagy xenofóbnak bélyegzik, kivéve legfeljebb, ha éppen egy focimeccs van? ? mondta Beckeld, példaként Németországot említve, ahol ez a jelenség különösen szembetűnő. Az Egyesült Államokban még szélsőségesebb formákat ölt az oikofóbia: 2020 nyarán történelmi szobrok ledöntése, például az alapító atyák vagy Kolumbusz Kristóf szobrának eltávolítása, széles körben elterjedt. Ez a mozgalom később Európában is megjelent, például Angliában, ahol Winston Churchill szobrát akarták ledönteni. Az oikofóbia más formákban is megjelenik, például intézmények átnevezésében ? például Thomas Jefferson nevét eltávolítják iskolák nevéből rabszolgatartó múltja miatt ?, vagy a nemzeti identitás elutasításában. Beckeld szerint az Egyesült Államokban ez a jelenség korábban kezdődött és ma már jóval szélsőségesebb, mint Európában, amely részben követi az amerikai példát. Történelmi párhuzamok és az öngyűlölet gyökerei Az interjú során Beckeld az ókori Görögország és Róma hanyatlásával vont párhuzamot. Az oikofóbia minden civilizáció hanyatlásának része, de ma, a demokrácia, az egyenlőség és a jólét magasabb szintje miatt szélsőségesebb formát ölt? ? magyarázta. Az ókorban is megfigyelhető volt az androgünia, a nemek közötti határok elmosódása, amely ma a modern technológia és a közösségi média révén még erőteljesebb. Beckeld szerint a mai társadalmi körülmények ? a jólét, a demokrácia és az egyenlőség előtérbe kerülése ? kedveznek az oikofóbia terjedésének. Európában a gyarmatosítás történelmi öröksége további önkritikát és bűntudatot generál, még olyan országokban is, amelyek nem voltak gyarmattartók, mint Svédország vagy Írország. Beckeld szerint ez a ?filia?, vagyis a más kultúrák iránti túlzott csodálat is része az oikofóbiának: *?Minél távolabbi egy kultúra, annál csodálatosabbnak tűnik. Egy skandináv számára az olasz kultúra szép, de az afrikai még csodálatosabb.?* Magyarország helyzete A beszélgetés során szóba került Magyarország helyzete is. Beckeld megjegyezte, hogy Magyarország eddig viszonylag ellenállt az oikofóbiának, részben történelmi és kulturális okok miatt. A bezélgetés során az is felvetődött, miszerint egyes körökben Magyarotsázgon megfigyelhetőek az oikofóbiához hasonló tünetek, például az felfogáa, hogy ?ami nyugatról jön, jobb, mint a hazai?. Hogyan védekezhet egy civilizáció? Beckeld szerint a civilizációk több módon is védekezhetnek az oikofóbia ellen. *?A magyar kormány családpolitikája, amely a gyermekvállalást ösztönzi, jó irány?* ? emelte ki, mivel a gyermeknevelés során az emberek hajlamosabbak a hagyományok átadására. Az oktatás reformja is kulcsfontosságú: ?*Nem arról van szó, hogy a történelmi hibákat el kell hallgatni, hanem arról, hogy a nemzeti történelmet hősi kontextusban kell bemutatni? *? hangsúlyozta. Magyarországon szerinte ez részben sikeres, hiszen a konzervatív körökben a magyarok büszkén beszélnek történelmükről. A vallás szerepe is jelentős. Beckeld szerint még azok számára is, akik nem vallásosak, a vallás esztétikai és közösségi értékei fontosak lehetnek, hogy ellensúlyozzák a modern társadalom materializmusát és hedonizmusát. Város és vidék ellentét Az interjú végén Beckeld kitért a város és vidék közötti különbségekre. A városok mindig progresszívebbek, a vidék pedig konzervatívabb? ? magyarázta, hozzátéve, hogy a vidéki emberek szorosabb kapcsolatban állnak a földdel és a hagyományokkal, míg a városokban a külső hatások és új ötletek gyorsabban terjednek. Ez a különbség már az ókori Rómában vagy az angol forradalom idején is megfigyelhető volt. Beckeld gondolatai összességében megrázó képet festenek a nyugati civilizáció jelenlegi állapotáról, ugyanakkor reményt is kínálnak. Az öngyűlölet elleni küzdelemben a család, az oktatás és a hagyományok újrafelfedezése kulcsfontosságú. --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Thu Aug 14 08:17:17 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Thu, 14 Aug 2025 08:17:17 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?VE9WOiBCw5ZKVCBtYSBFdXLDs3BhIMOpcyBhIHZpbMOhZyBz?= =?utf-8?b?b3JzYSBmZWxldHRpIGFnZ8OzZMOhc2LDs2wsIGvDtm55w7ZyZ8Opc2s=?= =?utf-8?b?w6ludCwgZW5nZXN6dGVsw6lza8OpbnQ=?= Message-ID: TOVÁBBÍTVA: "Tegnap Grácián atya hozta tudomásunkra, hogy a mai napon*-Nagybodogasszony* ünnepének előnapján/Vigíliáján/ -, a magyarországi szerzetesrendek előljáróinak elhatározásából *minden szerzetes az országunkban BÖJTÖT tart.* *Az ország, Európa és a Világ sorsa feletti aggódás, könyörgés, engesztelés készteti őket ....."* Aki akar, csatlakozhat a nemes felajánláshoz. ..... --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Thu Aug 14 12:19:11 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Thu, 14 Aug 2025 12:19:11 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?J0Egbnl1Z2F0IMO2c3N6ZW9tbMOhc2EgdnMuIHJlbcOp?= =?utf-8?b?bnknIGvDqXJkw6lzZSAuLg==?= In-Reply-To: References: Message-ID: helyesbítés: Utánanéztem pontosan és Kunsay Sípos Rita NEM pontosította, hogy az """"öszeomlás témáját """" vetette volna fel. *Helytelenül és pontatlan én következtettem *erre az 'összeomlás kutató' elnevezésből. Azt hiszem, *Rita is az inkább az 'összeomlás veszélye és kiutak, remények' témájára gondolt.* *Bocsáss meg, Rita. *Most helyesbítek! *Ez a sajnálatos és bántásba. vádolásba torkolló félreértések tipikus esete volt*. *Szeretettel, * Emőke On Thu, Aug 14, 2025 at 6:38?AM Emoke Greschik wrote: > A Kunsay-Sípos Rita által a napokban felvetett 'összeomlás' kérdéséről > ... > Miért gyűlöli magát a Nyugat, és mit tehetünk ellene? ? Svéd filozófus a > Mandinernek > > Benedict Beckeld szerint nem elkerülhetetlen a nyugati civilizáció > összeomlása, és ebben Magyarország mutat példát. > 2025. augusztus 14. 05:56 > > https://mandiner.hu/kulfold/2025/08/miert-gyuloli-magat-a-nyugat-es-mit-tehetunk-ellene-sved-filozofus-a-mandinernek > [image: Benedict Beckeld] > > Pataki Zoltán > > Az MCC Feszten interjút adott a Mandinernek Benedict Beckeld svéd > filozófus, aki az ókori filozófia és a politikai filozófia szakértője, > valamint a ?Western Self-Contempt: Oikophobia in the Decline of > Civilizations? című könyv szerzője. Az interjú során Beckeld a nyugati > civilizáció hanyatlásának jeleiről, az oikofóbia fogalmáról és annak > történelmi párhuzamairól beszélt, különös tekintettel az európai és > amerikai kontextusra, valamint a magyar helyzetre. > Az öngyűlölet jelei a nyugati világban > > Beckeld szerint a nyugati civilizáció hanyatlásának egyik legszembetűnőbb > jele az oikofóbia, vagyis az önutálat, amely a saját kultúra és hagyományok > elutasításában nyilvánul meg. > > Nyugat- és Észak-Európában, ha valaki a nemzeti zászlót lengeti, gyakran > rasszistának vagy xenofóbnak bélyegzik, kivéve legfeljebb, ha éppen egy > focimeccs van? > > ? mondta Beckeld, példaként Németországot említve, ahol ez a jelenség > különösen szembetűnő. > > Az Egyesült Államokban még szélsőségesebb formákat ölt az oikofóbia: 2020 > nyarán történelmi szobrok ledöntése, például az alapító atyák vagy > Kolumbusz Kristóf szobrának eltávolítása, széles körben elterjedt. Ez a > mozgalom később Európában is megjelent, például Angliában, ahol Winston > Churchill szobrát akarták ledönteni. Az oikofóbia más formákban is > megjelenik, például intézmények átnevezésében ? például Thomas Jefferson > nevét eltávolítják iskolák nevéből rabszolgatartó múltja miatt ?, vagy a > nemzeti identitás elutasításában. > > Beckeld szerint az Egyesült Államokban ez a jelenség korábban kezdődött és > ma már jóval szélsőségesebb, mint Európában, amely részben követi az > amerikai példát. > Történelmi párhuzamok és az öngyűlölet gyökerei > > Az interjú során Beckeld az ókori Görögország és Róma hanyatlásával vont > párhuzamot. > > Az oikofóbia minden civilizáció hanyatlásának része, de ma, a demokrácia, > az egyenlőség és a jólét magasabb szintje miatt szélsőségesebb formát ölt? > > ? magyarázta. Az ókorban is megfigyelhető volt az androgünia, a nemek > közötti határok elmosódása, amely ma a modern technológia és a közösségi > média révén még erőteljesebb. Beckeld szerint a mai társadalmi körülmények > ? a jólét, a demokrácia és az egyenlőség előtérbe kerülése ? kedveznek az > oikofóbia terjedésének. Európában a gyarmatosítás történelmi öröksége > további önkritikát és bűntudatot generál, még olyan országokban is, amelyek > nem voltak gyarmattartók, mint Svédország vagy Írország. > > Beckeld szerint ez a ?filia?, vagyis a más kultúrák iránti túlzott > csodálat is része az oikofóbiának: *?Minél távolabbi egy kultúra, annál > csodálatosabbnak tűnik. Egy skandináv számára az olasz kultúra szép, de az > afrikai még csodálatosabb.?* > Magyarország helyzete > > A beszélgetés során szóba került Magyarország helyzete is. Beckeld > megjegyezte, hogy Magyarország eddig viszonylag ellenállt az oikofóbiának, > részben történelmi és kulturális okok miatt. A bezélgetés során az is > felvetődött, miszerint egyes körökben Magyarotsázgon megfigyelhetőek az > oikofóbiához hasonló tünetek, például az felfogáa, hogy ?ami nyugatról jön, > jobb, mint a hazai?. > Hogyan védekezhet egy civilizáció? > > Beckeld szerint a civilizációk több módon is védekezhetnek az oikofóbia > ellen. *?A magyar kormány családpolitikája, amely a gyermekvállalást > ösztönzi, jó irány?* ? emelte ki, mivel a gyermeknevelés során az emberek > hajlamosabbak a hagyományok átadására. Az oktatás reformja is > kulcsfontosságú: ?*Nem arról van szó, hogy a történelmi hibákat el kell > hallgatni, hanem arról, hogy a nemzeti történelmet hősi kontextusban kell > bemutatni? *? hangsúlyozta. Magyarországon szerinte ez részben sikeres, > hiszen a konzervatív körökben a magyarok büszkén beszélnek történelmükről. > > A vallás szerepe is jelentős. Beckeld szerint még azok számára is, akik > nem vallásosak, a vallás esztétikai és közösségi értékei fontosak lehetnek, > hogy ellensúlyozzák a modern társadalom materializmusát és hedonizmusát. > Város és vidék ellentét > > Az interjú végén Beckeld kitért a város és vidék közötti különbségekre. > > A városok mindig progresszívebbek, a vidék pedig konzervatívabb? > > ? magyarázta, hozzátéve, hogy a vidéki emberek szorosabb kapcsolatban > állnak a földdel és a hagyományokkal, míg a városokban a külső hatások és > új ötletek gyorsabban terjednek. Ez a különbség már az ókori Rómában vagy > az angol forradalom idején is megfigyelhető volt. > > Beckeld gondolatai összességében megrázó képet festenek a nyugati > civilizáció jelenlegi állapotáról, ugyanakkor reményt is kínálnak. Az > öngyűlölet elleni küzdelemben a család, az oktatás és a hagyományok > újrafelfedezése kulcsfontosságú. > > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Thu Aug 14 12:20:58 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Thu, 14 Aug 2025 12:20:58 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?Qm9jc8OhbmF0a8OpcsOpcyBLdW5zYXktU8OtcG9zIFJpdMOh?= =?utf-8?q?t=C3=B3l_az_=C3=A1ltala_felvetett_t=C3=A9majavaslat_sajn?= =?utf-8?b?w6FsYXRvcyBmw6lscmXDqXJ0w6lzZSBtaWF0dCAuLi4=?= Message-ID: Utánanéztem pontosan és Kunsay Sípos Rita NEM pontosította, hogy az """"öszeomlás témáját """" vetette volna fel. *Helytelenül és pontatlan én következtettem *erre az 'összeomlás kutató' elnevezésből. Azt hiszem, *Rita is az inkább az 'összeomlás veszélye és kiutak, remények' témájára gondolt.* *Kedves Rita!* *Bocsáss meg, Rita. *Most helyesbítek! *Ez a sajnálatos és bántásba. vádolásba torkolló félreértések tipikus esete volt*. *Szeretettel, * Emőke --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Thu Aug 14 13:09:12 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Thu, 14 Aug 2025 13:09:12 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?TWFpIGV2YW5nLlN6dC5NLiBLb2xiZSB2w6lydGFuw7ogcGFw?= =?utf-8?b?IGVtbMOpa25hcGrDoW4gKyBlbG3DqWxrZWTDqXM=?= Message-ID: ALLELUJA *Ragyogtasd szolgád fölé arcodat, * igazságaidra taníts meg *engem*! *Zsolt 118,135 ? 6. tónus. *? EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből * *Bocsássunk meg **egymásnak**, ahogy Isten is megbocsát **nekünk* *! Abban az időben Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: ?Uram,* ha vétkezik ellenem testvérem*, hányszor kell megbocsátanom *neki*? *Talán hétszer?*? Jézus így felelt: ?Nem mondom, *hogy hétszer, * hanem hetvenszer hétszer. A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták *egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie,* az úr megparancsolta,* hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így *törlessze adósságát. De* a szolga *leborult előtte, és úgy kérlelte: ?Légy türelemmel irántam, mindent megfizetek.? Az úr szíve megesett *a szolgán:* szabadon bocsátotta őt, sőt még* az adósságát *is elengedte. *A szolga *kiment, és találkozott **egyik szolgatá*rsá*val**, aki neki száz dénárral tartozott. *Elkapta és fojtogatni kezdte: ?Add meg, amivel tartozol!?* Szolgatársa térdre hullott* előtte*, és kérlelte: ?Légy türelmes irántam, mindent megfizetek!? *De ő nem *engedett, *hanem ment, és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti *tartozását.* * Amikor szolgatársai látták *a történteket*, nagyon elszomorodtak. Elmentek és elbeszélték uruknak. Akkor az úr magához hívatta őt, és így szólt *hozzá: ?Te, gonosz szolga! *Amikor kérleltél, én minden* tartozásodat * elengedtem* neked. *Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem *rajtad?*? És az úr nagy haraggal átadta *őt * az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik. Az én mennyei Atyám is* így t*esz *veletek, ha* tiszta szívből meg *nem* bocsát *mindegyiktek *a testvérének.? Amikor Jézus ezt a tanítását befejezte, elindult Galileából, és Júdea vidékére ment a Jordánon túlra. Ezek az evangélium igéi. * *Mt 18,21-19,1* *Barsi B. atya elmélkedése.* > *Mást jelent a Krisztus követésében*,* a Lélek szerint való életben* *a > Vörös-tengeren való átkelés*, *mely halált és feltámadást valósít meg, > tehát az igazi élet kezdetét*, *és mást a Jordánon való átkelés*, *amely > az Ígéret földje elfoglalásának kezdete*. Az előző szakaszban Mózes > vezetett, mely jelenti az Ószövetségben adott Tízparancsolat törvényét, *a > mostani szakaszban Józsue veszi át a vezetést, s ez már Krisztusra utal. > Továbbra is érvényben van a Tízparancs, de már nem a bűnök* *elleni harc > a lényeg. Itt már honfoglalásról van szó: vagyis a szeretet krisztusi > méreteinek és tisztaságának elsajátításáról*. (*Persze a Tízparancs > megtartásának is a szeretet a lényege*,* de m*i ? *félreértelmezve* *Szent > Ágoston mondását: ?Szeress, és tégy, amit akarsz!? *? *hajlamosak vagyunk > a szeretet nevében* *megfeledkezni Isten törvényéről*. *Márpedig nincs > alapja, hogy a szeretetre* *hivatkozzunk, amíg lépten-nyomon vétkezünk az > Úr parancsai ellen. Az Úr mondja: ?Ne ölj!? *? * mert aki öl, akármilyen > módon és akármilyen ideológiával, annak semmi köze sincs a szeretethez*; *?Ne > paráználkodj!? ? mert aki paráználkodik, annak* *minden érzése ellenére*, *milliók > egyetértő bólogatása ellenére sincs semmi* *köze a szeretethez;* *?Ne > hazudj!?* ? *mert aki meghamisítja az igazságot,* *annak sincs köze a > szeretethez.)* *Csak az a lélek kelt át a Jordánon*, *akit már nem a halálos vétkek* *elleni küzdelem* *jellemez, hanem a szeretet gyakorlása minden helyzetben és minden pillanatban; aki Jézustól tanul szeretni, és rajta keresztül az Atyától*, *mint a mai Evangéliumban Péter, aki megtanulja, hogy a megbocsátásban olyan mértékkel kell mérnünk testvéreinknek, ahogyan nekünk mért az Atya: túlcsorduló mértékkel, végtelen bőséggel.* *Imádkozzál érettünk Istennek Szent Anyja, hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire. Amen.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Thu Aug 14 14:36:49 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Thu, 14 Aug 2025 14:36:49 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?U3plcHQuNC4gY3PDvC4gMTc6MzAtMTg6MDAgKG1heC4xODox?= =?utf-8?b?NSkgTnnDoXIgdsOpZ2kgVGFsw6Fsa296w7MgTUVHSMONVsOTICsgUsOJ?= =?utf-8?q?SZLETEK_ALAPOS_ELOLVAS=C3=81SRA?= Message-ID: *Kedves Minden a Címzettek sorában név szerint fel nem sorolt Listatag, k. a Címzettek sorában felsoroltak (= leginkább régi k. Listatagok), fel nem sorolt Feleségeik, Férjeik, DE **!!!! más fel nem sorolt SZEMÉLYEK NEM!!! )*! DE SZEPT:. 3-án VISSZAJELZÉST KÉREK! *MEGHÍVÓ a szept. 4-e csütörtök esti Nyár végi Találkozóra!* *Szept. 4. csütörtök este 17:30-18:00 közötti érkezéssel, 18:15-as kapuzárással várlak Benneteket! **(Aki késve tud érkezni, 19:50-20:00-i érkezéssel bejuthat, úgy h. az előzetes egyeztetéskor megadom neki édesapám mobil telefonszámát, aki majd a telefonhívás után beengedi.)* *Ezt a meghívót szept. 4-ig minden héten egyszer, a szept. 4-i héten minden nap * ki fogom küldeni. *A vendégek kizárólagos köre: * *KIzárólag, aki *a k. Meghívottak közül *SZEPT. 3-én SZERDÁN visszajelez, hogy tud jönni. *Aki szeretne *nemleges visszajelzést adni*, kérem ezt a magán emíil címemre tegye: greschem at gmail.com *A szept.3-i visszajelzés * *alapján *tudom, ill.Nadinnal tudjuk előkészíteni a kellő számú széket.. *Érkezés ideje és útvonala*: 2025. szept. 4. csütörtök 17:30 - 18:00 (legkésőbb 18:15-ig) a nyitott kapun be, a ház lépcsője melletti autófeljárón egyenesen tovább a kertbe vezető,(két letakart farakás közötti) kis lépcsőig. Azon fel a kertbe, a lépcső tetején azonnal jobbra fordulni és a teraszra vezető kis lépcsőn fel a teraszra. *Helyszín*: Budapest 1126 Orbánhegyi út 13. a teraszon. *Eső esetére:* Esőköpenyt kérlek hozzatok. Ha Egon tud és van kedve jönni, kérem, legyen szíves, hozza a ponyvát, amivel a Nyári Találkozóra készült. K. EGON, HA NEM TUDSZ PONYVÁSTUL JÖNNI, LÉGY SZÍVES JELEZZ VISSZA SZEPT: 3. ELŐTT. *Program: * 1./ *Kezdő ima * * - Egy Szentírás idézet felolvasása az aznapi szentmise igéiből * *- az az, 'Aki a Szentlelket elküldte' rózsafüzért tized elimádkozása / **SZABADON ELDÖNTHETŐ, hogy valaki szeretné v. nem szeretné a rózsafüzér tizedet imádkozni, * 2./ *Rövid bemutatkozó kör*, kiegészítve azzal, hogy mindenki elmondja ő *hogy próbál segíteni -) Magyarországon, Európán és a világon, *mégha nem is látja eredményét :(. (... , ami nem gond. *Az igaz gyümölcs *nem feltétlenül azonnal *érik be*.) 3./ Utána *beszélgetés *az eddig a grem listán megküldött téma javaslatokról (1/-4./), ill. a spontán felmerülőkről is: 1./ Kit válasszak 2026-ban? 2./ Mi lesz velünk Ukrajna árnyékában?*, 3./ *Mit tehetek egy jobb jövőért? 4./ Hogy látom a jelent komplex megközelítésben, mik a terveim e vonatkozásban ? 5./ ......, 6./ ..... *Mit hozzatok enni-inni?:* Kérem, legyetek szívesek - a hölgyek személyenként min. 40 dkg. finom darabos édes süteményt *MÁR TÁLALÁSRA KÉSZEN (Kérem szépen, h. kanálra ne legyen szükség.)* - a férfiak személyenként min. 40 dkg finom darabos sós süteményt MÁR TÁLALÁSRA KÉSZEN.. Aki szeretne sós sütemény helyett egy üveg bort hozni a KÖZÖSBE, köszönettel vesszük. - én két üveg higítandó Piroska szörp sziruppa és a vízzel járulok hozzá ill. simán tisztán ivóvíízzel. *Mi lesz a maradékkal?* Reméljük, nem lesz maradék, De ha sok maradék lesz azt szétosztjuk, ha kevés, azt nem osztjuk szét, hanem édesapám fogyaszthatja el. *KÖSZÖNET ** Jekelfalussy Nadinnak: * Kedves Nadine! Nagyon szépen köszönöm ismét a segítségedet! Kérlek, légy szíves 16:30-ra jönni*. Kérlek, jelezz is vissza, légy szíves*, hogy tudsz-e jönni 16:30-ra.Köszönettel, *Szeretettel*, Emőke / Mőci --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Thu Aug 14 14:57:10 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Thu, 14 Aug 2025 14:57:10 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?U3plcHQuNC4gY3PDvC4gMTc6MzAtMTg6MDAgKG1heC4x?= =?utf-8?b?ODoxNSkgTnnDoXIgdsOpZ2kgVGFsw6Fsa296w7MgTUVHSMONVsOTICsg?= =?utf-8?q?R=C3=89SZLETEK_ALAPOS_ELOLVAS=C3=81SRA?= In-Reply-To: References: Message-ID: A témajavaslatok között az ugyancsak felvetett 'összeomlás veszélye vs. kiút, remény' így konkretizálva fent és lent még nem szerepelt, bár más felsorolt témajavaslat is erről a kérdésről szól. Mindenesetre a meghívó következő kiküldésekor konkretizálva is szerepelni fog. On Thu, Aug 14, 2025 at 2:36?PM Emoke Greschik wrote: > > *Kedves Minden a Címzettek sorában név szerint fel nem sorolt Listatag, > k. a Címzettek sorában felsoroltak (= leginkább régi k. Listatagok), fel > nem sorolt Feleségeik, Férjeik, DE **!!!! más fel nem > sorolt SZEMÉLYEK NEM!!! )*! DE SZEPT:. 3-án VISSZAJELZÉST KÉREK! > > *MEGHÍVÓ a szept. 4-e csütörtök esti Nyár végi Találkozóra!* > > *Szept. 4. csütörtök este 17:30-18:00 közötti érkezéssel, 18:15-as > kapuzárással várlak Benneteket! **(Aki késve tud érkezni, 19:50-20:00-i > érkezéssel bejuthat, úgy h. az előzetes egyeztetéskor megadom neki édesapám > mobil telefonszámát, aki majd a telefonhívás után beengedi.)* > > *Ezt a meghívót szept. 4-ig minden héten egyszer, a szept. 4-i héten > minden nap * ki fogom küldeni. > > *A vendégek kizárólagos köre: * *KIzárólag, aki *a k. Meghívottak közül *SZEPT. > 3-én SZERDÁN visszajelez, hogy tud jönni. *Aki szeretne *nemleges > visszajelzést adni*, kérem ezt a magán emíil címemre tegye: > greschem at gmail.com > *A szept.3-i visszajelzés * *alapján *tudom, ill.Nadinnal tudjuk > előkészíteni a kellő számú széket.. > *Érkezés ideje és útvonala*: 2025. szept. 4. csütörtök 17:30 - 18:00 > (legkésőbb 18:15-ig) a nyitott kapun be, a ház lépcsője melletti > autófeljárón egyenesen tovább a kertbe vezető,(két letakart farakás > közötti) kis lépcsőig. Azon fel a kertbe, a lépcső tetején azonnal jobbra > fordulni és a teraszra vezető kis lépcsőn fel a teraszra. > *Helyszín*: Budapest 1126 Orbánhegyi út 13. a teraszon. > *Eső esetére:* Esőköpenyt kérlek hozzatok. Ha Egon tud és van kedve > jönni, kérem, legyen szíves, hozza a ponyvát, amivel a Nyári Találkozóra > készült. K. EGON, HA NEM TUDSZ PONYVÁSTUL JÖNNI, LÉGY SZÍVES JELEZZ VISSZA > SZEPT: 3. ELŐTT. > *Program: * > 1./ *Kezdő ima * > * - Egy Szentírás idézet felolvasása az aznapi szentmise igéiből * > *- az az, 'Aki a Szentlelket elküldte' rózsafüzért tized > elimádkozása / **SZABADON ELDÖNTHETŐ, hogy valaki szeretné v. nem > szeretné a rózsafüzér tizedet imádkozni, * > 2./ *Rövid bemutatkozó kör*, kiegészítve azzal, hogy mindenki elmondja ő *hogy > próbál segíteni -) Magyarországon, Európán és a világon, *mégha nem > is látja eredményét :(. (... , ami nem gond. *Az igaz gyümölcs *nem > feltétlenül azonnal *érik be*.) > 3./ Utána *beszélgetés *az eddig a grem listán megküldött téma > javaslatokról (1/-4./), ill. a spontán felmerülőkről is: > 1./ Kit válasszak 2026-ban? 2./ Mi lesz velünk Ukrajna árnyékában?*, > 3./ *Mit tehetek egy jobb jövőért? 4./ Hogy látom a jelent komplex > megközelítésben, mik a terveim e vonatkozásban ? 5./ ......, 6./ ..... > *Mit hozzatok enni-inni?:* Kérem, legyetek szívesek > - a hölgyek személyenként min. 40 dkg. finom darabos édes süteményt *MÁR > TÁLALÁSRA KÉSZEN (Kérem szépen, h. kanálra ne legyen szükség.)* > - a férfiak személyenként min. 40 dkg finom darabos sós süteményt MÁR > TÁLALÁSRA KÉSZEN.. Aki szeretne sós sütemény helyett egy üveg bort hozni a > KÖZÖSBE, köszönettel vesszük. > - én két üveg higítandó Piroska szörp sziruppa és a vízzel járulok hozzá > ill. simán tisztán ivóvíízzel. > *Mi lesz a maradékkal?* Reméljük, nem lesz maradék, De ha sok maradék > lesz azt szétosztjuk, ha kevés, azt nem osztjuk szét, hanem édesapám > fogyaszthatja el. > *KÖSZÖNET ** Jekelfalussy Nadinnak: * Kedves Nadine! Nagyon szépen > köszönöm ismét a segítségedet! Kérlek, légy szíves 16:30-ra jönni*. Kérlek, > jelezz is vissza, légy szíves*, hogy tudsz-e jönni 16:30-ra.Köszönettel, > > *Szeretettel*, > Emőke / Mőci > > > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Thu Aug 14 15:10:07 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Thu, 14 Aug 2025 15:10:07 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?U3plcHQuNC4gY3PDvC4gMTc6MzAtMTg6MDAgKG1heC4x?= =?utf-8?b?ODoxNSkgTnnDoXIgdsOpZ2kgVGFsw6Fsa296w7MgTUVHSMONVsOTICsg?= =?utf-8?q?R=C3=89SZLETEK_ALAPOS_ELOLVAS=C3=81SRA?= In-Reply-To: References: Message-ID: Most mindjárt kiküldöm a helyesbített meghívót. (Az elsőben volt egy fölösleges betűs elütés is.) On Thu, Aug 14, 2025 at 2:57?PM Emoke Greschik wrote: > A témajavaslatok között az ugyancsak felvetett 'összeomlás veszélye vs. > kiút, remény' így konkretizálva fent és lent még nem szerepelt, bár más > felsorolt témajavaslat is erről a kérdésről szól. Mindenesetre a meghívó > következő kiküldésekor konkretizálva is szerepelni fog. > > > On Thu, Aug 14, 2025 at 2:36?PM Emoke Greschik wrote: > >> >> *Kedves Minden a Címzettek sorában név szerint fel nem sorolt Listatag, >> k. a Címzettek sorában felsoroltak (= leginkább régi k. Listatagok), fel >> nem sorolt Feleségeik, Férjeik, DE **!!!! más fel nem >> sorolt SZEMÉLYEK NEM!!! )*! DE SZEPT:. 3-án VISSZAJELZÉST KÉREK! >> >> *MEGHÍVÓ a szept. 4-e csütörtök esti Nyár végi Találkozóra!* >> >> *Szept. 4. csütörtök este 17:30-18:00 közötti érkezéssel, 18:15-as >> kapuzárással várlak Benneteket! **(Aki késve tud érkezni, 19:50-20:00-i >> érkezéssel bejuthat, úgy h. az előzetes egyeztetéskor megadom neki édesapám >> mobil telefonszámát, aki majd a telefonhívás után beengedi.)* >> >> *Ezt a meghívót szept. 4-ig minden héten egyszer, a szept. 4-i héten >> minden nap * ki fogom küldeni. >> >> *A vendégek kizárólagos köre: * *KIzárólag, aki *a k. Meghívottak közül *SZEPT. >> 3-én SZERDÁN visszajelez, hogy tud jönni. *Aki szeretne *nemleges >> visszajelzést adni*, kérem ezt a magán emíil címemre tegye: >> greschem at gmail.com >> *A szept.3-i visszajelzés * *alapján *tudom, ill.Nadinnal tudjuk >> előkészíteni a kellő számú széket.. >> *Érkezés ideje és útvonala*: 2025. szept. 4. csütörtök 17:30 - 18:00 >> (legkésőbb 18:15-ig) a nyitott kapun be, a ház lépcsője melletti >> autófeljárón egyenesen tovább a kertbe vezető,(két letakart farakás >> közötti) kis lépcsőig. Azon fel a kertbe, a lépcső tetején azonnal jobbra >> fordulni és a teraszra vezető kis lépcsőn fel a teraszra. >> *Helyszín*: Budapest 1126 Orbánhegyi út 13. a teraszon. >> *Eső esetére:* Esőköpenyt kérlek hozzatok. Ha Egon tud és van kedve >> jönni, kérem, legyen szíves, hozza a ponyvát, amivel a Nyári Találkozóra >> készült. K. EGON, HA NEM TUDSZ PONYVÁSTUL JÖNNI, LÉGY SZÍVES JELEZZ VISSZA >> SZEPT: 3. ELŐTT. >> *Program: * >> 1./ *Kezdő ima * >> * - Egy Szentírás idézet felolvasása az aznapi szentmise igéiből * >> *- az az, 'Aki a Szentlelket elküldte' rózsafüzért tized >> elimádkozása / **SZABADON ELDÖNTHETŐ, hogy valaki szeretné v. nem >> szeretné a rózsafüzér tizedet imádkozni, * >> 2./ *Rövid bemutatkozó kör*, kiegészítve azzal, hogy mindenki elmondja ő >> *hogy próbál segíteni -) Magyarországon, Európán és a világon, *mégha nem >> is látja eredményét :(. (... , ami nem gond. *Az igaz gyümölcs *nem >> feltétlenül azonnal *érik be*.) >> 3./ Utána *beszélgetés *az eddig a grem listán megküldött téma >> javaslatokról (1/-4./), ill. a spontán felmerülőkről is: >> 1./ Kit válasszak 2026-ban? 2./ Mi lesz velünk Ukrajna árnyékában?*, >> 3./ *Mit tehetek egy jobb jövőért? 4./ Hogy látom a jelent komplex >> megközelítésben, mik a terveim e vonatkozásban ? 5./ ......, 6./ ..... >> *Mit hozzatok enni-inni?:* Kérem, legyetek szívesek >> - a hölgyek személyenként min. 40 dkg. finom darabos édes süteményt *MÁR >> TÁLALÁSRA KÉSZEN (Kérem szépen, h. kanálra ne legyen szükség.)* >> - a férfiak személyenként min. 40 dkg finom darabos sós süteményt MÁR >> TÁLALÁSRA KÉSZEN.. Aki szeretne sós sütemény helyett egy üveg bort hozni a >> KÖZÖSBE, köszönettel vesszük. >> - én két üveg higítandó Piroska szörp sziruppa és a vízzel járulok hozzá >> ill. simán tisztán ivóvíízzel. >> *Mi lesz a maradékkal?* Reméljük, nem lesz maradék, De ha sok maradék >> lesz azt szétosztjuk, ha kevés, azt nem osztjuk szét, hanem édesapám >> fogyaszthatja el. >> *KÖSZÖNET ** Jekelfalussy Nadinnak: * Kedves Nadine! Nagyon szépen >> köszönöm ismét a segítségedet! Kérlek, légy szíves 16:30-ra jönni*. Kérlek, >> jelezz is vissza, légy szíves*, hogy tudsz-e jönni >> 16:30-ra.Köszönettel, >> >> *Szeretettel*, >> Emőke / Mőci >> >> >> --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Thu Aug 14 15:13:07 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Thu, 14 Aug 2025 15:13:07 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?U3plcHQuNC5jc8O8LiAxNzozMC0xODowMCAoMTg6MTUpIMOp?= =?utf-8?b?cmtlesOpc3NlbCBOecOhciB2w6lnaSBUYWzDoWxrb3rDsyBNRUdIw41W?= =?utf-8?q?=C3=93_+_R=C3=89SZLETEK_ALAPOS_ELOLVAS=C3=81SRA?= Message-ID: *Kedves Minden a Címzettek sorában név szerint fel nem sorolt Listatag, k. a Címzettek sorában felsoroltak (= leginkább régi k. Listatagok), fel nem sorolt Feleségeik, Férjeik, DE **!!!! más fel nem sorolt SZEMÉLYEK NEM!!! )*! DE SZEPT:. 3-án VISSZAJELZÉST KÉREK! *MEGHÍVÓ a szept. 4-e csütörtök esti Nyár végi Találkozóra!* *Szept. 4. csütörtök este 17:30-18:00 közötti érkezéssel, 18:15-as kapuzárással várlak Benneteket! **(Aki késve tud érkezni, 19:50-20:00-i érkezéssel bejuthat, úgy h. az előzetes egyeztetéskor megadom neki édesapám mobil telefonszámát, aki majd a telefonhívás után beengedi.)* *Ezt a meghívót szept. 4-ig minden héten egyszer, a szept. 4-i héten minden nap * ki fogom küldeni. *A vendégek kizárólagos köre: * *KIzárólag, aki *a k. Meghívottak közül *SZEPT. 3-én SZERDÁN visszajelez, hogy tud jönni. *Aki szeretne *nemleges visszajelzést adni*, kérem ezt a magán e mail címemre tegye: greschem at gmail.com *A szept.3-i visszajelzés * *alapján *tudom, ill.Nadinnal tudjuk előkészíteni a kellő számú széket.. *Érkezés ideje és útvonala*: 2025. szept. 4. csütörtök 17:30 - 18:00 (legkésőbb 18:15-ig) a nyitott kapun be, a ház lépcsője melletti autófeljárón egyenesen tovább a kertbe vezető,(két letakart farakás közötti) kis lépcsőig. Azon fel a kertbe, a lépcső tetején azonnal jobbra fordulni és a teraszra vezető kis lépcsőn fel a teraszra. *Helyszín*: Budapest 1126 Orbánhegyi út 13. a teraszon. *Eső esetére:* Esőköpenyt kérlek hozzatok. Ha Egon tud és van kedve jönni, kérem, legyen szíves, hozza a ponyvát, amivel a Nyári Találkozóra készült. K. EGON, HA NEM TUDSZ PONYVÁSTUL JÖNNI, LÉGY SZÍVES JELEZZ VISSZA SZEPT: 3. ELŐTT. *Program: * 1./ *Kezdő ima * * - Egy Szentírás idézet felolvasása az aznapi szentmise igéiből * *- az az, 'Aki a Szentlelket elküldte' rózsafüzér tized elimádkozása / **SZABADON ELDÖNTHETŐ, hogy valaki szeretné v. nem szeretné a rózsafüzér tizedet imádkozni, * 2./ *Rövid bemutatkozó kör*, kiegészítve azzal, hogy mindenki elmondja ő *hogy próbál segíteni -) Magyarországon, Európán és a világon, *mégha nem is látja eredményét :(. (... , ami nem gond. *Az igaz gyümölcs *nem feltétlenül azonnal *érik be*.) 3./ Utána *beszélgetés *az eddig a grem listán megküldött téma javaslatokról (1/-5./), ill. a spontán felmerülőkről is: 6./ ...): 1./ Kit válasszak 2026-ban? 2./ Mi lesz velünk Ukrajna árnyékában?*, 3./ *Mit tehetek egy jobb jövőért? 4./ Hogy látom a jelent komplex megközelítésben, mik a terveim e vonatkozásban ? 5./ Az összeomlás veszélye vs. kiút, remény, 6./ ..... *Mit hozzatok enni-inni?:* Kérem, legyetek szívesek - a hölgyek személyenként min. 40 dkg. finom darabos édes süteményt *MÁR TÁLALÁSRA KÉSZEN (Kérem szépen, h. kanálra ne legyen szükség.)* - a férfiak személyenként min. 40 dkg finom darabos sós süteményt MÁR TÁLALÁSRA KÉSZEN.. Aki szeretne sós sütemény helyett egy üveg bort hozni a KÖZÖSBE, köszönettel vesszük. - én két üveg higítandó Piroska szörp sziruppa és a vízzel járulok hozzá ill. simán tisztán ivóvíízzel. *Mi lesz a maradékkal?* Reméljük, nem lesz maradék, De ha sok maradék lesz azt szétosztjuk, ha kevés, azt nem osztjuk szét, hanem édesapám fogyaszthatja el. *KÖSZÖNET ** Jekelfalussy Nadinnak: * Kedves Nadine! Nagyon szépen köszönöm ismét a segítségedet! Kérlek, légy szíves 16:30-ra jönni*. Kérlek, jelezz is vissza, légy szíves*, hogy tudsz-e jönni 16:30-ra.Köszönettel, *Szeretettel*, Emőke / Mőci --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Thu Aug 14 16:44:50 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Thu, 14 Aug 2025 16:44:50 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?J0Egbnl1Z2F0IMO2c3N6ZW9tbMOhc2EgdnMuIHJlbcOp?= =?utf-8?b?bnknIGvDqXJkw6lzZSAuLg==?= In-Reply-To: References: Message-ID: ISMÉTELT KIKÜLDÉSE az alábbi, korábban plébániai levlistáról továbbított levélnek. Közben a Lifesite.news megrágalmazás miatt elbocsátott vezetőjét, hála Istennek már visszahelyezték pozíciójába. *Utolsó lehetőség teljesíteni a Fatimai Szűzanya kérését* Egy (magyar felirattal is nézhető) videó arra buzdít, hogy *2025 augusztusától kezdődően *végezzük el az *öt első szombat ájtatosságát*, melyet *1925. december 10-én* a Szűzanya kért engesztelésként a Szeplőtelen Szívéért. *A video tartalmi összefoglalója* A gyakorlat célja, hogy elkerüljük a háborúkat, nemzetek pusztulását, és békét hozzunk a világnak. Az ájtatosság során öt egymást követő hónapban kell: 1. szentgyónást végezni, 2. szentáldozáshoz járulni, 3. elimádkozni egy rózsafüzért, 4. tizenöt percet elmélkedni a rózsafüzér titkairól ? *engesztelési szándékkal*. John Henry Westen, a LifeSite (Szerk. kiegészítése: 'volt' ) vezetője és a video készítője hangsúlyozza: ez az utolsó lehetőség a 100 éves jubileumi időszakon belül (1925?2025), hogy teljesítsük a Szűzanya kérését. *Bár Oroszország felajánlása a pápa feladata, az engesztelő ájtatosság a mi felelősségünk. A kihagyás komoly következményekkel járhat ? mint a francia király példáján látható.* Párhuzamot von *a francia király története* és *napjaink katolikus engedetlensége* között: - A *17. században, 1689. június 17-én* Jézus kérte *Alacoque Szent Margiton keresztül*, hogy a francia király ajánlja fel Franciaországot Jézus Szent Szívének. Nagy ígéretek társultak ehhez (győzelem az ellenségek felett), de a király és utódai *100 évig nem tettek eleget a kérésnek*. - *100 évvel később*, 1789-ben napra pontosan *kikiáltják a Nemzetgyűlést, amely a forradalom kezdetét jelentette*, melynek során a királyt letartóztatták, majd *a Francia Forradalom alatt kivégezték*. Ez a történet *figyelmeztetésként* szolgál a jelenkor számára: - *A Szűzanya először 1917. július 13-án beszélt Oroszország felajánlásáról és jelezte, hogy vissza fog jönni, hogy konkréten kérje a felajánlást. * - *1929. június 13-án* kérte egy újabb jelenés alkalmával a Szűzanya Oroszország felajánlását Szeplőtelen Szívének ? ezt a pápák *nem tették meg megfelelően.* - Jézus *1931-ben* figyelmeztette Luciát: *?Ugyanazt az utat járják, mint a francia király ? és ugyanarra a sorsra jutnak.?* *A párhuzam lényege: ha az isteni kéréseket figyelmen kívül hagyjuk, súlyos következmények jönnek ? előbb Franciaország szenvedett emiatt, most a világ kerülhet veszélybe, ha nem teljesítjük a Szűzanya 100 éve tett kérését.* A plakát pdf formátumban letölthető itt. --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Thu Aug 14 16:53:56 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Thu, 14 Aug 2025 16:53:56 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?J0Egbnl1Z2F0IMO2c3N6ZW9tbMOhc2EgdnMuIHJlbcOp?= =?utf-8?b?bnknIGvDqXJkw6lzZSAuLg==?= In-Reply-To: References: Message-ID: Most már Lambert Zoltán atyának az elsőszombati szentgyónás elvégzésének határidejéről adott tájékoztatásával együtt az előző küldemény: ISMÉTELT KIKÜLDÉSE az alábbi, korábban plébániai levlistáról továbbított levélnek. Közben a Lifesite.news megrágalmazás miatt elbocsátott vezetőjét, hála Istennek már visszahelyezték pozíciójába. *Utolsó lehetőség teljesíteni a Fatimai Szűzanya kérését* Egy (magyar felirattal is nézhető) videó arra buzdít, hogy *2025 augusztusától kezdődően *végezzük el az *öt első szombat ájtatosságát*, melyet *1925. december 10-én* a Szűzanya kért engesztelésként a Szeplőtelen Szívéért. *A video tartalmi összefoglalója* A gyakorlat célja, hogy elkerüljük a háborúkat, nemzetek pusztulását, és békét hozzunk a világnak. Az ájtatosság során öt egymást követő hónapban kell: 1. szentgyónást végezni, (a szerk. kiegészítés nagy múltú felszentelt paptól származó tájékoztatás alapján*: ** "az elsőszombat előtt két héten belül el lehet végezni a szentgyónást, és az érvényes elsőszombatra.* *"* 2. szentáldozáshoz járulni, 3. elimádkozni egy rózsafüzért, 4. tizenöt percet elmélkedni a rózsafüzér titkairól ? *engesztelési szándékkal*. John Henry Westen, a LifeSite (Szerk. kiegészítése: 'volt' ) vezetője és a video készítője hangsúlyozza: ez az utolsó lehetőség a 100 éves jubileumi időszakon belül (1925?2025), hogy teljesítsük a Szűzanya kérését. *Bár Oroszország felajánlása a pápa feladata, az engesztelő ájtatosság a mi felelősségünk. A kihagyás komoly következményekkel járhat ? mint a francia király példáján látható.* Párhuzamot von *a francia király története* és *napjaink katolikus engedetlensége* között: - A *17. században, 1689. június 17-én* Jézus kérte *Alacoque Szent Margiton keresztül*, hogy a francia király ajánlja fel Franciaországot Jézus Szent Szívének. Nagy ígéretek társultak ehhez (győzelem az ellenségek felett), de a király és utódai *100 évig nem tettek eleget a kérésnek*. - *100 évvel később*, 1789-ben napra pontosan *kikiáltják a Nemzetgyűlést, amely a forradalom kezdetét jelentette*, melynek során a királyt letartóztatták, majd *a Francia Forradalom alatt kivégezték*. Ez a történet *figyelmeztetésként* szolgál a jelenkor számára: - *A Szűzanya először 1917. július 13-án beszélt Oroszország felajánlásáról és jelezte, hogy vissza fog jönni, hogy konkréten kérje a felajánlást. * - *1929. június 13-án* kérte egy újabb jelenés alkalmával a Szűzanya Oroszország felajánlását Szeplőtelen Szívének ? ezt a pápák *nem tették meg megfelelően.* - Jézus *1931-ben* figyelmeztette Luciát: *?Ugyanazt az utat járják, mint a francia király ? és ugyanarra a sorsra jutnak.?* *A párhuzam lényege: ha az isteni kéréseket figyelmen kívül hagyjuk, súlyos következmények jönnek ? előbb Franciaország szenvedett emiatt, most a világ kerülhet veszélybe, ha nem teljesítjük a Szűzanya 100 éve tett kérését.* A plakát pdf formátumban letölthető itt. On Thu, Aug 14, 2025 at 4:44?PM Emoke Greschik wrote: > ISMÉTELT KIKÜLDÉSE az alábbi, korábban plébániai levlistáról továbbított > levélnek. Közben a Lifesite.news megrágalmazás miatt elbocsátott vezetőjét, > hála Istennek már visszahelyezték pozíciójába. > > > *Utolsó lehetőség teljesíteni a Fatimai Szűzanya kérését* > > Egy (magyar felirattal is nézhető) videó > arra > buzdít, hogy *2025 augusztusától kezdődően *végezzük el az *öt első > szombat ájtatosságát*, melyet *1925. december 10-én* a Szűzanya kért > engesztelésként a Szeplőtelen Szívéért. > > *A video tartalmi összefoglalója* > > A gyakorlat célja, hogy elkerüljük a háborúkat, nemzetek pusztulását, és > békét hozzunk a világnak. Az ájtatosság során öt egymást követő hónapban > kell: > > 1. szentgyónást végezni, > 2. szentáldozáshoz járulni, > 3. elimádkozni egy rózsafüzért, > 4. tizenöt percet elmélkedni a rózsafüzér titkairól ? *engesztelési > szándékkal*. > > John Henry Westen, a LifeSite (Szerk. kiegészítése: 'volt' ) vezetője és > a video készítője hangsúlyozza: ez az utolsó lehetőség a 100 éves jubileumi > időszakon belül (1925?2025), hogy teljesítsük a Szűzanya kérését. > > *Bár Oroszország felajánlása a pápa feladata, az engesztelő > ájtatosság a mi felelősségünk. A kihagyás komoly következményekkel járhat ? > mint a francia király példáján látható.* > > Párhuzamot von *a francia király története* és *napjaink katolikus > engedetlensége* között: > > - A *17. században, 1689. június 17-én* Jézus kérte *Alacoque Szent > Margiton keresztül*, hogy a francia király ajánlja fel Franciaországot > Jézus Szent Szívének. Nagy ígéretek társultak ehhez (győzelem az ellenségek > felett), de a király és utódai *100 évig nem tettek eleget a kérésnek*. > - *100 évvel később*, 1789-ben napra pontosan *kikiáltják a > Nemzetgyűlést, amely a forradalom kezdetét jelentette*, melynek során > a királyt letartóztatták, majd *a Francia Forradalom alatt kivégezték*. > > Ez a történet *figyelmeztetésként* szolgál a jelenkor számára: > > - *A Szűzanya először 1917. július 13-án beszélt Oroszország > felajánlásáról és jelezte, hogy vissza fog jönni, hogy konkréten kérje a > felajánlást. * > - *1929. június 13-án* kérte egy újabb jelenés alkalmával a Szűzanya > Oroszország felajánlását Szeplőtelen Szívének ? ezt a pápák *nem > tették meg megfelelően.* > - Jézus *1931-ben* figyelmeztette Luciát: *?Ugyanazt az utat járják, > mint a francia király ? és ugyanarra a sorsra jutnak.?* > > *A párhuzam lényege: ha az isteni kéréseket figyelmen kívül hagyjuk, > súlyos következmények jönnek ? előbb Franciaország szenvedett emiatt, > most a világ kerülhet veszélybe, ha nem teljesítjük a Szűzanya 100 éve tett > kérését.* > > A plakát pdf formátumban letölthető itt. > > > > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From banhegyivi at gmail.com Thu Aug 14 17:27:18 2025 From: banhegyivi at gmail.com (V. Banhegyi) Date: Thu, 14 Aug 2025 17:27:18 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?U3plcHQuNC5jc8O8dC4gZXN0ZSAtIGvDtnN6w7ZuasO8?= =?utf-8?q?k_=C3=A9s_igen?= In-Reply-To: References: Message-ID: Kedves Emőke! Nagyon szépen köszönjük a meghívást és mindketten szeretnénk részt venni az esten. Hálásan köszönjük a lehetőséget a közös imára és a beszélgetésre. Bánhegyi Viki és Péter Emoke Greschik ezt írta (időpont: 2025. aug. 14., Cs, 15:13): > *Kedves Minden a Címzettek sorában név szerint fel nem sorolt Listatag, > k. a Címzettek sorában felsoroltak (= leginkább régi k. Listatagok), fel > nem sorolt Feleségeik, Férjeik, DE **!!!! más fel nem > sorolt SZEMÉLYEK NEM!!! )*! DE SZEPT:. 3-án VISSZAJELZÉST KÉREK! > > *MEGHÍVÓ a szept. 4-e csütörtök esti Nyár végi Találkozóra!* > > *Szept. 4. csütörtök este 17:30-18:00 közötti érkezéssel, 18:15-as > kapuzárással várlak Benneteket! **(Aki késve tud érkezni, 19:50-20:00-i > érkezéssel bejuthat, úgy h. az előzetes egyeztetéskor megadom neki édesapám > mobil telefonszámát, aki majd a telefonhívás után beengedi.)* > > *Ezt a meghívót szept. 4-ig minden héten egyszer, a szept. 4-i héten > minden nap * ki fogom küldeni. > > *A vendégek kizárólagos köre: * *KIzárólag, aki *a k. Meghívottak közül *SZEPT. > 3-én SZERDÁN visszajelez, hogy tud jönni. *Aki szeretne *nemleges > visszajelzést adni*, kérem ezt a magán e mail címemre tegye: > greschem at gmail.com > *A szept.3-i visszajelzés * *alapján *tudom, ill.Nadinnal tudjuk > előkészíteni a kellő számú széket.. > *Érkezés ideje és útvonala*: 2025. szept. 4. csütörtök 17:30 - 18:00 > (legkésőbb 18:15-ig) a nyitott kapun be, a ház lépcsője melletti > autófeljárón egyenesen tovább a kertbe vezető,(két letakart farakás > közötti) kis lépcsőig. Azon fel a kertbe, a lépcső tetején azonnal jobbra > fordulni és a teraszra vezető kis lépcsőn fel a teraszra. > *Helyszín*: Budapest 1126 Orbánhegyi út 13. a teraszon. > *Eső esetére:* Esőköpenyt kérlek hozzatok. Ha Egon tud és van kedve > jönni, kérem, legyen szíves, hozza a ponyvát, amivel a Nyári Találkozóra > készült. K. EGON, HA NEM TUDSZ PONYVÁSTUL JÖNNI, LÉGY SZÍVES JELEZZ VISSZA > SZEPT: 3. ELŐTT. > *Program: * > 1./ *Kezdő ima * > * - Egy Szentírás idézet felolvasása az aznapi szentmise igéiből * > *- az az, 'Aki a Szentlelket elküldte' rózsafüzér tized > elimádkozása / **SZABADON ELDÖNTHETŐ, hogy valaki szeretné v. nem > szeretné a rózsafüzér tizedet imádkozni, * > 2./ *Rövid bemutatkozó kör*, kiegészítve azzal, hogy mindenki elmondja ő *hogy > próbál segíteni -) Magyarországon, Európán és a világon, *mégha nem > is látja eredményét :(. (... , ami nem gond. *Az igaz gyümölcs *nem > feltétlenül azonnal *érik be*.) > 3./ Utána *beszélgetés *az eddig a grem listán megküldött téma > javaslatokról (1/-5./), ill. a spontán felmerülőkről is: 6./ ...): > 1./ Kit válasszak 2026-ban? 2./ Mi lesz velünk Ukrajna árnyékában?*, > 3./ *Mit tehetek egy jobb jövőért? 4./ Hogy látom a jelent komplex > megközelítésben, mik a terveim e vonatkozásban ? 5./ Az összeomlás > veszélye vs. kiút, remény, 6./ ..... > *Mit hozzatok enni-inni?:* Kérem, legyetek szívesek > - a hölgyek személyenként min. 40 dkg. finom darabos édes süteményt *MÁR > TÁLALÁSRA KÉSZEN (Kérem szépen, h. kanálra ne legyen szükség.)* > - a férfiak személyenként min. 40 dkg finom darabos sós süteményt MÁR > TÁLALÁSRA KÉSZEN.. Aki szeretne sós sütemény helyett egy üveg bort hozni a > KÖZÖSBE, köszönettel vesszük. > - én két üveg higítandó Piroska szörp sziruppa és a vízzel járulok hozzá > ill. simán tisztán ivóvíízzel. > *Mi lesz a maradékkal?* Reméljük, nem lesz maradék, De ha sok maradék > lesz azt szétosztjuk, ha kevés, azt nem osztjuk szét, hanem édesapám > fogyaszthatja el. > *KÖSZÖNET ** Jekelfalussy Nadinnak: * Kedves Nadine! Nagyon szépen > köszönöm ismét a segítségedet! Kérlek, légy szíves 16:30-ra jönni*. Kérlek, > jelezz is vissza, légy szíves*, hogy tudsz-e jönni 16:30-ra.Köszönettel, > > *Szeretettel*, > Emőke / Mőci > > > > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Thu Aug 14 17:52:19 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Thu, 14 Aug 2025 17:52:19 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?RndkOiBTemVwdC40LmNzw7x0LiBlc3RlIC0ga8O2c3rDtm5q?= =?utf-8?b?w7xrIMOpcyBpZ2Vu?= In-Reply-To: References: Message-ID: Kedves Viki és Péter! Örülök, örülünk, hogy tudtok jönni! Kedves többi minden Meghívott! ! Szept. 3-ig van még időtök dönteni. Szept. 3-án várom majd az eldöntött jöveteli szándékról a visszajelzést, (de az eldöntött jöveteli szándékról akkor* feltétlenül* kérek szépen visszajelzést). Szeretettel, Emőke / Mőci Emoke Greschik ezt írta (időpont: 2025. aug. 14., Cs, 15:13): > *Kedves Minden a Címzettek sorában név szerint fel nem sorolt Listatag, > k. a Címzettek sorában felsoroltak (= leginkább régi k. Listatagok), fel > nem sorolt Feleségeik, Férjeik, DE **!!!! más fel nem > sorolt SZEMÉLYEK NEM!!! )*! DE SZEPT:. 3-án VISSZAJELZÉST KÉREK! > > *MEGHÍVÓ a szept. 4-e csütörtök esti Nyár végi Találkozóra!* > > *Szept. 4. csütörtök este 17:30-18:00 közötti érkezéssel, 18:15-as > kapuzárással várlak Benneteket! **(Aki késve tud érkezni, 19:50-20:00-i > érkezéssel bejuthat, úgy h. az előzetes egyeztetéskor megadom neki édesapám > mobil telefonszámát, aki majd a telefonhívás után beengedi.)* > > *Ezt a meghívót szept. 4-ig minden héten egyszer, a szept. 4-i héten > minden nap * ki fogom küldeni. > > *A vendégek kizárólagos köre: * *KIzárólag, aki *a k. Meghívottak közül *SZEPT. > 3-én SZERDÁN visszajelez, hogy tud jönni. *Aki szeretne *nemleges > visszajelzést adni*, kérem ezt a magán e mail címemre tegye: > greschem at gmail.com > *A szept.3-i visszajelzés * *alapján *tudom, ill.Nadinnal tudjuk > előkészíteni a kellő számú széket.. > *Érkezés ideje és útvonala*: 2025. szept. 4. csütörtök 17:30 - 18:00 > (legkésőbb 18:15-ig) a nyitott kapun be, a ház lépcsője melletti > autófeljárón egyenesen tovább a kertbe vezető,(két letakart farakás > közötti) kis lépcsőig. Azon fel a kertbe, a lépcső tetején azonnal jobbra > fordulni és a teraszra vezető kis lépcsőn fel a teraszra. > *Helyszín*: Budapest 1126 Orbánhegyi út 13. a teraszon. > *Eső esetére:* Esőköpenyt kérlek hozzatok. Ha Egon tud és van kedve > jönni, kérem, legyen szíves, hozza a ponyvát, amivel a Nyári Találkozóra > készült. K. EGON, HA NEM TUDSZ PONYVÁSTUL JÖNNI, LÉGY SZÍVES JELEZZ VISSZA > SZEPT: 3. ELŐTT. > *Program: * > 1./ *Kezdő ima * > * - Egy Szentírás idézet felolvasása az aznapi szentmise igéiből * > *- az az, 'Aki a Szentlelket elküldte' rózsafüzér tized > elimádkozása / **SZABADON ELDÖNTHETŐ, hogy valaki szeretné v. nem > szeretné a rózsafüzér tizedet imádkozni, * > 2./ *Rövid bemutatkozó kör*, kiegészítve azzal, hogy mindenki elmondja ő *hogy > próbál segíteni -) Magyarországon, Európán és a világon, *mégha nem > is látja eredményét :(. (... , ami nem gond. *Az igaz gyümölcs *nem > feltétlenül azonnal *érik be*.) > 3./ Utána *beszélgetés *az eddig a grem listán megküldött téma > javaslatokról (1/-5./), ill. a spontán felmerülőkről is: 6./ ...): > 1./ Kit válasszak 2026-ban? 2./ Mi lesz velünk Ukrajna árnyékában?*, > 3./ *Mit tehetek egy jobb jövőért? 4./ Hogy látom a jelent komplex > megközelítésben, mik a terveim e vonatkozásban ? 5./ Az összeomlás > veszélye vs. kiút, remény, 6./ ..... > *Mit hozzatok enni-inni?:* Kérem, legyetek szívesek > - a hölgyek személyenként min. 40 dkg. finom darabos édes süteményt *MÁR > TÁLALÁSRA KÉSZEN (Kérem szépen, h. kanálra ne legyen szükség.)* > - a férfiak személyenként min. 40 dkg finom darabos sós süteményt MÁR > TÁLALÁSRA KÉSZEN.. Aki szeretne sós sütemény helyett egy üveg bort hozni a > KÖZÖSBE, köszönettel vesszük. > - én két üveg higítandó Piroska szörp sziruppa és a vízzel járulok hozzá > ill. simán tisztán ivóvíízzel. > *Mi lesz a maradékkal?* Reméljük, nem lesz maradék, De ha sok maradék > lesz azt szétosztjuk, ha kevés, azt nem osztjuk szét, hanem édesapám > fogyaszthatja el. > *KÖSZÖNET ** Jekelfalussy Nadinnak: * Kedves Nadine! Nagyon szépen > köszönöm ismét a segítségedet! Kérlek, légy szíves 16:30-ra jönni*. Kérlek, > jelezz is vissza, légy szíves*, hogy tudsz-e jönni 16:30-ra.Köszönettel, > > *Szeretettel*, > Emőke / Mőci > > > > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Thu Aug 14 19:58:18 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Thu, 14 Aug 2025 19:58:18 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?TWFpIGV2YW5nLlN6dC5NLiBLb2xiZSB2w6lydGFuw7og?= =?utf-8?b?cGFwIGVtbMOpa25hcGrDoW4gKyBlbG3DqWxrZWTDqXM=?= In-Reply-To: References: Message-ID: *Bp. Barron's today's Gospel Reflection:* Friends, * our Gospel today *focuses on *the gift of forgiveness. *This is such an anchor of the New Testament, and *so central to Jesus? ministry and preaching*. *When it comes to the offenses that we have received from others*, *we are, all of us, great avatars of justice. We will remember every insult*, every snub, *and every shortcoming when it comes to our being hurt by others*. *That?s why forgiving even once or twice is so difficult.* *Forgiving seven times, as Peter suggests*, *is beyond the pale*. *Yet Jesus says to him, ?I say to you, not seven times but seventy-seven times.? *In other words, *forgive constantly, relentlessly, without calculation*. *Your whole life must become an act of forgiveness.* And this is why Jesus tells the parable in *today?s Gospel. The man who had been forgiven so much should, at the very least, show forgiveness to the one who owed him so much less.* Here is the spiritual heart of the matter: *Whatever anyone owes you (in strict justice) is infinitely less than what God has graciously given to you;* *the divine forgiveness you have received is infinitely greater than any forgiveness you might be called upon to offer.* *Becoming an instrument of God?s life, grace, forgiveness, and peace is what it is all about*. Allow to flow through you what has been poured into you?that is the whole story. *Imádkozzál érettünk Istennek Szent Anyja, hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire. Ámen.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Thu Aug 14 20:17:38 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Thu, 14 Aug 2025 20:17:38 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Az_aug=2E15-i_Sz=C5=B1z_M=C3=A1ria_mennnybemenet?