[Grem] BÉRI LÁSZLÓ RENÁTÓ atya: AMIT MONDOK, ANNAK LEGELSŐ CÍMZETTJE ÉN VAGYOK

[Zsuzsanna Péri-Nagy]

Kedves Lista!

Sajnos a Béri Renátó tanításaival kapcsolatban is súlyos problémák merülnek
fel: a bíboros atya nemrég a Megújulás kérésére eligazító tanítást adott az
Országos Lelkipásztori Intézetben egyes tévtanításokkal kapcsolatban.
Úgyhogy óvatosan, megkülönböztetéssel éljünk.

P. Zsuzsa

Erzsébet Becker <zsokadoktor at gmail.com> ezt írta (időpont: 2024. jún. 1.,
Szo, 8:07):

> Kedves Lista!
> Béri László Renató nem atya már, elbocsátották a papságából, saját
> kérésére!!
> Az információ hivatalos helyről, a legilletékesebbtől van,aki eleget tett
> Béri László kérésének.
> Sajnos, egy pappal kevesebb megint...
> B. Zsóka
>
> Rita Kunsay-Sipos <ritakunsay at gmail.com> ezt írta (időpont: 2024. febr.
> 24., Szo, 9:02):
>
>>
>>
>>
>> https://szemlelek.net/beri-laszlo-renato-amit-mondok-annak-a-legelso-cimzettje-en-vagyok/
>>
>> BÉRI LÁSZLÓ RENÁTÓ: AMIT MONDOK, ANNAK LEGELSŐ CÍMZETTJE ÉN VAGYOK
>> Írta:
>>  Hodász András <https://szemlelek.net/author/andras/>
>>  -
>>  2023.05.09.
>> Renátó atyát nem kell bemutatnunk: előadásait, podcastjeit ezrek
>> hallgatják, lelkinapok és táborok népszerű vendége. Életéről, hitéről,
>> tanításáról kérdeztük, és arról, hogy hogyan került a karmelita rend
>> kötelékéből a Kaposvári Egyházmegye egyik plébániájára.
>>
>> *– Népszerű előadó vagy, az ország legismertebb karmelita szerzetese, és
>> most a hírek szerint mégis valahol a határ közelében vagy plébános. Mi
>> történt?*
>> – Köszönöm a felminősítést, mert – mondhatnám, hogy hála a Jóistennek, de
>> – plébános nem vagyok: kisegítő lelkészként szolgálok. Aki ismeri a
>> katolikus hierarchiát, az tudja, hogy ez a hierarchia legalja, és én ezzel
>> jelen pillanatban tökéletesen elégedett vagyok. Azt hiszem, a történetből
>> annyi mindenképp elmondható, hogy 2021 novemberében kényszerűen el kellett
>> hagynom a karmelita rendet.
>>
>> *– Ez azt jelenti, hogy nem te szeretted volna elhagyni?*
>> – A közösségi körülmények hatására kellett eljönnöm, nem egészen saját
>> döntésből, bár a végső szót nekem kellett kimondanom. Így kerültem
>> Homokkomáromba, Nagykanizsa mellé. Azért oda, mert ott van a Nyolc
>> Boldogság Közösség, akikkel én már hosszú évek óta jóban vagyok, és mivel a
>> karmelita rend elhagyása után nem nagyon volt hova mennem, ezért őket
>> kérdeztem, hogy befogadnának-e egy időre. Aztán egy nagyon érdekes véletlen
>> folytán a kaposvári püspök atya, Varga László meghallotta, hogy az ő
>> egyházmegyéjében vagyok, és örömmel felajánlotta, hogy felvesz, és kisegítő
>> lelkészként Homokkomáromba helyez, hogy ott a rendem elhagyásának
>> nehézségeit túl tudjam élni, talpra tudjak állni, újra tudjak kezdeni.
>> Ezért alakult végül így. Nagyon sokat segített nekem az elmúlt másfél évben
>> a falusi csend, a nővérek, és a Nyolc Boldogság Közösség szeretete és
>> befogadása, Püspök atya támogatása, a nagykanizsai Jézus Szíve Plébánia
>> plébánosának és káplánjának támogatása, akikhez én egyébként jogilag
>> tartozom, meg ahova bejárok misézni most is, hetente kétszer. Az elmúlt
>> időszak nagyon sokat segített abban, hogy lezárjam az életemnek egy
>> bizonyos szakaszát, és neki tudjak lendülni annak, ami most előttem áll.
>>
>> *– Azért elég éles váltás a szerzetesi közösség után egy plébánia. Hogy
>> élted ezt meg?*
>> – Eleinte elég volt nekem, hogy olyan helyen vagyok, ahol nem érnek
>> fájdalmak, ahol nem ér bántalmazás. A plébániát úgy éltem meg, mint egy
>> menekültszállást, ahova egy háború sújtotta országból eljövök, és örülök,
>> hogy nem lőnek, és nem nézem, hogy mennyire komfortosak a körülmények, mert
>> egyelőre örülök, hogy élek. Most, másfél év után már egyre kimondottabban
>> érzem, hogy ez a plébániai közeg talán nem mindenben az én világom.
>> Igazából megvallva sosem volt a lelkipásztorkodás közel a szívemhez.
