[Grem] “Csökken a becsületünk, nem vagyunk tényezők a társadalomban” – megtérésre hív a kaposvári püspök

[KEA]

“Csökken a becsületünk, nem vagyunk tényezők a társadalomban” – 
megtérésre hív a kaposvári püspök

777, 2024.07.11. -- Marti Zoltán
https://777blog.hu/2024/07/11/csokken-a-becsuletunk-nem-vagyunk-tenyezok-a-tarsadalomban-megteresre-hiv-a-kaposvari-puspok/


Felrázó erejű, inspiráló beszédet tartott a siófoki Sarlós 
Boldogasszony-templomban Varga László kaposvári püspök, aki a 
gyengeségben rejlő erőről, a Szentlélekhez való visszataláláshoz és az 
Egyház kihaívásairól is beszélt. Prédikációját szemlézzük, de akár a 
cikk alján meg is nézhetitek azt.

Vasárnap ünnepelték Siófokon a Sarlós Boldogasszony-templom 
felszentelésének 120. évfordulóját. Az ünnepélyes szentmisén Varga 
László kaposvári püspök tartott prédikációt, aki szokásához kendőzetlen 
őszintességgel beszélt az Egyház kihívásairól:

“Senki nem szeret gyenge lenni. Senki nem szereti, ha egy betegség, 
sebzettség legyengíti és erőtlenné teszi. Mi azt várjuk Istentől, hogy 
ha imádkozunk, megtartjuk a parancsokat, templomba járunk, akkor 
gondoskodjon rólunk, a pénztárcánkról, az anyagi biztonságunkról, az 
egészségünkről és segítse megvalósítani az ambícióinkat, a terveinket. 
De ígért-e nekünk ilyet Jézus? Ígért-e olyat, hogy „ha imádkoztok, 
templomba jártok, megtartjátok parancsolataimat, akkor mindig 
egészségesek lesztek, anyagilag biztonságban fogtok élni, elkerülnek 
majd a krízisek”?.

Jézus senkinek nem ígért ilyet, mi mégis ezt várjuk Tőle. Mert félünk a 
gyengeségtől, az erőtlenségtől, a kudarcoktól, a sebektől. Szeretnénk 
biztonságban élni. Milyen biztonságot kínál fel nekünk az Isten? Mert 
nem azt ígérte meg, hogy amiben reménykedünk, amit elvárunk Tőle azt 
megkapjuk. Természetesen igaz, amit Jézus mond: „kérjetek és kaptok”, 
szükség van az imára, kérni kell az egészséget, a biztonságot. De Jézus 
nem ezt ígérte meg, hanem hogy velünk van minden nap a világ végéig. Még 
nem értettük meg, nem ismertük fel, hogy mekkora biztonságot jelent ez.

Amikor ez a templom épült – (1904 – szerk.) – és felszentelték, akkor az 
Egyház sokkal nagyobb biztonságnak örvendett ebben az országban és 
Európában, mint a mostani időben. Népegyház voltunk, elismerték az 
Egyházat, az intézményt és a vezetőit, tisztelete volt a papoknak és a 
püspököknek, a templomokban sokan voltak. Sok új templomot kellett 
építeni, a kommunista és a náci diktatúra nem törte össze az Egyházat, 
az üldöztetés által megerősödött. Érdemes volt ehhez az Egyházhoz 
tartozni, jó volt katolikusnak lenni és büszkék lehettünk arra, hogy 
Isten a mi oldalunkon állt. Korunkban az Egyház sokkal inkább a 
gyengeségét mutatja, nagyon sokan elhagyják a katolikus egyházat, 
kiürülnek a szemináriumok, nincsen papi utánpótlás vagy csak nagyon 
kevés. Fel kell fedeznünk a gyengeségben levő erőt, amelyről Szent Pál a 
korintusiaknak írt. Amikor az Egyház elkezdte a misszióját, a 
küldetését, akkor Jézus semmi mást nem adott garanciául – se pénzünk nem 
volt, se informatikai kapcsolataink, se kommunikációs lehetőségeink – és 
mégis folyamatosan nőtt az Egyház. Miben volt az ereje? Jézus megígérte, 
hogy elküldi a Szentlelket.

A kezdetek Egyházában a keresztényeknek meg kellett tanulni 
ráhagyatkozni a Szentlélekre. Nem volt más, csak Isten ígérete, ami 
megvalósult pünkösdkor. Meg kellett tanulniuk felismerni a Szentlélek 
működését, vezetését és rá kellett bízniuk magukat az Ő irányítására. 
Akkor is, ha jól mentek a dolgaik és akkor is, amikor elkezdődtek az 
üldözések. Úgy tűnik, hogy nagyon jól gyakorolták ezt a kezdetek 
egyházában a keresztények: bátran hagyatkoztak a Szentlélek erejére, bár 
gyengék voltak és üldözöttek, mégis egy újfajta erőről tettek tanúságot.