= =?utf-8?q?ele_/_Nagyboldogasszony_-kor_a_szentmis=C3=A9n_val=C3=B3?= =?utf-8?b?IHLDqXN6dsOpdGVsIGvDtnRlbGV6xZEgISEh?= Message-ID: Katolikusoknak aug. 15-én, Nagyboldogasszonykor a szentmisén való részvétel kötelező !!! Szeretettel, E / M --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From puskas.tibor1967 at gmail.com Thu Aug 14 21:50:26 2025 From: puskas.tibor1967 at gmail.com (=?UTF-8?B?VGlib3IgTMOhc3psw7MgUHVza8Ohcw==?=) Date: Thu, 14 Aug 2025 21:50:26 +0200 Subject: [Grem] =?iso-8859-2?q?=28nincs_t=E1rgy=29?= Message-ID: Rekordot döntött a napi hőingás a Mohos-töbörben A definíciók szerint egy napon belül volt fagyos nap és hőségnap is ezen a mikroklimatikus helyen. Anticiklon alakítja időjárásunkat, ennek köszönhetően kánikulai napokat élünk át. Ugyanakkor a harmatpont és a relatív páratartalom nagyon alacsony a napokban, ennek köszönhetőek a nagy napi hőingások. Vannak olyan mikroklimatikus helyek hazánkban, ahol ez a napi hőingás még nagyobb, mint az ország nagy részén. A ME Földrajz-Geoinformatika Intézet tájékoztatása szerint csütörtökre virradó éjjel rendkívül nagy volt az inverzió mértéke, valamint a hőingás is a Mohos-töbörben. A mérések 2022-es kezdete óta a legmagasabb napi hőingást mérték a Mohos-töbörben két méteres magasságban. Csütörtök hajnalban a legalacsonyabb hőmérséklet -5,1°C volt, majd a délutáni 14 órás mérés szerint a legmagasabb hőmérséklet elérte a 30,6°C-ot. Ez azt jelenti, hogy a napi hőingás mértéke legalább 35,7°C volt, ami az eddig regisztrált legmagasabb napi hőingást jelenti. Érdekesség, hogy a definíciók szerint a Mohos-töbörben így egy napon belül volt fagyos nap és hőségnap is. A napi hőingás korábbi rekordja egyébként 34,1 °C volt. Nyár a Bükkben | Fotó: Bánhidi Ágnes A közleményből az is kiderül, hogy a bánkúti kontrollállomáson az inverzió mértéke 21,1 °C volt, ami azt jelenti, hogy ennyivel volt hidegebb a Zsidó-réti mikroklímarendszer hidegmaximumában, mint a mikroklímarendszeren kívül. Borítókép: Papp Mária korábbi felvétele Ha szeretnél azonnal értesülni az ilyen időjárási hírekről, iratkozz fel Messenger csatornánkra! Jártál már valaha a Mohos-töbörnél? ? Igen ? Nem Szerző: Berceli Balázs Megjelent: 5 órája Hirdetés Kapcsolódó hírek -5 fok alatt augusztusban Újabb nyári fagy a Bükk-fennsíkon Az idei nyáron 22. alkalommal fagyott a Bükk-fennsíkon --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Fri Aug 15 06:39:55 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Fri, 15 Aug 2025 06:39:55 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?U3rFsXogTcOhcmlhIG1lbm55YmV2w6l0ZWxlIChOYWd5Ym9s?= =?utf-8?b?ZG9nYXNzem9ueSkgZsWRw7xubmVwZSBzemVudG1pc8OpamUgaWfDqWk=?= Message-ID: *08-15* *Szűz Mária mennybevétele (Nagyboldogasszony) ? FÜ* https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2025-08-15 *OLVASMÁNY a Jelenések könyvéből * *Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony. Én, János láttam, hogy az égben feltárult az Isten temploma, és láthatóvá vált a szövetség ládája. Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, kinek öltözete a nap volt, lába alatt a hold, fején pedig tizenkét csillagból álló korona. Áldott állapotban volt, kiáltozott *gyötrelmében *és szülési fájdalmában.* Majd egy másik jel tűnt fel *az égen*: egy nagy, vörös sárkány. Hét feje volt és tíz szarva, és mindegyik fején korona. Farkával lesöpörte és a földre szórta *az ég csillagainak *egyharmadát. Azután a sárkány odaállt *a szülő asszony *elé, hogy mihelyt *megszül*, elnyelje *a gyermekét*. *Az asszony fiút szült. Fiúgyermeket, aki majd vaspálcával kormányozza az összes *nemzetet. *A gyermeket elragadták,* *és Isten trónja elé tették, az asszony pedig* a pusztába *menekült, ahol az Isten helyet készített számára*. *Ekkor harsány hangot hallottam az égben: ?Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa! Eljött az ő Fölkentjének uralma!?* *Ez az Isten igéje. * *Jel 11,19a;12,1-6a.10ab* VÁLASZOS ZSOLTÁR Válasz: *Uram, jobbodon áll a királynő * arannyal átszőtt ruhában.* (Vö. 10b. vers. - 11. tónus) Előénekes: *Jobbodon áll a királynő, * Ofir aranyával ékesítve*. Hívek: *Uram, jobbodon áll a királynő * arannyal átszőtt ruhában.* E: *Halljad, leányom, figyelj szavamra, * felejtsd el *népedet *és *atyád házát. H: *Uram, jobbodon áll a királynő * arannyal átszőtt ruhában.* E: *Szépségedet kívánja a király, * mert ő a te urad, hódolj előtte. * H: *Uram, jobbodon áll a királynő * arannyal átszőtt ruhában.* E: *Ujjongó örömmel vonulnak, * bevonulnak a király házába.* H: *Uram, jobbodon áll a királynő * arannyal átszőtt ruhában.* *Zsolt 44,10bc.11.12ab.16* *SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből * *Először Krisztus támadt fel, majd azok, akik Krisztushoz tartoznak. Testvéreim! Krisztus feltámadt *a halálból, *elsőként *a holtak *közül.* Egy ember által jött a halál,* és egy ember által jön *a holtak *feltámadása is*. Amint ugyanis Ádámban mindenki meghalt, *úgy Krisztusban *mindenki *életre kel.* *Mindenki akkor támad fel, amikor sorra kerül: először Krisztus, majd amikor ő eljön, azok is mindannyian, akik Krisztushoz tartoznak.* *Azután következik a vég, amikor Krisztus átadja az Istennek, az Atyának az uralmat, miután *minden felsőbbséget, hatalmat és erőt *megsemmisített. Addig kell ugyanis uralkodnia, amíg *ellenségeit *mind lába alá nem veti*. *Ez az Isten igéje. * * 1Kor 15,20-27* *ALLELUJA Máriát fölvette az Úr a mennybe. * Örvendezik az angyalok kórusa*. ? 5. tónus. *? EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből * *Nagy dolgokat művelt a hatalmas Isten felmagasztalta az alázatosakat. Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: ?Áldott vagy te *az asszonyok *között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el *hozzám *? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!? Mária megszólalt: ?Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben! Mert tekintetre méltatta alázatos * szolgálóleányát*, lám, ezentúl boldognak hirdet *engem *minden *nemzedék. * Nagy dolgokat művelt *velem * a Hatalmas, Szentséges az ő neve! Irgalma *nemzedékről nemzedékre *száll, *mindazokra*, **akik* *félik őt. Nagyszerű dolgot tett karja ereje, széjjelszórta mind* a gőgös szívűeket. * Lesöpörte trónjukról *a hatalmasokat *, és felmagasztalta az alázatosakat. Az *éhez*őket elhalmozta minden jóval, de *a gazdagokat* elküldte* üres kézzel. * Felkarolta gyermekét, Izraelt, megemlékezve irgalmasságáról, amint atyáinknak megígérte: Ábrahámnak és utódainak mindörökre!? Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért az otthonába. Ezek az evangélium igéi. * *Lk 1,39-56* *EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK * 13. *SZŰZ MÁRIA MENNYBEVÉTELÉNEK ÜNNEPÉRE (NAGYBOLDOGASSZONY)* (Augusztus 15.) Pap: *Köszöntsük, testvéreim, örvendező szívvel a testben és lélekben megdicsőült Szent Szüzet, és kérjük, hogy Jézus közvetlen közelségében támogassa kéréseinket!* Lektor: *1. Hogy *a világ* felismerje a nagy jelet, a *mi *dicsőséges Asszonyunkat és az ő szent Fiát, Jézus Krisztust!* 2. *Hogy az Egyház szüntelenül érezze a megdicsőült Szent Szűz anyai gondoskodását!* 3. *Hogy a mennyország Királynőjének közbenjárására minden* nép* elnyerje a béke ajándékát!* 4. *Hogy a gyengék és a betegek erőt és reményt merítsenek a Boldogságos Szent Szűz test szerinti megdicsőüléséből!* 5. *Hogy elhunyt testvéreink társaságában egykor *mi *is boldogan köszönthessük a mennybe felvett Szűzanyát!* Pap: *Istenünk! Te páratlanul csodás dolgot műveltél, amikor a Boldogságos Szűz testét és lelkét a mennybe fölvetted. Add, hogy megdicsőült Szent Anyánk pártfogásával *? gyarlóságunk *ellenére is ? eljussunk hozzád a boldog örökkévalóságba! Krisztus, a mi Urunk által.* Hívek: *Ámen.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Fri Aug 15 06:41:16 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Fri, 15 Aug 2025 06:41:16 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=281=29?= Message-ID: *Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.* *Uram, Aquinoi Szt. Tamás közbenjárására tisztítsd meg szívemet: szándékaimat, gondolataimat, érzéseimet és szavaimat, cselekedeteimet. hogy minden körülmény között hűséges legyek Hozzád **és ezáltal észrevegyem a Gonosz cselvetéseit is, mert folöslegesen nem kell mártírrá válni, Segíts minket, jószándékú embereket, akiket a Gonosz is próbál befolyásolni, az igaz, tiszta szívű kiengesztelődésben Veled az őszinte bűnbánatban, szentgyónásban és egymással. ** Ámen.* *A zsolozsma Reggeli dicséretének* *HIMNUSZa* *Már kél a fénynek csillaga: esengve kérjük az Urat, **járjon ma mindenütt velünk, ne rontsa ártás életünk.* *Nyelvünket fogja fékre ma, ne szóljon rút perek szava; * *szemünket védőn óvja meg: a hívságot ne lássa meg! * *Lakjék szívünkben tisztaság, Távozzék minden dőreség; * *a testnek dölyfét törje meg étel, s italban hősi fék.* *Hogy majd a nap ha távozott, s az óra újra éjt hozott, * *lemondásunk szent éneke legyen az Úr dicsérete!* *Dicsérjük az örök Atyát, dicsérjük egyszülött Fiát, * *s a Lelket, a Vigasztalót, most és örök időkön át! Ámen.* *Őrangyalom, szívből kérlek, bűntől, bajtól őrizzél meg! Életemben légy vezérem, halálomban állj mellettem!* *Szűz szülője Istennek*, *engedd, hogy a Tied legyek. Tied élet és halálban, Tied jó és balsorsban, Tied küzdve, szenvedve, Tied most és örökre. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy a Tied legyek. Anyám, Benned bízom és remélek, Anyám Teutánad epedek, Anyám, Te jóságos, kegyelmezz, Anyám, Te hatalmas, védelmezz, Anyám, ó jöjj, segíts küzdeni, Anyám, ő jöjj, segíts szenvedni. Anyám, ó jöjj, ne hagyj elveszni! Hiszen tudsz segíteni, ó hatalmas! Akarsz is segíteni, ó irgalmas! Kell is segítened, ó hűséges, fogsz is segíteni, ó kegyelmes! Anyám, Te vagy a kegyelmek anyja, szomorúak vigasztalója, bűnösök oltalma és menedéke, föld reménye és mennyek ékessége! Ki kérte még segítségedet hasztalan? Ki távozott Tőled meghallgatatlanul? Azért bizton mondom minden szenvedésben: Mária mindig segít, minden időben. Biztosan állítom, életben, s halálban, Mária mindig segít, minden balsorsban. Azért hiszem, s meghalok ezen hitemben, hogy Veled leszek, ó Anyám, fönn az égben. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy a Tied legyek. Amen.* *Ima elhunyt szeretteinkér* *t Híveid teremtő, megváltó és hazaváró Istene. Kérünk, örök világosságoddal jutalmazd elhunyt szeretteink minden tisztaságát, jóságát, hűségét megbocsátva nekik hibáikat, bűneiket. Minket is vezess a napi lelkiismeretvizsgálat, a bűnbánat, a rendszeres őszinte szentgyónás és a jócselekedetek útján, hogy Szent Fiad, Jézus Krisztus egyetlen és elegendő áldozata miatt. kegyelmed segítségével majd megláthassuk Istent és viszontlássuk őket, akikről ma imával, szeretettel, hálával emlékezünk meg. Amen.**Ima a lelkekért, hogy a tisztítótűzben szenvedő szeretteink, ismerőseink mihamarabb az örök életbe jussanak*: *Ó Jézusom! Bocsásd meg vétkeinket! Ments meg minket a pokol tüzétől és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik leginkább rászorulnak irgalmadra. Ámen. * *Ima **azért, hogy Magyarországon és világszerte a keresztény-konzervatív politikusok, vezetők Isten kegyelméből és saját bűnbánatuk által megtisztuljanak, megszentelődjenek, felnőjenek ahhoz, hogy valóban az Atya, a Fiú és a Szentlélek igaz akaratának megvalósításán dolgozzanak és így legyőzzék országaikban is a sátán, a sötétség erőit, és együttműködve Krisztus győzelméért kormányozzanak, szent házas és családi életet éljenek **Boldogasszony Anyánk, Szt. Mihály arkangyal, az árpádházi szentek, Morus Szt. Tamás és a már az örökkévalóságba költözött dr. Tóth Zoltán József - a Szent Korona eszméjének Alaptörvénybe segítője, aki életét áldozta a Szent Korona országáért - oltalmazzátok Magyarországot és a világot, a Krisztus győzelmén munkálkodó politikusok, vezetők lelkét, életét, hogy a sötétség erőit legyőzve Krisztus győzedelmeskedjen. Amen. * *Ima * *személy szerint Orbán Viktorért, Trumpl elnökért és családjaikért: * *"Az Úr legyen előttetek, hogy a jó utat mutassa nektek! Az Úr legyen mellettetek, hogy karjába zárjon és megvédjen a veszedelmektől, az Úr legyen mögöttetek, hogy megvédjen a gonosz cselvetéseitől Benneteket és családjaitokat!" Amen.* *Ima Kárpátaljáért*! *Urunk! Kárpátaljai testvéreinknek kérjük, adj reményt, védelmezd a katonának vitt férfiakat. Ne engedd, hogy a külföldre kényszerült fiatalok elvesszenek a világban! A szétszakadt kárpátaljai családokat tartsd meg egységben és segítsd a mihamarabbi találkozáshoz! A magányos időseknek legyél társuk, küldj nekik jólelkű segítőket! A háborúban elhunytaknak add meg a Te örök békédet! Amen.* *Fohász az üldözött keresztényekért és minden más igaz üldözöttért ,háborúban, gondban, bajban segítségért*: *"Felnézek az égre minden áldott este, Keresem az Istent, mert beszédünk lenne // Nehéz szívvel várok csöndben a soromra, Tudom odafent is rengeteg a dolga. // És csak halkan mondom az ég csillagának: Szólhatna egy jó szót az Úr angyalának, / Hogy a Jó Istennek súgja oda csendben: Uram! A világgal valami nincs rendben. // Hallgassa meg imám, más kérésem nincsen, Segítsen mi rajtunk,, hiszen Ő az Isten. // Ember az embernek farkasa lett régen, Gyűlölet vert tanyát sok ember szívében. // Rengeteg a földön a hontalan, árva, Uram, ez a világ saját sírját ássa. Túl sok már a fájó, bús könny a szemekben. Uram! A világgal nincs valami rendben! // Anya a gyermekét sorsára hagyja, Pénzért, az ember a lelkét is eladja. Háborúk zajában ártatlanok halnak, Jól tudom, Uram, Te nem így akartad. Nagyon nagy a bűnünk, amit meg kell bánnunk, Bocsásd meg, úgy kérlek, minden gonoszságunk. // Könyörögve száll fel fohászom az égbe, Uram! A világnak Tenélküled vége!"* *Ima az Istent kereső, de sajnálatosan megtévedt vagy megtévesztett, vagy a Szentháromságos Isten igéjét alaposan még nem ismerő ateisták, liberálisok, muzulmánok, progresszív keresztények, felületes keresztények és hűtlen keresztények igaz megtéréséért**. Uram, a Szűzanya és az árpádházi szentek közbenjárására segítsd őket is az igaz megtérésre. Ámen. "Nyugtalan mindaddig a szívünk, míg meg nem nyugszik Benned, Istenünk." (Szt. Ágoston)* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Fri Aug 15 06:42:11 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Fri, 15 Aug 2025 06:42:11 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=282=29?= Message-ID: *Urunk, a Szűzanya közbenjárására **oltalmazd meg a halálra ítélt pakisztáni keresztény fiatal Ehsan Shan életét a gyilkosok kezétől, és Pajor András atyát, akit hazug módon megrágalmaztak, meghurcoltak. * *Adj Clarisse, dr. Góczán Laci, Ikó, egy vese daganattal küzdő. volt és jelenlegi Listatagok , egy Listatag édesanyja Adrienn veje, Gyuri, a balesetet szenvedett Boldizsár, egy Listatag édesanyja és családja, egy beteg nagycsaládos édesanya, az most már jobban levő 25 éves fiú, Irénke számára gyógyulást, három k. hajléktalan számára a szentségi életet, lelkierőt, gyógyulást, lakhatást, k. nehézségekkel küzdő Listatag és családja számára az erőt, a kiutat. Kérünk, hogy a Szűzanya és Bld. Carlo Acutis közbenjárására adj gyógyulást a 3.5 éves Bellának és lelki erőt, az őt szerető nagycsaládnak, **a 23 évesen elhunyt Máténak az örök életet, az őt szeretőknek vígaszt, a B. 15 éves fiúnak, aki lánnyá szeretne válni **szabadulást a sátán rabságából*, * hogy a tragikus hirtelenséggel megözvegyült Brigitta és árván maradt négy gyermeke és a fiatalon elhunyt édesanya, Ágota családja meg tudjon küzdeni a rájuk szakadt nehézségekkel. Mindannyiunknak, kérünk, adj lelki és testi egészséget, a sátántól jövő bűnre csábító és az alaptalan kétségbeesés kísértései ellen oltalmat, vezess minket és családtagjainkat az üdvösség útján, segíts, hogy a következő generációnak, gyermekeinknek, unokáinknak hiteles keresztény példát adjunk és őrizd meg őket * *a hit, * *az állandó töredelem, megtérés,** a tiszta erkölcs, a vallásgyakorlás,* *a Krisztus követés,* * az igaz, krisztusi szeretet útján! Könyörgünk a következő egyéni ima szándékainkért: ...............* *Szűz Mária, betegek, özvegyek, árvák patrónája, az Egyház anyja! Imádkozz érettünk! Amen. Segítsd vezetőinket Szentlelked erejével, Szt.István király és Szt. László király segítségével és közbenjárására, hogy Istenhez hűen vezessék nemzetünket, munkahelyeinket, önkormányzatainkat, mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség. Boldogasszony Anyánk, régi nagy pátrónánk, nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk: Magyarországról, édes hazánkról, ne felejtkezzél el szegény magyarokról! Amen. Imádkozzunk 1./ Ferenc pápa lelki üdvéért, 2./ XIV.Leó pápa Istenhez, az evangéliumhoz való hűségéért, 3./ h. Erdő Péter bíboros atyát és Böjte Csabát minden feladatában oltalmazza az Úr Jézus a Szűzanya és az összes magyar szent közbenjárására és 4./ hogy a püspökök,a papok és szerzetesek szolgálatukat az evangéliumhoz hűségesen végezzék és 5./ újabb az evangéliumhoz hűséges papi és szerzetesi hivatásokért!, 6./ az Egyház Jézus Krisztus útján maradásáért, 7/ a megtévedt papok, szerzetesek bűnbánatáért, megtéréséért: Add meg papjainknak szerzeteseinknek Mennyei Atyánk - szolgálatodnak kegyelmét. Újítsd meg szívükben a szentségnek lelkét, hogy a tanítás, melyet nekik kell adniuk, példájukkal közelebb vigyen minket Hozzád. Szent Lelked ajándékaiból adj nekik Urunk, okos szerénységet, bölcs szelídséget, mértéktartást, jóságot, szívbeli tisztaságot, lelki szabadságot. Töltsd el őket teljesen szentséges szereteteteddel, hogy egészen Tieid legyenek és dicséretes módon éljenek, anélkül, hogy a dicséretet hajhásznák. Add meg nekik a kegyelmet, hogy a lélek és a test tisztaságában Téged dicsőítsenek, szeretetedben éljenek és szolgáljanak Téged. Te légy az ő dicsőségük, örömük, vágyuk, Te légy szenvedéseikben vigasztalásuk, a kétségek közt tanácsadójuk, az igazságtalanságok között védelmük, a betegségben orvosságuk. Engedd, Uram, hogy a Te közösséged pásztoraival békességben éljenek, hogy egykor jól adhassanak számot működésükről, és elnyerhessék az örök élet jutalmát. Amen. Kérjük, a Guadalupei Szűzanya, Szt. István, Szt. László, az árpádházi szentek, Európa védőszentjei: Szt. Brigitta, Szt. Teréz Benedikta (Edith Stein), Szt.Benedek, Sziénai Szt. Katalin, Szt. Ciril és Metód, továbbá Szt. Mónika, Szt. Ágoston .Szt. Patrik, Szt. Pál, Szt. Pio atya, Charles de Foucauld, és Bld. Ceferino közbenjárását, hogy a magyar nemzet egésze, az európaiak és szerte a világon mindenki megtalálva Urunk, Téged, megtérjen a keresztény hitre. megmenekülve a hamis vallásoktól, ideológiáktól! Kérjük, Urunk, segíts, hogy imáinkkal és cselekedeteinkkel elősegítsük Európa és Magyarország keresztény megújulását, a béke megőrzését. Isten hazánkért, Európáért, a világért térdelünk elődbe. Rút bűneinket jóságoddal född be! Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed, érdemét idézzed! Amen Kérjük a Szűzanyát és Szt. Imre herceget, a magyar ifjúság védőszentjét, nevelőjét, Szt. Gellértet, Kalazanci Szent Józsefet, a piarista tanítórend alapítóját, Bosco Szt.Jánost, Boldog Carlo Acutist, éa a már az örökkévalóságba költözött Jelenits István atyát hogy járjanak közben, hogy a magyar ifjúság egyre inkább Isten akarata szerint éljen, az oktatásügy és a fiatalok családi háttere Isten akarata szerinti mederbe terelődjön! Édes Szűzanyám, csillogó koronád fényéből egy csepp fényt sugallj reám. Hálátlan gyermeked vagyok Anyám, de Te nem hagytál magamra, vigyáztál reám. Köszönöm, hogy megőrizted lelkemet, áldott szent palástodat reám terítetted. Szeplőtelen Szűz Mária, Világ királynője, Tehozzád könyörög a Föld minden népe. Imánkat hallgasd meg, légy lelkünknek őre. Ó segíts, hogy lelkünket a gonosz kerülje. Hisz Édesanyánk vagy Te, s a Világ Királynője. Szent Fiad által vagy lelkünknek őrzője. Lábadhoz borulunk, úgy könyörgünk Hozzád, kérünk fordítsd felénk jóságos szent orcád. Szemedből egy sugár költözzék szívünkbe, hogy Általad eljussunk Jézusunk elébe. Amen. Kérjük Árpádházi Szent Erzsébet közbenjárását a magyar egészségügy Isten akarata szerinti munkájáért és, hogy türelemmel, szeretettel gondozzuk, ápoljuk időseinket. Szt. Erzsébet, segíts! Ámen.Kérjük a Szűzanyát és Szt. Mihály arkangyalt,, hogy tapossák el a sátán fejét, hogy véget érjen az ártatlan, meg nem született emberi életek mészárlása, a megszületett gyermekek megtévesztése, gonosz kihasználása. Segítsenek a gyermekek tiszta lelkének megőrzésében A Szentlélek vezesse az életvédőket, a CitizenGot, a szülőket, nevelőket az Isten parancsai szerinti munkájukban. Adj hűséget és gyermekáldást a házaspároknak, az igazság melletti bátor kiállást a pusztító ideológiák ellen küzdőknek, oltalmat a perbe fogott keresztényeknek, a megtévesztetteket vezesd a lelkileg, testileg tiszta életre! Óvd meg a magyarokat a paráznaság, a házasságtörés, a fajtalankodás, bujálkodás, lopás, nyerészkedés, részegeskedés, rágalmazás, harácsolás (l. Szt. Pál I Korintusi levél) és egyéb bűnök elkövetésétől, a krízishelyzetben lévő édesanyákat, édesapákat, nőgyógyászokat az abortusz kísérétésétől, a bűnöket már elkövetetteknek add meg az őszinte bűnbánat, bűnbocsánat kegyelmét. Emlékezzél, ó legkegyesebb Szűzanya Mária, hogy sohasem hallotta még senki, hogy Te gyámoltalanul magára hagytad azt, aki oltalmadért folyamodott, segítségedért esdekelt, vagy szószólásodat kérte. Én is hasonló bizalomtól lelkesítve sietek Hozzád, Szüzek Szent Szüze! Hozzád jövök Anyám és mint szegény bűnös, sóhajtozva lábadhoz borulok. Ne vesd meg szavaimat Örök Igének Szent Anyja, hanem hallgasd meg kegyelmesen. Amen. (Szt. Bernát 'Memorarae') A lelki adoptálás keretében kérjük a Szűzanya oltalmát egy méhen belüli gyermek életben tartásáért, hogy szülei és az orvosok irgalmazzanak neki és megyilkolása helyett szeretettel segítsék az életre. Oltalmad alá futunk, Istennek szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkor dicsőséges és áldott Szűz! Mi asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szószólónk, engeszteld meg nekünk szent Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak. Ámen.Imádkozzunk, hogy nemzeti, egyházi, családi, munkahelyi, e listás, baráti közösségeinkben és a világ háborúskodó felei között a lelkek üdvösségére, az igazra, a jóra és a szépre, a kölcsönös igaz szeretetre, békére való törekvés vezesse a közösségek vezetőit és tagjait, hogy mindenütt Krisztus békéje uralkodjék ! Uram, tégy engem békéd eszközévé. Ahol gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek, ahol sértés, oda megbocsátást, ahol széthúzás, oda egyetértést, ahol tévedés, oda igazságot, ahol kétely, oda hitet, ahol kétségbeesés, oda reményt, ahol szomorúság, oda örömet. Uram, add meg nekem, hogy én vígasztalhassak ahelyett, hogy engem vígasztalnának, hogy én értsek meg másokat ahelyett, hogy arra vágynék, hogy engem értsenek meg, hogy szeressek inkább, minthogy engem szeressenek. Mert aki elfelejti magát, az találja meg, aki megbocsát, annak megbocsátanak, aki meghal, az felébred az örök életre. Ámen. Kereszt és bérma gyerekeink igaz és szent úton maradásáért. Kérjük a Szűzanya és a gyermek Jézusról nevezett Lisieuxi Kis Szent Teréz és szent szülei közbenjárását, hogy a hit, remény és szeretet soha se fogyatkozzék meg életükben. Ámen. Kérjük Lisieuxi Kis Szt. Teréz, Casciai Szt. Rita, Szt. Mónika, Bld. Peter To Rot, Lisieuxi Kis Szt. Teréz szülei: a Szt Martin házaspár, Boldog IV. Károly és Zita királyné és Bld. Batthyány Strattmann László és Coreth Mária szent házaspárokat és Bálint Sándort, hogy imádkozzanak a házasságok hűségben, szeretetben való megmaradásáért, a megtört házasságok, családok kiengesztelődéséért. Amen. Kalkuttai Szt. Teréz anya támogassa a szegényeket, betegeket, mentális betegeket, és segítsen minket, hogy bölcs, megfontolt jótékonykodással mi is segítsük őket, akiket Jézus különösen szeret. "Amikor a keresztre nézel, tudod, hogy Jézus mennyire szeretett téged és engem. Azt akarja, hogy mi is így szeressünk. Amen." (Teréz anya imája), "Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek." (Mt.25,36-7) Imádkozzunk azokért, akiken 'sebet' ejtettünk és akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Urunk, a Szűzanya, a béke királynője, a bűnösök menedéke közbenjrárására áldd meg, vezesd Jézus Krisztus és az evangélium szeretetére és a rendszeres, igaz szentségi életre. a felebaráti szeretetre, az üdvösségre azokat, akiken 'sebet' ejtettünk és azokat, akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Adj nekünk, nekik alázatot, megértést, hitet a kiengesztelődéshez, óvj meg minket, őket a bosszúállás, megszólás, pletykálkodás kísértésétől. "Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek." (Miatyánk) "."Haragudjatok, de ne vétkezzetek! (Ef.3,26),, "Az Istent szeretőknek minden javukra válik." (Róm 8,28) Imádkozzunk azokért és családjukért, akik jót tettek velünk: Urunk áldd meg és támogasd a jóban azokat és családjukat, akik jót tettek velünk. Ámen.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From reinisch at t-online.hu Fri Aug 15 12:09:51 2025 From: reinisch at t-online.hu (Reinisch Egon) Date: Fri, 15 Aug 2025 12:09:51 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?QXJhbnkgSsOhbm9zOiBWLiBMw4FTWkzDkw==?= In-Reply-To: References: <49214C8B890748D09D74E5766E9A1B42@ConsulensMPC> <2793F7751EEA4FADB367C4A0B59AD24B@ConsulensMPC> <7BA50E0233CF4CF197D93544A63154B7@ConsulensMPC> Message-ID: A gratulációt köszönöm Laci de az árulás (kötelességszegés )tényét továbbra is teljesültnek látom ráadásul itt kollektív igaz Cillei által gerjesztett hazaárulás történt az 1440 ?s országgyűlés által meghívott Ulászó meghívó levele szerint nyolcvanegy azaz 81 főúr volt pecséthelye nyilván 1456 ?ban sem voltak kevesebben .Ehhez képest Hunyadi ,Szilágyi ,Kórogyi macsói bán,Kanizsai László ,Rozgonyi Rajnáld és igen érdekes módon Carvajal bíbornok a pápa megbízottja felhívására több morva cseh osztrák lengyel úr is megérkezett személyesen néhány tucat vagy akár százas létszámú lovaggal és zsoldossal Henrik Rosenberg cseh főúr 200 jól fegyverzett lovaggal érkezett pedig a csehek nem igazán bírták a magyarokat akkoriban .(lásd Ottokár történetét ). Hol tanyázott ekkor kb , 70-75 magyar vagy magyarosított főúr ekkor ? Mi volt Cillei árulásának a (kötelességszegésének ) a fő technikai trükkje ?. Ha éppen nem volt egy erős kezű király pláne katona király az ország élén akkor a főurak a királyi hadban csak együtt külföldieskedő szóval kollektíven voltak hajlandók harcba szállni és csak a király jelenlétében ,Ez a jelenség jól leírható 1521 ?ben és 1526 ?ban is ezért nem tudta Tomori egy előre vetett seregtesttel megvédeni a Dráva vagy a Karasica patak vonalát (saját emberei ehhez kevesen voltak ). Az ország gyűlés 1456 márciusa óta már gyűlésezett először keresztes hadjáratról tárgyaltak tehát a főurak nagyrésze jelen volt ,majd mikor megérkezett egy kém jelentés arról hogy török sereg már menetel Nándorfehérvár felé az országgyűlés meghirdette az általános mozgósítást és kinevezte Hunyadit főkapitánnyá vagyis főparancsnokká. EKÖZBEN CILLIE VADÁSZATOTT RENDEZETT V. LÁSZLÓNAK MAJD ELCSALTA VAGY RABOLTA BÉCSBE ! ! ! ! ! ! ! ! ! Az urak nyilván meglepődtek de ha mindez így történt akkor gondolták nincs vész vagy gondoltak bármit de hazamentek anélkül hogy mozgósították volna a bandériumokat .Tehát Cillei a mozgósítás legfontosabb pontján a király személyének eltüntetésével állította le vagy franciásan szabotálta a mozgósítást .Miközben ő maga horvát bán volt honosított főúr és alapvető kötelessége lett volna személyesen hivatali és magánbirtokainak mozgósított katonái élén harcba vonulni ,ezért a kötelesség szegésért ön magában halál büntetés járt bár egy főúron ezt nehéz volt végrehajtani de végül Hunyadi László ezt igaz nem éppen törvényes formában de megtette . Mi van akkor ha Rozgonyi ,Szilágy, Korógyi is ezt teszi akkor a keresztesek és a külföldi urak + Hunyadi védi meg az országot ? Valószínűleg folyt köv . Üdv. Egon From: László Baják Sent: Saturday, August 9, 2025 10:06 PM To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu Subject: Re: [Grem] Arany János: V. LÁSZLÓ Kedves Egon, kedves lista! Mindenek előtt gratulálok Egonnak a rádió interjúhoz. Csak két megjegyzést fűzök a teljesség kedvéért az elmondottakhoz. Kapisztrán Szt Jánost én inkább obszerváns ferencesnek nevezném. A ferenceseknek ezt a szigorúbb ágát éppenséggel Kapisztrán közreműködésével alapították. A másik kicsit súlyosabb dolog. Nem értek egyet azzal, hogy Cillei Ulrik "hazaárulóként" szabotálta volna a török elleni had szervezését. Ez leginkább a Hunyadiak lejárató kampánya miatt rögzülhetett a köztudatban. A Hunyadi és a Cillei család kétségtelenül rivalizáltak egymással, ugyanakkor a birtokokban megtestesülő érdekszféráikat elhatárolták egymástól, sőt házassági kapcsolatot is terveztek a két család között. A problémát az okozta, hogy Cillei V. László nagybátyja és gyámja, így minden törekvése arra irányult, hogy V. Lászlót királyként helyzetbe hozza a kormányzóval, Hunyadival szemben. A keze benne van Hunyadi kormányzóságtól való megfosztásában és az ostrom után a Hunyadi fennhatósága alá tartozó várak (Nándorfehérvár Is) elvételében is. Válaszul Hunyadi László tőrbe csalja Cilleit, amit V: László Hunyadi László lefejeztetésével torol meg. Cillei Ulrik volt a Cillei család utolsó sarja, vele a család kihalt. Ez viszont korlátlan lehetőséget jelentett a Hunyadi klán számára, hogy Ulrik grófot utólag ördögi színben tüntesse fel. (a Hunyadi film, illetve Bán is bedőlt ennek a negatív pr-nak) Nincs szó Nándorfehérvár védelmének szabotálásáról. A középkori Magyarország lehetőségeihez képest tisztességes katonai erőt vonultatott fel Nándorfehérvár alatt. Olyan soha nem fordult elő korábban sem, hogy az ország minden harcra kötelezett fegyverese felvonult volna. Számos főúr nem is volt abban az anyagi vagy egészségügyi állapotban hogy hadba vonulhatott volna. Az ország többi részét védtelenül hagyni sem lett volna célszerű, illetve ellátni sen lett volna egyszerű a ténylegesen megjelentnél nagyobb sereget. Maga Hunyadi az utolsó pillanatig nem volt biztos benne, hogy Mohamed Nándorfehérvár ellen vonul. Ezért érkezik csak az ostrom megkezdése után a helyszínre. A hazaárulás fogalma sem stílszerű, ugyanis akkoriban egész mást értettek haza alatt. Cillei Ulrik amúgy stájer főúrként volt a magyar király és német-római császár alattvalója. Cilli ma Szlovéniában található. Szerintem egyáltalán nem szükséges a magyarországi főúrak dehonesztásával növelni Hunyadi János dicsőségét. Nem szorul rá. Ezt a rossz dramaturgiát a Hunyadi film is követi, sajnos. Üdv: Baják László Emoke Greschik ezt írta (időpont: 2025. aug. 9., Szo, 18:47): Kedves Egon! Nagyon szépen köszönöm. Azt hiszem, egyszer mintha már megküldted volna a listának ezt a videót, de most e levelezés részletei, a Hegyi Klári által kiküldött 'Déli harangszó, megdicsőüléés' v. más szóval Urunk színeváltozása cikkel, aminek tartalmát tömören Te is elmondod ebben a videóban más fontos részletek mellett, továbbá a videód utáni irodalmi (Móra Ferenc és Arany János) művekkel egyre inkább összeáll a kép. Még egyszer nagyon köszönöm! MINDENKINEK JAVASLOM ELMÉLYÜLNI az összes részletben. A Hunyadi filmet nem láttam, de őszintén, nem is szeretném megnézni. A fenti levelezés részletei számomra dicső magyar hős képét festik Hunyadi Jánosról. Holnap majd elküldöm az Arany János versét írott formában is. Köszönettel, szeretettel, a Lista, Emőke On Fri, Aug 8, 2025 at 11:15?PM Reinisch Egon wrote: A NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADAL video közvetlen linkje :https://www.youtube.com/watch?v=Orq0Q5IZvYE From: Reinisch Egon Sent: Friday, August 8, 2025 10:16 PM To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu Subject: Re: [Grem] Arany János: V. LÁSZLÓ https://www.google.com/search?q=reinisch+egon+a+n%C3%A1ndorfeh%C3%A9rv%C3%A1ri+diadal&oq=reinisch+egon+a+n%C3%A1ndorfeh%C3%A9rv%C3%A1ri+diadal+&gs_lcrp=EgZjaHJvbWUyBggAEEUYOTIHCAEQIRigATIHCAIQIRigATIHCAMQIRigATIHCAQQIRigATIHCAUQIRigAdIBCjIzNTIwajFqMTWoAgiwAgHxBc8tD8XWyjWr8QXPLQ_F1so1qw&sourceid=chrome&ie=UTF-8#fpstate=ive&vld=cid:b1501b26,vid:Orq0Q5IZvYE,st:0 A fenti linken meghallgathattok és nézhettek egy másik összefoglalót a NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADALRÓL ahol én mondom el ezt a Mozaik Sydney Rádió magyar adásában . Az előzmények és az ostrom több részletet tartalmaz de es sem több 15 percnél . Üdv .Egon From: Emoke Greschik Sent: Friday, August 8, 2025 2:18 PM To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu Subject: Re: [Grem] Arany János: V. LÁSZLÓ Hú, ez nagyon érdekes volt, Egon! Köszönjük szépen! Sőt annyira érdekes, hogy felkeltette a további érdeklődésemet és a következő kb. 15 perces történészi összefoglaló videóra találtam az 1453-56 os évekről, benne Hódító Mehmet szultánról, 1453-ban Konstantinápoly Isztambullá változtatásáról, ua. 1453-ban Franciaországban a 100 éves háború végéről, amely háborúnak nagy francia szentje Szt. Johanna volt, továbbá Szilágyi Mihályról, Hunyadi Jánosról, Kapisztrán Szt. Jánosról és a nándorfehérvári csatáról, győzelemről,Dugovics Títusz pusztán kitalált hőstettéről majd a pestis járványról, Hunyadi János és Kapisztrán Szt. János haláláról és a déli harangszóról, amit eredetileg a pápa a magyarokért való imádkozásra hívásként rendelt el és csak a győzelem után kapcsolódott össze a fejekben a nándorfehérvári diadallal. Itt a videó, amit szerintem ugyancsak érdemes alaposan végighallgatni (14'40) https://www.youtube.com/watch?v=RRk2rGfnCJE On Fri, Aug 8, 2025 at 9:37?AM Reinisch Egon wrote: V. László és a Nándorfehérvárnál aratott keresztény diadal ! Nemrégiben olvashattuk a Nándorfehérvárnál aratott diadal keresztény vonatkozásait valóban már kortársak is Magyarországon és Európában úgy gondolkodtak hogy ez keresztény diadal volt a muszlin hódítok felett amit erősített Kapisztrán részben nemzetközi keresztes hadának a részvétele a győzelemben . Csakhogy ez a diadal egyben a Magyarország történetének a legnagyobb HAZAÁRULÁSA is volt.Hiszen Garay és Cillei rávette a főurak és főpapok többségét és magát V. László gyermek királyt hogy a szerintük elviselhetetlen túl hatalmú Hunyadit és a hozzá pontosabban a honvédelemhez hű marad fűurakat veszejtsék el a török által akár úgy hogy Mehmed elfoglalja Nándorfehérvárt még hozzá mindezt sunyi álszent formában tették .Hiszen a török közeledés hírének idejében éppen ülésezett az országgyűlés amely megbízta Hunyadi a véres kard körbe hordozásával vagyis az országos riadó elrendelésével majd határozatot hoztak a királyis sereg fölállításáról majd a sereget fel sem állították Garai Cillei és a király vadászat címén távozott Bécsbe és az urak hazamentek . Hajszálon múlt hogy Nándorfehérvár nem esett el elsősorban Szilágyi de már Hunyadi is hajlott arra hogy a várat feladják , mert tudták a szétlőtt várban még egy ostromot nem tudnak visszaverni a várat viszont sajkán eltudják hagyni .Ekkor jött Kapisztrán és a keresztesek nem tervezett támadása ,amit Hunyadi a még megmaradt nehéz lovassággal rendkívül ügyesen kihasznált . Ha királyi sereg ekkor már a közelben táborozott volt totálisan megsemmisítő vereséget okozhatott volna a töröknek akár a sebesült Szultánt is elfoghatták volna .A törökök így is 70 évig nem mertek újra jönni ha a seregük megsemmisül talán sohasem jönnek újra .(nem azért mert a sereget nem tudták volna pótolni hanem ennek a lélektani hatása miatt ). ÉS VAJON MINDEZ MIÉRT ALAKULT ÍGY miközben az országban a KERESZTÉNY értékrend volt érvényben a honvédelemből való távol maradásért halál büntetés járt és a akiknek elsősorban kellett volna képviselni a keresztény értékrendet és kötelesség teljesítést a bandérium vagy zsoldosok kiállítására sőt személyes hadba vonulásra kötelezett főpapok sem jelentek meg Nándorfehérvárnál . Üdv. Egon From: Emoke Greschik Sent: Thursday, August 7, 2025 3:48 PM To: grem at turul banki. hu Subject: Re: [Grem] Arany János: V. LÁSZLÓ színezés helyesbítés: de Hunyadi nem adta fel. A király és kísérete 1456. november 8-án jelent meg Nándorfehérvár átvételére, de fegyveresei nem léphettek be a várba. ALÁBB MÁR HELYESBÍTVE: On Thu, Aug 7, 2025 at 3:45?PM Emoke Greschik wrote: Esküje megszegése első évfordulóján halt meg V. László király https://24.hu/tudomany/2015/11/23/megszegett-eskujenek-napjan-halt-meg-v-laszlo-kiraly/ Bihari Dániel Hunyadi János halála után az ország nagyon rövid idő alatt káoszba süllyedt, V. László király és a főúri pártok polgárháborús viszonyok közé lökték az országot. A nagy törökverővel sírba szálltak a Balkán felszabadítására tervezett keresztes háború tervei, és ismételt lendületet kapott a főúri ligák gyilkos hatalmi harca. Az egyik oldalon a nagyhatalmú báró, V. László király gyámja, Cillei Ulrik és Garai László állt ? a másikon a Hunyadi fiúk és Szilágyi Mihály. Elszabadultak az indulatok Nem volt kérdés, hogy Hunyadi János halálával ki kerül lépéselőnybe. A király Futakra hívott össze országgyűlést, ahová haddal érkezett: Hunyadi Lászlót, a család ifjú fejét itt lemondatták a Hunyadiak által kezelt királyi birtokokról és várakról, az országos főkapitányi tisztet pedig Cillei Ulrikra ruházta az uralkodó. Ezzel nyilvánvalóan eldőlt a bárói ligák közti erőegyensúly, de Hunyadi nem adta fel. A király és kísérete 1456. november 8-án jelent meg Nándorfehérvár átvételére, de fegyveresei nem léphettek be a várba. A hangulat békés volt, amíg a másnap reggeli miséről ki nem hívták Cilleit sürgős ügyek elintézésére hivatkozva. Ekkor alakult ki a szóváltás, amely során Hunyadi és Cillei is fegyvert rántott, a végén pedig Cillei holtan rogyott össze. Erkel Ferenc: Hunyadi László 'Meghalt a cselszövő' https://www.youtube.com/watch?v=uUvsk9Hvm70&embeds_referring_euri=https%3A%2F%2F24.hu%2F&source_ve_path=OTY3MTQ A király megijedt, és Lászlóra ruházta az országos főkapitányi címet, visszaadta a korábban átadott birtokokat. Az uralkodó bármit megtett, csak szabaduljon. Bárhogy nézzük, akár véletlen volt, akár eltervezett merénylet, Cillei halála érzékeny veszteség volt az országnak, a véres incidens pedig több szövetségest elfordított a Hunyadi-klántól. Megszegte esküjét Érezte ezt ő maga is, mert 1456. november 23-án Szilágyi Erzsébet Temesváron írásos ígéretet csikart ki a hazafelé tartó uralkodótól: Cillei haláláért bosszút állni nem fog. A király a Bibliára tett kézzel esküdött. A béke persze ezzel csak látszólag állt helyre, A király környezetében csoportosuló főuri liga nem volt hajlandó elfogadni a helyzetet, bosszúért kiáltott. Meggyőzték a királyt, hogy Hunyadi László az életére tör, koronáját akarja. És tőrbe csalták: Budára hívták haditanácsba, a török elleni keresztes hadjárat megszervezésére. Az udvarban azonban nem tanácskozás, hanem per várta, a vád felségárulás volt. Szokatlanul gyorsan, három nap alatt bűnösnek találták, és 1457. március 16-án a budai Szent György téren lefejezték. Mátyást fogolyként Bécsbe, majd Prágába szállították. Szerencsétlen V. László sem sokkal élte túl. Megszegett esküjének első évfordulóján, 1457. november 23-án váratlanul elhunyt. Persze sokan azonnal merényletre gondoltak, de ma már tudjuk: az alig 17 éves fiú, hazánk második Habsburg királya leukémiában szenvedett. Szinte gyerek volt még, egész életében a főúri érdekcsoportok rabja és játékszere. Önálló uralkodásra nem nyílt alkalma, nem tehetett ő valójában sem az esküszegésről, sem Cillei, sem Hunyadi haláláról. Őt is ugyanaz gyötörte, mint a török fenyegette országot: önérdek, széthúzás, belviszály. Arany János 'V. László' 1./ szavalja Sinkovits Imre: https://www.youtube.com/watch?v=rhx7sMWSf6g 2./ maga a vers: V. LÁSZLÓ Arany János Sűrű setét az éj, Dühöng a déli szél, Jó Budavár magas Tornyán az érckakas Csikorog élesen. ?Ki az? mi az? vagy úgy ?? ?Fordulj be és alugy Uram László király: A zápor majd eláll, Az veri ablakod.? A felhő megszakad, Nyilása tűz, patak; Zúgó sebes özönt A rézcsatorna önt Budának tornyiról. ?Miért zúg a tömeg? Kivánja eskümet?? ?A nép, uram király, Csendes, mint a halál, Csupán a menny dörög.? Megcsörren a bilincs, Lehull, gazdája nincs: Buda falán a rab ? Egy-egy felhődarab ? Ereszkedik alá. ?Hah! láncát tépi a Hunyadi két fia ?? ?Uram, uram, ne félj! László, tudod, nem él S a gyermek, az fogoly.? Mélyen a vár alatt Vonúl egy kis csapat; Olyan rettegve lép, Most lopja életét? Kanizsa, Rozgonyi. ?Kettőzni kell az őrt, Kivált Mátyás előtt!? ?Mátyás, az itt maradt, Hanem a többi rab ? Nincsen, uram, sehol.? A felhő kimerült, A szélvihar elült, Lágyan zsongó habok Ezer kis csillagot Rengetnek a Dunán. ?El! míg lehet s szabad! Cseh-földön biztosabb.? ?Miért e félelem? Hallgat minden elem Ég s föld határa közt.? Az alvó aluszik, A bujdosó buvik; Ha zörren egy levél, Poroszlót jőni vél Kanizsa, Rozgonyi. ?Messze még a határ? Minden perc egy halál!? ?Legitten átkelünk, Ne félj uram: velünk A gyermek, a fogoly.? Az alvó felvirad, A bujdosó riad; Szellő sincsen, de zúg, Felhő sincsen, de búg S villámlik messziről. ?Oh adj, oh adj nekem Hűs cseppet, hű csehem!? ?Itt a kehely, igyál, Uram, László király, Enyhít... mikép a sír!? Állj meg, bosszú, megállj: Cseh földön ül a rab; Cseh földben a király, Mindég is ott marad, De visszajő a rab?! (1853) https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-het-verse-arany-janos-v-laszlo Kapcsolódó fotógaléria -------------------------------------------------------------------------- _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem Vírusmentes.www.avast.com _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem ---------------------------------------------------------------------------- _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem ---------------------------------------------------------------------------- _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem -------------------------------------------------------------------------------- _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem -- Ezt az e-mailt átvizsgálta az Avast AntiVirus szoftver. www.avast.com --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Fri Aug 15 13:34:18 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Fri, 15 Aug 2025 13:34:18 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Sz=C5=B1z_M=C3=A1ria_mennybev=C3=A9tele_/_Nagybo?= =?utf-8?q?ldogasszony_=C3=BCnnepe_evang=2E_+_az_=C3=BCnnep_t=C3=B6?= =?utf-8?b?cnTDqW5ldGUgKyBlbG3DqWxrZWTDqXM=?= Message-ID: *Barsi Balázs atya elmélkedéseinek forrása: **https://barsitelekmm.blogspot.com/ **, a Bp. Barron elmélkedések napi emailjeire a **wordonfire.org ** linken ** lehet feliratkozni.* *xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx* *ALLELUJA Máriát fölvette az Úr a mennybe. * Örvendezik az angyalok kórusa*. ? 5. tónus. *? EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből * *Nagy dolgokat művelt a hatalmas Isten felmagasztalta az alázatosakat. Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: ?Áldott vagy te *az asszonyok *között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el *hozzám *? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!? Mária megszólalt: ?Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben! Mert tekintetre méltatta alázatos * szolgálóleányát*, lám, ezentúl boldognak hirdet *engem *minden *nemzedék. * Nagy dolgokat művelt *velem * a Hatalmas, Szentséges az ő neve! Irgalma *nemzedékről nemzedékre *száll, *mindazokra*, **akik* *félik őt. Nagyszerű dolgot tett karja ereje, széjjelszórta mind* a gőgös szívűeket. * Lesöpörte trónjukról *a hatalmasokat *, és felmagasztalta az alázatosakat. Az *éhez*őket elhalmozta minden jóval, de *a gazdagokat* elküldte* üres kézzel. * Felkarolta gyermekét, Izraelt, megemlékezve irgalmasságáról, amint atyáinknak megígérte: Ábrahámnak és utódainak mindörökre!? Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért az otthonába. Ezek az evangélium igéi. * *Lk 1,39-56* *Az ünnep története a világegyházban és Magyarországon:(magyarkurir.hu ):* Jeruzsálemben az 5. században már biztosan megemlékeztek *a Boldogságos Szűz égi születésnapjá*ról. Az ünnepet Dormitio sanctae Mariae, azaz ?*a szentséges Szűz elszenderülése*? névvel illették. A 6. század során egész Keleten elterjedt az ünnep. Róma a 7. században vette át, s a 8. századtól kezdve* Assumptio beatae Mariae*-nak, *azaz a Boldogságos Szűz mennybevételé*nek nevezték. *XII. Piusz pápa 1950. november 1-jén hirdette ki hittételként, hogy a ?Boldogságos Szűz Mária földi életpályája befejezése után testével és lelkével együtt felvétetett a mennyei dicsőségbe?.* *Szent István király *olyan fontosnak tartotta Mária égi születésnapját, hogy *ezen a napon ajánlotta Magyarországot Szűz Mária oltalmába. Ezért nevezzük őt Magyarország égi pártfogójának, vagyis Patrona Hungariae-nak*. *Szent István 1038-ban Nagyboldogasszony napján hunyt el.* https://www.magyarkurir.hu/hirek/augusztus-15-en-maria-mennybevetelet-unnepeljuk-149556 *Barsi Balázs elmélkedése:* *Szent Lukács a mai Evangéliumban azokkal a képekkel és szavakkal írja le Mária látogatását Erzsébetnél, mint amelyeket az Ószövetségben a frigyláda Jeruzsálembe való felvitelének leírásában *olvashatunk*.* *Ahogy Dávid liturgikus táncot járt örömében a frigyláda előtt, úgy *az eredeti görög szöveg szerint *a magzat Keresztelő Szent János is liturgikus szent táncot járt az élő frigyláda, a Szent Szűz előtt, akiben Isten dicsősége, Jézus volt jelen*. *Mária is körülbelül három hónapig maradt ott Zakariás házában, mint egykor a frigyláda Obedeus házában *? *és mindkét ház áldásban részesült*. *A* Szent Szűznek a lorettói litániában szereplő megszólítása ? ?Frigynek szent szekrénye? ? tehát nem csupán szép költői kép, hanem mélységes bibliai igazságot hordozó kijelentés*: az új és örök szövetség Isten és ember között maga Jézus*, *aki valóságos Isten és valóságos ember,* *a szövetség ládája viszont a Szent Szűz testestül-lelkestül*, *mert ő előbb hitébe, majd testébe fogadta az új és örök szövetséget, a megtestesült örök Igét, a második isteni személyt.* *Amilyen szorosan összetartozik a szövetség ládája és a benne lévő isteni dicsőség, olyan szorosan összetartozik Szűz Mária ma ünnepelt megdicsőülése Jézus Krisztus megdicsőülésével ? *ezért bár Szent Pál nem említi külön a Szűzanyát, amikor a feltámadás sorrendjéről beszél, hiszen ő csak a kezdetre és a végre összpontosít*, Szűz Mária megdicsőülésének hittitka szervesen hozzátartozik a hitletéteményhez. Isten pedig azért nyilatkoztat ki nekünk egy-egy hittitkot, hogy az üdvösségünkre legyen. *Ezért is fontos, hogy szemléljük ezt a misztériumot, úgy is, mint *saját örök jövőnk zálogá*t. --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Fri Aug 15 14:20:42 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Fri, 15 Aug 2025 14:20:42 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Fwd=3A_Bl=C3=A1zi_b=C3=A1tyja_Don-kanyari_utols?= =?utf-8?b?w7MgbmFwamFpcsOzbCE=?= In-Reply-To: References: Message-ID: Ván Bálint , dr. Ván Lajos k.Lttag unokája engedélye: ( vanbalint at gmail.com ) "Igen, kiküldheted a részletet, köszönöm hogy megosztod további emberekkel! Érdeklődés esetén szívesen adok tanácsot másoknak első világháborús elődök kutatásához vagy Przemysl-i utazáshoz." Ván Bálint a családnak írt levele részlete: Kedves család! Egy családtörténeti kutakodásomról szeretnék beszámolni nektek. A héten a Hadtörténelmi Levéltárban készítettem a csatolt fotót. Ezt az újság lapot 1914-ben Przemysl-ben nyomtatták. Ott szolgált katonaként Ván Balázs, az én ükapám, akinek a gyermekei voltak Eszkó néni, Blázi bátya és Ván Lajos dédapám. Lali papától hallottam, hogy ükapámat meglátogatta Przemysl-ben felesége, Papp Eszter, vonaton utazva. Többen utaztak oda Kiskunhalasról és útközben ellopták tőle az utazó ládáját. Ennyit tudtam erről a történetről. A legutóbbi télen Przemysl ostromáról olvasgattam és tettem oda egy kirándulást (szintén vonattal utaztam). Ekkor tudtam meg véletlenül egy tanulmányból , hogy ükanyám utazásáról írtak egy újságcikket Przemyslben és az is világos lett számomra milyen rendkívüli eseményről van szó. A galíciai Przemysl városában és körülötte volt az Osztrák-Magyar Monarchia legfontosabb erődrendszere. Az első világháború kezdetét követően megnövelték a helyőrségét és felkészítették egy ostromra. Ükapám hadimunkásként került Przemyslben, ahol vélhetően az erődítési munkákban vehetett részt. Sok ezer hadimunkás szolgált ott és került aztán ostrom alá. A cári Orosz Hadsereg ugyanis 1914 szeptember 24-én ostrom alá vette Przemyslt. Az ostrom során néhány nagy rohammal igyekeztek bevenni az erődrendszert, sikertelenül. Október 9-én a Monarchia hadserege elérte újra a várost, az oroszok visszavonultak. Ükanyámék vélhetően már az erőd ostromáról és felszabadulásáról értesülve indulhattak útnak Kiskunhalasról. Az újságcikkből kiderül mennyire drámai esemény volt ez, hogy 44 kiskunhalasi "atyánkfia", a katonák feleségei, szülei, családtagjai eljutottak odáig. Az eseményről beszámolt volna az erődrendszerben szolgáló magyar katonák számára írt Tábori Újság. Az újságlap jobb felső sarkában láthatjátok odaírva "Betiltott szám!" és a szerkesztő, dr. Molnár Kálmán aláírását. A városban ugyanis katonai cenzúra működött - például az újságban megjelenő hírek általában a valóságnál rózsásabb képet festettek a hadi helyzetről. A "Kiskunhalas" című cikket nyomtatás után betiltották és egy másik november 1-ei újság jelent meg, amelyben a helyén egy más témájú cikk szerepel. A cenzorok talán arra gondolhattak, hogy a családtagok látogatásáról szóló hír felzaklathatja a többi katonát, akiknek nem volt lehetősége találkozni szeretteikkel. Az újság szerkesztője, Molnár Kálmán azonban félretett egy példányt a cenzúrázott számból is, az ő hagyatékában olvashattam el azt a levéltárban - és olvashatjátok most ti is. A Halasról érkezett látogatók a cikk szerint összesen egy napot töltöttek a városban, október 30. péntek délutántól október 31. szombat délutánig. Ükszüleim ekkor látták egymást utoljára. A sietségnek (és annak, hogy érkezésükkör majdnem visszafordították az utasokat) jó oka volt, ugyanis ezekben a hetekben a Monarchia csapatai Kelet Galíciában katasztrofális vereséget szenvedtek. November 3-án rendelték el a polgári lakosság evakuálást a városból, azonban már nem indult elegendő vonat, sokan a városban ragadtak. November 8-án a cár seregei újra körülzárták a várost. Przemysl második ostroma során az orosz hadsereg nem indított nagy rohamokat, hanem kiéheztették a védősereget. Az ostrom sok szenvedés után, 1915 március 22-én ért véget, amikor a védők megadták magukat. Az éhezéstől legyengült katonák hadifogságba kerültek, köztük ükapám is. 1915 júniusában Szibériában, Nyizsnyeugyinszk településen halt meg, 37 éves volt ekkor. Felesége, Papp Eszter 3 évvel később, közvetlenül a háború végét megelőzően, 1918 október 29-én hunyt el a spanyolnátha járványban, egy nappal a budapesti őszirózsás forradalom előtt. Gyermekeik árván maradtak 11, 12 és 14 éves korukban." --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From reinisch at t-online.hu Fri Aug 15 14:39:44 2025 From: reinisch at t-online.hu (=?UTF-8?Q?=E2=80=AAreinisch=40t-online=2Ehu=E2=80=AC?=) Date: Fri, 15 Aug 2025 14:39:44 +0200 Subject: [Grem] =?iso-8859-1?q?Fwd=3A_Bl=E1zi_b=E1tyja_Don-kanyari_utols?