>> Szerzetesként pappá szenteltek, az egy dolog. Nem is volt ez soha
>> ellenemre, de ha visszanézek, akkor én szerzetesként is minimális
>> lelkipásztori munkát láttam el – lehetett volna többet, de én magam sosem
>> akartam. Most meg érzek egy kis nehézséget, hogy jobban a lelkipásztori
>> dolgokról szól az életem. Tehát nagyon nagy váltás volt: a túléléshez, az
>> újjászületéshez paradicsomi állapot és maga a tökéletesség, a hosszú táv
>> kapcsán viszont van bennem egy útkeresés. Érdekes, hogy a noviciátusban a
>> Renátó nevet választottam – amit aztán felvettem a személyi igazolványomba
>> is –, ugyanis újjászületettet jelent: most is egy újjászületési folyamatban
>> vagyok benne, valahol a szülőcsatorna közepén.
>>
>> *– Ahogy te is mondtad, hogy nem annyira lelkipásztori, klasszikus
>> plébánosi szolgálat a tiéd, úgy én is azt tapasztalom, hogy ha mondjuk
>> beírom a nevedet a Youtube-ra, akkor rengeteg előadást dob fel, ahol nagy
>> termekben, sok ember előtt beszélsz. Téged szeretnek! Szeretnek hallgatni,
>> mondhatni sztárelőadó vagy. Korábban is hallgattam tőled sok mindent, és ha
>> meg kellene fogalmazni, hogy mi jellemző rád előadóként, a formabontó
>> megfogalmazásokat emelném ki. Vannak nagyon jó témáid, és a témáiddal
>> kapcsolatban nagyon meghökkentő mondatokat tudsz mondani. Miért szereted
>> ezeket? Sok pap úgy ad elő, hogy szinte szó szerint a katekizmust ismétlik.
>> Tőled meg nem ezt halljuk. Direkt keresed a botrányt?*
>> – Nagyon jó kérdés, mert igazából az, hogy én úgy fogalmazok meg
>> dolgokat, ahogy, az sohasem volt tudatos döntés a részemről, sohasem volt
>> egy kommunikációs stratégia tudatos választása. Sokkal inkább valami
>> olyasmi ez, ami abszolút én vagyok, ami nagyon belülről jön.
>>
>> Sosem féltem attól, hogy sajátos módon közelítsek meg bizonyos
>> keresztény, teológiai vagy spiritualitásbeli témákat.
>>
>> Bár egyébként én az élet több területén nem tartom magam egy túlságosan
>> bátor embernek, ezen a területen soha nem volt bennem aggály.
>>
>> *– Sosem lett ebből baj? Nem kerültél emiatt az inkvizíció látókörébe?*
>> – Dehogynem.
>>
>> *– Fel is jelentettek az elöljáródnál?*
>> – Ezek megtörténtek már, ezeken részben túl vagyok, részben most is zajló
>> folyamatok. Tudom, hogy vannak személyek, akik nagyon konkrétan ellene
>> vannak annak a látásmódnak, amit én képviselek. Azt gondolják, hogy ezzel a
>> látásmóddal rosszat teszek az embereknek, felkavarom a lelkivilágukat,
>> megbotránkoztatom őket, eltávolítom őket az igaz hittől vagy az igaz
>> Istentől. Kezdetben nagyon fájt, hogy miért nincs közvetlen kommunikáció,
>> miért nem keresnek meg és ülnek le velem egy kávé vagy sör mellé
>> megbeszélni a nézetkülönbségeinket, düh és személyeskedés nélkül.
>>
>> *– Nem kerestek meg a kritikusaid?*
>> – Egyetlen egy ilyen beszélgetésem volt valakivel, aki nagyon ellene van
>> annak, amit csinálok. Egy lelkigyakorlat szerveződött volna, amire ez az
>> illető azt mondta, hogy ha engem hívnak meg előadónak, akkor ő közbe fog
>> lépni. A lelkigyakorlat szervezője megkért minket, hogy üljünk le, és
>> beszélgessünk erről, de sajnos ez nem sok gyümölcsöt hozott, mert éreztem,
>> hogy ő nem elvekkel háborúzik, és nem is ellenem háborúzik, hanem egy másik
>> háborúja van, valószínűleg önmagával. Én ebben nem tudok kardot rántani, és
>> nem is kell, mert nem teológiai elvek voltak a beszélgetés központjában,
>> hanem ennél sokkal mélyebb kérdések.
>>
>> *– Milyen mélyebb kérdések lehetnek a teológiai elveknél?*
>> – Szerintem az az ősi félelem, hogy az ember legjobban attól fél, hogy
>> elveszíti, amit eddig biztosnak gondolt.
>>
>> A bizonytalanságtól való félelem, kikerülni a komfortzónából, elméleti,
>> teológiai vagy bármilyen komfortzónából, megnyílni arra, hogy
>> megváltoztassam a gondolataimat valamiről, elismerni, hogy nem mindenben
>> gondolkodtam eddig jól. Ez az ember legnagyobb félelme és szorongása.
