[Grem] Miért tört ki a harmadik világháború?

[KEA]

Miért tört ki a harmadik világháború?

A rakétabecsapódások fénykörében érdemes tisztázni, kinek van joga az 
önvédelemhez

MN, 2024.10.03. -- Pilhál Tamás
https://magyarnemzet.hu/velemeny/2024/10/miert-tort-ki-a-harmadik-vilaghaboru


Itt, a világháború küszöbén egyensúlyozva vagy talán azon már át is 
lépve érdemes néhány kérdést megválaszolni, csak úgy magunknak. Ha 
másért nem, legalább azért, hogy tudjuk, miért is ömlenek ránk a háborús 
videók, a meggyilkolt civilekről, szétbombázott lakónegyedekről készült 
borzalmas képsorok, a vérszomjas politikusi üzenetek. Ha már sajnálatos 
atomvillanásban végezzük mindahányan (csak nem…), legalább tudjuk, miért 
alakult így.

Talán a legfontosabb kérdés: joga van-e mindenkinek (minden államnak) az 
egyenlő és oszthatatlan biztonsághoz? Ha a válasz igen, és ez az elv a 
valóságban működne, akkor meggyőződésem szerint kevesebb lenne a háború. 
Ám minthogy nem működik, mert az eddigi hegemón páros lábbal ugrál rajta 
két évtizede, így hát rohanunk a világégésbe.

Először azonban tisztázzuk, mi is az az egyenlő és oszthatatlan 
biztonság elve, és honnan került ez elő. 1975-ben Helsinkiben a NATO és 
a Varsói Szerződés országai, valamint az akkori semleges államok (többek 
között Jugoszlávia, Ausztria, Svédország, Finnország) rögzítették a két 
katonai tömb közötti status quót, és lefektették az ezt biztosító, 
fenntartó alapelveket. Ezek egyike volt az európai biztonság 
oszthatatlanságának elve, amely a helsinki záróokmány elejére került. E 
megállapodást még az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, az 
EBESZ elődjének égisze alatt kötötték. A felek 1990-ben, a hidegháború 
végén újból összeültek, és aláírták a Párizsi charta az új Európáért 
nevezetű dokumentumot. Ebben ismételten rögzítették a biztonság 
oszthatatlanságának elvét, valamint hogy minden állam biztonsága 
elválaszthatatlanul kapcsolódik a többi államéhoz. 1999-ben újabb 
papíros készült Európai biztonsági charta néven, amely átfogó és 
oszthatatlan biztonságról, illetve közös és oszthatatlan biztonsági 
térről elmélkedett. Egy 2010-es EBESZ-kiáltvány szintén rögzíti a 
biztonság oszthatatlanságát.

Lényeg a lényeg, ez az alapelv nem Vlagyimir Putyin orosz elnök 
találmánya, ő csupán számon kéri annak fölrúgását. Először 2007-ben, a 
müncheni biztonsági konferencián jelezte: a NATO bővítése, Ukrajna 
fölvétele a katonai szövetségbe komoly fenyegetést jelentene Oroszország 
biztonságára, így számukra elfogadhatatlan. Szavait az érintettek 
figyelmen kívül hagyták. Ugyan miért is kéne figyelembe venniük a Föld 
legnagyobb területű országának aggályait?

Az Egyesült Államok és vazallusai ugyancsak az 1975-ös helsinki 
záróokmányra hivatkoznak, amelyben szerepel a szabad szövetségválasztás 
elve is. Ami egyfelől igaz. Másfelől nem, tudniillik csak az 
oszthatatlan biztonság elvével együtt alkalmazható. Különben odalesz a 
status quo. Az sem mellékes, sőt kulcsfontosságú: amerikai és 
NATO-vezetők 1990-ben, a német újraegyesítéskor bizonyíthatóan és 
többször megígérték az akkor még létező Szovjetuniónak, hogy katonai 
szervezetük (az NDK beszippantásán túlmenően) nem terjeszkedik tovább 
kelet felé. Aztán mégis terjeszkedett.

Fontosabb volt az erőfitogtatás, a még nagyobb hatalom, a még több 
lenyúlható ásványkincs, mint a becsület, az írott és adott szó ereje. 
Hitvány dolog, bár kétségtelenül emberi. És hát a Szovjetunió 1991-es 
szétesése után az Egyesült Államok egyedüli szuperhatalomként az egész 
világot érezte maga alatt. Ő lett a Föld ura. Egyetlen intésére országok 
dőltek romba, milliók vesztek oda: Irak, Afganisztán, Líbia, Szíria és a 
többi. Óhajukra politikai vezetőket robbantottak hamuvá, lincseltek meg. 
Azt képzelte, bármit megtehet. Magassági mámorában még följebb rebbent, 
s ahogyan az Ikarosz óta oly sokakkal megesett: a napsugarak 
megolvasztották a szárnyait. Most zuhan, de zuhantában még gyorsan maga 
alá rántotta Ukrajnát, és ha nem vigyázunk, mindannyiunkat.