= =?iso-8859-1?q?=3D=3Futf-8=3Fb=3Fw7MgbmFwamFpcsOzbCE=3D?= References: Message-ID: <-tfe3ua-6v3n6p6tvvux-yghvet94vlayeo5725-smtqjvq2kzy8-q1yoyn42n8t6-1bv3sb-jyq653-agtp3h-r36zphm0c3rvgc038shu7eh9ky13r6-8cx4x-oqxkr3-igcode-nw7qoj-zbgno5-q7m6iq.1755261584980@email.android.com> Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Fri Aug 15 16:05:00 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Fri, 15 Aug 2025 16:05:00 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Fwd=3A_Bl=C3=A1zi_b=C3=A1tyja_Don-kanyari_utols?= =?utf-8?b?w7MgbmFwamFpcsOzbCE=?= In-Reply-To: References: Message-ID: 1./ Ván Bálint levele 2./ Reinisch Egon válasza 1./ Ván Bálint engedélye, családi levélrészlete Ván Bálint , dr. Ván Lajos k.Lttag unokája engedélye: ( vanbalint at gmail.com ) "Igen, kiküldheted a részletet, köszönöm hogy megosztod további emberekkel! Érdeklődés esetén szívesen adok tanácsot másoknak első világháborús elődök kutatásához vagy Przemysl-i utazáshoz." Ván Bálint a családnak írt levele részlete: Kedves család! Egy családtörténeti kutakodásomról szeretnék beszámolni nektek. A héten a Hadtörténelmi Levéltárban készítettem a csatolt fotót. Ezt az újság lapot 1914-ben Przemysl-ben nyomtatták. Ott szolgált katonaként Ván Balázs, az én ükapám, akinek a gyermekei voltak Eszkó néni, Blázi bátya és Ván Lajos dédapám. Lali papától hallottam, hogy ükapámat meglátogatta Przemysl-ben felesége, Papp Eszter, vonaton utazva. Többen utaztak oda Kiskunhalasról és útközben ellopták tőle az utazó ládáját. Ennyit tudtam erről a történetről. A legutóbbi télen Przemysl ostromáról olvasgattam és tettem oda egy kirándulást (szintén vonattal utaztam). Ekkor tudtam meg véletlenül egy tanulmányból , hogy ükanyám utazásáról írtak egy újságcikket Przemyslben és az is világos lett számomra milyen rendkívüli eseményről van szó. A galíciai Przemysl városában és körülötte volt az Osztrák-Magyar Monarchia legfontosabb erődrendszere. Az első világháború kezdetét követően megnövelték a helyőrségét és felkészítették egy ostromra. Ükapám hadimunkásként került Przemyslben, ahol vélhetően az erődítési munkákban vehetett részt. Sok ezer hadimunkás szolgált ott és került aztán ostrom alá. A cári Orosz Hadsereg ugyanis 1914 szeptember 24-én ostrom alá vette Przemyslt. Az ostrom során néhány nagy rohammal igyekeztek bevenni az erődrendszert, sikertelenül. Október 9-én a Monarchia hadserege elérte újra a várost, az oroszok visszavonultak. Ükanyámék vélhetően már az erőd ostromáról és felszabadulásáról értesülve indulhattak útnak Kiskunhalasról. Az újságcikkből kiderül mennyire drámai esemény volt ez, hogy 44 kiskunhalasi "atyánkfia", a katonák feleségei, szülei, családtagjai eljutottak odáig. Az eseményről beszámolt volna az erődrendszerben szolgáló magyar katonák számára írt Tábori Újság. Az újságlap jobb felső sarkában láthatjátok odaírva "Betiltott szám!" és a szerkesztő, dr. Molnár Kálmán aláírását. A városban ugyanis katonai cenzúra működött - például az újságban megjelenő hírek általában a valóságnál rózsásabb képet festettek a hadi helyzetről. A "Kiskunhalas" című cikket nyomtatás után betiltották és egy másik november 1-ei újság jelent meg, amelyben a helyén egy más témájú cikk szerepel. A cenzorok talán arra gondolhattak, hogy a családtagok látogatásáról szóló hír felzaklathatja a többi katonát, akiknek nem volt lehetősége találkozni szeretteikkel. Az újság szerkesztője, Molnár Kálmán azonban félretett egy példányt a cenzúrázott számból is, az ő hagyatékában olvashattam el azt a levéltárban - és olvashatjátok most ti is. A Halasról érkezett látogatók a cikk szerint összesen egy napot töltöttek a városban, október 30. péntek délutántól október 31. szombat délutánig. Ükszüleim ekkor látták egymást utoljára. A sietségnek (és annak, hogy érkezésükkör majdnem visszafordították az utasokat) jó oka volt, ugyanis ezekben a hetekben a Monarchia csapatai Kelet Galíciában katasztrofális vereséget szenvedtek. November 3-án rendelték el a polgári lakosság evakuálást a városból, azonban már nem indult elegendő vonat, sokan a városban ragadtak. November 8-án a cár seregei újra körülzárták a várost. Przemysl második ostroma során az orosz hadsereg nem indított nagy rohamokat, hanem kiéheztették a védősereget. Az ostrom sok szenvedés után, 1915 március 22-én ért véget, amikor a védők megadták magukat. Az éhezéstől legyengült katonák hadifogságba kerültek, köztük ükapám is. 1915 júniusában Szibériában, Nyizsnyeugyinszk településen halt meg, 37 éves volt ekkor. Felesége, Papp Eszter 3 évvel később, közvetlenül a háború végét megelőzően, 1918 október 29-én hunyt el a spanyolnátha járványban, egy nappal a budapesti őszirózsás forradalom előtt. Gyermekeik árván maradtak 11, 12 és 14 éves korukban." 2./ Reinisch Egon eltévedt válasza ide másolva: Przemysl erődjeben végül több mint 120 000 K. u K. Katona esett fogságba a második orosz ostrom végén, valóban az élelem hiány miatt. Erről végül is bármilyen hihetetlen egy olasz nő a csodálatos Gina Ajugari tehet. Ha ő nincs a védő sereget valószínűleg kivonjak a második ostrom elől, hiszen nyilvánvaló volt hogy az erőd atadta az élelmiszer készletét az oroszokat visszanyomó tábori haderőnek. Üdv. Egon On Fri, Aug 15, 2025 at 2:20?PM Emoke Greschik wrote: > Ván Bálint , dr. Ván Lajos k.Lttag unokája engedélye: ( > vanbalint at gmail.com ) "Igen, kiküldheted a részletet, köszönöm hogy > megosztod további emberekkel! Érdeklődés esetén szívesen adok tanácsot > másoknak első világháborús elődök kutatásához vagy Przemysl-i utazáshoz." > > Ván Bálint a családnak írt levele részlete: > Kedves család! > Egy családtörténeti kutakodásomról szeretnék beszámolni nektek. A héten a > Hadtörténelmi Levéltárban készítettem a csatolt fotót. Ezt az újság lapot > 1914-ben Przemysl-ben nyomtatták. Ott szolgált katonaként Ván Balázs, az én > ükapám, akinek a gyermekei voltak Eszkó néni, Blázi bátya és Ván Lajos > dédapám. > Lali papától hallottam, hogy ükapámat meglátogatta Przemysl-ben felesége, > Papp Eszter, vonaton utazva. Többen utaztak oda Kiskunhalasról és útközben > ellopták tőle az utazó ládáját. Ennyit tudtam erről a történetről. A > legutóbbi télen Przemysl ostromáról olvasgattam és tettem oda egy > kirándulást (szintén vonattal utaztam). Ekkor tudtam meg véletlenül egy > tanulmányból > , > hogy ükanyám utazásáról írtak egy újságcikket Przemyslben és az is világos > lett számomra milyen rendkívüli eseményről van szó. > A galíciai Przemysl városában és körülötte volt az Osztrák-Magyar > Monarchia legfontosabb erődrendszere. Az első világháború kezdetét követően > megnövelték a helyőrségét és felkészítették egy ostromra. Ükapám > hadimunkásként került Przemyslben, ahol vélhetően az erődítési munkákban > vehetett részt. Sok ezer hadimunkás szolgált ott és került aztán ostrom > alá. A cári Orosz Hadsereg ugyanis 1914 szeptember 24-én ostrom alá vette > Przemyslt. Az ostrom során néhány nagy rohammal igyekeztek bevenni az > erődrendszert, sikertelenül. Október 9-én a Monarchia hadserege elérte újra > a várost, az oroszok visszavonultak. > Ükanyámék vélhetően már az erőd ostromáról és felszabadulásáról értesülve > indulhattak útnak Kiskunhalasról. Az újságcikkből kiderül mennyire drámai > esemény volt ez, hogy 44 kiskunhalasi "atyánkfia", a katonák feleségei, > szülei, családtagjai eljutottak odáig. Az eseményről beszámolt volna az > erődrendszerben szolgáló magyar katonák számára írt Tábori Újság. Az > újságlap jobb felső sarkában láthatjátok odaírva "Betiltott szám!" és a > szerkesztő, dr. Molnár Kálmán aláírását. A városban ugyanis katonai cenzúra > működött - például az újságban megjelenő hírek általában a valóságnál > rózsásabb képet festettek a hadi helyzetről. A "Kiskunhalas" című cikket > nyomtatás után betiltották és egy másik november 1-ei újság jelent meg, > amelyben a helyén egy más témájú cikk szerepel. A cenzorok talán arra > gondolhattak, hogy a családtagok látogatásáról szóló hír felzaklathatja a > többi katonát, akiknek nem volt lehetősége találkozni szeretteikkel. Az > újság szerkesztője, Molnár Kálmán azonban félretett egy példányt a > cenzúrázott számból is, az ő hagyatékában olvashattam el azt a levéltárban > - és olvashatjátok most ti is. A Halasról érkezett látogatók a cikk szerint > összesen egy napot töltöttek a városban, október 30. péntek délutántól > október 31. szombat délutánig. Ükszüleim ekkor látták egymást utoljára. A > sietségnek (és annak, hogy érkezésükkör majdnem visszafordították az > utasokat) jó oka volt, ugyanis ezekben a hetekben a Monarchia csapatai > Kelet Galíciában katasztrofális vereséget szenvedtek. November 3-án > rendelték el a polgári lakosság evakuálást a városból, azonban már nem > indult elegendő vonat, sokan a városban ragadtak. > November 8-án a cár seregei újra körülzárták a várost. Przemysl második > ostroma során az orosz hadsereg nem indított nagy rohamokat, hanem > kiéheztették a védősereget. Az ostrom sok szenvedés után, 1915 március > 22-én ért véget, amikor a védők megadták magukat. Az éhezéstől legyengült > katonák hadifogságba kerültek, köztük ükapám is. 1915 júniusában > Szibériában, Nyizsnyeugyinszk településen halt meg, 37 éves volt ekkor. > Felesége, Papp Eszter 3 évvel később, közvetlenül a háború végét > megelőzően, 1918 október 29-én hunyt el a spanyolnátha járványban, egy > nappal a budapesti őszirózsás forradalom előtt. Gyermekeik árván maradtak > 11, 12 és 14 éves korukban." > > > > > > > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sat Aug 16 05:59:20 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sat, 16 Aug 2025 05:59:20 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?A_mai_szentmise_ig=C3=A9i?= Message-ID: *2025-08-16* https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2025-08-16 *19. évközi hét szombat* *OLVASMÁNY Józsue könyvéből * *Élete végén Józsue megújítja az Úrral kötött szövetséget. Amikor Józsue érezte, hogy életének vége közeledik, ezt a beszédet intézte a néphez: ?Féljétek az Urat, és szolgáljatok neki egész és igaz szívvel! Távolítsátok el *azokat az isteneket, amelyeknek Mezopotámiában és Egyiptomban atyáitok szolgáltak*. Ti az Úrnak szolgáljatok! *Ha nem akartok *az Úrnak szolgálni, *válasszatok most, kinek akartok szolgálni: azoknak az isteneknek-e, akiknek atyáitok szolgáltak Mezopotámiában, vagy az amoriták isteneinek, akiknek most a földjét lakjátok. *Mi, én és házam népe az Úrnak szolgálunk.? A nép így felelt: ?Távol legyen tőlünk,* hogy elhagyjuk* az Urat, *és más isteneknek szolgáljunk*. Az Úr a mi Istenünk, ő vezette ki atyáinkat *Egyiptom földjéről, a szolgaság házából*. Szemünk láttára ő tette ezeket a nagy csodákat, oltalmazott minket az egész úton, amelyet végigjártunk, és *az összes nép *között*, ahol *átvonultunk. Az Úr elűzött előlünk *minden népet, így az amoritákat *is, *akik* az országot *lakták *. Mi is az Úrnak akarunk hát szolgálni, ő a mi Istenünk.?* *Józsue erre azt mondta a népnek: ?*Nem tudjátok ti *szolgálni az Urat, mert ő szent Isten, féltékeny Isten, aki nem *nézi el vétkeiteket és elpártolástokat. Ha elhagyjátok *az Urat, *és idegen isteneknek szolgáltok*, ő i*s elfordul tőletek, megsanyargat és elpusztít titeket *, bár azelőtt jót tett veletek.? Akkor a nép így válaszolt Józsuának: ?Nem lesz *úgy, amint mondod*, mert mi az Úrnak fogunk szolgálni!? Józsue erre azt mondta a népnek: ?Ti vagytok a tanúk magatok ellen, hogy az Urat választottátok, hogy neki szolgáljatok.? Azt felelték: ?Mi vagyunk a tanúk!? Józsue ekkor meghagyta nekik: ?Akkor, távolítsátok el magatok közül *az idegen isteneket *, és hajtsátok szíveteket az Úrhoz, Izrael Istenéhez!? Azt mondta erre a nép Józsuénak: ?Az Úrnak, a mi Istenünknek fogunk szolgálni, és az ő parancsainak fogunk engedelmeskedni.?* *Józsue tehát megkötötte a szövetséget a néppel azon a napon Szichemben, és a nép elé terjesztette a parancsokat és a rendeleteket. Józsue beírta mindezeket a szavakat az Úr törvényének a könyvébe. Aztán vett egy nagy követ, és odahelyezte a tölgyfa alá, amely az Úr szent helyén volt. Majd ezt mondta az egész népnek: ?Íme, ez a kő szolgáljon bizonyságul ellenetek, mert ez hallotta az Úr minden szavát, amelyet hozzánk intézett. Ez tanú lesz ellenetek, nehogy később letagadjátok, és hazudni merjetek az Úrnak, a ti Isteneteknek!? Ekkor elbocsátotta a népet, mindenkit a maga birtokára. Ezek után az események után meghalt Józsue, Nun fia, az Úr szolgája, száztíz éves korában. Ez az Isten igéje. * *Józs 24,14-29* VÁLASZOS ZSOLTÁR Válasz: *Istenem, te vagy, nékem * az én örökségem.* (Vö. 5a. vers. ? 1 D2 tónus) Előénekes *: Istenem, oltalmazz engem, mert benned bízom! * Azt mondom Uramnak: ?Istenem te vagy nékem.? Isten az én osztályrészem és sorsom kelyhe: * örökségemet tőle várom.* E: *Áldom az Urat, mert tanácsot adott nekem, * éjjel-nappal erre tanít szívem mélye. Mindenkor Istent tartom szemem előtt; * jobbomon ő áll, semmitől sem *félek. E: *Megmutatod nekem az élet útját, * és a végtelen boldogságot, midőn szent orcád látom. Gyönyörűségre hívtál engem * jobbod mellett szünet nélkül. H: Istenem, te vagy, nékem * az én örökségem. * *Zsolt 15,1-2a és 5.7-8.11* ALLELUJA *Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, * mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait*. Vö. Mt 11,25 ? 8 G. tónus. *? EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből * *Jézus megáldja a gyermekeket. Egyszer gyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk kezét, és imádkozzék fölöttük. A tanítványok elutasították őket. Jézus azonban így szólt: ?Hagyjátok csak a gyermekeket, és ne *akadályozzátok meg *őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa!? Azzal rájuk tette kezét, majd továbbindult. Ezek az evangélium igéi. * *Mt 19,13-15* EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK Pap: *Esedezve kérjük, kedves testvéreim, a mindenható Istent, hogy az Egyház édesanyjának, a Boldogságos Szűz Máriának közbenjárására mutassa meg továbbra is atyai jóságának és isteni hatalmának csodajeleit az Egyházban!* Lektor: 1.* Katolikus Egyházunk megőrzéséért és küldetésének zavartalan teljesítéséért könyörögjünk az Úrhoz!* 2. *Szentatyánkért N. pápáért, N. megyésfőpásztorunkért, valamennyi püspökért és papért könyörögjünk az Úrhoz! * 3. *Papi hivatásokért és lelkipásztoraink eredményes munkájáért könyörögjünk az Úrhoz!* 4. *A szüzekért, az özvegyekért, az árvákért, az *elhagy*ottakért és a *bűn*bánókért könyörögjünk az Úrhoz!* 5. *A szárazföldi, a tengeri és a légi úton lévőkért, a bányákban vagy *más veszélyes *munkahelyeken dolgozó embertársainkért könyörögjünk az Úrhoz!* (6. *E világból elköltözött N. testvérünkért [nővérünkért] és minden tisztuló lélekért könyörögjünk az Úrhoz!* Pap*: Urunk, Istenünk, te jól tudod, hogy korunkban *mennyi megpróbáltatás éri, és mennyi veszedelem fenyeget*i az emberiség életét. Teljesítsd hozzád forduló híveid kívánságát, és hallgasd meg kéréseinket, melyeket a Boldogságos Szűz Mária anyai pártfogását is remélve eléd terjesztünk. Krisztus, a mi Urunk által.* Hívek: *Ámen. * --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sat Aug 16 06:22:26 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sat, 16 Aug 2025 06:22:26 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=281=29?= Message-ID: *Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.* *Uram, Aquinoi Szt. Tamás közbenjárására tisztítsd meg szívemet: szándékaimat, gondolataimat, érzéseimet és szavaimat, cselekedeteimet. hogy minden körülmény között hűséges legyek Hozzád **és ezáltal észrevegyem a Gonosz cselvetéseit is, mert folöslegesen nem kell mártírrá válni, Segíts minket, jószándékú embereket, akiket a Gonosz is próbál befolyásolni, az igaz, tiszta szívű kiengesztelődésben Veled az őszinte bűnbánatban, szentgyónásban és egymással. ** Ámen.* *A zsolozsma Reggeli dicséretének* *HIMNUSZa* *Már kél a fénynek csillaga: esengve kérjük az Urat, **járjon ma mindenütt velünk, ne rontsa ártás életünk.* *Nyelvünket fogja fékre ma, ne szóljon rút perek szava; * *szemünket védőn óvja meg: a hívságot ne lássa meg! * *Lakjék szívünkben tisztaság, Távozzék minden dőreség; * *a testnek dölyfét törje meg étel, s italban hősi fék.* *Hogy majd a nap ha távozott, s az óra újra éjt hozott, * *lemondásunk szent éneke legyen az Úr dicsérete!* *Dicsérjük az örök Atyát, dicsérjük egyszülött Fiát, * *s a Lelket, a Vigasztalót, most és örök időkön át! Ámen.* *Őrangyalom, szívből kérlek, bűntől, bajtól őrizzél meg! Életemben légy vezérem, halálomban állj mellettem!* *Szűz szülője Istennek*, *engedd, hogy a Tied legyek. Tied élet és halálban, Tied jó és balsorsban, Tied küzdve, szenvedve, Tied most és örökre. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy a Tied legyek. Anyám, Benned bízom és remélek, Anyám Teutánad epedek, Anyám, Te jóságos, kegyelmezz, Anyám, Te hatalmas, védelmezz, Anyám, ó jöjj, segíts küzdeni, Anyám, ő jöjj, segíts szenvedni. Anyám, ó jöjj, ne hagyj elveszni! Hiszen tudsz segíteni, ó hatalmas! Akarsz is segíteni, ó irgalmas! Kell is segítened, ó hűséges, fogsz is segíteni, ó kegyelmes! Anyám, Te vagy a kegyelmek anyja, szomorúak vigasztalója, bűnösök oltalma és menedéke, föld reménye és mennyek ékessége! Ki kérte még segítségedet hasztalan? Ki távozott Tőled meghallgatatlanul? Azért bizton mondom minden szenvedésben: Mária mindig segít, minden időben. Biztosan állítom, életben, s halálban, Mária mindig segít, minden balsorsban. Azért hiszem, s meghalok ezen hitemben, hogy Veled leszek, ó Anyám, fönn az égben. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy a Tied legyek. Amen.* *Ima elhunyt szeretteinkér* *t Híveid teremtő, megváltó és hazaváró Istene. Kérünk, örök világosságoddal jutalmazd elhunyt szeretteink minden tisztaságát, jóságát, hűségét megbocsátva nekik hibáikat, bűneiket. Minket is vezess a napi lelkiismeretvizsgálat, a bűnbánat, a rendszeres őszinte szentgyónás és a jócselekedetek útján, hogy Szent Fiad, Jézus Krisztus egyetlen és elegendő áldozata miatt. kegyelmed segítségével majd megláthassuk Istent és viszontlássuk őket, akikről ma imával, szeretettel, hálával emlékezünk meg. Amen.**Ima a lelkekért, hogy a tisztítótűzben szenvedő szeretteink, ismerőseink mihamarabb az örök életbe jussanak*: *Ó Jézusom! Bocsásd meg vétkeinket! Ments meg minket a pokol tüzétől és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik leginkább rászorulnak irgalmadra. Ámen. * *Ima **azért, hogy Magyarországon és világszerte a keresztény-konzervatív politikusok, vezetők Isten kegyelméből és saját bűnbánatuk által megtisztuljanak, megszentelődjenek, felnőjenek ahhoz, hogy valóban az Atya, a Fiú és a Szentlélek igaz akaratának megvalósításán dolgozzanak és így legyőzzék országaikban is a sátán, a sötétség erőit, és együttműködve Krisztus győzelméért kormányozzanak, szent házas és családi életet éljenek **Boldogasszony Anyánk, Szt. Mihály arkangyal, az árpádházi szentek, Morus Szt. Tamás és a már az örökkévalóságba költözött dr. Tóth Zoltán József - a Szent Korona eszméjének Alaptörvénybe segítője, aki életét áldozta a Szent Korona országáért - oltalmazzátok Magyarországot és a világot, a Krisztus győzelmén munkálkodó politikusok, vezetők lelkét, életét, hogy a sötétség erőit legyőzve Krisztus győzedelmeskedjen. Amen. * *Ima * *személy szerint Orbán Viktorért, Trumpl elnökért és családjaikért: * *"Az Úr legyen előttetek, hogy a jó utat mutassa nektek! Az Úr legyen mellettetek, hogy karjába zárjon és megvédjen a veszedelmektől, az Úr legyen mögöttetek, hogy megvédjen a gonosz cselvetéseitől Benneteket és családjaitokat!" Amen.* *Ima Kárpátaljáért*! *Urunk! Kárpátaljai testvéreinknek kérjük, adj reményt, védelmezd a katonának vitt férfiakat. Ne engedd, hogy a külföldre kényszerült fiatalok elvesszenek a világban! A szétszakadt kárpátaljai családokat tartsd meg egységben és segítsd a mihamarabbi találkozáshoz! A magányos időseknek legyél társuk, küldj nekik jólelkű segítőket! A háborúban elhunytaknak add meg a Te örök békédet! Amen.* *Fohász az üldözött keresztényekért és minden más igaz üldözöttért ,háborúban, gondban, bajban segítségért*: *"Felnézek az égre minden áldott este, Keresem az Istent, mert beszédünk lenne // Nehéz szívvel várok csöndben a soromra, Tudom odafent is rengeteg a dolga. // És csak halkan mondom az ég csillagának: Szólhatna egy jó szót az Úr angyalának, / Hogy a Jó Istennek súgja oda csendben: Uram! A világgal valami nincs rendben. // Hallgassa meg imám, más kérésem nincsen, Segítsen mi rajtunk,, hiszen Ő az Isten. // Ember az embernek farkasa lett régen, Gyűlölet vert tanyát sok ember szívében. // Rengeteg a földön a hontalan, árva, Uram, ez a világ saját sírját ássa. Túl sok már a fájó, bús könny a szemekben. Uram! A világgal nincs valami rendben! // Anya a gyermekét sorsára hagyja, Pénzért, az ember a lelkét is eladja. Háborúk zajában ártatlanok halnak, Jól tudom, Uram, Te nem így akartad. Nagyon nagy a bűnünk, amit meg kell bánnunk, Bocsásd meg, úgy kérlek, minden gonoszságunk. // Könyörögve száll fel fohászom az égbe, Uram! A világnak Tenélküled vége!"* *Ima az Istent kereső, de sajnálatosan megtévedt vagy megtévesztett, vagy a Szentháromságos Isten igéjét alaposan még nem ismerő ateisták, liberálisok, muzulmánok, progresszív keresztények, felületes keresztények és hűtlen keresztények igaz megtéréséért**. Uram, a Szűzanya és az árpádházi szentek közbenjárására segítsd őket is az igaz megtérésre. Ámen. "Nyugtalan mindaddig a szívünk, míg meg nem nyugszik Benned, Istenünk." (Szt. Ágoston)* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sat Aug 16 06:23:20 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sat, 16 Aug 2025 06:23:20 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=282=29?= Message-ID: *Urunk, a Szűzanya közbenjárására **oltalmazd meg a halálra ítélt pakisztáni keresztény fiatal Ehsan Shan életét a gyilkosok kezétől, és Pajor András atyát, akit hazug módon megrágalmaztak, meghurcoltak. * *Adj Clarisse, dr. Góczán Laci, Ikó, egy vese daganattal küzdő. volt és jelenlegi Listatagok , egy Listatag édesanyja Adrienn veje, Gyuri, a balesetet szenvedett Boldizsár, egy Listatag édesanyja és családja, egy beteg nagycsaládos édesanya, az most már jobban levő 25 éves fiú, Irénke számára gyógyulást, három k. hajléktalan számára a szentségi életet, lelkierőt, gyógyulást, lakhatást, k. nehézségekkel küzdő Listatag és családja számára az erőt, a kiutat. Kérünk, hogy a Szűzanya és Bld. Carlo Acutis közbenjárására adj gyógyulást a 3.5 éves Bellának és lelki erőt, az őt szerető nagycsaládnak, **a 23 évesen elhunyt Máténak az örök életet, az őt szeretőknek vígaszt, a B. 15 éves fiúnak, aki lánnyá szeretne válni **szabadulást a sátán rabságából*, * hogy a tragikus hirtelenséggel megözvegyült Brigitta és árván maradt négy gyermeke és a fiatalon elhunyt édesanya, Ágota családja meg tudjon küzdeni a rájuk szakadt nehézségekkel. Mindannyiunknak, kérünk, adj lelki és testi egészséget, a sátántól jövő bűnre csábító és az alaptalan kétségbeesés kísértései ellen oltalmat, vezess minket és családtagjainkat az üdvösség útján, segíts, hogy a következő generációnak, gyermekeinknek, unokáinknak hiteles keresztény példát adjunk és őrizd meg őket * *a hit, * *az állandó töredelem, megtérés,** a tiszta erkölcs, a vallásgyakorlás,* *a Krisztus követés,* * az igaz, krisztusi szeretet útján! Könyörgünk a következő egyéni ima szándékainkért: ...............* *Szűz Mária, betegek, özvegyek, árvák patrónája, az Egyház anyja! Imádkozz érettünk! Amen. Segítsd vezetőinket Szentlelked erejével, Szt.István király és Szt. László király segítségével és közbenjárására, hogy Istenhez hűen vezessék nemzetünket, munkahelyeinket, önkormányzatainkat, mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség. Boldogasszony Anyánk, régi nagy pátrónánk, nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk: Magyarországról, édes hazánkról, ne felejtkezzél el szegény magyarokról! Amen. Imádkozzunk 1./ Ferenc pápa lelki üdvéért, 2./ XIV.Leó pápa Istenhez, az evangéliumhoz való hűségéért, 3./ h. Erdő Péter bíboros atyát és Böjte Csabát minden feladatában oltalmazza az Úr Jézus a Szűzanya és az összes magyar szent közbenjárására és 4./ hogy a püspökök,a papok és szerzetesek szolgálatukat az evangéliumhoz hűségesen végezzék és 5./ újabb az evangéliumhoz hűséges papi és szerzetesi hivatásokért!, 6./ az Egyház Jézus Krisztus útján maradásáért, 7/ a megtévedt papok, szerzetesek bűnbánatáért, megtéréséért: Add meg papjainknak szerzeteseinknek Mennyei Atyánk - szolgálatodnak kegyelmét. Újítsd meg szívükben a szentségnek lelkét, hogy a tanítás, melyet nekik kell adniuk, példájukkal közelebb vigyen minket Hozzád. Szent Lelked ajándékaiból adj nekik Urunk, okos szerénységet, bölcs szelídséget, mértéktartást, jóságot, szívbeli tisztaságot, lelki szabadságot. Töltsd el őket teljesen szentséges szereteteteddel, hogy egészen Tieid legyenek és dicséretes módon éljenek, anélkül, hogy a dicséretet hajhásznák. Add meg nekik a kegyelmet, hogy a lélek és a test tisztaságában Téged dicsőítsenek, szeretetedben éljenek és szolgáljanak Téged. Te légy az ő dicsőségük, örömük, vágyuk, Te légy szenvedéseikben vigasztalásuk, a kétségek közt tanácsadójuk, az igazságtalanságok között védelmük, a betegségben orvosságuk. Engedd, Uram, hogy a Te közösséged pásztoraival békességben éljenek, hogy egykor jól adhassanak számot működésükről, és elnyerhessék az örök élet jutalmát. Amen. Kérjük, a Guadalupei Szűzanya, Szt. István, Szt. László, az árpádházi szentek, Európa védőszentjei: Szt. Brigitta, Szt. Teréz Benedikta (Edith Stein), Szt.Benedek, Sziénai Szt. Katalin, Szt. Ciril és Metód, továbbá Szt. Mónika, Szt. Ágoston .Szt. Patrik, Szt. Pál, Szt. Pio atya, Charles de Foucauld, és Bld. Ceferino közbenjárását, hogy a magyar nemzet egésze, az európaiak és szerte a világon mindenki megtalálva Urunk, Téged, megtérjen a keresztény hitre. megmenekülve a hamis vallásoktól, ideológiáktól! Kérjük, Urunk, segíts, hogy imáinkkal és cselekedeteinkkel elősegítsük Európa és Magyarország keresztény megújulását, a béke megőrzését. Isten hazánkért, Európáért, a világért térdelünk elődbe. Rút bűneinket jóságoddal född be! Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed, érdemét idézzed! Amen Kérjük a Szűzanyát és Szt. Imre herceget, a magyar ifjúság védőszentjét, nevelőjét, Szt. Gellértet, Kalazanci Szent Józsefet, a piarista tanítórend alapítóját, Bosco Szt.Jánost, Boldog Carlo Acutist, éa a már az örökkévalóságba költözött Jelenits István atyát hogy járjanak közben, hogy a magyar ifjúság egyre inkább Isten akarata szerint éljen, az oktatásügy és a fiatalok családi háttere Isten akarata szerinti mederbe terelődjön! Édes Szűzanyám, csillogó koronád fényéből egy csepp fényt sugallj reám. Hálátlan gyermeked vagyok Anyám, de Te nem hagytál magamra, vigyáztál reám. Köszönöm, hogy megőrizted lelkemet, áldott szent palástodat reám terítetted. Szeplőtelen Szűz Mária, Világ királynője, Tehozzád könyörög a Föld minden népe. Imánkat hallgasd meg, légy lelkünknek őre. Ó segíts, hogy lelkünket a gonosz kerülje. Hisz Édesanyánk vagy Te, s a Világ Királynője. Szent Fiad által vagy lelkünknek őrzője. Lábadhoz borulunk, úgy könyörgünk Hozzád, kérünk fordítsd felénk jóságos szent orcád. Szemedből egy sugár költözzék szívünkbe, hogy Általad eljussunk Jézusunk elébe. Amen. Kérjük Árpádházi Szent Erzsébet közbenjárását a magyar egészségügy Isten akarata szerinti munkájáért és, hogy türelemmel, szeretettel gondozzuk, ápoljuk időseinket. Szt. Erzsébet, segíts! Ámen.Kérjük a Szűzanyát és Szt. Mihály arkangyalt,, hogy tapossák el a sátán fejét, hogy véget érjen az ártatlan, meg nem született emberi életek mészárlása, a megszületett gyermekek megtévesztése, gonosz kihasználása. Segítsenek a gyermekek tiszta lelkének megőrzésében A Szentlélek vezesse az életvédőket, a CitizenGot, a szülőket, nevelőket az Isten parancsai szerinti munkájukban. Adj hűséget és gyermekáldást a házaspároknak, az igazság melletti bátor kiállást a pusztító ideológiák ellen küzdőknek, oltalmat a perbe fogott keresztényeknek, a megtévesztetteket vezesd a lelkileg, testileg tiszta életre! Óvd meg a magyarokat a paráznaság, a házasságtörés, a fajtalankodás, bujálkodás, lopás, nyerészkedés, részegeskedés, rágalmazás, harácsolás (l. Szt. Pál I Korintusi levél) és egyéb bűnök elkövetésétől, a krízishelyzetben lévő édesanyákat, édesapákat, nőgyógyászokat az abortusz kísérétésétől, a bűnöket már elkövetetteknek add meg az őszinte bűnbánat, bűnbocsánat kegyelmét. Emlékezzél, ó legkegyesebb Szűzanya Mária, hogy sohasem hallotta még senki, hogy Te gyámoltalanul magára hagytad azt, aki oltalmadért folyamodott, segítségedért esdekelt, vagy szószólásodat kérte. Én is hasonló bizalomtól lelkesítve sietek Hozzád, Szüzek Szent Szüze! Hozzád jövök Anyám és mint szegény bűnös, sóhajtozva lábadhoz borulok. Ne vesd meg szavaimat Örök Igének Szent Anyja, hanem hallgasd meg kegyelmesen. Amen. (Szt. Bernát 'Memorarae') A lelki adoptálás keretében kérjük a Szűzanya oltalmát egy méhen belüli gyermek életben tartásáért, hogy szülei és az orvosok irgalmazzanak neki és megyilkolása helyett szeretettel segítsék az életre. Oltalmad alá futunk, Istennek szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkor dicsőséges és áldott Szűz! Mi asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szószólónk, engeszteld meg nekünk szent Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak. Ámen.Imádkozzunk, hogy nemzeti, egyházi, családi, munkahelyi, e listás, baráti közösségeinkben és a világ háborúskodó felei között a lelkek üdvösségére, az igazra, a jóra és a szépre, a kölcsönös igaz szeretetre, békére való törekvés vezesse a közösségek vezetőit és tagjait, hogy mindenütt Krisztus békéje uralkodjék ! Uram, tégy engem békéd eszközévé. Ahol gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek, ahol sértés, oda megbocsátást, ahol széthúzás, oda egyetértést, ahol tévedés, oda igazságot, ahol kétely, oda hitet, ahol kétségbeesés, oda reményt, ahol szomorúság, oda örömet. Uram, add meg nekem, hogy én vígasztalhassak ahelyett, hogy engem vígasztalnának, hogy én értsek meg másokat ahelyett, hogy arra vágynék, hogy engem értsenek meg, hogy szeressek inkább, minthogy engem szeressenek. Mert aki elfelejti magát, az találja meg, aki megbocsát, annak megbocsátanak, aki meghal, az felébred az örök életre. Ámen. Kereszt és bérma gyerekeink igaz és szent úton maradásáért. Kérjük a Szűzanya és a gyermek Jézusról nevezett Lisieuxi Kis Szent Teréz és szent szülei közbenjárását, hogy a hit, remény és szeretet soha se fogyatkozzék meg életükben. Ámen. Kérjük Lisieuxi Kis Szt. Teréz, Casciai Szt. Rita, Szt. Mónika, Bld. Peter To Rot, Lisieuxi Kis Szt. Teréz szülei: a Szt Martin házaspár, Boldog IV. Károly és Zita királyné és Bld. Batthyány Strattmann László és Coreth Mária szent házaspárokat és Bálint Sándort, hogy imádkozzanak a házasságok hűségben, szeretetben való megmaradásáért, a megtört házasságok, családok kiengesztelődéséért. Amen. Kalkuttai Szt. Teréz anya támogassa a szegényeket, betegeket, mentális betegeket, és segítsen minket, hogy bölcs, megfontolt jótékonykodással mi is segítsük őket, akiket Jézus különösen szeret. "Amikor a keresztre nézel, tudod, hogy Jézus mennyire szeretett téged és engem. Azt akarja, hogy mi is így szeressünk. Amen." (Teréz anya imája), "Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek." (Mt.25,36-7) Imádkozzunk azokért, akiken 'sebet' ejtettünk és akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Urunk, a Szűzanya, a béke királynője, a bűnösök menedéke közbenjrárására áldd meg, vezesd Jézus Krisztus és az evangélium szeretetére és a rendszeres, igaz szentségi életre. a felebaráti szeretetre, az üdvösségre azokat, akiken 'sebet' ejtettünk és azokat, akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Adj nekünk, nekik alázatot, megértést, hitet a kiengesztelődéshez, óvj meg minket, őket a bosszúállás, megszólás, pletykálkodás kísértésétől. "Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek." (Miatyánk) "."Haragudjatok, de ne vétkezzetek! (Ef.3,26),, "Az Istent szeretőknek minden javukra válik." (Róm 8,28) Imádkozzunk azokért és családjukért, akik jót tettek velünk: Urunk áldd meg és támogasd a jóban azokat és családjukat, akik jót tettek velünk. Ámen.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sat Aug 16 09:57:58 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sat, 16 Aug 2025 09:57:58 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?A_mai_szentmise_ig=C3=A9i?= In-Reply-To: References: Message-ID: !!!!!!!! Színezés helyesbítés *.... ez a kő szolgáljon bizonyságul ellenetek, mert ez hallotta az Úr minden szavát, amelyet hozzánk intézett. Ez tanú lesz ellenetek, nehogy *később letagadjátok, és hazudni merjetek* az Úrnak, a ti Isteneteknek!? Ekkor elbocsátotta a népet, mindenkit a maga birtokára.* <#m_8421957402486369544_DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2> --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sat Aug 16 10:34:16 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sat, 16 Aug 2025 10:34:16 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?w5pneSB0xbFuaWssIGV6ZW4gYSBow6l0ZW4gbmluY3Mgw7pq?= =?utf-8?b?ICdBIEzDiUxFSyBTWkFWQSc=?= Message-ID: Kedves Mind! Úgy tűnik, ezen a héten nincs új 'A LÉLEK SZAVA' Szeretettel, Emőke --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sat Aug 16 12:40:15 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sat, 16 Aug 2025 12:40:15 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?QXVnLjE2LiBTenQgUG9uY2nDoW51c3ogcMOhcGEgw6lzIFN6?= =?utf-8?b?dC4gSGlwcG9saXR1c3ogdsOpcnRhbsO6ayAoMi0zLnN6LikgZW1sw6lr?= =?utf-8?q?napja?= Message-ID: *Szent Ponciánusz pápa és Szent Hippolitusz áldozópap, vértanú* *+ Ponciánuszt 230-ban választották Róma püspökévé*. Pápaságának egyetlen ismert eseménye egy Rómában tartott zsinat, amelyre Origenész bizonyos tanításainak elítélése miatt került sor. *+ 235-ben Maximus császár Szardíniára száműzte. Szenvedéseit **nagy türelemmel viselte*, *és *állítólag *halálra verték.* + *Ponciánusz pápával* *együtt száműzték* *Hippolituszt,** a harmadik század egyik legjelentősebb teológusát. Nagyra becsült Szentírás-tudós volt, és az Apostoli Hagyomány szerzőjeként is számon tartják, amely a legkorábbi ismert liturgikus szövegek némelyikét tartalmazza.* + *Miután számos teológiai vitába keveredett, sőt egy ideig még ellenpápának is tekintették, **Hippolitusz kibékült az Egyházzal, és a hit elkötelezett védelmezőjévé vált.* + *A római egyház e két fontos alakja 235-ben halt meg.* *Urunk, Istenünk, Szent Ponciánusz pápa és Szent Hippolitusz áldozópap vértanúk áldott szenvedése növelje bennünk az irántad való szeretetet, és tegye mind szilárdabbá szívünkben a szent hitet. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sat Aug 16 12:41:32 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sat, 16 Aug 2025 12:41:32 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?QXVnLjE2LiBTenQgUG9uY2nDoW51c3ogcMOhcGEgw6lz?= =?utf-8?b?IFN6dC4gSGlwcG9saXR1c3ogdsOpcnRhbsO6ayAoMi0zLnN6LikgZW1s?= =?utf-8?q?=C3=A9knapja?= In-Reply-To: References: Message-ID: BOCSÁNAT, MINDJÁRT MEGY *HELYESBÍTVE*, *mert csak egyikük volt ás ő is csak állítólag vértanú!!* On Sat, Aug 16, 2025 at 12:40?PM Emoke Greschik wrote: > > *Szent Ponciánusz pápa és Szent Hippolitusz áldozópap, vértanú* > > *+ Ponciánuszt 230-ban választották Róma püspökévé*. Pápaságának egyetlen > ismert eseménye egy Rómában tartott zsinat, amelyre Origenész bizonyos > tanításainak elítélése miatt került sor. > > *+ 235-ben Maximus császár Szardíniára száműzte. Szenvedéseit **nagy > türelemmel viselte*, *és *állítólag *halálra verték.* > > + *Ponciánusz pápával* *együtt száműzték* *Hippolituszt,** a harmadik > század egyik legjelentősebb teológusát. Nagyra becsült Szentírás-tudós > volt, és az Apostoli Hagyomány szerzőjeként is számon tartják, amely a > legkorábbi ismert liturgikus szövegek némelyikét tartalmazza.* > > + *Miután számos teológiai vitába keveredett, sőt egy ideig még > ellenpápának is tekintették, **Hippolitusz kibékült az Egyházzal, és a > hit elkötelezett védelmezőjévé vált.* > > + *A római egyház e két fontos alakja 235-ben halt meg.* > > *Urunk, Istenünk, Szent Ponciánusz pápa és Szent Hippolitusz áldozópap > vértanúk áldott szenvedése növelje bennünk az irántad való szeretetet, és > tegye mind szilárdabbá szívünkben a szent hitet. A mi Urunk, Jézus > Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel > egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen* > > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sat Aug 16 12:44:46 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sat, 16 Aug 2025 12:44:46 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?QXVnLjE2LiBTenQgUG9uY2nDoW51c3ogcMOhcGEgw6lzIFN6?= =?utf-8?b?dC4gSGlwcG9saXR1c3ogKDItMy5zei4pIGVtbMOpa25hcGph?= Message-ID: *Szent Ponciánusz pápa és Szent Hippolitusz áldozópap, vértanú* *+ Ponciánuszt 230-ban választották Róma püspökévé*. Pápaságának egyetlen ismert eseménye egy Rómában tartott zsinat, amelyre Origenész bizonyos tanításainak elítélése miatt került sor. *+ 235-ben Maximus császár Szardíniára száműzte. Szenvedéseit **nagy türelemmel viselte*, *és *állítólag *halálra verték.* + *Ponciánusz pápával* *együtt száműzték* *Hippolituszt,** a harmadik század egyik legjelentősebb teológusát. Nagyra becsült Szentírás-tudós volt, és az Apostoli Hagyomány szerzőjeként is számon tartják, amely a legkorábbi ismert liturgikus szövegek némelyikét tartalmazza.* + *Miután számos teológiai vitába keveredett, sőt egy ideig még ellenpápának is tekintették, **Hippolitusz kibékült az Egyházzal, és a hit elkötelezett védelmezőjévé vált.* + *A római egyház e két fontos alakja 235-ben halt meg.* *Urunk, Istenünk, Szent Ponciánusz pápa és Szent Hippolitusz áldozópap vértanúk áldott szenvedése növelje bennünk az irántad való szeretetet, és tegye mind szilárdabbá szívünkben a szent hitet. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sat Aug 16 12:46:44 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sat, 16 Aug 2025 12:46:44 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?QXVnLjE2LiBTenQgUG9uY2nDoW51c3ogcMOhcGEgw6lz?= =?utf-8?b?IFN6dC4gSGlwcG9saXR1c3ogKDItMy5zei4pIGVtbMOpa25hcGph?= In-Reply-To: References: Message-ID: Színezés helyesbítés: 'half meg' - világosan és nem sötéten Alább már javítva: + *A római egyház e két fontos alakja 235-ben halt meg.* On Sat, Aug 16, 2025 at 12:44?PM Emoke Greschik wrote: > > *Szent Ponciánusz pápa és Szent Hippolitusz áldozópap, vértanú* > > *+ Ponciánuszt 230-ban választották Róma püspökévé*. Pápaságának egyetlen > ismert eseménye egy Rómában tartott zsinat, amelyre Origenész bizonyos > tanításainak elítélése miatt került sor. > > *+ 235-ben Maximus császár Szardíniára száműzte. Szenvedéseit **nagy > türelemmel viselte*, *és *állítólag *halálra verték.* > > + *Ponciánusz pápával* *együtt száműzték* *Hippolituszt,** a harmadik > század egyik legjelentősebb teológusát. Nagyra becsült Szentírás-tudós > volt, és az Apostoli Hagyomány szerzőjeként is számon tartják, amely a > legkorábbi ismert liturgikus szövegek némelyikét tartalmazza.* > > + *Miután számos teológiai vitába keveredett, sőt egy ideig még > ellenpápának is tekintették, **Hippolitusz kibékült az Egyházzal, és a > hit elkötelezett védelmezőjévé vált.* > > + *A római egyház e két fontos alakja 235-ben halt meg.* > > *Urunk, Istenünk, Szent Ponciánusz pápa és Szent Hippolitusz áldozópap > vértanúk áldott szenvedése növelje bennünk az irántad való szeretetet, és > tegye mind szilárdabbá szívünkben a szent hitet. A mi Urunk, Jézus > Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel > egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen* > > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sat Aug 16 12:56:51 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sat, 16 Aug 2025 12:56:51 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?A_mai_szentmise_ig=C3=A9i?= In-Reply-To: References: Message-ID: Most vettem észre, hogy az evangélium színezésével is felületes voltam ma reggel. Ma reggel nem ellenőriztem magam. Alább már helyesbítve a reggeli színezés: *A tanítványok *elutasították *őket.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sat Aug 16 13:19:29 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sat, 16 Aug 2025 13:19:29 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Mai_evang=2E_+_elm=C3=A9lked=C3=A9s?= Message-ID: *Barsi Balázs atya elmélkedéseinek forrása: **https://barsitelekmm.blogspot.com/ **, a Bp. Barron elmélkedések napi emailjeire a **wordonfire.org ** linken ** lehet feliratkozni.* *xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx* ALLELUJA *Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, * mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait*. Vö. Mt 11,25 ? 8 G. tónus. *? EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből * *Jézus megáldja a gyermekeket. Egyszer gyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk kezét, és imádkozzék fölöttük. A tanítványok *elutasították *őket. Jézus azonban így szólt: ?Hagyjátok csak a gyermekeket, és ne *akadályozzátok meg *őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa!? Azzal rájuk tette kezét, majd továbbindult. Ezek az evangélium igéi. * *Mt 19,13-15* *Barsi Balázs atya elmélkedése:* Talán meglepő, hogy *Isten az önmaga és az ember között létesítendő kapcsolat megnevezésére a szövetségkötés politikai-katonai fogalmát használja, ugyanakkor a szövetség tartalmának kifejtésekor egy szerelmes férfi szavait használja*. *Ennek az a magyarázata, hogy az ókorban a férfi és a nő nem volt egyenrangú, a szövetséges felek viszont igen, vagyis a szövetségkötéssel Isten magával egyenlő rangra emelte Izraelt *?* nem* *érdemei* *miatt,* *hanem kizárólag saját tetszése alapján*, *ahogy erre a gyermekekről szólva Jézus is utal a mai Evangéliumban ?, társának, partnerének tekintette, de ezt túl is haladva kinyilatkoztatást adott iránta való szerelmes szeretetéről is. * *Az egyik oldalon tehát ott van a mindenható Isten*, *aki az ókori és modern pogányság bálványisteneivel szemben féltékeny szerelemmel szereti népét *? * mert neki csak egyféle mennyországa van: örökkévaló szeretete, mely olthatatlan lángként égeti azt, aki nem szereti őt viszont *?, *a másik oldalon pedig ott a nép: együtt az Úrral egyesült életet élők és a hűtlenek, a bűnösök és a szentek.* *Ez az együttes pedig felettébb visszatetsző a világ szemében*, *mely nem tudja elfogadni Isten és az ember világának, az örökkévalónak a mulandóval, a változhatatlannak a változékonnyal való keveredését. De vajon mi hogyan szemléljük az Egyház misztériumát? Úgy tekintünk rá, mint Krisztus misztikus Testére*, *vagy egyoldalúan csak történelmi, jogi, szociológiai képződményként*; *törekszünk a Fővel való egységre*, *vagy megelégszünk azzal, hogy kritizáljuk a klérust és a hierarchiát?* *Imádkozzál érettünk Istennek Szent Anyja, hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire. Ámen.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sat Aug 16 13:54:25 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sat, 16 Aug 2025 13:54:25 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?A_youtube-on_nem_tal=C3=A1ltam_tegnap_reggeli_Or?= =?utf-8?b?YsOhbiBWLiBLb3NzdXRoIHLDoWRpw7NzIGludGVyasO6dA==?= Message-ID: .... ezért nem küldtem .... --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sat Aug 16 15:18:42 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sat, 16 Aug 2025 15:18:42 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Mai_evang=2E_+_elm=C3=A9lked=C3=A9s?= In-Reply-To: References: Message-ID: *Bp. Barron's Gospel reflection.* Friends, in our Gospel for today, Jesus proposes that the kingdom of heaven belongs to those who are like children. Why? For starters, *children * don?t know how to dissemble, how to be one way and act another. They are what they are; they *act in accordance with their deepest nature. ?Kids say the darndest things? because they don?t know how to hide the truth of their reactions.* In this*, they are like stars or flowers or animals*, things that are what they are, unambiguously, uncomplicatedly. *They are in accord with God?s deepest intentions for them.* To say it another way, they haven?t yet learned how to look at themselves. * Why can a child immerse himself so eagerly and thoroughly in what he is doing? *Why can he find joy in the simplest thing, like pushing a train around a track or watching a video over and over or kicking a ball around? *Because he can lose himself; because he is not looking at himself, not conscious of other people?s reactions, expectations, and approval.* Mind you, this childlikeness has nothing to do with being unsophisticated, unaccomplished, or childish. *Thomas Aquinas was one of the most accomplished men to ever live, the greatest intellectual in the history of the Church, and one of the subtlest minds in the history of the West. Yet the terms that were used over and over to describe him were ?childlike? and ?innocent.?* *Childlikeness has to do with that rootedness in what God wants us to be. Thomas was born to be a theologian and a writer, and nothing would get him off of that beam: neither the critiques of his enemies, nor the blandishments of his religious superiors, nor the temptations to become a bishop. He was and remained who God wanted him to be, and thus he was like a great mountain or a flower or, indeed, a child.* *Imádkozzál érettünk Istennek Szent Anyja, hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire. Ámen*. Vírusmentes.www.avg.com <#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2> --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From zsofi.ujfalussy at gmail.com Sat Aug 16 17:16:35 2025 From: zsofi.ujfalussy at gmail.com (=?UTF-8?Q?Zs=C3=B3fi_Ujfalussy?=) Date: Sat, 16 Aug 2025 17:16:35 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?w5pneSB0xbFuaWssIGV6ZW4gYSBow6l0ZW4gbmluY3Mg?= =?utf-8?b?w7pqICdBIEzDiUxFSyBTWkFWQSc=?= In-Reply-To: References: Message-ID: Küldöm Zsófi https://youtu.be/j_gUCcqnZwY?si=2cthAbeeWHyFTgHr Emoke Greschik ezt írta (időpont: 2025. aug. 16., Szo 10:34): > Kedves Mind! > Úgy tűnik, ezen a héten nincs új 'A LÉLEK SZAVA' > Szeretettel, > Emőke > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sat Aug 16 17:35:26 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sat, 16 Aug 2025 17:35:26 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Karinthy_Frigyes_magyar_Micimack=C3=B3ja_angol_t?= =?utf-8?b?dWTDoXMgbsOpbGvDvGwsIG55ZWx2enNlbmkgbsWRdsOpcmUsIE1pY2kg?= =?utf-8?b?bnllcnNmb3Jkw610w6Fzw6FyYSDDqXDDrXR2ZSBrw6lzesO8bHQ=?= Message-ID: Karinthy úgy fordította le a Micimackót, hogy nem beszélt angolul Jancsó Ágnes https://kepmas.hu/hu/karinthy-frigyes-micimacko-forditas-idezetek-karinthy-emilia-mici-milne?utm_source=52968-H%C3%ADrlev%C3%A9l%20lista%20%28K%C3%A9pm%C3%A1s%29&utm_campaign=1485548-H%C3%ADrlev%C3%A9l%2008.15.%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20-%201&utm_medium=17665-email&utm_content=H%C3%ADrlev%C3%A9l%2008.15.%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20 2025. 08. 10. *Közel kilencven éve hódította meg a hazai olvasóközönség szívét az akkorra már világhírű ?csekély értelmű medvebocs? története. A szófordulatok mára szállóigévé váltak, a **Micimackó **pedig összeforrt a fordítást jegyző, angolul azonban nem tudó **Karinthy Frigyes**ével, aki a sikert illetően sokat köszönhetett a nyelvzseniként elhíresült nővérének, **Karinthy Emíliá**nak, vagyis Micinek.* [image: Micimackó illusztráció] Kép forrása: Profimedia ? Red Dot hirdetés *?Tulajdonképpen nem is illik, hogy Micimackónak a magyar gyerekirodalomba való ünnepélyes bevonulásáról én számoljak be, aki a kaput kinyitottam számára, vagyis lefordítottam őt. Helyesebben ?átültettem?, ahogy mondani szokták. Praktikusabb is az volna, ha más írna róla, az legalább dicsérhetné a fordítót, amit én nem tehetek meg, pedig kedvem volna hozzá, mert mondhatom, hogy a magyar nyelven megjelent könyvet átolvasva, éppen úgy, vagy még jobban röhögtem és élveztem, mint mikor angolul került a kezembe? *? olvasható a *Pesti Napló* 1935 decemberében megjelent számában Karinthy Frigyes ismertetője a frissen megjelent Micimackóról, amelynek története 1921-ig nyúlik vissza. Egészen pontosan 1921. augusztus 21-ig, amikor *Alan Alexander Milne* író meglepte kisfiát egy játék mackóval, amelyet a következő években egy csacsi, egy kismalac és két kenguru követett. Eleinte rövid történeteket írt róluk, amikor 1926-ban, Londonban jelentek meg egy könyvben összegyűjtve, *Winnie-the-Pooh* címmel, *E. H. Shepard* illusztrációival. Ezzel új időszámítás vette kezdetét a nemzetközi gyermekirodalomban. A magyar nyelvű fordításra majdnem egy évtizedet kellett várni, az Athenaeum ifjúsági kiadványainak irányítója, *Baloghy Mária* a *Tükör* 1967-es számában megjelent visszaemlékezésében azt írja, hogy régóta keresték ?lázasan? a történethez méltó fordítót.* ?Már-már lemondtunk a kiadásáról, amikor egy napon betévedt hozzánk Karinthy, némi előleg végett. Várakozás közben böngészgetett az asztalon heverő lektori példányok között.?* Ekkor, írja Karinthy a Pesti Naplóban, a *?jól ismert és nagy sikerű Milne mesternek Winnie the Pooh-ja kezembe került. Először a rajzocskák leptek meg egyszerű és finom vonalaikkal, aztán belekukkantottam a szövegbe.?* Baloghy cikke szerint Karinthy nem sokat teketóriázott, ott helyben megegyeztek a munkáról, két nappal később pedig már kezében a fordítással tért vissza a kiadóba. *?Körülültük. Felolvasta a szövegben idézett egy csekélyértelmű medvebocs verselményeit. Gurultunk a kacagástól. Másnap már az Est-lapoknál is így végződtek a viták: Ez nem csak afféle szerény vélemény, ez tény, tény, tény! (...) Tele volt velük a New York és a Fészek, s napok múlva megteltek vele a gyerekszobák. Egész Pest.?* ?Nem merték? összehasonlítani A Micimackó 1935 karácsonyára jelent meg az Athenaeum kiadásában. A fordítónál Karinthy Frigyes neve szerepel, ami az előzőek alapján akár egyértelmű is lehetne, azonban később fia*, Karinthy Ferenc* azt írta róla, hogy édesapja a magyaron kívül egyetlen idegen nyelven sem beszélt. Akkor mégis hogyan fordíthatta le a Micimackót, és többek között *Charles Dickens*től a *Két város regénye, Jonathan Swift*től a* Gulliver utazásai,* valamint *Mark Twain*től a *Tom Sawyer kalandjai *című műveket? *?A Karinthy család is teli volt őrültekkel, és a Devecseri család is teli volt őrültekkel. (...) Mint a Mici néni (Karinthy Emília), a te nagypapád nővére, aki komplett elmebajos volt. Ugyanakkor zseniális nő is volt, nyelvtehetség, aki tizenöt-húsz nyelven oda-vissza fordított. Gépírónő volt, akinek ha spanyolul diktálták a szöveget, ő azonnal oroszra írta át. Az összes híres, nagy Karinthy-fordítások nyersváltozatát Mici csinálta, a Micimackót is? *? adja meg a választ *Ördöggörcs *című regényében *Karinthy Márton*, Frigyes unokája. Ezzel pedig arra a kérdésre is megkaptuk a választ, hogy hogyan kapta Winnie a Mici nevet. A Micimackó története annyira magával ragadta Karinthyt, hogy a megszokottnál nagyobb szabadságot engedett magának a szöveg készítésekor. Baloghy arról is írt a visszaemlékezésében, hogy a szerkesztőségben ?nem merték? összehasonlítani a fordítást az eredetivel, és bizony jól is tették, annyira látványos volt a különbség, hogy inkább átdolgozásként, mint félrefordításként lehet rá tekinteni. A Tinta Könyvkiadó blogján példaként egy párbeszéd szerepel, amely eredetileg így hangzott volna: *?? Ó, Medvém! ? mondta Róbert Gida. ? Mennyire szeretlek!