>>
>> Főleg azoknak, akik mondjuk sokat tanultak, akiknek sok teológia van a
>> fejében, nekik még nagyobb a kísértésük, hogy azt gondolják, ők tudják
>> ezeket a témákat, és ha éri őket egy olyan hatás, egy olyan megközelítési
>> mód, ami felkavarja az eddig biztosnak gondolt elképzelésüket, akkor ott
>> két út nyílhat. Az egyik, hogy elgondolkodnak ezen, befogadják, és
>> alázattal felülírják a gondolataikat, ha úgy érzik, hogy ez a helyes. A
>> másik az agresszió. Ha ugyanis nem akarnak változni, ha nem akarják
>> felülírni a gondolataikat, de mégis valahol a gyomrukban érzik, hogy
>> felkavartak mindent, amit eddig igaznak gondoltak, és nem vállalják az
>> ezzel való szembesülés feszültségét, akkor össze kell törni azt a tükröt,
>> ami szembesítette őket önmagukkal. Ilyenkor jön a spirituális vagy a
>> verbális agresszió.
>>
>> *– A katolikus egyház a külső szemlélő számára elsősorban dogmákból áll.
>> Nem véletlenül használtam az inkvizíció szót az előbb. Hogyan lehet ebben a
>> közegben nyitottnak lenni új felfedezésekre, megfogalmazásokra, és arra,
>> hogy hagyjuk változni a véleményünket?*
>> – Itt van egy szintváltás, ami nekem nagyon fontos a tanításomban, meg
>> szerintem ez a kereszténység szívénél is ott van, hogy az elménkből
>> lemegyünk a szívünkbe. Elméleti tudásból megyünk a tapasztalat világába.
>> Az, hogy csak az a fontos, hogy betartsuk a törvényt, a szabályokat, és
>> higgyük a dogmákat, továbbra is csupán az elme munkája lehet, és csupán egy
>> elméleti jellegű tevékenység. Elhinni egy dogmát, ahhoz körülbelül
>> ugyanannyi kell, mint hogy én a csillagászoknak elhiggyem, hogy az
>> univerzum 13,8 milliárd éves. Van egy tétel, amit nem tudok bizonyítani,
>> csak mások mondták, akik nekem hitelesek, ezért elhiszem. A katolikus
>> dogmákhoz is lehet így hozzáállni, mert van egy dogma, én azt nem tudom
>> bebizonyítani, de mások azt mondták, hogy higgyem el, ezért odateszem az
>> ikszemet a kockába, hogy én ezt hiszem. De ha ez csupán az elmémben van,
>> akkor nem fog tőle az életem átalakulni. A következő lépés, hogy bár helyes
>> dogmatikai információk vannak a fejemben, azoknak le kell szállniuk a
>> szívembe, azaz át kell írni tapasztalattá.
>> Tapasztalatból tudni, hogy Isten Szentháromság, ég és föld ahhoz képest,
>> hogy a hitvallásban elmondom. Elméleti tételeket hinni, és tartani hozzá
>> magam tapasztalat nélkül – az egy boldogtalan kereszténység. Ezek a
>> keresztények csodálkoznak, hogy nem más az életük a nem hívőkhöz képest,
>> sőt a nem hívők miért körözik le őket sok dologban. Ők csupán fejben hívők,
>> és persze a fejből megélt hit előnye, hogy tökéletesen biztonságos:
>> megkímélhetem magam a sötét oldalammal való szembenézéstől, megkímélhetem
>> magam az önismereti munkától, mindentől megkímélhetem magam, mert csupán
>> annyi a dolgom, hogy elméletileg tudnom kell, mi az, ami fekete, mi az, ami
>> fehér, ki van kint, ki van bent, mi igaz, mi nem. Az ilyen hit megvéd a
>> változástól, a szembenézéstől – mindentől megvéd és ezért népszerű.
>> Egyébként ez nem új dolog, már az írástudók és a farizeusok is így éltek.
>> Jézus mind a kettőre azt mondja, hogy ha nem múljátok felül őket, nem
>> mentek be a mennyek országába, mivel a mennyország az nem csupán a halálunk
>> után ránk váró világ, hanem az a belső jelenlét, amit Jézus úgy mond, hogy
>> én bennetek vagyok, ez a mennyek országa. Nem tudjuk a szív világát, a
>> tapasztalat világát megközelíteni, ha nem múljuk felül az
>> elmevallásosságot, a dogmatikai fekete-fehér gondolkodást, és a csinálós
>> vallásosságot. Az elmevallásosság nemcsak magamtól véd meg, hanem a másik
>> embertől, a meghitt kapcsolódástól is. Ugyanis nem kell szembenéznem azzal,
>> aki nem úgy gondolkodik, mint én, mert az elveim alapján azt mondhatom,
>> hogy ő a pálya szélén, kívül van, nem jöhet be és kész. De ami a
>> legszörnyűbb: megvéd a szerető Istennel való kapcsolattól is, mert ezzel a
>> szerető Istennel, amennyire boldogító együtt élni, olyannyira felkavaró is,
>> mert ő még a saját maga által kreált határait is átlépi. Mindent átlép,
>> mindent felhasznál, ha kell, hogy közvetítse a szeretetét és a jelenlétét.
