[Grem] világosi fegyverletétel 175. évf. - megemlékezés

[Dr. Weinzierl Tamás]

Egen, a Korhadt Fakeresztek a kamaszkorom egyik kedvenc olvasmánya, rendre
megkönnyeztet még most is. Hiába, úgy tűnik, a hazaszeretetet nem lehet
száműzni a korunkbeliek életéből... ÜdW.Tamás

-----Original Message-----
From: Grem [mailto:grem-bounces at turul.kgk.uni-obuda.hu] On Behalf Of KEA
Sent: Tuesday, August 13, 2024 9:41 AM
To: Reinisch Egon; grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
Subject: Re: [Grem] világosi fegyverletétel 175. évf. - megemlékezés

2024. 08. 13. 9:12 keltezéssel, Reinisch Egon írta:
> Igen KEA ez így igaz a gyalogsági töltények számát pontosan írtad 
> ráadásul a Dembinszky elkavarta az úgynevezett FŐ LŐSZEROSZLOPOT is 
> amely Görgei seregétől messzire került az oszlop még tartalmazott 
> valamennyi tüzérségi töltényt és különböző lövedékeket de ez sem volt sok
.
> A lőszergyártás megteremtése Magyarországon  48-49 ben egy siker 
> sztori de ez a gyártás így  sem tudott lépést tartani a 
> felhasználással így várható volt hogy 49 nyári ütközetek elfogyasztják 
> a teljes felhalmozott lőszerkészletet  és a gyártás ezt csak hány 
> hónap múlva tudta volna pótolni ÍGY A MAGYAR SEREGRÉSZEK AZ ADOTT 
> IDŐPONTBAN MÁR NEM VOLTAK HARCKÉPESEK :

Történet, amely álom

I.

1847. szeptember hetedikén a londoni Regent-Street egyik házában Mr. 
Norton a híres gépészmérnök éppen ebédhez ült, mikor egy idegennek a
látogatását jelentették be.

- Jőjjön holnap az irodámba.

A szobaleány visszatért az üzenettel.

- Nem lehet, mert holnap elutazik és nagyon messziről jött.

- Ez bizonyosan amerikai, azért ilyen erőszakos. Vezesd be.

Egy erőteljes, ötven-ötvenöt év körüli zömök ember lépett be. Valami
teljesen vad hangzású néven mutatta be magát.

- Bocsásson meg uram, de nagyon sürgős ügyben jöttem, - kezdé tiszta angol
nyelven.

- Röviden, kérem, - felelt bosszúsan Norton, - mert igen éhes vagyok.

- Ne zavartassa magát, csak tessék ebédelni.

- Azt se bánom.

Ezzel Norton intett és behozták a levest.

- Mennyi jövedelme van önnek évenként? - kérdé szárazon.

Norton úr indignálódva tette le a kanalat.

- Én ötször annyit ígérek önnek, ha rendelkezésemre áll.

Most már a kenyér is kihullott a Norton úr kezéből.

- Miről van szó?

- Egy fegyvergyár berendezéséről és vezetéséről. Önre van szükségem. Nem
bízom teljesen magamban.

- Ön valami fölkelő állam, talán délamerikai állam megbízásából dolgozik?

- Nem én, uram. Csak egy újfajta fegyvert találtam föl s azt nem akarom egy
államnak se eladni, hanem magam elkészíteni. Majd aztán diskurálok
Európával.

- Kicsoda ön tulajdonképp?

- Földbirtokos Magyarországból. De magam is értek valamit a gépészethez. 
Otthon már ifjúkorom óta foglalkozom vele s azonkívül egy évet dolgoztam
mint közönséges munkás a spitheadi, egyet pedig a touloni fegyvergyárban.

Norton egyre nagyobb bámulattal nézett rá.

- Az ön hazája törvényei megengedik a titkos fegyvergyártást? - kérdé.

- Ahol én lakom, uram, ott nincs törvény. Az a hely, mint mondani szokás, az
Isten háta mögött van. Ott én olyan úr vagyok, mint a török császár a maga
birodalmában... De egyék kérem, hiszen kihűl a levese...

Mit törődött Mister Norton a levessel? Nagy léptekkel járkált föl s alá. 
Végre hirtelen megállt az idegen előtt.

- Tudja ön, hogy mennyi évi jövedelmem van nekem? - kérdé.

- Nem.

- Ezer-ezerkétszáz font.

- Jó. Tőlem tehát kap öt-hatezer fontot egy évre. Elfogadja?

- El. De kérek szerződést.