* *? Én is ? mondta Mackó.?* Ez Karinthy fordításában így olvasható: *?? Ó, te csacsi Mackó ? mondta Róbert Gida ?, ha tudnád?* *? Tudom ? mondta Micimackó. És úgy érezte, csakugyan tudja.?* Kép [image: Micimackó idézetek] Kép forrása: Profimedia ? Red Dot ?Egy majdnem-Karinthy könyv? *?Micimackó megjelenését a magyar könyvpiacon olyan szenzációnak érzem, mint mikor távoli névrokona, Mikimauz jelent meg először a filmen. (...) Micimackó inkább a komikusan és emberien piszmogó szorongást (fejezi ki) a valósággal szemben, amin nem lehet segíteni, alkalmazkodni kell hozzá? *? írta Karinthy a Pesti Napló hasábjain.* Török Sophie *osztotta a lelkesedését, a *Nyugat *1935. decemberi számában így írt: *?Nem tudom, sajátságos véletlen-e, hogy Mr. Milne messzi hazájában Karinthyéhoz oly hasonló gondolatkörben él: Karinthynak csak le kellett fordítani a könyvet, s kikerült egy majdnem-Karinthy könyv a tolla alól! Akárhogy is, a könyv remekül sikerült, Micimackó, kis gazdája, Malacka, a bús csacsi, no meg a Zsebibaba, a mesefantázia nagyszerű szülöttei valamennyien.?* Az egy évvel később megjelent második rész, a Micimackó kuckója sem okozott csalódást, *?megint el kell mondanom (...), hogy ez biztosan nem egyszerű fordítás, hanem művészi átköltés; a viccekben és stílusban Karinthy egyénihangjára ismerünk. Ezek az állatok mulatságosak, mint átköltőjük humoreszkjei s állatkülsejük mögött igen emberszabású egyéniségük is van? *? olvasható a Nyugat 1936. decemberi számában. A siker nem volt osztatlan, *L. Ujváry Lajos *így írt a *Magyar könyvbarátok Diáriumá*nak 1936-os kötetében: *?Őszintén szólva csodálkozunk, miért kellett ezért a világhírű sorozatban megjelent, világviszonylatban azonban jelentős fejlődésnek alig tekinthető műért idegenbe szaladnunk. (...) Száraz, erőltetett humor közvetíti a nevelő szándékot, méghozzá hellyelközzel olyan nyakatekert, szójátékokkal tűzdelt, nem közvetlen, hanem lompos magyar nyelven, hogy még ha történetesen érvényesülne is valamilyen nevelő hatás, értéke igenigen kérdéses volna. (?) A kötet egyetlen értéke a bőséges, ötletes, szép képanyag. Az illusztrátor különb illusztrálnivalót érdemelt volna? ?* adja meg a végső döfést. *Bródy Lili *költő viszont a Pesti Napló 1937. januári számában így méltatja a művet:* ?Jelenlegi állandó olvasmányomról akarok beszélni, amelynek első kötete már egy esztendeje tartja magát nálam s vonzerejéből mit sem veszített, sőt az idén karácsonykor második kötettel ajándékozott meg?* ? írta.* ?Egy hölgy azt mondta a könyvről: ?kedves hülyeség?. A hölggyel azóta nem tudok érintkezni, restelkedve jövök rá, hogy rosszul ítéltem meg (...)?* ? foglal egyértelmű állást a Micimackó mellett. A Micimackónak mai napig nem készült újabb, ?hitelesebb? fordítása, a történet időtlen népszerűségét jól mutatja, hogy eddig közel ötven kiadást ért meg az eredeti, 1936-ban kiadott kötet. *Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet **itt* *.* Vírusmentes.www.avg.com <#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2> --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sat Aug 16 17:49:16 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sat, 16 Aug 2025 17:49:16 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?w5pneSB0xbFuaWssIGV6ZW4gYSBow6l0ZW4gbmluY3Mg?= =?utf-8?b?w7pqICdBIEzDiUxFSyBTWkFWQSc=?= In-Reply-To: References: Message-ID: Köszönjük szépen, Zsófi. Itt van a többi részlet is: A Lélek Szava | Mindenki üdvözül? | Puskás Attila atya Hans Urs von Balthasar teológiájáról 2. részvideó (59'52) *https://www.youtube.com/watch?v=j_gUCcqnZwY * "Az ember nem pusztán a képességeiből, adottságaiból, tulajdonságaiból áll, teljes értelemben vett személlyé akkor válik, ha felismeri és elfogadja azt a szerepet, amelyet Isten a teremtés grandiózus drámájában neki és csak neki szánt. Ez lesz az igaz indentitása, a valódi önazonossága. Mert a teremtés dráma, amely most is zajlik és mi, szabad akarattal megáldott emberek vagyunk a szereplői. A szentek azok, akik a leginkább felvállalták az Istentől kapott szerepüket, és ők azok is, akik a legtöbbet tudnak Istenről. Érdemes tehát megnézni, hogyan éltek. A nagy kérdés mindannyiunk számára az, hogy keresi-e az ember azt a szerepet, amit Isten egy szeretetvallomásban személy szerint neki mond? A második résszel folytatódik a múlt héten kezdődött beszélgetés Puskás Attila atya teológussal, egyetemi tanárral a Hans Urs von Balthasar rendkívül gazdag teológiájáról." --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From havkati at yahoo.com Sat Aug 16 20:49:25 2025 From: havkati at yahoo.com (Katalin Havasi) Date: Sat, 16 Aug 2025 18:49:25 +0000 (UTC) Subject: [Grem] =?utf-8?b?TnnDoXJpIHRhbMOhbMOzcyBrw6lyZMOpcyAg4p2T?= References: <1162033856.621221.1755370165417.ref@mail.yahoo.com> Message-ID: <1162033856.621221.1755370165417@mail.yahoo.com> 1, 4, 5, 6, 7, 8, 10, ? Kedves Levtársak! Itt egy nyári fejtörő nemcsak matekosoknak. Mi következik a számsorban?  Aki tudja, csak a megoldást küldje, a magyarázatot kérem ne! Üdv,Kati  --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sun Aug 17 06:33:39 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 17 Aug 2025 06:33:39 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?A_mai_vas=C3=A1rnapi_szentmise_ig=C3=A9i?= Message-ID: *2025-08-17* *Évközi 20. vasárnap* https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2025-08-17 *OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből * *Jeremiást meg akarják ölni, mert megjövendölte Jeruzsálem pusztulását. * *Amikor Jeremiás próféta megjövendölte Jeruzsálem *pusztulását, a vezető emberek így szóltak a királyhoz: ?Ölesd meg, kérünk, ezt az embert, mert szántszándékkal megbénítja a városban maradt harcosok kezét, sőt az egész nép kezét is, ha ilyesmit beszél nekik. Ez az ember ugyanis a népnek nem a javát keresi, hanem inkább a romlását.? Cidkija király így válaszolt: ?Hiszen a kezetekben van: a király semmit sem tehet ellenetek.? Erre megfogták *Jeremiást*, és Malkija királyfi ciszternájába vetették, amely az őrség udvarán van. Kötélen engedték le a verembe, amelyben nem volt víz, csak sár, és így *Jeremiás* belesüppedt a sárba. Akkor *Ebed-Melech, a királyi palota egyik udvari tisztje, kijött a palotából, és így szólt a királyhoz: ?Uram, királyom*! Ezek az emberek igen gonosz dolgot vittek végbe *Jeremiás próféta *ellen, amikor a ciszternába dobták, hogy ott éhen haljon, hiszen úgysincs kenyér a városban.? *Erre a király ezt a parancsot adta szerecsen rabszolgájának (a kusita Ebed-Melechnek): ?Végy magad mellé harminc embert, és húzd ki Jeremiás prófétát *a ciszternából, *mielőtt *meghalna.? *Ez az Isten igéje*. *Jer 38,4-6.8-10* *VÁLASZOS ZSOLTÁR * Válasz: *Uram, irgalmadban ments meg *engem*, * Uram, siess segítségemre.* 14. vers. (7. b tónus) Előénekes: *Várva vártam az Urat, * és ő lehajolt *hozzám. Hívek: *Uram, irgalmadban ments meg *engem, ** Uram, siess segítségemre. * E: *Meghallgatta kiáltásom*, * a nyomorúság vermé*ből *és mocsará*ból kivont *engem. *Lábamat sziklára állította, * és megszilárdította *lépteimet. H: *Uram, irgalmadban ments meg *engem, ** Uram, siess segítségemre.* E: *Új éneket adott ajkamra, * Istenünknek zengő énekét*. *Megrettenve látják azt **sokan**, * és eltelnek az Úr iránt bizalommal.* H: *Uram, irgalmadban ments meg *engem, ** Uram, siess segítségemre.* E: *Én *nyomorult és szegény *vagyok*, ** de az Úr gondomat viseli.* *Te vagy segítőm és szabadítóm, * én Istenem, ne *késlekedjél. H: *Uram, irgalmadban ments meg *engem, ** Uram, siess segítségemre. * *Zsolt 39,2.3.4.18. * *SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből * *Türelemmel és állhatatosan vívjuk meg az életben **ránk * *váró küzdelmeket. Testvéreim! *Mi, akiket *a tanúknak koszorúja övez, váljunk szabaddá minden* tehertől, *különösen *a bűntől*, *amely behálóz minket*, és fussuk meg kitartással az *előttünk *lévő pályát. Emeljük *tekintetünket *a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki a rá váró öröm helyett *elszenvedte a kereszthalált, *nem törődött *a gyalázattal *, és most az Isten trónjának jobbján ül. Igen, gondoljatok őrá, *aki a bűnösök részéről ekkora ellentmondást *viselt el, hogy ne *lankadjatok*, és bensőleg ne *csüggedjetek*. *A bűn* elleni küzdelemben *még nem álltatok *ellen a véretek ontásáig. Ez az Isten igéje. * * Zsid 12,1-4* ALLELUJA *Jézus mondja: ? ?Juhaim hallgatnak szavamra, * ismerem őket és nyomomban járnak*.? Jn 10,27 ? 1 D2 tónus. ? EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből *Krisztus evangéliumának **sokan ellene mondanak. Innen támad a sok szakadás és békétlenség a világon. * * Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: ?Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak *a földön. Mi mást *akarnék, mint hogy lángra lobbanjon. Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék!* * Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy *békét *hozzak *a földre*? Mondom nektek nem *azt*, hanem szakadást. Ezentúl, ha *öten* lesznek egy házban, *megoszlanak egymás *között: három *kettő *ellen, és kettő *három *ellen. *Szembekerül* apa *a fiával *és *fiú *az apjával, anya *a lányával* és lány *az anyjával*, anyós *a menyével *és meny *az anyósával.*?* * Ezek az evangélium igéi. * *Lk 12,49-53* EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK Pap: *Kedves testvéreim! Kérjük a mi Urunktól, Jézus Krisztustól a Szentlélek tüzének világosságát és melegét!* Lektor: *1. Gyullaszd fel, Urunk, az egész *világon* az isten- és emberszeretet tüzét!* 2. *Támogasd Egyházadat, hogy minél több lélekben meggyújtsa a hit és a szeretet lángját!* 3.* Szentlelked harmata oltsa ki a földön *az ádáz gyűlölködés és a pusztító háborúk tüzeit! 4. *A Szentlélek tüze égesse ki *szívünkből a bűnös érzékiség szennyét! 5. *Add, hogy a keresztény családokban a gyermekek szüleiktől vegyék át az igaz vallásosság lángját!* Pap: *Urunk, Jézus Krisztus! Te az első pünkösdkor tüzes nyelvek alakjában küldted el Egyházadnak a Szentlelket. Add, hogy ez a tűz szüntelenül lobogjon híveidben! Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.* Hívek: *Ámen*. Vírusmentes.www.avg.com <#m_-6758184648401590306_DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2> --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sun Aug 17 06:35:11 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 17 Aug 2025 06:35:11 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=281=29?= Message-ID: *Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.* *Uram, Aquinoi Szt. Tamás közbenjárására tisztítsd meg szívemet: szándékaimat, gondolataimat, érzéseimet és szavaimat, cselekedeteimet. hogy minden körülmény között hűséges legyek Hozzád **és ezáltal észrevegyem a Gonosz cselvetéseit is, mert folöslegesen nem kell mártírrá válni, Segíts minket, jószándékú embereket, akiket a Gonosz is próbál befolyásolni, az igaz, tiszta szívű kiengesztelődésben Veled az őszinte bűnbánatban, szentgyónásban és egymással. ** Ámen.* *A zsolozsma Reggeli dicséretének* *HIMNUSZa* *Már kél a fénynek csillaga: esengve kérjük az Urat, **járjon ma mindenütt velünk, ne rontsa ártás életünk.* *Nyelvünket fogja fékre ma, ne szóljon rút perek szava; * *szemünket védőn óvja meg: a hívságot ne lássa meg! * *Lakjék szívünkben tisztaság, Távozzék minden dőreség; * *a testnek dölyfét törje meg étel, s italban hősi fék.* *Hogy majd a nap ha távozott, s az óra újra éjt hozott, * *lemondásunk szent éneke legyen az Úr dicsérete!* *Dicsérjük az örök Atyát, dicsérjük egyszülött Fiát, * *s a Lelket, a Vigasztalót, most és örök időkön át! Ámen.* *Őrangyalom, szívből kérlek, bűntől, bajtól őrizzél meg! Életemben légy vezérem, halálomban állj mellettem!* *Szűz szülője Istennek*, *engedd, hogy a Tied legyek. Tied élet és halálban, Tied jó és balsorsban, Tied küzdve, szenvedve, Tied most és örökre. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy a Tied legyek. Anyám, Benned bízom és remélek, Anyám Teutánad epedek, Anyám, Te jóságos, kegyelmezz, Anyám, Te hatalmas, védelmezz, Anyám, ó jöjj, segíts küzdeni, Anyám, ő jöjj, segíts szenvedni. Anyám, ó jöjj, ne hagyj elveszni! Hiszen tudsz segíteni, ó hatalmas! Akarsz is segíteni, ó irgalmas! Kell is segítened, ó hűséges, fogsz is segíteni, ó kegyelmes! Anyám, Te vagy a kegyelmek anyja, szomorúak vigasztalója, bűnösök oltalma és menedéke, föld reménye és mennyek ékessége! Ki kérte még segítségedet hasztalan? Ki távozott Tőled meghallgatatlanul? Azért bizton mondom minden szenvedésben: Mária mindig segít, minden időben. Biztosan állítom, életben, s halálban, Mária mindig segít, minden balsorsban. Azért hiszem, s meghalok ezen hitemben, hogy Veled leszek, ó Anyám, fönn az égben. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy a Tied legyek. Amen.* *Ima elhunyt szeretteinkér* *t Híveid teremtő, megváltó és hazaváró Istene. Kérünk, örök világosságoddal jutalmazd elhunyt szeretteink minden tisztaságát, jóságát, hűségét megbocsátva nekik hibáikat, bűneiket. Minket is vezess a napi lelkiismeretvizsgálat, a bűnbánat, a rendszeres őszinte szentgyónás és a jócselekedetek útján, hogy Szent Fiad, Jézus Krisztus egyetlen és elegendő áldozata miatt. kegyelmed segítségével majd megláthassuk Istent és viszontlássuk őket, akikről ma imával, szeretettel, hálával emlékezünk meg. Amen.**Ima a lelkekért, hogy a tisztítótűzben szenvedő szeretteink, ismerőseink mihamarabb az örök életbe jussanak*: *Ó Jézusom! Bocsásd meg vétkeinket! Ments meg minket a pokol tüzétől és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik leginkább rászorulnak irgalmadra. Ámen. * *Ima **azért, hogy Magyarországon és világszerte a keresztény-konzervatív politikusok, vezetők Isten kegyelméből és saját bűnbánatuk által megtisztuljanak, megszentelődjenek, felnőjenek ahhoz, hogy valóban az Atya, a Fiú és a Szentlélek igaz akaratának megvalósításán dolgozzanak és így legyőzzék országaikban is a sátán, a sötétség erőit, és együttműködve Krisztus győzelméért kormányozzanak, szent házas és családi életet éljenek **Boldogasszony Anyánk, Szt. Mihály arkangyal, az árpádházi szentek, Morus Szt. Tamás és a már az örökkévalóságba költözött dr. Tóth Zoltán József - a Szent Korona eszméjének Alaptörvénybe segítője, aki életét áldozta a Szent Korona országáért - oltalmazzátok Magyarországot és a világot, a Krisztus győzelmén munkálkodó politikusok, vezetők lelkét, életét, hogy a sötétség erőit legyőzve Krisztus győzedelmeskedjen. Amen. * *Ima * *személy szerint Orbán Viktorért, Trumpl elnökért és családjaikért: * *"Az Úr legyen előttetek, hogy a jó utat mutassa nektek! Az Úr legyen mellettetek, hogy karjába zárjon és megvédjen a veszedelmektől, az Úr legyen mögöttetek, hogy megvédjen a gonosz cselvetéseitől Benneteket és családjaitokat!" Amen.* *Ima Kárpátaljáért*! *Urunk! Kárpátaljai testvéreinknek kérjük, adj reményt, védelmezd a katonának vitt férfiakat. Ne engedd, hogy a külföldre kényszerült fiatalok elvesszenek a világban! A szétszakadt kárpátaljai családokat tartsd meg egységben és segítsd a mihamarabbi találkozáshoz! A magányos időseknek legyél társuk, küldj nekik jólelkű segítőket! A háborúban elhunytaknak add meg a Te örök békédet! Amen.* *Fohász az üldözött keresztényekért és minden más igaz üldözöttért ,háborúban, gondban, bajban segítségért*: *"Felnézek az égre minden áldott este, Keresem az Istent, mert beszédünk lenne // Nehéz szívvel várok csöndben a soromra, Tudom odafent is rengeteg a dolga. // És csak halkan mondom az ég csillagának: Szólhatna egy jó szót az Úr angyalának, / Hogy a Jó Istennek súgja oda csendben: Uram! A világgal valami nincs rendben. // Hallgassa meg imám, más kérésem nincsen, Segítsen mi rajtunk,, hiszen Ő az Isten. // Ember az embernek farkasa lett régen, Gyűlölet vert tanyát sok ember szívében. // Rengeteg a földön a hontalan, árva, Uram, ez a világ saját sírját ássa. Túl sok már a fájó, bús könny a szemekben. Uram! A világgal nincs valami rendben! // Anya a gyermekét sorsára hagyja, Pénzért, az ember a lelkét is eladja. Háborúk zajában ártatlanok halnak, Jól tudom, Uram, Te nem így akartad. Nagyon nagy a bűnünk, amit meg kell bánnunk, Bocsásd meg, úgy kérlek, minden gonoszságunk. // Könyörögve száll fel fohászom az égbe, Uram! A világnak Tenélküled vége!"* *Ima az Istent kereső, de sajnálatosan megtévedt vagy megtévesztett, vagy a Szentháromságos Isten igéjét alaposan még nem ismerő ateisták, liberálisok, muzulmánok, progresszív keresztények, felületes keresztények és hűtlen keresztények igaz megtéréséért**. Uram, a Szűzanya és az árpádházi szentek közbenjárására segítsd őket is az igaz megtérésre. Ámen. "Nyugtalan mindaddig a szívünk, míg meg nem nyugszik Benned, Istenünk." (Szt. Ágoston)* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sun Aug 17 06:35:52 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 17 Aug 2025 06:35:52 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=282=29?= Message-ID: *Urunk, a Szűzanya közbenjárására **oltalmazd meg a halálra ítélt pakisztáni keresztény fiatal Ehsan Shan életét a gyilkosok kezétől, és Pajor András atyát, akit hazug módon megrágalmaztak, meghurcoltak. * *Adj Clarisse, dr. Góczán Laci, Ikó, egy vese daganattal küzdő. volt és jelenlegi Listatagok , egy Listatag édesanyja Adrienn veje, Gyuri, a balesetet szenvedett Boldizsár, egy Listatag édesanyja és családja, egy beteg nagycsaládos édesanya, az most már jobban levő 25 éves fiú, Irénke számára gyógyulást, három k. hajléktalan számára a szentségi életet, lelkierőt, gyógyulást, lakhatást, k. nehézségekkel küzdő Listatag és családja számára az erőt, a kiutat. Kérünk, hogy a Szűzanya és Bld. Carlo Acutis közbenjárására adj gyógyulást a 3.5 éves Bellának és lelki erőt, az őt szerető nagycsaládnak, **a 23 évesen elhunyt Máténak az örök életet, az őt szeretőknek vígaszt, a B. 15 éves fiúnak, aki lánnyá szeretne válni **szabadulást a sátán rabságából*, * hogy a tragikus hirtelenséggel megözvegyült Brigitta és árván maradt négy gyermeke és a fiatalon elhunyt édesanya, Ágota családja meg tudjon küzdeni a rájuk szakadt nehézségekkel. Mindannyiunknak, kérünk, adj lelki és testi egészséget, a sátántól jövő bűnre csábító és az alaptalan kétségbeesés kísértései ellen oltalmat, vezess minket és családtagjainkat az üdvösség útján, segíts, hogy a következő generációnak, gyermekeinknek, unokáinknak hiteles keresztény példát adjunk és őrizd meg őket * *a hit, * *az állandó töredelem, megtérés,** a tiszta erkölcs, a vallásgyakorlás,* *a Krisztus követés,* * az igaz, krisztusi szeretet útján! Könyörgünk a következő egyéni ima szándékainkért: ...............* *Szűz Mária, betegek, özvegyek, árvák patrónája, az Egyház anyja! Imádkozz érettünk! Amen. Segítsd vezetőinket Szentlelked erejével, Szt.István király és Szt. László király segítségével és közbenjárására, hogy Istenhez hűen vezessék nemzetünket, munkahelyeinket, önkormányzatainkat, mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség. Boldogasszony Anyánk, régi nagy pátrónánk, nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk: Magyarországról, édes hazánkról, ne felejtkezzél el szegény magyarokról! Amen. Imádkozzunk 1./ Ferenc pápa lelki üdvéért, 2./ XIV.Leó pápa Istenhez, az evangéliumhoz való hűségéért, 3./ h. Erdő Péter bíboros atyát és Böjte Csabát minden feladatában oltalmazza az Úr Jézus a Szűzanya és az összes magyar szent közbenjárására és 4./ hogy a püspökök,a papok és szerzetesek szolgálatukat az evangéliumhoz hűségesen végezzék és 5./ újabb az evangéliumhoz hűséges papi és szerzetesi hivatásokért!, 6./ az Egyház Jézus Krisztus útján maradásáért, 7/ a megtévedt papok, szerzetesek bűnbánatáért, megtéréséért: Add meg papjainknak szerzeteseinknek Mennyei Atyánk - szolgálatodnak kegyelmét. Újítsd meg szívükben a szentségnek lelkét, hogy a tanítás, melyet nekik kell adniuk, példájukkal közelebb vigyen minket Hozzád. Szent Lelked ajándékaiból adj nekik Urunk, okos szerénységet, bölcs szelídséget, mértéktartást, jóságot, szívbeli tisztaságot, lelki szabadságot. Töltsd el őket teljesen szentséges szereteteteddel, hogy egészen Tieid legyenek és dicséretes módon éljenek, anélkül, hogy a dicséretet hajhásznák. Add meg nekik a kegyelmet, hogy a lélek és a test tisztaságában Téged dicsőítsenek, szeretetedben éljenek és szolgáljanak Téged. Te légy az ő dicsőségük, örömük, vágyuk, Te légy szenvedéseikben vigasztalásuk, a kétségek közt tanácsadójuk, az igazságtalanságok között védelmük, a betegségben orvosságuk. Engedd, Uram, hogy a Te közösséged pásztoraival békességben éljenek, hogy egykor jól adhassanak számot működésükről, és elnyerhessék az örök élet jutalmát. Amen. Kérjük, a Guadalupei Szűzanya, Szt. István, Szt. László, az árpádházi szentek, Európa védőszentjei: Szt. Brigitta, Szt. Teréz Benedikta (Edith Stein), Szt.Benedek, Sziénai Szt. Katalin, Szt. Ciril és Metód, továbbá Szt. Mónika, Szt. Ágoston .Szt. Patrik, Szt. Pál, Szt. Pio atya, Charles de Foucauld, és Bld. Ceferino közbenjárását, hogy a magyar nemzet egésze, az európaiak és szerte a világon mindenki megtalálva Urunk, Téged, megtérjen a keresztény hitre. megmenekülve a hamis vallásoktól, ideológiáktól! Kérjük, Urunk, segíts, hogy imáinkkal és cselekedeteinkkel elősegítsük Európa és Magyarország keresztény megújulását, a béke megőrzését. Isten hazánkért, Európáért, a világért térdelünk elődbe. Rút bűneinket jóságoddal född be! Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed, érdemét idézzed! Amen Kérjük a Szűzanyát és Szt. Imre herceget, a magyar ifjúság védőszentjét, nevelőjét, Szt. Gellértet, Kalazanci Szent Józsefet, a piarista tanítórend alapítóját, Bosco Szt.Jánost, Boldog Carlo Acutist, éa a már az örökkévalóságba költözött Jelenits István atyát hogy járjanak közben, hogy a magyar ifjúság egyre inkább Isten akarata szerint éljen, az oktatásügy és a fiatalok családi háttere Isten akarata szerinti mederbe terelődjön! Édes Szűzanyám, csillogó koronád fényéből egy csepp fényt sugallj reám. Hálátlan gyermeked vagyok Anyám, de Te nem hagytál magamra, vigyáztál reám. Köszönöm, hogy megőrizted lelkemet, áldott szent palástodat reám terítetted. Szeplőtelen Szűz Mária, Világ királynője, Tehozzád könyörög a Föld minden népe. Imánkat hallgasd meg, légy lelkünknek őre. Ó segíts, hogy lelkünket a gonosz kerülje. Hisz Édesanyánk vagy Te, s a Világ Királynője. Szent Fiad által vagy lelkünknek őrzője. Lábadhoz borulunk, úgy könyörgünk Hozzád, kérünk fordítsd felénk jóságos szent orcád. Szemedből egy sugár költözzék szívünkbe, hogy Általad eljussunk Jézusunk elébe. Amen. Kérjük Árpádházi Szent Erzsébet közbenjárását a magyar egészségügy Isten akarata szerinti munkájáért és, hogy türelemmel, szeretettel gondozzuk, ápoljuk időseinket. Szt. Erzsébet, segíts! Ámen.Kérjük a Szűzanyát és Szt. Mihály arkangyalt,, hogy tapossák el a sátán fejét, hogy véget érjen az ártatlan, meg nem született emberi életek mészárlása, a megszületett gyermekek megtévesztése, gonosz kihasználása. Segítsenek a gyermekek tiszta lelkének megőrzésében A Szentlélek vezesse az életvédőket, a CitizenGot, a szülőket, nevelőket az Isten parancsai szerinti munkájukban. Adj hűséget és gyermekáldást a házaspároknak, az igazság melletti bátor kiállást a pusztító ideológiák ellen küzdőknek, oltalmat a perbe fogott keresztényeknek, a megtévesztetteket vezesd a lelkileg, testileg tiszta életre! Óvd meg a magyarokat a paráznaság, a házasságtörés, a fajtalankodás, bujálkodás, lopás, nyerészkedés, részegeskedés, rágalmazás, harácsolás (l. Szt. Pál I Korintusi levél) és egyéb bűnök elkövetésétől, a krízishelyzetben lévő édesanyákat, édesapákat, nőgyógyászokat az abortusz kísérétésétől, a bűnöket már elkövetetteknek add meg az őszinte bűnbánat, bűnbocsánat kegyelmét. Emlékezzél, ó legkegyesebb Szűzanya Mária, hogy sohasem hallotta még senki, hogy Te gyámoltalanul magára hagytad azt, aki oltalmadért folyamodott, segítségedért esdekelt, vagy szószólásodat kérte. Én is hasonló bizalomtól lelkesítve sietek Hozzád, Szüzek Szent Szüze! Hozzád jövök Anyám és mint szegény bűnös, sóhajtozva lábadhoz borulok. Ne vesd meg szavaimat Örök Igének Szent Anyja, hanem hallgasd meg kegyelmesen. Amen. (Szt. Bernát 'Memorarae') A lelki adoptálás keretében kérjük a Szűzanya oltalmát egy méhen belüli gyermek életben tartásáért, hogy szülei és az orvosok irgalmazzanak neki és megyilkolása helyett szeretettel segítsék az életre. Oltalmad alá futunk, Istennek szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkor dicsőséges és áldott Szűz! Mi asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szószólónk, engeszteld meg nekünk szent Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak. Ámen.Imádkozzunk, hogy nemzeti, egyházi, családi, munkahelyi, e listás, baráti közösségeinkben és a világ háborúskodó felei között a lelkek üdvösségére, az igazra, a jóra és a szépre, a kölcsönös igaz szeretetre, békére való törekvés vezesse a közösségek vezetőit és tagjait, hogy mindenütt Krisztus békéje uralkodjék ! Uram, tégy engem békéd eszközévé. Ahol gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek, ahol sértés, oda megbocsátást, ahol széthúzás, oda egyetértést, ahol tévedés, oda igazságot, ahol kétely, oda hitet, ahol kétségbeesés, oda reményt, ahol szomorúság, oda örömet. Uram, add meg nekem, hogy én vígasztalhassak ahelyett, hogy engem vígasztalnának, hogy én értsek meg másokat ahelyett, hogy arra vágynék, hogy engem értsenek meg, hogy szeressek inkább, minthogy engem szeressenek. Mert aki elfelejti magát, az találja meg, aki megbocsát, annak megbocsátanak, aki meghal, az felébred az örök életre. Ámen. Kereszt és bérma gyerekeink igaz és szent úton maradásáért. Kérjük a Szűzanya és a gyermek Jézusról nevezett Lisieuxi Kis Szent Teréz és szent szülei közbenjárását, hogy a hit, remény és szeretet soha se fogyatkozzék meg életükben. Ámen. Kérjük Lisieuxi Kis Szt. Teréz, Casciai Szt. Rita, Szt. Mónika, Bld. Peter To Rot, Lisieuxi Kis Szt. Teréz szülei: a Szt Martin házaspár, Boldog IV. Károly és Zita királyné és Bld. Batthyány Strattmann László és Coreth Mária szent házaspárokat és Bálint Sándort, hogy imádkozzanak a házasságok hűségben, szeretetben való megmaradásáért, a megtört házasságok, családok kiengesztelődéséért. Amen. Kalkuttai Szt. Teréz anya támogassa a szegényeket, betegeket, mentális betegeket, és segítsen minket, hogy bölcs, megfontolt jótékonykodással mi is segítsük őket, akiket Jézus különösen szeret. "Amikor a keresztre nézel, tudod, hogy Jézus mennyire szeretett téged és engem. Azt akarja, hogy mi is így szeressünk. Amen." (Teréz anya imája), "Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek." (Mt.25,36-7) Imádkozzunk azokért, akiken 'sebet' ejtettünk és akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Urunk, a Szűzanya, a béke királynője, a bűnösök menedéke közbenjrárására áldd meg, vezesd Jézus Krisztus és az evangélium szeretetére és a rendszeres, igaz szentségi életre. a felebaráti szeretetre, az üdvösségre azokat, akiken 'sebet' ejtettünk és azokat, akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Adj nekünk, nekik alázatot, megértést, hitet a kiengesztelődéshez, óvj meg minket, őket a bosszúállás, megszólás, pletykálkodás kísértésétől. "Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek." (Miatyánk) "."Haragudjatok, de ne vétkezzetek! (Ef.3,26),, "Az Istent szeretőknek minden javukra válik." (Róm 8,28) Imádkozzunk azokért és családjukért, akik jót tettek velünk: Urunk áldd meg és támogasd a jóban azokat és családjukat, akik jót tettek velünk. Ámen.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sun Aug 17 07:14:24 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 17 Aug 2025 07:14:24 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?U3rDs3JlbmRpIHbDoWx0b3p0YXTDoXMgw6lzIGVneSBrZXR0?= =?utf-8?b?xZFzcG9udCwgdG92w6FiYsOhIGvDqXQgc3rDsyBraWVnw6lzesOtdMOp?= =?utf-8?q?s_az_IM=C3=81K_REGGEL-ben_holnapt=C3=B3l?= Message-ID: *Segíts minket, jószándékú embereket, akiket a Gonosz is próbál befolyásolni, az igaz, tiszta szívű kiengesztelődésben Veled az őszinte bűnbánatban, szentgyónásban és egymással. ** Ámen**.* *Segíts minket, jószándékú embereket, akiket a Gonosz is próbál befolyásolni, az igaz, tiszta szívű kiengesztelődésben: az őszinte bűnbánatban, szentgyónásban Veled és egymással a megbocsátásban. ** Ámen* *.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sun Aug 17 07:23:12 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 17 Aug 2025 07:23:12 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?TcOpZyBlZ3kgdsOhbHRvenRhdMOhcyAoZWd5IHN6w7Mga2ll?= =?utf-8?b?Z8Opc3rDrXTDqXNzZWwpIGF6IElNw4FLIFJFR0dFLWJlbiBob2xuYXB0?= =?utf-8?b?w7Ns?= Message-ID: *Ima a lelkekért ÉS, hogy a tisztítótűzben szenvedő szeretteink, ismerőseink mihamarabb az örök életbe jussanak*: --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sun Aug 17 12:08:13 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 17 Aug 2025 12:08:13 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?TnnDoXJpIHRhbMOhbMOzcyBrw6lyZMOpcyDinZM=?= In-Reply-To: <1162033856.621221.1755370165417@mail.yahoo.com> References: <1162033856.621221.1755370165417.ref@mail.yahoo.com> <1162033856.621221.1755370165417@mail.yahoo.com> Message-ID: *Havasi Kati - akit Isten éltessen tegnapi szülinapján is - találós kérdése tömörített formában alább:* *Kedves Kati! * *Először is Isten éltessen*! *Szeretettel, a Lista, Mőci* Nagyon szépen köszönjük a Találós kérdést. Átadom a terepet másoknak. :-) Szeretettel, Mőci *On Sat, Aug 16, 2025 at 8:49?PM Katalin Havasi > wrote:* > * 1, 4, 5, 6, 7, 8, 10, ?* > *Kedves Levtársak!* > * Itt egy nyári fejtörő nemcsak matekosoknak. * > * Mi következik a számsorban? * > * Aki tudja, csak a megoldást küldje, a magyarázatot kérem ne!* *Üdv,* *Kati * > > *______________________________* > *_________________ Grem mailing list* > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > Vírusmentes.www.avg.com <#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2> --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sun Aug 17 12:33:36 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 17 Aug 2025 12:33:36 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?TWFpIHZhc8Ohcm5hcGkgZXZhbmcuICsgZWxtw6lsa2Vkw6lz?= Message-ID: *Barsi Balázs atya elmélkedéseinek forrása: **https://barsitelekmm.blogspot.com/ **, a Bp. Barron elmélkedések napi emailjeire a **wordonfire.org ** linken ** lehet feliratkozni.* *xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx* ? EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből *Krisztus evangéliumának **sokan ellene mondanak. Innen támad a sok szakadás és békétlenség a világon. * * Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: ?Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak *a földön. Mi mást *akarnék, mint hogy lángra lobbanjon. Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék!* * Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy *békét *hozzak *a földre*? Mondom nektek nem *azt*, hanem szakadást. Ezentúl, ha *öten* lesznek egy házban, *megoszlanak egymás *között: három *kettő *ellen, és kettő *három *ellen. *Szembekerül* apa *a fiával *és *fiú *az apjával, anya *a lányával* és lány *az anyjával*, anyós *a menyével *és meny *az anyósával.*?* * Ezek az evangélium igéi. * *Lk 12,49-53* *Barsi Balázs elmélkedése:* *Az olyan egység, olyan szolidaritás, olyan békesség, amely bűnön és a bűnben való cinkosságon alapul, nem lehet építő, nem lehet* *tartós*. Bizonyos jeleit már látjuk, és prófétai előrelátással egyértelműen ki is jelenthetjük, hogy *egy olyan Európának, melynek törvényei ellentétesek* *a Tízparancsolattal és Krisztus evangéliumával, nincs hosszú távon jövője: az az Európa egyre jobban saját megalkuvásának áldozatává válik, sorsa pedig a biztos bukás és a gyalázatos pusztulás*. *A hívőnek megvan az esélye a prófétai tisztánlátásra, de csak ha a szentségre törekszik, vagyis ha nem akar mást,* *mint egyedül Istent. Ha nem ijed meg attól, hogy a béke megbontójának, zavarkeltőnek vagy hazafiatlannak bélyegzik,* *ha sem csábítgatásra*, *sem fenyegetésre nem hajlandó mást mondani*,* mint ami a meggyőződése, amit meglátott és igazságként felismert. Innen érthető a mai Evangéliumban Jézusnak az a kijelentése, hogy ő nem békét hozott, hanem szakadást, amely behatolhat a családi szférába, a legbensőségesebb kapcsolatokba is*. *Ám ez a szakadás kell a gyógyuláshoz, mert a mindenáron való békesség a rothadás békéje, nem az életé. Ha egy családban, kisebb-nagyobb közösségben valaki az élet ? akár csak egy megfogant magzat élete ? mellett síkraszáll azokkal szemben, akik az ártatlan meggyilkolására készülnek, akkor ezt vállalnia kell a nyílt szakításig, a kitagadottság kockáztatásáig is*. *Imádkozzál érettünk Istennek Szent Anyja, hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire. Ámen.* Vírusmentes.www.avg.com <#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2> --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sun Aug 17 15:43:14 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 17 Aug 2025 15:43:14 +0200 Subject: [Grem] Bp. Barron's 'Sunday sermon' / 'Sonntag Predigt' ......... Message-ID: A prédikáció 9 nyelven meghallgatható a 'BEÁLLÍTÁSOK' ikonra kattintva 'HANGSÁV' rubrikában beállítva az óhajtott nyelvet .. video (14'04) https://www.youtube.com/watch?v=AkQyl1vUJwE Friends, the title of my ministry, Word on Fire, came from our Gospel for today. Jesus says to his disciples, ?I have come to set the earth on fire, and how I wish it were already blazing!? This is not the lighting of a cozy campfire. This is closer to, if you want, Sodom and Gomorrah?to fire and brimstone. It is a dangerous and divisive fire. Christ is the light of the world, the divine luminosity?but to the degree that we are still in darkness, we will experience that light as something difficult, off-putting, even torturous. --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From elizabethcsordas at gmail.com Sun Aug 17 18:17:55 2025 From: elizabethcsordas at gmail.com (Elizabeth Csordas) Date: Sun, 17 Aug 2025 12:17:55 -0400 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Fwd=3A_Bl=C3=A1zi_b=C3=A1tyja_Don-kanyari_utols?= =?utf-8?b?w7MgbmFwamFpcsOzbCE=?= In-Reply-To: References: Message-ID: Kedves Möci! Kérdésedre, itt küldöm részleteke abból amit Apu leirt az unokájának a katonai eseményekről. Nincs benne az első kettő szökése az Oroszoktól .. és nem is beszélt róla részletesen egyáltalán. De amit itt leírt, az érdekes. *Böbi Elizabeth* Csordás Béla (1922-2003) A Katonai emlékei és Szökés az Orosz Hadifogságból 1940. december 2-án csatlakoztam a magyar hadsereg tüzérségéhez, és 18 éves voltam. A legtöbb fiatal abban a korban lép be az egyetemre, de csak annyit tanultam, hogyan kell balra menetelni, és hogyan kell jobbra menetelni. Nem voltam jó a hülye parancsok követésében. Később kaptam egy lovat, ami szerintem egy kecske agya volt, mivel soha nem követte az utasításaimat. Az első előléptetésem alig 3-án történt hónapokkal a hadseregbe való beiktatásom után. Ez akkor történt, amikor megnyertem egy versenyt, ahol ágyút lőttem a legtökéletesebb céllal. ... az 1940-es években a katonai szolgálatom folyamatosan megújult, és a frontra küldtek. Nem volt könnyű időszak és időnként elég ijesztő. Több olyan epizód is volt, amikor megölhettek volna. Egyszer anyám kapott egy drótot, hogy megöltek. A maga tipikus elszánt módján áramló feketében vonult a frontvonalakhoz, hogy átvegye a személyes tárgyaimat ? betűket, kesztyűket, személyi igazolványokat ?, de amikor a holttestre nézett, azt mondta, hogy nem én vagyok az, és elment. Addigra többször előléptettek, és felderítő tiszt lettem. A mi feladatunk az volt, hogy felderítsük az orosz hadsereg pozícióit, hogy felszabadíthassuk Budapestet az oroszoktól. De persze nem tudtunk nyerni. Orosz katonák milliói voltak a kis magyar hadsereg ellen. Ekkorra, 1945-re már előre eldöntött tény volt, hogy a szövetségesek "odaadták" Magyarországot Oroszországnak a németek elleni harcban nyújtott segítségükért. Amikor magyar katonatársaimmal láttuk, hogy minden elveszett, nyugat felé vettük az irányt oda, ahol az amerikaiak voltak, és arra gondoltunk, hogy biztonságosabb lenne, ha megadnánk magunkat az amerikaiaknak, mint az oroszoknak. Egy UNTERHEID nevű kisváros felé vettük az irányt a Linz és Prága közötti autópályán. Az autópálya bal oldalán az oroszok, jobbra pedig az amerikaiak voltak. Amikor megérkeztünk az amerikai táborba, és átadtuk a fegyvereinket, azt mondták nekünk, hogy nem vagyunk a foglyaik, a háború véget ért, és szabadon mehetünk haza. Egy hónap múlva akartunk elindulni gyalog haza. Az amerikaiak azonban átadták az oroszoknak a magyar katonák nevét, és át lettünk adva, hogy az Oroszok tovább gondoskodjanak rólunk. Az oroszok az amerikaiak előtt biztosítottak bennünket arról, hogy az orosz laktanyában adnak nekünk egy közlekedési igazolást, hogy kényelmesen utazhassunk Budapestre. Bízva bennük, bementünk a laktanyába, csak hogy megállapítsuk, hogy hadifoglyok lettünk. A csalánlevesen kívül napi szinten nem kaptunk ételt, és vonatkocsikba tereltek minket. 16 nap múlva megérkeztünk az erdélyi MÁRAMAROSSZIGETRE (amely ma Romániában van). Ez volt a megállás helye. Mivel az orosz vasúti sínek szélesebbek, mint a szokásos európaiak, a megállóhelyen át kellett szállnunk a szovjet vonatokra. Körülbelül 4 hónapig tartottak fogva itt a börtöntáborokban, várva, hogy megérkezzenek a vonatok, hogy rabszolgamunkásként Szibériába vigyenek minket. A táborban borzalmas volt a körülmények, és elhatároztam, hogy nem megyek Szibériába. Végül üres vonatok érkeztek Oroszországból, és ekkor történt, hogy egy barátommal megmozdultunk (aki aztán Ausztráliába költözött). Ez volt az a nap is, amikor a háború véget ért Japánnal és az orosz katonákkal, akik bár általában mindig részegek voltak, extra jókedvűek voltak. Nagy volt az izgalom és a zaj, és sok fogoly őrlődött, és sok a zűrzavar. Ahelyett, hogy felmásztunk volna a szovjet vonatra, a barátommal alá bújtunk, és addig ácsorogtunk a síneken, amíg el nem értünk egy nyugat felé tartó mozgó európai vonatot. Felmásztunk a fedélzetre, és emlékszem a csendre, és arra, hogy senki sem tudta meg, és senki sem jött utánunk. Mielőtt elértünk volna egy várost, és megálltunk volna egy állomáson, leugrottunk és gyalog mentünk tovább. Kiskunhalasra, a Nagyi szülővárosába tartottam Két hét gyaloglás után végre Szeptember 14-én megérkeztem. Bátyám, Csordás Gábor, akkor már segédlelkésze volt Ván Benjámin, Kiskunhalas város lelkészének (aki történetesen Nagyi nagybátyja volt). És addigra édesanyám is abba a városba költözött, mert az amerikai felszabadítók lebombázták a budapesti lakóházunkat. On Tue, Aug 12, 2025 at 6:38?AM Emoke Greschik wrote: > Kedves Lali bácsi! > Nagyon szépen köszönöm, köszönjük Ván Balázs = 'Blázi bátyja' = Ván Judit, > KEA, Greschik Gyuszi és Emőke, grem listatagok nagy-nagybátyja II. > világháborús emlékeinek rövid összefoglalását a CSATOLMÁNYBAN. > Köszönettel, szeretettel, > Emőke, a Lista > > Kedves Lista! Lali bácsi levele és a csatolmány fent és lent található. > Lali bácsi levelét és a csatolmányt a Don-kanyar levelezésbe is átmásolom, > mert Blázi bácsi megjárta a Don-kanyart. > > ---------- Forwarded message --------- > From: Lajos dr Ván > Date: Tue, Aug 12, 2025 at 10:45?AM > Subject: [Grem] Blázi bátyja Don-kanyari utolsó napjairól! > To: > > > Emőke kérésére küldöm Nagybátyám, Blázi bátyja világháborús emlékeit. > Édesapámék hárman voltak testvérek Ván Balázst hívtuk Blázi bátyjának > (1903, Eszter 1905, Lajos 1907) Én a Lajos fia vagyok . Úgy hisszük, hogy a > család távolabbi része is ismerje meg a történetet. > Szeretettel , ifjabb Ván Lajos (1935) > > ---------- Forwarded message --------- > Feladó: Lajos dr Ván > Date: 2025. aug. 11., H, 17:13 > Subject: Blázi bátyja Don-kanyari utolsó napjairól! > To: Emoke Greschik > > > Nehezen,de összejött, vélhetően sok mindent elfelejtettünk, de talán amire > emlékezünk az sem fedezi a történtek jelentős részét! > Szeretettel Irénke, Péter és Lali bácsi. > > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From havkati at yahoo.com Sun Aug 17 18:40:51 2025 From: havkati at yahoo.com (Katalin Havasi) Date: Sun, 17 Aug 2025 16:40:51 +0000 (UTC) Subject: [Grem] =?utf-8?b?TnnDoXJpIHRhbMOhbMOzcyBrw6lyZMOpcyAg8J+Plg==?= =?utf-8?b?4p2T?= In-Reply-To: References: <1162033856.621221.1755370165417.ref@mail.yahoo.com> <1162033856.621221.1755370165417@mail.yahoo.com> Message-ID: <2002510857.786280.1755448851213@mail.yahoo.com> Köszönöm szépen Mőci! ??  Ugyanezt a találós kérdést feltettem a gimnáziumi osztálytársaimnak is + még egy pár embernek, és csak ketten tudták megfejteni a 43-ból. Ugyanis a tradicionálistól eltérő gondolkodást igényel.  A GREM lista kb. 170 tagból áll, ez kb. 4-szerese az általam megkérdezett csoportnak, tehát kb. 8 ember fogja tudni a választ, ha statisztikailag ugyanolyan ?teljesítményt? nyújtanak. ?? Biztatok mindenkit, hogy próbálkozzon! De csak a megoldást kérem, a magyarázatot ne írjátok meg!  Még egyszer a számsor: 1, 4, 5, 6, 7, 8, 10, ? Milyen szám következik? Kellemes fejtörést kívánva,Kati  On Sunday, August 17, 2025, 3:08 AM, Emoke Greschik wrote: Havasi Kati - akit Isten éltessen tegnapi szülinapján is - találós kérdése tömörített formában alább:Kedves Kati! Először is Isten éltessen!   Szeretettel, a Lista, MőciNagyon szépen köszönjük a Találós kérdést. Átadom a terepet másoknak. :-) Szeretettel, Mőci On Sat, Aug 16, 2025 at 8:49?PM Katalin Havasi wrote: 1, 4, 5, 6, 7, 8, 10, ? Kedves Levtársak!  Itt egy nyári fejtörő nemcsak matekosoknak.   Mi következik a számsorban?   Aki tudja, csak a megoldást küldje, a magyarázatot kérem ne!Üdv,Kati  _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem | | Vírusmentes.www.avg.com | _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sun Aug 17 19:53:58 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 17 Aug 2025 19:53:58 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?QsO2anRlIENzLiBtYWkgcG9zenRqYTo6IEd5w7ZyZ3kgNDYw?= =?utf-8?q?0_km-t_gyalogolt_Fami=C3=A1b=C3=B3l_Szeged_mell=C3=A9=2C?= =?utf-8?q?_haza!?= Message-ID: 4600 kilométer! [image: b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Vegyes_533572882_3511737322301440_3635371423001723816_n.jpg] 4600 kilométer!!!! György Fatimából haza gyalogolt Szeged mellé, szülőföldjére Balástyára! Csaba t. https://magnificat.ro/portal/index.php/hu/szent-ferenc-alapitvany/roviden/28819-4600-kilometer Vírusmentes.www.avg.com <#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2> --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Sun Aug 17 19:55:01 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 17 Aug 2025 19:55:01 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?QsO2anRlIENzLiBtYWkgcG9zenRqYTo6IEd5w7ZyZ3kgNDYw?= =?utf-8?q?0_km-t_gyalogolt_Fatim=C3=A1b=C3=B3l_Szeged_mell=C3=A9?= =?utf-8?q?=2C_haza!?= Message-ID: 4600 kilométer! [image: b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Vegyes_533572882_3511737322301440_3635371423001723816_n.jpg] 4600 kilométer!!!! György Fatimából haza gyalogolt Szeged mellé, szülőföldjére Balástyára! Csaba t. https://magnificat.ro/portal/index.php/hu/szent-ferenc-alapitvany/roviden/28819-4600-kilometer Vírusmentes.www.avg.com <#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2> --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From kea at turul.banki.hu Sun Aug 17 21:31:06 2025 From: kea at turul.banki.hu (KEA) Date: Sun, 17 Aug 2025 21:31:06 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Fekete_Istv=C3=A1n=3A_Stat=C3=A1rium?= Message-ID: Üdvrivalgással: KEA. --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: FeketeIstvan_Statarium.pdf Type: application/pdf Size: 34812 bytes Desc: nem elérhető URL: From kea at turul.banki.hu Sun Aug 17 21:47:46 2025 From: kea at turul.banki.hu (KEA) Date: Sun, 17 Aug 2025 21:47:46 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?TnnDoXJpIHRhbMOhbMOzcyBrw6lyZMOpcyDwn4+W4p2T?= In-Reply-To: <2002510857.786280.1755448851213@mail.yahoo.com> References: <1162033856.621221.1755370165417.ref@mail.yahoo.com> <1162033856.621221.1755370165417@mail.yahoo.com> <2002510857.786280.1755448851213@mail.yahoo.com> Message-ID: <3fd77dad-1c5a-43d7-b1e9-f3c3fdb675b8@turul.banki.hu> A tradícionálistól eltérő gondolkodás sokszor fontos és jó. Azért motoszkál bennem a kisördög, hogy egy tetszőleges függvénynek egy adott pontokban/intervallumon ismert értékei önmagukban semmit nem garantálnak az azo(ko)n kívüli viselkedésével kapcsolatban ;) Ennek előrebocsátásával legyen a következő érték 40. 2025. 08. 17. 18:40 keltezéssel, Katalin Havasi írta: > Köszönöm szépen Mőci! ?? > > Ugyanezt a találós kérdést feltettem a gimnáziumi osztálytársaimnak is + > még egy pár embernek, és csak ketten tudták megfejteni a 43-ból. Ugyanis > a tradicionálistól eltérő gondolkodást igényel. > > A GREM lista kb. 170 tagból áll, ez kb. 4-szerese az általam > megkérdezett csoportnak, tehát kb. 8 ember fogja tudni a választ, ha > statisztikailag ugyanolyan ?teljesítményt? nyújtanak. ?? Biztatok > mindenkit, hogy próbálkozzon! De csak a megoldást kérem, a magyarázatot > ne írjátok meg! > > Még egyszer a számsor: > > 1, 4, 5, 6, 7, 8, 10, ? > > Milyen szám következik? > > Kellemes fejtörést kívánva, > Kati > > > > > > On Sunday, August 17, 2025, 3:08 AM, Emoke Greschik > wrote: > > _*Havasi Kati *- akit *Isten éltessen tegnapi szülinapján is *- > találós kérdése tömörített formában alább:_ > *Kedves Kati! * > *Először is Isten éltessen*! *Szeretettel, a Lista, Mőci* > Nagyon szépen köszönjük a Találós kérdést. Átadom a terepet > másoknak. :-) > Szeretettel, > Mőci > > *On Sat, Aug 16, 2025 at 8:49?PM Katalin Havasi > wrote: > * > > *1, 4, 5, 6, 7, 8, 10, ?* > > *Kedves Levtársak!* > > * Itt egy nyári fejtörő nemcsak matekosoknak. * > > * Mi következik a számsorban? * > > * Aki tudja, csak a megoldást küldje, a magyarázatot kérem ne!* > *Üdv,* > *Kati * > > * > * > *______________________________**_________________ > Grem mailing list* > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem> > > > utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig- > email&utm_content=webmail> Vírusmentes.www.avg.com www.avg.com/email-signature? > utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig- > email&utm_content=webmail> > > <#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2> > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem> > > > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem From greschem at gmail.com Sun Aug 17 21:57:37 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Sun, 17 Aug 2025 21:57:37 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Fwd=3A_Bl=C3=A1zi_b=C3=A1tyja_Don-kanyari_utols?= =?utf-8?b?w7MgbmFwamFpcsOzbCE=?= In-Reply-To: References: Message-ID: Kedves Böbike! Nagyon szépen köszönjük! Mennyit jelent a bátorság, hogy volt merszük és eszük megszökni és hála Istennek édesapád haza is érkeztek Kiskunhalasra! Nagyon szépen köszönjük! Hála Istennek megmenekült! Kedves Lista! Ván Benci bácsi, akiről Böbike ír, kiváló református lelkész volt. A húga / nővére? Ván Zsuzsika néni katolizált, apáca lett és apácarendet alapított. Nagymamám, Ván Eszter, az I.világháborúban teljesen megárvult három gyermek egyike, e (akikről Ván Bálint írt a levele végén) volt a nagymamám, aki 106 éves korában halt meg, unokatestvére, Ván Zsuzsika (nekem Zsuzsika néni) hatására katolizált. Zsuzsika néniék az Andrássy út 60.(akkor nyilas székház) közelében menekítettek zsidó anyákat, szülőket és gyermekeket.. Zsuzsika nénit, gyermekkorom szeretett Zsuzsika nénijét, Yad Vashem díjjal ki is tüntették. Szeretettel, Emőke / Mőci Vírusmentes.www.avg.com <#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2> On Sun, Aug 17, 2025 at 6:18?PM Elizabeth Csordas < elizabethcsordas at gmail.com> wrote: > Kedves Möci! > Kérdésedre, itt küldöm részleteke abból amit Apu leirt az unokájának a > katonai eseményekről. Nincs benne az első kettő szökése az Oroszoktól .. > és nem is beszélt róla részletesen egyáltalán. De amit itt leírt, az > érdekes. > *Böbi Elizabeth* > > Csordás Béla (1922-2003) > > A Katonai emlékei és Szökés az Orosz Hadifogságból > > 1940. december 2-án csatlakoztam a magyar hadsereg tüzérségéhez, és 18 > éves voltam. A legtöbb fiatal abban a korban lép be az egyetemre, de > csak annyit tanultam, hogyan kell balra menetelni, és hogyan kell jobbra > menetelni. Nem voltam jó a hülye parancsok követésében. Később kaptam > egy lovat, ami szerintem egy kecske agya volt, mivel soha nem követte az > utasításaimat. Az első előléptetésem alig 3-án történt hónapokkal a > hadseregbe való beiktatásom után. Ez akkor történt, amikor megnyertem > egy versenyt, ahol ágyút lőttem a legtökéletesebb céllal. > > > > ... az 1940-es években a katonai szolgálatom folyamatosan megújult, és a > frontra küldtek. Nem volt könnyű időszak és időnként elég ijesztő. Több > olyan epizód is volt, amikor megölhettek volna. Egyszer anyám kapott egy > drótot, hogy megöltek. A maga tipikus elszánt módján áramló feketében > vonult a frontvonalakhoz, hogy átvegye a személyes tárgyaimat ? betűket, > kesztyűket, személyi igazolványokat ?, de amikor a holttestre nézett, azt > mondta, hogy nem én vagyok az, és elment. > > > > Addigra többször előléptettek, és felderítő tiszt lettem. A mi > feladatunk az volt, hogy felderítsük az orosz hadsereg pozícióit, hogy > felszabadíthassuk Budapestet az oroszoktól. De persze nem tudtunk nyerni. > Orosz katonák milliói voltak a kis magyar hadsereg ellen. Ekkorra, > 1945-re már előre eldöntött tény volt, hogy a szövetségesek "odaadták" > Magyarországot Oroszországnak a németek elleni harcban nyújtott > segítségükért. Amikor magyar katonatársaimmal láttuk, hogy minden > elveszett, nyugat felé vettük az irányt oda, ahol az amerikaiak voltak, és > arra gondoltunk, hogy biztonságosabb lenne, ha megadnánk magunkat az > amerikaiaknak, mint az oroszoknak. Egy UNTERHEID nevű kisváros felé > vettük az irányt a Linz és Prága közötti autópályán. Az autópálya bal > oldalán az oroszok, jobbra pedig az amerikaiak voltak. Amikor > megérkeztünk az amerikai táborba, és átadtuk a fegyvereinket, azt mondták > nekünk, hogy nem vagyunk a foglyaik, a háború véget ért, és szabadon > mehetünk haza. Egy hónap múlva akartunk elindulni gyalog haza. Az > amerikaiak azonban átadták az oroszoknak a magyar katonák nevét, és át > lettünk adva, hogy az Oroszok tovább gondoskodjanak rólunk. Az oroszok > az amerikaiak előtt biztosítottak bennünket arról, hogy az orosz > laktanyában adnak nekünk egy közlekedési igazolást, hogy kényelmesen > utazhassunk Budapestre. Bízva bennük, bementünk a laktanyába, csak hogy > megállapítsuk, hogy hadifoglyok lettünk. > > > > A csalánlevesen kívül napi szinten nem kaptunk ételt, és vonatkocsikba > tereltek minket. 