>> Ez is sarkos megfogalmazásnak tűnhet, de vállalom: Istennek fontosabb, hogy
>> kapcsolódjon a teremtményeihez, mint hogy a teremtményei milyen
>> kódrendszernek hívják ezt a kapcsolatot. Mondhatnám azt is, hogy Istennek
>> fontosabb a szeretet, mint az igazság. Igazság alatt egy bizonyos kód- és
>> szimbólumrendszert értünk annak leírására, hogy mi van Isten és ember
>> között. Én továbbra is a keresztény kódrendszert tartom az enyémnek, és azt
>> tartom igaznak, de nálam nem kizárja az összes többit, hanem valahogy
>> magába integrálja, mert Istennek végső soron az a legfontosabb, hogy
>> kapcsolódni tudjon hozzánk, és ennek érdekében mindent felhasznál. És nem
>> csak kapcsolódni akar, hanem azt akarja, hogy ez a kapcsolat vele
>> fejlődjön, és ez néha kiborítóan nehéz. Azt szoktam mondani, hogy Isten
>> énekelhetné nekünk, hogy „énmellettem elaludni nem lehet”, mert állandó
>> kihívások vannak benne: ami tegnap működött, ma már, lehet, nem működik.
>>
>> Ez olyan, mint egy szeretetkapcsolat ember és ember között. Szakaszok
>> vannak, fejlődés van. Aki nem vállalja ezt a fejlődést, mert a fejlődés
>> szembesíti a saját sötét oldalával, annak könnyű menekülési útvonal az
>> elméleti vallásosság. Ennél viszont a vallástalan bűnös élet is jobb,
>>
>> mert Jézus azt mondta, hogy az utcanők és a vámosok megelőznek benneteket
>> a mennyek országában. Ők legalább nem menekülnek a dogmatizmus elméleti
>> világába, ezért lehet, hogy jobban a szívüknél vannak, mert teljesen össze
>> van törve az életük, még ha nem is tudnak róla. Akkor ezen a résen, ezen a
>> törésen keresztül Isten sokkal könnyebben eléri az utcanőt és a vámost,
>> mint a farizeust vagy az írástudót. Ez azért megint egy evangéliumi dolog,
>> azt gondolom.
>>
>> *– Mindaz, amit mondtál, elvezet minket a másik kedvenc témádhoz, az
>> istenképhez. Rengeteg előadásod van a neten erről. Azt mondod, hogy sokan
>> nem tudnak bensőséges kapcsolatban lenni Istennel, mert egy hideg,
>> ítélkező, távolságtartó Istennel nem lehet bensőséges kapcsolatba kerülni.
>> Az jött fel bennem most kérdésként, hogy hogyan látod, miért ment ennyire
>> félre az istenképünk, hol rontottuk el, vagy a világ hol rontott el minket?
>> Miért ilyen rossz az istenképünk?*
>> – Röviden ezt nehéz megfogalmazni. Az érzelmi jellegű istenkép alapja az
>> embernek a saját szüleivel megélt kapcsolata, illetve mindazok, akik a
>> gyermekkorban közel álltak hozzá. Ezek tudják befolyásolni leginkább a
>> gyermek istenképének negativitását, pozitivitását, ez általában mindenkiben
>> keveredik. Azt hiszem, hogy itt van a dolog elrontva, de nem is csak egy
>> pontban. Az ember törékeny, és ez a törékenység az emberiséggel egyidős.
>> Nem szeretem azt a kifejezést, hogy bűnös emberi lény. A törékenységből
>> fakad, hogy a szeretetet nem ott keresem, ahol van, és akkor ez lehet a bűn
>> definíciója. A Teremtés könyve szerint kezdettől fogva így van. És most ne
>> menjünk bele abba, hogy a gyümölcs megevése előtt vagy után, hiszen volt az
>> emberiségnek egy nem törékeny időszaka – ez a történet szerintem nem arról
>> szól, hogy mi volt akkor, hanem hogy mi a jelen. Az a jelen, hogy az emberi
>> lény ilyen: törékenyek vagyunk, és kívül keressük azt, amit belül kéne
>> keresnünk, mert nem találjuk a forrást, és kiűzetve érezzük magunkat az
>> édenkertből, ami a belső világunk, és azt érezzük, hogy kívül vagyunk
>> rajta. Ami egyébként a legnagyobb illúzió, mert nem vagyunk kívül rajta,
>> hanem a kezdettől fogva benne vagyunk, csak elhittük, hogy kívül vagyunk. A
>> gonosz lelkek megpróbálják elhitetni velünk, hogy szeparálva vagyunk az
>> édenkertünktől, Isten jelenlététől. Soha nem voltunk szeparálva tőle, csak
>> azt hittük, hogy szeparálva vagyunk tőle. Az ébredés az, hogy visszatérünk
>> abba, amiben mindig is voltunk. Avilai Teréznél a belső várkastély nem az,
>> hogy beköltözöl, hanem hogy rájössz, hogy mindig is benne voltál, kezdettől
>> fogva, a Szentháromság kezdettől fogva benned van, csak eddig azt hitted,
>> hogy nincs. Mivel az emberi lény ezt a belső teljességet nem belül keresi,
>> hanem kívül, emiatt törékenyek vagyunk, és ez a törékenység megnyilvánul az
>> apai és anyai szeretet törékenységében, és ez formálja az emberi lény
>> istenképét leginkább, ezt hozzuk magunkkal, és ez a küzdelem az
>> emberiséggel egyidős. Ehhez még hozzájön, hogy azok, akik tanítanak,
>> sokszor már egy sérült apa-anya kapcsolatból jönnek, és negatívabb jellegű
>> istenképpel rendelkeznek. Az a teológia, amit megalkotnak, az a
>> szöveghasználat, akár egy prédikáció, amit alkalmaznak, ezt tudja csak
>> tükrözni, mivel nem tudunk olyat továbbadni, amink nincs. Abban pedig meg
>> fog nyilvánulni az értelmi jellegű istenkép negativitása. Hadd mondjak egy
>> példát! Az én előadásaimból például a legtöbben nehezen nyelik le, hogy az
>> isteni szeretet ingyenes, semmit sem kell tenni érte, és Jézus sem azért
>> halt meg, hogy kifizesse értünk a szeretet árát a kereszten. Ha így lenne,
>> akkor én most abbahagynám a kereszténységet, mert akkor ez egy horror Atya.