A diplomáciai lózungot félretéve az oszthatatlan biztonság elve talán 
valami olyasmit jelent, hogy tiszteletben tartod a többieket. 
Erőfölényeddel nem élsz vissza, nem terrorizálsz másokat, nem akarod 
őket magad alá gyűrni, sarokba szorítani, katonai bázisaiddal 
körbebástyázni, védekezésre képtelen helyzetbe hozni.

  S ha neked (méltányolhatóan) nem tetszett, hogy ellenfeled rakétákat 
akar telepíteni Kubába, karnyújtásnyira a partjaidtól, akkor te sem 
telepítesz rakétákat Moszkva alá. (És előzőleg nem puccsolod meg a 
törvényesen megválasztott, oroszbarát ukrán kormányt.) Ha túl sokáig 
játszod a Janit, túl gyakran rúgod rá az asztalt a másikra, előbb-utóbb 
bajba kerülsz. Magad ellen fordítod a világot. Az oly sokszor 
hivatkozott „aggódó nemzetközi közvélemény” ma már csupán a világ 
legfeljebb egynegyed részét jelenti. Ráadásul az az egynegyed rész sem 
feltétlen lelkesedésből áll melletted (alattad), hanem mert kést 
szorítasz a torkához.

Így a világháború küszöbén, a rakétabecsapódások fénykörében azt is 
érdemes tisztázni, kinek van joga az önvédelemhez. Az egyetlen méltányos 
válasz: mindenkinek. Minden államnak joga van megvédenie magát, joga van 
biztonságban élnie. Ez rendjén is lenne. Csakhogy a valóságban azt 
látjuk, hogy a Föld ura némely államoktól megtagadja az önvédelem jogát. 
Némely állam nem védekezhet. Sőt zokszó nélkül vegye tudomásul, ha 
területén ellenséges nyugati titkosszolgálatok egy úgynevezett Iszlám 
Államot szerveznek azzal a nyilvánvaló céllal, hogy megbuktassák, 
sakkban tartsák a regnáló hatalmat.

A védekezésre nem jogosult ország fogadja el, hogy területén hirtelen 
amerikai támaszpontok létesülnek bizonyos olajmezők körül, kitermelt 
olaját pedig millió hektoliterszámra ellopják. Továbbá nyelje le, hogy 
politikai vezetőit meggyilkolják, és ennek érdekében akár komplett 
városrészeket tüntetnek el a föld színéről. Kit érdekel?

  (További érdekes megfigyelés: minden ellenszegülő politikai vezető 
„diktátor”, „zsarnok”, illetőleg „terrorista”, meggyilkolásuk pedig 
pusztán „likvidálás”, tudniillik ezek nem is emberek, csupán eltaposandó 
férgek, esetleg kórokozó vegyületek, amiket „semlegesíteni” kell. A 
haladó nyugati közbeszéd nyolcvan év után sikeresen visszatalált 
Goebbelshez.)

Lám, egyes államoknak joguk van az oszthatatlan biztonsághoz meg az 
önvédelemhez – másoknak meg nem. Utóbbiak így jártak. Sőt némely 
államnak ahhoz sincs joga, hogy állam legyen, noha azt ENSZ-határozat 
írja elő. Más nemzetközi papirosok pedig országok szuverenitásának, 
területi integritásának tiszteletben tartására, megszállt országrészek 
elhagyására szólítanak föl – bármiféle eredmény nélkül.

Persze meg lehet ezt magyarázni. Mindent meg lehet. Egy szintig. A 
valóságban az van, hogy ha a Föld ura látványosan és sokszor fittyet 
hány írott és szóbeli megállapodásokra, a nemzetközi jogra, a 
becsületre, akkor – megerősödvén – a többi játékos is e „szabályok” 
szerint kezd el játszani. Aminek lényege az „Erősebb kutya…” kezdetű 
népi bölcsességben körvonalazható. És minthogy a Föld ura gyengül, 
ostoba erőfitogtatása pedig egymás karjaiba lökte a világ maradék 
háromnegyed részét, így nagy tétben szerintem ne fogadjunk világuralma 
fennmaradására.

-- 

Üdvrivalgással:
KEA.