16 nap múlva megérkeztünk az erdélyi MÁRAMAROSSZIGETRE > (amely ma Romániában van). Ez volt a megállás helye. Mivel az orosz > vasúti sínek szélesebbek, mint a szokásos európaiak, a megállóhelyen át > kellett szállnunk a szovjet vonatokra. Körülbelül 4 hónapig tartottak > fogva itt a börtöntáborokban, várva, hogy megérkezzenek a vonatok, hogy > rabszolgamunkásként Szibériába vigyenek minket. A táborban borzalmas > volt a körülmények, és elhatároztam, hogy nem megyek Szibériába. > > > > Végül üres vonatok érkeztek Oroszországból, és ekkor történt, hogy egy > barátommal megmozdultunk (aki aztán Ausztráliába költözött). Ez volt az > a nap is, amikor a háború véget ért Japánnal és az orosz katonákkal, akik > bár általában mindig részegek voltak, extra jókedvűek voltak. Nagy volt > az izgalom és a zaj, és sok fogoly őrlődött, és sok a zűrzavar. Ahelyett, > hogy felmásztunk volna a szovjet vonatra, a barátommal alá bújtunk, és > addig ácsorogtunk a síneken, amíg el nem értünk egy nyugat felé tartó mozgó > európai vonatot. Felmásztunk a fedélzetre, és emlékszem a csendre, és > arra, hogy senki sem tudta meg, és senki sem jött utánunk. Mielőtt > elértünk volna egy várost, és megálltunk volna egy állomáson, leugrottunk > és gyalog mentünk tovább. > > > > Kiskunhalasra, a Nagyi szülővárosába tartottam Két hét gyaloglás után > végre Szeptember 14-én megérkeztem. > > > > Bátyám, Csordás Gábor, akkor már segédlelkésze volt Ván Benjámin, > Kiskunhalas város lelkészének (aki történetesen Nagyi nagybátyja volt). És > addigra édesanyám is abba a városba költözött, mert az amerikai > felszabadítók lebombázták a budapesti lakóházunkat. > > > On Tue, Aug 12, 2025 at 6:38?AM Emoke Greschik wrote: > >> Kedves Lali bácsi! >> Nagyon szépen köszönöm, köszönjük Ván Balázs = 'Blázi bátyja' = Ván >> Judit, KEA, Greschik Gyuszi és Emőke, grem listatagok nagy-nagybátyja II. >> világháborús emlékeinek rövid összefoglalását a CSATOLMÁNYBAN. >> Köszönettel, szeretettel, >> Emőke, a Lista >> >> Kedves Lista! Lali bácsi levele és a csatolmány fent és lent >> található. >> Lali bácsi levelét és a csatolmányt a Don-kanyar levelezésbe is >> átmásolom, mert Blázi bácsi megjárta a Don-kanyart. >> >> ---------- Forwarded message --------- >> From: Lajos dr Ván >> Date: Tue, Aug 12, 2025 at 10:45?AM >> Subject: [Grem] Blázi bátyja Don-kanyari utolsó napjairól! >> To: >> >> >> Emőke kérésére küldöm Nagybátyám, Blázi bátyja világháborús emlékeit. >> Édesapámék hárman voltak testvérek Ván Balázst hívtuk Blázi bátyjának >> (1903, Eszter 1905, Lajos 1907) Én a Lajos fia vagyok . Úgy hisszük, hogy a >> család távolabbi része is ismerje meg a történetet. >> Szeretettel , ifjabb Ván Lajos (1935) >> >> ---------- Forwarded message --------- >> Feladó: Lajos dr Ván >> Date: 2025. aug. 11., H, 17:13 >> Subject: Blázi bátyja Don-kanyari utolsó napjairól! >> To: Emoke Greschik >> >> >> Nehezen,de összejött, vélhetően sok mindent elfelejtettünk, de talán >> amire emlékezünk az sem fedezi a történtek jelentős részét! >> Szeretettel Irénke, Péter és Lali bácsi. >> >> _______________________________________________ >> Grem mailing list >> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >> _______________________________________________ >> Grem mailing list >> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >> > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From havkati at yahoo.com Mon Aug 18 02:36:20 2025 From: havkati at yahoo.com (Katalin Havasi) Date: Mon, 18 Aug 2025 00:36:20 +0000 (UTC) Subject: [Grem] =?utf-8?b?TnnDoXJpIHRhbMOhbMOzcyBrw6lyZMOpcyDwn4+W4p2T?= In-Reply-To: <3fd77dad-1c5a-43d7-b1e9-f3c3fdb675b8@turul.banki.hu> References: <1162033856.621221.1755370165417.ref@mail.yahoo.com> <1162033856.621221.1755370165417@mail.yahoo.com> <2002510857.786280.1755448851213@mail.yahoo.com> <3fd77dad-1c5a-43d7-b1e9-f3c3fdb675b8@turul.banki.hu> Message-ID: <1760545826.873371.1755477380438@mail.yahoo.com> Sajnos a 40 nem jó. Ha jól értem arra célzol, hogy egy csoport viselkedése nem határozza meg egy másik csoport viselkedését. Ha erre gondolsz, egyetértek.  On Sunday, August 17, 2025, 12:47 PM, KEA wrote: A tradícionálistól eltérő gondolkodás sokszor fontos és jó. Azért motoszkál bennem a kisördög, hogy egy tetszőleges függvénynek egy adott pontokban/intervallumon ismert értékei önmagukban semmit nem garantálnak az azo(ko)n kívüli viselkedésével kapcsolatban ;) Ennek előrebocsátásával legyen a következő érték 40. 2025. 08. 17. 18:40 keltezéssel, Katalin Havasi írta: > Köszönöm szépen Mőci! ?? > > Ugyanezt a találós kérdést feltettem a gimnáziumi osztálytársaimnak is + > még egy pár embernek, és csak ketten tudták megfejteni a 43-ból. Ugyanis > a tradicionálistól eltérő gondolkodást igényel. > > A GREM lista kb. 170 tagból áll, ez kb. 4-szerese az általam > megkérdezett csoportnak, tehát kb. 8 ember fogja tudni a választ, ha > statisztikailag ugyanolyan ?teljesítményt? nyújtanak. ?? Biztatok > mindenkit, hogy próbálkozzon! De csak a megoldást kérem, a magyarázatot > ne írjátok meg! > > Még egyszer a számsor: > > 1, 4, 5, 6, 7, 8, 10, ? > > Milyen szám következik? > > Kellemes fejtörést kívánva, > Kati > > > > > > On Sunday, August 17, 2025, 3:08 AM, Emoke Greschik > wrote: > >    _*Havasi Kati *- akit *Isten éltessen tegnapi szülinapján is *- >    találós kérdése tömörített formában alább:_ >    *Kedves Kati! * >    *Először is Isten éltessen*! *Szeretettel, a Lista, Mőci* >    Nagyon szépen köszönjük a Találós kérdést. Átadom a terepet >    másoknak. :-) >    Szeretettel, >    Mőci > >    *On Sat, Aug 16, 2025 at 8:49?PM Katalin Havasi     > wrote: >    * > >        *1, 4, 5, 6, 7, 8, 10, ?* > >        *Kedves Levtársak!* > >    * Itt egy nyári fejtörő nemcsak matekosoknak. * > >    * Mi következik a számsorban? * > >    * Aki tudja, csak a megoldást küldje, a magyarázatot kérem ne!* >    *Üdv,* >    *Kati * > >        * >        * >        *______________________________**_________________ >        Grem mailing list* >        Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >        http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem         turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem> > > >        utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig- >    email&utm_content=webmail>    Vírusmentes.www.avg.com     www.avg.com/email-signature? >    utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig- >    email&utm_content=webmail> > >    <#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2> >    _______________________________________________ >    Grem mailing list >    Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >    http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem     turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem> > > > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Mon Aug 18 05:42:03 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Mon, 18 Aug 2025 05:42:03 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?A_mai_szentmise_ig=C3=A9i?= Message-ID: *2025-08-18* *20. évközi hét hétfő* https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2025-08-18 *OLVASMÁNY a Bírák könyvéből * *Az Úr gondoskodik választott népéről. Erőskezű vezetőket is küld; **de, sajnos**, a népet **mindig kísérti a bálványimádás bűne. * *Józsue halála *után *a választott nép *fiai vétkeztek *az Úr *ellen: bálványok szolgálatára adták magukat *.* Elhagyták *az Urat, atyáik Istenét, aki megszabadította őket *az egyiptomi rabságból*. *A körülöttük élő népek bálványisteneit imádták*. Ezért az Úr haragját *vonták magukra*, *mert *ő*helyette a Napot és a Holdat tisztelték istenek gyanánt. Haragjában fosztogatók kezére adta *népét az Úr: kiszolgáltatta *őket a körülöttük élő ellenségeiknek, akiknek nem tudtak * ellenállni. *Bárhová mentek is, rájuk *nehezedett az Úr keze, amint megmondta *nekik*, és amint megesküdött *erre* az Úr. *Így aztán igen nagy nyomorúságba jutottak. * Ekkor az Úr bírákat (népvezéreket) támasztott *közöttük*, hogy azok szabadítsák ki *őket elnyomóik hatalmából, de *azokra* sem hallgattak. Idegen istenekkel adták össze magukat, és azokat imádták. Elhagyták *az igaz utat, amelyen atyáik az Úr parancsai szerint jártak; *gonosz útra tértek. * Valahányszor azonban az Úr bírákat küldött *nekik*, az Úr a bírákkal volt, és kiszabadította *népét az ellenség kezéből,* amíg csak a bírák éltek. Az* elnyom*ottak segélykiáltását ugyanis meghallgatta, és megkönyörült *rajtuk *az Úr. *Mihelyt azonban meghaltak *a bírák, *ismét gonoszságra adták magukat. Gonoszabbul éltek, mint atyáik. Bálványaik után mentek, saját elképzeléseik rabjaivá lettek, és konokul járták a maguk útját. * Ez az Isten igéje. * *Bír 2,11-19* VÁLASZOS ZSOLTÁR Válasz: *Emlékezzél meg, Uram, *rólunk*, * hiszen népedhez te jóságos vagy.* 4a. vers. Előénekes: Nem irtották ki a pogány népeket, ** amint az Úr meghagyta * nékik. Atyáink a pogányok közé vegyültek, * és cselekedeteiket eltanulták. Hívek: *Emlékezzél meg, Uram*, rólunk, * *hiszen *népedhez *te jóságos vagy.* E: Bálványaiknak szolgáltak, * ez lett a vesztük. *Saját fiaikat *áldozatul adták, * és* lányaikat* a démonoknak. H*: Emlékezzél meg, Uram*, rólunk, ** hiszen *népedhez *te jóságos vagy.* E: Cselekedeteikkel bemocskolták magukat, * hitszegőkké váltak tetteik által. Ezért *az Úr haragra lobbant *népe *ellen*, ** és megutálta örökségét. * H: *Emlékezzél meg, Uram, *rólunk*, * hiszen *népedhez * te jóságos vagy. E: Újra és újra megmentette *őket, * ők azonban szándékukkal tovább ingerelték. *Ám ismét rátekintett *nyomorúságukra, * *és meghallgatta könyörgésüket.* H: *Emlékezzél meg, Uram*, rólunk, * *hiszen *népedhez *te jóságos vagy. * *Zsolt 105,34-35.36-37.39-40.43ab és 44* ALLELUJA *Boldogok, akik lélekben szegények, * övék a mennyek országa. *Mt 5,3 ? 7 b. tónus. *? EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből * *Aki tökéletes akar lenni a Krisztus-követésben, annak áldozatot is kell vállalnia. Egy alkalommal Jézushoz járult egy gazdag ifjú, és megkérdezte: ?Mester, mi jót kell tennem, hogy eljussak az örök életre?? Jézus így válaszolt neki: ?*Miért kérdezel *engem a jóról? Csak egyedül Isten a jó. Ha pedig el akarsz jutni az életre, tartsd meg a parancsokat!? Az ifjú tovább kérdezte: ?Melyeket?? Jézus felsorolta: ?Ne* ölj*, ne *paráználkodjál*, ne *lopj, *hamisan** ne *tanúskodjál*, atyádat és anyádat tiszteld, és szeresd felebarátodat úgy, mint önmagadat!? Az ifjú erre kijelentette: ?Ezt mind megtartottam. Mit kell még tennem?? Jézus így felelt: ?Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el *mindenedet*, és árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj, és kövess engem!? Ennek hallatára az ifjú *szomorúan eltávozott, mert nagy vagyona volt *. Ezek az evangélium igéi. * *Mt 19,16-22* EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK Pap: *Kérjük, testvéreim, mennyei Atyánkat, hogy minden munkánkat az ő dicsőségére végezzük!* Lektor: *1. Add, Urunk, hogy az anyagi világ javait a magunk és embertársaink földi boldogulására és örök üdvösségére használjuk!* 2. *Add, hogy mindennapi munkánkban felismerjük szent akaratodat, és azt készségesen teljesítsük! 3. Add, hogy munkatársainkkal jó együttműködésre törekedjünk, és így kölcsönösen elősegítsük a közösség javát! * 4. *Add meg *nekünk *a Szentlélek által a szelídséget, a jószívűséget és a türelmet! 5. Add, hogy a mai napot *bűn *nélkül töltsük el, hogy majd este örvendezve köszönhessük meg jóságodat*! (6. *Add meg elhunyt N. testvérünknek [nővérünknek] *bűnei *bocsánatát, hogy irgalmadból a szentek közösségébe juthasson!* Pap: *Kérünk, Istenünk, cselekedeteinket előzd meg sugallatoddal, és kísérd segítségeddel, hogy minden munkánkat mindig veled kezdjük, és amit elkezdtünk, segítségeddel be is fejezzük! Krisztus, a mi Urunk által.* Hívek: *Ámen*. Vírusmentes.www.avg.com <#m_-7061162823095714395_m_-6835136934832384445_DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2> --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Mon Aug 18 05:43:13 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Mon, 18 Aug 2025 05:43:13 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=281=29?= Message-ID: *Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.* *Uram, Aquinoi Szt. Tamás közbenjárására tisztítsd meg szívemet: szándékaimat, gondolataimat, érzéseimet és szavaimat, cselekedeteimet. hogy minden körülmény között hűséges legyek Hozzád **és ezáltal észrevegyem a Gonosz cselvetéseit is, mert folöslegesen nem kell mártírrá válni, Segíts minket, jószándékú embereket, akiket a Gonosz is próbál befolyásolni, az igaz, tiszta szívű kiengesztelődésben: az őszinte bűnbánatban, szentgyónásban Veled és egymással a megbocsátásban. ** Ámen.* *A zsolozsma Reggeli dicséretének* *HIMNUSZa* *Már kél a fénynek csillaga: esengve kérjük az Urat, **járjon ma mindenütt velünk, ne rontsa ártás életünk.* *Nyelvünket fogja fékre ma, ne szóljon rút perek szava; * *szemünket védőn óvja meg: a hívságot ne lássa meg! * *Lakjék szívünkben tisztaság, Távozzék minden dőreség; * *a testnek dölyfét törje meg étel, s italban hősi fék.* *Hogy majd a nap ha távozott, s az óra újra éjt hozott, * *lemondásunk szent éneke legyen az Úr dicsérete!* *Dicsérjük az örök Atyát, dicsérjük egyszülött Fiát, * *s a Lelket, a Vigasztalót, most és örök időkön át! Ámen.* *Őrangyalom, szívből kérlek, bűntől, bajtól őrizzél meg! Életemben légy vezérem, halálomban állj mellettem!* *Szűz szülője Istennek*, *engedd, hogy a Tied legyek. Tied élet és halálban, Tied jó és balsorsban, Tied küzdve, szenvedve, Tied most és örökre. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy a Tied legyek. Anyám, Benned bízom és remélek, Anyám Teutánad epedek, Anyám, Te jóságos, kegyelmezz, Anyám, Te hatalmas, védelmezz, Anyám, ó jöjj, segíts küzdeni, Anyám, ő jöjj, segíts szenvedni. Anyám, ó jöjj, ne hagyj elveszni! Hiszen tudsz segíteni, ó hatalmas! Akarsz is segíteni, ó irgalmas! Kell is segítened, ó hűséges, fogsz is segíteni, ó kegyelmes! Anyám, Te vagy a kegyelmek anyja, szomorúak vigasztalója, bűnösök oltalma és menedéke, föld reménye és mennyek ékessége! Ki kérte még segítségedet hasztalan? Ki távozott Tőled meghallgatatlanul? Azért bizton mondom minden szenvedésben: Mária mindig segít, minden időben. Biztosan állítom, életben, s halálban, Mária mindig segít, minden balsorsban. Azért hiszem, s meghalok ezen hitemben, hogy Veled leszek, ó Anyám, fönn az égben. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy a Tied legyek. Amen.* *Ima elhunyt szeretteinkér* *t Híveid teremtő, megváltó és hazaváró Istene. Kérünk, örök világosságoddal jutalmazd elhunyt szeretteink minden tisztaságát, jóságát, hűségét megbocsátva nekik hibáikat, bűneiket. Minket is vezess a napi lelkiismeretvizsgálat, a bűnbánat, a rendszeres őszinte szentgyónás és a jócselekedetek útján, hogy Szent Fiad, Jézus Krisztus egyetlen és elegendő áldozata miatt. kegyelmed segítségével majd megláthassuk Istent és viszontlássuk őket, akikről ma imával, szeretettel, hálával emlékezünk meg. Amen.**Ima a lelkekért és, hogy a tisztítótűzben szenvedő szeretteink, ismerőseink mihamarabb az örök életbe jussanak*: *Ó Jézusom! Bocsásd meg vétkeinket! Ments meg minket a pokol tüzétől és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik leginkább rászorulnak irgalmadra. Ámen. * *Ima **azért, hogy Magyarországon és világszerte a keresztény-konzervatív politikusok, vezetők Isten kegyelméből és saját bűnbánatuk által megtisztuljanak, megszentelődjenek, felnőjenek ahhoz, hogy valóban az Atya, a Fiú és a Szentlélek igaz akaratának megvalósításán dolgozzanak és így legyőzzék országaikban is a sátán, a sötétség erőit, és együttműködve Krisztus győzelméért kormányozzanak, szent házas és családi életet éljenek. **Boldogasszony Anyánk, Szt. Mihály arkangyal, az árpádházi szentek, Morus Szt. Tamás és a már az örökkévalóságba költözött dr. Tóth Zoltán József - a Szent Korona eszméjének Alaptörvénybe segítője, aki életét áldozta a Szent Korona országáért - oltalmazzátok Magyarországot és a világot, a Krisztus győzelmén munkálkodó politikusok, vezetők lelkét, életét, hogy a sötétség erőit legyőzve Krisztus győzedelmeskedjen. Amen. * *Ima * *személy szerint Orbán Viktorért, Trump elnökért és családjaikért: * *"Az Úr legyen előttetek, hogy a jó utat mutassa nektek! Az Úr legyen mellettetek, hogy karjába zárjon és megvédjen a veszedelmektől, az Úr legyen mögöttetek, hogy megvédjen a gonosz cselvetéseitől Benneteket és családjaitokat!" Amen.* *Ima Kárpátaljáért*! *Urunk! Kárpátaljai testvéreinknek kérjük, adj reményt, védelmezd a katonának vitt férfiakat. Ne engedd, hogy a külföldre kényszerült fiatalok elvesszenek a világban! A szétszakadt kárpátaljai családokat tartsd meg egységben és segítsd a mihamarabbi találkozáshoz! A magányos időseknek legyél társuk, küldj nekik jólelkű segítőket! A háborúban elhunytaknak add meg a Te örök békédet! Amen.* *Fohász az üldözött keresztényekért és minden más igaz üldözöttért ,háborúban, gondban, bajban segítségért*: *"Felnézek az égre minden áldott este, Keresem az Istent, mert beszédünk lenne // Nehéz szívvel várok csöndben a soromra, Tudom odafent is rengeteg a dolga. // És csak halkan mondom az ég csillagának: Szólhatna egy jó szót az Úr angyalának, / Hogy a Jó Istennek súgja oda csendben: Uram! A világgal valami nincs rendben. // Hallgassa meg imám, más kérésem nincsen, Segítsen mi rajtunk,, hiszen Ő az Isten. // Ember az embernek farkasa lett régen, Gyűlölet vert tanyát sok ember szívében. // Rengeteg a földön a hontalan, árva, Uram, ez a világ saját sírját ássa. Túl sok már a fájó, bús könny a szemekben. Uram! A világgal nincs valami rendben! // Anya a gyermekét sorsára hagyja, Pénzért, az ember a lelkét is eladja. Háborúk zajában ártatlanok halnak, Jól tudom, Uram, Te nem így akartad. Nagyon nagy a bűnünk, amit meg kell bánnunk, Bocsásd meg, úgy kérlek, minden gonoszságunk. // Könyörögve száll fel fohászom az égbe, Uram! A világnak Tenélküled vége!"* *Ima az Istent kereső, de sajnálatosan megtévedt vagy megtévesztett, vagy a Szentháromságos Isten igéjét alaposan még nem ismerő ateisták, liberálisok, muzulmánok, progresszív keresztények, felületes keresztények és hűtlen keresztények igaz megtéréséért**. Uram, a Szűzanya és az árpádházi szentek közbenjárására segítsd őket is az igaz megtérésre. Ámen. "Nyugtalan mindaddig a szívünk, míg meg nem nyugszik Benned, Istenünk." (Szt. Ágoston)* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Mon Aug 18 05:43:56 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Mon, 18 Aug 2025 05:43:56 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=282=29?= Message-ID: *Urunk, a Szűzanya közbenjárására **oltalmazd meg a halálra ítélt pakisztáni keresztény fiatal Ehsan Shan életét a gyilkosok kezétől, és Pajor András atyát, akit hazug módon megrágalmaztak, meghurcoltak. * *Adj Clarisse, dr. Góczán Laci, Ikó, egy vese daganattal küzdő. volt és jelenlegi Listatagok , egy Listatag édesanyja Adrienn veje, Gyuri, a balesetet szenvedett Boldizsár, egy Listatag édesanyja és családja, egy beteg nagycsaládos édesanya, az most már jobban levő 25 éves fiú, Irénke számára gyógyulást, három k. hajléktalan számára a szentségi életet, lelkierőt, gyógyulást, lakhatást, k. nehézségekkel küzdő Listatag és családja számára az erőt, a kiutat. Kérünk, hogy a Szűzanya és Bld. Carlo Acutis közbenjárására adj gyógyulást a 3.5 éves Bellának és lelki erőt, az őt szerető nagycsaládnak, **a 23 évesen elhunyt Máténak az örök életet, az őt szeretőknek vígaszt, a B. 15 éves fiúnak, aki lánnyá szeretne válni **szabadulást a sátán rabságából*, * hogy a tragikus hirtelenséggel megözvegyült Brigitta és árván maradt négy gyermeke és a fiatalon elhunyt édesanya, Ágota családja meg tudjon küzdeni a rájuk szakadt nehézségekkel. Mindannyiunknak, kérünk, adj lelki és testi egészséget, a sátántól jövő bűnre csábító és az alaptalan kétségbeesés kísértései ellen oltalmat, vezess minket és családtagjainkat az üdvösség útján, segíts, hogy a következő generációnak, gyermekeinknek, unokáinknak hiteles keresztény példát adjunk és őrizd meg őket * *a hit, * *az állandó töredelem, megtérés,** a tiszta erkölcs, a vallásgyakorlás,* *a Krisztus követés,* * az igaz, krisztusi szeretet útján! Könyörgünk a következő egyéni ima szándékainkért: ...............* *Szűz Mária, betegek, özvegyek, árvák patrónája, az Egyház anyja! Imádkozz érettünk! Amen. Segítsd vezetőinket Szentlelked erejével, Szt.István király és Szt. László király segítségével és közbenjárására, hogy Istenhez hűen vezessék nemzetünket, munkahelyeinket, önkormányzatainkat, mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség. Boldogasszony Anyánk, régi nagy pátrónánk, nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk: Magyarországról, édes hazánkról, ne felejtkezzél el szegény magyarokról! Amen. Imádkozzunk 1./ Ferenc pápa lelki üdvéért, 2./ XIV.Leó pápa Istenhez, az evangéliumhoz való hűségéért, 3./ h. Erdő Péter bíboros atyát és Böjte Csabát minden feladatában oltalmazza az Úr Jézus a Szűzanya és az összes magyar szent közbenjárására és 4./ hogy a püspökök,a papok és szerzetesek szolgálatukat az evangéliumhoz hűségesen végezzék és 5./ újabb az evangéliumhoz hűséges papi és szerzetesi hivatásokért!, 6./ az Egyház Jézus Krisztus útján maradásáért, 7/ a megtévedt papok, szerzetesek bűnbánatáért, megtéréséért: Add meg papjainknak szerzeteseinknek Mennyei Atyánk - szolgálatodnak kegyelmét. Újítsd meg szívükben a szentségnek lelkét, hogy a tanítás, melyet nekik kell adniuk, példájukkal közelebb vigyen minket Hozzád. Szent Lelked ajándékaiból adj nekik Urunk, okos szerénységet, bölcs szelídséget, mértéktartást, jóságot, szívbeli tisztaságot, lelki szabadságot. Töltsd el őket teljesen szentséges szereteteteddel, hogy egészen Tieid legyenek és dicséretes módon éljenek, anélkül, hogy a dicséretet hajhásznák. Add meg nekik a kegyelmet, hogy a lélek és a test tisztaságában Téged dicsőítsenek, szeretetedben éljenek és szolgáljanak Téged. Te légy az ő dicsőségük, örömük, vágyuk, Te légy szenvedéseikben vigasztalásuk, a kétségek közt tanácsadójuk, az igazságtalanságok között védelmük, a betegségben orvosságuk. Engedd, Uram, hogy a Te közösséged pásztoraival békességben éljenek, hogy egykor jól adhassanak számot működésükről, és elnyerhessék az örök élet jutalmát. Amen. Kérjük, a Guadalupei Szűzanya, Szt. István, Szt. László, az árpádházi szentek, Európa védőszentjei: Szt. Brigitta, Szt. Teréz Benedikta (Edith Stein), Szt.Benedek, Sziénai Szt. Katalin, Szt. Ciril és Metód, továbbá Szt. Mónika, Szt. Ágoston .Szt. Patrik, Szt. Pál, Szt. Pio atya, Charles de Foucauld, és Bld. Ceferino közbenjárását, hogy a magyar nemzet egésze, az európaiak és szerte a világon mindenki megtalálva Urunk, Téged, megtérjen a keresztény hitre. megmenekülve a hamis vallásoktól, ideológiáktól! Kérjük, Urunk, segíts, hogy imáinkkal és cselekedeteinkkel elősegítsük Európa és Magyarország keresztény megújulását, a béke megőrzését. Isten hazánkért, Európáért, a világért térdelünk elődbe. Rút bűneinket jóságoddal född be! Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed, érdemét idézzed! Amen Kérjük a Szűzanyát és Szt. Imre herceget, a magyar ifjúság védőszentjét, nevelőjét, Szt. Gellértet, Kalazanci Szent Józsefet, a piarista tanítórend alapítóját, Bosco Szt.Jánost, Boldog Carlo Acutist, éa a már az örökkévalóságba költözött Jelenits István atyát hogy járjanak közben, hogy a magyar ifjúság egyre inkább Isten akarata szerint éljen, az oktatásügy és a fiatalok családi háttere Isten akarata szerinti mederbe terelődjön! Édes Szűzanyám, csillogó koronád fényéből egy csepp fényt sugallj reám. Hálátlan gyermeked vagyok Anyám, de Te nem hagytál magamra, vigyáztál reám. Köszönöm, hogy megőrizted lelkemet, áldott szent palástodat reám terítetted. Szeplőtelen Szűz Mária, Világ királynője, Tehozzád könyörög a Föld minden népe. Imánkat hallgasd meg, légy lelkünknek őre. Ó segíts, hogy lelkünket a gonosz kerülje. Hisz Édesanyánk vagy Te, s a Világ Királynője. Szent Fiad által vagy lelkünknek őrzője. Lábadhoz borulunk, úgy könyörgünk Hozzád, kérünk fordítsd felénk jóságos szent orcád. Szemedből egy sugár költözzék szívünkbe, hogy Általad eljussunk Jézusunk elébe. Amen. Kérjük Árpádházi Szent Erzsébet közbenjárását a magyar egészségügy Isten akarata szerinti munkájáért és, hogy türelemmel, szeretettel gondozzuk, ápoljuk időseinket. Szt. Erzsébet, segíts! Ámen.Kérjük a Szűzanyát és Szt. Mihály arkangyalt,, hogy tapossák el a sátán fejét, hogy véget érjen az ártatlan, meg nem született emberi életek mészárlása, a megszületett gyermekek megtévesztése, gonosz kihasználása. Segítsenek a gyermekek tiszta lelkének megőrzésében A Szentlélek vezesse az életvédőket, a CitizenGot, a szülőket, nevelőket az Isten parancsai szerinti munkájukban. Adj hűséget és gyermekáldást a házaspároknak, az igazság melletti bátor kiállást a pusztító ideológiák ellen küzdőknek, oltalmat a perbe fogott keresztényeknek, a megtévesztetteket vezesd a lelkileg, testileg tiszta életre! Óvd meg a magyarokat a paráznaság, a házasságtörés, a fajtalankodás, bujálkodás, lopás, nyerészkedés, részegeskedés, rágalmazás, harácsolás (l. Szt. Pál I Korintusi levél) és egyéb bűnök elkövetésétől, a krízishelyzetben lévő édesanyákat, édesapákat, nőgyógyászokat az abortusz kísérétésétől, a bűnöket már elkövetetteknek add meg az őszinte bűnbánat, bűnbocsánat kegyelmét. Emlékezzél, ó legkegyesebb Szűzanya Mária, hogy sohasem hallotta még senki, hogy Te gyámoltalanul magára hagytad azt, aki oltalmadért folyamodott, segítségedért esdekelt, vagy szószólásodat kérte. Én is hasonló bizalomtól lelkesítve sietek Hozzád, Szüzek Szent Szüze! Hozzád jövök Anyám és mint szegény bűnös, sóhajtozva lábadhoz borulok. Ne vesd meg szavaimat Örök Igének Szent Anyja, hanem hallgasd meg kegyelmesen. Amen. (Szt. Bernát 'Memorarae') A lelki adoptálás keretében kérjük a Szűzanya oltalmát egy méhen belüli gyermek életben tartásáért, hogy szülei és az orvosok irgalmazzanak neki és megyilkolása helyett szeretettel segítsék az életre. Oltalmad alá futunk, Istennek szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkor dicsőséges és áldott Szűz! Mi asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szószólónk, engeszteld meg nekünk szent Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak. Ámen.Imádkozzunk, hogy nemzeti, egyházi, családi, munkahelyi, e listás, baráti közösségeinkben és a világ háborúskodó felei között a lelkek üdvösségére, az igazra, a jóra és a szépre, a kölcsönös igaz szeretetre, békére való törekvés vezesse a közösségek vezetőit és tagjait, hogy mindenütt Krisztus békéje uralkodjék ! Uram, tégy engem békéd eszközévé. Ahol gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek, ahol sértés, oda megbocsátást, ahol széthúzás, oda egyetértést, ahol tévedés, oda igazságot, ahol kétely, oda hitet, ahol kétségbeesés, oda reményt, ahol szomorúság, oda örömet. Uram, add meg nekem, hogy én vígasztalhassak ahelyett, hogy engem vígasztalnának, hogy én értsek meg másokat ahelyett, hogy arra vágynék, hogy engem értsenek meg, hogy szeressek inkább, minthogy engem szeressenek. Mert aki elfelejti magát, az találja meg, aki megbocsát, annak megbocsátanak, aki meghal, az felébred az örök életre. Ámen. Kereszt és bérma gyerekeink igaz és szent úton maradásáért. Kérjük a Szűzanya és a gyermek Jézusról nevezett Lisieuxi Kis Szent Teréz és szent szülei közbenjárását, hogy a hit, remény és szeretet soha se fogyatkozzék meg életükben. Ámen. Kérjük Lisieuxi Kis Szt. Teréz, Casciai Szt. Rita, Szt. Mónika, Bld. Peter To Rot, Lisieuxi Kis Szt. Teréz szülei: a Szt Martin házaspár, Boldog IV. Károly és Zita királyné és Bld. Batthyány Strattmann László és Coreth Mária szent házaspárokat és Bálint Sándort, hogy imádkozzanak a házasságok hűségben, szeretetben való megmaradásáért, a megtört házasságok, családok kiengesztelődéséért. Amen. Kalkuttai Szt. Teréz anya támogassa a szegényeket, betegeket, mentális betegeket, és segítsen minket, hogy bölcs, megfontolt jótékonykodással mi is segítsük őket, akiket Jézus különösen szeret. "Amikor a keresztre nézel, tudod, hogy Jézus mennyire szeretett téged és engem. Azt akarja, hogy mi is így szeressünk. Amen." (Teréz anya imája), "Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek." (Mt.25,36-7) Imádkozzunk azokért, akiken 'sebet' ejtettünk és akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Urunk, a Szűzanya, a béke királynője, a bűnösök menedéke közbenjrárására áldd meg, vezesd Jézus Krisztus és az evangélium szeretetére és a rendszeres, igaz szentségi életre. a felebaráti szeretetre, az üdvösségre azokat, akiken 'sebet' ejtettünk és azokat, akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Adj nekünk, nekik alázatot, megértést, hitet a kiengesztelődéshez, óvj meg minket, őket a bosszúállás, megszólás, pletykálkodás kísértésétől. "Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek." (Miatyánk) "."Haragudjatok, de ne vétkezzetek! (Ef.3,26),, "Az Istent szeretőknek minden javukra válik." (Róm 8,28) Imádkozzunk azokért és családjukért, akik jót tettek velünk: Urunk áldd meg és támogasd a jóban azokat és családjukat, akik jót tettek velünk. Ámen.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Mon Aug 18 06:35:56 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Mon, 18 Aug 2025 06:35:56 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?aG9sbmFwdMOzbCBraWVnw6lzesOtdMOpcyBheiBJTcOBSyBS?= =?utf-8?q?EGGEL-ben?= Message-ID: *........ **Veled,, egymással pedig a kölcsönös szó- és megértésben és megbocsátásban. ** Ámen.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From kea at turul.banki.hu Mon Aug 18 08:30:35 2025 From: kea at turul.banki.hu (KEA) Date: Mon, 18 Aug 2025 08:30:35 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?TnnDoXJpIHRhbMOhbMOzcyBrw6lyZMOpcyDwn4+W4p2T?= In-Reply-To: <1760545826.873371.1755477380438@mail.yahoo.com> References: <1162033856.621221.1755370165417.ref@mail.yahoo.com> <1162033856.621221.1755370165417@mail.yahoo.com> <2002510857.786280.1755448851213@mail.yahoo.com> <3fd77dad-1c5a-43d7-b1e9-f3c3fdb675b8@turul.banki.hu> <1760545826.873371.1755477380438@mail.yahoo.com> Message-ID: <7a527abc-ea58-405b-84d8-066feed70db1@turul.banki.hu> Igen, jól érted ;) > 1, 4, 5, 6, 7, 8, 10, ? És akkor azt mondom, hogy a (pontosabban egy) szabály az, hogy a felsorolt számok tízszeresével folytatódik a sorozat periodikusan :) 2025. 08. 18. 2:36 keltezéssel, Katalin Havasi írta: > Sajnos a 40 nem jó. > > Ha jól értem arra célzol, hogy egy csoport viselkedése nem határozza meg > egy másik csoport viselkedését. Ha erre gondolsz, egyetértek. > > > > On Sunday, August 17, 2025, 12:47 PM, KEA wrote: > > A tradícionálistól eltérő gondolkodás sokszor fontos és jó. > > Azért motoszkál bennem a kisördög, hogy egy tetszőleges függvénynek egy > adott pontokban/intervallumon ismert értékei önmagukban semmit nem > garantálnak az azo(ko)n kívüli viselkedésével kapcsolatban ;) Ennek > előrebocsátásával legyen a következő érték 40. > > 2025. 08. 17. 18:40 keltezéssel, Katalin Havasi írta: > > Köszönöm szépen Mőci! ?? > > > > Ugyanezt a találós kérdést feltettem a gimnáziumi > osztálytársaimnak is + > > még egy pár embernek, és csak ketten tudták megfejteni a 43-ból. > Ugyanis > > a tradicionálistól eltérő gondolkodást igényel. > > > > A GREM lista kb. 170 tagból áll, ez kb. 4-szerese az általam > > megkérdezett csoportnak, tehát kb. 8 ember fogja tudni a választ, ha > > statisztikailag ugyanolyan ?teljesítményt? nyújtanak. ?? Biztatok > > mindenkit, hogy próbálkozzon! De csak a megoldást kérem, a > magyarázatot > > ne írjátok meg! > > > > Még egyszer a számsor: > > > > 1, 4, 5, 6, 7, 8, 10, ? > > > > Milyen szám következik? > > > > Kellemes fejtörést kívánva, > > Kati > > > > > > > > > > > > On Sunday, August 17, 2025, 3:08 AM, Emoke Greschik > > > > wrote: > > > >    _*Havasi Kati *- akit *Isten éltessen tegnapi szülinapján is *- > >    találós kérdése tömörített formában alább:_ > >    *Kedves Kati! * > >    *Először is Isten éltessen*! *Szeretettel, a Lista, Mőci* > >    Nagyon szépen köszönjük a Találós kérdést. Átadom a terepet > >    másoknak. :-) > >    Szeretettel, > >    Mőci > > > >    *On Sat, Aug 16, 2025 at 8:49?PM Katalin Havasi > > >    > wrote: > >    * > > > >        *1, 4, 5, 6, 7, 8, 10, ?* > > > >        *Kedves Levtársak!* > > > >    * Itt egy nyári fejtörő nemcsak matekosoknak. * > > > >    * Mi következik a számsorban? * > > > >    * Aki tudja, csak a megoldást küldje, a magyarázatot kérem ne!* > >    *Üdv,* > >    *Kati * > > From reinisch at t-online.hu Mon Aug 18 11:34:43 2025 From: reinisch at t-online.hu (=?UTF-8?Q?=E2=80=AAreinisch=40t-online=2Ehu=E2=80=AC?=) Date: Mon, 18 Aug 2025 11:34:43 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?TnnDoXJpIHRhbMOhbMOzcyBrw6lyZMOpcyDwn4+W4p2T?= References: <1162033856.621221.1755370165417.ref@mail.yahoo.com> <1162033856.621221.1755370165417@mail.yahoo.com> <2002510857.786280.1755448851213@mail.yahoo.com> <3fd77dad-1c5a-43d7-b1e9-f3c3fdb675b8@turul.banki.hu> <1760545826.873371.1755477380438@mail.yahoo.com> <7a527abc-ea58-405b-84d8-066feed70db1@turul.banki.hu> Message-ID: <-mmmzwpj2c3g5-r660tdflenys-ep4oxm-dbgoc64inne-muax96vi9jgo-nykzkz-dpntl7-i28n1hjxizog-i5q8shqpgl3u-c4um1o-10s7gl-kq3w4u25hj24-yj1y4w-62nnx4-fkhv2n-tegfeq-dhxodj.1755509683735@email.android.com> Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Mon Aug 18 12:50:04 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Mon, 18 Aug 2025 12:50:04 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Mai_evang=2E_+_elm=C3=A9lked=C3=A9s?= Message-ID: *Barsi Balázs atya elmélkedéseinek forrása: **https://barsitelekmm.blogspot.com/ **, a Bp. Barron elmélkedések napi emailjeire a **wordonfire.org ** linken ** lehet feliratkozni.* *xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx* ALLELUJA *Boldogok, akik lélekben szegények, * övék a mennyek országa. *Mt 5,3 ? 7 b. tónus. *? EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből * *Aki tökéletes akar lenni a Krisztus-követésben, annak áldozatot is kell vállalnia. Egy alkalommal Jézushoz járult egy gazdag ifjú, és megkérdezte: ?Mester, mi jót kell tennem, hogy eljussak az örök életre?? Jézus így válaszolt neki: ?*Miért kérdezel *engem a jóról? Csak egyedül Isten a jó. Ha pedig el akarsz jutni az életre, tartsd meg a parancsokat!? Az ifjú tovább kérdezte: ?Melyeket?? Jézus felsorolta: ?Ne* ölj*, ne *paráználkodjál*, ne *lopj, *hamisan** ne *tanúskodjál*, atyádat és anyádat tiszteld, és szeresd felebarátodat úgy, mint önmagadat!? Az ifjú erre kijelentette: ?Ezt mind megtartottam. Mit kell még tennem?? Jézus így felelt: ?Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el *mindenedet*, és árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj, és kövess engem!? Ennek hallatára az ifjú *szomorúan eltávozott, mert nagy vagyona volt *. Ezek az evangélium igéi. * *Mt 19,16-22* *Barsi Balázs atya elmélkedése:* *Nekünk is Jézus elé kell járulunk, mint a gazdag ifjú, aki lelkesen, tettre készen lépett Jézushoz*. *De nem szabad **megállni ott, ahol ő megállt,* *hanem mindennap meg kell harcolnunk a harcot a kisebb jó ellenében a legjobbért*.* Jézus a gazdag ifjúnak a Tízparancsolatot idézi (pontosabban csak a felebarátra vonatkozó parancsokat*, mert az Isten iránti kötelességek teljesítését magától értetődőnek veszi).* Ez azonban még csak az alap *? ami persze szintén nincs Isten kegyelme nélkül, ahogy az Olvasmányból is kitűnik ?, *az igazi odaadás, a természetes jó helyett a természetfeletti jó választása csak ezután következik. * Valamennyi elképzelésünkben, jó elhatározásunkban, áldozatunkban van valami jó, de ha ehhez a jóhoz ragaszkodunk, nem jutunk el a végső jóhoz, Istenhez. *Nem szabad hagynunk, hogy bármilyen földi jó fogva tartsa szívünket, *s az örök életet csak mintegy ráadásként képzeljük el a földi vagyon, siker, boldogság mellé. Ez volt az a lépés, amelyre a gazdag ifjú, hiába volt törekvő, jóravaló, ráadásul erkölcsileg is feddhetetlen, nem tudta rászánni magát. Pedig számára nem opcionális lehetőség, hanem az üdvösség feltétele volt, hogy a gazdagsághoz való ragaszkodását elengedje, s úgy szegődjön Jézus nyomába. Mert *elég csupán egyetlen területen* *megengedni a földies ragaszkodást*, *az egész életünket megmérgezi, és megakadályozza*,* hogy a jóval szemben a legjobbat válasszuk*. *Bp.Barron's Gospel Reflection:* Friends, today?s Gospel is *the story of the rich young man. *The rich young man has a deep desire to share in everlasting life. He is hungry for the infinite good of the Spirit. He knows what he wants, and he knows where to find it. Jesus is the infinite good that the soul wants. He is God?s own self made flesh. *If you want to live in friendship with God, there are certain things that you must cut out of your life. Friendship with God means a life of love; therefore*, *those things that egregiously violate* *love have to be eliminated.* *Jesus looks at him with love and says, ?If you wish to be perfect, go, sell what you have and give to the poor, and you will have treasure in heaven. Then come, follow me.? *God is nothing but love, straight through, and therefore the life of friendship with him, in the richest sense, is a life of total, self-forgetting love. *But at this point the young man tragically balks*. *The spiritual life, at the highest pitch, is about giving your life away, *and this is why *his many possessions are a problem.* *Imádkozzál érettünk Istennek Szent Anyja, hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire. Ámen.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Mon Aug 18 14:35:01 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Mon, 18 Aug 2025 14:35:01 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Aug=2E18=2E_1=2E/B_Szt=2E_Ilona=2C_Nagy_Konstant?= =?utf-8?q?in_=C3=A9desanyja_=283-4=2Esz=2E=29_2=2E/_Eudes_Szent_J?= =?utf-8?b?w6Fub3MgKDE3LnN6LikgYSBoZWx5ZXMgcGFwa8OpcHrDqXMgcMOpbGRh?= =?utf-8?b?a8OpcGUgZW1sw6lrbmFwamE=?= Message-ID: 1./ Szt. Ilona (3-4.sz.), Nagy Konstantin császár édesanyja Kultúra ? 2024. augusztus 18., vasárnap | 6:00 https://www.magyarkurir.hu/hirek/szent-ilona Szent Ilonára, Nagy Konstantin édesanyjára, a Szent Kereszt megtalálójára emlékezünk liturgikus emléknapján, augusztus 18-án. *Ilona 250 körül születhetett, valószínűleg a bithiniai Drepanum városban*. Erre biztos adatunk nincs, de történészek ezzel magyarázzák, hogy *Nagy Konstantin a várost Helenopolisznak (vagyis Ilonavárosnak) nevezte el, feltehetően azért, hogy megtisztelje anyja születési helyét.* *Ilona egyszerű családból származott,* Szent Ambrus úgy tudja, hogy *apjának vendéglője volt,* s* Ilona* *is ott dolgozott. Itt ismerte meg és vette feleségül Constantius Clorus, aki aztán 293-ban császár lett*.* A császárhoz azonban már nem illett a vendéglős lánya*,* ezért elbocsátotta* *Ilonát*, *és új házasságot kötött. 306-ban Ilona fia lépett a trónra Nagy Konstantin néven. A császár maga mellé vette anyját,* *s megajándékozta a császárné címmel*: Ilonát ettől kezdve Flavia Julia Helena Augustának hívták. *Konstantin* *szabad kezet adott Ilonának* *a birodalmi kincstár felett, nevét és képét ráverette pénzekre*. *Ő pedig jóra használta mindezt: utazásai során mindenütt törődött a szegényekkel, sokakat kiszabadított a börtönből és a bányából,* *másokat visszahívatott a * *számkivetés**ből.* *Nem tudjuk, mikor tért meg*. Caesareai Euszébiosz szerint a fia térítette meg, ezzel szemben Szent Ambrus Konstantin megtérítését tulajdonítja anyjának*. Egy bizonyos: Ilona példaszerű keresztény életet élt az erények és az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlásával. Sokszor egyszerű ruhában vegyült el a hívők között, így vett részt a liturgián, máskor szegényeket hívott meg asztalához, és saját kezével szolgált föl nekik. Rendkívül okos asszony volt.* *326-ban szentföldi zarándokútra indult. Végiglátogatta **Palesztina szent helyeit, és templomokat építtetett Betlehemben, az Úr születésének helye fölé és az Olajfák hegyén, a mennybemenetel helyén. A hagyomány szerint Jeruzsálemben, a Golgotán megtalálta a Szent Keresztet és a szenvedés más eszközeit is. * ..... *Történt, hogy a város egyik előkelő asszonya megbetegedett és már a halálán volt. Makariosz jeruzsálemi püspök, amikor látta, hogy Ilona és a vele lévők nem tudják eldönteni, hogy a három közül melyik Krisztus keresztje*, *így szólt: ?Hozzátok ide a talált kereszteket és Isten mutassa meg nekünk, melyik volt az Úré!? *Ezután a királynéval és kíséretével együtt bement a beteghez és térdre borulva így imádkozott: ?Uram, ki arra méltattál minket, hogy az emberi nem üdvösségét egyszülött Fiad a kereszt elszenvedésével hozza meg, és most szolgálód szívébe sugalltad, hogy megkeresse azt a boldog fát, amelyen üdvösségünk függött, *mutasd meg a három kereszt közül azt, amely az Úr dicsőségét szolgálta, vagy azt mutasd meg, mely kereszteken haltak meg a latrok. Mutasd meg azzal, hogy ez a félholt asszony, ha az üdvözítő keresztje érinti, térjen vissza a halálból az életre*!? *Ezek után hozzáérintették az asszonyhoz az egyik keresztet, de nem történt semmi. Hozták a másikat is, de akkor sem történt meg a kért gyógyulás. Amikor azonban odahozták a harmadik keresztet is, az asszony kinyitotta a szemét, fölkelt és sokkal fürgébben, mint betegsége előtt, járni kezdett. Visszanyerte egészségét és magasztalta Isten hatalmát.* *A császárné e jel láttán fogadalmának megfelelően azon a helyen, ahol az Úr keresztjét megtalálta, királyi pompával ragyogó templomot építtetett. A szegeket, melyekkel az Úr testét a fára szegezték, elvitte a fiának. Ezekből zablát és sisakot csináltatott, melyeket hadviselés közben használt. A császárné az üdvöt hozó fa egy részét elvitte fiának, a másik részét ezüst tokba foglaltatta és ott hagyta Jeruzsálemben. Ezt ma is nagy tisztelettel őrzik*. Jámborságának egy másik jelét is a városban hagyta: meghívta ebédre az Istennek szentelt szüzeket, s azt mondják, olyan tisztelettel fogadta őket, hogy szolgálóruhát öltött és maga szolgálta föl a mosdóvizet, az ételt és az italt. A földkerekség parancsoló urának édesanyja Krisztus szolgálóinak szolgálója lett.? E legendáról sem a palesztinai történelmet jól ismerő Caesareai Euszébiosz, sem Jeruzsálemi Szent Cirill nem szólnak. *A Szent Ambrus által szent emlékezetű nagyasszonynak nevezett Ilona 330 körül halt meg ismeretlen helyen. Testét Rómába vitték és a Via Labicana mentén egy kör alaprajzú mauzóleumban temették el. A római zarándokok az ő sírját is fölkeresték*...... *Cima da Conegliano: Szent Ilona (1495 körül)* *Ilonát a keleti egyházban május 21-én, nyugaton augusztus 18-án ünneplik*. Az építészek védőszentje, földrengés, tűzvész ellen is kérik oltalmát. Ábrázolásai a Szent Kereszthez kapcsolódnak: pénzeken, ikonokon és ereklyetartókon Nagy Konstantinnal együtt a kereszt mellett áll. Ha egyedül ábrázolják, császárnői ruhában van. *Attribútuma a kereszt.* A Szent Kereszt megtalálásának képein a 13. századtól fordul elő. *Forrás* *Diós István: A szentek élete* *Magyar katolikus lexikon* *Magyar Kurír* *(bh)* 2./ Eudes Szent János Nézőpont ? 2010. augusztus 19., csütörtök | 13:21 https://www.magyarkurir.hu/hirek/eudes-szent-janos A helyes papképzés példaképének nevezte Eudes Szent Jánost (1601?1680) XVI. Benedek pápa 2009 augusztusában. A szentéletű francia lelkipásztorra augusztus 19-én emlékezik az egyház.*Jean Eudes *(ejtsd: öd) *1601-ben született Franciaországban*.* Tizennégy éves korában Caenba küldték, a jezsuiták kollégiumába.* *Jó tanuló volt, s mint a Mária-kongregáció tagja buzgóságával tűnt ki **a többiek közül.** Már ekkor elhatározta, hogy pap lesz. 1620 szeptemberében megkezdte teológiai tanulmányait.* *Eudes Szent János felismerte*, *hogy kortársai lelki nehézségei* *javarészt a papképzés elégtelenségéből fakadnak.* *E problémák* *orvoslása** érdekében különös hangsúlyt fektetett a Szentírás elmélyült ismeretére és Isten igéjének hiteles hirdetésére. Jézus és Mária Szent Szíve tiszteletének apostola volt*. 1643-ban külön papi társulatot alapított erre célra: a Jézusról és Máriáról elnevezett, fogadalom nélküli klerikus kongregációval (Congregatio Iesu et Mariae)* a falusi lelkipásztorok képzését igyekezett támogatni.** E társaság létrehozásával példaértékűen hozzájárult a megfelelő papképzéshez *? hangzott el XVI. Benedek pápa 2009. augusztus 19-én mondott katekézisében.* A szemináriumok szervezését** társai közül * *sokan ellenzéssel fogadták, **de Jean Eudes, nem törődve* *a vádakkal,* *újabb és újabb szemináriumokat alapított.* *Veszélyben forgó** lányok megmentése és keresztény nevelése érdekében alapította meg **?A szeretetről nevezett Miasszonyunk? rendet.* *1680. augusztus 19-én hunyt el Caenban*. X. Piusz pápa 1909-ben iktatta a boldogok sorába. *XI. Piusz pápa 1925 pünkösdjén az arsi plébánossal, Vianney Szent Jánossal együtt ünnepélyesen szentté avatta.* Magyar Kurír --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From gusztav.oelberg at gmail.com Mon Aug 18 17:40:04 2025 From: gusztav.oelberg at gmail.com (=?UTF-8?Q?Guszt=C3=A1v_Oelberg?=) Date: Mon, 18 Aug 2025 17:40:04 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?=C3=89rdekes_film?= Message-ID: https://www.youtube.com/watch?v=xgoR0cLr9m4 --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From havkati at yahoo.com Mon Aug 18 18:21:54 2025 From: havkati at yahoo.com (Katalin Havasi) Date: Mon, 18 Aug 2025 16:21:54 +0000 (UTC) Subject: [Grem] =?utf-8?b?TnnDoXJpIHRhbMOhbMOzcyBrw6lyZMOpcyDwn4+W4p2T?= In-Reply-To: <7a527abc-ea58-405b-84d8-066feed70db1@turul.banki.hu> References: <1162033856.621221.1755370165417.ref@mail.yahoo.com> <1162033856.621221.1755370165417@mail.yahoo.com> <2002510857.786280.1755448851213@mail.yahoo.com> <3fd77dad-1c5a-43d7-b1e9-f3c3fdb675b8@turul.banki.hu> <1760545826.873371.1755477380438@mail.yahoo.com> <7a527abc-ea58-405b-84d8-066feed70db1@turul.banki.hu> Message-ID: <1742016538.1098254.1755534115044@mail.yahoo.com> Milyen tapintatos vagy! Ez derék!  :) Értem és köszönöm a megoldásodat, de egy sokkal egyszerűbb dologról van szó. Csak van benne egy csavar. Ez utóbbi adja a feladat szépségét és érdekességét, ezért hoztam elétek.  Örömmel jelentem, hogy azóta érkezett hozzám egy kiváló megfejtés egy listatagtól. Nemcsak a számsor következő tagját tudta, hanem az azt követő, egyben utolsó tagot is. Ha nem ismerte a fejtörőt, szívből gratulálok! Zseniális! ????  Egyúttal üzenem a helyes megfejtést küldőnek, hogy   igen, természetesen a végére jutottam és teljesen megértettem, amire rákérdezett, értékelem az információt, de mi a relevanciájuk ezeknek a morzsáknak? ??  Kicsit segítek azoknak, akiket érdekel a fejtörő és még gondolkoznak rajta: ez a feladvány csak magyarul működik. Üdv,Kati  On Sunday, August 17, 2025, 11:30 PM, KEA wrote: Igen, jól érted ;) > 1, 4, 5, 6, 7, 8, 10, ? És akkor azt mondom, hogy a (pontosabban egy) szabály az, hogy a felsorolt számok tízszeresével folytatódik a sorozat periodikusan :) 2025. 08. 18. 2:36 keltezéssel, Katalin Havasi írta: > Sajnos a 40 nem jó. > > Ha jól értem arra célzol, hogy egy csoport viselkedése nem határozza meg > egy másik csoport viselkedését. Ha erre gondolsz, egyetértek. > > > > On Sunday, August 17, 2025, 12:47 PM, KEA wrote: > >    A tradícionálistól eltérő gondolkodás sokszor fontos és jó. > >    Azért motoszkál bennem a kisördög, hogy egy tetszőleges függvénynek egy >    adott pontokban/intervallumon ismert értékei önmagukban semmit nem >    garantálnak az azo(ko)n kívüli viselkedésével kapcsolatban ;) Ennek >    előrebocsátásával legyen a következő érték 40. > >    2025. 08. 17. 18:40 keltezéssel, Katalin Havasi írta: >      > Köszönöm szépen Mőci! ?? >      > >      > Ugyanezt a találós kérdést feltettem a gimnáziumi >    osztálytársaimnak is + >      > még egy pár embernek, és csak ketten tudták megfejteni a 43-ból. >    Ugyanis >      > a tradicionálistól eltérő gondolkodást igényel. >      > >      > A GREM lista kb. 170 tagból áll, ez kb. 4-szerese az általam >      > megkérdezett csoportnak, tehát kb. 8 ember fogja tudni a választ, ha >      > statisztikailag ugyanolyan ?teljesítményt? nyújtanak. ?? Biztatok >      > mindenkit, hogy próbálkozzon! De csak a megoldást kérem, a >    magyarázatot >      > ne írjátok meg! >      > >      > Még egyszer a számsor: >      > >      > 1, 4, 5, 6, 7, 8, 10, ? >      > >      > Milyen szám következik? >      > >      > Kellemes fejtörést kívánva, >      > Kati >      > >      > >      > >      > >      > >      > On Sunday, August 17, 2025, 3:08 AM, Emoke Greschik >    > >      > wrote: >      > >      >    _*Havasi Kati *- akit *Isten éltessen tegnapi szülinapján is *- >      >    találós kérdése tömörített formában alább:_ >      >    *Kedves Kati! * >      >    *Először is Isten éltessen*! *Szeretettel, a Lista, Mőci* >      >    Nagyon szépen köszönjük a Találós kérdést. Átadom a terepet >      >    másoknak. :-) >      >    Szeretettel, >      >    Mőci >      > >      >    *On Sat, Aug 16, 2025 at 8:49?PM Katalin Havasi >    >      >    > wrote: >      >    * >      > >      >        *1, 4, 5, 6, 7, 8, 10, ?* >      > >      >        *Kedves Levtársak!* >      > >      >    * Itt egy nyári fejtörő nemcsak matekosoknak. * >      > >      >    * Mi következik a számsorban? * >      > >      >    * Aki tudja, csak a megoldást küldje, a magyarázatot kérem ne!* >      >    *Üdv,* >      >    *Kati * >      > _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Mon Aug 18 18:39:07 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Mon, 18 Aug 2025 18:39:07 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?=C3=89rdekes_film?= In-Reply-To: References: Message-ID: Köszönjük, Guszti! On Mon, Aug 18, 2025 at 6:15?PM Gusztáv Oelberg wrote: > https://www.youtube.com/watch?v=xgoR0cLr9m4 > _______________________________________________ > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From gusztav.oelberg at gmail.com Mon Aug 18 22:28:40 2025 From: gusztav.oelberg at gmail.com (=?UTF-8?Q?Guszt=C3=A1v_Oelberg?=) Date: Mon, 18 Aug 2025 22:28:40 +0200 Subject: [Grem] =?iso-8859-2?q?=28nincs_t=E1rgy=29?= Message-ID: Fehér Ház, 2025. aug. 18. [image: image.png] --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: image.png Type: image/png Size: 110205 bytes Desc: nem elérhető URL: From greschem at gmail.com Tue Aug 19 05:25:43 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 19 Aug 2025 05:25:43 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?A_mai_szentmise_ig=C3=A9i_Szt=2EBern=C3=A1t_ap?= =?utf-8?b?w6F0LCBlZ3low6F6dGFuw610w7MgZW1sw6lrbmFwasOhbg==?= Message-ID: *2025-08-19* https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2025-08-19 *20. évközi hét kedd* *OLVASMÁNY a Bírák könyvéből * *Az Úr Gedeont választja népe szabadítójául, a rendíthetetlen hit és istenszolgálat emberét. * *A bírák korában történt. Az Úr angyala megjelent és leült egy tölgyfa alatt, amely Efrában volt és az Abiezer családjából való Joáshoz tartozott. Joás fia, Gedeon éppen gabonát csépelt a szérűn, hogy megmentse *az ellenséges madianiták *elől. Itt jelent meg neki az Úr angyala, és így köszöntötte: ?Az Úr veled, hős vitéz!? Gedeon így válaszolt: ?Kérlek, Uram, ha valóban velünk az Úr, akkor miért *ért *minket *ez a sok csapás? * Hol vannak azok csodás tettei, amelyekről atyáink beszéltek *nekünk*: hogyan hozott ki *minket* az Úr *Egyiptom földjéről. *Az Úr *most minket, bizony, elhagyott, és a madianiták kezébe adott.? *Az Úr ekkor rátekintett, és így szólt: ?Te bátor férfi vagy! Nos, menj tehát, és *a madianiták hatalmá*ból szabadítsd ki népedet!