>> Mert milyen Atya az, aki a fiának halála árán mondja azt, hogy akkor én
>> most megbocsátok, és szeretem az emberiséget? Szerintem ez egy borzadályos
>> istenkép. Viszont azoknak, akiknek kevés tapasztalatuk van az ingyenes
>> emberi szeretetről, kevés tapasztalatuk van az olyan elfogadottságról, hogy
>> gyermekkorukban a feltétel nélküli szeretet óceánjában úszhattak legalább
>> valameddig – és ez nem azt jelenti, hogy a szülők ne mondták volna azt
>> egyes tetteikre, hogy nem jó, de a személyük, a lényük, a személyiségük
>> magja totálisan szeretve volt –, azoknak ez elfogadható istenkép lehet. Ez
>> az, ami miatt nekem az ingyenesen szerető istenképpel rendelkezni szintén
>> nem érdem, hanem hozom magammal, és megértem, hogy akinek nem ilyen
>> istenképe van, aki nem tud mit kezdeni az ingyenességgel, mert az egész
>> életében családtagjainak, szüleinek kellett megfelelnie, fizetnie kellett,
>> jónak kellett lennie ahhoz, hogy megkapja a szeretetet, az persze, hogy
>> Isten képére ezt fogja rávetíteni. És ha egy ilyen embernek azt mondjuk,
>> hogy Isten szeretete ingyenes, az a legnagyobb fenyegetés számára, ráadásul
>> befogadhatatlan, nem tud szembenézni vele, hacsak el nem kezd egy olyan
>> utat, ahol a régi istenképe összetörik, feldolgozza a szüleivel való
>> kapcsolatát, megnyílik egy teljesen új Istenre, és egy új önismereti úton
>> elkezd járni. Akkor nagyon is meg tud nyílni – de a kettő közt ott a halál,
>> ott a spirituális meghalás, ott a sötét éjszaka, a sivatag, a krízis.
>> Szerintem ez az emberiséggel egyidős nehézség.
>>
>> *– Viszont van Biblia és van egyház, kétezer éve tanítunk. Mégsem
>> állította ez helyre az istenképünket? Hogyan van ez?*
>> – Ha az Ószövetséget az ember a kezébe veszi, és mögé nézés nélkül, és jó
>> spirituális kulcsok nélkül olvassa, akkor csak sérül az istenképe. Sok
>> keresztény azt mondja, hogy nem tud mit kezdeni az Ószövetséggel, és X atya
>> erre azt mondja neki, hogy ne tessék ezt olvasni, mert mi keresztények
>> vagyunk, elég nekünk az Újszövetség, de tudjuk, hogy az sosem volt az
>> egyház véleménye, hogy ki kell dobni az Ószövetséget, mert integráns része
>> az egésznek. Viszont az Ószövetség tele van olyan képekkel, amikre ha most
>> ránézünk, egy véghetetlenül kétarcú, ijesztő Istent prezentálnak, aki azt
>> mondja konkrétan, hogy ha jó vagy, akkor megáldalak, ha rossz vagy, akkor
>> megátkozlak. És ez rengetegszer fordul elő a Ószövetség lapjain. Persze
>> rengeteg olyan gyöngyszem is van az Ószövetségben, ami már előrevetíti az
>> Újszövetség tisztaságát: Énekek éneke, Ozeás jegyesi története, és a többi.
>> Döbbenetesen sok a tiszta szeretetre utaló jel, de attól még van az
>> Ószövetségben egy nagyon nagy tematika, amit ha úgy nyersen a kezünkbe
>> veszünk, akkor az istenképromboló. Ehhez kell az a józanész-tudás, amit már
>> hittanórán meg lehet tanítani a gyerekeknek, hogy a Szentírás az egy
>> fejlődőben lévő sztori, aminek van egy vörös fonala. A fejlődés pedig tart
>> az Ószövetségtől egészen az Újszövetség végéig, és mint minden történetben,
>> ebben is vannak szakaszok, van benne fejlődés. És amikor egy ilyen torznak
>> látszó istenképet látunk az Ószövetségben, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy
>> a sztori azon pontján, annak az írónak, aki háromezer évvel ezelőtt ezt
>> leírta, ilyen volt az istenképe, mert nem tudott másból kiindulni, de
>> folytassuk az olvasást, ahogy az ember folytat egy sorozatot, mert van
>> végkifejlet, aminek fényében visszanézek az elejére, és nem biztos, hogy
>> mindent szó szerint kell vennem, ami az elején volt. Én ezt tartom a
>> Szentlélek inspirációjának, nem a betűket, hanem a történetnek eme vörös
>> fonalát, amit én úgy hívok, hogy az istenkép fejlődéstörténete. Nyilván nem
>> az a helyzet, hogy Isten változott. Az ember istenképe változik. A szerzők
>> istenképe változik, és Jézusban jön el a totális tisztasága és teljessége,
>> mivel ő az Atyával egylényegű Fiú. Ránézünk, objektíven látjuk, hogy milyen
>> az Isten, és ennek fényében nézünk rá arra az előzménysztorira, ahogy ez az
>> egész kialakul.