- Itt van készen a zsebemben. Holnap közjegyző előtt hitelesíthetik. E
célból itt hagyom önnek a fiamat, kellő meghatalmazással.

Mr. Norton előtt ismeretlen nyelven kiszólt az előszobába, mire egy nyúlánk
fiatalember lépett be.

- A fiam, Aladár. Most végezte el a northamptoni gépésziskolát. Minden
további utasítás nála van letéve. Ha ön szíveskedett a szerződést aláírni,
ugyanő föl van hatalmazva arra, hogy az első fizetést, hatezer fontot önnek
azonnal átadja. Megegyeztünk?

- Meg! - felelt Norton kábultan.

- Akkor Isten önnel, a viszontlátásra, ez a fiú itt marad. Én még ma este
Párisba utazom, ahol a másik fiam vár egy elsőrangú kémikussal.

Kezet szorított Nortonnal, a fiát megcsókolta és elsietett. Norton
csengetett.

- Vigyék ki a levest megmelegíteni.

Tíz perc múlva visszahozták a megmelegített levest, de Norton úr már a
dolgozószobájában volt.

Aznap bizony Norton úr elfeledkezett az ebédről.


II.

Mikor Szakács Benjámin gyergyószentmiklósi közbirtokos megvette a borszéki
havasok közt fekvő baléni rézbányát, amelyet tíz év óta nem műveltek,
mindenki nevetett rajta.

A legvérmesebbek azzal biztatták, hogy talál még benne vagy százezer
krajcárt, ha ugyan talál. De bankót nem.

Szakács maga is odaköltözött a hozzáférhetetlen hegyek közé, az oláh határ
mellé. Nagy ritkán jött le onnan s lassanként magával vitte összes
atyafiságát, azonfölül minden dolgot nem találó embert, akik Oláhországba
akartak kivándorolni.

Úgylátszik, van még mit kaparni a bánya fenekén. Szakács maga is dolgozott,
vagy saját gépműhelyében, vagy lent a bányában.

A legidősebb fiát, amint hazakerült a csiksomlyói iskolából, maga mellett
tartotta s mindenre megtanította, amit ő szokott végezni.

A másik két fiát messze országban, amint beszélték, külföldön iskoláztatta.
Egyszer ő maga is eltünt s két évig senki sem látta.

De mindez csak mende-monda lehetett. Biztosat senki sem tudott odalent
Csík- és Gyergyószék völgyeiben. Ha néha vadászember feltévedett Borszékig,
ott látott üveghutát, rézbányamunkásokat, téglagyárat, Szakácséknak egy szép
házát, de följebb a havasok közé, Balanba mér nem ment senki... Rettegett,
őserdőborította, bizonytalan vidék volt az akkor. Ezernyolcszáznegyvennyolc
tavaszán a Maros-völgyén, Szászrégentől be Oláh-Toplica felé sok angol gép,
mint mondták, bányagép érkezett Szakács számára Angolországból. Száz ember
egyengette az utat e gépek előtt és tizenkét bivaly húzott egyet.

A gépeket angolok kisérték, akik szintúgy eltűntek a hegyek közt, mint
korábban a székelyek. A nagy mozgás következtében mindenfelé elterjedt a
híre, hogy Szakács bányája kitünő és már ánglius masinákkal túrja a rezet.

De zajos, zivataros idők következtek és senki sem törődött Szakács
rézbányájával.

Erdély csöndes völgyein harci moraj hömpölygött végig; de a borszéki
havasokig nem hurcolta el az égő fáklyáját a háború vad istene.

Szakács Benjámin koronként megjelent lent a székelység közt, lázban égő
szemekkel, sápadt arccal. Meghallgatta a híreket, aztán újra visszament a
hegyei közé. Csak aztán emlékeztek rá, hogy itt-ott ilyen mondásokat ejtett
el:

- Ne csüggedjetek, legyetek szilárdak, rövid idő alatt minden jóra fordul.

Majd másutt ezt mondotta:

- Még nem vagyok készen. Kevés anyagot kapok és lassan kapom a külföldről.

Senki sem értette.


III.

1849. augusztus 11-én a magyar hadsereg ó-aradi főhadiszállásán döntő
tanácskozásra gyültek össze a magyar hadsereg tábornokai és törzstisztjei.

Görgey eléjük terjesztette a Rüdigerhez írt levelet, amelyben jelenti, hogy
Világosnál le fogja tenni a fegyvert. Erre ő maga otthagyta a tiszteket,
hogy szabadon tanácskozzanak a fölött, elfogadják-e az ajánlatot, vagy nem.