* *Tudd meg, hogy én küldelek téged.? Ő így szabadkozott: ?Kérlek, Uram, hogyan szabadítsam meg Izraelt, hiszen nemzetségem *a legjelentéktelenebb* Manasszéban, magam pedig a *legkisebb *vagyok atyám házában.?* *Az Úr azonban így bátorította: ?Én veled leszek. Meglásd, úgy megvered *a madianitákat, *mint hogyha csak egyetlen ember *állná *utad*at.? *Gedeon ezután így szólt: ?Uram, ha tetszésre találtam előtted, adj nekem valami jelet, hogy valóban te beszélsz velem!* *Kérlek, ne *távozzál *addig **innen, míg valami áldozati ajándékot nem hozok, hogy bemutassam neked.?* *Az Úr azt felelte: ?Menj, és míg vissza nem jössz, maradok.?* *Gedeon erre bement, gödölyét vágott, megfőzte, és jó sok kovásztalan kenyeret is készített. A húst kosárba tette, levét fazékba öntötte. Azután kivitte a tölgyfa alá, és áldozatként felajánlotta. Az Úr angyala azt parancsolta neki: ?A húst és a kenyeret a kősziklára tedd, a levét pedig öntsd rá!? Amikor Gedeon ezt megtette, az Úr angyala a kezében levő bot végével megérintette a húst és a kenyeret. Hirtelen tűz lobbant fel a sziklából, és elemésztette a húst meg a kenyeret. Az Úr angyala pedig eltűnt Gedeon szemei elől. Amikor Gedeon így megtudta, hogy valóban az Úr angyalával beszélt, * *felkiáltott: ?*Jaj*, *nekem, jaj, * Uram, Istenem, mert szemtől szemben láttam az Úr angyalát!? De megvigasztalta őt az Úr: ?Béke veled! Nem *halsz meg*, ne *félj! *? Gedeon azon a helyen oltárt emelt az Úrnak. Ezt a nevet adta neki: ?Az Úr békessége?. Ez az Isten igéje. * *Bír 6,11-24a* VÁLASZOS ZSOLTÁR Válasz: *A mi Urunk, Istenünk * békét hirdet népének.* 9. vers. Előénekes: *Hadd halljam, mit mond az én Uram, Istenem, ? mert népének és szentjeinek békét ígér, * azoknak, akik szívből hozzá térnek.* Hívek: *A mi Urunk, Istenünk * békét hirdet népének*. E: *Irgalom és hűség majd egymásra lelnek, * csókot vált az igazság és a béke.* *A földből a hűség kisarjad, * és az igazságosság tekint le az égből. * H: *A mi Urunk, Istenünk * békét hirdet népének.* E: *Az Úr jóságát megmutatja, * földünk is meghozza termését. * *Igazság jár az Úr előtt, * és béke a lába nyomában.* H: *A mi Urunk, Istenünk * békét hirdet népének. * *Zsolt 84,9.11-12.13-14* *ALLELUJA Jézus Krisztus vállalta a szegénységet, ámbár gazdag volt, * hogy gazdaggá tegyen titeket szegénysége által*. 2Kor 8,9 ? 2. tónus. *? EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből * *A gazdag, aki szívében a földiekhez tapad, nagyon nehezen üdvözül. * A gazdag ifjú távozása után *Jézus így szólt tanítványaihoz: ?Bizony, mondom nektek*:* A gazdag* nehezen *jut be a mennyek országába. Újra mondom nektek: Könnyebb a tevének átmenni* *a tű fokán, mint a gazdagnak bejutnia Isten országába.?* *Ennek hallatára a tanítványok igen megdöbbentek, és azt kérdezték: ?Hát akkor ki üdvözülhet?? Jézus rájuk tekintett, és így szólt: *?Embereknek *ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges.?* *Ekkor Péter megkérdezte: ?Nézd,* mi mindenünket *elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz a jutalmunk?? Jézus így válaszolt: ?Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem: a *világ *megújulásakor, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, együtt ültök majd vele tizenkét trónon, hogy ítélkezzetek Izrael tizenkét *törzse* felett. Sőt mindaz, aki elhagyja értem *otthonát, testvéreit, nővéreit, atyját, anyját, gyermekeit vagy földjét, * százannyit kap, és elnyeri majd az örök életet. Sokan lesznek az elsőkből *utolsók*, és az *utolsókból * elsők.? Ezek az evangélium igéi. * *Mt 19,23-30* *EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK * Pap: *Imádkozzunk, testvéreim, a mindenható Istenhez, aki elküldte Fiát *a világba, *hogy* kereszthalála *és feltámadása által megváltson* minket! Lektor: *1. Hogy szüntelenül magasztaljunk téged, Urunk, a keresztségben kapott kegyelmekért!* 2. *Hogy parancsaid hűséges megtartásával mutassuk meg irántad gyermeki ragaszkodásunkat!* 3. *Hogy Krisztus példája szerint áldozatos szeretettel viseltessünk* rászorul*ó embertársaink iránt!* 4. *Hogy* emberi gyengeségeinkben és megpróbáltatásainkban *te légy erősségünk és reménységünk!* 5. *Hogy jócselekedeteink láttán dicsőítsék az emberek a te szent nevedet!* (6. *Hogy ne *feledkezzél meg *elhunyt N. testvérünkről [nővérünkről], aki már elköltözött ebből *a világ*ból!* Pap: *Mindenható, örök Isten! Te azért küldted el *hozzánk* szent Fiadat, hogy *a világ* világossága legyen. Add, hogy az ő tanításának fényében járjunk, és így biztosan elérkezzünk az örök világosság országába őáltala. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké*. Hívek: *Ámen*. --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Tue Aug 19 05:27:40 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 19 Aug 2025 05:27:40 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=281=29?= Message-ID: *Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.* *Uram, Aquinoi Szt. Tamás közbenjárására tisztítsd meg szívemet: szándékaimat, gondolataimat, érzéseimet és szavaimat, cselekedeteimet. hogy minden körülmény között hűséges legyek Hozzád **és ezáltal észrevegyem a Gonosz cselvetéseit is, mert folöslegesen nem kell mártírrá válni, Segíts minket, jószándékú embereket, akiket a Gonosz is próbál befolyásolni, az igaz, tiszta szívű kiengesztelődésben: az őszinte bűnbánatban, szentgyónásban Veled,, egymással pedig a kölcsönös szó- és megértésben és megbocsátásban. ** Ámen.* *A zsolozsma Reggeli dicséretének* *HIMNUSZa* *Már kél a fénynek csillaga: esengve kérjük az Urat, **járjon ma mindenütt velünk, ne rontsa ártás életünk.* *Nyelvünket fogja fékre ma, ne szóljon rút perek szava; * *szemünket védőn óvja meg: a hívságot ne lássa meg! * *Lakjék szívünkben tisztaság, Távozzék minden dőreség; * *a testnek dölyfét törje meg étel, s italban hősi fék.* *Hogy majd a nap ha távozott, s az óra újra éjt hozott, * *lemondásunk szent éneke legyen az Úr dicsérete!* *Dicsérjük az örök Atyát, dicsérjük egyszülött Fiát, * *s a Lelket, a Vigasztalót, most és örök időkön át! Ámen.* *Őrangyalom, szívből kérlek, bűntől, bajtól őrizzél meg! Életemben légy vezérem, halálomban állj mellettem!* *Szűz szülője Istennek*, *engedd, hogy a Tied legyek. Tied élet és halálban, Tied jó és balsorsban, Tied küzdve, szenvedve, Tied most és örökre. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy a Tied legyek. Anyám, Benned bízom és remélek, Anyám Teutánad epedek, Anyám, Te jóságos, kegyelmezz, Anyám, Te hatalmas, védelmezz, Anyám, ó jöjj, segíts küzdeni, Anyám, ő jöjj, segíts szenvedni. Anyám, ó jöjj, ne hagyj elveszni! Hiszen tudsz segíteni, ó hatalmas! Akarsz is segíteni, ó irgalmas! Kell is segítened, ó hűséges, fogsz is segíteni, ó kegyelmes! Anyám, Te vagy a kegyelmek anyja, szomorúak vigasztalója, bűnösök oltalma és menedéke, föld reménye és mennyek ékessége! Ki kérte még segítségedet hasztalan? Ki távozott Tőled meghallgatatlanul? Azért bizton mondom minden szenvedésben: Mária mindig segít, minden időben. Biztosan állítom, életben, s halálban, Mária mindig segít, minden balsorsban. Azért hiszem, s meghalok ezen hitemben, hogy Veled leszek, ó Anyám, fönn az égben. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy a Tied legyek. Amen.* *Ima elhunyt szeretteinkér* *t Híveid teremtő, megváltó és hazaváró Istene. Kérünk, örök világosságoddal jutalmazd elhunyt szeretteink minden tisztaságát, jóságát, hűségét megbocsátva nekik hibáikat, bűneiket. Minket is vezess a napi lelkiismeretvizsgálat, a bűnbánat, a rendszeres őszinte szentgyónás és a jócselekedetek útján, hogy Szent Fiad, Jézus Krisztus egyetlen és elegendő áldozata miatt. kegyelmed segítségével majd megláthassuk Istent és viszontlássuk őket, akikről ma imával, szeretettel, hálával emlékezünk meg. Amen.**Ima a lelkekért és, hogy a tisztítótűzben szenvedő szeretteink, ismerőseink mihamarabb az örök életbe jussanak*: *Ó Jézusom! Bocsásd meg vétkeinket! Ments meg minket a pokol tüzétől és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik leginkább rászorulnak irgalmadra. Ámen. * *Ima **azért, hogy Magyarországon és világszerte a keresztény-konzervatív politikusok, vezetők Isten kegyelméből és saját bűnbánatuk által megtisztuljanak, megszentelődjenek, felnőjenek ahhoz, hogy valóban az Atya, a Fiú és a Szentlélek igaz akaratának megvalósításán dolgozzanak, így legyőzzék országaikban is a sátán, a sötétség erőit, és együttműködve Krisztus győzelméért kormányozzanak, szent házas és családi életet éljenek. **Boldogasszony Anyánk, Szt. Mihály arkangyal, az árpádházi szentek, Morus Szt. Tamás és a már az örökkévalóságba költözött dr. Tóth Zoltán József - a Szent Korona eszméjének Alaptörvénybe segítője, aki életét áldozta a Szent Korona országáért - oltalmazzátok Magyarországot és a világot, a Krisztus győzelmén munkálkodó politikusok, vezetők lelkét, életét, hogy a sötétség erőit legyőzve Krisztus győzedelmeskedjen. Amen. * *Ima * *személy szerint Orbán Viktorért, Trump elnökért és családjaikért: * *"Az Úr legyen előttetek, hogy a jó utat mutassa nektek! Az Úr legyen mellettetek, hogy karjába zárjon és megvédjen a veszedelmektől, az Úr legyen mögöttetek, hogy megvédjen a gonosz cselvetéseitől Benneteket és családjaitokat!" Amen.* *Ima Kárpátaljáért*! *Urunk! Kárpátaljai testvéreinknek kérjük, adj reményt, védelmezd a katonának vitt férfiakat. Ne engedd, hogy a külföldre kényszerült fiatalok elvesszenek a világban! A szétszakadt kárpátaljai családokat tartsd meg egységben és segítsd a mihamarabbi találkozáshoz! A magányos időseknek legyél társuk, küldj nekik jólelkű segítőket! A háborúban elhunytaknak add meg a Te örök békédet! Amen.* *Fohász az üldözött keresztényekért és minden más igaz üldözöttért ,háborúban, gondban, bajban segítségért*: *"Felnézek az égre minden áldott este, Keresem az Istent, mert beszédünk lenne // Nehéz szívvel várok csöndben a soromra, Tudom odafent is rengeteg a dolga. // És csak halkan mondom az ég csillagának: Szólhatna egy jó szót az Úr angyalának, / Hogy a Jó Istennek súgja oda csendben: Uram! A világgal valami nincs rendben. // Hallgassa meg imám, más kérésem nincsen, Segítsen mi rajtunk,, hiszen Ő az Isten. // Ember az embernek farkasa lett régen, Gyűlölet vert tanyát sok ember szívében. // Rengeteg a földön a hontalan, árva, Uram, ez a világ saját sírját ássa. Túl sok már a fájó, bús könny a szemekben. Uram! A világgal nincs valami rendben! // Anya a gyermekét sorsára hagyja, Pénzért, az ember a lelkét is eladja. Háborúk zajában ártatlanok halnak, Jól tudom, Uram, Te nem így akartad. Nagyon nagy a bűnünk, amit meg kell bánnunk, Bocsásd meg, úgy kérlek, minden gonoszságunk. // Könyörögve száll fel fohászom az égbe, Uram! A világnak Tenélküled vége!"* *Ima az Istent kereső, de sajnálatosan megtévedt vagy megtévesztett, vagy a Szentháromságos Isten igéjét alaposan még nem ismerő ateisták, liberálisok, muzulmánok, progresszív keresztények, felületes keresztények és hűtlen keresztények igaz megtéréséért**. Uram, a Szűzanya és az árpádházi szentek közbenjárására segítsd őket is az igaz megtérésre. Ámen. "Nyugtalan mindaddig a szívünk, míg meg nem nyugszik Benned, Istenünk." (Szt. Ágoston)* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Tue Aug 19 05:28:28 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 19 Aug 2025 05:28:28 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=282=29?= Message-ID: *Urunk, a Szűzanya közbenjárására **oltalmazd meg a halálra ítélt pakisztáni keresztény fiatal Ehsan Shan életét a gyilkosok kezétől, és Pajor András atyát, akit hazug módon megrágalmaztak, meghurcoltak. * *Adj Clarisse, dr. Góczán Laci, Ikó, egy vese daganattal küzdő. volt és jelenlegi Listatagok , egy Listatag édesanyja Adrienn veje, Gyuri, a balesetet szenvedett Boldizsár, egy Listatag édesanyja és családja, egy beteg nagycsaládos édesanya, az most már jobban levő 25 éves fiú, Irénke számára gyógyulást, három k. hajléktalan számára a szentségi életet, lelkierőt, gyógyulást, lakhatást, k. nehézségekkel küzdő Listatag és családja számára az erőt, a kiutat. Kérünk, hogy a Szűzanya és Bld. Carlo Acutis közbenjárására adj gyógyulást a 3.5 éves Bellának és lelki erőt, az őt szerető nagycsaládnak, **a 23 évesen elhunyt Máténak az örök életet, az őt szeretőknek vígaszt, a B. 15 éves fiúnak, aki lánnyá szeretne válni **szabadulást a sátán rabságából*, * hogy a tragikus hirtelenséggel megözvegyült Brigitta és árván maradt négy gyermeke és a fiatalon elhunyt édesanya, Ágota családja meg tudjon küzdeni a rájuk szakadt nehézségekkel. Mindannyiunknak, kérünk, adj lelki és testi egészséget, a sátántól jövő bűnre csábító és az alaptalan kétségbeesés kísértései ellen oltalmat, vezess minket és családtagjainkat az üdvösség útján, segíts, hogy a következő generációnak, gyermekeinknek, unokáinknak hiteles keresztény példát adjunk és őrizd meg őket * *a hit, * *az állandó töredelem, megtérés,** a tiszta erkölcs, a vallásgyakorlás,* *a Krisztus követés,* * az igaz, krisztusi szeretet útján! Könyörgünk a következő egyéni ima szándékainkért: ...............* *Szűz Mária, betegek, özvegyek, árvák patrónája, az Egyház anyja! Imádkozz érettünk! Amen. Segítsd vezetőinket Szentlelked erejével, Szt.István király és Szt. László király segítségével és közbenjárására, hogy Istenhez hűen vezessék nemzetünket, munkahelyeinket, önkormányzatainkat, mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség. Boldogasszony Anyánk, régi nagy pátrónánk, nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk: Magyarországról, édes hazánkról, ne felejtkezzél el szegény magyarokról! Amen. Imádkozzunk 1./ Ferenc pápa lelki üdvéért, 2./ XIV.Leó pápa Istenhez, az evangéliumhoz való hűségéért, 3./ h. Erdő Péter bíboros atyát és Böjte Csabát minden feladatában oltalmazza az Úr Jézus a Szűzanya és az összes magyar szent közbenjárására és 4./ hogy a püspökök,a papok és szerzetesek szolgálatukat az evangéliumhoz hűségesen végezzék és 5./ újabb az evangéliumhoz hűséges papi és szerzetesi hivatásokért!, 6./ az Egyház Jézus Krisztus útján maradásáért, 7/ a megtévedt papok, szerzetesek bűnbánatáért, megtéréséért: Add meg papjainknak szerzeteseinknek Mennyei Atyánk - szolgálatodnak kegyelmét. Újítsd meg szívükben a szentségnek lelkét, hogy a tanítás, melyet nekik kell adniuk, példájukkal közelebb vigyen minket Hozzád. Szent Lelked ajándékaiból adj nekik Urunk, okos szerénységet, bölcs szelídséget, mértéktartást, jóságot, szívbeli tisztaságot, lelki szabadságot. Töltsd el őket teljesen szentséges szereteteteddel, hogy egészen Tieid legyenek és dicséretes módon éljenek, anélkül, hogy a dicséretet hajhásznák. Add meg nekik a kegyelmet, hogy a lélek és a test tisztaságában Téged dicsőítsenek, szeretetedben éljenek és szolgáljanak Téged. Te légy az ő dicsőségük, örömük, vágyuk, Te légy szenvedéseikben vigasztalásuk, a kétségek közt tanácsadójuk, az igazságtalanságok között védelmük, a betegségben orvosságuk. Engedd, Uram, hogy a Te közösséged pásztoraival békességben éljenek, hogy egykor jól adhassanak számot működésükről, és elnyerhessék az örök élet jutalmát. Amen. Kérjük, a Guadalupei Szűzanya, Szt. István, Szt. László, az árpádházi szentek, Európa védőszentjei: Szt. Brigitta, Szt. Teréz Benedikta (Edith Stein), Szt.Benedek, Sziénai Szt. Katalin, Szt. Ciril és Metód, továbbá Szt. Mónika, Szt. Ágoston .Szt. Patrik, Szt. Pál, Szt. Pio atya, Charles de Foucauld, és Bld. Ceferino közbenjárását, hogy a magyar nemzet egésze, az európaiak és szerte a világon mindenki megtalálva Urunk, Téged, megtérjen a keresztény hitre. megmenekülve a hamis vallásoktól, ideológiáktól! Kérjük, Urunk, segíts, hogy imáinkkal és cselekedeteinkkel elősegítsük Európa és Magyarország keresztény megújulását, a béke megőrzését. Isten hazánkért, Európáért, a világért térdelünk elődbe. Rút bűneinket jóságoddal född be! Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed, érdemét idézzed! Amen Kérjük a Szűzanyát és Szt. Imre herceget, a magyar ifjúság védőszentjét, nevelőjét, Szt. Gellértet, Kalazanci Szent Józsefet, a piarista tanítórend alapítóját, Bosco Szt.Jánost, Boldog Carlo Acutist, éa a már az örökkévalóságba költözött Jelenits István atyát hogy járjanak közben, hogy a magyar ifjúság egyre inkább Isten akarata szerint éljen, az oktatásügy és a fiatalok családi háttere Isten akarata szerinti mederbe terelődjön! Édes Szűzanyám, csillogó koronád fényéből egy csepp fényt sugallj reám. Hálátlan gyermeked vagyok Anyám, de Te nem hagytál magamra, vigyáztál reám. Köszönöm, hogy megőrizted lelkemet, áldott szent palástodat reám terítetted. Szeplőtelen Szűz Mária, Világ királynője, Tehozzád könyörög a Föld minden népe. Imánkat hallgasd meg, légy lelkünknek őre. Ó segíts, hogy lelkünket a gonosz kerülje. Hisz Édesanyánk vagy Te, s a Világ Királynője. Szent Fiad által vagy lelkünknek őrzője. Lábadhoz borulunk, úgy könyörgünk Hozzád, kérünk fordítsd felénk jóságos szent orcád. Szemedből egy sugár költözzék szívünkbe, hogy Általad eljussunk Jézusunk elébe. Amen. Kérjük Árpádházi Szent Erzsébet közbenjárását a magyar egészségügy Isten akarata szerinti munkájáért és, hogy türelemmel, szeretettel gondozzuk, ápoljuk időseinket. Szt. Erzsébet, segíts! Ámen.Kérjük a Szűzanyát és Szt. Mihály arkangyalt,, hogy tapossák el a sátán fejét, hogy véget érjen az ártatlan, meg nem született emberi életek mészárlása, a megszületett gyermekek megtévesztése, gonosz kihasználása. Segítsenek a gyermekek tiszta lelkének megőrzésében A Szentlélek vezesse az életvédőket, a CitizenGot, a szülőket, nevelőket az Isten parancsai szerinti munkájukban. Adj hűséget és gyermekáldást a házaspároknak, az igazság melletti bátor kiállást a pusztító ideológiák ellen küzdőknek, oltalmat a perbe fogott keresztényeknek, a megtévesztetteket vezesd a lelkileg, testileg tiszta életre! Óvd meg a magyarokat a paráznaság, a házasságtörés, a fajtalankodás, bujálkodás, lopás, nyerészkedés, részegeskedés, rágalmazás, harácsolás (l. Szt. Pál I Korintusi levél) és egyéb bűnök elkövetésétől, a krízishelyzetben lévő édesanyákat, édesapákat, nőgyógyászokat az abortusz kísérétésétől, a bűnöket már elkövetetteknek add meg az őszinte bűnbánat, bűnbocsánat kegyelmét. Emlékezzél, ó legkegyesebb Szűzanya Mária, hogy sohasem hallotta még senki, hogy Te gyámoltalanul magára hagytad azt, aki oltalmadért folyamodott, segítségedért esdekelt, vagy szószólásodat kérte. Én is hasonló bizalomtól lelkesítve sietek Hozzád, Szüzek Szent Szüze! Hozzád jövök Anyám és mint szegény bűnös, sóhajtozva lábadhoz borulok. Ne vesd meg szavaimat Örök Igének Szent Anyja, hanem hallgasd meg kegyelmesen. Amen. (Szt. Bernát 'Memorarae') A lelki adoptálás keretében kérjük a Szűzanya oltalmát egy méhen belüli gyermek életben tartásáért, hogy szülei és az orvosok irgalmazzanak neki és megyilkolása helyett szeretettel segítsék az életre. Oltalmad alá futunk, Istennek szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkor dicsőséges és áldott Szűz! Mi asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szószólónk, engeszteld meg nekünk szent Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak. Ámen.Imádkozzunk, hogy nemzeti, egyházi, családi, munkahelyi, e listás, baráti közösségeinkben és a világ háborúskodó felei között a lelkek üdvösségére, az igazra, a jóra és a szépre, a kölcsönös igaz szeretetre, békére való törekvés vezesse a közösségek vezetőit és tagjait, hogy mindenütt Krisztus békéje uralkodjék ! Uram, tégy engem békéd eszközévé. Ahol gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek, ahol sértés, oda megbocsátást, ahol széthúzás, oda egyetértést, ahol tévedés, oda igazságot, ahol kétely, oda hitet, ahol kétségbeesés, oda reményt, ahol szomorúság, oda örömet. Uram, add meg nekem, hogy én vígasztalhassak ahelyett, hogy engem vígasztalnának, hogy én értsek meg másokat ahelyett, hogy arra vágynék, hogy engem értsenek meg, hogy szeressek inkább, minthogy engem szeressenek. Mert aki elfelejti magát, az találja meg, aki megbocsát, annak megbocsátanak, aki meghal, az felébred az örök életre. Ámen. Kereszt és bérma gyerekeink igaz és szent úton maradásáért. Kérjük a Szűzanya és a gyermek Jézusról nevezett Lisieuxi Kis Szent Teréz és szent szülei közbenjárását, hogy a hit, remény és szeretet soha se fogyatkozzék meg életükben. Ámen. Kérjük Lisieuxi Kis Szt. Teréz, Casciai Szt. Rita, Szt. Mónika, Bld. Peter To Rot, Lisieuxi Kis Szt. Teréz szülei: a Szt Martin házaspár, Boldog IV. Károly és Zita királyné és Bld. Batthyány Strattmann László és Coreth Mária szent házaspárokat és Bálint Sándort, hogy imádkozzanak a házasságok hűségben, szeretetben való megmaradásáért, a megtört házasságok, családok kiengesztelődéséért. Amen. Kalkuttai Szt. Teréz anya támogassa a szegényeket, betegeket, mentális betegeket, és segítsen minket, hogy bölcs, megfontolt jótékonykodással mi is segítsük őket, akiket Jézus különösen szeret. "Amikor a keresztre nézel, tudod, hogy Jézus mennyire szeretett téged és engem. Azt akarja, hogy mi is így szeressünk. Amen." (Teréz anya imája), "Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek." (Mt.25,36-7) Imádkozzunk azokért, akiken 'sebet' ejtettünk és akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Urunk, a Szűzanya, a béke királynője, a bűnösök menedéke közbenjrárására áldd meg, vezesd Jézus Krisztus és az evangélium szeretetére és a rendszeres, igaz szentségi életre. a felebaráti szeretetre, az üdvösségre azokat, akiken 'sebet' ejtettünk és azokat, akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Adj nekünk, nekik alázatot, megértést, hitet a kiengesztelődéshez, óvj meg minket, őket a bosszúállás, megszólás, pletykálkodás kísértésétől. "Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek." (Miatyánk) "."Haragudjatok, de ne vétkezzetek! (Ef.3,26),, "Az Istent szeretőknek minden javukra válik." (Róm 8,28) Imádkozzunk azokért és családjukért, akik jót tettek velünk: Urunk áldd meg és támogasd a jóban azokat és családjukat, akik jót tettek velünk. Ámen.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Tue Aug 19 06:05:31 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 19 Aug 2025 06:05:31 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?KG5pbmNzIHTDoXJneSk=?= In-Reply-To: References: Message-ID: Kedves Guszti! KEÁndrásnak azért nem címzem be a válaszomat, annak ellenére, hogy Te neki is külön küldted, mert ő is grem listatag*. K. KEA! Guszti, külön Neked is küldte! * Bárcsak alázatból, bűnbánatból hajtanák meg a fejüket..... Talán, feltételezem, Te is erre asszociáltál. ... Szeretettel, köszönettel, a Lista, Emőke On Tue, Aug 19, 2025 at 4:33?AM Gusztáv Oelberg wrote: > Fehér Ház, 2025. aug. 18. > > [image: image.png] > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: image.png Type: image/png Size: 110205 bytes Desc: nem elérhető URL: From greschem at gmail.com Tue Aug 19 06:26:43 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 19 Aug 2025 06:26:43 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Aug=2E19=2E_Clairvaux-i_Szt=2E_Bern=C3=A1t_ap?= =?utf-8?b?w6F0LCBlZ3low6F6dGFuw610w7MsIGEgY2lzenRlcmNpIHJlbmQgdMOh?= =?utf-8?b?cnNhbGFww610w7NqYSAoMTIuIHN6LikgZW1sw6lrbmFwamE=?= Message-ID: Clairvaux-i Szent Bernát apát és egyháztanító Kultúra ? 2022. augusztus 19., péntek | 9:00 https://www.magyarkurir.hu/hirek/clairvaux-i-szent-bernat-apat-es-egyhaztanito A ?mézajkú doktor?-ra, a méhészek, a gyertyaöntők, a haldoklók patrónusára emlékezünk liturgikus emléknapján, augusztus 19-én. Szent Bernáthoz gyermekbetegségek, megszállottság, dögvész, viharok idején is fohászkodnak. *A citeaux-i ?új kolostor?, amelyet Molesmes-i Szent Róbert és társai alapítottak,** az alapítás** után néhány évtizeddel hanyatlani kezdett*.* A szerzetesek kemény aszkézise és végletekig menő szegénysége **nem vonzott * *új hivatásokat.* *Egy váratlan fordulat következtében mégis sokak számára kívánatossá vált, hogy beléphessenek ebbe az erdei magányban lévő kolostorba.* *1112 nagyböjtjén kérte felvételét ebbe a kolostorba az akkor huszonegy éves Bernát, aki **1090-ben született Fontaines várában, **amely a hercegi város, Dijon előőrse volt. Nemesi családban született, műveltségével kiemelkedett kortársai közül. Harmincad magával ? maga köré gyűjtött rokonaival és ismerőseivel **? kért bebocsátást és felvételt a citeaux-i kolostorba, **amely ezután vált egy új szerzet, a ciszterci rend bölcsőjévé. Mind az öt fiútestvére, majd megözvegyült apja és nagybátyja is követte őt Clairvaux-ba. Nővére is szerzetesnő lett.* *István apát Citeaux-ban a szerzeteseivel, köztük Bernáttal, kidolgozta azt **a szabályzat*ot, *amely Charta Caritatis néven vált ismertté a szerzetesség történetében*. E szabályzat újdonsága abban állott, hogy évenként általános káptalanon ápolták az egyébként egymástól független apátságok egységét és életmódjának azonosságát. Így *Bernátot a ciszterci rend társalapítójának tekintik, mert nemcsak a rendi alkotmány megalkotásában volt jelentős szerepe, hanem a rend elterjedésében is. **1115. június 25-én, huszonöt évesen nevezték ki apátnak. Hatvannyolc monostort alapított szerte Európában. *Ezek egyike a Szajna egyik mellékfolyója, *az Aube mentén létesült kolostor*. *A völgyet addig* *a Keserűség völgyé**nek hívták, **de a szerzetesek hatására a ** Világosság völgye, **Clairvaux lett belőle. * *Annak ellenére, hogy Bernát meg volt győződve a pápaság isteni küldetéséről, nem riadt vissza a kemény bírálattól*. *1145-ben III. Jenő néven Bernát egykori clairvaux-i tanítványa került a pápai székbe. * *Bernát neki írta A szemlélődésről című művét.* *Ebben keményen ostorozza a pápai udvarban fellelhető visszaéléseket, hatalmaskodásokat, pompaszeretetet, a sok ?kiváltságot? és a fellebbezési joggal való fondorlatokat.** Bernát komolyan figyelmeztette a pápát*:* ?Nem azt kívánom tőled, hogy egyszerűen szakíts ezekkel a dolgokkal, hanem azt, hogy merülj el Isten dolgaiban, és ne legyen időd arra, hogy ezekkel foglalkozzál.?* *Clunyben élő, lelkileg alvó szerzetestársainak ilyen szemrehányást tett*: *?Ha beszélgettek, soha nem a Szentírásról vagy a lelkek megmentéséről van szó köztetek, hanem csak nevetséges dolgokról fecsegtek. Étkezésnél az egyik fogást a másik után tálaljátok fel. Hogy a hústalan ételekért kárpótoljátok magatokat, egymás után kétszer is hoznak az asztalhoz kitűnő halat, és minden étkezés közben kétszer vagy háromszor hozzák a félig töltött borospoharat. Kidagadt erekkel és elnehezült fejjel keltek föl az asztaltól, s utána már nem lehet mást tenni, csak aludni... Igazán mondom, láttam egy apátot, akit több mint hatvan lovas követett. Inkább törekszünk a hívők adományaira, mint javára. Aranytól roskadozó ereklyeszekrények előtt nyílnak meg az erszények. Megmutatjuk a nagy szenteket az embereknek, és azt hisszük, hogy minél színesebbek, annál szentebbek. Mindenki odasiet, csókolgatják a szobrot, mint magát a szentet. Drágakövekkel ékes lámpákkal díszítjük a templomainkat. Ám hiúságok hiúsága! Az egyház ragyog az épületeiben, de meghal a szegény emberek lelkében?* *Az Istenre kérlek titeket, hát nem szégyellitek magatokat mindezért? **De legalább a kiadások miatt szégyenkeznétek!? * *Bernát **a katarok **ellen prédikálva bejárta **egész Dél-Franciaországot,** s ahol **a pápai küldötteket ?**szamárordítással és dobszó lármájával fogadták?*, *ott őt meghallgatták*.* Sokakat megtérített. **Frankfurtban a dóm úgy megtelt, mikor beszélt, hogy Bernát képtelen volt elhagyni a templomot. Végül a hatalmas termetű császár karjába kapta, és maga vitte ki a kis szerzetest.* *Bernát **nemcsak** kifelé harcolt a keresztény hitért, hanem akkor is, amikor az egyházon belül fenyegette veszély* *a hit tisztaságát**. Felemelte szavát **Gilbertus Porretanus és Abaelard **ellen. **Azt vallotta, hogy a legszentebb igazságok **feletti vitatkozások megtörik* *azt a szükséges áhítatot és tiszteletet, amellyel a hitnek a kinyilatkoztatáshoz kell közelítenie*; *a filozófia* *nem **szoríthatja háttérbe **a hitet.* A teológia és a lelki élet közötti különbségtétel számára még teljesen idegen, ?hiszen* az Atyát senki meg nem ismerheti, ha előbb tökéletesen meg nem szereti őt?. *Úgy tartotta, hogy megélni és ? a kegyelem misztikus látásában vagy a mindenki számára elérhető elmélkedésben ? átélni a hitet minden bölcselkedő beszédnél százszorta többet jelent. *A viták és harcok közepette **Bernát a szíve mélyén visszavágyott a kolostor magányába, a szemlélődés csendjébe. Jámborsága A lélek felemelkedése Istenhez című első írásától kezdve a húsz éven át készített Homíliák az Énekek énekéről című műig folyamatosan a Szentírás és az egyházatyák írásaiból táplálkozott*. Leginkább a Krisztus embersége iránti bensőséges, érzelmileg is meleg tiszteletet szorgalmazta. ?Akár beszélsz, akár írsz, nem ízlik nekem a szó, ha Jézus neve nem hangzik fel közben? ? írta. És ez a Krisztus embersége iránti bensőséges szeretet nem öncél volt számára, hanem arra szolgált, hogy a szív érzületét a szellemi szeretet, az agapé magasságaiba emelje. S ennek a szeretetnek a célja, hogy a lélek egyesüljön az Igével. *Bernát újra meg újra a lélek és az Ige közötti jegyesi egyesülést hangsúlyozta*. *Titka ez: a Kereszt misztériumával, pontosabban az önmagát irántunk való szeretetből feláldozó, a legcsúfosabb kereszthalált is vállaló Jézus Krisztussal való legteljesebb azonosulás, eggyé válás.* *Bernát 1153. augusztus 20-án halt meg Clairvaux-ban. Az egész korszakot, amelynek ő volt a legnagyobb alakja, Szent Bernát korszakának nevezik az egyháztörténelemben.* *Megvalósult benne a monasztikus életforma alapvető rendeltetése: formálni a világot a világból való elmenekülés által. * Már életében szentként tisztelték. III. Sándor pápa, aki korábban a Bernát által annyira támadott Abaelard tanítványa volt, 1174-ben szentté avatta őt, VIII. Pius pápa pedig 1830-ban az egyházdoktorok sorába iktatta. Ünnepét a 13. században vették fel a római naptárba augusztus 20-ra. A magyar naptárban Szent István király miatt augusztus 19-én ünnepeljük. *Istenünk, te Szent Bernát apát lelkében felszítottad a házadért való buzgóságot, hogy lángoljon és világítson Egyházadban. Közbenjárására add, hogy lelkülete buzdítson minket, és mindig a világosság fiaiként éljünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.* *Forrás* *Diós István: A szentek élete* *Magyar katolikus lexikon* *Kerekes Károly: A misztikus Szent Bernát (Vigilia 2002. 7. sz.)* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From modor307 at gmail.com Tue Aug 19 06:43:00 2025 From: modor307 at gmail.com (=?utf-8?Q?Dorottya_Eszter_Mogyor=C3=B3si?=) Date: Tue, 19 Aug 2025 06:43:00 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Fot=C3=B3_-_EU_vezet=C5=91k?= In-Reply-To: References: Message-ID: <664486CC-B413-47B6-B5CB-2DB2628EA5AC@gmail.com> Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: image.png Type: image/png Size: 110205 bytes Desc: nem elérhető URL: From greschem at gmail.com Tue Aug 19 07:04:22 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 19 Aug 2025 07:04:22 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Fot=C3=B3_-_EU_vezet=C5=91k?= In-Reply-To: <664486CC-B413-47B6-B5CB-2DB2628EA5AC@gmail.com> References: <664486CC-B413-47B6-B5CB-2DB2628EA5AC@gmail.com> Message-ID: Ide, mert itt van tágymegjelölés is, amit Dóri adott , másolom az összes eddigi levelet! 1./ Oelberg Guszti levele, 2./ Emőke / Mőci levele, 3./ Mogyorósi Dóri levele 1,/ Oelberg Guszti levele aug. 18-án: Fehér Ház, 2025. aug. 18. [image: image.png] 2./ Emőke / Mőci válasza Kedves Guszti! KEÁndrásnak azért nem címzem be a válaszomat, annak ellenére, hogy Te neki is külön küldted, mert ő is grem listatag*. K. KEA! Guszti, külön Neked is küldte! * Bárcsak alázatból, bűnbánatból hajtanák meg a fejüket..... Talán, feltételezem, Te is erre asszociáltál. ... Szeretettel, köszönettel, a Lista, Emőke 3./ Mogyorósi Dóri válasza (lehet, hogy három pontra kell kattintani): On Tue, Aug 19, 2025 at 6:43?AM Dorottya Eszter Mogyorósi < modor307 at gmail.com> wrote: > Én arra gondoltam, mobiloznak, Macront kivéve. ?? Szabad egyáltalán > mobilt bevinni? > > Adtam tárgyrovatot. > > D. > > iOkoskáról jöttem, mert siettem ?? > > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: image.png Type: image/png Size: 110205 bytes Desc: nem elérhető URL: From greschem at gmail.com Tue Aug 19 07:05:45 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 19 Aug 2025 07:05:45 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?KG5pbmNzIHTDoXJneSk=?= In-Reply-To: References: Message-ID: *KÉRLEK, NE ITT *folytassátok, *hanem a 'Fotó - EU vezetők' levelezésban .....* On Tue, Aug 19, 2025 at 6:05?AM Emoke Greschik wrote: > Kedves Guszti! > > KEÁndrásnak azért nem címzem be a válaszomat, annak ellenére, hogy Te neki > is külön küldted, mert ő is grem listatag*. K. KEA! Guszti, külön Neked > is küldte! * > > Bárcsak alázatból, bűnbánatból hajtanák meg a fejüket..... Talán, > feltételezem, Te is erre asszociáltál. ... > Szeretettel, köszönettel, > a Lista, Emőke > > On Tue, Aug 19, 2025 at 4:33?AM Gusztáv Oelberg > wrote: > >> Fehér Ház, 2025. aug. 18. >> >> [image: image.png] >> _______________________________________________ >> Grem mailing list >> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >> > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: image.png Type: image/png Size: 110205 bytes Desc: nem elérhető URL: From greschem at gmail.com Tue Aug 19 07:15:34 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 19 Aug 2025 07:15:34 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Fot=C3=B3_-_EU_vezet=C5=91k?= In-Reply-To: References: <664486CC-B413-47B6-B5CB-2DB2628EA5AC@gmail.com> Message-ID: Helyesbítésel, mert Oelberg Guszti aut. 19-én és *nem* aug. 18-án küldte a levelet. Alább már helyesbítve a dátum: *Lehet, hogy csak három pontra kattintva *lehet megnyitni az alábbiakat: Ide, mert itt van tárgymegjelölés is, amit Dóri adott , másolom az összes eddigi levelet! 1./ Oelberg Guszti levele, 2./ Emőke / Mőci levele, 3./ Mogyorósi Dóri levele 1,/ Oelberg Guszti levele aug. 19-án: Fehér Ház, 2025. aug. 18. [image: image.png] 2./ Emőke / Mőci válasza Kedves Guszti! KEÁndrásnak azért nem címzem be a válaszomat, annak ellenére, hogy Te neki is külön küldted, mert ő is grem listatag*. K. KEA! Guszti, külön Neked is küldte! * Bárcsak alázatból, bűnbánatból hajtanák meg a fejüket..... Talán, feltételezem, Te is erre asszociáltál. ... Szeretettel, köszönettel, a Lista, Emőke 3./ Mogyorósi Dóri válasza (lehet, hogy három pontra kell kattintani): On Tue, Aug 19, 2025 at 6:43?AM Dorottya Eszter Mogyorósi < modor307 at gmail.com> wrote: Én arra gondoltam, mobiloznak, Macront kivéve. ?? Szabad egyáltalán mobilt bevinni? Adtam tárgyrovatot. D. iOkoskáról jöttem, mert siettem ?? --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: image.png Type: image/png Size: 110205 bytes Desc: nem elérhető URL: From reinisch at t-online.hu Tue Aug 19 08:43:03 2025 From: reinisch at t-online.hu (=?UTF-8?Q?=E2=80=AAreinisch=40t-online=2Ehu=E2=80=AC?=) Date: Tue, 19 Aug 2025 08:43:03 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Fot=C3=B3_-_EU_vezet=C5=91k?= References: Message-ID: <-ac7067-7zhiw2-5yw4kfj3cibf-1kxbpp35kj6b-9qi6z7-mxsp4s4go6df-gknz2t-cqisp0vbix7g-msoa34-tltlugql2qxyzcju9ntf0tlu-7nwt4s-2s3z6gnnphv6c88h85cxc0kkmo3uv9f7wl1z.1755585783065@email.android.com> Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: image.png Type: image/png Size: 110205 bytes Desc: nem elérhető URL: From greschem at gmail.com Tue Aug 19 08:43:34 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 19 Aug 2025 08:43:34 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?U3plcHQuNC5jc8O8LiAxNzozMC0xODowMCAoMTg6MTUpIMOp?= =?utf-8?b?cmtlesOpc3NlbCBOecOhciB2w6lnaSBUYWzDoWxrb3rDsyBNRUdIw41W?= =?utf-8?q?=C3=93_+_R=C3=89SZLETEK_ALAPOS_ELOLVAS=C3=81SRA?= Message-ID: ALAPOS ELOLVASÁSRA újabb kiegészítésekkel: *Kedves Minden a Címzettek sorában név szerint fel nem sorolt Listatag, k. a Címzettek sorában felsoroltak (= leginkább régi k. Listatagok), fel nem sorolt Feleségeik, Férjeik, DE **!!!! más fel nem sorolt SZEMÉLYEK NEM!!! )*! DE SZEPT. 3-án VISSZAJELZÉST KÉREK! *MEGHÍVÓ a szept. 4-e csütörtök esti Nyár végi Találkozóra!* *Szept. 4. csütörtök este 17:30-18:00 közötti érkezéssel, 18:15-as kapuzárással várlak Benneteket! **(**Aki csak késve tud érkezni, 18:15--18:35 illetve 19:45-20:00-i érkezéssel bejuthat, úgy h. előzetes levelezés/egyeztetés-kor megadom neki édesapám mobil telefonszámát, aki a csengőt ugyan nem hallja, de a saját telefonja csengését igen és ő majd a késő telefonhívása után beengedi az adott időszakokban későket.)* *Ezt a meghívót szept. 4-ig minden héten egyszer, a szept. 4-i héten minden nap * ki fogom küldeni. *A vendégek kizárólagos köre: * *KIzárólag, aki *a k. Meghívottak közül *SZEPT. 3-én SZERDÁN visszajelez, hogy tud jönni. *Aki szeretne *nemleges visszajelzést adni*, kérem ezt a magán e mail címemre tegye: greschem at gmail.com *A szept.3-i visszajelzés * *alapján *tudom, ill.Nadinnal tudjuk előkészíteni a kellő számú széket.. *Érkezés ideje és útvonala*: 2025. szept. 4. csütörtök 17:30 - 18:00 (legkésőbb 18:15-ig) a nyitott kapun be, a ház lépcsője melletti autófeljárón egyenesen tovább a kertbe vezető,(két letakart farakás közötti) kis lépcsőig. Azon fel a kertbe, a lépcső tetején azonnal jobbra fordulni és a teraszra vezető kis lépcsőn fel a teraszra. *Helyszín*: Budapest 1126 Orbánhegyi út 13. a teraszon. *Öltözködés: *Akkor már hűvös lehet az idő. A hűvös időre tekintettel, kérlek, hozzatok melegebb holmit is. *!!!!!!! Eső esetére!!!!!! :* Enyhe eső esetére esőköpenyt, esernyőt, kérlek, hozzatok. Egon, sajnos, nem tud ponyvát hozni és valószínűleg nem is jön. *Ha heves esőre fordul az idő, a lakásba, most nem fogunk tudni behúzódni*.. Mindenesetre az aznap reggeli dőjárás jelentés alapján, remélhetőleg, már sejteni fogjuk tudni, milyen idő lesz aznap este. *Tehát, ha HEVES esőzés várható, el fog maradni a Nyár végi Találkozó. * *Program: * 1./ *Kezdő ima * * - Egy Szentírás idézet felolvasása az aznapi szentmise igéiből * *- az az, 'Aki a Szentlelket elküldte' rózsafüzér tized elimádkozása / **SZABADON ELDÖNTHETŐ, hogy valaki szeretné v. nem szeretné a rózsafüzér tizedet imádkozni, * 2./ *Rövid bemutatkozó kör*, kiegészítve azzal, hogy mindenki elmondja ő *hogy próbál segíteni -) Magyarországon, Európán és a világon, *mégha nem is látja eredményét :(. (... , ami nem gond. *Az igaz gyümölcs *nem feltétlenül azonnal *érik be*.) 3./ Utána *beszélgetés *az eddig a grem listán megküldött téma javaslatokról (1/-5./), ill. a spontán felmerülőkről is: 6./ ...): 1./ Kit válasszak 2026-ban? 2./ Mi lesz velünk Ukrajna árnyékában?*, 3./ *Mit tehetek egy jobb jövőért? 4./ Hogy látom a jelent komplex megközelítésben, mik a terveim e vonatkozásban ? 5./ Az összeomlás veszélye vs. kiút, remény, 6./ ..... *Mit hozzatok enni-inni?:* Kérem, legyetek szívesek - a hölgyek személyenként min. 40 dkg. finom darabos édes süteményt *MÁR TÁLALÁSRA KÉSZEN (Kérem szépen, h. kanálra ne legyen szükség.)* - a férfiak személyenként min. 40 dkg finom darabos sós süteményt MÁR TÁLALÁSRA KÉSZEN.. Aki szeretne sós sütemény helyett egy üveg bort hozni a KÖZÖSBE, köszönettel vesszük. - én két üveg higítandó Piroska szörp sziruppal és a vízzel járulok hozzá ill. simán tisztán ivóvízzel. *Mi lesz a maradékkal?* Reméljük, nem lesz maradék, De ha sok maradék lesz, azt szétosztjuk, ha kevés, azt nem osztjuk szét, hanem édesapám fogyaszthatja el. *KÖSZÖNET ** Jekelfalussy Nadinnak: * Kedves Nadine! Köszönöm szépen a visszajelzésedet! *AKIK **EDDIG **BIZTOSRA JELEZTÉK **JÖVETELI SZÁNDÉKUKAT: **1./ Bánhegyi Viki, 2./ Bánhegyi Péter, 3./ Garay Barna * *Szeretettel*, Emőke / Mőci --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Tue Aug 19 08:57:54 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 19 Aug 2025 08:57:54 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?U3plcHQuNC5jc8O8LiAxNzozMC0xODowMCAoMTg6MTUpIMOp?= =?utf-8?b?cmtlesOpc3NlbCBOecOhciB2w6lnaSBUYWzDoWxrb3rDsyBNRUdIw41W?= =?utf-8?q?=C3=93_+_R=C3=89SZLETEK_ALAPOS_ELOLVAS=C3=81SRA?= Message-ID: ALAPOS ELOLVASÁSRA újabb kiegészítésekkel, módosításokkal: *Kedves Minden a Címzettek sorában név szerint fel nem sorolt Listatag, k. a Címzettek sorában felsoroltak (= leginkább régi k. Listatagok), fel nem sorolt Feleségeik, Férjeik, DE **!!!! más fel nem sorolt SZEMÉLYEK NEM!!! )*! DE SZEPT. 3-án VISSZAJELZÉST KÉREK! *MEGHÍVÓ a szept. 4-e csütörtök esti Nyár végi Találkozóra!* *Szept. 4. csütörtök este 17:30-18:00 közötti érkezéssel, 18:15-as kapuzárással várlak Benneteket! **(**Aki csak késve tud érkezni, 18:15--18:35 illetve 19:45-20:00-i érkezéssel bejuthat, úgy h. előzetes levelezés/egyeztetés-kor megadom neki édesapám mobil telefonszámát, aki a csengőt ugyan nem hallja, de a saját telefonja csengését igen és ő majd a késő telefonhívása után beengedi az adott időszakokban későket.)* *Ezt a meghívót szept. 4-ig minden héten egyszer, a szept. 4-i héten minden nap * ki fogom küldeni. *A **vendégek kizárólagos köre**: * *KIzárólag, aki *a k. *Meghívottak *közül *SZEPT. 3-én SZERDÁN visszajelez, hogy tud jönni. *Aki szeretne *nemleges visszajelzést adni*, kérem ezt a magán e mail címemre tegye: greschem at gmail.com *A szept.3-i visszajelzés * *alapján *tudom, ill.Nadinnal tudjuk előkészíteni a kellő számú széket.. *Érkezés ideje és útvonala*: 2025. szept. 4. csütörtök 17:30 - 18:00 (legkésőbb 18:15-ig) a nyitott kapun be, a ház lépcsője melletti autófeljárón egyenesen tovább a kertbe vezető,(két letakart farakás közötti) kis lépcsőig. Azon fel a kertbe, a lépcső tetején azonnal jobbra fordulni és a teraszra vezető kis lépcsőn fel a teraszra. *Helyszín*: Budapest 1126 Orbánhegyi út 13. a teraszon. *Öltözködés: *Akkor már hűvös lehet az idő. A hűvös időre tekintettel, kérlek, hozzatok melegebb holmit is. *!!!!!!! Eső esetére!!!!!! :* Enyhe eső esetére esőköpenyt, esernyőt, kérlek, hozzatok. *Egon*, sajnos, nem tud ponyvát hozni és valószínűleg nem is jön. *Ha heves esőre fordul az idő, a lakásba, most nem fogunk tudni behúzódni*.. Mindenesetre az aznap reggeli dőjárás jelentés alapján, remélhetőleg, már sejteni fogjuk tudni, milyen idő lesz aznap este. *Tehát, ha HEVES esőzés várható, el fog maradni a Nyár végi Találkozó. * *Program: * 1./ *Kezdő ima * * - Egy Szentírás idézet felolvasása az aznapi szentmise igéiből * *- az az, 'Aki a Szentlelket elküldte' rózsafüzér tized elimádkozása / **SZABADON ELDÖNTHETŐ, hogy valaki szeretné v. nem szeretné a rózsafüzér tizedet imádkozni, * 2./ *Rövid bemutatkozó kör*, kiegészítve azzal, hogy *mindenki *elmondja ő *hogy próbál segíteni -) Magyarországon, Európán és a világon, *mégha nem is látja eredményét :(. (... , ami nem gond. *Az igaz gyümölcs *nem feltétlenül azonnal *érik be*.) 3./ Utána *beszélgetés *az eddig a grem *listán *megküldött téma javaslatokról (1/-5./), ill. a spontán felmerülőkről is: 6./ ...): 1./ Kit válasszak 2026-ban? 2./ Mi lesz velünk Ukrajna árnyékában?*, 3./ *Mit tehetek egy jobb jövőért? 4./ Hogy látom a jelent komplex megközelítésben, mik a terveim e vonatkozásban ? 5./ Az összeomlás veszélye vs. kiút, remény, 6./ ..... *Mit hozzatok enni-inni?:* Kérem, legyetek szívesek - *a hölgyek *személyenként min. 40 dkg. finom darabos édes süteményt *MÁR TÁLALÁSRA KÉSZEN (Kérem szépen, h. kanálra ne legyen szükség.)* - *a férfiak* személyenként min. 40 dkg finom darabos sós süteményt MÁR TÁLALÁSRA KÉSZEN.. Aki szeretne sós sütemény helyett egy üveg bort hozni a KÖZÖSBE, köszönettel vesszük. - én két üveg higítandó Piroska szörp sziruppal és a vízzel járulok hozzá ill. simán tisztán ivóvízzel. *Mi lesz a maradékkal?* Reméljük, nem lesz maradék, De ha sok maradék lesz, azt szétosztjuk, ha kevés, azt nem osztjuk szét, hanem *édesapám *fogyaszthatja el. *KÖSZÖNET ** Jekelfalussy Nadinnak: * Kedves *Nadine*! Köszönöm szépen a visszajelzésedet! *AKIK **EDDIG **BIZTOSRA JELEZTÉK **JÖVETELI SZÁNDÉKUKAT: **1./ Bánhegyi Viki, 2./ Bánhegyi Péter, 3./ Garay Barna * *Szeretettel*, Emőke / Mőci --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From pal.sandor.ede at gmail.com Tue Aug 19 09:16:25 2025 From: pal.sandor.ede at gmail.com (=?UTF-8?B?U8OhbmRvciBFZGUgUMOhbA==?=) Date: Tue, 19 Aug 2025 09:16:25 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?U3plcHQuNC5jc8O8LiAxNzozMC0xODowMCAoMTg6MTUp?= =?utf-8?b?IMOpcmtlesOpc3NlbCBOecOhciB2w6lnaSBUYWzDoWxrb3rDsyBNRUdI?= =?utf-8?b?w41Ww5MgKyBSw4lTWkxFVEVLIEFMQVBPUyBFTE9MVkFTw4FTUkE=?= In-Reply-To: References: Message-ID: Kedves Emőke, biztos, hogy jövök, üdv S.E???? Emoke Greschik ezt írta (időpont: 2025. aug. 19., K, 8:44): > ALAPOS ELOLVASÁSRA újabb kiegészítésekkel: > > *Kedves Minden a Címzettek sorában név szerint fel nem sorolt Listatag, > k. a Címzettek sorában felsoroltak (= leginkább régi k. Listatagok), fel > nem sorolt Feleségeik, Férjeik, DE **!!!! más fel nem > sorolt SZEMÉLYEK NEM!!! )*! DE SZEPT. 3-án VISSZAJELZÉST KÉREK! > > *MEGHÍVÓ a szept. 4-e csütörtök esti Nyár végi Találkozóra!* > > *Szept. 4. csütörtök este 17:30-18:00 közötti érkezéssel, 18:15-as > kapuzárással várlak Benneteket! **(**Aki csak késve tud érkezni, > 18:15--18:35 illetve 19:45-20:00-i érkezéssel bejuthat, úgy h. előzetes > levelezés/egyeztetés-kor megadom neki édesapám mobil telefonszámát, aki a > csengőt ugyan nem hallja, de a saját telefonja csengését igen és ő majd a > késő telefonhívása után beengedi az adott időszakokban későket.)* > > *Ezt a meghívót szept. 4-ig minden héten egyszer, a szept. 4-i héten > minden nap * ki fogom küldeni. > > *A vendégek kizárólagos köre: * *KIzárólag, aki *a k. Meghívottak közül *SZEPT. > 3-én SZERDÁN visszajelez, hogy tud jönni. *Aki szeretne *nemleges > visszajelzést adni*, kérem ezt a magán e mail címemre tegye: > greschem at gmail.com > *A szept.3-i visszajelzés * *alapján *tudom, ill.Nadinnal tudjuk > előkészíteni a kellő számú széket.. > *Érkezés ideje és útvonala*: 2025. szept. 4. csütörtök 17:30 - 18:00 > (legkésőbb 18:15-ig) a nyitott kapun be, a ház lépcsője melletti > autófeljárón egyenesen tovább a kertbe vezető,(két letakart farakás > közötti) kis lépcsőig. Azon fel a kertbe, a lépcső tetején azonnal jobbra > fordulni és a teraszra vezető kis lépcsőn fel a teraszra. > *Helyszín*: Budapest 1126 Orbánhegyi út 13. a teraszon. > *Öltözködés: *Akkor már hűvös lehet az idő. A hűvös időre tekintettel, > kérlek, hozzatok melegebb holmit is. > *!!!!!!! Eső esetére!!!!!! :* Enyhe eső esetére esőköpenyt, esernyőt, > kérlek, hozzatok. Egon, sajnos, nem tud ponyvát hozni és valószínűleg nem > is jön. *Ha heves esőre fordul az idő, a lakásba, most nem fogunk tudni > behúzódni*.. Mindenesetre az aznap reggeli dőjárás jelentés alapján, > remélhetőleg, már sejteni fogjuk tudni, milyen idő lesz aznap este. *Tehát, ha > HEVES esőzés várható, el fog maradni a Nyár végi Találkozó. > * > *Program: * > 1./ *Kezdő ima * > * - Egy Szentírás idézet felolvasása az aznapi szentmise igéiből * > *- az az, 'Aki a Szentlelket elküldte' rózsafüzér tized > elimádkozása / **SZABADON ELDÖNTHETŐ, hogy valaki szeretné v. nem > szeretné a rózsafüzér tizedet imádkozni, * > 2./ *Rövid bemutatkozó kör*, kiegészítve azzal, hogy mindenki elmondja ő *hogy > próbál segíteni -) Magyarországon, Európán és a világon, *mégha nem > is látja eredményét :(. (... , ami nem gond. *Az igaz gyümölcs *nem > feltétlenül azonnal *érik be*.) > 3./ Utána *beszélgetés *az eddig a grem listán megküldött téma > javaslatokról (1/-5./), ill. a spontán felmerülőkről is: 6./ ...): > 1./ Kit válasszak 2026-ban? 2./ Mi lesz velünk Ukrajna árnyékában?*, > 3./ *Mit tehetek egy jobb jövőért? 4./ Hogy látom a jelent komplex > megközelítésben, mik a terveim e vonatkozásban ? 5./ Az összeomlás > veszélye vs. kiút, remény, 6./ ..... > *Mit hozzatok enni-inni?:* Kérem, legyetek szívesek > - a hölgyek személyenként min. 40 dkg. finom darabos édes süteményt *MÁR > TÁLALÁSRA KÉSZEN (Kérem szépen, h. kanálra ne legyen szükség.)* > - a férfiak személyenként min. 40 dkg finom darabos sós süteményt MÁR > TÁLALÁSRA KÉSZEN.. Aki szeretne sós sütemény helyett egy üveg bort hozni a > KÖZÖSBE, köszönettel vesszük. > - én két üveg higítandó Piroska szörp sziruppal és a vízzel járulok hozzá > ill. simán tisztán ivóvízzel. > *Mi lesz a maradékkal?* Reméljük, nem lesz maradék, De ha sok maradék > lesz, azt szétosztjuk, ha kevés, azt nem osztjuk szét, hanem édesapám > fogyaszthatja el. > *KÖSZÖNET ** Jekelfalussy Nadinnak: * Kedves Nadine! Köszönöm szépen a > visszajelzésedet! > > *AKIK **EDDIG **BIZTOSRA JELEZTÉK **JÖVETELI SZÁNDÉKUKAT: **1./ Bánhegyi > Viki, 2./ Bánhegyi Péter, 3./ Garay Barna * > > *Szeretettel*, > Emőke / Mőci > > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Tue Aug 19 09:19:29 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 19 Aug 2025 09:19:29 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?U3plcHQuNC5jc8O8LiAxNzozMC0xODowMCAoMTg6MTUp?= =?utf-8?b?IMOpcmtlesOpc3NlbCBOecOhciB2w6lnaSBUYWzDoWxrb3rDsyBNRUdI?= =?utf-8?b?w41Ww5MgKyBSw4lTWkxFVEVLIEFMQVBPUyBFTE9MVkFTw4FTUkE=?= In-Reply-To: References: Message-ID: Kedves Sándor! Köszi! Szeretettel várunk! Szeretettel, Emőke On Tue, Aug 19, 2025 at 9:16?AM Sándor Ede Pál wrote: > Kedves Emőke, > biztos, hogy jövök, üdv S.E???? > > Emoke Greschik ezt írta (időpont: 2025. aug. 19., K, > 8:44): > >> ALAPOS ELOLVASÁSRA újabb kiegészítésekkel: >> >> *Kedves Minden a Címzettek sorában név szerint fel nem sorolt Listatag, >> k. a Címzettek sorában felsoroltak (= leginkább régi k. Listatagok), fel >> nem sorolt Feleségeik, Férjeik, DE **!!!! más fel nem >> sorolt SZEMÉLYEK NEM!!! )*! DE SZEPT. 3-án VISSZAJELZÉST KÉREK! >> >> *MEGHÍVÓ a szept. 4-e csütörtök esti Nyár végi Találkozóra!* >> >> *Szept. 4. csütörtök este 17:30-18:00 közötti érkezéssel, 18:15-as >> kapuzárással várlak Benneteket! **(**Aki csak késve tud érkezni, >> 18:15--18:35 illetve 19:45-20:00-i érkezéssel bejuthat, úgy h. előzetes >> levelezés/egyeztetés-kor megadom neki édesapám mobil telefonszámát, aki a >> csengőt ugyan nem hallja, de a saját telefonja csengését igen és ő majd a >> késő telefonhívása után beengedi az adott időszakokban későket.)* >> >> *Ezt a meghívót szept. 4-ig minden héten egyszer, a szept. 4-i héten >> minden nap * ki fogom küldeni. >> >> *A vendégek kizárólagos köre: * *KIzárólag, aki *a k. Meghívottak közül *SZEPT. >> 3-én SZERDÁN visszajelez, hogy tud jönni. *Aki szeretne *nemleges >> visszajelzést adni*, kérem ezt a magán e mail címemre tegye: >> greschem at gmail.com >> *A szept.3-i visszajelzés * *alapján *tudom, ill.Nadinnal tudjuk >> előkészíteni a kellő számú széket.. >> *Érkezés ideje és útvonala*: 2025. szept. 