>>
>> *– Aztán Jézus kötelekből ostort fon, és megtisztítja a templomot.*
>> – Abszolút szeretetből. Minden egyes cselekedete, ami abban az adott
>> helyzetben haragnak vagy keménységnek tűnik, igenis a szeretet
>> megnyilvánulása.
>>
>> Jézus mindenki esetében megtalálja, hogy hogyan tudja a szeretetét
>> kommunikálni.
>>
>> A házasságtörő nőt fel kellett emelnie, a gőgös farizeust vissza kellett
>> húznia, mert ha neki azt mondta volna, hogy nincs gond, minden rendben,
>> akkor csak még jobban elszáll a gőg lufijával, mert úgyis tudja magáról,
>> hogy szuper, és még a Mester is ezt mondja. Neki azt kell mondani, hogy
>> viperák fajzata, gyere vissza a földre. De a házasságtörőnek nem kellett
>> azt mondani, hogy utolsó bűnös, ő ezt tudta, össze is volt törve, ezért őt
>> fel kellett emelni. Döbbenetes ez a jézusi szeretet! Amikor felforgatja az
>> asztalokat, Jézus azért haragszik meg, hogy üzlet lett belőle, hogy a pénz,
>> a hatalom összefonódik a vallással. Érdekes, hogy az összes többire, amire
>> mi ma azt szoktuk mondani, hogy az az igazán rossz, aki ilyen életet él
>> stb., na, Jézus ezekről egy szót se szól.
>>
>> *– Gyakorlatilag görbe tükröt mutatsz ezekkel a mondatokkal a jelenlegi
>> magyar egyháznak, hiszen pont így működünk.*
>> – Pontosan így van! Én ezzel teljesen egyetértek. Tényleg meg kéne nézni,
>> hogy a názáreti Jézus milyen helyzetekben vesztette el a türelmét, és mit
>> kifogásolt ő igazán. És tényleg nem azt, amit mi ma nagyban kritizálni
>> szoktunk. Azt hiszem, hogy
>>
>> van egy ilyen feje tetejére állása az egyházi életnek, amit – egyszerűen
>> megint csak szeretettel, de – ki kell mondani, amire gondolni kell, ami
>> mellett nem mehetünk el.
>>
>> *– Indítottál egy podcastet Kontemplatívok címmel a jelenlétről, a
>> kontemplációról, az elcsendesedésről. A 21. század első negyedében, amikor
>> közhelyszámba megy, hogy nincs idő a fájdalomra, rohan a világ, a
>> fájdalomcsillapítók egymással versenyeznek, hogy hány perc alatt mulasztják
>> el a fájdalmat, amikor figyelmünk szétforgácsolódott, mert egyszerre három
>> képernyő között cikázik a szemünk, nem szélmalomharc indítani egy
>> sorozatot, ami arról szól, hogy jelen lenni, elcsendesedni, visszatalálni
>> magunkhoz? Honnan jött az ötlet?*
>> – 2020 őszén, amikor még nyakig benne voltunk a Covidban, nem lehetett
>> élőben lelkigyakorlatokat és előadásokat tartani, be voltunk zárkózva,
>> ezért többen is rákaptak erre az online platformra. Én abban az időszakban
>> külföldön voltam, éppen Rómában tanultam, és a tanulmányaim mellett jött a
>> gondolat, hogy szeretnék egy ilyet elkezdeni. Igazából régóta érett már
>> valami bennem, de az ötlet, hogy podcast és maga a cím, egy pillanat alatt
>> jött, nem is voltak más opcióim. Azt láttam, hogy ez a műfaj mennyire
>> egyszerű, mennyire könnyű, egy kis munka kell hozzá, meg egy jó mikrofon és
>> kész. Emellett régóta érett bennem, hogy szeretnék egy saját felületet, ami
>> a saját fórumom, saját platformon. Nagyon sok előadásom van fent, de azokat
>> mind mások tették fel. Szerettem volna egy olyat, ami az én hangom az
>> éterben, hogy átadhassam a témákat, amiket fontosnak tartok.
>>
>> *– És hogy érzed ennyi idő után: megérte?*
>> – A podcast műfaja azért nyűgözött le, mert olyan, mint egy bensőséges
>> beszélgetés. Retorikailag sem használom azokat az elemeket, amiket egy
>> prédikációban, nem emelem fel a hangom, nem kiabálok, mert egészen más egy
>> közönségnek beszélni, mint egyetlen mikrofonnak, és odaképzelni azt a
>> néhány hallgatót. Van ennek egy bensőséges jellege, hogy te meg én
>> beszélgetünk témákról, még akkor is, ha fizikailag csak én beszélek. Ez is
>> vonzott, ez is tetszett nekem. Itt most nem az van, hogy nagy erővel
>> megmondom az igazságot, hanem együtt elmélkedünk ezen az éjszakai dj-s
>> rádióhangomon. Valakit már önmagában ez bevihet a szemlélődésbe, sőt az
>> alvásba is, ami egyáltalán nem baj, hiszen ez a podcast másodlagos célja,
>> ha valakinek erre van szüksége. Emellett egészen egyszerűen inspirálónak
>> tartottam, hogy azokat a témákat, amiket én fontosnak tartok, átadjam az
>> embereknek. Nem is annyira azt néztem, hogy a mai világnak milyen igényei
>> vannak erre, mert természetesen óriásiak.