     Az erejük forrása nem az ő kiválóságukból eredt, hanem Isten 
ajándékából, a Szentlélekből.

Mostani korunkban az Egyháznak a gyengébb oldalát kell, hogy megélje. 
Nagyon sok ponton vesztésre állunk: nincs becsületünk, a médiumok 
ugrásra készen várják, hogy újabb és újabb botrányokat leplezzenek le. 
Ha sikerül, akkor azonnal közhírré teszik. Csökken a becsületünk, nem 
vagyunk igazán tényezők a társadalomban, nem kérdeznek meg minket fontos 
ügyekben. Sőt, úgy tűnik, hogy útban vagyunk, különösen az erkölcsi vonalon.

Nekünk is fel kell fedezni azt az erőforrást, amit a kezdetek egyházában 
és a kétezer éves történelmünk folyamán rákényszerültünk és 
felfedeztünk: ez pedig a köztünk lévő Szentlélek. Minél gyengébb a 
helyzet, minél több ponton állunk vesztésre, annál inkább meg kell 
tanulnunk rábízni magunkat a Szentlélek vezetésére. A gyengeségben lévő 
erő a Szentlélek, akiben még jobban meg kell bíznunk. Ő segít bennünket 
abban, hogy a hit oldaláról közelítsünk mindenhez. Az Egyház intézmény, 
is de ennél sokkal több: Krisztus, a feltámadott Krisztus valóságos 
teste az Egyházunk. Mindannyian ennek a testnek vagyunk a tagjai, 
mindenki. A pápától kezdve a legkisebb megkeresztelt testvérünkig ennek 
a testnek vagyunk a tagjai, ami azt jelenti, hogy nagyon mély egymásra 
utaltságban kell élnünk. Mert a test minden tagja rászorul a többi 
tagra: a szem, a kéz, a szív, az idegpályák, minden összefügg és 
egymásra van utalva. A gyengeségben lévő erő azt jelenti, hogy 
felfedezzük az egymásra utaltságot: a test tagjai szeretetben egymásra 
vannak utalva. Ez teljesen új távlatot nyit az Egyház számára, amelynek 
a biztonsága, az ereje nem a világi hatalmasokkal való kapcsolatokban, 
nem a bankbetétekben, hanem az egymásra utaltságban van. Rá vagyunk 
utalva egymásra, mi papok is rátok hívekre.

     Rá vagyunk utalva Szentlélekre és Krisztusra. Ezt sokkal jobban meg 
kell élnünk, mint ahogyan eddig tettük.

A Szentlélek segít bennünket, hogy mindenhez a hitünk titka felől 
közelítsünk. Amikor a leggyengébb volt az Egyház, nagycsütörtökön, 
amikor a tanítványok szétszaladtak, ketten elárulták a Mestert – egyikük 
pénzért feladta, a másik esküvel megtagadta -, akkor Jézus ebben a 
nagyon reménytelen helyzetben egy csodálatos távlatot és reményt adott a 
közösségének, amit akkor még nem értettek. Odaadta magát az 
Eucharisztiában: a kenyérben és a borban. A legnagyobb dolgot tette, 
valóságosan velük maradt a kenyér és a bor színe alatt. Ez az 
eucharisztikus remény az, amely megtart bennünket, akármilyen gyengék, 
üldözöttek voltunk vagy rosszul álltunk statisztikailag. Az Eucharisztia 
mindig reményt adott és ma is reményt ad mindannyiunknak. A Szentlélek 
segít abban, hogy megerősítsük a hitünket az Eucharisztiában, Krisztus 
valóságos jelenlétével. Ebből táplálkozzunk, ebből a jelenlétből: ez 
legyen a biztonságunk, az erőforrásunk. Akik nem áldozhatnak, nekik ott 
van a Szentírás igéje – és persze azoknak is ott van, akik áldozhatnak, 
– és ott van a Szentlélek.
Meg kell tanulnunk hittel járni az utunkat. A gyengeségben rejlő 
lehetőségeket fel kell ismernünk és akkor új erőforrásokat fedezünk fel. 
Akkor nem elcsüggedünk, panaszkodunk, hanem tele leszünk örömmel és 
reménnyel, mert az Egyház a feltámadt Krisztus titokzatos teste. Akár mi 
is van az Egyházunkban – botrányok, statisztikai veszteségek, 
gyengeségek, megosztottságok, – ez az Egyház akkor is a feltámadt 
Krisztus titokzatos teste. Ez a hitünk titka. Merjünk hinni még jobban, 
mint eddig, merjünk még jobban ráhagyatkozni a Szentlélek erejére és 
vezetésére és akkor érvényes lesz az, amit Jézus Mártának és Máriának 
mond Lázár feltámasztása előtt: „Ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét” 
(Jn 11,40).”

Borítókép - Fotó: Kaposvári Egyházmegye - Facebook

-- 

Üdvrivalgással:
KEA.