4. csütörtök 17:30 - 18:00 >> (legkésőbb 18:15-ig) a nyitott kapun be, a ház lépcsője melletti >> autófeljárón egyenesen tovább a kertbe vezető,(két letakart farakás >> közötti) kis lépcsőig. Azon fel a kertbe, a lépcső tetején azonnal jobbra >> fordulni és a teraszra vezető kis lépcsőn fel a teraszra. >> *Helyszín*: Budapest 1126 Orbánhegyi út 13. a teraszon. >> *Öltözködés: *Akkor már hűvös lehet az idő. A hűvös időre tekintettel, >> kérlek, hozzatok melegebb holmit is. >> *!!!!!!! Eső esetére!!!!!! :* Enyhe eső esetére esőköpenyt, esernyőt, >> kérlek, hozzatok. Egon, sajnos, nem tud ponyvát hozni és valószínűleg nem >> is jön. *Ha heves esőre fordul az idő, a lakásba, most nem fogunk tudni >> behúzódni*.. Mindenesetre az aznap reggeli dőjárás jelentés alapján, >> remélhetőleg, már sejteni fogjuk tudni, milyen idő lesz aznap este. *Tehát, ha >> HEVES esőzés várható, el fog maradni a Nyár végi Találkozó. >> * >> *Program: * >> 1./ *Kezdő ima * >> * - Egy Szentírás idézet felolvasása az aznapi szentmise igéiből * >> *- az az, 'Aki a Szentlelket elküldte' rózsafüzér tized >> elimádkozása / **SZABADON ELDÖNTHETŐ, hogy valaki szeretné v. nem >> szeretné a rózsafüzér tizedet imádkozni, * >> 2./ *Rövid bemutatkozó kör*, kiegészítve azzal, hogy mindenki elmondja ő >> *hogy próbál segíteni -) Magyarországon, Európán és a világon, *mégha nem >> is látja eredményét :(. (... , ami nem gond. *Az igaz gyümölcs *nem >> feltétlenül azonnal *érik be*.) >> 3./ Utána *beszélgetés *az eddig a grem listán megküldött téma >> javaslatokról (1/-5./), ill. a spontán felmerülőkről is: 6./ ...): >> 1./ Kit válasszak 2026-ban? 2./ Mi lesz velünk Ukrajna árnyékában?*, >> 3./ *Mit tehetek egy jobb jövőért? 4./ Hogy látom a jelent komplex >> megközelítésben, mik a terveim e vonatkozásban ? 5./ Az összeomlás >> veszélye vs. kiút, remény, 6./ ..... >> *Mit hozzatok enni-inni?:* Kérem, legyetek szívesek >> - a hölgyek személyenként min. 40 dkg. finom darabos édes süteményt *MÁR >> TÁLALÁSRA KÉSZEN (Kérem szépen, h. kanálra ne legyen szükség.)* >> - a férfiak személyenként min. 40 dkg finom darabos sós süteményt MÁR >> TÁLALÁSRA KÉSZEN.. Aki szeretne sós sütemény helyett egy üveg bort hozni a >> KÖZÖSBE, köszönettel vesszük. >> - én két üveg higítandó Piroska szörp sziruppal és a vízzel járulok hozzá >> ill. simán tisztán ivóvízzel. >> *Mi lesz a maradékkal?* Reméljük, nem lesz maradék, De ha sok maradék >> lesz, azt szétosztjuk, ha kevés, azt nem osztjuk szét, hanem édesapám >> fogyaszthatja el. >> *KÖSZÖNET ** Jekelfalussy Nadinnak: * Kedves Nadine! Köszönöm szépen a >> visszajelzésedet! >> >> *AKIK **EDDIG **BIZTOSRA JELEZTÉK **JÖVETELI SZÁNDÉKUKAT: **1./ >> Bánhegyi Viki, 2./ Bánhegyi Péter, 3./ Garay Barna * >> >> *Szeretettel*, >> Emőke / Mőci >> >> _______________________________________________ >> Grem mailing list >> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >> > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From modor307 at gmail.com Tue Aug 19 10:26:45 2025 From: modor307 at gmail.com (=?utf-8?Q?Dorottya_Eszter_Mogyor=C3=B3si?=) Date: Tue, 19 Aug 2025 10:26:45 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?TnnDoXJpIHRhbMOhbMOzcyBrw6lyZMOpcyDwn4+W4p2T?= In-Reply-To: <-mmmzwpj2c3g5-r660tdflenys-ep4oxm-dbgoc64inne-muax96vi9jgo-nykzkz-dpntl7-i28n1hjxizog-i5q8shqpgl3u-c4um1o-10s7gl-kq3w4u25hj24-yj1y4w-62nnx4-fkhv2n-tegfeq-dhxodj.1755509683735@email.android.com> References: <-mmmzwpj2c3g5-r660tdflenys-ep4oxm-dbgoc64inne-muax96vi9jgo-nykzkz-dpntl7-i28n1hjxizog-i5q8shqpgl3u-c4um1o-10s7gl-kq3w4u25hj24-yj1y4w-62nnx4-fkhv2n-tegfeq-dhxodj.1755509683735@email.android.com> Message-ID: <48133988-D2E6-4145-A53E-605DFE6855F8@gmail.com> Nálam is. De nem egészen értem? iOkoskáról jöttem, mert siettem ?? > 2025. aug. 18. dátummal, 11:34 időpontban ?reinisch at t-online.hu? írta: > > ? > Kedves Katalin! > A mesterséges inteligencia szerint 11 azaz tizenegy a megoldás. > Üdv. E. > > A HONOR-telefonomról küldve > > > -------- Eredeti üzenet -------- > Feladó: KEA > Dátum: 2025. aug. 18., H 8:30 > Címzett: Katalin Havasi , grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > Tárgy: Re: [Grem] Nyári találós kérdés ??? > Igen, jól érted ;) > > > 1, 4, 5, 6, 7, 8, 10, ? > > És akkor azt mondom, hogy a (pontosabban egy) szabály az, hogy a > felsorolt számok tízszeresével folytatódik a sorozat periodikusan :) > > > 2025. 08. 18. 2:36 keltezéssel, Katalin Havasi írta: > > Sajnos a 40 nem jó. > > > > Ha jól értem arra célzol, hogy egy csoport viselkedése nem határozza meg > > egy másik csoport viselkedését. Ha erre gondolsz, egyetértek. > > > > > > > > On Sunday, August 17, 2025, 12:47 PM, KEA wrote: > > > > A tradícionálistól eltérő gondolkodás sokszor fontos és jó. > > > > Azért motoszkál bennem a kisördög, hogy egy tetszőleges függvénynek egy > > adott pontokban/intervallumon ismert értékei önmagukban semmit nem > > garantálnak az azo(ko)n kívüli viselkedésével kapcsolatban ;) Ennek > > előrebocsátásával legyen a következő érték 40. > > > > 2025. 08. 17. 18:40 keltezéssel, Katalin Havasi írta: > > > Köszönöm szépen Mőci! ?? > > > > > > Ugyanezt a találós kérdést feltettem a gimnáziumi > > osztálytársaimnak is + > > > még egy pár embernek, és csak ketten tudták megfejteni a 43-ból. > > Ugyanis > > > a tradicionálistól eltérő gondolkodást igényel. > > > > > > A GREM lista kb. 170 tagból áll, ez kb. 4-szerese az általam > > > megkérdezett csoportnak, tehát kb. 8 ember fogja tudni a választ, ha > > > statisztikailag ugyanolyan ?teljesítményt? nyújtanak. ?? Biztatok > > > mindenkit, hogy próbálkozzon! De csak a megoldást kérem, a > > magyarázatot > > > ne írjátok meg! > > > > > > Még egyszer a számsor: > > > > > > 1, 4, 5, 6, 7, 8, 10, ? > > > > > > Milyen szám következik? > > > > > > Kellemes fejtörést kívánva, > > > Kati > > > > > > > > > > > > > > > > > > On Sunday, August 17, 2025, 3:08 AM, Emoke Greschik > > > > > > wrote: > > > > > > _*Havasi Kati *- akit *Isten éltessen tegnapi szülinapján is *- > > > találós kérdése tömörített formában alább:_ > > > *Kedves Kati! * > > > *Először is Isten éltessen*! *Szeretettel, a Lista, Mőci* > > > Nagyon szépen köszönjük a Találós kérdést. Átadom a terepet > > > másoknak. :-) > > > Szeretettel, > > > Mőci > > > > > > *On Sat, Aug 16, 2025 at 8:49?PM Katalin Havasi > > > > > > wrote: > > > * > > > > > > *1, 4, 5, 6, 7, 8, 10, ?* > > > > > > *Kedves Levtársak!* > > > > > > * Itt egy nyári fejtörő nemcsak matekosoknak. * > > > > > > * Mi következik a számsorban? * > > > > > > * Aki tudja, csak a megoldást küldje, a magyarázatot kérem ne!* > > > *Üdv,* > > > *Kati * > > > > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From reinisch at t-online.hu Tue Aug 19 10:42:52 2025 From: reinisch at t-online.hu (=?UTF-8?Q?=E2=80=AAreinisch=40t-online=2Ehu=E2=80=AC?=) Date: Tue, 19 Aug 2025 10:42:52 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?TnnDoXJpIHRhbMOhbMOzcyBrw6lyZMOpcyDwn4+W4p2T?= References: <-mmmzwpj2c3g5-r660tdflenys-ep4oxm-dbgoc64inne-muax96vi9jgo-nykzkz-dpntl7-i28n1hjxizog-i5q8shqpgl3u-c4um1o-10s7gl-kq3w4u25hj24-yj1y4w-62nnx4-fkhv2n-tegfeq-dhxodj.1755509683735@email.android.com> <48133988-D2E6-4145-A53E-605DFE6855F8@gmail.com> Message-ID: <-5y1wd19sxroc-uq9m3a-331diu-w3tf1t-hz66vshv0k17drkynryt0a3bpp82kk5lmjll-vc67bt-cnjdqc-vafl7do33eonlq92xmuex7mvj8huut-brz5q1-cm1hud-t0hu50h7xuop-t7x8ja-os8p3a.1755592972393@email.android.com> Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From sorosieszter at gmail.com Tue Aug 19 10:50:07 2025 From: sorosieszter at gmail.com (Eszter Sorosi) Date: Tue, 19 Aug 2025 10:50:07 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?TnnDoXJpIHRhbMOhbMOzcyBrw6lyZMOpcyDwn4+W4p2T?= In-Reply-To: <48133988-D2E6-4145-A53E-605DFE6855F8@gmail.com> References: <-mmmzwpj2c3g5-r660tdflenys-ep4oxm-dbgoc64inne-muax96vi9jgo-nykzkz-dpntl7-i28n1hjxizog-i5q8shqpgl3u-c4um1o-10s7gl-kq3w4u25hj24-yj1y4w-62nnx4-fkhv2n-tegfeq-dhxodj.1755509683735@email.android.com> <48133988-D2E6-4145-A53E-605DFE6855F8@gmail.com> Message-ID: 1+4=5 1+5=6 1÷6=7 1+7=8 1+10=11 11 a válaszom. Dorottya Eszter Mogyorósi ezt írta (időpont: 2025. aug. 19., Ke 10:27): > Nálam is. De nem egészen értem? > > iOkoskáról jöttem, mert siettem ?? > > 2025. aug. 18. dátummal, 11:34 időpontban ?reinisch at t-online.hu? < > reinisch at t-online.hu> írta: > > ? > Kedves Katalin! > A mesterséges inteligencia szerint 11 azaz tizenegy a megoldás. > Üdv. E. > > A HONOR-telefonomról küldve > > > -------- Eredeti üzenet -------- > Feladó: KEA > Dátum: 2025. aug. 18., H 8:30 > Címzett: Katalin Havasi , grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > Tárgy: Re: [Grem] Nyári találós kérdés ??? > > Igen, jól érted ;) > > > 1, 4, 5, 6, 7, 8, 10, ? > > És akkor azt mondom, hogy a (pontosabban egy) szabály az, hogy a > felsorolt számok tízszeresével folytatódik a sorozat periodikusan :) > > > 2025. 08. 18. 2:36 keltezéssel, Katalin Havasi írta: > > Sajnos a 40 nem jó. > > > > Ha jól értem arra célzol, hogy egy csoport viselkedése nem határozza meg > > egy másik csoport viselkedését. Ha erre gondolsz, egyetértek. > > > > > > > > On Sunday, August 17, 2025, 12:47 PM, KEA wrote: > > > > A tradícionálistól eltérő gondolkodás sokszor fontos és jó. > > > > Azért motoszkál bennem a kisördög, hogy egy tetszőleges függvénynek > egy > > adott pontokban/intervallumon ismert értékei önmagukban semmit nem > > garantálnak az azo(ko)n kívüli viselkedésével kapcsolatban ;) Ennek > > előrebocsátásával legyen a következő érték 40. > > > > 2025. 08. 17. 18:40 keltezéssel, Katalin Havasi írta: > > > Köszönöm szépen Mőci! ?? > > > > > > Ugyanezt a találós kérdést feltettem a gimnáziumi > > osztálytársaimnak is + > > > még egy pár embernek, és csak ketten tudták megfejteni a 43-ból. > > Ugyanis > > > a tradicionálistól eltérő gondolkodást igényel. > > > > > > A GREM lista kb. 170 tagból áll, ez kb. 4-szerese az általam > > > megkérdezett csoportnak, tehát kb. 8 ember fogja tudni a választ, > ha > > > statisztikailag ugyanolyan ?teljesítményt? nyújtanak. ?? Biztatok > > > mindenkit, hogy próbálkozzon! De csak a megoldást kérem, a > > magyarázatot > > > ne írjátok meg! > > > > > > Még egyszer a számsor: > > > > > > 1, 4, 5, 6, 7, 8, 10, ? > > > > > > Milyen szám következik? > > > > > > Kellemes fejtörést kívánva, > > > Kati > > > > > > > > > > > > > > > > > > On Sunday, August 17, 2025, 3:08 AM, Emoke Greschik > > > > > > wrote: > > > > > > _*Havasi Kati *- akit *Isten éltessen tegnapi szülinapján is *- > > > találós kérdése tömörített formában alább:_ > > > *Kedves Kati! * > > > *Először is Isten éltessen*! *Szeretettel, a Lista, Mőci* > > > Nagyon szépen köszönjük a Találós kérdést. Átadom a terepet > > > másoknak. :-) > > > Szeretettel, > > > Mőci > > > > > > *On Sat, Aug 16, 2025 at 8:49?PM Katalin Havasi > > > > > > wrote: > > > * > > > > > > *1, 4, 5, 6, 7, 8, 10, ?* > > > > > > *Kedves Levtársak!* > > > > > > * Itt egy nyári fejtörő nemcsak matekosoknak. * > > > > > > * Mi következik a számsorban? * > > > > > > * Aki tudja, csak a megoldást küldje, a magyarázatot kérem ne!* > > > *Üdv,* > > > *Kati * > > > > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From czbtmail at gmail.com Tue Aug 19 12:00:43 2025 From: czbtmail at gmail.com (Bt Cz) Date: Tue, 19 Aug 2025 12:00:43 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?U3plcHQuNC5jc8O8LiAxNzozMC0xODowMCAoMTg6MTUp?= =?utf-8?b?IMOpcmtlesOpc3NlbCBOecOhciB2w6lnaSBUYWzDoWxrb3rDsyBNRUdIw41W?= =?utf-8?q?=C3=93_+_R=C3=89SZLETEK_ALAPOS_ELOLVAS=C3=81SRA?= In-Reply-To: References: Message-ID: Szia Emőke! Köszönjük szépen a meghívást! Előre láthatólag tudnánk menni. Köszönettel Kriszta, János > On 19 Aug 2025, at 08:57, Emoke Greschik wrote: > > ALAPOS ELOLVASÁSRA újabb kiegészítésekkel, módosításokkal: > > Kedves Minden a Címzettek sorában név szerint fel nem sorolt Listatag, k. a Címzettek sorában felsoroltak (= leginkább régi k. Listatagok), fel nem sorolt Feleségeik, Férjeik, DE !!!! más fel nem sorolt SZEMÉLYEK NEM!!! )! DE SZEPT. 3-án VISSZAJELZÉST KÉREK! > > MEGHÍVÓ a szept. 4-e csütörtök esti Nyár végi Találkozóra! > > Szept. 4. csütörtök este 17:30-18:00 közötti érkezéssel, 18:15-as kapuzárással várlak Benneteket! (Aki csak késve tud érkezni, 18:15--18:35 illetve 19:45-20:00-i érkezéssel bejuthat, úgy h. előzetes levelezés/egyeztetés-kor megadom neki édesapám mobil telefonszámát, aki a csengőt ugyan nem hallja, de a saját telefonja csengését igen és ő majd a késő telefonhívása után beengedi az adott időszakokban későket.) > > Ezt a meghívót szept. 4-ig minden héten egyszer, a szept. 4-i héten minden nap ki fogom küldeni. > > A vendégek kizárólagos köre: KIzárólag, aki a k. Meghívottak közül SZEPT. 3-én SZERDÁN visszajelez, hogy tud jönni. Aki szeretne nemleges visszajelzést adni, kérem ezt a magán e mail címemre tegye: greschem at gmail.com > A szept.3-i visszajelzés alapján tudom, ill.Nadinnal tudjuk előkészíteni a kellő számú széket.. > Érkezés ideje és útvonala: 2025. szept. 4. csütörtök 17:30 - 18:00 (legkésőbb 18:15-ig) a nyitott kapun be, a ház lépcsője melletti autófeljárón egyenesen tovább a kertbe vezető,(két letakart farakás közötti) kis lépcsőig. Azon fel a kertbe, a lépcső tetején azonnal jobbra fordulni és a teraszra vezető kis lépcsőn fel a teraszra. > Helyszín: Budapest 1126 Orbánhegyi út 13. a teraszon. > Öltözködés: Akkor már hűvös lehet az idő. A hűvös időre tekintettel, kérlek, hozzatok melegebb holmit is. > !!!!!!! Eső esetére!!!!!! : Enyhe eső esetére esőköpenyt, esernyőt, kérlek, hozzatok. Egon, sajnos, nem tud ponyvát hozni és valószínűleg nem is jön. Ha heves esőre fordul az idő, a lakásba, most nem fogunk tudni behúzódni.. Mindenesetre az aznap reggeli dőjárás jelentés alapján, remélhetőleg, már sejteni fogjuk tudni, milyen idő lesz aznap este. Tehát, ha HEVES esőzés várható, el fog maradni a Nyár végi Találkozó. > Program: > 1./ Kezdő ima > - Egy Szentírás idézet felolvasása az aznapi szentmise igéiből > - az az, 'Aki a Szentlelket elküldte' rózsafüzér tized elimádkozása / SZABADON ELDÖNTHETŐ, hogy valaki szeretné v. nem szeretné a rózsafüzér tizedet imádkozni, > 2./ Rövid bemutatkozó kör, kiegészítve azzal, hogy mindenki elmondja ő hogy próbál segíteni -) Magyarországon, Európán és a világon, mégha nem is látja eredményét :(. (... , ami nem gond. Az igaz gyümölcs nem feltétlenül azonnal érik be.) > 3./ Utána beszélgetés az eddig a grem listán megküldött téma javaslatokról (1/-5./), ill. a spontán felmerülőkről is: 6./ ...): > 1./ Kit válasszak 2026-ban? 2./ Mi lesz velünk Ukrajna árnyékában?, 3./ Mit tehetek egy jobb jövőért? 4./ Hogy látom a jelent komplex > megközelítésben, mik a terveim e vonatkozásban ? 5./ Az összeomlás veszélye vs. kiút, remény, 6./ ..... > Mit hozzatok enni-inni?: Kérem, legyetek szívesek > - a hölgyek személyenként min. 40 dkg. finom darabos édes süteményt MÁR TÁLALÁSRA KÉSZEN (Kérem szépen, h. kanálra ne legyen szükség.) > - a férfiak személyenként min. 40 dkg finom darabos sós süteményt MÁR TÁLALÁSRA KÉSZEN.. Aki szeretne sós sütemény helyett egy üveg bort hozni a KÖZÖSBE, köszönettel vesszük. > - én két üveg higítandó Piroska szörp sziruppal és a vízzel járulok hozzá ill. simán tisztán ivóvízzel. > Mi lesz a maradékkal? Reméljük, nem lesz maradék, De ha sok maradék lesz, azt szétosztjuk, ha kevés, azt nem osztjuk szét, hanem édesapám fogyaszthatja el. > KÖSZÖNET Jekelfalussy Nadinnak: Kedves Nadine! Köszönöm szépen a visszajelzésedet! > > AKIK EDDIG BIZTOSRA JELEZTÉK JÖVETELI SZÁNDÉKUKAT: 1./ Bánhegyi Viki, 2./ Bánhegyi Péter, 3./ Garay Barna > > Szeretettel, > Emőke / Mőci > > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Tue Aug 19 12:01:57 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 19 Aug 2025 12:01:57 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?U3plcHQuNC5jc8O8LiAxNzozMC0xODowMCAoMTg6MTUp?= =?utf-8?b?IMOpcmtlesOpc3NlbCBOecOhciB2w6lnaSBUYWzDoWxrb3rDsyBNRUdI?= =?utf-8?b?w41Ww5MgKyBSw4lTWkxFVEVLIEFMQVBPUyBFTE9MVkFTw4FTUkE=?= In-Reply-To: References: Message-ID: Kedves Kriszta és János! Köszönöm a visszajelzést. Szeretettel várunk! Szeretettel, Mőci On Tue, Aug 19, 2025 at 12:01?PM Bt Cz wrote: > Szia Emőke! > > Köszönjük szépen a meghívást! > Előre láthatólag tudnánk menni. > > Köszönettel > Kriszta, János > > > > On 19 Aug 2025, at 08:57, Emoke Greschik wrote: > > ALAPOS ELOLVASÁSRA újabb kiegészítésekkel, módosításokkal: > > *Kedves Minden a Címzettek sorában név szerint fel nem sorolt Listatag, > k. a Címzettek sorában felsoroltak (= leginkább régi k. Listatagok), fel > nem sorolt Feleségeik, Férjeik, DE **!!!! más fel nem > sorolt SZEMÉLYEK NEM!!! )*! DE SZEPT. 3-án VISSZAJELZÉST KÉREK! > > *MEGHÍVÓ a szept. 4-e csütörtök esti Nyár végi Találkozóra!* > > *Szept. 4. csütörtök este 17:30-18:00 közötti érkezéssel, 18:15-as > kapuzárással várlak Benneteket! **(**Aki csak késve tud érkezni, > 18:15--18:35 illetve 19:45-20:00-i érkezéssel bejuthat, úgy h. előzetes > levelezés/egyeztetés-kor megadom neki édesapám mobil telefonszámát, aki a > csengőt ugyan nem hallja, de a saját telefonja csengését igen és ő majd a > késő telefonhívása után beengedi az adott időszakokban későket.)* > > *Ezt a meghívót szept. 4-ig minden héten egyszer, a szept. 4-i héten > minden nap * ki fogom küldeni. > > *A **vendégek kizárólagos köre**: * *KIzárólag, aki *a k. *Meghívottak *közül > *SZEPT. 3-én SZERDÁN visszajelez, hogy tud jönni. *Aki szeretne *nemleges > visszajelzést adni*, kérem ezt a magán e mail címemre tegye: > greschem at gmail.com > *A szept.3-i visszajelzés * *alapján *tudom, ill.Nadinnal tudjuk > előkészíteni a kellő számú széket.. > *Érkezés ideje és útvonala*: 2025. szept. 4. csütörtök 17:30 - 18:00 > (legkésőbb 18:15-ig) a nyitott kapun be, a ház lépcsője melletti > autófeljárón egyenesen tovább a kertbe vezető,(két letakart farakás > közötti) kis lépcsőig. Azon fel a kertbe, a lépcső tetején azonnal jobbra > fordulni és a teraszra vezető kis lépcsőn fel a teraszra. > *Helyszín*: Budapest 1126 Orbánhegyi út 13. a teraszon. > *Öltözködés: *Akkor már hűvös lehet az idő. A hűvös időre tekintettel, > kérlek, hozzatok melegebb holmit is. > *!!!!!!! Eső esetére!!!!!! :* Enyhe eső esetére esőköpenyt, esernyőt, > kérlek, hozzatok. *Egon*, sajnos, nem tud ponyvát hozni és valószínűleg > nem is jön. *Ha heves esőre fordul az idő, a lakásba, most nem fogunk > tudni behúzódni*.. Mindenesetre az aznap reggeli dőjárás jelentés > alapján, remélhetőleg, már sejteni fogjuk tudni, milyen idő lesz aznap > este. *Tehát, ha HEVES esőzés várható, el fog maradni a Nyár végi > Találkozó. * > *Program: * > 1./ *Kezdő ima * > * - Egy Szentírás idézet felolvasása az aznapi szentmise igéiből * > *- az az, 'Aki a Szentlelket elküldte' rózsafüzér tized > elimádkozása / **SZABADON ELDÖNTHETŐ, hogy valaki szeretné v. nem > szeretné a rózsafüzér tizedet imádkozni, * > 2./ *Rövid bemutatkozó kör*, kiegészítve azzal, hogy *mindenki *elmondja > ő *hogy próbál segíteni -) Magyarországon, Európán és a világon, *mégha nem > is látja eredményét :(. (... , ami nem gond. *Az igaz gyümölcs *nem > feltétlenül azonnal *érik be*.) > 3./ Utána *beszélgetés *az eddig a grem *listán *megküldött téma > javaslatokról (1/-5./), ill. a spontán felmerülőkről is: 6./ ...): > 1./ Kit válasszak 2026-ban? 2./ Mi lesz velünk Ukrajna árnyékában?*, > 3./ *Mit tehetek egy jobb jövőért? 4./ Hogy látom a jelent komplex > megközelítésben, mik a terveim e vonatkozásban ? 5./ Az összeomlás > veszélye vs. kiút, remény, 6./ ..... > *Mit hozzatok enni-inni?:* Kérem, legyetek szívesek > - *a hölgyek *személyenként min. 40 dkg. finom darabos édes süteményt *MÁR > TÁLALÁSRA KÉSZEN (Kérem szépen, h. kanálra ne legyen szükség.)* > - *a férfiak* személyenként min. 40 dkg finom darabos sós süteményt MÁR > TÁLALÁSRA KÉSZEN.. Aki szeretne sós sütemény helyett egy üveg bort hozni a > KÖZÖSBE, köszönettel vesszük. > - én két üveg higítandó Piroska szörp sziruppal és a vízzel járulok hozzá > ill. simán tisztán ivóvízzel. > *Mi lesz a maradékkal?* Reméljük, nem lesz maradék, De ha sok maradék > lesz, azt szétosztjuk, ha kevés, azt nem osztjuk szét, hanem *édesapám *fogyaszthatja > el. > *KÖSZÖNET ** Jekelfalussy Nadinnak: * Kedves *Nadine*! Köszönöm szépen a > visszajelzésedet! > > *AKIK **EDDIG **BIZTOSRA JELEZTÉK **JÖVETELI SZÁNDÉKUKAT: **1./ Bánhegyi > Viki, 2./ Bánhegyi Péter, 3./ Garay Barna * > > *Szeretettel*, > Emőke / Mőci > > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > > > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From czbtmail at gmail.com Tue Aug 19 12:04:44 2025 From: czbtmail at gmail.com (Bt Cz) Date: Tue, 19 Aug 2025 12:04:44 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?U3plcHQuNC5jc8O8LiAxNzozMC0xODowMCAoMTg6MTUp?= =?utf-8?b?IMOpcmtlesOpc3NlbCBOecOhciB2w6lnaSBUYWzDoWxrb3rDsyBNRUdIw41W?= =?utf-8?q?=C3=93_+_R=C3=89SZLETEK_ALAPOS_ELOLVAS=C3=81SRA?= In-Reply-To: References: Message-ID: Köszönjük! Kriszta > On 19 Aug 2025, at 12:01, Emoke Greschik wrote: > > Kedves Kriszta és János! > Köszönöm a visszajelzést. Szeretettel várunk! > Szeretettel, > Mőci > > On Tue, Aug 19, 2025 at 12:01?PM Bt Cz > wrote: >> Szia Emőke! >> >> Köszönjük szépen a meghívást! >> Előre láthatólag tudnánk menni. >> >> Köszönettel >> Kriszta, János >> >> >> >>> On 19 Aug 2025, at 08:57, Emoke Greschik > wrote: >>> >>> ALAPOS ELOLVASÁSRA újabb kiegészítésekkel, módosításokkal: >>> >>> Kedves Minden a Címzettek sorában név szerint fel nem sorolt Listatag, k. a Címzettek sorában felsoroltak (= leginkább régi k. Listatagok), fel nem sorolt Feleségeik, Férjeik, DE !!!! más fel nem sorolt SZEMÉLYEK NEM!!! )! DE SZEPT. 3-án VISSZAJELZÉST KÉREK! >>> >>> MEGHÍVÓ a szept. 4-e csütörtök esti Nyár végi Találkozóra! >>> >>> Szept. 4. csütörtök este 17:30-18:00 közötti érkezéssel, 18:15-as kapuzárással várlak Benneteket! (Aki csak késve tud érkezni, 18:15--18:35 illetve 19:45-20:00-i érkezéssel bejuthat, úgy h. előzetes levelezés/egyeztetés-kor megadom neki édesapám mobil telefonszámát, aki a csengőt ugyan nem hallja, de a saját telefonja csengését igen és ő majd a késő telefonhívása után beengedi az adott időszakokban későket.) >>> >>> Ezt a meghívót szept. 4-ig minden héten egyszer, a szept. 4-i héten minden nap ki fogom küldeni. >>> >>> A vendégek kizárólagos köre: KIzárólag, aki a k. Meghívottak közül SZEPT. 3-én SZERDÁN visszajelez, hogy tud jönni. Aki szeretne nemleges visszajelzést adni, kérem ezt a magán e mail címemre tegye: greschem at gmail.com >>> A szept.3-i visszajelzés alapján tudom, ill.Nadinnal tudjuk előkészíteni a kellő számú széket.. >>> Érkezés ideje és útvonala: 2025. szept. 4. csütörtök 17:30 - 18:00 (legkésőbb 18:15-ig) a nyitott kapun be, a ház lépcsője melletti autófeljárón egyenesen tovább a kertbe vezető,(két letakart farakás közötti) kis lépcsőig. Azon fel a kertbe, a lépcső tetején azonnal jobbra fordulni és a teraszra vezető kis lépcsőn fel a teraszra. >>> Helyszín: Budapest 1126 Orbánhegyi út 13. a teraszon. >>> Öltözködés: Akkor már hűvös lehet az idő. A hűvös időre tekintettel, kérlek, hozzatok melegebb holmit is. >>> !!!!!!! Eső esetére!!!!!! : Enyhe eső esetére esőköpenyt, esernyőt, kérlek, hozzatok. Egon, sajnos, nem tud ponyvát hozni és valószínűleg nem is jön. Ha heves esőre fordul az idő, a lakásba, most nem fogunk tudni behúzódni.. Mindenesetre az aznap reggeli dőjárás jelentés alapján, remélhetőleg, már sejteni fogjuk tudni, milyen idő lesz aznap este. Tehát, ha HEVES esőzés várható, el fog maradni a Nyár végi Találkozó. >>> Program: >>> 1./ Kezdő ima >>> - Egy Szentírás idézet felolvasása az aznapi szentmise igéiből >>> - az az, 'Aki a Szentlelket elküldte' rózsafüzér tized elimádkozása / SZABADON ELDÖNTHETŐ, hogy valaki szeretné v. nem szeretné a rózsafüzér tizedet imádkozni, >>> 2./ Rövid bemutatkozó kör, kiegészítve azzal, hogy mindenki elmondja ő hogy próbál segíteni -) Magyarországon, Európán és a világon, mégha nem is látja eredményét :(. (... , ami nem gond. Az igaz gyümölcs nem feltétlenül azonnal érik be.) >>> 3./ Utána beszélgetés az eddig a grem listán megküldött téma javaslatokról (1/-5./), ill. a spontán felmerülőkről is: 6./ ...): >>> 1./ Kit válasszak 2026-ban? 2./ Mi lesz velünk Ukrajna árnyékában?, 3./ Mit tehetek egy jobb jövőért? 4./ Hogy látom a jelent komplex >>> megközelítésben, mik a terveim e vonatkozásban ? 5./ Az összeomlás veszélye vs. kiút, remény, 6./ ..... >>> Mit hozzatok enni-inni?: Kérem, legyetek szívesek >>> - a hölgyek személyenként min. 40 dkg. finom darabos édes süteményt MÁR TÁLALÁSRA KÉSZEN (Kérem szépen, h. kanálra ne legyen szükség.) >>> - a férfiak személyenként min. 40 dkg finom darabos sós süteményt MÁR TÁLALÁSRA KÉSZEN.. Aki szeretne sós sütemény helyett egy üveg bort hozni a KÖZÖSBE, köszönettel vesszük. >>> - én két üveg higítandó Piroska szörp sziruppal és a vízzel járulok hozzá ill. simán tisztán ivóvízzel. >>> Mi lesz a maradékkal? Reméljük, nem lesz maradék, De ha sok maradék lesz, azt szétosztjuk, ha kevés, azt nem osztjuk szét, hanem édesapám fogyaszthatja el. >>> KÖSZÖNET Jekelfalussy Nadinnak: Kedves Nadine! Köszönöm szépen a visszajelzésedet! >>> >>> AKIK EDDIG BIZTOSRA JELEZTÉK JÖVETELI SZÁNDÉKUKAT: 1./ Bánhegyi Viki, 2./ Bánhegyi Péter, 3./ Garay Barna >>> >>> Szeretettel, >>> Emőke / Mőci >>> >>> _______________________________________________ >>> Grem mailing list >>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >> >> _______________________________________________ >> Grem mailing list >> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Tue Aug 19 12:58:08 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 19 Aug 2025 12:58:08 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?TWFpIGV2YW5nLiArIGVsbcOpbGtlZMOpc2Vr?= Message-ID: *Barsi Balázs atya elmélkedéseinek forrása: **https://barsitelekmm.blogspot.com/ **, a Bp. Barron elmélkedések napi emailjeire a **wordonfire.org ** linken ** lehet feliratkozni.* *xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx* *ALLELUJA Jézus Krisztus vállalta a szegénységet, ámbár gazdag volt, * hogy gazdaggá tegyen titeket szegénysége által*. 2Kor 8,9 ? 2. tónus. *? EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből * *A gazdag, aki szívében a földiekhez tapad, nagyon nehezen üdvözül. * A gazdag ifjú távozása után *Jézus így szólt tanítványaihoz: ?Bizony, mondom nektek*:* A gazdag* nehezen *jut be a mennyek országába. Újra mondom nektek: Könnyebb a tevének átmenni* *a tű fokán, mint a gazdagnak bejutnia Isten országába.?* *Ennek hallatára a tanítványok igen megdöbbentek, és azt kérdezték: ?Hát akkor ki üdvözülhet?? Jézus rájuk tekintett, és így szólt: *?Embereknek *ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges.?* *Ekkor Péter megkérdezte: ?Nézd,* mi mindenünket *elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz a jutalmunk?? Jézus így válaszolt: ?Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem: a *világ *megújulásakor, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, együtt ültök majd vele tizenkét trónon, hogy ítélkezzetek Izrael tizenkét *törzse* felett. Sőt mindaz, aki elhagyja értem *otthonát, testvéreit, nővéreit, atyját, anyját, gyermekeit vagy földjét, * százannyit kap, és elnyeri majd az örök életet. Sokan lesznek az elsőkből *utolsók*, és az *utolsókból * elsők.? Ezek az evangélium igéi. * *Mt 19,23-30* *Barsi Balázs atya elmélkedése:* *Szent Péter *nem alkudozik az Úrral ? Mit adsz, ha... ?, hanem inkább külső nyomásra, a többiek állandó unszolására *merül fel benne a kérdés, miután már mindenét elhagyva, az isteni vonzásnak feltétel nélkül engedelmeskedve Jézus nyomába szegődött*. Talán Jézus szavaival szeretne válaszolni környezetének és mindazoknak, akik rákérdeznek döntése értelmességére. *Péter érzi, hogy maga Jézus a jutalom a maga felfoghatatlan és Istenbe nyúló titkával, de most magától Jézustól vár feleletet,* *hogy azt továbbmondhassa azoknak, akikben felmerül a kérdés: megéri?e Jézust követni.* *Valójában Jézus semmit sem ígér erre a földi életre, minden ígérete a boldog örök élet. Az,* *hogy vele ítélkezünk a világ megújulásakor*, *azt jelenti, hogy mint társörökösök, vele együtt örökségül kapjuk az örök életet, valamint hogy részt veszünk örök uralmában*. A ?százannyi? Jézus szájából ugyancsak az örök élet szinonimájaként hangozhatott el, de mivel nem zsidó környezetben ezt a kifejezést nem értették, ezért magyarázatul hozzátették: *az örök életet. *Így azonban az a benyomása támadhatott az olvasónak, mintha két dologról lenne szó: a százannyi jelentené az evilágra kapott javakat, az örök élet pedig az eljövendő életet. És egy keresztény kéz a százannyit kezdte saját tapasztalatával kifejteni az evangéliumban, hiszen *a tanítványok örömteli tapasztalata volt, hogy az Egyházban testvéreket, atyákat, anyákat kapnak, és földeket, hiszen bárhová mennek, otthon vannak keresztény testvéreiknél.* *Bp. Barron's Gospel meditation:* Friends, in today?s Gospel, *the Lord explains why it?s hard for a rich person to enter the kingdom of heaven*. Don?t think in terms of some specific measurement of wealth. Think in terms of a frame of mind. A rich person is convinced that joy will come from *filling up the ego.* *So Peter asks: ?We have given up everything and followed you. What will there be for us?? And Jesus replies, ?Everyone who has given up houses or brothers or sisters or father or mother or children or lands for the sake of my name will receive a hundred times more, and will inherit eternal life.? *It?s so important to note that this is not a sort of capitalist calculation: Just make a good investment and you?ll get a spectacular return; you?ll have all the houses and money you want. *Once you let go of the world in a spirit of detachment, once you remove the things of this world from your grasp and see them without distortion, you will really have them. They will appear as they are, as God intended them. *They will no longer be objects for your manipulation or possession but beautiful realities in themselves. *Imádkozzál érettünk Istennek Szent Anyja, hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire. Ámen.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From goczan at gmail.com Tue Aug 19 13:43:34 2025 From: goczan at gmail.com (Laszlo Goczan) Date: Tue, 19 Aug 2025 13:43:34 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?U3plcHQuNC5jc8O8LiAxNzozMC0xODowMCAoMTg6MTUp?= =?utf-8?b?IMOpcmtlesOpc3NlbCBOecOhciB2w6lnaSBUYWzDoWxrb3rDsyBNRUdI?= =?utf-8?b?w41Ww5MgKyBSw4lTWkxFVEVLIEFMQVBPUyBFTE9MVkFTw4FTUkE=?= In-Reply-To: References: Message-ID: Szia, Emőke! Legnagyobb sajnálatomra szeptember 4-n ügyeletes vagyok az SBO-n. Remélem, Ildikó el tud menni. Szeretettel: Góczán Laci Bt Cz ezt írta (időpont: 2025. aug. 19., K, 12:05): > Köszönjük! > Kriszta > > On 19 Aug 2025, at 12:01, Emoke Greschik wrote: > > Kedves Kriszta és János! > Köszönöm a visszajelzést. Szeretettel várunk! > Szeretettel, > Mőci > > On Tue, Aug 19, 2025 at 12:01?PM Bt Cz wrote: > >> Szia Emőke! >> >> Köszönjük szépen a meghívást! >> Előre láthatólag tudnánk menni. >> >> Köszönettel >> Kriszta, János >> >> >> >> On 19 Aug 2025, at 08:57, Emoke Greschik wrote: >> >> ALAPOS ELOLVASÁSRA újabb kiegészítésekkel, módosításokkal: >> >> *Kedves Minden a Címzettek sorában név szerint fel nem sorolt Listatag, >> k. a Címzettek sorában felsoroltak (= leginkább régi k. Listatagok), fel >> nem sorolt Feleségeik, Férjeik, DE **!!!! más fel nem >> sorolt SZEMÉLYEK NEM!!! )*! DE SZEPT. 3-án VISSZAJELZÉST KÉREK! >> >> *MEGHÍVÓ a szept. 4-e csütörtök esti Nyár végi Találkozóra!* >> >> *Szept. 4. csütörtök este 17:30-18:00 közötti érkezéssel, 18:15-as >> kapuzárással várlak Benneteket! **(**Aki csak késve tud érkezni, >> 18:15--18:35 illetve 19:45-20:00-i érkezéssel bejuthat, úgy h. előzetes >> levelezés/egyeztetés-kor megadom neki édesapám mobil telefonszámát, aki a >> csengőt ugyan nem hallja, de a saját telefonja csengését igen és ő majd a >> késő telefonhívása után beengedi az adott időszakokban későket.)* >> >> *Ezt a meghívót szept. 4-ig minden héten egyszer, a szept. 4-i héten >> minden nap * ki fogom küldeni. >> >> *A **vendégek kizárólagos köre**: * *KIzárólag, aki *a k. *Meghívottak *közül >> *SZEPT. 3-én SZERDÁN visszajelez, hogy tud jönni. *Aki szeretne *nemleges >> visszajelzést adni*, kérem ezt a magán e mail címemre tegye: >> greschem at gmail.com >> *A szept.3-i visszajelzés * *alapján *tudom, ill.Nadinnal tudjuk >> előkészíteni a kellő számú széket.. >> *Érkezés ideje és útvonala*: 2025. szept. 4. csütörtök 17:30 - 18:00 >> (legkésőbb 18:15-ig) a nyitott kapun be, a ház lépcsője melletti >> autófeljárón egyenesen tovább a kertbe vezető,(két letakart farakás >> közötti) kis lépcsőig. Azon fel a kertbe, a lépcső tetején azonnal jobbra >> fordulni és a teraszra vezető kis lépcsőn fel a teraszra. >> *Helyszín*: Budapest 1126 Orbánhegyi út 13. a teraszon. >> *Öltözködés: *Akkor már hűvös lehet az idő. A hűvös időre tekintettel, >> kérlek, hozzatok melegebb holmit is. >> *!!!!!!! Eső esetére!!!!!! :* Enyhe eső esetére esőköpenyt, esernyőt, >> kérlek, hozzatok. *Egon*, sajnos, nem tud ponyvát hozni és valószínűleg >> nem is jön. *Ha heves esőre fordul az idő, a lakásba, most nem fogunk >> tudni behúzódni*.. Mindenesetre az aznap reggeli dőjárás jelentés >> alapján, remélhetőleg, már sejteni fogjuk tudni, milyen idő lesz aznap >> este. *Tehát, ha HEVES esőzés várható, el fog maradni a Nyár végi >> Találkozó. * >> *Program: * >> 1./ *Kezdő ima * >> * - Egy Szentírás idézet felolvasása az aznapi szentmise igéiből * >> *- az az, 'Aki a Szentlelket elküldte' rózsafüzér tized >> elimádkozása / **SZABADON ELDÖNTHETŐ, hogy valaki szeretné v. nem >> szeretné a rózsafüzér tizedet imádkozni, * >> 2./ *Rövid bemutatkozó kör*, kiegészítve azzal, hogy *mindenki *elmondja >> ő *hogy próbál segíteni -) Magyarországon, Európán és a világon, *mégha nem >> is látja eredményét :(. (... , ami nem gond. *Az igaz gyümölcs *nem >> feltétlenül azonnal *érik be*.) >> 3./ Utána *beszélgetés *az eddig a grem *listán *megküldött téma >> javaslatokról (1/-5./), ill. a spontán felmerülőkről is: 6./ ...): >> 1./ Kit válasszak 2026-ban? 2./ Mi lesz velünk Ukrajna árnyékában?*, >> 3./ *Mit tehetek egy jobb jövőért? 4./ Hogy látom a jelent komplex >> megközelítésben, mik a terveim e vonatkozásban ? 5./ Az összeomlás >> veszélye vs. kiút, remény, 6./ ..... >> *Mit hozzatok enni-inni?:* Kérem, legyetek szívesek >> - *a hölgyek *személyenként min. 40 dkg. finom darabos édes süteményt *MÁR >> TÁLALÁSRA KÉSZEN (Kérem szépen, h. kanálra ne legyen szükség.)* >> - *a férfiak* személyenként min. 40 dkg finom darabos sós süteményt MÁR >> TÁLALÁSRA KÉSZEN.. Aki szeretne sós sütemény helyett egy üveg bort hozni a >> KÖZÖSBE, köszönettel vesszük. >> - én két üveg higítandó Piroska szörp sziruppal és a vízzel járulok hozzá >> ill. simán tisztán ivóvízzel. >> *Mi lesz a maradékkal?* Reméljük, nem lesz maradék, De ha sok maradék >> lesz, azt szétosztjuk, ha kevés, azt nem osztjuk szét, hanem *édesapám *fogyaszthatja >> el. >> *KÖSZÖNET ** Jekelfalussy Nadinnak: * Kedves *Nadine*! Köszönöm szépen a >> visszajelzésedet! >> >> *AKIK **EDDIG **BIZTOSRA JELEZTÉK **JÖVETELI SZÁNDÉKUKAT: **1./ >> Bánhegyi Viki, 2./ Bánhegyi Péter, 3./ Garay Barna * >> >> *Szeretettel*, >> Emőke / Mőci >> >> _______________________________________________ >> Grem mailing list >> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >> >> >> _______________________________________________ >> Grem mailing list >> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >> > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > > > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Tue Aug 19 13:57:40 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 19 Aug 2025 13:57:40 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?U3plcHQuNC5jc8O8LiAxNzozMC0xODowMCAoMTg6MTUp?= =?utf-8?b?IMOpcmtlesOpc3NlbCBOecOhciB2w6lnaSBUYWzDoWxrb3rDsyBNRUdI?= =?utf-8?b?w41Ww5MgKyBSw4lTWkxFVEVLIEFMQVBPUyBFTE9MVkFTw4FTUkE=?= In-Reply-To: References: Message-ID: Kedves Laci! Kitartást, jó egészséget!!!! Sajnálom, sajnáljuk, hogy nem tudsz jönni. Remélem, reméljük, Ildikó a jöveteli szándékáról fog visszajelezni szept. 3-án. Szeretettel, Mőci On Tue, Aug 19, 2025 at 1:43?PM Laszlo Goczan wrote: > Szia, Emőke! > > Legnagyobb sajnálatomra szeptember 4-n ügyeletes vagyok az SBO-n. > Remélem, Ildikó el tud menni. > Szeretettel: Góczán Laci > > Bt Cz ezt írta (időpont: 2025. aug. 19., K, 12:05): > >> Köszönjük! >> Kriszta >> >> On 19 Aug 2025, at 12:01, Emoke Greschik wrote: >> >> Kedves Kriszta és János! >> Köszönöm a visszajelzést. Szeretettel várunk! >> Szeretettel, >> Mőci >> >> On Tue, Aug 19, 2025 at 12:01?PM Bt Cz wrote: >> >>> Szia Emőke! >>> >>> Köszönjük szépen a meghívást! >>> Előre láthatólag tudnánk menni. >>> >>> Köszönettel >>> Kriszta, János >>> >>> >>> >>> On 19 Aug 2025, at 08:57, Emoke Greschik wrote: >>> >>> ALAPOS ELOLVASÁSRA újabb kiegészítésekkel, módosításokkal: >>> >>> *Kedves Minden a Címzettek sorában név szerint fel nem sorolt Listatag, >>> k. a Címzettek sorában felsoroltak (= leginkább régi k. Listatagok), fel >>> nem sorolt Feleségeik, Férjeik, DE **!!!! más fel nem >>> sorolt SZEMÉLYEK NEM!!! )*! DE SZEPT. 3-án VISSZAJELZÉST KÉREK! >>> >>> *MEGHÍVÓ a szept. 4-e csütörtök esti Nyár végi Találkozóra!* >>> >>> *Szept. 4. csütörtök este 17:30-18:00 közötti érkezéssel, 18:15-as >>> kapuzárással várlak Benneteket! **(**Aki csak késve tud érkezni, >>> 18:15--18:35 illetve 19:45-20:00-i érkezéssel bejuthat, úgy h. előzetes >>> levelezés/egyeztetés-kor megadom neki édesapám mobil telefonszámát, aki a >>> csengőt ugyan nem hallja, de a saját telefonja csengését igen és ő majd a >>> késő telefonhívása után beengedi az adott időszakokban későket.)* >>> >>> *Ezt a meghívót szept. 4-ig minden héten egyszer, a szept. 4-i héten >>> minden nap * ki fogom küldeni. >>> >>> *A **vendégek kizárólagos köre**: * *KIzárólag, aki *a k. *Meghívottak *közül >>> *SZEPT. 3-én SZERDÁN visszajelez, hogy tud jönni. *Aki szeretne *nemleges >>> visszajelzést adni*, kérem ezt a magán e mail címemre tegye: >>> greschem at gmail.com >>> *A szept.3-i visszajelzés * *alapján *tudom, ill.Nadinnal tudjuk >>> előkészíteni a kellő számú széket.. >>> *Érkezés ideje és útvonala*: 2025. szept. 4. csütörtök 17:30 - 18:00 >>> (legkésőbb 18:15-ig) a nyitott kapun be, a ház lépcsője melletti >>> autófeljárón egyenesen tovább a kertbe vezető,(két letakart farakás >>> közötti) kis lépcsőig. Azon fel a kertbe, a lépcső tetején azonnal jobbra >>> fordulni és a teraszra vezető kis lépcsőn fel a teraszra. >>> *Helyszín*: Budapest 1126 Orbánhegyi út 13. a teraszon. >>> *Öltözködés: *Akkor már hűvös lehet az idő. A hűvös időre tekintettel, >>> kérlek, hozzatok melegebb holmit is. >>> *!!!!!!! Eső esetére!!!!!! :* Enyhe eső esetére esőköpenyt, esernyőt, >>> kérlek, hozzatok. *Egon*, sajnos, nem tud ponyvát hozni és valószínűleg >>> nem is jön. *Ha heves esőre fordul az idő, a lakásba, most nem fogunk >>> tudni behúzódni*.. Mindenesetre az aznap reggeli dőjárás jelentés >>> alapján, remélhetőleg, már sejteni fogjuk tudni, milyen idő lesz aznap >>> este. *Tehát, ha HEVES esőzés várható, el fog maradni a Nyár végi >>> Találkozó. * >>> *Program: * >>> 1./ *Kezdő ima * >>> * - Egy Szentírás idézet felolvasása az aznapi szentmise igéiből * >>> *- az az, 'Aki a Szentlelket elküldte' rózsafüzér tized >>> elimádkozása / **SZABADON ELDÖNTHETŐ, hogy valaki szeretné v. nem >>> szeretné a rózsafüzér tizedet imádkozni, * >>> 2./ *Rövid bemutatkozó kör*, kiegészítve azzal, hogy *mindenki *elmondja >>> ő *hogy próbál segíteni -) Magyarországon, Európán és a világon, *mégha nem >>> is látja eredményét :(. (... , ami nem gond. *Az igaz gyümölcs *nem >>> feltétlenül azonnal *érik be*.) >>> 3./ Utána *beszélgetés *az eddig a grem *listán *megküldött téma >>> javaslatokról (1/-5./), ill. a spontán felmerülőkről is: 6./ ...): >>> 1./ Kit válasszak 2026-ban? 2./ Mi lesz velünk Ukrajna árnyékában?*, >>> 3./ *Mit tehetek egy jobb jövőért? 4./ Hogy látom a jelent komplex >>> megközelítésben, mik a terveim e vonatkozásban ? 5./ Az összeomlás >>> veszélye vs. kiút, remény, 6./ ..... >>> *Mit hozzatok enni-inni?:* Kérem, legyetek szívesek >>> - *a hölgyek *személyenként min. 40 dkg. finom darabos édes süteményt *MÁR >>> TÁLALÁSRA KÉSZEN (Kérem szépen, h. kanálra ne legyen szükség.)* >>> - *a férfiak* személyenként min. 40 dkg finom darabos sós süteményt MÁR >>> TÁLALÁSRA KÉSZEN.. Aki szeretne sós sütemény helyett egy üveg bort hozni a >>> KÖZÖSBE, köszönettel vesszük. >>> - én két üveg higítandó Piroska szörp sziruppal és a vízzel járulok >>> hozzá ill. simán tisztán ivóvízzel. >>> *Mi lesz a maradékkal?* Reméljük, nem lesz maradék, De ha sok maradék >>> lesz, azt szétosztjuk, ha kevés, azt nem osztjuk szét, hanem *édesapám >>> *fogyaszthatja el. >>> *KÖSZÖNET ** Jekelfalussy Nadinnak: * Kedves *Nadine*! Köszönöm szépen >>> a visszajelzésedet! >>> >>> *AKIK **EDDIG **BIZTOSRA JELEZTÉK **JÖVETELI SZÁNDÉKUKAT: **1./ >>> Bánhegyi Viki, 2./ Bánhegyi Péter, 3./ Garay Barna * >>> >>> *Szeretettel*, >>> Emőke / Mőci >>> >>> _______________________________________________ >>> Grem mailing list >>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>> >>> >>> _______________________________________________ >>> Grem mailing list >>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >>> >> _______________________________________________ >> Grem mailing list >> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >> >> >> _______________________________________________ >> Grem mailing list >> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu >> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem >> > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Tue Aug 19 14:18:41 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Tue, 19 Aug 2025 14:18:41 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Fot=C3=B3_-_EU_vezet=C5=91k?= In-Reply-To: <-ac7067-7zhiw2-5yw4kfj3cibf-1kxbpp35kj6b-9qi6z7-mxsp4s4go6df-gknz2t-cqisp0vbix7g-msoa34-tltlugql2qxyzcju9ntf0tlu-7nwt4s-2s3z6gnnphv6c88h85cxc0kkmo3uv9f7wl1z.1755585783065@email.android.com> References: <-ac7067-7zhiw2-5yw4kfj3cibf-1kxbpp35kj6b-9qi6z7-mxsp4s4go6df-gknz2t-cqisp0vbix7g-msoa34-tltlugql2qxyzcju9ntf0tlu-7nwt4s-2s3z6gnnphv6c88h85cxc0kkmo3uv9f7wl1z.1755585783065@email.android.com> Message-ID: Másik listán kaptam: FELADÓ NEVE NÉLKÜL TOVÁBBÍTVA, *színezés E/M-től:*: "Itt pl.: FACT CHECK: The truth behind ?humiliated European leaders? waiting to meet Trump at White House - The Week Copilot-összefoglaló (ettől persze még találó a kép, bárki is alkotta; olyan, mint egy jó karikatúra): A The Week cikke megerősíti, hogy a kép, amelyen európai vezetők (köztük Emmanuel Macron és Ursula von der Leyen) láthatók egy folyosón ülve, miközben *állítólag *Donald Trumpra várnak a Fehér Házban, nem valódi, hanem mesterséges intelligencia által generált......" --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From ritakunsay at gmail.com Tue Aug 19 14:31:23 2025 From: ritakunsay at gmail.com (Rita Kunsay-Sipos) Date: Tue, 19 Aug 2025 14:31:23 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?UGVkYWfDs2d1c29rIHLDqXN6w6lyZSBrZWR2ZXptw6lueWVz?= =?utf-8?b?IHbDoXPDoXJsw6FzIGF1Z3VzenR1cyAyNS0yNyBrw7Z6w7Z0dCBhIExp?= =?utf-8?q?briben?= In-Reply-To: References: <2629de298648448b819d5616755f54aeHE1P195MB03807CC194C53C22CB75AC2EF130A@HE1P195MB0380.EURP195.PROD.OUTLOOK.COM> Message-ID: A Libri idén nyáron is szeretné megköszönni a pedagógusok munkáját, és ezáltal közelebb hozni számukra az olvasás élményét. Kérem, segítsen értesíteni munkatársaikat, a *pedagógusokat* és *könyvtárosokat*, hogy *2025. augusztus 25-27. között 20% kedvezmény* vehető igénybe a libri.hu weboldalon és a *Libri* könyvesboltokban! Kérdés esetén a Libri kommunikációs osztálya és ügyfélszolgálata is áll szíves rendelkezésre. Köszönettel: Libri Könyvesboltok --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: image.png Type: image/png Size: 1952839 bytes Desc: nem elérhető URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: 210193_kozszolgalati_20__kupon4.jpg Type: image/jpeg Size: 85807 bytes Desc: nem elérhető URL: From reinisch at t-online.hu Tue Aug 19 15:17:54 2025 From: reinisch at t-online.hu (=?UTF-8?Q?=E2=80=AAreinisch=40t-online=2Ehu=E2=80=AC?=) Date: Tue, 19 Aug 2025 15:17:54 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Fot=C3=B3_-_EU_vezet=C5=91k?= References: <-ac7067-7zhiw2-5yw4kfj3cibf-1kxbpp35kj6b-9qi6z7-mxsp4s4go6df-gknz2t-cqisp0vbix7g-msoa34-tltlugql2qxyzcju9ntf0tlu-7nwt4s-2s3z6gnnphv6c88h85cxc0kkmo3uv9f7wl1z.1755585783065@email.android.com> Message-ID: Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From reinisch at t-online.hu Tue Aug 19 15:17:54 2025 From: reinisch at t-online.hu (=?UTF-8?Q?=E2=80=AAreinisch=40t-online=2Ehu=E2=80=AC?=) Date: Tue, 19 Aug 2025 15:17:54 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Fot=C3=B3_-_EU_vezet=C5=91k?= References: <-ac7067-7zhiw2-5yw4kfj3cibf-1kxbpp35kj6b-9qi6z7-mxsp4s4go6df-gknz2t-cqisp0vbix7g-msoa34-tltlugql2qxyzcju9ntf0tlu-7nwt4s-2s3z6gnnphv6c88h85cxc0kkmo3uv9f7wl1z.1755585783065@email.android.com> Message-ID: Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From reinisch at t-online.hu Tue Aug 19 16:21:14 2025 From: reinisch at t-online.hu (Reinisch Egon) Date: Tue, 19 Aug 2025 16:21:14 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Fot=C3=B3_-_EU_vezet=C5=91k?= In-Reply-To: References: <-ac7067-7zhiw2-5yw4kfj3cibf-1kxbpp35kj6b-9qi6z7-mxsp4s4go6df-gknz2t-cqisp0vbix7g-msoa34-tltlugql2qxyzcju9ntf0tlu-7nwt4s-2s3z6gnnphv6c88h85cxc0kkmo3uv9f7wl1z.1755585783065@email.android.com> Message-ID: <2A03A38E6FE24C17A924414A53071FC7@ConsulensMPC> A mesterséges intelligencia és Eger várának ostroma : https://promotions.hu/tortenelem-tudomany/2024/12/27/mesterseges-intelligencia-ai-egri-csata-zaszlo Ha megnézitek a fenti cikkben milyen képet csinált a mesterséges intelligencia Eger ostromáról akkor itt is nagyon hülye volt . Különösebb ostrom történet ismeretek nélkül is látni hogy egy eléggé elszabott harckocsi is megjelent a képen . A képen azonban SEMMI SEM STIMMEL egy kora középkori vár látható és nem az ágyú korszakra méretezett vár látható a katonák ruhái sem stimmelnek és semmi más sem . Szerencsére a mesterséges intelligencia vizuális történelemből még nem jó így gyorsan lebuktatható de majd nyilván ez is javulni fog . Üdv. Egon From: ?reinisch at t-online.hu? Sent: Tuesday, August 19, 2025 3:17 PM To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu ; Emoke Greschik ; grem at turul banki. hu ; Oelberg Gusztáv Subject: Re: [Grem] Fotó - EU vezetők Igen pontosan erre gondoltam a mesterséges inteligencia ezúttal hülye volt mert nem vette észre hogy egyes fontos résztvevők milyen ruhát szoktak viselni ezért kell sajnos a cikk vagy fotót küldő lista tagoknak kicsit jobban figyelni. Üdv. Egon A HONOR-telefonomról küldve -------- Eredeti üzenet -------- Feladó: Emoke Greschik Dátum: 2025. aug. 19., K 14:18 Címzett: "grem at turul banki. hu" , Oelberg Gusztáv Tárgy: Re: [Grem] Fotó - EU vezetők Másik listán kaptam: FELADÓ NEVE NÉLKÜL TOVÁBBÍTVA, színezés E/M-től:: "Itt pl.: FACT CHECK: The truth behind ?humiliated European leaders? waiting to meet Trump at White House - The Week Copilot-összefoglaló (ettől persze még találó a kép, bárki is alkotta; olyan, mint egy jó karikatúra): A The Week cikke megerősíti, hogy a kép, amelyen európai vezetők (köztük Emmanuel Macron és Ursula von der Leyen) láthatók egy folyosón ülve, miközben állítólag Donald Trumpra várnak a Fehér Házban, nem valódi, hanem mesterséges intelligencia által generált......" -------------------------------------------------------------------------------- _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem -- Ezt az e-mailt átvizsgálta az Avast AntiVirus szoftver. www.avast.com --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From reinisch at t-online.hu Tue Aug 19 16:21:14 2025 From: reinisch at t-online.hu (Reinisch Egon) Date: Tue, 19 Aug 2025 16:21:14 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Fot=C3=B3_-_EU_vezet=C5=91k?= In-Reply-To: References: <-ac7067-7zhiw2-5yw4kfj3cibf-1kxbpp35kj6b-9qi6z7-mxsp4s4go6df-gknz2t-cqisp0vbix7g-msoa34-tltlugql2qxyzcju9ntf0tlu-7nwt4s-2s3z6gnnphv6c88h85cxc0kkmo3uv9f7wl1z.1755585783065@email.android.com> Message-ID: <2A03A38E6FE24C17A924414A53071FC7@ConsulensMPC> A mesterséges intelligencia és Eger várának ostroma : https://promotions.hu/tortenelem-tudomany/2024/12/27/mesterseges-intelligencia-ai-egri-csata-zaszlo Ha megnézitek a fenti cikkben milyen képet csinált a mesterséges intelligencia Eger ostromáról akkor itt is nagyon hülye volt . Különösebb ostrom történet ismeretek nélkül is látni hogy egy eléggé elszabott harckocsi is megjelent a képen . A képen azonban SEMMI SEM STIMMEL egy kora középkori vár látható és nem az ágyú korszakra méretezett vár látható a katonák ruhái sem stimmelnek és semmi más sem . Szerencsére a mesterséges intelligencia vizuális történelemből még nem jó így gyorsan lebuktatható de majd nyilván ez is javulni fog . Üdv. Egon From: ?reinisch at t-online.hu? Sent: Tuesday, August 19, 2025 3:17 PM To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu ; Emoke Greschik ; grem at turul banki. hu ; Oelberg Gusztáv Subject: Re: [Grem] Fotó - EU vezetők Igen pontosan erre gondoltam a mesterséges inteligencia ezúttal hülye volt mert nem vette észre hogy egyes fontos résztvevők milyen ruhát szoktak viselni ezért kell sajnos a cikk vagy fotót küldő lista tagoknak kicsit jobban figyelni. Üdv. Egon A HONOR-telefonomról küldve -------- Eredeti üzenet -------- Feladó: Emoke Greschik Dátum: 2025. aug. 19., K 14:18 Címzett: "grem at turul banki. hu" , Oelberg Gusztáv Tárgy: Re: [Grem] Fotó - EU vezetők Másik listán kaptam: FELADÓ NEVE NÉLKÜL TOVÁBBÍTVA, színezés E/M-től:: "Itt pl.: FACT CHECK: The truth behind ?humiliated European leaders? waiting to meet Trump at White House - The Week Copilot-összefoglaló (ettől persze még találó a kép, bárki is alkotta; olyan, mint egy jó karikatúra): A The Week cikke megerősíti, hogy a kép, amelyen európai vezetők (köztük Emmanuel Macron és Ursula von der Leyen) láthatók egy folyosón ülve, miközben állítólag Donald Trumpra várnak a Fehér Házban, nem valódi, hanem mesterséges intelligencia által generált......" -------------------------------------------------------------------------------- _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem -- Ezt az e-mailt átvizsgálta az Avast AntiVirus szoftver. www.avast.com --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From reinisch at t-online.hu Tue Aug 19 19:03:17 2025 From: reinisch at t-online.hu (Reinisch Egon) Date: Tue, 19 Aug 2025 19:03:17 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Fot=C3=B3_-_EU_vezet=C5=91k?