>>
>> *– Miből gondolod? Nekem úgy tűnik, hogy jól megvan a mai kor embere
>> ezzel az állandó rohanással.*
>> – Ezzel párhuzamosan mégis kínzó maga a rohanás. Szerintem van a rohanó
>> világ, és van a rohanó világ miatti kielégületlensége az emberi lénynek,
>> azaz hogy ez még mindig nem elég, és hogy stresszes, fáradt, boldogtalan
>> vagyok. Erre mondom azt, hogy van egy implicit igény a jelenlét
>> megtalálására.
>>
>> *– Ez a jelenlét a boldogságunkhoz kell?*
>> – Abszolút. Én nem is annyira a kontemplatív imatechnikát tanítanám,
>> hanem azt a látásmódot, hogy
>>
>> még ha rohansz is, még ha stresszes is vagy, akkor is belül hordozod a
>> boldogság forrását.
>>
>> A kontemplatív létstílus nem azt jelenti, hogy legyünk introvertáltabbak,
>> legyünk csendesebbek. Benne van, hogy a fizikai csend, a leállás segít, de
>> úgy gondolom, hogy a kontemplatív szemléletű élet nem az, hogy mennyi
>> percet vagyok fizikailag csendben, hogy mennyit meditálok vagy imádkozom.
>> Ezek nagyon fontos eszközök, de
>>
>> a kontemplatív létmód célja az, hogy élem az életem, teszem a dolgom, és
>> bármilyen munkavégzés, tevékenység, pihenés közepette vagyok, észlelem,
>> érzékelem, hogy a forrás bennem van.
>>
>> Mi, keresztények erre rámondjuk, hogy a jelen pillanat nekünk megegyezik
>> Isten jelenlétével. Jézus azt mondja, hogy maradjatok bennem. Én bennetek
>> vagyok, az nem kérdés, de hogy ti bennem vagytok-e, az bizony kérdés. Ezt a
>> megmaradást fogalmazhatnám úgy is, hogy megmaradni a jelen pillanatban,
>> kevesebbet agyalni és gondolkodni. Arra jövök egyre jobban rá, hogy nekünk,
>> embereknek, lehet, nem is a rohanás a legnagyobb nehézségünk, hanem az
>> agyalás, a gondolkodás, ami 90%-ban haszontalan és ismétlődő, olyan, mint a
>> Facebook hírfolyam – hány százaléka hasznos annak? Azért addiktív ez az
>> eszköz is, mert ami eddig a fejemben zajlott, azt most látom a kezemben is,
>> szóval az emberiséggel egyidős ez a haszontalan hírfolyam. A kontemplatív
>> létstílus arról szól, hogy ezt lecsendesítsük. Azt a jézusi kifejezést,
>> hogy térjetek meg, hogy változtassátok meg a gondolkodásmódotokat, nem csak
>> úgy értelmezem, hogy gondolkodj máshogy, hanem hogy
>>
>> gondolkodj kevesebbet, ne gondolkodj akkor, amikor nem kell, mert a
>> boldogtalanságunk 90%-a nem a helyzeteinkben vagy a fájdalmainkban van,
>> hanem abban, hogy mit gondolunk róluk.
>>
>> Abszolút túlgondoljuk ezeket. Ha megpróbáljuk lecsendesíteni a bensőnket,
>> akkor visszatérünk a középpontunkba, a jelenbe, tulajdonképpen a
>> Szentháromság belső jelenlétébe. Nem kell, hogy így hívjam, de megegyezik
>> vele. Itt van bennem a boldogság forrása, bármit is teszek, bármit is
>> csinálok, ezt megtalálhatom, és figyelmes lehetek erre az erőforrásra.
>> Jézus erre mondta, hogy az élő víz folyamai törnek elő belőlünk, ami soha
>> nem apad el. Hát itt van, és ehhez az kell, hogy ne gondolkodjak és
>> rohanjak annyit, és fizikailag is legyek csendben. A kontemplatív létmódban
>> tehát nincs semmi speciális – ellenkezőleg, a keresztény alaphelyzet lenne
>> igazából, amit ha felfedezünk, akkor onnan kiindulva minden helyreáll.
>> Szerintem Jézus erre mondta, hogy keressétek Isten országát, és annak
>> igazságát, és a többi majd megadatik nektek.
>>
>> *– Meglehetősen lázadó dolog arról beszélni, hogy nincs technika, egy
>> olyan világban, ahol mindenki gyorsan elsajátítható technikákat keres. Hogy
>> őrzöd meg a lelkesedésedet, hogy az árral szemben ússz tovább?*
>> – Egyébként van benne technikai rész. Sokan szokták kérni, hogy mondjak
>> gyakorlatokat, és akkor néha valamit behozok, leegyszerűsítve. A lélegzésre
>> való koncentráció, a testtudatosság a legjobb kapu a lélekhez. Egyébként ez
>> is a megtestesülés misztériuma: a saját testünkre való figyelem. Ebben
>> semmi ezoterikus nincsen, ez az emberségünkhöz tartozó dolog, hogy ezen
>> keresztül lépünk be a belső világunkba. Ezek gyakorlati dolgok, de mégsem
>> technika, mert nem arról szól, hogy ügyes vagy-e vagy nem vagy ügyes, hanem
>> ez sokkal inkább egy személyes dolog, egy kapcsolódás.