Alig kezdtek tanácskozni, heves kopogás hallatszott az ajtón. Mielőtt bárki
szólhatott volna, nyilt az ajtó és belépett Szakács Benjámin.

Fehér abaposztó nadrágja hosszúszáru csizmába volt bujtatva. Rövid szürke
zekét viselt, oldalán széles fringia lógott. Székely nemzetőrnek látszott.
Katonásan köszönt és szólt:

- Bocsánat, tábornok urak, nevem Szakács Benjámin, olyan dologban jövök,
melytől talán a haza sorsa függ.

A katonák összenéztek.

- Beszéljen, - szólt Kiss Ernő.

- Uraim, én hosszas fáradozás után egy új puskát találtam föl, amely egy
embert képessé tesz arra, hogy mai puskával fölfegyverezett húsz emberrel
szembeszálljon.

A tisztek összenéztek. Ez valami szegény őrült.

- Nem vagyok őrült, uraim.

Ezzel kikiáltott az ajtón. Egy ugyanúgy öltözködött székely jött be,
csakhogy bocskorban, vállán egy kicsinek látszó puska, oldalán rövid
szurony, elől-hátul hatalmas tölténytáska. Szakács elvette a puskát s az
izgatottan csoportosuló tisztek közé lépett vele.

- Nézzék uraim, a puska hátultöltő, a töltényeket készen kell berakni, még
pedig nem egyenként, hanem egyszerre hatot. Ezt kilövöm egy perc alatt,
aztán megint beleteszek hatot. Szóval, míg önök egyet lőnek, én legalább
harmincat lövök.

A csodálkozás moraja futott végig a tiszteken.

- S ez, uraim, irtóztató hatásu. Öt emberen átmegy. Egy század sortüze
pocsékká tesz egy egész lovasezredet.

Zokogás hallatszott. Leiningen az asztalra borulva sírt.

- Látja ezt? - szólt Kiss Ernő, - ez azt jelenti, hogy miért nem jött
hamarabb ezzel a fegyverrel; most már késő. Itt a levél Rüdigernek!

- Nem jöhettem addig, amíg sok fegyverem és milliószámra menő töltényem
nincs.

- Még így is késő! Mire embereinket betanítjuk, kiszorítanak az országból.

- Nem kell, tábornok úr, nekem van húszezer emberem ezzel fölfegyverkezve.

Erre Leiningen fölugrott.

- Hol, hol, hol?

- Tízezer itt a város végén, tízezer egy órányira.

- De honnan csöppentek ide? - ostromolták Szakácsot minden oldalról.

- Erdélyből, Gyergyószék hozzáférhetetlen hegyei közül. Ott gyártottam e
puskákat s ott szerveztem egy év alatt hadseregemet. Segesvárhoz már későn
érkeztem, de mondhatom, hogy bosszút álltam... Lüders tábornok seregének
pici maradványaival fut kifelé az országból.

- Megverte az oroszokat? - kiáltott föl Pöltenberg.

- Igen, Piskinél. Kilencezer orosz maradt halva a csatatéren. A mi
veszteségünk nyolcvanöt ember volt.

Valami őrületes jókedv fogta el a hős katonákat, akik még az imént a
gyalázatos kapituláción tanácskoztak. Körülvették Szakácsot, ölelték,
csókolták.

Egyszer csak megjelent az ajtóban Görgey alakja. Valaki elszaladt érte.

- Mi történt, urak? Hol az a föltaláló? - kérdé metsző hangon.

- Én vagyok, - felelt Szakács, meghajtva magát.

- Mutassa a puskáját!

Szakács megmagyarázta neki.

- Micsoda pénzből tudta ön ezt kiállítani?

- A rézbányám alatt aranybányára bukkantam.

- S hogy, miféle eszközökkel?

- A legfinomabb angol eszközökkel. Angol hajók hozták le a Fekete-tengerre,
s onnan becsempésztük Erdélybe. Míg csöndes idők voltak, az országon
keresztül sokat hozattam.

- Derék dolog, - szólt Görgey hidegen, - lássuk a katonáit.

Ezzel kimentek a ház elé. Kint Szakács tíz katonája állt csöndben, lábhoz
tett fegyverrel. Előttük egy fiatalember a lova nyakát simogatva.

- Aladár, vezesd be a sereget.

A fiu lóra pattant s elvágtatott. Egy félóra mulva tompa dübörgéssel fekete
sereg közeledett. Kisérteties közeledés, mert bocskoruk lévén, alig
dobogtak.

- Nyolcszáz ember egy zászlóalj. Ez itt összesen tizenegy zászlóalj,
ezerkétszáz ember az ágyú- és töltényeskocsik mellett van.

- Ágyúi is vannak? - kérdé Görgey.

- Igen, hátultöltős, bronzból, ekrazit bombákkal.

- Mi az?

- Saját találmányom; ötvenszerte nagyobb a robbanó ereje, mint a
puskapornak.

Görgey és a többi tábornok bámulva nézett a tömzsi székelyre, aki oly
hidegen beszélte ezeket a dolgokat.

A fekete sereg megállt Ó-Arad nagy piacán. Középen az ágyúk és a
töltényesszekerek. A tábornokok pedig bementek a szobába és Görgey a
következő levelet diktálta Rüdiger tábornoknak:

     Tábornok úr!

     A tábornoki kar egyhangu határozata folytán holnap lesz szerencsém önt
megtámadni.

     Tisztelettel

     Görgey tábornok.


IV.

Rüdigert és tisztjeit meglepte ez a levél. Hisz ők a fegyverletevés helyét
és idejét megjelölő levelet várták.

Az I. hadtestet Görgey elküldte a netalán érkező osztrákok
föltartóztatására. A III. és IV. hadtest tartalékban állt. Soborsinból
bevonták Szakácsnak másik tízezer emberét és tizenkét ágyúját és augusztus
12-én hajnalban rámentek Rüdigerre.

Görgey, Szakács és a tábornokok középen voltak, lóháton.

Mikor virradatkor fölkeltették Rüdigert, így szólt:

- Hát mégis támadnak? No ez szebb, mintha megadnák magukat.

Azzal kilovagolt seregéhez, mely már csatarendben állt. Krulev ezredes egy
nagy távcsővel kémlelte a messze távolban alig látható magyarokat.

- Nem értem. Az ágyúikat állítják föl. Kire akarnak azok olyan messziről
lőni?

A következő perc megadta a feleletet. Irtóztató zúgással jött egy bomba s
lecsapott az Olga-lovasezred közé. Az egész ezred bomlani kezdett. 
Ötven ember dőlt ki halva és sebesülten. Balfelől a gyalogságba öt-hat bomba
csapott le s óriási lyukakat ütött az ezredek sziklafalán.

- Előre az ágyúkkal, neki! - ordított Rüdiger.

- Ilyen messziről lehetetlen, - felelt egy tüzérezredes.

- Ami nekik lehet, nekünk is lehet, - üvöltött a vezér.

A parancs, parancs. Az orosz ágyúk megkezdték a tüzet. Tíz perc mulva a fele
elhallgatott.

- Mit csináltok kutyák? - kiáltott Paskievics, odalovagolva ágaskodó lován.

- Elesett a legénység fele, - felelt az ezredes, aki vérbe borulva feküdt az
ágyúján.

- Eredj, Wladimir, a kozákok támadjanak, söpörjék el a gazokat.

A hadsegéd elvágtatott s pár pillanat mulva négy ezred kozák pokoli
dübörgéssel rohamra indult. A trombiták recsegtek, a kozákok erőteljes
kardala hallatszott.

- Isten és a cár nevében - kiáltott Rüdiger és keresztet vetett magára.

- A huszárjaimat vetem eléjük, - kiáltott a túloldalon Görgey, mikor ezt a
förgeteget a síkságon közeledni látta.

- Kár volna értük, - felelt Szakács.

A székelyek összébb szorultak s hármas sorba álltak. Mikor a kozákok ezer
lépésre voltak, egyetlen fülsiketítő roppanás hallatszott. Mind a három
sortüzet adott. Közvetlenül rá jött a második sortűz, a harmadik, a
negyedik, az ötödik, a hatodik... az ágyúk kartáccsal bömböltek le a
hegyről... S hatezer kozákból kétszáz tért vissza.

Rüdiger sírva, káromkodva, imádkozva, egész seregét előre zudítja. A
legbátrabbak csak száz lépésnyire jutottak a magyarokhoz, a többi
hanyatt-homlok rohant vissza.

A tábornokok borzadva látták a pokolgépek működését.

Ekkor Szakács így szólt Görgeyhez:

- Tábornok úr, most rájuk eresztheti a huszárokat. Mi pedig forduljunk
Haynau ellen.

*

Így történhetett volna, ha egy magyar ember 48-ban föltalálja a
Manlicher-puskát, az Uchácius-ágyút és a hozzávaló puskaport.


RÁKOSI VIKTOR: KORHADT FAKERESZTEK
Képek a magyar szabadságharcból
https://mek.oszk.hu/06700/06784/06784.htm#6
_______________________________________________
Grem mailing list
Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem