[Grem] Szt. Ivó

[KEA]

Ivó, Szt, Yves Hélory de Kermartin (Le Minihy, Bretagne, Fro., 1235. okt. 
17.-Kermartin, 1303. máj. 19.): pap, jogász. Ü: máj. 19.

Ivó, Chartres-i, Szt (Chartres, Fro., 1040 k.-1115. dec. 23.): püspök, 
egyházjogász. Ü: máj. 20.


Kapcslódó -- nomen est omen -- részletek Howard és Fekete professzorok 
esettanulmányaiból:


- Jól van... Akkor továbbmegyünk. Csak katonás búcsúzkodást kérek.

- Az milyen?

- Meghajolsz kelet felé, és a rádiósnak pálinkát adsz...

- Érdekes... - felelte zavartan. - És mi történik azzal, aki nem ad pálinkát?

- Úgyszólván semmi. Hozzávágnak egy vödröt, meg ilyen... De megölni nem szabad.

Baluz elsietett, és egy fél liter pálinkával tért vissza, amit a katona egy 
hajtásra kiivott.

- Nagyon jó. Nem is kell több kóstolót adni. Ennél maradok.

***

Ez az egyén nem ismerte Wagner urat, ha azt hitte, hogy a Kékszakállú (bármilyen 
állapotban is) nem talál meg egy kocsmát, ahova készült.

- Nem tévedett el? - kérdezte az ifjú rabló.

- Ugyan! - röhögött Wagner úr. - Maga csecsemő! A Három Piros Dugóhúzóhoz még 
részegen is odatalálnék, pedig úgy éljek, két óra óta alig ittam valamit... 
Látja ott azt a hat fénypontot? Nem... Azt az öt fénypontot?

- Ott messze?... Mindössze egy kis fényt látok arrafelé!...

- A maga korában én is annyit láttam.

***

- Két éve irányítom a forgalmat. Azóta csak vonaton járnak az emberek.

- És azelőtt mi volt?

- Fagottista egy szalonzenekarnál... De az ital következtében elveszítettem a 
pontos fúvóképességemet.

- Beszéljen világosan, mert megjárja!

- Uram, ha ez nem világos beszéd, akkor mit fog szólni egy óra múlva? Most hét 
óra tizenöt van. Nyolc óra húszkor tökrészeg leszek, és minden kérdésre 
népdalokkal felelek.

- Ezt ilyen pontosan tudja?

- Vasútnál első a pontosság. Hét óra harminckor indul egy teljes üveg, ennek 
csatlakozása van a nyolc húszas pálmaborhoz. Kilenc óra tízkor befut egy személy.

- Miféle személy?

- Egy arab nőszemély. Elágazó italkeveréket hoz kétféle pálinkából. Kilenc 
negyvenötkor dühöngök. Ezért különös, hogy ebben a nyugodt időszakban nem tart 
értelmesnek. Ilyenkor még mindenkit felismerek.

A zsugorodott fejű ember olyan szenvtelenül beszélt, olyan kifejezéstelen, 
homályos tekintettel, annyira tipikus, lárvaszerű arcvonásaival az idült 
delírium tremensnek, hogy reménytelennek látszott minden további kísérletezés.

- És én most... Itt várjak két hétig?

- Erről lebeszélem. Revolver van nálam, és amikor dühöngök, olyankor lövöldözni 
szoktam.

***

- Uraim, végem van... - súgta diszkréten a fülünkbe Mr. Braces. - A szó szoros 
értelmében haldoklom - fűzte még hozzá egész halkan, de fenyegetően.

- Na, akkor nem zavarom - mondta Pipacs, és előrerúgtatott mellőle.

(...)

Teát főzünk. Forró teát. Mr. Braces máris tisztában van azzal, hogy bozótlázat 
kapott. Halványzöld arccal jelenti a tragédiát. Miután ez a betegség legtöbbször 
egy órán belül végez áldozatával, Pipacs nem akar neki teát tölteni, mert kár 
beléje, ha úgyis meghal. Végül azonban közbenjárok nála, hogy teljesítse egy 
haldokló utolsó kívánságát. Pipacs nagylelkű, és amikor Mr. Braces elfordul, fél 
pohár rumot tölt a teájába. A haldokló egy óra múlva vadul követelte a 
teherhordó bennszülöttektől, hogy énekeljék el a "God save the King"-et.

***

– ...Ja, majdnem elfelejtettem! – mondta kissé aggódva Tutajos. – Üdvözletet is 
hoztunk.

– A fenét!

– Igen, egy bácsival utaztunk, ő is megkínált bennünket sonkával – még Bikficnek 
is adott –, csókoltatja István bácsit, hogy csak annyit mondjunk, hogy a Lajhár 
csókoltatja.

István gazda arca felderült, és rendkívüli kajánsággal nézett az üvegre – amit 
még mindig a kezében tartott –, aztán Tutajosra és ismét az üvegre, végül a 
szeme Tutajoson állt meg, aki úgy érezte, részint elsüllyed, részint úgy 
elpirult, hogy a füle szinte lángot vetett.

Bütyök zavarában nekitámaszkodott a forró kályhának, és azt mondta:

– Huh! – És erősen megnyalta szája szélét.

– Köszönöm az üdvözletet, Tutajos – vigyorgott tovább István, de olyan komiszul
vigyorgott, hogy Gyulánkat már a. kétségbees és szélére sodorta. – Köszönöm, 
Gyula – mondta. – Annak van aztán csak jó bora! Valódi Szent György-hegyi, mint 
az “anyatej”!

Erre aztán betelt a pohár. Tutajos megroggyant, mint akibe kést szúrnak, de 
aztán dühösen ki is húzta magát. Egyet lépett, és kissé meghajtotta magát a 
kínzóan derűs rokon felé.

– István bácsi... úgyis tudja!... Nem tagadjuk, hát. azért nem kell a forralt 
bor! A testes gazdász ezek után letette az üveget, és megölelte a nyurga ifjút.

– Ez a beszéd! – kiáltott. – Ember vagy, Tutajos! Ki vele, ami a bögyödben van; 
nem bujkálni, és nem hazudni! Nem lenyelni, nem rágódni, hanem kiköpni, és 
vállalni a következményeket. De amúgy sem vagytok bűnösök, mert Lajhár ivásra 
csábítaná még a nőnemű szenteket is.

-- 

Üdvrivalgással:
KEA.