>> A lelkesedést meg úgy találom meg, hogy amiket mondok a podcastben, annak
>> legelső címzettje én vagyok. Ezeket magamnak mondom mindenekelőtt, mert
>> nekem szükségem van rájuk, hogy életben maradjak, és megtaláljam a
>> boldogságot. Ezért olyan témákat választok, amikről tudom, hogy nekem
>> fontosak. Saját magamat tanítom ezzel, saját magamnak prédikálok, és úgy
>> tűnik, hogy ezek a legjobb tanítások, amiket az ember magának mond. És erre
>> szokták utána mondani, hogy atya, úgy beszéltél, mintha csak nekem szóltál
>> volna. Hát mert magamnak mondtam, és mikor magunknak beszélünk, akkor ott
>> megtalálunk valamilyen univerzális kapcsolódást mindenki felé, amikor nem
>> kifelé beszélünk, hanem befelé. Azt is látom természetesen, hogy ezek a
>> tanítások hogyan alakítják az emberek életét. Amikor valaki őszinte
>> tanúságot tesz arról, hogy felfedezte az Isten jelentétét, abban látom a
>> misszió lényegét, és ez is megtartja a lelkesedésemet. Azt érzékelem amúgy,
>> hogy magyar nyelvterületen, keresztény közegben mintha ez egy hiánytéma
>> lenne. Sokan azt gondolják, hogy nem lehet összekötni a jelentudatosságot,
>> a most erejét a keresztény spiritualitással. Én azt mondom, hogy kezdettől
>> fogva ezek együtt vannak, csak Avilai Teréz még nem így fejezi ki, de
>> totálisan erről beszél, sőt még a misztikusok is. Lásd például János
>> evangéliumában: „Maradjatok bennem!” Végül az is motivált, hogy úgy
>> érzékeltem, hogy a keresztény platformokon mintha nem túl sokan lennénk
>> azok, akik átadják ezeket a technikákat. Ez is hozzájön ahhoz, hogy ez így
>> fontos.
>>
>> *– Még rengeteg kérdésem lenne, de ha mindet feltenném, könyvet írnánk.
>> Szóval a zárókérdés következik: ha te püspök lennél, mi lenne az első
>> intézkedésed?*
>> – A papképzést gyökeresen átalakítanám.
>>
>> *– Hogyan?*
>> – Sokkal több önismeret és spiritualitás kellene a kispapok képzésébe,
>> valamint csoportmunka, illetve minden, ami ahhoz kell, hogy ők olyan
>> emberek legyenek, akik belső istentapasztalattal és reális énképpel
>> rendelkeznek. És ha így lesz, akkor nem kell nagy dolgokat csinálniuk
>> papként – elég, ha megjelennek, és ellátják a feladatukat. Sugározni fogják
>> azt, amiről az evangélium szól. A jelenlegi képzés mintha csak az agyra
>> fókuszálna, az ismeretek átadására, ami biztos fontos, de maradhatnánk a
>> 49%-nál. 51% pedig legyen a saját élettörténetem feldolgozása, a saját
>> magammal való megbékélés, az istenképem megtisztítása, és a spirituális
>> tapasztalatba való személyes eljutás. Aki így felszentelődik, annak nem
>> kell nagy dolgokat tennie, hogy sugározzon maga körül. Ezt aztán
>> kiterjeszteném a hitoktatók képzésére is, amennyiben püspökként ráhatásom
>> lenne. A papok és a hitoktatók az isteni nagykövetek, de mennyiszer
>> kiderül, hogy szegények sokszor nagyon messze lehetnek az igaz Istentől,
>> mondjuk az istenképük feldolgozatlansága miatt, mégis ők közvetítik, ők
>> vannak hatással az emberekre. És ha az ő istenképük, kontemplatív
>> látásmódjuk, belső tapasztalatuk egy szolid, rendben lévő valami lenne,
>> akkor szerintem globálisan elindulna az egyház egy nagyobb változás
>> irányába. Ezért szerintem itt kell indítani. Ha az egyháztól bármilyen
>> strukturális változást várunk, akkor az itt kezdődik, a gyökereknél. Ennek
>> meglenne a következménye: az egyház a struktúrájában kezdene változni. A
>> nők szerepe, a laikusok szerepe nem leértékelt lenne, hanem integráns része
>> az egésznek, mert tulajdonképpen ez is visszamegy az istenképre, hogy én
>> mit gondolok a másikról. Szóval azokat képezni, akik másokat képeznek –
>> nekem püspökként ez lenne a prioritás.
>>
>> *(A Kontemplatívok Podcast a YouTube-on és Spotify-on is elérhető.)*
>>
>>
>> *https://youtu.be/9wcV9JQ2588?si=gJ7I_HDOCCBlpIHd
>> <https://youtu.be/9wcV9JQ2588?si=gJ7I_HDOCCBlpIHd>*
>> _______________________________________________
>> Grem mailing list
>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem
>>
> _______________________________________________
> Grem mailing list
> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20240601/adba995e/attachment.html>