[Grem] Az Ursula von der Leyen-i értelemben vett „LMBTQ-jogoktól” ments meg, Uram, minket! Avagy volna itt pár apróbetűs rész „szivárványcsalád”-ügyben

[KEA]

Az Ursula von der Leyen-i értelemben vett „LMBTQ-jogoktól” ments meg, Uram, 
minket! Avagy volna itt pár apróbetűs rész „szivárványcsalád”-ügyben

Most, amikor a „humánum” jegyében mintegy erkölcsi paranccsá kezd válni az 
anya-anya vagy apa-apa felállás jóváhagyása, jó lesz jegyzőkönyvbe vennünk 
néhány merész ellenérvet is.

Mandiner, 2024.01.19. -- Rivafinoli Francesca
https://mandiner.hu/belfold/2024/01/az-ursula-von-der-leyen-i-ertelemben-vett-lmbtq-jogoktol-ments-meg-uram-minket-avagy-volna-itt-par-aprobetus-resz-szivarvanycsalad-ugyben


Akadt itt a minap egy (meglehetősen elterjedt) felvetés annak apropóján, hogy 
többszörösére nőtt Magyarországon az azonos neműeknél nevelkedő gyermekek száma: 
tudniillik hogy „két anya vagy két apa sokkal jobb, mintha egy se volna”. Amely 
felvetés abból indul ki, hogy a homoszexuális párok alapértelmezetten 
örökbefogadás útján jutnak gyerekhez, rideg árvaházakból menekítve ki a 
szerencsétleneket.

Csakhogy a dolog már a statisztikákra pillantva is gyanús lehet.

2016 és 2022 között 1502 homoszexuális párnak lett gyereke Magyarországon – 
ehhez képest ugyanezen időszak alatt (a 2016-os és a 2022-es évet is teljes 
egészében beleszámítva) mindösszesen 7139 engedélyezett örökbefogadás történt az 
országban. Az azért minimum kétséges, hogy a hivatal nagyjából minden ötödik 
gyereket homoszexuálisokhoz helyezett – mindenesetre ha mégis,

akkor ez kétségkívül az univerzum legLMBTQ-barátabb, sőt, akár legheterofóbabb 
közigazgatása.

2022-ben 3016 potenciális örökbefogadót tartottak nyilván, de csupán 1741 gyerek 
volt örökbe fogadható; közülük 625-en voltak tíz év felettiek, 441-en pedig 
fogyatékossággal élnek vagy tartós betegek. Végül az év során 1254 
örökbefogadást engedélyeztek – amennyiben tehát az az állítás, hogy a 
homoszexuálisokhoz kerülő gyerekeket senki más nem fogadta volna örökbe a sorban 
álló szülőjelöltek közül, akkor az LMBT-családokról szóló riportokban

elvileg felülreprezentáltnak kellene lenniük a hősiesen nevelt kerekesszékes 
csöppségeknek és az elismerésre méltóan befogadott cigány kamaszoknak.

Csakhogy ehelyett valamiért sorra – lásd az ELLE címlapját is – makkegészséges 
csecsemőkkel találkozunk. Akiket nem intézetből fogadtak örökbe, hanem az 
orvostudomány segítségével, célzottan hoztak a világra. Akik esetében a 
felnőttek (bármilyen szigorúan hangozzék is)

nem egy meglévő szülőhiányt próbálnak pótolni, hanem tudva és akarva szülőhiányt 
hoznak létre.

Végül egy nagyon magas, sovány, szőkésbarna informatikus fiút választottunk, 
egyszerre nyúltunk rá a papírra, hogy ez lesz az” – olvassuk például egy 
leszbikus pár beszámolóját a spermabankos megoldásról. „De mit mondunk majd a 
gyereknek, akinek így még a lehetőséget sem adjuk meg, hogy megismerje az apját, 
kérdeztem. Az orvos erre kicsit értetlenkedett. Hogyhogy mit? Hát azt, hogy 
olyan csodálatos világban élünk, hogy ti apa nélkül is megszülethettetek, és 
vannak emberek, akik ebben segítettek nekünk” – meséli amerikai élményeit egy 
másik nő. „Hogy egy apuka jöjjön itt »apukáskodni«, nem, azt nem tudnánk 
elfogadni. Így maradt a logikus választás, az anonim donor” – fejti ki a 
harmadik. „Ja, és azon aggódott, hogy mi lesz majd, ha [a fiúgyermek] keresi őt. 
Megírtuk neki, hogy nem fogja keresni, mert megvan neki a családja” – 
panaszkodik a biológiai apára a biológiai anya.

Mielőtt bárki homofóbiát kiáltana: a hasonló eljárásokhoz folyamodó 
heteroszexuális egyedülállók esetében a probléma ugyanúgy fennáll, nem arról van 
szó;

de most, amikor a „humánum” jegyében mintegy erkölcsi paranccsá kezd válni az 
anya-anya vagy apa-apa felállás jóváhagyása, azért vegyük jegyzőkönyvbe a 
dolognak ezt az oldalát. Egy sperma- vagy petesejtdonoroktól származók körében 
végzett 2020-as felmérésben a válaszadók 46 százaléka számolt be arról, hogy 
kifejezetten terápiára jár vagy járt, további 17 százalékuk pedig tervezi ezt a 
fogantatásának módjával kapcsolatos érzéseinek feldolgozása érdekében; 
mindeközben csupán bő egyharmaduk állította, hogy szüleik tudnak ezekről a 
feldolgozandó érzelmeikről.

Márpedig az Ursula von der Leyen-i értelemben vett „LMBT-jogok” pont az efféle 
esetek további sokasodását segítik elő: néhány hete egy nőgyógyászati 
szakfolyóiratban jelent meg cikk arról, hogy Franciaországban „számos fék és 
szabályozási korlátozás miatt a legtöbb LMBT személy ki van zárva a szülővé 
válásból”, ami miatt „jogalkotási változtatásokra van szükség”. Az 
örökbefogadásra gondol vajon a szerző? Naná, hogy nem, hanem például

az úgynevezett „ROPA” módszerre, amelyben egy donor spermájával megtermékenyítik 
a leszbikus pár egyik tagjának petesejtjét, és azt beültetik a leszbikus pár 
másik tagjának méhébe.

Így lenne az eredmény kettő anya és nulla apa.

De mi a gond ezzel? Hiszen az efféle mesterséges megtermékenyítések nem is 
mindig sikerülnek! Hát mégiscsak Isten akarata, ha így összejön egy baba! – 
érkezhetne a méltatlankodás, csakhogy egyrészt ugye abból kell kiindulnunk, hogy 
ha Isten jónak látta volna, hogy azonos neműek kapcsolatából gyerek szülessék, 
akkor frankón úgy teremtette volna meg az embert, hogy ennek a XX. század előtt 
se legyen akadálya. Még a csökött emberi agyunkkal is simán meg tudnánk tervezni 
ennek anatómiai kialakítását. Ha tehát mégse így tett a Mindenható, akkor 
minimum bizonytalanoknak kell lennünk akarata felől. Másrészt az se feltétlenül 
érv, hogy számos szerencsés egybeesés kell az efféle orvosi beavatkozások 
sikeréhez –

egy sikeres bankrablássorozathoz is mázli szükséges, mégse állítjuk, hogy Isten 
akarata a bankrablás.

Felmerülhet továbbá a kérdés, hogy akkor talán ezek a gyerekek ne is legyenek? 
Talán nekik nincs ugyanolyan joguk az élethez?

Nos, aki már ezeken a spermabankos/béranyás/inszeminációs módszereken keresztül 
megfogant, illetve megszületett, azt természetesen minden jog megilleti – 
beleértve ugyanakkor a vonatkozó ENSZ-egyezmény szerinti azon jogot is, hogy a 
gyermek „lehetőség szerint ismerje szüleit, valamint (…) hogy ezek neveljék”, 
mármint a papa meg a mama.

A még meg nem fogantaknak viszont (Isten bocsássa meg) nincsenek jogaik. A jog, 
amelyet ezekben az esetekben érvényesíteni igyekszik az ember, az sokkal inkább 
az LMBT személyek saját lemenőhöz való vélt alapvető joga, amely azonban 
(egyelőre) nem létezik –

bár nyilván aranytálcán hozná Daniel Freund a sok-sok brüsszeli pénzt 
jogállamilag legott, ha az Alaptörvénybe lenne iktatva, hogy egy katalógusból 
választott idegen sperma simán felér egy fél családfával.

Mindenesetre a trükk elismerésre méltó: az eutanázia ártalmatlansága el van adva 
a társadalomnak azzal, hogy egy konkrét, drámai esetben megelőzhető lenne vele a 
lehetséges (de nem biztos) fulladásos halál, az azonos neműek családalapítása 
pedig el van könyvelve csupa-csupa altruista örökbefogadásnak.

Csakhogy annak idején a visszautasíthatatlannak hangzó devizahiteleknél is 
kiderült előbb-utóbb: talán érdemes lett volna idejében elolvasni az apróbetűt. 
Pedig ott csak pénzről volt szó, ami azért az emberélethez képest jóval 
jelentéktelenebb tét.

-- 

Üdvrivalgással:
KEA.