= In-Reply-To: <2A03A38E6FE24C17A924414A53071FC7@ConsulensMPC> References: <-ac7067-7zhiw2-5yw4kfj3cibf-1kxbpp35kj6b-9qi6z7-mxsp4s4go6df-gknz2t-cqisp0vbix7g-msoa34-tltlugql2qxyzcju9ntf0tlu-7nwt4s-2s3z6gnnphv6c88h85cxc0kkmo3uv9f7wl1z.1755585783065@email.android.com> <2A03A38E6FE24C17A924414A53071FC7@ConsulensMPC> Message-ID: https://easy-peasy.ai/ai-image-generator/images/ancient-roman-centurion-full-armor-valiant-warrior-scene A fenti link képének felirata :Ókori római centurio,százados teljes páncélzatban A kép fantasztikus az légiós arca teljesen realisztikus . DE !!! Ez nem egy centurio hanem csak egy baka vagyis köz légiós. Ráadásul a biztonság kedvéért két gladiusa vagy is kardja van mert a hüvelyben is meadt egy . A centurionak keresztben volt a sisak dísze a gladius a baloldalán volt hiszen neki nem volt pajzsa .Ráadásul az öltözék szerinti légiós még rendelkezett egy pilummal vagy is hajító lándzsával . Tehát az AI nagyon fantasztikus realisztikus képet tud csinálni de még nem szakértő ,csak úgy lehet használni ha a megfelelő programmal bele tud valaki nyúlni a képalkotásba és persze ókori szakértő . Üdv. Egon From: Reinisch Egon Sent: Tuesday, August 19, 2025 4:21 PM To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu ; Emoke Greschik ; grem at turul banki. hu ; Oelberg Gusztáv Subject: Re: [Grem] Fotó - EU vezetők A mesterséges intelligencia és Eger várának ostroma : https://promotions.hu/tortenelem-tudomany/2024/12/27/mesterseges-intelligencia-ai-egri-csata-zaszlo Ha megnézitek a fenti cikkben milyen képet csinált a mesterséges intelligencia Eger ostromáról akkor itt is nagyon hülye volt . Különösebb ostrom történet ismeretek nélkül is látni hogy egy eléggé elszabott harckocsi is megjelent a képen . A képen azonban SEMMI SEM STIMMEL egy kora középkori vár látható és nem az ágyú korszakra méretezett vár látható a katonák ruhái sem stimmelnek és semmi más sem . Szerencsére a mesterséges intelligencia vizuális történelemből még nem jó így gyorsan lebuktatható de majd nyilván ez is javulni fog . Üdv. Egon From: ?reinisch at t-online.hu? Sent: Tuesday, August 19, 2025 3:17 PM To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu ; Emoke Greschik ; grem at turul banki. hu ; Oelberg Gusztáv Subject: Re: [Grem] Fotó - EU vezetők Igen pontosan erre gondoltam a mesterséges inteligencia ezúttal hülye volt mert nem vette észre hogy egyes fontos résztvevők milyen ruhát szoktak viselni ezért kell sajnos a cikk vagy fotót küldő lista tagoknak kicsit jobban figyelni. Üdv. Egon A HONOR-telefonomról küldve -------- Eredeti üzenet -------- Feladó: Emoke Greschik Dátum: 2025. aug. 19., K 14:18 Címzett: "grem at turul banki. hu" , Oelberg Gusztáv Tárgy: Re: [Grem] Fotó - EU vezetők Másik listán kaptam: FELADÓ NEVE NÉLKÜL TOVÁBBÍTVA, színezés E/M-től:: "Itt pl.: FACT CHECK: The truth behind ?humiliated European leaders? waiting to meet Trump at White House - The Week Copilot-összefoglaló (ettől persze még találó a kép, bárki is alkotta; olyan, mint egy jó karikatúra): A The Week cikke megerősíti, hogy a kép, amelyen európai vezetők (köztük Emmanuel Macron és Ursula von der Leyen) láthatók egy folyosón ülve, miközben állítólag Donald Trumpra várnak a Fehér Házban, nem valódi, hanem mesterséges intelligencia által generált......" -------------------------------------------------------------------------------- _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem Vírusmentes.www.avast.com -------------------------------------------------------------------------------- _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem -- Ezt az e-mailt átvizsgálta az Avast AntiVirus szoftver. www.avast.com --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From reinisch at t-online.hu Tue Aug 19 19:03:17 2025 From: reinisch at t-online.hu (Reinisch Egon) Date: Tue, 19 Aug 2025 19:03:17 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Fot=C3=B3_-_EU_vezet=C5=91k?= In-Reply-To: <2A03A38E6FE24C17A924414A53071FC7@ConsulensMPC> References: <-ac7067-7zhiw2-5yw4kfj3cibf-1kxbpp35kj6b-9qi6z7-mxsp4s4go6df-gknz2t-cqisp0vbix7g-msoa34-tltlugql2qxyzcju9ntf0tlu-7nwt4s-2s3z6gnnphv6c88h85cxc0kkmo3uv9f7wl1z.1755585783065@email.android.com> <2A03A38E6FE24C17A924414A53071FC7@ConsulensMPC> Message-ID: https://easy-peasy.ai/ai-image-generator/images/ancient-roman-centurion-full-armor-valiant-warrior-scene A fenti link képének felirata :Ókori római centurio,százados teljes páncélzatban A kép fantasztikus az légiós arca teljesen realisztikus . DE !!! Ez nem egy centurio hanem csak egy baka vagyis köz légiós. Ráadásul a biztonság kedvéért két gladiusa vagy is kardja van mert a hüvelyben is meadt egy . A centurionak keresztben volt a sisak dísze a gladius a baloldalán volt hiszen neki nem volt pajzsa .Ráadásul az öltözék szerinti légiós még rendelkezett egy pilummal vagy is hajító lándzsával . Tehát az AI nagyon fantasztikus realisztikus képet tud csinálni de még nem szakértő ,csak úgy lehet használni ha a megfelelő programmal bele tud valaki nyúlni a képalkotásba és persze ókori szakértő . Üdv. Egon From: Reinisch Egon Sent: Tuesday, August 19, 2025 4:21 PM To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu ; Emoke Greschik ; grem at turul banki. hu ; Oelberg Gusztáv Subject: Re: [Grem] Fotó - EU vezetők A mesterséges intelligencia és Eger várának ostroma : https://promotions.hu/tortenelem-tudomany/2024/12/27/mesterseges-intelligencia-ai-egri-csata-zaszlo Ha megnézitek a fenti cikkben milyen képet csinált a mesterséges intelligencia Eger ostromáról akkor itt is nagyon hülye volt . Különösebb ostrom történet ismeretek nélkül is látni hogy egy eléggé elszabott harckocsi is megjelent a képen . A képen azonban SEMMI SEM STIMMEL egy kora középkori vár látható és nem az ágyú korszakra méretezett vár látható a katonák ruhái sem stimmelnek és semmi más sem . Szerencsére a mesterséges intelligencia vizuális történelemből még nem jó így gyorsan lebuktatható de majd nyilván ez is javulni fog . Üdv. Egon From: ?reinisch at t-online.hu? Sent: Tuesday, August 19, 2025 3:17 PM To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu ; Emoke Greschik ; grem at turul banki. hu ; Oelberg Gusztáv Subject: Re: [Grem] Fotó - EU vezetők Igen pontosan erre gondoltam a mesterséges inteligencia ezúttal hülye volt mert nem vette észre hogy egyes fontos résztvevők milyen ruhát szoktak viselni ezért kell sajnos a cikk vagy fotót küldő lista tagoknak kicsit jobban figyelni. Üdv. Egon A HONOR-telefonomról küldve -------- Eredeti üzenet -------- Feladó: Emoke Greschik Dátum: 2025. aug. 19., K 14:18 Címzett: "grem at turul banki. hu" , Oelberg Gusztáv Tárgy: Re: [Grem] Fotó - EU vezetők Másik listán kaptam: FELADÓ NEVE NÉLKÜL TOVÁBBÍTVA, színezés E/M-től:: "Itt pl.: FACT CHECK: The truth behind ?humiliated European leaders? waiting to meet Trump at White House - The Week Copilot-összefoglaló (ettől persze még találó a kép, bárki is alkotta; olyan, mint egy jó karikatúra): A The Week cikke megerősíti, hogy a kép, amelyen európai vezetők (köztük Emmanuel Macron és Ursula von der Leyen) láthatók egy folyosón ülve, miközben állítólag Donald Trumpra várnak a Fehér Házban, nem valódi, hanem mesterséges intelligencia által generált......" -------------------------------------------------------------------------------- _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem Vírusmentes.www.avast.com -------------------------------------------------------------------------------- _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem -- Ezt az e-mailt átvizsgálta az Avast AntiVirus szoftver. www.avast.com --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From puskas.tibor1967 at gmail.com Tue Aug 19 19:30:08 2025 From: puskas.tibor1967 at gmail.com (=?UTF-8?B?VGlib3IgTMOhc3psw7MgUHVza8Ohcw==?=) Date: Tue, 19 Aug 2025 19:30:08 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?UmVuZGvDrXbDvGxpIGlyYXQga2Vyw7xsdCBlbMWRIGEgbWFn?= =?utf-8?q?yarokr=C3=B3l_a_Vatik=C3=A1nban=2C_=C3=A9vezredekig_titk?= =?utf-8?q?olt=C3=A1k_=7C_Promotions=2Ehu?= Message-ID: Rendkívüli irat került elő a magyarokról a Vatikánban, évezredekig titkolták | Promotions.hu https://share.google/eBKLq6yQTZ9uvhnOr --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From puskas.tibor1967 at gmail.com Tue Aug 19 19:30:08 2025 From: puskas.tibor1967 at gmail.com (=?UTF-8?B?VGlib3IgTMOhc3psw7MgUHVza8Ohcw==?=) Date: Tue, 19 Aug 2025 19:30:08 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?UmVuZGvDrXbDvGxpIGlyYXQga2Vyw7xsdCBlbMWRIGEgbWFn?= =?utf-8?q?yarokr=C3=B3l_a_Vatik=C3=A1nban=2C_=C3=A9vezredekig_titk?= =?utf-8?q?olt=C3=A1k_=7C_Promotions=2Ehu?= Message-ID: Rendkívüli irat került elő a magyarokról a Vatikánban, évezredekig titkolták | Promotions.hu https://share.google/eBKLq6yQTZ9uvhnOr --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From reinisch at t-online.hu Tue Aug 19 19:42:03 2025 From: reinisch at t-online.hu (Reinisch Egon) Date: Tue, 19 Aug 2025 19:42:03 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?UmVuZGvDrXbDvGxpIGlyYXQga2Vyw7xsdCBlbMWRIGEg?= =?utf-8?q?magyarokr=C3=B3l_a_Vatik=C3=A1nban=2C_=C3=A9vezredekig_t?= =?utf-8?q?itkolt=C3=A1k_=7C_Promotions=2Ehu?= In-Reply-To: References: Message-ID: <652B698506E54E2F962CB008E4F2D3A2@ConsulensMPC> Igen a magyarok valóban fürödtek legalábbis hetente egyszer akkor legyen egy TALÁLÓS kérdés mit is jelent a látszólag gyerek vers : Szita,szita péntek Szerelem csütörtök Pap szerda Eredetileg nem dob szerda volt de a dob is értelmezhető . Üdv. Egon From: Tibor László Puskás Sent: Tuesday, August 19, 2025 7:30 PM To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu ; grem at turul banki. hu Subject: [Grem] Rendkívüli irat került elő a magyarokról a Vatikánban, évezredekig titkolták | Promotions.hu Rendkívüli irat került elő a magyarokról a Vatikánban, évezredekig titkolták | Promotions.hu https://share.google/eBKLq6yQTZ9uvhnOr -------------------------------------------------------------------------------- _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem -- Ezt az e-mailt átvizsgálta az Avast AntiVirus szoftver. www.avast.com --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: wlEmoticon-openmouthedsmile[1].png Type: image/png Size: 1053 bytes Desc: nem elérhető URL: From reinisch at t-online.hu Tue Aug 19 19:42:03 2025 From: reinisch at t-online.hu (Reinisch Egon) Date: Tue, 19 Aug 2025 19:42:03 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?UmVuZGvDrXbDvGxpIGlyYXQga2Vyw7xsdCBlbMWRIGEg?= =?utf-8?q?magyarokr=C3=B3l_a_Vatik=C3=A1nban=2C_=C3=A9vezredekig_t?= =?utf-8?q?itkolt=C3=A1k_=7C_Promotions=2Ehu?= In-Reply-To: References: Message-ID: <652B698506E54E2F962CB008E4F2D3A2@ConsulensMPC> Igen a magyarok valóban fürödtek legalábbis hetente egyszer akkor legyen egy TALÁLÓS kérdés mit is jelent a látszólag gyerek vers : Szita,szita péntek Szerelem csütörtök Pap szerda Eredetileg nem dob szerda volt de a dob is értelmezhető . Üdv. Egon From: Tibor László Puskás Sent: Tuesday, August 19, 2025 7:30 PM To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu ; grem at turul banki. hu Subject: [Grem] Rendkívüli irat került elő a magyarokról a Vatikánban, évezredekig titkolták | Promotions.hu Rendkívüli irat került elő a magyarokról a Vatikánban, évezredekig titkolták | Promotions.hu https://share.google/eBKLq6yQTZ9uvhnOr -------------------------------------------------------------------------------- _______________________________________________ Grem mailing list Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem -- Ezt az e-mailt átvizsgálta az Avast AntiVirus szoftver. www.avast.com --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: wlEmoticon-openmouthedsmile[1].png Type: image/png Size: 1053 bytes Desc: nem elérhető URL: From kea at turul.banki.hu Tue Aug 19 20:58:42 2025 From: kea at turul.banki.hu (KEA) Date: Tue, 19 Aug 2025 20:58:42 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Fot=C3=B3_-_EU_vezet=C5=91k?= In-Reply-To: References: <-ac7067-7zhiw2-5yw4kfj3cibf-1kxbpp35kj6b-9qi6z7-mxsp4s4go6df-gknz2t-cqisp0vbix7g-msoa34-tltlugql2qxyzcju9ntf0tlu-7nwt4s-2s3z6gnnphv6c88h85cxc0kkmo3uv9f7wl1z.1755585783065@email.android.com> Message-ID: Azt viszont nem a műész találta ki, hogy az uniós vezetőket a Fehér Házban a protokollfőnök fogadta. Nem vagyok szagértője a diplomáciának és a protokollnak, de ez eléggé lekezelő álomfők (ide értve von der Pfizert is) fogadásakor. Szóval a kép, bár nem valódi, de jól kifejezi a lényeget * Jut eszembe, még az ántivilágból eredően (lefordítva maira, annak idején párt- és állami vezetők szerepeltek benne): - Egy repülőgép, fedélzetén magasrangú uniós vezetőkkel az óceán fölött tízezer méter magasan felrobban és lezuhan. Ki menekül meg? - Európa. - Mi a különbség a baleset és a tragédia között? - Baleset, ha egy hajó, edélzetén magasrangú uniós vezetőkkel léket kap és elsüllyed. Tragédia az, ha tudnak úszni. Üdvrivalgással: KEA. On 8/19/25 3:17 PM, reinisch at t-online.hu wrote: > Igen pontosan erre gondoltam a mesterséges inteligencia ezúttal hülye > volt mert nem vette észre hogy egyes fontos résztvevők milyen ruhát > szoktak viselni ezért kell sajnos a cikk vagy fotót küldő lista tagoknak > kicsit jobban figyelni. > Üdv. Egon > > A HONOR-telefonomról küldve > > > -------- Eredeti üzenet -------- > Feladó: Emoke Greschik > Dátum: 2025. aug. 19., K 14:18 > Címzett: "grem at turul banki. hu" , Oelberg Gusztáv > > Tárgy: Re: [Grem] Fotó - EU vezetők > > Másik listán kaptam: > > FELADÓ NEVE NÉLKÜL TOVÁBBÍTVA, *színezés E/M-től:*: > "Itt pl.: > FACT CHECK: The truth behind ?humiliated European leaders? waiting > to meet Trump at White House - The Week > > Copilot-összefoglaló (ettől persze még találó a kép, bárki is > alkotta; olyan, mint egy jó karikatúra): > > A The Week cikke megerősíti, hogy a kép, amelyen európai vezetők > (köztük Emmanuel Macron és Ursula von der Leyen) láthatók egy > folyosón ülve, miközben *állítólag *Donald Trumpra várnak a Fehér > Házban, nem valódi, hanem mesterséges intelligencia által -- Üdvrivalgással: KEA. From laszlo.bajak at gmail.com Tue Aug 19 21:09:58 2025 From: laszlo.bajak at gmail.com (=?UTF-8?B?TMOhc3psw7MgQmFqw6Fr?=) Date: Tue, 19 Aug 2025 21:09:58 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?UmVuZGvDrXbDvGxpIGlyYXQga2Vyw7xsdCBlbMWRIGEg?= =?utf-8?q?magyarokr=C3=B3l_a_Vatik=C3=A1nban=2C_=C3=A9vezredekig_t?= =?utf-8?q?itkolt=C3=A1k_=7C_Promotions=2Ehu?= In-Reply-To: References: Message-ID: Kedves lista! Sajnos a közlemény javarészt kamu. Az állítólagosan Géza fejedelem udvarából írott híradás nem létezik. bizánci forrás valóban ír egy bizonyos "szkíta csergéről", ami vízzel töltött bőrtömlő volt, és amit persze tábori "zuhanyozásra" is lehetett használni. A középkorban fürdésre fakádakat, illetve dézsákat használtak és nem csak nálunk. A középkori járványokat nem annyira a testi higienae hiánya okozta, hanem pl az, hogy a zsúfolt városokban nem állt rendelkezésre elegendő tiszta víz és nem létezett csatornázás sem. A középkori járvány történetekben nem véletlen, hogy a városiak kétségbeesetten menekülnek vidékre. (Bocaccio) A magyarországi városok kevésbé voltak népesek és levegősebben is épültek. Ráadásul viszonylag kevés magyar várost szorítottak védőfalak közé (mezőváros), ami csökkentette a járványveszélyt. A középkor testi higiniás viszonyai, ezzel együtt, legalábbis a nagyobb városok kivételével néha jobbak voltak, mint egyes nagy újkori kastélyokban.Tény, viszont, pl. hogy III. Béla királyunk francia felesége közfürdőt építtetett Esztergomban. Üdv: Baják László Tibor László Puskás ezt írta (időpont: 2025. aug. 19., K, 19:30): > Rendkívüli irat került elő a magyarokról a Vatikánban, évezredekig > titkolták | Promotions.hu https://share.google/eBKLq6yQTZ9uvhnOr > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From laszlo.bajak at gmail.com Tue Aug 19 21:09:58 2025 From: laszlo.bajak at gmail.com (=?UTF-8?B?TMOhc3psw7MgQmFqw6Fr?=) Date: Tue, 19 Aug 2025 21:09:58 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?UmVuZGvDrXbDvGxpIGlyYXQga2Vyw7xsdCBlbMWRIGEg?= =?utf-8?q?magyarokr=C3=B3l_a_Vatik=C3=A1nban=2C_=C3=A9vezredekig_t?= =?utf-8?q?itkolt=C3=A1k_=7C_Promotions=2Ehu?= In-Reply-To: References: Message-ID: Kedves lista! Sajnos a közlemény javarészt kamu. Az állítólagosan Géza fejedelem udvarából írott híradás nem létezik. bizánci forrás valóban ír egy bizonyos "szkíta csergéről", ami vízzel töltött bőrtömlő volt, és amit persze tábori "zuhanyozásra" is lehetett használni. A középkorban fürdésre fakádakat, illetve dézsákat használtak és nem csak nálunk. A középkori járványokat nem annyira a testi higienae hiánya okozta, hanem pl az, hogy a zsúfolt városokban nem állt rendelkezésre elegendő tiszta víz és nem létezett csatornázás sem. A középkori járvány történetekben nem véletlen, hogy a városiak kétségbeesetten menekülnek vidékre. (Bocaccio) A magyarországi városok kevésbé voltak népesek és levegősebben is épültek. Ráadásul viszonylag kevés magyar várost szorítottak védőfalak közé (mezőváros), ami csökkentette a járványveszélyt. A középkor testi higiniás viszonyai, ezzel együtt, legalábbis a nagyobb városok kivételével néha jobbak voltak, mint egyes nagy újkori kastélyokban.Tény, viszont, pl. hogy III. Béla királyunk francia felesége közfürdőt építtetett Esztergomban. Üdv: Baják László Tibor László Puskás ezt írta (időpont: 2025. aug. 19., K, 19:30): > Rendkívüli irat került elő a magyarokról a Vatikánban, évezredekig > titkolták | Promotions.hu https://share.google/eBKLq6yQTZ9uvhnOr > _______________________________________________ > Grem mailing list > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Wed Aug 20 07:26:01 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Wed, 20 Aug 2025 07:26:01 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?U3p0LiBJc3R2w6FuIGtpcsOhbHksIE1hZ3lhcm8uIGbFkXY=?= =?utf-8?b?w6lkxZFzemVudGplIGbFkcO8bm5lcGUgc3plbnRtaXPDqWplIGlnw6lp?= Message-ID: *08-20* https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2025-08-20 *Szent István király, Magyarország fővédőszentje ? FÜ* *OLVASMÁNY a Példabeszédek könyvéből * *Szent István király intelme: Járjunk az igaz úton. Hallgasd meg, fiam, fogadd el szavaimat, akkor megsokasodnak életed esztendei. Megmutatom *neked *a bölcsesség útját, egyenes lesz az út, amelyen vezetlek. Semmi sem *gátolja *lépteidet, amikor jársz, és ha gyorsan szaladsz, akkor sem *botlasz meg. *Tartsd meg intelmemet, ne *tágíts *tőle! Őrizd meg, hiszen ez a te életed!* *Ne lépj *a gonoszok ösvényére, és a gonosztevők útján *ne járj!* *Hagyd el s ne menj *rajta tovább, *kanyarodj el *tőle, *úgy folytasd utadat!* *Az igaz ember útja olyan, mint a hajnal pirkadása, amely egyre világosabb, míg fényes nappal nem lesz*. A gonoszok útja olyan, mint a sötét éjszaka, maguk sem tudják, miben botlanak meg. *Fiam, figyelj szavaimra, nyisd ki füledet a beszédeimre!* *Ne *téveszd el *őket soha a szemed *elől, *és őrizd meg a szíved közepében!* *Mert élet *annak, aki *megleli őket, gyógyulás az egész *testének. *Nagy gonddal őrizd a **szívedet**, mert hiszen belőle indul ki az élet.* *Tartsd távol magadtó*l a száj hamisságát, *távolítsd el *az ajkak álnokságát! *Egyenest előre nézzen a szemed, legyen egyenes a szemed pillantása*. *Egyengess sima utat a lábadnak, legyenek biztosak mind az útjaid.* *Se *jobbra, *se* balra *ne *térj le *az út*ról, *és* a gonosz*tól tartsd távol a lábad*. Ez az Isten igéje. *Péld 4,10-15.18-27* VÁLASZOS ZSOLTÁR Válasz: *Légy áldott, Szent István király!* (10. tónus, 13. szám.) Vagy: *Alleluja, alleluja.* 10. szám. Előénekes: *Minden föld dicsérje Istent, ? dicső nevének zsoltárt zengjetek, * magasztaló éneket mondjatok.* Hívek: *Légy áldott, Szent István király!* Vagy: *Alleluja, alleluja.* E: *Áldjátok Istenünket, nemzetek, * dicsőségéről éneket zengjetek. * H: *Légy áldott, Szent István király!* Vagy: *Alleluja, alleluja.* E: *Életet ő ad lelkünkbe, * s lábunkat *meginog*ni** nem hagyja*. H: *Légy áldott, Szent István király!* Vagy: *Alleluja, alleluja.* E: *Mindnyájan, kik félitek az Istent, ? jertek, halljátok: * elbeszélem, mily nagy csodákat tett *vélem*.* H: *Légy áldott, Szent István király!* Vagy: *Alleluja, alleluja.* E: *Ajkam hozzá kiáltott, * nyelvem dicséretet mondott néki.* H: *Légy áldott, Szent István király!* Vagy: *Alleluja, alleluja.* *Zsolt 65,1-2.8.9 és 16.17* *SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből * *Öltsétek **magatokra **az új embert, aki Istenhez hasonló! * T *estvéreim! Azt mondom *nektek*, sőt figyelmeztetlek *titeket *az Úrban: Ne éljetek *úgy, mint a pogányok, akik hiábavalóságokon jártatják az eszüket. Elméjükre sötétség borult, elidegenedtek *az istenes éle*ttől tudatlanságukban, amely szívük megátalkodottságának következménye. Lelkileg eltompulva kicsapongásra adták magukat, és kapzsiságból mindenféle ocsmányságot művelnek. *Ti azonban nem *ezt *tanultátok Krisztustól, ha valóban őrá hallgattok, és megtanultátok, hogy az igazság Jézusban van*. *Tehát *eddigi életmódotokkal *ellentétben vessétek le* a régi embert, akit a csalóka vágyakozások romlásba döntenek. *Újuljatok meg lélekben és *érzéseite*kben*! *Öltsétek *magatokra *az új embert, aki Istenhez hasonló, igaz és valóban szent teremtmény. Ez az Isten igéje. * * Ef 4,17-24* *ALLELUJA Ha megmaradtok tanításomban, valóban az én tanítványaim lesztek, * megismeritek az igazságot, s az igazság tesz szabaddá titeket*. Jn 8,31b és 32 ? 5. tónus. *? EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből * *Az okos ember a házát sziklára építette. Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette. *Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdul*t a háznak, de az nem *dőlt össze, * mert sziklára épült. *Aki viszont *hallgatja szavaimat, *de nem* követi azokat, *ahhoz az ostoba emberhez hasonlít, aki* a házát *homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, nekizúdult a háznak, az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle. * Ezzel Jézus befejezte beszédét. A nép elragadtatással hallgatta tanítását, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem *úgy, mint az írástudók. * Ezek az evangélium igéi. * *Mt 7,24-29* *EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK 14. SZENT ISTVÁN KIRÁLY ÜNNEPÉRE (Augusztus 20.)* Pap: *Kérjük, testvéreim, az Istent, hogy Szent István király közbenjárására áldja meg *nemzetünket! Lektor: *1. Áldd meg, Urunk, népünk szorgalmas munkáját, hogy békében és jólétben éljen!* 2. *Áldd meg *népünk vezetőit,* hogy eredményesen dolgozzanak országunk felvirágoztatásán!* 3. *Add, hogy az Egyház és az állam együtt dolgozzon egész *népünk *javára!* 4. *Áldd meg gyermekeinket és *ifjúságunkat*, a magyar jövő zálogát!* 5.* Tartsd távol hazánktól* a természeti csapásokat,* és segíts mindenkit emberhez méltó életre!* Pap:* Urunk, Istenünk, áldd meg Nagyasszonyunk és első szent királyunk közbenjárására *nemzetünket*, hogy békében és jólétben élhessen, és áldva magasztaljon téged! Krisztus, a *mi *Urunk által.* Hívek: *Ámen*. --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Wed Aug 20 07:33:01 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Wed, 20 Aug 2025 07:33:01 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=281=29?= Message-ID: *Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.* *Uram, Aquinoi Szt. Tamás közbenjárására tisztítsd meg szívemet: szándékaimat, gondolataimat, érzéseimet és szavaimat, cselekedeteimet. hogy minden körülmény között hűséges legyek Hozzád **és ezáltal észrevegyem a Gonosz cselvetéseit is, mert folöslegesen nem kell mártírrá válni, Segíts minket, jószándékú embereket, akiket a Gonosz is próbál befolyásolni, az igaz, tiszta szívű kiengesztelődésben: az őszinte bűnbánatban, szentgyónásban Veled,, egymással pedig a kölcsönös szó- és megértésben és megbocsátásban. ** Ámen.* *A zsolozsma Reggeli dicséretének* *HIMNUSZa* *Már kél a fénynek csillaga: esengve kérjük az Urat, **járjon ma mindenütt velünk, ne rontsa ártás életünk.* *Nyelvünket fogja fékre ma, ne szóljon rút perek szava; * *szemünket védőn óvja meg: a hívságot ne lássa meg! * *Lakjék szívünkben tisztaság, Távozzék minden dőreség; * *a testnek dölyfét törje meg étel, s italban hősi fék.* *Hogy majd a nap ha távozott, s az óra újra éjt hozott, * *lemondásunk szent éneke legyen az Úr dicsérete!* *Dicsérjük az örök Atyát, dicsérjük egyszülött Fiát, * *s a Lelket, a Vigasztalót, most és örök időkön át! Ámen.* *Őrangyalom, szívből kérlek, bűntől, bajtól őrizzél meg! Életemben légy vezérem, halálomban állj mellettem!* *Szűz szülője Istennek*, *engedd, hogy a Tied legyek. Tied élet és halálban, Tied jó és balsorsban, Tied küzdve, szenvedve, Tied most és örökre. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy a Tied legyek. Anyám, Benned bízom és remélek, Anyám Teutánad epedek, Anyám, Te jóságos, kegyelmezz, Anyám, Te hatalmas, védelmezz, Anyám, ó jöjj, segíts küzdeni, Anyám, ő jöjj, segíts szenvedni. Anyám, ó jöjj, ne hagyj elveszni! Hiszen tudsz segíteni, ó hatalmas! Akarsz is segíteni, ó irgalmas! Kell is segítened, ó hűséges, fogsz is segíteni, ó kegyelmes! Anyám, Te vagy a kegyelmek anyja, szomorúak vigasztalója, bűnösök oltalma és menedéke, föld reménye és mennyek ékessége! Ki kérte még segítségedet hasztalan? Ki távozott Tőled meghallgatatlanul? Azért bizton mondom minden szenvedésben: Mária mindig segít, minden időben. Biztosan állítom, életben, s halálban, Mária mindig segít, minden balsorsban. Azért hiszem, s meghalok ezen hitemben, hogy Veled leszek, ó Anyám, fönn az égben. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy a Tied legyek. Amen.* *Ima elhunyt szeretteinkér* *t Híveid teremtő, megváltó és hazaváró Istene. Kérünk, örök világosságoddal jutalmazd elhunyt szeretteink minden tisztaságát, jóságát, hűségét megbocsátva nekik hibáikat, bűneiket. Minket is vezess a napi lelkiismeretvizsgálat, a bűnbánat, a rendszeres őszinte szentgyónás és a jócselekedetek útján, hogy Szent Fiad, Jézus Krisztus egyetlen és elegendő áldozata miatt. kegyelmed segítségével majd megláthassuk Istent és viszontlássuk őket, akikről ma imával, szeretettel, hálával emlékezünk meg. Amen.**Ima a lelkekért és, hogy a tisztítótűzben szenvedő szeretteink, ismerőseink mihamarabb az örök életbe jussanak*: *Ó Jézusom! Bocsásd meg vétkeinket! Ments meg minket a pokol tüzétől és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik leginkább rászorulnak irgalmadra. Ámen. * *Ima **azért, hogy Magyarországon és világszerte a keresztény-konzervatív politikusok, vezetők Isten kegyelméből és saját bűnbánatuk által megtisztuljanak, megszentelődjenek, felnőjenek ahhoz, hogy valóban az Atya, a Fiú és a Szentlélek igaz akaratának megvalósításán dolgozzanak, így legyőzzék országaikban is a sátán, a sötétség erőit, és együttműködve Krisztus győzelméért kormányozzanak, szent házas és családi életet éljenek. **Boldogasszony Anyánk, Szt. Mihály arkangyal, az árpádházi szentek, Morus Szt. Tamás és a már az örökkévalóságba költözött dr. Tóth Zoltán József - a Szent Korona eszméjének Alaptörvénybe segítője, aki életét áldozta a Szent Korona országáért - oltalmazzátok Magyarországot és a világot, a Krisztus győzelmén munkálkodó politikusok, vezetők lelkét, életét, hogy a sötétség erőit legyőzve Krisztus győzedelmeskedjen. Amen. * *Ima * *személy szerint Orbán Viktorért, Trump elnökért és családjaikért: * *"Az Úr legyen előttetek, hogy a jó utat mutassa nektek! Az Úr legyen mellettetek, hogy karjába zárjon és megvédjen a veszedelmektől, az Úr legyen mögöttetek, hogy megvédjen a gonosz cselvetéseitől Benneteket és családjaitokat!" Amen.* *Ima Kárpátaljáért*! *Urunk! Kárpátaljai testvéreinknek kérjük, adj reményt, védelmezd a katonának vitt férfiakat. Ne engedd, hogy a külföldre kényszerült fiatalok elvesszenek a világban! A szétszakadt kárpátaljai családokat tartsd meg egységben és segítsd a mihamarabbi találkozáshoz! A magányos időseknek legyél társuk, küldj nekik jólelkű segítőket! A háborúban elhunytaknak add meg a Te örök békédet! Amen.* *Fohász az üldözött keresztényekért és minden más igaz üldözöttért ,háborúban, gondban, bajban segítségért*: *"Felnézek az égre minden áldott este, Keresem az Istent, mert beszédünk lenne // Nehéz szívvel várok csöndben a soromra, Tudom odafent is rengeteg a dolga. // És csak halkan mondom az ég csillagának: Szólhatna egy jó szót az Úr angyalának, / Hogy a Jó Istennek súgja oda csendben: Uram! A világgal valami nincs rendben. // Hallgassa meg imám, más kérésem nincsen, Segítsen mi rajtunk,, hiszen Ő az Isten. // Ember az embernek farkasa lett régen, Gyűlölet vert tanyát sok ember szívében. // Rengeteg a földön a hontalan, árva, Uram, ez a világ saját sírját ássa. Túl sok már a fájó, bús könny a szemekben. Uram! A világgal nincs valami rendben! // Anya a gyermekét sorsára hagyja, Pénzért, az ember a lelkét is eladja. Háborúk zajában ártatlanok halnak, Jól tudom, Uram, Te nem így akartad. Nagyon nagy a bűnünk, amit meg kell bánnunk, Bocsásd meg, úgy kérlek, minden gonoszságunk. // Könyörögve száll fel fohászom az égbe, Uram! A világnak Tenélküled vége!"* *Ima az Istent kereső, de sajnálatosan megtévedt vagy megtévesztett, vagy a Szentháromságos Isten igéjét alaposan még nem ismerő ateisták, liberálisok, muzulmánok, progresszív keresztények, felületes keresztények és hűtlen keresztények igaz megtéréséért**. Uram, a Szűzanya és az árpádházi szentek közbenjárására segítsd őket is az igaz megtérésre. Ámen. "Nyugtalan mindaddig a szívünk, míg meg nem nyugszik Benned, Istenünk." (Szt. Ágoston)* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Wed Aug 20 07:33:53 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Wed, 20 Aug 2025 07:33:53 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?IM=C3=81K_REGGEL_=282=29?= Message-ID: *Urunk, a Szűzanya közbenjárására **oltalmazd meg a halálra ítélt pakisztáni keresztény fiatal Ehsan Shan életét a gyilkosok kezétől, és Pajor András atyát, akit hazug módon megrágalmaztak, meghurcoltak. * *Adj Clarisse, dr. Góczán Laci, Ikó, egy vese daganattal küzdő. volt és jelenlegi Listatagok , egy Listatag édesanyja Adrienn veje, Gyuri, a balesetet szenvedett Boldizsár, egy Listatag édesanyja és családja, egy beteg nagycsaládos édesanya, az most már jobban levő 25 éves fiú, Irénke számára gyógyulást, három k. hajléktalan számára a szentségi életet, lelkierőt, gyógyulást, lakhatást, k. nehézségekkel küzdő Listatag és családja számára az erőt, a kiutat. Kérünk, hogy a Szűzanya és Bld. Carlo Acutis közbenjárására adj gyógyulást a 3.5 éves Bellának és lelki erőt, az őt szerető nagycsaládnak, **a 23 évesen elhunyt Máténak az örök életet, az őt szeretőknek vígaszt, a B. 15 éves fiúnak, aki lánnyá szeretne válni **szabadulást a sátán rabságából*, * hogy a tragikus hirtelenséggel megözvegyült Brigitta és árván maradt négy gyermeke és a fiatalon elhunyt édesanya, Ágota családja meg tudjon küzdeni a rájuk szakadt nehézségekkel. Mindannyiunknak, kérünk, adj lelki és testi egészséget, a sátántól jövő bűnre csábító és az alaptalan kétségbeesés kísértései ellen oltalmat, vezess minket és családtagjainkat az üdvösség útján, segíts, hogy a következő generációnak, gyermekeinknek, unokáinknak hiteles keresztény példát adjunk és őrizd meg őket * *a hit, * *az állandó töredelem, megtérés,** a tiszta erkölcs, a vallásgyakorlás,* *a Krisztus követés,* * az igaz, krisztusi szeretet útján! Könyörgünk a következő egyéni ima szándékainkért: ...............* *Szűz Mária, betegek, özvegyek, árvák patrónája, az Egyház anyja! Imádkozz érettünk! Amen. Segítsd vezetőinket Szentlelked erejével, Szt.István király és Szt. László király segítségével és közbenjárására, hogy Istenhez hűen vezessék nemzetünket, munkahelyeinket, önkormányzatainkat, mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség. Boldogasszony Anyánk, régi nagy pátrónánk, nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk: Magyarországról, édes hazánkról, ne felejtkezzél el szegény magyarokról! Amen. Imádkozzunk 1./ Ferenc pápa lelki üdvéért, 2./ XIV.Leó pápa Istenhez, az evangéliumhoz való hűségéért, 3./ h. Erdő Péter bíboros atyát és Böjte Csabát minden feladatában oltalmazza az Úr Jézus a Szűzanya és az összes magyar szent közbenjárására és 4./ hogy a püspökök,a papok és szerzetesek szolgálatukat az evangéliumhoz hűségesen végezzék és 5./ újabb az evangéliumhoz hűséges papi és szerzetesi hivatásokért!, 6./ az Egyház Jézus Krisztus útján maradásáért, 7/ a megtévedt papok, szerzetesek bűnbánatáért, megtéréséért: Add meg papjainknak szerzeteseinknek Mennyei Atyánk - szolgálatodnak kegyelmét. Újítsd meg szívükben a szentségnek lelkét, hogy a tanítás, melyet nekik kell adniuk, példájukkal közelebb vigyen minket Hozzád. Szent Lelked ajándékaiból adj nekik Urunk, okos szerénységet, bölcs szelídséget, mértéktartást, jóságot, szívbeli tisztaságot, lelki szabadságot. Töltsd el őket teljesen szentséges szereteteteddel, hogy egészen Tieid legyenek és dicséretes módon éljenek, anélkül, hogy a dicséretet hajhásznák. Add meg nekik a kegyelmet, hogy a lélek és a test tisztaságában Téged dicsőítsenek, szeretetedben éljenek és szolgáljanak Téged. Te légy az ő dicsőségük, örömük, vágyuk, Te légy szenvedéseikben vigasztalásuk, a kétségek közt tanácsadójuk, az igazságtalanságok között védelmük, a betegségben orvosságuk. Engedd, Uram, hogy a Te közösséged pásztoraival békességben éljenek, hogy egykor jól adhassanak számot működésükről, és elnyerhessék az örök élet jutalmát. Amen. Kérjük, a Guadalupei Szűzanya, Szt. István, Szt. László, az árpádházi szentek, Európa védőszentjei: Szt. Brigitta, Szt. Teréz Benedikta (Edith Stein), Szt.Benedek, Sziénai Szt. Katalin, Szt. Ciril és Metód, továbbá Szt. Mónika, Szt. Ágoston .Szt. Patrik, Szt. Pál, Szt. Pio atya, Charles de Foucauld, és Bld. Ceferino közbenjárását, hogy a magyar nemzet egésze, az európaiak és szerte a világon mindenki megtalálva Urunk, Téged, megtérjen a keresztény hitre. megmenekülve a hamis vallásoktól, ideológiáktól! Kérjük, Urunk, segíts, hogy imáinkkal és cselekedeteinkkel elősegítsük Európa és Magyarország keresztény megújulását, a béke megőrzését. Isten hazánkért, Európáért, a világért térdelünk elődbe. Rút bűneinket jóságoddal född be! Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed, érdemét idézzed! Amen Kérjük a Szűzanyát és Szt. Imre herceget, a magyar ifjúság védőszentjét, nevelőjét, Szt. Gellértet, Kalazanci Szent Józsefet, a piarista tanítórend alapítóját, Bosco Szt.Jánost, Boldog Carlo Acutist, éa a már az örökkévalóságba költözött Jelenits István atyát hogy járjanak közben, hogy a magyar ifjúság egyre inkább Isten akarata szerint éljen, az oktatásügy és a fiatalok családi háttere Isten akarata szerinti mederbe terelődjön! Édes Szűzanyám, csillogó koronád fényéből egy csepp fényt sugallj reám. Hálátlan gyermeked vagyok Anyám, de Te nem hagytál magamra, vigyáztál reám. Köszönöm, hogy megőrizted lelkemet, áldott szent palástodat reám terítetted. Szeplőtelen Szűz Mária, Világ királynője, Tehozzád könyörög a Föld minden népe. Imánkat hallgasd meg, légy lelkünknek őre. Ó segíts, hogy lelkünket a gonosz kerülje. Hisz Édesanyánk vagy Te, s a Világ Királynője. Szent Fiad által vagy lelkünknek őrzője. Lábadhoz borulunk, úgy könyörgünk Hozzád, kérünk fordítsd felénk jóságos szent orcád. Szemedből egy sugár költözzék szívünkbe, hogy Általad eljussunk Jézusunk elébe. Amen. Kérjük Árpádházi Szent Erzsébet közbenjárását a magyar egészségügy Isten akarata szerinti munkájáért és, hogy türelemmel, szeretettel gondozzuk, ápoljuk időseinket. Szt. Erzsébet, segíts! Ámen.Kérjük a Szűzanyát és Szt. Mihály arkangyalt,, hogy tapossák el a sátán fejét, hogy véget érjen az ártatlan, meg nem született emberi életek mészárlása, a megszületett gyermekek megtévesztése, gonosz kihasználása. Segítsenek a gyermekek tiszta lelkének megőrzésében A Szentlélek vezesse az életvédőket, a CitizenGot, a szülőket, nevelőket az Isten parancsai szerinti munkájukban. Adj hűséget és gyermekáldást a házaspároknak, az igazság melletti bátor kiállást a pusztító ideológiák ellen küzdőknek, oltalmat a perbe fogott keresztényeknek, a megtévesztetteket vezesd a lelkileg, testileg tiszta életre! Óvd meg a magyarokat a paráznaság, a házasságtörés, a fajtalankodás, bujálkodás, lopás, nyerészkedés, részegeskedés, rágalmazás, harácsolás (l. Szt. Pál I Korintusi levél) és egyéb bűnök elkövetésétől, a krízishelyzetben lévő édesanyákat, édesapákat, nőgyógyászokat az abortusz kísérétésétől, a bűnöket már elkövetetteknek add meg az őszinte bűnbánat, bűnbocsánat kegyelmét. Emlékezzél, ó legkegyesebb Szűzanya Mária, hogy sohasem hallotta még senki, hogy Te gyámoltalanul magára hagytad azt, aki oltalmadért folyamodott, segítségedért esdekelt, vagy szószólásodat kérte. Én is hasonló bizalomtól lelkesítve sietek Hozzád, Szüzek Szent Szüze! Hozzád jövök Anyám és mint szegény bűnös, sóhajtozva lábadhoz borulok. Ne vesd meg szavaimat Örök Igének Szent Anyja, hanem hallgasd meg kegyelmesen. Amen. (Szt. Bernát 'Memorarae') A lelki adoptálás keretében kérjük a Szűzanya oltalmát egy méhen belüli gyermek életben tartásáért, hogy szülei és az orvosok irgalmazzanak neki és megyilkolása helyett szeretettel segítsék az életre. Oltalmad alá futunk, Istennek szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkor dicsőséges és áldott Szűz! Mi asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szószólónk, engeszteld meg nekünk szent Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak. Ámen.Imádkozzunk, hogy nemzeti, egyházi, családi, munkahelyi, e listás, baráti közösségeinkben és a világ háborúskodó felei között a lelkek üdvösségére, az igazra, a jóra és a szépre, a kölcsönös igaz szeretetre, békére való törekvés vezesse a közösségek vezetőit és tagjait, hogy mindenütt Krisztus békéje uralkodjék ! Uram, tégy engem békéd eszközévé. Ahol gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek, ahol sértés, oda megbocsátást, ahol széthúzás, oda egyetértést, ahol tévedés, oda igazságot, ahol kétely, oda hitet, ahol kétségbeesés, oda reményt, ahol szomorúság, oda örömet. Uram, add meg nekem, hogy én vígasztalhassak ahelyett, hogy engem vígasztalnának, hogy én értsek meg másokat ahelyett, hogy arra vágynék, hogy engem értsenek meg, hogy szeressek inkább, minthogy engem szeressenek. Mert aki elfelejti magát, az találja meg, aki megbocsát, annak megbocsátanak, aki meghal, az felébred az örök életre. Ámen. Kereszt és bérma gyerekeink igaz és szent úton maradásáért. Kérjük a Szűzanya és a gyermek Jézusról nevezett Lisieuxi Kis Szent Teréz és szent szülei közbenjárását, hogy a hit, remény és szeretet soha se fogyatkozzék meg életükben. Ámen. Kérjük Lisieuxi Kis Szt. Teréz, Casciai Szt. Rita, Szt. Mónika, Bld. Peter To Rot, Lisieuxi Kis Szt. Teréz szülei: a Szt Martin házaspár, Boldog IV. Károly és Zita királyné és Bld. Batthyány Strattmann László és Coreth Mária szent házaspárokat és Bálint Sándort, hogy imádkozzanak a házasságok hűségben, szeretetben való megmaradásáért, a megtört házasságok, családok kiengesztelődéséért. Amen. Kalkuttai Szt. Teréz anya támogassa a szegényeket, betegeket, mentális betegeket, és segítsen minket, hogy bölcs, megfontolt jótékonykodással mi is segítsük őket, akiket Jézus különösen szeret. "Amikor a keresztre nézel, tudod, hogy Jézus mennyire szeretett téged és engem. Azt akarja, hogy mi is így szeressünk. Amen." (Teréz anya imája), "Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek." (Mt.25,36-7) Imádkozzunk azokért, akiken 'sebet' ejtettünk és akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Urunk, a Szűzanya, a béke királynője, a bűnösök menedéke közbenjrárására áldd meg, vezesd Jézus Krisztus és az evangélium szeretetére és a rendszeres, igaz szentségi életre. a felebaráti szeretetre, az üdvösségre azokat, akiken 'sebet' ejtettünk és azokat, akik 'sebet' ejtettek rajtunk. Adj nekünk, nekik alázatot, megértést, hitet a kiengesztelődéshez, óvj meg minket, őket a bosszúállás, megszólás, pletykálkodás kísértésétől. "Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek." (Miatyánk) "."Haragudjatok, de ne vétkezzetek! (Ef.3,26),, "Az Istent szeretőknek minden javukra válik." (Róm 8,28) Imádkozzunk azokért és családjukért, akik jót tettek velünk: Urunk áldd meg és támogasd a jóban azokat és családjukat, akik jót tettek velünk. Ámen.* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Wed Aug 20 07:56:50 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Wed, 20 Aug 2025 07:56:50 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?b?QXVnLjIwLiBTenQuIElzdHbDoW4ga2lyw6FseSwgTWFneWFy?= =?utf-8?b?b3JzesOhZyBmxZF2w6lkxZFzemVudGplICgxMC0xMS5zei4pIGbFkcO8?= =?utf-8?q?nnepe?= Message-ID: Szent István király, Magyarország fővédőszentje Kultúra ? 2022. augusztus 19., péntek | 20:59 https://www.magyarkurir.hu/hirek/szent-istvan-kiraly-magyarorszag-fovedoszentje Első, államalapító, szent királyunk, hazánk fővédőszentje életét és művét idézzük fel főünnepe, augusztus 20. alkalmából. *A magyar törzsek fejedelmei között Géza különleges hatalmi pozíciót vívott ki magának. Nyugat felé fordult, és megnyitotta az ország kapuit a kereszténység előtt. **Beengedte az országba Pilgrim passaui püspök követeit*. Egyes források szerint a bajor papok egyike keresztelte meg őt és kisgyermek *fiát, Vajk*ot, *aki a keresztség vizében és lélekben történt szent újjászületésekor a passaui egyházmegye védőszentje után az István nevet kapta.* Az Érdy-kódex leírása szerint *Géza felesége, Sarolta **csodálatos álmot látott fia születése előtt. Egy tündöklő, égi fényben megjelent férfi szólt hozzá: bízzál Istenben és légy bizonyos benne, hogy fiat szülsz, ki először visel ebben az országban koronát, és majd a népen királyként uralkodik. A keresztségben az én nevemet add neki.** Sarolta kérdezte, hogy ki ő? Mire a férfi így felelt: én vagyok István, a hívők közül legelső, ki Jézusért a mártírkoronát kiérdemeltem.* A Hartvik püspök által a 12. században írt legenda így beszéli el István születését és megkeresztelését: *?Közben megszületett a fejedelem Istentől megjövendölt fia, akit a próféta szerint ismert az Úr, még mielőtt a méhben megfogant volna, és akinek, mielőtt megszületett, első vértanúja nevét adta. Ezt Isten kedveltje, Adalbert püspök, hite őszinteségéért a keresztség fehér ruhájába öltöztette, és ő lett lelki gyámola. Akkor az István nevet kapta; hisszük, hogy Isten is ezt akarta, mert ami István a görög nyelvben, korona a latin beszédben. Mivel Isten azt óhajtotta, hogy e világban is királyi hatalom koronázza, s a jövőben váltsa fel az örökké tartó boldogság koronájával, kijelölte őt az örök, el nem múló dicsőség elnyerésére.?* *Benczúr Gyula: Vajk megkeresztelése (1875)* *Géza, hogy a kereszténység felvételét és ezzel kapcsolatban a nyugati orientációt biztosítsa, s házának hatalmát megszilárdítsa, kizárta a trónöröklésből versenytársát, Koppányt, és termetre ugyan kicsiny, de jellemben, bátorságban és helytállásban messze kiemelkedő fiát, Istvánt jelölte utódjává. Prágából meghívta Adalbert püspököt, hogy a megtérést elmélyítse. Adalbert bérmálta meg a fejedelmi ifjút. Ő közvetítette 995-ben az István és a bajor hercegnő, Gizella között létrejött házasságot is. Az ifjú trónörökös atyja halálakor, 997-ben vette át a hatalmat.* *Azonban véres csatákat kellett még vívnia az ellene fölkelt törzsfőkkel. Koppány fölött Veszprém mellett aratott győzelmet, ezzel megmentette az országot a pogányságba való visszahullástól. A Konstantinápolyban megkeresztelt Gyula és Ajtony leverése pedig Bizánchoz való csatlakozásunk tervét hiúsította meg.* *Istvánt diplomáciai és politikai érzéke* *korának, sőt *mondhatni, *az egész magyar történelemnek legnagyobb államférfiává avatta. *Politikai, vallási és társadalmi szempontból egyaránt ő teremtette meg Magyarországot, ő jelölte ki és biztosította a jövőbe vezető utat népének. *A magyar katolikus egyházat is ő teremtette meg*.* Szerzetes papokat hívott* *Bajorországból, Csehországból, Olaszországból *? *bencéseket*, Dél-Magyarországra pedig *a görög bazilita rend férfi és női tagjait. Szent Márton hegyén (Pannonhalmán) apátságot alapított. Sok kolostort létesített, amelyek missziós központjai és gyújtópontjai lettek a vallásos s kulturális életnek*. *István elrendelte a vasárnap megszentelését és minden tíz falu számára templom építését. Saját költségén emelt Esztergomban, palotája közelében székesegyházat, Veszprémben női apátságot építtetett, és fölépítette Budán a Szent Péter és Pál-templomot.* *Ami **a keresztény vallással és keresztény törvénnyel* *nem volt összeegyeztethető, annak** hadat üzent és büntetéssel sújtotta*. *Nem nyúlt azonban* *a régi mondákhoz és énekekhez; a pogány korból származó népszokásokat, ha* *az új hittel* *nem **ellenkeztek*, *megőrizte* *vagy megtöltötte őket keresztény tartalommal. * *István a keresztény magyar szellemet külföldön is jelenvalóvá tette: Jeruzsálemben bencés kolostort, Rómában zarándokházat, Konstantinápolyban díszes templomot építtetett.* *Egyik fő munkatársa, a 993-ban Prágából érkezett Asztrik szerzetes II. Szilveszter pápához fordult István jogai megerősítéséért*. Célja az volt, hogy a keresztény királyság méltóságára emelkedjék, és már eleve kizárjon mindenféle függőséget a német birodalomtól és a szomszédos bajor egyháztól, s országa egyházát az állammal szorosabban egybekapcsolja. Asztrik kieszközölte urának a koronát, az előtte hordozott keresztet és azt az apostoli kiváltságot, hogy püspökségeket alapíthasson és egyházi főméltóságokat nevezhessen ki. *Istvánt az 1000. év karácsonyán kenték föl és koronázták királlyá Esztergomban. Ez egyenlő volt szuverén királyi méltóságra emelésével és apostoli küldetésének elismerésével. A pápától kapott előjogra támaszkodva birodalmának szilárd egyházi szervezetet adott: országát tíz püspökségre osztotta, köztük két érsekséget alapított Esztergomban és Kalocsán.* *Mint uralkodó István tudatában volt Isten előtti felelősségének. Ragyogó példája volt ennek, hogy Szent István templomában évente letette hivatalát annak jeléül, hogy csak kölcsön kapta Istentől, és annak bizonyságára, hogy hatalmát Istennek áldozza*. *?Miután Krisztus katonája legyőzte az ellenséget, lelki örömmel eltelve elhatározta, hogy minden képességét és minden szándékát az evangélium magjának melegágyává teszi. Alamizsnálkodással és imádkozással töltve idejét gyakran borult a szentegyház padlójára, s könnyeit hullatva bízta Isten akaratára tervének teljesedését, hogy az, aki az Úr nélkül mit se tudna tenni, ha az Ő rendelkezésének betöltése segíti, a kitervelt jót erényes kezdeményezésekkel véghezvihesse.?* (Részlet a Hartvik-legendából) Lelki arculata az *Intelmek*ben (műfaja szerint ?fejedelemtükörben?) is kirajzolódik, amely fiának, Imre hercegnek készült. Talán nem maga István írta, de mindenesetre az ő közelében, politikai s erkölcsi elvei értelmében szerkesztették. Többek között a következő uralkodói szabályok találhatók benne: *?Uralkodjál szelíden, alázattal, békésen harag és gyűlölködés nélkül! A király koronájának legszebb ékszerei a jótettek; azért illő, hogy a király igazságossággal és irgalmassággal, valamint a többi keresztény erénnyel ékeskedjék. Minden nép saját törvényei szerint él; add meg az országnak a szabadságot, hogy aszerint éljen!?* *Szent István élete alkonyát beárnyékolta, hogy fiát, Imre herceget 1031-ben egy vadászat alkalmával egy vadkan halálra sebezte.* *Szent királyunk közel hetven éves korában, negyvenkét évi uralkodás után halt meg, 1038. augusztus 15-én, Mária mennybevitelének napján. Halála előtt a Szűzanyának ajánlotta az országot. Így vált Krisztus anyja a magyarok nagyasszonyává.* *?? kezét és szemét a csillagokra emelve így kiáltott fel: Ég királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó istenhozzádot mondva lelkemet kezedbe ajánlom (vö. Zsolt. 30,6).?* (Részlet a Hartvik-legendából) Ikonográfiai hagyományunkká vált, hogy* István királyt legtöbbször úgy ábrázolják, amint az országot és a nemzetet jelképező Szent Koronát a Boldogasszonynak fölajánlja*. Ilyen ábrázolás szinte minden katolikus templomunkban látható. *?A szentséggel és kegyelemmel teljes Szent István király azután országlásának negyvenhatodik *(sic!)* évében, a Boldogságos, mindenkoron szűz Mária mennybemenetelének napján kiragadtatott e hitvány világból és a szent angyalok társaságába került. Eltemették a fehérvári bazilikában, amelyet ő maga építtetett Isten szentséges anyja, a mindenkoron szűz Mária tiszteletére. Sok jel és csoda történt ott e Szent István király érdemeinek közbenjárására, a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségére és magasztalására, aki áldott legyen örökkön örökké, Ámen.?* (István király halálának leírás a *Képes króniká*ban) István a nép szívében mindinkább legendás hőssé, népe apostolává, védelmezőjévé és Magyarország eszményévé magasztosodott. Benne és vele a korona, királyság és nemzet szinte misztikus egységgé olvadt össze. Sírja sokat látogatott nemzeti búcsújáró hellyé vált; számos imameghallgatás és csoda történt ott. *Szent László király 1083. augusztus 20-án pápai engedéllyel, a magyar püspökök, apátok és előkelők jelenlétében oltárra emeltette Istvánt, Imrével és annak nevelőjével, Gellérttel együtt. Ez akkor egyenértékű volt a szentté avatással.* István tisztelete nemsokára elterjedt az ország határain túl is. XI. Ince pápa 1686 novemberében ? Buda visszafoglalása alkalmából ? az egész egyházra kiterjesztette szeptember 2-ára helyezett ünnepét. Ma a világegyház augusztus 16-án, a magyar egyház augusztus 20-án ünnepli. Ezen a napon az ünnepi szentmise után minden évben ünnepélyes körmenetben viszik a Szent István-bazilika körül szent királyunk épen maradt jobb kezét, a magyarság legtiszteltebb, szimbolikus jelentőségű ereklyéjét, a Szent Jobbot. *?**Köszönjük neked, szent király, hazánkat és önmagunkat, ezt az első ezer évet itt, kérünk, ne vond el rólunk romolhatatlan jobbodat [?] Te vagy legendáink legnagyobbika, István, szent király, aki megnyitottad előttünk az élet kapuját. Amit te tettél, valóban az ég csodája volt, hitet adtál, jövendőt és anyanyelvünk legfigyelemreméltóbb elvont főneveit: józan határú emlékezés, felejtés és bocsánat.? * (Részlet Szabó Magda *Amit tettél, az ég csodája volt* című írásából) *Istenünk, te Szent István királyt itt a földön országunk koronájával ékesítetted és szentjeid közé emelted. Add kérünk, hogy aki a keresztény hit terjesztője volt hazánkban, legyen Egyházad védelmezője a mennyben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.* *Forrás* *Diós István: A szentek élete* *Magyar katolikus lexikon* *Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II.* *Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez ? Középkor (1000?1530)* *Magyar Kurír* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From greschem at gmail.com Wed Aug 20 08:10:57 2025 From: greschem at gmail.com (Emoke Greschik) Date: Wed, 20 Aug 2025 08:10:57 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?Isten_=C3=A9ltesse_Molina_Istv=C3=A1nt_=C3=A9s_S?= =?utf-8?q?eb=C5=91k_Lehelt_is=2C_akinek_ugyancsak_v=C3=A9d=C5=91sz?= =?utf-8?b?ZW50amUgU3p0LiBJc3R2w6FuIGtpcsOhbHkh?= Message-ID: *Kedves István és Lehel!* *Isten éltessen és Szt. istván király oltalmazzon!* *Szeretettel,* *a Lista, Emőke* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From sorosieszter at gmail.com Wed Aug 20 08:52:35 2025 From: sorosieszter at gmail.com (Eszter Sorosi) Date: Wed, 20 Aug 2025 08:52:35 +0200 Subject: [Grem] =?utf-8?q?*****SPAM=288=2E1=29*****_Kereszt=C3=A9ny_kult?= =?utf-8?b?w7pyYSBhZGRpZyB2YW4sIGFtw61nIGtlbGzFkSBzesOhbcO6IGtlcmVz?= =?utf-8?b?enTDqW55IG5lbSDigJ5hIG1hZ2EgbcOzZGrDoW7igJ0gZHJ1a2tvbCBh?= =?utf-8?b?IGjDoXR0w6lyYmVuLCBoYW5lbSBvZGFtZWd5IMOpcyByw6lzenQgdsOh?= =?utf-8?q?llal?= Message-ID: Keresztény kultúra addig van, amíg kellő számú keresztény nem ?a maga módján? drukkol a háttérben, hanem odamegy és részt vállal https://share.google/zywVsZxbq4x8dac3m --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: