[Grem] Meztelen vonaglás Vivaldira, szeméremszőrzet púderezése kiskorúak előtt, Conchita Wurst, transzneműek és jódli – megnyílt a kulturális év Ausztriában

KEA kea at turul.banki.hu
2024. Feb. 9., P, 18:30:36 CET


Meztelen vonaglás Vivaldira, szeméremszőrzet púderezése kiskorúak előtt, 
Conchita Wurst, transzneműek és jódli – megnyílt a kulturális év Ausztriában

Gmunden városában pedig háromemeletes molinó került ki a városháza homlokzatára, 
rajta két, felül meztelennek ható kiskorú lányka profiljával – akik épp 
egymással csókolóznak.

Mandiner, 2024.02.09. -- Francesca Rivafinoli
https://mandiner.hu/kulfold/2024/02/meztelen-vonaglas-vivaldira-szemeremszorzet-puderezese-kiskoruak-elott-conchita-wurst-transznemuek-es-jodli-megnyilt-a-kulturalis-ev-ausztriaban


Mindig csak a politika, túl keveset foglalkozunk a kultúrával. Az emberiség 
által létrehozott szellemi értékekkel, művészi javakkal. A Széppel, a 
Felemelővel, a Magasztossal. Azzal, ami összeköt, ami igazán emberré tesz 
minket. Ugye. Oda se figyeltünk például Európa idei kulturális fővárosára sem, a 
Császárvárosra, Anton Bruckner, Johann Strauss, Johannes Brahms és Lehár Ferenc 
állandó nyaraló- és alkotóhelyére, Bad Ischlre, amikor január 20-án a kulturális 
év megnyitásaként prezentálta nekünk,

mit is kell kultúra alatt értenünk 2024-ben Salzkammergut környékén, a 
hallstatti kultúra forrásvidékén.

Szigorú tekintettel kiáll a színpadra a nő, magassarkúban és egy szál fekete 
műbundában, amelyet azonban egyetlen határozott mozdulattal letép magáról, hogy 
azután elkezdje hintőporral szórni mezítelen testét. Szórja, szórja gazdagon, 
megfeszített izmokkal; közben combrezgetésbe kezd, majd melleit rázogatja 
kezével néhány másodpercig, aztán áttér hasi hájának mozgatására.

Következik ezután a fenék közönség felé fordítása és újbóli hintőporozása 
Vivaldi muzsikájára – de ezzel vége a szólónak, érkezik a társulat többi tagja, 
meztelenül mind, nő, férfi, mozgássérült, színes bőrű, nyaktól felfelé nőnek 
tűnni próbáló péniszes személy, mind-mind szórja magára a hintőport és vonaglik, 
közben Vivaldiról átfordulunk a repetitív technóra.

Fenékriszálás, hintőporban négykézlábazás, combrázás, altestremegtetés, 
tizenkettő percen keresztül, negyed hét körül, korhatár nélkül, számos kiskorú 
jelenlétében.

Ebben a műsorszámban csúcsosodott ki és egyben ezzel is ért véget a 60 perces 
program, amelynek így tehát egyötödét tette ki a pucér mászkálás-fetrengés. A 
koreográfus – aki egyébként a szólóvonagló volt a performanszban (nem Sárosdi 
Lillának hívják, hanem Doris Uhlichnak) – az azóta sem szűnő ex-post háborgásra 
reagálva kifejtette: „művész vagyok, és a saját művészetemet viszem, amely a 
testek sokféleségét és tiszteletét jeleníti meg”. Egyébként is rengeteg a 
pozitív visszajelzés, tette hozzá, és nem is érthető, mi a baja egyeseknek, 
hiszen „minden templomban” is találkozni lehet meztelenséggel.
Pillanatkép a megnyitóból

Gondolhatnánk, hogy erre a helyi plébános száját elhagyta egy mégoly szelíd 
ácsi, de nem: ehelyett szinte szóról szóra ugyanígy érvelt, miután megkérdezték, 
hogy jutott eszébe vetítővásznat tetetni az oltárkép elé, közvetlenül a 
tabernákulum fölé, hogy a plébániatemplom szentélyében is élőben közvetítsék a 
nyitóünnepséget. A lelkipásztor elmondta, fogalma nem volt a tervezett 
műsorszámokról, de azok ismeretében is ugyanígy lehetővé tette volna a templomi 
kivetítést, hiszen „a leggyakrabban meztelenül ábrázolt ember Jézus”.

Amitől azért felszalad a szemöldök: a feszületeken rendszerint eleve 
ágyékkötővel ábrázolt Megváltót párhuzamba állítani a tömegek előtt a 
szeméremszőrzetét púderező előadóművésszel, az olyan szintű (blaszfémiával 
elegyített) műveletlenség és aránytévesztés, ami egy magára valamit adó ateista 
számára is kínos lenne – de ráadásul a „megfosztották ruháitól” rész pont azért 
olyan megrendítő a passiótörténetben, mert érezzük benne a teljes 
kiszolgáltatottságot és a méltóság sárba tiprását.

Magától, direkte és demonstratíve, például Jeruzsálembe bevonulván, pont nem 
dobta le magáról Isten fia a köntösét.

Persze amennyiben a másféle kultúrából érkezett egyedülálló huszonéves 
bevándorlók némelyikében az fog egyszerre tiszteletet ébreszteni a női test és 
az emberi méltóság iránt, ha valaki látványosan rezgeti előttük a csupasz 
narancsbőrét, akkor ki vagyok én, hogy belekössek a koncepcióba.

