[Grem] El kell innen húzni Spanyolba...

[KEA]

El kell innen húzni Spanyolba, de legalábbis messze, felejtsük el végre 
ezt a rusnya Magyarországot! – Ugye?

Mielőtt már csomagolna is a nyelveket nem beszélő időskorú, lássuk, mi 
az, ami a Deutsche Welle riportjából egészen véletlenül kifelejtődött.

Mandiner, 2024. október 22. -- Francesca Rivafinoli
https://mandiner.hu/belfold/2024/10/el-kell-innen-huzni-spanyolba-de-legalabbis-messze-felejtsuk-el-vegre-ezt-a-rusnya-magyarorszagot-ugye


(Nyitókép: YouTube-képernyőfotó)

„Már a spanyol tengerparton is olcsóbb az élet, mint Magyarországon, 
egyre több magyar nyugdíjas költözik ezért oda” – konferálják fel 
különböző hírportálok a Deutsche Welle magyar adásának összeállítását, 
melyben

Alicante környékén élő magyarok számolnak be arról, hogy milyen simán 
elvannak ott a nyugdíjukból.

Csak el kell adni az itthoni ingatlant, venni az árából ott egy lakást, 
utána havi 400 ezer forintból már kényelmesen megél ott egy házaspár, 
sőt, valahol akad egy nő, aki feleennyiből nyomja egyedül – lelkendeznek 
a megkérdezettek. Hiszen a rezsi (internet és biztosítások nélkül) csak 
mintegy százezer forint, az élelmiszer pedig szinte olcsó.

És egyébként is, a kultúrházban van tornaóra, a nyugdíjasok aktívak, a 
nyelvtudás hiánya pedig nem akadály: amint azt az egyik megszólaló 
kifejti, a siketnémák is elboldogulnak a társadalomban, így ő is kézzel 
mutogat, illetve szükség esetén a mobilján lévő fordítóalkalmazást hívja 
segítségül, sima ügy.

Ezen a ponton elfért volna egy kis kitérő az objektivitás irányában,

például hogy mi van, ha egy csak magyarul beszélő és így de facto 
siketnéma néni férjével ne adj’Isten történik valami. Ne történjék, 
éljen a bácsi száz évig egészségben, a lehetőséggel azonban bizonyos kor 
felett kétségkívül számolni kell. Sokkos állapotban Google Translate 
segítségével próbálni mentőt hívni a házastárshoz – efféle brutális, de 
sajnos annál életszerűbb helyzetek nem kerülnek szóba a kisfilmben.

Apropó egészség.

Amikor a riportban megszólaltatott fiatalos, talpraesett hölgy dicséri a 
La Marina-i háziorvosi rendelőt, az nagyjából annyit ér, mint amikor itt 
a kommentszekcióban valaki leírja, mennyire elégedett a legutóbbi 
kórházi tartózkodásával – egy darab személyes tapasztalat egy 
helyszínről, örülünk neki. A statisztikák szerint ugyanakkor

Alicantéban átlagosan 7,71 napba telik, míg a háziorvos fogadja a beteget;

és ez egész kedvező szám a spanyol átlaghoz képest, ami jelenleg 8,81 
nap (a betegek 22 százaléka várt a legutóbbi alkalomkor minimum 11 napot 
– „doktor úr, influenzás lettem, de már elmúlt!”). Egy madridi rendelőbe 
mostanáig két hétnél hamarabb nem lehetett bejutni, pedig egy orvos 
egyetlen nap 60-90 beteget is ellátott, futószalagon – szerencsére a 
napokban érkezett egy radikális baloldali fiatalokból álló orvoscsapat, 
hogy javítson az állapotokon.

Szakorvosi vizsgálatra aktuálisan a páciensek közel egyharmada várakozik 
több mint három hónapot,

úgy, hogy szintén közel egyharmad szükség esetén a magánegészségügyhöz 
folyamodik (a magánfogorvosok és a laborvizsgálatok ebben az adatban 
benne sincsenek). Az interneten felerészben kiválónak, felerészben 
csapnivalónak értékelt valenciai egyetemi klinikán augusztusban a 
betegek otthonról vitettek be maguknak ventilátorokat, mert bár elvileg 
működött a légkondi, egyes kórtermekben így is 30 fok feletti volt a 
hőmérséklet: a tavalyi problémák után idén ugyan több mint félmillió 
eurót költött a kórház a hűtési rendszerek korszerűsítésére, ám az 
épület tájolásán és korán nem tudtak segíteni.

Mindezekkel együtt persze összességében simán verheti a spanyol 
egészségügy a magyart – hamis illúziókat mégse kellene kelteni.

Aztán ott vannak a megélhetési költségek. Bár a kisfilmből megtudjuk, 
hogy a brie sajt és a kapszulás kávé valamivel olcsóbb, mint 
Magyarországon, érdekesebb lett volna a liszt, a tej vagy a tojás ára. 
Jobb híján magam ellenőriztem három ismert spanyol áruházlánc internetes 
oldalán: náluk a legkommerszebb saját márkás liszt 285 forintnyi centbe 
kerül, a legalsó kategóriás tojás darabja 72 forint; de még a zöldségek 
ára se minden esetben barátibb.