És egyébként is, ez a műsorszám csupán a nyitóünnepség csúcspontja volt. Hátha a 
megelőző 48 percbe annyi európai kulturális örökség és előremutató művészi 
innováció sűrűsödött, hogy már szinte fájt volna, ha a program végére se 
illesztettek volna be egy kis polgárpukkasztó levezetést.

Nos, nem tudom, mennyire spoilerezek azzal, ha elárulom, Conchita Wurst pont Bad 
Ischl vidékén született.

De nem, a fennmaradó 48 percben nem végig ő koncertezett – csak mintegy 16 
percen keresztül énekelt (a színes európai kultúra jegyében angolul), egyfajta 
transzvesztita Sissinek fazonírozva. Ráadásul közben rövid szünetet is tartott, 
hogy emlékeztessen: idén választások lesznek, el kell menni, és a 
szavazófülkében nem szabad megfeledkezni „az emberiességről”.

Az LMBTQ-ikon egy divattervező-tagozatos középiskola divatbemutatója végén 
lépett színpadra: a „diák*lányok” elvileg a dirndlit újraértelmező (valójában 
helyenként kimonót és sombrerót idéző) papíröltözékekben vonultak fel, hogy a 
végén a két legártatlanabbnak kinéző, fonott copfos bakfis között megjelenjen 
Conchita, a sztár.

De nem lenne helyénvaló eltagadni, hogy ezek előtt azért (nettó 3,5 percben) 
némi jódli is felbukkant a programban:

a szedett-vedett, nem túl felkészült ezerfős kórust vezető művész egy tereminnel 
tette modernné és újszerűvé az előadást. A teremin (ha valakinek nem ugrik be) 
az az elektronikus hangszer, amelyet megérintés nélkül, kézmozdulatokkal lehet 
megszólaltatni, mindenféle vicces hangeffektusokat előidézve. Ez a bizonyos 
teremin annyira modern és európai, hogy bő száz évvel ezelőtt találta fel Lev 
Szergejevics Tyermen, aki Lenin buzdítására európai körút keretében tette 
ismertté a hangszert, hogy aztán Amerikában ipari kémkedést folytasson, később 
pedig kegyvesztetté válva a Gulágon fejlesszen ki lehallgatókészüléket a KGB 
számára, amely találmánynak köszönhetően a Sztálin-díj I. fokozatával a mellén 
szabadulhatott a munkatáborból.

Ettől még persze jópofa zeneszerszám a teremin, de kérdés, nem rémisztően 
szimbolikus-e, amikor 2024-ben Európa kulturális fővárosa egy Lenin révén 
Európában elterjedt, a hátoldalán egyébként halálfejes matricával ellátott 
százéves szovjet találmánnyal igyekszik menőbbé és fiatalosabbá tenni a produkciót.
Pillanatkép a megnyitóból

Miközben eggyel arrébb, Gmunden városában, szintén az európai kulturális év 
tiszteletére háromemeletes molinó került ki a városháza homlokzatára,

rajta két, felül meztelennek ható kiskorú lányka profiljával – akik épp 
egymással csókolóznak.

Az ORF szerint az „emberiességet” szimbolizálva; közben pedig nyilván 
inspirációként szolgálva az iskolából hazafelé tartó gmundeni kisdiákoknak (és 
még ki tudja, kiknek). De a városi színház homlokzatát is beborítja egy lengén 
öltözött, vérrel összekent mosolygó szőke kislány, hogy „párbeszédre” 
sarkalljon. Európai kultúra, ad nauseam.

Immár nemcsak Berlinben és Bécsben, a felvilágosult kozmopoliták természetes 
közegében, hanem a messzi vidéken, havas hegyek között, a Traunsee partján is. 
Mint kés a vajban – Conchita Wurst mára már méterekkel van az ingerküszöb alatt, 
a Bad Ischl-i vonaglás közben semmiféle füttyögést vagy kiabálást nem hallunk a 
háttérben, amellyel felháborodott szülők vagy decens nénik kifejeznék 
nemtetszésüket, ahogy a gmundeni molinó is sértetlenül függ a város kellős 
közepén, immár bő egy hete, a néppárti polgármester lelkes támogatásával 
(világhírű művész méltatta figyelemre kisvárosunkat, fogjuk már fel, micsoda 
megtiszteltetés ez!), és miután még az FPÖ képviselője is képes volt látatlanban,

fenntartások nélkül megszavazni, hogy Gottfried Helnwein (Marilyn Manson 
alkotótársa) „kiállítson”. Most aztán megy az FPÖ részéről a visszakozás – 
mennyivel egyszerűbb lett volna időben észnél lenni.

Ami egyben a sógoréknál zajló kulturális ámokfutás egyetlen, örök tanulsága: aki 
ma a tolerancia ártatlan szimbólumaként legyint egy szivárványos ferencvárosi 
padra, az idővel a somogyi művház matinéján is könnyen találhatja magát szembe 
egy csupasz hájrengető queerrel. Márpedig a globális felmelegedésnek ez a része 
pont a könnyebben kezelhető: havat nem tudunk varázsolni se az Alpokba, se 
Belső-Somogyba, a 100 százalékig emberi eredetű elelembétékúsodás viszont 
csírájában még emberi eszközökkel is simán megfékezhető.

*************************

Linek az eredeti szövegben. Szép, új világ...
-- 

Üdvrivalgással:
KEA.


További információk a(z) Grem levelezőlistáról