Az Eurostat meg is erősíti mindezt:

a spanyol élelmiszerárak összességében alacsonyabbak bár, de kevéssel, 
így a rezsit, a közlekedést és egyebeket is beleszámítva a háztartások 
fogyasztási kiadásainak árszintje továbbra is magasabb a magyarnál. 
Ezért is kár, hogy a videó elhallgatja, amiről korábban más portálokon 
olvashattunk: kalauzunk és párja valójában (igen bölcsen) csak a férfi 
ingatlanát adta el Magyarországon, és rögtön két lakással is 
rendelkeznek Valenciában, hogy az egyiket kiadhassák, bevételhez jutva –

lehet, hogy anélkül is megélnének, persze, de ez a tény mégis árnyalja 
némileg azt a marketingüzenetet,

hogy „add el az egyetlen otthoni lakásodat és támaszkodj a forintban 
számított magyar nyugdíjadra, simán működni fog az itt végig, életed 
alkonyán”. Miként az is vélelmezhető, hogy a HVG interpretációjával 
ellentétben kalauzunk ilyen háttér mellett nem azért vágott bele a 
spanyol kalandba,

mert Pesten a hó végén már alig-alig telt szafaládéra.

Nem is túl valószínű, hogy kifejezetten az olcsóság miatt választaná 
néhány nyugdíjas Alicante vidékét: anyagi szempontból Bulgária vagy akár 
Románia is sokkal észszerűbb opció lenne. Természetesen mindenkinek 
szíve joga, hogy ha arra vágyik és megteheti, nyugdíjas éveit a 
Földközi-tenger közelében, félsivatagos, de pálmafás-fagymentes 
környezetben töltse. Ha távozásukkal nem hagynak cserben magyarországi 
gyereket és unokát, vagy testvért és egyéb hozzátartozót, akkor

nincs ezzel semmi baj, az ilyesmikre való az uniós polgárság –

csak ne állítsuk be úgy, mintha ez valamiféle menekülés lenne az itthoni 
drágaság elől. A riportban bemutatott, 1980-as években létrejött 
lakónegyedben kétharmadrészt külföldiek, főleg brit nyugdíjasok élnek, 
de németből sincs kevés; tehát vagy rájuk is azt kell mondanunk, hogy az 
otthoni árak miatt költöztek délre, vagy a magyarok esetében is be 
kellene látnunk, hogy a napsütéses órák száma és az átlaghőmérséklet is 
nyom valamicskét a latba.

És végül ott találjuk a kis összeállításban a magyarok külföldre 
költözésének sztenderd indoklását:

hogy ott bezzeg aktívak az emberek, ott bezzeg kedélyesen összejárnak a 
magyarok, ott bezzeg nem muszáj a politikával kelni és feküdni.
Hirdetés

Miért, tán Pintér Sándor rendeletileg láncolja a tévé elé a magyar 
időskorút, nehogy véletlenül fogja magát, és az ingyenes 
tömegközlekedést igénybe véve kiránduljon egyet a szomszédasszonyaival?

Terjed most az interneten a DunaTV Családi kör című műsorából egy 
részlet, amelyben a 90 éves, végtelenül derűs kazári Rebi néni mesél 
mindennapjairól:

hogy mekkora szép nagy paradicsomjai termettek (a „krumpér”, a 
káposztafélék az uborka, a répa és a bab mellett), hogy milyen 
baromfikat nevel („most kelt kiscsibém tíz”), és hogy szigorúan kézzel 
dagasztja a túrós lepényhez a tésztát („géppel?!? óóó!” – kéri ki 
magának a kérdést).

Egészen biztos, hogy még életében nem találkozott sem a Megafonnal, sem 
a Facebookon áradó Tiszával,

de még a zöldséginflációval se nagyon. Ha Rebi néninek 90 évesen is megy 
a veteményeskert gondozása („a Jóisten erőt ad nekem, és meghallgat”), 
akkor egy jó karban lévő hatvanas-hetvenes pesti nyugdíjasnak miért 
lenne kötelező naphosszat passzívan bámulnia a hírfolyamokat?
Hirdetés

Az szuper, hogy Alicante mellett van a kultúrházban torna- és nyelvóra, 
de Székesfehérvár például a hét négy napján kínál a város különböző 
iskoláiban nyugdíjastornát, plusz naponta szabadtéri nordic walking 
foglalkozást, ingyen. Ferencvárosban is a gyógytornától kezdve a 
németklubon át a sakkszakkörig terjed a heti rendszerességű ingyenes 
programok skálája.

Gyulán most kezdte meg 23. tanévét a nyugdíjasok akadémiája, ezúttal 
pszichológiai és informatikai kurzussal –

csak észre kell venni és oda kell menni. Aki pedig esetleg még 
valamiféle karitászfeladatot is kész vállalni, pláne nem fogja magát 
feleslegesnek érezni, éljen Magyarország bármely pontján. Anyám 
rendszeresen telefonál hétköznap, hogy ne aggódjunk, csak később megy 
haza, mert mise után még bandázik egy kicsit – könnyen lehet, hogy 
másnak se muszáj 2500 kilométerrel arrébb költöznie ahhoz, hogy találjon 
néhány barátnőt.

Az viszont kétségtelen, hogy ha az ember egy mukkot sem ért a helyi 
hírekből, máris idillibbnek élheti meg lakóhelyét.

Ugyanakkor tény: a Deutsche Welle által felkeresett valenciai 
álomtelepülés Wikipédia-szócikkének legterjedelmesebb fejezete 
„Korrupció” címmel mutatja be a helység elmúlt húsz évét.

-- 

Üdvrivalgással:
KEA.